Hazel Grace Brooks
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:25 am ✥
✥ Today at 1:08 am ✥
✥ Today at 12:55 am ✥
✥ Today at 12:12 am ✥
✥ Today at 12:05 am ✥
✥ Yesterday at 11:17 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Hazel Grace Brooks •• Kedd Dec. 26, 2017 8:33 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Hazel,

Nem kis fába vágtad a fejszédet a karaktereddel, de azt hiszem, hogy neked tökéletesen menni fog. Legalábbis eddigi írásaid alapján egy perc kétségem sincs afelől, hogy az általad választott koncepció menni fog és remélem, hogy megtalálod vele a számításaid. edi Kíváncsi vagyok arra, hogy kikkel fogsz találkozni, kikre leszel te hatással, vagy éppen fordítva. lufi
Ami a történeted illeti, nem éppen vidám volt, legalábbis párszor kicsit összeszorult a torkom, mert se neked, se a családodnak nem lehetett könnyű ezen az egészen átmenni. Pláne úgy, hogy egy gyermekeket már elveszítettek. Sad Ugyanakkor igazán tetszik az a karakteredbe, hogy van benne akaraterő, élet utáni vágyakozás, hiszen részben talán pont ebben rejlik az ereje. Ha meg is törte őt az, hogy elveszítette a látását, akkor is képes volt idővel meglátni szép lassan még így is a jó dolgokat a világban, nem adta fel, hanem „előre tekint” és vannak álmai, céljai. Ez pedig roppantszimpatikussá tette számomra őt, hogy nem süllyedt el a mocsárban. edi Ami pedig a munkádat illeti, azt hiszem az által mi is ismerjük egymást, lévén én volnék annak a helynek a kurátora. Bátor dolog volt ilyen dolgot bevállalni még az egyetem mellé, ugyanakkor ez is kicsit azt sugallja nekem, hogy ő tényleg megpróbál teljes életet élni. edi De bevallom kicsit nekem hirtelen soknak tűnt, hogy máris teljes tárlatvezetéseket tart, hiszen a Louvre nem éppen kicsi hely, megannyi dologgal kiállítva, így lévén hogy pár hónapja érkeztél a városba is kicsit hihetetlennek tűnik, hogy az egész helynek a dolgait be tudtad tanulni és fejből megy már minden. Idővel talán, de én hirtelen inkább úgy tudnám elképzelni, hogy még akad másik tárlatvezető mellette, vagy csak kisebb tárlatokat tart még, de ez persze csak személyes vélemény. doboz Attól még nagyon tetszett a történeted és remélem idővel majd mi is fogunk találkozni, ha már egy helyen dolgozunk. edi Azt pedig szívből remélem, hogy a leányzó álmai valóra válnak és sikerül teljes életet élni, már amennyire lehetséges. lufi

Bocsánat, hogy megvárakoztattunk, de Karácsonykor kicsit mi is elfoglaltabbak vagyunk. Nem is húznám tovább az időt, hess foglalózni, majd pedig vár téged is a játéktér! Jó szórakozást kívánok! iloveu



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets
610
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Hazel G. Brooks tollából
Témanyitás ✥ Hazel Grace Brooks •• Vas. Dec. 17, 2017 8:56 pm

hazel grace brooks
A vakság egyik legnagyobb előnye, hogy lelassítja körülötted a világot.

általános jegyzet
» Anyja neve: Amanda Brooks  
» Apja neve: Peter Brooks  
» Testvérek: Ninette Brooks †  
» Születési hely: Kalifornia | Sonoma City
» Születési idő: 1992. november 8.  
» Mikor érkezett a városba: Néhány hónapja
tudj meg többet
» Becenév: Haze, Gracie  
» Avatar Alany: Alicia Vikander
» Karakter kora: Huszonöt
» Választott csoport és foglalkozás Egyetemista, mellette pedig tárlatvezető a Louvre-ban

» Egyéb hozzátartozók;;
Amanda Brooks -  Anya könyvtárosként dolgozott, amíg terhes nem lett velem és a húgommal. Imádta a munkáját, de a testvérem elvesztése megingatta az addigi erős hitét. Már nem találta örömét a munkájában, csak velem foglalkozott, ezáltal egy burokba nevelve engem. Évek kellettek ahhoz, hogy ismét önmagára találjon és megbarátkozzon a tudattal - bár az egyik lányát elvesztette - a másik életben van, de egy különös betegség következtében megvakult.

Peter Brooks - Könyvelőként dolgozik egy vegyiipari cégnél, jó ég tudja mióta. Könnyebben dolgozta fel az életünk okozta kalamajkát, de a mai napig erős kötelékkel állunk egymáshoz. Kislány koromban, amikor anyám nem volt épp olyan állapotban, gyakran apám mesélt nekem egy jobb jövőről. A vakok írását és olvasását ő is elsajátította, hogy minél többet tudjon nekem segíteni.

Lucy - Akkor kaptam, mikor az orvosok közölték, a látásom napról napra rosszabbodik. Bár látom a formákat és olykor, ha úgy esik a természetes fény, néhány színt is felfedezek, nagyrészt rá támaszkodom. Imádom, egy igazi kis szőrgombóc, vidám és bújós, bár az idegenekkel távolságtartó.



Születésem pillanatában még senki nem tudta, miféle különös élet vár rám. Amiben az álomvilág és a valóság mezsgyéjén egyensúlyozva igyekszem az lenni, akire büszkék lehetnek szülei. Akinek születése napján valami rendkívül szokatlan dolog történt. Valami… szinte csodával határos.
Havazni kezdett a kaliforniai Sonoma City-ben. A kisvárosban, ahol több évtized is eltelik anélkül, hogy érezhetnéd a talpad alatt a friss, ropogós havat.
Nem egyedül érkeztem a világra, azt mesélik, a húgom és én egymás kezét fogva sírtunk fel. Az orvos – aki sürgősségi császármetszést hajtott végre – szentimentális állapotba került és zokogva adott minket apánk kezébe. Talán a közelgő ünnep, vagy a tudat, hogy még létezik tiszta, önzetlen szeretet a világon lehetett az oka különös viselkedésének.
Akkor még senki sem sejtette, hogy az örömkönnyeket hamarosan felváltja a bánat és a kétségbeesés. A húgom születésünk után néhány órával elengedte kezemet és már nem szorította akkora erővel, mint mikor megismertük új lakhelyünket. Magamra hagyott, egyedül, mint a kisujjamat. Gyenge volt és aprócska, én voltam a fejlettebb, nagyobb, én ragaszkodtam annyira az élethez és ezáltal elvettem az övét.
A gyermekkorom nagy része azzal telt, hogy a széltől is óvtak a szüleim. Burokban nevelkedtem, beteges féltéssel figyelték minden lépésem, aminek meg is lett a következménye. A túlzásba vitt aggódás miatt a szervezetem legyengült, szinte minden betegséget elkaptam, óvodás koromra már otthon, magántanulóként tengettem mindennapjaimat. Alig múltam négy éves, az első tünetek hirtelen jelentkeztek, halálra rémítve az addig is aggódó szüleimet. Magas lázzal vittek kórházba, fertőzések okát vélték felfedezni és ágypihenőre fogtak. Gyógyszerekkel próbálták megfékezni a vírust, mely belülről kezdte felemészteni apró testem. Nem értettem, mi folyik körülöttem, rettegtem, ha anyám csak egy pillanatra is elhagyta a szobám. Azt hittem, velem is az fog történni, mint a húgommal. Itt hagyom őket és tudtam – pedig alig múltam 4 éves -, hogy abba beleroppannának.
A betegség továbbra sem csitult, sőt, erősödött. Heteket töltöttem a kórházban, csövek lógtak ki belőlem, miközben a látásom kezdett megszűnni. Olyan, mint mikor távcsővel a kezedben állsz és igyekszel beállítani azt a fókuszpontot, ami neked a tökéletes. Az elején még arcokat ismertem fel, képeket párosítottam össze, a végére már csak foltokat láttam és nem ismertem fel apámat. Akinek meleg, barna szemeinél nincs nyugtatóbb a világon.
Kicsi voltam és nem értettem a körülöttem felgyorsuló események moraját. A szüleim dühöngtek, miközben én csak azt akartam, hogy szeressenek. Semmi mást nem akartam, csak hazamenni végre, újra a saját ágyamban aludhassak és magamhoz ölelhessem a húgom maciját, amit születésünkkor kaptunk.
Kezelések sorozata várt még rám, legtöbbjük fájdalommal járt, de a remény, hogy újra láthassak, mindent megért a szüleimnek. Elveszítették már egy gyermeküket, nem hagyhatták, hogy ez megtörténjen még egyszer. Így olykor – még ha visítottam is a fájdalomtól – összeszorított állkapoccsal fogtak le az orvos akaratára. Nem haragszom rájuk, a legjobbat akarták nekem.
Az azóta eltelt évek során beletörődtem abba, hogy a látásom nem fog visszatérni. Ismerem a színeket, ismerem a napszítta sárga színét, a tenger kékjét. Ezeket senki sem veheti el tőlem. Piszkosul hiányzik, hogy nem láthatom apám kedves, barna szemeit vagy anyám pisze orrát. Formákat és alakokat látok, ahogy olykor, ha épp úgy süt a nap vagy úgy világít egy utcai lámpa, még a színeket is, de nem dédelgetek kósza ábrándokat arról, hogy újra egészséges legyek.
Ellenben, megtanultam értékelni azokat a dolgokat, amik eddig rejtve maradtak előlem. Reggelente egy kávé mellett élvezem a madarak hangos csicsergését, meleg nyári napokon a homokba dugom meztelen lábaim. Nagyokat enni és bort kóstolni. Teljes életet próbálok élni, bár olykor akadályokba ütközöm. Legtöbbször lepereg rólam az emberek gúnyos, bántó megjegyzéseinek tömkelege, de érző lény vagyok, szoktam én is sötét szobában, sírásra adni a fejemet.
Amerikában születtem, de a rokonoknak hála, van szerencsém Franciaország egyik egyetemén tovább tanulni. Francia irodalmat tanulok és talán, ha úgy hozza az élet, sikerül lediplomáznom.
Jelenleg tárlatvezetőként dolgozom a Louvre-ban. Legtöbbször angol turistákat kísérek a múzeumban, de előfordul, hogy megpróbálkozom a hazai vendégekkel is. Még nem annyira biztos a francia nyelvtudásom, de napról napra fejlődök. Az egyetem mellett kikapcsolódás számomra, otthonosan mozgok az épületben és a kollégáim és nagyon kedvesek. Sosem éreztem hátrányát annak, hogy vak vagyok.
Egyedül élek – a rokonaim házának alagsorában kialakított kis lakásban - próbálok a saját lábamon megélni, bár az igazat megvallva, a szüleim csupán néhány emelettel feljebb élvezik a vendégszeretet. Egyszer talán, leszek annyira bátor, hogy elköltözzem a rokonaimtól és saját lakásban éljek.
Szerencsére a szüleim, havonta csak egy hétvégére jönnek, talán végre megértik, hogy huszonöt évesen, képes vagyok eltartani magam és boldogulok egy olyan világban, ami egyébként még a látó társadalom számára is elég necces. Igen, necces… a múlt héten tanultam egy kislánytól.

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
Már itt vagyok egy ideje (: || Saját
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
19
● ● Posztok száma :
ms alicia vikander
● ● karakter arca :

Hazel Grace Brooks
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Hazel szobája
» Chloe Grace Moretz

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 02. Karakter részleg :: Elfogadott karakterek :: Oktatás-