Zegzugos utcák a belvárosban
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 11:35 pm ✥

✥ Yesterday at 11:06 pm ✥

✥ Yesterday at 6:48 am ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 9:08 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 7:01 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:05 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 8:29 pm ✥

Párizs lakói

Zegzugos utcák a belvárosban



Témanyitás ✥ Zegzugos utcák a belvárosban •• Szomb. Nov. 25, 2017 4:13 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Csüt. Jan. 25, 2018 9:00 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

A szokásaim rabja vagyok. Gyakran nem tudok mit tenni ellenük, de az igazat megvallva, nem is akarok ellenállni ezeknek az ingereknek, főleg akkor nem, ha csütörtök ebédidő van.
Nem is tudom már, hogy mikor fedeztem fel magamnak ezt a kicsiny éttermet Párizs zegzugos utcáinak útvesztőjében, a hely azonban kincs, valóságos élménypark a gasztronómia iránt érdeklődők számára. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden ételükkel teljes mértékben elégedett vagyok, de amit a vörösboros marhával művelnek, azt talán még nagyanyám is megirigyelné, pedig az ő raguját még három faluval arrébb is ismerték.
S pontosan ezért vagyok itt, hiszen minden csütörtök, az év ötvenkét hetének mindegyik csütörtökén az előbb említett ételt szolgálják fel, amire egyszerűen nem tudok nemet mondani. S nem is akarok, így elnyomom cigarettám csikkjét, majd belépek az üveges ajtó mögötti vidámpark mesés világába, ahol mosollyal fogadnak, s kedvesnek ható csacsogás közepette vezetnek az asztalomhoz. Igen, már saját asztalom van, hiszen a személyzet pontosan tudja, hogy a bejárat jobb oldalán lévő kirakat előtti asztalt kedvelem, s ilyenkor mindig szabadon hagyják nekem.
A pincér is észrevesz, nem is kell semmit sem mondanom, csak biccentünk egymásra és azonnal eltűnik az éttermet és a konyhát elválasztó lengőajtó mögött, hogy mire leveszem a kabátomat és kényelmesen elhelyezkedek a székemen, gőzölgő étellel térjen vissza.
- Boeuf bourguignon. - mondja ki feleslegesen az étel nevét, majd fordul egyet és ásványvizes palackkal tér vissza, melyet előttem nyit ki és egy részét poharamba tölti ki. Megköszönöm a munkáját, amit fizetéskor újra ki fogok fejezni, akkor már kézzelfoghatóbb formában. Megvárom, hogy elmenjen, s csak akkor illatolom meg az előttem gőzölgő finomságot, melytől azonnal nyelnem kell, azonnal beindulnak a reflexeim.
A húsba mélyítem a villámat, s kés sem kellene hozzá, annyira puhára főtt a tenyérnyi marha, de az illendőség úgy kívánja, hogy használjam a vágószerszámot. Az első falat megbabonáz, földöntúli utazásra hív, ízekkel és aromákkal járatja át a számat, s nem tehetek mást, sóhajtanom kell a hirtelen jött kvázi orgazmustól. Sárgarépát szúrok a villára, egy apróbb kocka burgonyával párosítom, majd a mélybarna, dekadensen gazdag és bársonyosan selymes mártásba úsztatom meg a zöldségeket, hogy aztán egyetlen harapással tudjam őket a fogaim alatt. S pontosan itt ér a felismerés, hogy ezért érdemes élni, az ilyen és ehhez hasonlatos élményekért, melyeket megélve több és teljesebb lesz az élet.
Kenyeret török az előttem lévő, konyharuhával leterített kosárból, s a szaftba mártom a bagette ropogós tésztáját. Mintha űzném a falattal, úgy hajtok egy gyöngyhagymát a kenyérrel, s amikor megtalálom, amikor elejtem a képzeletbeli vadat, ismét nyelvemen érzem a vörösbort, most azonban édesebb és egyszerre savanykásabb az élmény, hiszen a roppanó hagyma új szintre emeli az aromák találkozását, a zamatok tajték játékát.
- Egyszerűen tökéletes! - horkanok fel, amikor a pincér elhalad mellettem, s ő csak egy mosollyal fogadja az elismerést. S mintha egyetlen pillanat alatt kisimult volna az összes ráncom, egy másik idegállapotba kerültem, lebegtem, szárnyaltam, úsztam a hedonizmus egyik legegyszerűbb formájának köszönhetően.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Pént. Jan. 26, 2018 1:27 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Csütörtök, ebédidő, és a belvárosban vagyok, hogy megpróbáljak utánajárni egy eszement elméletemnek.
Mert egyszerűen az ügy, amin dolgozunk nem stimmel nekem. Nem logikus. Nézhetem bűnözői aggyal, nézhetem zsarusezmmel, sehogy sem logikus.
Craig azt nem érti, miért mi kaptuk. Igaza van, mert én sem értem.
De Craig meg akarja oldani az ügyet, nyilván, utálja az egészet, azt hiszem engem is, de bizonyítani akar. Én is meg akarom oldani, csak közben van ez a furcsa rossz érzésem, hogy palira vesznek minket.
Ami vagy igaz, vagy nem.A központban azt a tippet kaptam, ha vad ötletem van forduljak Francesco Romilyhez, az elemzők egyikéhez.
Aki vagy kinevet, vagy sem, várhatóan inkább az első, de ha mégsem akkor  esetleg tud valamilyen tanácsot adni.
Felhívtam, mire a válasz egyszerű volt, csütörtök ebédidőben a belvárosa egyik patinás kisvendéglőjében megtalálom, és könnyen felismerem majd, a jobboldal előtti kirakatnál van az asztala, és Boeuf bourguignon-t eszik majd.
És valóban, mire odaérek a mondott asztalnál egy férfi ül, és épp félig lecsukódó szemmel, szinte kéjesen sóhajtva nyel le egy újabb falatot.
A halk kérdésemre a pincér bólint, és határozottan a lakomázó felé int, így már nem kétséges, hogy megtaláltam az emberemet.
Már csak az a problémám, hogy vajon a fejemet veszi-e, ha evés közben merem megzavarni.
De aztán elhessegetem magamtól ezt a gondolatot, hiszen ha annyira ellene lenne, hogy itt és most beszéljen velem, akkor nem hívott volna ide.
Összeszedem hát magam, és persze a bátorságomat, majd oldalról közelítem meg a célszemélyt, a kezeimet jól látható helyen tartva, nehogy tányértolvajnak nézzen.
Nem szándékozom tőle elvenni az ebédjét, sőt igazság szerint még az étvágyát sem akarom elvenni.
Szerencsére az ügy, amivel kapcsolatban a véleményét kérném, nem véres. Egyelőre legalábbis nem az.
Egyébként is félő, hogy az egyetlen hulla az ügyben én leszek, mikor Craig megfojt, hogy nélküle is kérdezősködöm. Igaz, eddig azzal vádolt, hogy nem csinálok semmit. Hát most csinálok.
Megállok az ominózus asztal mellett és halk hangon szólalok meg.
- Szép napot, Romily ügynök, és jó étvágyat!
Egy kedves mosoly sem árthat.
- Telefonon beszéltünk, Christine Vologue ügynök vagyok - mutatkozom be, és várom, hogyan reagál.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
144
● ● Reag szám :
135
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Pént. Jan. 26, 2018 3:03 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ez az egy óra, amit a marhahússal töltöttem minden csütörtökön, csak az enyém volt, az én nyugalom szigetem, ahová vissza tudtam vonulni, amikor rendeztem a gondolataimat és minden mást ki tudtam zárni ebből a zajos világból. Valami azonban nem hagyott nyugodni, amióta leültem a székemre, s amikor megláttam őt, azonnal tudtam, hogy miatta van szar a palacsintámban.
Felhívott, megtette az első lépést, én pedig nem is tudom, hogy miért, de beinvitáltam a világomba, felengedtem a sorompót és hagytam, hogy cipőivel beletrappoljon az én kizárólagosan tulajdonolt mennyországomba. Végigmértem, szemtől szemben vonzóbbnak tűnt, mint a személyes aktájában lévő képen, de azok a fotók sosem sikerülnek jól, pontosan úgy, mint a jogosítványokban vagy az útlevelekben. A pincérrel beszél, aki rám mutat, én pedig félreteszem az evőeszközöket, de olyan módon, hogy jelezzem a személyzetnek, még nem végeztem. Számon végighúzom az ölembe dobott szalvéta érdes anyagát, majd visszaejtem oda, hiszen később, amikor elmegy, folytatni fogom az ebédemet.
- Köszönöm. - gyűlöltem, amikor valaki jó étvágyat kíván evés közben, hiszen láthatja, hogy eszem, hogy van étvágyam, de most eltekintek ennek hangoztatásától, s csak felpillantok rá, de ezen kívül nem mozdulok, nem állok fel, amikor hellyel kínálom. - Üljön le!
Vizemből kortyolok, majd sóhajjal ajkamon dőlök hátra a székemen, ökölbe szorított kezeim pedig az asztal felületén pihennek meg. - Kér valamit?
Válaszától függően intem ide a pincért, s ha rendel, azt is türelmesen végignézem és végigvárom, bár az asztallapon pattogó ujjbegyeim nem erről tehetnek tanuvallomást.
- Van egy elméletem, mely szerint az olyan újoncok, mint maga, aki segítséget kér egy olyan elemzőtől, mint én, az vagy tehetségtelen, vagy nem törődöm, vagy eltévedt. Félreértés ne essék, nem azt kritizálom, amiért segítséget kér egy kollégától, hanem azt, hogy teljes egészében felrúgja a protokolt és közvetlenül beszél velem.
Apró szünetet tartok, amíg ismét iszok pár kortyot a pohárból, majd azt letéve az asztalra, kissé előrébb hajolok. - Nos Vologue ügynök, maga melyik kategória a három közül? S még mielőtt válaszol, higgye el, nincs negyedik opció.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Pént. Jan. 26, 2018 10:39 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ahogy a pincérrel beszélek, halkan, hogy ne zavarjam az étterem vendégeit, hiszen ez nem harsány hely, nem a turistáknak épült, inkább egy csendes kis zug, ahol valóban a finom ételeké a főszerep, anélkül, hogy az árak az egekbe szöknének, és hogy a séf Michelin csillagokra hajtana.
Ennek megfelelően a tányérokban rendes mennyiségű étel van, és nem csak egy falatnyi csodás és szabályos ötszög alakúra vágott húsfalatka, két salátalevéllel és három csepp szósszal.
Az ég áldja Francesco Romilyt, hogy ilyen jó helyen eszik!
És ezek az illatok!
Bár van tippem, melyik asztal az övé, de a pincér is megerősít.
A férfi harmincöt-negyven körüli, barna hajú, és úgy nézem, elegánsabb, mint én, bár a pincér rám sem meresztett rosszalló szemeket, szóval valószínűleg rendben vagyok így, farmerben, bokacsizmában, a bőrdzsekim alatt laza vonalú púderrózsaszín kötött pulóverben, aminek nagy előnye, hogy a hosszított fazon jól elrejti a derekamon hátul lévő fegyvertokot.
Romily ügynök végigmér, és én viszonozom a pillantását, aztán bemutatkozom, és a tekintetem az arcán állapodik meg. A szemein. Először azt hittem, barnák, de így közelebbről megnézve inkább sötét szürkéskékek. Érdekes szempár, és láthatóan bosszús, mintha utálná, hogy megzavarom.
De ő hívott ide.
El is hajthatott volna, mondhatta volna a telefonba, hogy nem foglalkozik a nyomorommal, nincs ideje, kanala…
A hangja is bosszús. Hellyel kínál, de nem áll fel, kezet sem nyújt. Pedig nem hiszem, hogy ne ismerné az illemet, inkább csak ki akarja mutatni, hogy… Mit is? Hogy a háta közepére kíván?
De akkor miért nem mondott nemet a kérésemre?
Aprót biccentek, majd leülök vele szemben.
Figyelem, ahogy iszik egy korty vizet, az ökölbe szoruló kezeit.
A kérdésére bólintok.
Egy tányér hagymaleves kérek, egy fél bagette-tel. Éreztem az illatát, mikor beléptem, és nem tudok ellenállni.
A pincér gyorsan jön, és a rendelésemet meghallva elmosolyodik. Majd gyorsan távozik, magamra hagyva a láthatóan türelmetlen Romily ügynökkel.
Aki vagy le akar rázni, vagy tőle akár maradhatnék is, ha hagynám, hogy békésen élvezze a tányérján csábítóan illatozó vörösboros marhát. Lehet, hogy csak erről van szó?
Azt hiszen, elsősorban köszönettel tartozom, hogy ide hívott el, uram – mondom halkan. – Ez a hely kivételes.
Egyébként szerintem tényleg az.
Aztán végiggondolom a kérdését. Csapdás, mert lényegében egyik variációt se szívesen választja az ember lánya. A testbeszéde meg cseppet fenyegető.
Más kérdés, hogy én annyira nem vagyok ijedős.
Nos, ha tehetségtelen lennék, akkor most a St. Tropez-i csendőrség kötelékében írkálnám a büntetőcédulákat tilosban parkolásért – kezdem, és a válaszom valahol finom kis utalás Louis de Funes örökbecsű filmjeire. – Ha nemtörődöm lennék, akkor az egész ügyre magasról tennék, és nem akartam volna önnel beszélni, uram – használom a rangjához illő megszólítást.
Marad tehát a harmadik opció, eltévedtem, felrúgtam a protokollt és rögtön önt kerestem.  Bár az is igaz, hogy kaptam pár tippet, és az ön nevét említették.
A szemébe nézek, majd a tányérjára, aztán újra rá.
Mindjárt itt lesz a levesem, kérem, ne hagyja hűlni azt a csodás marhaszeletet!
Engem tényleg nem zavar, ha eszik közben, és nem fogom kinézni se a falatot a szájából, ráadásul az ügy, amivel kapcsolatban a véleményére lennék kíváncsi nem annyira véres, mint inkább szövevényes.
Tudja, bármelyik is vagyok a három közül, a tény mégis csak az, hogy itt lehetek, és ez három lehetőséget vet fel. Ön vagy látens szadista, aki élvezi, hogy hatalmaskodhat más felett, vagy titokban vizsgáztat, vagy egyszerűen egy rendes fickó, akinek kissé elege lett abból, hogy a nap tizenhat órájában csak a monitort bámulja, és szeretne valamit, ami kirántja az unalmas rutinból, ezért enged a kíváncsiságának és hajlandó egy újonccal beszélni.
Egy cseppet előrébb hajolok, miközben őt nézem.
Nos, Romily ügynök, maga melyik kategória a három közül? – kérdezem most én őt, de közben a pincér megérkezik a rendelésemmel, így vélhetően Francesco Romilynak van egy-két perce végiggondolni, hogy vagány módra veszi-e a lapot, vagy felháborodik.
Az első nekem jobban tetszene, természetesen.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
144
● ● Reag szám :
135
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Hétf. Jan. 29, 2018 2:09 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- A csütörtök ebédidőt leszámítva megkaphatja magának az éttermet. - jelentem ki egykedvűen, majd ahogyan javasolta, folytatom az evést, hiszen tényleg kár lenne azért, ha ez a remek étel kihűlne. Apró falatokkal teszem egymás után a számba az evőeszközök munkája által feldarabolt húst és köretet, felkészülve arra az eshetőségre is, hogy mondandójától akár elakadhat a lélegzetem is. Hallgatom őt, ahogyan a büntetőcédulákról humorizál, amint újra és ismét uramnak szólít, pedig rangban nem állok felette, s végül csak bólogatok a felismerésre, hogy eltévedt, hogy más útvonalon kellett volna elérnie hozzám. S magamban már itt lezártam volna az egész beszélgetést, hiszen ő is tudta, hogy vesztegetjük egymás idejét azzal, hogy továbbra is egy asztalnál ülünk.
Aztán mégiscsak meggondolja magát, hiszen a felismerése más reakciót vált ki belőle, mint én azt vártam volna, hiszen ahelyett, hogy továbbáll, folytatja a beszélgetést. Ő is három opciót vázol fel előttem, s egy pillanatra mosolyognom kell, hiszen az utánzás a hízelgés legkifinomultabb formája, s bár rettentő jól csinálja, engem mégsem hat meg túlzottan. Kérdése mégis elgondolkodtat, hiszen egymás mellé teszem a három választási lehetőséget és elemzői rutinommal állítom sorba az opciók pro és kontra érveit. Gondolataimból az sem röppent vissza a valóságba, hogy a pincér megjelent a kért levessel, majd ugyanolyan hirtelenséggel el is tűnik a látómezőmből. - Jó étvágyat!
Szakad ki belőlem az inger, majd leteszem az evőeszközöket és ismét csak hátradőlök a székemben, amikor ő előrébb hajol. - Napi nyolc órát dolgozom, szóval nem lehetek rendes fickó, vizsgáztatni pedig nincs jogköröm, tehát azon opció is kilőve. Marad a szadizmus, s ha belegondolok, a három lehetőség közül tényleg azzal írta le a legjobban a jellemem.
Ujjaim újra az asztallapon pattognak, s figyelem, ahogyan a kanala mozog, ahogyan aprókat tör a kenyérből, amint érzéki ajkai körülölelnek minden egyes falatot. - Milyen a leves?
Ez lett volna az a pillanat, amikor megkérdezhettem volna tőle, hogy miért keresett meg, de az előbb megegyeztünk abban, hogy átlépett egy bizonyos határt, s ha tovább folytatjuk ezt a megbeszélést, akkor az mindkettőnk számára kellemetlen lenne, de nekem mindenképpen. Válaszát hallgatva fogom ismét kezeim közé a kést és a villát, majd s újra nekikezdek a tányéromon lévő étel kergetőzésének, hiszen ismét csak igazat kell neki adnom: hatalmas veszteség lenne hagyni kárba veszni ezt a gyönyörű szelet húst.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Hétf. Jan. 29, 2018 7:48 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

A válaszára apró mosoly jelenik meg a szám szögletében.
Ugyan már – pillantok rá kedvesen –, úgy morog, és olyan sértettnek tűnik, mintha meglopnám, pedig ha valóban így érezne, nem hívott volna ide éppen ebben az időpontban.
Mert mondhatta volna azt is, hogy battyogjak át az irodájába, leültet egy kényelmetlen műanyag székre és kész, vagy hívhatott volna más helyre is a városban, vagy ide és ma, csak egy órával későbbre, mikorra ő már végez a vörösboros marhaszeletével.
De mostanra hívott és nem olyannak tűnik a fickó, mint aki nem tudja, mit csinál.
Lehet, hogy kíváncsi, az is lehet, hogy ez a találkozó is egyfajta próba. Bőven kinézem belőle az iménti nyitása óta. Döntsem el, tehetségtelen vagyok, nemtörődöm, vagy eltévedtem.
Ez utóbbit bevállalom, csak egy vidéki lány vagyok Párizsban.
Mikor látom, hogy folytatja az evést, elégedetten elmosolyodom. Mert tényleg kár lenne a marhaszeletért, ha kihűlne, és mert tényleg úgy érzem, hogy miattam nem kell lemondania róla, még csak késlekednie seml. Nem veszem udvariatlanságnak a dolgot, talán azért, mert olyan helyről jövök, ahol az ételeket és az étkezést nagyra becsülik.
Bólogat, és nem néz fel a tányérjából, és talán azt gondolja, csak feltartom, ami lehet, hogy így van, lehet, hogy neki nem lesz ebből az egészből haszna, de attól még lehet, hogy nekem igen.
Még az is lehet, hogy ő is kilendül a holtpontról, ha más nem is történik, hall egy őrült történetet, és jót nevethet rajtam.
Már az is hasznomra lehet, hogy egy elemző az eszmefuttatásom mely pontján forgatja a szemét vagy mikor kezd röhögni.
Bár Francesco Romily ez utóbbit valószínűleg nem tenné a szent ebéd közben.
Na, jó, ez túlzás, de látni rajta, hogy nála ez valóban a mai nap egyik csúcspontja, ha nem mindjárt az egész hété.
Az én három opciómra elmosolyodik, nem nagyon, csak halványan, de a semminél jobb. Annál meg főleg, mintha leüvöltené a fejem. Mondjuk azt, hogy ezzel a reakcióval máris beljebb van, mint a társam!
Közben megérkezik a levesem, és a tányér fölé hajolok, félig lehunyt szemekkel lélegezve be a csodás aromát.
Isteni… – suttogom.
Nem vicceltem az előbb, tényleg örülök, hogy megmutatta ezt a helyet. Szeretek enni, szeretem a hasamat, és nem két salátalevelet fogyasztok egy nap. Az, hogy ennek ellenére nem gurulok a szerencsés génjeimnek is köszönhető, meg a mozgásnak is.
Romily engem néz, újra leteszi az evőeszközöket és hátradől.
Önkéntelenül nyalintom meg a szám szélét, török a bagette-ből és a kanalamért nyúlok.
Köszönöm, az biztos lesz, ha csak fele olyan jó az íze, mint az illata. Úgy hiányzott már egy rendes leves. A lyukban, ahol egyelőre még lakom, nem lehet normálisan főzni. Muszáj lesz onnan mielőbb kiszabadulnom. A hétvégén nekivágok…
Fecsegek, de talán egy francia nőtől ez még belefér.
Aztán megízlelem a levest és szinte áhítatos arcot vágok, majd eszem a bagette-ből is, aztán újra kanalazok. Remek, egyszerűen remek.
Nem is tudom. De mikor kicsit körbekérdeztem, azt mondták, ön, Francesco, sokszor késő estig is bent marad, hogy befejezzen egy-egy munkát. Ez mintha a napi nyolc órás elvágólagos munkarend ellen szólna. De javítson ki, ha nem igaz!
A szemébe nézek, és újra meglep a színe, meg az is, ahogy az asztalon dobol.
Eszem még a levesből.
Finom. Sőőőőt! Épp megfelelő mértékben karamelizálódott a hagyma, a bouillon valószínűleg marhalábszárból főtt és szerintem gyönyörű aranysárga volt, és érződik kissé a fehérbor íze is, életet lehel bele. Az extra piros pont pedig azért jár, mert szerintem a kakukkfű valahol itt nő a konyhaablakban, egy cserépben. Összességében azt kell mondjam, szoros második az én Martine-om hagymalevese mögött.
Elmosolyodom, mikor látom, hogy ő is újra enni kezd. Nem akarom tőle elvenni az étel élvezetének örömét. Ezenkívül úgy vélem, hogy utána talán nyugisabb lesz, és meghallgat. Még mindig azt hiszem, hogy talán tudna segíteni, nem tevőlegesen, de ötletekkel, meglátásokkal.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
144
● ● Reag szám :
135
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Kedd Jan. 30, 2018 12:57 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Egy konyha valóban egy lakás vagy ház éke legyen, mindenképpen olyat keressen, ahol kényelmesen elfér. El sem tudnám képzelni az otthonom egy olyan apró lyukkal, mint amit leírt az előbb. Sok sikert a kutatáshoz! - bátorítom, bár tulajdonképpen nem lenne rá szükség, hiszen nem is ismerem és valószínűleg a tanácsom is inkább terhes lehet a számára, mintsem hasznos. Folytatom tovább az ebédemet, néha fel-felnézve a nőre, de leginkább csak azzal foglalkozom, hogy tökéletes falatok kerüljenek a villámra. S milyen egy tökéletes falat? Kell hozzá mindenképpen egy darabka hús, nem túl nagy, de nem is túl kicsi, hiszen ennek a mérete határozza meg a hozzá választott köret mennyiségét is. Hiszen egy túl nagy darabka hús túl sok burgonyát és sárgarépát kíván maga mellé, egy alulméretezett falatka pedig eltűnik rágás közben, hiányos élvezetet nyújtva az étkezőnek. Amikor megtaláltam a tökéletes kombinációt, hosszan tunkoltam a szaftba, majd egy hirtelen mozdulattal húztam le az ételt a fogaimmal.
Még nem nyeltem le teljesen a falatot, közben válaszoltam élménybeszámolójára a levesről. - Az aktájában nem szerepel, hogy kapcsolatban van. Szólnia kellene a személyzeti osztálynak, hogy változás történt az életében. Bár, ha elköltözik a mostani helyéről, akkor is megteheti. Ugye megbocsát?
Az ölembe fektetett szalvétával törlöm meg a számat, majd felállok a helyemről és nehézkes, fáradt lépésekkel indulok el a mosdók irányába. Nem kell kérdezősködnöm, hiszen olyan ez a hely, mintha a második otthonom lenne, így pontosan tudom, melyik ajtón áll a pisilő kisfiú. Dolgomat végezve és szárazra törölt kezekkel lépek ki újra a fülkéből, majd megállok egy pillanatra az egyik pincérrel beszélgetni. Igazából semmi fontosról nem esik szó a diskurzus során, csak megnyugtatom, hogy a főztjük pontosan ugyanolyan jó, mint eddig bármikor, emellett pedig szokásaimmal ellentétesen desszertet is rendelek, mindjárt két adag ile flottante-t. Talán nem dorgál meg érte alkalmi partnerem.
- Azon gondolkodtam az imént, hogy a második akciója után, amiben megsérült és újra kellett éleszteni... Szóval azután az eset hogyan került Párizsba? Félre ne értsen, nem gondolom, hogy feljebb szopta magát a ranglétrán, de amikor érett gondolkodású, rengeteg bevetéssel rendelkező kollégákat kell elutasítanunk, akkor miért éppen egy tapasztalatlan fruskát emeltek fel a sorainkba? - vettem vissza az ölembe a szalvétát, majd pár ügyes mozdulattal befejeztem az ebédemet. Az evőeszközöket annak rendje és módja szerint elhelyezem a tányéron, kettős üzenetet jelezve a személyzetnek: végeztem a főfogással és mindent rendben találtam.
- Nem kell válaszolnia, hiszen nem tartozik rám az élettörténete, de ez a mozzanat annyira hihetetlen a rövidke pályafutását tekintve, hogy kételyek merültek fel bennem magát illetően. Persze dönthet úgy, hogy leszarja ezeket a kételyeket, s valahol meg is érteném a döntését.
Hátradőlök a székemben, amíg a pincér elviszi a tányéromat, s mondanom sem kell neki, hogy csak akkor hozza a desszertet, amikor Christine is végzett a levesével. Jól idomított személyzete van ennek az étteremnek, profin kezelnek minden apró kívánságot.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Kedd Jan. 30, 2018 10:55 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

A konyhákról szólva az előbbi harapós-cinikus hangulatát mintha elfújták volna és Franco Romily már-már kedvesen szól hozzám. Egészen átalakul a fickó, és nem tudom eldönteni, vajon csak enni szeret ennyire, vagy főzni is. De érdekes lenne őt látni, amint konyharuhát gyűr az övébe, és fehér ingben, nyakkendőben, meg öltönynadrágban összeüt valami egyszerűt, de nagyszerűt. Komolyan megnézném.
Rosszabb – sóhajtom. – Az apró lyuk a szobám. Egy belvárosi bérház hatodik emeleti lakásáról van szó a Cadet metróállomás közelében. A hely egyetlen előnye, hogy a metró tényleg közel van, és aránylag hamar beérek dolgozni. És nem fizetek érte túl sokat. Ennyit az előnyökről. A hátrányok: a szoba kicsi. Nagyon. Tényleg egy kis lyuk, az udvarra néz, a nap sosem süt be, csak tűzfalakat látok. Van három másik szoba is, egy állandó és két cserélődő lakóval, közös a konyha, ami szűk és sötét is, meg… nos, képzelheti, és a fürdő is kicsi. És még lift sincs. Illetve volt, van, elvben. Csak elromlott durván három hónapja, még jóval az én érkezésem előtt.
Szusszanok. Ennyit a lakásról. Ez is túl sok volt, csak kiborult belőlem. Tényleg nagyon utálom azt a helyet.
A bátorításra elmosolyodom.
Jó lenne, ha valami zöldövezet lenne, kert is, akármilyen kicsi. Azt se bánnám, ha a város szélén lenne, inkább utazom többet, de megőrülök a bezártságtól.
Észbe kapok, hogy itt fárasztom a hülyeségeimmel.
Bocs. Csak locsogok.
Inkább elhallgatok és kikanalazom a levesem maradékát, amíg még meleg. Kár lenne veszni hagyni.
Romily is eszik, láthatóan élvezettel. Valahogy ez lecsendesít, hogy nézem, és a tudat, hogy elengedi magát annyira, hogy valóban élvezze az ételét. Mert van ebben valami intimitás. Elég csak arra gondolni, hogy a ragadozók a vadonban mindig elbújnak az ételükkel. Azt hiszem, mi emberek sem akárkivel szemben ülünk le étkezni.
Szóval belenézett – jegyzem meg, de nem akadok ki a dolgon. DGSE-s elemző, világos, hogy megnézi, ki keresi fel valami eszement ötlettel. – De az akta pontos. Martine – hangsúlyozom a név végét, kicsit jobban kitartva az n-et –, a nevelőanyám. Arles-ban él.
Az udvarias kérdésére csak finoman biccentek.
Világos, nem is kérdés, nincs is mit megbocsátani igazából. Pontosan tudom, miért hagyja el az asztalt, azt már kevésbé, hogy pár perc múlva mikor visszafelé tart, mit beszél a pincérrel. Nem tudok szájról olvasni, pedig talán hasznos lenne.
Francesco visszatér, és befejezi az ételét, majd egy igencsak jogos kérdést tesz fel.
Közben én is végzek a levesemmel, a szalvétámat éppen csak az ajkaimhoz érintem, majd az ölembe teszem.
Jogos kérdés.
Elgondolkodva nézek rá. Azt hiszem, jól látja a dolgokat és a lényegre kérdez.
Az első akció nem volt túl hosszú, de azzal érdemeltem ki, hogy bevegyenek a második csapatába. Ezen kívül belejátszottak a főiskolai eredményem is, meg az, hogy az a típus voltam, aki kellett nekik. Nőnemű, fiatal és tűrhetően néz ki. Így. A kábszereseknél voltam, de gondolom ezt is olvasta. Az összes részletet nem oszthatom meg – folytatom halk hangon –, de fontos momentum az ügyben, ami nem csak egy félnapos akció volt, bő egy évig dolgozott rajta a csapat, az hogy az anyagot Észak-Afrikából hozták be. De kiderült, nem csak drog érkezik.
Romily nem hülye, gondolom, tudja mi az a két másik cikk, ami igencsak veszélyes lehet manapság.
Abban, hogy erre sikerült bizonyítékot találnunk valamennyire én is benne voltam. Aztán… a DGSE-től beépült valaki. Nem a drog miatt, ugye érti, Francesco. Nem tudom ki az – teszem hozzá azonnal -, de gondolom, ő ismer minket, mármint a csapatot. A gond ott kezdődött, ha a kapitányságon is volt egy rohadt alma. A végén már sejtettük, de nem tudtuk ki az. Elég zűrös volt a helyzet, esélyünk lett volna elkapni őket aznap, de tudnunk kellett, hogy a góré a yachton van-e. Nem lehetett drónt reptetni, nagyon paranoiásak voltak, nagyon figyeltek. Kellett egy valaki, ott, abban a pillanatban kellett egy valaki, aki talán elég ártatlannak néz ki, hogy végigsétáljon a mólón és civilnek tűnjön, és… és az a valaki én lettem, egy top, forrónadrág, és vászon vitorláscipő, meg az útón-útfélen simogatott okostelefon. Mind tudtuk, hogy veszélyes. Majdnem sikerült, de az a mocsok leadta a drótot rólam.
Megvonom a vállam.
Mikor visszatérhettem a szolgálatba, az áthelyezési papírommal fogadtak.
A szemébe nézek, várom, hogy reagáljon, mondjon valamit, vagy kérdezzen.
Közben észreveszem, hogy a pincér időnként felénk pillant, mintha azt figyelné, tart-e még a beszélgetésünk.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
144
● ● Reag szám :
135
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Szer. Jan. 31, 2018 8:56 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Valóban locsogott, de nem vetettem a szemére, hiszen addig sem kell nekem megszólalnom. Nem mondanám, hogy minden egyes részletére emlékszem a mondandójából, de az biztos, hogy gyűlöli a mostani lakását és tényleg csak segítene rajta, ha váltana.
- Természetesen belenéztem. Szeretem tudni, hogy ki az ellenség. Remélem, nem bánja. - vállat vonok, majd hallgatom a magyarázatát Martine-nel kapcsolatban. Addig a pillanatig leszbikusnak néztem, valamiért ez a kép alakult ki bennem, de az sem változtatna túl sokat a megítélésén, ha kiderülne heteroszexuális. Csak egy újabb olyan információ lenne, amit tudnék róla, és amit egy olyan fiókba süllyesztenék el az agyamban, amit valószínűleg soha többet nem kellene kinyitnom.
Megmagyarázni nem tudnám, de valamiért nem kedvelem őt és ehhez elég volt ez a pár perc, amíg egy asztalnál ülünk. Persze, hogy vonzó, kétségtelenül csábító jegyekkel áldotta meg az isteni gondviselés, s ha kizárólag a testiségről lenne szó, szívesen felderíteném, hogy mi rejtőzik a rózsaszín felső alatt, a mondandója és annak mindenképpen zavaró mennyisége azonban eltántorít minden érdeklődéstől. Hiszen amint visszatértem, amint feltettem neki egy újabb kérdést, a szavak áradata megállíthatatlanul csorgott ajkai közül, s olyan részleteket is megtudtam a pályafutásáról, amit szintúgy abba a bizonyos fiókba fogok elraktározni.
- Szóval vehetjük fájdalomdíjnak azért, mert majdnem meghalt? Érdekes fizetési csomagja lehetett. - amint látom, hogy befejezte, intek a pincérnek, aki eltűnik a konyhában és a két tányér desszerttel tér vissza, s miközben elveszi Christine elől a leveses tányért, helyére azonnal az ile flottante kerül. Figyelem a hófehér tojásfehérje pamacsokat, amint szigetként úsznak az angol krém tetején, majd újra visszatérek a nő tekintetéhez. - Nem tudtam neki ellenállni, természetesen a vendégem rá.
Először a krémet kóstolom meg, majd amikor kedvemre valónak találom, az egyik szigetecskéból harmadnyi földrészt ügyeskedek a kanalamra, ezzel előrevetítve a nyílvánvalót, hogy kilenc falatnyi desszertre számítok.
- Egy dolgot azonban még mindig nem értek, kérem legyen ebben a segítségemre. Miért lesz egy olyan szép lányból, mint maga, rendőr és később ügynök? Miért nem él inkább a testéből? Mehetett volna modellnek is vagy a médiába... Mert maga talán még nem vette észre, de kényelmetlenséget okoz, ha önhöz hasonlatos gyönyörű nőkkel kell dolgozni, egy ilyen férfiak által dominált világban. S ahogy itt beszélgetünk, inkább tűnik egy nőnek, akivel flörtölnöm kellene, s nem egy komoly, felelősségteljes munkatársnak. - a második falat éppen olyan finom volt, mint az első, és a harmadik kanál édesség sem tért el az eddigiektől. Aprót kortyoltam a vizemből, amit utána újra is töltöttem a palackból, majd immáron tiszta ízlelőbimbókkal vetettem bele magam a második sziget felosztásába és a negyedik kanál okozta élvezetekbe.
- Vagy maga úgy érzi Christine, hogy helye van közöttünk? Hogy megérdemli a rangot és hogy képes lesz elbírni a felelősséggel, amit egy DGSE ügynök munkája jelent? Persze gondolhatja azt, hogy előítéletes vagyok a nőkkel szemben, de ahogyan maga is mondta... Kellett egy valaki, akin jól mutat egy top, egy forrónadrág és egy vászon vitorláscipő, s kétségeim vannak, hogy ennél valaha több lesz. Így a segítségemet is szűken mérem, szóval csak ezzel a tanáccsal szolgálhatok: adja fel, mindenkinek szívességet tesz vele.
Ó, már a hatodik kanálnál tartok, le kell lassítanom!
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Pént. Feb. 02, 2018 10:36 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ellenség? – kérdezek vissza.
Ennek a fickónak meg mi baja?
Nem bánom.
Amit lát benne, arra, gondolom, jogosultsága is van. Ugyanúgy belenézhet az aktámba Craig Malague is. Vagy bárki más a szervezetnél. Mindenki lát belőle valamennyit, amennyit épp engednek neki. Én nem bánom.
Megvonom a vállam. Valóban nem számít.
Ahogy az sem, hogy láthatóan nem kedvel Romily. Nem azt akartam elérni, hogy kedveljen, nem azért hívtam fel, mert randizni akartam vele. Információkat akartam, és talán kapok is valamennyit. Talán.
Nem. Nem hiszem, hogy ilyen fájdalomdíjakat osztogatnának. Főleg nem a DGSE-nél. Nem azért kaptam, mert majdnem meghaltam.
Ennyire libának ne nézzen már!
Figyelem őt, tanulmányozom. A módszerét is, amivel próbál lealázni. Talán az, hogy egy étterembe hívott is ennek a része. Nem tudom, mit képzel rólam, vagy éppen magáról, de lényegében már az első szavaival alázni akart.
Csakhogy ez az ő problémája, nem az enyém.
Aztán int a pincérnek és desszert kerül elénk. Az édesség remekül néz ki, és szeretem is. Édesszájú vagyok. Miért is ne fogadnám el?
Köszönöm. Jól néz ki – biccentek, és közben felveszem a kiskanalamat.
A kanalam egy pillanatra megáll a levegőben, mikor azt kérdezi miért nem élek a testemből.
Hűvös pillantást vetek rá. Nem vagyok teljesen idióta, ez a célzás akár sértés is lehet. Romily azonban még idejében korrigál.
Kedvesen elmosolyodom.
Nagyon sajnálom, ha a külsőm gondot okoz önnek, Romily ügynök. De ott az uszoda, a központ szomszédságában, ha úgy érzi, túl nagy feszültséget kelt önben a kinézetem, bármikor átszaladhat, hogy pár hosszt lenyomjon a medencében.
Én is nekilátok az édességemnek, de nem urizálok tovább, simán lenyalom a szám széléről a finom krémet. Ha Francesco Romilynak ez kínos, az az ő ügye.
Láthatóan valami gondja van, mert tovább piszkálódik, igaz nagyon udvarias köntösbe bújtatva az egészet.
Talán mégis kezdem értékelni Craig durr bele bunkózását. Ő legalább nem játszotta meg az úriembert.
Ugyanakkor kár lenne az édességért, szóval csak mosolygok, és eszem még pár kanállal.
Tudja, Francesco, inkább úgy vélem, az a valaki hiszi azt, hogy lehet helyem a DGSE-nél és el fogok bírni a feladatokkal, aki ide vezényelt – válaszolom végül. – És, azt hiszem, az illető nem gondolta, hogy a dolgot önnel kellene megbeszélnie. Persze belátom én, hogy ez önt irritálja, de ettől még a helyzet jelen pillanatban az, hogy nem önnek kell bizonyítanom.
Hanem Neki. És magamnak.
És egyre inkább azt hiszem, hogy sikerülhet. Ez az ebéd erre biztosan jó.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
144
● ● Reag szám :
135
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Pént. Feb. 02, 2018 2:08 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Mindenki ellenség, amíg baráttá nem válik. S akkor is kellő távolságot kell tőle tartani, hiszen ki tudja, mikor válik ismét ellenséggé. - válaszolok a kérdésére. Igazából nem érdekel, hogy mit gondol, hogy mennyire gázolok bele abba a picinyke szívébe, mennyire kavarom fel a pocsolyát életének álló vízében, hiszen nem vagyok senkije és semmije, és a laza kapocs, amit az Ügynökség jelent, maximum egy kolléga szintjére emeli őt. Tudva azonban, hogyan és miként jutott ide, ezt a láncot sem tartom túl erősnek.
Aztán csak hallgatom, ahogyan magyarázza a bizonyítványát, amint a külsőjére mondtottakat hárítja el, amint megoldást kínál az általa okozott feszültségre. Megérdemel egy mosolyt, annyi biztos, hogy még tőlem is kitelik, amikor azonban újra a keresztnevemen szólít, megállok a grimasszal és még a kanalat is leteszem a tányérkába. Pedig már csak két falat úszik a krém tetején, s minél előbb végzem a desszerttel, annál előbb szabadulhatok az étteremből.
- Azt hiszi, nem kell nekem bizonyítania? Hiszen az egész életünk arról szól, kezdve azzal, hogy milyen osztályzatot kapunk a feleletünkre, azzal befejezve, hogy Szent Péter milyen ítéletet mond rólunk a Mennyek kapujában. - hátradőlök a székemben és ismét csak azon kapom magam, hogy hosszú másodpercek óta figyelem őt. Van benne valami vonzó, nem is tudom megmagyarázni, hogy mindazok ellenére, amit megtudtam róla, miért nézek így rá. Talán csak az lehet, hogy régen voltam valakivel és kiéhezett tekintetem csak emiatt falná fel minden apró porcikáját. Aztán megrázom a fejemet, újra egyenes derékkal ülök vele szemben és a nyolcadik falatot irányítom a számba. - Azt viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy úgy beszél erről az "illetőről", mintha nem tudná, hogy ki lenne az. Vagy tévednék?
Ujjaimmal is mutatom az idézőjeleket, nemcsak a hangomból hallani ki a másféle közlésmódot, majd ismét csak a desszert felé fordulok, és befalom az utolsó szigetecskét is. A megmaradt krémmel nem törődöm, a fehér labdacsok nélkül nem érnek sokat, így nem is kanalazom ki a tányérkát, hanem magamtól eltolom és kiiszom poharam tartalmát.
Ismét csak intek a pincérnek, aki a számlával robog felénk, én pedig tárcámból a pontos összeget veszem elő, megfejelve némi borravalóval. Nem csinálok abból problémát, hogy a levesét is kifizessem, hiszen én ajánlottam fel neki, hogy rendeljen valamit, így az én felelősségem is a számla kiegyenlítése. - Dohányzik?
Teszem fel neki a kérdést, majd ha ő is befejezte a desszertet, akkor felállok a helyemről és a kabátomért nyúlok, amit magamra öltök és az asztal mellé állított táskámat is a kezembe veszem.
- Kísérjen még el egy darabon. Amíg elérünk a metróhoz, addig felteheti a kérdéseit azzal kapcsolatban, amivel megkeresett. Persze, ha még érdekli a véleményem és nem tántorítottam el teljesen attól, hogy felrúgja az ügynökség szabályrendszerét.
Álltam még mellette, amíg ő is feláll, majd előre engedtem, hogy ő lépjen ki először az ajtón. Közben szemérmetlenül megnéztem a hátsóját, mert az kijárt nekem mindezek után.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Szomb. Feb. 03, 2018 5:03 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Elenyészően kevés barátja lehet, ha van egyáltalán, Francesco – felelem halkan. – Nem magányos?
Nem mintha annyira érdekelne, hogy az-e. De úgy vélem, ha valaki szórakozik velem, annak én is visszavágok. Egyelőre még csak finoman. Vagy ért belőle, vagy nem.
Megvonom a vállam arra, ahogy elmosolyodik, és igyekszem nem vigyorogni, mikor leteszi a kanalát. Már csak azért is újra a keresztnevén szólítottam. Miért ne? Ha zavarja, az az ő dolga. Engem is sok minden zavar abban, amit ő mondott, de az meg az én dolgom.
Ugyanakkor nem adom meg neki az örömet, hogy felháborodottan tiltakozni kezdek. Lehet, hogy azt élvezné, és persze azt, ha még jobban alázhatna.
Azt hiszem, hogy nem – bólintok komolyan.
Az előbbi kérdései után ugyanis nagyjából belőttem, hogy őt senki nem kérdezte arról mit szól a felvételemhez a DGSE-be, nem volt beleszólása ebbe a döntésbe. Így abba sem lenne, ha kiraknának. Ilyen alapon még az is többet nyom a latba, hogy Craig Malague-nek, a forrófejű újoncnak mi a véleménye a társáról.
Nem hiszek Szent Péterben – jegyzem meg egyszerűen.
Aztán újra belekanalozok a desszertembe, miközben Romily hátradől és némán engem bámul. Egy pillanatra megállok, végignézek magamon, de nem, nem ettem le a pulcsimat. Vetek rá egy pillantást a szempilláim mögül, majd elmosolyodom.
Nem ízlik? Pedig finom – utalok a desszertre.
Romily megrázza a fejét, mintha csak ki akarná tisztítani, elzavarni egy nemszeretem gondolatot, majd kiegyenesedik. Az éhes tekintetét is lekapja rólam, újra az ételre pillant. Aztán még egy falatot a szájába vesz.
Elmosolyodom.
Nem téved – hagyom rá.
Minek tagadjam. Nem csak nálunk volt tégla, hanem, ahogy sikerült kiderítenem, a rosszfiúk között is. Valaki beépült közéjük. Egy fedőnevet tudok, vagy inkább csak egy szót, nem rendes nevet. De inkább leharapnám a nyelvem, mint kimondjam.
Közben ő végez, de én még nem, lassabban eszem és élvezem nem csak a habot, de a krémet is. Csak azért nem nyalom ki az ujjaimmal a tálkámat, mert mégiscsak nyilvános helyen vagyok.
Rosszallóan pillantok Romilyre.
Azt képes a mosogatónak adni?
Szusszanok. Én bizony minden cseppet kikanalazok, ami nekem jutott.
Na, látja, legalább már arra megvan a válasza, miért nem vagyok modell. Nem tudnék napi két salátalevélen és mindenmentes narancslébe mártott kozmetikai vattán élni. Az nem az én műfajom.
Ha neki éppen tetszem így, legalább annyira, hogy képes volt megjegyezni, akkor gondolom eléggé megnézett ahhoz, hogy lássa, nem vagyok olyan hihetetlenül vékony, mint azok a nők, vagy egyre inkább szinte már inkább kislányok, akik a divatiparban dolgoznak. Még csak nem is S-es ruhákat hordok, sőt, az S-es méret sose jött rám. Kivéve talán, ha férfi pulóverről volt szó.
Aztán Romily fizet, én pedig kedvesen rámosolygok.
Nem, nem dohányzom. És köszönöm a meghívást.
Felállunk, biccentek a pincérnek, aki láthatóan elégedett velem, hogy mindent megettem, majd a bőrdzsekimért nyúlok, és laza mozdulattal bújok bele, aztán egy mozdulattal kiszabadítom a hajamat is, hogy a vállamra hulljon.
Ma ugyanis mellőztem a piros szalagot.
Rendben – felelem a javaslatára. Ennyit megérdemel, hiszen meghívott ebédre. – Annak a szabályrendszernek már mindegy, nem? – kérdezek vissza.
Kifelé menet Romily előre enged. Bizsereg a tarkóm, van egy olyan megérzésem, hogy engem bámul, a hajamat, vagy a fenekemet. Hát, ez ellen nincs mit tenni. A dzsekim csípőig ér, a farmerem meg rám simul. Ha már néz, lásson is, bár nem riszálom úgy magam, mint egy nyafka aranyásó, de nem is úgy lépkedek, mint egy slampos trampli, csak finoman ring a csípőm.
Érdekelne, de nem tudom mennyiben releváns a véleménye. A lényeg csak annyi, hogy több okból van egy olyan megérzésem, hogy az első napok-hetek, azok csak próbajárat az ügynökségnél. Kinek így, kinek úgy. Valamilyen okból páran úgy gondolták, hogy az idősebb ügynökök közül ön az, akit ilyesmiről kérdezni lehet.
Pillantok rá, ahogy már az utcán a jobb oldalára kerülve lépek mellé, a szám sarkában félmosoly.
Aztán az is lehet, hogy ebbe is csak beugrattak, és most azt várják, hogy zokogva rohanjak vissza az irodába.
Elvigyorodom.
Vagy épp fordítva, azt várják, hogy ön rohanjon vissza tajtékozva. Mit gondol?
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
144
● ● Reag szám :
135
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Kedd Feb. 06, 2018 8:58 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Azonnal meggyújtom a cigarettát, amint kilépünk az épületből. Jobb mutató- és középső ujjam közé fogom a csikket, ami azért furcsa, mert egyébként bal kezes vagyok. Szinte az egyetlen dolog az életben, amit nem a domináns oldallal végeztetek el, de ez most egyáltalán nem lényeges, hiszen inkább a cigarettafüsttel és annak rituálé szerű elfogyasztásával törődöm. Mélyen szippantom be a kátránnyal oltott pamacsokat, majd ugyanolyan hosszan engedem ki magamból a káros szenvedély elillanó bizonyítékait.
- Miért lenne annyi annak a szabályrendszernek? Még nem mondtunk egymásnak semmi olyat, ami ütközne a házi renddel, arról pedig most biztosítom, hogy amint visszaérek az irodámba, egy jelentést fogok írni az beszélgetésünkről. Így az én hátsóm védve lesz az esetleges következményektől. Ha ezek után is szeretné folytatni, akkor állok elébe.
Jobbra fordulok egy kis utcában, majd megállok egy pillanatra és hagyom, hogy az ott parkoló autó kiforduljon az úttestre. - Azt hitte, hogy azonnal valami szaftos ügyet fog kapni, ahol hullanak a fejek és terroristák állnak minden sarkon? Természetes, hogy nem küldték azonnal a mélyvízbe, és az sem elképzelhetetlen, hogy tesztelik a képességeit. Hiszen, ha nekem kételyeim támadtak, valószínűleg másokban is felmerültek ezek a disszonanciák.
Folytatom a megszokott útvonalat, akár becsukott szemmel is végig tudnám járni az olyannyira megszokott ösvényt. Egy táblát kerülök ki, magamban megjegyzem, hogy szerintem még mindig rossz helyen van, de ez egy olyan passió, amit minden csütörtökön eljátszok. Egy pékség előtt haladok el, orromat megcsapja a frissen sült kenyér illata, ami annak ellenére tesz éhessé, hogy éppen ettem.
- Ugye nem fog sírni? Nem tűnik olyan alkatnak, a második opció viszont sokkalta életszerűbb. Elég tenyérbemászó a stílusa ahhoz, hogy nagy dózisban idegesítse az embert, s lehet, a kollégái akartak egy nyugodt ebédszünetet maga nélkül. Ha a maga helyében volnék, akkor elgondolkodnék rajta, hogy talán valamin változtatnom kellene. - újra csak a cigarettából lopok egy slukkot, majd észreveszem a metró megállóját és ismét csak megállok, hogy elnyomjam a csikket egy közeli kukában.
- Ha már az előző tanácsomat nem fogadja meg, akkor adok még egyet: lehet, hogy magának nem tiszta, hogy az Ügynökség mit és miért csinál, de maga csak egy fogaskerék a gépezetben és amíg nem ül a kormánynál, addig fogadja el a munkát, amit magára bíznak és ne kérdezősködjön. Mindennek célja van nálunk, mindenki átesett különböző szintű beavatásokon, mindenkinek volt első ügye és ha elég sokáig húzza nálunk, akkor majd tovább adhatja a tapasztalatait az akkori újoncoknak... Tudja, a szar lefelé csorog, arra nincs ráhatása, maximum arra figyelhet, hogy mennyit nyel le belőle. S ha túl sokat figyel felfelé, elég gyorsan meg fog telni a szája.
Egy újabb szál cigarettára gyújtok, majd újra elindulok az aluljáró felé.
- Én megvárom a következőt, de maga csak menjen előre. - próbálom lerázni, mert már kezd elegem lenni belőle, de ezt így direktbe nem mondom az arcába. - És egy utolsó dolog, ha nem bánja, ezek után kerülni fogom. További szép napot Vologue ügynök!
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Csüt. Feb. 08, 2018 2:38 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Elindulunk. Romily ügynök rágyújt, de idekint nem zavar, hacsak nem fújja az arcomba a füstöt, akkor mindegy. De azt nem teszi.
- Feltétlen írjon! - egyebet nem felelek.
Amit tudni akartam, már nagyjából tudom, ahogy azt is, hogy ez után a kijelentése után én is írok egy feljegyzést. Biztos, ami biztos. Nem akarom én jelentgetni őt, nem foglalkozom ilyen kicsinyes hülyeségekkel, de azért azt se akarom, hogy ő szórakozzon velem valami vélt ürüggyel.
Fura fickó. De ha ilyen, hát ilyen. Amilyen az adjonisten, hát olyan lesz a fogadjisten. Nem is tudom, hogy mit várt az első mondatai után.
Romily megáll a sarkon, elenged egy autót és újra beszélni kezd, én meg hallgatok. Nincs hozzáfűznivalóm, plusz most olyasmit mond, ami valamilyen módon kapcsolódna a kérdéseimhez, azokhoz, amiket végül nem tettem fel.
Arra sem szólok semmit, hogy kételyei vannak. Szíve joga.
- Maga nem ismer engem - mondom nyugodtan.
Az elméleteihez is joga van. Talán örül, ha azt hiszi mást lábtörlőnek használhat, én meg úgy vélem, azzal rontom el a játékát, hogy fel sem veszem a szavait.
Nem érint meg, nem vág belém, nem tud megbántani, nem érdekel.
Majd újra jön a tanácsával, vagy amit annak nevez, én meg vigyázok, hogy ne vigyorogjak, mert éppen most válaszolja meg a kérdéseimet. Persze ezt nem mondom meg neki.
Sőt, közönyös arcot vágok, még csak nem is fordulok felé, inkább azt nézem, mikor vált zöldre a lámpa, hogy átmehessek a metróhoz.
Az sem izgat, hogy kerülni akar.
Kiáltsam talán, hogy "Hallelujah"?
Ha ő odafigyel, hogy kerüljön, legalább nem nekem kell erőfeszítéseket tennem ebben az ügyben. Szóval csak nyugodtan tegye. Nekem tökéletes lesz úgy.
- Önnek is - felelem azért udvariasan. - Au Dieu, Romily ügynök!
Aztán elfordulok tőle, könnyed léptekkel elindulok a metró lejárata felé, és vidáman mosolygok mindenkire, aki szembe jön velem.

//Köszönöm a játékot.//
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
144
● ● Reag szám :
135
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Csüt. Feb. 08, 2018 3:26 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Csüt. Feb. 15, 2018 10:58 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Szerda este az egyetlen olyan nap az életemben, amikor semmilyen megbeszélést, munkával kapcsolatos egyeztetést nem engedélyezek, mert kell az a pár óra én idő, hogy ne csavarodjak be teljesen. Van, amikor egy mozit nézek meg, élvezem egy klasszikus koncert kakofóniáját vagy csak sétálgatok Párizs utcáin céltalanul, legtöbbször azonban egy táncklubban töltöm az estéimet, mint ahogyan most is. Páran sejtik, hogy ki vagyok, hogy nem lehet véletlen, mennyire jól táncolok, de eddig mindig sikerült elkerülnöm a munkám iránt érdeklődő kérdéseket, s mintha egy ki nem mondott egyezmény lenne köztem és a többiek között, hogy erről nem beszélünk. Egy fekete szövetnadrág volt rajta, egy feltűrt ujjú hófehér ing és egy olyan fényesre suvickolt cipő, melyen még egy légy is hanyattvágná magát.
- Mademoiselle Hirondelle, jó újra látni magát! Mi ez a felfordulás ott a sarokban? - állok meg a klub szervezője mellett, aki az utóbbi időben kicsit betegeskedett, de a mai estén újra elemében érezheti magát a többiek társaságában.
- Monsieur Clemenceau, önt is jó újra látni... Nem tudom, emlékszik még rá, de visszatért az egyik tékozló lányunk. Shana Dumont, tudja, pár éve járt ide a férjével, de...
- Tudom. - a férje meghalt és utána nem jött többet. Fogalmam sincs, hogy miért jegyeztem meg ezt a számomra igencsak hasztalan információt, talán csak azért, mert annak idején emlékeztetett arra, hogy mennyire törékeny az emberi lét, mennyire apró dolgokon múlhat valaki élete vagy halála. És természetesen annak semmi köze ehhez, hogy Shana Dumont egy vonzó, csinos, kívánatos nő volt már akkor is, és ahogyan az táncosok koszorújából látom kikandikálni a fejét, meg kell jegyeznem, hogy azóta sem változott túl sokat. A dús ajkain csillogó mosolya még mindig a régi, szemeinek igéző pillantása még mindig vágyat ébreszt, alakja még mindig mérhetetlen szenvedélyt korbácsol fel a férfi szívben. - Egyedül jött?
- Amennyire tudom, igen, de ne riassza el már az első napon!
- Mademoiselle Hirondelle tudja, hogy mindig elővigyázatos és diszkrét vagyok. - a nő csak rázza a fejét, majd nagyot sóhajtva fordult el tőlem. - Mademoiselle, foxtrotra éhezem, talán tud segíteni!
Az idősebb hölgy csak elnevette magát, majd a bakelitek között válogatott, mire megtalálta a legmegfelelőbbet erre a célra. Amint a tokból előkerült a fekete lemez, úgy tette a lejátszó tűje alá, miközben én gyors lépésekkel megjelenek a kis gyűlés közepette, hogy karomat nyújtva hívjam Shana-t táncba.
- Lehet az első tánc az enyém? - tartom ki ujjaimat, melyet csak el kell fogadnia, s már rántanám is a táncparkettre. Lassú, lassú, gyors, gyors ... remélem, még emlékszik a lépésekre, s nem kell az alapoktól felépítenünk újra a tudását.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Hétf. Feb. 19, 2018 6:07 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Astor && Shana

Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, milyen meggondolásból indultam útnak, hogy felkeressem azt a táncklubot amit hosszú évekkel ezelőtt annyira szerettem. Csak a ruháimat pakolásztam a szekrényben, amikor megpillantottam a régi tánc ruhámat. Hosszú percekig csak fogom kezemben a kék anyagot és próbálok megküzdeni a hirtelen rám tört emlékekkel. Rég nem voltam táncolni, pedig annak idején ez volt a kedvenc közös hobbink a szerelmemmel, de a halála után a szekrény mélyére száműztem a ruhát és soha többé nem akartam elővenni. Most viszont, ahogy itt tartom a kezemben, és eszembe jutnak azok a csodálatos órák kedvet kapok ahhoz, hogy ismét magamra öltsem. Igazából fogalmam sincs, hogy a klub még működik vagy sem, de egy próbát megér, jó lesz kicsit kikapcsolódni és feleleveníteni a régmúlt időket. Hosszú percekig állok a tükör előtt, a ruha még mindig tökéletesen simul rajtam, mintha nem is hat év, hanem hat perc telt volna el azóta, hogy utoljára viseltem. Lehunyom a szemem és látom magam előtt kedvesem arcát, ahogy végigmér a ruhában, ahogy szemében büszkeség és vágy csillan. Érzem ahogy ajkával megérinti nyakam vonalát, ahogy fülembe suttogja szavait, ahogy ujjaival végigszántja bőrömet. Nagyon hiányzik, még ilyen hosszú idő után is, nem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe. Már - már beteges a gyász ami körbeölel.
Cipőm talpa koppan a betonon, ahogy gyors léptekkel haladok a célom irányába, mielőtt még meggondolnám magam és visszafordulnék. Kezemben pislákol a cigi, amiből jóízűen szippantok, és messziről kikerülve az embereket, rendíthetetlenül haladok előre. Fogalmam sincs mit remélek, ettől a délutántól, egyszerűen csak magával ragadtak az emlékek, a ruha selymes tapintása, a zene utáni vágy, ma este érezni akarom, hogy élek. Érezni, hogy még van remény, hogy nem csak a testemben haldoklom, ízlelni akarom a boldogság ízét. Erre pedig tökéletes helyszín lesz a táncklub, amit évekkel ezelőtt annyira imádtam. Ahogy belépek a helyiségbe, az előbbi elhatározásom és bátorságom hamar az inamba száll. Talán mégsem volt annyira jó ötlet eljönni ide, nem hiányzott a sok kíváncsi szempár ami úgy néz végig rajtam, mintha a holdról tértem vissza.
- Nahát, jó önt újra látni Mademoiselle Dumont, azt hittem már végleg lemondott rólunk. csendül a hátam mögött Maddemoiselle Hirondale hangja, majd mosolyogva sétál tovább, mintha mi sem történt volna. Pillanatok alatt vesz körbe a lányok tábora, mindenki ujjong, érdeklődik és látszólag nagyon örül, hogy újra láthat. Igyekszem a legjobb firmámat hozni, mindenkihez van egy-két szép szavam, mosolygok, talán túlságosan is sokat, arcizmaim elszoktak az ilyen jellegű megnyilvánulásoktól. Most komolyan át kell gondolnom, hogy képes leszek ezt minden héten végigcsinálni, vagy hagyjam inkább a fenébe és térjek vissza szürke életem hétköznapjaiba. A foxtrot ritmusa hamar bekúszik a hallójáratomba, ez volt az egyik kedvencem amit tulajdonképpen itt tanultam meg. Mosolyogva figyelem, ahogy a lányok lassan elszállingóznak, párokba állnak és belevetik magukat a tánc adta örömökbe. Gondolataimból egy idegen, most mégis olyan ismerősnek tűnő hang rángat vissza. Felpillantok és széles mosoly terül szét az arcomon ahogy megpillantom a férfi jóképű vonásait. Tiltakoznék, de már magával is ragad és mire észbe kapnék, vagy bármit is mondanék a zene ritmusára mozgunk. Egy kicsit esetlennek érzem magam, rég nem táncoltam, de ez olyan mint a biciklizés, az ember ha egyszer megtanulta soha nem felejti el.
- Monsieur Clemenceau. Jó látni önt. mosolygok rá továbbra is, miközben koncentrálok a lépésekre. Egy ilyen jó partnerrel mint Astor, nem lehet rosszul táncolni.
- Minek köszönhetem a megtiszteltetést? Bizonyára nálam jobb táncos is akad a teremben aki szívesen simulna önhöz tánc közben. Végigmérem a férfi arcvonásait, jóképű, sármos és minden bizonnyal tudja hogyan kell bánni a nőkkel. Talán ő az esély arra, hogy ma este igazán élvezhessem az életet?


■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
113
● ● Reag szám :
66
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Csüt. Feb. 22, 2018 11:09 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ahogyan rám mosolyog, azonnal elolvadok a látványtól, féltékeny emlékek kúsznak elmémbe, olyan gondolatok, melyek irigyen tekintettek annak idején a férjére. Persze csak testi vágy volt bennem akkor is és még most is az zubogtatja egyre hevesebben ereimben a vért, s amint puha érintését tudhatom saját tenyeremben, magamhoz húzom és bal kezemet kitartva vezetem karját az alapállásba. Jobb hüvelykujjam lapockájához húzom, egyenes ujjakkal tartom meg a fogást, majd a zene ritmusára vonom táncba. Lassú, lassú, gyors, gyors...
- Jobb? Talán... Szebb? Kétségtelenül nem. Viszont azt nem venném a szívemre, ha valami kétballábas vezetne vissza a tánc világába, s elkedvetlenítene az egésztől. - mosolygok szélesre húzott számmal, majd szemeibe fúrom saját tekintetemet. Légiesen siklunk az éterben, s egy pillanatra úgy érzem, hogy a hosszú kihagyás nem erodálta a tehetségét. Bár teljesen más, ha valakit a kezeid között tartasz, ha érzed testének legkisebb rezdülését, ha elveszel igéző aurájában, s akkor is más az élmény, ha csak nézed, ha epekedve figyeled mozdulatait, ha vággyal fűtve látod legapróbb lépéseit.
- Minek köszönhetjük, hogy visszajöttél? - forgó lépéssel kerülünk ki egy másik párt, apró mosollyal biccentek a táncosok felé, s ugyanezt megkapom a férfitől, aki mellett éppen ellépünk. Egy pillanatra megállok, lépéseimbe apró furfangot viszek, megjáratom vonzó alakját, s érzem, amint ruhájának libbenő anyaga térdemet verdesi. Felbátorodom, egyenesen tartott tenyerem bordáira simul, de a kettőnk között megtartott távolságot meghagyom, hiszen így mindkettőnknek könnyebbek a lépések. - Remélem, nem túl személyes a kérdés, nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél.
Arcom vonásai komolyabbá vállnak, majd egy újabb forgó lépést ötvözök a foxtrot négyes ütemébe, majd még egyet, hogy a sarokból kivezessem őt, majd a fal mellett haladva, óvatosan lépdelve tesszük meg a métereket, szeljük a levegőt a zene ritmusára. S nem is tudom, milyen váratlan esemény folytán, milyen állapot következtében, felszabadultnak érzem magam, élvezem a lépéseket, a táncot, kettősünk hirtelen egybeforrott együttesét, hogy vezethetem, s ő hagyja, hogy irányítsam.
Újra megállok, újra csalárd játékba hívom, mozdulataimmal próbálom elvarázsolni, s ha tetszik neki a feldobott labda, ha látom ajkain, szemein a lépések hatását, folytatom a huncut kísérletezést, pörgetem cipőim hangos kopogását, lassú és gyors ütemet váltva próbálom megszédíteni tudásommal. S amikor újra a négy alaplépést választom, amikor újra elindulunk a fal mentén, mosolyommal adok nyomatékot szavaimnak.
- Alábecsülöd magad, s hogy is mondtad...? Nem akad más, akit szívesebben simítanék magamhoz... - ajkaim szélesednek, kacsintok gyönyörű vonásaiba, majd amikor a zene megáll, én is abbahagyom a további vágtát, de el nem eresztem, csak nézek rá, kissé szuszogva figyelem őt. - Remélem, megfelelek a következő tánchoz is, legyen az bármi!
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Kedd Feb. 27, 2018 12:28 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Astor && Shana

Zavarba hoz tekintetével, látom felcsillanni szemében a vágyakozást, a tüzet, ez a pillantás pedig legalább ugyanannyira imponál, mint amennyire megrémiszt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy vőlegényem halála óta nem volt férfi az életemben. Néha megfordult egy-egy kiéhezett, szeretetre, törődésre, boldog pillanatokra vágyó férfi az ágyamban, de egyikük sem okozott nekem akkora örömet, hogy egy éjszakánál tovább maradjon az életem része. Mégis zavarba hoznak táncpartnerem pillantásai és szavai. Hat évvel ezelőtt jóformán esélyünk sem volt együtt táncolni, beszélgetni vagy megismerni egymást, hiszen akkoriban számomra nem létezett senki más a szerelmemen kívül. Hozzá simulok, már amennyire a tánc lépései engedik és teljesen átadom magam neki és hirtelen született kettősünk varázsának. Engedem, hogy vezessen, hogy irányítson, hogy rendelkezzen velem. Tekintetem nem szakítom el az övétől, tetszik amit látok benne, tetszik a magabiztossága, az ereje és igen, jól esik elveszni az erős férfi kéz ölelésében.
- Nocsak, ezt vehetem bóknak Astor? Kedves tőled, de ha jobban szemügyre veszd a felhozatalt, biztosan találnál nálam szebb hölgyet is. mosolygok rá szélesen. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esnek jól a szavai, hogy nem dobbantották meg jéggé vált szívemet. Meglep, hogy ennyire könnyen sikerül visszarázódnom a táncba, hogy még ennyi év után is képes elkápráztatni a zene és mozdulatok kettőssége, hogy még ilyen hosszú idő eltelte után is elvarázsol az a csoda, ami ebben a teremben megszületik. Bár ódzkodtam és féltem egy kicsit attól, hogy mi fog rám itt várni, de egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem, jól esik a lelkemnek. Végre érzem, hogy élek, hogy talán van kiút abból a szürkeségből amit saját magamnak okoztam, amiből egészen mostanáig nem akartam kilépni. De meguntam a sajnálkozást, az önpusztítást, ugyanaz a régi Shana akarok lenni, akinek az élete volt a legnagyobb kincs. Azt hiszem, talán menne. Arcom egy pillanatra elkomorodik kérdését hallva, miközben kötve őt, forgok és követem testének rezdüléseit, a ki nem mondott parancsokat, elgondolkodom. Mit válaszolhatnék erre a kérdésre? Kellene egyáltalán válaszolnom. Mosolyom egy egészen röpke pillanat erejéig elillan arcomról, átnézek a válla fölött és egy másik táncoló párt figyelek.
- Tudod, a vőlegényem elvesztése megviselt. Még most sem sikerült feldolgoznom, hogy nincs mellettem. De azt hiszem, mostanra eljutottam arra a szintre, hogy újra élni szeretnék. Megtapasztalni mindent amit mostanra elhanyagoltam vagy elfelejtettem. És...kár lett volna a szekrény aljában őrizgetni ezt a ruhát. Ismét rápillantok a férfire, elveszek tekintetében, sármos és erős arcvonásait figyelem, tetszik nekem.
- Miért, hiányoztam? nevetek fel, miközben engedem, hogy megpördítsen, majd a termet átszelve olvadjunk össze ismét. Élvezem erős, védelmező, kisajátító ölelését. Olyan, mintha nem is kellett volna eltelnie hat évnek ahhoz, hogy együtt legyünk, mintha minden nap táncolnánk, mintha ez a páros örökké létezett volna és örökké létezni akarna.
- Én pedig szívesen simulok hozzád... még mindig mosolygok, magam sem értem, hogy mi ütött belém hirtelen, hogy miért mondok vagy egyáltalán gondolok ilyenekre, de egyszerűen jó érzés, tetszik, hogy végre valaki meglát, hogy nem érzi tehernek a jelenlétem és én sem érzem nyűgnek az ő társaságát. Ezt az érzést akarom.
A zenével egyszerre állunk le, de még mindig nem eresztem, tekintetét fogva tartom az enyémmel, élvezem derekamra simuló tenyerét.
- Enyém a megtiszteltetés.
Ebben a percben szólal meg a régi lemezlejátszóból az ismerős, angol keringő zenéje. Közelebb lépek a férfihez, megszűnik minden távolság közöttünk, testünk összesimul, jobb kezem átfonom a nyaka körül, bal kezem a tenyerébe helyezem.
- Vezess... suttogom füleibe, majd követem őt, újra és újra a mozdulatokban. Elegánsan és szinte légiesen siklok vele, szemem sarkából látom ahogy többen is felén pillantanak. Megmosolyogtat.
- Hölgyek tábora féltékeny most rám, ugye tudod?


■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
113
● ● Reag szám :
66
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Zegzugos utcák a belvárosban
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Utcák és terek
» Bronx utcái
» Elhagyatott város
» Sunagakure utcái
» Utcák és terek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-