Labelle család otthona
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 21:10 ✥
✥ Today at 20:54 ✥
✥ Today at 20:30 ✥
✥ Today at 16:50 ✥
✥ Today at 16:42 ✥
✥ Today at 16:34 ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Labelle család otthona •• Szomb. 25 Nov. 2017 - 18:43

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Matthüas Aldenberg tollából
Témanyitás ✥ Re: Labelle család otthona •• Kedd 28 Nov. 2017 - 11:02

My beautiful lovely one


Fogalmam sem volt, hogy mennyit és mióta ittam, ez pedig szerintem tökéletesen jelezte azt, hogy az állapotom minden volt, csak éppen rózsás nem... Vagy igen? Mert az arcom az igencsak rózsás árnyalatban úszott, azt hiszem soha életemben nem voltam ennyire kipirulva. Nem vagyok nagy ivó, szeretek néha meginni egy-egy sört, de ennél többet nem igazán szoktam piára költeni, mert a pénzem nagy részét inkább fektetem jóminőségű szén – és grafitceruzákba, minthogy eligyam. Jó, mondjuk tény, hogy a cigi attól függetlenül jelen van az életemben, és azt hiszem 14 éves korom óta úgy szívom, mintha muszáj lenne, de szerintem ennyi mindenkinek jár. Jobb, mintha a vénámba lőnék dolgokat, dizájnerdrogokkal mérgezném magam, vagy piálnék, mint egy idióta... Mint most. Szinte biztos voltam benne, hogy hányni fogok. K*rvára hányni fogok, pillanatokon belül. Pont ezért is szédelegtem ki a helyről a friss levegőre, mit sem foglalkozva az amúgy zsebemben rezgő telefonnal, amin tuti Caleb keres. Úgy döntöttem, hogy tanácsosabb lenne lerendezni egy sms-el, amibe azt akartam írni, hogy „Részeg vagyok, hagyj, majd hazamegyek, ne gyere utánam, mert megfejellek pls imádlakpuszi”, de az lett belőle, hogy „rwszegvok hadgyj, majd mek otthpn maradsz a p*csa megyek pls szeretlek”
Mindezek után indultam csak meg magam elé csapkodva a bakancsos lábaimat, miközben erőteljesen a földet figyeltem. Nem volt kedvem belekötni másokba. Most, hogy kezdtek furán menni körülöttem a dolgok, egyáltalán semmi kedvem nem volt a balhéhoz. Kimozdulni sem nagyon volt hangulatom a kolostorból, mert nem akartam, hogy apám elcsípje a nyakam, és elrángasson a börtönbe, ami elvileg otthont teremtene nekem. Semmi kedvem nem volt verekedni, tanulni, suliba menni... Erre pedig rátett egy lapáttal az is, hogy szétmentem a csajommal.
Sosem voltam az a fajta, aki mindenáron maga mellett akart tudni valakit, de maradjunk annyiban, hogy lett volna választék bőven. Általában a lányok nagy része könnyen belémesett, amiért két szónál többet egy mondatban nem nyögtem ki, ha nem volt muszáj, amiért csúnyán néztem rájuk, és amiért jól nézek ki, van egy bőrkabátom... Motorom mondjuk az nincs, de nem is kifejezetten vágyok rá, nekem tökéletesen megfelel a busz, mert azt nem nekem kell tankolni.
És igen, talán ők az elb*szottak, amiért ennyi elegendő is számukra de Aimee akkor is más volt. Ő olyan volt, mint én, csak lányban. Nem túl barátságos, ami megkönnyítette, hogy összebarátkozzak vele, hogy elfogadjam. Mivel elég okos lány, nem esett nehezére felfogni azt sem, hogy nekem nem célom megdugni és otthagyni, annyi érdeklődést nem váltott ki belőlem... Aztán igazából de, csak jól titkoltam. Soha nem találkoztam egyetlen lánnyal se, akire képes lettem volna úgy nézni, vagy zavarba jöttem volna a társaságában. Nem mondom, hogy ez vele megvolt, de határozottan veszítettem a bunkóparaszt stílusomból minden egyes alkalommal, amikor csak beszéltünk...
Pont ezért is érzem magam g*ci sz*rul. Úgy éreztem, hogy talán Caleb mellett lett még valakim, aki vigyáz rám, és feldobja a napjaim, aki mellett egy hangyaf*sznyit felengedhetek, és elfogadhatom a szeretetét, de nem. Ő is csak ugyanolyan, mint a többi nő. Mint aki a testvéremet kint hagyta a kolostor ajtajában. Caleb édesanyja volt számomra a tökéletes ellentmondás. Egyrészt neki köszönhetem azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek, másrészt pedig... Most komolyan, kit érdekel az én kicsi lelkem, amikor elvettek tőle egy boldog életet? Annyi lehetőségtől és szeretettől fosztották meg, amit megérdemelt volna... Még akkor is, ha soha nem találkozunk. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy mi lett volna ha... És azt hiszem mi akkor is megismerkedünk, ha nem kerül árva sorra. Mert egyszerűen csak olyan emberek vagyunk, akiknek együtt kell lenni.
Megálltam az amúgy teljes mértékben ismerős környéken, és három hatalmasat pislogtam a bérházra, azon belül az ablakra, amin egyszer sikeresen beszöktem a lányhoz. Idegesen haraptam be a szám szélét, és próbáltam kezdeni valamit magammal... Mennem kéne? Maradnom? Köszönnöm neki?
Adtam magamnak némi gondolkodási időt, ami részegen hát nem annyira jó dolog, de legalább a friss levegő elűzte a hányingerem, és már kevésbé dülöngélve indultam meg a fa felé döntés után. Úgy döntöttem, hogy vissza fogom szerezni magamnak. Ami az enyém, azt nem adom ám ki olyan könnyen a kezemből... Nem érdekelt, hogy ezt mennyire fogom megbánni később, most csak az járt a fejemben, hogy vissza akarom szerezni.
Megláttam egy hatalmas követ a fa tövében, amit fel is kaptam és a kabátom belső zsebébe süllyesztve fogtam meg a legalacsonyabban lévő ágat, és húztam fel magam a fára. Kiskorunkban rengeteget csináltuk ezt Calebbel, de most valahogy... Jóval nehezebbnek tűnt. Míg kicsi csülkeim voltak, amiket könnyedén tudtam pakolgatni ideg oda, addig hát most... Hagyjuk. A negyvennégyes lábam az pont nem fog beférni az apró mélyedésekbe, viszont a hosszú ujjaimmal jobban tudok kapaszkodni! He! Pro kontra! Most már boldog vagyok! Vagy asszem az vagyok... Mindegy hagyjuk.
Egészen zökkenőmentes volt feljutni az Aimee emeletével egy szintbe levő ágra, csak egyszer éreztem azt, hogy le fogok esni, kitöröm a nyakam, és megdöglök, de sikeresen elhárítottam a veszélyt.Kényelmesen, nyújtott lábakkal helyezkedtem el az erős ágon, és döntöttem a hátamat a fa törzsének, amíg a sötét ablakot figyeltem, és ezernyi gondolat cikázott végig a fejemben. Aztán utána a követ kezdtem el vizsgálgatni összevont szemöldökkel és végül elhatároztam magam.
- Ehh.. – sóhajtottam fel halkan – Miért vagy egy büdös k*rva?
Csak magam elé motyogtam a szavakat, amik halkan, és lágyan hagyták el az ajkaim, de elegek voltak ahhoz, hogy dühbe jöjjek, és jókora lendülettel hajítsam el a követ, ami az ablakot érte, és törte milliónyi kis darabra azt. Pontosan tudtam, hogy következménye nem nagyon lesz, mert ez elég szar környék, már megszokták az emberek a késeléseket is. Egy ablaktörés miatt nem fognak rendőrt hívni, vagy megnézni, hogy minden rendben van-e a szomszéddal, mert félnek. Inkább összerezzenve húzzák meg magukat a kis zugukban, és nekem most pont ez fog kapóra jönni. Az, hogy bedobtam az ablakát... Egy picit megnyugtatott. Mert én is tönkretehettem valamit, ami az övé volt.

Egy szerelem csak akkor marad meg virágában, ha kinyílásakor letépjük.
Music || Outfit || 957


A sakkban ölni kell a győzelemért
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
7
● ● Posztok száma :
⇀ Park Bo Gum ↽
● ● karakter arca :

Labelle család otthona
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Mikaelson család kunyhója
» Davidson család
» Tatia Petrova
» Hakusho család lakhelye
» Charlotte Petrova

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások-