pékség melletti utca
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 11:53 pm ✥

✥ Yesterday at 11:11 pm ✥

✥ Yesterday at 9:47 pm ✥

✥ Yesterday at 9:21 pm ✥

✥ Yesterday at 9:19 pm ✥

✥ Yesterday at 9:00 pm ✥

✥ Yesterday at 9:00 pm ✥

✥ Yesterday at 8:59 pm ✥

✥ Yesterday at 8:59 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ pékség melletti utca •• Szomb. Nov. 25, 2017 4:11 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2033
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Pént. Feb. 02, 2018 2:08 pm



Madison & Serge

Rájöttem, hogy még mindig nem szeretek egyedül lenni... Így, hogy eddig rendesen jártam dolgozni, még egész elviselhető volt, hogy otthon egyedül töltöm a nap hátralevő részét - pardon, a fiúkkal - de miután a dokink úgy döntött, hogy mostantól jobb lenne a picik szempontjából, ha inkább Léah otthon pihenne velem, pár nap alatt ölni kezdett az unalom. Nem Léah miatt, vártam már a kicsik érkezését. Már az egész házat kitakarítottam, a könyvespolcokat is rendbe raktam végre, rendszereztem a receptjeimet, sütit is sütöttem, legalább kettő félét... És alig vártam, hogy a nagymutató elérje a 12-est, mert úgy döntöttem, egészkor indulok. Sétálni, Léah-t meg bedobom a szemészetre, aztán majd megyek is érte. Addig meg úgy döntöttem körülnézek erre. Dobtam egy SMS-t az öcsémnek is, de forgatnak szóval így lefújtam a közös programot. Sebaj. Majd máskor. Sok mindent mondhatnék most. Megfogalmazhatatlanul sokat, mint például, hogy mennyire szokatlan, furcsa érzés kettejüket együtt látni. Ténylegesen. Nem ítélem el egyiküket sem, mert szép párt alkotnak. Csak még furcsa az én számomra is.
Addig is a kicsiknek kéne valami bébi féle holmit vennem, amolyan meglepetésként. De ezt talán nem kéne…halottam róla, hogy babonából nem lehet. De én nem vagyok babonás, akkor mi van? Talán pelenkát kéne venni, de addig azt sem lehet, míg nem tudjuk a méreteket, meg hogy melyik jobb… ahhoz ki kellene mindet próbálni. Ami meg beválik, az olyat venni állandóan. A doki legalábbis ezt javasolta. Nem rágódok rajta túl sokat. Elvétve eszembe jut persze, töprengek egy keveset, aztán függőben hagytam a megoldáskeresést. Titkon reméltem, hogy egész egyszerűen elkerülhetem, amíg nem világosodok meg a válaszokat illetően. De az asszonynak is kell vennem valamit, a végén meg sértődne, ha nem lepném meg valamivel. Jó nem, de nem illik üres kézzel elé állítani.
Egy cukrászda mellett álltam meg, hogy a kínálatot nézzem meg. Egy srác is megállt mellettem, hogy ő is megnézze…a telefont a kezéből ejti ki, fényképező módba állítva. Ránézek kissé felhúzott szemöldökkel, rögtön felismert. A srác szerencsétlenkedik még néhány sort, míg fel nem kapja a telefont a talajról. Haj, sokakkal ellentétben rólam a média leközölt néhány képet, távolról fotózva, nem a legjobb minőség, de sajnos felismerhető vagyok rajtuk. Szeretek nappal is kimozdulni, az ominózus képek egy része kávézóban készült, ahol egy két kedves baráttal beszélgettem és a legutóbbi egy üzletben, ahol szétnéztem. De hát nem üldögélhetek otthon.
Megindulok a járdán, útközben egy plüssre lelek, le is hajolok érte, leporolom és körbe nézek, de aztán tovább megyek, hátha a gazdáját is megtalálom. És bingó. Egy babakocsis…dupla baba kocsis?
Sietek is a szőke fürtök tulajdonosa után, hogy vállát megérintve megállja késztessem.
- Helló. Bocsi, hogy csak így... - felmutatom a kis szökött plüss állatkát, melyen rágóka is végig vonul.
- Ezt elhagytátok félúton. - mosolyodom el, majd az egyik kocsira bámulok, hiszen oldalt kikandikált egy apró fejecske. Csak nem sértődik meg a hölgy a hirtelen letámadásért, elmosolyodva pillantok vissza rá, majd a kocsi elé kerülök lassan, hogy senkit se ijesszek meg.
- Óh. Mennyi idősek? - érdeklődöm az anyukájuktól. Nagyjából 13-14 hónaposakra saccolom őket.
- Bár mi is itt tartanánk már... - a vigyorom szélesebb lesz, ahogy a piciket figyelem, majd visszakeveredem a fiatal hölgy mellé. Hiszen még mindig parázom az orvos által kiejtett szavakra. Két hónappal korábban is megérkezhetnek...



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
145
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Vas. Feb. 04, 2018 10:14 pm



Serge & Maddie

Két kislánnyal már egy rövid séta is szinte kihívás, de muszáj néha kimozdulnunk, vagy begolyózok a négy fal közt. Épp ezért is kezdtem el (a nem létező) szabadidőmben blogot írni, és néha még videókat is csinálok. Nem valami nagy dolog, és nem is hinném, hogy bárki olvassa vagy követi, de legalább lefoglal valami ebben az idegen városban. Készítettem már videót arról, hogy milyen volt a költözés, néhány ételről amiket a csajoknak főzök, hogy miket csinálnak, milyen az ikrekkel… sőt, még a régi videókat is elkezdtem feltölteni amiket a terhesség alatt készítettem. Furcsa látni, hogy akkoriban mennyire be voltam parázva az ikrektől, milyen félelmeim voltak. Bejegyzéseket írok a régi videók mellé, megmagyarázva a félelmeimet, és a tapasztalatokat. Szóval, eléggé komplex kis oldal lett, de hát… mindenkinek kell egy hobbi, nemde?
Szóval, ma sétálni jöttünk a városba, felfedező útra. Azt tervezem, hogy itt is uzsonnázunk majd, elvégre a csajoknak már vannak fogaik, és egy kis sütit el tudnak nyammogni. Legvégső esetben még mindig van nálam egy üveg almás barack püré, amit megehetnek, ha nem jön be a sütizés. Bár a folyó partra nem tudunk elmenni az árvíz miatt, a mi környékünkön is akad egy-két jó hely. Például egy pékség, egy egészen csinos kis sétálóutcában. Jól esik, ahogy a friss szellő cirógatja az arcom, és a lányok is eléggé dumálós kedvükben vannak, ami nem csoda, hiszen rögtön ébredés után indultam velük, így megelőzhetjük a hisztit. A pékségben kaptak egy-egy kis sós kiflit, amit nyammoghatnak séta közben.
Egészen elbamultam, bevallom hősiesen. Az üzleteket nézem, van ahol mindenféle anyagokat, kárpitokat lehet venni, és van egy kis antikos is, meg persze ott van az a csillogó csillár bolt! A csillogó kristály csillárok látványától Molly is eldobta az agyát, fennhangon sikkantott, így megtorpantunk fél percre, míg kibeszélhette magából a véleményét baba nyelven, és Katie is rá kontrázhatott, aztán tovább indultunk. Nem sokkal ez után szólított le egy fiatalember, kezében Molly rongyijával. Meglepett arcot vágok, amikor megérinti a vállam, aztán szinte elönt a pánik mikor megpillantom a rongyit.
- Óh te jó ég! – kapom az arcomhoz a kezem, mert egy pillanatra belegondoltam, hogy micsoda keserves zokogás lett volna, ha kiderül, hogy rongyi dezertált! – Jaj, nagyon köszönjük! Az életemet mentetted meg, ha Rongyi eltűnt volna, azt hiszem... összedőlt volna a világ! – kezdem meg a hálálkodást a bénácska francia kiejtésemmel. Látom rajta, hogy barátságos így nem zavar, hogy elénk kerül, inkább csak viszonzom a mosolyát. A csajok is őt nézik, miközben a kiflit rágcsálják-nyálazzák. A kabátkájuk már csupa nyálas kifli morzsalék, de oda se neki. Le lehet azt seperni róla, és úgy látom bejön nekik az elő-uzsonna.
- Ma kerek 400 naposak. – felelem büszkén, tovább mosolyogva. Kevesen tartják számon az ilyesmit, de én speciel száz naponként meg szoktam ünnepelni, hogy velünk vannak. Aztán, ahogy az arcát figyelem miközben a lányaimat nézi, képtelen vagyok nem elvigyorodni.
- Ó-hohóó!Ismerem ezt az arcot. – bólogatok barátságosan – A férjem állandóan így nézett rám és minden gyerekre aki csak szembe jött velünk! – kicsit félre tolom a babakocsit a járda közepéről, hogy ne legyünk útban míg beszélgetünk. Molly megpillantja a rongyit a fiatalembernél, és már dobná is el a kiflit, hogy érte nyújtózzon. Be kell valljam, hogy nagyon örülök neki, hogy meglett a rongyi, másrészt annak is, hogy épp egy ilyen érdeklődő, kedves srác találta meg.
- Mikorra várjátok? – kapom el ninja reflexemet használva a reppenő, megcsócsált kiflit, amit Molly engedett útjára. Ja, hát minden anyuka egyben szuperhős is, nem mondtam még? – De udvariatlan vagyok! Madison. – nyújtom felé a kezem – Madison Callaghan, a férjem itt dolgozik nem messze a kórházban. – talán még ismeri is, ha jól tippelek, és esetleg babát vár a párja. Jeremiah nőgyógyász, szóval… simán lehet, hogy találkoztak vele, mármint persze, ha épp arra a klinikára járnak. De miért ne lehetne kicsi a világ, nem?

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
39
● ● karakter arca :
Freya Mavor


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Hétf. Feb. 05, 2018 1:33 pm



Madison & Serge

Jól sejtettem, hogy fontos kis játék lehet, hiszen a nő válláról egy szikla gördül le, ahogy meglátja a kezemben lévő elveszett holmit. Nem mehettem csak úgy el mellette, hiszen egy gyermek, ha kötődik valamihez, az már nagyon fontos dolog. Céci is ilyen volt kis takony korában, mindig hurcolt valamit a kezében és ugyanígy Théonak is voltak fontos játékai.  Szóval elhiszem, hogy a kicsik is kiakadtak volna, ha feltűnik ennek hiánya. Szóval szerencsések, hogy én találtam meg és nem egy önző alak.
- Hát igazán nincs mit. - viszonoztam a széles mosolyt, elhiszem, hogy megkönnyebbült. Mint szülő, hát én is megkönnyebbülnék. De még messze vagyunk a picik születéséig. Na jó annyira már nem. Amúgy ezek a gyerekek aranyosak, főleg, ahogy majszolják azt a kiflit. Meg ahogy méregetnek. Az ismeretlen bácsi. Bár látnám a gondolataikat, kíváncsi vagyok mit is gondolhatnak jelen pillanatban.
Követem a mozdulatot és odébb lépek én is ne legyünk már útban senkinek sem. Az meg hogy ki hogyan néz idegenek pici gyerekeire, hát nem tudom. Nekem első gyerekeim lesznek. Első kapásból ketten is lesznek, ijesztő a gondolata, de már várom mindkettőjüket.
- Mikorra? Hát eredetileg, ha egyedüli gyermek lenne a drága akkor április-május környékén. De ketten érkeznek. És a doki szerint előfordulhat koraszülés is. Március elejét mondott. Most járunk a hatodik hónap végén és hát első gyerekek… - vallom be, mert elég para az egész helyzet.
- Szóval nagy az aggódás, hogy annyira ne idő előtt akarjanak felbukkanni.  - jó persze, azért mindketten tudjuk, hogy aggódni nem kell, már ha ott tartunk csak akkor. De friss szülőként kiröhögném azt, aki nem aggódott sose.
- És a két pici is idő előtt született, vagy a kiirt napon? - elfogadom a kezét. - Serge Dubois. - a bemutatkozás sem árt olykor és ezt jobb előbb megejteni, főleg ha újból találkozunk, vagy épp tanácsot szeretnék kérni, ha már ikrek. Akkor jobb olyantól tanácsot kérni, akinek az első gyerekei szintén ikrek. Persze ezt nem tudhatom, hogy Maddie-nek az első gyermekei-e a lurkók, vagy van(nak) idősebb lurkó(i) is.
- A férjed nőgyógyász? Láttam a nevét a legutóbbi ott jártunknál. - legalábbis rémlik valami ilyesmi, nem voltam mostanában nagyon képben, hiszen lefoglalt jó pár dolog, nem emlékezhetek.
- Hogy hívják a piciket? - guggolok le egyikük mellett, hogy jobban megnézzem magamnak, hiszen pár hónap és én is tologathatom a városban a csöppöket. Csak közben most az időt is figyelnem kell, hiszen vissza kell mennem Léah-ért a szemészetre, de még odébb van. Én ráérek.
- Öhm. Nem akarlak ám feltartani, főleg ha sietsz valahová. - pillantok fel az anyukára.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
145
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Hétf. Feb. 05, 2018 4:46 pm



Serge & Maddie

Rongyi nagy szökése, ez lesz a bejegyzés címe a blogon ha megírom egyszer, ha már egyszer ilyen szerencsés véget ért a történet. Nem merek úgy igazán, alaposan belegondolni, hogy mi lett volna ha a fiatalember nem találja meg és nem indul vele a nyomunkba. Azt hiszem, Jerry meg én vagy az idegosztályon ülnénk holnap ilyenkorra, vagy a fülészeten, hallókészülékért. Eléggé vehemensen tudják ugyanis a csajok mondani a magukét ha valami nem tetszik nekik.
- Ez a rongyi a mániájuk, bele se merek gondolni mi lett volna ha otthon derül ki, hogy eltűnt. Szóval tényleg nagyon köszönöm! - mondom miközben a babakocsit odébb tolom, hogy ne az út közepén tengődjön. Kinek kell az, hogy felrúgják vagy ilyesmi. Néha eléggé figyelmetlenek tudnak lenni az emberek, meg aztán én se akarok útban lenni.
Szimpatikus a srác, főleg az az érdeklődés amivel a lányokat nézegeti. Látszik rajta, hogy kíváncsi, és abszolút jószándékú. Kevés emberről mondható el ez manapság... Katie és Molly is nézegetik, tudományosan tanulmányozzák az idegen bácsit a nagy nyálazás közben. Ha szimpatikus nekik, én már tudom, hogy következő lépésként felé fogják nyújtani a kiflijüket. Mert akit kedvelsz, azzal megosztod a kaját, ilyen egyszerű a kis világuk.
Aztán, látom már, hogy az erdeklődésnek mi az oka, és egyáltalán nem lőttem mellé. Sőt! Nekik is ikreik lesznek? Csak mosolyogva bólogatok, mert pontosan tudom mit érez. Én is, bárkivel szóba került a téma egyből a parámmal indítottam a beszélgetést. Mert igen, irtó ijesztő, hogy akár komplikáció is lehet, vagy korábban születhetnek.
- Gratulálok! - őszintén mosolygok rá, és tényleg, fantasztikus kaland előtt állnak már ha bírják idegekkel. - Igazából a csajszik is korábban érkeztek pár héttel, ettől mi is nagyon tartottunk. De ha őszinte akarok lenni, megváltás volt, amikor kibújtak a szűkös helyükről. Mivel ketten vannak, néha fizikai fájdalom volt már az is, ha megmoccantak. - sóhajtok az emléktől. Még nem felejtettem el, hogy anno hányszor sírtam magam álomba a férjemet sután ölelve (valójában csak megpróbáltam átölelni mert nem értem el rendesen amitől csak még jobban bömböltem) a fájdalom miatt vagy amiatt mert borzalmasan kényelmetlen volt és nehéz. Fizikálisan nehéz, az eredendő 44 kilómhoz képest majdnem 60 voltam amikor a lányok születtek. Az rengeteg plusz súly, amit cipelni kell és az minden csak nem "áldott állapot".
- De szerintem emiatt nem kell aggódnotok, ők tudják, hogy mikor kell érkezniük. Nem lesz semmi gond. - próbálom megnyugtatni egy kicsit, a tapasztalat beszél belőlem.
- Majdnem egy hónappal előbb. - rázok vele kezet. Molly elveszi a rongyit, és már szorítaná is magához, hogy megrágcsálja de inkább nem hagyom neki, ki tudja hány bacilus van rajta.
- Igen, láthattad a nevét. Ha esetleg tanácsra lenne szükségetek, szerintem nyugodtan keressétek fel. Ha a szakmai tudása nem lenne elég, saját tapasztalata is van ikrekkel kapcsolatban. - nem mintha rá akarnám beszélni őket az orvos váltásra, hiszen ez eléggé bizalmi dolog. De tanácsot kérni sosem ciki, sőt. Szerintem nem kérdezni hanem találgatni, az az igazi butaság.
- Ő itt Katie, ő pedig Molly. - mutatok rájuk a megfelelő sorrendben. És ahogy megjósoltam, Kate már egy babanyelven előadott rövid békepipa-beszéd után már nyomná is Serge arca felé a nyálas kifli morzsalékot. Csak mosolyogni tudok rajta, mert tényleg nem irigy gyerekek, ebből is látszik.
- Nem, egyáltalán nem tartasz fel. Teázni készültünk még a délutáni szundi előtt, de ráérünk. - mondjuk az is igaz, hogy nem ártana valami meleg helyre behúzódni, elvégre elég hűvös szél tud kerekedni a semmiből, és hiába a vastag bundás kezeslábas, azért hamar meg tudnak fázni a gyerekek. Azt pedig inkább nem próbálnám ki, hogy milyen ha egyszerre lázasak és taknyosak. Bedöglene a porszívó, annyit szívogathatnám az orrukat vele.
- És te mivel foglalkozol, ha nem titok? - kérdezem teljesen jószándékúan. Próbálok ismeretségeket kötni ezen a teljesen idegen helyen, és Serge jófejnek tűnik, a párja babát vár... még félreértés se lehetne belőle, és mégse kellene kismamák süketelését hallgatnom a játszótéren.
- Mi nemrég költöztünk ide Ausztráliából... nagyon más itt minden. - sóhajtok egy rövidet, de Molly és a mondandója közbe vágnak. Ha mondani kell, mondani kell, nincs mese, nem tudnak várni egy percet se. - Bocsi... nehéz úgy beszélgetni, ha nekik is van véleményük. - nevetem el magam kínomban.

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
39
● ● karakter arca :
Freya Mavor


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Hétf. Feb. 05, 2018 7:27 pm



Madison & Serge

Az hogy egy plüss, vagy esetünkben egy rongyi milyen fontossági sorrendben él, hát meggondolom, hogy kapnak- e a lurkók ilyen rongyi nevezetű játékot. Jó ötlet vagy sem, ez majd elválik a későbbiekben, de ha Léah akar, akkor nincs választás, lesz kettő. Belefér az anyagiakba úgy hiszem.
Az meg hogy kicsit érdeklődők ikerbabás szülőknél szerintem nem olyan nagy baj. Jó lenne tudni pár dolgot, hogy aggódni kell-e vagy mi a normális viselkedési norma, ha épp korai bébik lesznek. Nem eszek én se nőt se gyereket, így aztán el tudok beszélgetni a fiatal hölggyel is. Még ha nem is a picikhez szólok, akkor se tudnám megbántani őket.
- Köszönöm. - figyelemmel kísérem a véleményét, hát meg kell valljam, nem lehet egyszerű kihordani két gyereket, hát még hármat négyet, szóval ha jönnek is, akkor könnyebb lesz az anyjuknak is. De mégis ott villog a para felírat. Az sose fog eltávolodni és kialudni sem. Szóval már felfogtam, hogy apa leszek. De hogy milyen? Az a legjobb kérdés.
- Hát anyukáért és a bébikért megéri aggódni és hát…hogy kinek lesz jobb, ha előbb kibújnak… de erősek lesznek, csak ez számít. - legalábbis mikor utoljára voltunk a nőgyógyásznál és ultrahangozták, akkor szép nagy méreteket mondtak. Amit meg most Maddie is mond, hát ha jobban érzik magukat kint, akkor az anyjuk is megkönnyebbül valamelyest. Az ő kicsikéi pedig már kész hölgyek, igazán aranyosak és bájosak, főleg ahogy csurog a nyál a szájukból. Hát ezen keresztül kell egyszer nekem is esni, noha pont ilyenre nem vágytam, de mindent vagy semmit alapon készen állok rá. az meg nagy öröm, hogy a tapasztalatukat meg tudják osztani velem, velünk, hiszen teljesen ráparáztam a dologra, azóta hogy megleltem a pozitív tesztet a táskában. Amúgy nem akarok mellé nyúlni és rosszat se akarok senkinek, főleg Léah-nak nem, ő fontosabb nekem, szóval ha fájdalom elkerülése, akkor jöjjenek azok a porontyok.
- Sziasztok Katy és Moly. - intek neki egy széles mosollyal, ahogy bemutatja nekem őket. Az egyikük pedig már fel is kínálja nekem a kiflijét.
- Nem kérem, köszönöm, én már ettem. - nevettem el magam a pici kedvességén, majd az is jól esett, hogy nem tartom fel őket. Visszafele pillantottam, majd ránéztem a nőre.
- Meghívhatlak kávéra? Sütire? - nekem is van még időm, addig meg beülhetnénk valahová, akad pár kérdésem úgyis, ha nem lenne jó alkalom, akkor úgyis nemet mond. Szóval ha beleegyezik, akkor vissza is fordulhatunk arra a két méterre, még a kocsit is segítem felcipelni az ajtóig. Vagy akár a gyerekekben.

- Zenész vagyok. Van pár CD-m kiadva, de jönnek majd az újabbak, kicsit le vagyok maradva, de legalább jobbak születnek majd. - mert ez az igazság, zenélek, éneklek és híres vagyok, sokan ismernek erre felé és a lapokba is sokszor bekerültem. Főleg mióta Léah-al együtt vagyok és amióta terhes.
- Ausztrália? Ajha. És mi volt a cél, hogy Párizst választottátok? - engedem be őket a melegbe, majd körülnézek, nem sokan vannak, de ismerem a helyet és remek a kiszolgálás. Az meg hogy a kicsik is belekotyognak a beszélgetésbe, hát mit lehet tenni? Ismerkednek ők is a maguk nyelvén. És milyen jól is teszik.
- Mit szeretnétek enni? - teszem fel a kérdést a hölgyre pillantva, majd az asztalok felé mutatok. És ha már eldöntötte mit szeretne enni és inni, akkor egy széles mosollyal nyugtáztam
- Keressetek valami kényelmes helyet. - addig meg megveszem a választékot, a kicsiknek is veszek valami frissebb rágni valót, meg a feleségemnek is, hogy ehessen valamit a kocsiba a hazaúton. Magamnak is veszek, kávét is, péksütit is, a hölgynek is, amit éppen kért, majd visszasétálok a választott asztalhoz, amíg azokat kihozzák.  
- És hogy érzitek itt magatokat? - nem lehetett könnyű kicsikkel ilyen hosszú utat megtenni, de mindenkinek vannak praktikái. Közben meg is érkeztek a kért dolgaink, elég gyors a kiszolgálás, nem lehet okunk panaszra. Mondtam, hogy remek hely, én még nem panaszkodtam.
- Köszönjük. - keverek bele a kávémba is közben, hogy a cukrot és tejet beleöntsem.





avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
145
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Kedd Feb. 06, 2018 10:09 pm



Serge & Maddie

Azt a rágókás plüsst, amiért úgy odavannak a lányok, az anyósom hozta ajándékba amikor születtek. Egyből ki is mosatta velem, és bekerült a csajok mellé, esélyem se volt tiltakozni. Egy darab van belőle. Nekem meg van két gyerekem… igazán lehetett volna annyi esze, hogy kettőt hoz belőle, de nem várok tőle ilyen magas röptű gondolatokat. Mintha direkt ki akarna szúrni velem.
Az iker terhesség irtó félelmetes dolog. Már önmagában a terhesség is az, de ha ikrek?! Az ember mást se csinál csak pánikol látástól mikulásig. Az, hogy korábban is érkezhetnek, ijesztő, és az embernek csak az zakatol a fejében, hogy minden rendben menjen. Ne legyen komplikáció, egészségesek legyenek… a régi klisék ilyenkor nagyon is felértékelődnek!
- A mamám mindig azt mondja, hogy ha a rosszra gondolunk, a baj meg is történik. Biztosan a feleséged is aggódik, jobb az ha legalább egyikőtök tartja a látszatát annak, hogy higgadt. – feltételezem, hogy a felesége a lány, és biztatóan mosolygok rá. – Néha már az is sokat jelent ha esténként elnyöszörögheti valakinek az ember a félelmeit és azt a választ kapja, hogy minden rendben lesz. – vigyorodok el az emlékek hatására. Hogy én mennyit bőgtem! De ez az egész nem feltétlenül dupla para, hanem dupla öröm. Ajándék, amit boldogan kell várni.
A lányok hozzák a formájukat és csócsálnak, nézelődnek, hatalmas kék szemeiket meresztgetik kábé mindenre és mindenkire. Serge is tetszik nekik, már kiismertem őket annyira, hogy lássam mikor tartanak valakitől és mikor fordulnak felé bizalommal. Egész jók a radarjaik, az anyósommal például napokig tart mindig mire „összebarátkoznak”.
- Tetszel nekik! – nevetek vele én is, ahogy visszautasítja a szottyos kiflit. – Kaját csak azoknak kínálnak akiket kedvelnek. – magyarázom neki mosolyogva, hogy a kifli valójában mit is jelentett. Aztán épp csak egy kicsit habozok, amikor azt mondja, hogy meghívna minket. Végül is, Jerry se szólhat egy szót se, itt vannak a lányok is, és végre felnőtt beszélgetésemben lehet részem. Igen, azt hiszem egy tea még belefér.
- Köszönöm, igen. – a babakocsit vissza fordítom a pékség felé, miközben Katie a lábát lóbálja, Molly pedig továbbra is magyaráz valamiről. Vajon mit mondhatnak? Amióta csak elkezdték ezt a buborgást, ezen töprengek. Mi lehet az, amiről ennyit tudnak beszélni a maguk baba nyelvén? Megköszönöm, amikor segít beemelni a két kis lépcsőn a babakocsit, majd körülnézek, hogy hol lehet egy olyan asztal ami mellett elférnek a lányok is. Vagy talán akad itt etető szék? Nem, azt inkább kihagyom, ahhoz teljesen ki kellene őket hámozni a kabátból meg minden.
- Ez esetben azt hiszem elnézést kellene kérnem amiért nem ismertelek fel. Egy kis alkotói szabadság után könnyebben jönnek az új dalok is? – mosolygok szélesen. Nem ismerem az itteni előadókat, zenészeket, színészeket, senkit se. Még nem volt időm feltérképezni, hogy errefelé miket hallgatnak a népek. Vajon megsértődik amiért nem ismertem fel? Vagy inkább örül neki? Ki tudja.
- Hát, ez hosszabb történet. De röviden talán annyi, hogy a férjem rengeteget dolgozott ott, és váltania kellett, a gyerekek miatt is. Aztán valahogy, találta ezt az állást, és sikerült rábeszélnie a költözésre. Nem tudom hogyan csinálta, de megcsinálta. – vonok vállat kínomban, mert ez az igazság. Sokat tanultam a nyelvet, szinte minden szabad percemben, de azt azért még hallhatja, hogy a kiejtésem távolról sem tökéletes. Amikor beérünk a melegbe, leveszem a lányokról a sapkát, hogy ne melegedjenek be túlságosan. A kis szőke pihe össze-vissza áll a fejük tetején, és épp olyan haloványan göndör, mint ahogy az apjuké. Inkább csak hullámos, de én így imádom ahogy van.
- Csak egy teát szeretnék, és egy adag babapiskótát. Köszönöm! – Párizsnak ez az egyik nagy előnye, a pékségekben van friss babapiskóta, amiért a csajszikáim odáig vannak. Szerintem tetszeni is fog nekik, hogy a felpuhult kifli helyett friss, kemény édességgel dörzsölhetik az ínyüket. Jönnek a fogaik, nincs mit tenni. Bármit a szájukba tömnének amitől egy kicsit is enyhül a feszítő érzés.
Addig elgurulok a babákkal egy félreeső asztalhoz, távol az ajtótól, hogy ne fázzanak meg a huzatban. Amikor odaérek, kigombolom a kabátokat, leveszem a sálakat is, és megtörölgetem a mancsukat. Csak utána veszem le én is a sálat és a kabátot, és ülök le melléjük. Kész tortúra, de már megszoktam. Megérintem Molly arcát, hogy érezzem, nincs-e melege. Majd ha azt látom, hogy kezd kipirosodni az arcuk akkor leveszem a kabátot róluk is, de addig csak melegedjenek.
- Hát, a város egészen szép. Én még keresem itt a helyemet, a lányok meg még úgyse értik se az angolt se a franciát, szóval nekik megint csak mindegy. A férjem pedig… olyan mintha már itt született volna. – mosolyodok el a magam keserédes módján. – Olyan mintha kicserélték volna a költözéssel. De legalább többet van otthon.– mert ez az igazság. Én Sydneyben hozzámentem egy kedves, angol, jó humorú, komoly orvoshoz, most pedig mintha egy francia doki felesége lennék. Annyi minden megváltozott, és nem feltétlenül lettem boldogabb itt. De majd megszokom valahogy.
A teát kevergetem, ami idő közben megérkezett. Tényleg ennyire rossz lenne a helyzet? Honvágyam van. Pálmafákat akarok látni, az óceán sós illatát érezni, a végtelen kékségbe bámulni esténként. Még sosem éreztem ezelőtt, hogy hiányzik a szülőföldem, talán azért sem, mert nem volt időm ezen rágódni. Inkább egy-egy piskótát nyomok Katie és Molly pufók kezeibe, ők pedig nagy lelkesedéssel vetik rá magukat. Kate azt hiszem még morog is hozzá.
- Mesélj inkább te! Terveztétek a családalapítást? – már akkor is sokkoló érzés megtudni, hogy egyszerre két baba érkezik, ha az ember tervezett ilyesmit, hát még ha nem! Remélem, fel vannak rá készülve lélekben, hogy egy évig nem alszanak. Vajon tudja már ezt Serge?

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
39
● ● karakter arca :
Freya Mavor


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Csüt. Feb. 08, 2018 5:22 pm



Madison & Serge

Ha valaki tanácsát meg kell, hogy fogadjam, akkor az egy ikergyerekes anyuka lesz. Ő tapasztaltabb az ikrekben is, az anyaságban is. De azért mégis csak para az egész. Harmincöt évesen első gyerekek. Ikrek. Azt is szeretném persze, hogy biztonságban tudjam mind hármójukat, szóval, ha kell valaki, aki nem aggódja túl a dolgokat, akkor az én leszek. Nekem kell lennem, nem? Eddig is ott voltam mellette, most még jobban oda kell tennem majd magam.
Tetszem a lány picijeinek, mert étellel kínálnak. Hát menő. Engem nem is tudnának utálni, max ha a kezembe venném őket. Tuti sírás lenne a vége, mert anyánál mégis csak jobb.
A visszafordulás gyorsan és balesetmentesen megtörtént, kérdésére meg csak elmosolyodok.
- Igen, jelenleg ihlet hiánya lépett fel. De alakul minden a maga tempójában. És nem haragszom ha nem ismertél fel, nem sokan ismernek fel arcról, max csak a hangomról. - mert ez az igazság, nem sokan ismernek fel, akik igen, azok meg körül rajonganak és autogramokat meg fényképeket követelnek. Értékelem, hogy a mai nap nem ezzel telik el.
Szóval a férje miatt jöttek, de ez nem gond. Mindenkinek szüksége van levegőváltozásra, kicsinek és nagynak egyaránt. Jól tették, hogy jöttek és nem halasztották el a lehetőségeket.
Csak tea és babapiskóta. Rendben, nem erőltetek semmit, szóval, amit kért azt kérem, meg a kavét és valami péksütit. A gyerkőcökről lekerül mindenféle, sokkal érdeklőbbek lettek, de nem baj, legyenek is. Ez a dolguk. Én is leheverek szembe a székre és mosolyogva figyelem őket. Meg hallgatom az anyukájukat.
- Hát igen, egy költözéssel sok minden jár. De ha őt ennyire megfogta és könnyebben beilleszkedett, akkor nincs is baj. És később mit szeretnél kezdeni itt magaddal? Ha a kicsik bölcsibe vagy oviba mennek majd? - teszem fel a kérdést, hiszen ez engem is érdekel, mit is tanácsolhatok majd Léah-nak. Ez mindünknek fontos, főleg a későbbiekre nézve. A szülés előtti pillanatok is azok lesznek. Ott leszek mellette. Ott kell lennem, hogy átvészeljük együtt.
Ahogy a picik megkapják a piskótájukat és ahogy eszik, hát megmosolyogtat a dolog.
- És amúgy jó itt, vagy inkább vissza térnél Ausztráliába? - érdeklődőm a kávé kevergetése közben, s bele is kortyolok, de kell bele a fránya cukor tej kombó. Kérdése meglep, leteszem a csészét, hogy megkutyuljam a feketét.
- Hát ez egy hosszú történet. Három éve vagyunk együtt és hát amíg ő mindig is vágyott gyerekre, én addig nem akartam a létezésükről sem tudni. Gondolhatod mennyit veszekedtünk miatta Aztán megtaláltam egy pozitív tesztet nála….elég csúnyán összekaptunk. Le is lépett az öcsém barátjához. - magyarázok neki, hiszen ez történt, de már régi dolog, hónapokkal ezelőtti. Összeomlottam és inni kezdtem, az öcsém józanított ki és segített talpra állnom és abban is segédkezett, hogy Léah után menjek.
- De kibékültünk, aztán együtt mentünk a dokihoz ultrahangra. Gondolhatod mekkora meglepetés volt, hogy nem egy hanem rögtön két gyerek lesz. Eljegyeztem, összeházasodtunk. De még mindig parázok a gondolattól, hogy apa leszek. Tulajdonképpen attól, hogy jó apjuk leszek-e? Amúgy már nagyon várom, hogy a kezeimben tarthassam őket. - bár szerintem minden szülő így van vele, főleg ha első gyerek születik. Mondjuk már nem fordítanám vissza az időt, már tűkön ülve várom őket.
- És ti terveztétek? - dobom vissza a kérdést, mert baromira érdekel a téma, hogy ilyen téren én vagyok-e csak elcseszett.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
145
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Pént. Feb. 09, 2018 2:21 pm



Serge & Maddie

Miközben visszafordulunk és a pékség ajtaján próbáljuk betuszkolni a dupla babakocsit, elgondolkodok. Mostanában eléggé elmélkedős vagyok, gyakran kapom magam azon, hogy valamin kattog az agyam. Most például Serge a nagy gondolkodás tárgya. Milyen lehet, ha valakit ilyen sokan ismernek? Jó érzés, vagy vegyül bele egy kis keserédes szájíz is? Igen, valószínűleg sokan felismerik, és indokolatlanul piszkálják, tinilányok ostromolhatják a rajongásukkal... de amíg nincs egy őrült, megszállott rajongód, addig talán nem olyan nagy a baj. Bár, lehet, hogy tévedek.
- A hangodról? Ja igen, persze... leesett! De azért ez izgalmas élet, nem? - néha olyan lehet velem a társalgás, mintha egy lükével beszélgetnél, de igazából nem vagyok teljesen hülye, csak ezernyi dolog kavarog a fejemben állandóan, ami leköti a kapacitás nagy részét. - Ha majd megszületnek a picik, valószínűleg ihleted lesz bőven! - azt már nem teszem hozzá, hogy ideje viszont nagy eséllyel nem lesz ilyesmire. Két baba! Hát, távolról se sétagalopp, bármit is mondjanak mások. Szerintem jobban hasonlít egy IronMan versenyre.
Amikor az asztalhoz érünk, leveszem a lányokról amit feltétlenül le kell, de mivel itt nem tudom hogyan öltöztetném őket vissza, így inkább rajtuk hagyom amit lehet. Egyszerűsítek az életemen, ahol csak tudok. Egész jól elvannak amúgy, nézelődnek, forgatják a fürtös kis buksijukat, nagy szemeket meresztgetnek mindenre és közben néha felsikkantanak vagy mormognak valamit. Mostanában úgy tűnik erre a két hangerőre nyomultak rá, vagy kiabálnak vagy motyognak.
- Hát, lényeg, hogy ő megtalálta itt a számítását, elvégre miatta jöttünk ide. - bólintok kicsit. A költözés szívás volt, de be kell valljam, hogy ez a klíma sokkal inkább mérsékelt mint a miénk, otthon, kevésbé szélsőséges. Tetszik a táj, a sok régi épület, a múzeumok... csak kár, hogy nem nagyon volt időnk eddig múzeumokat látogatni. - Én? Hát igazából már a gyerekek előtt sem dolgoztam. - mosolyodok el. Már megszoktam, hogy az emberek ilyenkor vagy azt gondolják, hogy lusta vagyok vagy azt, hogy kitartott feleség. Kevesen értik meg, hogy ezt az egyességet a kapcsolatunkért hoztuk meg, mindenkinek el kellett engednie valamit. - Lakberendező voltam, és így ismertem meg a férjemet is, így aztán az esküvő után azt hiszem kissé féltékeny lett vagy ilyesmi, és... hát, gondolom te se örülnél neki ha a feleséged idegen pasikkal válogatna naphosszat ágyneműt. Szóval, inkább otthon maradtam, jobb a békesség. - megvonom a vállam, mert nekem ez tényleg ilyen egyszerű döntés volt annak idején. A férjem kért tőlem valamit és én boldogan megtettem. - De talán később szívesen újra kezdeném, erről még nem beszéltünk otthon. - újra dolgozni! Micsoda változás lenne! Mennyire király, izgalmas, változatos, vérpezsdítő! Imádom a szakmám, ezért is rendezgetek valamit állandóan az otthonunkban. Talán beszélni fogok erről Jerryvel, hogy újra dolgoznék.
Látom viszont a srácon, hogy feszült érdeklődéssel ül itt. Igen, én is kihasználnám a helyében az alkalmat, hogy olyasvalakivel beszéljek aki már átment azon ami most rám vár. Nincs benne semmi különös, sőt abszolút érthető, én pedig szívesen válaszolok neki, hátha ettől egy kicsit megnyugszik. Mert elég para a helyzet ez igaz, és sokkal jobban ijesztő mint azt el lehet képzelni, de amikor az ember túl van a nehezén... akkor minden aggódás annyira jelentéktelenné válik, egy homokszem lesz az egész.
Nézem, ahogy a kávét kevergeti, és komolyan elgondolkodok a kérdésén. Ha most valaki azt mondaná, hogy haza mehetek, lehet, hogy már ülnék is a repülőre. De Jerry olyan boldog itt!
- Nem, azt hiszem... nem mennék vissza. - válaszolok ezúttal röviden, miközben az egyik kislány a kezét nyújtja felém, kikéreckedik a babakocsiból. A húga persze megragadja az alkalmat, hogy lecsapjon az ebek harmimncadjára hagyott piskótára, és immár két kézzel, két piskótát nyomkod a szájába egyszerre. Mohó! Amíg Mollyt kicsatolom, hallgatom a történetüket.
- Szerencsés lány! Azt hiszem, sokan vannak úgy vele, hogy először megrémülnek, akár végleg is elszaladnak a felelősség elől. - Látom az arcán az izgalmat, és ettől mosolyognom kell. - Először mindenki egy kicsit megijed, azt hiszem. De végül is jól döntöttél és ez a fontos. - próbálom megnyugtatni egy kicsit. Az mondjuk nem általános, hogy a párok úgy összekapnak ezen, hogy az egyikük lelép, de az alapján amit elmondott, igyekszik kijavítani a hibát. Én úgy gondolom, hogy aki képes lehajolni egy elveszett rongyiért, és visszajuttatja a tulajdonosának, abból valószínűleg jó apa lesz. Mindegy, hogy hány éves, tizenhat vagy hatvan, ezek a dolgok fejben dőlnek el.
- Szerettünk volna gyereket, igen. - mosolyodok el halványan. - Elég régóta házasok vagyunk, és az a vízválasztó hetedik év minket se kímélt... mondhatnám, hogy még olcsón megúsztad, mi fél évet éltünk külön. - ez a diplomatikus, rövid verzió. A hosszabban benne lenne a két vetélés, a hisztik, a kiabálások, a kapcsolatunk romokban, a fél év külön amikor ki-ki élte az életét ahogyan gondolta... Jó nagy szívás tud lenni az élet mielőtt minden a helyére billenne.
- Azt tudjátok már, hogy fiúk vagy lányok lesznek-e? - nem szeretnék arról bővebben beszélni, hogy Jerry meg én csaknem elváltunk, pláne nem a lányok előtt. Mert még kicsik és úgyse értik, de akkor is. Nem az ő füleiknek való sztori, hogy az anyjuk hogyan tépte meg a szomszéd csajt még a születésük előtt. - Gondolom már mindketten kíváncsiak vagytok, hogy milyenek lesznek! - ahogy ezen elmélkedek, akaratlanul is adok egy puszit az ölemben nézelődő Mollynak. Ő a kiskanalat vizsgálgatja, és készül ledugni a mandulájáig, de finoman kiveszem a kezéből és vissza helyezem az asztalra. Rutin mozdulatok, szinte észre sem veszi az ember.
- Nem tudsz véletlenül egy jó éttermet a környéken? Évfordulónk lesz, és szeretnénk valami különleges helyen megünnepelni, de nem igazán vagyok itt még ismerős, csak azt tudom hol lehet zöldségeket meg pelenkát venni. - kuncogok jókedvűen. Anyasors.

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
39
● ● karakter arca :
Freya Mavor


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Szomb. Feb. 10, 2018 1:13 pm



Madison & Serge

- Igen, elég izgalmas. Mondjuk a rajongók nyomulását nem szeretem, vagy épp amikor a fiatal lányok csábítgatni akarnak. Mert akad ilyen is. - ingatom meg a fejemet, hiszen nem mondanám magam nagy sztárnak, van bőven bevételem egy- egy dalom után. Ráadásul még a rajongóim is többen lettek, mint mondjuk tavaly.
- Vagy épp mikor a saját otthonom körül szaglásznak egy egy fotó miatt. - húzom el a szám, de hát ez az élet ezzel jár, már hozzá szoktam így aztán nem is panaszkodhatok, mert szeretem csinálni és viszont is szeretnek.
- Igen, mi is pont erről beszélgettünk odahaza. Meghozzák majd az ihletet... főleg ha napokig nem lesz alvás tőlük... - kuncogtam el magam, hiszen igen, valóban volt róla szó, hogy majd a gyerekekről is fogok majd dalt írni. Sőt ha nem egyet, akkor majd kettőt és az nagyobb siker lesz, mint az eddigiek. Arra majd kíváncsi leszek, most még nem indítottak el bennem semmit, de türelmesen kivárok. Nem probléma.
Amúgy meg legalább egyvalaki kettejük között megtalálta itt a helyét és tud is mit kezdeni magával, szóval jól döntöttek, hogy ide jöttek. Kicsit meglepő, hogy nem dolgozott a gyerekek előtt sem, bár pár férfit meg lehet érteni, hiszen féltékenyek és mindent belegondolnak a dolgokba. Valószínűleg én is ezt tettem volna, ha Léah nem suliba járna tanítani, hanem valami nagy céghez. Na ki is akadnék és így tényleg érthető az ő verziójuk.
- Igen, valahogy megértem.  Senkinek sem könnyű egy ilyen helyzet és még jót tenni is nehezebb.- bólintok együtt érzően, hiszen van benne valami, sőt még én is féltékenykednék, ha pasik legyeskednének körülötte.
Az meg hogy mennyire unalmas lehet otthon hetekig, hónapokig, akár évekig, hát ezt nem tudhatom, én mindig dolgozom, feltalálom magam, szóval lényegtelen. De a semmitevés és a négy fal bámulása unalmas dolog. Nem zsánerem.
A piciket figyelve már elég értelmesek, szóval meg lehet őket érteni. Csak az első pár hét lesz majd zűrös, hogy mit akar és mit nem, meg hogyha épp baja van… nem lesz nyugodt éjszakánk. Már várom, hogy belépjenek az első évükbe. Bár a lánykákat elnézve nagyon csintalanok, elég fárasztóak lehetnek a nap végére, de gondolom az anyuka nem cserélné el őket nyugisabb gyerekekre. Én sem tenném amúgy. Jól döntöttem, igen, én is ezt gondolom, szerencsések vagyunk. El sem akartam üldözni otthonról, csak hát… nem tudtam volna mit mondani hirtelen. Nem akartam, most már igen és már lezártam azt az időt.
- Fél év? Az hosszú nem? - lehet hogy könnyedén túlvészelték, az is lehet, hogy megszenvedtek vele, mint mi, abban a pár napban. Csak másfél hét telt el, de nekem örökkévalóság volt.
- Nehéz lehetett. - egészítem ki ennyivel, hiszen a miénk katasztrófa volt, de ez nem jelenti azt, hogy a másé is borzalmas volt. Lehet hogy pont ez kellett nekik.
- Egy fiú és egy kislány lesz. Nolen és Raana... - vakarom meg a homlokom, hiszen ezeket a neveket csak nemrégiben beszéltük a nászúton, a kislányt a feleségem, a fiamat én neveztem el. Az meg hogy nem francia nevük/neve lesz, hát az pont nem érdekel, én sem francia származású vagyok. Senki sem evett meg miatta.
- Igen persze, egy ultrahang nem sok mindent mutat meg róluk, szóval a fiam legyen jóképű, a lányom meg csodaszép, hogy elüldözzem a fiúkat körülötte. - vigyorodom el, hiszen már elképzeltem egy ehhez hasonló jelenetet. De tényleg már nagyon várom és ha lehetne megsiettetném az időt is, hogy hamar három évesek legyenek. Ezek a gondolatok. Mondjuk teljesen ráérnek felnőni. Egészségesek legyenek.
- Éttermet? - elgondolkozom egy röpke pillanatra.
- Akad kettő, három amit ismerek. A La PerleBleue,  Fleur de lys és a la fermette marbeuf...ezeket ismerem. - magamhoz kapok egy szalvétát és leírom a címeket, utcákat, melyik hol található meg. Mindhárom hely kíváló, remek az étel, remek a kiszolgálás, szóval csak ajánlani tudom őket.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
145
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Szomb. Feb. 10, 2018 9:44 pm



Serge & Maddie

- A kamasz lányok gondolom elég hajmeresztőek tudnak lenni. De annak idején én se voltam más, emlékszem, volt egy helyi híresség Sydneyben, és az egyik újság megírta, hogy hétfőnként melyik kávézóban szokott reggelizni. Még a suliból is mindig késtem, mert arrafelé mentem, hátha láthatom. – vigyorgok majd megvonom a vállam. Minden tinilányban él valaki iránt ez a fajta rajongás, de azt hiszem ha nem fenyegetőznek és nem agresszívak, akkor az egész nem több mint kamaszos fellángolás. Persze Serge oldaláról roppant kellemetlen lehet. Biztosan szörnyen idegesíti amikor ezek a kislányok körül zsongják.
Amikor a fotósokat említi, csak elkerekednek a szemeim és megcsóválom a fejem. Az már nem tréfa. Hogy egyesek mi mindenre nem képesek csak azért, hogy egy kis pénzhez jussanak! Mások életét teljesen tönkre is tennék, a lelküket is eladnák azért, hogy valakinek a magánéletét bámulják és az egész világ elé tárják.
- Az inszomnia inspiráló? Erről még nem is hallottam! Bár lehet benne valami, én is akkor kezdtem el blogolni amikor először maradtam ébren egész éjszakra a terhesség alatt. – mosolygok rá. Akkor sejti, hogy mivel jár majd a két baba. Nulla alvás, rengeteg idegeskedés, izgulás, aggodalmaskodás… - Azt hiszem otthon mindenképp meghallgatom a számaidat. – nem csak udvariasságból mondom, hanem komolyan is gondolom. Bár azt nem tudom, hogy milyen stílusban alkot, de most már kíváncsi vagyok.
- Nem volt olyan vészes a helyzet. Fiatal voltam és nagyon szerelmes, azt hiszem ha azt kérte volna hogy kössek egy sziklát a lábamra és ugorjak a tengerbe kérdés nélkül megtettem volna. – próbálom egy ilyen suta viccel elmondani, hogy nekem ez nem okozott gondot, se a féltékenység, se az, hogy nem dolgoztam, se semmi más. – Egyébként a lányok már egész jó elfoglaltságot adnak minden napra, nem lehet mellettük unatkozni. – és tényleg nem lehet. Olyan elevenek, hogy ha akarnék se tudnék, sőt, néha örülnék olyan szabad két percnek, amikor unatkozhatok.
Azt hiszem, tényleg szerencsések, hogy meg tudtak egyezni végül, és nem vesztek össze a kelleténél jobban. Egyébként, szerintem teljesen benne van, hogy akkora az ijedtség, hogy pár napig nem beszél két ember egymással. Elvégre egy gyerek az nagy dolog, és mindent megváltoztat. Vajon neki hány nap kellett, hogy tudja: vissza akarja kapni a párját, és akarja a gyereket is? Nem fogom megkérdezni, mert tapintatlanság, de kíváncsi vagyok rá.
- Hát, elég hosszú volt, nehezen viseltem. – magamhoz ölelem Mollyt, hiszen ő a legékesebb bizonyítéka annak, hogy már vége van. Már minden rendben, a szünet a hátunk mögött van, és azóta lett két tündéri lányunk is. – Szükségünk volt rá. – mosolyodok el, miközben őt nézegetem. Fiatalnak tűnik, mármint a férjemmel lehet egyidős. Kedves arca van, Molly is a kanállal felé is hadonászik, meg akarja kínálni még a semmivel is.
- Nagyon szép nevek! Különlegesek. – elképesztően szép a kislány neve, még hasonlót se hallottam. Kíváncsi lennék, hogy hol találták őket. – Biztosan csodaszépek lesznek. A fiúkat majd nem győzöd kergetni a háztól, valószínűleg. A párom is beszerezte már a képzeletbeli puskáját. Illetve, remélem képzeletbeli – kacsintok rá viccelődve. Iszok egy kortyot a teából, és nézelődök kicsit. Szép ez a hely, nem is értem, hogy eddig miért nem voltunk még itt. Erről jut eszembe, Serge talán tudna egy jó éttermet!
- Köszönöm! – elveszem a szalvétát, és egyből a táskába gyűröm. Nem hiányzik, hogy a lányok széttépjék. – Akkor majd az egyikbe ellátogatunk, kösz a tippet. Tényleg, ha piszkálnak a fotósok meg minden, hogy tudtok eljárni a pároddal mondjuk vacsorázni, vagy ilyesmi? És ő hogyan tud dolgozni a nyüzsgéstől ami körülötted van? – komolyan érdekelne a dolog, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Meg persze az is, hogy van-e valami tervük arra az esetre, ha már megszülettek a babák is? Biztos felfordul majd körülöttük a média figyelme, pedig amúgy se lesz könnyű belerázódni az egészbe. Vagy ő nem az a típus aki rejtegetni akarja a gyerekeit?


avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
39
● ● karakter arca :
Freya Mavor


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Hétf. Feb. 12, 2018 5:36 pm



Madison & Serge

Ahogy mesélni kezd, csak mosolygok, hiszen ismerős ez is, engem is mindig meglestek, mikor egy bizonyos helyre mentem. De nem volt semmi fotó, csak olvadoztak. De egy lánytól hallani ilyesmit, nos mit is mondhatnék? Azt hiszem ez olyan…az aranyos kategóriába tartozik, hiszen nem volt tolakodó, csak látni akarta az illetőt. Ez meg természetes, ha valaki felkeltette az érdeklődést.
- Igen, az szokott lenni. Olyankor aztán mindenre van ötletem és minden rímel mindennel. - vakarom meg magam tarkón, hiszen ez újdonság lehet, hiszen a férfiak csak kipihenten tudnak dolgozni. Én tudok az ellenkezőjére is, szóval egy-két éjszaka alvás nélkül nem nagy dolog.
Meghallgatja a számaimat? Hát ez csak egy remek dolog, nem számít, ha nem tetszik neki, nem egyezhet az ízlése mindenkinek, nem? Eggyel több, vagy kevesebb? A mai világban már ez sem számít. A szerelmes fiatalság…hát igen, elég sok ilyennek találkozom, Léah is szerelmes volt akkoriban belém, noha kitettem magamért rendesen, a lány 25 éves sem volt, elhódítottam a szívét már az első randink előtt. És gyönyörű volt. És most kezdek el kicsit aggódni, hogy két törpe miatt mi mindenen fogunk keresztül menni. Izgalmas napjaink lesznek…eddig is azok voltak, de miután megszületnek? Hajaj.
- Unatkozni sose jó és ezt a picik is tudják. - hiszen a gyerekeknek van igaza ilyen téren, főleg ha jobban belegondolok, akkor megmozgatják a szülők izmait. Mindenkinek szüksége van pihenőre egy kapcsolat során, élő példák vagyunk mi, kik már keresztül estek egy ilyenen. Valamiért jobb lesz tőle az ember… nyugodtabb lesz és elvisel maga körül mindenki mást.
Figyelem a kis lányt, aki épp felém nyújtogatja a kanalat és artikulál, mondani akar valamit, de hát ha nem mondja én nem értem, szóval csak mosolyra futja. Aranyos a próbálkozása, ahogy felkínálja vagy a kanalat vagy a rajta tespedő nyálát, levegőt, bármit.
A fiam nevét nem tudom honnan vetem, talán egy könyv szereplője ihletett meg, már nem tudom. De szerintem is csodaszép lesz mindkettő. Mosolygok az üldözéses dolgon és a képzeletbeli puskán is, hiszen ezek a szülői léthez kapcsolódnak, még ezt anyám sulykolta belém. Kérdésére az ajkamat nyalom meg, miközben a kislányról a hölgyre tekintek és rákacsintok.
- Hát ez egy nagyon jó trükk. Amúgy sehogy, igyekszem lehagyni őket és olyan helyen feltűnni, ahol senki sem számítana ránk. A feleségem nos…eleinte húzta a száját, de már megbékélt vele, hogy bekerül olykor az újságokba. Dünnyögni szokott, hiszen három év alatt teljesen ezt nem szokja meg az ember... - én hozzászoktam, amióta ezt csinálom, ami több már mint 10 év... elég jól beleedződtem, szóval megy a dolog...
- Az öcsém színészkedik, filmekben szerepel és ő egész jól el van a közönségével és a sajtóval... - húzom el a szám, hiszen amíg én menekülök, addig ő elébe megy ezeknek. De hát ebben különbözünk, meg a nemi vonzódásban, de hát nem bánthatom érte. Sose voltunk egyformák, de számíthattunk egymásra mindig.
- Tulajdonképpen mindegyik étteremben a sütik a legnagyobb fénypontok. Szóval a desszertet csak ajánlani tudom. - a főfogás is remek, no de a desszert...hát meghívnám magamhoz a cukrászukat annyi szent.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
145
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Kedd Feb. 13, 2018 12:34 am

A legtöbben alvás nélkül létezni se tudnak. Én is ilyen voltam a terhesség előtt, aztán akkor, amikor eljött az első éjszaka amit a lányok áttáncoltak a pocakomban és nem tudtam aludni, minden megváltozott ezzel kapcsolatban. Eleinte mosott szarnak éreztem magam, és ittam volna a kávét literszám, ha a férjem nem tiltott volna le róla már hónapokkal korábban… Viszont ha az ember átbillen egy ponton ahol találkozik az „állva is el tudnék aludni bakker!” és a „nekem már mindegy…” állapota, akkor valami csodálatos dolog történik. Lerakod a fejed és alszol, tökmindegy hol, de mégis mindig felriadsz egyetlen apró szusszanásra is. És akkor valóban kreatív tudsz lenni.
- Én is ilyen vagyok, bár a férjemnek általában kell egy bizonyos alvás mennyiség, különben használhatatlan szinte még a beszélgetésre is. – mosolyodok el amikor megvakarja a tarkóját. Igen, ennyit sejtettem a férfiakról tíz év házasság után, hogy mintha de csak mintha szükségük lenne némi alvásra. A legtöbbnek legalábbis, úgy tűnik ő egy ilyen furcsa kivétel.
Amikor szóba kerül a munka, elgondolkodok rajta, hogy újra dolgozzak majd egyszer. Eddig is voltak ilyen fellángolásaim, és valahol belül nem engedtem el a dolgot. Szerettem csinálni, bár tény, hogy fizető megrendelőnek, teljes projektet egyetlen egyet csináltam: a férjemnek, a lakását rendeztem be még annak idején. Milyen jó kis lakás volt, pompás kilátással! Vajon mondhatnám még magam egyáltalán lakberendezőnek? Mindegy is…
- Igen, ők sem unatkoznak, néha szeretnék én is gyerek lenni. Majd meglátod, hogy mennyi mindenre rá tudnak csodálkozni! Egyszer fél órán keresztül tapogattak valami szöszmöszt ami az egyik játékukból hullott ki ahogy rázták. – mesélem lelkesen, mosolyogva. – És az ikrekben van még valami, biztosan a ti babáitok is csinálják majd. Mi otthon rengetegszer mozizunk azon, hogy mit össze tudnak karattyolni. Értik egymást ez biztos, beszélgetnek egymással valami furcsa csiripelős nyelven. – mintegy végszóra, Kate jelzi is, hogy elfogyott mind a két piskótája (javarészt morzsaként végezte) és kér még. Ahogy adok neki egy újabb piskótát, a másik kislány a kanállal hadonászik, de nem ítélem még se kínosnak se túl hevesnek, így nem szólok rá. Nem szeretem korlátozni addig, amíg nem csinál olyasmit ami túlmegy azon a határon ami másokat is zavarhat.
A gyerekeik neve tényleg különleges, nagyon tetszenek. Mi hagyományosabb irányba mentünk, de ez szerintem mindenkinek az egyéni döntése. Ettől függetlenül nekem személy szerint rengeteg név tetszik, és ha mindegyiken elnevezném a gyerekem akkor vagy lenne száz is belőlük, vagy ennek a két tökmagnak kellene három A4-es oldal hogy leírják a neveiket…
- Nem irigyellek titeket. Állandóan azt nézni, hogy ki van a sarkadban, elég kimerítő lehet. – elgondolkodva biccentem oldalra a fejem, ahogy a feleségére gondolok. Milyen rossz lehet neki, hogy nem hagyják nyugton a férjét és azáltal őt sem… Régebben néha elgondolkodtam, hogy milyen lehet híresnek lenni, de ezek után kösz de kösz nem. – Viszont legalább izgalmassá teszik minden napotokat, új helyeket ismertek meg és ilyesmi. Egy kis jó a rosszban? – bár udvariasan mosolygok, pontosan sejtem, hogy terhesen mennyire fölösleges megterhelés ez, és milyen végtelenül kimerítő lehet nem csak fizikálisan de érzelmileg is. Hogy a rajongókról ne is beszéljek, a fiatal lányok majd a szülés után biztosan intenzívebben próbálkoznak majd. Tapintatosságból nem hozom fel ezt a témát, gondolom már kalkuláltak ezzel is.
- Akkor nálatok a családban mindenki örökölte a tehetséget? – csodálkozok rá a dologra, mert azért ez nem átlagos. Vagy az lenne? Nem is tudom, nekem ez furcsa. De biztosan büszkék egymásra, és ez a fő. Meg aztán, rivalizálás se igazán lehet köztük, hiszen nem keresztezik egymás útját. Szerencsés helyzet.
- Ezt egyébként jó, hogy mondod. – nevetem el magam hangosan, és bár nem értenek semmit, a lányok is csatlakoznak hozzám. Általában ezt csinálják, ha én nevetek, ők is rákezdik mintha még nem lenne elvágva az a köldökzsinór. – Mindig teleeszem magam, és a desszertre már sosincs egy szikra hely se a gyomromban, de majd ezúttal figyelni fogok rá! – bár kevesen nézik ki belőlem, de rengeteget tudok enni. Tudom, rohadjak meg ott ahol vagyok, de képes vagyok úgy falni mint egy oroszlán falka, mégse hízok. Persze régebben rendszeresen sportoltam is, de szerintem ez nagyrészt genetika. Erről is jut eszembe, hogy a lányoknak is kellene valamit inni adni, így a táskából előpecálom a cumisüvegeket. Különböző színű a kupakjuk és a cumijuk is, hogy ne keverjem össze őket.
- Jártatok ilyen terhes tornára vagy valamilyen felkészítőre? – pillantok rá kíváncsian. Én annak idején elcincáltam magammal a férjem, kíváncsi vagyok, hogy csak én vagyok ennyire kegyetlen, vagy más kismamák is azok?
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
39
● ● karakter arca :
Freya Mavor


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Szer. Feb. 14, 2018 3:14 pm



Madison & Serge

Én egyszer éreztem magam használhatatlannak, bár akkor nagyon. Igaz, az mostanában volt, amikor Léah lelépett, pont azon a napon, akkor ittam le magam a sárga földig. Akkor jött Théodore is hogy kijózanítson, hogy talpra állítson, hogy beszéljen velem. Akkor aztán összezuhantam, de gondolom ez a kettő nem passzol össze. Más ilyen állapotra nem emlékszem, max amikor a dolgozószobámban töltöttem két három napot egyhuzamban és csak WC-re mentem ki… az nagyjából 6 éve volt. Régi sztori, de nagyjából el tudok képzelni egy heteken tartó alváshiány állapotot. Bakker. Kegyetlen lesz.
A kisgyerekek sok mindenre rátudnak csodálkozni? Hát ha sok dolgom lesz, akkor beállítom őket a régi ingaórához, aztán ellesznek ott ideig óráig. Csak aztán Léah le ne csesszen érte. Pedig jól ellenének már most így rágondolva. Kíváncsian hallgatom Maddison-t hiszen érdekes dolgokat mond és majd meg is kellene figyelnem a gyerekeknél ezt. Beszélgetnek egymással. Ez érdekesnek tűnik. Van saját kis nyelvük és ki tudja miket mondanak. Lehet hogy a szülőkről beszélnek, lehet hogy az aznapi tervet beszélik meg. Nem tudni. Ha majd felnőnek, akkor megkérdezem, hogy emlékeznek-e erre a dologra, lehet addigra már el is felejtik.
- Érdekesnek hangzik. Majd megfigyeljük. - már előre mosolygok a dolgon, még csak a gondolat indította el a fantáziámat.
Nem csak kimerítő, de idegesítő is. De már hozzászoktunk, van amikor kiállunk, csináljátok azt a pár fotót mód, de van mikor csak tényleg elslisszolunk a dolgok mellett.
- Igen, nagyon jó, legutóbb Berlinben voltam. Elég klassz hely. A Humboldt Egyetem egyszerűen fantasztikus… igaz csak kívülről szemléltem meg, de nincs olyan szó, ami körül írja azt az egész élményt.  Kezet foghattam a polgármesterrel is… - csalafinta vigyor húzódott a képemre, hiszen fotók is készültek, az egyiket kinyomtattam és bekereteztettem, majd a falra is felkerült.
- Igen. A családban a színészek vannak többségben…én vagyok a fekete bárány. Én zenész vagyok. A húgom színésznő, az öcsém színész és forgatókönyvíró, az apánk úgyszintén. Én meg kilógtam a sorból, de ezt sose bántam meg.
A családon belüli veszekedések nagyon ritkák, persze találkozunk egymással, de nem bántjuk a másikat csak mert van valami. Normális keretek között meg van minden beszélve.
A desszertek tényleg finomak, szóval ne hagyják ki semmiféleképpen.
- Igen, elkezdtük. Vannak egyedüli anyukák, akik a férjük nélkül mentek…és kérdezni is csak én mertem… szóval jah. Érdekes dolgok vannak, de remek dolgokat tud meg az ember. - figyelem a színes kupakokat és a gyerekek reagálását, mit is kezdenek vele, de már nagyok és hozzászoktak mit honnan kapnak.
- És a törpéid mit szeretnek enni? Az ilyen sütőtök meg répát megeszik? - emlékszem az egyik nő szavaira, azt hiszem a második gyerekét várta és az ő picikéi imádták ezt a két kaját.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
145
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Szer. Feb. 14, 2018 11:38 pm



Serge & Maddie

Lehet, hogy nem minden iker csinálja azt amit a lányaim, de a csajsziknak be nem áll a szájuk és minden érdekli őket. A játékok a főzés a madarak a kertben, a macska a hajam a szöszmösz… minden. Mikor néhány napja esett a hó, és hatalmas hópihék szállingóztak, majdnem egy órán át álltak a terasz ajtóban és kacagtak, sikongattak a látványtól, paskolták az üveget. Mi meg Jerryvel jót nevettünk és mindketten felvettük őket a telefonunkkal, hogy mennyire édesek. Mert BC (azaz a before children) még értelmes emberek voltunk, de azóta már mondókákat szavalunk, idióta bébizenét hallgatunk és tele vannak a telefonjaink az ő képeikkel. Ez van, ha az embernek babái lesznek, kicsit beszűkül a világ és bár érdeklik más dolgok is, azért az elsők a gyerekek. Minden téren.
- Biztosan ti is sokat nevettek majd rajtuk. – a szó jó értelmében. Mert amikor két tipegő beszélget az eleve vicces, de amikor ikrek?! Ők értik is egymást, ez egyértelmű, és amilyen hevesen tudják mondani a magukét, beleélik magukat, sikkantanak és dől a nyáluk a fogzás miatt…. Kész kabaré!
- Berlinben? Nahát! – egészen elképesztő. Egyrészt, hogy milyen messzire kell menniük egy kis nyugalomért, másrészt az, hogy milyen izgalmas lehet utazgatni. Régen én is szerettem, ma már inkább nyűg az egész. A pékségig eljutni is szinte kihívás, de ennél hosszabb útra? Nem akarok belegondolni. – Ha a polgármester is örömmel fogadott, azt hiszem kezdhetem szégyellni magam amiért még nem kértem autogrammot a lányoknak! – ugratom mosolyogva. Vajon ebben az országban milyen sok rajongója lehet? Nyilván sok. Nyilván tudatlan tájékozatlan nőszemély vagyok amiért nekem erről halovány fogalmam se volt. De hát, még nem élek itt elég ideje ahhoz, hogy átnyálazhattam volna magam a művészeten és a helyi hírességek listáján. – Biztosan izgalmas volt! Tetszik Európa, szeretném majd én is bejárni, de még egy kicsit várat magára a projekt. – Kate a piskóta tudományos, akkurátus körbe nyálazása közben helyeslő hangot ad ki. Bizony, részben miattuk sem utazgatunk már. Ahogyan nem járunk el éttermekbe olyan gyakran, nem huncutkodunk a lakás bármely pontján (lassan már a hálószobában sem, de hagyjuk is…), nem beszélünk csúnyán, nem hallgatunk hangosan zenét, nem járunk el extrém sportokat űzni és természetesen nem alszunk. Halleluja!
- Fantasztikus, amikor a családban öröklődnek ezek a dolgok! – mosolygok kissé irigykedve. Az anyám könyvelő, az apám egy utolsó szarházi, aki lelépett mikor tíz éves voltam, a nevelőapám pedig ügyvéd. Én meg lakberendező lettem, szóval mindenki elég távol áll a másiktól. – A férjem családjában szinte minden férfi orvos, és szinte minden nő otthon maradt. – magyarázom, hogy nálunk is van egyfajta hagyomány, csak nem ilyesmi. – Talán majd a gyerekeitek is hasonló pályát követnek majd. Milyen szép lenne! – merengő, álmodozó mosoly ül az arcomra ha ilyesmire gondolok.
Molly megpiszkálja a zöld kupakos cumisüveget, és miután felismeri, hogy az övé, lelkesen kezd el inni belőle. Én pedig továbbra is érdeklődve nézem Serget, elvégre nem minden nap találkozik az ember lelkes kispapával.
- Érdekesek az ilyen tanfolyamok, az én párom is elkísért. Bár ő kissé szkeptikus volt nőgyógyász lévén, de lélekben támogatott. – nem teszem hozzá, hogy az egész baba témát ő erőltette éveken át, így valahol érthető, ha mindenbe bele akart folyni és nem hagyott ki egyetlen alkalmat se, hogy velünk legyen, segítsen a terhesség alatt is. – Szerintem mindenképp folytassátok a tanfolyamot, mert ha másra nem, arra jó, hogy megnyugtasson, hogy felkészültetek. Én még mellé állandóan videókat néztem a pelenkázásról meg ilyesmiről, teljesen be voltam pánikolva. – mosolyogva mesélem, hiszen gondolom hasonló aggodalmakkal küzdenek ők is. Jól csinálják-e, nem rontják-e el, jó szülők lesznek-e, és „úristen hogyan kell megetetni, pelenkázni, fürdetni”?!
- A répát szeretik, de a sütőtök annyira nem jött be nekik. Csodálkoztam is, mert minden szakkönyv azt írja, hogy a babák szeretik. Csak azt hiszem, hogy a lányaim nem olvasták azokat a könyveket. – nevetek jóízűen, miközben letörlöm a lányok arcát, hogy ne legyenek csupa maszatosak. – A legtöbb amit mondhatok a gyerekekről az az, hogy alkalmazkodni kell hozzájuk, nem egyformák, nem olyanok mint a könyvekben. Még az ikrek sem, megvan a maguk egyénisége, bármennyire is hasonlítsanak egymásra. Alapvető dolgokban persze szinte ugyanolyanok, de már most látszik, hogy miben különböznek. – magyarázok kicsit talán túlságosan is bőbeszédűen. – Például Molly az aki belevág új dolgokba és a húga követi, de hamarabb megunja, míg Katie folytatja akár a testvére nélkül is azt ami megtetszik neki. Lásd a piskóta: Molly hamarabb kezdte el nyammogni, de őt már rég nem érdekli, Kati meg szerintem fel tudná falni az egész tányérnyit. – kacsintok rá vigyorogva. Majd megismerik ők is a maguk gyerekeit, a lényeg szerintem az, hogy mindkettőt a saját igényei szerint kezeljék és foglalkoztassák.


avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
39
● ● karakter arca :
Freya Mavor


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Pént. Feb. 16, 2018 10:32 am



Madison & Serge

A gyerekek vicces kis lények, főleg ha egy évesek, bár előtte is biztos hajmeresztő dolgokat tudnak ügyködni, kíváncsian várom a mieink akcióját.
Az autogrammos megnyilvánulásra nem mondok semmit sem, csak elmosolyodok, hiszen miért is kellett volna felismerni? Én nem bánom, legalább nem egyből a nyakamba ugrott, hogy adjak neki egy aláírást, bocsánat a kifejezésért, a mellei közé. Akad pár fiatal, akitől már hallottam ezt és örülök hogy Maddison még véletlenül sem tartozik az ilyen emberek közé. Azt viszont elképzelni sem tudom, hogy a kicsik miatt nem lehetne elmenni bárhová is. Kissé hiányozna az a szabadság, hogy én most utazok és dalolok, zenélek. Csak úgy nem hagyhatom ott Léah-t egyedül a két gyerekkel. Szóval majd erre is megoldást kell keresnem. Jó persze a család segítőkész meg minden, de a lurkóknak az apjukra van szükségük, nem? A kislányra mosolygok, amikor az anyja dolgaira helyesel, kíváncsi vagyok meg érti e már azt  ha mondjuk egy tedd le szépen-t kinyögne az anyukája. Letenné e azt a piskótát, vagy hisztizne? Azt hiszem ezt majd az enyémeken kell kipróbálni, bár előtte még begyakoroljuk a tedd le és az add ide fogalmakat.
- Igen, az. Jó dolog. - ha én is színésznek mentem volna, hát valami akciófilmekbe illő dolgot képzelnék el magamról, nem pedig amit Théo és Darren elvállaltak.
- Jó ha van a családban orvos.- mosolyodok el, hiszen szükséges, ha baj van és ott van kéznél, főleg ha nem épp 0-24-ben dolgozik. De tényleg jó, ha kéznél van. Nálunk ilyen nincs, pedig olykor jól jönne.
- Hát tulajdonképpen én arra akarom majd őket terelgetni, amit ők akarnak. Ha állatorvos, akkor az, ha valami tudományos dolog, akkor az. Nem erőltetném ezt a színész pályát. - vallom meg őszintén, a kislány újra mosolyt csal az arcomra. Bár ahogy Maddie mesél, hogy pelenkázó videókat nézett… azt hiszem valami hasonlót nekem is el kéne kezdenem. Csak hogy ne bénázak. De úgyis fogok, hiszen a kis törékeny testére hogy adnám rá a pelust?
A kicsikkel majd meg kell ismertetnem a sütőtököt, én tudom, illetve anyám mesélte, hogy nagyjából 6 hónaposan tömött ilyesmikkel, szóval az enyémekkel is meg kellene ismertetnem ezt az ízt.
- Igen, a babák sok könyvet nem olvasnak… mondjuk ne akkor pisiljenek, ha a pelenka lekerül róluk. Azt elolvashatnák. - a húgom se olvasta és ő előszeretettel csinált ilyesmit, de hát régen volt, szép volt, felnőttünk. Kíváncsian hallgatom a lányt, hiszen elég sok érdekes dolgot mond, amik még a hasznunkra lehetnek és ha beválnak a tanácsok, hát meg kell majd újra köszönöm neki. Hiszen két idegen vagyunk csak és mégis megosztja velem tudatlannal az ikres babás dolgokat. Ez nagyon kedves dolog. A példa is igen csak sokat mond, hogy melyiket foglalja leghosszabb időre egy egy dolog.
- Hát jó lenne, ha mindketten órákig ellenének ugyanazzal a dologgal, meg aztán ha nem 3-4 óránként kelnének fel enni vagy bármi másért… bár ebbe nem tudok beleszólni, igaz? - nevetem el magam kissé kínosan, hiszen ez nem így működik, a kicsiknek szükségük van mindenféle dologra. Az első időkben az anyjára leginkább.
- Tényleg igaz, az, hogy az első hetekben csak az anyjuk kell nekik? Meg a kaja? - túl kíváncsi vagyok, bár ez természetes nálam, ha érdekel valami.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
145
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Szomb. Feb. 17, 2018 12:11 am



Serge & Maddie

Magam is meglepődök rajta, hogy milyen jól viselkednek a lányok, egész jól lehet tőlük beszélni. Mármint ez relatív, de szerintem jól bírják ők is a kávézót, az embereket és a nyüzsgést. Ők is érdeklődve nézik Serge-t, valamiért egyből szimpatizálnak vele, de lehet, hogy csak a kellemes hangja teszi az egészet. Vajon minden zenésznek kellemes a hangja? Nem akarok rákérdezni, hogy ő csak írja a dalokat vagy ő is adja elő, azt hiszem udvariatlanság lenne. De tény, hogy kellemes és megnyugtató a hangja és a modora is, valószínűleg ezért nem tört még ki a paraszt lázadás a lányaim részéről. Ha valaki vagy valami nem tetszik nekik, hangosan alkotnak róla véleményt.
Bólintok. Fogalma sincs, milyen jó dolog, ha valaki nem csak rossz tulajdonságokat örököl, hanem valami tehetséget is. Nem tudom, hogy az apám például miből él, nem is érdekel… úgy emlékszem, hogy szőke és kék szemű volt mint én, és a szeplőket is tőle sikerült örökölni, de ennél többre nem emlékszem. Bob sokkal inkább az apám, mint az akinek a génjeit hordozom. A férjem családjában az orvosi pálya úgymond örökletes, akár csak a zene. A fiúkból többnyire orvos lett, a lányok a zenéhez értenek. Jerry is tud zongorázni, úgy imádom amikor a hangszeren klimpírozik a hosszú ujjaival… elképesztően szexi. Vajon Serge felesége is így vélekedik a zenélő férfiakról? Vagy ő már úgymond „megszokta” és elillant a varázs?
- Persze! Ezzel abszolút egyetértek, szerintem is fölösleges őket valami felé tolni. Mennek maguktól is. Én már most bátorítom őket ha azt látom, hogy valami tetszene nekik, csak még nem tudják megcsinálni. – mosolyodok el halványan. Mollynak van egy kis xilofonja, fa lemezkéket kell ütni egy műanyag pálcával, de olyan élvezettel csapkodja, hogy még amikor nagyon idegesít a csörömpölés akkor se szólok rá, hogy hagyja abba. Inkább egyszerű kis dallamot mutatok neki, együtt fogjuk a pálcát ő pedig élvezi, hogy „zenél”. Kicsik még, de már most tudják, hogy segítek nekik ha valamivel elakadnak. Ez az anyák dolga, nem?
A terhesség remek volt arra, hogy megszokjam a szülőség gondolatát, megtanuljak pelenkázni, öltöztetni, fürdetni. Néha a macska bánta a dolgot, őt csomagoltam be egy pelusba, de végül is mire érkeztek a babák addigra én is úgy éreztem, hogy készenállok a feladatra.
- Hát azt biztos, hogy olvasniuk kellene! – helyeselek nevetve. Nem azzal van egyébként a legnagyobb gond, hogy akkor pisilnek amikor lekerül a pelenka, hanem azzal amikor például a pelusból ki sikerül úgy kakilniuk, hogy még a hajuk is olyan lesz… ja, hát megesik az ilyen még a legnagyobb odafigyelés mellett is. Van az a fáradtság amikor az ember nem jól teszi fel a pelenkát, maradjunk annyiban.
Iszok egy kicsit a teából, miközben őt hallgatom. Biztosan nagyon várja már a gyerekeit, ezt látom rajta. Mi is biztosan ilyenek voltunk, csak nekünk nem volt a közelben iker baba, azt se tudtuk mi fán terem. Persze Jerry egy kicsit többet tudott, volt már iker sőt hármas ikrekkel terhes kismamája is, de az más. Ahogy elnézem őt, azt hiszem jól akarja csinálni a dolgokat és nem akar elbukni. Majd rájön, hogy itt hibázni lehet, és fognak is ebben biztos vagyok, de elrontani semmit sem tud. Amíg nem sérülnek meg addig nem történt nagy baj. Szerintem.
- Nem akarom kipukkasztani a buborékod, de nem 3-4 óránként kelnek fel, hanem mi úgy fél éves korukig másfél órákat aludtunk csak. Mert nem egyszerre ébrednek vagy fáj a hasuk hanem felváltva. – nevetek vele. Nem véletlenül mondtam, hogy majd a kialvatlanságtól lesz ihlete dögivel.
A következő kérdésén elgondolkodok, de közben mosolygok is. Őszinte is akarok lenni, de a lelkesedését sem akarom letörni. Maradok a diplomatikusan igaz verziónál.
- Hát, amikor megszülettek, leginkább velem voltak el, de azért amikor már aludtak, olyankor az apjuk is tudta őket ringatni egy kicsit anélkül hogy sírás lett volna belőle. De azt hiszem, érezték, hogy imádja őket, és egy-két hónap alatt már nála sem sírtak. Persze még most is van olyan sírás amit csak én tudok vigasztalni. – kicsi manókáim! Ha felnőnek úgy fogom érezni, hogy elvesztettem minden létező feladatomat, szóval maradjanak csak babáknak amíg csak lehet! Aztán eszembe jut valami, ami talán mégis biztató lehet Serge szempontjából.
- Most viszont már nagyon apásak! Amikor otthon van a férjem, mindig rajta lógnak, és félek az első szavak listáján még dobogós sem leszek a rajt-cél győzelmet behúzó „Appah” és a második "Szííca" mellett. – kuncogok, és a bűvös szó hallatán a kis mogyoróim máris forgatni kezdik a szöszi fürtös kis buksijukat, csillogó szemmel keresve a bálványukat.
- Appah! – mormolja kissé csalódottan Katie, mert rájött, hogy imádott apukája nincs a közelben.
- Majd lesz apa is, este pancsi után már otthon lesz kicsim. – mondom a kislánynak megnyugtatva, és bár nem tudom, hogy felfogta-e vagy sem, de nem kezd hisztériába, hanem inkább a piskótát majszolja és morzsázza tovább. – Látod? – fordulok Serge felé kissé bosszankodva-nevetve. – Elég ennyit mondanom, és meg vannak bolondulva érte. Ilyen a lányos apák sorsa, azt hiszem.

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
39
● ● karakter arca :
Freya Mavor


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Kedd Feb. 20, 2018 10:36 am



Madison & Serge

Értem én, ha a gyereknek tetszik valami, akkor terelgetni kell, ösztönözni, hogy igenis vese bele magát a dologba. Már csak tényleg attól parázok, hogy nem lesz itt hetekig, vagy hónapokig nyugodt alvásunk. Túléljük-e valamilyen mód? Vagy ez miatt szakadunk ketté. Talán ezúttal már hosszabb időre? Nem vagyok borúlátó, nagyon is várom a bébiket, csak a hátrányokat is nézem, ami velük jár. De ha még se veszem figyelembe a dolgot, remek napoknak nézhetünk majd elébe. Pelenkázás,  büfiztetés, sírás óránkénti 20 perc… háh, talán túlélem, vagy megyek Théo-hoz éjszakákra aludni. Persze amúgy nem, csak megfordult a fejemben. Ám ahogy mondja, hogy másfél órákat aludtak csak, mert az ikrek felváltva keltek fel minden nyűgükkel… kissé megszeppenve nézem őt, hogy ez most tényleg így-e van, vagy jön azzal, hogy csak viccelt. De semmi utóbbi reakció nem jön.
- Uhh.  Az úgy meredek lehetett… te atya ég. - elhűltem kissé a dolgokon, de talán ha sokáig mantrázom ezt a másfél órát, akkor megszokhatom a gondolatot. Vagy nem, de az biztos. Másfél óra? Mégis mire elég másfél óra? Ha Léah ezt megtudja, hát tuti sírógörcse lesz egy jó darabig. Bannyek. Bár az, hogy idővel hozzászoknak majd az én jelenlétemhez is és ha olyanjuk van, akkor majd nálam is meg nyugszanak. Lehet hogy az egyik apás lesz, a másik anyás… De ha sírni akarnak és megnyugvást találni, akkor mindkettőnkhöz jöhetnek, vagy kapnak valami játékot, amitől meg nyugszanak. Bár inkább a szülő legyen ott, mint egy élettelen nyálazni való tárgy. figyelem Maddison kislányait, ahogyan magyarázza, hogy apásak. Már a szavuk is egy apa. Szóval felköthetem a gatyámat én is. Aztán a kislány reakcióján el is mosolyodom, ahogy anyukája megemlítette az említett személyt. Körülnézett, de mivel az ismerős arc sehol nem volt és anyukája is megerősítette ebben, inkább a megkezdett elfoglaltságát folytatja. Tiszta aranyos reakció volt, főleg ha mindketten meg vannak bolondulva a férfiért. Igazán szerencsés ember. Én is az vagyok és leszek is. Csak azt nem tudom, hogy szigorú, vagy engedékeny legyek.
- Hát, örülhetnek a kicsik, ha egész nap az apjukon lóghatnak. - tekintek vissza a nőre egy mosollyal. Bár átgondolva ezt az egészet, egy nyugodt napom sem lesz, majd csak nagyjából 6-7 hónap múlva. Na de Léah-nak? Kemény napoknak nézünk elébe.
- De gondolom téged sem hagynak ki a sorból. - azért csak szeretik valamilyen formában őt is, nem? Valami kell nekik, akkor csak hozzá fordulnak.
Megcsörren a telefonom, Léah jelzése, hogy végzett. Elmosolyodom, hiszen ez gyorsan ment, még igazán várhatott volna 3-4 percet, de aztán szusszanva emelem fel a seggem a helyemről és bocsánat kérően pillantottam a beszélgető partneremre.
- Hát a taxi nem késhet. Köszönöm, hogy megosztottad velem mindezt, még hasznomra lesz biztosan. - a pénztárcámat szedtem elő, hogy pénzt vegyek elő, majd mielőtt a pulthoz léptem volna, hogy kifizessem a megvett tételeket és pluszt is hagyjak ott, hogyha még a piciknek venne valamit, na meg egy kis borravaló.
- Köszönöm tényleg, most már sokkal nyugodtabb leszek némileg, hogy tudom, talán nem kell túlaggódni ez két dolgot. - a kicsik mellé lépek és egy mosollyal el is köszönök tőlük.
- Sziasztok, további szép napot. - nézek még az anyukájukra vissza, majd megszaporázva a lépteimet kilibbentem az épületből és Léah tartózkodási helye felé vettem az irányt, hogy hazamehessünk.



//Köszönöm a játékot és a jó tanácsokat Smile //


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
145
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Kedd Feb. 27, 2018 12:15 am



Serge & Maddie

- Majd megtapasztaljátok ti is. – mosolygok rá kedvesen, némiképp biztatva. Durván hangzik az, hogy másfél órákat fognak csak aludni? Hát még milyen durva átélni! Persze, a gyerekek cukik és én se cserélném el őket a világ minden kincséért sem, de azért… azért az alvás megvonás az durva, na.
A lányaim apásak, de talán minden kislány az. Nem tudom, én speciel pont nem voltam apás, de talán ez az egész úgymond „apa függő”, hogy a gyerek mennyire lesz apa-függő. Jeremiah nagyon szereti a csajszikat, a kis primadonnákat, szóval természetes, hogy ők is húznak felé. A pelenkázást ugyan előszeretettel sumákolja úgy, hogy nekem kelljen megcsinálni, de ezt leszámítva nem hiszem, hogy akad bármi amiben nem áll mellettem száz százalékig. Egy csapat vagyunk, az ikreknél ez elengedhetetlen. A csapat mindenek felett! Ha nincs csapat, akkor bizony teljesen megette a kukac az egészet, mert a kis pelenkások kiszagolják a gyenge pontokat.
- Ó, amikor egész nap otthon van, olyankor le se lehet vakarni róla őket. – mosolygok rá vissza. Vajon az ő gyerekeik is ilyenek lesznek? Ilyen kis levakarhatatlan matricák akiktől nyugodtan pisilni se lehet lelépni?! Komolyan mondom, tegnap a mesekönyvüket dugdosták be hozzám a wc ajtó alatt… káosz az élet, de még mindig meg tudom győzni magam róla, hogy megéri. Megéri!
- Szeretnek engem is. – mosolygok tovább miközben ezen elmélkedek. Tényleg szeretnek? Mármint tudom, hogy ragaszkodnak, de ki merem jelenteni, hogy ugyanolyan rajongással vannak irántam mint az apjuk iránt? Nem tudom. Talán? Amikor megcsörren a telefonja, már az arcán is látom, hogy bizonyára a felesége kereste. A mosolya elárulta.
- Siess, ne várasd meg. – mosolygok rá vissza, miközben a lányok mancsait törölgetem, hogy ne legyen csupa morzsa. Rájuk kell adni a kesztyűt, mert nekünk is ideje lenne indulni, de azt morzsás praclikra nem szívesen húznám fel.
- Az a lényeg, hogy azt lássa rajtad, hogy nyugodt vagy és akkor nyert ügyetek van! És köszönjük a teát! – bólintok, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Úgyis rájön majd, hogy ez ezerszer összetettebb és még félelmetesebb, de nem akarom elvenni a lelkesedését. Egyelőre elég, ha azt tudja, hogy fő a nyugalom. Úgyis pánikolni fognak, lehetetlen nem pánikolni egy bizonyos ponton.
- Sok sikert nektek! Drukkolok! – eképp köszönök el tőle, aztán visszafordulok a kis mogyoróimhoz. Ideje indulni, ehhez előbb viszont öltözni kell. Szép higgadtan kezdem rájuk adni a kesztyűt, sálat, sapkát… hogy végre elindulhassunk mi is hazafelé.




// Köszönöm szépen a játékot! Sok sikert nektek a mandulákhoz! edi //
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
39
● ● karakter arca :
Freya Mavor


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca •• Kedd Feb. 27, 2018 6:37 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2033
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: pékség melletti utca ••

Tell me your secrets

pékség melletti utca
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Staunton - Mystic Falls melletti kisváros

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: maison collet pékség és cukrászda-