Udvar
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 12:20 pm ✥
✥ Today at 11:56 am ✥
✥ Yesterday at 11:05 am ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:45 pm ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:44 pm ✥


Témanyitás ✥ Udvar •• Kedd Nov. 28, 2017 7:31 pm

******
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Udvar •• Kedd Márc. 13, 2018 2:45 pm


Athena  && Grace

Két hete, vagy talán egy picivel több ideje egyszerűen képtelen vagyok utolérni Athenat. Aggódom miatta, fogalmam sincs, hogy mi történhetett, mit csinálhattam amiért ennyire kerüli a társaságom. Lázasan kutakodom elmémben a válasz után, de őszintén, fogalmam sincs, hogy mivel üldözhettem el őt magamtól. Minden lehetőséget ezerszer végiggondoltam már, de bármennyire is erőltetem az agyam, nem tudom elképzelni, hogy mit tettem, ami miatt távolságtartó lett. Az egyetlen dolog amire gondolni tudok, hogy megsértődött, amiért néhányszor le kellett mondanom a találkozónkat, mert hirtelen behívtak a kórházba, vagy csak annyira kimerült voltam, hogy nemes egyszerűséggel elaludtam. De a dolgok ezen verziója nem tűnik igaznak, hiszen Athena soha nem sértődne meg, ha a munkám miatt mondok le találkozókat. Legalábbis eddig azt hittem, de most nagyon elbizonytalanodtam.  A mai napom, a többihez viszonyítva elég laza, alig van egy-két beteg akit el kell látnom, időm nagy részét a kantinban, vagy a pihenőszobában töltöm, tanulok, vagy csak a plafont figyelem. Már legalább hat üzenetet írtam neki és kétszer hívtam, mindhiába, vagy ki sem csörög a telefonja, vagy csak egyszerűen kinyomja és az üzenetekre sem válaszol. Aggodalmam egyre nagyobb, el sem tudom képzelni, hogy mi történhetett vele, mi az ami miatt figyelmen kívül hagy. Mindenféle gondolat cikázik a gondolataim között, és bár próbálok nem elkeseredni, de Athena hirtelen eltűnése megvisel. Úgy érzem, hogy az én hibámból taszít el magától és a bizonytalanság folyamatosan kétségekkel gyötör. Csak fogom a tankönyvet a kezemben és unottan lapozok, próbálom olvasni az anyagot, de gondolataim máshol járnak és képtelen vagyok figyelni a könyv tartalmára.
- Grace, zavarhatom egy pillanatra? Dr. Laurent dugja be a fejét a pihenő ajtaján. Összecsukom a könyvet és megcsóválom a fejem. A doktornő rám mosolyog majd könnyed lépésekkel sétál mellé és újra megszólal.
- Gracie, megtenné, hogy átmegy az irattárba és előkeres nekem egy aktát? Nagyon fontos lenne, de nincs időm lemenni, hamarosan a műtőbe kell mennem. Leírtam erre a papírra, hogy mit keressen, ha megtalálta adja le a recepción a nevemre, és hazamehet. Köszönöm Gracie. ismét rám mosolyog, majd a kezembe csúsztatja a papírfecnit és magamra hagy a teremben. Néhány percig még forgatom ujjaim között a fehér papírlapot, majd könyvem a hónom alá fogom és átsétálok a hosszú folyosókon, egészen az említett teremig. Mágneses kártyám használom a belépéshez, hűvös van idebent, a hideg felborzolja az apró szőrszálakat a kezemen.
Arthur, Lefebvre – 1800964 olvasom el a papírkán szereplő nevet, és kinyitom az A-B betűkkel ellátott fiókot, hogy megtaláljam amit keresek. Ujjaim gyorsan lapoznak a az akták között, szemem hozzászokott a kereséshez.
Arra azonban nem számítok amit a fiókban találok, egy kósza pillanatig még levegőt venni is elfelejtek, megdörzsölöm a szemem, hogy biztosan jól látok-e.
Athena Blake, 1800729   remegő kézzel lapozok bele a gondosan összefűzött aktába. A világ forog körülöttem, nem hiszem el, hogy mindez megtörténik. Megtámadták, a sérülései nem életveszélyesek, de ahhoz mindenképp elég komolyak, hogy még jobban aggódjak érte. Agyrázkódás, felhasadt száj, zúzódások a testen, repedt kar. Hirtelen minden világos lesz előttem, most már tudom, hogy miért került. Mivel a bizonyítékot nem vihetem magammal, köpenyem zsebéből előveszem a telefont és lefényképezem a papírt. Ezt nem fogod kimagyarázni Athena, most nem fog elmenekülni. Még néhány perc keresgélés után a doktor által keresett dosszié is előkerül, gyors léptekkel haladok a recepció felé, hogy leadjam, majd azonnal az öltözőig rohanok, hogy minden késlekedés nélkül kereshessem meg barátnőmet és saját magam győződjek meg arról, hogy minden rendben van vele. Már amennyire rendben lehet.


***


Semmi mást nem kell tennem ahhoz, hogy bejussak az egyetem épületébe, csak magasba emelni a belépőmet és a biztonsági őr gondolkodás nélkül enged az utamra. Ha most tudnám merre van, melyik osztályban, milyen órán egyenesen odamennék, de mivel sejtelmem sincs, jobb ötlet hiányában az udvaron várok rá, Előbb vagy utóbb biztos vagyok benne, hogy megjelenik, vagy rajzolni, vagy csak friss levegőt szívni, de biztos vagyok benne, hogy itt lesz. Addig is nincs más dolgom, mint a kijárati ajtó mellett várakozni. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje ácsoroghatok kint, de minden perce megérte, mert végre megpillantom őt. Nem mosolygok, inkább dühös vagyok, de arcvonásaim meglazulnak ahogy szemeibe nézek.
- Athena! Számot cseréltél, vagy direkt próbálsz levegőnek nézni?
■ ■- ■ ■Remélem tetszik :3 ■ ■credit
avatar
● ● Posztok száma :
54
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Magdalena Zalejska


Témanyitás ✥ Re: Udvar •• Kedd Márc. 13, 2018 6:53 pm


Athena  && Grace

Olykor alig mertem lehunyni a szememet éjszakánként. Gyertya, vagy éppen valaki éjjelilámpa fénye mindig megvilágította a szobámat, miközben még inkább kapaszkodtam a zenékbe, amikor álomra hajtottam a fejemet. Most még inkább nem tudtam aludni nélküle. Muszáj volt bedugni a fülemet, de mostanság nem is sokat aludtam. Egyszerűen nem ment és nem akartam sikoltva ébredni frászt hozni a ház többi lakójára, így késő éjszakába nyúlóan terveztem a megadott zenekarnak a kért videót. Nem voltam rest olykor hajnali háromig is alkotni, hogy reggel az asztalra dőlve ébredjek. Szerencsére a rengeteg koffein segített abban, hogy kibírjam a nappalokat, miközben Grace csengőhangját eltűntettem a napok múlásával. Nem akartam beszélni vele, se találkozni. Bunkóság volt a részemről, de úgy éreztem, hogy ez a legjobb, amit tehetek. Én nem tudok és nem akarok az egész dologról, vagy a múltamról beszélni, de megsérteni se akarom, hogy a szemébe hazudok. Rögzítőt se bírtam viselni sokáig. Talán félnapig, utána inkább anélkül voltam, mert zavart az órán, zavart, ha rajzolni akartam, így pedig egyre kevesebbet hordtam. Egyszerűen csak nyűgnek éreztem és a fájdalmat pedig elnyomtam különféle fájdalomcsillapítókkal, hiába tudtam, hogy ez nem helyes.  Nem törődtem most semmivel se, de legfőképpen a saját egészségemmel nem, maximum Jerry előtt tettem úgy, mintha érdekelne a rögzítő és nem zavarna, hogy ne csesztessen érte, vagy még Maddie előtt. Most is a táskámban pihent a rögzítőm.
Sietve bújok bele a dzsekimbe, ha már a tavasz beköszöntött. Táska a vállamra kerül, hogy utána megigazítva a hajamat elinduljak végre bele a nagyvilágba, rendben, csak Párizs akartam újra kicsit felfedezni, hogy ne kelljen otthon dekkolnom, de alig, hogy kilépek a kapun máris nem éppen kedves szavak csapják meg a fülemet. Nem tagadom jogos volt a felindulása, de attól még nem számítottam itt rá. Biztosan elfoglalt, sok a tennivalója, miért rám fecséreli az idejét?
- Lévén kicsöngött a hívásod, így szerintem te is sejted, hogy az utóbbiról van szó. – hangom hűvösen csendül. Talán még a barátságunk kezdetén voltam ennyire hűvös, de most mégse tudtam kedves és bájos lenni, kevésbé önmagamat adni. – Csak emiatt jöttél, hogy megkérdezd? Akkor kár volt, meg is írhattad volna, mert válaszoltam volna rá, ha eddig nem volt egyértelmű. – pillantásomat övébe fúrom, de sok mindennek lehetne nevezni azt a nézést, de kedvesnek és barátságosnak semmikép. Ha pedig nem kapott utánam, akkor laza lendülettel fordultam meg ismét, hogy megpróbáljam folytatni az utamat valamerre. Még magam sem tudtam, hogy hova akarok menni. Ha pedig a karom után nyúlt, megpróbálta elkapni és megállja késztetni, akkor csak annyit ért el, hogy sietve hátráltam meg és dühösen pillantottam rá. Nem akarom, hogy hozzám érjen akár ő, akár más. Miért hiszik azt az emberek, hogy csak úgy megérinthetnek bárkit?


■ ■      ■ ■credit


A hozzászólást Athena Blake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Ápr. 04, 2018 9:49 am-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Udvar •• Kedd Márc. 20, 2018 11:20 am


Athena  && Grace

Athena mostanra már a legjobb barátnőm, és őszintén bánt, hogy az elmúlt hetekben ennyire eltaszított magától. Addig a pillanatig amíg meg nem pillantottam a kartonját, el sem tudtam képzelni, hogy miért nem akar a közelemben lenni, miért csinál úgy, mintha nem is léteznék, miért akar levegőnek nézni. Borzalmas ami vele történt, és most, ahogy rá várok, azt kívánom bárcsak hamarabb megtudtam volna, bárcsak támogathattam volna ahogy azt a barátok csinálnák. Remélem még most sem késő, még van esély arra, hogy mellette legyek, és remélem, hogy nem taszít el magától, hogy visszaenged az életébe. Bizonyos szinten megértem, hogy megpróbál mindenkit távol tartani magától ebben a helyzetben, hiszen az emberek legtöbbször csak sajnálkozó pillantásokat küldenek felé, de igazából segíteni egyikük sem akar. Nem ítélem el, amiért jobbnak látta egyedül megbirkózni vele, inkább csak egy kicsit csalódott vagyok, mert nem tartott méltónak ahhoz, hogy beavasson a problémájába és nem bízott meg bennem eléggé. Figyelem arcvonásait, annyira szeretném magamhoz ölelni és biztosítani róla, hogy minden rendben lesz, de nem teszem, mert tudom, hogy azzal még inkább eltaszítanám őt magamtól. Pillantásom megenyhül, egyszerűen nem tudok haragudni rá, nem tudok dühös lenni bármennyire is szeretnék. Szeretném őt, fontos része az életemnek és bízom benne, hogyha elég kitartó vagyok előbb vagy utóbb nyitottabb les velem. Legalábbis nagyon remélem.
- Athena kérlek... szinte már könyörögve nézek rá. Kérlek ne taszíts el magadtól, kérlek engedd, hogy melletted legyek, hogy segítsek neked. Kérlek.
- Nem csak emiatt jöttem. Hiányoztál Athena. Látom felcsillanni a dühöt a szemében, látom, hogy haragszik, hogy menekülne előlem. Hátat fordít nekem, én pedig már nyúlok utána, de mielőtt hozzáérnék visszaejtem a kezem. Nem szereti a fölösleges érintkezést, így visszafogom magam.
- Kérlek beszéljünk. Ne menj el. Remélem, hogy képes vagyok még hatni rá valamennyire szavaimmal, tényleg csak remélni tudom, hogy nem hagy faképnél.
- Olvastam a kórlapodat. Tudom, hogy mi történt? Ezért kerültél? Azt hittem barátok vagyunk és bízol bennem. hangomban nincs semmilyen szemrehányás, vagy követelőzés, nem akarok rámenősnek tűnni, tényleg csak szeretnék mellette lenni, már amennyire ez lehetséges. Nem mozdulok csak figyelem őt, fogalmam sincs, hogy szavaimmal elérek-e nála bármit is, vagy süket fülekre talál minden amit mondok, azt viszont remélem, hogy hallja hangomban, komolyan gondolom.
- Miért nem mondtad el nekem? Tudhattad volna, hogy a kórházban dolgozom, így előbb vagy utóbb megtudom. Nem bízol bennem? Vagy szeretnéd, ha inkább hagynálak? Nem akarok a terhedre lenni, én csak a barátod szeretnék lenni. Kérlek, meg tudjuk beszélni? Ígérem semmi olyat nem kérdezek amire nem akarsz válaszolni, nem kell mondanod semmit ha nem akarsz. Még mindig mozdulatlanul állok és őt figyelem, ha most elmegy tudni fogom, hogy időre van szüksége és türelmesen várok, majd amíg felkeres, ha viszont marad, akkor tudom, hogy a barátságunk neki is jelent valamit.
- Hiányzol Athena... csak ismételni tudom önmagam, kifogytam a szavakból, nem tudom mit mondhatnék amivel jobb belátásra bírhatom. Lassan semmiben sem vagyok biztos, csak remélni tudok.  
■ ■- ■ ■Remélem tetszik :3 ■ ■credit
avatar
● ● Posztok száma :
54
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Magdalena Zalejska


Témanyitás ✥ Re: Udvar •• Kedd Márc. 20, 2018 6:41 pm


Athena  && Grace

Nem értettem, hogy mit is keres itt, vagyis tudtam miért jött, de teljesen felfogni nem tudtam. Talán amiatt volt, mert soha se kötődtem igazán már senkihez se. Kedveltem őt, de amit mások barátságnak hívnak. Nos, az nálam kicsit mást jelent. Nem voltam igazán közelengedni senkit se magamhoz. A titkomat megőriztem mindig is, ehhez pedig az kellett, hogy tudjam merre is van a határ és most őt ezen a határon kívülre löktem az elmúlt időben még inkább. De szemmel láthatóan feleslegesen. Hálás vagyok azért, hogy nem ér hozzám, mert így legalább még kevesebb lehetőséget kaptam arra, hogy netán a lelkébe gázoljak még jobban, mint netán eddig tettem meg. Ha azt hitte, hogy számomra könnyű volt, akkor nagyon is tévedett. Nem volt az, de ez volt a legjobb neki és nekem is. Nem tudtam megadni azt számára, amit esetleg egy másik baráttól simán megkaphatna. Nem voltam olyan, mint mások. Én az a lány voltam, aki még negyven fokban is képes volt elviselni a vékony hosszujjúfelsőket, mert az élet részben belekényszerített ebbe.
Sóhajtok egyet, de végül megállok és rápillantok, hogy akkor mondja, hogy mit akar. Nem fogom kimondani azt, hogy hiányzott nekem is. Képtelen vagyok rá, régóta nem mondok már ki ilyeneket, mert az bizalommal járna, túl nagy bizalommal, én pedig nem hiszek az ilyen fajta bizalomban már. Egy fikarcnyit se.
- Itt vagyok, akkor mond. Cigit? – kérdeztem meg tőle, miközben előtúrtam a kabátom zsebéből. Nem voltam láncdohányos és nem is igazán volt jellemző rám, de most mégis emellett döntöttem, mintsem tovább kelljen bunkóznom vele a szavaimmmal, mert hiába tűnt úgy, hogy könnyedén, nem jött… piszkosul nehéz volt így beszélnem vele.
- Nem értem, hogy mi köze ennek ahhoz, hogy barátok vagyunk-e, vagy nem. Másrészt meg hogy került a kezedbe? Csak nem kutakodtál? – vonom fel kérdőn a pillantásomat, hiszen még napokig nem kell mennem és nem hiszem, hogy ennyivel hamarabb kérette volna az orvosom az aktát, így roppantmód érdekelt, hogy akkor miként is keveredett a kezei közé. – Talán, vagy csak szimplán térre volt szükségem, szabadlevegőre. – mintha tényleg komolyan is gondolnám. Játszadozom vele, még akkor is, ha tudom nem helyes. Újabb slukkot szívok el, majd lassan fújom ki a füstöt, de nem rá, kicsit oldalra, mert ha jól rémlik, akkor megveti a cigarettázást, de nem kizárt, hogy tévedek.
- Talán nem kellene, hogy hiányozzak. Tudom, hogy hol dolgozol, de elég sokan vagytok ahhoz, hogy tudjam, akkor megyek, amikor nem vagy bent, hogy véletlen se lásd meg az aktámat. Nem akarom, hogy aggódj értem, nem tartozol értem semmivel se. – hadarom el a szavakat, majd idegesen túrok a hajamba. Meghátrálok pár lépést és megrázom a fejemet, ha mondani akarna valamit, még nem fejeztem be a mondandómat. – A barátom vagy, de talán mégse. Nem tudok úgy kötődni senkihez se, mint általánosságban mondják bárkire is azt, hogy barát. Fontos vagy, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudom, hogy tudod vannak titkaim. A barátoknak elméletileg nincsenek, de nekem mindig is lesznek Grace. Ez ellen se te, se én nem tehetek. Ez mindig így lesz, mert így kell lennie. – nem akarom áltatni őt, nem akarok hiúábrándot adni neki. – Talán csak meg akartalak óvni önmagamtól és esélyt adni arra, hogy találj egy normális barátot. – tettem még hozzá, miközben őt fürkésztem pár lépés távolságból, majd újra a cigibe menekültem, mintha az képes lenne megnyugtatni, pedig nem. Engem egyedül a zene és a rajz képes, de leginkább az utóbbi.


■ ■      ■ ■credit
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Udvar •• Hétf. Ápr. 09, 2018 1:20 pm


Athena  && Grace

Talán hiba volt eljönnöm, hiba volt ráerőltetnem magam, amikor szemmel láthatóan kerülni akar és nem leli örömét a társaságomban. Nem mondom, hogy ez a tudat nem bánt, hiszen én tényleg szeretnék mellette lenni és a hirtelen elutasítás hideg zuhanyként érint. Tudom, és el is fogadtam, hogy hozzám képest sokkal távolságtartóbb, de azt hittem, hogy ezeken a körökön már túl vagyunk és oldódott egy keveset bizalmatlansága irányomba. Hát, úgy tűnik tévedtem. Kérdésére csak megrázom a fejem, pontosan tudja, hogy nem cigizek, és, hogy neki sem kellene, de ezt most inkább nem teszem szóvá, nem akarom még jobban ellökni magamtól, most egyenlőre örülök annak, hogy legalább hozzám szólt és nem hagyott faképnél.
- Hogyan kutakodhattam volna utánad, amikor azt sem tudtam, hogy megsérültél? Gyakornok vagyok a kórházban, sokszor van dolgom az aktákkal és ma pont a kezembe akadt a tied. Ennyi és nem több, nem kell rémeket látni bele. Nem is tudom miért magyarázkodom, számomra teljesen egyértelmű, hogy a kórházban dolgozók bizony hozzáférnek az aktákhoz, akár más orvosok betegeihez is. Sokan vagyunk, mindig van valaki aki helyettesíteni kell, így az iratok nincsenek elzárva senki elől. Sőt, nekünk, gyakornokoknak elég sokszor az a feladatunk, hogy rendezzük ABC  szerint a neveket, vagy keressünk rá valakire, vagy vegyük fel a betegeket a kórlapra.
- Athena... veszek egy mély levegőt, hogy nyugalmat erőltessek magamra. Nem azért vagyok itt, hogy veszekedjünk, úgyhogy bármennyire is megpróbál távol taszítani magától én nem engedem. Komolyan azt hittem, hogy ezeket a részeket már átugrottuk, hogy ha lassan is, de jó úton halad a barátságunk és bízik bennem. Hát, tévedtem.
- Elég nagy lány vagyok már ahhoz, hogy tudjam kivel akarom tölteni az időmet. Nincs szükségem arra, hogy védj saját magadtól, ha én veled akarok lenni. A barátom vagy és ezen bármit mondasz most semmi nem fog változtatni. Tényleg megoldásnak tartod azt, hogy úgy csinálsz mintha nem léteznék? Tudom, hogy vannak titkaid, soha nem kértem, hogy fedd fel őket és nem is fogom, ha nem akarsz beszélni róla. A barátság arról szól, hogy elfogadjuk egymást olyannak amilyenek vagyunk, én megszerettem Athenat és nem akarom, hogy eltávolodjunk egymástól. Elfogadtam, hogy nem beszél a múltjáról, hogy ha valami olyan kérdést teszek fel neki, ami kényelmetlenül érinti egyszerűen nem válaszol, és cserébe ő sem erősködik, hogy életem minden másodpercéről beszámoljak neki.
- A barátom vagy Athena és ezen nem fogsz tudni változtatni. bátortalanul mosolygok rá a lányra. Olyan nagyon szeretném, ha ezt elfogadná és nem próbálkozna többé azzal, hogy levegőnek néz és úgy csinál, mintha nem léteznék.
- Ha szükséged van időre és térre, akkor csak szólnod kell, de kérlek ne csinálj úgy, mintha nem léteznék. Megértem, hogy néha magányra vágysz. Rendben? fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom vagy csinálnom, hogy újra visszalépjen az életembe, tényleg csak a mindennapjai részese akarok lenni.
- Megkérdezhetem miért nincs a sin a karodon? Nem fáj a karod, ha nem viseled?  
■ ■- ■ ■Remélem tetszik :3 ■ ■credit
avatar
● ● Posztok száma :
54
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Magdalena Zalejska


Témanyitás ✥ Re: Udvar •• Hétf. Ápr. 09, 2018 2:10 pm


Athena  && Grace

- Ha jól tudom sebésznek készülsz, ennek meg semmi köze a sebészethez, így vélhetően nem az én aktámért kellett menned. Inkább csak nem tudtad megállni, hogy ne nézz bele, ha már egy ismerős név, vagy még mindig tévednék és rosszul látnám a dolgokat? – pillantottam rá kérdőn, de kedvesség még mindig nem ült ki az arcomra. Megpróbálhat megmagyarázni bármit is, de nem először fordultam meg a kórházban, ahogyan azt is tudtam, hogy melyik területen van ő, hogy mi szeretne belőle lenni. Pláne, hogy egy konkrét orvosom van ott és neki semmi köze ahhoz az osztályhoz. Így pedig nem nehéz összerakni a képletet, hiszen az emberiség mindig is kíváncsi természetű volt, a nők meg főleg. Ezen nincs mit szépíteni, maximum újra jön valami mese. Igazából kíváncsi lennék, hogy mivel próbálja menteni magát, vagy mivel magyarázná a dolgot, ha esetleg tévednék. Talán jönne valami hihető és akkor lehet még én is elhinném, de jelenleg nagyon nem megy.
Unottan cigizem, miközben hallgatom. Tudom, hogy mire megy ki a játék, de van egy rossz hírem, hogy régóta nincs már lelkem. Nem véletlen nem tudok senkihez se kötődni, egyedül ő volt valamilyen téren kivétel, de semmi se tart örökké. Néha a valóság rút és kegyetlen, én ne tudnám ezt? Elhiszem, hogy neki se volt mindig leányálom az élete, de hirtelen nem érdekelt a múltja és semmi se. Egyszerűen nem értettem, hogy mire jó ez az egész, vagy az emberek olykor miért nem veszik a lapot. Lassan fújtam ki a füstöt, karikákat rajzolva belőle, majd a lányra pillantottam újra.
- Ennyi volt a hegyibeszéd? Most már jobb, hogy ezt kiadtad? – pofátlanságnak lenne határa, akkor ez biztosan már azon kívül esne. Meg se próbáltam erőltetni, hogy mennyire jó a kedvem, vagy éppen mennyire örülök neki, mert valójában én se tudtam, hogy mi a helyzet. Talán egy részem őrült, a másik részem meg nem és ő minél inkább próbálkozott, annál inkább el akartam lökni magamtól.
- Király, ennek most örülnöm kellene, igaz? – pillantottam rá újra, hogy utána leejtve a cigit eltapossam. A kezemet összefontam magam előtt és kérdőn fürkésztem őt, hogy még mit is akarhat, mert egyértelmű volt, hogy most nem a jobbik felemmel találta szemben magát. Sőt, mondhatni ellenállásba ütközött, nem is kicsibe.
- Miért nem tehetek azt, amit akarok? Miért gondoljátok mindig azt, hogy megmondhatjátok, hogy mit tegyek? Az embereknek van joguk elméletben, de szemmel láthatóan te is imádsz elfeledkezni róla, mint anyám. Végülis hagyjuk az út szélén ismeretlen családtagokra a gyereket. Azt hiszed bármit is tudsz a magányról, vagy arról, hogy mire van szükségem? Sejtésed sincs Grace. Akár tetszik, akár nem, de be kell látnod, hogy olyat tartasz a barátodnak, akiről szinte semmit se tudsz és esélyesen ez mindig is így lesz. Tényleg ezt akarod? – szólaltam meg végül. Esélyesen pedig nem azt kapta, amit várt volna. De legalább most már láthatja, hogy miért vagyok részben olyan, amilyen. Melyik ember rakja ki a gyerekét az útszélére? Nem épeszű, az is biztos, vagy nem fog anyadíjat nyerni. De talán anyám se tehet róla, hiszen olyan dolgok történtek, amit senkinek se kellene átélnie, végül pedig tényleg tönkre tette a családunkat a múltban elkövetett hibák.
- Sínben nem lehet alkotni és mint tudod, nekem szükségem van a kezemre. Viselem, ha éppen akad szabad percem, amiben nincs szükségem a kezemre. – feleltem komolyan, mert tényleg nem viseltem. – Majd elmúlik, az orvosok szerint jobban lesz, viseltem az elmúlt két hétben, de most már muszáj alkotnom. – sietve pillantok körbe, mintha csak valami kiútat keresnék ebből a helyzetből, ami esélyesen tuti nem lesz, mert buszhoz se kell rohannom. – Ne aggódj már annyit, jól leszek, oké? Merre akartál menni? – vetem fel végül, amolyan semleges dolognak, mielőtt elkezdene netán emiatt is kioktatni, mert nem viselem a sínt. Tudtam jól, hogy nem helyes, amit teszek, de a művészeknek olykor áldozatot kell hozniuk, én pedig hoztam. S már arra is van ötletem, hogy miként enyhítsem az olykor túlzott fájdalmat is, de az meg pont nem az ő orrára kötném.

■ ■      ■ ■credit
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Udvar •• Szer. Május 02, 2018 4:16 pm


Athena  && Grace


- Így van, belenéztem, mert véletlenül akadt a kezembe. nem mentegetőzöm, nem érzem magam hibásnak. Hajtott a kíváncsiság, szerettem volna tudni, hogy mi van vele, ha már ő nem mondta el, sőt még a hívásaimra sem válaszolt. Veheti úgy, hogy belemásztam a magán életébe, minden oka megvan rá, haragudhat is emiatt, de én akkor sem fogom hibásnak érezni magam. Egyszerűen csak aggódtam miatta. Fordított esetben biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanezt tette volna. Fáj amiket mond, fáj ahogyan rám néz, egy pillanatra el is fordítom a tekintetem. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg így érez, vagy csak a harag és ellenállás beszél most belőle. Tényleg szeretnék a barátja lenni, szeretnék ott lenni mellette amikor szüksége van rám, szeretném, ha bízna bennem, de láthatóan neki nincsenek ilyen igényei. Én tényleg csak a barátja akarok lenni, mindenféle elvárás nélkül. Az elmúlt időszakban sem kérdeztem túl sokat, ha valamit nem akart elmondani azt megértettem és ez a továbbiakban is így lenne. Még azt is megértem, hogy a mostani incidensről sem akart beszélni velem. Csendben állok mellette, figyelem ahogy szívja a cigit, ahogy karikákat képez a füstből. Egy arasznyit arrébb is állok, mert nem tudom elviselni a dohány szagát. Próbálom rendezni a gondolataimat, lenyugtatni saját magam és megérteni, hogy miért alakult így a kapcsolatunk, hogy hirtelen miért lett ennyire visszautasító. Én tényleg azt hittem, hogy barátok vagyunk, és abban is reménykedtem, hogy talán idővel egyre jobban elmélyül majd a barátságunk. Hiszen megértettük egymást, jól éreztük magunkat együtt, van rengeteg közös is bennünk, és soha nem voltunk rámenősek a másikkal. Ő megértette, hogy sokat kell tanulnom és dolgoznom, én elfogadtam, ha inkább rajzolni volt kedve, és bár eleinte is döcögősen indult a kapcsolat, azért mégiscsak barátok lettünk és nekem ez sokat jelent.
- Athena, kérlek. Nem vagyok az ellenséged. csendesen beszélek, nem vagyok az a kiabálós típus, és tudom, hogy ő azt nem is viselné el, de belül tombolok. Bosszant és egyszerre okoz fájdalmat is a szavaival. Miért ennyire makacs? Miért nem engedi, hogy a barátja legyek? Megcsóválom a fejem és tekintete helyett az épületet fürkészem. Próbálom összeszedni a gondolataimat és kitalálni, hogy mit mondhatnék neki, hogy mivel győzhetném meg arról, hogy nem vagyok az ellensége. Rápillantok. Tekintetemben láthat minden érzelmet ami most bennem tombol. Sejtheti, hogy dühös vagyok, de mindezek ellenére szeretnék továbbra is az életének része lenni, persze csak, ha akarja. Szavai a szívem legmélyéig hatolnak, úgy furakodnak be a mellkasomba, mintha kiélezett lándzsák lennének. Vérzek a lelkem és le kell sütnöm a tekintetem, hogy ne lássa azt a tömény fájdalmat amit szavai váltottak ki belőlem. Úgy érzem, hogy bármit is mondok csak rontok a helyzeten. Egyszerre ennyi és ilyen tömény információt talán még sosem árult el magáról, míg az egyik szavával sejteti, hogy nem volt túl fényes a gyerekkora a másikkal egyre mélyebb sebeket ejt rajtam. Pedig én tényleg csak a barátja akartam lenni.
- Azt tehetsz amit akarsz Athena. Én nem gátollak meg semmiben. Talán igazad van, talán semmit nem tudok rólad, nem tudom mit érzel vagy gondolsz, de azt ne kérdőjelezd meg amit én érzek. Neked is sok mindenről nincs fogalmad ami velem történt, és hidd el, az én életem sem fenékig tejföl. Álmomban sem gondoltam volna, hogy azzal, hogy kereslek és közelebb akarok kerülni hozzád azt vágod a fejemhez, hogy bármiben is akadályoználak. Éppen ellenkezőleg, én azt szerettem volna, hogy közel kerüljünk egymáshoz, de ez az álom egyre távolibbnak tűnik. nem akarok túlságosan szemrehányó vagy panaszkodó lenni, tényleg fogalmam sincs arról, hogy min ment keresztül, de ő sem tud az öcsém haláláról, vagy arról, hogy anyám depresszióba zuhant utána, hogy nem akart tovább élni. Lehet, hogy nagyon sok mindenben különbözik a hátterünk, én mindenben számíthatok a szüleimre, de rengeteg közös is van bennünk, csak ő ezt nem akarja meglátni. Felsóhajtok. Szavak most nem formálódnak meg fejemben, csak egy mély és fájdalmas sóhaj.
- Rendben. inkább nem fejtem ki abbeli aggodalmaimat, hogy mennyire veszélyes, ha nem hordja a sínt, hogy nem szabadna erőltetnie, megtartom magamnak a gondolataimat. Az orvosok úgyis minden bizonnyal elmondták mindezt neki, és szemmel láthatóan nem fogadja meg, ha kéretlen tanácsokat adnék neki, azzal csak olajat öntenék a tűzre.
- Hazafelé indultam. Te végeztél? Van kedved beülni a törzshelyünkre megenni egy sütit, mielőtt engem ismét beszippantanak a könyvek? Holnap este ismét megyek ételt osztani, ha lesz időd csatlakozz hozzám. Csakhogy tudd Athena, nem adom fel és nem fogom engedni, hogy kisétálj az életmből, egészítem ki a mondatomat gondolatban.

■ ■- ■ ■Remélem tetszik :3 ■ ■credit
avatar
● ● Posztok száma :
54
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Magdalena Zalejska


Témanyitás ✥ Re: Udvar •• Szer. Május 02, 2018 5:03 pm


Athena  && Grace
- Remek, akkor ezek alapján már az ember dolgai a kórházban sincsenek biztonságban, mert kíváncsiságból bárki belenézhet. Remélem ennél jobb orvos leszel és tiszteletben fogod tartani mások dolgait. – nyers voltam, nem is kicsit, de nagyon bosszantott az egész eset. Ez pedig sütött a pillantásomból is, hogy tőlem ne várja azt, hogy megsimogatom ezért a fejét. Sőt, inkább örülhet annak is, hogy nem mondom el a felettesének, mert esélyesen ott se tennék meg, hogy olyan aktákba nézeget bele, amihez semmi köze nincs. De ennyire rosszat még én se akartam neki, ugyanakkor azt is sejthette, ha ezzel állít ide, akkor sok mindent nyerhet, de nem tőlem. Nem szerettem soha azokat, akik beleszólnak mások életébe, vagy éppen nekem akarják megmondani, hogy mit tegyek és mit ne. Ha akartam volna, akkor elmondom neki, ami történt, de nem tettem. Ezt pedig tiszteletben is tarthatta volna. Vagy ez a mai világban már olyan rohadtul nagy kérés?
- Valóban nem lennél az? A barátok belenéznek mások aktáiba? A barátok szerintem inkább meghagyják a választás jogát, nem? – megadják azt, hogy eldönthessük mit mondtuk el és mit nem. Ő viszont ezt nem tette meg. Idegesen szívom a cigit, miközben próbálom magam lenyugtatni. Igyekszem elérni azt, hogy ne kezdjek el ordítani, vagy hagyjam itt a francba, mert legszívesebben ezt tenném. Megvoltak a magam titkai, a magam várfalai, amik mögé soha nem engedtem csak úgy senkit se nagyon régóta. Ő pedig most mégis önhatalmúlag mögé próbál jutni, mintha eddig nem jött volna rá, ha nem akarok valakinek valamit elmondani, akkor nem fogom és talán a lehető legkegyetlenebb módon fogom megpróbálni visszaütni az ostromokat. Az elmúlt hónapok alatt azt hittem, hogy erre már rájött, hogy képes volt elfogadni olyannak, amilyen vagyok. A zárkózottnak, aki olykor megoszt valamit, de a legtöbb dolgát elnyomja magában. Nagyobbat talán nem is tévedhettem volna, a jelenlegi állapotokat nézve biztosan…
- Az meg se fordult a fejedben, ha sejtem is, hogy titkolsz valamit, akkor direkt nem kérdezlek? Úgy hívják, hogy tisztelet. Tiszteletben tartom, hogy mit mondasz el és mit nem, amit te könnyedén áthágtál csak azért, mert véletlen megpillantottad a nevemet az egyik aktán. Miért kellett belenézned? Miért nem tudtad elfogadni, hogy nem beszéltem róla neked? Vagy ha meg is találtad, akkor rákérdezel, de nem magadtól olvasod el? Nem akarok róla beszélni, nincs miről beszélni. Megtámadtak, de túléltem, mielőtt baj történt volna. Ennyi történt és igen, az eset után valahogy senki közelségére nem vágytam. Ezt annyira nehéz felfogni, vagy megérteni? Biztosan te arra vágytál volna, hogy valaki pátyolgasson, de én nem! – szó szerint rosszul voltam az emberek érintésétől, ha nem voltam felkészülve rá. Miután pedig elnyomtam a csikket felvettem és a közeli kukában hajítottam, hogy utána idegesen túrjak a hajamba, miközben hallgattam a szavait. Mély levegőt vettem, miközben háttal álltam neki, majd lassan fordultam meg, mielőtt netán erre a kirohanásra tudott volna felelni.
- Nézd Grace, bírlak, mint valami tesószerűség. Régóta nem volt még ennyire se a barátom senki. Te nem sejted, hogy ez már alapból nagyszó, de nem vagyok olyan, mint te, vagy mások. Megvannak a titkaim, az okaim ahhoz, hogy távolságot megtartsam. Ha ezt el tudod fogadni, akkor elfogadod, ha nem, akkor talán jobb lesz, ha tényleg eltűnők, mert nem tudok semmit se ígérni. Nem tudom azt ígérni, hogy lesznek igazi csajos estéink, mint másoknak. Fura vagyok, mufurc vagyok és sokszor elviselhetetlen. Pontosan tudom, de vagy elfogadsz ilyennek és időt adsz, hogy netán egyszer elmondjak mindent magamtól, vagy pedig… - nem tudtam befejezni, mert egyértelmű volt és bármennyire is tahó voltam pillanatokkal korábban, akkor se akartam arra gondolni, hogy többé ne beszéljünk. Ne lógjunk együtt, még ha nem is olyan vadul, mint a többség teszi, akik barátnők.
- Mehetünk. – rántom meg végül a vállaimat és megvárom amíg mellém ér. – Hányra mész? – teszem fel a következő kérdést, mert tényleg érdekel, mert akkor megyek én is. Legalább másokon segíthetünk. – Még mindig jófejek a kollégák, meg a vezetők? – halovány mosoly kúszik az arcomra, ahogyan felteszem a kérdést, mert tényleg nem akarok veszekedni. Sejtem, hogy mennyire nem lehet neki könnyű, de ha még soknak is tűnik, akkor is csak ennyit kérek, hogy hagyja azt, hogy majd én bontsam le irányába a falakat, ne pedig ő kerüljön meg és úgy tudja meg a dolgokat.


■ ■      ■ ■credit


You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Udvar •• Vas. Júl. 01, 2018 8:59 pm

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Udvar ••

Ajánlott tartalom

Udvar
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Sorbonne Egyetem :: Egyetem épülete-