Laborok, gyakorlatok termei
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 12:29 pm ✥
✥ Today at 12:11 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥


Témanyitás ✥ Laborok, gyakorlatok termei •• Kedd Nov. 28, 2017 7:32 pm

******
avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Laborok, gyakorlatok termei •• Vas. Márc. 25, 2018 7:54 pm


defeat your enemies with success
Macknek

Mentolos-dohányos illattal tölti meg az orrom a friss cigarettaszál. Szórakozottan forgatom karcsú ujjaim közt, egyikről a másikra billentve, ahogy annak idején, még kiskoromban, a színes szívószálakat, amik szerteszét hevertek a lakásban. Akkoriban Anya sok mekis kaját hozott; nem is értem, hogy nem híztunk el mindketten. Szerencse? Talán. Ma már undorodom a zsírban tocsogó ételek puszta gondolatától is, de mint a világos színű függönyön, a cigaretta az én életemben is maradandó lábnyomot hagyott. Nem sokra emlékszem az apámból sem, csak erre, hogy folyton cigarettaszaga volt, cigaretta és olcsó whiskey, meg a dokkmunkásokra jellemző sós-halas-hínáros, koszos bűz. Az izzadtság. Sosem akarok izzadt lenni.
Az udvarban meredező hatalmas toronyra pillantok, az ódon falra szerelt órára, ami méteres mutatóval jelzi: elmúlt kilenc, azaz elkezdődött a gyakorlat. Egy szemüveges nyakigláb fut el mellettem, lohol, hogy a nyelve majd kilóg, és kinevetem, mikor elesik a lépcsőn, de ez sem hatja meg túlzottan, sem a farmerjén éktelenkedő fűfolt, annyira siet. Minek? Már elkésett. Teljesen mindegy. Végül nem gyújtok rá a második szálra, gondosan visszacsúsztatom a dobozba, amit a táskámba ejtek. Ráérős léptekkel sétálok ki az alkóvból, ahol ültem, és vágok át a zöld gyepen, melybe tűzve egy tábla ékesen hirdeti: „fűre lépni tilos!”.
Kultúra és kommunikáció. Olyan dolog, aminek alapvetően az emberben kellene lennie, nem pedig egyetemi szintű oktatásban hallania róla, így mély lenézéssel fordulok a tárgy felé, mely azonban jelenleg meghatározó szereplője a félévemnek. Már két óráról hiányoztam, a harmadikat pedig jó lenne megtartani, úgyhogy kénytelen vagyok végiglibegni a folyosókon (bár mikor meglátom az ablakon keresztül, a zebránál egy barátomat a kocsijában ülve, csupa szőke haj és dagadó izmok, már majdnem elcsábulok, hogy inkább felhívjam, nincs-e kedve elmenni valahová, pontosabban engem elvinni) a tanterem felé. Az oktató egy fiatal professzornő, amolyan szociális beállítottságú, aki nem hisz a gyerekek, mint vaksi dingók szabadon engedésében az egyetem kietlen pusztáin, és kényszerűen akar rávenni a szocializálódásra, mintha bárki, aki magától nem tud szerezni ismerőst, létjogosultsággal bírhatna egy kommunikációs szakon. Nevetséges. Szerencsére Liv azonban itt van, mindig itt van; nem velem, mert hétfő van, és hétfőn indokolt a gyilkosság is, ha valaki túl hiperaktív, Liv pedig nem képes másra; de tudom, hogy ott van, a teremben, és helyet foglalt nekem leghátul, sőt, talán már a projektet is elkezdte helyettem.
Félbeszakítja az oktató mondatát az ajtó enyhe nyikorgása, mikor benyitok. Nem nézek rá, és a rám meredő többi szempárral sem keresem a szemkontaktust, egyenesen a hátsó rész felé indulok.
Bonnet kisasszony! – köszörüli meg a torkát. Megforgatom a szemeim. A haja most a változatosság kedvéért kanárisárga színben pompázik, amit valami ronggyal kötött meg, mint egy lecsúszott drogos hippi. Fáj ránéznem. – Hová igyekszik?
A helyemre.
Semmi szükség rá, hogy melegítse, a barátnője egyedül is nagyon jól érzi magát ott. Csoportmunka lesz.
Milyen meglepő. – Nem értem, ez miben gátolná a helyem elfoglalását.
Úgy, hogy most én állítottam össze a párok listáját. – Már indulnék tovább, ám erre tényleg megtorpanok. Hogy érti, hogy ő állította össze? Mi ez, az óvoda? A papírjához nyúl az asztalon, és feltolja az orrára a nevetséges, könyvtárnős szemüvegét. – A maga párja… Mademoiselle Young.
Előbb össze-, majd felvonom a szemöldököm. – Az ki a franc…?
Nem tudom, pontosan hogy hívják fel a kilétére a figyelmem, Liv mutat-e segítőkészen a lánynak csúfolt entitásra, az oktató, a többiek, vagy ő maga az, aki megvetően horkant. Felismerem, hogy ne ismerném? Annyira sose érdekelt, hogy megtudjam, mi a neve, de nehéz nem észrevenni, ha valaki folyton megjegyzéseket tesz  Starbucks kávédra meg az éhező afrikaiakra vagy a napi egy euróért dolgozó kínai munkásokra, akiknek hála elkészült a táskám.
Két másodpercnyi gondolkodás után sarkon fordulok. – Nem, köszönöm.
Már kezemben van az ajtó hideg kilincse, mikor a nő abbahagyja az ingerült motyogását a tiszteletlenségről, és utánam szól: – Ha most kimegy, kisasszony, ne is jöjjön vissza, ez ugyanis a szemeszteres jegy alapja.
Na várjon csak! Maga most komolyan azt mondja, dolgozzak együtt hónapokig ezzel az indentitászavaros kilencvenesévek-szökevénnyel?
Nem, valójában mindannyian nyugodtabbak lennénk, ha inkább kimenne.
Érzem, hogy felforrósodik az arcom; nem a szégyentől, inkább a sértettséből fakadó dühtől. Legszívesebben rákiabálnék, sőt, azonnal megoldanám, hogy valahogy kirúgják, valamiért mégsem visz rá a lélek. Talán azért nem, mert az túl egyszerű volna; nem, én ennél sokkal, sokkal rosszabbat is ki tudok találni, csak egy kis időre van szükségem hozzá. Veszek egy mély levegőt, és hangosan csapom be az ajtót, hogy aztán a csizmám sarkának ritmikus kopogása (Gucci) mellett sétáljak el az asztalig. Közelről még rondább a haja, mint gondoltam. Direkt csinálja vajon? Ez valami elbaszott önkinyilatkoztatás akar lenni az egyértelmű hülyeségről? Lecsapom mellé a cuccom, az sem érdekel, ha ezzel esetlegesen kiborítok valamit, és leülök, hogy aztán mély megvetéssel mérjem végig a ruháit. – Are you for real…? – dörmögöm fennhangon.

748 szó
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
» kisasszonyok
● ● karakter arca :
» sophie turner


Témanyitás ✥ Re: Laborok, gyakorlatok termei •• Szomb. Márc. 31, 2018 7:58 pm

Roe-nak

Tökre bírtam az előítéletes embereket. (Igen, jól érzékelted, ezt a kijelentést alaposan nyakon locsolták iróniával. Ne kérdezd, honnan ismerek ilyen szavakat. Biztos hallottam valahol.) Ugyan, nem voltam az az ember, aki tipikusan mélyenszántó gondolatokat futtatott az emberiségről, a létezésünk miértjéről, avagy arról, hogy az ember miért olyan, amilyen.
Attól még Miss Potts kutyája rendszerint odatojt a járda szélére, Miss Potts meg nem szedte fel a kis tündi-bündi szőrpamacsának a végtermékét.  Innentől kezdve, nem foglalkoztam olyanokkal, akik nem átallottak elszalasztani azt az alkalmat, hogy beszóljanak a hajamra, a ruháimra, az életvitelemre vagy a lélegzetvételem ritmusára. Habár, néhány vérző orr nem emellett tanúskodott, de van, mikor nekem is akad róluk véleményem.
Egészen pontosan: mindig van véleményem.
Ami most kivételesen pozitív volt a tanárnőt mustrálva; a sárga haja pontosan azt tükrözte vissza, hogy igazából nem érdekli őt az emberek véleménye, ő így érzi jól magát és kész. Az általa oktatott tantárgy pedig csak hab volt a tortára; kultúra és kommunikáció. Mindkettőből fejlődnöm kellett, tekintve, hogy egyedül az angol és a kínai kultúrával voltam némileg tisztában, a kommunikáció meg nagyjából ott merült ki nálam, hogy vagy csúnyán néztem, vagy ütöttem, vagy igyekeztem vérig sérteni a másikat.
Nem tehetek róla, hogy az emberek ennyire idióták. Meg hogy is fogalmazott az iskolapszichológus a második „bedugom-Ernie-fejét-a-vécékagylóba” incidens után? „Magának indulatkezelési problémái vannak, kedves Miss Young.” Hát, mert magunkban forrongani, tépelődni, meg gőzölögni, mint egy tál húsleves, az bizony marhára egészséges lehet.
Az ajtó hirtelen feltárult, akárcsak Mordor kapuja, de nem különösebben érdekelt, ki méltóztatott késve befáradni az órára – éppen el voltam azzal foglalva, hogy az első padban ücsörgő tankönyvmániás stréberekről készítsek karikatúrát, és bizony az egyiknek a füle komoly problémát okozott. Az előző radírozásoktól kilyukadt a lap, én pedig hunyorítva vettem szemügyre a remekművemet – és rájöttem, hogy az a legkisebb baj rajta.
A fogaim közé vettem a ceruza végét, amit már az előzőekben is szinte szanaszéjjel rágcsáltam (tudósok kimutatták, hogy igenis segíti a gondolkodást! Mint a rágózás.), míg Miss Primadonna nekiállt cirkuszolni a tanárnővel, és egészen addig nem érdekelt, ameddig fel nem merült a nevem. Félig ledöbbenve kaptam fel a fejem, és pislogás nélkül néztem a lányra, aki kétségkívül a bőre alatt is eurókat hordott. Partner? Ez? Na, ne röhögtessenek már.
Pokol a második nevem, de a Franc se rossz – néztem rá mosolytalanul. Kósza hírek jöttek és mentek, azonban egyik sem érdekelt közülük. Róla viszont tisztán lesütött, hogy amolyan méhkirálynőnek gondolja magát, és határozottan nem bírja, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja.
No, hát, ideje, hogy megismerjen engem.
A szemeimmel követtem a mozgását, egészen addig, míg el nem érte a mellettem levő helyet, amire végül méltóztatott lehuppanni. Az előző beszólogatásait nem is vettem figyelembe; éppen elegen szóltak már be ahhoz, hogy ne tudjon újat mondani.
És ezt nem is átallom az orrára kötni.
Identitászavaros kilencvenesévek-szökevény? – vontam fel a szemöldökeimet. – Cserélj patront a kreativitásodban, hercegnő, mert ez nem volt túl eredeti beszólás – kacsintottam rá, és cseppet sem törődve a megvető pillantásaival, lapoztam egyet a füzetemben. Jim és strébertársainak megörökítése az utókornak még ráért. Itt nagyobb harc várt rám. – Engem legalább nem egy Vogue magazinból klónoztak, Anne Shirley.
Ha válaszolt is valamit, félhangosan lalalázni kezdtem, és a hangszínt megtartva hozzátettem angolul, hogy „nem hallaaaaak”. Valahol gyerekes volt, az tény, de senki nem foglalta törvénybe, hogy kötelességem elviselni a zöldmanzárdos lányt. Ha ő tehet megjegyzéseket, én miért ne?
Ja, és – fordultam felé újból – jobban teszed, hogyha csinálsz valamit, mert rajtam nem fogsz élősködni, Miss Taplógomba.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit



A hozzászólást MacKenzie Young összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 15, 2018 6:31 pm-kor.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Laborok, gyakorlatok termei •• Vas. Ápr. 08, 2018 11:19 am


defeat your enemies with success
Macknek


Sosem értettem azokat az embereket, akik ilyen módon lázadoznak a rendszer ellen, az átlagosan elfogadott, szociális felállás ellen. Miért teszik mindezt? Nos, az egyértelmű válasz az volna, hogy revolúcionistáknak hiszik magukat, újjászületett Che Guevarának vagy Jean D’Arcnak, aki majd megfordítja a főhullám folyásának irányát. Akit aztán majd ünnepel a nép, mert megszabadította őket a rabigától.
Szerintem egyszerűen csak rohadtul különcök, felszínesen érdekli őket bármi probléma is, és csakis saját magukkal törődnek. Amivel alapból nincs semmi gond! Így lehet túlélni. De nincs bennük passzió, elköteleződés bármi iránt; ráadásul a személyiségük is irritáló, annyira vonzóak, mint egy kaktuszt döngető csótány. Nem minden rossz, amit a nagy átlag kedvel; hogy illeszkedsz be közéjük, ha meg sem érted őket, sőt, köpsz mindenre, amit szeretnek? Sehogy, leginkább.
Ezt az Avril Lavigne-utánzatot sem láttam még soha másokkal kommunikálni, nyilvánvalóan jó okkal. Mintha a menstruációs görcösk megelevenedett alakja volna. Nem utálom, persze, az ennél jóval több energiát igényelne a részemről, amire eddig nem volt szükség; egyszerűen nem lelkesített túlzottan a létezésének ténye. Most? Legszívesebben kiugranék az ablakon, de félteném a csizmám sarkát. – Ahhoz képest elég eredeti volt ahhoz, hogy szóról szóra megjegyezd – vonom fel az egyik szemöldököm megvetően. Mit kacsintgat? Ne kacsintgasson. Ilyen borzasztó tusvonallal főleg ne. – Elárulom neked, hogy én a Vogue…! – De nem tudom elárulni, ugyanis mint valami kétéves, elkezd énekelni. Egy pillanatra komolyan megdöbbent. Szóval nem csak totál csődtömeg, még zakkant is. Úgy komolyan, olyan Forrest Gump szinten. – Geez, neked mi bajod van? – pislogok rá, majd mintha rugót építettek volna belé, eddig sosem látott intenzitással emelem fel a kezem, mert már megszoktam, hogy nem képes figyelembe venni, ha máshogy próbálok jelezni neki. – Másik partnert akarok!
Azt persze nem várom meg, hogy felszólítson, mert épp háttal áll nekünk, és a táblára ír valamit. – Akarni nem itt kell, Mademoiselle Bonnet…
Néhányan az első sorban felnevetnek, de csak addig, míg hátra nem fordulnak (nem tudják megállni, hogy ne nézzenek hátra, soha), és szembe nem kerülnek gyilkos tekintetemmel. Kedves ember vagyok, csak ne nyomja meg senki a ribanc-gombot. Ők közel pirospacsiznak hozzá, és rögtön el is hal a vigyoruk.
Már csak ez a laborpatkány maradt. – Úúú. Ezt a keménykedést a Green Day táborban tanították, vagy tökre génszintről jön? – csücsörítek rá, mintha valóban érdekelne a kérdés. Eszem ágában sincs dolgozni. Majd ráveszem valamelyik első sorban ülő gyökeret, hogy csinálja meg. Ez a szép a kitaszítottakban; az eggyel feljebbi szinten lévő átlag beszívottakhoz képest még villantanod sem kell feléjük semmit, legfeljebb egy mosolyt. Ennek tudatában csupán félig figyelek arra, amit a tanár beszél, inkább azt az egészen kivehetetlen görbületet figyelem a műkörmöm gyűrűsujján. Nem egyezik meg a másik kezemen lévővel. Már megvan a délutáni programom; kiverem a hisztit a műkörmösnél. Az egy dolog, hogy koreaiul karattyol, és csak azért mentem bele, mert a szépségszalon szerint ő a legjobb, de hogy még egy egyszerű ívet se tudjon normálisan befejezni!
A kultúra és kommunikáció, a kommunikációs kultúra és kulturális kommunikáció kapcsolata – olvassa fel fennhangon a tanár.
Hátulról egy hang cincog, és elég hamar rájövök, hogy Liv az. – Oké, hát most, izé, én tökre majdnem biztos vagyok benne, hogy ez a három cucc tökre ugyanaz, csak tök más sorrendben vannak egymás mögött a szavak! – jelenti ki a maga szokásos stílusában, amikor épp okosat szeretne mondani. Ha nem lennénk nyilvános helyen, ki is mosolyognám a világból. Olyan, mint egy kutya. Nem az a táskakutya, inkább mint valami dog. Hűséges, de istentelenül ostoba.
Nos, ebben szinte már igaza is van, kisasszony. Sőt, varázslatos dolgot mondok önnek: minden mondatunk ugyanazon szavaiból tevődik össze, csak más sorrendben. Csoda, ugye? – villant rá ragadozóvigyort, a sárga fejével olyan,  mint valami begőzölt Csőrike. Ez már zavar. Csak én bánthatom. – Igazán jeles színfoltjai önök az órámnak. Ilyenkor már majdnem sajnálom, hogy nem ugrottam le a torony tetejéről.
Hát, ezt én is sajnálom – morgom.
A feladat egyszerű – folytatja zavartalanul. – A szeminárium végén, egy adott témát kell kidolgozniuk, majd egy 30 perces kiselőadás formájában prezentálniuk. – Több emberből is felszakad az ellenkezés nehéz sóhaja. – A célom nem az, hogy önöket bosszantsam, hanem ogy tudományos szövegek olvasásában és értelmezésében gyakorlatot szerezzenek, az előadásokon hallottakat elmélyítsék, élményszerűvé tegyék, és használni is tudják a későbbiek során. – Elindul a padsorok között, és szétvagdosott cetliket oszt szét, minden padra egyet. A mozgó szájak alapján, ez a témakör lehet, amit kapunk. Néhányuknál válogat is, szóval úgy tűnik, nem mindegy, ki mit kap. – Mint mondtam, ez adja a félévvégi jegyük alapját, melyen a vizsgán csak szépíteni lehet. Az előadás mellett, írásban is kérem leadni a kutatási dokumentumaikat, valamint a prezentációt és egy 1-2 oldal terjedelmű összefoglalást kéretik feltölteni az egyetem közös szerverére.
Nem lehetne inkább a Facebookra? – sóhajtom a szemem forgatva. Mennyivel egyszerűbb lenne, minek kell még egy szerver? Úgyis mindenki rajta van!
A tanárnő persze épp ekkor ér elénk, s ragadozóvigyorral les le rám, majd a témára, amit elénk akar tolni. – Tudja, Mademoiselle Bonnet, már majdnem a szociális médiával kapcsolódó tételt adtam maguknak. De azt hiszem, a véleménye nem lenne elég, hogy is mondjam, objektív.
S ezzel elénk tolja a témát. A humán magatartási komplex : a humán szocialitás, szinkronizációs és konstrukciós készség.
Igaza lehet. Szocialitás, szinkronizálás és konstrukció… Amerikai barátunk ezekről igen objektíven tud csak véleményt formálni.

S.L.U.T.
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
» kisasszonyok
● ● karakter arca :
» sophie turner


Témanyitás ✥ Re: Laborok, gyakorlatok termei •• Szomb. Ápr. 14, 2018 4:26 pm

Roe-nak


Figyelmeztetés: obszcén nyelvezet imitt-amott.

Pontosan tudtam, mit gondol a mellettem ülő hárpia; nyilván, ha márkás farmerben és felsőben, gondosan manikűrözött körömmel és frissen belőtt hajjal ücsörögtem volna mellette, az ég egy adta világon semmi gondja nem adódott volna velem. De mivel nem egy plázagyökér-manufaktúrában klónoztak le, s ezek közül egyik kritériumot sem teljesítettem, már csak a jelenlétemmel rontottam a presztízsén, ami engem tovább vidított.
Bár, annyi szent, hogy egy szemináriumon megreked a kommunikáció két ember között, amiről elvileg szólna, nagyon vicces. Tény, hogy én sem tettem érdemi lépéseket felé, viszont Őfelsége Hiszti, ki első ezen a néven, az ocsmány ruhadarabok leverője és az égig érő Cosmopolitanok koronázatlan királynője se erőltette meg magát túlzottan. Ráadásul, kezdtem úgy érezni, hogy ez a nő nem tud mást érezni, csak megvetést. Meg időnként felháborodást, ha változatos szeretne lenni.
És még rám mondják azt, hogy érzelmi analfabéta vagyok, ch.
Csak azért jegyeztem meg, mert már előtted kismillió és egyszer ellőtték ezt a beszólást. Próbáld újra, kuglófom egyetlen savanyú kis mazsolája.
Hála az élő világ összes istenének, nem tudtam meg, mégis mi köze volt a Vogue-hoz, na, nem mintha érdekelt volna akármi is vele kapcsolatban. Az ilyenek egyáltalán nem tudtak érdekelni, maximum egy török sorozatban, ahol kikaparták volna egymás szemét. Na, azt pattogatott kukoricával a kezemben néztem volna végig. Ellenben nagyon jót vigyorogtam azon is, amint új partnert követelt magának, a tanárnő pedig egy lélegzetvétellel leoltotta – úgy tűnt, a hercegnő ma kivételesen szar napra virradt.
Majd ha lesz időm, megsajnálom egy kicsit. Brühühü.
Legalább annyira jön génszintről, mint a te erőlködésed – támasztottam meg a bal kezemmel a fejemet, és úgy villantottam felé egy idegesítően széles mosolyt. Egy külső szemlélő bizonyára megvádolt volna azzal, hogy élveztem, ahogy a hárpia idegszálain piruettezhetek, és lényegében nem is járt messze a valóságtól. Ezek simán elhitték, hogy mindenkibe belerúghatnak bármiféle következmény nélkül; hát, most ideje, hogy visszanyaljon a fagyi.
A továbbiakban pedig úgy tettem, mintha a mellettem ülő ribizli nem is létezne, helyette felhasználva azon bámulatos képességemet, hogy egyszerre több helyre is oda tudok figyelni, ismételten nekifogtam a karikatúrámnak, egy újabb szereplővel. S midőn meglepetés, véletlenül hasonlított a hárpiára. Teljesen véletlenül. (Csípőre tett kézzel vonta fel megvetően a szemöldökét, és követelt egy új partnert.)
A szemináriumi móka tovább folytatódott a hátsó IQ-bajnokkal és a tanárnővel, aki úgy tűnik, nem ma jött le a falvédőről, és minden egyes szavával egyre jobban elérte, hogy bírjam. Eddig nem sok ember vívta ki magának ezt ki; mindegyikben volt valami elemien idegesítő, amiért akár egy kanál levegőben is meg tudtam volna fojtani. Kezdve a mellettem ülő kirakati bábuval.
A rajzommal való ügyködést egyedül akkor hagytam abba, mikor a tanár a padunk elé ért a feladattal, és elég furán néztem rá, ahogy felolvasta a feladatot. És ezt nem lehetne érthető, emberibb nyelven is közölni…? Mindegy, majd a koliban kiguglizom.
Azonban, mint mindenhez, Miss Taplógombának ehhez is volt valami hozzáfűznivalója. Amerikai a nagynénikéd jobb térdkalácsának nyolcadik szilánkja!
Na, ide figyelj, te arrogáns picsa – emelkedtem meg félig a helyemről, figyelmen kívül hagyva, hogy a tanár jócskán hallótávolságon belül áll. – Két dolgot tisztázzunk le, amivel nem árt, ha tisztában vagy, bár nem biztos, hogy felfogod, lévén, hogy maximum két agysejted van feltehetőleg, amiből az egyik azon dolgozik, hogy blokkolja a másikat. Az első, hogy rohadtul nem vagyok amerikai, hanem brit. Másodszor, nem ajánlom, hogy szívózz velem akárhogy is, különben a fogaid körmeccset fognak játszani a bennmaradásért. Stimmt? – meredtem rá pislogás nélkül és nem kellett különösebben érzékenynek lennem a külvilág rezdüléseire, hogy tudjam, minden molekula megfagyott a levegőben.
Elegem lett belőle; komolyan azt hiszi, ő itt a valaki, csak mert van otthon egy aranyat tojó szamaruk? Mit képzel ez, születési előjognál fogva tiporhat el másokat? Hát meg a büdös francokat!
S mintha mi sem történt volna, a tanárnő felé fordítottam a fejemet:
Mikorra kell beadni?
Azzal lehuppantam a helyemre. Nem érdekelt, hogy nagy valószínűséggel két embernél is kihúztam a gyufát, az meg pláne nem, hogy jó eséllyel a szeminárium további része nekem szabadfoglalkozás lesz a levegőn. Nem érdekeltek a felszisszenések, és az sem, hogy a népszerűségi indexem nem verte ki a csillagos eget. Ahogy a másik reakciója sem érdekelt.
Semmi nem érdekelt.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Laborok, gyakorlatok termei •• Szer. Május 23, 2018 8:23 pm


defeat your enemies with success
Macknek


Meg vagyok győződve arról, hogy nem erre jelentkeztem, mikor beadtam a jelentkezésem a szakra; pontosabban, elküldtem anya egyik futrinkáját, aki személyi asszisztens néven szolgált, bár pontosabb kifejezés volna a csicska, hogy intézzen el mindent. Mindent tudtam, amit tudnom kellett hozzá, engem leptek volna meg a legjobban, ha sikerül… nos, meglepniük. Csak a végzettségre volt szükségem, hogy az elején, míg a karrierem nem indul be, több fizettségre kötelezhessem őket; azután pedig már teljesen mindegy, hogy a Harvardon végeztem nanotechnológiát kutatva, vagy krumplit sütöttem a Mekiben. Soha, senkit sem érdekel a másik háttere, legfeljebb a marketing részről; kell valami, amitől el lehet adni, és valami, ami miatt a többiek empátiát éreznek. Belőlem egy egész cég meggazdagodhatott volna; nem azért, mert olyan rendkívüli lenne, ami velem történt (noha én kivételes vagyok), hanem mert hajlandó vagyok mindezt eladni, és addig csűrni-csavarni, míg már én sem igen tudom az igazi valóságot, és elhiszem a média által a fogyasztóknak tálalt, kusza maszlagot.
Bizonyára Mackenzie-nek is megvan a maga története, valami nagyon mélyre ható, megindító és fájdalmasan valós, ami miatt ilyen lett, amilyen. Egy öntelt, magát lázadónak hívő üres és szomorú kislány, aki megharap másokat, mert azok nem játszanak vele.
De rohadtul nem érdekel. Mert nem tudja eladni magát.
És mert ki nem állhatom.
A tanárnőt sem kedvelem különösebben, ezt a hajszínt senkinek sem tudnám megbocsájtani, és visszakérném az engedélyét, bárki volt is a fodrásza. Szégyen a szakmára! Mérsékelt undorral kevert heveny unottsággal pillantok fel rá, ami a témát illeti. Bizonyára nagyon mókásnak gondolja magát; és mindezen csak dob egy lapáttal, mikor Mac’N’Cheese megszólal. Lassan, hűvösen fordulok felé, bár előre tudom, hogy nem fog tetszeni, amit mondani akar. Szavaival párhuzamosan kúszik fel homlokomon a szemöldököm. Te most hozzám beszélsz?Befejezted? – pislogok rá kínzóan lassan. –  Kínos vagy.
Mindkettejük viselkedése hagy maga mögött kivetnivalót – jegyzi meg a tanárnő, láthatóan unottan. A telefonom felpittyen, és a hátsó sorokból érkező kopogó hangok alapján Liv írhatott nekem üzenetet. – A vázlattervet félidőben, a kilencedik héten. A végső verziót félév végén, az utolsó tanítási héten.
majd továbbáll, jól láthatóan egyáltalán nem érdekli két diák személyes vitája, mindaddig, amíg nem borulnak padok. A tekintetem egy ideig követi, megállapítom, hogy igazán beruházhatna egy kondibérletre, hamár minőségi ruhákra nyilván nem költ, majd visszatér a padtársamhoz. Még mindig pezsegni érzem benne az indulat utóját, és szinte már mulatságos; hogy ennyire nem tudja koordinálni magát. Mi lesz vele, ha odakint szembejön valamivel? Majd hisztizik és toporzékol és azzal fenyegetőzik, hogy kiveri mindenki fogát? Azt hiszem, néhány év múlva hamarost az ő képeivel lesz tele a híradó, ahogy bíróság elé viszik… – Azt hiszed, hogy csak azért, mert nem vagyok hajlandó lealacsonyodni a szintedre, máris nyertél, ugye? – Rosszmájú rókavigyor terül szét az ajkaimon. – Hát akkor hadd rántsalak le arról a magas lóról, Cyndi Lauper. Mindegy, mennyire harapsz, mennyire dobálózol gyerekes fenyegetésekkel vagy pattogsz, mintha a szalmaszál karjaid bármennyi fenyegetést is jelentenének… Nem nyersz. Bár ez így nem helyes megfogalmazás, hiszen a verseny azt jelenti, egyáltalán volt esélyed, pedig nincs. Ne vedd magadra, nem csak te tehetsz róla, hogy financiálisan, marketing-szinten és lássuk be, szociálisan én vagyok a kedvezőbb, ha egyszer bárkinek választania kell közülünk, egyszerűen ilyen az élet, nem fair, meg minden, lehet sírni az Ombudsmannak. És ó, választani kell, ne aggódj. – Szavaim könnyedén csengenek, hiszen könnyedén is gondolom őket; nem kihívás az ilyesmikkel törődni. Ekkor azonban eltűnik a magamra erőltetett lágyság, és általános, rideg közönyömet előtérbe engedve hajolok közelebb, előre a padon. – Ha még egyszer fenyegetni mersz, legyen az bármilyen érdektelen is… Kirúgatlak innen. Ha azt hiszed, nem megy, csak figyelj, és élvezd azt a pár hónapot, míg elvonatom tőled az ösztöndíjat, ellehetetlenítem a tárgyaid, és általánosságban élő pokollá változtatom az életed. – Aztán hátradőlök, és nagyon, nagyon ráérősen oldom fel az iPhone képernyőjét, hogy elolvassam az üzeneteket. – Ne becsülj alá, hon. Nagyon alattomos vagyok, sértődős, rengeteg szabadidővel és nagyon, nagyon sok pénzzel. – Negédes mosollyal pillantok rá, mintha az előzőek meg sem történtek volna. – Akkor jók vagyunk, ugye? – kacsintok.

S.L.U.T.
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
» kisasszonyok
● ● karakter arca :
» sophie turner


Témanyitás ✥ Re: Laborok, gyakorlatok termei •• Szomb. Júl. 14, 2018 2:16 pm


AC miatt
avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Laborok, gyakorlatok termei ••

Ajánlott tartalom

Laborok, gyakorlatok termei
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Sorbonne Egyetem :: Egyetem épülete-