Bálterem - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 1:52 pm ✥

✥ Today at 11:04 am ✥

✥ Yesterday at 10:09 pm ✥

✥ Yesterday at 9:34 pm ✥

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:00 pm ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 9:36 am ✥

✥ Vas. Okt. 14, 2018 3:59 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Bálterem •• Pént. Dec. 22, 2017 7:22 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

First topic message reminder :

Forrás: google



Mindig az alkalomhoz illően van feldíszítve a terem.

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Csüt. Jan. 04, 2018 12:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Nem akarok kötözködni, ennyi az egész. Pedig egyébként szeretem hangoztatni, ha valamiben eltér a véleményem a többiekétől. De mióta Párizsban vagyok, szinte általános érvényű, hogy eltér. Kár lenne emiatt felrúgnom minden kapcsolatomat, amúgy se bővelkedek bennük.
- Hatalom, pénz... Nem beszélhetnénk valami kevésbé lehangolóról? Jön a karácsony... - forgatom meg a szemeimet. Így aztán borítékolhatom is, hogy nem lesz ünnepi hangulatom, pedig a zene próbálna hatni rám. Meg az is természetesen, hogy mindenhol karácsonyfát látok. Ez az első ünnepem, amit nem a közös családi készülődés előz meg, de reménykedek benne, hogy apa azért az üzleti vacsorák és protokoll események között ránk is szakít majd időt. Múltkor is megígérte, hogy jön, aztán lemondta, most sem tudott jönni.. Pedig ez azért elég nagy jelentőségű esemény lehet, ha ennyi sznob tobzódik itt.
- Ha a szüleid híresek az majdnem olyan rossz, mintha te lennél híres... Ha a kettő együt... Nos, az a kellemetlenebbik.. - sóhajtok nagyot. Nem akartam én tapintatlan lenni, de az én helyzetem is hasonló. Apának elég nagy hírneve van, egy ideje rám is odafigyelnek a firkászok. Persze nem egészen úgy, mintha anyám egy közéleti személy lenne, vagy tévés személyiség, de ha valaki, akkor én át tudom érezni. A sportolókkal az év nagy részében tapintatosak, de csak azért, mert keselyűként lesik a lehetőséget, mikor tudnak botrányt szítani. Sportbulvár..
Talán megint csak mázlim van, hogy lepereg róla a kritika, de most először kimondottan örülök is neki. Kínos lenne a továbbiakban egy szó nélkül táncolni tovább, én pedig kerülöm a kínos szituációkat, amennyire csak lehetőségem van rá.
- Még nem tudom, talán ez lesz életem első születésnapja, amit Pascal nélkül ünneplek. Ez is elég nagy szó, nem? - nézek rá vigyorogva, de nyilván vannak már terveim. Nézegettem szórakozóhelyeket, fél éve úgysem nagyon szakadtam ki már az életemből. Ha más nem azért megyek el bulizni, mert az új évet is egyszerre ünnepelhetem vele. - Te mivel ünnepelted a tizennyolcadikat? - kérdezek aztán rá. Tudom, hogy már betöltötte, és bár kíváncsi vagyok rá, azt hiszem az ízlésünk ennél jobban már nem is különbözhetne. Valami nagy kanbulit tudok hozzá elképzelni, jó sok piával. Ha már pia.. Lehet, hogy őt kellene megkérnem, hogy javasoljon valami helyet, hazai pályán van, én meg jól akarom érezni magam és élvezni, hogy legalálisan ihatok alkoholt.
- A lovaglás csak hobbi.. De csak hogy tudd, lovon ülve majdnem akkora vagyok, mint te.. - vigyorodok el. Tudom én, hogy alacsony vagyok, megkínlódok vele minden alkalommal a páston, de igyekszem a jó oldalát nézni, a fürgeségem mellett előny, hogy rajtam kisebb a támadható felület. - Egyébként zsokénak is tökéletes lennék, csak hogy tudd.. De a vívás mellett kötöttem ki. Az se való mindenkinek. Pszichológiailag is komoly megterhelést jelent. Az alkatod viszont meglenne hozzá, a vállad talán egy kicsit széles, de az edzők imádnának... - vigyorgok. A vívók többsége nem ilyen izmos, inkább vékonyak, de tény, hogy Lio fizimiskája eléggé ott van a szeren. A tánc is megy neki, amit őszintén nem néztem volna ki belőle, azt meg pláne nem, hogy mindenféle megerőltetés nélkül fog vezetni és a lábaim is biztonságban vannak mellette.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Csüt. Jan. 04, 2018 2:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Meglep, hogy nem ellenkezni akar, csak lapozni. Igaza van, most lehet nem arról kellene beszélgetnünk, ami körülvesz minket, hanem teljesen másról. Elvégre a célunk egy: csak jól akarjuk itt érezni magunkat. Noha önkéntesen szántam rá magam, hogy szeretnék itt szerepelni, igazából most közel sem olyan jó ötlet, hogy nem tudok kihez hozzá csapódni. Az ismert személy nem én vagyok, hanem a szüleim. Nem rám kíváncsiak, hanem rájuk, így aztán én csak egy valaki valakije vagyok itt a számos ismertebb ember között. De igazán eljöhetett volna valaki, akivel akár ökörködhettünk is volna. Kennyt hiányolom innét vagy Tintint. Ők vajon miért nem jöttek el? Biztos egyszerűen csak nem érdekli őket ez a felhajtás. Tintinnek néha enyhén szólva is elege van abból, ha a pénzük miatt smúzolják csak. Teljesen meg tudom érteni őt, aki inkább egy ilyen helyen szívesebben jelenne meg abból a családból, az inkább a tulajdon öccse. Széles mosolyra húzom a számat.
- Akkor beszéljünk a nyakláncodról. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy igazán jól áll, ezzel a ruhával pedig elmondhatod te is, hogy pont olyan vagy mint a medálod. - már hogy szép. Nehezemre esik ezt bevallani, de így van. Taktikát váltok, leszek szívesen ismét rámenős és pofátlan, ha arra az oldalamra szívesen vágyna mint az elemzőre.
Csak eltűnődve figyelem amit mond. Kicsit most érzem azt, hogy egyre gondolhatunk ez alatt. Talán neki is annyira elege van a feltűnésből, a bájmosolyból, az olyan idegen embereknek szóló szereplésből, akit mi nem is ismerünk és talán soha nem is fogunk. De valamit valamiért, a jólétet nem adják ingyen.
- Olyan érzésem van, te tudod, miről beszélek. - mondom ki végül a nyilvánvalót. Na nem ettől fogunk ma itt fejre állni, de a szavak csak úgy jönnek. Hangom, a tekintetem elárul egy kissé, elpillantok valamerre messzire. Nem, ennek ma itt nincs helye. Nem neki fogom elárulni, igazából sokszor tehernek érzem a szüleim ismertségét, hogy sokszor nem is említem a családnevem mert azonnal megtalálják azokat a videókat az interneten, amiket legszívesebben elfelednék. Könnyeden kellene vennem, mint teszem azt egy buliban, ahol előszeretettel fényezem a családom. És persze magamat.
- De... de. Akkor használd ki, csapj egy nagy bulit, merj valami merészet csinálni. - amit esetleg eddig nem csinált. Kíváncsi lennék arra tényleg, milyen az, amikor fittyet hányva mindenre teszi amit szeret. Biztos ilyen az edzésein, ilyen amikor valakit lefegyverez, versenyre megy, megnyeri. Örülnék, ha én is ennyire eltökélt lennék. De nem tudom, mi lehetne az. Ciki, lassan már félévzárás, én pedig még nem tudom mit szeretnék. Gondolataimból a kérdése szakít ki.
- Hogy én? Béreltünk egy limuzin terepjárót és egész éjjel szórakoztunk benne. Bár... csak egy pillanat fogott meg, amikor leértünk két Deauville-ve és mezítláb végiggyalogoltam a tengerparton. A nap épp akkor ébredt, én pedig pezsgővel köszöntöttem. - emlékszem hát, nem ittam annyira sokat, hogy ne maradjon meg semmi. Akkor úgy éreztem, hogy nagyra vagyok hivatott. Most úgy érzem, hogy fogalmam sincs mi célom az életben. De akkor csak mi voltunk ott, azok a haverok, akik igazán számítanak. Meg a végtelen óceán.
- Hobbi? Már úgy érted tényleg lovagolsz? - na ne, ennyire nem találhattam fején a szöget. Felnevetek a helyzeten. Na persze, majdnem olyan magas, ha nem magasabb... Alighanem kettőnk közül ő a sportosabb jellem, én csak levezetésképpen csinálom, ő már inkább annak él. A sportolókat részben meg szoktam érteni, részben pedig nem. Nem tudom hogy képesek mindent eldobni maguktól pusztán a sportnak hódolva, egészen addig amíg már inkább jobb ha visszavonulnak mert akad náluk jobb, fiatalabb törtető is. De valahol pedig értem őket, igazán elhivatottak, sokaknak pedig példaképek. Az embereknek is sokkal jobb lenne az értékrendjük, ha több ilyen lenne mint celeb. Ha csak az iskolában körbenézek, mindenki vagy hamis ikonokat követ, vagy szánalmasakat. A tinilányok többsége meg van őrülve egy Bieber formájú fazonért, míg a srácok is inkább ezért kezdik el majmolni őt. Én csak egyszerűen ripacskodásnak gondolom az ilyen példakövetést.
- Az alkatom... azt mondod, jó kiállású vagyok? - nocsak, ezt bóknak vegyem? Önelégült vigyor terül el az arcomon. Tény, a pszichológiai részén azonnal elbuknék. Nekem nincs akkora önfegyelmem és összpontosításom, hogy kenterben verjek ezzel bárkit.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Szomb. Jan. 13, 2018 1:48 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Könnyen ejti a témát. Túl könnyen, én pedig biztos vagyok benne, hogy nem én meg a két szép szemem hatotta meg, úgyhogy egy egész rövid pillanatig szinte hunyorogva méregetem, aztán meg csak nagyot sóhajtok, mielőtt felnevetnék.
- Te most lázas vagy, vagy tényleg bókoltál? - vigyorgok rá, jól esnek a szavak, de gyanakodva figyelem. Az ékszerboltban is mondta már, hogy jól áll a nyaklánc, de azt betudtam a kis közjátékunknak, amivel legalább annyira szórakoztattuk magunkat, mint amennyire az átvert közönségen nevettünk. Minden esetre az eddig vállán nyugvó kezemet hirtelen emelem fel a homlokához érintve, hogy színpadiasan megvizsgáljam, tényleg nem kezd-e megbetegedni. Nem vagyok ehhez hozzászokva, apán kívül elég kevesen próbálkoztak meg eddig a bókolással, vagy csak nem igazán vettem észre. Byronon kívül pedig szinte még senkivel nem is foglalkoztam komolyabban, így szinte biztos is vagyok abban, hogy el is pirultam kissé, bár igyekszem leplezni.
Én ne tudnám, miről van szó? Naná, hogy tudom, és helyeslés gyanánt, csak bocsánatkérően elhúzom a számat. Még ha nem is pontosan ugyanazon mentem keresztül, mint ő, azért meg tudom érteni és át tudom érezni a helyzetét.
- Áh, nem vagyok olyan bulizós fajta... - rázom meg a fejem aztán. Nem sokszor van alkalmam rá, és őszintén nem is igazán fér a fejembe, hogy mi a jó abban, ha valaki időről időre teljesen elveszíti az önkontrollt maga felett. Mert valami oknál fogva ezt tudom elképzelni róla, pont azért ér meglepetésként, mikor végül mesélni kezdi, mivel ünnepelte meg ő a nagykorúságát. Valószínűleg az arcomon is látszik, hogy nem pont erre számítottam, és szerintem nem csak én nem. Ha a teremben lévőket megkérdeznénk, az én teóriámat támasztanák alá, de néha olyan kellemeset tudok csalódni az emberekben. - Ez klassz. Véletlenül nem Lamoureux-pezsgővel? - jegyzem meg végül mosolyogva és fel is nevetek. Tényleg tetszik, talán most először - ha csak rövid időre is - egész már színben látom őt magam előtt. - Én nem is tudom, hogyan fogom ünnepelni. Még nem terveztem semmit.. - sóhajtok nagyot. Persze az én születénapom nem csak amiatt különleges, hogy ez épp a tizennyolcadik, hanem mert január elsejére virradóra ünneplem, ergó én vagyok az újév első néhány szülinapozójának egyike. Meg az öcsém. De önző módon akarok végre egy napot, ami nem kettőnkről szól, hanem csak rólam.
- Tényleg lovagolok... - bólintok aztán hitetlenkedő kérdésére. Még nem mondtam volna neki? Kár, általában az embereknek ez a sport jut eszébe rólam, olyan alacsony vagyok. - Egy időben szerettem volna versenyezni is, de anyámnak nem tetszett az ötlet, hogy egy másik élőlénnyel szimbiózisba kellene kerülnöm és még akkor is történhet baj. Ebből a szempontból a vívás tényleg az egyik legveszélytelenebb sport.. - nevetek aztán és közben a szememet forgatom. Apa is aggódott értem, mikor kitaláltam, hogy lovas leszek. Ez viszonylag korán megérett már bennem gondolat szintjén, utána anyám nem győzött ajánlgatni mindenféle sportot. Féltettek, hogy mi lenne velem, ha egy rossz mozdulat után ledob a ló, hisz akkor még kisebb és még törékenyebb voltam. Nem díjazták a visszaszólást, hogy ha valami bajom lesz, nekik még mindig van két másik gyerekük..
- Neeeeem egészen.. - csapok a vállára, de jól szórakozom. Azt sem tagadhatnám, hogy valóban az, de a vigyora láttán eszem ágában sincs elismerni. - Én csak azt mondom, hogy a vívóedzők összetennék a két kezüket érted. Vagy az úszóedzők..  Vagy a pólósok... Vagy a kajakosok.. - hunyorogva méregetem, igazából ilyen vállakkal a legtöbb klub szívesen látná. Nem tudom, hogy tisztában van-e az adottságával, míg fel nem nézek a szemébe. Óh, nagyon is...
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Hétf. Jan. 15, 2018 2:53 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Lassan egy mézes-mázas mosoly ül ki az arcomra. Látom lassan leesik neki, hogy mi a szándékom. Miért állna tőlem annyira távol a bókolás? A lányoknak az kell, sokszor ennyi elég ahhoz, hogy széttegyék a lábukat. Tudom, hogy ez most édes kevés lenne, de nem is érzem a késztetést. Csak olyan játékos kedvem van. Kiélvezem a helyzet adta varázst, egy rövid ideig csak csöndben fürkészem zöld íriszeit, miközben éppen csak egy aprót lépek. Aztán ismét megjelenik az a jellegzetes mosoly az arcomon.
- A nyakláncod miatt muszáj, tudod elvonja a figyelmet arról, hogy szőke vagy. - mert persze amúgy nem jönne be... annyira. De az a medál mindent visz, ezt pedig egy percig sem rejtem véka alá. Miért is tenném, nem szándékom, hogy most azonnal a haragosommá tegyem őt. De azért piszkosul élvezem, hogy látom rajta, zavarba jön. Nahát, őt is zavarba lehet hozni és ez már nem az első alkalom, hogy ilyen jeleket vélek felfedezni rajta.
- Pedig tudnék javasolni egyet, a haverom is szervez egyet, sokan jönnek, biztosra megy mindennel. - nem vagyok rest megtenni az ajánlatot, jöjjön Tintin bulijára. De nagyon úgy tűnik, hogy ez olyasfajta szórakozási forma, amit nem szeret előnyben részesíteni. Mégis mit szeret akkor? De komolyan, azt amit a fiatalok többsége képvisel, ő biztos hogy nem. Éretten gondolkozik, legalábbis a többségnél biztosan, miközben pedig ugyanúgy csak lázad... lázad valami ellen, amiért most itt vagyunk, lázad azért is, ha valami nem épp fogára való, lázad ellenem is és lázad mindenki ellen. Most mégis annyira simulékony, annyira hagyja, hogy csak irányítsam, ő pedig az én tempómra lép. De nem fogja ezt egy percig sem megbánni, hogy belement. Szeretek én irányítani, egy táncban pedig különösképpen elengedhetetlen ez. És most pedig ugyanennek a szeszélyes nőszemélynek mesélem el életem egyik legjobb pillanatát, amit ott a parton megéltem a barátaimmal. Nem egy Marseille, nem egy Adria, de tengerpart volt és gyönyörű. Felnevetek a kérdésére.
- Őszintén? Fogalmam sincs, nem is érdekelt, mit iszok, csak valamit felbontottam és köszöntöttem a felkelő Napot. - a tekintetem megcsillan, ahogy feldereng előttem az emlékkép. Annyira szép volt és eleven, annyira valóságos.
- Igazából nem az számít, hogy hol és hogyan csinálod, csak legyen benne valami emlékezetes, amivel nem kérkedned kell, hanem a saját pillanatodnak érezni. - oké Lio, most fejezd be. Ez már egy kissé túlságosan is közvetlen, annál is inkább, mint eddig voltál. Nem kell, hogy azt higgye, most bizalmaskodsz vele, okés?
Inkább témát váltok. A lovaglás már sokkal átlagosabb, nem? Könnyen elütöm majd a dolgot, lassan úgyis vége lesz a táncnak. Az is megfordul a fejemben, hogy ez után még iszok egyet, aztán én lelépek, mert a buli dögunalmas, vele pedig nem szeretnék olyan témákba belemenni, ami szerintem nem rá tartozik. Elvégre ő egy osztálytársam, semmi több. Nem a bizalmasom, a cinkosom, a mit tudom én micsodám.
- A vívás nem is olyan veszélyes, talpig be vagy öltözve olyan cuccba és hadonászok egy amúgy hajlékony karddal. Különben is, te egy két lábon járó életveszély vagy. - nevetek most már én is. Nem tudom elképzelni mire érti ezt, én egyáltalán nem ismerem a sportot, de még csak nem is nézem. Szerintem a lovaglás jót tett volna neki, most talán nem lenne ennyire fagyos fruska, mint amilyen.
Csak figyelem a magyarázkodását. Persze, hiszi a hülye, hogy nem megdicsért az imént. De jól szórakoztat, hogy ennyire kapcsol, valami olyan dolgot tett, amit talán magától sosem mondott volna ki. Persze, milyen bosszantó lehet neki, hogy viszonozta a bókot főleg egy olyan embernek, aki amúgy sokszor inkább csak köcsögösködik vele.
- ... vagy te? - szemtelen vigyort engedek meg magamnak, miközben felteszem a kérdést. Annyira kézen fekvő volt, hogy nem hagyhattam ki, egyszerűen nem. Egyszerre állok meg közben, a zene úgyis mindjárt véget ér, így senkinek sem fog feltűnni, hogy én igazából nem ezért álltam meg. Megadom neki a menekülési lehetőséget, de természetesen azt jobban díjaznám, ha erre most felveszi a kesztyűt és a méltó választ ad.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Kedd Jan. 30, 2018 2:02 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Halk sóhaj szakad fel belőlem. Hát persze, hogy a szőkeségemet firtatja, pont olyan, mint azok, akik sztereotípia alapján ítélkeznek, a mosoly egyből le is hervad az arcomról és csak a szemeimet forgatom. De nem szólok egy szót se, már megtanultam lenyelni az ilyesfajta sértéseket, igazából meg sem kellene hallanom, de ahhoz még le kell futnom néhány ilyen kört, hogy vígan az arcába tudjak mosolyogni, mikor a genetikámat méltatja. Addig viszont örüljön, hogy szánt szándékkal sem tudom elrontani a lépéseket, pedig ha egy ilyen magassarkúval lépnék rá a lábára, az bizony fájna neki. De jelenleg úgy érzem, hogy nem szolgált rá, és így is elég sok mindennel tartozom neki. Többek között a mai estével is. A fenébe...
- Még nem tudom, hova megyünk. A barátnőim is jönnek. Három szőkét hogy viselnél el, ha már velem is feszegeted a határaidat? - grimaszolok látványosan, és most igazán jól is esik visszaszólni neki valamit, ami talán még őt is meglepi. Meg nem is vagyunk olyan viszonyban, hogy együtt menjünk bulizni, leszámítva ezt az estét. Bár mentségemre szóljon, hogy fogalmam sem volt róla, hogy itt lesz. És ha a haverja, akit a bulit rendezi egy kicsit is hasonlít rá, akkor szinte teljesen biztosan állíthatom, hogy sokkal jobban járunk mindketten, ha kimarad az életemből az az este. Meg a lányoknak is megígértem, hogy megmutatom nekik Párizst.. Szóval ez gyorsan el is lett döntve és le lett szavazva.
- Nem tudtam, hogy ilyen szentimentális vagy.. Jól titkolod.. - vigyorgok rá, de még mindig őt hallgatom. Nem néztem volna ki belőle, hogy bármiről képes ilyen hangon beszélni, de úgy veszem ki, hogy ezt tényleg fontosnak tartja és hogy egy kicsit megnyílt. Egy egészen kicsit talán elfeledkezett arról, hogy épp hozzám beszél. Tetszik. Meglepő, de tetszik, hogy van egy ilyen oldala is, bár ha jól sejtem ezt nem sűrűn mutogatja senkinek. Talán ő is ráébredt, hogy milyen mélységekbe avatott be, mert a következő lendülettel, ahogy perdít rajtam egyet, ez a nyitottság el is illan, mintha itt sem lett volna. És még azt mondják, hogy a nők bonyolultak. Ez aljas rágalom. Nem tudom miért tartja meg magának ezt az énjét, nekem sokkal szimpatikusabb, mint az a suttyó, akivé átvedlik.
- Egeen.. Valószínűleg a védőfelszerelés volt a leginkább ínyére, mikor kitaláltam, hogy vívni akarok.. - nevetek fel. Anyám tényleg ilyen.. Vagy legalábbis ilyen volt, mikor kicsi voltam. De egyedüli lányaként meg is érdemeltem, hogy rám valahogy másképp próbál vigyázni, mint a fiúkra. Csakhát azóta néhány dolog változott, és egyáltalán nem az előnyére. - Nem vagyok életveszélyes. Vagy még mindig tartasz attól, hogy a lábadra lépek? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet. Ezidő alatt bőven elég időnk volt arra, hogy ráhangolúdjunk a ritmusra meg egymás mozdulataira is, úgy simulok a karjaiba, mintha nem is először táncolnánk együtt és be kell látnom, hogy valójában egész jó partnert választotam magamnak. Ami nem tetszik az az, hogy épp a záró akkordokat játsszák, és nincs elég merszem marasztalni őt, még félreértené a helyzetet, arra meg igazán nincs szükségem.
- Nem, nekem van edzőpartnerem.. - vágom rá, de a szemtelen vigyora arra a következtetésre sarkall, hogy nem pont erre gondolt, mikor felőlem érdeklődött. - Hogy te milyen pofátlan vagy... - fejezem ki nemtetszésemet, de a felháborodásom eléggé színpadias, akarom is hogy annak tűnjön, bár a színészi tehetségemet már a földbe döngölte egyszer. Ez a kacérság magam sem tudom miért, de tetszik.. - Csak szeretnéd.. - ha már lúd, legyen kövér elvet vallva, nem én leszek az, aki az első kekeckedés után meghátrál. Csak megtorpanok, mikor ő is, de a karjaimat nem engedem le magam mellé. Nem akarok visszamenni a családomhoz, és nem akarok kifogni egy másik táncost se, akiről nem tudhatom, hogy botlábú-e... Éles váltás lenne egy kifejezetten jó táncos után. Nekem meg nincs kedvem csetleni-botlani.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Szer. Jan. 31, 2018 6:27 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Hogy milyen az amikor egy csaj visszavág? Hát elég kellemetlen, ami azt illeti. Ez ember fia akaratlanul is egy pillanat alatt izad le, hogy most mégis mit mondjon válaszképpen. Én nem fogok hátrahőkölni. Nem úgy én... Még hogy határt feszegetni, hol mondtam én ilyet?
- Nem mondtam, hogy ezzel különösen megerőltetném magam. El tudom viselni egy szőke társaságát, ha kellően el tud szórakoztatni. - bájos mosollyal vonom fel a szemöldökömet a homlokom közepére. Gondoljon erről azt, amit csak szeretne. Mondjuk most épp élvezem a táncot, teljesen el is feledkezem az emberekről, arról pedig nem is beszélve, hogy tudom, ő nem buta, sem ostoba, sem más egyéb, ami a szőkékre úgy általában igaz lehet. Nem is tudom, talán ezért vagyok még kíváncsi a személyiségére, mert azt látom, tartogatna meglepetéseket bőven.
Azt is látom rajta, hogy mennyire nem esik neki jól az, amit az imént mondtam. A lelkébe gázoltam? Talán. De legalább őszinte voltam és nem cukormázas. Persze a lányok többsége nem tudja ezt értékelni, ahogy a kritikát sem tudja fogadni. A nyálasan romantikus fószerekre viszont annál is inkább buknak. Ki érti, pedig lehet egyik-másik pszichopata, pedofil, ja mert amúgy a gimis lányok szeretnek náluk valamivel idősebbekkel kavarni, menő egyetemistákkal, vagy olyan fickókkal akik mindent megadnak nekik... főleg a keresetüket. Szánalom.
- Én szentimentális? Neem, csak tudod szeretem megállni a különleges pillanatokat. Ez ott az volt. - talán egy picit zavarba jövök, sőt mi több feszélyezve érzem magam. Elpillantok mellette valamerre, csak hogy ne kelljen a szemeibe néznem. Egy pördítés, az majd segít. Nem akarok azon gondolkozni, hogy ezt mégis mivel magyarázzam.
Elmosolyodok az okfejtegetésén. Az én szüleim nem ennyire féltők, legalábbis hosszú ideje nem azok. Talán ha baleset érne, felfigyelnének úgy igazán rám. Nem értem, hogy őt miért zavarja ez a fajta féltés. Túlzó? Talán. Én azért egyszer ismét megtapasztalnám, mint régen, amikor még kicsi voltam.
- Ójaj, ettől rettegek, biztos jobban szúr, mint a párbajőröd. - belemegyek a kacér játékba, nem mondhatja, hogy én mindenáron elhatárolódok tőle. Tetszik, hogy már egészen feloldódott és nem olyan karót nyelt, mint mikor kiszúrt engem. Nocsak, tud ilyen is lenni? Vigyorom viszont csak egy idő után válik igazán szélessé, amikor félreérti, amit mondok. Hát persze, te kis naiv. Meg az edzőpartnered. Akaratlanul is elnevetem magam a tettetett felháborodására. Jó reggelt, kislány, nem mondtam, hogy könnyű eset vagyok.
- Akarjam? - kérdezem meg sunyin grimaszolva egészen halkan, miközben tekintetem az övébe mélyesztem. Ez már nem csak egyszerű tánc, sőt az már lassan véget is ér. Megállok lassan. de ő nem ereszt. A dalnak pedig vége és jön egy újabb. De nem tágít. Megrezzen a szemöldököm, tetszik ez a hozzáállása a francba is. Ha nem menekül, hát vessen magára. Lassú szám jön, amire a párok szoktak táncolni egy könnyedebb lélegzetvételű ritmusra. Még mindig keringő, de mégis egészen más hangulata van. Hát jó, akkor én sem fogom itt hagyni.
- Tudod mit? Szeretnék még egy táncot. - hátrébb lépek, tenyeremet emelem a magasba. Akkor rögtönözzünk, egy sokkal szabadosabb, mondhatni teljesen saját lépésre. Megvárom, míg ő is így tesz. Kilépek, félkör ívben indulok el,majd pördülök a tengelyem körül, hogy tenyerünk ismét összeérjen. Egy újabb félkör vissza, végül megfogom a kezét, közel lépek hozzá, összekulcsolom az ujjainkat és sokkal közelebb vonom magamhoz, mint eddig.
- Neked valahogy mégis tetszik ez a pofátlanság.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Csüt. Márc. 01, 2018 11:41 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Szer. Márc. 14, 2018 6:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

puking american dreams
á Rod

Mint girhes utcai ebre a bolhák, úgy gyűlnek a lesötétített üvegű állami, fél-állami és egyéb gyanúsan drága autók a Marriott parkolójában. Kamera-siserehad kattog szaporán a kapu előtt, vakítóan, szinte nappali fényárba öltöztetve az utcát, holott már a naplemente utolsó vörös csókja sem izzott már a horizonton. A felállított, bársonnyal fedett kordon melletti marcona biztonságiőrök azonban meg sem rezdülnek, pláne nem hagyják el őrhelyüket, posztolnak, akár a Húsvét-szigeteki Moaik. Ezen felülvizsgálat mellett szinte bámulatos, hogy készülnek olyan fotók is, melyekbe nem lóg be egy-egy kopasz, redőzött bőrű fej vagy húsos fatönk-kar, márpedig egészen biztos vagyok benne, hogy holnap már ellep néhány pletykalapot a mai kavarodás kétdimenziós örökeinek tömkelege.
Pedig csak egy egyszerű gálaest; abban sem vagyok egészen biztos, mi az indok, amiért idecsődítettek mindenkit, aki számít, aki számítani akar, vagy tervezi, hogy számítson. Valamiféle Filmdíj-gálaest, azt hiszem. Számít bármit is, mi az indok? A lényeg úgyis a smúzolás, a másokon túltevés a ruha, a haj, a pár és az ékszerek terén, hogy minél előnyösebb képek készüljenek, hogy minél többen figyeljenek rád.
Anyám stylistja rám is erőltetett valami konzekvens ostobaságot, ami hasonlít az övére, színében passzol a férjééhez, és ami annyira üti a hajam színét, hogy eszem ágában sem volt felvenni. Nem, a bikavadító piros förmedvény maradt a gardróbban, talán odaadom majd valamelyik takarítónőnek, rongynak még megteszi; helyette türkíz csodámban libbenek könnyedén egy félig ismert színészpáros után a kiterített szőnyegen. Nem Hollywoodban vagyunk, bár a szőnyeg maga épp vörös, nagyzolás talán, vagy a többre vágyás epekedő-elhaló sóhaja? Csupán odamosolygok a fotósoknak, gondosan ügyelve a tökéletes ívre, hogy ne mutassak túl sok fogat, hogy az előnyösebbik oldalamról kattanjanak az értékesebb kamerák. Egy intés, és már be is fordulunk a lépcsőkhöz; egyik kezemmel óvatosan csippentem ujjaim közé a szoknyám anyagát, megemelve a szegélyét, a másikkal partneremre támaszkodom, bár igazándiból nincs szükségem a lépcsőzéshez, még magassarkúban sem.
Szépen mosolyogtál, ugye? – pillantok Roderickre, miután beérünk a fogadóhallba, arany és márvány közt követve a hömpölygő tömeget a bálterem felé. Nem bizonyosodhattam meg róla én magam, de még csak azt kéne, hogy elgyötörtnek tűnjön. Az nem karika a szeme alatt, ugye…? Nem, csak az árnyékok csalóka játéka. Szerencsére. Idebent már nem figyel az egész világ, csak a válogatott kevesek, szakíthatok hát időt arra, hogy lesöpörjek egy valószínűleg bárki másnak láthatatlan porszemet személyre szabott öltönyének hajtókájáról. – Ez az az ing, amit én küldtem…? – hunyorgok rá. Nem vagyok egészen biztos a színben.

Looking for the golden lie
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
» kisasszonyok
● ● karakter arca :
» sophie turner


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Pént. Márc. 16, 2018 4:34 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


●●●● Roe & Rod ●●●●

Modellként gyakran meg kellett jelennem bizonyos eseményeken egy adott tervező ruhájában. Ilyenkor mindig a ruha volt a lényeg. Mindenki azt figyelte. Ez az esemény is olyan volt, de kivételesen nem munka miatt mentem. Vagyis részben munka volt, de még sem. Volt egy megállapodásom egy lánnyal. A szülei nagy befolyással bírtak a média világában. Kicsit jobban be akartam indítani a karrierem, szóval jól jött volna egy kis kezdő löket. Neki pedig kellett egy helyes pasi, aki elkíséri az unalmas rendezvényekre. Nem is kellett több, kötöttünk egy alkut. Én elkísérem az ilyenekre és szórakoztatom, ő meg ráveszi az apját, hogy segítsen nekem. Modellként amúgy is sok időt töltöttem a tükör előtt, de ismerve Monroet, még tovább álltam ott és igazgattam magam, hogy tökéletesen nézzek ki. Még ruhát is küldött nekem, amit fel kellett vennem. Ez sem volt újdonság, hisz általában olyan ruhákban kellett járnom, amiket küldtek nekem. Már megszoktam. Egy sima fehér ing volt és egy sötétkék öltöny. Kicsit fura volt elsőre, de az ilyen rendezvényeken mindig az volt a lényeg, hogy minél különlegesebb ruhákba menjenek az emberek.
Monroe is nagyon jól mutatott a ruhájában. Tetszett nekem, de igyekeztem nem őt bámulni, mert a kamerák minden lépésünk megörökítették. Még az a szerencse, hogy ehhez is már hozzászoktam és nem féltem, meg tudtam, hogy hogyan mutassak minden képen jól.
Ő belém kapaszkodott, amit nem bántam, hisz amúgy sem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehet abban a magassarkúban járni.
- Még szép, modell vagyok, tudom hogy mit kell csinálni kamera előtt. - kacsintottam Roera. Érthető volt, hogy kicsit izgult, de ilyenek miatt nem kellett, ez volt az egyik dolog a kevés közül, amihez tényleg nagyon értettem. Az öltönyömről is  lesöpört egy porszemet. Ilyen fontos lehetett ez a rendezvény?
- Igen, nem ismerős vagy mi a baj? - néztem rá meglepetten. Eszem ágában sem volt lecserélni a ruhát, amit küldött.




clothes ||  Remélem jó lett  pirulo    ||  ©️
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Vas. Márc. 18, 2018 4:45 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

puking american dreams
á Rod

Az arcokat figyelem, keresem az ismerőst, akitől már tudom, mit várhatok – érdemes-e rá időt pazarolni vagy sem –, és keresem az ismeretlent, akiről gyorsan el kell döntenem, hogy ellenség vagy eleség. Rod egyértelműen utóbbi kategóriába tartozott, mindegy, hogy mennyivel magasabb vagy izmosabb a munkájából fakadó kötelezettségek folytán, mert itt nem csak a fizikai erőfölényről van szó, sőt, főleg nem arról. Elvégre, akkor az anyám sem lenne ott, ahol. Nem, ez ennél ravaszabb játék, több fifikát igényel, hogy tudd, mikor melyik hajóra érdemes jegyet váltani és mikor kell leugrani, mielőtt még a jéghegy tropára tenné az egészet. Mert hiába mondják, hogy ez az alkalom arról szól, minél inkább kiteljesedjünk, hogy megoszthassuk egymással a győzelem élményét, mindenki győzni szeretne, és csak a kamerák kedvéért örül a másik sikerének. Miben vinne előre az, ha elhappol előled egy díjat? Semmiben. Ellenben az efféle összejöveteleken ki tudod puhatolni a gyenge pontjait, amit aztán elkottyanthatsz a sajtónak, mert a lelki hadviselésnél nincs jobb. Aztán ha valaki túl tud lépni az efféle támadásokon, akkor van esélye a szakmában; mint például a drága apám, akit már annyiszor vádoltak meg megcsalással (valószínűleg jogosan), de akár drogozással vagy sikkasztással is, persze nem bíróságon, csupán a bulvár szennypapírjain… És mégis itt van, személyre szabott Armanijában, és boldogan pózol egyik kezével anyám derekán, Rolexének arany csillogása tökéletes harmóniát alkot anya ruhájának ezüstjével.
A díjugratók is leesnek néha a lóról – vonom meg a vállam érdektelenül. Amint beléptünk, nem követem már apámékat, a mi jegyeink ugyanis máshová szólnak, ők a díjazottak között fognak helyet foglalni, minket pedig a többiek közé ültettek. Anya bosszúja, bizonyára; a ruha miatt, vagy Rod miatt. Nem szereti, ha nem azokkal járok össze, akiket nem ő választott, de talán még jobban haragszik azért, hogy Rodot nem ő választotta. Abban ugyanis senki sem kételkedhet, hogy tökéletesen passzol mellém, elvégre, ezért hívtam őt. – Nem tudom – hunyorgok rá egy pillanatra, csak óvatosan; fixáló ide vagy oda, minden smink el tud mosódni. – Csak ebben a fényben valahogy mégsem… Mindegy, odabent már másmilyen.
A tágas előcsarnokból valamivel szűkebb folyosóra érünk, onnét pedig a grandiózus terembe, ahol fehérbe öltöztetett asztalok várják az érkezőket, némi ultraviola színnel keveredve. Az az idei év színe, épp csak néhány apróságon, az asztalok közepére helyezett virágcsodákon és a szalvétagyűrűkön köszön vissza. Magamba szívom az illatokat, a virágokét, a belga csokoládéét, amit az egyik sarokban már formáznak (mint az Oscaron), a töménytelen mennyiségben keveredő személyes parfümöket. – Jártál te már egyáltalán ilyesmin? – vonom fel a szemöldököm. Nem azért, mert esetleg bármi olyat tett volna eddig, amit ne kellene (elvégre, eddig csak sétáltunk), egyszerű kérdésként, mely mögött ott lapul az ösztönös féltékenység. Kivel? Lehet, hogy jobban teszi, ha nem válaszol, vagy hazudik. Attól függ, mennyire okos fiú. A tizenhármas asztal felé veszem az irányt, ahová ültetve lettünk, korunkbeli színészpalántákkal és családtagokkal egyetemben. A legkevésbé sem érdekel a díjkiosztó ünnepély maga, sem a vacsora, mégis, jó tudni, hogy szép rálátásunk lesz a pódiumra. – Az anyámat választották meg a legjobb női főszereplőnek. El tudod hinni? – csóválom meg a fejem lemondóan. Csupán kibulizta magának. Térdelve…

Looking for the golden lie
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
» kisasszonyok
● ● karakter arca :
» sophie turner


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Vas. Ápr. 01, 2018 2:49 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


●●●● Roe & Rod ●●●●

Talán egy kicsit tényleg izgultam. Hozzá voltam szokva a sok fotóshoz meg a rengeteg figyelő szempárhoz, de ez más volt. Nem ez volt az első rendezvényem, mert gyakran meg kellett jelennem bizonyos tervezők ruháiban, de ezen az estén nem azért voltam ott. Minél több izgalmas, pörgős dolgot akartam kipróbálni az életemben. Ilyen volt a modellkedés is, amit már sikerült elérnem, de még voltak álmaim. Kis koromban színész szerettem volna lenni. Kíváncsi voltam, hogy milyen lehet egy filmforgatás. A fotózásaimat is nagyon élveztem, de egy forgatást talán még jobban élveztem volna. De nem volt könnyű bekerülni egy filmbe. Már próbálkoztam, de nem volt siker. Viszont Monroe be tudott juttatni valahova, de cserébe azt kérte, hogy menjek el vele ilyen puccos helyekre. Ez nem volt újdonság, szóval nem jelentett kihívást. De azt is tudtam, hogy ő is nagyon figyelni fog mindent, nehogy elszúrjak valamit, mert neki ezen sok múlhat.
- Jogos, de ne aggódj. Én még nem estem le - vigyorogtam. Nem hagytam, hogy az izgulás egy apró jele is meglátszódjon rajtam. Hoztam a szokásos, magabiztos, talán kicsit nagyképű formám. Bementünk a terembe. Rengeteg ember volt ott, akik elég komolynak tűntek. Ilyenkor éreztem azt, hogy nem biztos hogy ide való vagyok, de még is tetszett.  
- Ha nem jó, hozathatunk újat. Átöltözök ha kell. - A kedvében akartam járni, ezért ajánlottam fel. Biztos van valami embere, aki el tud szaladni és hoz nekem másikat. A mosdóba meg áttudok vedleni. Már lefotóztak ebbe a kékségbe, de szerintem az se tűnne fel az embereknek, ha hirtelen másban jelennék meg. Szerintem gyakori az ilyen eseményeken. A nagy terem nagyon szép volt. Tetszett a látvány, de próbáltam nem olyan lenni, mint egy kisgyerek az édességboltban.
- Párszor már igen. Pár divattervező szokott küldeni meghívót ilyen eseményekre, hogy menjek el az ő ruháikban. Elég unalmas szokott lenni, mert olyankor egyedül megyek. Csak az a lényeg, hogy legyen kép a ruhájáról. - vontam meg a vállam. Leültünk az asztalunkhoz, ahol korunkbeliek ültek.
- Biztosan jól csinált valamit, ha megválasztották. Nem lehet könnyű megszerezni egy ilyen díjat.




clothes ||  Remélem jó lett  pirulo    ||  ©️
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Vas. Ápr. 01, 2018 10:31 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

puking american dreams
á Rod

Ha leestél volna, nem téged hívnálak – bólintok határozottan, a szavak mögött megbújik a lehetőség, hogy több másik közül választottam őt. Hogy megtisztelve kéne éreznie magát? Ha elég okos hozzá, igen. Nem az eszéért kedvelem, vagy hurcolom magammal, annak ugyanis a mi szakmánkban semmi keresnivalója a vakuk előtt, sőt, annál jobban kedvelnek, minél kevesebbel áldottak meg születésedkor. Az esztelen libák és az agyatlan focista-potyázók persze sosem érnek el sikert, mert teljesen kizsigerelik őket. Nem kihasználják; a kihasználás elengedhetetlen járulék, egyszerre azonban kétélő fegyver is, amolyan mutualizmus, szimbiózis. A parazitizmust nem éli túl a gyenge jellem, az akarat nélkül ténfergő részeges kis katica, könyörtelenül eltiporják. Vagy eltiprom én.
Nem, Rodban nem az esze a lenyűgöző, de van neki elég ahhoz, hogy tudja, nem csak szívességet tesz, ez neki is hasznos lehet. Ha mást nem, tapasztalatszerzés. Ezt szokták mondani azoknak, akik csak „részt vett” díjakat kapnak, ugye? Gondolom. Még sosem kaptam, és olyanokat sem ismerek, akik kaptak, legfeljebb hallomásból, mert olyan nincs, hogy nem én vagyok az első, hogy nem teper érte az ember, és kapaszkodik a siker ízébe foggal-körömmel. Azt mondják, édes; én inkább fanyarnak érzem, olyasfajtának, ami borzalmas, és mégis újra meg újra meg akarja próbálni az ember. Mint egy drog, vagy egy nagyon, nagyon jó dugó-partner. Nincs rá szükséged napi szinten, de havonta egyszer-kétszer visszajársz hozzá, a rend kedvéért. És mert megteheted. Főleg azért, mert megteheted.
Az ingre csak legyintek, a másabb fényben már nem bántja a szemem. Egy kis tökéletlenség egyébként is megengedhető; az emberek nem szeretik, ha valami túl tökéletes, nem érzékelik valósnak, és máris Photoshop után kiáltanak. Persze van, mikor azért szeretnének tökéletlenséget hagyni valamiben, hogy Ők jobban mutassanak mellette; ahogy az anyám teszi az orrommal. Hamarosan meglesz rá a pénzem, egyébként is, bár utána egy-két hónapig nem vállalhatok majd munkát. Rod inge azonban nem ebbe tartozik; a ténnyel, hogy nem nő, máris érdektelenné teszi magát ilyen szempontból, ugyanis sosem a férfiakkal akarunk vetekedni, vagy a kedvükben járni, ó, dehogy! Az érzés kell, hogy te vagy az első számú kiállhatatlan nőszemély a teremben. Nevetséges evolúciós hibája ez a férfiaknak, az elérhetetlenség és diszfunkcionalitás után vágyás. Talán igaza volt annak a pszichológus-gondolkodónak, aki szerint a lelke mélyén minden ember öngyűlölő és mazochista?
Magvas gondolatok ezek ide. Elhessegetem őket, mielőtt gyökeret ereszthetnének.
Egyedül? Amatőrök. – Minden párban jár, mindennek van ellenpólusa, ez amolyan egyetemes törvény; a férfié a nő, egyiket a másik mellé kell tenni, hogy kiegyenlítsék a puhaságot éles határokkal, a puhára sminkelt bőrt enyhe borostával. Minden jobban fogy, ha meg van a megfelelő pár a reklámban, hogy megtalálják a közönség felé vezető középutat. – És egy magányos escort-lányka sem megy oda hozzád csacsogásra vágyva? Ezt szinte nehéz elhinnem – jelenik meg mézes-mázas mosoly az ajkaimon. Ha szemben ülne velem, még az asztalra is támaszkodnék, hogy rákönyököljek és a tenyeremen nyugtassam az állam, így azonban épp csak eldőlök tőle, fejem felé biccen, hajam vörös zuhatagként omlik le vállamról. Nem keveset fizetek a fodrászomnak, hogy így legyen. Az ártatlan kijelentésére mégis kénytelen vagyok felkuncogni, szinte már aranyos, de csak szinte. Szerencsére ritkán szeretem az aranyos dolgokat. – Ó, hidd el, bizonyos dolgokat egész biztosan egyedülállóan csinál. De vajmi kevés köze van a tehetséghez. Az ilyen díjkiosztók társadalmi-politikai burzsuj-partik. Ki kit ismer, mennyire vannak jóban, mennyit tud fizetni, milyen a jachtja… Épp, mint az Oscar. Vagy az Eurovízió. – Elszakítom tekintetem Roderick meglepően szimmetrikus arcáról, hogy vessek egy pillantást a pódiumra. Még csak az előkészületek zajlanak, hogy majd az országos tévében is jól mutasson minden.  A nézők azt hiszik, a díjazottak csupán ma tudják meg, nyertek. Mintha véletlen volna, hogy a nem nyerő nagy sztárok épp soha nincsenek ott az ilyen rendezvényeken. – Mik a terveid ma estére…? – pillantok vissza rá, fél szemmel még a történéseket figyelve. Sokat mondó görbület jelenik meg a szám sarkában. – Teljesen véletlenül, azt hiszem, van egy szobám itt. Olyan megerőltető lenne hazavánszorogni ezután…

Looking for the golden lie
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
» kisasszonyok
● ● karakter arca :
» sophie turner


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Kedd Ápr. 03, 2018 6:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


●●●● Roe & Rod ●●●●


- Ez is igaz - bólintottam én is.  Ezzel lehet, hogy utalni akart valamit. Talán azt, hogy vannak mások is, akik alkalmasak lennének és elég egy apró baki ahhoz, hogy lecseréljen. Emiatt nem aggódtam, mert az a típus voltam, aki mindig a tökéletesre törekedett. Próbáltam mindent úgy megoldani, hogy ne hibázzak közben. Ez is olyan dolog volt. Nem múlt rajta annyi minden, hisz így is élveztem az életem, de örültem volna, ha teljesül az egyességünk és kipróbálhatom magam a filmvásznon. Viszont ez bók is volt, mert több srác közül választott ki engem, úgyhogy jó pasi lehetek a szemében. Az meg már jelent valamit, mert ő nem akárki volt. Nem voltam zseni, de azt még én is láttam, hogy nagy befolyása van és jól járok, ha a kedvében járok. Bár lehet, hogy van még valami ebben a dologban. Nem voltam olyan rafinált, mint a csajok. Ők sokkal jobbak voltak benne. Főleg Roe. Minden kérdésén jobban el kellett gondolkodnom, mert mindig más volt a háttérben. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű megfelelni a mi kis megállapodásunknak. Már a ruhámat is furcsállta, pedig ő küldte. Mindig felvettem, amit azért küldtek nekem, hogy abban jelenjek meg. Nem kockáztattam volna. Még azt is felajánlottam, hogy gyorsan átvedlek, de legyintett. Megnyugodtam, hogy nem kell, de amúgy tényleg megoldottam volna, ha azt akarja. Ez a kék már kicsit nekem is túlzás volt. Értem én, hogy megy a szememhez meg minden, de akkor se nyerte el a tetszésem.
Az amatőrös megjegyzésére csak megvontam a vállam. Lehet, hogy nem csináltunk mindent profin, de nem is tartoztam a legnagyobb ügynökséghez. Ez csak hobbi, hétvégi meló volt. Nem űztem olyan nagyban, hogy híres cégek kérjenek fel. Így is jó volt nekem.
- De, ez előfordul - nem tagadhattam, hisz az egyáltalán nem lett volna hihető. Tényleg jöttek oda hozzánk lányok, sőt én is mentem oda csajokhoz. Nem szerettem az ilyen eseményeket. Nagyon unalmasak voltak, de én szórakozni akartam. Ezt nem mondhattam neki, mert tudom, hogy milyenek a lányok. Ha egy nő rájön, hogy nem csak az övé vagyok, akkor féltékeny lesz. Egyedül a magukénak akarnak. Meg is értem, hisz én se szívesen osztozkodok egy ellenkező neműn.
- Érdekes... akkor nekem nem sok esélyem lenne - hangosan gondolkodtam. Nem voltam gazdag és nem is voltam sok ilyen elittel jóban. Egyik se volt meg bennem, ami kellett. Elég szomorú, mert szívesen vettem volna át díjat valamiért.
-Semmit nem terveztem - válaszoltam őszintén. Azt gondoltam, hogy sokáig elhúzódik az egész és utána taxiba ülve hazamegyek, utána meg bedőlök az ágyba.
- Ha gondolod maradok veled, hogy ne érezd magad egyedül abban a szobában - mondtam egy félmosoly kíséretében és kicsit közelebb hajoltam hozzá. Egyértelmű volt az utalása számomra. Reménykedtem benne, hogy a díjátadó után akar majd még valamit, de nem tudtam, hogy lesz e még kedve. Ez a kijelentése viszont jobb kedvre derített és már volt egy közelebbi cél, amiért megérte végigszenvedni a ceremóniát.

clothes ||  Remélem jó lett  pirulo    ||  ©️
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Szer. Május 23, 2018 3:45 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

puking american dreams
á Rod

[+16 néminemű szexuális innuendo miatt] Van abban valami utálatos kettősség, hogy az ember mindig vágyik valamire – anyagi, lelki, testi indíttatásból, mert amúgy ronda, vagy ostoba, vagy magányos, szegény, esetleg mindezek förtelmes keveréke –, a világ végéig és vissza is menne érte, egészen belelovallja magát, s már úgy érzi, az egész emberiséggel is képes volna szembe szállni érte… És aztán a lába elé terítik. Unceremoniálisan, küzdelem vagy különleges kérlelés nélkül, egyszer csak ott hever előtte, pőrén, a mesék kliséitől mentesen, és végigmossa az embert a realitás rideg kiábrándítása.
Mindig is könnyedén felhúztam magam, ha valami nem úgy folyt, ahogy én szerettem volna. Nem mondanám, hogy különösebben büszke volnék erre, de nem olyasmi, amit ki tudok ölni magamból, pedig próbáltam; együtt kell élni vele. Olyankor a szívem hevesebben kezdett dobogni, egészen izgatott lettem, még ha a gondolataim valami inkoherens, vörösben tocsogó masszává váltak is, és rá kellett jönnöm, hogy tulajdonképpen élveztem. Dühösnek lenni majdnem olyan jó volt, mint a szex. A dühös szexnél pedig nem akad jobb. Szenvedély és orgazmus, csak erre vágyom.
És hírnévre. Ne felejtsük a hírnevet.
Aki ezekből egyet teljesíteni tud, az számíthat arra, hogy egynél többször találkozom vele, akarja vagy sem. Rod… Hah. Szegény Rod. Mindenképpen jól mutat nekem, de abszolút semmi kihívást nem nyújt, felfalnám reggelire, ha igazán odatenném magam. Ez nem feltétlenül gond, de így figyelmem csupán töredékével tudok szolgálni számára, a maradékkal pedig azon gondolkodom, hogyan dobhatnám fel a hangulatom. Talán meglephetném magam egy új táskával holnap? Övvel és táskával. És cipővel. Ez a három együtt jár.
Nem, tényleg nem sok. Egy szép pofi sajna kevés. Ész kell hozzá, és a megfelelő indíttatás, hogy mindezt rosszra használd, és átgázolj másokon. Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, izzadtságot és könnyeket! – apatikusan idézem Churchill szavait (az igaziakat, nem azt, amivel a törikönyveket tömik tele), üres frázisként lebegtetett zászló, akárcsak az ilyesféle eseményeket fémjelző beszédek. Szavak. Szépek, tömjénezők és magasztosak, de ettől még nem töltik meg tartalommal az ürességet. A szó elszáll, az írás megmarad, ugye? A digitális világban, ahol elég csupán egy delete-et nyomni, már ez sem igaz.
Alszol te rendesen újabban, Roderick? – vonom fel egyik szépívű szemöldököm a válaszát hallgatva. – Már meg ne haragudj, drágám, de nyers vagy és sótlan. Meg szótlan. Igazán nem érdekel, ha esetleg más elfoglaltságaid miatt kerülnek karikák a szemeid alá, de kicsit pörgesd fel magad – körözök a mutatóujjammal a kézfején; nem csábító célzattal, inkább egy fogaskerék szerkezetbéli mozgását imitálva; hangom nyugodt, de már számonkérőbe hajlik. – Nem azért hívtalak, hogy untass. Ha szükséged van bármire, szerintem minden második zsebben találsz valami bogyót. Long live Hollywood, mi?

Looking for the golden lie
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
32
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
» kisasszonyok
● ● karakter arca :
» sophie turner


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Pént. Aug. 31, 2018 7:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



karakter inaktiválás miatt

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Vas. Szept. 02, 2018 6:43 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Jerry && Mira

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer erre a helyre fogok besétálni és a pillantásokból ítélve esélyesen jobban is örültek volna, ha nem toppanok be. Értem én, hogy én nem vagyok előkelőség, de szerintem akkor se voltam annyira botrányosan öltözve. Jóidőnek köszönhetően egy short volt rajtam, meg egy fehér top, ami kicsit blúzos beütést kapott. A hasam is so-so takarva volt, a fenekem se volt kint a gatyából, mint az átlagnak, de mégis miben kéne kutyát sétáltatnom? Kosztümben? Már csak az kéne, menjenek ők abban sétálni ennyire melegben.
Türelmetlenül doboltam pulton, miközben a recepciós engem fürkészett, én csak mosolyogva feleltem, miközben vártam, hogy lebonyolítsa a telefonhívást és végre zöldutat kapjak a megfelelő szoba felé, hogy elhozzam a két rosszcsontot. Nem értem, hogy néha minek az embereknek kutya, ha azt is már túlzottan alantosmunkának érzik, hogy a saját kutyájukat elvigyék sétálni. Pedig nem fog leesni az aranykarika az ujjukról se. De most túlzottan is jól jött ez a munka, nem csak amiatt, mert pazarul fizetett, szinte már lehetetlenül jól és legalább többet tudok félrerakni az ínségesebb időkre, hanem amiatt is, mert fogalmam sem volt arról, hogy Gotthard merre jár. Nem akartam arra gondolni, hogy netán még mindig tovább folytatja azt, amihez ért. Nem akartam arra gondolni, hogy netán ezekben a percekben is valaki az életét veszti. Sietve egyeztettem minden apró részletet a tulajdonossal, elraktam az innivalót is, egy tálat is, hogy meg tudjam itatni őket, meg egy kis jutalomfalatkát is. Aztán pedig nem volt más hátra, mint előre. Hittem én naivan, mert alig, hogy kiléptem a lakosztályból máris belénk jött valami öltönyös fazon, akinek még annyira se futotta, hogy bocsánatot kérjen, de arra pont elegendő időt kapott Rufusz, az egyik kutya, hogy kiszökjön az éppen nyíló ajtón.
Sietve indultam utána, miután kikerültem a lépcsők felöl érkező személyt, miközben nem engedtem el a másik porászt. Elég nekem egyet kergetni, kisebb keresgélést követően az is eldőlt, hogy felfelé szaladt, így nekem se kellett több és máris nekiiramodtam annak a pár lépcsőfordulónak, ami hátra volt. Csak azzal nem számoltam, hogy a nagy rohanás és a nálam maradt kerge-birka miatt az ajtótámasznak annyi lesz és könnyedén vágja be az ajtót a szellő. De még a hang se segített a felismerésben, ehelyett inkább egyenesen Rufusz felé mentem, aki egy ismeretlen férfi lábainál illegette magát.
- Rufusz! Gyere ide! – adtam ki az utasítást, mire rám nézett, majd tovább folytatta az idegen piszkálását, de amikor már másodjára szólaltam meg, akkor már fülét-farkát behúzva tette meg azt a pár lépést, amennyire álltam tőle. Sietve fogtam meg a pórázt és rosszallóan ingattam meg a fejemet.
- Sajnálom! Remélem nem okozott túl nagy galibát! Még egyszer bocsánat! – ez már egészen jól ment franciául, mert sajnos sok kutyatulajdonos egyszerűen nem nevelte meg a kutyáját. Az valahogy rám maradt, pedig a többség nem is kölyök. Sietve indultam el visszafelé velük, amikor is megtorpantam félúton.
- Bocsánat, hogy megint zavarjuk! Netán van kulcsa az ajtóhoz? – zavar ült ki az arcomra és remény, hogy nem ragadtunk itt a tetőteraszon. Már csak ez kellett, hogy ebben a délutáni melegben itt aszalódjunk. Egyébként is, én erre nem érek rá. Rég itt se kéne lennem!

■ ■  Remélem kezdőnek elmegy. edi ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
43
● ● karakter arca :
❖ Sarah Hyland ❖


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Vas. Szept. 02, 2018 7:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Mira && Jerry

Nem mondom, hogy annyira rajonganék az ilyen kiöltözős, szponzorfogós estélyekért, de hozzátartozik az orvosok életéhez, elvégre a támogatóink kíváncsiak arra, hogy kiknek a munkáját pénzelik az évek során - az a minimum, hogy időről időre egy hasonló rendezvénnyel kedveskedik számukra a kórház. Ám mivel a kórház épületében nem akadt ennek megfelelő helyszín, így már-már szokássá vált, hogy az egyik helyi hotel báltermét bérelik ki az időpontra néhány szobával, hogy készülődni is legyen hol.
Nem szándékoztam éjszakába nyúlóan maradni, és mivel már nem voltam osztályvezető főorvos, nem is volt elvárt részemről, ettől függetlenül azonban nem tudtam biztosat mondani Maddie-nek, hogy mikor számítsanak arra, hogy hazaesek - ha úgy van, ne várjanak rám, nyugodtan pihenjenek le aludni.
Már elkezdődött egy ideje, túl voltunk a nyitóbeszéden, és valami meghívott előadó is volt, aki elénekelt néhány dalt a megnyitó keretében, de miután egy-két órát bájcsevegtem a kollégákkal és támogatóinkkal, úgy éreztem, hogy muszáj levegőznöm egy kicsit. Így hát a tetőterasz felé vettem az irányt, a kórházban is az az egyik kedvenc pihenőhelyünk, mert nyugodt, békés, no meg mindenekelőtt a fertőtlenítőszag helyett némi friss levegőt szívhatunk. Igaz, itt ettől nem kellett tartani, de mondhatni, megszokás... ahogy pedig felértem, már támasztottam is ki az ajtót, majd nyúltam a zakóm zsebébe a telefonom után kutatva, hogy váltsak néhány szót az asszonnyal, megnyugtatva, eddig minden rendben halad, no meg halljam a kis hercegnőim hangját.
Arra azonban nem számítottam, hogy néhány perc elteltével társaságom is fog akadni, ráadásul egy négy lábon járó szőrgolyó képében. Olyan csendesen osont mögém, hogy elsőre fel sem tűnt, csak amikor a nadrágom szárát kezdte bőszen szimatolni, én meg kis híján átestem rajta...
- Szívem, most le kell tennem, majd még beszélünk, rendben? Szeretlek! - búcsúztam, mielőtt bontottam volna a vonalat, majd lehajoltam a blökihez, hogy megsimogassam, amit, igaz, eleinte kissé bizalmatlanul fogadott - biztos a macskák szagát érezte rajtam? - de aztán hamar beadta a derekát. Legalábbis, amíg a gazdája fel sem tűnt, mert akkor ha nem is elsőre, de másodszorra csak arrébb kullogott.
- Bonjour, mademoiselle! Részemről semmi gond nem történt, leugrani meg szerencsére nemigen tudnak innen. Elszökött, igaz? - láttam, hogy van rajta póráz, és ha nem jelentkezett volna egyhamar a gazdája, lehet, hogy én magam vittem volna le a recepcióra a négylábút, de akkor így egy gonddal kevesebb. Pláne, hogy már indultak is tovább, én pedig ismét a korlátra támaszkodtam, hogy így merüljek el a gondolataimban, a város látképét figyelve, amikor csak ismét megcsendült az ismerős hang mögöttem.
- Elnézést... kulcsom? - néztem rá értetlenül, miután megfordultam, s ahogy követtem a tekintetét, hirtelen az is világossá vált, hogy milyen kulcsra gondol - Nem, az nincs... de nem is kell hozzá. Vagy igen? - bizonytalanodtam el, mert nem tartanám túl ésszerűnek, ám amikor odasétáltam, hogy megpróbáljam kinyitni, az istenért sem engedett. A francba!
- Úgy tűnik, ezt csak belülről lehet nyitni. Remélem nem siet sehová, mert attól tartok, egy darabig itt leszünk. - jegyeztem meg, miközben az öklömmel az ajtót kezdtem csapkodni, majd füleltem, van-e bármi reakció a túloldalról, de semmi. Mondjuk a bálteremben is elég nagy a hangzavar ahhoz, hogy elnyomja a legtöbb zajt, és ezek a fenti szobák nem is olyan forgalmasak, mint a lentebbiek.
- Legalább megázni nem fogunk... vagy megfázni.- állapítottam meg, elvégre hét ágra sütött a nap, ami egyelőre jobb volt mint az eső, de abból kiindulva, hogy árnyék sem túl sok volt idefent, lehet hamarosan már inkább utálni fogjuk.

■ ■ love  ■ ■credit

Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
45
● ● Reag szám :
40
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Vas. Szept. 02, 2018 8:07 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Jerry && Mira

Gyönyörű volt ez a szálloda, még soha nem jártam itt előtte. Kicsit talán még a szám is tátva maradt, ahogyan fürkésztem a gyönyörű díszítést, de nem lazsálhattam. Nem akartam, hogy netán a késésem miatt ne akarjanak alkalmazni. Az önálló élet egy ismeretlen országban nem könnyű. Még ennyi hónap elteltével se, hiába van ott Roisin. Ő is túlzottan sokat dolgozik, meg rátalált a testvérére is, így érthető, hogy már sokkal kevesebb ideje jut rám. Bárcsak a macskája is hasonlóan elfoglalttá vált volna és ne hozná rám olykor a szívrohamot, de ahogyan ő se bír magával, úgy most a kutyák se bírtak, mert az egyik máris szökni akart. Ezt se hittem volna, hogy hamarabb fogom látni a tetőt és onnan a várost, mintsem újra a hallt, ahol megfordul az a sok sznob, akik miatt úgy néztek rám is a recepción. Komolyan, mintha az angol királynő jött volna látogatóba és azért lenne a sok öltönyös alak jelen. Fogalmam sincs, hogy mi zajlott lent, de nem is érdekel. Csak szeretném elvégezni a munkámat, amiért megfizetnek. Valaki életeket ment, én addig a kutyákat nevelem meg és adom meg nekik azt a szeretet, amit a sok sznob nem ad meg, mert csak azért tartják őket, mert jól mutatnak. Borzalom!
- Leugrani? – kerekedik ki a szemem talán túlzottan is és röpke másodpercre elgondolkozok azon is, hogy lehet inkább nem is kellett volna visszarántanom a kutyát ilyen gyorsan. – Annyira csak nem lehet rossz a helyzet, hogy innen akarja levetni magát. Ne tegye Uram! Gondoljon a szeretteire!– így jár az, aki nem beszéli tökéletesen a franciát, mert félreérti a dolgokat. Meg se fordult a fejemben, hogy a kutyákra akart célozni. – Ha gondolja, akkor nyugodtan simogassa még Rufuszt, ha az megnyugtatja. – próbáltam menteni a menthetőt, vagy most rontottam el mindent, mert eszébe juttattam, hogy mire is készült? Ohh, mama mia! Miért akarnak egyesek öngyilkosok lenni? Én túléltem azt is, hogy egy bérgyilkost láttam munkaközben. Sőt, ami rosszabb, hogy azt hiszem bele is szerettem kicsikét. Nem tudom mi rémitett meg jobban, ez a gondolat, vagy az, hogy a férfi mire készült, de mamám szokásához híven sietve vetettem keresztet.
Amikor pedig úgy tűnt, hogy talán mégse teszi meg, vagy jobb lenne távozni vele együtt, akkor máris az ajtó felé vettem az irányt, de hamar rá kellett jönnöm, hogy erről az oldalról nincs hagyományosértelemben kilincs, amit le lehet nyomni és az ajtó máris kinyílik…
- Nincs kilincse a megszokott módon, így szerintem kellene hozzá. – túrtam bele göndör fürtjeimbe, amik szerteszét álltak a korábbi rohanásomnak köszönhetően. Figyeltem, ahogyan próbálja kinyitni, majd ahogyan ráütött az ajtóra… Akkor rezdültem össze ijedtemben, mert lehet nem csak öngyilkos akart lenni, de még őrült is, netán erőszakos? Lepillantottam óvatosan a két törpére, de kötve hiszem, hogy ez a két pamacs meg tudna védeni tőle, ha netán már az ajtón nem jó levezetni a feszültséget…
- Szerintem jobban tenné, ha megnyugszik… Öhmm… - gondolkoztam el a megfelelő szavakat kutatva. – Kezének se tesz jót. – tettem hozzá óvatosan, miközben hátráltam egy-két lépést.
- Csak keresni fognak minket. Gondolom fontos személy, ha így öltözik. – engem maximum csak este felé, ha nem viszem vissza addig valahogyan a kutyákat. Vajon eszükbe jut az, hogy bajba kerültem, vagy inkább kutyatolvajnak fognak elkönyvelni?
- Mi? – pillantottam rá meglepetten, mert teljesen elmerültem a gondolataimban. – Ja igen, de a kiszáradás rosszabb, mint megfagyni, vagy egyformán pocsék lenne? – elmélkedtem hangosan, ami nem volt éppen derűlátó és remélhetőleg nem is kapunk rá választ. Ezzel egyidőben pedig már Rufusz megint a férfi lábát csesztette.
- Sajnálom, nem tudom mi ütött belé, nem tudok róla, hogy lábfétise lenne. – fogalmaztam roppant rosszul, ahelyett hogy nem szokott senkivel se így viselkedni. Nekem legalábbis ezt mondták. – Elmira vagyok, Ön pedig? – ha beszéltetem, akkor talán higgadt marad, nem próbál véget vetni az életének, meg talán a miénknek se, mert megakadályoztuk benne. Van ilyen? Fogalmam sincs, szerencsére eddig Gotthardon kívül nem találkoztam más „őrülttel”, veszélyes emberrel.

■ ■  love ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
43
● ● karakter arca :
❖ Sarah Hyland ❖


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Vas. Szept. 02, 2018 9:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Mira && Jerry

- Igen, leugrani... Magas a korlát, látja? - intek bizonytalanul felé, hisz az előbb még ennek támaszkodtam, ám az meg sem fordul a fejemben, hogy a hölgy ennyire félreérti a dolgot, és a kutya helyett hozzám társít öngyilkos szándékot, igencsak tévesen.
- Hogy mi? Nem, dehogy! Én nem... - kezdeném menteni a menthetőt, hogy nekem aztán eszem ágában sincs véget vetni az életemnek, egyszer is elég fájdalmas volt, pedig azt nem is én akartam! Így meg, hogy kaptam egy második esélyt az élettől, és már egész jól meg is szoktam, pláne hülye lennék eldobni magamtól mindent.
- Kisasszony... igazán aranyos a kutyája, de azt hiszem, félreérti ezt az egészet. Amúgy sem hiszem, hogy sokat segítene. - lehet, hogy valami pályakezdő túsztárgyaló? Vagy az, aki az ilyen öngyilkos hajlamúakat próbálja visszadumálni a híd széléről? Mindegy is, mert tényleg nem akarok ugrani, csak belátja előbb vagy utóbb. Keresztet vet? Te jó ég, vallási fanatikus, még jobb!
- Ahh, a fenébe. Már csak ez hiányzott, tényleg. - morgolódok az ajtó előtt ácsorogva, miután bebizonyosodott, hogy hiába dörömbölök az ajtón, vagy cibálom, tekergetem azt a gombkilincset, kulcs nélkül én ezt ki nem nyitom.
- Igen, arra már én is rájöttem. - ő a hosszú göndör tincseibe túr, én meg hasonló gondterhelt mozdulattal a saját szőke tincseimbe, amik ha kicsit hosszabbak lennének, valahogy hasonlóan tekeregnének, mint az övéi. Na, ezért nem hagyom soha, hogy egy bizonyos hosszt elérjen, már intézem is az időpontot a fodrászomnál!
- Én nyugodt vagyok. Még... és tudom, hogy nem tesz jót, nem is szándékoztam addig püfölni, amíg be nem töröm, vagy ki nem nyitják. - még jó, hogy nem sebész vagyok, mert akkor extrán ügyelni kéne a kezemre. Igaz, így is vannak néha műtéteim, de korán sem olyan bonyolultak, mint a sebészeknél.
- Nézőpont kérdése. A lenti ünnepély miatt vagyok itt, mindenki hasonlóan kiöltözött, én csak kijöttem levegőzni. Valószínűleg ha kórházigazgató, vagy osztályvezető lennék, előbb indulnának a keresésemre, mint így, sima szakorvosként. - közlöm vele a véleményemet, miszerint akadnak itt ma este sokkal fontosabb és befolyásosabb egyének is, talán rossz személlyel rekedt fent a tetőn. Azért reménykedek benne, hogy valamelyik kollégának csak gyanús lesz, ha nem érek vissza mondjuk egy órán belül.
- Folyadék nélkül akár hét napig is kibírja az ember. A megfagyáshoz akár néhány perc is elég. De megjegyzem, még egyiket sem próbáltam, úgyhogy nem tudom, melyik lenne rosszabb. - igaz, extrém példa mind a kettő, a kiszáradást gyógyítani is könnyebb, mint a fagyási sérüléseket, de azt kétlem, hogy ilyen sokáig dekkolnánk majd idefent. Ugye nem?! Biztos, hogy nem, mert ha estére nem is érek haza, de ha reggelig nem tolom haza a képem, arra mérget vennék, hogy Maddie keresni fog.
- Biztos a macskákat érzi. Otthon van két macskánk, egyik a feleségemé, a másik meg az unokatestvéréé. - ügyeltem rá, hogy ne legyen macskaszőrös a ruhám, de miután az eszetlen kis Dobbynk még odadörgölőzött hozzám indulás előtt, búcsúzás gyanánt, mérget mernék venni rá, hogy emiatt érdeklődik most a blöki is.
- Örvendek, Elmira. Az én nevem Jeremiah. - nyújtottam a kezem, ha már így bemutatkozunk egymásnak, majd miután végignéztem rajta, egyszerűen muszáj volt megkérdeznem - A ruházata alapján sejtem, hogy ön nem az estélyre érkezett. Nyaralni jött a városba, vagy esetleg valami üzleti út...? Hova valósi? - mondjuk ilyen szerelésben nem tudom, milyen üzleti úton lehetne, de sosem lehet tudni.

■ ■ sweety  ■ ■credit

Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
45
● ● Reag szám :
40
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Vas. Szept. 02, 2018 11:08 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Jerry && Mira

Nem értettem, hogy miért beszél arról, hogy mennyire is magas a korlát. Ő könnyedén át tudja lépni, ezért se értem az egészet. Nagyokat pislogok.
- De az előbb mondta… - nem értem az egész helyzetet, hiszen ő mondta az egészet. Vajon megint félreértettem valamit. Helyette inkább a kutyák pórázába kapaszkodom, mintha attól tartanék, hogy elszöknek. A férfit pedig továbbra is szemmel tartom, mintha képes lennék megakadályozni azt, hogy levesse magát, pedig nem csak jóval magasabb volt, hanem azért erősebb is nálam. Néha még a kutyákat is alig bírom féken tartani, ha nagyobb testűről van szó. – Miért ne segítene? A kutyák sok mindenre képesek, nem hiszi ezt? – kérdezek rá kíváncsian, mert nehéz elhinni, hogy a mostani világban nem hisz a kutyák gyógyító erejében valaki.  Sok szeretet lappang a bundájuk alatt, hiába bánik velük sokszor mostohán az élet.
Ha eddig sok mindenben nem is értettünk egyet, attól még most közösdűlőre jutottunk, hogy ezt az ajtót innen nem fogjuk kinyitni. Szerintem én már rég el is törtem volna a kezemet, ha annyit ütögetem azt a vasajtót, mint ő tette.
- Akkor leugrani se fog? Nem kell emiatt aggódnom, hogy netán a következő pillanatban neki fut és ugrik? – köszörültem meg a torkomat kicsit, lopva a perem irányába néztem, majd újra vissza a férfira, mint aki bizonyságot akar nyerni, hogy nem kell még egy ilyet is látnia az élete során. Elég volt azt, ahogyan egy férfi megölt egy másikat. Nem vágyom arra, hogy netán azt is végignézzem, ahogyan valaki saját magát fosztja meg az élettől.
- Ezek szerint emiatt van itt ennyi ember és emiatt nézik ki az embert, ha nem kosztümben szambázik be erre a helyre. – forgatom meg a szemeimet, majd leguggolok, hogy megszeretgessem kicsit a kutyusokat. Végül leveszem róluk a pórázt is, hiszen innen sehova se szökhetnek meg. Leugrani meg tuti nem fognak.
- Van nálam egy kis víz. Igaz, nem magamnak készítettem, de csapvíz és még ők se ittak belőle. – egyébként is tálat is hoztam nekik, úgy könnyebben isznak, mint üvegből. Meg így elég egy üveget cipelni, mert én is és ők is tudnak inni. Gondoljon bárki bármit is. Lassan újra felálltam, miután inkább mentek felfedezni a helyet.
- Na látja! Van miért élnie! Fel a fejjel! A macskák se olyan borzalmasak! – a kivételt pedig a lakótársam macskája erősíti. Nahh, ő borzalmas és ijesztő, meg szerintem a sátán macskája. Nem értem, hogy mit szeret benne Roisin. Még egy kutya is szeretnivalóbb, de lehet csak engem utál az a dög!
Elfogadom a felém nyújtott kezet és kicsit meg is rázom. Sietve harapok a nyelvemre, mielőtt kibukna egy illetlen kérdés ajkaim között. Nem mintha bajom lenne velük, hiszen én se járok már alapból se templomba, de tudom, hogy nagyanyám  mit is gondolna, meg mindig is érdekelt másabb kultúrák és vallások is, de ilyet akkor se illik kérdezni. Meg nem is vagyunk már a dedóban. – Héé, miért néz rám mindenki megvetően? Hogy kéne öltöznöm, mint a 70 éves múmiák? – nézek értetlenül rá, miután végigmért. – Feldarabolással se járna jól, mert nincs rajtam sok hús. – tettem hozzá még sietve, ha netán tényleg őrült lenne és ez a normális viselkedés csak álca lenne. – Nem az enyémek, én csak vigyázom rájuk, mert a dámának túlzottan megerőltető lenne, hogy ne csak dísznek tartsa őket. – húzom el a számat, közben pedig a korláthoz sétálok, nekidőlök és csodálattal nézem az elém terülő várost. – Gyönyörű. Még soha nem láttam ilyennek ezt a várost. – mosolyodom el. – Portugáliában születtem. Valaha járt már ott? – néztem a férfira kérdőn, majd a pillantásommal a kutyákat is megkerestem, de egyelőre semmi rosszat nem tettek még. Remélem soha nem járt még ott, mert akkor nem kell attól tartanom, hogy netán felismer és felhívja a rendőrséget, hogy az eltűntnek nyilvánított színésznő itt van.

■ ■  love ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
43
● ● karakter arca :
❖ Sarah Hyland ❖


Témanyitás ✥ Re: Bálterem ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Bálterem
Second Chance frpg
2 / 3 oldal

Similar topics

-
» Bálterem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Mariott Hotel-