Camille Larbaud
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 12:32 am ✥

✥ Today at 12:00 am ✥


✥ Yesterday at 11:01 pm ✥

✥ Yesterday at 9:05 pm ✥

✥ Yesterday at 8:57 pm ✥

✥ Yesterday at 8:35 pm ✥

✥ Yesterday at 8:19 pm ✥

✥ Yesterday at 8:15 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Camille Larbaud



✥ Szeretettel Camille Larbaud tollából
Témanyitás ✥ Camille Larbaud •• Vas. Dec. 24, 2017 1:57 am

Camille Larbaud
Növények, friss levegő, mi kell?

általános jegyzet
» Anyja neve: Anais Sponde
» Apja neve: André Larbaud
» Testvérek: Edmond Larbaud(bátyám)
» Születési hely: La Rochelle, Franciaország
» Születési idő:  1990.12.24
» Mikor érkezett a városba: 25 évesen
tudj meg többet
» Becenév: Cami
» Avatar Alany:
» Karakter kora: 27
» Választott csoport és foglalkozás Civilek, erdőmérnök

» Egyéb hozzátartozók;;
Mit is mondhatnék róluk? Hol is kezdjem? Tudom, tudom...az elején. André Larbaud az édesapám, aki egyáltalán nem egy minta apa. Mivel a bátyám nagyon sokat keres, így felém ugyanez az elvárása, hogy jól keressek. Meg természetesen, amikor csak tudja, akkor az orrom alá dörgöli, hogy mikor nősülök. Edmond, az én egyetlen bátyám, aki amellett, hogy írói vénával rendelkezik, ráadásul építészmérnök is. Ő már családos ember, mert van egy gyönyörű felesége és három kislánya. Ritkán beszélgetek vele, így emiatt el vagyunk egymástól távolodva. Igazából sosem tudom, hogy miről lehetne vele beszélgetni. Tán egyszer több időt tudunk majd beszélni egymással, s nem csak futólag. Anais Sponde, az én drága édesanyám! Őhozzá állok a legközelebb, hiszen a nők tartsanak csak össze. Vele minden olyan dolgot meg lehet beszélni, s elég sokat lógunk együtt ( bevásárlás ). Összességében véve nem születtem rossz családba, csupán mindenkit leköt a munkája. Van előnye, hiszen nem megyünk túlságosan rá a másik agyára. Az tán közös családi vonás, ha a másikat megbántjuk, akkor elvonulunk egymástól egy időre, hogy aztán kibéküljünk. Tán, lehet nem egy harmonikus család, nincs annyi vidámság, de nekem így is megfelel.



Valami, ami már régen történt

- Gyerekek! Gyerekek! Figyeljetek rám! Mindenki fogja meg a párja kezét, s így megyünk fel a hegyre. Nem szeretném, ha valaki lemaradna vagy eltévedne. - szól hozzánk az osztályfőnök, aki túrázni hozott minket az összegyűjtögetett pénzünkből a Francia-középhegységbe. Ráadásul a párom nem a legjobb barátnőm, hanem az új osztálytárs, aki nemrég költözött La Rochellébe. Egyáltalán nem egy szépfiú, mert egyszerűen pattanásos, ráadásul pedig szemüveges. Állítólag így született, hogy a szemizmai gyengék. Ezért sajnálom őt, de attól függetlenül, mikor látom, hogy mosolyog felém, akkor elkap egy rossz érzés: a hányinger. Nem szeret mozogni, s ez meglehetősen az alakján szintén meglátszik.
- Nem fogom meg a kezed Armand! Hiába nyújtod! - szólok neki, eléggé ingerülten, mire ő nem ismeri a vereség fogalmát.
- Azt akarod, hogy az osztályfőnök leszidjon bennünket? - mondja kelleténél indulatosabban, mire a többiek figyelme ránk kezd szegeződni. Emellett az osztályfőnök szintén észreveszi közöttünk eme apró marakodást.
- Ott meg mi folyik? Miért nem lehet megfogni a másik kezét? - kér számon bennünket, miközben megrovóan tekint felém. Nyelek egyet, aztán kifújom a levegőt. Kinyújtom fancsali képpel a kezem Armand felé, mire ő megfogja. Kiráz engem a hideg, ahogy hozzám ér.
- Nah ugye, hogy megy ez Camille! - mondja nekem a tanárunk, de én már azon gondolkozok, hogy meddig fogom én ezt kibírni. Végül elindulunk egy rövidebb ösvényen, nem haladunk olyan gyorsan hiszen elég nehéz a terep. Az út felénél tartunk, ahol megállunk egy forgalmas tisztáson. Vannak itt idősek, fiatalok, középkorúak és más iskolából jött csoportok. Nem figyelek eléggé a tanárunk szavára, ebben a nagy forgatagban, s egyszer csak azt veszem észre, hogy elszakadok a többiektől. Nem ijedek meg, sőt egyenesen megkönnyebbülve érzem magam, hogy nem kell fognom a párom kezét. Egy némi nyugi után természetesen próbálom megtalálni a többieket, de ekkora nagy tömegben szinte lehetetlen. Kiabálni, meg azért nem merek, mert mekkora szégyennek érezném, itt mások előtt.
~ Csak szól Armand az eltűnésemről ~ mondom magamban, miközben kikerülök a tisztás szélére, ahonnan messzire lehet látni. Élvezem a fával borított tájat, s rögtön az jut eszembe, hogy mennyi fa lehet itt összesen? Milyen idősek lehetnek? Azonban nem kell sok hozzá, s jön az osztályfőnök, de cseppet sem jókedvű arccal.
- Camille veled, mindig csak a baj van! Nos nem véletlenül mondtam, hogy fogd a párod kezét, hogy az ilyesmik ne történjenek meg! - paprikázott hangulatban oktat ki, mindenféle idegen szeme láttára. Az a jókedv, ami eddig az arcomon volt, az olyan gyorsan tovaszáll, mintha nem is lett volna ott. Megfogja a férfi karomat, s a többiekhez visszavisz. Ott kussolva teszem a dolgom, miközben a gyönyörű szép táj helyett, inkább a földet nézem. Az út további részében csak duzzogok leginkább, hogy megint engem hibáztat azért, mert nem kért segítséget másik tanártól? Könnyebb dolga lenne nem? Mindenesetre délután 2 órára visszaérünk a buszhoz, ahol Armand mellett kell ülnöm. Megvallva én egyáltalán nem érzem magam fáradtnak. Mindig szerettem mozogni, s úgy tűnik, hogy ez meg se kottyant. Ennek ellenére a hazafelé a buszon elálmosodom. Akkor ébredek fel, mikor az osztályfőnök szól hozzám, hogy hazaérkeztünk. Másnap az ellenőrzőmbe ír az osztályfőnököm, hogy nem viselkedtem jól.  S erre a szüleim otthon mit reagálnak? Hát ők szintén leszidnak, ráadásul a bátyámmal hasonlítanak össze, hogy ő milyen jól nevelt és tud viselkedni. Jobban kellene igyekeznem, vagy bajok lesznek. A nagy fenét!...A világ igazságtalan...



Az alapok, az út jövőhöz

A reál tárgyak az erősségeim, míg bátyám a humán tantárgyak géniusza. Imádom a matekot! Vannak nehéz feladatok, amiket én nehezen oldok meg, de a többsége nem igazán tud megfogni. Fontosnak tartom a számolást, mert a való életben szintén számolni kell pár dolgot, ám itt egyelőre középiskolában mindenféle egyenletet és más egyebeket kell megoldani. Nem aggódok emiatt.
Fizika, amiben szintén sok a számolás, így ugyanolyan számomra, mint a matematika. Ugyan ebben nem remekelek olyan jól, mint a matekban, mert vannak részek, amik egyáltalán nem érdekelnek. Egyszerűen érzem, hogy nem az én szakterületem lesz, mint például: az elektromosság. Az olyan férfias rész nem?
Kémia? Nah ez aztán érdekes, sőt mondhatni jó tanulni. Sokféle mindennapi példa van rá, így egyszerűbben megjegyezhető a tananyag. Utána alaposan háromszor elolvasom, s máris megvan a 4-es. Ha még 2-szer átolvasom, meg gyakorlok egy picit, akkor az 5-ös. Minden esetben, úgy vélem, hogy a Kémia tantárgyban és bennem megvan a kémia.
Biológia? Nos bevallom ezt csupán hármasra tudom csak. Számomra száraz, s néhol emészthetetlen. Növénytan és a társai. Mindegyiket úgy tanulod meg, hogy leülsz a hátsódra, s bemagolod. Ez a legrosszabb tanulási módszer, mert egy idő után elfelejti az ember. A tanár meg nem erőlteti meg magát, hogy összegyűjtse nekünk a fontosabb növényeket. Nehogy már lássunk egyet élőben, s máshol biztosan felismerjük. A földrajz, szerintem a biológia kistestvére, így gondolod, hogy abból jobb voltam?
Informatika, nos én technológia világában élek. Így mondhatni elég jól megy nekem a számítógép kezelés és a szövegszerkesztés. Mobilon nyaktörő sebességgel tudok pötyögni, s élvezet nézni, ahogy másokra ráhozom a frászt vele. Különben én az érintőképernyős mobilokat, maszatolós telefonnak mondom. Zsíros ujjaddal jól összemaszatolod a kijelzőt. Gratulálok, megint megcsináltad, most pedig szépen takaríthatod.


Ereszd el a hajad, még ma éjjel…vagy mégse!

Gólyának lenni jó, s kicsit lazítani azelőtt, mielőtt még nekiugranál annak, ami rád vár. Emellett az embernek leánya hadban áll a családdal, hiszen önállósodni akar. Végre lélegezni, s élni igazából. Pasizni, italozni és egyebek. Pasik terén elég válogatós vagyok, s nem mindenkinek adok esélyt. Tán abból fakad, hogy már eddig is elég sokan próbálkoztak nálam. Az élet pedig kegyetlen tanár, de legalább én nem esek bele ugyanabba a hibába. Ki merem jelenteni, hogy 17 évesen vesztettem el a szüzességemet, egy sulibál után.
Szóval egyetem, oda, ahová nem minden ember juthat el, legalábbis a középiskolás tanáraink szerint. Nos bevallom, hogy az első félévet elbuliztam, ezen nincs mit szépíteni. Apám és anyám jól leszidott, s természetesen megint a bátyámmal jöttek elő, mint mindig. Vegyek róla példát. Megvontak tőlem pár dolgot, aztán csak újra nekirugaszkodtam ennek az egésznek. Nehéz megállni különben, hogy ne gondoljak másra. Nehéz időket kezdtem élni, s minden szorult helyzetnél azon imádkoztam, hogy meg ne bukjak. Nem akartam megbukni még egyszer ilyen csúfosan.
S mi volt ennyire nehezen tanulható? Nos az erdőmérnökséghez az alapok. Emlékszem, azokra a szenvedős éjszakákra, ráadásul minden a saját szorgalmadon és kitartásodon múlik. A vizsgák olyanok, mintha érettségiznél. De végül belejöttem, szépen lassan javultam és emellett egyre inkább kezdtem élvezni. Annál fenségesebb érzés nincs a világon, mikor az ember leánya rájön, hogy az a kínkeservesen tanult tantárgy meghozza végül a saját gyümölcsét. A félévek számomra elég hamar leteltek, s mire észbe kaptam, addigra már az államvizsgám körmöltem. Aztán jött a védés és végül kézbe kaptam a diplomám. Három nyelven beszélek folyékonyan: franciát, angolt és németet. Sosem lehet tudni, hogy végül hol kapok állást.


Egyetem utáni élet

23 évesen kerültem ki az egyetemről végül, hogy aztán egyből találjak egy munkát La Rochelle-ben. Irodai munkát csak, de az is több a semminél. A sok ülés megteszi a hatását nálam, mert elkezdtem hízni, emellett egyre inkább stresszesnek kezdtem magam érezni. Nem egy egészséges munkakörnyezet. Kevés az ember és sok a munka, ott ne csodálkozzon senki, hogy miért lassú a haladás. Két darab kapcsolatomat agyon is vágja, emellett gyakran veszekszem az otthoniakkal. 24 évesen aztán úgy döntöttem, hogy tovább lépek. Felmondtam a cégnél, hogy végül ráálljak az egészséges életmódra. 1 év alatt sikerült kicsinosodnom, s ennek örömére ráadásul megleptem a családot. Bejelentettem, hogy Párizsba költözök, mert ott találtam állást, ráadásul a szakmámba illőt. 25 évesen jót tett nekem az új környezet, az új emberek és minden más. Ráadásul a munkámban szintén segítettek.
Mi van most? 27 éves vagyok, s ugyanazon a helyen dolgozom, ahová felvettek. A szüleim szintén Párizsba költöztek, míg a bátyámék Párizs felett laknak. Összességében, még mindig él bennem ez az apró varázs, az újdonság érzete. De vajon meddig fog tartani? Nah erre nem tudom a választ...

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
Miként jutottál ide || Saját


A hozzászólást Camille Larbaud összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 06, 2018 2:05 pm-kor.
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
9


✥ Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Camille Larbaud •• Hétf. Dec. 25, 2017 11:32 am

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Camille,

sokszor mondják, hogy mennyivel jobb, ha az embernek testvérei vannak, mint ha egyedül kell felnőnie, de azért valljuk be, ahogy mindennek, úgy ennek is megvannak az árnyoldalai, ahogy azt a történetedben te is szépen bemutattad. Pláne, ha a szülők az idősebb testvért mindenben példaként állítják a kisebb elé, folyton-folyvást összehasonlítva a képességeiket, annak ellenére, hogy teljesen más típusok. Szép példa volt erre a humán-reál beállítottság, a suliban való magatartásotok, vagy éppen az, hogy neki már családja van, míg neked nincs... Amivel véleményem szerint ennyi idősen még egyáltalán nincs elkésve az ember, pláne annak fényében, hogy még csak nemrégiben röppentél ki az egyetemről... Smile
Ami számomra fura volt, az az, hogy annak ellenére, hogy a biológiát és földrajzot nem szeretted, mégis erdőmérnök lett belőled, hisz volt szerencsém belekóstolni ebbe a témába, és azt kell mondjam, pont e kettő igencsak jelentős és fontos a szakmánál... Rolling Eyes Hogy megszeretni sikerült idő közben, vagy csak a szorgalom hozta meg az eredményét, azt nem tudom, de a lényeg, hogy sikerült, egy újabb nagy lépést megtenned az utadon, majd önállósítva magad a szüleidtől Párizsba költözni! Az tény, hogy a francia főváros környékén számos szép, nagy erdő található, így biztos, hogy lesz mit csinálni, nem pusztán az irodákban, de terepen is! Wink Arra pedig, hogy meddig fog tartani az újdonság varázsa, vagy épp mit tartogat még számodra, vagy hogyan fogja befolyásolni az életed az, hogy most már a családod is a közelben él, ismét... nos, arra én is kíváncsi vagyok!

Tovább viszont nem is húznám az időt, köszönöm a türelmedet! Megkérlek, hogy írd be a neved a foglalókba, aztán nincs is más hátra, mint belevágni a játékokba Smile Jó szórakozást, és kellemes ünnepeket!

avatar
tudomány emberei
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
442
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt

Camille Larbaud
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Karakterlapok-