Zegzugos utcák a belvárosban - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥
✥ Yesterday at 9:21 pm ✥
✥ Yesterday at 5:22 pm ✥
✥ Vas. Dec. 09, 2018 12:10 pm ✥
✥ Pént. Dec. 07, 2018 7:02 pm ✥

Zegzugos utcák a belvárosban



Témanyitás ✥ Zegzugos utcák a belvárosban •• Szomb. Nov. 25, 2017 4:13 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

Forrás: google
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Kedd Feb. 27, 2018 1:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Bóknak szántam. - mondatának második felét azonban már nem illetem válasszal, hiszen pontosan tudom, hogy néhány nő mennyire nincs tisztában azzal, mennyire kívánatos, mennyire eszményi, mennyire szívszorítóan gyönyörű. S ahogy táncolunk, amint egyik lábunkat tesszük a másik után, talán még varázslatosabbá válik a látvány, amit hat éve annyira megkívántam. Nem, természetesen nem lehet azt mondani, hogy azóta epekedve vágyom rá, hogy vakságot fogadtam a női nem más képviselői iránt, de akkor, ott lenyűgözött, s most, itt még mindig kitart a csoda.
S amint suhanunk az éterben, megpillantom komolyabb arcát, a mosoly fájó hiányát és hallgatom beszédét, hallgatom a szívszorító történetet. Voltam én már valaha ennyire szerelmes? Vesztettem már el valaha ennyire fontos embert az életemből? Gyászoltam valakit évekig remény és kilátás nélkül? Egyetlen kérdésemre sem tudtam őszintén válaszolni, őszintén eldönteni a felvetett gondolatokat, s ez a kétkedés arcomon is kiütközik, a gondtalan vonások helyét átveszi egy merengőbb, komorabb grimasz. Sóhajtottam, s vezettem őt tovább, kimérten és visszafogottan tartva meg kezeim között, s egy pillanatra majdnem válaszolni is elfelejtek kérdésére.
- Természetesen! A korona sem ér semmit ékköve nélkül! - jelentem ki bizalmas közelségbe hajolva, majd észreveszek rajta valamit, valamit a múltból. Egy pillantást, szemeinek egy elvarázsolt és vágyódó villanását, s amikor megállunk, amikor csak egymás karjaiba simulunk mindenféle mozdulatot mellőzve, felismerem a tekintetet. Mintha a kirakat előtt ácsorgó gyermek szemeit látnám, aki az olyannyira vágyott játékot akarja magának. Kettőnket azonban nem választja el semmilyen üvegfal, így az íriszeiben csillámló érzéseket nem homályosíthatja el semmi.
Szólnom kellene, hallatnom hangomat a felismerés okán, de torkom néma marad, ajkaim csak forró levegőt képesek kipréselni magukból. Mert ahogyan a varázst megláttam az ő szemeiben, úgy az én tekintetem is átalakult, reagált igéző jelenére, az érzelmek fura kavalkádjára, a pillanat szenvedéllyel fűtött pezsgésére. S amikor közelebb lépett, amikor nyakamra fonta puha érintését, amikor mellkasomon éreztem keblei szívesen fogadott nyomását, átkaroltam derekát, magamhoz húztam lényét.
- Semmi sem tenne boldogabbá! - nevetem el magam, amikor én is fülébe suttogok, majd az angol keringő alaplépésével indítom táncunkat, előre-balra-hátra-jobbra... Mintha egy dobozban táncolnánk, egy apró kis térben, mely arra hivatott, hogy csak a miénk legyen. S valóban, ebben a pillanatban megszűnt számomra a külvilág, nem láttam a féltékeny szemeket, a hölgyek zöldbe fonnyadó irigységét, nem érdekelt senki más, semmi más ezen a világon, mint Shana Dumont.
- Miért érdekelnének? Neked kell majd velük megküzdened? - nevetem el magam, majd kitörtem a szűk helyünkből és négy apró fordulóval mutattam hátam a terem összes falának. - S különben is, szándékaim szerint ma este csak veled táncolok. Remélem, nincs ellenvetésed?
Nevetem el magam, majd még közelebb húzom magamhoz, miközben ujjaim derekáról hátsójára kúsznak, aprót marva tomporának húsába. A ruha anyaga kétségtelenül nem szolgálja felfedező vágyaimat, de nem adhatom fel, nem erről vagyok ismert. - Persze elutasíthatsz, de nagyon jó indokot kell találnod!
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Szer. Feb. 28, 2018 8:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Astor && Shana

Nem tudom, hogy mi kábított el ennyire, a zene, a tánc, Astor jelenléte vagy mindhárom, de úgy érzem magam, ahogy már hosszú ideje nem. Bevallom, tetszik a férfi figyelme, hogy csak rám fókuszál, hogy nem akar elengedni, hogy kisajátít. S bár tudom, hogy ez a hirtelen megszületett csoda közöttünk csak a ma estére szól, mégsem bánom. Szükségem van arra, hogy valakinek én legyek az első, hogy kényeztessen és figyelmével csak engem tiszteljen, még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy mindez csak átmeneti és mint minden az életemben, ennek is vége szakad. Felébredek az álmomból, és újra egyedül leszek a rideg valóságban. De most még itt vagyok, még tart az álom és még élvezhetem a pillanatot, még átadhatom magam annak az érzésnek ami felébredt bennem, átadhatom és meg is teszem. Nem számít, hogy mi lesz holnap, nem érdekel, hogy talán a magány még fájdalmasabb lesz, mint előtte. Olyan nagyon régóta várom már, hogy élhessek és most, hogy itt van a lehetőség biztosan nem hagyom kicsúszni a kezeim közül, nem tehetem, ennyi jár nekem. Figyelem a férfi arcvonásait, elveszek tekintetében. Vajon őszinte? Vajon tényleg igaz amit mond, vagy csak látja rajtam, hogy szavainak hatása van és ezt kihasználja. Hozzásimulok, miközben táncolunk, az angol keringő zenéje magával ragad, légiesen követem a férfit mozdulataiban. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól sikerül a visszailleszkedésem a klubba. A világ leszűkült kettőnkre, nem létezik senki és semmi más ebben a pillanatban csak kettősünk csodával született szenvedélye. Szívem hevesebben verdes a mellkasomban, gyomrom görcsbe rándul. Ismeretlen mégis oly ismerős érzés ez, mit évekkel ezelőtt nem éreztem. Szerelmes lettem, nem a táncpartnerembe, hanem abba a mesés pillanatba amit megalkottunk, abba az érzésbe amit ő indított el bennem és abba ami átjárja egész testem. Egészen eddig a pillanatig fel sem tűnt, hogy mennyire vágyom érezni, hogy széttört szívem mennyire szeretne végre boldogságtól dobbanni mellkasomban.
- Nem vagyok valami nagy küzdő, remélem nem kerül arra sor, hogy harcolnom kelljen ezért a pillanatért. szavaim közben egyetlen másodpercre sem veszem le tekintetem arcvonásairól, iszom magamba lényének különlegességét, minden pillantását és mozdulatát elraktározok mélyen, hogy legyen majd miből táplálkoznom. Csak forgunk, lépdelünk, élvezzük a táncot és a zenét, a mellettünk táncoló párok irigykedve figyelnek minket.
- Van ellenvetésem. Miért csak ma estére szól az ajánlat? felnevetek, hosszú idő óta először csendül torkomból boldog kacaj. Érzem ahogy ujjait végighúzza derekam vonalán, hogy aztán megállapodjon fenekemen. Egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtek, de nem szólok, csak simulok hozzá és szaporábban veszem a levegőt. Szeretném azt hinni, hogy ez csak a tánc és a fáradtság hatása. A zene ismét elhalkul, mosolyogva állok meg, de még mindig nem mozdulok, még mindig ölelésében vagyok.
- Szünetet kellene tartanunk... pihegem szavait, egészen közel hajolok hozzá, leheletem csiklandozhatja a bőrét. Ujjaimmal végigsimítok arcának vonásain, és bizonytalanul mosolygok rá.
- Lemegyek levegőzni... húzódom félre tőle és egy utolsó, vágyakozó pillantást küldve felé, a hátamra veszem a kabátomat és elhagyom a termet. A hideg levegő talán segít kitisztítani a gondolataimat.

■ ■  iloveu■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
114
● ● Reag szám :
67
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Szer. Feb. 28, 2018 9:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Ezt a pillanatot nem vehetik el tőlünk, szóval emiatt nem aggódnék, a folytatás azonban kétséges, bizonytalan, misztikus. - nevetem el magam, s el kell ismernem, hogy származhat jó dolog is a csatornán túlról, hiszen annyira élvezetes a tánc Shana-val, hogy ha nem állna meg a zene, akkor nem is hagynám abba. Most azonban még nem tartunk ott, még együtt ropjuk a ritmusokra a lépések módszeres sorozatát, s nem tudom nem észrevenni, hogy levegővételei gyorsabban követik egymást azután, hogy fenekére tévedtek ujjaim. Ez egyfajta ösztönösen kialakuló érzék, amit a táncosok magukénak tudnak, hogy lássák a partnerük minden apró rezdülését, hiszen néha csak azokból tudunk olvasni, azok adnak támpontot a következő mozdulatsorhoz. S amint hozzám bújik, nyeregben érzem magam. Nem mintha az lett volna a tervem a ma éjszakára, hogy kihasználom a testi adottságait, de bolond lennék nem válaszolni az általa közvetített reakciókra.
- Vigyázz, ha nem sietsz vissza, még a végén elrabolnak! - engedem el őt, figyelem, ahogyan a kabátja után nyúl, majd tarkómat vakargatva nézek körbe a táncparketten, s csak most látom igazán, hogy miről is beszélt az imént. Fúriák, fúriák mindenhol, és csak arra várnak, hogy valamelyikben legyen annyi bátorság megszólítani engem. Én azonban ezt az időt nem várom ki, saját kabátom után nyúlok és pár másodperccel lemaradva érkezem meg oda, ahol Shana próbált némi friss levegőt magába szippantani.
- Azt hiszem, mindkettőnkre megharagudtak, s egyedül nem mertem kiállni ellenük! - nevetem el magam, majd összehúzom magamon a szövetkabátot, hogy aztán közelebb lépjek hozzá és közel, egészen közel álljak meg mellette. - S hogy a kérdésedre válaszoljak, bármelyik estére szólhat az ajánlatom és bármire. Van egy cigid?
Ha kapok tőle, a falnak dőlve szívok bele a dohányba, majd folytatom. - Elvileg nem is dohányzom. Valahogyan sosem alakult ki bennem a függőség, de szinte mindennel így vagyok. Egyedül a tánc az, amiről nem tudok lemondani az életemből, különösen akkor, ha ilyen tehetséges partnerrel hoz össze a sors. És tudod, van abban valami gyönyörű, hogy éppen ma jöttél vissza.
Mélyet szippantok, majd felé fordulok, hiszen eddig a forgalmat figyeltem, mely az előttünk kanyargó úton cikázott.
- Már majdnem feladtam, hogy valami érdekesre leljek itt. Évről évre, hétről hétre járok ide, remélve azt, hogy találok valamit, valakit, akivel érdemes, s már majdnem feladtam, már majdnem elhitettem magammal, hogy rossz helyen kutatok, erre megjelensz és egyetlen mosolyoddal, egyetlen tánclépéseddel elvarázsolsz. Mint amikor egy költő újra megtalálja a múzsáját, akiért és akinek érdemes verseket vetnie a papírra, vagy a szobrász, akit megérint a múzsa csókja és szoborba önti az érzéseit, a gondolatait, a vágyait. Van annak egyáltalán bármi értelme, amiről beszélek?
Nevetem el magam egy pillanatra, majd vonásaim hirtelen váltanak komolyra, és fejemet félrebiccentem, ahogyan elé lépek, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve megcsókolom. Nem túl hosszan és nem is túlzottan követelően, ajkaimat éppen csak az övéire illesztem, de ez is tökéletesen elegendő lesz arra, hogy megtudjam, van e közös jövőnk egy ágy irányába, vagy felejtsük el egymást. Hiszen, ha ellök, akkor mindenképpen tudom a válaszát, de ha visszacsókol, akkor az ellenkezőjéről fog meggyőzni.
- Tudom, talán túl gyors a tempó, de jobb tisztázni az elején, hogy mire számíthatunk a másiktól. Hogy csak múzsám leszel, aki miatt újra képes vagyok szárnyalni vagy annál több, sokkalta-sokkalta több...?
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Csüt. Márc. 01, 2018 4:25 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Astor && Shana

Legszívesebben elszaladnék, messzire és vissza sem térnék többé. Nem Astor miatta, hanem amiatt amit ebben a néhány órában hirtelen felébresztett bennem. Elszaladnék, hogy védekezzek, hogy megvédjem a szívem, hogy megvédjem saját magam. Lábaim mégsem mozdulnak, valami láthatatlan erő itt tart. Hátammal az épület falának támaszkodom, lehunyom a szemem és próbálok nem elgyengülni, erősnek maradni. Nem akarok újra érezni, nem akarom, hogy szívembe érzelem költözzön, mert utána szenvedni fogok, szenvedni és sírni. Messzire szeretném elűzni a vágyakat a fejemből, az érzelmek minden apró jelét a szívemből. Nem kell nekem. Eredeti terveim szerint azért jöttem el ma ide, hogy legalább egy apró jelet, vagy bármit kapjak a sorstól, hogy érdemes élnem, hogy még számomra is van remény, és ne adjam fel. Most, hogy Astor ilyen közelségbe került hozzám, hogy szavaival és táncával megszédített, megrémültem. Görcsösen szeretnék kapaszkodik a múltba, a régi szerelem emlékébe, de bármennyire is fájdalmas és bármennyire is hiányzik, az érzéseim az elvesztett férfi irányába, halványodnak. Nincs ami táplálja a tüzet, nincs ami ébren tartsa a lángot. Azt hiszem egy kicsit bele fáradtam, hogy folyton a múltban élek, jelent akarok, és jövőt. Gondolataim kuszaságából a férfi hangja rángat vissza. Rápillantok és elmosolyodom. Menekülni szerettem volna tőle, mégis itt maradtam, és most, hogy ismét a közelemben van, nem is bánom.
- Micsoda bátor férfi! nevetek vele együtt. Hosszú idő óta nem mosolyogtam és nevettem őszintén egy nap, illetve néhány óra leforgása alatt, mint ma.
- Bármire? Vigyázz, szavadon foglak! nevetek fel ismét, majd a kabátom zsebébe nyúlok, hogy előhalásszam a cigis dobozomat, felé nyújtom, majd követem a példáját és én is rágyújtok. Mostanában egyre többet cigizek. Őt figyelem miközben beszél, árulkodó jeleket keresve az arcvonásaiban, mosolyában, szemének csillogásában. Némán szívom a cigit, miközben őt hallgatom. Van valami egészen lenyűgöző abban ahogy beszél, ahogy ajkai formálják a szavakat, teljesen elvarázsol, szinte levegőt venni is elfelejtek, arca minden rezdülését figyelem. Mi történik velem, soha nem szabadna így éreznem, bűn, hogy valaki képes érzéseket ébreszteni bennem. Nem, nem vagyok szerelmes, ez valami más érzés, valami új, különleges, és talán nem is tart sokáig. Talán a jövőhétre elmúlik és csak egy régi szép emlék lesz belőle. Vele együtt nevetek, és megcsóválom a fejem
- Persze, hogy van. Mármint, szerintem mindenki életében van valami amit igazán szeret, aminek a függőjévé válik és ami boldogsággal tölti el. Nekem...azt hiszem ez maradt ki az elmúlt hat évben, és most, hogy a soros összehozott veled, úgy érzem...talán van esélyem újrakezdeni. Gyerekes vagyok, tudom. legyintek, de tekintetem nem tudom levenni róla. Közelebb lép, szívem pedig hatalmasat dobban a mellkasomban és meg kell kapaszkodnom, hogy ne rogyjak össze, mint egy kisgyerek. Ajkait érzem az enyémen, egy pillanatra lefagyok, de csak egy egészen rövid időre, majd viszonozom ajkainak puha érintését. Csókunk nem tart sokáig, nem szenvedélytől fűtött, sokkal inkább ismerkedő, tapogatózó, érzéki. Csak azután nyitom ki a szemem és nézek rá ismét, hogy megszólal. Szinte értelmét sem tudom felfogni szavainak.
- Sokkalta, sokkalta több? Ez mit takar? mosolygok rá, miközben jobb kezem automatikusan fonódik a nyakára. Azt hiszem tényleg kezdek megbolondulni. Közelebb hajolok hozzá, annyira hogy ajkunk már majdnem összeér.
- Te mit szeretnél..igazán? nem csókolom meg, nem tapasztom ajkaimat az övére, de nem is távolodom el. Játszani akar, én pedig azt hiszem örömmel lennék a játszótársa ma estére.

■ ■  iloveu■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
114
● ● Reag szám :
67
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Pént. Márc. 02, 2018 11:47 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Köszi a bizalmat! - nevetem el magamat, majd széttárom a kezeimet, s kissé félre is biccentem a fejemet. - Nem szoktam felelőtlenül ígérgetni Shana, szóval állok elébe.
Kacsintok is a teátrális mozdulatokhoz, majd belekezdtem a monológomba, s nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire csüng a szavaimon. Minden apró grimaszomat figyeli, én pedig ügyelek arra, hogy minden tökéletes legyen. Ha kell, akkor szikla szilárdak a vonásaim, ha úgy szükséges, akkor mosollyal lágyítom arcom kinézetét, figyelek a mondandómra, annak hangsúlyára és még a levegőt is megtervezettem veszem. Mert most mindennek tökéletesnek kell lennie, hogy úgy folytatódjon ez az este, mint ahogyan azt akarom. Mert valljuk be, akarom őt, kétségtelenül abba az irányba vezetem a beszélgetésünket, hogy megszerezzem magamnak, bár azt még nem döntöttem el, hogy mennyi időre. Lehet csak egy éjszaka, pár nap, esetleg néhány hónap, hiszen ki tudja, hogy mennyire passzolunk egymáshoz?
- Közhely, de a Sors útjai tényleg kiszámíthatatlanok. - fordulok felé, még mielőtt megcsókolom, majd elcsattan ajkaink félénk találkozója, s amikor megérzem, hogy nem lök el magától, de viszonozza is a puha élményt, alsó ajkamat beharapva távolodok el tőle.
- Bármi lehetek, mit bölcs elméd álmodni képes. - Hamlet kifacsart szavaival válaszolok neki, miközben átkarolja a tarkómat, s ahogyan közelebb hajol, szinte újracsókolom dús ajkait, vágytól megremegő száját. Könnyed mozdulattal szabadulok meg a csikktől, nem érdekel a további sorsa a tüdőmet megfeketítő cigaretta meteorként aláhulló parazsának elmúló szemete, majd derekára szorítom ujjaimat, mintha újra csak táncolnánk. S valamilyen értelemben tényleg egy koreográfiát járunk végig, egy előre nem egyeztetett táncsort, melyben nincs meghatározva, hogy ki vezet és ki követ, hiszen minden pillanatban változhat a szerepünk ebben az élményben.
Kérdése azonnali választ indukál a fejemben, de meggondolom, újraértékelem, átfogalmazom, hogy végül lenyeljem, s inkább ajkaimmal felelek, amikor újra megcsókolom. Magamhoz szorítom, nem törődök azzal, hogy kabátom milyen szennyeződéssel koszolódik a fal miatt, hogy vékony talpas cipőm mekkora pocsolyába lép, csak azt tudom, hogy vágyom rá és mindent megszerzek, amit csak akarok. Most őt akarom, szükségem van rá erre az éjszakára, s talán majd máskor is, de az biztos, hogy nem menekülhet tőlem.
- Válaszoltam a kérdésedre? - szakadok el tőle, majd szuszogva mosolygom rá, kicsit még mindig nyelvünk csatájának hatása alatt nézek a szemébe. Szabad kezem hüvelykujját húzom végig a száján, apró rést nyitva a szorosan záródó nyílásba, majd elengedem, de még mielőtt hagynám válaszolni, új kérdést teszek fel neki. - S te Shana? Te mit szeretnél ... igazán?
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Szer. Márc. 07, 2018 6:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Astor && Shana

Shana Dumont, térj észhez de rögtön! Nem tudom miért vagyok ennyire elvarázsolva, úgy érzem magam, mint egy tizenéves, akit most próbálnak meg először levenni a lábáról. Sőt, annál is rosszabb, mert amikor tinédzser voltam sem lehetett ilyen könnyen megszédíteni. Most mégis, úgy vágyom Astor figyelmére, mintha az életem függne tőle. Önző módon azt szeretném ebben a percben, hogy csak velem foglalkozzon, hogy szavai ne üresen csengjenek, és bár tudom, hogy mindazt amit hallok és kapok tőle csak azért van mert, a lábaim közé szeretne jutni, de nem bánom. Ebben a pillanatban tényleg nem bánom, még akkor sem, ha tudom, hogy minden bizonnyal holnapra véget ér az érzés. Ehhez már hozzászoktam, nincs az életemben állandóság, nincs semmi ami hosszabb ideig boldoggá tesz. Megszokott már számomra, hogy így kell élnem, elfogadtam, és mindig megpróbálok örülni annak a néhány órányi örömnek amit kapok. Így kell lennie. Látszik Astoron, hogy tudja hogyan kell bánni a nőkkel, a zsigereiben van és mindig aszerint cselekszik és beszél, hogy célt érjen. Ő amolyan Don Juan típusú férfi, aki a nőkért él és akiért a nők élnek. Nincs ebben semmi rossz, bár olyan túlságosan nem ismerem mégis biztos vagyok benne, hogy sosem ígér, és minden nőnek azt nyújtja, amire szüksége van. Melyik hölgy nem szeretné, hogy néhány óráig királynőként bánjanak vele, hogy éreztessék mennyire fontos és kényeztessék. Én vágyom erre, és valószínűleg Astor ezt pontosan látja rajtam, éppen ezért tudja, hogy hogyan viselkedjen velem. Nem hazudok ha azt mondom ajkának puha érintése megbabonáz, szinte önkívületi állapotban viszonozom a csókot, és amikor elválnak ajkaink lihegve keresem a tekintetét. Ennyi nekem nem elég, többet akarok belőle. Mit számít a holnap, amikor a jelen ennyire csábító?
- Bölcs elmém előtt nincsenek határok Monsieur. Jól gondold meg mit kívánsz. mosolygok rá és arcának vonásait fürkészem. Azt mondják a szem a lélek tükre, nem tudom mi lakozhat lelkének mélyén, de ha a szemeibe nézek, akkor látom benne a tüzet, a csillogást, a kihívás után vágyat és némi büszkeséget is. Talán nem vagyok számára semmi más, csak egy vad, ő pedig a vadász és addig nem nyugszik, amíg el nem ejti áldozatát. Hangosan dübörgő szívemmel a mellkasomban simulok bele ölelésébe, élvezem ahogy a két erős férfikar derekam köré fonódik, ahogy ölelése biztonságot és támaszt nyújt. Tekintetem egy pillanatra sem veszem le az övéről, szívom magamba pillantását, arcának minden apró rezdülését. Nem tudok nem mosolyogni rá, ki akarom élvezni a nekem nyújtott pillanatok legapróbbját is. Csak ma.
Nincs időm észhez térni, nincs elég időm végiggondolni a dolgokat, mert ismét letámad ajkaival, újra érzem ahogy csókban forrunk össze. Megszédülök és még szerencse, hogy belé kapaszkodok, hogy úgy szorít magához, mintha nem lenne holnap, mert ha nem így tenne talán össze roskadnék a hirtelen bennem lobbant gyönyörtől és vágyakozástól. Ajkam szétnyílik, táncba hívja nyelvét, de ezúttal sokkal szenvedélyesebben és erőteljesebben, mint az imént. Azt akarom, hogy érezze amit én érzek, és tudja, hogy benne vagyok a játékban, hogy most nem fogok kihátrálni belőle és őt akarom. Minden lélegzetvétellel őt akarom. Remegek, mint őszi időben a nyárfa levele, elválnak ajkaink, de nekem még mindig idő kell ahhoz, hogy magamhoz térjek, ujjainak érintésétől bizseregni kezdek. Mit tettél velem? Miért tetted ezt velem? Miért játszol?
- Lépjünk le innen! remegő ajkakkal ejtem ki a szavakat és tekintetemmel őt nézem. Igen, ez az amire vágyom, ebben a percben erre van szükségem.
- Vigyél el innen. halkan beszélek, tekintetemmel nem eresztem, s bár biztos vagyok benne, hogy mosolyogva írja majd fel a nevem a fekete noteszos listába, de nem érdekel. Azért jöttem el ma ide, hogy újra érezzem az életet, s bár nem így terveztem, hülye lennék nem élni a lehetőséggel.

■ ■  iloveu■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
114
● ● Reag szám :
67
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Szomb. Márc. 10, 2018 12:11 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Ha nincsenek határok, akkor mindent szabad és semmi sem tiltott. - mosolygok vissza rá, s csak néhány gondolat választ el attól, hogy magamévá tegyem. Itt, a forgalmas utca közepén, autósok és járókelők szeme láttára fúrnám magam testének mélyére, levetkőzve minden gátlást, minden korlátot magam mögött hagyva engedném el az agaraimat. Csókja csak tovább fűt, szenvedélybe hajt, testem követeli tőle a jussát, az elvitathatatlant, amiért felkértem táncolni, s amiért fél órája bókolok neki. Követelem és meg fogom szerezni!
- Nem lakom messze, gyalog is csak négy-öt perc. - arcomra ragadozó mosoly ül ki, s most már talán számára is nyilvánvaló lehet, hogy miért éppen ebbe a táncházba járok, annak ellenére, hogy számomra némileg nívón aluli. Ó mennyi név került abba a kicsiny fekete könyvbe, és mennyivel több nem. Hiszen voltak, akikkel csak egy-két alkalommal jöttem össze, nevüket sem jegyezve meg, s voltak olyanok is, akiknek szó szerint udvarolnom kellett. Shana azonban nem volt ilyen, kihasználtam őt, megértő voltam vele, azt mondtam, amit hallania kell, s most ő arra vállalkozik, amire én vágyom. - Kövess...
Lépek el tőle, majd elindulok otthonom irányába. Nem fogom meg a kezét, annyira nem jelent nekem sokat, de hagyom, hogy mellettem menjen, hogy pillantásával felfaljon, hogy epekedjen irántam, hogy megremegjen, amikor egy pillanatra belecsókolok a nyakába. Milyen édes a bőre, ajkaimat marasztalóan émelyítő a tapasztalat, s ahogyan átölelem, ahogyan végigsimítok combjain, a fülét szopdosom. Játszok vele, csábítom még, pedig már régen a hálómban tudhatom, de nem ereszthetem, nem hagyhatom, hogy elmeneküljön.
- Azt mondtad, jól gondoljam meg, hogy mit kívánok... A bugyidat, itt és most. - álltam el az útját, és ha bármerre ki akarna térni előlem, követném a mozdulatot, hogy ne tudjon menekülni. Fejemet félrebiccentem, arcomra mosolyt biggyesztek és bizony innen egy tapodtat sem fog továbbmenni, amíg meg nem kapom a kívánt fehérneműt. - Ha tényleg nincsenek határok, akkor ez igazán apróság lehet neked, nem?
Kezemet kinyújtom, s várok rá, akár perceket is, ha arról van szó, arról pedig ne is álmodjon, hogy képes meglépni előlem, mert ha véletlenül elfordulna tőlem, én megint ott teremnék előtte. - Nos mi lesz?
Pillantok el felette, majd újra a szemébe nézek, s ha teljesíti a kérésemet, akkor bizony mindenféle kommentár nélkül nézem végig az akciót, az ujjaim közé csúsztatott bugyit pedig orromhoz emelném, mélyet szippantva Shana illatából.
- Van borotvám, segítek is, ha kell. - csippentek ki egy szőrszálat a bugyiból, majd jelentőségteljesen mutatom felé, jobb szemöldökömet magasba húzva, homlokom ráncait mutatva felé. - Egyébként megérkeztünk, csak utánad.
Teszem zsebre a fehérneműt és szabadulok meg a felháborító szőrszáltól, majd nyitom ki neki az ajtót és engedem előre.
- Kezét csókolom Madame Bichone... Milyen kellemes esténk van, nem?
- Ne személyeskedjen velem Monsieur Clemenceau! Ne személyeskedjen! Hanyadik nő ez a héten? Hanyadik?
- Egyszerűen imádni kell, mennyire szenilis! - nevetem el magam, majd jól bevágom magunk után az ajtót, hogy a távozó öreglány is meghallja a haragos mozdulatot. - Lépcső fel, balra az első. A kód hét-hét-négy-kilenc. Még kidobom a postát, aztán én is megyek.
Mosolygok rá, majd a levelesládák felé veszem az irányt és ha addig nem indult el, kezemmel intek neki, hogy menjen be a lakásba. Amikor eltűnt, kinyitom a fémkazettát és vagy tíz borítékot kapok a kezembe. - Szemét, szemét, számla, szemét ... erre úgysem megyek el, szemét, számla ... ezt már régen le kellett volna mondanom, szemét.
A többségétől megszabadultam a folyosón lévő kukák egyikében, majd Shana után indultam, kettesével lépve a lépcsőket, s csak reménykedtem benne, hogy nem okozott neki fejfájást bejutni a lakásba. - Képzeld, meghívót kaptam valami ... Exit Eden nevű formáció koncertjére. Ismered? Érdekel? Fogalmam sincs, hogyan találnak meg ezek az bandák, és miért hiszik azt, hogy el akarok menni az előadásukra... Bár a hölgyek elég csábítóak a képen, nézd csak...
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Szomb. Márc. 10, 2018 12:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Hétf. Ápr. 30, 2018 9:48 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Kellően részeg vagyok ahhoz, hogy elveszítsek egy billiárd meccset, majd teljesen szabálytalanul nyerjek a csocsóasztalnál – nem, nem érdekelt, hogy nem szabad ’pörgetni’, és legszívesebben letörnék a kezemet a játszó pajtijaim. Imádom a pezsgést, amit Párizs hordoz magában, még ilyenkor, éjnek évadján is, habár ez egy teljesen más jellegű vibrálás, mint nappal; én pedig magamba szippantom az élet bódító elegyét: a nevetések hangjait, a bábeli zűrzavarrá minősült beszélgetéseket, a sör és a whiskey illatát, a cigarettafüst maró zamatát. Nem itt kezdtem az estét, hanem a Le Balajoban, ahol iszonyatosan nagy volt a tömeg, rohadtul drága volt a pia, és fura zene szólt, de van egy olyan érzésem, hogy nem itt fogom befejezni. Még túl korán van ahhoz, hogy hazamenjek.
Azért volt szar ötlet az ivós játék, mert egyedüli nőként szinte biztosra vettem, hogy veszíteni fogok. Másrészt pedig már kellően részeg voltam ahhoz, hogy ne viselkedjek nő módjára. Valószínűleg ezért mentem bele az ivós játékba is. Pedig tudatában voltam annak, hogy nem lesz jó vége a sztorinak.
Mindenki ismeri a beer pongot, nem? Tuti. És azt tudták, hogy ezt a közkedvelt játékot az 1950-es években Beirut néven játszották amerikai egyetemisták? Whatever.
Szóval... a félig telt poharak a helyükön, velem szemben ott áll a kedves kihívó, előttem húsz plusz egy pohár. Elvileg kő-papír-ollóval kellene eldönteni, hogy ki kezdjen, de a gáláns úriember úgy döntött, hogy átadja nekem az első dobás jogát. Ami, természetesen, célba ért, ahogyan a következő is, és eltekintettünk attól, hogy bónusz dobásban részesülnék nem csekély eredményem miatt, így a férfi következett.
Ha ez az egész egy heroikus harc, vagy háború lett volna, akkor hősi halált haltam volna. Az utolsó pohár sört is megiszom, csupán büszkeségből, nagyképű önhittségtől vezérelve. Mintha nagy erény volna, mintha méltó volna egy korombeli nőhöz, mintha... nem is tudom, mintha muszáj volna. De úgy élem meg ezt az egészet, hogy ebben az idióta játékban is emelt fővel vesztek – épp úgy, mint sok másban, korábban az életemben. Pedig nem szeretek veszíteni, és igazán mindent megtettem azért, hogy nyerhessek, és nagyon akartam nyerni, de ilyen ez a pop szakma.
A falra szerelt, hatalmas plazmatévén valami focimeccs megy az egyik sarokban, ott őrjöngnek a pasik, meg a macáik – mármint, a macáik nem őrjöngnek, csak tűrik a pasik drukkolását, és savanyú képpel szívogatják a neon színű szívószálaikkal a kibaszott cosmókat -, a másikban dartsoznak, a pult meg rogyásig emberekkel, kicsit hátrébbról pedig zene, és bulizó tömeg hangja szól. Éppen itt az ideje annak, hogy elszívjak egy cigit. A club ajtaján kilépve rájövök, hogy fel kellett volna öltöznöm. Mármint, nem lóg ki semmi, aminek nem kellene, de a bőrkabát éppen annyit ér most, mint a harmatos, tavaszi lepkefing – szóval, megközelítőleg semennyit. Ismeretlen emberekkel beszélgetek, egy férfival, például, mélyen szántó, filozofikus gondolatmenetemet osztom meg a Dán Lánnyal kapcsolatban, egészen odáig, míg el nem alszik a cigarettám vége. Kérek tőle tüzet, de nem engedem meg neki, hogy meggyújtsa a halálrúd kiégett végét. Sőt, most már menekülnék, mert Léonra gondolok – el is dobom a cigit.
Első utam a parkettre vezet. Na, jó, nem. Hazudok. Mert az első utam a pulthoz vezet, hogy kikérjek egy vodka shotot. Nem ám vodka-narancsot, meg ilyen kaliberű lónyálakat. Vodkát. Tisztán. Jég nélkül. Mint a felnőttek. Aztán annyira a fejembe száll, hogy ekkor döntök úgy, hogy valamivel le kell vezetnem, mielőtt még baj lesz. Hülye ötlet, ugye? Azt hittem, hogy nem, de igen.
A zene végigáramlik az egész testemen, nem is hallom a saját gondolataimat sem, csak azt érzem, ahogy testek feszülnek az enyémnek, a hajam az arcomat cirógatja, a szívem, mintha ritmusra dörömbölne a fülemben, és egész lényemben lüktetek a dallamtalan zenére.
Pá-pá-páppápá páppáráppá - i’m an albatraoz.
És, amikor már nem kapok levegőt, amikor már szinte fuldoklok, és, amikor már ketten a seggembe markoltak, és nekem dörgölőztek hátulról – oh, god, azt sem tudom, hogy férfi volt-e bármelyik is, vagy sem -, akkor megyek vissza a kültrébe. Véletlenszerűen választom ki a helyet, ahol megállok nekidőlök a pultnak. Rádöntöm a fejemet a hideg márványra, így, félig feküdve, elnyúlok, kezem a túloldalon lóg, ujjbegyeimmel a sörcsapot simogatom. Cseppet sem zavartatva magamat, a mellettem ülő nőre nézek: fiatal, és szőke, és szép, és... nincs piája. Nevetek. Magam sem tudom, hogy saját magamon, vagy azon, hogy egy ilyen nőben, mint ő, egy ilyen helynek nincs szesszel telt pohár a kezében (!).
Felemelem a fejemet, de csak annyira, hogy beszéd közben az állam a márványt súrolja, és a pult mögött állóra nézek.
- Kérek szépen egy tequilát. A hölgynek is hozol egyet, ha szépen nézek? – és komolyan, tényleg szépen nézek rá, olyan tipikus Aguillard-osan, aminek senki sem tud ellenállni. Ugyanezzel a tekintettel nézek a nőre, és felegyenesedek, de nem engedem el a pult szélét. – Ha bepofátlankodtam a személyes szférádba, tudasd velem, és azonnal elhúzok, amint kifizettem a tequiládat – és a jobbomat nyújtom felé. Nem kézfogásra. De nem ám! A kisujjamat, hogy pinky promise-t kössek vele. – Egyébként Penny vagyok – csak így mellékesen, csak simán Penny.




some birds just aren't meant to be caged.
avatar
● ● Posztok száma :
35
● ● Reag szám :
24
● ● Keresem :
léon ♡
momma ♡
genevieve ♡
● ● karakter arca :
rosamund pike


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban •• Hétf. Május 07, 2018 8:16 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

to PenPen...

Ez az egész nap, különös. Egyszerűből indult el mégis különösbe torkollt. Úgy értem az, hogy elvittem Beau-t a napi sétájára, nagyszerű volt. Az a kutya mindig feldob. Olyan imádnivaló személyisége van, hogy mutogatni kellene és a csodájára járnának. És noha nem kérdeztem a gazdáját, hogy jártak-e kutyasulizni vagy valahova, de nem húzza a pórázt, nem csapódtam oszlopnak sem, semmi ilyesmi. Követi a tempómat. Utána azonban maga az a tény, hogy Andreas lakásán fogadtam Joanne-t, akiből annyira sugárzott a melegség és a szívélyesség, mint egy királykobrából...és az egész olyan különösnek hatott. Nem mintha különösebben sírva szeretnék fakadni attól, ha valaki nem kedvel, de neki nem adtam rá okot. Ahogy végigmért...mintha legalábbis rendőrségi átvilágításon estem volna át. Különös egy nő az biztos. Ráadásképpen kizökkenteni nem tudott igazság szerint, nem volt okom rá, hogy bunkó legyek vele. Akkor sem ha dörzspapírhoz volt hasonlatos az, amit kedvesség gyanánt hajlandó volt kipréselni magából. A bájos és hideg megismerkedésünknek azonban az vetett véget, hogy Andreas dugóba került és jelzett, hogy fogalma sincs mikor keveredik haza, nekem pedig készülődnöm kellett a csapatépítő ivászatra. Így hát mély sajnálatomat fejeztem ki Joanne-nek azt illetően, hogy nem tudom tovább élvezni üdítő társaságát. Nem mondhatnám, hogy szivecskéket rajzolva távozott...de távozott. Egyszeriben pedig megkönnyebbültem. És noha nem akarok detektívet játszani meg semmi ilyesmi, lévén Andreas ismeretségi köre elég széles, de azért valamilyen okból él bennem a kíváncsiság, hogy ki ez a nő. Nem is tudom ezt rendesen megfogalmazni, hogy miért. Csak így van. Annyira más mint Ő. Nem tudom elképzelni, hogy ők ketten barátok lennének, mert...ez aljas és gonosz, de Joanne szerintem nem köt barátságokat. Mintha valami hatalmas jéghegyet cipelne maga körül, ami távol tartja tőle azokat, akik körülötte vannak.
Rövid, tehát nem túlspilázott készülődés után maradok a farmernál, a magassarkúnál és a mindenhez illő fekete felsőnél. A hajamnak meg mindegy, a saját súlya beállítja, nekem csak kétszer végig kell mászni rajta a hajkefével. És minden olyan, mint amilyenre számítok. Egy pillanatra feltámad a félsz, hogy megjelenik Astor is, de idáig sosem süllyedne. Hogy a beosztottjaival jelenjen meg nyilvános helyen. A végén kiderülne, hogy van egy emberi oldala is az öltönyökbe csomagolva. És pár kör pia után mindenkiből kibukik a frusztráltság, eltűnik a visszafogottság meg minden. És jól érezzük magunkat, csak így. Tisztán és egyszerűen. És szokás szerint veszélyzónát csinálok a dartsból. Viszont nem iszom magam karaokee mániásra, ellenben jót nevetek a próbálkozásokon. Nagyon jót. Viszont inkább választom a pultot, némi halkabb légkör reményében. Istennek és a tervezőnek hála amiért az éneklős terem eggyel beljebb került mint a főpult. Sóhajtva ülök fel és pár pillanatig csak merengek magam elé. Hirtelen realizálom a nőt magam mellett. És azt, hogy kér. Nekem kér. Ó, mi? Pislogva fordulok felé. Mondanám, hogy inkább nem kell...de hát lazítok és miért is ne? Nem kell mindig nemet mondani. Nem igaz? Bólintok a pultosnak lévén a kérdő tekintetébe azért belefutok. Gondolom neki is érdekes, hogy nő hív meg egy másik nőt, ráadásképpen lesír, hogy idegenek vagyunk egymásnak.
- A pult mindenkié. - mosolyodom el, mert hát ugyan szintileg nem ennyit, de én is ittam. Egyébként sem vagyok elutasító típus és olyan végtelenül kedves ahogy megszólal, ahogy rám néz. Persze lehet ez csak szeszgőz és némi alkoholköd, de akkor is. És legalább nem kell hallanom, ahogy a jelmeztervező picsa a Like a virgin-t próbálja elénekelni. Sikertelenül. Többszörösen sikertelenül. Elfogadom a felém nyújtott kezét és megrázom barátian. - Janine. - mosolygok kedvesen és a két tequilát is megkapjuk, bár egyik részem nagyon is azt mondaná, hogy neki már nem kell több, de a másik felemnek jó ez így. Végtére is eléggé felnőttnek néz már ki. És néha mindenkinek szüksége van egy elhajlós estére. Vagy többre is. - Egyedül vagy itt Penny? - végzem el a tequila szertartást a citrommal, sóval és felé emelem a poharam. - Egészségedre és köszönöm! - mosolygok megint, egy mély lélegzettel pedig felhajtom az italt, hogy a citromért nyúlhassak. Huh, jó régen nem ittam már tequilát az biztos. És meghallom a Like a Virgint falsul amire akaratlanul is felnevetek. - A kolléganőm mindig is Madonna imitátor akart lenni. - csóválom a fejem - Még egyet Penny? A vendégem vagy. Bár inkább maradnék a sörnél ha neked is oké. Menekültél a kinti pulthoz szusszanni, vagy...? - nem , azt nem fogom megkérdezni, hogy vagy csak ennyire sikerült fejbekólintania magát a piával, hogy ide jött támaszkodni...az nettó bunkóság lenne. És én nem vagyok ilyen. Piásan sem. Inkább mosolygós, szeretős.

■ ■ Zene ■ ■ : jupi  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
142
● ● Reag szám :
113
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Zegzugos utcák a belvárosban ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom

Zegzugos utcák a belvárosban
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Utcák és terek
» Bronx utcái
» Harlem utcái

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-