Nõi illemhelyiség
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 12:29 pm ✥
✥ Today at 12:11 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥


Témanyitás ✥ Nõi illemhelyiség •• Vas. Nov. 26, 2017 11:12 pm

******


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 24, 2018 4:26 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Nõi illemhelyiség •• Hétf. Nov. 27, 2017 7:11 pm


Matthieu &&  EunYung
Még utólag vetek egy pillantást az egész alakos tükörbe, hogy biztosan meggyőződjek szalonképességemről. Arról, hogy a jókora, késő éjszakáig tartó tanulásból eredő sötét karikákat sikerült kellőképpen eltüntetnem a szemem alól, hogy a hajam nem egy ronda, összekuszálódott csomóban lóg a tarkómon és ami a legfontosabb: nem túl rövid a szoknya, amiben elég egy kicsit lejjebb hajolnom, minden, de tényleg az ég világon minden tökéletesen kilátszik. Nohát azt azért nem mondom, hogy hosszú perceken keresztül csak a tükörképemet és ezzel együtt a nemesebb féltekémet stírölöm, hogy ténylegesen megbizonyosodjak afelől, hogy minden rendben lesz, de tagadhatatlan, hogy jó néhány másodpercet eltöltök egy-egy pózban, ezzel nyugtatva zaklatott kis lelkivilágomat. Ha teljes mértékben nem is tudom meggyőzni magam a választott ruha tökéletességéről, de azt azért belátom, hogy arra pont megfelelő lesz az újonnan vett ruhácska, hogy besétáljak az iskola épületébe és leüljek, majd az óra végeztével felálljak és hazabattyogjak. Az utóbbi időkben több srác tett utalást arra, hogy igen csak szemrevalónak találják bizonyos tájaimat amit nem tagadok, sikerült kidomborítanom egy-egy ruhadarabbal, így kénytelen kelletlen de igyekszek néhány napja kicsit visszafogottabban öltözködni. Persze ez még nem azt jelenti, hogy lemondok a szoknyákról vagy éppen a leheletnyit kivágottabb, merészebb szabású blúzokról, felsőkről, hiszen nő vagyok, szeretek én is mutatós lenni ahelyett, hogy beállnék a legtöbb trampli közé. De tény és való, hogy ha valami, hát ez rávilágított arra, hogy mégis csak egy iskolában vagyok, nem pedig divatbemutatón.
Egyszerű vállvonással hagyom meg pusztán emlékképnek a látványt, miszerint a szoknya bőven combközép alá ér, ergo katasztrófa nem történhet, ráadásul színekben is sikerült egy igazán hátborzongatóan unalmas téli szettet összeállítanom, ergo nem ez lesz az a nap, mikor megint megkapom a "szia cica, van gazdád?" hangulatlohasztó szöveget. Az már más kérdés, hogy belebetegszek a túlzott színevesztettségbe, ami talán a fotós mivoltomnak a legfájóbb, hiszen szeretem a színeket, szeretem a szépet és a jót, a harmóniát. Hát most pedig minden vagyok csak színes nem. Magára hagyva hát a tükörcsodát, immáron teljes harci pompámban trappolok ki a nappaliban, ahol lábaimat megvetem a kanapén elszenderedő jómadár felett.
- Aidan! - fogalmam sincs, hogy mikor ért haza és, hogy mikor megy el legközelebb, talán ma se fogunk találkozni pont úgy, mint az elmúlt néhány napban. Az utóbbi időkben sajnos nem látom őt túl sűrűn, valahogy mindig sikerül elkerülnünk egymást, amit őszintén remélek, hogy nem annak tudhatok be, mert elege van belőlem. De hát miért is lenne, nem csinálok én semmi rosszat sőt, örülhet annak, hogy főzök és mosok rá, mindig rendbe jön haza, ergo panaszra nem lehet oka. Azt leszámítva, hogy szerencsétlennek nincs egy tisztességes szobája, így marad a nappali, de már korábban megmondtam neki, hogy vegyünk a kanapé helyett egy kinyitható ágyat csak, hogy kényelmesebben nyújtóztathassa ki magát  - Aidan! - ismétlem meg immáron emelkedettebb hangon, válasz viszont nem érkezik csupán egy nyafogós nyöszörgés, kezével pedig ide-oda integet, mintha legalábbis egy egész szimfonikus zenekart akarna vezényelni.
- Mi az? Ebből semmit nem értek... - de, asszem' mindent tökéletesen értek. Fogjam be és húzzak el, aludni akar. Ezt pedig mi sem erősíti meg jobban mint, hogy pillanatok alatt hátat fordít nekem és úgy bújik közelebb a kanapé háttámlájához, mint egy kismacska, ezzel újra visszasüllyedve az álmok világába. Már ha egyáltalán kikerült onnan.
- Édesem, ha tudnád, hogy ilyenkor milyen aranyos vagy, rosszul lennél saját magadtól - szórakozott mosollyal, hajamat a fülem mögé tűrve pillantok át a válla felett, s felhúzva rá az időközben földre lökött takarót, már teljesítem is a kívánságát. Hagyom őt aludni, én pedig megkísérlek időben, közel húsz perc alatt beérni az egyetem épületébe.

Halk, monoton zúgás ami a plafonra felaggatott, jókora projektor felől érkezik, alatta pedig hosszan elnyúló előadótér, ahol eltolással, lépcsőszerűen emelkedő padsorokban ücsörgő egyetemisták duruzsolnak. Nem beszélnek hangosan sőt, csak nagy ritkán lehet egy-egy érthetőbb szót kivenni a diskurzusból, de mind ez tökéletesen elég ahhoz, hogy a közel száz fiatal felnőtt csendes zaja egy egységes masszává folyjon össze. Csupán egy kis háttérzaj az egész, miközben egymás között igyekszik mind megbeszélni a vászonra vetített anatómia anyag legapróbb kis részleteit is, együtt rajzolnak, együtt írnak és terveznek, dolgozzák ki az anyagrészt, hiszen a tanárunk híján ezt a feladatot bízta ránk egy másik, aki arra a rövid kis időre jött be csupán, hogy kiadja a kötelezőket. Azt hiszem, hogy Aidan örökös hisztériájánál amivel rendszerint az én gyönyörű, otthonos kis házamat szokta szidalmazni, csak az efféle monoton zúgást utálom jobban. Pont olyan ez, mint amikor arra ébred fel az ember, hogy már nincs adás a televízióban, helyette hangyák háborúja szürkéllik a képernyőn az idegesítő, sistergős zajával. De említhetném még az építkezések zaját, a folyamatos gépi búgást vagy légkalapálást...
-...hova mész? - les fel rám Angela kíváncsian, mire megrázva a fejem szelíden elmosolyodok.
- Csak  a mosdóba. Itt hagyhatom a cuccaimat? - mert nem áll szándékomban mindenhova kabáttal és táskával rohangálni az épületen belül, így amint biccent egyet, már indulok is az ajtó felé, hogy a nem messze lévő női wc egyik mosdójánál állapodjak meg. Most tűnik csak fel igazán az, hogy milyen piszkosul meleg volt a teremben, nem véletlen, hogy megengedve a hideg vizet, a sugár alá dugott és lehűtött kezemet a tarkómra és a nyakamra simítom.
- Szedd össze magad csajszi! - biztatom vérszegényen a tükörképemet, hátha valamiféle eredményt is elérek vele.

■ ■ Ruha ■ ■szószám;; 861 ■ ■credit
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Nõi illemhelyiség •• Hétf. Nov. 27, 2017 11:57 pm

Eun & Mathy

Teljesen mindegy, hogy véletlennek indult, vagy balszerencsének, vagy sorsnak. A különbség a minden és a semmi között mindig azon múlik, hogy ha ez lett volna, ha az lett volna.
 hug  
741 words