Aidan G. Havoc
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 9:57 pm ✥

✥ Yesterday at 3:20 pm ✥

✥ Yesterday at 11:09 am ✥


✥ Csüt. Júl. 19, 2018 10:50 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 5:29 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 12:05 pm ✥

✥ Szer. Júl. 18, 2018 9:32 am ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 9:17 pm ✥

Párizs lakói

Aidan G. Havoc



Témanyitás ✥ Aidan G. Havoc •• Vas. Nov. 26, 2017 4:13 pm

Aidan Gabriel Havoc
Ott kell lenni, ahol az élet zajlik.

általános jegyzet
» Anyja neve: Shania Havoc
» Apja neve: Tolouse Havoc  
» Testvérek: Hayden Havoc  
» Egyéb hozzátartozók: Theo Havoc - mostohatestvér

Shania Havoc – anya: Mind tudjuk, milyenek az anyák… folyton aggodalmaskodnak, folyton rimánkodnak, egyfolytában féltik a „kicsinyüket”, akiről nem hiszik el, hogy már felnőttek. Ő pont egy ilyen klasszikus értelemben vett anyafigura. Nem kifejezetten támogatta azt, hogy mindhárom fia a bűnüldözésben kötött ki, hát még azt nem, hogy én e célból Franciaországig jöttem. Noha sajgó szívvel, de a féltését a támogatás szintjéig juttatta.

Tolouse Havoc – apa: Mindhárom fiát szoros pórázon tartotta. Ő képzett ki minket fizikálisan és mentálisan arra, hogy az ő útját követően mi is az igazságügyben találjuk meg a munkánkat. Mérhetetlen vasszigorral bánt el velünk, voltak követelései, amik azt a célt szolgálták, hogy mind a legjobbak legyünk a választott szakirányban. Erős kezű családfő, de amikor ideje van, meg tudja mutatni, hogy teljes szívével szeret minket.

Hayden Havoc – báty: A triumvirátusunk legidősebb, egyben legkomolyabb tagja. Mint az elsőszülött fiú, határozottan komolyan veszi azt, hogy példát kell statuálnia a nálánál fiatalabb öccseinek. Komor személyiség a munkában, ám szerető báty, még ha erőteljesen is próbálja ezt tagadni a maga karót nyelt, munkamániás stílusával. Ha szükségét érzi, terelget minket az utunkon, ahogy azt annak idején apánk a lelkére kötötte.

Theo Havoc – mostohatestvér: Noha nincs köztünk vérszerinti kötelék, mégis teljes értékű tagja a családunknak. Csupán hónapok vannak közöttünk, talán ennek is köszönhető, hogy négyük közül ő áll hozzám a legközelebb… még ha fenn is áll az a valós tény, hogy teljesen más személyiségek vagyunk. Jó, persze nem mindenben, éppen csak nüánsznyi különbségek tarkítják a család sokszínűségét. Mindig összetartottunk, mindig együtt kerültünk bajba, amiből Hayden menekített ki minket, ám mostanában vele is nőtt a széthúzás.
tudj meg többet
» Születési hely: USA - Washington  
» Születési idő: 1990. augusztus 6.  
» Mikor érkezett a városba: Nyár vége

Aidan, Gabe
Seo In Guk
27
Bűnüldözés és hadügy, Ügyész

Az asztal alá nyúló lábaimmal óvatosan ringatom magam ide-oda az irodai bőrszéknek köszönhetően, elnyúló ülőpozícióm által tarkóm a háttámla tetején nyer magának megtámasztást, míg ujjaim összefűzve hevernek övcsatomon. Zakóm a karfa és az ülés közti hézag okán lengedezik a hirtelen légáramlat miatt, mikor hirtelen jobbra, majd ezt követően ugyan akkora változatossággal balra billentem az irányt. A kellemesen meleg déli napfény a megszokott módon melengeti az arcomat a velem szemközti irodaasztal mögött meghúzódó, egész falat beterítő ablakon át. Annak ellenére, hogy mások a könnyed dallamokkal, Chopin-nel, Schumann-nal, Schuberttel vagy egyéb romantika-kori zeneszerzővel lazítanak a fárasztó munkaórák közepette, esetleg járnak egyet a parkban, netalán tán kitombolják magukat a mosdóban, farkasszemet nézve maguk tükörképével, én meghazudtolom a sztereotip képeket: engem mindig is a monotónia tudott megnyugtatni. Mindig az egységes billentyűzetcsapkodás, az egerek változatlan kattogása, a tűsarkak, vagy az öles léptek által generált zaj jelentett mentsvárat a nyolc óra ledolgozandó feléhez közeledve. Csak egy pár perc, amíg könnyedén hátradöntöm a fejemet, eltakarom a mindennapi ember elől a szememet, és várom, hogy a magától érkező mosoly kiüljön az arcomra. Mert azzal nem érek el semmit, ha magamra erőltetem, csak szimplán tévhitbe ringatom az elképzelést, miszerint több vagyok holmi csónaknál a nyugalom tengerén, míg belül majd szétvet az ideg, ennek okán én magam is szétverem a klaviatúrát, más esetben az öklömbe szorított tollat töröm miszlikbe. Volt rá példa, az egyetemi éveim nem egy íróeszköz elmúlását jelentették, tehát decens és pedáns diákként meg kellett tanulnom azt, hogy miként tudom kezelni az indulataimat. Mikor úgy érzem, hogy már a vészes közelségbe került hozzám mérten a kiborulás lehetősége, eltávolodok az asztaltól, hátradöntöm a fejemet –minek köszönhetően a tarkómon lévő rövid hajtincsek közé már beékelődött a szék támlájának félreismerhetetlen mindtája-, és a külvilág segítségével, annak zajaival megszabadulok a külvilágtól. Érdekes, nem?
Az asztalomhoz közeledő tompa, halk, mégis teljes mértékben, minden lépésben határozottságot sugalló cipőkopogás félreismerhetetlen. Minden nap ezt a surranót viseli, az is érzékelhető, hogy ahol leér a sarka a földhöz, már sokkal inkább elkopott az anyag, mint bárhol máshol. De mivel többször is mondta, hogy kényelmes, már jól bejáratta, terepre is tökéletesen megfelelő, nem is óhajt mást venni. Tanácsoltam már, hogy vegyen egy ugyan ilyet ennek elnyűttségére hivatkozva, de a válasz egyértelműen férfiagyra jellemző: az nem ugyan olyan.
Már nem közeledik sokat, érzem a kesernyés fekete teának jellegzetes illatát, két lépést követően meg is áll az asztalom mellett, hallom, ahogy nyitja a száját, az ajkán összefutó nyálréteg cuppan egyet, reszelősen szívja be a levegőt, hogy hangot adjon gondolatának…
- Szia Domenico –alantas vigyor terül el az arcomon, ahogy egyértelművé válik, hogy belé fagyott a szó, majd, mint aki nem tud mit tenni, visszazárja ajkait. – Ezzel hat-null nekem. Vagy… számoljuk még egyáltalán? –félig nyitott szemem alól pillantok vidáman a pöffeszkedő alakra, aki különböző szitkokat szór a fejemre; természetesen magában, a kimondásig soha nem merészkedik. Temperamentumos, hisz' anyja olasz származása mérvadó saját személyiségében, de annyira nem, hogy hangot is adjon nem tetszésének.
- Mintha már megkértelek volna, hogy ne… -motyogja az orra alatt, gyerekes hanglejtése egy felszínre törő nevetést vált ki belőlem. Nem tudom teljes meggyőződéssel mondani, hogy feltöltődtem, azt annál inkább, hogy zavar, hogy megakadályozta ennek kivitelezését, de a tea legalább kárpótol. A kerámia anyag landol a fa asztalon, a marékra való bögrémmel egyetemben. Nincs túlcicomázva, szimpla fekete anyag, melynek belseje kellemes mogyoró barnában pompázik, de az itteni körülményekhez tökéletesen megfelel. Így is kivételes, hogy eddig kihúzta az irodai helyzetekhez mérten; a drágább otthon szolgálja a kegyeimet. Mindkettőt egyszeri koreai utam során vettem meg… többször nem is látogattam még el anyaországomba, Appa pedig nem is ellenzi a távolmaradásomat. Mi több, igazán kedvére való.
- Köszönöm a teát –a bambusznál fogva emelem meg a kaspót, másik kezemmel a fedelét tartom, míg kitöltöm a gőzölgő italt az egy szem pohárba. Magamhoz ragadva azt tanulmányozom az aromáját, ráfújok egyszer-kétszer, majd egy kisebb mennyiséget küldök le, csak az az íze kedvéért. – Mi kéne? –mert nem működik ez másként, mint a hétköznapi családokban. A gyerek a szülőkhöz csak azért jár, hogy kívánságait kifejtse, ami felett az érintettek ítélkeznek. Terepen szinte állandó kísérőm a félig olasz-félig francia úriember, tehát ha műgonddal elkészített teával érkezik, sejthetem, hogy dolog van.
- A legfőbb ügyész két embert jelölt ki egy emberölés helyszínére. Úgy gondolja, hogy nem szimpla gyilkosság volt, amire a nyomozók következtetnek, tehát az ügyet ránk hárította, hogy járjunk utána –háta mögött összekulcsolt kézzel, büszkén, egyenes tartással ismerteti a ránk váró helyzetet. – Mihamarabb indulnunk kell –ez pedig már a parancs része, aminek természetesen kutya kötelességem eleget tenni.
- Persze, mindig hozod nekem a finom teát, aztán mindig elveszed tőlem az elfogyasztás örömét. Ha pedig visszaértünk, akkor mi vár rám? A kihűlt, ízetlenné vált színezett víz… -fortyogom orrom alatt anyanyelvemen, egyszeriben húzom le a kis térfogatú bögréből a benne maradt italt, a kerámia határozottan csattan az asztalon.
- Ne csináld már, Aidan! Tudod, hogy nem szeretem, amikor koreaiul hablatyolsz! –szakad fel belőle a minden alkalommal hangoztatott véleménynyilvánítás. Önelégült mosollyal pattanok fel a székből, szélesedő vigyorral veregetem meg a vállát.
- Mit gondolsz, miért csinálom? –ezzel pedig el is lépek mellette, hogy célként tűzzem ki magamnak az ajtók egyikét. Öltönyöm gombjai összefogják előttem az anyagot, két kezemmel simítok végig a kényes, szürke anyagon, eloszlatva azon az ülésem okán keletkezett gyűrődéseket.

A kerék alatt pattogzik a kis kavicsok megannyi tucatja, ahogy a Range Rover a vezetésem alatt rákanyarodik a helyszín utolsó pár méterére. Domenico a félúton bezsákmányolt fánkos dobozból szerzett utolsó nyalánkságot csócsálja, mikor behúzom a kéziféket, majd leveszem a gyújtást a motorról. Elgondolkodó mimikákkal, félig felvont szemöldökkel fordulok irányába, de hiába minden fixírozás, ugyan olyan elmélyülten és magába feledkezve csócsálja a rózsaszín mázas, ha jól látom, eperlekváros csodát, mint ahogy az elsőnek is nekilátott. A téveszmék elkerülése végett, Domenico maga a megtestesült olasz tökély, már a hölgyek szemével: az ételek iránt érzett beteges perverziója ellenére egy szikár férfiről beszélünk személyében, aki egyszerűen jobban szereti a hasát, mint bármi mást ezen a földkerekségen.
- A nyakkendődről el ne feledd felszippantani a morzsákat –vetem oda neki gunyorosan, valamint arcomra kiülő fintorral a megjegyzést, értetlen hörcsögképét viszont már csak az ablak mögül tanulmányozhatom. Sietősen, nem kiélvezve minden falatot tömi magába a megmaradt fél fánkot, két kezét összecsapva oszlatja el az ujjaira kiülő cukrot, majd pedig a csámcsogásával egybekötött nekilódulását hallhatom, mikor is bejáratott cipője alól kifutnak a kövek. Pár méter távlatából pedig végre lezárhatom a kocsit is.
Igazolványt mutatok az embereinknek, felemelik előttünk a kordonként használatos sárga helyszínelő szalagot, majd minden sarkon útbaigazítanak, mígnem megérkezünk a fekete hullazsákkal letakart áldozathoz. Minden nyomravezető tárgy mellett sorakozik egy szám, a felvillanó vakuk és a sötétruhás emberek a sűrű helyváltoztatásukkal és minden nézőszögből való megfigyelésükkel sejtetik, hogy a nyomozás még mindig javában zajlik.
- Jó napot, Uram! –egy jóvágású, negyvenes férfi baktat felénk, őszülő halántéka alátámasztja a korának megítélését, az arcán felsejlő borosta magába foglal pár fehér szálat, de nem jelentőségteljes ahhoz, hogy az ember elrévedjen látszatában és elgondolkozzon, hogy a Télapó unokaöccsével sodorta-e össze a sors. Kezet nyújt, hát el is fogadom a gesztust, Domenico is részesíti ebben a kegyben, de a nadrágjába - általa feltűnéstelennek vélt mozdulattal – törölt keze árulkodik arról, hogy a társamnak nem sikerül a tenyeréről eloszlatni a szivárvány színeiben pompázó cukormázat, valamint a felesleges zsiradékot.
- Jó napot, Monsieur –ragadom magamhoz a szót, mielőtt Domenico tenné meg azt, és a mondandója közepette kiugrálnának a szájából a bevitt fánkok. – Az ügyészségről küldtek minket, hogy leellenőrizzük a következtetéseiket. Reméljük a zavartalan együttműködést –hajolok meg előtte a nemzetemre jellemző tiszteletadási normára hagyatkozva, ami ildomos lett volna a kézfogás ellenében. De persze francia területen francia ember előtt nem rovom fel bűnként. Ráncba szedi ugyan a homlokát, de mint olyan, nem kérdőjelezheti meg a szándékunkat, az ügyészek elrendelik és felügyelik a nyomozást, valamint felülírják és felülvizsgálják a nyomozók által hozott döntéseket.
- Hát hogyne, Mr…?
- Havoc, Uram –újból hajbókolok előtte, az orra alatt motyog valami "aha"- ra emlékeztető megjegyzést, majd hátratűrve zakóját ujjai a csípője körül állapodnak meg. Kezével a fal mentén álló emberének int, aki kettő-kettő gumikesztyűvel közeledik felénk, melyet természetesen szokásomhoz híven hálálok meg. Magamra rántom a kellemetlen anyagot, megfontolt lépteim egészen a külvilágtól elzárt testhez vezetnek. Kínos elővigyázatossággal ügyelek arra, hogy ne semmisítsek meg semmilyen nyomravezető tárgyat, bizonyítékot. Leguggolva a test mellé rántom le róla a leplet.
Nagyjából korai harmincas, esetleg kései húszas lehet, franciás jegyei vegyülnek az ázsiai jellegekkel, nem csak arcában, de teljes lényében egyaránt. Haja színe, sokasága és annak jellegzetes fazonja enged következtetni ezen vérvonalra, valamint szemének éles mandulaformája se hagy kételyt az emberben. Tekintve, hogy lélektükrei fedetlenül merednek a plafonra, lehet sejteni, hogy nem békés körülmények övezik halálát. Na nem, mintha a hasán tátongó lyuk felettébb nyugodt, túlvilágra való átlépést biztosította volna… Fehér, kékes árnyalatokat öltő ujjai végéről helyenként hiányzik egy-egy perc, fedetlen felsőtestén kékeszöld árnyalatban cikázik végig megannyi tetoválás; nem a hétköznapi fajtából. Minden megtett felismerésnél világosodik a kép, fizikai valómban egy dünnyögés övezi a fejemben összeálló darabkákat.
- Na, Aidan, mit gondolsz? –Domenico tisztes távolságot tart a holttesttel, valószínűleg jobb szeretné a fánkot magában tudni, mintsem emberünkre szivárvány ösvényeket hányni. Mi tagadás, sokkal inkább irodai, mintsem terepre szánt ember.
- Sok mindent… -jegyzem meg felegyenesedve, kezemről lekapom a gumit, elegánsan hajítom vissza ahhoz, aki olyan kegyesen nekem ajándékozta. – A Nyomozó Úr mit is hivatkozott az ügy kapcsán? Hogy szimpla gyilkosság? –felvont szemöldökkel, lassú léptekkel környékezem meg a minket fogadó férfit, aki látszólag eltántoríthatatlan, mellkasának ütemes fel-le mozgása azt sugallja, hogy semmi nem billentheti kis stabil gondolatai közül.
- Természetesen. Miért, magának mi a hipotézise? –szegezi nekem fennkölt hangsúlyban a kérdést, arckifejezése beszédesebb a szavánál, de még a megejtett tónusánál is. Fél szemöldöke csúszott csak a homlokába, ajkának csak a jobb oldala billent felfele, így a kialakuló félmosolya felsőbbrendűségét mutatja.
- Az én hipotézisem, hogy nem csak egy szimpla gyilkosság forog szóban. Ezt többszörösen is alá tudom támasztani –mellkasom előtt összekulcsolom a kezemet, rezignált biccentése után pedig újból magamhoz ragadom a szót. – Már maga a módszer is több a brutalitásnál, egy egyszerű emberölés általában leszúrással, megfojtással, magas épületről való lelökéssel, esetleg mérgezéssel jár, de itt, kérem szépen a gyilkos úgy felszabdalta emberünket, mint hálaadás napján a pulykát. Na már most az itt látható eljárás azt sugallja, hogy az elkövető gyakorlott az emberélet kiontásában. Sokszor volt már lehetőségem arra, hogy lektoráljam a maguk… hanyag munkáját, így tudom azt, hogy a határozott vonalvezetés nem egy kezdő merénylő keze munkáját ékesíti -részletes elemzésem látszólag a szobában lézengő összes ember figyelmét felkeltette, hiszen monológom során néma csend kerekedett az amúgy halk nyüzsgéssel körbelengett területen.
- Mit?... Maga mégis miről beszél, Jó ember? –a nyomozó értetlen arckifejezése akaratlanul is mosolyt csal az arcomra.
- Arról, Ahjussi, hogy a maguk egyszerű gyilkosa bizony az a sorozatgyilkos, akinek minden egyes felbukkanása után valahogy én is elő vagyok rángatva, mert ugyebár önök képtelenek arra, hogy felmérjék, hogy minden bűntett paramétereiben tökéletesen megegyezik –egymás után két erősebb vállveregetéssel jutalmazom a férfit, ami kutyák tekintetében mást se jelent, mint, hogy "ügyes voltál". Persze, esetünkben érvényes a szarkasztikus él.
Ezzel pedig egy arrogáns vigyort hagyok kibontakozni az arcomon, megválva a gumikesztyűmtől nyomom azt az egyik útszélen álló nyomozó-palánta kezébe, és Domenico sürgő lépteivel a hátam mögött sietek vissza a Range Rover irányába. És ez röpke tíz percünkbe tellett…


Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
Ismerősök által || Saját
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
10
● ● Reag szám :
5
● ● karakter arca :
Ryan Guzman


Témanyitás ✥ Re: Aidan G. Havoc •• Vas. Nov. 26, 2017 5:57 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Aidan,

ezt nevezem sebességnek! Nem csak az előtörténetedben, hanem abból is kiindulva, hogy ma regisztráltál, és már az elfogadódat írom... Mondjuk ügyészként sem rossz, nekem legalábbis kimondottan bejött a végén ez a szarkasztikus, vállon veregetős stílus, meg a "röpke tíz percünkbe tellett".
Miután nem az első ázsiai kerekter vagy az oldalon, érdekes látni, hogy ki hogyan oldja meg az egész származás-kérdést, ahogy az is, hogy ki mennyire tartja a kapcsolatot a felmenőivel, mennyire fontosak számára a gyökerei? Ha jól rémlik, a tiédhez hasonló megoldást sem igazán láttam még, így érdekes volt ezúttal egy ilyennel is találkozni Smile
Hangulatos volt a családi leírásod, az édesanyádat abszolút el tudom képzelni, sőt! Csak egyetérteni tudok azzal, hogy mennyire hajlamosak mindent túlaggodalmaskodni, ami pedig édesapádat illeti, érdekes volt látni, hogy milyen nagy befolyással bírt a pályaválasztásotok során Smile Akár csak a tesóidnál.
Érdekes volt bepillantást nyerni abba, hogyan is telik számodra egy munkanap, legyen szó akár csak némi kikapcsolódásról a sok stresszes ügy között, vagy terepi munkáról - hol mosolyt csalt az arcomra, hol meglepett, ami pedig az olasz-francia kollégádat bírom, jópofa páros vagytok így ketten, azt kell mondjam, igazán hangulatosan sikerült ábrázolni a vele való "kapcsolatodat" is
Csupán egy apróság még így a végére, de ha ügyészt írtál be, ahhoz inkább az Igazságügy csoportot javasolnám, hisz a korábbi államügyész játékosunkat is oda soroltuk, és az ő munkájuk is egész változatos tud lenni annak függvényében, hogy milyen szorosan dolgoznak össze a rendőrséggel...

Nem is tartanálak fel tovább, megkérlek, hogy írd be a neved a foglalókba, aztán irány a játéktér! Bűnügyisekből nincs hiány, így azt hiszem, akad majd bőven mit felügyelni a munkájukon... Rolling Eyes Jó szórakozást a játéktéren!


tudomány emberei
avatar
● ● Posztok száma :
451
● ● Reag szám :
189
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt

Aidan G. Havoc
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Aidan & Terra - Romos épület: valakinek ihletszerzés, másnak menekülőút?
» Ophelia&Aidan

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Karakterlapok-