orvosi szobák
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 8:16 pm ✥
✥ Szer. Nov. 14, 2018 8:42 pm ✥
✥ Szer. Nov. 14, 2018 7:44 pm ✥
✥ Szer. Nov. 14, 2018 6:10 pm ✥
✥ Szer. Nov. 14, 2018 6:03 pm ✥


Témanyitás ✥ orvosi szobák •• Szomb. Nov. 25, 2017 4:05 pm

****
avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Csüt. Jan. 11, 2018 8:58 pm

~Pour Doctor Abraham Bernard Merle~

Nem vagyok túlzottan oda a kórházakért, de talán ezzel nem vagyok egyedül. A sebesülésem óta viszont azt hiszem, elég pontosan tisztában vagyok azzal, hogy attól, hogy nem szeretek kórházban lenni, vagy akár csak bejönni, még kell és fontos és nem bliccelhetem el a dolgot.
Az e havi ellenőrzésemet már itt, Párizsban kell megejteni és nem Marseille-ben, lévén, hogy áthelyeztek, és pár vizsgálat miatt nem fogok utazgatni, nem mellesleg nem is ajánlott egy ideig Marseille-ben megjelennem.
A szokásos farmeremet viselem, és a fekete bőrdzsekimet, de mivel nem vagyok szolgálatban, fegyvert nem hoztam.
Azért az durva lenne, és nem akarom már az első találkozásnál megijeszteni az egészségügyieket. Sem a nővéreket, sem az új orvosomat.
Dr. Abraham Bernard Merle.
Egyre azon agyalok, vajon rokona-e Robert Merle-nek a világhíres írónak, vagy csak véletlen a névazonosság.
De azt hiszem, még mindig jobb ezen agyalni, mintha hagynám, hogy elöntsön a rettegés, az irracionális félelem, hogy a doktor valami bajt talál, és nem fognak hazaengedni, hogy bent kell maradnom, és újra megműtenek és… és…
És azt hiszem, a nővér megszán, mert már majdnem három órája kuporgok a baleseti osztály folyosóján a padon, szorongatva az eddigi zárójelentéseimet és vizsgálati eredményeimet, és valószínűleg elég szerencsétlenül festek, így hát felemeli a telefont. Aztán szól, hogy Dr. Merle hajlandó velem beszélni, de most lett vége épp egy műtétnek, így inkább menjek egy emelettel feljebb, a második szoba balra, orvosi szoba, ott meg tud nézni.
Ez kicsit szokatlan, valószínű a nővér látja is az arcomon a meglepetést, mert hozzáteszi, hogy vagy felmegyek, vagy várhatok újabb három-négy órát.
Felmegyek.
Második ajtó balra, rajta névtábla. Helyben vagyok.
Én, aki adott helyzetben képes vagyok lábbal is benyitni egy ajtón, most kissé szorongva és bizonytalanul kopogok be.
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
144
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Szer. Feb. 14, 2018 8:58 pm

Az új évben nem sok minden változott még egyelőre. Ugyanúgy tele vagyunk munkával, máskor meg szinte felesleges bejönnünk. Viszont valamilyen szinten szerencsésnek mondhatom magam – hangozzék akármilyen morbidul is -, hogy egy ekkora városban élek és dolgozom, mert balesetek eleve szinte minden nap vannak. Beszéljünk akár arról, hogy valakit keményen súrolt egy autó, vagy pedig hogy otthon flexszel levágta a kisujját. És még nem a végleteket mondtam, mert hoztak be már hozzám kegyetlenebb állapotban lévőket is, ugyanúgy ahogy olyanok is beköszöntek már itt, akik nem is értem, mit kerestek itt. De a munka az munka.
Ahogy most is. Mai nap különösen pörgős volt, 4 órája vagyok még itt, de már a második műtétemet végzem. Mármint, ami ténylegesen komolyabb beavatkozást igényelt. Telik-múlik az idő, eltelt még egy óra, és ekkor tudom kimondani a verdiktet, hogy végeztünk. Szerencsére pozitív lett a végkifejlet. És remélhetőleg így is marad a nap hátralevő részében. Visszatérek a saját kis szobámba, ahol alig három percnyi pihenő után – épp lefőtt a kávé, amit eleve nem iszok valami gyakorta -, mikor megcsörren a telefon, hogy valaki már órák óta itt várakozik, és meg kellene vizsgálni. Rábólintok, hogy küldjék fel hozzám, most úgy sincs semmi dolgom, ez pedig nem tűnik olyan nagy dolognak. De majd kiderül.
Nem sokkal később pedig már kopognak is az ajtómon. Odasétálok, és kinyitom az ajtót. Kedves félmosollyal az arcomon köszöntöm az idegent. – Szép napot, dr. Abraham Merle, örvendek! – nyújtom felé a kezemet bemutatkozás gyanánt, amint pedig ezen túl vagyunk, félre is állok az ajtóból, és beinvitálom.
Az ajtót becsukom, és az egyik helyet is felkínálom. – Foglaljon helyet nyugodtan – majd pedig helyet foglalok az asztal másik felében. – Na és miben segíthetek pontosan? Azt mondták, hogy meg kellene vizsgálnom, de a részletekbe nem avattak bele. Egyébként sajnálom kollégáim nevében is, hogy ennyit kellett várnia, de elég rohanós ez a nap mindenki számára. Én is most vagyok túl egy műtéten éppen. Na de mindegy is, visszatérve a tárgyra… - kérdezem tőle kíváncsian.


 
   
avatar
● ● Posztok száma :
69
● ● Reag szám :
61
● ● Keresem :
Hugi és bátyó
● ● karakter arca :
Matt Bomer


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Csüt. Feb. 15, 2018 10:56 pm

A kopogásra kinyílik az ajtó, a doktor kedvesen mosolyog, ami jó jel, egyebekben meg nagyjából fele olyan idős, és dupla olyan jóképű, mint vártam volna. Mondjuk, ez sem befolyásol, mert hát ő orvos, én meg a páciens, és igazából lényegtelen a kora, meg a külseje, mármint most ebben a percben és helyzetben csakis a szaktudása számít.
Én meg nem hiszem, hogy azért irányítottak hozzá, mert nem ért a dolgához. Sőt! Ennek bizonyára az ellenkezője igaz.
Jó napot kívánok, Merle doktor! Az én nevem Christine Vologue, és önhöz irányítottak.
Elfogadom a kezét, finoman szorítom meg, és nem rázogatom, meg nem fogdosom hosszan.
Óvatosan elmosolyodom.
Végtére is, izgulok is, és bizakodom is.
Jó lenne, ha mindent rendben találna.
Végtére is mi történhet? Némi gyógytornára küld? Vagy valamilyen terápiára. De az engedélyemet csak nem vonatja vissza. Hiszen jól vagyok.
Köszönöm – mondom és leülök, a kartonomat, meg az orvosi dossziémat benne a zárójelentéseimmel, meg az eddigi leleteimmel a térdemen egyensúlyozom egyelőre.
Nem gond, a mai napomat direkt szabaddá tettem. Gondolom önök, baleseti sebészek, kicsit úgy dolgoznak, mint mi. Ha jön egy sürgős eset, azt kell megoldani.
Aprót sóhajtok. Ugyan fárasztó volt csak várni és várni, még úgy is, hogy közben olvasgattam, de Merle doktor sem a hátsóját vakargatta vagy nővérekkel hetyegett közben.
Operált. És annak a valakinek, aki most van épp túl egy műtéten, nagyobb szüksége volt rá az elmúlt két-három órában, mint nekem, aki csak felülvizsgálatra jöttem, meg pár aláírásért és pecsétért a papírjaimra.
Az a helyzet, hogy pár hónapja, egészen pontosan immár öt és fél hónapja munka közben ért egy baleset, hogy így mondjam. Marseille-ben voltam kórházban és eddig ott álltam kezelés alatt. Immár hat hete gyógyultnak nyilvánítottak és a munkámhoz is visszatérhettem, de előírták, hogy havonta jelentkeznem kell kontrollra. Csak közben Marseille-ből áthelyeztek. Itt Párizsban van az új munkám… költözés, meg minden. Így átkértem a kezelésemet ide, és önhöz utaltak.
Aprót sóhajtok, majd a dossziémat az asztalra helyezem, ahol Merle doktor elérheti.
Jó vastag dosszié, de az elején van egy összefoglaló, ami csak pár bekezdés. Szerepel benne a sérülésem időpontja, hogy két golyót kaptam, egyet a mellkasom jobb oldalába, a kulcscsont alatt négyujjnyival hatolt be, műtétileg távolították el, egyet a jobb karomba, mely átment a testemen.
Benne van az irataimban az újraélesztés ténye, az, hogy vért kaptam, a műtétek leírása is, minden leletem. A gyógytornászok beszámolói, a neurológus –miszerint agyi károsodás nem lépett fel az újraélesztés során-, meg a pszichiáter – miszerint pszichésen kellően stabil, bár enyhe posttraumás stressz tüneteket mutathat szélsőséges helyzetekben - szakvéleménye és minden más apróság is.
Igazság szerint, én benne vagyok, ha úgy gondolja, hogy kell még valamilyen kezelés, vagy ilyesmi… vagy vizsgálatok, csak ne tiltsanak le a munkáról!
A doktort nézem, várva, mit szól mindehhez.
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
144
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Pént. Márc. 02, 2018 10:06 am

- Igen, eléggé kiszámíthatatlan a munkaidőnk. Van, mikor nem jön semmi komolyabb eset, van mikor pedig a nyakunkba szakad minden – bólintok egyet, megerősítés gyanánt. – Akkor gondolom a bűnüldözésben dolgozik – egyben kijelentés, és kérdés is. Nem különösebben számít, csak egy apró megjegyzés gyanánt vetettem ezt ide. Nem barátkozni jött ő sem ide, de úgy véltem, egy ilyen kérdésből nem lehet semmi baj. Viszont nem akarom sokáig vesztegetni az idejét, mert már, ahogy elmondták, órák óta itt vár, és senki nem tudta még megnézni őt. Valószínűleg már ő is menne innen el. Megértem azokat, akik nem különösebben bírják a kórházak atmoszféráját, akármennyire sem erősítem ezt a tábort. És az egy dolog, hogy szabaddá tette a napját, attól még nem kell itt rostokolnia egész nap, mert nem hiszem, hogy ezzel szeretné a szabadnapját eltölteni.
Ölemben pihentetve a kezemet figyeltem arra, amit a nő mondott, és folyamatosan raktároztam el az információkat. Bólintok párat időközben, hogy biztosítsam arról, nem csak bámulok ki a fejemből, hanem figyelek is. Amint lerakja az asztalra a dossziét, én azt elveszem, és felnyitom. Nem gyorsan, de nem is tökölve futom át a benne leírtakat, hogy kaphassak egy képet arról, mik is történtek eddig. Szerencsére Marseille-ben olyan orvosok végezték rajta a vizsgálatokat, műtéteket, akiket én is ismerek, egy-kettőt mondjuk csak névről és hírnévről. Bár valószínűleg Christine is azért tért be nyugodtabban hozzám, mert hallotta, hogy milyen vagyok a munkámban. Ez pedig egyáltalán nem önfényezés, én is szoktam hibázni, de arra törekedek akkor is, hogy minél hamarabb és hatékonyabban javítsam ezt – mert általában lehetséges.
A végefelé járok, mikor újra megszólal, ezt pedig értékelem, hogy megvárja, míg átfutom a papírokat, és nem zavar meg közben feleslegesen. Mikor beszél hozzám, felpillantok rá, utána még átfutom a maradék két dokumentumot, és bezárom a dossziét. – Elég alapos munkát végeztek ott Marseille-ben, ahogy azt elnézem. Mindenesetre azért szeretném megnézni ezt a két sebet, hogy minden rendben van-e – jegyzem meg neki mellékesen. Ezért jött végülis, és akármennyire sem látok benne túl sok problémát, vagy nem ad okot aggódni, nyugodtabb szívvel írom alá a papírokat. Komplikációk bármikor felléphetnek, és az nem csak Christine egészségét veszélyezteti, hanem a munkámat is. De az elsődleges nyilvánvalóan az előbbi. – Viszont, ha adhatok egy tanácsot: elhiszem, hogy fontos önnek a munkája, de az egészség százszorta fontosabb. Ha kis időre el kell tiltaniuk a munkától, de az egészségének érdekében, akkor szerencsésebb megfogadni a tanácsunkat, mint orvosokét – ezt csak kis megjegyzés gyanánt közlöm vele, de aztán, amint azt látom rajta, hogy elfogadta, vagy legalább megértette, már folytatom is. - Tapasztalt valamit mostanság, ami a megszokottól eltérő? Hirtelen hasító fájdalmak a karjában, esetleg a mellkasában? Vagy ugyanolyan hirtelen magára törő émelygések? Érti szerintem, mikre gondolok – és azt is tudja, hogy nekem felesleges hazudnia. Az ő érdekében.


 
   
avatar
● ● Posztok száma :
69
● ● Reag szám :
61
● ● Keresem :
Hugi és bátyó
● ● karakter arca :
Matt Bomer


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Szomb. Márc. 03, 2018 12:22 pm

Aprót bólintok, hiszen az egészségügyben éppen olyan hektikus tud lenni a munkarend, mint nálunk.
A doktor feltételezésére aprót bólintok.
A DGSE-nél.
Nem megyek bele jobban, mert talán csak udvariasságból tette a megjegyzést, és lehet, hogy valójában nem kíváncsi ilyen részletekre. Nem tudhatom. Marseille-ben az orvosok végigszálazták velem azt is, hogy pontosan mit szoktam csinálni egy nap, meg mennyit kell futnom, lépcsőznöm, minden ilyen kis apróságot… de az Marseille volt, és ők aztán tényleg látták, mennyire ócska állapotban talicskáztak be a kórházba.
Kivárom azt a pár percet, míg Merle doktor végigfutja a papírjaimat. Kisebb regényre rúg az egész, gondoltam is rá, hogy majd beköttetem és elteszem valahova, hátha lesz egyszer majd gyerekem, akinek megmutathatom.
Ostoba gondolat. Mármint nem a gyerek, hanem hogy ilyesmit mutogassak neki. Bár, talán ha nagyobb lenne… Martine is elmesélte nekem végül, hogyan halt meg a férje és a fiuk. Ez még bőven az előtt volt, hogy engem magához vett volna. Bőven… nagyjából három évvel korábban.
Várok, elmerülök a gondolataimban, de közben a doktorra is figyelek. Elég sokáig hallgat, így végül én szólalok meg óvatosan.
Azt hiszem igen. Igyekeztek összerakni – felelem egyszerűen, majd bólintok.
A kérésére felállok, az ölemből a szék támlájára fektetem a bőrdzsekimet, majd minden további nélkül kibújok a halvány levendulaszín pulcsimból, majd az alatta viselt testre simuló trikómból is. A sötét tincseim a vállaimra omlanak, és ott állok Merle doktor előtt majdnem félmeztelen, egy vékony fehér csipkés melltartóban. A jobb kulcscsontom alatt három-négyujjnyival ott egy rózsaszínes ovális heg, a jobb bicepszemen egy másik hasonló. A karom hátsó felszínén is van egy hegvonal.
A műtéti heg a hónaljamban van – közlöm csendesen.
Marseille-ben még erre is figyeltek, amit csak lehetett próbáltak úgy csinálni, hogy ne hagyjon csúnya nyomot.
Arra, hogy ha kis időre még eltiltana, ne tiltakozzam, elkerekednek a szemeim. Fogalmam sincs lát-e valami rosszat. Vagy mit szeretne megvizsgálni. Mélyet sóhajtok, és aggódva nézek a doktorra.
Csak annyi, hogy még nem bírom úgy a fekvőtámaszokat, meg a húzódzkodást.
Megrázom a fejem.
Az is ilyen émelygésnek számít, ami az automatás kávénak csúfolt lötty után jelentkezik?
Végül aprót sóhajtok.
Hát, pár napja lefutottam a Gare de l’Est és a Gare du Nord közötti távot… Régebben ez simán ment, de most eléggé kifulladtam, meg levert a víz a végére. De azért elég jó időt teljesítettem.
Reménykedve nézek a doktorra, mert ugye simán lehet, hogy csak többet kellene edzenem.
Egyébként mire gondol émelygés alatt?
Végtére is a Rivoli ügy képei láttán sem lettem rosszul… Bár a helyszínen már, szóval már nem voltak ott a hullák.
Merle doktor tekintetét keresem, és persze várom, mit szeretne tenni, csak megnézi a hegeket, vagy meg is tapintja őket? Vagy meghallgatja a mellkasomat? Gőzöm sincs, mit tervez.
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
144
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Kedd Márc. 13, 2018 4:45 pm

Elismerően pillantok az előttem álló nőre, mikor elmondja, pontosan hol is dolgozik. De igazából ennyiben is hagyom a témát. A DGSE nekünk franciáknak olyan mint az amerikaiaknak a CIA. Eleve abban sem voltam biztos, hogy ezt említés szinten megtehetik idézőjelben „külsősöknek”, tehát akik nem kapcsolódnak valami ügyhöz. Na meg én sem nagyon akarok részletekbe menően beszédbe elegyedni vele, mert más megemlíteni, meg mesélni a munkáról. Azért eszembe jut egy kérdés. – Értem. És ez mennyire szokta megterhelni önöket? Gondolom ez is teljes mértékben változó – azért is vagyok rá kíváncsi, hogy a regenerálódását tekintve mennyire kellene a terepen dolgoznia. Nem hinném, hogy ne lennének az embereikre pont a DGSE-nél figyelemmel. De mit tudhatok én erről?
Látom, hogy elkerekednek a szemei, és inkább gyorsan megszólalok. – Nyugalom, egyelőre semmi ilyesmit nem tanácsolok én magam. Csak egy egyszerű megállapítás volt – mosolyodok el lágyan. Az, hogy körülbelül félmeztelenül áll előttem, nem különösebben van rám hatással. Elég silány egy orvos lennék, ha ilyesmi el tudná terelni a figyelmemet. Felállok a székemből és közelebb lépek a nőhöz, hogy szemügyre vehessem a sebeket. Nincs-e valami elváltozás, esetleg fertőzés, felszakadt varratok – ez utóbbit valószínűleg észrevette volna. Alaposan átnézem őket, és a területüket, és közben rá-rápillantok Christine-re, mikor beszél.
Halkan és röviden nevetek kérdésén, majd ellépek tőle. – Émelygés alatt az émelygésre gondolok – az asztalon lévő fonendoszkóphoz nyúlok, és úgy fordulok vissza hozzá. – Nem a munka alatt Önre törő émelygésekre gondolok, mert sejtésem szerint lát elég dolgot, amit még gyakorlott ember is megirigyel. Nem, olyasmire gondolok, hogy hirtelen, a semmiből – kérdezem tőle, és míg válaszol, addig megnézem a szívét és a tüdejét. Amint ezzel végeztem, a nyakamba eresztem a műszert. – A tüdeje teljes mértékben egészséges, ahogy a szíve is. Visszaveheti a ruháit nyugodtan – majd pedig hátrébb is lépek tőle. - Mennyi ideig gyengélkedett pontosan? Vagyis úgy kérdezem, hogy mennyi időre maradtak ki az edzései? Mert valószínűleg a futós történetével ez volt a probléma. Saját tapasztalatból beszélek, én is el szoktam járni futni, akár még fél-, vagy teljes maratonokra is, ha úgy jön. Csak volt egy egészen kellemetlen emlékem, míg a katonaságnál dolgoztam, ez pedig egy-két hónapra padlóra is küldött. Mire újra elkezdtem edzeni, hát… elég érdekes volt. De ezt nem hiszem, hogy pont Önnek kellene magyaráznom – mondom a nőnek mosolyogva. Közben figyelek, van-e még valami, amit elmondana. A kérdéseimre adott ugyan valamennyire választ, de nem tudom, hogy meg akar-e még osztani velem valamit.


 
   
avatar
● ● Posztok száma :
69
● ● Reag szám :
61
● ● Keresem :
Hugi és bátyó
● ● karakter arca :
Matt Bomer


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Szer. Márc. 14, 2018 11:59 am

Meglepődöm az elismerő pillantáson, ami nyilvánvalóan a munkahelyemnek szól, lévén semmi különlegeset nem csinálok, csak várom, hogy mit mond Merle doktor rólam, meg a munkaalkalmasságomról, meg az esetleg szükséges utókezelésekről vagy kontrollokról. Nyilván nem titkolhatom el előle, mi a munkám, őt meg egyébként is köti a titoktartás. Ettől függetlenül az egyes ügyeket nem részletezhetem, de ha kérdez, akkor általánosságban beszélhetek arról, hogy nagyjából mit kell csinálni. Mármint az miért lenne titok, hogy ülök a számítógép előtt, figyelnem kell, de néha megyünk helyszínre, olyankor a sétától a sprintig bármi bejöhet...
A kérdése jogos.
- Igen, változó. Van amikor egész nap vagy egész héten semmi extra, irodai munkának mondanám, számítógép előtt ülök, anyagokat nézek, válogatok, jegyzeteket kell készíteni. Tud ez is megterhelő lenni, mert koncentrálni kell. Máskor terep, de én nem kommandós vagyok. Arra van egy külön egység, szóval a normál terepmunka az olyasmi, mint egy nyomozóé. Séta, autókázás, ücsörgés a kocsiban, fánkevés - elnevetem magam. - Aztán, hopp a semmiből esetleg bejön egy kis gyalogos üldözés, akkor futás árkon, bokron, lépcsőn házfalon át. A végén esetleg bilincseléssel. Bár nálunk ez a ritkább, de előfordulhat. Szóval olyan állapotban kéne lennem, hogy ez bármelyik percben gond nélkül menjen.
Önkéntelenül is lenézek a lábaimra, a farmerhez most is edzőcipőt viselek.
Tűsarkúban nehéz vágtázni, mezítláb meg hideg és mocskos, és megsérülhet az ember talpa.
- A sérülésemkor a drogosoknál voltam. Úgy értem a Marseille-ben a rendőrség drognyomozó osztályán.
Amikor mosolyogva megnyugtat, hogy nem akar eltanácsolni hangosan sóhajtok, nagy levegő ki.
Megkönnyebbültem.
Aztán már pirulok is. Tényleg feszült voltam emiatt.
- Bocsi. Csak... tudja...
Picit megvonom a vállamat, aztán állok nyugodtan és hagyom, hogy tegye a dolgát.
A hegeim szerintem rendben vannak, nem szeretem ugyan őket, de rendben vannak, most sötétebb rózsaszínűek, de a sebész azt mondta ez így normális még, mert még dolgoznak.
- Ugye a krémet még használjam? - kérdezem hirtelen ötlettel - Contravalami a neve, otthon fel van írva, meg  minden... azt mondták szebb meg halványabb lesz tőle a golyók nyoma.
Nem tehetek róla, de a nevetése megnyugtat, hiszen csak nem nevetne, ha valami nagy baj lenne.
- Ó. Értem. Hát úgy általában nem.
Mivel épp a mellkasomra teszi a fonendoszkóp hideg korongját engedelmesen nagy levegőt veszek, majd kifújom.
- Néha megesik, hogy émelygek, reggel, de aztán egy kis keksz, vagy egy tea, és elmúlik. És nem, nem vagyok állapotos - teszem hozzá, mielőtt a reggeli rosszulléteim címén másra gondolna.
Aprót bólintok és elmosolyodom az ítéletre, hogy a tüdőmet és a szívemet rendben találja. Tényleg megkönnyebbülés.
- Köszönöm.
Öltözni kezdek, nem tart semeddig, pár mozdulat csak, igaz a hajam kissé összekócolódik, a kezemmel igyekszem megint hátrasimítani.
- A gyengélkedésen az intenzív osztályt érti, vagy az egészet? - kérdezek rá. - Igazság szerint majdnem meghaltam, de talán csak két-három perc lehetett, gyorsan visszahoztak. Csomó vizsgálatot csináltak utána.
Ahogy az edzésekre kérdez rá, úgy világossá válik a dolog.
- Olyan három hónapot, nagyjából, utána már próbálkoztam, de a karomat gyógytornáztatni kellett, és a futásnál légszomjam volt.
Komolyan hallgatom, amit mesél, és kénytelen vagyok igazat adni neki.
- Melyik részét? - kérdezem csendesen. - Egyébként igaz, most is kihagytam, az áthelyezés, a költözés, az új munkahely, lakás... meg a lakáskeresés, illetve albérlet... mindegy, szóval kihagytam aztán jött az a nap, és muszáj volt.
Apró grimaszt vágok.
- Még új a város. Tényleg... talán ostoba kérdés, de ismer esetleg egy jó helyet, parkot, valamit ahova ki lehet járni kocogni? Olyan rész lenne jó, ahol a terepfutás is belefér akár. Most, hogy említette, hogy szintén fut...
A fejem kicsit oldalra biccentve várom a válaszát. Hátha...
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
144
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Vas. Ápr. 08, 2018 11:09 pm

Nem tagadom, roppant szerencsés volt, hogy ilyen hamar orvosi ellátást kapott, ráadásul pont a Marseilles-iek. Saját tapasztalatom, hogy nagyon jó orvosaik vannak, egy-kettőnek látogattam is az előadásait. Lehetett volna sokkal rosszabb vége is ezeknek a sérüléseknek, ezt ő is látja. Úgy néz ki, a DGSE-nél tényleg kötélidegei vannak az embernek, mert egy átlagos embert ez eltántorítana a munkájától, Christine-n viszont látom, hogy alig várja, hogy újra visszamehessen dolgozni. Mármint úgy, mint régen. De szerintem nem lesz baj, ha nem próbál félrebeszélni vagy akár egyetlen apró dolgot is elhallgatni előlem. Sokszor az ilyen apróságok azok, amik miatt az orvosok nem tudnak rendesen diagnosztizálni egy betegséget.
- Contractubex? – kérdezem tőle a kenőcs nevét. Valószínűleg ez lesz az, de ki tudja, engem is meg lehet még lepni manapság. Hallottam én már sokszor olyasmit, aminél láthatóan kikerekedett a szemem, mert egyszerűen nem hittem el, amit hallottam. – Egyébként igen, használja csak el nyugodtan. Ha elfogyna, és ideje adja, akkor nyugodtan visszajöhet ide és megnézem, kellene-e még használnia, vagy sem. És írok is fel, ha előbbi természetesen.
- Azért köszönöm, hogy hozzátette. De ezek semmiségek, velem is néha meg szokott esni, szóval szerintem nincs ok aggodalomra – vetek felé egy nyugtató mosolyt.
- Rosszul fogalmaztam, csupán az edzésekre értettem – próbálom pontosítani magamat. Való igaz, nem voltam egyértelmű, de ez egyébként sem tartozik hozzá teljes mértékben a vizsgálathoz.
- Hogy mennyire el tud szokni az edzéstől az ember, ha hetekig vagy hónapokig nem edz , és kell egy kis idő, mire újra sikerülni visszatalálni – mondjuk nyilván más a helyzet, mikor valaki szimplán ellustul, meg mikor valaki sebesülés miatt nem képes effektíven edzeni. Nálam ez annyiban nyilvánult meg, hogy mikor a lábamban volt egy ínszalag megnyúlva, akkor ugyanúgy edzettem, csak a lábamat nem erőltettem. Valahogy lehet rá időt szakítani és nem is volt lehetetlenség.
- Ó, van néhány, ahol szívesen meg szoktam fordulni. De egyébként, ha gondolja, nem elmondom, hanem megmutathatom. Biztos vagyok benne, hogy tudunk találni egy időpontot, ami mindkettőnknek jó és azt ráfordíthatjuk egy edzésre. Már persze, csak ha gondolja.


 
   
avatar
● ● Posztok száma :
69
● ● Reag szám :
61
● ● Keresem :
Hugi és bátyó
● ● karakter arca :
Matt Bomer


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Hétf. Ápr. 09, 2018 8:11 pm

Merle doktorra nézek, ő engem figyel, az arca leginkább elgondolkodó.
Nem tudom, hogy a sérüléseimen töpreng, rajtam, vagy a munkámon, vagy csak az esti teniszpartija jár az eszében. na, jó, talán nem az utóbbi, ez gonosz gondolat volt tőlem.
Ahogy a pilláim alól újra rá nézek, már látom, hogy engem figyel, de nem tudom, mit akarna tudni. Valamin töpreng. Én meg lassan elmosolyodom.
Aztán visszakérdez és bólogatni kezdek.
- Az az, pontosan. Eddig úgy vettem észre, hogy valamennyit használ, bár nyilván nem várhatok csodát.
Még egyet várni túlzás lenne. Örülök, hogy élek, nekem ez bőven elég csoda.
A válaszára bólintok, hiszen ártani nem árthat és ha ő is ezt javasolja, akkor csak van valami haszna is.
- Értem. És most hogy látja, doktor úr, még van értelme?
Nem is tudom, mit szeretnék hallani. tudom, hogy a bőröm már nem lesz olyan, mint volt, a nyomok megmaradnak, a hegek örökre ott lesznek, de azért van bennem hiúság, jólesne hallani, hogy van még értelme a kenegetésnek, hogy azért ennél talán szebb lesz a végeredmény.
- Mármint azt, hogy nem vagyok állapotos? - kérdezek vissza, és elmosolyodom.
Gondolom, erre érti, hogy hozzátettem.
Vigyáznom kell, hogy ne kuncogjak, mert amikor azt mondja, vele is előfordul, akaratlanul is megjelenik lelki szemeim előtt Arnold Schwarzenegger a Juniorból. Nagy pocakkal... Így jár, aki vizuális, mert a következő kép, Merle doktor ugyanúgy. Ami mókás.
Bár lehet, hogy ő nem találná annak, nem tudom, nem ismerem a humorát, megsérteni pedig egyáltalán nem szeretném.
Azért a mosolyát mindentől függetlenül viszonozom.
Aprót bólintok.
Igen, ezt tapasztaltam – értek egyet.
Azt hittem a tüdőm kiszakad a minap lezavart futástól. De azért sikerült.
Az ajánlata meglep, azt hittem mond egy két jó terepet, de arra nem számítottam, hogy meg is mutatná őket. Ugyanakkor eszemben sincs elutasítani. Végtére is ez csak kocogás-futás. Sport. És könnyebb, ha nem egyedül rovom a kilométereket.
Én benne vagyok – bólintok rá az ajánlatára. – Ha egyébként is edzene, meg én is, akkor már jobb móka így, nem igaz? Mikorra gondolta, doktor úr?
Hiába, tudom, hogy elvben én ajánlhatnám, hogy tegeződjünk, de itt nem megy. Ez az ő rendelője.
Ha tényleg lesz ebből a közös edzésből valami, akkor majd közben.
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
144
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Szomb. Ápr. 14, 2018 5:19 pm

- Hm… Nehéz megmondani. Szépen néznek ki, valóban, de ahogy mondta, nem szabad csodákat várni, ott fog maradni a heg. Azt mondom, ha több, mint a harmada benne van még a tubusban, közel a fele, akkor azt még használja el, és úgy is látja, hogy mennyire javul időközben. Ha kevesebb van, itt és most is felírhatok egy receptet, ha gondolja – fejtem ki a véleményemet a helyzetről. Semmi sem kötelező itt természetesen, főként mert ez nem életbevágó kérdés, „csak” egy heg. Most sem olyan vészesen csúnyák a nyomok, de még javulhatnának minden bizonnyal. Viszont mélységesen kétlem, hogy még kétszer vagy háromszor megérné neki visszajönnie emiatt.
- Igen, igen, arra értettem – bólintok párat mosolyogva. Kis dolog, de ennyivel is megkönnyíti a munkámat. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni az olyan embereket, akik hazudnak a saját orvosaiknak, vagy elhallgatnak apró dolgokat esetleg helyettünk próbálnak cselekedni. Nem véletlenül végeztünk el több évnyi tanulással az orvosit mindnyájan, akik itt dolgozunk. Manapság néhányan már majdhogynem okosabbnak hiszik magukat nálunk, mert ez meg az a tünet erre utalhat a webdoktor szerint. Szerencsére nincs túl sok ilyen betegem, szerintem előbb-utóbb nem tudnám megtartani a hidegvéremet, pedig én aztán tényleg egy nyugodt személyiség vagyok.
- Hm… mostanában elég zavaros a munkabeosztásom, én is csak hébe-hóba tudok elmenni futni. Most így fejből nem tudom a következő hetem milyen lesz, de ha jól rémlik a keddi nap szabad nekem. Szóval, ha gondolja, és belefér az idejébe, akkor keddet mondok. Amennyiben nem, úgy… - keresgélek a ruhámon valami tollat vagy ilyesmit, de aztán az asztalon találom meg és egy papírfecnire ráírom a nevemet, számomat. Aztán odaadom Christine-nek. – Itt van az elérhetőségem. Így egyszerűbb lebeszélni egy időpontot. Illetve, ha bármi gondja lenne, akkor is nyugodtan hívjon fel, általában elérhető szoktam lenni ezen a számon – de azt mondanom sem kell, hogy nem mindig, hisz tudja, hogy mivel foglalkozom én, mint baleseti sebész.
- Nos, Christine, meg is lennénk szerintem – szólalok meg, miután egy-két papírt aláírtam és kitöltöttem, majd a dossziéba belecsúsztattam. Átnyújtom neki. – Szóval, amiket megbeszéltünk, ahhoz próbálja tartani magát és akkor minden rendben lesz. Nem feltétlenül azonnal, de ha így is van, ne csüggedjen el, nincs oka aggodalomra – majd pedig felállok az asztaltól. – Ha pedig nincsen más kérdése, vagy kérése, akkor… nos, következő hónapban találkozunk. Viszont előtte hívjon fel mindenképp, és beírom időpontra, akkor nem kell ennyit várnia. De valószínűleg úgy is találkozunk még addig – amennyiben tényleg nincsen már semmi, akkor pedig kikísérem az ajtóig. – Örültem a találkozásnak és a miharamabbi viszontlátásra! Csak remélhetőleg ne idő előtt itt a kórházban – mondom neki mosolyogva, aztán, amint távozik, már vissza is térek a munkámhoz.

// Ha nincs más, akkor nagyon szépen köszöntem a játékot, élveztem és majd folytatjuk! hug //


 
   
avatar
● ● Posztok száma :
69
● ● Reag szám :
61
● ● Keresem :
Hugi és bátyó
● ● karakter arca :
Matt Bomer


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Vas. Ápr. 15, 2018 8:16 pm

Lassan bólintok.
Gondoltam. Még a harmada nagyjából megvan, de egy új receptnek örülnék.
Lassan elmosolyodom. Csak heg, tudom én is, de nő vagyok, és valamennyire azért hiú, és eddig úgy vettem észre, hogy a kence használt. Ártani meg biztosan nem árt. Szóval igen, szeretnék belőle még egy tubussal.
Ha megkapom a receptemet, akkor köszönetet mondva veszem át.
Utána elmosolyodom. Valahol aranyos volt, ahogy körülugrálta a kérdést, pedig orvos, megkérdezhette volna telibe is. Vagy kérhetett volna tesztet. Bár arra semmi szükség, teljesen biztosan tudom, hogy mi a helyzet. És nem látom értelmét, hogy ezzel kapcsolatban félrevezessem őt.
Különben is, sokszor a kezelés, vagy az utókezelés szempontjából sem mindegy, mi a helyzet.  Ahogy talán nálam sem. Hiszen nem ugyanazokat a mozgásformákat végezheti egy kismama, mint egy olyan nő, aki nem vár gyermeket. Ez azért elég evidens.
Komolyan bólintok a szavaira. Nincsenek illúzióim, épp eleget voltam kórházban mostanság, hogy lássam az orvosok és az ápolók mennyire leterheltek, és milyen őrült mókuskerékben élnek. Valahol csodálom őket.
A kedd délután nekem is – felelem egyszerűen.
Nincs értelme az idióta játszmáknak, hogy úgy tegyek, mintha nem érnék rá, meg kéressem magam, főleg, mivel ez most a mozgás öröméről szól.  Nekem szükségem van az edzésre, de talán a dokinak is, ha nem is edzésre, csak arra, hogy kimozduljon. Nincs ebben semmi. Egyszerűen csak jobb és könnyebb együtt nekivágni, mint egyedül.
Köszönöm – veszem át a kis kártyát, majd előhalászom a mobilom, bebillentyűzöm a számokat, és rácsörgök. Nem várom meg, hogy felvegye, kinyomom a hívást és elmosolyodom. – Most már önnek is megvan az enyém.
Átveszem a dossziét.

Köszönöm. Ezért kapok majd egy piros pontot a főnökségtől, hogy eljöttem a felülvizsgálatra.
Halkan elnevetem magam.
Aprót biccentek.
Szerintem kedden. Ha csak közbe nem jön valami. Ha hagy egy üzit, hogy milyen jó helyet talált a futásra…
Aztán elkomolyodva pillantok rá.
Annak én sem örülnék. Remélem, a kórházi bennfekvéseket már letudtam a következő hatvan-hetven évre. Viszlát akkor! És készüljön futócipővel és vízzel is!

//Én is köszönöm. Majd „kedden”. Wink  iloveu //
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
144
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák •• Hétf. Ápr. 16, 2018 7:51 am

avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: orvosi szobák ••

Ajánlott tartalom

orvosi szobák
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» -=Orvosi Ninjutsuk=-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Kórház-