Bálterem - Page 3
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 8:42 pm ✥
✥ Yesterday at 7:44 pm ✥
✥ Yesterday at 6:10 pm ✥
✥ Yesterday at 6:03 pm ✥
✥ Kedd Nov. 13, 2018 8:28 pm ✥


Témanyitás ✥ Bálterem •• Pént. Dec. 22, 2017 7:22 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

First topic message reminder :

Forrás: google



Mindig az alkalomhoz illően van feldíszítve a terem.

avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Hétf. Szept. 03, 2018 7:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Mira && Jerry

- Mindegy. - legyintek a kezemmel, hisz valószínűleg csak félreértettük egymást, most nem is ez a lényeges, mégpedig az, hogy kiderítsük, mi a helyzet az ajtóval. Mert nem szeretnék itt éjszakázni, és ha sok esély nincs is rá, valamennyi azért mégis, sajnos. Vajon őt hányan keresnék, ha eltűnne? Vagy mikor?
- Orvos vagyok, jobban hiszek a tudomány erejében. - nem mondom, hogy a kutyák nem segítik elő a gyógyulást, vagy jók terápiás segítőknek, de csodát attól nem kell várni tőlük. Erről jut eszembe, most miben is kéne segíteni ennek a két kis szőrgombócnak? Mert az ajtónyitásra biztos, hogy nem képesek ők sem.
- Nem, nem fogok leugrani... eszem ágában sincs véget venni az életemnek, ne aggódjon. - néztem rá kissé furcsán, és miután ismét ez a téma jött elő, kezdett az a sejtésem lenni, hogy talán nem igazán érti olyan jól a nyelvünket. Mondjuk a beszédstílusáról lerí, hogy nem ide valósi, de érteni sokan jobban szokták, mint beszélni. Ezek szerint nála egyik sem megy olyan jól?
- Nos, igen. Arról nem is beszélve, hogy a város egyik legelegánsabb szállodája, a sima szállóvendégek is különb öltözékben érkeznek. - jegyzem meg csak úgy mellékesen, nem mint ha bajom lenne a szerelésével, egyszerűen csak nem ide illő. Az utcára simán elmegy.
- Na, ez legalább jó hír! Jól jön az még később, ha nem jön valaki erre a közeljövőben. Gondolom, csak egy fél liter... - legalábbis általában azt szokták magukkal hurcolni az emberek, nem a másfél litereset, hiába tart tovább. Mondjuk ha beüt a kánikula, akkor az is kevés lenne, szóval erről ennyit.
- Dehogynem borzalmasak! Hát ezekért biztos nem akarnék élni, sőt, ha rajtam múlna, egy macskánk se lenne! Akkor már inkább kutya, az legalább korábban is volt. - igaz, még előző életemben, és akkor is csak egy, de azt egész kedveltem, okos eb volt.
Mindezek után pedig végre a bemutatkozáson is túlesünk. Azt mondjuk nem értem, mi juthatott eszébe a másiknak a nevem hallatán, mert szinte lerí az arcáról, hogy próbálja visszafojtani az érzéseit, de szorult belém annyi jólneveltség, hogy inkább ne tegyem szóvá. Boldog tudatlanság, ahogy megboldogult nagyanyám mondogatta mindig annak idején.
- Először is, több tiszteletet az időseknek, egy 70 éves ember még nem múmia. - teszem szóvá, mert lehet, hogy még lélekben sem értem el ezt a kort, de azért közelebb állok hozzá, mint azt sokan gondolnák - Másrészt, ilyen utcai viseletben maximum fesztiválozni jár az ember, nem ilyen elegáns hotelekbe. - közlöm a véleményemet, amikor meg a feldarabolással jön, csak értetlenül pislogok rá - Tessék? Ki beszél itt feldarabolásról? Mellesleg, tényleg nem ártana odafigyelnie arra, hogy miket eszik, mert ez a mai, oly divatos koplalás sokkal károsabb az egészségre, mint azt gondolnák. - ha már témánál vagyunk, csak előbújik belőlem az orvos is, és nem mint ha a kövér emberek olyan szemet kápráztató jelenségek lennének, de az ilyen kis zörgő csontú madárkák sem jobbak.
- Áh, vagy úgy. Ez sok mindent megmagyaráz. - bólintok, amikor kiderül, hogy a kutyák nem is hozzá tartoznak, amikor pedig a korláthoz sétál, én is követem, tartva némi távolságot.
- Nem, még soha nem jártam ott. Ellenben életem első nagy szerelme egy portugál lány volt. A régi szép idők... De olyan rég nem láttuk egymást, hogy szerintem már meg se ismernénk a másikat. - sóhajtok ábrándosan, miközben én is becsatlakozok a városnézésbe. Vajon mi lehet vele? Gondol még néha rám, vagy teljesen elfelejtett?

■ ■ sweety  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
47
● ● Reag szám :
42
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Hétf. Szept. 03, 2018 8:33 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Jerry && Mira

- Rengeteg tanulmány támasztja alá a kutyák gyógyítóhatását, ahogyan nem véletlen alkalmazzák terápiának is őket. Főleg a beteggyerekeknél segítenek sokat. – hangom komolyan csendült és egészen merészen állítottam ezt. Ha nem is lehettem igazán részese még ennek, attól még egyszer volt szerencsém látni egy ilyen „bemutatót” és élménybeszámolót is meghallgatni még odahaza. Lehet inkább ilyen irányba kellene tanulnom, de előbb a nyelvet se ártana magabiztosabban használnom, de ahhoz képest, hogy amikor idejöttem nem is beszéltem már egészen jó vagyok.
Bólintottam, de azért nem teljesen hittem el azt, amit mondott. Aki egyszer gondol erre, az biztosan többször is fog. Nem akarok megint szemtanú lenni, így reméltem, hogy igazat mond és nem kell ilyentől tartani, de azért szemmel fogom tartani. Bár sok választásom nincs is, hiszen ki lettünk csukva a tetőre.
- Miért kell az embereknek a ruhájuk alapján megítélni a másikat? Nem árulom a testemet, de nem fogom múmiának érezni magam ekkora hőségben. Sőt, sokkal több jót teszek, mint a sok álszent, aki itt megfordul. Kíváncsi lennék, hogy mikor tették be a lábukat menhelyre, vagy idősek otthonába, hogy gondoskodjanak a másikról! – csattantam fel kissé bosszúsan, nem tehettem róla. Fűtött kicsit a vérem is és soha nem szerettem az ilyen megkülönböztetéseket, amik az emberek kinézetéből vagy öltözködésistílusából adódott. – 1,5 literes, kicsire nem adok. Én is lehetek szomjas, meg ők is. Pláne, hogy nem árt a tappancsukat is bevizezni, hogy a forró betontól nehogy bajuk essen. – sok gazdi ezt is elfelejti. Ezért is próbáltam mindig inkább valami árnyékos hely felé venni az irányt, meg parkba gyorsan, amennyire csak lehet, mert soha nem viselném el, ha bajuk esne. Elég szenvedő kutyát láttam már a menhelyen. Nem is értem, hogy az emberek miként képesek erre.
- Maga az én emberem! Nem értem, hogy mit szeretnek rajtuk az emberek. Annyira ördögi teremtmények és hálátlanok is. – könnyebbültem meg, hogy végre valaki, aki nem rajong értük. Tudom, hogy Roisin most eléggé rosszallóan nézne rám, ha hallana, de nincs itt, így végre kiadhatom magamból, amit gondolok. – Lakótársamnak is van egy. Szerintem azt maga az ördög szállta meg. – tettem hozzá egészen komolyan, nem vicceltem. Ebből meg sejthette, hogy nagyon nem angyali teremtésről beszélünk. Kutyák hűségek és annyira tudnak szeretni, hogy arra nincsenek szavak. Sokszor jobban is, mint az emberek.  
- Tisztelem őket, azokat, akik megérdemlik, de szerintem badarság elvárni, hogy mindenkit tiszteljünk, amikor ők se tisztelnek minket. – rántottam meg a vállaimat. Nem kell egyetértenie velem, sőt, szerintem öreganyám most vágna tarkón is, amiért ennyire szemtelen voltam, de sajnos megtapasztaltam már ebben a városban azt is, hogy az idősek mennyiszer rosszabbak tudnak lenni.  – Kutyát sétáltani teljesen jó, nem éppen férjhez akarok menni vagy bálba menni. –húztam el a számat, mert nem tetszett az, ahogyan nyilatkozott a dologról. Képzelem, ő mindennap így jár? Előre sajnálom, azt hiszem, vagy igazából megérdemli. Remélem azért a nyakkendő olykor kicsit fojtogatja őt, mert eléggé beképzeltnek tűnik olykor egy-egy megnyilvánulásával. – Ha maga orvos, akkor pontosan tudnia kéne, hogy attól még valaki vékony nem feltétlenül koplal. Lehet az oka betegség is. –össze a karomat mellkasom előtt, mert nem azért voltam ilyen vékony, mert nem ettem. Hanem azért, mert korábban betegséggel kellett szembe néznem, azóta meg erősödőm, sokat edzek is.
Szavai meglepnek, inkább azért, mert nem gondolnám azt, hogy a sznob alkatával képes volt megnyerni magának egy portugál nőt, vagy inkább azért, mert miként is keveredhetett össze eggyel. – Úgy tartják, hogy az ember soha nem feledi a szerelmét és bárhonnan ki tudja szúrni. – akár legyenek együtt, akár nem. – Mikor történt? Mi volt a neve? – faggatóztam tovább, mert nagyon is érdekelt, hogy milyen lányról lehet szó. Tudom-tudom, egészen nagy ország arról, hogy pont ismerhessen, de attól még érdekelt, hogy mire is emlékszik. – Édesanyám szerint a szerelem soha nem múlik el, csak elhalványul, hogy mást is képesek legyünk szeretni. Sőt, olykor hagynunk kell, hogy a szerelem csak parázsoljon, mert nem helyes hagyni, hogy a vágyak írányítsanak minket. – fogalmam sem volt, hogy azért mondja, mert ő is egyszer mást szeretett és bűnbe is esett, mert nem is apám gyereke vagyok. Furcsának, de mégis kicsit szépnek találtam, mert szerintem soha nem egyszerű elhagyni azt, ami a szívünknek annyira kedves.

■ ■  love ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
51
● ● Reag szám :
44
● ● karakter arca :
❖ Sarah Hyland ❖


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Hétf. Szept. 03, 2018 9:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Mira && Jerry

- Persze. Brit tudósok megállapították, hogy... - kezdek bele az unszolásig hajszolt mondatba, amit valószínűleg élete során minden felnőtt legalább kismilliószor hallott már. Nem tagadom, hogy létezik ilyesmi, de abban is biztos vagyok, hogy nem minden kutya képes, vagy megfelelő ilyesmihez.
- Mert ilyenek vagyunk, az ember hajlamos külső alapján ítélni. Még ha nem is állítjuk magunkról, hogy ilyenek vagyunk, attól még igaz, hogy fontos a külső, mint első vizuális adatnyerés a másikról. Ahogy rengeteg tanulmány alátámasztotta már ezt is... - mondhat bárki bármit, lehet, hogy nem szép dolog, de attól még ez van. Az ápoltabb külsejű egyénekről automatikusan jobb benyomással vagyunk, mint egy hanyag kinézetűről, holott lehet, ha megismernénk, teljesen másképp gondolnánk a dolgot.
- És tessék, pont magácska példálózik megint a kinézettel meg a személyiséggel, holott egy szóval egy állítottam, hogy a testével keresné a kenyerét, vagy hogy rosszabb lenne, mint ők. - vontam fel a szemöldökömet, mert ez a téma is megérne egy misét. Ki tesz több jót az emberekkel? A lány, aki menhelyeken vagy idősotthonokban dolgozik, vagy azok, akik orvosként húznak le dupla műszakokat?
- Nos, lehet, hogy nem ott gondoskodnak másokról, ahol ön, hanem mondjuk egy kórház sürgősségi osztályán. Vagy a kórház magatehetetlen betegeit ápolják. - elvégre nem csak orvosok, de nővérek is akadnak az esélyen, és az ő munkájuk sem elhanyagolható éppenséggel.
- Hm, kellemes csalódás. Nem hittem volna, hogy ilyen sokat cipelne magával. - mert... mit szépítsünk, ő sem lett eleresztve a centikkel, legalábbis a magasságát elnézve. Nem is kell mindenkinek magasnak lenni, ettől függően nem hittem volna, hogy ilyen nehéz holmikat cipel még a táskájában.
- Ugye?! - csillan fel a szemem, amikor végre-valahára közös témára bukkanunk - Nem csak azt szállta meg az ördög, szerintem az összes a sátán teremtménye. A feleségem macskája olyan buta mint egy marék kavics, a másik meg szimplán egy antiszociális dög. - szállok bele én is az eszmecserébe, hogy bizonyítsam, nem csak a lakótársa macskája ilyen isten csapása, a nálunk élők sem jobbak. És mi a legszebb az egészben? Egyikünk sem szereti őket különösebben, még sincs más választásunk, mint elviselni őket.
- Mondanám, hogy nincs igaza, az idősebbek felé magától értetődően kijár a tisztelet, de... sajnos én is egyre gyakrabban tapasztalom, hogy kölcsönösen ők sem adják meg másnak, így pedig mi értelme lenne? - attól, hogy valaki idősebb, nem felsőrendűbb, vagy okosabb, hatalmasabb, maximum tapasztaltabb. Ezt pedig szeretik sokan elfelejteni.
- Ahhoz mondjuk igen... de gondolom, nem itt tervezte sétáltatni őket. - mutatok körbe a tetőteraszon, vagy értheti éppenséggel a hotelre is, sokat nem változtat a végeredményen. Egyik sem épp az a megszokott kutyasétáltatós hely. Vagy ezek ennyire szobakutyák lennének? Ha a szobából kimehetnek és a folyosón tehetnek egy kört, már azzal beérik séta gyanánt?
- Jogos, sajnálom, hogy ilyen tapintatlan voltam. Ahogy az sem kizárt, ahogy a genetika is közrejátszik. - például a feleségem esetében. A terhesség alatt igaz, felszedett néhány kilót, de egyébként, mondhatni, lehetetlen küldetés számára. Bezzeg nekem... ha nem túlóráznék annyit, vagy több időm lenne, lehet, hogy már gurulnék azóta.
- Úgy is tartják, hogy az igaz szerelem mindent legyőz, de abból kiindulva, hogy mi lett a vége nálunk... vagy mégsem győz le mindent, vagy nem volt igaz? - húzom el a számat, mert azt sem mondanám, hogy csak múló szeszély lett volna. Hisz hiába ment vissza a kedves Portugáliába, én utána sem tudtam igazán elengedni, épp ezért is nem nősültem meg soha, legalábbis addig, amíg ennek a szőke egyetemista suhancnak a bőrében nem ébredtem egy nap.
- Mondhatni a klasszikus történet, a családjaink ellenezték a kapcsolatunkat. Neki mást szemeltek ki a szülei, és az enyémek sem voltak elragadtatva, hogy nem olyasvalakit választottam, aki szerintük jobban illene hozzám. - húztam el a számat - Majdnem ugyanaz a neve volt, mint Önnek, csak kicsit rövidebb - Mira. Hmm, most, ahogy elnézem, még a szeme is egészen hasonló zöld volt. Gyakori a hazájában?  - legalábbis én ezen a néven ismertem, és meg sem fordult a fejemben, hogy valójában ez csak valami kitalált álnév volt részéről... vagy, hogy a mellettem álló hölgy sem éppenséggel kapott ennyire hasonló nevet.
- Az édesanyja bölcs ember. - jegyeztem meg, ami pedig a többit illeti... nem vagyok biztos benne, hogy valóban felismernénk egymást. Én még őt talán, de fordítva? Hogyan, amikor teljesen más lett a kinézetem?
- És ha már kutyák, pont neki köszönhetem azt is, hogy annak idején nekem is lett egy. Emlékszem, hogy egyszer, séta közben bukkantunk rá, egy sérült kis kölyökkutya volt, és a végén addig győzködött, amíg el nem láttuk, meg be nem fogadtam. Hát, ez se tegnap volt... - arról nem is beszélve, hogy azóta se volt kutyám, nem is hiszem, hogy lesz, hacsak a lányaim ki nem sírják.

■ ■ sweety  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
47
● ● Reag szám :
42
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Hétf. Szept. 03, 2018 11:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Jerry && Mira

- Nem mondtam, hogy nem fontos, de attól még nem muszáj senkit se lenézni. Senki se ismeri a másikat első blikkre, hogy miért is viseli azt, amit. – ezt pedig én egészen jól tudtam. Éltem már fényűzésben, voltam álmoktól megfosztott lány, ahogyan menekült is egy idegen országban. Nem szabad erre gondolnom, mert még mindig túlzottan fáj, hogy ennyire távol kerültem a családomtól, főleg az, hogy ők azt se tudják, hogy élek-e vagy nem. Milyen gyermek vagyok? Csak őt akarom védeni, talán ha már hinni tudok abban, hogy Gotthard nem árthat nekik, akkor elmesélek mindent, de addig inkább reméljenek, mintsem a hitükből térjen ki a nagymamám is, mert a szívembe engedtem egy bérgyilkost.
- Nem mondtam, hogy a kollégáira gondolok. Ön az itt megszállókat mondta, nem pedig azokat, akik csak egy rendezvény miatt jönnek. Azt megértem, hogy ők miért vágják  magukat puccba  egy-egy napra. De azt ne mondja nekem, hogy az normális és elfogadható magatartás, hogy valakinek még a kutyasétáltatás is derogál és nem azért, mert nem lenne ideje. – forgattam meg a szemeimet, mert szemmel látható volt az, hogy félreértette a dolgot. Ha akarnám, akkor már őt is ez alapján kellene megítélnem, hogy öltönyt visel? Ahh, nem hiszem. Még akkor se, hogy olykor milyen gondolataim támadnak róla.
- Miért? Mert nő vagyok? Mert gyengének nézek ki? Két kutyát cipelek magammal, forróság van. Ez nem kedv kérdése. – rántottam meg újra a vállaimat, hiszen felelősségteljes munka ez is. Sokan nem tekintik annak, pedig az. Egy idegen kutyával el kell fogadtatnod magad, gondoskodni kell róluk úgy, mintha a tiéd lenne és óvni másokat is, hogy nehogy ostobaságot kövessenek el, ha nincsenek megnevelve.
Cinkos mosoly terült szét az arcomon, ahogyan ő is inkább macskaellenes volt, mintsem a pártjukat fognák. Komolyan, ha lenne nálam pezsgő, akkor még bontanék is, aztán alapíthatnánk valami csoportot, az összesmacska a sátántól származik, de mégis muszáj tűrnünk őket. – És olyan ellenségesek tudnak lenni. A karmaikat mindenbe belemélyesztik, éjszaka világit a szemük, mint valami pokolról szökött lények lennének és mellé még alattomosan vetik rá magukat a védtelen emberekre. – sóhajtottam egyet lemondóan. – De tényleg miért akar valaki ennyire megátalkodott állatot tartani? Ennél még egy kígyó is csak jobb lehet. – nem túloztam. Számomra az volt, legalábbis amióta ismertem azt a macskát, azóta még inkább nem bírtam őket. Menhelyen is inkább foglalkoztam bármilyen állattal, csak ne macska legyen. Lehet ezért is utál, mert mindig viszem haza a különféle kutyák illatát. Megérdemli!
- Még egy közösnevező. Bevallom elsőre nem hittem volna, hogy bármiben is mi ketten egyetérthetünk. – mosolyodom el barátságosan. Egészen szimpatikus lett, mármint nem olyan értelemben, de lehet havernak simán elfogadnám. Főleg, ha már a macskaimádatunk hasonló.
- Valóban nem. Nekünk jöttek, ahogyan kiléptem a lakosztályból, valaki pont jött a lépcsők felöl és Rufusz máris elfutott. Gondolom túlzottan csábította őt már a friss levegő és az újdonság varázsa. Aztán pedig itt ragadtam magával. – tartottam neki egy gyorstalpalót arról, hogy miként is keveredtem fel ide és miként is sikerült ennek köszönhetően kizárni magunkat a tetőre.
- Csak hogy lássa a nagylelkűségemet megbocsájtok. – próbáltam a lehető legkomolyabban előadni, miközben megcsillogtattam kicsit a színészi tehetségemet is, de végül elnevettem magam. Nem arról voltam híres, hogy képes lennék haragot tartani.
- Vagy csak nem küzdöttek eléggé érte? – pillantottam rá kérdőn, de az igazat megvallva picit furának éreztem a dolgot. Itt beszél a nagyszerelemről, egy olyan nőről, aki még ennyi év elteltével is hatással van rá, közben meg tudom, hogy van egy felesége. Biztosan őt is szereti, de annyira, mint az említett személyt? Hmm, érdekes és egyre inkább kíváncsibb lettem, hogy milyen portugál lány lehetett az, aki ennyire elcsavarta a fejét hajdanán.
- Vagy csak úgy érezte a lány, hogy jobbat érdemel a fiú? Vagy csak próbára akarta tenni, hogy küzdene e érte? – dobtam be újabb talányokat, hogy akár ezek is szóba jöhetnek. Minden embernek vannak titkai, lehet a lánynak is voltak. Nem is értem, hogy miért gondolom ezt, talán magam miatt. Végül a kérdése zökkent ki, mire sietve pislogok párat, mert eléggé váratlanul ért. – Öhmm, fogalmam sincs, hogy mennyire gyakori ez a fajta zöld. Sajnálom. – majd sietve kaptam el a pillantásomat a férfiról, mert eléggé zavarba ejtő volt. Mennyi lehet? Szerintem 35 évesnél nem több, de mégis ahogyan beszél ezekről a dolgokról, mintha idősebb lenne. Fura és roppant érdekes is. Kár, hogy nem cikkeket írok, biztosan remek sztorit lehetne ebből keríteni. Az pedig fel se tűnt, hogy milyen nevet említett.
- Nem csak bölcs, de csodálatos is. – a semmibe bámulok, arcomra van írva, hogy messze járok a gondolataimmal és esélyesen már nem a várost látom elterülni magam előtt. Amikor viszont mesélni kezd, akkor érdeklődve fordulok felé újra. Egyre szélesebb mosoly kúszik az arcomra.
- Nem úgy szól a történet, hogy eleinte nem akarta elvinni magával? De végül a lány megfűzte a fiút, a fiú pedig a lányt, hogy befogadja, ha segít neki és odaköltözik, vagy több időt tölt nála. Mira volt a lány neve, vagyis a középső neve, ezzel pedig szívébe is zárta Cormier fiút. – fel se tűnt, hogy miként is fejeztem be a történetét, ami elméletben képtelenség lenne. Ez nem egy mesekönyv története volt. Olykor anyám mesélte ezt. Igaz, gyerekként azt hittem, hogy csak mese, de ahogyan egyre nagyobb rájöttem, hogy ez az ő titka és rajtam kívül talán senki nem is ismeri. – Vagy talán Cartier volt? Nem is tudom, de a lány ősszel a pocsolyákba ugrált, mire a fiú mindig hitetlenkedve nézte a lányt… - játékosan húztam végig az ujjamat az egyik szirmon, ami az egyik cserépben volt megtalálható a korlátra akasztva. – Sokszor hallottam ezt a történetet, de…. – és ekkor forrtak a szavak a torkomra. Talán csak véletlen volt, hogy az eleje egyezett. Ő nem lehet a történet szereplője. Talán neki is csak mesélték. Ki tudja, annyira nem nagy a világ. – Sajnálom, nem akartam a szavába vágni, csak felidézet egy kedves emléket. Hogy is folytatódik a története? – billentettem oldalra a fejemet és úgy fürkésztem őt, mert sietve űztem el azt, hogy úgy, ahogyan én meséltem. Ostobaság és totális képtelenség. Inkább halljuk az ő verzióját.


■ ■   ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
51
● ● Reag szám :
44
● ● karakter arca :
❖ Sarah Hyland ❖


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Kedd Szept. 04, 2018 10:02 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Mira && Jerry

- Hát jó, én aláírom. Az összes többivel odalent meg sok sikert, hogy megértesd. - kívántam neki sok sikert, mert ha elő is adná nekik ugyanezt, a többség szerintem nemes egyszerűen rábólintana, csak azért, hogy megszabaduljanak tőle, aztán csinálhassák tovább a dolgukat. Mert ilyenek az emberek, amíg nem tapasztalod ezt a saját bőrödön, addig nehéz igazán felfogni, átérezni, és inkább tűnik úgy, hogy csak a másik csinál a bolhából elefántot.
- Igaz, elnézést. - ismerem be a tévedésem, amikor pedig a kutyák jönnek szóba, kénytelen-kelletlen elhúzom a számat - Az is lehet, hogy csak most nem érnek rá valamiért. Az meg egy másik dolog, hogy egyeseknek a kutyatartás is nehezükre esik annak ellenére, hogy ők döntöttek az eb mellett, mások a saját gyerekeikkel is hasonlóan viselkednek. - láttam már életem során példát mindkettőre, és egyiket sem tartom különösebben jónak, pláne ha abból indulok ki, hogy milyen régóta is vágytam saját családra... és ahhoz képest, csak nagyjából másfél éve teljesül ez a kívánságom is.
-Öhm... igen, valami olyasmi. - ismerem be, mert nem egy nagy darab teremtés, ráadásul olyan kis törékeny alkatúnak tűnik... aztán tudom, nem szabad lebecsülni az ilyet, elvégre Maddie is hasonló kaliber, aztán ha bepipul, akkor ő is olyan tud lenni, mint valami kis tornádó. De úgy tűnik így vagyunk genetikailag kódolva mi, férfiak.
De inkább váltsunk témát, jön is az első, amiben végre egyetértünk, ami pedig nem más, mint hogy egyikünk sem zárta a doromboló bundásokat különösebben a szívébe. Nem is értem mit ettek rajtuk az egyiptomiak.
- Ne felejtse el a macskaszőrt, ami mindenhol ott van, ahol a macska megfordult! Vagy amíg megtanulják a szobatisztaságot... Az a sok tönkretett bútor, függöny, meg levert porcelán! - idézem fel közös élményeinket a kis Dobbyval, és igaz, mára sikerült az asszonynak valamennyire megnevelnie, de azért van, ami sohasem fog változni. Mondanám, hogy akkor már inkább egy szfinx macska, de azok meg amilyen rondák, a frászt hoznák nem csak a gyerekekre, de rám is.
- Nos... a kígyókról azért tudnék mesélni, mint olyasvalaki, aki az elmúlt, nagyjából tíz évet Ausztráliában húzta le. - teszem szóvá, elvégre nem csak mérges kígyóból van sok, de nagyra is nőnek, meg az sem ritka, hogy valahogy bejutnak az ember lakásába. Ha mást nem, legalább ennyiből itt nem kell aggódnunk amiatt, hogy a lányokat megmarják.
- Meg tudom érteni mind a kettőt. Ennyiből is jobbak a kutyák, mint a macskák, a miénk költözés után egy hétig a takaró alól se mert kijönni, maximum ha kajáról volt szó. - hiába próbálkoztunk bármivel... igaz, a házon kívül most sem merészkedik messzire, pedig milyen szép nagy telken áll a ház, bőven lenne helye futkározni odakint.
Csak szótlanul elmosolyodok a megbocsájtását hallva, majd azt is elárulom neki, hogy milyen kötődésem van a szülőhazájához, mégpedig egy fiatalkori szerelem kapcsán.
- Ez annál sajnos egy kicsit bonyolultabb. Még másabb idők voltak akkoriban, ráadásul idő közben az is kiderült, hogy férjnél van, meg kisgyerekei is vannak... - húztam el a számat. Jó, tudom, nem épp jó színben tűntet fel az, hogy én voltam a kelletlen szerető a képben, de mentségemre szóljon, ez az egész csak később derült ki számomra is.
- Próbáltam rávenni, hogy szökjünk meg együtt valahová, de végül csak a családját választotta. - azt meg, hogy mennyiben volt az ő döntése, vagy valami más is közrejátszott-e a dolgokban, azt már én sem tudom, sohasem beszéltünk újra. Még néhányszor megpróbáltam levelet írni neki, de abban sem vagyok biztos, hogy eljutott hozzá egyáltalán, válaszról meg nem is reménykedtem egy idő után.
Csak mosolyogva megrázom a fejem, hogy mindegy is, inkább csak egy kíváncsi kérdés volt a zöld szem részemről, nem is várnék statisztikát tőle. Ezek szerint nem túl gyakori, ha ilyen válasszal áll elő, úgy, mint mondjuk az afrikai népeknél a sötétbarna írisz.
- Dehogynem, ha egyből belementem volna, úgy nem lett volna érdekes a történet. Meg lehet, hogy következő találkozás sem lett volna a dologból. - idézem vissza az emléket, mint ha csak a véletlennek tudnám be, hogy milyen jól kitalálta a lány, bezzeg amikor meghallom, milyen nevet említ a fiúhoz, egyszeriben lefagyok, elvégre annak idején én is ilyen vezetéknévvel láttam meg a napvilágot.
- Cormier. - javítom ki, szinte motyogva, miközben tovább hallgatom Elmira szavait, amivel egy az egyben az én Mirámat írná le... nagyjából annyira hitetlenkedve pillantok most én is felé, mint ahogy annak idején azt a bizonyos lányt néztem, ahogy a Champs-Éysées-n sétálva majdnem minden pocsolyába beleugrott, miközben hazafelé sétáltunk.
- A kutya, igen... egy kis zsemlebarna keverék volt, úgyhogy végül Croissant-nak nevezte el, akármennyire is ellenkeztem, de a kutya csak erre volt hajlandó hallgatni, így hát.. ez maradt. Aztán amikor egyedül maradtunk, szegény blöki tiszta letargiába esett, hogy a "mamája" így magára hagyta, és... bocsásson meg, Elmira, ha nem veszi tolakodásnak... elárulná, hogy hány éves? - váltok hirtelen témát, mert mióta meghallottam a Cormier nevet, valahogy szemet szúróan sok az egybevágás a történeteinkben, amik addig fel sem tűntek. És muszáj kiderítenem... tényleg úgy hozta a sors, hogy ha már annak idején Mirát elvette tőlem, most a lányával keresztezik egymást útjaink?

■ ■ sweety  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
47
● ● Reag szám :
42
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Szer. Szept. 05, 2018 6:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Jerry && Mira

- Felismerem már azt, akik nem érnek rá és kiknek van csak dísznek kutyájuk. – nem is tudom, hogy mi lenne a legjobb szó erre, de talán ez is egészen találó. Vajon az ilyen embereket nem szerették eléggé gyerekkorukban, vagy más dolog miatt váltak ilyenné? Mi okból hiszik azt, hogy felsőbbrendűek, mint bárki más? Soha nem fogom megérteni, mert vagyonuk nem csak nekik van, hanem nekem is. Még akkor is, ha nem nagyon akarom bolygatni, mert nem akarom, hogy a családom megtudja merre vagyok, vagy azt, hogy esélyesen még életben vagyok. Nem könnyű, de muszáj őket védenem. Még az én jövőm is egészen kétséges.
- Mert körmeiket pontosan azon kell élezniük, ahol nagyon nem kéne. – forgatom meg a szememet újfent – Csak a gond van velük és ráadásul, ha azt mondod nekik, hogy ne, akkor csak azért is megteszik, mintha olykor tényleg a fülükön ülnének.
- Nem gondoltam komolyan, szerintem kevés olyan nő létezik, akik szeretik a kígyókat és a pókokat. Én inkább sikítva menekülnék előlük. – húzom el a számat, mert inkább nem akarok arra gondolni, hogy egyszer csak egy bejönne a házamba. Szerintem az egész környéket felverném a sikoltozásommal, aztán pedig többé nem tudnék nyugodtan belépni abba a házba se, mert ha egy szimpatikusnak találta, akkor talán még több annak fogja.
- Mondanám, hogy szegény, de talán az az időszak áldás az ember életében, mert utána újra pokolfajzatokká változnak. – kisebb sóhajjal zárult a mondandóm. Inkább hagyjuk is a macskákat, elég akkor elviselnem, amikor hazamegyek. Nem élhetek egyedül, az túlzottan költséges lenne, meg így legalább van mire fognom, hogy miért is nem találkozom a bérgyilkosommal, aki a szívemet kezdte el „megölni” a maga módján.
- A szerelem soha nem akkor jön, amikor kéne és nem is egyszerű. – kezdek bele, de hát mit tudhatok én. Az meg egészen fura, ha annyi évet élt abban a másik országban, akkor mégis mikor érte őt szerelem egy portugál lány által ebben a városban? Kicsit összezavarodtam, de aztán inkább elengedtem a gondolatot. Lehet én értettem megint valamit félre. – Másrészt meg lehet valakinek családja, ha nem boldog és máshol leli meg azt a boldogságot, amit mindig is keresett és amit érdemel. – nem tudok ezért senkit se hibáztatni. Inkább azért tudnék, ha valaki a felelősség alól akar elfutni, vagy csak ki akarja használni az embert és társai. Na, az már egészen gerinctelenség lenne, de a szerelmet mindenkinek meg kéne tapasztalni. Káoszosan felemelő és nyomorba döntő is.
- Vagy csak nem juthatott vissza? Nálunk nem ritka a vasakaratos nagymama, aki könnyedén jön rá mindenre és úgy kell történnie a dolgoknak, ahogyan ő akarja. Nem véletlenül nem mindig cukinak mutatják a szappanoperákban őket. – meg ettől még tudnak cukik is lenni, meg azt hiszik, hogy jót tesznek, de közben meg nem. Anya és nagyi se jöttek ki mindig, mintha valami kimondatlan dolog ott lett volna közöttük mindig is, de soha nem jöttem rá, hogy mi történhetett a múltban. Meg azt hiszem annak ellenére is igazán szeretik egymást.
- Mindjárt jön az, hogy ez valamiféle taktika volt a részéről és nem a véletlennek köszönhető az, hogy lett belőle még egy dolog. – rázom meg a fejemet is, hiszen a férfiak és a dolgok szépítése olykor nagyon nem áll egymástól távol. Sőt, egészen közelinek éreztem jelenleg is a dolgot. De még mindig volt valami fura abban, ahogyan beszélt, de nem tudtam jelenleg megfejteni, hogy mi is lehet. Aztán ott van az is, ahogyan a nevet pontosítja. Rövid időre én is inkább a hallgatásba burkolódzom és próbálom összerakni a dolgokat, de valahogy nem akarnak a puzzle darabok a helyükre kerülni.
- Croissan? – csendült a hangom túlzottan is meglepetten. Emlékszem anya történetére, ahol pontosan ilyennek festett le megannyiszor egy kutyát és a név. Ijesztő volt és értelmetlen, hiszen nem ismerhették egymást. Fiatalabb a srác jóval anyánál, ostobaság az egész. Talán tényleg csak mese lett volna? Nem, azt nem hiszem. S a kérdése pedig könnyedén zökkent ki és még inkább olyan érzésem támad, hogy itt valami nem stimmel. – Soha nem gondolt arra, hogy felkerekedik és megkeresi őt? Mennyi idős is volt akkoriban? – csendült alig hallhatóan a hangom, miközben a korlátba kapaszkodtam túlzottan is. Az ujjaim már szinte elfehéredtek.
- Persze, netán apasági tesztet nem szeretne? – bukott ki belőlem az ostoba kérdés, nem tehettem róla, de annyira abszurd volt az egész. A történet, amit anya mesélt, amit ez a férfi. Mintha ugyanazon érme két oldalát láttam volna hirtelen és hallottam volna. – 24 éves múltam, miért? – nézek rá kérdőn és úgy, mint aki valami után nagyon kutat. Legalább most ne hagyna cserben az emberismeretem, de csak egy hatalmas káoszt láttam, miközben fürkésztem őt.

■ ■    ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
51
● ● Reag szám :
44
● ● karakter arca :
❖ Sarah Hyland ❖


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Vas. Okt. 28, 2018 10:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Mira && Jerry

- Mint szakmabelitől, aki ilyen sok időt tölt kutyusok és gazdáik körében, ez talán nem is olyan meglepő. - mosolyodtam el, hisz idővel egész sok, ehhez hasonló rutint magára képes szedni az ember. Felismeri azt, ami más szemek számára láthatatlan, mert tudja, hogy mit kell nézni, vagy képes értelmezni azokat a tudatalatti jeleket, amiket a viselkedésünkkel fejezünk ki.
- Ugye, hogy milyen megátalkodott bestiák? Hiába mondtam a feleségemnek, ő bezzeg csak mosolyog azon, hogy de milyen aranyos... mint ha az nem számítana, hogy fél órával azelőtt meg miszlikbe aprította az új függönyt! - adok igazat neki, egészen vehemensen beszállva a nem-szeretem-a-macskákat tanácskozásba. Végre valaki, aki ilyen téren egyetért velem!
- Akkor ha javasolhatom, ne költözzön Ausztráliába. Ott bőven akad mindkettőből, sokkalta nagyobb és veszélyesebb példányok is, mint itt, Európában. - nincs abban semmi meglepő, ha a fürdőben talál egy kígyót az ember, mert a wc-n keresztül bejutott a házba, vagy hogy a nyitva hagyott teraszajtón nem muslica, hanem éppenséggel egy mérges pók mászott be. Eleinte nekem is fura volt megszokni, de hát az évek alatt egész jól sikerült. Azt nem mondom, hogy szeretem őket, de legalább már nem kerülget a szívroham úgy, mint az első néhány alkalommal.
- Hát igen, az már egyszer biztos. - értek egyet vele, elvégre egyszer sem akkor jött, amikor vártam, vagy épp számítottam rá, és mindkét alkalommal fenekestől forgatta fel az életemet.
- Van aki így látja, igen, hogy semmi sem fontosabb, mint a saját boldogságunk. Másoknak meg mindennél többet jelent a család, vagy az, hogy kitartsunk azok mellett, akikkel elköteleztük magunkat. De hogy kinek van igaza... - nem mondom, hogy nem értem meg mindkét oldalt, de így, hogy ez esetben én maradtam hoppon, nem vitatom, inkább pártoltam volna azt, ha hajdani szerelmem is inkább a saját boldogságát választja a családja helyett. Mondom én. De ha holnap felbukkanna, valószínűleg én is képtelen lennék hátrahagyni a családomat érte... Ilyen az élet. Annyit lehetne elmélkedni azon, mi lett volna, ha... de értelme nem sok lenne.
- Nem tudom, Elmira, az sem kizárt. Mióta hazatért a családjához, semmit sem tudok róla. Mi történt vele, hogy alakult az élete, mi minden volt még, amit titkolt előttem... - vontam vállat, mert egy dolog az, hogy mennyit árult el nekem, és egy másik az, hogy milyen szálak mozogtak a háttérben, amiről tudomásom sem volt.
- Azon se lennék meglepve. - nevettem fel röviden, igaz, túl sok tapasztalatom nincs a mediterrán hölgyekkel, de őt ismerve igencsak csalafinta tudott lenni, ha mások manipulálásáról volt szó. Mint mondjuk esetemben a kutyával. Vagy lehet, hogy a többi is az lett volna? Nem, azt azért kétlem.
- Igen, Croissant. Tudja, mint azok az édes kis kiflik, amit a franciák olyan nagy előszeretettel fogyasztanak hétvégenként reggelire. - fejtettem ki bővebben, bár magam sem értem minek, hisz szerintem nincs olyan ember, aki ne hallott volna még erről a péksüteményről.
- Gondoltam, de miután azt se tudtam, merre induljak el... Az meg elég kevés támpont, ha csak a nevet tudom, vagy azt, hogy melyik országban él az illető. - húztam el a számat, és tudom, kérdezősködhettem volna, de ha tényleg olyan minden portugál nagymama mint valami boszorkány, valószínűleg elintézték volna, hogy sose bukkanjak az én Mirám nyomára.
- Akkortájt végeztem az egyetemmel, meg dolgoztam gyakornokként a helyi kórházban, amikor találkoztunk, szóval az sem mostanában volt... Miért? - kérdeztem vissza szinte reflexből, amikor pedig meghallom az apasági tesztet, csak a hajamba túrok zavaromban.
- Nem, köszönöm... de azért furcsa érzés, hogy ezúttal nem én tettem fel, hanem pont, hogy kaptam ezt a kérdést. - jegyeztem meg, ebből pedig már azt is könnyen kitalálhatta, hogy milyen területen dolgozok orvosként.
- 24... - ismételtem el magam is, miközben fejben bőszen számolni kezdtem. Hány év telt el a balesetem óta, és előtte mennyi, amikor Mirával találkoztam, és amikor végeredményben megkaptam, hogy csak néhány évvel voltam idősebb, mint a lány, ráadásul akkortájt tombolt a szerelem is, elég volt egy pillanat, hogy teljesen lesápadjak nem a felismeréstől, de magától a gondolattól is, hogy mi van, ha...?

■ ■ sweety  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
47
● ● Reag szám :
42
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Bálterem •• Pént. Nov. 09, 2018 6:58 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Jerry && Mira

- Szerintem szimplán csak kétszínűek, mint a legtöbb ember. Elmondják egymást mindennek, aztán meg hízelegnek szemtől szemben, ha úgy kívánja meg az érdekük.  – néztem rá komolyan. Mennyi ilyen embert ismerek, hogy egymás háta mögött minden rosszat mondtak egymásra, de ha érdekük úgy kívánta, akkor úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Sőt, még előadták azt is, hogy ők mekkora barátnők. A macskák meg pontosan ilyenek. Rosszat tesznek, pedig tudják, hogy nem lenne szabad, aztán meg jönnek hízelegni. Komolyan mondom szerintem a sátán teremtményei és nem is Istené.
- Ne aggódjon, nem állt szándékomban arra felé költözni. Tökéletesen megteszi itt is nekem. – teljesen komolyan gondolkoztam, miközben azon gondolkoztam, hogy ő mikor is élhetett ott. Netán onnan származik, vagy csak rövid ideig éltek ott?  Újra a kezére tévedt a pillantásom, ahol a gyűrűjét viselte és próbáltam megfejteni azt, hogy mit is találok egyre inkább furábbnak ebben az embernek, de egyszerűen nem akart összeállni a kép.
- Gondolom maga inkább az utóbbiba tartozik, vagy tévednék? – néztem rá kíváncsian. A magánynak is megvan a maga szépsége, de idővel egészen nyomasztóvá is tud válni. Hiányzik a családom és fáj, hogy azt hiszik, hogy netán már meg is haltam. Melyik rendőrség hitegetné még őket ennyi hónap elteltével arról, hogy még életben lehetek? Szerintem már egyik se. Esélyesen már a nyomozást is feladták. Azért jó érzés volt tudni, hogy ennyire jól sikerült megszöknöm, így nem eshet bántódásuk, de attól még nem volt jó itt nekem. Nem éreztem igazán otthonomnak ezt a helyet. Csak Roisinnak volt köszönhető az, hogy nem éreztem magam totálisan egyedül, mint a kisujjam és olykor úgy éreztem tartozom valahova.
- Lehet csak magát akartam megóvni, de ha ennyire könnyedén fel is adta, akkor felmerül az is, hogy tényleg igazán szerette e, vagy csak magának is egy románc volt. Néha a regények életre kelnek, de ahhoz tenni is kell. – anya is mindig ezt mondta. Ha egyszer igazán szeretni fogok valakit, akkor azért küzdjek és ne engedjem azt, hogy az események elvegyék tőlem, vagy netán valaki. Akkor még nem igazán értettem, gyerek voltam, de most hallgatva ezt a férfit kezdett értelmet nyerni. – Másrészt meg gondolom azóta meglelte a boldogságot. – utaltam itt a gyűrűre és arra, hogy esélyesen van valaki az oldalán, vagy valakik, ha netán már gyerekeik is vannak.  Emiatt pedig még furábbnak találtam azt az őszinte szomorúságot, ami áradt a férfi mondandójából.
- Igen, tudom. Én csak… - haboztam és kicsit dadogtam is. – egyszer már hallottam egy ilyen nevű kutyáról, de gondolom erre felé eléggé felkapott név és nem szokatlan. – rántottam meg végül a vállaimat, mintha nem lenne jelentősége, de akkor is egyre furábbá vált ez az egész helyzet. Az amit ő mondott, az sokszor kiegészítette azt, amit én gyerekként hallottam és kedvenc mesémnek tartottam. Most meg mintha a mese kezdett volna valósággá válni.
- Elhiszem, de az is több, mint a semmi és ha nem is volt internet, attól még le is rajzoltathatta volna és kerestethette volna, mint eltűnt személy? Vagy azt mutogathatta volna az embereknek?  - halmoztam el kérdésekkel, mert lehet őrültségnek tűnt, de szerintem nem az. Anya is mindig azt mondta, ha egyszer igán szeretünk valakit, akkor azért küzdeni is kell. Aztán újra a kezére siklott a pillantásom. – De azóta gondolom meglelte a boldogságot. – tettem még hozzá kicsit halkabban, mert fura volt belegondolni, hogy miként beszél arról az ismeretlen nőről, de közben meg képes más valakinek az oldalán ébredni és álomba szenderülni. Vajon őt is képes annyira szeretni, vagy csak hasonlót adhat meg, mint az elvesztett nő?
- Csak mert…. – de végül inkább megráztam a fejemet, hülyeség lett volna kimondani. Inkább el kellene felejteni, bölcsebb lett volna hallgatni. Az egész őrülten hangzik és abszurdnak hat. Nem is értem, hogy miért támadtak ilyen gondolataim. Végül elnevetem magam, amikor meghallom a mondandóját.
- Legalább elmondhatom, hogy zavarba hoztam egy orvost. – kuncogtam jókedvűen, de csöppet se gondoltam komolyan, de aztán hamar el is tűnt a jókedvem. Elég volt csak meghallanom azt, hogy miként is ismételi a koromat, vagy az arcára néztem, hogy miként változott meg arcának mimikája.
- Jól van? Nem akar leülni inkább, mielőtt összeesne? – tettem fel óvatosan a kérdést, de nem mertem közelebb lépni. – Lehet jobb lenne, ha leülne és próbálna mély levegőt venni, mielőtt elájul. Lehet emiatt is beszélt úgy, mint aki már legalább 50 éves és nem…. – nem is tudom mennyi 40 alatti. De akkor is ahogyan beszélt arról a nőről, arról az időről… tényleg olyan érzést keltett, mintha totálisan más korban lettek volna… A külseje viszont olyan volt, mint egy 34 évesé…

■ ■    ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
51
● ● Reag szám :
44
● ● karakter arca :
❖ Sarah Hyland ❖


Témanyitás ✥ Re: Bálterem ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Ajánlott tartalom

Bálterem
Second Chance frpg
3 / 3 oldal

Similar topics

-
» Bálterem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Mariott Hotel-