Rendelõ - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 1:30 pm ✥
✥ Yesterday at 11:06 pm ✥
✥ Yesterday at 11:04 pm ✥


Témanyitás ✥ Rendelõ •• Szomb. Dec. 23, 2017 10:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

******


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 24, 2018 4:17 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Szomb. Márc. 24, 2018 12:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Athena && Jerry

- Persze, érthető. A helyedben valószínűleg mindenki hasonlóan vélekedett volna. - mondom csendesen, majd tovább hallgatva a beszámolóját csak próbálok minél több információt elraktározni, kihasználva a pillanatot, hogy aztán annyival kerekebb képet kaphassak a lányról. Nem mint ha szeretném beleütni magam a dolgaiba, de talán a későbbi együtt élést is megkönnyíti majd, vagy előbb érzékelem majd azt, ha segítségre van szüksége. Mert bár most igazán ráfér, de ha tudnám, hogy ez most csak pár percnyi átmeneti állapot, is ismét átmegy harcias tigrisbe...
Azok alapján, amit elmond, és abból, hogy azóta sem látta az apján, mióta elmenekült, azt mondanám, hogy talán halálos lehetett az a seb... valószínűtlen, tudom, hogy egy apró gyermek végezzen egy felnőtt férfival az erőviszonyokat nézve, de az is eléggé az, hogy ha ilyenre képes volt az a vadállat, akkor futni hagyta a prédáját, vagy azóta sem hallatott magáról, nem vallana az ilyen beteg elmére.
- Nem, azt nem. - vallom be, hisz lehet, hogy az én esetem is egyedi, nehéz róla beszélni, de azért mégsem olyan borzalmakat, megaláztatást kellett átélnem többször is, mint amit neki, így hazudnék, ha mást mondanék.
- Mondjon bárki bármit, de higgy nekem, Athena... nem a te hibád volt. Aki pedig mást állít, az idióta. - ebben viszont sokkal határozottabban tudok állást foglalni, amikor pedig közli, hogy még pszichológusnál is járt... szívem szerint örökre eltiltanám a praxizálástól azt, aki ilyen tanáccsal állt elő, attól függetlenül, hogy hány éve történt az eset. Még arra sem vennék mérget, hogy nem-e az apja, vagy a szülei valami ismerőse volt az illető.
- Vannak esetek, amikor a némaság segít, de ez pont nem az. Legalábbis hosszú távon inkább mérgezi meg az ember lelkét, mintsem meggyógyítaná. - mint egy tövis... lehet, hogy el lehet viselni a fájdalmat, ha elég sokáig hordozod, talán már fel sem tűnik, hogy ott van, de elég egy rossz pillanat vagy mozdulat, hogy sajgó, gennyes sebbé változzon, mindaddig, ami nem kezd gyógyulni addig, amíg az ember meg nem szabadul tőle.
Lehet, hogy a jég megtört, de az is biztos, hogy nem tartott sokáig. Amint ismét meghallom az indulatos, ellenséges hangnemet, csak szomorú tekintettel viszonzom a szikrázó fenyegetéseket.
- Ez a te életed, a te titkod, a te kereszted, Athena... Nem az én tisztem eldönteni, hogy mikor szerezzenek róla mások is tudomást. - reagálok a szavaira, miszerint nem kell aggódnia, ha nem lennék orvos, akkor sem teregetném ki mások előtt a szennyesét.
- Ettől függetlenül, ha úgy érzed, szükséged van segítségre a cipelésben, én mindig itt leszek. - teszem még hozzá, holott sejtem, hogy valószínűleg nem fog egyhamar kérni a segítségemből, már ha fog egyáltalán... Nos, ha mást nem, legalább ennyivel igyekszem érzékeltetni, hogy nincs egyedül.  Azt meg, hogy hogyan fogom eltitkolni Madison elől, hogy tudok valamit, csak nem beszélhetek róla... legyen a holnap problémája.

■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
52
● ● Reag szám :
47
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Szomb. Márc. 24, 2018 12:31 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Jerry && Athena


Csak elhúzom a számat arra, amit mond, hiszen mindenki másképpen éli meg. Hallottam már olyanokról, akik aggódtak a támadójuk miatt, én már nem tettem. Régóta nem aggódtam, mert tudtam, ha újra látnám, akkor esélyesen megölném, ha a természet nem babrálni ki velem és nem fagynék le idővel, mint ahogyan ma is történt. Olykor fejben annyira szépen el vannak tervezve a dolgok, aztán pedig por kerül a gépezetbe és minden a fejetetejére áll. Ahogyan velem is történt hajdanán.
- Milyen harcias valaki, de nem rád tartozik azt, hogy mit hiszek el és mi miként esik. Nem tartozol nekem semmivel se. – pillantok rá neméppen kedvesen. Gyerek voltam akkor még, hittem is el dolgokat, meg nem is, mint a mesékben. Próbáltam rájönni arra, hogy miért történt, mivel hívhattam fel apám figyelmét ennyire magamra, de soha se jöttem rá és már talán soha nem tudom meg. Talán ha látnám, akkor megkérdezném, hogy miért? De egyáltalán számít már? Megnyomorított, megpecsételt és egy láthatatlan ketrecbe zárt örökre, akár itt van, akár halott már…
Elnevetem magam, de inkább tűnik gúnyosnak és szánalmasnak, mintsem vidámnak. Nem volt olyan, amit az ember szívesen hallana. Ruhámba töröltem a könnyeimet és az égre pillantottam fel. Nem feleltem egyből, hiszen mi értelme lett volna? Talán csak a szavakat kerestem, talán csak a nyelvemet akartam leharapni, hogy ne beszélhessek többé. – Úgy beszélsz róla, mintha tudnád azt, hogy milyen érzés lehet, pedig fogalmad sincs. Kivéve akkor, ha netán legalább ártottál valakinek ilyen téren… - bár még akkor se lehetne fogalma arról, hogy miként érez a másik fél, mert azt nehezen hiszem, hogy neki valaha át kellett élnie erőszakot, de még a másik részét se nézném ki belőle, hogy ő elkövetne ilyet. – Nem kell az emberek sajnálata, szánakozása, vagy a nagyzásaik, hogy tudják miként érez a másik fél. Nem kell a gúnyjuk, a zaklatásuk. A némaság talán nyomorba dönt, de meg is véd. – hangom komolyan csendül, mert én ebben hittem. Még akkor is, ha tévedés volt az egész. Nem érdekelt. Végül lassan belebújtam a pulcsiba, ezzel fedve el a tetoválásaimat és a közte megbúvó vágásokat is, amit nehezen tudott olyan kivenni, aki nem tudta mit keressen ott. Főleg nem ilyen fényviszonyokban, ami uralkodott a kórház előtti füves résznél.
- Segítségre? Felejtsd el, meg azt is, amit megtudtál! Nem kell a szánakozásod és nem bízom benned! – hangom nyers lett, ahogyan megtöröltem az arcomat a tenyeremmel és esélyesen most úgy festhettem, mint egy panda, mert annyira elkentem a fekete festéket a szemem körül. Lassan álltam fel, ha segíteni akart volna benne, akkor szinte csak morogtam egyet, hogy meg ne próbálja. Nem lettünk puszipajtások és az érintését nem fogom elviselni továbbra se.
- Dr Callaghan minden rendben van? – csendült egy riadt ápoló hangja, aki pár lépésre állt tőlünk. Mikor jelent meg ez itt? Mégis mi lenne rendben? Semmi nincs rendben már évek óta…


■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Szomb. Márc. 24, 2018 3:16 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Athena && Jerry

Az igazat megvallva, nem igazán tudom, hogy mihez is kéne kezdenem. Az előbb mint ha már megrepedt volna a jég, legalábbis azt hittem, amikor elárult néhány dolgot magáról, ám olyan tiszavirág életűnek bizonyult az egész, hogy mielőtt még bármire is juthatnánk, már ismét magára ölti a jeges, távolságtartó álcáját, miután csak épp, hogy egy röpke bepillantást engedett a múltjába.
- Nem, valóban nem. - ettől függetlenül remélem, hogy van... vagy amennyiben nincs, úgy lesz valaki az életében, akit elég közel enged magához ahhoz, hogy rá is tartozzanak a dolgok, mert félő, hogy amíg ennyire elzárkózik mindentől és mindenkitől, addig nem igazán lesz változás az életében. A magány pedig hosszú távon képes teljesen felemészteni az embert.
- Egy szóval sem állítottam, hogy tudom, milyen érzés. - pont, hogy ellenkezőleg, még csak elképzelni sem tudom, és az, amit a könyvek leírásain keresztül próbál megismerni az ember, sokszor igencsak távol áll a valóságtól. Azt tudom, hogy a pszichológiai könyvek szerint mi mehet végbe benne, de ki tudja, hogy ebből mennyi az igaz? Hisz minden ember más, mindenki másképp dolgozza fel azt, amiket átél, így hiba lenne mindig általánosítani.
- És gúnynak, zaklatásnak sem szántam, de nyilván, te tudod, minek veszed mások segítségét. - és ismét érzem, hogy mennyire igaz az a régi orvosi bölcsesség, miszerint az orvos nem gyógyít, csak megtesz mindent azért, hogy meggyógyuljon a beteg - az már viszont rajta múlik, hogy tényleg szeretne-e. Mert aki nem akarja maga is, aki már lemondott az életről, azon a legnagyobb csoda sem segít, s ha Athena számára van is ilyen, az egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem én leszek az.
Szótlanul nézem, ahogy felveszi a pulóverét, és tanultam a mai esetből, meg sem próbálok segíteni neki. Amit más figyelmességnek vesz, ő támadásnak és zaklatásnak, így hagyom, hadd boldoguljon a maga módján.
- Elfelejteni? Ugyan... mint ha az ilyesmi gombnyomásra működne. - csóválom a fejemet, hisz ha valóban ennyire egyszerű lenne az egész, gondolom, már ő is rég kitörölte volna az emlékei közül ezeket a sötét foltokat.  Lassan kelek fel a földről, épp leseperve a koszt a nadrágomról, amikor ismerős hang zökkent ki a kettőnk különös társalgásából, éber tekintettel fordulva az ápoló felé, az arcomra pedig már ki is ül a megszokott, nyugalmat árasztó mosoly, ezzel is jelezve, hogy nincs ok aggodalomra.
- Semmi gond, Mme Chevalier, kézben tartjuk a dolgokat. A hölgynek csak szüksége volt pár percre a friss levegőn, mielőtt indultunk volna. - válaszolok nyugodt hangon, mielőtt még tovább akadékoskodna, vagy ami még rosszabb segítséget hívna. Azt hiszem, attól jobban nem is ronthatna a helyzeten.
- Menjen nyugodtan, mi megleszünk. Holnap találkozunk! - búcsúzok a nőtől, várva, hogy végre elinduljon, vagy vissza a kórházba, vagy tovább, az autójához. Majd ha eltűnt a szemünk előtt, ismét a lányhoz fordulok - Indulhatunk, vagy inkább levegőznél még kicsit?

■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
52
● ● Reag szám :
47
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Szomb. Márc. 24, 2018 3:40 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Jerry && Athena


- Nem kérek mások segítségéből. Eddig is túléltem az elmúlt évek alatt mások nyomulása és idegesítő viselkedése ellenére is. Nem kell a te segítséged, se a családodé. Szálljatok végre le rólam. Mit nem lehet ezen megérteni? – kérdeztem a lehető legbunkóbban, mert ez volt az igazság. Eddig is mindent megtettem, hogy egyikükkel se legyen szorosabb kapcsolatom. Alig jártam haza, szinte csak aludni és kész. Vagy esténként is dolgoztam, tanultam a szobám magányában, vagyis Sziamiau társaságában. Nem érdekelt egyikük boldogsága se, ahogyan az álmaik se, vagy éppen miként tocsog minden tőlük hányinger keltően már a boldogságuk miatt. Egyszerűen csak kerülni akartam őket is, de egyelőre nem volt más hely, ahova mehetnék, így maradt az, hogy ne sokat tartózkodjon abban a házban, mert az otthonom se volt. Meg se próbáltam elérni azt, hogy azzá válhasson.
- Pedig nálad még működhetne is. – nem ő élte állt, nem ő hallotta más hörgését, nem az ő bőrébe mart olykor egy-egy kéz, vagy száj, vagy éppen nem neki kellett elviselnie sokszor némán azt, amit nem akart érezni. Nem neki okoz rémálmokat majdnem minden este, vagy nappal, ha éppen olyan zaj támad, vagy csak egyszerűen a sötétségben nem ő fél, mint egy kisgyerek. Legjobb barátomnak kéne lenni a sötétségnek, de mégse lett az sose. Egyszerűen csak rettegéssel tud eltölteni, ahogyan a csend is. Nem ő borul ki olykor úgy, amit mások nem értenek és nem neki kell felemelt fejjel járnia, miközben valójában soha nem lépne ki egy szobából. Nem őt mustrálják, vagy szólnak be, mintha csak egy húsdarab lenne érzések nélkül és mindent szó nélkül kell tűrni.
Nem szólok bele a nővérrel folytatott beszélgetésébe. Helyette megigazítom a hajamat, majd a táskámat a vállamon, hogy utána összefonjam a karomat magam előtt. Várok, de magam se tudom mire. Pedig még holnap újra át kell esnem az egészen, de nem borulhatok ki. Nem ennyire. Jelentést kell tennem a rendőrségen. Nem akarok, de akkor félő, hogy Mr Bunkó uraság is megtalálna és nem hagyna békén addig, amíg be nem megyek vele az őrsre.
- Menjünk. – mondok csak ennyit, majd ha elindul, akkor követem őt pár lépésre tőle.- Holnap még a rendőrségre be kell menni, mert el kell mondanom azt, ami történt. – de nem akarok azok a hiénák arcába nézni. Nem akarom azt, hogy végigmérjenek ők is, mint hajdanán tették. Hogy fejben mindenfélével megbélyegezzenek, hiszen másodszor történt meg majdnem velem…ez pedig az emberek figyelmét se kerülné el, pláne ha a rendszer is emlékezteti rá. Egész út alatt nem szólaltam meg, csak a fejemet az üvegnek döntöttem. Majd pedig sietve csaptam be az ajtót, hogy minél hamarabb elmenekülhessek a szobám rejtekében.


Köszönöm a játékot! hug ■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Szomb. Márc. 24, 2018 4:41 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Athena && Jerry

- Napról napra túlélni, vagy élni az életedet két teljesen más életstílus, Athena. De ha ezt szeretnéd... megpróbálom tudomásul venni. - még ha nem is lesz könnyű, hisz orvosként arra esküdtem fel, hogy másiknak segítek a tudásommal, erre most itt van valaki, akinek szemmel láthatóan szüksége lenne rá, még sem kér belőle egy szemernyit sem. Ismerős probléma, a kórház falain belül sem egyszer volt már szerencsém ilyen esethez, de sajnos a beteg döntése szent, még akkor is, ha ezzel árt magának. Kivéve, ha az öngyilkosság veszélye áll fenn, de ennyire azért nem rossz a helyzet a lánynál, sőt mi több, nagyon is tudatánál van.
Működhetne. Valóban? Azért a feltételes mód még mindig itt van, nem biztos, és valószínűleg nem is mostanában fogjuk megtudni, hisz mielőtt bármi eredményt elérhettem volna a lánynál, az már ismét felhúzta maga köré a szokásos falakat, amiket már olyan jól ismertünk, holott nem olyan régóta lakott még csak nálunk.
Ahogy felbukkan a nővér, igyekszem annak látszatát adni, hogy minden rendben, nem hiányzik most a plusz aggódás, pláne, ha azt nézzük, Athena számára még az is túl sok, amit tőlem kap. Akkor a kolléganőre mit reagálna? Bár ha tényleg az apja molesztálta, akkor lehet, hogy ő több eredménnyel járna, mint én. Vagy mégsem? Hisz ő is ugyanúgy idegen számára, mint a feleségem, pedig ott még vérségi kötelék is van köztük - még sem kerültek szinte semmit sem közelebb egymáshoz, mióta a lány felbukkant. Nehéz téma, az biztos.
- Rendben, akkor erre. - intek a fejemmel a parkoló felé, abból kiindulva, hogy néhány lépéssel mögöttem kullog, még csak szóbeli navigáció sem szükséges, kényelmes tempóval haladok az autóm felé, úgy is követ - igaz, azért fülelek a léptei zajára, hogy tényleg úgy van-e...
- Szeretnéd, hogy elkísérjelek? Vagy elvigyelek? - ajánlom fel neki, bár bevallom, kissé meglepődök a szavain. Az előbb még annyira nem akarta, hogy bárki tudomást szerezzen a történtekről, most pedig, igaz, nem történt akkora baj, de mégis a rendőrségre akar menni vele? Vagyis sejtem, hogy a ma este kapcsán akar jelentést tenni, nem pedig a saját apja miatt... Vajon mi lehet az oka? Tart, hogy megismétlődik, vagy szemtanúk is voltak...?
Mindenesetre akármi is az indíttatás, örülök, hogy végre kinyitja a száját, és akármennyire is bizonygatta az előbb, hogy a némaság a legjobb, mégis szót emel az ellen, aki megérdemli. A kocsihoz érve szó nélkül nyitom ki, majd indulunk is haza a lehető legrövidebb úton, hogy miután Athena villámgyorsan eltűnt a szobájában, még vessek egy pillantást a lányokra, majd magam is nyugovóra térjek.  

Én is köszönöm! iloveu ■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
52
● ● Reag szám :
47
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Szomb. Márc. 24, 2018 4:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Kedd Ápr. 24, 2018 3:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To My Love


Várok. Próbálok türelmes lenni, de az idő telik te pedig nem vagy itt. Megígérted nekem, hogy eljössz, most mégis egyedül üldögélek a nőgyógyászat folyosóján. Megígérted, hogy itt leszel, azt mondtad neked is fontos, de most mégis egyedül várok. Azt hittem, hogy végre sikerült elfogadnod, hogy családunk lesz, hogy apa válik majd belőled, és bár ha kérdezem mindig azt mondod, hogy örülsz, én tudom, hogy igazából nem. Ismerlek már. Látom ahogy gondolataiba mélyedsz és beráncosodik a homlokod, olvasni tudok azokban a ráncokban. A szád azt mondja minden rendben lesz, de ha szemeidbe nézek azt látom, hogy félsz. Szinte már könyörög a tekinteted és azt reméled, hogy mindez csak egy rossz álom és felébredsz majd. Emiatt pedig én sem tudom megélni a várandóság minden örömét. Aggódom érted, a gyerekünkért. Azt szeretném, ha minden rendben lenne, ha elfogadnád és tényleg boldog lennél. Ha úgy igazából örülnél és nem csak azért mondanád nekem az üres szavakat, hogy megnyugodjak. Próbálom lenyugtatni magam és elhessegetni a fejem fölül a fekete felhőket, de bármilyen erősen is próbálkozom nem megy. Mi van, ha ez soha nem fog működni? Mi van, ha nem fogod tudni szeretni őt? Mi van akkor, ha engem is meggyűlölsz, hiszen most miattam érzed rosszul magad? Mi lesz, ha gyűlölettel a szemedben fogsz ránézni? Ha nem fogod soha annyira szeretni ahogy egy apának szeretnie kell a gyerekét? Sosem tettem fel neked hangosan ezeket a kérdéseket, de ez nem azt jelenti, hogy nem fordulnak meg gondolataimban. Az órámra pillantok, már több mint tíz perce itt kellene lenned. Dühös vagyok rád, nem is tudom leplezni, hogy milyen ideges vagyok és csalódtam benned.
- Mademoiselle Romily, kezdenünk kellene. dugja ki a doki a fejét az ajtón.
- Kérem doktor úr, még tíz percet várhatunk? Mindjárt itt lesz a férjem. Kérem. mosolygok rá az orvosra bizonytalanul, aki bólint egyet, majd eltűnik a vizsgálóban. Nagyon remélem, hogy eljössz, nem ültetsz fel, mert esküszöm neked soha többé nem foglak elhívni a későbbi vizsgálatokra. Türelmetlenül dobolok lábaimmal és szinte másodpercenként pillantok a telefonomra, de még arra sem méltóztattál, hogy legalább egy üzenetet írj nekem. Nem is tudod mennyire megbántottál és csalódást okoztál. Az idő ólomként nehezedik vállaimra, szeretném azt hinni, hogy eljössz, de ahogy telnek a percek egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem leszel itt, hiába várlak, valószínűleg te éppen valamelyik modellecskével ebédelsz és nem érsz rá támogatni a feleséged. Visszafojtom a kitörni vágyó könnyeimet és bekopogok a rendelő ajtaján.
- Szabad? lépek be a terembe. - Úgy tűnik a férjem nem tud eljönni. Sajnálom a kellemetlenséget. mosolygok rá a dokira félszegen.
- Fáradjon be Cécile, nézzük meg a kicsikét. próbál biztatni mosolyogva a doki és kezével az ágy felé int.
- Készüljön fel a vizsgálatra, tegye szabaddá a pocakot, ha kész van szóljon és jövök. húzza be a függönyt maga után. Teljesen szétcsúszva, összetörve és csalódottan szabadulok meg a fölösleges ruhadaraboktól, szabaddá téve a pocakot, majd kényelmesen végigfekszem az ágyon és szólok a doktornak, aki minden késlekedés nélkül jön oda hozzám. Mosolyog, de én most nem tudok visszamosolyogni rá. Folyamatosan azon jár az agyam, hogy nem vagy itt. Nem fogod a kezem, nem örülsz velem és nem érdekel magadon kívül semmi. Összerezzenek ahogy a hideg gél érintkezik a bőrömmel. Tekintetemmel a monitort figyelem, ahol nemsokára fel kell tűnnie a kisbabánknak. Nem is tudod milyen fantasztikus érzés hallani a szívdobogását, és minden alkalommal látni ahogy nő és fejlődik. Az, hogy most nem vagy itt a te veszteséged. Szinte megbabonázva figyelem a fekete pontocskákból összerakodó képet. Ez a világ legszebb és legfelemelőbb érzése egyszerre.


■ ■ Zene ■ ■ love ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
128
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Szer. Ápr. 25, 2018 10:46 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to my love, Cece


- Yves, mit keres itt a Dior menedzsere? -
-Hát téged meg a fényképezőgépedet.
- Most szívatsz ugye? -
- Miért szívatnálak? Ha ma kedd van akkor ma kell befotóznod a nyári kollekciót.
- De már egy hónapja szóltam, hogy ma csak a délelőtt jó..
- Tényleg? Baszki.. elfelejtettem..
- Király. Akkor szépen odamész, és megmondod. Én most nem érek rá. Cecevel van találkozóm. -
- De Fred, ez a Dior! Nem mondhatom meg nekik, hogy nem értsz rá, mert akkor bukjuk a felkérést. És a Diort nem bukhatjuk el. Mert akkor bukunk egy csomó mindenki mást is.
- Bazdmeg Yves. Ez Cécilet nem fogja meghatni..-
És akkor úgy mentem el Yves mellett, hogy rendesen levállaltam, mert tökre igaza van: a Dior nagyon régóta az ügyfelünk, és ha most visszautasítjuk őket, személyes sértésnek fogják venni, és többet nem jönnek ide. És akkor bukunk egy csomó divatfotózást amit ők szponzorálnak, így hát hiába tudom, hogy téged ez nem fog érdekelni, és egy igazi házisárkány leeszel, nincs választásom. Egyszerűen nem tehetem meg velük, hogy kirakom őket a stúdióból. Még akkor sem, ha te ezt akarnád, mi az hogy akarnád, biztosan követelnéd.
Nem írok neked üzenetet, mert reménykedem abban, hogy azért mégis csak sikerül befejeznem őket időben. Még legalább három órám van addig amíg el kell indulnom, és ha mondjuk mindenki felettébb ügyes, akkor menni is fog. De persze az élet egyáltalán nem ilyen kegyes hozzám, miért is sikerülhetne egyszer valami amit szeretnék? Miért is lenne lehetséges, hogy egyszer az életben ne kelljen komolyan összevesznünk? A fotózás elcsúszik. A modellek eléggé fáradtak és a ruhákat macerás felvenni, és ugyan én elsiethetném  a kattintásokat, de nem vagyok amatőr, nem adok ki pocsék munkát a kezemből. Így eléggé feszülten és zabosan ugyan, de végigcsinálom az egészet. Hozzám sem lehet szólni, se előtte sem utána. Mert már elkéstem. Pontosan akkor kattintom el az utolsó képet, amikorra megbeszéltük, hogy találkozunk a rendelő előtt. Nem fogok odaérni, és mardos a bűntudat, kegyetlenül bántalmaz, de nem merek neked üzenetet küldeni. Nem akarom, hogy még annál is dühösebb legyél, mint amilyen így leszel.
Elindulok. Tudom, hogy el fogok késni. Tudom, hogy nem fogod elhinni, hogy ott akartam veled lenni, pedig így volt. Nagyon szerettem volna, hogy érzed támogatlak, és ez az egész nekem is olyan fontos mint neked. Vagy legalább fele olyan fontos, de fontos. Tudom, hogy sokat görcsölsz azon, hogy én mire mit reagálok, hogy próbálsz te is úgy viselkedni, hogy ne kerüljünk konfliktusba, de nézd meg. Nem minden úgy alakul ahogyan azt elterveztük.
Húsz perces késéssel érkezem, ami ha úgy vesszük nem is olyan sok, ha pedig úgy nézzünk, a legtöbb. A húsz percből legalább öt azzal telik el, hogy megtaláljam azt a rendelőt ahol éppen lehetsz.
Pofátlanságnak érzem, hogy bekopogjak és bemenjek, így inkább leülök a rendelő ajtaja előtt, a fejemet a kezembe támasztom, és várok. Közben pedig végig azon kattogok, hogy vajon hozzám fogsz-e szólni, vagy itt mindenki előtt kell majd jelenetet rendeznünk. Vajon hozzám fogod-e vágni, hogy szar férj vagyok, hogy szar apa leszek, és nekem ezen vajon meddig nem megy föl az agyvizem?
Sokat szeretnék ezen gondolkozni, szeretném felkészíteni magam minden eshetőségre, de a rendelő ajtaja kinyílik, én pedig felnézek rád, egészen nyugodtan - a helyzethez képest - és nagyon bűnbánóan.
- Szia bébi, figyelj.. -
Felállok és közelebb sétálok, és nem tudom mihez kezdjek. Hajoljak közelebb és csókoljalak meg? - hagynád-e? -Fogjam meg a kezedet? - ezt hagynád? -
Úgyhogy inkább csak tétován közelebb hajolok hozzád.
- Ne haragudj, de Yves lebeszélt mára egy fotózást a Diorral, és nem rakhattam ki őket. -
avatar
● ● Posztok száma :
94
● ● Reag szám :
84
● ● karakter arca :
tom hardy


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Szer. Ápr. 25, 2018 2:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To My Love


Dühöm nem csillapodik és bármennyire is próbálok nem arra gondolni, hogy átvertél, becsaptál és megaláztál, folyamatosan te jársz a fejemben. Itt kellene lenned velem, átélned ezt a pillanatot, hallanod ahogy a gyerekünk szíve dobban az enyém alatt. Fognod kellene a kezem és boldognak lenned, hiszen láthatod a kisbabánkat, de te nem vagy itt, nem tudom hol vagy és ez fáj. A szívemig mar az érzés és megbénít, nem tudok tisztán gondolkodni, nem tudom hogy mit kellene csinálnom. Már már görcsösen szeretném, hogy működjön, de bármennyire is akarom nem megy. Tudom, hogy te nem vagy boldog mellettem, és őszintén, kétlem ó, hogy valaha is az leszel majd. Vannak boldog pillanataink, szeretjük egymást ehhez kétség sem fér, de mindig történik valami ami összetöri az álmainkat. Tudom, hogy nem vagy boldog velem, nem örülsz az apaságnak, és nekem a szívem szakad meg, hogy szomorúnak kell lássalak.
- Minden rendben van Cécile. A baba nagyon szépen fejlődik, makk egészséges. megnyugtatnak a doki szavai, eggyel kevesebb ok, amiért aggódnom kell, legalább abban biztos lehetek, hogy a magzatunkkal minden rendben van és gyönyörű kisbaba lesz belőle.
- Továbbra is kerülje a stresszt, a munkával is csak óvatosan, ne hajszolja túl magát. Egy hónap múlva adok még egy időpontot, és ha szerencsénk van, akkor már a nemét is meg tudom mondani. Szeretné tudni? mosolyogva bólintok a dokinak.
- Rendben van. Akkor öltözzön fel, addig én nyomtatok egy képet a magzatról. húzza vissza maga után a függönyt, én pedig lassú és ráérős mozdulatokkal törlöm le a krémet a hasamról és veszem magamra a ruháimat. Nagyon remélem, hogy ezek után estig nem kerülsz a szemem elé, mert attól félek, hogy a jelenlegi állapotomban képes lennék megfojtani téged egy pohár vízben.
- Akkor a következő alkalommal találkozunk. Minden jót Cécile. nyújtja át nekem a képet. Néhány másodpercig még nézem a fotót, majd könnyeimet visszatartva köszönök el a dokitól és lépek ki a folyosóra. Arra azonban nem vagyok felkészülve, hogy itt vagy és rám vársz. Megállok és, mint akinek földbe gyökerezett a lába bámulok rád. Miért vagy itt? Mit akarsz tőlem? Bárcsak ne jöttél volna el, vagy ha már itt vagy bárcsak csendben lennél. Keserű nevetésben török ki.
- Bazd meg Fred. ellépek melletted, de néhány lépés után megfordulok.
- Azt akarod mondani, hogy a kurva Dior fontosabb mint én? Vagy mint ő? az eddig a kezemben szorongatott képet, most egyenesen feléd repítem. Nézd meg jól, a gyereked van rajta, aki látszólag egyáltalán nem érdekel téged.
- Belefáradtam Fred. Azt hittem, azt akartam, hogy működjön, de most már tudom, hogy nem fog. Téged minden jobban érdekel, mint mi. Amióta visszajöttünk a szigetről te még többet dolgozol, még kevesebbet látlak. Miért nem tudsz őszinte lenni és elmondani, hogy nem érdekel? Hogy nem akarod? nem kiabálok, nem emelem fel a hangom, nem szeretném, hogy mindenki minket bámuljon. Pontosan tudom, hogy üvöltözés nélkül is célba találnak a szavaim.
- A babával minden rendben. Szépen fejlődik és növekszik... egészítem ki még az előző mondatomat.
- Ha azért vagy itt, hogy elmond a Dior mennyire fontos a karrierednek, ne fáraszd magad. Felfogtam, hogy minden fontosabb. Haza megyek. sóhajtok egyet, majd hátat fordítok neked és teljesen összetörve indulok a liftek irányába. Kicsit érzékenyebb vagyok mostanában, mint eddig bármikor, és ezzel a cserbenhagyásoddal most sokat segítettél azon, hogy rosszabbul érezzem magam. Sajnálom, hogy ilyen mélyre jutottunk, hogy elbeszélünk egymás mellett és nem értékeljük igazán azt amink van.


■ ■ Zene ■ ■ love ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
128
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Csüt. Ápr. 26, 2018 9:45 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to my love, Cece


Mindig is jósnak kellett volna mennem. Ezt már anyám is megmondta, hiszen akkor is művészi pontossággal tudtam, hogy mit fog mondani, vagy a tanárnő, ha nem csinálom meg a matekleckét. Látod ezt is előre meg tudtam mondani, hogy te ki fogsz akadni a Dior miatt, és egyáltalán nem próbálod megérteni, amit valahol én értek. Fontosabb kellene legyen az, hogy itt vagyok veled, de hogyan is választhatnák a között, hogy dolgozom, hogy legyen pénzünk, vagy hogy nem dolgozom de eljövök? Tudod, hogy a munkám az életem, hogy belehalnék ha nem csinálhatnám, mégis nekem esel. Holott te is tudod, hogy a Dior az egyik legmegbízhatóbb megrendelőm, és hogy büszke vagyok arra, hogy mindig felkérnek.  Kurva sokat teszek azért, hogy elismert legyek a szakmában, és úgy érzem ezt te nem értékeled eléggé. Mindezek ellenére megértelek. Valószínűleg én is kibaszott dühös lennék rá, hogyha valami ezerszer fontosabb lenne, mint én. De ezt már nem tudom visszacsinálni.
Éppen ezért csak állok veled szemben, nézem ahogy a szemed dühösen csillog, és képtelen vagyok neked bármit is mondani.
Hiszen úgy sem érted, úgy sem értesz engem.
Hónapok óta csak elbeszélünk egymás mellett, hónapok óta úgy élünk, mintha értenénk az egészet, holott nem. Nem figyelünk egymásra, nem figyelünk arra, hogy mi lenne jó saját magunknak és a másiknak.
Hozzám vágod a képet, és azt hiszem ez az a pont ahol én is elveszítem a türelmemet. Gyűlölök mások előtt jelenetet rendezni, gyűlölöm hogyha emiatt figyel fel ránk bárki. És most nézd meg, többen néztek ide a kelleténél. Hiába igyekszel halk maradni, bárki aki csak idepillant, láthatja, hogy vibrál közöttünk a feszültség.
Lehajolok a képért és anélkül teszem zsebre, hogy meg nézném, úgy sem értek belőle majd semmit.
Nem tudom mit mondjak neked, vagy hogy mit ne mondjak, mi lenne az ami ebben a pillanatban még jobban kiakaszt és mi az ami megnyugtat. Mióta terhes vagy, a hormonok csak úgy száguldanak benned, s amit szerettél azelőtt, már nem szeretsz, amit gyűlöltél azt meg megkívánod. Nem tudlak hova tenni, s azt hiszem hosszú idő óta kerüllek, tartok tőled. Félek attól ami most is történt.
Már elegem van a veszekedésekből, már elegem van abból, hogy mindenen összekapunk, hogy hiába voltunk a szigeten kurva boldogok - már amíg -, itthon minden ott folytatódott ahol abbahagytuk. És én ebbe kurvára belefáradtam. Ezért menekülök, ezért dolgozom egyre többet és többet, ezért töltök olyan sok időt a stúdióban. Mert addig legalább nem veszekszünk, mert az üzenetek amiket váltunk azok elég nyugodtak ahhoz, hogy ez megfeleljen. Csakhogy átverés az egész, mert ha hazamegyek, ha nem úgy nézek rád ahogyan azt te elvárod, nekem esel. És ez már sok nekem.
Szóval tele dühvel indulok utánad. Fortyogok, de nem fogom alád adni a lovat. Így is túl sokan követnek minket a tekintetükkel.
Megállok melletted, három lépésre, megnyomom a lift hívógombját, és türelmesen, néma csendben várom meg hogy megérkezzen. Nem szólok hozzád, de magam sem tudom, hogy így akarlak büntetni, vagy semmi értelmeset nem tudok mondani.
Megvárom amíg belépsz a liftbe, s utánad lépek, nézem ahogy az ajtó bezáródik, s várom, hogy a hasamnál érezzem a rántást ahogy lassan elindul lefelé.
A terveim szerint nem fogok hozzád szólni, hagyom, hogy az autódhoz sétálj és hazamenj. Eközben én a sajátomhoz sétálok és visszamegyek dolgozni. Mert a munka is ezerszer jobb, mint veled veszekedni.
A lift hirtelen megremeg, én pedig megtámaszkodom, a fény kihuny s csak percekkel később jön vissza. A lift nem mozdul.
Idegesen nyomkodom a gombokat, de a  szerkezet meg sem moccan. A kibaszott életbe. Előled akarok elmenekülni, erre mi történik? Áramszünet. A generátor talán bírja egy órát vagy kettőt, hogy fényt adjon, de nem elég ahhoz, hogy elindítsa a liftet.
Előled menekülök, és erre ez történik. Összezáródunk a liftben ketten.
Nevetnem kell, nevetve a fejemet fogom, és lecsúszom a lift fala mentén a padlóra.
- Hát ez kurva vicces. -
Eddigre már te is rájöhetsz, hogy nem jókedvemből kuncogok.
- Csak kérlek ne veszekedj. Mert már elegem van ebből. szóval kérlek, ha nem tudsz normálisan szólni normális hangsúllyal és normális szavakkal, akkor inkább ne mondj semmit. -
Nem akarlak megbántani, a hangom is inkább kérlelő, mint bántó. Egyszerűen csak nincs kedvem veszekedni.
avatar
● ● Posztok száma :
94
● ● Reag szám :
84
● ● karakter arca :
tom hardy


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Csüt. Ápr. 26, 2018 3:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To My Love


Azt hiszed, hogy nekem jó ez? Hogy folyton veszekszünk, hogy kerüljük egymást és mindketten a saját fejünk után megyünk. Tökéletes házasságot ígértem neked, de semmi nem kaptál tőlem csak egy elbaszott életet és ősz hajszálakat. Őszintén, soha nem gondoltál még arra, hogy hiba volt elvenned? Hogy talán nem is én vagyok neked a megfelelő nő? Hogy sokkal boldogabb lennél nélkülem? Nem akarok ilyesmiken gondolkodni, de amikor veszekszünk, amikor látom a fájdalmat a szemedben mindig eszembe jut, hogy talán jobb lenne neked nélkülem. Kell az, hogy folyamatosan fájdalmat okozzunk egymásnak? Nem szólsz semmit, a hallgatásod pedig még fájdalmasabb mintha üvöltenél velem. Látom a tekintetedben a haragot, a csalódottságot, a fájdalmat, és a tudat, hogy mindezt én tettem veled fájdalmas. Nem akarlak bántani, mégis szinte már nagyszerűen értek ahhoz, hogy megtegyem. Bárcsak közelebb jönnél hozzám, magadhoz ölelnél, csókokkal hintenéd ajkaim és biztosítanál arról, hogy minden rendben lesz. Tudom milyen fontos neked a munkád, tudom, hogy ha nem fotózhatnál abba belerokkannál, és én ezt nem is venném el soha tőled, de nem lehetne, hogy én fontosabb legyek? Nem lehetne, hogy néha, azt érezzem, hogy magam mögé utasíthatom a Diort? Soha nem kérnék tőled ilyent, de azért szeretném, ha így lenne. Emlékszel, a kapcsolatunk legelején arra, hogy milyen szerelmesek voltunk? Hol van az a pillantás amivel akkor mértél végig? Hová tűnt a vágy a szemedből? Nem akarom, hogy megszokás legyek, egy biztos pont az életedben, akihez tudod, hogy este hazamehetsz és aki mindig szétteszi a lábát neked, ha arra van szükséged. Én a társad akarok lenni, az a nő az életedben, akitől mindent megkapsz, aki támogat és szeret, de cserébe azt szeretném, hogy első legyek az életedben. Emlékszel, amikor összevesztem a szüleimmel, mert ellenezték a kapcsolatunkat, te szinte berúgtad a bejárati ajtót és közölted az egész családommal, hogy szeretsz, emlékszel még? Nemsokára össze is költöztünk. Milyen boldogok voltunk. Mindig megleptük egymást valamivel és alig vártuk a pillanatot, hogy újra együtt legyünk. Hová tűnt az a Fred és Cécile? Csendesen folynak végig a könnyeim az arcomon, miközben a liftre várunk. Saját magunkat mérgezzük és tönkretesszük azt, ami valaha a legfontosabb volt számunkra, egymást. Még mindig arra várok, hogy mondj valamit, vagy csak magadhoz ölelj, de tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni. Túlságosan makacs vagy hozzá. Beszállunk a liftbe. Tudom, hogy most kellene mondanom valamit, mert ha kiszállunk innen nem lesz lehetőségem elmondani neked, hogy milyen nagyon szeretlek, de még mindig nem szólalok meg. Azt várom, hogy te legyél az első, aki mondd valamit. A lift azonban megáll, a fények pislákolni kezdenek. Ijedten nézek rád, miközben a gombokkal szórakozol. Most mi történik? Nevetésed betölti a teret, de fájdalmas kacaj ez, nincs benne semmi vidám. Csak nézlek és a gyomrom görcsbe rándul, mert ilyennek kell látnom téged.
- És akkor most mit csinálunk? Várunk és reméljük, hogy nem öljük meg egymást mielőtt valaki kiszabadít? gúnyos nevetésben török majd, majd hátam a lift hideg fémjének támasztva nézlek téged. A férfit, aki a világot jelenti nekem, akihez hűtlen voltam mégis megbocsátott, aki elfogadott, biztatott és szeretett, én mégis hátba szúrtam és fájdalmat okoztam neki. Nem érdemellek meg téged.
- Sajnálom Fred... szólalok meg néhány percnyi csend után.
- Én is rettegek. Mindentől félek, és lehet, hogy nem látod rajtam, de így van. Félek, hogy nem szeretsz már. Félek attól, hogy egyszer besétál az ajtódon valaki akit majd jobban fogsz szeretni és aki jobb lesz hozzád, mint én. Rettegek attól, hogy nem leszek jó anya, hogy fájdalmat fogok okozni neki, mert én téged is csak folyton bántalak. kezem automatikusan csúszik a pocakomra.
- Azt még elviselném, ha azt mondanád, hogy nem kellek már neked, de attól rettegek, hogy a gyerekünket nem fogod szeretni. Félek, hogy nem lesz apja, hogy a munkád miatt majd lemaradsz az első szaváról, nem látod majd amikor megteszi az első lépéseit. Nem leszel rajta a családi fotón az első szülinapján. Mi van, ha a szülinapjáról is megfeledkezel? Vagy ha pont akkor kell fotóznod a Diort és fájdalmat fogsz okozni neki. Én kibírom, de azt nem szeretném, hogy a gyerek szenvedjen. Nem azért veszekedek veled, mert nem szeretlek, én csak attól félek, hogy egyedül maradok és nélküled nem tudom végig csinálni. Azt akarom, hogy ennek a babának legyen apja, hogy ne a munkád legyen a legfontosabb hanem ő. félve pillantok rád, az arcodat fürkészem, a harag jeleit keresve vonásaid között.
- El fogsz hagyni igaz? most már tényleg zokogok, de azt hiszem fel vagyok készülve a szavaidra, és őszintén? Megérteném, ha a szabadságot választanád helyettem.


■ ■ Zene ■ ■ love ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
128
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Pént. Ápr. 27, 2018 9:06 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to my love, Cece


Azért nevetek, mert nem hiszem el, hogy ez van, hogy a gyilkos szezonban mindez megtörténik: te és én a liftben. Volt idő, amikor erre a felállásra huncutul csillant volna föl a szemem, és olyan közel merészkedtem volna hozzád, hogy ne legyen távolság a testünk között. Akkor izgatottan csókoltuk volna egymást, a kezünk olyan vadul mászott volna egymáson, hogy képtelenség lett volna szemmel is követni. De most semmi ilyesmi nem fog történni, mert a könnyeid csak folynak és folynak, nekem meg nincsen elég erőm ahhoz, hogy így vegyelek rá a szexre.  Úgyhogy inkább el is fordítom a fejemet, nem akarom látni, hogy sírsz, azt hiszem túl sokszor sírsz már a  jelenlétemben, s néha úgy érzem fegyverként használod ellenem, mert úgy is tudod, hogy gyenge vagyok ilyenkor, hogy fáj bántanom téged amikor látom, hogy sírsz. De most nem hagyom, hogy ezzel tereld el a figyelmemet, inkább rád sem nézek, csak makacsul összeszorítom a számat. Szeretnék rád szólni, hogy hagyd abba, mert nincs okod sírni, de tudom, hogy csak jobban rákezdenél, hogy nekem esnél amiatt is, így inkább sóhajtok egyet. Elég fáradtan ahhoz, hogy a sóhaj ne csak egy sóhaj legyen, hanem több minden: egy jel, egy szó, egy mondat, egy érzés. Szeretném ha nem sírnál, ha felnőtt emberek módjára tudnánk megbeszélni a dolgokat, ha te is nyugodt tudnál maradni.
- Úgy néz ki.. –
És ez a sóhaj egyúttal neked is szól, hogy miért nem maradtál csendben? Miért nem hagytad, hogy lecsillapodjanak a kedélyek, hogy nyugodtan átgondolva tudjunk  reagálni, hogy mind a ketten kicsit megnyugodva és kicsit lenyugodva, újra átrágva, újra átlátva lássuk a helyzetet?
Nem is kellene válaszolnod rá, hiszen tudom helyetted is: az nem te lennél. Téged zavarna a csend, zavarna ha nem magyaráznánk meg a viselkedésünket.
Még mindig nem nézek rád, pedig már beszélsz, és  a szavak csak folynak belőled, mintha te egy folyó lennél a mondandód pedig a víz, és egyre jobban és jobban terít be engem, mígnem már a fejemig ér, és fel kellene állnom, hogy bele ne fulladjak, de nincs elég erőm és akaratom már veled viaskodni, hiszen belefáradtam.
Türelmesen hallgatlak végig – tudom nem vall rám -, de most az egyszer nem akarok neked esni, nem akarok a szavadba vágni, nem akarom, hogy máshogy lásd a világot. Tényleg belefáradtam.
Nem vigasztallak meg pedig hallom, hogy már zokogsz, és tudom, hogy fel kellene állnom, oda kellene mennem hozzád, meg kellene nyugtassalak, hogy minden rendben lesz, de túl sokszor futjuk ezeket a köröket.
- Cécile! Fejezd be! –
Rád szólok, mert azt akarom, hogy hagyd abba és rám figyelj.
- Fölösleges kicsinálnod magadat. Az én nézőpontom szerint nem történt semmi olyan amiért nekem kellene esned s most zokognod kellene. Igen befotóztam a Diort, és nem, nem fontosabb a Dior nálad vagy a magzatnál. De nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ultrahangra jöttél, viszont ha a Diort visszautasítom, az utolsó lett volna.. –
Megdörzsölöm a homlokomat, lassan belefájdul a fejem ebbe az egészbe.
- És ha a Diort visszautasítom, akkor egy csomó munkát elbukom, akkor aztán hobbifotós leszek aki néha kap egy-egy felkérést.. és.. mindegy. Te ezt úgy sem érted meg. –
Utálom bevetni a te ezt úgy sem érted fegyvert, mert mocskos egy dolog, de úgy érzem, hogy te ezt egyáltalán nem érted, és nem is akarod megérteni, elfogadni meg pláne nem.
– És azt sem tudom, hogy mit vársz tőlem. Szeretnéd ha feladnám a munkám? Mert akkor megteszem. Mindegy, hogy mit szeretnél, csak mond el! Nem vagyok gondolatolvasó,  és őszintén belefáradtam abba, hogy megpróbálok megfelelni neked. Hogy megpróbálok az lenni, aki nem vagyok. Egyszerűbb ha megmondod, hogy mit akarsz, és megcsinálom. És akkor megmented magadat is attól, hogy sírnod kell, meg engem is attól, hogy idegeskedem. –
Tudom, hogy mit vársz. Azt, hogy mondjam ki: ti ketten ezerszer fontosabbak vagytok bárminél is. De hiába mondom ezt most el neked, hiába mondom el megint, hogy szeretlek és támogatlak, úgy si találsz valamit ami miatt újból felhozhatod ezt ellenem.
- És ezzel, hogy elhagylak.. kicsinálsz Cece. Tényleg. Nem hagytalak el eddig sem, és ezután sem foglak. A feleségem vagy, és az is maradsz. A történtek ellenére is kitartottam melletted, nem értem, hogy egy szaros Dior fotózás miatt miért hiszed, hogy elhagylak? Nem szeretnélek elhagyni, és nem foglak magadra hagyni sem. Terhes vagy, és ehhez nem csak te kellettél, hanem én is. Nem fogom hagyni, hogy a gyerek bármiben is hiányt szenvedjen. És ezt tudod nagyon jól. .. Úgyhogy nem értem, hogy miért gondolod, hogy elhagylak.. vagy, hogy elfelejtkezem rólatok.. –
Én nem fogok arról beszélni, hogy mitől félek, hiszen azt már egyszer megtettem és a vége annak is duzzogás lett. Nem fogom a szemedre hányni, hogy minden félelmem beigazolódni látszik, inkább hagyom hogy lassan emésszen el, vagy magától váljon köddé.
- És képzeld el, hogy ezt sem felejtettem el! Itt vagyok. És nem azért mert hívogattál, vagy mert a hülye titkárnő szólt! Hanem mert emlékeztem rá! De arról nem tehetek., hogy közbe szólt az élet, értsd már meg! Kérlek! –
Felnézek rád, és tényleg kérlek, hogy értsd meg. Nem felejtettelek el, és őt sem. Talán nem repdesek az örömtől, hogy apa leszek, de mindent megteszek azért, hogy ez megváltozzon. támogatlak mindenben, és próbálok annyira részt venni ebben az egészben, mint amennyire ez kitelik tőlem, de nem hibáztathatsz azért, amiért nem érzem még teljesen a magaménak. Nem bennem növekszik.
– És nem segítesz ezzel, hogy lefested, hogy mennyire szar lehetek.. mert én mindent megteszek érted és érte, és mindent próbálok úgy csinálni, hogy neked meg neki jó legyen. Kár, hogy te ezt nem veszed észre. –
avatar
● ● Posztok száma :
94
● ● Reag szám :
84
● ● karakter arca :
tom hardy


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Pént. Ápr. 27, 2018 4:03 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To My Love


A gyomrom minden alkalommal összezsugorodik amikor a közelemben vagy, és nem, nem attól, hogy végre láthatlak, hanem attól, hogy rettegek ismét veszekedni fogunk. Miért van ez? Miért van az, hogy minden alkalommal amikor huzamosabb ideig vagyunk együtt ezt csináljuk? Mi történt ami miatt idáig jutottunk? Úgy érzem az igen kimondása óta mi folyamatosan zuhanunk a mélybe. Vannak szép napjaink, vannak boldog óráink, de valami mindig történik, ami miatt egymás torkának esünk. Hiba volt összeházasodni, hiszen addig minden olyan szépen működött, jó csapat voltunk, és most nézz ránk, olyanok vagyunk mint két kakas aki ugyanazért a szemétdombért harcol. Pedig ez a szemétdomb közös, és meg kellene tudjunk osztozni rajta, mi mégis inkább egymás nyakának ugrunk. Fáj, hogy ilyenek vagyok, hogy az egymás iránt érzett szerelmünk nem elég erős, hogy ennyire gyengék vagyunk. Utálom magunkat azért, mert nem tudunk felnőttként viselkedni és megbeszélni a gondjainkat. Mindketten túlságosan makacsok vagyunk. Azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint régen. Ahelyett, hogy itt veszekedünk felpréselhetnél a lift hideg fémlapjára, csókolhatnál, én pedig szokás szerint ellenkeznék, de amint ajkaiddal a nyakam érintenéd megadnám magam neked. Ezt kellene csinálnunk, mert miért is ne tehetnénk? Miénk az egész világ, itt vagyunk egymásnak, boldogok lehetnénk, de mi inkább saját magunk kínzását választjuk. Hallgatnom kellett volna, csendbe lenni és inkább lenyelni a nyelvem, csak ne megszólalni. De ismersz, tudod jól, hogy nem tudom befogni a szám és ezzel a tulajdonságommal rendszerint csak olajat öntök a tűzre. Nem nézel rám, nem láthatom tekinteted, nem olvashatom le íriszeidből, hogy mire gondolsz. Még mindig azt remélem, hogy felállsz onnan, idesétálsz mellém és  magadhoz ölelsz. Megígérhetnéd nekem, hogy minden rendben lesz. Csendben hallgatod végig a szavaimat, egyszer sem vágsz közbe, még csak nem is ellenkezel. Utálod a könnyeimet, utálod, hogy minden alkalommal előtörnek, de nem tudom megállítani, tudod, nekem a fájdalmam így távozik a lelkemről. Nekem kellenek a könnyek, hogy megkönnyebbüljek, hogy felszabaduljak és újra lássam az élet napos oldalát. Most rajtam a sor, hogy némán hallgassalak téged. Miközben beszélsz nem veszem le rólad a tekintetem, nézlek és minden szavaddal egy újabb nyilat lősz ki a szívembe. Hát ennyire nem értjük meg egymást? Ennyire makacsok vagyunk és nem foglalkozunk egymással? Ahogy hallgatlak megfordul a fejemben, hogy tényleg minden az én hibám? Én nem látom a fától az erdőt? Én vagyok minden gondunk és problémánk forrása?
- Tudod, hogy sosem kérném, hogy hagyd ott a munkádat, ne csinálj úgy, mintha hatalmas áldozatokat kellene meghoznod értem. dühös vagyok és már képtelen vagyok fékezni a bennem tomboló indulatokat. A helyzet viszont kezd egyre kényelmetlenebb lenni, a levegő beszorult a liftbe, én pedig úgy érzem, hogy nem kap a szervezetem elegendő oxigént. Mélyeket lélegzem, hogy tüdőm éltető levegőt kapjon. Ha figyelsz, akkor láthatod, hogy izzadságcseppek gyöngyöződnek a homlokomon.
- Nem is értem miért koptatod a szád, ha szerinted úgysem értem, Mr Tökéletes? Elnézést, hogy mindig tönkre vágom az életed, hogy egy kicsit többet szeretnék kapni belőled, mert baromira hiányzol. már nem sírok, könnyeim elfogytak.
- Bocsáss meg, hogy veled akarok lenni anélkül, hogy ölnénk egymást, hogy meg akarom osztani veled az életem minden számomra fontos pillanatát, bocsáss meg, hogy téged akarlak, még ha ilyen kibaszottul elcseszett módon is. csak mondom és mondom a szavaimat, de igazából kétlem, hogy bármi is eljut belőle a tudatodig. Mondhatok én bármit, úgyis lesz valami frappáns válaszod ami csak még jobban megforgatja bennem azokat az íjakat. Meg kell támaszkodnom, mert lábaimat elhagyja az erő, egyre szaporábban veszem a levegőt.
- Térre van szükségem Fred...mindkettőnknek arra van szüksége. homályosan látok, az arcod elmosódik előttem, pedig én látni szeretném azokat az imádott arcvonásokat, a mindig felperzselő tekintetet.
- Talán jobb lenne, ha szünetet tartanánk...talán a távolság jót tenne nekünk.... egyre lejjebb csúszok, hátammal még mindig a hideg fémlapot támasztom...
- Én...elköltözöm... próbálok rád nézni, de még mindig homályos vagy, még mindig nem látlak tisztán...nekem mindig sikerül elbaszni mindent.

■ ■ Megtaláltam a dalunkat! ■ ■ love ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
128
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Vas. Ápr. 29, 2018 8:33 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to my love, Cece


Nem hiszlek el, már tényleg nem. Neked semmi sem lenne elég, hiszen látod: felajánlom, hogy kérd azt amit szeretnél, és még csak haragudni sem haragudnék a válaszodért, meg is tenném, erre te úgy teszel, mintha nem is tudnád pontosan, hogy mit akarsz. Hiszen sohasem kérnél erre. De Isten szerelmére Cece, most tedd meg, hogy többé ne kelljen ezen vitáznunk, hogy boldogabb lehess velem, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy a közös életünk ne legyen ilyen elviselhetetlenül nehéz. Mintha egy csavart próbálnánk beleerőltetni a nem neki való helyre, s az lassan belekúszna, de a kezünk is elfárad benne, és a lyuk is szétmegy. Nem jó ez így, nagyon nem, s én még mindig nem értem, hogy hol rontottuk el, hogy mi volt az a pont ahol valamelyikünknek ki kellett volna szállnia, hogy miért alakultak így a dolgok, s miért nem másképp? ha szeretjük egymást, ez miért nem működhet, miért nem tudunk olyanok lenni, mint a szomszéd pár, akik jóval fiatalabbak nálunk, és jóval boldogabbak is.
- De ezt szeretnéd? Mondd ki Cece! Nem fogok haragudni, nem fogok kiabálni, elfogadom, csak mondd ki, és esküszöm megteszem. Csak ne veszekedjünk.. -
Mert annyira kicseszettül nehéz ennyit veszekedni, mert annyira kicseszettül fárasztó. Borzalmas mindig erre felkészülni, mindig arra gondolni, hogy sehova sem tudunk elmenni ketten, mert hát úgy is összeveszünk. Akkor meg minek mozduljunk bármerre is? Yves már szeretné látni a hasadat, hiszen ő őszintén örül annak, hogy lesz egy gyerekünk, de hogy hívjam el úgy hozzánk, vagy téged a stúdióba, ha tudom bármelyik pillanatban robbanhat a bomba? És nem szeretek mások előtt veszekedni, ismerősök előtt meg pláne nem.  Nem akarom, hogy más is lássa azt, mennyire nem működünk együtt, mennyire nem működik köztünk semmi a szexen kívül. Már ha az legalább lenne, mert hát azokban a pillanatokban nem veszekszünk, akkor szüntelenül és odaadóan szeretjük egymást. Akkor önmagunk vagyunk és a másikért létezünk. De az életünk nem szólhat csak a szexről. Hiszen ezért választottalak téged, mert te nem voltál egy olcsó liba aki kettő szép szóért máris a lábaim előtt hevert, te nem voltál könnyen kapható, s sosem voltál buta. Mindig megleptél azzal, hogy milyen eszes és okos vagy, mindig megleptél azzal, hogy nem csak egy jó dugást látsz bennem, akivel henceghetsz. Mert én nem akartam neked csak ez lenni, egy jó kis szex ami eléggé kielégít ahhoz, hogy ne menj más ágyába. Több akartam lenni, szépen lassan, de úgy érzem, hogy nem váltam többé. Nem lettem jó társad, nem lettem jó férjed, csak egy jó szex maradtam..
- De ha hiányzom, akkor miért veszekszel egyfolytában? Ezzel úgysem éred el azt, hogy még több időt legyek veled. A veszekedésért? Ugyan már! -
Hiszen tudod jól bébi, a férfiak így működnek. Minél jobban tiltasz, én annál jobban akarom. Sóhajtok. Nem hiszem el, hogy nem értjük egymást, hogy te csak mondod a magadét, hogy megint felhúztad magad, ez pedig engem húz föl. Így sosem fog menni, végeláthatatlan köröket futunk és még a sportcipőnket sem vettük föl.
Te mondasz valamit én rákontrázok, s fordítva.
Masszírozni kezdem a halántékomat.
- Nem vagyok hajlandó erről többet vitatkozni amíg nem tudod normálisan elmondani azt amit szeretnél. -
Hiszen utálom amikor ezt a hangot ütöd meg velem szemben, borsódzik a hátam tőle. Kicsit a múltba repít vissza, mikor a numeráim követelőztek, pedig sosem árultam zsákbamacskát? egy éjszaka és elfelejtjük egymást. Aztán valahogy mindig úgy alakult, hogy én tudtam felejteni, de a partnerem meg nem, s hatalmas, őrült nagy vitákba kellett keverednem. Többek közt ezért is szerettem veled lenni, mert veled nem kellett vitatkoznom. Veled minden annyira egyszerű és könnyű volt. Ismétlem, volt.
Egyrészt azért nézek rád, mert nem tudom, hogy most mennyire beszélsz komolyan, másrészt pedig azért, mert hallom a hangodon, hogy valami nem oké. olyan kibaszottul jól ismerlek már.
Összeráncolom a szemöldököm úgy bámulok rád. Lefehéredtél, és izzadsz, pedig nincs is meleg. Nem is emlékszem, hogy ne bírtad volna a bezártságot, de talán sosem kerültünk még ilyen helyzetbe, hogy bezárva szex helyett veszekedjünk. Talán kicsinált, talán csak a baba az oka, de semmiképpen nem nézel ki jól.
Melléd guggolok, és őszintén nem tudom mit kellene tennem, így hát a guggolásból melléd ülök, és óvatosan beleerőltetem a fejedet az ölembe, valahogy kihúzom a magzatról készült képet a farzsebemből, s miután igyekszem a hajadat elvonni a nyakadtól, és az arcodtól, azzal kezdelek el legyezni.
- Nyugodj meg Cece, megint kicsinálod magadat. Nincs értelme. -
Néha meg is fújlak egy kicsit, hiszen jobb ötletem nincsen.
- Ne aggódj, majd... lesz valahogy. Még sosem volt úgy, hogy ne lett volna sehogy. Szépen nem ájulsz el, hanem csak itt fekszel, mesélsz valamit, és én hallgatlak, aztán fordítva. Megvárjuk míg valaki kiment minket, aztán megkeressük a büfét és kapsz valami cukrosat. Aztán hazaviszlek, és ha ezt szeretnéd, ha teret szeretnél, akkor én összeszedem egy-két cuccom és elmegyek a stúdióba. -
Nem fogom hagyni, hogy terhesen holmi hotelszobákban és barátnőknél aludj. Nekem meg jó lesz a stúdióban az irodámban - úgyis te rendezted be - a kanapé nagyon kényelmes.
- Szóval mesélj valamit.. a magzatról? -
avatar
● ● Posztok száma :
94
● ● Reag szám :
84
● ● karakter arca :
tom hardy


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Vas. Ápr. 29, 2018 11:15 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To My Love


Miért nem tudtál ma időben érkezni? Olyan izgatott voltam, annyira vágytam rá, hogy megoszthassam veled ezt az élményt. Annyira szerettem volna, hogy fogd a kezem, hogy hallhasd ahogy dobog a kicsikénk szíve. Azért vagyok dühös, mert mindezt veled akartam megélni, veled akartam átélni és te cserben hagytál. Talán kicsit túlreagálom, talán nem túlságosan hevesen és bántóan reagáltam, de megbántottál. Jó lett volna osztozni veled az élményen, és bár tudom, hogy ez nem az utolsó alkalom, hogy itt vagyunk, de az első lett volna, hogy közösen vagyunk itt és cserben hagytál. Igen, felfoghatnám úgy is, hogy végül mégis ideértél, itt vagy és ez a fontos, de akkor már nem ér semmit, amikor lemaradsz a nagy eseményekről. Most úgy érzem, hogy ismételten miattam ment tönkre minden. Valahogy mesterien ráérzek arra, hogy hogyan rontsak el mindent magam körül. Lemondóan sóhajtok. Miért akarok, hogy olyant mondjak amitől még ennél is önzőbbnek tűnhetek a szemedben? Miért akarod mindenképp, hogy kimondjam? Indokot keresel arra, hogy végre gyűlölhess? Megértem, hiszen megérdemelném.
- Nem akarom, hogy otthagyd a munkád Fred, értsd már meg! Tudom, hogy a fotózás az életed és soha nem kérném, hogy abbahagyd! kiabálni szeretnék, de hangom erőtlenül csenden a lift csendjében. Szaporábban veszem a levegőt, én magam sem értem, hogy mi van velem. Nem szoktam nehezen viselni a bezártságot, nem szoktam csak úgy a semmiből rosszul lenni. De most mégis hihetetlenül szarul érzem magam. A látásom nem tiszta, melegem van, izzadok és nem kapok levegőt. Stressz? Idegeskedés? Vagy a csak az elmúlt időszak fáradalmai ütnek ki rajtam így?
- Én nem akarok veszekedni, hidd el....csak nem tudom hogyan érjem, hogy több időt legyél velem. Mit csináljak, hogy megértessem veled, hogy szükségem van a férjemre? Nem csak a stúdióban van szükség rád, hanem otthon is. Akarom, hogy időben hazagyere, hogy elkísérj vásárolni, hogy nevessünk és boldogok legyünk Fred. Üljünk a kanapén, bámuljuk a TV-t. Menjünk sétálni a parkba. Nézzük a csillagokat a teraszról. Bármit, érted? Bármit...csak legyél velem. Ne csak akkor, ha szex kell...ne csak szexből és egymás leüvöltéséből álljon a házasságunk. Szeretlek Fred és azt akarom, hogy boldog legyél mellettem. Kérlek beszélj, mondd el hogyan tehetnélek boldoggá. annyira akarom, hogy működjön, hogy boldog legyél, igazán boldog. Hogy együtt éljük meg a pillanatokat, mondd kérlek, hogy ez még lehetséges.
Engedem, hogy magadhoz vonj, most nem ellenkezem, hiszen semmi másra nem vágyom igazán csak az ölelésedre. Fejem az öledbe ejtem, közelséged hirtelen megnyugtat. Lehunyom a szemem és átadom magam a pillanatnak. Sosem szabadna veszekednünk, mindig szeretnünk kellene egymást, nem helyes amit művelünk. Nagyon nem.
- Én nem akarom, hogy elmenj. Nem akarok a kelleténél több időt eltölteni nélküled, de talán a távolság segítene. Tisztábban látnánk...és...rájöhetnénk, hogy akarunk-e még valami a másiktól, hogy menni fog még ez a házasság? rettegek attól, hogy elveszítjük mindazt amink van, hogy nélküled kell tovább élnem. De....ha az kell, hogy boldog legyél, hogy elengedjelek, akkor megteszem. Ha nélkülem tényleg több esélyed van boldognak lenni, akkor elfogadom és elengedlek. Még mindig csukva van a szemem, még mindig próbálok erőt venni magamon és visszasodródni az ájulás határából. Erőt veszek magamon.
- A baba jól van. Folyamatosan nő és erősödik. Képzeld, még egy hónap és megtudjuk a nemét is. Sosem kérdeztem, kisfiúban vagy kislányban reménykedsz? Én azt szeretném, ha olyan lenne, mint te, ha a babánk rád hasonlítana... veszek egy mély levegőt
- Hallanod kellet volna a szíve dobogását...olyan csodálatos. Olyan csodálatos kis teremtmény... felemelem a fejem, hogy rád nézhessek, de még mindig csak elmosódva látom az arcod vonásait.
- Mesélj a kedvenc emlékedről amit együtt töltöttünk, mesélj arról az időről, amikor boldog voltál velem, a legboldogabb. Mesélj, hogy újra azok lehessünk akik akkor voltunk. Kérlek mondd el...

■ ■ Megtaláltam a dalunkat! ■ ■ love ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
128
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Szer. Május 02, 2018 11:30 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to my love, Cece


Nehéz azt néznem, hogy megint sírsz, hogy még mindig nem vagy boldog velem, és ha lenne annyi erőm, most elküldenélek, kiraknálak az életemből, hogy boldogabb lehess, hogy megélhesd azt amit már rég el kellett volna kezdened, hogy kevesebbet sírj, többet nevess, hogy megvalósíthasd azt aki igazán lenni akarsz. De nem vagyok én ehhez elég bátor, meg elég önzetlen. Túlságosan szeretem azt, hogy vagy nekem, túlságosan szerelmes vagyok beléd még mindig, dacára  a veszkedéseinknek, még mindig szentül hiszem azt, hogy szerelmes vagyok beléd, hogy nálad sohasem fogok jobbat találni, talán kevésbé makacsat igen, de tökéletesebbet sohasem.
De túlságosan bosszantasz most, hogy ezt elmondjam neked, túl dühös vagyok, hogy ezt éreztetni tudjam, mert te valahogy mindig felbosszantasz, valamiért mindig kiakadsz valamin, amin nem kellene, és aztán nézd meg, hogy mi lesz a vége: te bőgsz én meg idegbetegen bámulok magam elé. Elmarjuk magunkat a másiktól.
Csak biccentek, dühösen, de biccentek. Tudom, hogy magadban sokszor kívánod azt, hogy bárcsak olyan munkahelyem lenne, mint másoknak. Olyan szabályos. Megvan az előnye és a hátránya annak, hogy a saját magam főnöke vagyok. Néha nagyon sokáig kell dolgoznom, hogy befejezhessek egy-egy megrendelést, és belátom az utóbbi időkben tényleg borzalmasan sok időt töltöttem a stúdióban. Többet, mint kellett volna, de azt neked sohasem vallanám be, hogy ennek mi volt az igazi oka: hogy még mindig dacolok a gyerek gondolattal, hogy még mindig félek attól, hogy mi lesz. Tartok tőle, hogy nem tudok megbirkózni a feladattal, ezért belekapaszkodom az egyetlen lehetőségbe amiben biztos vagyok: anyagilag támogatlak. Szeretném hogy se te, se a közös gyermekünk ne szenvedjen hiányt semmiben, hogy a legjobb termékekkel láthassalak el titeket, és mert Yves szerint ezt megérdemlitek, meg mert ez a férfiak dolga. És habár én ezzel egyáltalán nem értek egyet, hagytam, hogy Yves, aki azóta hűséges szárnysegédem és menedzserem mióta beleugrottam ebbe a világba, megetessen ezzel az egésszel.
- Talán ne csak tőlem várd a megoldást Cece, talán bejöhetnél néha a stúdióba, vagy nem is tudom. Félek attól, hogy veszekedni fogunk ha kettesben leszünk, és én ezért inkább dolgozom. Nem tudom mi kellene Cécile, hogy miként tudnánk megmaradni egymás mellet veszekedés nélkül.  Most is vitáztunk, mindig vitázunk. Tudunk még normálisak lenni? Tudunk még úgy időt tölteni, hogy ne kapjunk össze? Én szeretlek Cécile, tényleg szeretlek, de.. rettegek attól, hogy megint veszekednünk kell. Mert belefáradtam abba, hogy folyton vitázzak. Szeretnék én is veled lenni, de nem akarok veszekedni. Meg tudod ezt érteni? -
Sóhajtok fel. Nem akarlak bántani ezzel, nem akarom, hogy megint sírj, de ez az igazság. És szeretném hogy tudd. Szeretném, hogy tisztában legyél azzal mi is játszódik le bennem, hiszen a társam van, és jogod van tudni miért hanyagollak el.
Magamhoz vonlak, fújlak, legyezlek, hogy jobban legyél, közben pedig bárminemű düh nélkül hallgatlak.
- Akkor legyen így. Összeszedem a cuccaimat és elmegyek a stúdióba. És hagyok neked teret, magamnak is.. és meglátjuk mi lesz.. -
Nem akarnálak elhagyni, és valószínűleg önszántamból nem is foglak, de ha te majd úgy döntesz, hogy nem bírod tovább, én megadnám neked amit szeretnél. Mert ezt megérdemled.
- Ez igazán megnyugtató. Mindet úgy teszel ahogy az orvos mondja, ugye? Nem tudom, ezen nem gondolkoztam már.. de inkább akkor már fiú.. velük kevesebb a gond. De aztán teljesen mindegy. Csak legyetek jól. -
Rántom meg a vállamat. Nekem aztán tényleg teljesen mindegy, csak ne legyen bajotok.
- Jobban vagy? -
Aggódva húzom végig a kezemet a homlokodon.
- Sajnálom, hogy késtem. Tényleg sajnálom. Én tényleg szerettem volna itt lenni, veled lenni.. de nem így alakult. Sajnálom. -
És én tényleg bánom, hogy nem értem ide időben, hogy emiatt ideáig jutottunk. De ez biztos okkal volt, valami miatt ez az egész úgy alakult ahogy, és ezért lehet hogy én vagyok a hibás.
Elgondolkozom egy pillanatra, és olyan őszintén mosolyodom el, hogy érzem megnyugszom, hogy sikerül elengednem a mostani vitánkat, mert átjár a múlt és a nosztalgia édesen mázos élménye.
- Amikor Rómában voltunk és összefutottunk egy francia párral. Ugyan ott parkoltunk és ugyan abba az étterembe mentünk, a végén viszont sem ők sem mi nem tudtuk, hogy hol van az autó. Ők nagyon összevesztek, mi meg jót szórakoztunk ezen, és hamar el is köszöntünk. Az autót is megtaláltuk de aznap éjjel olyan jót beszélgettünk, olyan jól szórakoztunk, hogy egész éjjel sétáltunk. Lesétáltuk a lábunkat, táncoltunk az utcabálon, éjszaka egy gyorsétteremben ettünk és annyit nevettünk, hogy megfájdult az arcunk. Aztán egy padon ültünk és csendben néztük a napfelkeltét. Ez volt a kedvencem.. emlékszel? -
Imádtam azt a nyaralást, imádtam azt a napot. Ha lehetne visszamennék az időben ara a napra, átélném újra meg újra. És ha választhatnék, hogy hol álljon meg az örökkévalóságban az idő, vagy hogy mikor haljak meg, akkor én azt az éjjelt választanám.
- Na és neked? -
avatar
● ● Posztok száma :
94
● ● Reag szám :
84
● ● karakter arca :
tom hardy


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Csüt. Május 03, 2018 10:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To My Love


Nem akarom, hogy azt hidd, hogy minden ami velünk történik a te hibád. Én is bűnös vagyok, nagyon sok hibát vétettem, nagyon sokszor belegázoltam a lelkedbe és talán még ennél is többször okoztam csalódást neked. Azt hiszem mindketten elfáradtunk már egy kicsit, belefáradtunk a folytonos veszekedésekbe, abba, hogy folyamatosan marjuk egymást. Próbálunk megfelelni a másiknak, de miközben a tökéletességet hajszoljuk egyre távolabb kerülünk egymástól. Túlságosan makacsok és akaratosak vagyunk, azt hiszem, ha egy icipicit engedne az egyikünk az akaratából sokkal boldogabbak lehetnénk. Tudom, hogy lehetünk még boldogok együtt, tudom, hogy van esélyünk, nekünk, közösen, csak mindkettőnknek akarni kell. Igazán akarni. Szeretnék olyan feleséged lenni végre akit megérdemelsz, betartani az ígéretem és tökéletes társad lenni, nem csak a jóban, hanem a rosszban is. Bár igazság szerint mostanában nagyon kijutott nekünk a rossz, jó lenne végre lubickolni a boldogságban, önfeledten nevetni, mint régen. Ha tehetném már most megígérném neked, hogy tökéletes feleséged leszek, hogy talpra állunk és kihúzzuk a házasságunkat a mocsárból. De nem lehet önző, már nem ígérhetek semmit, hiszen amit eddig ígértem sem tartottam meg, valószínűleg nem is hinnél már nekem. Valahol mélyen legbelül tudom, hogy azért hanyagolsz mert rettegsz a gyerektől, mert még mindig nem tudod elfogadni, hogy apa leszel. Talán félsz, hogy nem válik belőled jó apa, talán attól tartasz, hogy nem leszel már fontos nekem. Csak találgatni tudok, hogy igazából  mi bánt, mert nem beszélsz róla. Kirekesztesz az életedből, nem beszélsz az érzéseidről.
- Megértem, és én soha nem mondtam, hogy neked kell egyedül megoldani a problémáinkat. Az a legnagyobb baj Fred, hogy nem beszélsz az érzéseidről. Magadba zárkózol és inkább a munkába temetkezel csak ne kelljen elmondani amit érzel. Tudom, néha nagyon hevesen reagálok a legkisebb dolgokra is, de utólag mindig átgondolom és ha tényleg én vagyok a hibás bocsánatot kérek. Amikor nem meséled el, hogy mi bánt nem tudok megoldást találni rá. Őrlődök, és mániákusan próbálom kitalálni, hogy mi lehet a baj, hogy hogyan tudnék a kedvedre tenni. Próbálok megfelelni, és a folyamatos kudarc és visszautasítás miatt frusztrált és ideges leszek. Emiatt veszekszünk folyamatosan. Nagyon szeretlek, és szeretném ha működne, igazán szeretném. szinte levegővétel nélkül mondom végig a mondatomat. Őszintén hiszem, hogy ha teljesen őszintén tudunk beszélni egymással akkor megoldható minden probléma, de ezt mindkettőnknek akarni kell. Jól esik a közelséged, hogy itt vagy velem, és azt hiszem igazad van. Valójában csak az számít, hogy most itt vagy és szeretsz. Én mégis hisztiztem.
- A stúdióba? Biztos? Inkább hazamegyek én anyához, te maradj a lakásban. nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát. Igaz, anya minden bizonnyal kiakadna, hosszú időbe telt mire elfogadta Fredet, minden bizonnyal kiakadna, ha megtudná, hogy milyen pocsékul vagyunk, de azt nem viselném el, hogy Ő egy stúdióban nyomorogjon.
- Tudom. Sajnálom, hogy hisztiztem, nem kellett volna. Csak az a fontos, hogy itt vagy, értékelnem kellett volna. egyre jobban érzem magam, már nem szédülök és végre tisztán látom arcvonásaidat, ha rád nézek. Lehunyom a szemem és szavaid hallatán visszaemlékszem arra a bizonyos éjszakára. Mintha újra Rómában lennénk, azon a bizonyos éjszakán, amiről mesélsz. Látom magunkat, ahogy kézen fogva sétálunk, nevetünk, szerelmesen pillantunk egymásra. Fülembe cseng a nevetésed, szívem nagyot dobban a mellkasomban ahogy felidéződnek az emlékek. Milyen boldogok voltunk akkor, mennyire mások mint most. Vajon tudnánk újra azok a szerelmesek lenni, mint akik együtt nézték a napfelkeltét?
- Emlékszem. Minden pillanata csodás volt, szerettem Rómát. Szerettem magunkat is. Emlékszel, hogy akkor milyen elképzelhetetlennek tűnt, hogy mi is annyira veszekedjünk, mint az a pár? Mégis.... kibontakozok ölelésedből és felülök, fejem most csak a vállaidra döntöm. Belélegzem az illatod, olyan békésnek érzem most magam, nyugodtnak és szerelmesnek.
- Emlékszel arra a napra, amikor összeköltöztünk? Tartottunk egy kis házavató bulit a barátainknak. Miután mindenki hazament, Te, Yves, az akkori nője és én elmentünk karaokézni. Tudtad jól, hogy nem bírom az alkoholt, de te kihasználtad és rávettél, hogy álljak fel a színpadra. Addig mondogattad, amíg megtettem. Felmentem a porondra és énekeltem. Neked énekeltem és táncoltam akkor, emlékszel? Még most is látom a szemedben a csillogást. Utána még iszogattunk, majd mi ketten hazáig sétáltunk. A közös lakásunkba. Ahogy a karjaidba vettél és átvittél a küszöbön, tudtam, hogy soha többé nem kell más férfi, csak te. Boldog voltam. Nagyon boldog. Nehéz kiemelni egyetlen emléket, hiszen annyi gyönyörű közös pillanatunk volt, olyan sokszor éreztem magam a mennyekbe melletted. Minden együtt töltött idő igazi, szenvedélyes és szerelmes volt. Közel hajolok hozzád, és puszit nyomok az arcodra. Mintha valami felsőbb erő megérezte volna a gyengeségünket, a lámpa felkapcsol és a lift egy nagy mozdulattal elindul. Felsóhajtok.
- Hazaviszel? Majd holnap eljövök az autóért.

■ ■ Megtaláltam a dalunkat! ■ ■ love ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
128
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Hétf. Május 07, 2018 7:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to my love, Cece


Miért alakult ez így köztünk? Te megtudod mondani? Van ötleted ara, hogy mi volt a kezdete ennek a végeláthatatlanul forgó mókuskeréknek, amiből hiába próbálunk kiszállni, nem megy? Vajon te kezted vagy én? Volt igazi probléma, vagy csak kreáltunk egyet amin aztán mindketten egyre jobban és jobban lovaglunk, pedig mindketten nagyon jól tudjuk, hogy ketten nem ülhetünk egy lovat. Tényleg nem tudom, hogy melyikünk rontotta el, hogy melyikünk volt a ludas, vagy volt-e egyáltalán valamelyikünk ludas, nem inkább az a problémánk, hogy mindketten olyan borzalmasan makacsok vagyunk, hogy nem tudunk kompromisszumra jutni?
Mi van akkor ha nekünk ennyi jutott? Pár év, aztán vége? Mi van akkor ha semmi sem változik, és csak kicsináljuk egymást? Mert hát ehhez nincsen jogunk: a másik idegeit tönkretenni. Tönkretenni mindent ami egykor szép volt. Nem ronthatjuk el.
És talán ez fáj a legjobban, hogy bele kell gondolnom abba, hogy többé nincs mi csak te és én. Megrémiszt, hogy nem vagyok biztos benne elég erős-e a szerelmünk ahhoz, hogy ezt túlélje. Mi van akkor ha nem a válasz? Ha azt kell mondanom neked, hogy szia?
Megdörzsölöm a fejemet. Rossz ebbe belegondolni is. Pokolian rossz, hiszen az életemnek olyan gyökeresen vagy már a része, hogy nem tudom milyen nélküled. El sem tudom képzelni, hogy mit csinálnék otthon, vagy hogy kinek írnék üzenetet, hogy mit kezdenék a szabadidőmmel.
Megborzongok és rád nézek.
- Sajnálom. Mert annyiszor mondtad már, hogy mondja mi bánt, és én mégsem teszem meg. Egyszerűen nem megy. Nem szeretek arról beszélni, hogy mi bánt, de ígérem, hogy végiggondolom majd ezt az egészet. Tudom, hogy én is hibás vagyok abban, hogy veszekszünk, és hogy folyton ezen görcsölsz. Ezt nem tudtam. -
Köszörülöm meg a torkomat. A testvéremmel történt dolgok után, s hogy megbeszéltük a szigeten a dolgokat, próbálok változtatni. Tényleg próbálok: nem válaszolok hirtelenből, inkább átgondolom, megemésztem, s ha kel tízig számolok magamban.
Tudod hogy hitelen vagyok, hogy általában előbb mondok bármit, minthogy végiggondoltam volna, s hogy sokszor nem ismerem be, hogy hibáztam.
- Nem! És erről nem nyitunk vitát. Nem akarom, hogy anyádhoz menj. -
Határozottan ráncolom össze a szemöldökömet. Nem fogom hagyni, hogy anyádhoz menj, anyád így sem bír igazán, hát még ha kiderülne, hogy felcsináltalak és még külön is megyünk. Szerintem kezdhetnék félni, lehet, hogy levadászna.
És dolgoznom is kell, meg kell szerkesztenem a Dior képeit, meg ezer másikat. Annyi munkát vállaltam be, amennyi csak belefért, s most talán jól is jön, hogy naphosszat elmélkedhetem miközben megszerkesztem azokat.
- Zárjuk le, jó? Veszekedtünk. Pont. Most nem veszekszünk! Jó? -
Mert azt már nem fogjuk kibírni, akkor elpattan minden, és félő, hogy olyanokat mondunk amiket később megbánnánk. Nagyon félő. Nem akarlak ennél is jobban bántani, már így is sokszor megtettem.
- Emlékszem.. és tudod.. lehetnénk ezek: az a pár akik akkor voltunk. Ott Rómában, meg a közös lakásunkban. Minden lehetne olyan amilyen volt, csak hagynunk kellene, hogy minden visszaváltozzon. Azt szeretném hogy olyanok legyünk!-
Nyomok egy puszit a homlokodra. És talán végszóra, hogy ezt a beszélgetést le kell itt zárnunk, elindul a lift is.
Keserűen elmosolyodom, aztán felsegítelek a földről.
- Hazaviszlek, aztán visszajövök a kocsidért, jó? -
Összekulcsolom a kezünket. Nem foglak elengedni.



Köszi <333333333333333333333333333333333
avatar
● ● Posztok száma :
94
● ● Reag szám :
84
● ● karakter arca :
tom hardy


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ •• Hétf. Május 07, 2018 8:03 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Rendelõ ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom

Rendelõ
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Kórház-