Claire Dumas
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 7:16 pm ✥

✥ Today at 7:05 pm ✥

✥ Today at 7:02 pm ✥

✥ Today at 6:27 pm ✥

✥ Today at 6:27 pm ✥

✥ Today at 6:26 pm ✥

✥ Today at 6:07 pm ✥

✥ Today at 5:56 pm ✥

✥ Today at 5:46 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Claire Dumas •• Pént. Dec. 29, 2017 4:28 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Claire,

azt kell mondjam, nem egyszerű az élet nálatok sem... ez az egész örökbefogadós téma, a fiatal, egyedülálló anya lét, úgy, hogy még a saját gyermeked elől is titkolod, hogy milyen kapocs is van köztetek valójában... a férfi, akit szeretsz, és egy másik, aki hamarosan a férjed lesz, ráadásul mindezt ilyen fiatalon! Halmozzátok az élvezeteket, így pedig, hogy akad köztük olyan is, aki meglévő játékos karakter, igazán szövevényes és bonyodalmas dolgokat ki lehet hozni ebből az egészből Smile Még mindig jó látni, hogy egy karakter nem csak úgy lóg a levegőben, hanem már eleve úgy érkezik, hogy kész kapcsolati hálója van a meglévő játékosokkal, gondolom, már a jövőbeli játékokhoz is gyűlnek az ötletek...
Személy szerint engem egészen megfogott ez a melankólikus hangulat, ami az egész karaktert és a történetét körbelengte, van némi szomorú abban, ahogy a karaktered az esetek többségében csak csendben beletörődve a sorsába, háttérbe vonulva sodródik az árral, mások döntéseit követve. Kíváncsi vagyok, hogy vajon az a bizonyos esküvő meghozza-e a várt biztonságérzetet, megnyugvást, vagy hogy mit fog mondjuk Pierre szólni, ha ismét betoppan az életedbe és megtudja, hogy valójában már egy csöppség apukája? Vagy épp ő is úgy képzeli-e el a jövőtöket, mint ahogy az most alakul?
Akárhogy is, lehetőség az van benne bőven, akár sodródsz továbbra is az árral, vagy kicsit határozottabban határozól arról, hogy miképp is formálódjon a jövőd Unatkozni nem fogtok, az tuti Cool

És nem is húznám tovább az időt, megkérlek, hogy vésd be a neved a foglalókba, aztán sipirc, irány a játéktér! Pierre és Hazel is biztosan várnak már, jó szórakozást! Wink


avatar
tudomány emberei
Tell me your secrets
Online
● ● Posztok száma :
398
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt


✥ Szeretettel Claire Dumas tollából
Témanyitás ✥ Claire Dumas •• Hétf. Dec. 11, 2017 9:38 am

Claire Dumas
szösszenet

általános jegyzet
» Anyja neve: nem ismert
» Apja neve: nem ismert  
» Testvérek: nem tudok róluk  
» Születési hely: Párizs
» Születési idő: 1997.05.11.
» Mikor érkezett a városba: ide született
tudj meg többet
» Becenév: Claire
» Avatar Alany: Alycia Debnam Carey
» Karakter kora: húsz
» Választott csoport és foglalkozás Civil, eladó egy pékségben

» Egyéb hozzátartozók;;
Monica Dumas: A nevelőanyám. Fiatal házasok voltak Phillippe-pel, mikor értesült a hírről, hogy nem lehet gyereke. Isten büntetésének gondolta, amiért annak ellenére ment hozzá egy lelkészhez, hogy a szülei beleegyeztek volna. Még csak meg sem volt keresztelve az esküvőjéig, a férje miatt vette fel a hitet és csodának tulajdonította, hogy két év után, szinte azonnal sikerült örökbefogadniuk egy csecsemőt. Engem.
A legnagyobb gondossággal nevelt fel, nyolcéves korom óta tudom, hogy nem ő szült. Alapvetően békés nő, általában csak én tudom kihozni őt a sodrából.

Phillippe Dumas: A nevelőapám és református lelkész. Jóváságú férfiként azt várták volna tőle, hogy világi életet éljen, de a vallást választotta hivatásául. Nem elvakult, senkit nem akar akarata ellenére téríteni, elfogadja a különböző nézeteket, amíg az övét is tiszteletben tartják az emberek. Könnyen teremt kapcsolatot, az emberek szívesen fordulnak hozzá. Sajátjaként nevelt, sosem éreztette velem, hogy nehezményezné, hogy nem ő a biológiai apám, ahogy anyámmal sem, mikor kiderült, hogy meddő. Mindenben támogatják egymást.

Alexandre Dumas: A fiam. Az öcsém. Kis Tücsök. A legtündéribb gyerek az egész világon. És mindenben RÁ hasonlít. Még nem voltam tizenhét, mikor teherbe estem vele. Csupa kétségbeesés volt az életem, magamra sem tudtam vigyázni, nemhogy egy csöpp kis életre, de vallásos családban az abortusz, mint lehetőség szóba sem jöhetett. A szüleim mindenkinek azt mondták, hogy csatlakoztam egy misszionárius csoporthoz, hogy a harmadik világ országaiba vigyünk ellátmányt. Az igazság viszont az, hogy egy Párizs közeli intézmény lakója lettem hét hónapra, majd további fél év elvonó jött. Mire kikerültem onnan, a fiam már fél éves volt, vidám és életerős kisfiú. És mindenki úgy ismerte őt, hogy az öcsém. Két éve küzdök, hogy megszerezhessem felette a felügyeleti jogot. Két éve minden nap fáj, hogy nem engem hív anyának.

Pierre Leroux: A férfi, akinek gondolkodás és mérlegelés nélkül képes vagyok a karjába omlani, ha csak meglátom. A férfi, aki tizenéves koromban megmentette az életemet, nem sokkal utána elrabolta a szívesemet is. A férfi, aki után azóta is sóvárgok. A férfi, akinek gyereket szültem, de még csak nem is tud a létezéséről. Valaminek a vége, valaminek a kezdete. Hálás vagyok neki, amiért törődött velem, mikor úgy éreztem, hogy az egész világ kivetett magából. Gyűlölöm őt, mert képes szó nélkül hónapokra eltűnni, míg azt sem tudom, hogy él-e vagy hal. Sajnálom őt, mert tudom, hogy sosem fog békességre lelni. És sajnálom magamat is, mert őszintén és teljes szívemből szeretem.

Enola Leroux: A fiam nagyanyja, a legtündéribb nő a föld kerekén, és egyben a legnagyobb cinkostársam is. Tud rólam és tud az unokájáról is. Nem volt elég erőm, hogy előtte is titkolózzak, ő pedig készségesen belement abba, hogy Alex érdekében nem járhatunk fel hozzá, csak a játszótéren vethet rá olykor futó pillantásokat és válthat vele néhány szót. Hatalmas áldozatot hoz minden alkalommal, látom rajta, hogy a szíve hasad meg, én pedig bíztatom, hogy egyszer talán... Alex is megtudhatja, hogy a néni, aki a legfinomabb pogácsát kínálja neki, a nagymamája.

Antonio Rossi: A férfi, aki hosszú idő óta először képes volt mosolyt csalni az arcomra. nem titkolózom előtte, tudja, hogy Alex a fiam és hogy egyetlen egy vágyam, hogy a felügyeleti jogot a magaménak tudhassam. Azt is tudja, hogy úgy mondtam igent a házassági ajánlatára, hogy a szerelem akár egy parányi szikrája is ott pattogna a szívemben. Mégsem szól egy szót sem, körülrajong engem és a fiamat is. Vele tudom, hogy nem lenne semmi bajunk, biztonságban tartana minket, szeretne minket. Mégis ódzkodok az esküvő egyre csak közelgő dátumától.

Hazel Grace Brooks: Nekem csak Hazel Grace.. Nem tudnám megmondani, mikor gabalyodott bele az életembe annyira, hogy úgy gondoljak rá, mint családtagra, de mégis jóval több, mint egyszerű barát, akire számíthatok. Már eddig is annyi mindent kaptam tőle, hogy teljesen biztos vagyok abban, sosem tehetek annyit, hogy viszonozzam neki örök támogatását.. De talán a friss fánk, amivel reggelente várom olyan üde kis színfoltja lehet a napjának, mint ő az én életemnek.


A férfiak az életemben.. Egyik mellett sem tudom igazán, milyen az élet, de megtanultam különbséget tenni, férfi és férfi között, felismerni a jeleket. Már tudom, hogy melyiket nem akarom, nem fogom és nem szeretném elengedni.

Mikor a testem test ölelte és az erős kar buja vágyakat keltett bennem, én engedtem a kísértésnek. Mohó csókkal illettem, lehelete nyomán megborzongtam és sikítottam is volna, ha nem fojtja belém az ajkaival a szuszt. Vele teljesnek éreztem magam, nem volt gond, semmitől nem riadtam meg, magamnak követeltem az egész lényét. Ez volt az a hiba, amit soha többé nem szabad elkövetnem. Megadni magam neki, hagyni hogy teljesen elhatalmasodjanak felettem az érzelmeim. Tudtam, mi lesz a vége. Szerettem a bizonytalanságot, izgatottá tett, hogy nem tudom előre kiszámítani a lépéseket. Hogy nem tudtam soha előre megmondani, hogy két órám vagy két napom van vele. Mikor tűnik el és mennyi idő múlva látom viszont? Látom-e még? És miért tűnik el mindig szó nélkül? Túl sok volt a kérdés, én pedig valahogy, valakitől válaszokat reméltem. Azt hittem az idő majd válaszol helyette, megtanultam nem faggatni és közben lassan, de biztosan neki szenteltem minden figyelmemet. A gondolataim körülötte forogtak, a titkait kerülgettem, miközben a csókjáért remegtem és teljesen beleszerettem. Hogy mi maradt utána? Egy összetört, vágyódó, de még remélő szív, egy üres ágy, ami ontja magából a teste melegét, a párna az illatával, a duzzadt ajkam és a fájó tagjaim az éjszaka emlékével. Majd kilenc hónapra rá Ő.

Teljesen más, és mégse. Mikor magamhoz vonom, úgy érzem vele együtt az apját is ölelem. Ahogy elmosolyodik álmában, ha megsimítom az arcát, ahogy felhúzza az orrát, vagy lendíti a karját. Tudom, hogy ez nem tanult gesztus, ez a génjeiben van, ezt mind tőle örökölte. Előttem van egy csöpp kis ember, mintha csak emléket akart volna hagyni nekem, sírig tartó szeretetet, melyet tőle nem kaphattam meg, mégis egy darabot magából. Egy részt, amit nem kell titokba burkolni, mert ártatlan, és a világ ocsmánysága még nem rontotta meg. Egyben jelet is hagyva, hogy ő sosem volt egészen az enyém, szerető szívem ne várja haza. Lett belőlem hát egy édesanya, aki inkább nővér, mint anya. Mégis hozzám bújik a kicsi fájdalmában, mellém mászik éjszaka az ágyba és az én pólómmal a kezében nyugszik meg, ha nem vagyok a közelben. Talán nem tudja, de érzi a kapcsot köztünk és talán majd egyszer megérti, hogy minden célom csak hozzá vezet.

Az is, hogy egy olyan kézbe kapaszkodok, ami biztonságot nyújt, állandó és stabil. Bár a házasságot merőben másképp képzeltem, összességében azt kell mondanom, hogy megbékéltem a helyzettel. Kompromisszumot kötöttem a saját lelkiismeretemmel, hogy a fiam első két éve után végre teljes joggal mutatkozhassam az anyjaként... Az apja mellett. A szerelmet semmi sem pótolhatja a szívemben, de talán elég a szeretet és a tisztelet is ahhoz, hogy egy családot tudjunk felépíteni rá. Talán idővel majd képes leszek úgy bújni hozzá, mintha ő lenne számomra az egyetlen, és azt a csillogást visszatükrözni a szemeimmel, mint amit rajta látok, ha rám néz. Talán egy nap már nem kell tettetnem, hogy boldog vagyok az oldalán. A válaszokat megint csak az időre tudom bízni. Az időre, ami egyszer már rútul becsapott. Az időre, aminek adok még egy esélyt, hogy eljárjon a szerelmem felett, hogy a szívem másnak tudjam adni. Olyannak, aki megérdemli. Aki miatt hiszem, hogy a magamfajtának is van remény. A magamfajta reménytelenül szerelmes anyáknak, akiknek a jövőjét a múlt árnyékolja.

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
Miként jutottál ide || Keresett - saját - canon
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
57
● ● karakter arca :
taylor hill

Claire Dumas
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» St. Claire Hospital
» Davina Claire - készül
» Rebekah Mikaelson - The Girl, Who Loved Too Esily
» Davina Claire
» Claire Trammont

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 02. Karakter részleg :: Elfogadott karakterek :: Civilek-