Fontainebleau-i erdõ
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 8:16 pm ✥
✥ Szer. Nov. 14, 2018 8:42 pm ✥
✥ Szer. Nov. 14, 2018 7:44 pm ✥
✥ Szer. Nov. 14, 2018 6:10 pm ✥
✥ Szer. Nov. 14, 2018 6:03 pm ✥


Témanyitás ✥ Fontainebleau-i erdõ •• Hétf. Nov. 27, 2017 8:59 pm

Forrás: google


Forrás: google


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 24, 2018 4:44 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Hétf. Nov. 27, 2017 9:08 pm

Léa - Raoul

A kórház előtt várakozok rá, a kormány mögött ülve. Újból megszereztem a jogsit, s már fél éve tekerem a kormányt. Az egyik kedvenc foglalatosságom, nem is sejtve, hogy annak szeretete és annak profi művelése a múltam eredménye, mind a két oldalról. Vakmerő voltam külső szemlélőként, holott pusztán a szemmértékem és a reflexeim voltak tökéletesek és most is azok. Az utóbbival azért néha akadnak némi gondok még, ha nem úgy akar működni, ahogy annak lennie kéne. Így történt, hogy képes voltam a saját lábamban alaposan pofára esni a sima aszfalton, nyáridőben, csak mert két másodperces késéssel indította el a lábam az agyam.
A csomagtartóban ruha, két megtömött hátizsák, túracipő és a fényképezőgépem várakozik, munkára készen.
Munkája miatt hozzá igazodom, én bármikor otthagyhatom a boltot, működtetik az alkalmazottak, néha tényleg azt hiszem, dísznek vagyok ott, míg aztán valaki be nem tér a boltba, s csak hozzám érkezik, hogy megoldjam ügyes-bajos dolgát.
- Szia! – Szállok ki a kocsiból, ahogy meglátom az alakját közeledni. Kilométerekről kiszúrnám. Tartom a kezem a mobiljáért, remélem, odaadja. Ha megtörténik, kikapcsolom.
- Éljen a szabadnap. Milyen volt? Két mondatban – a munkáját jobb szeretem, ha a küszöb másik oldalán hagyja, élnie is kell.
- Arra gondoltam, hogy ... fotózhatnánk is, hoztam neked is egy masinát, de ha a mechanikusat jobban szeretnéd, akkor nálam lesz a digitális.
A forgalomba hamar besorolok, s dél felé veszem az irányt. Alig egy órás lesz az út odafelé, ám a túrát több órásra terveztem, hogy minél jobban ki tudjunk kapcsolni.
avatar
● ● Posztok száma :
36
● ● Reag szám :
27
● ● karakter arca :
Ben Barnes


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Hétf. Nov. 27, 2017 9:50 pm

R2-D2

Sosem hittem, hogy egy betegemmel valaha ki fogok alakítani kórházon kívüli kapcsolatot. Nem emlékszem, mikor történt meg, hogy Raoul rávett a kimozdulásra, de sikerült neki. Nem is először, ami azt illeti.
Felesleges lenne azt mondanom, hogy csupán egy páciens, akinek a fejlődését követem, hisz valójában kedvelem őt. Talán amiatt is, mert úgy érzem, azon az estén kialakult valami kapocs. Egy kicsit olyan ez, mintha egy apró darabot Thomasból mentettem volna meg akkor, pedig szó sincs ilyesmiről. Csak áltatom magam és próbálok mindent belemagyarázni ezekbe az alkalmakba. Mozi, kávé, és néha már csak direkt kitérek a hogylétére, mintha valóban ez lenne a célja a találkáinknak.
Kíváncsian várom a mai utat és az előttünk álló túrát, amire olyan gondosan felkészült és engem is készített lelkileg. Szeretem a természetet, úgyhogy nem kellett sokáig győzködnie.
A munkaidő lejártával nem maradok túlórázni, egy utolsó varratot befejezek és már megyek is, hogy utcai ruhában hagyjam el az épületet. Nem kell sokáig nézelődnöm, hogy észrevegyem a férfit, aki úriemberként nem a kocsiban várja, hogy beüljek mellé. Ahogy minden alkalommal, most is sóhajtva nyújtom át neki a mobilom, és ajkamba harapok, hogy elfojtsam tiltakozásom. Igaza van, ha már szabadok vagyunk, ne foglalkozzunk mással.
- Csak mint mindig, zűrös - egy mondatban tudom le a napom és még legyintek is. Jó érzés egy időre magam mögött hagyni a kórházat, bármennyire is szeretem a munkám.
- Nem is tudtam, hogy szeretsz fotózni - arcomra mosoly kúszik, bár nehéz lenne eldönteni, hogy ez mennyire jó, vagy rossz. Emlékek, ennyi a problémám. - Egészen jó ötlet. Megyünk? - és mivel nincs kifogás ellene, be is szállok mellé miután a hátsó ülésre bedobtam a táskám. Útközben nem lesz rá szükségem, ha már egyszer a telefonomat is kikapcsolta.
- Remélem nem leszek olyan rossz társaság, hogy majd ott elásol. Vagy épp fordítva - engedek meg felé egy vigyort és büszkén pillantok rá, nézem a mozdulatait. Tudtam én, hogy rendbe fog jönni és újra autóba ülhet. - Voltak autós üldözéseid fénykorodban? Látszik a vezetési stílusodon, hogy nem félve csinálod.
avatar
● ● Posztok száma :
61
● ● Reag szám :
46


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Kedd Nov. 28, 2017 7:58 pm

Nem igazán faggatom a múltjáról. Egyszer akartam kinyitni a szám, hogy rákérdezzek, de szerintem egy hegyomlásnyi kamion vágott úgy pofán ezotéren, hogy még a kávé is félreszaladt akkor, holott már rég lenyeltem. Intő jel volt, hogy leszek szíves befogni a pofám.
Így aztán maradt az, ami a jelen, mégpedig, hogy figyelgettem, beszélgettem vele a régmúlt, és jelenkori dolgokról, örvendeztettem, hogy végre már csak akkor vág pofán az ajtó, ha rám csapják, és nem én esek neki; na meg, nem kezdek károgó dadogásba, csak mert túlskiccelte magát a fejemben a dumaközpont. Az érdekes volt egy időben, simán vágtam a Tourette-szindrómát, ugyanis, ami gondolat bennem volt, az csak úgy lazán kifolyt belőlem, márpedig valaha nem éppen túl szofisztikáltan járhatott a bagolylesőm, hogy ilyen cirádásan toltam, otthon nem kevés botrányt okoztam abban az időszakban. Oké, otthon IS. Aztán, mint egy varázsütésre, bent maradt a koponyámban, és azóta nem igazán adok ki hasonló megnyilvánulási formákat.
- Aha, oké – azzal teszek egy papírt galacsinná összegyűrő mozdulatot a levegőben, miután eltette a mobilját, és a hátam mögé dobom a képzeletbeli papírgalacsint, ami történetesen a zűröst jelenti.
- Megláttam egy 1983-as Nikon FM2n-t, és azonnal kellett. És ja, én sem. De nagyon élvezem. Te szeretsz? Rendben – bólintok, s máris nyitom számára az anyósülés melletti ajtót.
Először nem jutnak el a válasz szavai hozzám, aztán csodálkozva felvonom a szemöldököm.
- Mitől lennél rossz társaság? – Á, dehogy, nehogy rákérdezzek a másik felére! Minek az?
Élvezem, ahogy falja a radiál az aszfaltot, s hogy a motor duruzsol az újabb hajtóanyag pumpálásra. S annak is szerfelett örülök, hogy Léa elfogadta a meghívást, kiszakadva a zakatoló, szürke ködtömegből. Nem szeretek oda sem bemenni, hol ez vonzza a tekintetem, hol az. A kezemet nem különben, s inkább zsebre szoktam vágni. Nincs kedvem kukkolni, csak mert hozzáértem valamihez.
- Állítólag elég klasszis voltam – nevetek fel. – De aztán lehet, hogy éppen ugratnak, mint a húgom a bolt átrendezéseivel. Nincs mitől félnem, annál inkább féltelek téged – s nyomom tovább rendületlenül a gázt, tekerve a kormányt, sebességet kapcsolva, ahol kell. A manuális sebességváltó a mindenem, sokkal precízebben lehet lavírozni nagy sebességnél, mint a rohadt automatával.
- Csak nem te is sebesség megszállottja vagy? – Pillantok rá egy másodpercre érdeklődően.
Hamar elfogynak a falni való kékes csíkok, így az egyik parkoló részbe beállva, leállítom a motort, hogy nagyot nyújtózkodjak végre, kiszállva a kocsiból.
- Hoztam neked cuccot, ha gondolod, a kocsiban is átöltözhetsz. Vagy keressünk egy mosdót? – Nézek körbe. Valahogy ezt a részét elfelejtettem.
avatar
● ● Posztok száma :
36
● ● Reag szám :
27
● ● karakter arca :
Ben Barnes


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Kedd Nov. 28, 2017 10:49 pm

R2-D2

Vannak furcsa szokásai ennek a pasinak, amelyeken meglepődök és bevallom, szkeptikusan állok ahhoz, amit ő csinál. Mégis mosolyt csal az arcomra azzal a mozdulattal, amellyel a munkahelyi mesét messzire dobja és ebben igaza van. Rám fér a kikapcsolódás. Thomas halála óta szinte a kórházban élek és kikapcsolódásnak főként azt tekintem, amikor romos raktárépületekben rohanjuk le a hullajelöltjeinket. Ez vajon egy pszichológus szerint mennyire nevezhető hobbinak?
- Nem tudom az milyen, de...igen, szeretem a fotózást - bólintok, majd próbálom elképzelni, milyen lehet a gép. Kíváncsian várom, hogy odaérjünk és a kezembe kerüljön bármelyik is. Egy kicsit azokra az időkre emlékeztet, amikor kora reggel kezembe vettem Tom kameráját és lefotóztam, ahogy alszik. Folyton csak az emlékek...
Biztonságban érzem magam mellette az anyósülésen, nem kapaszkodok ezerrel és nem kiabálom, hogy álljon meg, én ki akarok most rögtön szállni. Eszembe sincs. Tényleg úgy teszi a dolgát, mint aki egész életében ezt csinálta, ezért sejtem, hogy szerette a száguldást a baleset előtt.
- Engem ne félts, ellátom mindkettőnket leszakadt karral is - a morbid humorom talán csak engem késztet vigyorgásra, de azok után, amiket én láttam már a kórházban - és szerintem ő is a pályafutása során - ez nem valami egetrengető elszólás.
- Inkább az autós üldözéseké - pillantok rá, egy pillanatra a szemébe. Hogy mennyire hiszi el amit mondok, azt nem tudom, de én szemrebbenés nélkül teszek ilyen kijelentéseket. Persze honnan is tudhatnám, milyen az? Hisz csak sebész vagyok, aki a szélvédőn kirepülőket próbálja összerakni.
Idő közben a beszélgetés és a rádióból szóló zene mellett eltelik az idő és az út is, megérkezünk a helyre, ahová elhozott. Vártam ezt a pillanatot, nagy sóhajjal szállok ki az autóból és nézek körbe, aztán szavaira felé fordulok.
- Hm? Óh, nem ügy - vonok vállat egyszerűen, majd ha átadja a cuccot, ott helyben dobom le a saját gönceimet. A magassarkú helyét átveszi a kényelem, a nőies darabok szintén lecserélődnek. És hogy közben Raoul figyel-e vagy sem, az nem izgat. Lehet egy jó napja, mit bánom én. - Túl sok ruhát vágtam le másokról, ez már...nem hoz zavarba - jegyzem meg miután átvedlettem.
avatar
● ● Posztok száma :
61
● ● Reag szám :
46


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Szomb. Dec. 02, 2017 6:40 pm

- Ez esetben bemutatlak majd benneteket egymásnak és máris nem fogsz rá ismeretlenül tekinteni – mosolygok rá. – Igen? Szoktál fotózni? – Pillantok oldalra kíváncsian, de tekintetem nem veszem le az útról. Aki száguld, mint atom, az nézzen is az orra elé.
Nem sikoltozik, nem kapaszkodik, és az arcizma sem rándul. Ez már igazán jó pont nálam, a rinyálós alakokat valahogy sosem szerettem. Talán azért, mert képes voltam a nulláról felállni? Vagy alapban ilyen voltam? Már nem fogom megtudni és nem is érdekel. Az már inkább, hogy van, aki nem kap szívinfarktust, miközben mellettem ül vezetés közben.
- Azt azért inkább ne tedd. Jó helyen van az – utalok a karjára, de vigyorgok én is.
Elégedetten hunyorgok a szememmel a válaszra, aztán füttyentek egyet halkan.
- Az döfi, az nekem is bejönne – ha tettem is valaha ilyen, már nem emlékszem rá, az érzete azonban megvan. Ki kellett tapasztalnom ezeket az érzeteket, s most azt súgja, hogy volt már ilyenben részem, s hogy aki mellettem ül, egészen furcsa hangszínnel jelentette ezt ki.
- Miért érzem úgy, hogy volt már benne részed? – Kérdem kajánul, rásadíntva oldalról.
A válaszra nekidőlök háttal a járműnek, és zsebre dugom a kezem. Hagyom átöltözni, s nem akarok kukkolni.
- Egészen más másról levágni, s egészen más, mint ha te lennél mezítelen – szemtelenül nem zavar a téma. Amennyit voltam én rakosgatva, hajtogatva a kórházban, s a kezelések során akár meztelenül is, minden szemérem eltűnt belőlem. Ha valaki azt mondaná, most vegyem le a cuccaim és kezdjek el sétálni, feszt sem zavarna. Kurvára fáznék, nem mondom, de a többi része marhára nem érdekel.
Aztán előveszem én is a bakancsom, abban vezetni gyönyör, inkább átváltom most, majd a hátizsákot magamra kapom, s áthajítom a fényképezőgép szíját a vállamon. A másik kis szuttyom, azt átnyújtom Léának.
- Ez a digitális, a másikat megígértem, bemutatlak neki. Lehet, hogy szégyellős.
Előveszem a papír térképet, kiterítem előttünk. Szeretem, ha nem csak én tudom, merre tartunk, bármi történhet.
- Arra gondoltam, hogy végig mehetnénk a kék túravonalon, ott van elég sok látnivaló ilyenkor és talán elkapunk egy vonulást is – s közben fogalmam sincs, hogy pont azt a szokást jelenítem meg, amit Thomasként annyira szerettem, még a kézmozdulataim és a magyarázat sorrendje is olyan a térkép és útvonal felett, mint amikor Thomasként magyaráztam a teendőket. Van, ami nem tud változni, s ez örök lesz bennem.
- Megvan az útvonal? – Hajtogatom össze a térképet és átadok neki egy iránytűt. – Jobb, ha ilyen is van nálad, bár ha megmutatom, merre észak, onnan már könnyebben megy.
Minden teketória nélkül belövöm északot, az mindig ment, tudom. Az első túránál éreztem, még nagyival, hogy eltévedni biztos nem fogok.
avatar
● ● Posztok száma :
36
● ● Reag szám :
27
● ● karakter arca :
Ben Barnes


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Kedd Dec. 05, 2017 11:59 pm

R2-D2

Halványan mosolyodok csak el, mikor felteszi a kérdést. Nem akarok a múltamról beszélni, meg arról, hogy miért is lógok vele.
- Én maximum mobillal - válaszolom kicsit elkanyarodva, kikerülve a valóságot. Ez mondjuk igaz is, a selfie és instagram fotózásban jó vagyok. A többit inkább meghagyom neki és azoknak, akiknek tökéletesen illik a kezükbe a fényképezőgép.
- Szoktak csalni a megérzéseid? - szélesebb mosolyra húzódnak ajkaim. Nem hinném, hogy ha igennel válaszolnék, elhinné, de inkább nem kísértem a sorsot. Egyébként elővigyázatosan élek és megszoktam, hogy nem ha esetlegesen el is mondok valamit, vagy szóba kerül, akkor azt csak poénnak veszik. Én magam sem hinném el, hogy a lábamon viselt magassarkú néha bakanccsá változik.
Kiszállva az autóból máris azt érzem, hogy egy kicsit kiszakadtam a megszokott környezetből. Talán Raoul spirituális humbugja, talán a csendes környezet okozza, de jól esik. Át is öltözök pillanatok alatt, és csak azután, hogy felhúzom az utolsó cipzárt is, fordulok oda hozzá. Indulásra készen, ebben a szerelésben sokkal inkább ide passzolva.
- Leszámítva, hogy ha nekem kilóg a seggem, nem nevetnek ki érte - jegyzem meg kicsit később, már mellette állva. Aztán kapom az egyik gépet, hogy először vele ismerkedjek. Thomas mellett megtanultam apróbb trükköket, amiket talán majd most is hasznosítani fogok. De időm sincs nagyon összebarátkozni egyikkel sem, máris jön a térkép és a beavatás. Kíváncsian nézem a papírt, és nem tudok nem arra gondolni, hogy ez a cselekedet ismerős nekem. Ajkaimat összepréselem, mikor az emlékek hatására majdnem olyat mondok, amit nem akarok. Csendben követem a mozdulatait, a torkom elszorul. Elég nehezen megy, hogy bármiféle reakciót is kipréseljek magamból, a végén csak egy bólintásra futja.
- Értettem, főnök - bólintok amikor az iránytű a kezembe kerül, és ez csak úgy magától jön. Ezt szoktam mondani neki is régen, rendszeresen főnökúrnak becéztem. Kicsit meg kell ráznom magam, hogy eszembe jusson, hol és kivel vagyok, de aztán a térképben mutatott úton vágok neki az útnak. Egy néhány méterrel beelőzöm Raoult azzal a célzattal, hogy lefotózom, így hátrafelé lépkedve kapcsolom be a gépet és kezdek el fotózni.
- Mosolyt kérek, lássam, hogy élvezed a társaságom - vigyorgok fel rá és újabb sorozatot lövök róla. Az ő gépe, de megfordul a fejemben, hogy a mobilomat is üzembe kellene helyezni a képek szempontjából.
avatar
● ● Posztok száma :
61
● ● Reag szám :
46


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Szomb. Dec. 09, 2017 4:39 pm

Léa – Raoul

Akár fotózik, akár nem, ki fog derülni. Még ha éppen pocsék képet is készít. Látni, ahogy tartja az eszközt a kezében, annak gyakorlott mozdulatait.
- Semmi baj nincs a mobillal. Felvehetik a versenyt némelyik klasszissal.
- Vagyis a válaszod igen – a megkerülést mindig meg tudom oldani, mert aki megkerül, s úgy van a kérdés, lehet tudni a válaszból, mit is válaszolt volna pontosan. Régebbről jön ez, mint a balesetem, de honnan is tudnám én ezt? – A megérzéseim? – Térek a kérdésre vissza. – Emlékeztetlek, hogy egy ezoterikus boltot vezetek – hamiskás vigyorral nézem az utat, aztán némán formálok egy igent az ajkaimmal. Tévedek, de ha betalálok, az olyan pontos, mint egy fejlövés. Ezért sem nyitogatom annyira a számat zsaruk előtt. Még a végén vissza kéne vennem a jelvényt, vagy rács mögé dugnának, esetleg egy sárgára festett ház vendégszeretetét kéne élveznem jó sokáig. Maradok inkább a füstölős, csilingelős, nyugis bolt vezetésénél. Na meg ennél a csodagyors járgányénál.
Rásandítok az említett testrészre, majd felvonom az egyik szemöldököm.
- Ne is.
Hosszabban pillantok rá, mikor odaadom neki az iránytűt. Túl csendes volt és nem viccelős. Talán eltévedt már néha. Na, ezért vagyok én itt. Most nem fog, az biztos.
- Akkor csapjunk a lovak közé! – Automatikus válasz, mindig ezt szoktam mondani, azt nem tudva, hogy ezt már a baleset előtt is mondtam, mikor még Thomas volt a nevem.
Figyelem, ahogy hátrafelé lépdel, aztán pedig arcokat vágni, amikor látom, elkezdi kattogtatni a gépet, végül elnevetem magam és viszonzásul én is kattintok párat az enyémmel, amit közben elővettem a tartójából.
- Csak nem egy új állatfajt fedeztél fel?
Mellé sorakozok, a veszélyesebb oldalt bevállalva, vagy legalábbis azt, ahonnan könnyebben védeni tudom. Megszokás, talán még nyomozó koromból maradhatott itt.
- Jártál már erre? – Eléggé hallgatott a térkép mutogatáskor, talán már járhatott itt. Fene akarta kiokítani.
avatar
● ● Posztok száma :
36
● ● Reag szám :
27
● ● karakter arca :
Ben Barnes


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Szer. Dec. 13, 2017 9:40 pm

R2-D2

Valóban, a mai világban nem mindig lehet különbséget tenni a gépek és a telefonok által készített képek között. A technika és az emberek igényei, ugyebár. Én pedig azokhoz tartozok, akik előszeretettel gyártanak fényképeket a kütyü segítségével és szívesen osztom meg a hétvégi történeseket a közösségi oldalakon. Na, azért mániákusnak nem mondanám magam, javarészt egyébként is a műtéteimről tudnék csak posztolni.
- Nem mondtam sem igent, sem nemet. És tudom, drága Raoul. Ezért kérdeztem, hogy csalnak-e néha - mosolygok a férfira. Sosem hittem abban, amit ő művel, de ha neki ez jól esik és ebben otthon érzi magát, hát csinálja.  Semmi közöm hozzá és tudom, hogy rengetegen vannak, akik szeretnek hinni a lélekvándorlásban és mindenféle szerencsehozó cuccban. Hát...csinálják csak. Amíg engem nem próbál ezzel fertőzni, márpedig az elmúlt négy év során nem tette, nincs baj. Talán ezért is kedvelem, nem túl erőszakos és nem próbál ráerőltetni másokra olyasmit, amit nem akarna.
Azok a dolgok, amikbe most belevezet ismerősek. Túlságosan ismerősek ahhoz, hogy rezzenéstelen arccal, elgondolkodás nélkül értsem meg a térképen mutatott utat és az iránytűt. Mintha csak Thomas lenne előttem, mintha egy emléket idéznék fel. El kell vonatkoztatnom az emlékektől mielőtt belemélyednék és elrontanám a kirándulást, bár ebben nem segít az, hogy újabb és újabb apró furcsaságokat vélek felfedezni.
Jobbára a fényképezésre terelem a figyelmem és készítek pár vicces fotót róla, majd pózolok viszont a képeihez. Úgy lépkedek, hogy lehetőleg ne essek el semmiben. Jó érzés a friss levegőn lenni, mindentől messze.
- De, bizony. Szerintem egy vadember és egy gorilla keresztezése lehet - bólintok és felpillantok a szemébe. Most nem állok neki visszanézni a készült képeket, de szerintem sejti, ezek lettek élete képei.
- Talán régen - vonom meg a vállam. - Gyakran jársz ide? Azelőtt is jöttél, hogy történt a baleset? - azt hiszem nem söpörjük szőnyeg alá a történeteket. Felesleges lenne azért, mert rossz emlék, hisz mégiscsak ez elég fontos pont az életében.
Bármennyire is figyelek, épp elég néhány másodpercre a melettem haladót nézni ahhoz, hogy megbotoljak egy kőben. Nagyobbacska az, az egyensúlyom pedig előre húzna, így kapaszkodó híján Raoul karját kapom el.
- Woohóó, basszus. Bocsi.
avatar
● ● Posztok száma :
61
● ● Reag szám :
46


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Kedd Dec. 19, 2017 3:43 pm


- Drága? Ééééén? – Mutatok magamra játékos döbbenettel. – Ha az lennék, akkor most Porschével döngettünk volna ide – a kedvenc járgányom. Legalábbis Thomasé, hogy Raoul milyenért rajongott korábban, nem tudom. Ja, meg azt sem, hogy Thomasként valóban a Porsche-ért rajongtam.
Egyszer valaki megkérdezte, miért mondom azt, hogy én vagyok a templom. Mire azt feleltem, meg az egér is! Ha valakit érdekel ez a dolog, bejön, szétnéz, megmártózik benne. Aztán kimegy, ha ennyi elég volt. Vagy továbblép és keres, kérdez. Vagy jósoltat. Van egy kristálygömböm is! Valahol fenn porosodik a ... a... negyedik polcon azt hiszem, hacsak meg nem vette valaki véletlenül. Én az ilyenekben nem hiszek. Abban inkább, hogy akit érdekel, bejön. És sokat sosem kérek, mert nem erről szól nekem (de. pénzről. Sokról. Baromi sokba kerültek volt a műtéteim és a rehab költség, de úgy tojok rá, mint annak a rendje). Na, ezért nem lesz nekem sose Porschém!
- Mi? – Egy pillanatra nem esik le, pedig éppen előtte vágtam képeket. Még körbe is nézek, na, akkor ár leesik. Ennyire hülye nem lehetek! Felnevetek, megvakarom a tarkóm.
- Aha, ez is egy jellegzetes mozdulatuk.
Egyik kezemet zsebre dugom, a másikban a gép van, úgy indulunk tovább.
- Ammm... – gondolkodok el. – Aaaaarra nem emlékszem, jártam-e ide. Az öcsém mondta, hogy folyton kirángattam ide, nevelői célzattal. El volt ragadtatva tőle... – körbenézek.
- Vannak ismerős helyek, mintha már tényleg jártam volna erre. De ezen sosem töröm a fejem, amire nem emlékszem, arra nem emlékszem – vonok vállat, hogy aztán majdnem felboruljak, ahogy Léa belém kapaszkodik. A gép leesne, a szíj megtartja a csuklómon, ám nem ezért hűl meg bennem a vér. Hozzáérek véletlenül Léa kezéhez.
- Megvagy, megvagy, nem leszel macisajt. Minden oké? – Én azért sápadtabb vagyok, de annyiszor történt már meg velem ilyen, hogy kezdem egészen jól kezelni, ha belekukkolok mások életébe.
- Szóval éppen azt akartam mutatni, hogy az a szirt – mutatok ki a rés között távolabbra a kiszöllegés felé. – az ismerős.
Aztán tovább lépek, ha nem szükséges Léanak segíteni.
- Miért nem noszogatod a barátodat? Egy kis romantikus sétálgatás itt, egészen jó lenne – bammeg Raoul csak nem bírod befogni a lepénylesődet! De ha egyszer nagyon nézett valakire, amikor belekukkoltam. Aki nem én vagyok. Akkor az csak a barátja lehet, nem?
avatar
● ● Posztok száma :
36
● ● Reag szám :
27
● ● karakter arca :
Ben Barnes


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Kedd Dec. 19, 2017 9:34 pm

- Az csúnyán nézne ki, ha leolcsóználak. Előre félek, mivel fogok fizetni ezért a kirándulásért... - tettetett aggodalom van a hangomban, de mosolygok. Nem szeretném, ha bármi is elrontaná a napot, ezért a bekövetkező jeleknek és furcsaságoknak sem engedek teret. Nem és nem. Thomas nincs, Raoul van. Ez így van rendjén.
Fotózom őt és fordítva, a kérdésére adott választ pedig nem lehet kihagyni. Örömmel nézem, hogy nevet. Megmondom őszintén azon az estén amikor behozták és úgy kellett órákon keresztül élet és halál között tartani, nem gondoltam, hogy egyszer itt leszünk. Egészségesen, új életet kezdve és boldogan. Legalábbis annak látszik. Mélyebbe sosem beszélgettünk, ezért nem tudom, mi játszódik a fejében pontosan.
- Persze, logikus. Valóban szép hely - bólintok, aztán pillanatokon belül megérzem a talpaim alól elmozduló talajt. Sajnos a férfi az egyetlen, ami elég közel van a kapaszkodáshoz, őt kell megragadnom mielőtt földre esnék szépen, nőiesen. Ijedten állok meg a saját lábaimon és eresztem el őt.
- Sajnálom, orvos vagyok, nem mutatványos - szerintem vele ellentétben én még bele is pirulok ebbe a bénaságba. A mutatott szirt felé pillantok, ezért nem is tűnik fel, hogy nála valami gond lenne. Pedig a sápadtság intő jel.
- Akkor? Megnézzük közelebbről is? - vetem fel az ötletet újból elmosolyodva. Mostantól jobban a lábam elé nézek és amikor elindulunk is így teszek. Figyelem az utat, aztán hallgatom őt. A kérdését.
Kihagy egy ütemet a szívem, egyenesen magam elé bámulok. Hosszú másodpercekig nem tudok mit mondani, és amikor megszólalok továbbra sem nézek a férfira.
- Nincs barátom. Én... A vőlegényem elhunyt. Épp azon az estén, amikor a baleseted volt - talán nem szükséges többet mondanom ahhoz, hogy értse a dolgokat. Nem volt Thomas óta senki, és az ő felépülésének nyomon követése emiatt olyan fontos számomra. Igyekszek nem mutatni az érzéseimet, s végül ránézek, elmosolyodok.
- Na gyerünk, sok képet kell még ma készítenünk.
avatar
● ● Posztok száma :
61
● ● Reag szám :
46


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Kedd Dec. 26, 2017 10:40 am

Léa – Raoul

Zsebre teszem a kezem, játszi elégedettséggel, s sokat sejtető mosoly mögött ott a móka mosolya is, s úgy vonogatom a szemöldököm válaszul. Félhet, hogyne féljen, mókából félni jobb, mint máshogy.
Meglepetten mosolygok rá.
- Ez az én szerencsém. Most képzeld el, ahogy elkezdenél zsonglőrködni a műtőasztalom felett – a zavartságát akarom oszlatni, nem egy nagy ügy. Ha látott volna például engem pofára esni, míg megtanultam újra járni. Na, az megér két misét is. De ezen morfondírozni sem tudok sokat, mert a fejembe tolulnak olyan dolgok, amikről nem akarok tudni. Dolgozom rajta, hogy minél előbb kizárjam, mintha mi sem történt volna.
- Úgy teszed fel a kérdést, mintha nem akarnád. Hát persze, hogy oda szól a túra – felelem egyszerűen és mosollyal. Tetszik a mosolya, többet tehetné. Műtőasztal felett életeket menteni nem mulatság, legalább itt elengedheti magát.
Ahogy a csönd elér, beszippantom a szám, s már kikívánkozna a sajnálom, mikor megérkezik a válasz. Amin ledöbbenek, benn akad a levegő egy rövid időre, rá is pillantok. S rettenetes zavarba jövök, szokatlan tőlem a pirulás.
- Nem akartam.. én.. sajnálom...
A mosolya megnyugtat, végül én is elmosolyodom, s mivel nem akar róla beszélni, tiszteletben tartva az érzéseit, terelek.
- Aki előbb ér a kanyarig, az fizeti az ebédet! – Iramodok meg, persze, nem nagy sebességgel, még hátra is nézek, majd, ha látom, hogy szaladna, gyorsan elkattintok két képet.
- Azt tudtad, hogy a hajad tök jól néz ki, ha éppen úgy futsz, mint akit kergetnek? – Nevetek, remélve, terelésem sikeres volt.
Ha ismét egymás mellett vagyunk, körbenézek.
- Lassan elérjük az egyik kis csermelyt, a hangja előbb ér el minket, mint a látványa. Tiszta a vize, érdemes azzal feltölteni a kulacsokat.
avatar
● ● Posztok száma :
36
● ● Reag szám :
27
● ● karakter arca :
Ben Barnes


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Hétf. Jan. 08, 2018 7:58 am

- Igen, a két veséddel - fogalmam sincs, honnan ered ez a morbid humor, de elvigyorodok a saját viccemen és annak elképzelésén. Na, ez azért olyan dolog, amit csak elképzelni vicces. Azt hiszem az életem titkos oldala szépen befolyásolja az ilyen gondolataimat.
- Csak oda? Felmegyünk és vége a kirándulásnak? Ez akkor olyan, mint a szex - hümmögve nézek a férfira és a dombra felváltva. Nem kell, hogy túlságosan komolyan vegyük a helyzetet és ez egyszerűen csak kicsúszik a számon. Hát igen, azt hiszem vannak dolgok, melyek akarva-akaratlanul is eszébe jutnak az emberek amikor hiány van belőle.
Aztán a viccek mellett persze nem maradhatnak le a rossz érzések sem, de azt hiszem ideje megtudnia, miért viselem annyira szívemen a ügyét. Hisz attól kezdve, hogy stabilizáltuk az állapotát, majd megkaptam a hívást úgy kezelem őt, mint egy igencsak fontos személyt, akiben talán a reményt látom. Nem tudnám megmondani, mi ez az egész.
- Semmi gond, tényleg - rázom meg a fejem gyorsan és egy bátorító mosolyt erőltetek. Jobb hagyni ezt a témát és inkább szedni a lábunkat a domb felé, ebben pedig Raoul is benne van - szerencsére.
Felszalad a szemöldököm és néhány lépésre lemaradva tőle kezdem el kapkodni a lábaimat. Nevetve nézek a kamerába, majd lesütöm a tekintetem. Tele lesz képekkel rólam, kezdem azt hinni, hogy több fotón szerepelek, mint az útközben látott mókusok.
- Te aztán tudsz bókolni - fejemet ingatom miközben megállok mellette. Ha haladna tovább, megállítom és miközben a csermelyről beszél, én a fényképezőgépet időzítőre állítom. Odaszaladok vele egy közeli fatuskóhoz ahol letámasztom, és amint a gombot megnyomva a kütyü pittyegni kezd, visszaszaladok Raoulhoz.
- Az első közös képünk, mosolyogj - az én mosolyom őszinte miközben félkézzel átölelem a derekát és a kamerába nézve is csak a jelenleg együtt töltött időre gondolok. Egy kis szabadság, egy kis nyugodtság, nem is kell most több.
avatar
● ● Posztok száma :
61
● ● Reag szám :
46


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Kedd Jan. 23, 2018 12:00 pm

- Jaaa, ahaa, akkor már értem, miért van csak egy darab - jegyzem meg ál ráébredéssel, majd elnevetem magam. Abszurd, de így dolgozom fel ennyi év után is a balesetet.
Elgondolkodva nézek az emlegetett helyre.
- Nézd, lehet szó geológiai bravúrról. Ne csak zsonglőrködj. A vesémmel. Holnap az lesz a főcím, - emelem fel ujjaim idézőjelet formázva. - Párizs közelében kitört egy vulkán!
Csak egyszer voltam nővel a baleset óta nővel, de csak a csókig jutottunk el. Az meg ugye, nálam az ágy előtt van időben. Eljutottam az ágyig, a mentősig tuti. Ugyanis nem emlékszem, mi történt utána, annyira bevonódtam a ő érzelmeibe, hogy kicsaptam magamnál a biztosítékot. Én meg a nőnél.
Olyan gyorsan hagyom futni a barát témát, mint az áprilisi vihar a jó időt. De ha most megölelném vagy a vállára tenném akezem, egyik a kettő közül biztosan megtörténne: képen vág, vagy elájulok. Az előbb csak nekem kínos. Ő meg cipelhet a kocsihoz.
Tényleg gyönyörű így. Mintha valami eltévedt tündér lenne, akit rajtakaptam. Nevetek s mosolygok egyszerre.
- Sokan buknak erre dumára - bólogatok. - Nem látod, sorba állnak értem.
Nézek a háta mögé.
Beszéd közben megállít, kabáton keresztül annyira nem rossz, így teljesen nyugodtan tudom szavaim folytatni.
Nézem közben, ahogy ügyködik a géppel, s valahogy annyira termdészetes, hogy átkaroljuk egymást, még egy kicsit rá is hajtom a fejem az övére, mint ahogy régen tettem.
A mosolyba egy hatalmas tüsszentés szól bele, gyorsan elfordulok. Elnevetem magam.
- Ennyit a közös fotóról. Montázst tudsz készíteni?
A gépért megyek, átadom neki, majd zsebre dugott kezekkel haladok tovább.
avatar
● ● Posztok száma :
36
● ● Reag szám :
27
● ● karakter arca :
Ben Barnes


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Szomb. Feb. 03, 2018 8:35 pm

Könnyű Raoullal lenni, nem kell erőltetni semmit, egyszerűen csak elvagyunk. Szerencsére a kezdetektől nem úgy állt hozzá ehhez, mint egy nagy hódításhoz, én pedig örülök, hogy miközben én végignézem a gyógyulását és mostanság az életkedvének visszajöttét, ő engem mozdít ki a megszokott burokból, amelyben éltem. Ideje már a világ azon részeit is látni, amelyek nem fertőtlenítőszagúak, vagy épp véresek.
- Szent ég, hagyd abba - vigyorodom el megrázva a fejem. Egyébként sem én tehetek róla, hogy egy vesével kevesebbet sikerült bent tartanunk. Annak is örülhet, hogy egyet sikerült, mert olyan szépen elintézte magát.
Nem hoz zavarba, mégis muszáj levennem róla a tekintetem. A hajamba túrok, szavaira pedig aháta mögé nézek.
- Valóban. Eljött érted az összes tündérkirálykisasszony - mosolyodom el, s elismerően biccentek hozzá. Ez pont nem olyan dolog, amiről nekem véleményt kellene alkotnom. Soha nem játszottam a kerítőnő szerepét, most sincs bennem erre törő vágy, szóval nem kezdek el azon gondolkodni, kit sózhatnék rá szegényre. Gondolom tudja irányítani a saját életét, majd elintézi magának a nőt is, ha akarja.
Nekem annyi jut belőle, hogy elkaphatom egy közös képre. Legalábbis szeretném, ha ez így történne, mégis az időzítő elkattanásáig sikerül csupán pózolnunk, mire az kiold, én nagyot pislogva fordulok felé. Néhány másodperc kell, hogy feldolgozzam ami történt, és kitör belőlem a nevetés.
- Ez biztos, hogy életünk képe lett - mondom továbbra is kuncogva.
avatar
● ● Posztok száma :
61
● ● Reag szám :
46


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Szomb. Feb. 24, 2018 9:17 pm

Csak nevetni tudok a válaszra. Jó látni, hogy nem csak a komoly feszültség van rajta. Szerintem boszorkányos ujjai vannak, mert, hogy engem életben tudott tartani, az felért a csodával. Megérdemli, jár neki a kikapcsolás.
- Tündérek? – Ijedtet téve kapom hátra a fejem, ami ugyan kicsit szédítő, no nem maga a látvány, mert tündérek nem léteznek. Nem zavar, csóválom a fejem.
- Nem jó, nem jó, túl sok királykisasszony van. Sokáig fog tartani a válogatás – aztán hessentő mozdulatot teszek a kezemmel, majd visszafordulok Léa felé.
Vele nevetek, a hajamba túrva.
- Egyedi és megismételhetetlen – teszem a komolyat, majd a gépért megyek, összeszedem és átadom neki.
- Szóval, aki előbb ér oda, fel, az nyer – aztán máris fordulok és haladok, a kis patak felé, szaporázott léptekkel, majd mikor odaérek, fellépek az egyik laposabb kőre a patakban és felé nyújtom a kezem, hogy átsegítsem.
Mindez feltételes móddá alakul, mert van egy olyan érzetem, hogy esni fog. Márpedig, ha esni fog, akkor a patak megduzzad, s nem fogunk visszajutni. Megvakarom a fejem.
- Azt hiszem, a mai kirándulás rövidre fogódott. Esni fog. Egy forró teára viszont vevő vagyok. Főleg, hogy az kimaradt a készletből – vonom fel az egyik szemöldököm mosollyal. Ahogy befejezem a mondatom, meg is dörren az ég.
- Így jöjjön be minden jóslatom vigyorodom el. Ha tudnák, mennyi mindent meg lehetne jósolni! Wáh, tíz éve körberöhögtem volna mindenkit ezért a mondatért.
- De ha van kedved egy nagyot kerülni, akkor ... – azzal újfent beirányítom magam a kijelölt szirt felé, nevetve.
Hogy mennyire duzzad meg a patak? Kit érdekel?

// *.* //
avatar
● ● Posztok száma :
36
● ● Reag szám :
27
● ● karakter arca :
Ben Barnes


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Csüt. Márc. 15, 2018 11:08 am

avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ •• Hétf. Okt. 01, 2018 11:33 pm

To Samuel

Jó ötletnek tartottam a mai kirándulást, már amikor eszünkbe jutott, akkor is nagyon örültem neki. Azt gondoltam, hű, milyen jó is lesz, békésen, Samuval, az erdőben, piknikelni meg minden. Csak mi ketten. Még Gui is elengedett, igaz csak annyit mondtam neki, hogy Samuval megyek piknikelni, azt nem, hogy hová. Mégpedig azért nem, mert akkor biztos nekiállt volna aggódni, vagy esetleg azt mondta volna, hogy ne menjünk csak úgy, ketten. De lesz nálunk mobil, van GPS, eltévedni nem tudunk... Tényleg, én tényleg azt hittem szuper napunk lesz.
De már reggel másképp alakult minden, mint szerettem volna. Otthon felejtettem a szendvicseket. Addig addig pakoltam, míg végül a konyha pulton felejtettem őket. Aztán, amikor Samuellel találkoztam végre, úgy megörültem neki, hogy újra vele lehetek, hogy szeleburdi boldogságomban nem is gondoltam arra, hogy a kulacsomat újra fel kellene tölteni, amikor elindultunk a túra útvonalon, és láttunk egy kutat. Szóval, nem túl sok vízzel vágtam neki az útnak, de ez akkor még eszembe sem jutott.
Sokat nevettünk. Mostanában mindig próbálom megnevettetni a fiút, vicces arcot vágok, meg ilyesmi. Szeretném, ha tudná, hogy milyen sokat jelent nekem, hogy ez a nyár, az ösztöndíja, és az, hogy csak ritkábban találkoztunk egyáltalán nem zavart bele semmibe. Sőt, én talán egy kicsit még jobban is szeretem. Pont azért mert hiányzott, mindig amikor nem volt velem olyankor hiányzott. Persze ezt nem mondtam neki, mert nem akartam, hogy ő is rosszul érezze magát vagy ilyesmi. Szerettem volna, ha élvezi a tanulást, az új embereket, új dolgokat. Séta közben sokat fogtam a kezét. Vagy háromszor is elmondtam, hogy milyen jó, hogy ha bár egy kicsit késve is, de meglett a kis túránk, most, hogy meggyógyult a lába.
Csodálatos ez az erdő. Még azok is egész biztos elámulnának a szép fáktól, a kis pataktól, meg mindentől, akiknek kőből van a szívük. Engem is egészen elkapott valami rózsaszín köd, azt hiszem, ha lehet egyáltalán, akkor még jobban belezúgtam a fiúba. Amikor aztán kora délután megálltunk egy kicsit, hogy megegyük a szendvicseket és a sütit, akkor kezdődött a probléma áradat. Kicsit már fáradtak is voltunk és éhesek is. A kaja meg otthon, a konyha pulton... Szóval, némi szőlőcukrot eszegettünk, és egy egy szelet csokit. Rettenetesen szégyelltem magam emiatt.
Aztán, délután gondoltam szerzek egy kis málnát, út közben láttam néhány aprócska bokrot. Desszertnek éppen megteszi. Samu épp a térképet nézte, hogy merre menjünk. Persze, hogy eltévedtem, ahogy vissza akartam volna menni hozzá. Ahogy igyekeztem, úgy megcsúszott a lábam, és elestem, naná, hogy a telefonra. Kész csoda, hogy valahogy vissza találtam hozzá, mivel nem tudtam még felhívni sem, hogy merre is menjek. A telefonom bizony összetört, meg se nyikkan, még bekapcsolni se tudom. Nem mintha új lett volna vagy ilyesmi, de azért nem kifejezetten örülök neki, és Gui se fog. De akkor még úgy voltam vele, hogy annyi baj legyen. Néha megesik az ilyen baleset.
Aztán elindultunk haza, de egy késő nyári - kora őszi zápor elkapott minket. Egy fa alatt kuksoltunk, kaja és telefon, és esetemben víz nélkül, utolsó réteg ruháig elázva.
- Most haragszol? - kérdezem halkan, mert sejtem, hogy nem éppen boldog Samuel sem. Tudom, én ígértem meg, hogy megnézem az időjárás jelentést, de hát a fene se gondolta, hogy esni fog... Egész héten olyan szép idő volt! Azt hittem, nem füllentek amikor azt mondtam, hogy "naná, tutira szép idő lesz!".
avatar
● ● Posztok száma :
80
● ● Reag szám :
70
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Fontainebleau-i erdõ ••

Ajánlott tartalom

Fontainebleau-i erdõ
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Fenyőerdők

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 05. Különlegességek :: Városhatáron túl :: Franciaország-