Rue Cremieux - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:19 pm ✥

✥ Yesterday at 2:09 pm ✥

✥ Yesterday at 1:49 pm ✥

✥ Yesterday at 10:29 am ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 10:20 am ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:58 pm ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:28 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Rue Cremieux •• Szomb. Nov. 25, 2017 4:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Sabrine Thibodeaux tollából
Témanyitás ✥ Re: Rue Cremieux •• Szer. Ápr. 04, 2018 6:23 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Renard & Sabrine


Én komolyan, őszintén hiszek a fiú-lány barátságban, abban, hogy ilyen létezik és hogy nem törvényszerű, hogy a két fél egymásba szeressen. Negyedik éve már, hogy Ren és én együtt táncolunk, a kapcsolatunk pedig mindig is professzionális maradt. Sőt, én azt hiszem az évek során kifejezetten barátok is lettünk.
Hiszen képtelenség úgy együtt táncolni, hogy ne tudjunk egymásról semmit. Hogyan lehetne meg közöttünk az a bizalom, amire a táncparketten is szükség van, ha egy mukkot sem szólunk egymáshoz egy-egy próba alkalmával? Aztán persze a rövid beszélgetések, a gyors 'hogy vagy'-ok hosszabb beszélgetésekké váltak. A 'minden rendben'-ek helyett már nem csak arról beszélgettünk, hogy mi van a suliban, hanem előjöttek komolyabb témák is. Meséltünk egymásnak arról, hogy miért vesztünk éppen a testvérünkkel, vagy hogy mennyire nem várjuk a családi nyaralást. Tudjuk egymás kedvenc színét és legnagyobb félelmét. De hogy ez az egész mikor változott puszta barátságból valami.. többé, azt nem tudom. Újabban viszont sokszor azon kapom magam, akár tánc közben is, a gondolataim Ren óceánkék pillantása körül forognak, vagy bőrének melegségén, ahogyan a hátamhoz ér.
- Háát akkor rendben - nézek rá nevetve. Szeretem benne, hogy nem jelent neki problémát az, hogy egy hosszú nap után még haza is kísérjen. Ha fáradt is, ilyenkor  egyáltalán nem látni rajta. Elkapom róla a pillantásom és egy ideig a cipőimet figyelem, ahogyan a jobb követi a balt. - Én azt hiszem fele annyi séta után is hisztiznék, hogy fáj a lábam - jegyzem meg, még mindig jókedvűen. Ellenben fél napnyi tánc után például semmi bajom. Elfáradok, de a lábammal nincs gond.
- Izgi lehet a színészekkel együtt dolgozni. - Mondom mosolyogva, ha a szemem nem is csillan fel miatta túlságosan. - Hogy működik ez egyébként? Mármint... Van közös órátok is a többiekkel? Mondjuk ilyen elméleti dolgokra gondolok. Vagy teljesen külön van minden csoport? - Hiszen a színészetnek ismerős vagyok abban a részében, ami anya életét jelenti. De nyilván egészen más lehet profiként pár nap alatt beutazni a világot, mert mindig máshol van jelenés. És egészen más még csak kóstolgatni, felfedezni ezt a világot. - Azért nem kellene titeket a végkimerülésig hajtaniuk. Hiszen így is egy csomó dolgotok van és még ennek a tetejére jön a gála. - Finom ránc jelenik meg a homlokomon, amikor összevonom a szemöldökömet, rosszallásom jeleként. - Na és mikor lesz maga a gála?
Minden velem egykorú fiatalnak rettentő nagy kérdés az életében ebben az időszakban, hogy mivel is akar foglalkozni. A döntést pedig sajnos még az sem könnyíti meg, hogy nagyon is jól tudom mit szeretek csinálni; az pedig a tánc. De vajon bízhatok-e abban, hogy elég jó vagyok ahhoz, hogy hivatásnak is ezt akarjam majd a jövőben? - Komolyan? - kérdezek vissza mosolyogva. Rettenetesen jól esnek az elismerő szavak, főleg az Ő szájából. - Csak mert mindenki úgy tekint a táncra, mintha.. Nem is tudom, eretnekség lenne. - Finoman megvonom a vállaimat, miközben magyarázok. Annyira belelendülök a mondandómba, hogy a külvilágot teljesen elfelejtem. Csak Ren van, meg én és a téma, amiről elkezdtünk beszélgetni. - Nyilván nem a szüleim, mert ők is hasonló dolgokkal foglalkoznak, szóval.. Ők igazából valószínűleg tökre támogatnának benne. - Mosoly költözik az arcomra. - De látnád a suliban a pillantásokat, amikor az a téma, hogy ki mi szeretne lenni. Miért csak annak van "rendes" munkája, akiből ügyvéd lesz, vagy orvos, vagy...


avatar
Középisk.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
36
● ● karakter arca :
sofia carson


✥ Szeretettel Renard Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Rue Cremieux •• Szer. Május 16, 2018 12:41 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


●●●● Sabrine & Renard ●●●●


A fiú-lány barátság mindig is érdeke kérdés volt. Én hittem abban, hogy létezik olyan, hogy egy lány és egy fiú tényleg csak barátok és nem is gondolnak egymásra máshogy, de a Sabrines helyzet más volt. Nála nem csak azt éreztem, amit egy barátnál. Sokkal többet jelentett nekem, de nem mondhattam neki. Nem volt szabad felvállalnom az érzéseim, mert az a tökéletes táncpárosunk rovására ment volna. Nem tudom, hogy a barátságunk hogy ment át ebbe. Az elején csak próbáltam jóban lenni vele és jobban megismerni, hogy még jobbak legyünk a parketten. Talán túlzásba vittem. Túl sok dolgot akartam megtudni róla és én is túl sok dolgot mondtam el neki. Egy barátommal se volt ilyen közvetlen viszonyom, mint vele és talán emiatt szerettem bele. De nem csak ennyi lehetett, hisz már az első találkozásnál mást éreztem nála,  mint a többi lánynál.
Tényleg nem jelentett számomra akadályt, hogy hazáig kísérjem. Egy kis séta jó volt levezetésnek, na meg amúgy is örültem minden percnek, amit vele tölthettem. Így legalább még tovább lehettünk együtt.
- Dehogy, te is bírnád. A táncórákat is jobban bírod, mint én. Simán levernél sétálásban is. - A táncórák után legtöbbször mindig átizzadt pólóval, lihegve tértem vissza az öltözőbe és készülődés előtt leültem pár percet pihenni. Nála nem nagyon vettem észre ilyen dolgokat.
- Nem annyira az. Azt hiszik magukról, hogy sokkal jobban énekelnek meg táncolnak, mint azok, akik alapból tánc vagy én szakon vannak. - vontam meg a vállam. A legtöbbjük nagyképű volt. Nyilván volt köztük is egy-két normális, de ritka volt. Nekik mindenből kellett tanulni egy kicsit, hisz a színpadon sok dologra szükség van, ezért azt hitték, hogy mindenből tökéletesek, pedig nem így volt.
- Van pár közös óránk, de nem olyan sok. Inkább a gálás próbákon találkozunk sokat. - Nem is bántam. Bár voltak onnan is barátaim, de jobb volt csak a táncosokkal lenni.
- Igen, de ilyen az egyetem. A művészetin mindenkit végkimerülésig hajtanak. - De ez nem csak ezzel az egyetemmel volt így. Aki egyetemre ment, annak fel kellett készülnie, hogy nagyon tepernie kell, hogy el tudja végezni. Mindenből meg lehet szívatni a diákokat.
- Július elején. Ha gondolod szerzek neked jegyet rá. - mosolyogtam rá. Örültem volna, ha őt is láttam volna a nézőtéren. Bár az még jobb lett volna, ha ő is velem együtt táncolt volna odafent, de már csak idő kérdése és jön hozzám az egyetemre.
- Átérzem, bár nálunk pont fordítva van. Csak nekem pont, hogy a szüleim ellenzik ezt az egészet. Azt akarják, hogy valami "rendes" hivatásom legyen. - magyaráztam én is. Egyre jobban belelendültünk a témába, főleg ő. Annyira, hogy egy mondata közben ki is lépett az útra egy kocsi elé. Szerencsémre sose sokkolódtam le a vészhelyzetekbe, szóval gyorsan utána kaptam és vissza rántottam. Lehet, hogy nem voltam túl finom, de az a kocsi nagyon gyorsan jött és ő észre se vette. Lehet túl erősen húztam vissza, mert csak annyit vettem észre, hogy a következő pillanatban már a mellkasomnak ütközik. Nem volt új a helyzet, de még is más volt, mint máskor. Tánc közben sokszor simult így hozzám, jó nem pont így, de hasonlóan, viszont mást éreztem.
- Jól vagy? - néztem rá kicsit aggódva.


clothes ||  Remélem jó lett  pirulo   ||  ©️
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
12
● ● karakter arca :
Thomas Doherty


✥ Szeretettel Sabrine Thibodeaux tollából
Témanyitás ✥ Re: Rue Cremieux •• Csüt. Május 17, 2018 1:30 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Renard & Sabrine


Már az első pillanattól kezdve rettenetesen örülök annak, hogy Rent meg engem összehozott az élet. Az elején persze még csak arról szólt az egész, hogy megpróbáljunk az egymás számára elképzelhető legjobb táncpartnerek lenni, de már akkor éreztem, hogy kedvelem őt, mint barátot. Nem azért lettünk jóban, mert mindenki ismeri a családjának a nevét, és én ezt ki akarnám használni, és nem is azért, mert az én szüleim híresek és tudja, hogy ha velem látják, pillanatok alatt belekerülhet az újságokba. Sokkal inkább a kölcsönös szimpátiára alapult ez az egész, amit most fogalmam sincs hogyan nevezhetnék pontosan, mert számomra hamisan cseng, ha egyszerűen csak úgy emlegetem Őt, mint egy jó barátot.
- Fogadjunk - bukik ki belőlem az ötlet, s közben jókedvű mosolyra húzódnak az ajkaim. Odanyújtom felé a kisujjam, majd folytatom: - Legközelebb ne csináljunk semmi mást előtte, csak menjünk el sétálni. Felőlem lehet bárhol, Párizsban, Párizson kívül, azt majd még kitaláljuk... És meglátjuk ki bírja jobban. Mit szólsz? - Játékos módon kihívó pillantásommal fürkészem az arcát, s ha közben elfogadta a kisujj esküt, leengedem a kezemet. Bele sem gondolok igazán, hogy az ajánlatom egészen úgy hangozhat, mintha nem egyszerűen szimpla találkozóra invitálnám, vagy egy együtt töltött délutánra, hanem.. Randira. - Persze tényleg csak ha akarod... Mármint... Érted. - Zavaromban lassacskán már csak dadogni nem kezdek el, rettenetesen igyekszem megmagyarázni a helyzetet, amikor lehet, hogy sokkal jobban tenném, ha nem próbálkoznék, mert így csak még jobban lehet látni rajtam, hogy mennyire zavarba jövök, ha csak arra gondolok, hogy gyakorlatilag épp az előbb hívtam el Rent egy randira. Ugye, ez történt?
- Fura, hogy úgy büszkék magukra, hogy semmit nem tettek még le az asztalra. - Ugyan a színészpalánták életébe nem látok bele, de maga a filmes világ soha nem votl igazán idegen tőlem. Hiszen a szüleim lévén gyakorlatilag ebben nőttem fel. - Bár gondolom az is egy eredmény, hogy bekerültek az egyetemre. - Oda csak a legjobbak kerülhetnek, nem igaz? - De akkor is idegesítő lehet így velük dolgozni.
- Még szerencse - jegyzem meg, közben pedig lágy nevetés bukik ki belőlem. Lehetetlen, hogy ne legyen jó kedvem, amikor Rennel vagyok.
- Talán így próbálják meg kiszórni azokat, akik nem akarják igazán? - Ha ez így van, bizony ideje elkezdenem félni. Mert mi van akkor, ha felvesznek ugyan a művészetire, de nem vagyok elég jó a többiekhez képest? Mi lesz,ha az első alkalommal kibukom a többiek mellől?
- Az szuper lenne! - Felelek szinte trillázva a jókedvtől, s közben nagyon igyekszem, hogy ne bámuljam az arcát a kelleténél tovább, mert tudom, hogy nem illik. De egyszerűen hogyan is figyelhetnék másra, amikor az Ő mosolya olyan, mint egy napsugár?
Élvezettel merülök bele a beszélgetésünkbe, amit olyan könnyen folytatunk, mint nem is csak néhány, hanem már ezer éve ismernénk egymást. Ha fizetnének sem cserélném el Rent, aki olyan dolgokkal kapcsolatban is meghallgat, amit másnak nem szívesen mondanék el. Ha segítséget kérek tőle, ott van, ha valami jó dolog történt velem, azt is könnyedén meg tudom vele osztani.
- Tényl...? - Fel sem tűnik igazán, hogy mi történik körülöttem, az események olyan gyors egymásutánban következnek be. Olyannyira sikerült beleélnem magam abba, hogy  Renhez beszéljek, hogy séta közben körül sem nézek az úton, és ennek meg is van az ára. Hiszen nem veszem észre a felénk száguldó autót. Ellenben Ren nagyon is jól odafigyel, én pedig előbb egy nagy, magabiztos rántást érzek, aztán  a szokásostól néhány fokkal erősebb ütközést - egyenesen a mellkasának. Ijedtemben még azt is megengedem magamnak, hogy bele kapaszkodjak a pólójába, így biztosítva magamat és azt, hogy ne tántorodjak rögtön hátra. A szívem hevesebben kezd dobogni és a légzésem is felgyorsul, de hogy az előbbi helyzetnek, vagy Ren mellkasának közelségétől van inkább, azt nem tudom. - I...igen. - Egy bizonytalan bólintásra telik még, közben érzem, hogy rendesen el is pirultam már, mint alma a fán. - Teljesen jól. - Óvatosan felpillantok rá, közben egy pillanatra sem felejtem el milyen közel vagyunk egymáshoz. - Köszönöm, hogy megmentettél!- Bármennyire illene már, képtelen vagyok elszakadni tőle - meg a mellkasától -, azonban eléggé zavarban is vagyok, így a pillantásom ezer felé cikázik, és körülbelül mindig Rent találja meg, aki jó pár centivel magasabb nálam. - Ez elég meleg helyzet volt.. - Igyekszem kipréselni magamból egy nevetést, hogy oldjam a feszültséget kissé, de nagyon nehezen sikerül csak, mert még mindig nem sikerült megnyugodnom teljesen.


avatar
Középisk.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
36
● ● karakter arca :
sofia carson


✥ Szeretettel Renard Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Rue Cremieux •• Vas. Május 20, 2018 4:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


●●●● Sabrine & Renard ●●●●


Én mindig is úgy éreztem, hogy ez több mint barátság. Legalábbis én azt szerettem volna, ha több lenne annál. Viszont sose kaptam egyértelmű jeleket tőle. Azt gondoltam, hogy viszonzatlan a szerelmem és az egész csak ilyen plátói valami. Én se adtam olyan egyértelmű utalásokat, de azért próbálkoztam. Nem akartam nagyon felsülni, mert akkor a remek táncpárosunknak annyi lett volna és kár lett volna érte. Még a tanártól is megkaptam, hogy nehogy elcsavarjam a fejét, mert az mindent tönkre tehet, szóval próbáltam visszafojtani az érzéseimet.
- Benne vagyok! - nyújtottam felé én is a kisujjam, hogy szentesítsük a fogadást.
- Már alig várom. - vigyorogtam. Még egy tökéletes program, amin együtt lehetünk. Minél több időt szerettem volna vele tölteni.
- Persze, hogy akarom. Miért ne akarnám? - néztem rá felvont szemöldökkel. Nem értettem, hogy mitől lett így zavarba, de valami átvillant az agyamon. Mi van, ha ez randira hívás akart lenni én meg ilyen lazán reagáltam rá és lehet azt gondolja, hogy nem vettem randinak. Lehet elszúrtam az egészet. De lehet nem is ez van a dologban. Ahj de hülyesége a szerelem.
- Jah, van köztük egy-kettő tehetségesebb, akik már előtt is játszottak színházban vagy filmben, de akkor is ugyan úgy még csak tanuló, mint a többi. Én sem szálltam el magamtól, pedig mi is sok versenyt nyertünk az egyetemen kívül. - Ember függő volt, de a színészek valamiért mindig olyan típusúak voltak.
- Van egy kettő, akivel szeretek. Van egy tök jó haverom is onnan. - Sok barátot köszönhettem az egyetemnek, bár színészek közül volt a legkevesebb.
- Lehet... minden kitelik az oktatóktól. - Én mindig is elég kitartó voltam, szóval ezzel nem volt bajom. Ha érdemes volt, akkor küzdöttem a végsőkig. Örültem, hogy tetszett neki az ötlet, hogy adok neki egy jegyet a gálára. Tényleg nagy erőt adott volna, ha az ő csodálatos arca köszön vissza a nézőtérről. Még hátra is bejuttattam volna őt, hogy megnézze a díszletet meg ilyesmik.
Utána nagyon gyorsan történt minden. Nem tudom, hogy miért nem vette észre, de kilépett egy kocsi elé. Szerencsére sikerült visszarántanom magamhoz. Teljesen hozzám simult, mert kicsit erősebben húztam vissza, de csak azért mert megijedtem. Olyan volt, mint egy nyálas, romantikus film.
- Igazán nincs mit. Mondtam én a tanárnak, hogy egy hős szerep jobban illene hozzám, mint egy gonosz kalóz. - próbáltam poénnal és nevetéssel megnyugtatni őt, mert egy ilyen nagyon rá tud ijeszteni az emberre. Én is megijedtem, de végül nem történt semmi baj.
- Az, de most már minden rendben, ugye? - néztem rá kérdőn és észre se vettem, hogy még mindig nem engedtem el. Vagyis már feltűnt, de még nem akartam, olyan jó volt. Sajnos nem tarthatott sokáig, mert elkezdtem érezni, hogy egy-egy esőcsepp hullik rám.
- Ajaj, mondták hogy esni fog ma? El kéne kezdenünk sietni. - mondtam és elengedtem, hogy tudjunk haladni. Nem akartam, hogy megázzon.


clothes ||  Remélem jó lett  pirulo   ||  ©️
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
12
● ● karakter arca :
Thomas Doherty


✥ Szeretettel Sabrine Thibodeaux tollából
Témanyitás ✥ Re: Rue Cremieux •• Szer. Május 23, 2018 12:00 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Renard & Sabrine


Tudom, hogy mit érzek Ren iránt. Az utóbbi időben nem is lehetne világosabb számomra, hogy a mosoly, ami kiül az arcomra, amikor meglátom, miért van. Vagy hogy miért kezd el gyorsabban verni a szívem, és miért érzem úgy, hogy arra lennék ítélve, hogy örökre az Ő karjai között táncoljak, az nem is lenne számomra büntetés. De honnan tudhatnám, hogy vajon ő is így érez-e irántam? Ez nem olyasmi, amit csak úgy hirtelenjében megkérdez az ember. Különben is, mi van akkor, ha ő egyáltalán nem érzi azt, amit én? Akkor ebből az egészből csak egy hatalmas pofára esés lenne, meg egy jókora törött szív, ami nem gyógyítja meg önmagát. Hiába mondják, hogy legyünk bátrak és merjünk fejest ugrani a dolgokba, én nem is tudom... Ez nem olyasmi, amit ilyen könnyedén el mernék intézni. Ren többet jelent nekem annál.
- Szuper! Én is, nagyon - jegyzem meg vigyorogva. A megállapodásunk abban a pillanatban válik csak igazán szórakoztatóvá, amikor megkötjük mellé a  - gyerekes bár, de kit érdekel - kisujjesküt is. Bár muszáj hozzátenni, hogy bármi, amit Rennel csinálok, az egy élmény. Valószínűleg még az sem érintene túlságosan mélyen, ha nem nyernénk meg egy versenyt és együtt beszélnénk meg, hogy vajon miért is történt úgy.
- Én csak arra gondoltam, hogy... Nem is tudom - zavaromban a fülem mögé tűröm az egyik sötét tincsemet. - Ott vannak az egyetemista barátaid, meg ezer dolgod van. - Finoman megvonom a vállaimat, nehéz összeszednem magam, hogy ne legyek totálisan zavarban. Bár a tény, hogy olyan lazán kezeli az egészet, talán még segít is a helyzeten, mert így megvan az esélye, hogy nem gondolta túl. Egyáltalán túl kellene gondolni? - Gondoltam talán nincs is kedved velem lógni.
Mikor már kezdeném túlságosan is kényelmetlenül érezni magam, szerencsére áttérünk egy olyan témára, amiben én kérdezhetek, és nem rám kell folyamatosan figyelni. Nevetséges, hogy a táncparketten rövidebbnél rövidebb ruhákban vagyok képes táncolni, de ha Rennel kell két értelmes mondatot beszélnem, már akadnak gondok a magabiztosságommal.
- És már tapasztalattal érkeztek az egyetemre? - felszalad a szemöldököm, kérdő pillantásommal az arcát fürkészem. Olyan dolgok ezek, amelyek számomra még szokatlanok, de remélhetőleg hamarosan én is megfogom tapasztalni mindezt. - Na és mennyit fogunk még! - Jókedvűen bököm oldalba a könyökömmel. Hiszen tagadhatatlan, hogy jó páros vagyunk.
Bármilyen abszurd és ijesztő is volt a tény, hogy majdnem sikerült elüttetnem magam, most mégis úgy éreztem, hogy nem is lehetnék jobb helyen, ilyen közel Renhez, hozzásimulva a mellkasához. A megkönnyebbült sóhaj és a nevetés egyszerre törnek ki belőlem, valamilyen furcsa kombinációt alkotva, amikor elvicceli a helyzetet. Rögtön kevésbé érzem úgy, hogy alig két perccel ezelőtt majdnem meghaltam, ha az Ő nevetését hallhatom. - Itt kellett volna lennie most, hogy lássa mekkora hős vagy.. - A hangom kezdetben ugyan még inog, de végül már egészen határozottá válik. - Te valószínűleg úgyis csodálatos leszel gonosz kalóznak is - teszem hozzá mosolyogva, miközben próbálom elképzelni hogyan is mutathat Ren egy kalóz jelmezben. Bár, ha már épp az előbb hívott meg az előadásra, nem csak elképzelnem kell, hanem hamarosan látni is fogom.
- Igen, azt hiszem... - Felpillantok Rá, és most jövök csak rá hirtelen, hogy milyen közel is vagyunk egymáshoz. Érzem, hogy az arcom rögtön kipirul, és őt figyelve valahogy akaratlanul is az ajkamba harapok. Mindig ilyen világítóan kék volt a szeme? Na és mi van a mosolyával, meg a gödröcskékkel, amik megjelennek közben az arcán? Azok is mindig ennyire vonzóvá tették az arcát? Már csak az hiányzik, hogy levegőt is elfelejtsek venni, ott állva előtte, alig pár centire tőle...
Az időjárás azonban gonosz módon beleszól, hideg esőcseppek koppanak az arcomon, a vállamon, a hajamon, én pedig rögtön úgy érzem magam, mint akit egy egész vödörrel borítottak le. Felpillantok a fölöttünk gyülekező felhőkre. Ezek eddig is itt lettek volna? - Fogalmam sincs, de tényleg siessünk - helyeselek halkan nevetve, s a nyomába eredek. Az eső azonban nem hogy feladná, megveregetve a saját vállát annak elismeréséül, hogy bennünket úgy szétrebbentett, mintha követ dobtak volna felénk. Ó, az eső csak még jobban rákezd. S mivel alig pár sarokra vagyunk már csak a házunktól, jobbnak látom megfogni Ren kezét, és húzni magam után, úgy szaladni, mint a gyerekek. Így is csurom vizesek leszünk, mire végig szaladunk az utcán...



avatar
Középisk.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
36
● ● karakter arca :
sofia carson


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Rue Cremieux ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Tell me your secrets

Rue Cremieux
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-