L'Artisan Fleuriste
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:19 pm ✥

✥ Yesterday at 2:09 pm ✥

✥ Yesterday at 1:49 pm ✥

✥ Yesterday at 10:29 am ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 10:20 am ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:58 pm ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:28 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ L'Artisan Fleuriste •• Kedd Dec. 05, 2017 7:45 am

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Breana Bouillon tollából
Témanyitás ✥ Re: L'Artisan Fleuriste •• Kedd Dec. 05, 2017 10:50 am

Nann & Bree

Újabb nap teljesen egyedül. Úgy látszik, apa rájött, hogy bár nem sokat tudok a virágokról, folyton elrontom a kasszát és heti egyszer rendre összetörök valamit, az üzlet mégsem ég le, ha rám bízza egy teljes napra. Azon persze nem kezdett még el gondolkodni, hogy a reggel 8-tól este 8-ig tartó "műszak" nem túl emberbarát, még azzal a röpke másfél óra ebédszünettel sem, amit beékelt a bolt nyitvatartási idejébe - no persze nem az én kedvemért, hanem kötelező előírásból. Hiába nyaggatom, hogy vegyen fel más alkalmazottakat, mert egyedül vinni 12 órán keresztül a boltot nem csak kimerítő, hanem törvénytelen is, eddig még nem állt kötélnek, hiszen én olcsó munkaerőnek számítok, és most, hogy már a korizás sem foglalja le minden szabad percemet, mégis mi más dolgom lehetne?
Nem is tudom, mondjuk az életem?
Nagyokat ásítok, a 8:00 nyitás ugyanis 7:00 jelenlétet és 6:00 kelést jelent, én pedig köztudottan szeretek sokáig lustálkodni. Na jó, valójában nem, általában beiktatok egy fél órás reggeli futást meló előtt, ezért kell ilyen korán kelnem. Így frissen, üdén, és természetesen rohadt fáradtan nyomathatom végig az egész napot - mégsem tudom lerázni magamról ezt a szokást. Lemondtam már arról, hogy visszatérjek a jégre, a testem viszont ugyanúgy igényli a megszokott rutinját, és mivel a bokám jól bírja, gondoltam, miért ne? A pult mögött állni egész nap és virágokat cipelni úgyis kinyírja a derekamat. Meg az idegeimet.
Nagyot ásítva próbálok betalálni a kora reggeli félhomályban az ajtó zárjába, majd felhúzom a vasfüggönyt és nekilátok a szokásos reggeli rutinnak: virágok kipakolása, díszek kicipelése a bolt elé, kirakat lesikálása, rolók eligazítása. Gyakorlottságról és borzasztó nagy unalomról árulkodik minden mozdulatom - jé, ez a roló új, ezt még nem láttam, mikor került ide? -, és alig fél órával az érkezésem után mozgolódás támad a szemközti boltban is. Még csak nemrég nyílt, a forgalmából ítélve azonban egész sikeres kis üzlet, apa legalábbis imádja, rengeteget jár oda. Az összes vászonrolónkat onnan szerezte, és bár én nem sokat értek a művészetekhez, azt be kell vallanom, hogy egész ügyes a kiscsaj. Nekem még nem volt szerencsém beszélni vagy találkozni vele, bár általában egyszerre zárunk és napközben is gyakran látjuk egymást az út kétoldaláról. Nem tartom furcsának, hogy az egészséges kíváncsiság hajt - dög unalmas ez a környék, már ami az üzleteket illeti, dior, starbucks... Jó, utóbbi törzshelyem az ebédszünetek alatt, de azért jól jön egy kis változatosság. Az elmúlt egy évben ez lett az új mottóm: a változás jó! A változatosság felpezsdít!
Ha még úgy harminc-harmincöt évig mondogatom, talán elhiszem.
Már egy távcsövet is behoztam magamnak, pontosabban az első napokban, amikor még nem láttam, ki vezeti a boltot, csak a mozgásra figyeltem fel. Érdekelt, hogy valami dögös csaj-e, a sugárút viszont cseszettül széles, és azoktól a kopaszodó, nyomi bokroktól sem látni sokat, úgyhogy behoztam egy távcsövet, és igen, néha a szomszéd üzletet lestem. Ez beteges? Szerintem kedves gesztus a részemről. A csajszi megspórolja a boltot védő belső kamera költségeit - lett egy lélegző és eleven távolsági kamerája.
Oké, talán egy kicsit beteges. Nem is csinálom már olyan gyakran. De a csajszi elég cukinak tűnik, és még nem sikerült kifigyelnem, pontosan mivel tölti az ebédszünetét - nem valószínű, hogy azzal, amire rendeltetett, mert nem nagyon láttam még kimozdulni a boltból shoppingolni, és a kajafutár sem áll meg nála. Vagy otthonról hoz magának enni minden egyes nap, vagy ebédszünetben mondjuk a másik hobbijának él és rúdtáncol, esetleg sztriptíztáncot lejt az útra néző ablak előtt, látótávolságon belül.
Most miért, reménykedni szabad, nem?
Apa Bibliája, vagyis a határidőnaptárunk szerint tizenegy megrendelésért jön ma a vevőjük. Egy műüzliszelet majszolása közben gyorsan végigfutom a neveket, hogy nagyjából tudjam, mire-kire számítsak, amikor a pillantásom megakad valami furán. Nem feltétlenül a külföldi név szúr szemet, hisz Párizs etnikailag egész színes város, hanem apa mögé kanyarított, mások számára meglehetősen olvashatatlan kézírása. Drømme. De hisz ez a szemközti bolt! A rendelése pedig néhány furcsa latin szakszó, amiről életemben nem hallottam, de biztos vagyok benne, hogy óvodásokat lehetne riogatni vele. Köszi, apu, biztosan tudni fogom, melyik az a Guzmán-bromélia (Guzmania spp.)!
Megyek inkább és tartok egy cigiszünetet, amíg nincs itt az első vevő. Korábban kivertem a cigit mások kezéből, néhány fogukkal együtt, ha azt láttam, hogy a jelenlétemben dohányoznak. Sportolóként mindennél többre tartottam az egészségemet, a testem fittségét, mióta azonban lemondtam a versenyszerű sportról, úgy döntöttem, ennyi "kényeztetés" nekem is jár. Hamar kiderült viszont, hogy utálom a cigit és képtelen vagyok köhögőgörcs nélkül letüdőzni a füstöt, de szerettem úgy tenni, mintha nem így lenne. Megnyugtatott, ha néha-néha kiálltam a bolt elé elszívni egy szállal. A számban keringtettem a keserédes ízt, majd hagytam, hogy felszálljon a reggeli párával.
Ekkor vettem észre, hogy egy kisebb teherautó elhajt a Drømme elől, megfigyelésem alanya pedig egy nála másfélszer nagyobb dobozkupaccal egyensúlyozik vissza a boltja felé, útközben majdnem halálra taposva egy csivavát. Eltaposom a cigit és a kétszáz méterre lévő zebra ellenére, kamikazékat megszégyenítő kecsességgel átkocogok az úttesten, át az összes záróvonalon, hogy a lány elé lépve felajánljam lovaginás segítségem. Azzal azonban nem számolok, hogy ha a dobozoktól semmit nem lát, abba a semmibe én is beletartozom, és ahelyett, hogy megdöbbenne az érkezésemen, szimplán csak nekem jön. Halkan felnyögök, ahogy a dobozok mellen nyomnak, majd halvány mosollyal leemelem a torony felét, felfedve a mögötte rejtőzködő arcot, és a sajátomat is.
Egy pillanatra félredobban a szívem és elfelejtem tisztázni, hogy nem lenyúlni óhajtom a dobozait, hanem segíteni jöttem. Igazából fogalmam sincs, miért jöttem. Jó, oké, fantáziálgattam már a csajról így kétszáz méter távolságból, de nem gondoltam volna, hogy tényleg szép. Hogy ennyire szép. Kár, hogy a boltban hagytam a távcsövet! Úgy érzem, a dobozok túl nagy távolságot ékelnek kettőnk közé, és szeretném őt még közelebbről látni.
- Látom, jól jönne egy kis segítség. - bököm ki végül, felöltve a létező legbarátságosabb mosolyomat, és csak most jövök rá, hogy nyitva hagytam a boltot és egyedüli alkalmazottként csak úgy leléptem. Csajozás vagy biznisz? Nos, bocsi, apu. - Bree vagyok, tudod, a szembe szomszéd. - bökök állammal a virágbolt felé. De hát honnan tudná? Ő biztosan nem tart távcsövet a pultja alatt. Mindenesetre ha elfogadja a segítségemet, akkor a könyökömmel kinyitom előtte a boltja ajtaját, hogy előre mehessen, másik kezemmel könnyedén csípőmhöz szorítva az átvett dobozokat.
- Csak gondoltam, ideszólok, hogy elkészültek a megrendelt virágaid. Bármikor átveheted őket a nap folyamán, de ha szeretnéd, ebédszünetben át is hozhatom őket...


avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
9
● ● Keresem :
○ bigbro
● ● karakter arca :
○ Stephanie Rose Bertram


✥ Szeretettel Lærke Nanna Bergström tollából
Témanyitás ✥ Re: L'Artisan Fleuriste •• Kedd Dec. 05, 2017 12:43 pm

Bree &&  Lærke

- Mi? Pont most? - nyögök bele a telefonba, majd ujjaimmal kissé megnyomkodom az orrnyergemet, és gondolatban már azon töprengek hogyan is vegyem rá az elgémberedett tagjaimat, és a kikandikáló lábamat, hogy kimásszak a jó meleg takaró alól és útra induljak.
- Jó, akkor indulok. - mondom a telefonban túl gyorsan hadaró férfinak, és hazudnék ha azt állítanám, hogy minden egyes szót megértettem. Jól beszélem a franciát, felsőfokúm is van belőle, azonban még mindig meg tudnak lepni olyan szavakkal, melyeken jó pár percet el tudok merengeni, mindenesetre a lényeget leszűrtem. Jön az áru, és nekem a boltban kell lennem mire megérkezik.
Kissé nyűgösen, mint egy kisgyerek dobom le magamról a puha meleget jelentő plédet, majd felülök az ágyban. Még csak hét óra van az isten szerelmére, délelőttöt mondtak, nem hajnalt, de hát ezen már nincs időm bosszankodni. Gyorsan lefőzök egy adag kávét, majd míg a koffein hangosan kotyog az apró fém edényben hideg vízzel megmosom az arcomat. Felteszem a szempillaspirálomat, majd azt a lágyan pirosas rúzst is, melyet úgy szeretek a mindennapokon használni, és mikor a kávé elkészül már én is abszolút készen állok. Nem vittem az öltözést túlzásba, fekete farmer, lapos csizma, hosszú pulcsi, és egy jó meleg csíkos sál, mely passzol a számra kent rúzshoz. Hajam szőkésbarna tincseit lágyan átfésülöm, középen megtűzöm, csak hogy ne lógjon a szemembe, majd inkább a mai napra szemüveget választok és nem kontaktlencsét. Ezt a kényelmes darabot nem olyan régen sikerült beszereznem, és bár nem vagyok nagy szemüveges, mégis megszerettem. Többet hordom, mint a lencsémet, és bevallom töredelmesen maximum csak akkor zavar, mikor sokat kell kinn és benn is lennem, mert sajnos érvényes rá a mondás hogy ami bepárásodhat az be is párásodik.
A kávémmal a kezemben indultam útnak, és igaz még nem ismerem ki magam túlontúl jól Párizsban, az útvonalat már azért sikerült megjegyeznem. Nem igazán vagyok jó sofőr, úgyhogy a kocsi témát viszonylag hamar elvetettem. Inkább elvitetem magam Andreas bácsival, vagy épp megyek a jól megszokott tömegközlekedéssel, mint hogy vezetnem kelljen. Könnyűszerrel eltévedek, és így legalább biztos hogy nem kell semmilyen rossz környékre értem jönnie, és még taxira sem költöm el a félretett pénzemet.
A fülemben üvölt Lykke Li, a kávémat lassan kortyolgatom, melynek melege átjárja a testemet. Hideg van, legalább is ahhoz képest, hogy egy héttel ezelőtt még egész tűrhető volt az időjárás. Most azonban már így decemberben csak megérzem. Mondjuk messze nem ugyanolyan a klíma mint otthon, de az ember lánya könnyedén hozzászokik a jóhoz, így persze én is. Itt azért nem kell nagykabátban közlekedni már novemberben, azonban azt kár lenne tagadni, hogy a csípős reggelek mindenhol ugyanolyanok.
A reggeli dugók miatt egy órába telik mire beérek a Drømme-be. Nyilván, a virágbolt már nyitva van, ami azt jelenti kissé elkéstem. Látom a kivilágított belső teret, a benn sürgölődő lányt, akivel még soha nem találkoztam és miután ő már javában dolgozik én csak elhúzom a számat. Remek, hogy más már rég elkezdte a napját, én viszont baromira nem hallattam még egyről a kettőre.
Kulcsomat bedugom a zárba, elfordítom, majd belépek a jóleső hidegbe.
Mondta a bolt tulajdonosa hogy a telek itt nehezek, meg hogy napi szinten muszáj a kandallóval vacakolni, azonban nem gondoltam hogy ennyire. Pedig este még megraktam, mielőtt elindultam haza, de úgy látszik mégsem eléggé. Számból felszáll a pára, ami a nem túl jó időjárást jelenti az üzletbe, majd ahelyett, hogy kinyitnék inkább azzal kezdek foglalatoskodni, hogy üzembe helyezzem a melegcsináló szerkezetet. Kicsit megpiszkálom az alját, még parázslik... remek. Újságpapírral bélelem ki, majd mikor lobogni kezd, akkor fával is megpakolom. A kiszáradt fenyő pattog a cserepek között és tudom, hogy már csak pár perc és végre meleg lesz.
Ahogy befejezem a műveletet a telefonom azonnal csörögni kezd, majd a hatalmas kocsi már le is fékez a bolt előtt. A táskámat lepakolom az egyik sarokba, majd kifutok a férfiak elé. A rendelt vásznaim, meg a varrógép alkatrészem, meg a festéshez szükséges kellékeim! El sem hiszem, hogy ilyen hamar megérkeztek!
Mosolyogva fogok kezet a szállítóval, majd felajánlom a segítségemet, azt azonban nem gondoltam teljesen át, hogy minden dobozt rám akarnak majd sózni. Lassan úgy felpakolnak, hogy nem látok semmit a dobozoktól, viszont legalább a hallásommal nincs gond, már ha látni nem is láthatok.
Lágyan csilingelő női hang karistolja a dobhártyámat jólesően, én pedig a hang irányába fordulok - mert valahol ott állhat - és természetesen leverem a mellét, a veséjét, vagy a fejét... azt nem tudom milyét pontosan... de az biztos hogy sikerül a dobozokkal jó közel kerülnöm hozzá.
- Bocsáss meg, nem igazán látok! - sóhajtom meggyötörten majd ahogy leveszi a dobozokat feltűnik végre az arca és göndör haja, melyhez hasonlót még nem is láttam. A szám elnyílik egy pillanatra, de csak azért, mert művészi szempontból egészen szép a látvány. Olyan festhető...
- Lærke vagyok... - hadarom el gyorsan, és csak most jut eszembe, hogy igaz sikerült bemutatkoznom, de hát pont azzal a nevemmel amit nem igazán tud senki kiejteni. Így inkább sóhajtok egyet és megrázom a fejemet.
- Nanna... hívj Nanna-nak. Az talán egyszerűbb. - ingatom a fejemet, majd az ajtó felé indulok, mert konkrétan kezd leszakadni a kezem. Minek az emberiségnek férfi, ha a nőkre hárítják az ilyen feladatokat???
- És köszönöm a segítséget! - mondom a lánynak, majd ha kinyitja előttem az ajtót azt egy kellemes mosollyal megköszönöm. Benyomulok az immár kellemes melegbe, majd az egyik sarokba cipelem a dobozokat és le is rakom.
- Tedd csak le valahova, majd kipakolom mindjárt. - mondom az új ismerősömnek, majd magára is hagyom egy percre.
- Egy pillanat kérlek! - szólok, csak hogy ne sértődjön meg, amiért nem tudok vele úgy foglalkozni, ahogy kellene, de hát a számlát csak kitöltetném ezzel az isten barmával, ha már pakolni nem segített. Már csak az kéne, hogy az eszembe jusson hogy is van a számla franciául....
- Bocsi, segítenél? - fordulok vissza hozzá, majd kissé zavartan kezdem el birizgálni a sálam szegélyét.
- Hogy is mondjátok azt a papírt, amit a szállító ad, ami alapján a könyvelés felé elszámolsz és ami alapján ugye ezt kifizeted? Nem jut eszembe..
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● karakter arca :
○ Charlotte Mckee


✥ Szeretettel Breana Bouillon tollából
Témanyitás ✥ Re: L'Artisan Fleuriste •• Pént. Dec. 08, 2017 7:53 pm

Nann & Bree

Nem pont úgy történik, mint a filmekben. Bemutatkozik, én pedig csak nagy, kerek szemekkel pislogok rá, és igyekszem értelmezni a katyvaszt, ami az elmúlt fél tized másodpercben elhagyta a száját. Az akcentusa mindenesetre cuki.
- L.... - Eddig tökéletes, már csak nyolc másik kiejthetetlen hangot kéne kiböknöm valahogy. Észreveheti bárgyú, kétségbeesett grimaszomat, mert rögtön mond valamit, ami egy fokkal jobban tetszik. Nann'! Örülök, hogy végre megismerhetlek! - Egyből kiszélesedik a mosoly az arcomon, és még a kezem is odanyújtanám, hogy kezet fogjak vele, amikor rájövök, hogy mindkettőnk rendesen feldobozolta magát. Halkan felnevetek a helyzeten, aztán követem őt befelé a boltba. - Semmiség! A Champs Elyséesen mi már csak ilyen összetartóak vagyunk.
Két pillanat alatt megértem, apám miért imádja annyira ezt a helyet. Az egész üzletet körbelengi egyfajta aura, barátságos, meghitt, misztikus kisugárzása van. A félig leengedett rólok kellemes félhomályba vonják a boltot, és furcsa, fűszeres illatok kavarognak a levegőben. Fogalmam sincs, honnan származhatnak, de tetszik ez az összhatás. Szemet gyönyörködtető képek, rolók mindenfelé, bódító hangulatvilágítás, ízes illatok... és kellemesen meleg van. Az összes érzékemet padlóra küldi, csoda, hogy még a hallásomat nem kajálta meg ez a hely.
- Wow! - Annyira magával ragad a nézelődés, hogy a dobozokat is cipelem közben magammal. Jó kondiban vagyok, nem zavarnak, csak amikor Nann eltűnik, akkor eszmélek fel. Megkeresem, hova pakolta le a dobozait, majd odacipelem a többit is. Alig helyezem el őket óvatosan a kupac tetején (eléggé zörögnek, ki tudja, mi lehet bennük), máris felbukkan mellettem, amitől önkéntelenül is elmosolyodom. Ismét. Érdeklődve hallgatom a körbeírást, és bevallom, el kell gondolkodnom néhány pillanatra, mégis mi a francról beszél. Nem úgy festek, mint egy üzletvezető - nem véletlenül, az ilyesmit ugyanis mindig apu csinálja. Mindig. Ha én csinálom, tuti elszúrom.
- Ó, a számla! - csettintek, amint leesik, és támad egy remek ötletem. - Activityznünk kéne. Ne hidd, hogy előnyben lennék... Néha úgy érzem, én sem tudok franciául. - magyarázom hanyag vállvonással, majd két ujjamat a számba véve istenesen elfüttyentem magam.
- Hé, a számla meg kitölti magát?! - üvöltök ki a bolton túlra, mire a szállító is egyből észbe kap. Majdnem itt hagyta szegény csajt. Kikísérem Nannt és asszisztálok, míg kitöltik a papírokat. Ha kell, segítek, de mint említettem, jobb, ha nem én csinálom. Közben azért vetek egy pillantást a virágboltra a túloldalon, és csak most esik le, hogy könnyedén ott hagytam teljesen üresen. Apu ki fog nyírni...
- Figyelj csak, egyedül vagyok a boltban, vissza kell mennem tartani a frontot, mielőtt valami idióta kitalálja, hogy virágokat akar rabolni. Akkor ebédszünetben áthozzam a rendeléseid? - fordulok vissza a lányhoz, szabadkozva, a mosolyom mégis ragyogó, hiszen tudom, hogy nem megyek messzire, ahogy ő sem. Mostantól végig szomszédok maradunk, és már pontosan el tudom képzelni, kire gondoljak, ha a szemközti boltban mozgolódást látok. Ez a tudat felvillanyoz. Sosem hittem volna, hogy pont a virágbolt hoz majd üdítő változatosságot az életembe... - Megihatnánk egy kávét is, ha van kedved, és közben elmesélhetnéd, honnan jöttél, meg hogy tetszik eddig Párizs. - vetem fel lelkesen. Nem aggódom amiatt, hogy túlságosan nyomulósnak tűnök majd, hiszen abban nincs semmi rossz. Egy ideje már bámuljuk egymás kirakatát, itt az ideje, hogy végre megismerjük, aki mögötte van.


avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
9
● ● Keresem :
○ bigbro
● ● karakter arca :
○ Stephanie Rose Bertram


✥ Szeretettel Lærke Nanna Bergström tollából
Témanyitás ✥ Re: L'Artisan Fleuriste •• Pént. Dec. 08, 2017 8:45 pm

Bree &&  Lærke

Igazából örülök neki, hogy segít nekem, hiszen jó pár kört kellene megtennem, ha minden dobozt be szeretnék pakolni a boltba. Még messze nem vagyok teljes egészében berendezkedve, de az bizonyos hogy már megvan, hogy milyennek is szeretném a boltot és egészen jó úton haladok efelé. Mindenképpen valami vintage stílust akartam követni, így tehát minden ehhez a vonalhoz lett kialakítva, és őszintén szólva, ehhez az aprócska ajtóhoz és bolthoz nem is illetv volna semmi elegáns. Imádom a fát, annak az illatát, így mikor megláttam, hogy kiadó ez a hely nem is gondolkodtam sokat, azonnal a sajátoménak akartam tudni.
Ahogy lábammal belököm az ajtót, szabad utat engedek magunknak. Az új lány mögöttem sétál, igaz az ő keze is tele van dobozzal, mégis most fogja először látni a második - akarom mondani a harmadik - otthonomat.
A helyiség aprócska, viszont annál otthonosabb. Balra kapott helyett a műtermi rész. A falban a felgöngyölített rolók sorakoznak, ha valaki meg akarja őket tekinteni, csak a fogantyújuknál kell megfogni őket, és már le is tekerheti, hogy teljes pompájában láthassa azokat. A hatalmas fa íróasztalom mögött a ház tégla fala látható, valamint a beépített szekrényem, amiben az összes festéshez szükséges kelléket őrzöm. Ezen kívül ezzel szemben helyett kapott egy hatalmas festő állvány, egy kis asztal, amin színek kavalkádja sorakozik ecsetekkel. Jobb kéz felé található a növények zuga, ahol a ház épségben hagyott és kilátszó mestergerendáiról azok szárítva lógnak. Van egy újabb hatalmas asztalom, ahol a még zöld növények kaptak helyet, pár zsák, rengeteg levendula és citromfű, egy két cserép menta, és még sorolhatnám a rengeteg illatozó finomságot. A bejárattal szemben a kandalló parázslik, mellette pedig egy kis beugró rész van, ahol egy picinyke konyhát alakítottam ki, egy meseszép kávéfőzővel, mert hát ez az egyetlen dolog, amiről képtelen voltam lemondani.
- Tedd csak le őket, ahol szimpatikus, majd elpakolom később! - magyarázom a lánynak, majd mikor bemutatkozunk egymásnak, kellemesen elmosolyodom. Legalább emberek tekintetében nincs itt semmilyen rossz tapasztalatom. Mindenki nagyon kedves az első perctől fogva, és furcsa, hogy nagy valószínűség szerint Dániába nem lenne sikere ennek a kis üzletnek, itt viszont mindenki nagyon is nyitott rá. A virágboltos férfi például rengeteget időzik nálam, és már vannak visszatérő vendégeim, akik ha nem is vesznek semmit ,akkor is bejönnek csak a bolt aurája, aromája miatt. És én épp ezt szerettem volna elérni. Hogy szeressék ezt a helyet, hogy ez legyen a nyugalom szigete, és hogy egyszer ez a bolt számomra is meghozza a lelki békét, amit már egy éve nem találok, mert valahol elveszett Dániában, azon a napon mikor Ő meghalt.
- Ne törődj vele, senki nem tudja kimondani. Maradjunk a Nanna-nál. - mosolyodom el ismét, majd lerakom a kezemből a dobozokat végre. Épp eleget cipeltem már mindet, ideje, hogy megszabaduljak tőlük.
Mikor végre körbenéz a helyiségben és csodálkozó és ámuló szavakkal illeti csak felkuncogok.
- Ezek szerint tetszik?! Édesapád is gyakran jár hozzám. Szeret itt időzni, mintha egy kicsit kiszakítaná ez a hely a mindennapos taposómalomból. - árulkodom és csak reménykedem abban hogy nem gond, hogy elmondtam, hogy sűrűn szoktunk találkozni. Igazából ez megtiszteltetés, hiszen nagyon jó ember és segítőkész, én pedig szívesen segítek mindenkinek.
- Számla. - mondom utána, és még kétszer elismétlem csak hogy megmaradjon. Az activitys megjegyzésére pedig hangosan felnevetek. Sosem tudtam jól mutogatni, szóval lehet egálban lennénk.
- Ó, köszönöm! - köszönöm meg a segítségét és megajándékozom még egy mosollyal. A pasas ugyanis simán kisétált volna innen úgy, hogy magával viszi a számlát. Gyorsan utána szaladok, aláírom amit kell, majd elveszem a saját példányomat és el is húzza a csíkot, mi pedig kettesben maradunk.
Tétova mozdulattal lépek a virágaim elé, majd felmarkolom a tegnap készített illatpárnát, amit citromfűből készítettem, és felé nyújtom.
- Köszönöm a segítséget, és kérlek fogadd el ezt. Ez egy aprócska párna, citromfű van benne, segíti az alvást, nyugtat, és szép álmokat eredményez és frissességet. - mosolyodom el kedvesen, majd ha esetleg gondolkodna azon hogy elfogadja-e, én lágyan megfogom a kezét, és belehelyezem azt. Ujjaim az ujjaira kulcsolódnak, egy pillanatig elveszek tekintetének csillogásában, majd megtöröm a varázst és hátrébb lépek elengedve Őt.
- Persze, menj csak! Én itt leszek egész nap, és örülnék ha áthoznád a rendelésemet. A kávéval meg ne foglalkozz, beszereztem egy nagyon jó kis gépet, isteni kávét főz. - mosolyodom el hiszen tényleg nyugodtan átjöhet, akár itt is ebédelhet, én nem vagyok semmi jónak elrontója. Kávét pedig tudok adni neki, ha már a rendelésem átcipeli.
- A fél egy jó lesz? Csak mert akkor szoktam ebédelni... és ha van kedved, akkor ebédelhetsz velem...
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● karakter arca :
○ Charlotte Mckee


✥ Szeretettel Breana Bouillon tollából
Témanyitás ✥ Re: L'Artisan Fleuriste •• Szomb. Dec. 09, 2017 6:08 pm

Nann & Bree

Szólhattak volna a dán szülőknek, hogy a mai modern kor virtusát szem előtt tartva válasszanak inkább nemzetközi nevet a gyereküknek, amit nem esik nehezükre más népeknek kimondani. A Laerke talán menő Dániában, de hogy a franciák az L-ig sem biztos, hogy eljutnak, az tuti... Az én nevem például nem kifejezetten franciás, van egy kis angol-amerikai beütése, ezáltal népszerű vagyok a külföldiek körében. Voltam. Az a fránya igeragozás...
- Fantasztikus ez a hely! - őszinte ámulattal fordulok a lányhoz, hogy lássa, nem csak udvariaskodom, hanem tényleg ámulatba ejtett a bolt. Akkor is, ha igazából sima rolókról van szó. Nem egy művészeti galéria, vagy ilyesmi, hanem egy redőnyös bolt, mégis olyan hangulatos és egyedi, hogy az ember máris a pénztárcájáért nyúlna. Jó helyet választott Nann, Párizs nem véletlenül a művészetek városa. A szerelmen túl. - Hát igen, apa nagyon szereti a... kiszakadást - bólintok némi fintorral az arcomon, az apám ugyanis remek menekülő. Mindig megtalálja a módját, hogy kiszakadjon a cudar valóságból, csak azzal nem törődik, hogy a gyerekét meg egyedül hagyja benne vergődni.
- Számla. - igyekszem elfojtani a mosolyomat, ahogy meggyőzőn bólogatok. Olyan aranyos! Nem is tudtam, hogy létezik ez a furcsa vonzalmam a külföldi lányokhoz, de most már egyre inkább belátom, hogy az akcentus menő. A dán lányok menők. Egész Dánia menő. Egyébként meg ügyes, szerintem fiatalabb nálam, mégis teljesen egyedül vezeti a bolt ügyeit. Én még apa segítségével sem győzöm az adminisztratív teendőket, sem a papírmunkát.
- Jaj de édes vagy, köszönöm! - átveszem a párnácskát és megszagolom, miközben Nann elmagyarázza, mire való. A leírás megmosolyogtat, felvillan lelki szemeim előtt a magas labda, és át sem gondolva, mit művelek, máris lecsapok rá. - Ó, hát ezekhez az is elég, ha csak a vendégekre mosolyogsz! - Nyugtatás, szép álom és frissesség, nem kell hozzá a citromfű, amikor ilyen szépen mosolyog. Csak egy pillanattal később esik le, hogy valószínűleg a francia útikönyve nem ír arról, hogy a francia lányok előszeretettel udvarolnak más lányoknak. Csak egy egészen icipicit esek pánikba, aztán a farmerom zsebébe csúsztatom a párnácskát.
- Köszönöm! Magamnál fogom hordani egész nap, hogy jó illat lengjen körbe. - terelem a témát, mintha mit sem mondtam volna az előbb, hogy ne érezze magát kényelmetlenül emiatt. Az invitálása hallatán egyből repdesni kezd valami a mellkasomban, arcomon pedig kiszélesedik a mosoly.
- Az klassz lenne! Akkor fél 1, ebéd és kávé. Meg a virágok, persze - teszem hozzá sürgetőn, és már most le merem fogadni, hogy tutira elfelejtem a rendelését. Ebből is látszik, hogy csak alibiként hoztam fel, hogy több időt lehessek vele. De átlátszó, basszus... - Kitartást addig a melóhoz! - elköszönök tőle, és ha nincs más, jókedvűen dudorászva visszakocogok a virágbolthoz. Ez a váratlan találkozás a szomszéd lánnyal feltöltött energiával és jókedvvel, ami meglepő módon egész délelőtt kitart. Pörgős vagyok és jókedvű, és képtelen vagyok úgy kinézni az ablakon, hogy ne arra gondoljak, vajon Nann mit csinál, és néha elnéz-e felém.
Amint az utolsó vevőt is kitessékeltem délben a boltból, elfordítom a "nyitva" táblát és hátraszaladok a mosdóba. Megigazítom a sminkemet, megfésülködök, fogat mosok, aztán előhozom a raktárból a Nann által rendelt virágokat (nem felejtettem el!), meg az otthonról hozott ebédemet. Bezárom a boltot és átegyensúlyozok a virágokkal az úttesten. Az ajtónál szembesülök vele, hogy nincs szabad kezem kinyitni azt. Ez ma a teli kezek napja, úgy látszik...
- Nann, megjöttem! - rikkantom, orromat a kirakat üvegének nyomva, ahogy bekukucskálok, hogy bent van-e.


avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
9
● ● Keresem :
○ bigbro
● ● karakter arca :
○ Stephanie Rose Bertram


✥ Szeretettel Lærke Nanna Bergström tollából
Témanyitás ✥ Re: L'Artisan Fleuriste •• Pént. Dec. 15, 2017 5:49 pm

Bree &&  Lærke

Nyilván lehetne minden név nemzetközi... de hát az ember lánya első sorban a saját hazájában próbál boldogulni, csak később igyekszik nemzetközi porondra lépni, pont ez történt velem is. Talán anyám sem gondolta volna, hogy én majd egyszer mégis kellően bátor leszek ahhoz, hogy ott hagyjam lényem egyik felét Dániában, és egy számomra teljesen idegen országban kezdjek új életet. Sosem voltam túl bevállalós, vagy épp az a személy, aki felelőtlenül dönt bizonyos kérdésekben, és ebben sem én voltam a határozott. Lényegében anyám volt az, aki belekényszerített ebbe az egészbe, valami fondorlatos módon, és bár tudom, hogy haragudnom kellene rá, mégis képtelen vagyok arra, hogy ezt tegyem.
- Köszönöm, igyekeztem a saját képemre formálni! - mosolygom az új lányra, aki egy igazán üde színfoltja a mai napnak, és az üzletnek is. Még soha nem járt nálam, nem csak ő, hanem hozzá hasonlatos jelenség se. Az egész lénye vibrál, tele van energiával, és bár tudom hogy hülyeség, hogy az ember nem érzékelheti mások auráját, én mégis teljesen biztos vagyok abban, hogy minden nyugodt és kellemes aurájú ember közül ő az, aki abszolút kirikít és kilóg a sorból. Olyan lehet ő is, mint a haja. Göndör, játékos, rugalmas, izgága, és még sorolhatnám azokat a jelzőket, melyeket tökéletesnek találnék rá, és a hajára.
- Igazán nagyszerű ember ... - felelem kedvesen, miközben másik kezemmel már a számlát rendezgetem, melyet pár perccel ezelőtt megkaptam a szállítótól. Határozottan örömmel tölt el, hogy volt olyan kedves, és lényegében egy ismeretlen emberért kiállt és én épp ezért nem is rejtem véka alá a hálámat.
Az apró párna után nyúlok, majd úgy helyezem a kezébe, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Kellemesen mosolygok, miközben elmagyarázom, hogyan is használja, és bár tudom, hogy nem szabad csak úgy megérinteni másokat, valahogy mégis jóleső érzés hozzáérni puha kezéhez, selymes bőréhez. Nem is igazán érzem a szituációt kellemetlennek, egészen addig, míg azt nem mondja, amit.
Arcom vörössé válik, és úgy kapom el a kezemet, mintha megégettem volna. Tekintetemmel a padlót bámulom, és próbálok a világ legtermészetesebb módján viselkedni, épp ezért zavartan simítok hátra a fülem mögé egy elszabadult apró hajszálat, és közben igyekszem lenyugtatni magam. Már elszoktam attól, hogy ilyeneket mondjanak nekem, és bár tudom hogy hülyeség, hogy réges-régen túl kellett volna lépnem ezen az egészen, mégis borzalmasan kényelmetlenül érzem magam. Mert bár Ő már nem él, mégis a lelkem úgy érzi,hogy lovat adtam valaki alá, és én megsértem Őt, az emlékét... kettőnk múltját, a világot, a halottakat, a napot, a holdat, a csillagokat és az egész univerzumot. Mert nem természetes és nem normális, hogy valaki flörtöljön a szerelme halála után nem sokkal, hogy egy év kevés idő ahhoz, hogy a gyászt lezárjuk. És tényleg bármennyire is undorító, valahol belül nem érzem magam hibásnak, nem érzem azt, hogy bűnt követek el azzal, hogy kedves vagyok egy új ismerőssel, és amúgy is, biztos csak félreértem ezt az egész szituációt, pláne azok után, hogy az az egyetlen kósza mondat nem kering kettőnk között a levegőben sokáig, hanem hamar ki is egészül. Ez pedig valahol mélyen megnyugtat és feloldozza lelkemet a bűn alól.
- A párnádba tedd, mert így csak a körülötted lévő állatokat fogod vonzani. És elalszol munka közben... - mosolyodom el, majd hátrébb lépek és a kezembe veszem az első nagyobb dobozt, amit becipeltünk.
- Köszönöm! Azt hiszem, ma nem nagyon lesznek sokan, lesz időm kicsit rendezkedni.... - mondom, majd pár perc egymás szemlélése után én töröm meg a kettőnk között lévő, már-már meghitt pillanatot.
- Hát akkor ... - mondom, majd látványosan pakolni kezdek, égő arccal, és hagyom, hogy Bree pont olyan hirtelen lépjen ki az ajtómon, mint ahogy megjelent.
Végül is a nagy pakolás és rendezkedés teljesen magába szippant. Ma tényleg nem volt senki az üzletben, és ezt nem is bánom. Máskor zavart volna, most azonban örülök, hogy azzal foglalkozhatom, amivel akarok.
Szabad helyet csináltam a virágoknak, egy hatalmas asztalon, amit még két nappal ezelőtt festettem le, és végre összeszereltem a festő állványomat is, amire kifeszítettem a legújabb vásznamat. Természetesen miután elpakoltam őket, meg az újonnan vásárolt ecseteimet, nem tudtam magam visszafogni, muszáj volt dolgoznom is valamit. Lázasan merültem bele a készülő képembe, ami egy fák mögött megbúvó női alakot ábrázolt. A fiatal és törékeny külsejű lány a lombok takarásában állt, megszeppenten szorongatott a kezében egy aprócska virágfüzért. Sötét hajába pont ugyanilyen volt fonva, és pont úgy nézett ki, mintha várna valakire. A farkasra, a barátnőjére, a barátjára, igazából bárkire, de leginkább arra, aki megszemlélte a képet. Az erdő sötétje vészjóslóan ölelte körbe gyengének tűnő, magányos testét, arcára egy halovány fénysugár vetült, mely megvilágította narancsszín ruháját, csupasz lábait. A kép nagyon megkapó volt és pont ugyanolyan boldogtalan, mint amilyenre a kis gyufaáruslányt rajzoltam a reptéren várakozva.
A kép bámulásából és a melankólikus révületből az ajtó előtt ácsorgó lány hangja szakított ki. Feltűnt egy orr, egy homlok az ablakomon, majd az arcomon is egy megadó mosoly, mely annak szólt, hogy megadtam magam valami újnak... a szomorúságot felváltó kellemes társas magánynak.
- Jövök! - kiabáltam ki, majd a festékes kezemmel néhány tincset kifésültem az arcomból, ezzel pedig pont olyan ősi jeleket kentem magamra sötétzöld árnyalatban, mintha egy indián lennék. Szőkés tincseimet szintén befogta, mint ahogy az ujjamat és az arcomat is egy csíkban, így rohantam ajtót nyitni, és engedtem be a lányt a levenduláimmal és a többi növénykémmel. Hamar a növények után nyúltam, kiemeltem azokat a kezéből, majd elrendezés nélkül helyeztem őket a kijelölt helyükre, mert a vendégfogadás miatt nem volt időm ezzel foglalkozni. Inkább beljebb tessékeltem Breet, hiszen dél elmúlt, biztos éhes lehetett már.
- Gyere beljebb! Nézd, csüccs, itt az asztal! Hozom a kávét! - mondtam neki, majd eltűntem arra a fél percre, hogy utána az illatozó, és forró itallal visszatérjek hozzá.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● karakter arca :
○ Charlotte Mckee


✥ Szeretettel Breana Bouillon tollából
Témanyitás ✥ Re: L'Artisan Fleuriste •• Hétf. Dec. 25, 2017 4:38 pm

Nann & Bree

Korán megtanultam,  hogy ha valami kínos bakit követünk el, nem szabad bocsánatot kérni, amíg menthetőnek ítéljük a helyzetet. Nann látszólag kellően zavarba jön a megjegyzésemtől, de kerüli a pillantásomat, így nem tudom kiolvasni belőle, úgy értette-e, ahogy meggondolatlanságomban szántam a bókot, ezért aztán ha bocsánatot kérnék, csak arról győzném meg, hogy igenis bókoltam... Jobb, ha hagyom, hogy a kijelentésem elmerüljön a semmiben, mintha meg sem szólaltam volna, és igyekszem nem tulajdonítani nagy jelentőséget neki. Ha közömbösnek lát, megnyugszik, hogy félreértett, és én is megnyugszom, mert nem fedem fel valódi szándékaimat. Mindenki jól jár.
- Mert így talán az ágyamba vonzom az állatokat? - ugratom félig nevetve, hogy megpróbáljam meggyőzni nem létező heteró szándékaimról. Nem szoktam hazudni a beállítottságomat illetően, de ha épp halálra sokkoltam valakit az első találkozásunk során azzal, hogy rányomultam, akkor jobb, ha eloszlatom a kételyeit. Egyelőre. Ez a lány túl aranyos ahhoz, hogy ne kezdjek el hamarosan róla ábrándozgatni. - Köszönöm, a párnám alá teszem. - fűzöm még hozzá az ötletéhez egy fokkal szelídebben és komolyabban, hogy lássa, ilyet is tudok, nem csak a pajkos beszólogatás megy. Attól még ugyanúgy a farmerem zsebébe süllyesztem a párnácskát, hadd irigykedjen az összes állat, amit bevonzok vele - bár remélem, ezt Nann tényleg csak képletesen értette, és nem fognak mókusok kopogtatni az ablakomon délutánra.
Szerencsére a délelőtt hamar elment, és kivételesen a virágokról sem feledkeztem meg, amikor átkopogtam a lányhoz. Úgy láttam, éppen alkot, restelltem megzavarni, de szerencsére hamar észrevett. Míg arra várok, hogy beengedjen, azt lesem, egyedül van-e.
- Szia! - üdvözlöm vidám mosollyal, kissé oldalra döntve a fejem, hogy kikukkanthassak az arcomat eltakaró virágszirmok mögül. Tekintetem aztán rögtön tovább is siklik róla, változásokat keresek a bolton. - Egyedül vagy? Nincsenek más alkalmazottaid? - érdeklődöm, hátha kiderül, hogy rokonlelkek vagyunk, és őt is egésznapos melóra szokta befogni az apja, csak mert megteheti. Ha jobban belegondolok, nem szoktam másokat a boltjában látni, csak őt, úgyhogy talán tényleg rokonlelkek vagyunk. Megkönnyebbült nyögéssel adom át a virágokat, és az ebédemet meg a motyómat az asztalra teszem, ahová bök. Már épp készülnék helyet foglalni, mikor felfigyelek a vászonra. Érdeklődve közelebb lépkedek a képhez, lépésről lépésre egyre inkább magába szippant, szinte megbabonázva állok meg előtte. Erős a vágy, hogy megérintsem, megcirógassam a sötét, magányos színeket, a lányt, aki úgy érzem, rám vár, akinek szüksége lenne egy kézre, hogy kiszakítsa a fojtó sötétségből... De időben észbe kapok, hogy talán még friss rajta a festék, és nem szeretném tönkre tenni a képet.
- Nann, ez gyönyörű! - közlöm vele, amint a szemem sarkából mozgást látok és a kávé édeskés illata jelzi a visszatérését. Nem nézek rá, teljesen magába szippantott a festmény, sokáig szemlélem még, mire képes vagyok elszakadni tőle, hogy oldalvást a lányhoz fordulhassak.
Aztán hirtelen elnevetem magam.
- Úgy látom, te tényleg teljes szívvel dolgozol. Sikerült tökéletesen egyesülnöd a vászonnal, nem csak lelkiekben... - lépek oda mellé, és hüvelykujjam máris az arcán, hogy letöröljem a járomcsontjára festett, sötétzöld csíkot. Kelletlenül tapasztalom, hogy mindössze a saját ujjamat sikerült befognom vele, így olyat teszek, amitől valószínűleg a Föld lakosságának 90%-a sikoltva szaladna ki a világból: megnyalom az ujjamat és így dörzsölöm át újra a zöld maszatot, ezzel már sikeresen le is tudom szedni Nann arcáról, és csak remélem, hogy nem ájult el az undortól közben.
- Még a hajadon is van... Csak nem így spórolsz az ecsettel? - Kézfejem külső élével simítok világos fürtjei alá, amitől rögtön három dologra ráébredek: 1. így nem tudom leszedni a hajáról, 2. már megint félreérthetően meleg jeleket küldözgetek felé, 3. tetszik nekem a csaj. Amint ezeket a tanulságokat leszűrtem, máris elhúzom a kezem és oldalvást fordulok neki, az asztalhoz.
- Kávé! Nem tudom, hogy voltam képes túlélni az elmúlt pár órát nélküle.  - töltök magamnak, vagy ha már töltött, két tenyerem közé ölelem a bögrét és felcsüccsenek az asztalra. Talán nem veszi tolakodásnak, de túl laza vagyok a székekhez. Megkocogtatom közben körmömmel az ebédem dobozát.
- Kérsz az ebédemből? 525 kcal, domináló fehérje-zsír aránnyal, meg egy kis bulgur. Nasinak pedig teljes kiőrlésű zabfalatok, tegnap este sütöttem. - Ezt a szöveget képtelen vagyok kevésbé sznob módon előadni. Már próbáltam, de ha az ember kalóriákról és fehérje arányokról beszél, nehéz hétköznapinak hangzani.


avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
9
● ● Keresem :
○ bigbro
● ● karakter arca :
○ Stephanie Rose Bertram


✥ Szeretettel Lærke Nanna Bergström tollából
Témanyitás ✥ Re: L'Artisan Fleuriste •• Vas. Jan. 07, 2018 10:13 am

Bree &&  Lærke

Nem igazán tudtam mit tenni a helyzettel.
Túl régen volt már, hogy utoljára flörtöltek velem, és őszintén szólva, Breenek semmilyen jelet nem küldtem, még csak azzal kapcsolatban sem, hogy valójában a lányokhoz vonzódom. Vagy ennyire a homlokomra lenne írva? Szóval meglepő volt a helyzet, és talán épp ezért is éreztem magam ennyire zavarban. Még túlságosan bennem élt valaki más képe, az, amit úgy szerettem, az, akit elengedtem és bár jólesett a közeledés mégsem voltam képes arra, hogy pozitívan álljak a dologhoz. Az pedig, hogy Bree is csak elengedte ezt az egészet arra engedett következtetni, hogy talán ő sem gondolta ezt annyira komolyan, ezzel pedig levett egy óriási terhet a vállamról.
- A lepkék és hasonlók nem szeretik ennek az illatát. A kis muslicákkal már van gond, de elvileg őket éjjel nem nagyon tudod bevonzzani... - okoskodtam mosolyogva, hiszen jobb ha tisztában van a dolgokkal, meg azzal is, hogy ugye virágboltban dolgozik, szóval megeshet hogy egy két méhecske vagy apró rovar rárepül ismerkedési célzattal.
A párnácska a zsebébe vándorol, kissé komolyabb megjegyzésétől pedig mosolyogni támad kedvem. Nincs bajom a pajkos emberekkel, azonban szeretem ha valaki megmutatja a komoly oldalát is. Hiszen a világban sem mindig minden fehér, vagy épp fekete, árnyalatok vannak mindenhol, színek... és jó ezekben a csodálatos aromákban elmerülni.
A nap viszonylag hamara elrepült, olyannyira, hogy túlságosan is belemerültem a képbe, melynek ötlete még a délelőtt folyamán jött. Amit az évek alatt megtanultam, az az volt, hogy ha jön az ihlet, akkor igenis át kell adnunk magunkat neki, és mindent azonnal a vászonra kell festeni, mert lehet később már nem lesz rá lehetőség. Ezt az irányelvet követve álltam hát neki a képnek, és észre sem vettem, hogy mennyire elszaladt az idő. A kopogás rántott vissza a valóságba, és egy halovány emlékkép arról, hogy én valamit igértem valakinek, egy ebédet, egy kávét... mert hát fontosak az új barátságok ugyebár?!
Sietősen nyitottam hát ki az ajtót, és tessékeltem be Breet az apró kis szatyrával, majd vigyorogtam jólesően, mikor a képemet nézegette elakadó lélegzettel.
Mindig is ezt szerettem a festészetben. Vannak emberek, akiket egyetlen pillanat alatt bevonzok, akik rögtön a mélybe ugranak egy - egy képem láttán. Elmerülnek az érzelmekbe, felfedezik minden szín jelentését, és a mese mögött rejlő tartalmat. Tetszett, hogy megdicsérte a képemet, és az is tetszett, hogy láttam rajta tényleg őszintén megfogtam.
- Örülök hogy tetszik. - mondtam kedvesen, majd megengedtem egy mosolyt is, ha már így összejöttünk. Igazából csak arra nem voltam felkészülve, hogy a kép mellett magamat is összefestékezem, és hogy édesen megpróbálja rólam letörölni. Ujjai lágyan értek a bőrömhöz, majd mikor az nem jött le maradéktalanul, pont ugyanazt csinálta, mint nagyanyám, mikor gyerek voltam.
Belefagytam a mozdulatába.
Dermedten figyeltem az ujját, éreztem az érintését a bőrömön, és akármennyire is tiltakozott az egész testem és az agyam ezellen a dolog ellen, képtelen voltam szóhoz jutni, helyette csak némán tűrtem, és átadtam magam annak a jóleső borzongásnak, ami végigszáguldott a gerincem mentén.
Ujjai a hajam alá siklottak és tényleg vissza kellett fognom magam, hogy ne mutassam a jelét annak, mennyire jól is esik ez a közelség, ez az érintés, hiszen mióta meghalt, azóta nem érintett meg senki és nem is vágytam arra, hogy bárki is megtegye.
- Pedig rengeteg ecsetem van... - suttogtam majd leszegtem a fejemet zavaromban. Arcomra kiül a vöröslő pír, majd mentve a helyzetet és elvéve a pillanat élét inkább berobogtam a konyhába egy elnézést kérést motyogva. Nem igazán tudtam mit is kellene reagálnom. Legyek őszinte? Mondjam meg neki hogy mi a szitu? HOgy ne küldjön felém ilyen jeleket? Hogy ha ő nem meleg, akkor lehetőleg ne érjen így hozzám? Bár ha az, akkor se érjen így hozzám, mert én semmi ilyenre nem állok még készen!
A kávé közben hangos búgó hangot hallatva a bögrében landol, én pedig jólesően elmerülve az illatában viszem ki a két hatalmas csészényi adagot az asztalhoz, melynek a tetején már Bree ül.
- Igazán jól hangzik, de van ebédem, köszönöm! - mosolyodom el, majd párat kocogtatva a bögrém oldalán egy hatalmas sóhajt hallatok.
- Bree.... én.... meleg vagyok. - mondom ki nemes egyszerűséggel, majd tenni-venni kezdek az asztalon, anélkül hogy ránéznék.
- Ha esetleg te nem, akkor megkérnélek, hogy ne érj így hozzám, ne küldj jeleket, vagy ha te is az vagy, akkor .... akkor is megkérnélek, hogy ne tedd! Nem igazán vagyok erre felkészülve lelkiekben és szeretném ha megmaradna a nyugalmam minden téren.... - kérem kedvesen, majd kissé tompítva szavaim maró élét elé tolok egy adag salátát.
- Salátát? - kérdezem, majd rámosolygok, mert részemről igazából ez a téma itt kerül lezárásra, legalább is nem szeretném tovább húzni ezt a dolgot.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● karakter arca :
○ Charlotte Mckee


✥ Szeretettel Breana Bouillon tollából
Témanyitás ✥ Re: L'Artisan Fleuriste •• Vas. Jan. 28, 2018 7:26 pm

Nann & Bree

Mindig is elragadtattak a művészetek, de sosem érdekeltek igazán. Ha megpillantok egy igényes plakátot az utcán, vagy elém tolnak egy gyönyörű kerámiát, elámulok rajta, de magamtól sosem járnék múzeumokba, és a kézügyességem is átlagosnak nevezhető. Nann festménye előtt állva viszont úgy éreztem, mintha a képe ajtót nyitna egy új világra, és hirtelen kedvem támadt a hátralévő hétvégéimet azzal tölteni, hogy kiállításokra járjak - pedig tudtam jól a lelkem mélyén, hogy valójában mindenhol az ő képeit keresném.
- Megrendelésre is festesz? - bukik ki belőlem a kérdés, mielőtt átgondolhatnám, egyáltalán hova aggatnék ki otthon egy ilyen képet, vagy mégis ki fizetné ki. Maradt egy csomó spórolt pénzem és apa is egész jól fizet a hajcsármunkáért, úgyhogy a pénzt még meg is oldom... De nekem kell a képe. Nem csak a párnáit akarom szaglászni, kell valami, ami a látásomat is gyönyörökbe repíti.
Zavart reakcióját látva szívesen képen törölném magam, így viszont csak a homlokomra csapok rá erőteljesen, ahogy kimenekül a konyhába. Hogy lehetek ennyire hülye? Meg egyértelmű? Eléggé ki lehetek éhezve a szeretetre és a figyelemre, ha képes vagyok idegenek haját simogatni... Remélem, Nann nem érti félre a jeleket, mármint, de, elég egyértelműek voltak, de bízom benne, hogy nem gondol túl sokat beléjük. Amíg távol van, hátrasimítom göndör fürtjeimet a fejem búbján és hátul összekötöm lófarokba, hogy ne zavarjanak szőke tincseim evés közben. Felbontom az ebédemet, és csak a kávé illata vonzza el róla a figyelmem.
- Awh, király! Köszönöm! - elveszem tőle az egyik bögrét, óvatosan megfújom, mielőtt nagyot kortyolnék belőle, félretéve az éppen nassolt zabfalatot, ám az nemes egyszerűséggel kiesik a kezemből és úgy pottyan vissza fél méter magasból a dobozba, ahogy coming outol, közvetlenül előttem, alig egy fél nap után. Wow! Egyáltalán nem gondoltam volna róla, hogy a lányokhoz vonzódik, de hát sokkal jobban ledöbbent az a nemes egyszerűség, amellyel ezt közli velem, épphogy zavartalanul.
Hirtelen nevetni támad kedvem az egész helyzet szürrealitásán, de nem akarom, hogy félreértse, ezért a nyelvemre harapva elfojtom a kuncogásom. A mosoly viszont így is szélesre kúszik az arcomon.
- Tyűha! Izé... Persze, oké, teljesen oké. Ne haragudj! - szabadkozom, elgondolkodva azon, vajon miféle sérelmeket élhetett át, amik arra vezették, hogy ennyire ódzkodjon mások közeledésétől, függetlenül attól, azok milyen beállítottságúak. A saját helyzetemről nem nyilatkozom, nem azért, mert annyira szégyellném, hanem mert úgy érzem, röhejesebbé tenné a helyzetet, ha most én is csak úgy színt vallanék. Jobb, ha inkább elfelejtjük ezt az egészet, mielőtt még kínosabb lesz.
- Hmm... Köszi! - kikapok egy falat paradicsomot a salátájából, és amíg elnyammogok rajta, odatartom neki a sütis dobozt. - Zabsütit?
Megpróbálom úgy folytatni az ebédet, mintha mi sem történt volna, de a gondolataim még elég zavarosak. Jól jön, hogy a kajával le tudom foglalni a számat, így megússzuk a kínos fecsegést, mégis többnyire inkább a bögre mögé bújok, annak oldalán melengetve a kezemet.
- Szóval, hogy tetszik eddig Párizs? Jól megy a bolt? Egyedül vezeted? Sosem látok itt másokat - dobok fel néhány egyszerű témát, amelyen elindulva talán kialakulhat köztünk érdemi, és jóval fesztelenebb beszélgetés is. Én nem tudnék olyan sok mindent mesélni magamról, sokkal jobban érdekel, ő kicsoda-micsoda, hiszen ő jött külföldről.


avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
9
● ● Keresem :
○ bigbro
● ● karakter arca :
○ Stephanie Rose Bertram


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: L'Artisan Fleuriste •• Szomb. Márc. 03, 2018 9:00 pm


Karaktereltűnés miatt
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: L'Artisan Fleuriste ••

Tell me your secrets

L'Artisan Fleuriste
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Avenue des Champs-Élysées-