alagsori kiállítóterem
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:19 pm ✥

✥ Yesterday at 2:09 pm ✥

✥ Yesterday at 1:49 pm ✥

✥ Yesterday at 10:29 am ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 10:20 am ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:58 pm ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:28 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
alagsori kiállítóterem



✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ alagsori kiállítóterem •• Szer. Dec. 27, 2017 11:24 am

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Hazel G. Brooks tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Szer. Dec. 27, 2017 11:56 am

Asbjørn &&  Hazel

A napi rutinomból sosem hiányozhat egy friss, tűzforró kávé az aprócska lakásom teraszán. Napszemüvegben ülök a világ legkényelmesebb székében és piciket kortyolva élvezem ki a téli napsugarak erőtlen próbálkozásait. Hallom a vekkerem monoton hangját, amint arra figyelmeztet, hogy már csak negyed órám van elindulni. Az utolsó cseppeket rohamtempóban gurítom le, felöltöztem már, de mindig szeretek hamarabb útnak indulni. Lucy makacsul forgolódik a puha, meleg pléd alatt, amit tegnap este kapott tőlem és eszébe sincs kimászni alóla, hogy elinduljunk a munkába. Pedig fene jó dolga van. Mindenki imádja, a gyerekek odáig vannak érte és a lehető legjobb helyen alhat egész nap, míg én dolgozom. - Gyere szépségem, ideje indulnunk. – Leguggolok mellé, megvakarom a füle tövét, amire hatalmasat ásít és végre előbújik a takaró alól. Megrázza szőrét és szinte fellök, ahogy hozzám simulva, orrával az ajtó felé irányít. Nevetve nyúlok táskám után – meg van a helye, tudom jól, hogy az ajtó és a komód között négy lépés a távolság – és engedem, hogy kinyomjon a friss levegőre.
Az utca végén hallom a nagynéném hangját, amint jó munkát kíván, de már nincs időm visszafordulni és megköszönni a kívánságát. Lucy húz aga után, talán sejti, hogy késésben vagyunk és mire elérek százig, már a buszmegállóban kellene lennünk. Tudja jól, mikor kell megállni, most mégis tovább megy, én pedig tanácstalan vagyok. Megbízom a szőrmókban, nyilván tudja, hova visz.
Megkönnyebbülök, amikor meghallom Mrs Lourey hangját, aki mindig belém karol és nem ereszt, ameddig meg nem érkezik a busz. Vidáman csicsereg a fülembe, olykor érzem, hogy lehajol Lucy-hoz, megsimogatja vagy csak beszél hozzá. Még mindig nehezen hiszem el, hogy ennyi jó ember vesz körül és nem rettennek el attól, hogy nem látok.
A múzeum előterében Pippa rohan felém. Hogy honnan tudom? Félreismerhetetlen a járása, akár magassarkúban, akár lapos talpú cipőben igyekszik felém, mindig felismerem. – Hazel, van egy jó hírem. – Kezd bele magas hangján, én pedig rövidebbre fogom Lucy-t.
-Ne kímélj. – Mondom mosolyogva, sosem arról volt híres, hogy elhallgatja az ember elől a véleményét. Sőt, olykor a túlzott őszinteségével bánt meg munkatársakat.
-A vezetőség elégedett a munkáddal, hamarosan felvesznek állandósnak és megkapod az alagsori kiállító terem vezetését. – Tapsikol mondandója végén, megfogja a kezem és elvisz az öltözők felé. Útközben Lucy lemarad a kutya hotel nevezetű helyiségben. Igazság szerint csak miatta nyitottak egy pici szobát, ott el van egész nap, enni és inni valója van, valamint három óránként, a szünetemben, kivihetem sétálni.
Izgatott leszek a hírtől, hirtelen azt sem tudom, mit mondjak. Sírni támad kedvem, amiért a vezetőség kitüntet figyelmével és megbízik bennem annyira, hogy nekem adta ezt a lehetőséget, ugyanakkor félek is, hogy minden klasszul menjen. - És ha nem leszek jó? – Kérdezem rekedt hangon, de Pippa addigra már eltávozik mellőlem és egyedül hagy a gondolataimmal.
A nap hátralevő részében, jobbára egyedül mozgok az oly hamar megszokott helyen. A botomra sincs szükségem, a szobrok és nagyméretű képek miatt a formákat észlelem és szerencsére minden képelírás el van látva braille írással. A vendégek kedvesek, megértőek és előszeretettel kérdeznek. Néha zavarban vagyok és nehezen találom meg a szavakat, de azt hiszem, volt már ennél rosszabb napom is.
Az utolsó kép előtt állva ismerős illat csapja meg az orrom. Elmosolyodom és megköszönöm a figyelmet. Elismerő tapsot kapok, valaki a kezem után nyúl is végig simít rajta, engem mégis a markáns, férfias parfüm tulajdonosa érdekel.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
43
● ● karakter arca :
ms alicia vikander


✥ Szeretettel Asbjørn Viggo Bergström tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Csüt. Jan. 04, 2018 11:00 am

Visszatért a testvéréhez. Egyrészt azért, hogy a családjával töltse az elkövetkezendő ünnepeket. Másfelől… szüksége volt a testvérére. Egy testvér fontos dolog az életben, csakis rá lehet számítani, neki lehet elmondani a legnagyobb félelmeket. Titkokat. Ő bármitől megvédi a húgait és ez fordítva is igaz. Vannak olyanok, akiknek nem adatott meg hogy testvére legyen és ő egyedül bolyong ebben a hatalmas világban.
A napok gyors egymásutánban teltek.
Üresen, eseménytelenül, egyik a másik után. Azt mondanánk, őrjítő volt a várakozás. Szeret múzeumba járni. Nem látszik rajta? Pedig igen, szereti a múltbéli dolgokat, szereti a fegyvereket és azok történetét.
Ráadásként a múltban jobb életet éltek, mint most. Mondjuk egy múzeumban sok minden van, ami hatalmas energiát tud nyújtani.
Odabent nincs nagy tömeg, csak egy kisebb csoport verődött össze, akik a szószólót hallgatják. Az illető épp egy madárritkaságokkal teli álló vitrint mutat a többieknek. A helyi fajok, a szokásaik és mindent. A tömeg már kint van a látószféráján, már rég nem őket figyeli, se hang, se tekintet.
Magának kell felfedeznie mit is akar igazából. A képeknél áll, tapsol ő is, hiszen a tárlatvezető igazán talpraesett hölgy.
És nem csak ez. Sok minden van benne, ami csodálatra méltó, köztük a hiányossága. A hölgy vak. Ezt már felfedezte. És nem, nem nézi le emiatt, nem is sajnálja, ugyanolyan életet él, mint a többi, csak másképp csinálja.
- Ennek a helynek varázsa van az emberek itt tartásához… - néz az egyik nagyobb ablak felé, majd visszatereli a figyelmét a hölgyre. Belenéz a szemeibe, gyönyörűnek találja, őt magát és a munkát is amit elvégez itt. Ráadásul sok mindent tud.
- Mióta dolgozik ilyen körben? - érdeklődik, persze, a hölgynek nem kötelező a válaszadás, csak udvarias és igenis megszólítja a hölgyet.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
6
● ● karakter arca :
Ben Dahlhaus


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Pént. Jan. 05, 2018 10:44 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Valentin Théo Le Roux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Vas. Feb. 04, 2018 5:20 pm

Roxanne

Amikor egy órával az indulás előtt hazaesek egy riasztásból elgondolkodom rajta, milyen lenne itthon maradni. Még csak a közelébe sem menni a kiállításnak, felhívni őket azzal, hogy lebetegedtem. Egy pillanatig tart ez az egész ötlet, aztán egy frissen főzött nagy bögre kávéval felköltözök a fürdőszobába. Két nagy korty között zuhanyzok le és illatosítom be magam, majd ezzel az energiával minden apróbb teendőt is elvégzek. Megfésülködöm, mintha számítana valamit és a gardróbból kiválasztok egy megfelelő öltönyt. Nem nézek az órára, mert tudom, hogy nem fogok elkésni, mindent a maga tempójában végzek.
Háromnegyed hétkor az autóhoz menet még egy szál cigit elszívok, a megbeszélt időpontra pedig leparkolok Roxy lakása előtt. Arról mondjuk teljes mértékben elfeledkeztem, hogy illett volna valamit hozni neki, de baszok rá, már mindegy. Udvariasan a ház előtt várom őt, azt remélem megfogadta amit az üzenetben írtam és nem valami miniben, vagy éppen kisestélyiben jelenik meg.
Részemről ez egy újabb találka, ami során közelebb kerülhetünk egymáshoz, és ideje bevezetnem a művészetem világába. Ez lesz az első, hogy a kezem munkáját láthatja. Hogy izgulok-e? Nem. Miért kéne? A képlet egyszerű. Ő jön, én kritikusan végigmérem, majd autóba ültetem és már száguldunk is a helyszínre.
Míg várakozok, újabb szál kerül elő a zsebemből. Már csak a megszokás, nem is a hiánya az, ami erre vezet. Nincsenek mínusz fokok, de az ujjaim elég hamar kezdenek átfagyni annak ellenére, hogy a melegebb szövetkabátomat vettem fel. Nagyon ajánlom a nőnek, hogy rendesen felöltözve jöjjön és ne kelljen visszaküldenem, mert nem vigyáz magára eléggé. Ugyanis ez rohadtul fontos, az én gyerekeimet ne veszélyeztesse holmi hiúsággal.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
79
● ● karakter arca :
Nariman Malanov


✥ Szeretettel Roxanne Lémieux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Vas. Feb. 04, 2018 5:42 pm

Valentin

Meglepett az SmS és nem is tudtam hova tenni,mikor az öltözőben megnyitottam és elolvastam, magam sem értem, hogy miért mosolyogtam, miközben pötyögtem neki vissza, de jól esett, hogy próbálkozott velem kapcsolatot tartani. Nem tudom, kicsit fura és másoknak talán mogorva és rideg lehet, de mégis van benne valami vonzó és tudom, hogy több ő ennél a viselkedésnél, bár hiú reményeket nem ápolok, sosem szeretne belém.. Be kell azzal érnem, hogy kulturáltan fogok tudni beszélgetni a gyerekeim apjával, talán ez kicsit jobb, mintha egymásba szeretnénk, amúgy sem szeretnék kötődni hozzá, anyám életéből okulva tudom, hogy a férfiak csak ritka vendégek. De az kicsit nagyobb gondot okozott, hogy mit is vegyek fel, mert egyszerre több dologra is figyelnem kellett, elegáns,ne túl giccses és még kényelmes is legyen a babáim miatt. De megoldom, előtte azonban..
Fürdés. Kimondhatatlanul jól esett az éjszakai és reggeli műszak utáni fürdés. Tudom, hogy nem aludtam sokat és talán most pihennem kéne, de ritka az ilyen pillanat, amikor Valentin önmagától akar velem lenni. Alaposan kiélvezve a meleg víz jótékony hatásait ellazultam és lehunytam a szememet, pihentem. Talán feltudok töltődni és igyekszem arra, hogy ne aludjak be. Mikor pedig úgy érzem, hogy eleget áztam, hát kiszállok a vízből és magam köré tekerem a törölközőt. Gyorsan ettem egy szendvicset, majd visszaléptem a fürdőbe és kontyba fogom a hajamat, felkenek egy igencsak szolid sminket és elindulok a szekrényem felé.
Sokat morfondíroztam, hogy mit is vegyek fel, de a legjobbnak egy fekete térdig érő kötött egész alakos szoknyát találtam. Felhúztam egy csizmát hozzá, majd a legmelegebb fekete szövetkabátomat húztam magamra, kesztyű, szál és már készen is voltam. Kinéztem az ablakon és Valentin már lent várt rám.. Semmi kifogása sem lehet, elegáns vagyok, nem kirívó, próbáltam megfelelni a leírásnak, felkaptam a kulcsaimat, bezártam az ajtót és már el is indulok lefelé a lépcsőn. Kicsit izgulok és félek is, bár ezt természetesnek tudom be, lehet nem is lesz miről beszélgetnünk vagy éppen engem visz el és egy másik lányt fog elvinni magához, róla van szó, így hát tényleg nem lehet tudni, aztán kilépek az ajtón, körbenézek a járdán és megállok előtte.
- Szia. - mondom halkan, miközben egy halvány mosollyal a szemébe nézek. Nem bánom, hogy elmondtam neki, hogy terhes vagyok és azt sem bánom, hogy tőle lettem terhes, szerettem volna a gyerekeket és akaratom kívül és a hasamra raktam az egyik kezemet. - Már alig várom, hogy láthassam a festményeidet. - mondom neki mosolyogva, de olyan hideg van, hogy látom a saját leheletemet.


Don't need permission
'Cause it's my business
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
41
● ● karakter arca :
Elsa Hosk


✥ Szeretettel Valentin Théo Le Roux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Vas. Feb. 04, 2018 5:58 pm

Akarattal zárom ki a fejemből azokat a gondolatokat, amelyekben a gyerekek szerepelnek. Sosem szerettem őket, az unokahúgaimat is nehéz elviselnem, hát még egy, és ez esetben kettő sajátot. Ez azonban már nem visszacsinálható, nem butik ez, hogy visszacseréljék ha nem kérjük, úgyhogy elfogadtam, a maradék néhány hónapot viszont nem akarom stresszben tölteni. Lesz ahogy lesz, meglátjuk hogy alakul az anyjukkal a kapcsolatunk. Ez így most még jó. Néha találkozunk, amolyan kezdő randisoknak mondanám magunkat. Ezen az estén persze ennél több kell, hogy látszódjon - elvégre az apámék máshogy avatták be a nagyközönséget -, majd megerőltetem magam.
Míg várakozok, a cigaretta szépen fogy. Nagyjából a negyedénél tartok és a kocsi meg az ajtó között sétálgatok fel s alá amikor felbukkan Roxanne. Kifejezéstelen arccal nézek rá, végigmérem őt. Elismerően bólintok, majd egy mélyebb slukkot követően eldobom a csikket. Fél karral átölelve a vállát nyomok egy üdvözlőcsókot a fejére.
- Csinos vagy - mosolyodom el halványan. - Gyere akkor, mielőtt megfázol - fejemmel a kocsi felé biccentek és előre lépve ajtót nyitok neki. Csupán egy udvarias gesztus, mint mindig. Ha ezt nem így csinálnám kölyökkoromtól fogva, olyan kioktatásokban lett volna részem, hogy hajjaj...
Amint a nő beül, csukódik az ajtó én pedig visszaülök mellé a meleg autóba. Annyival jobb, mint odakint fagyoskodni...
- Hogy vagytok? Nyúzottnak tűnsz - bár nem hallatszik ki a hangomból, kicsit aggódok érte. Látszik rajta, hogy nincs teljesen kipihenve, emiatt pedig átfut a gondolat az agyamon, miszerint jobb lenne nem erőltetni ezt az estét. - Indulunk. De ha rosszul érzed magad, vagy fáradt vagy, azonnal szólsz. Oké? - ellentmondás nem tűrően kérdezem őt, teljesen komolyan gondolva, hogy amint egy picit is így lenne, autóba ülünk és hazahozom. Nem kerül az semmibe. Amennyiben a válasz rendben van, már fordulok is ki a ház elől és az üvegpiramis tere felé vesszük az irányt.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
79
● ● karakter arca :
Nariman Malanov


✥ Szeretettel Roxanne Lémieux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Vas. Feb. 04, 2018 6:28 pm

Tényleg féltem egy kicsit, nála sosem lehet tudni, hogy hogyan reagál vagy éppen mit fog mondani és tenni, csak reménykedni tudtam, hogy nem fogok semmi olyat tenni, ami neki nem tetszik. Olyan ellentmondásos ember tud lenni néha, egyik pillanatban rideg, másikban pedig úgy érzem, hogy kedvel, hogy talán több is lehetne, mint egy barátságból. Azt pedig mondanom sem kell, hogy nem tetszik, hogy a szülei ezt a mesét találták ki, nem igazán szerettem volna magamat beharangoztatni, mint egy terhes barátnő, arról pedig nem is beszélve, hogy ő éppen egy közismert személy, remélem senki sem ismer fel, hogy senki sem kapcsol a Cartell-bordély ügyhöz. A múltam, üldöz akár gepárd a gazellát és nem tudom még, hogyan is kéne mindezt elmondanom neki és arról még nem is beszéltünk, hogy ki tudja hogyan reagálna rá. Talán soha többet nem akarna látni, talán megpróbálná elvenni majd a gyerekeket vagy éppen maradna mellettem? Nem tudom és talán ez volt az egyik legrosszabb mostanában, a bizonytalanság.
Végül mikor már elindulok lefelé a lépcsőn.. Nem is tudom, de az biztos, hogy mikor megpillantom halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Bár neki semmilyen érzelmet nem tükröz az arca reménykedem benne, hogy nem lesz kifogása ellenem, bár egy sóhaj hagyja el az ajkaimat, mikor azt mondja, hogy csinos vagyok és átölel félkarral és egy csókot is kapok a fejemre. Mosolygok, mi mást tehetnék, minden nőnek jól esnek a bókok és a gyengédség is, de ilyenkor mindig anyám mondatai férkőznek a fejembe.. "Valamit akar, ha bókol, akkor csak szeretne a lábad közé kerülni.." De ő már volt ott és elég nagy nyomot is hagyott ott. - Te pedig nagyon fess vagy ebben az öltönyben Valentin. - mondom neki és komolyan így volt. Tényleg baromi jól állt neki ez az öltöny, aztán beülök a kocsiba, mikor kinyitja nekem az ajtót. Mindig olyan udvarias volt és figyelmes, bár néha inkább érzem megszokásnak a cselekedeteit, mintsem szándékos figyelmességnek. Mikor megszólal ráemelem kék pillantásomat, szerintem a sötét ruhák most még jobban kiemelik szemem világos színét, bár.. mindegy is.
- Hosszú napom volt, de nagyon is jól vagyunk, ők is izgatottan várják az apjuk  kiállítását. - mondom neki és már raknám is a kezemet, az övére, de még időben megállítom a mozdulatot. Általában egy távolságtartó nő vagyok, aki mindenkit megbolondít, aki mindenkiben vágyat kelt és a férfiakat nem tekintette többnek, mint egy szexuális játékszer, de van valami benne, van valami, ami miatt vele másmilyen vagyok. - Szólni fogok, ígérem. - felelem, miközben szemeit fürkészem, az enyémek őszinteségről árulkodnak. Vártam, hogy beindítsa a motort, míg én kinéztem az ablakon. Annyira más világban élünk.. Míg ő jólétben nevelkedett, addig én jó darabig penészes falak között életem a sztriptíztáncosnő anyámmal és az aktuális idióta pasijával. - Köszönöm, hogy elhívtál, sokat jelent nekem. - mondom neki, miközben még mindig az ablakon tekintek kifelé.


Don't need permission
'Cause it's my business
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
41
● ● karakter arca :
Elsa Hosk


✥ Szeretettel Valentin Théo Le Roux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Vas. Feb. 04, 2018 9:05 pm

Nem csak csinos, de kedves is, ezt megtudtam róla az elmúlt időben, amit együtt töltöttünk. Értelmes, művészetkedvelő nő, ráadásul a családomnak sem lehet kifogása ellene, hisz kórházban dolgozik, ami azért utal némi észre. Nincs is ellene egyébként kifogásuk, szeretnék már megismerni, én viszont még visszatartom ezt. Roxanne-nek elég egy időre egy Le Roux is, szerintem ha megismeri a szüleimet simán menekülőre fogja a dolgot. Őszintén? Én sem akarnám őket a gyerekeim nagyszüleinek. Képmutatás az egész, biztosra veszem, ők ketten már megtervezték, milyen tanulmányaik lesznek a gyerekeimnek és persze mindketten továbbviszik a családi bizniszt, ahogy nekünk kellett a húgommal. Nem mintha kifogásom lenne ez ellen, a munkámban rohadt jó vagyok, de a választási lehetőség kijárt volna.
- Inkább lennék farmerben otthon a tv előtt - horkantok fel a bókjára. Hosszú volt a nap, az egész hétvége az volt, ezért alig várom, hogy véget érjen az este és ledőlhessek. Kellene némi szünet, ugyanis az utóbbi időben a szabadnapjaim sem voltak szabadok. Lövésem sincs róla, mikor töltöttem utoljára az időt egyedül otthon, filmet nézve és telezabálva magam pizzával, de volt az már hetekkel, hónapokkal ezelőtt. Újabban valaki mindig keresztülhúzza a számításaimat és ilyen-olyan problémával becsenget. Unokatestvérek, rokonok, a szomszéd néni, vagy éppenséggel ügy van, amihez azonnal menni kell. Ezek közül pedig a legutóbbi az, ami a legkevésbé zavar.
A kocsiba ülve hogyléte felől érdeklődök, mire megkapom a válaszokat. Nagyobbat nyelek a normálisnál a kifejezést hallva. Az apjuk kiállítását. Abszurdul hangzik, hogy én, mint apa kiállításokat rendezzek. Én, mint nyomozó, én, mint aki a képeit drog hatása alatt készíti. Ó ember... Biccentek, és megbizonyosodok róla, hogy szólni fog ha kellemetlenül érzi magát. A motor halkan indul és kikanyarodunk az útra, a csendet pedig a rádióból felcsendülő Trónok harca filmzenéje töri meg. Egy ideig csak a vezetésre koncentrálok, de amikor Roxanne megszólal, felé fordítom a fejem és elmosolyodok.
- Örülök, hogy eljöttél velem. Vehetjük ezt valami randinak, nem? - vállaimat megvonva tekintek vissza az útra. Még jó, hogy időben indultunk, mert perceken belül dugó akadályozza a haladást. Araszolunk egy ideig, ebben az időben pedig nem tudom, mit mondhatnék. Számomra nem kellemetlen, de nem tudom, a nő hogy érez ezzel kapcsolatban.
Úgy egy tíz perc araszolást követően végre sima ügy eljutni a célhoz, ahol a kijelölt parkolóból már csak be kell sétálnunk a térre. Ahogy induláskor, úgy most is nyitom a nőnek az ajtót és a kezem nyújtom arra az időre, amíg kiszáll. Aztán szükségem van rá, mert rá kell gyújtanom még azelőtt, hogy a piramishoz érnénk.
- Nem tudom mit tett a szervező azért, hogy itt legyen a kiállítás, de... Oda megyünk - mutatok cigarettámmal a Louvre-ra. - Nem tervezek sokáig maradni, de ha utána van kedved, csinálhatunk valamit - vetem fel az ötletet, hogy ne csak csendben sétáljunk egymás mellett. Amúgy is kezdem megkedvelni őt, szóval miért ne?
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
79
● ● karakter arca :
Nariman Malanov


✥ Szeretettel Roxanne Lémieux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Vas. Feb. 04, 2018 9:36 pm

Még nem találkoztam a szüleivel és senkivel sem, aki közel áll hozzá, bár nem tudtam eldönteni, hogy okkal vagy éppen ok nélkül próbálja elintézni, hogy ne találkozzunk. Én nem ismertem őket, nem tudtam róluk semmit, ahogyan az előttem álló férfiról sem és éppen ezért is nem mondtam le a ma estét, szerettem volna megismerni, érdekelt, hogy milyen lehet. Nem tudom, hogy pontosan mi vonzott benne, de tényleg a nézése, a viselkedése és a kisugárzása arra késztetett, hogy megakarjam ismerni őt. Nem tudom, hogy ő hogyan lehet ezzel, de valami hasonló lehet nála is a helyzet, hisz meghívhatott volna bárkit, ő mégis nekem szólt én pedig szívesen jöttem vele.
Nem éppen erre a válaszra számítottam, legalábbis nagyon is meglepett vele, így csak halványan elmosolyodom. - Nem tűnsz olyan embernek, aki nem tudja megvalósítani az akaratát. Ha ezt csinálnád, akkor miért nem mész haza pihenni? - talán ő ostoba kérdésnek vagy éppen udvariasnak találja, én mégis komolyan kérdeztem tőle. Valóban nem tűnik olyan alaknak, aki ne tudná érvényesíteni az akaratát és magam sem sértődnék meg, ha megkérne, hogy töröljük az estét, megérteném.. Biztos vagyok benne, hogy feszült és stresszes napokon van túl, már kérdeznék is tőle, de inkább nem, nem is tartozik és nem akarom, hogy jelenleg ezt a kellemes nyugodtság helyét átvegye a feszültség. Inkább csak csendben maradok, pedig legtöbbször be sem áll a szám, most mégis ezt látom helyesnek.
Csak ülök a kocsiban és kipillantok az ablakon, sokan kézen fogva sétálnak és nevetségesnek találom az ambíciójukat és a hazugságokat, amikkel egymást húzzák.. Szerintem mindig is felesleges dolog volt a szerelem, mert a szerelem egy hirtelen dolog és hamar el is tűnhet, olyan gyorsan, amilyen gyorsan meg is jelent. Talán nem is csoda, hogy sosem volt kapcsolatom, hogy egyetlen férfival sem találkoztam kétszer többször, természetesen a barátaim ez alól kivételek. Töretlenül pillantok ki az ablakon, mikor hozzám szól, akkor is kifelé nézek.
Bár nem is tudom, miért de hirtelen felé kapom a fejem, mikor meghallom, hogy randi. Erre mit kéne felelnem? Igent, nemet? Arcomra mosoly húzódik, jól állt neki, mikor mosolygott, tipikusan olyan férfi volt, aki a mosoly még vonzóbbá tett. -Mondhatjuk, hogy az. - felelem neki mosolyogva, majd újra az ablak felé fordulok ismét és kinézek rajta. Még nem ismerem annyira a várost, de ezt az útvonalat ismerem, csak nem..? Mindegy, felesleges ezen gondolkodnom, hamarosan úgyis kiderül. Engem nem zavart a dugó, megszoktam, hogy mindig dugóba kerülök, bár biztosan jobban zavarna, ha munkába mennék és éppen késésben lennék. Végül pedig csak megérkezünk az úti célhoz, kezet nyújt én pedig elfogadom és kilépek a kocsiból. Mikor a cigiért nyúl, akkor csak egy néma sóhaj hagyja el az ajkaimat, bár leszokna róla, de nem vagyok én senkije, hogy megmondjam neki, hogy tegye le vagy legalább csak próbálja meg, így inkább a magas épületre nézek, amire mutat.
- Mindig is érdekelt, hogy milyen lehet. - felelem neki. Olyan szép volt és biztos vagyok benne, hogy a festményei elég szépek is lehetnek, nem engednének be akárkit ide és főleg nem béna festményekkel. Egyre kíváncsibb vagyok, majd szavai hallatán csak megrázom a fejemet. - Mondtad, hogy pihenni szeretnél, legalábbis arra vágysz, inkább aludd ki magad, lesz még lehetőségünk erre máskor is. - mondom neki, majd elindulok a Louvre felé.


Don't need permission
'Cause it's my business
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
41
● ● karakter arca :
Elsa Hosk


✥ Szeretettel Valentin Théo Le Roux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Kedd Feb. 06, 2018 5:29 pm

Sokszor összetévesztem Roxanne-t az én Roxanne-emmel. Elfeledkezek róla, hogy míg a házamban élő, képzelt nőszemély mindent tud rólam - hisz a fejemből jön elő -, a mellettem ülővel egyelőre csak a gyerekeink tartanak össze. Nem biztos, hogy ez sokáig lesz így, alakulhat így vagy úgy, de addig is megpróbálok nyitni felé. Megismerni őt, megismertetni magam. Nagy szerencsém van vele, hogy egyébként nem egy idegesítő fruska, akit képtelenség lenne elviselni.
- Az élet nem ilyen egyszerű - mondom ki egyszerűen a tényeket, nem az érzéseim szerint. Sosem éreztem úgy, hogy az élet egy nyűg lenne, mondjuk nem is kellett. Azon kívül, hogy sulykolták belénk a kötelezettségeinket, nekem a húgommal ellentétben nem volt gondom a tanulással. A fele annyi idő alatt elvégzett iskolák azért árulkodnak némi észről. Sokan ölnének azért az életért, ami nekem megadatott, és amúgy én is elégedett vagyok vele. Mindössze ezek a kötelezettségek azok, amelyek ennyi idő elteltével már inkább nyűgök, mintsem élvezetes programok. - De ezt te is tudod - fejezem be a témát ezzel. Szerintem neki fogalma sincs róla, hogy én már rég tudom ki ő valójában. Jó ideig nem is fogom tudtára adni, bár sejtheti, hogy egy magánnyomozó előtt nem igazán titkolózhat.
Ahogy az úton haladunk, jobbára csak a zene hallatszik a kocsiban. Nem vagyunk valami nagy beszélgetőpartnerek. Vagy talán csak szeretek az útra figyelni vezetés közben. Ha randi, ha nem - márpedig az, megerősíti -, ezen nem változtatunk.
Sokakat zavar a dohányzás, gondolom őt is. Roxy kezében még nem láttam cigarettát, na de én füstölök helyette is eleget. Majdnem olyan vagyok már, mint egy kémény, csak szebb kiadásban. Ez valami olyasmi, amit több, mint egy évtizede kezdtem és nincs szándékomban leszokni róla. A házban és az autóban nem tudnám elviselni a dohányfüstöt, talán ez jó pont abból a szempontból, hogy még egy hülye is tudja; a babáknak nem tesz jót. Nagy szerencse, hogy az anyjuk mellettem sétál és nem az én hasam kerekedik. Aztakurva, az kéne még.
- Te most visszautasítottál? - vonom fel a szemöldököm meglepetten, de vigyorra húzódnak ajkaim. Felhorkantok, fejemet ingatom. - Jól van, jól van. Megjegyeztem - ha nem is úgy gondolta, tetszik ez nekem. Tovább vigyorgok két slukk között és szépen haladunk a piramis felé. Útközben mindenféle tapogatózás nélkül nyúlok a nő keze után és fűzöm össze ujjainkat. Remélem tudja, hogy ha most elhúzza, annak nem fogok örülni. Látszat az egész, de talán alapból is átölelném, ha csak egy pillanatra is. Utóbbi nem következik be, nem akarom a füsttel telenyomni a képét, csak a gondolat...
- Hölgyem, csak Ön után - tárom fel előtte az ajtót megérkezésünkkor. Odabent jóval melegebb van, lefagyott orrom azon nyomban kezd felolvadni. Megborzongva pillantok körbe odabent és a kiírás szerinti helyszínre vezetem Roxyt. Az ajtó már nyitva áll, a megnyitó még el sem kezdődött, de már elég sokan vannak odabent. Még a folyosón leveszem a kabátom és lesegítem róla is, csak ezután vezetem be a terembe, ahol a szervező már nagy lelkesen áradozik a képeimről.
- Üdv a világomban - inkább fintorra, mintsem mosolyra húzódik ajkam amikor végigmutatok az alkotásaimon. Innentől az övé a terep, ha szeretne, akár egyedül is körbemehet. Nekem elég időm volt mindent látni.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
79
● ● karakter arca :
Nariman Malanov


✥ Szeretettel Roxanne Lémieux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Kedd Feb. 06, 2018 8:03 pm

Valentin && Roxanne
Maybe someday we will fall in love..

Talán nem kellene beleélnem magam ezekbe a találkákba és úgynevezett "randikba", mert tudom, hogy felesleges. Valentine tipikusan egy olyan férfi, akinek hiába lesznek gyerekei nem fog megállapodni, szerelembe esni meg pláne nem fog. Talán jobb lenne, ha csak baráti dolognak venném és nem randiknak, magam sem tudom, hogy mikor randiztam utoljára. Amerikában volt, az biztos, bár a randi nem is éppen úgy végződött, ahogyan én azt szerettem volna, mert a srác erősen próbálkozott ágyba vinni, de a világ összes pénzéért nem feküdtem volna le vele, nem csak büdös, ronda de még buta is volt.. Borzalmas, nem is értem, hogy miért hittem a munkatársamnak, hogy egy rendes fickóval fog találkozni, hiszen Roxanne Lémieux vonzza a vérbeli rossz fiúkat és erre éppen elég jó példa volt a mellettem ülő férfi.
Amikor kijelenti, hogy az élet nem ilyen egyszerű, akkor csak bólintok egyet, még ha tudná, hogy mennyire igaza van.. Az élet sosem egyszerű, de rohadtul nem az. Anyám sem érdemelte azt, amit kapott, de hát az élet nem volt egyszerű számára, nem tehette azt, amit szeretett volna, azt csinálta, amit muszáj volt az életben maradáshoz. És mikor azt mondja, hogy ezt én is tudom, akkor összevonom a szemöldökömet és rápillantok. Vajon mennyit tudhat? Azt tudom, hogy magánnyomozó és nem is rossz benne, de nem akartam, hogy a múltamban vájkáljon, magam is tiszteletben tartom a magánéletét, így neki is így kéne tennie az enyémmel. Csak egy sóhaj keretében fordulok vissza az ablakhoz.
Az útban telt, de mégsem éreztem annak a zavaró kínos csendnek, mint a legtöbb emberrel tettem volna. Mikor kiszálltunk, akkor rágyújtott, annyira utálom a cigit, szívesen megkérném, hogy nyomja el és ne gyújtson rá, de ő sem parancsolgat nekem. Tiszteletben tartja a szokásaimat és a megszokott dolgaimat, akkor én mégis miért tennék máshogyan? Ám az kicsit kizökkent, mikor azt mondja visszautasítottam. Eleinte megijedek, de aztán mikor meglátom a mosolyt az ajkain, az enyémen is megjelenik.. utálom, hogy ilyen hatással van rám a mosolya. - Vannak még csodák. - öltöm ki rá játékosan a nyelvemet és örömmel nyugtázom, hogy nem sértődött meg rajta, tényleg rá és rám is rám férne egy kis pihenés. De annyira érdekelt, hogy milyen festményei voltak. Kíváncsi voltam, mint egy kisgyerek, akinek valami meglepetéssel készültek, bár voltaképpen nekem ez volt a meglepetés. - Írd fel a kis noteszodba, hogy ne is felejtsd el. - mondom még az előbbihez és végül elindulunk. Azt hittem, hogy már nem tud meglepni, de mikor összefűzi az ujjainkat és úgy indulunk el az ajtó felé, akkor csak ránézek, majd a kezeinkre és végül az épületre. Nem húzom el a kezemet, bár tudom, hogy mindez csak a látszat miatt van.
Mikor kinyitja nekem az ajtót, csak mosolyogva lépek be rajta és haladok vele tovább a megfelelő irányba. Sose hittem volna, hogy valaha ide fogok eljutni és egy kiállítást fogok itt nézni, de hát ez is bekövetkezett. Végül pedig megszabadítja magát, majd utána engem is a kabátomtól és hát ott is vagyunk. Csak ámulok és bámulok, annyira érdekelt, hogy milyen festményeket festhet. - Legalább az én kedvemért mosolyogj kicsit. - mondom neki, mikor meglátom az arckifejezését és megpöckölöm az orrát, ez egy nagyon rossz szokásom, mindig ezzel próbáltam felvidítani a beteg embereket és még mielőtt bármit mondhatna, ellépek mellette és elindulok megnézni a festményeket és majd leesik az állam. Megállok az egyik festmény előtt, ez a kedvencem, olyan különleges a színhasználata, olyan.. Olyan.. Gyönyörű, ez volt a legjobb szó rá, nagyon tehetséges ember, majd rápillantok és ha találkozik a pillantásunk, akkor azt suttogom neki, hogy "Ez baromi gyönyörű". Végül mikor az utolsó képet is megnéztem, visszasétálok mellé és pontosan vele szemben állok meg. - Hát.. - igazából most először nem találok szavakat, egyszerűen nem tudom magam kifejezni. - Nagyon tehetséges vagy, annyira csodálatosak a képek és olyan jó, hogy ilyen különlegesen használod a színeket. - mondom neki és csillognak a szemeim, csodálattal tekintek rá, csodálom az embereket, akik ilyen képeket képesek alkotni. Én csak egy valamihez értettem, de még ezt sem merem neki elmondani.

■ ■ Zene ■ ■ Szeretlek ahwie  ■ ■credit



Don't need permission
'Cause it's my business


A hozzászólást Roxanne Lémieux összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Feb. 15, 2018 11:38 am-kor.
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
41
● ● karakter arca :
Elsa Hosk


✥ Szeretettel Valentin Théo Le Roux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Hétf. Feb. 12, 2018 12:06 pm

Annak ellenére, hogy általában nem húzom sokáig az ismerkedést a nőkkel, Roxanne-re kíváncsi vagyok. Nem csak azért, mert a születendő gyerekeim anyja, hanem mert amennyit eddig láttam belőle, az érdekes. Az pedig nem hiszem, hogy véletlen lenne, hogy ő belecsöppent az életembe így hirtelen.
- Nincs noteszem - vonom össze a szemöldököm furcsállva, hogy ezt mondja. El nem tudom képzelni milyen noteszre gondol, én nem voltam és nem is leszek az a fajta nyomozó, akinek minden gondolatát le kell jegyeznie, hogy később emlékezzen rá. Az eszembe sem jut, hogy esetleg csak viccnek szánja amit mond.
Ahogy belépünk az épületbe és megindulunk a kijelölt terem felé, rám unalom telepszik. Jó bevételi forrás ez az egész amúgy, biztos, hogy innen is egy valagnyi pénzzel térek haza, de hogy ezt miért kell ilyen gyakran csinálni, azt nem tudom. Mondjuk gyanakszom rá, hogy a faszi az otthoni unalmas életét próbálja feldobni ezzel és itt ismerkedik a gazdag nőkkel, akiket némi csirr-csurr reményében akár ágyba is cipel. Ő tudja, végülis. Ha seggfej, hát legyen az. Most legalább van valaki, akire hivatkozhatok ha le akarnék lépni fél óra elteltével. Ugyan melyik hülye mondaná, hogy maradjak ha azt mondom, a terhes barátnőm nagyon fáradt és hazaviszem?
- Ha - egy pillanat alatt mérgesen pillantok le a nőre és elkapom a csuklóját. - Ezt ne csináld többet - valójában nem kérem, hanem parancsolom némileg visszafogott hangon. Nem bírom, ha ilyesmiket csinálnak, felnőttek vagyunk. Remélem elég ennyi, meg egy sóhaj, hogy tudja; nem akartam lebaszni érte.
Odabent sokan ácsorognak egy-egy kép előtt, beszélnek róla, az egész olyan, mint egy zsongó méhkas. Alig telik el fél perc és a nő elillan mellőlem, de a helyére hozzám csapódik két ismerős ember. Velük már találkoztam korábbi kiállításokon. Elcsevegünk, kérdeznek erről-arról és fordítva, úgy teszünk, mintha jó barátok lennénk és élveznénk ezt a társalgást. Az idő telik és újabb emberek csapódnak hozzánk, közben váltják egymást, hölgyek is jönnek áradozni a színhasználatról és formákról.
Tekintetem többször a szőke után kutat, szemmel tartom és kíváncsi vagyok, épp merre jár. Látom, hogy elveszik az alkotásokban, majd amikor visszatér közénk átölelem a derekát és mosollyal fogadom a bókját.
- Roxanne a múzsám - fordulok a minket körülvevő néhány személy felé. Tesznek néhány kedves megjegyzést rá, ránk és persze a babákról is faggatózni kezdenek. Ez a része a nőre hárul, én nem tudok mit mondani, hisz nem járok vele vizsgálatokra. Egyelőre a ténnyel is barátkozok, hogy apa leszek, túlzásba azért nem viszem. Van még néhány hónapom rá, hogy esetleg elkísérjem ultrahangra. - Nem kérsz valamit inni? - pillantok rá remélve, hogy ezzel egy kicsit kimentjük magunkat. Amúgy is ideje lenne elszívni egy cigit.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
79
● ● karakter arca :
Nariman Malanov


✥ Szeretettel Roxanne Lémieux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Csüt. Feb. 15, 2018 11:36 am

Valentin && Roxanne
Maybe someday we will fall in love..

Valahol mélyen gondoltam,hogy ezt a randit nem kell igazán randinak vennem, hogy nem minden kimondott szó igaz. Én is mondhatom, hogy végtelenül bánom a múltamat, hogy szégyellem az anyámat, de ez hazugság lenne. Nem szégyelltem anyámat, büszke voltam rá, mert akárhogyan is, de vitte valamire az életben.. Csak az élet nem úgy alakult, ahogyan kellett volna. És.. hiába próbálok vele viccelni, még az sem tetszik neki, kezdem úgy érezni, hogy sokkal inkább a szülei miatt és a színjáték kedvéért hívott meg. Talán nem is kéne beleélnem magam ebbe a randiba, mert nem is az.. Csak a szülei hazugságai szerint cselekszünk. - Csak vicceltem, nem akartalak sértegetni. - mondom egy sóhaj keretében. A mosolyom is kicsit halványodik, talán jobb lenne, ha nem is szólalnék meg. Fárasztó napom volt, neki is, talán nem éppen ez volt a megfelelő alkalom, hogy beszélgessünk és "ismerkedjünk". Mindegy, ne ragadjunk le itt, semmi értelme nem lenne.
Én tényleg vártam, hogy megpillanthassam a műveit, mindig is érdekelt, hogy milyen festményei lehetnek. Olyan lehettem, mint egy óvódás, akit elviszik Disneylandbe. Szerettem mindig a művészetet, bár nem értettem hozzá, mégis szerettem. Nem tudom, lehet hogy én is elmondom majd neki, hogy régebben balettoztam, még videók is vannak fent, amikor a versenyeken szerepeltem. Bár lehet nem fogja érdekelni, ezen még gondolkodom a mai nap folyamán, bár.. Amikor megpöcköltem az orrát és ő megragadta a csuklómat. Nem tudom, rosszul esett, én csak szerettem volna jó kedvre deríteni őt, szerettem volna megmosolyogtatni és talán a hülye hormonok miatt, de nagyon elszomorodom. Bár a mosoly még ott van az arcomon, nagyon is látszik rajta, hogy hamis. - Sajnálom, többet nem fordul elő. - felelem neki és kicsit arrébb is húzódom tőle. Talán most ez a kis távolság jót fog tenni neki és nekem is. Semmi jogom nem volt megsértődni, mert nem voltunk egy pár, csak a gyerekeit vártam, talán a szülei el is fognak távolítani a gyerekeimtől, amint elég idősek lesznek, egy ideiglenes elem vagyok ebben a családban.
Majd végül elindulok megnézni a műveit és fél szemmel azért látom, hogy mennyi nő kerül a közelébe.. Vajon mennyivel feküdt le? Mennyivel fog még lefeküdni?.. Ez sem az én dolgom és nem, nem leszek féltékeny, inkább csodálom a festményeit, tényleg nagyon csodálom őket, mert gyönyörűek. Annyira élénkek és valódiak, annyira szépek és komplexek, annyira másak, mint a megszokottak. Pont olyanok, mint ő. Végül pedig mikor visszamegyek és megdicsérem a műveit meglep azzal az átöleléssel és a szavaival. Talán kicsit el is felejteti velem az előbbi pöcköléses dolgot. Majd a sok kérdésre válaszolok, annyira sokan vannak.. Mindenki minden érdekel én pedig elkezdem unni egy idő után és mikor megkérdezi, hogy lenne kedvem e valamit inni. - Igen, meg egy kicsit levegőznék is. - mondom a kérdésére. Bár talán kint hideg van, mégis jól esne egy kis friss levegő, olyan fura a sok erős és domináns parfüm keveréke, hogy lassan kezd felfordulni a gyomrom. De szerintem már ő is unja valamennyire, talán lassan tényleg jobb lesz majd lelépni.

■ ■ Zene ■ ■ Szeretlek ahwie  ■ ■credit



Don't need permission
'Cause it's my business
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
41
● ● karakter arca :
Elsa Hosk


✥ Szeretettel Valentin Théo Le Roux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Kedd Feb. 20, 2018 9:21 pm

Sajnálom, hogy a mi kapcsolatunk Roxanne-nel nem úgy indult, ahogy kellett volna. Ismerkedés, valami randi, aztán csak utána a többi dolog, ami belefér. Oké, szeretek csajozni, de általában akiket összeszedek, nem esnek teherbe, mert bármilyen hihetetlen, védekezek. Minden alkalommal. Most már viszont kár ezen lovagolni, egyszerűen szeretnék időt tölteni a születendő gyermekeim anyjával ha már így alakult és meg akarom ismerni. Nem érdeke senkinek, hogy két kisgyerek apa nélkül nőjön fel. Továbbra is a hátam közepére kívánom az egészet, továbbra sem szeretem a kölyköket, választási lehetőségem azonban nincs. Közösen döntöttünk, én nem kértem, hogy vetesse el őket. Egy férfinak sincs joga ehhez, a felelősségvállalást kellene gyakorolniuk inkább.
- Nem úgy értettem  - morgom a fejemet ingatva. Nehéz menet lesz az összeszokás, tudom előre. Az egyetlen ember aki képes volt eddig elviselni, az a húgom, na de neki muszáj. Meg hát ő az egyetlen ember, akiért én is kiálltam mindig a huszonkilenc évünk alatt. Oda-vissza működő dolog ez. Vajon a gyerekeim is így fognak egymásra vigyázni? Nem akarok erre gondolni, a beszélgetés közben is igyekszem kiszűrni azokat a kérdéseket, amelyeket Roxyhoz intéznek. A gyerekek az ő dolgai, válaszolgasson csak a "na és mikor születnek?" és társai kérdésre. Mozognak-e, milyen neműek... Nem akarom tudni. Semmit sem akarok tudni ezzel kapcsolatban még legalább öt-hat hónapig.
- Elnézést, mi most egy kicsit eltűnünk - biccentek a jelenlevőknek, majd továbbra is a nő derekán tartva a kezem kísérem ki a helyiségből. Felsóhajtok odakint és felsegítem rá a kabátot. Félő, hogy ha innen most kiszabadulunk, nem leszek hajlandó visszatérni.
- Figyelj Roxanne, sajnálom ha néha megbántalak, vagy mi. Ilyen vagyok, ne szívd mellre, oké? - veszek elő egy valamivel kedvesebb figurát. Most, hogy belement a játékba, ennyivel azért tartozom neki.
- Megeszi őket a sárga irigység. Mind olyan akar lenni, mint te - jegyzem meg és már irányítom is kifelé ugyanott, ahonnan jöttünk. Friss levegő, cigi.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
79
● ● karakter arca :
Nariman Malanov


✥ Szeretettel Roxanne Lémieux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Szer. Feb. 21, 2018 8:35 am

Valentin && Roxanne
Maybe someday we will fall in love..

Talán éppen itt lenne az ideje, hogy abbahagyjam ezt az egész kedveskedést vele, hogy megpróbáljam őt érteni, megpróbáljam őt felvidítani. Talán igen gyerekes volt, de nem rosszat akartam vele, csak egy mosolyt szerettem volna látni az arcán, egy olyan mosolyt, amivel le vett a lábamról. De minden igyekezetem hiába való és kissé meg is pecsételi az este további hangulatát. Legszívesebben bunkó lennék és elhordanám sok mindennek, de nem teszem, neki is elég kellemetlen lehet, hogy nyakába.. Igazából én nem kértem tőle, hogy ilyeneket csináljon, nem kényszerítettem rá magamat, ő szerette volna ezt. Bár nem tudom, hogy mennyire van ebben benne a szülei keze, de hát erről sem tehetek. Ideje lenne behúzni a kéziféket, ideje lenne felfogni, hogy ne próbálkozzak nála, de mélyen belül nem vagyok erre képes. Van benne valami és ez a fura viselkedése ellenére megakarom őt ismerni. Csak most nem vagyok olyan állapotban, hogy beszéljek vele, nem is véletlen, hogy elhúzódom.
- Semmi gond. - halványan elmosolyodom, majd aztán jönnek ezek a kérdések, mindent tudni akarnak a babáról és páran irigykedve pillantanak rám, míg mások Lenyvel próbálnak szemezni. Bár nem is vagyunk együtt, nem vagyunk egy pár, azonban remélem, hogy legalább itt nem fog belemenni ezekbe és az, hogy őt ennyire hidegen hagyja a gyerek téma.. Nem baj, ha véletlen kiszállna és meggondolná magát, felnevelem őket egyedül és biztosan segíteni fog nekem Abe is és mindenki más. Anya is fel tudott nevelni engem. Nem fogok megijedni, egyáltalán nem, szóval... Hát végre kiszabadulhatok innen, kezdett átmenni a kérdezgetés faggatásban és már nem bírtam volna sokáig, nem tudtam volna kedves maradni a következő pár percben. Aztán mikor elindulunk még mindig a derekamon van a keze és jól is esik a közelsége, nagyon is jól, szívesen beszélgetnék vele tovább, de nem akarom terhelni őt, mondta hogy fáradt.
- Nem szívom, sajnálom... néha elhiszem, hogy ez valódi randi, de csak egy színjáték, nem? - nem, nem bánom meg, hogy ezeket kimondom és ha megharagszik, hát tegye, bár nem ez a szándékom. Hiába hívjuk randinak, hiába nevezzük úgy, csak a szülei akaratának teszünk eleget és én vagyok az eszköz, aminek segítségével a család megtarthatja a jó hírét. Nem is tudom, hogy mit kéne tennem, nem akarom megbántani őt. De ezen az irigységen felkacagok. - Bár jól esik, de kétlem... Mindenki csak terhes szeretne lenni, mert azt hiszik, így meg lehet téged fogni, pedig nem. - felelem egyszerűen és mikor kilépünk és rágyújt kicsit arrébb húzódom, hogy még véletlenül se szívjam be a füstöt. Talán hagynom kéne a kínos csendet, de nem hagyom, inkább megint kinyitom a nagy számat. - Nincs kedvem visszamenni és nem akarok válaszolgatni a kérdésekre, de fáradt sem vagyok.. - mondom neki, miközben próbálok a szemeibe nézni. Nem tudom, hogy hogyan fog reagálni, talán azt mondja, hogy ő fáradt, haza dob és ennyi volt a mai este, bárhogy is lesz, nem bánom, láthattam a műveit és csodálatosak... Bár lenne hozzá pár kérdésem, nem teszem fel, most nem.

■ ■ Zene ■ ■ Szeretlek ahwie  ■ ■credit



Don't need permission
'Cause it's my business
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
41
● ● karakter arca :
Elsa Hosk


✥ Szeretettel Valentin Théo Le Roux tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Csüt. Feb. 22, 2018 9:16 pm

Van, hogy nem értem az emberek észjárását. Talán az a legnagyobb probléma, hogy a mindennapi emberek helyett főként gyilkosokra vagyok hangolva és ezáltal nehezemre esik felfogni az apró-cseprő problémáikat és ezek forrásait. Így nem értem azt sem, Roxanne miért kérdezi ilyen furcsa éllel, hogy csak színjáték-e ez az egész. Nem tudom, mivel tömte az anyám a fejét, vagy mi történt, de egy ideig inkább a cigarettám meggyújtásával foglalatoskodok csendben, elkerülve a hirtelen válaszadást.
- Megmondtam, ez egy randi. Ők úgy tudják, együtt vagyunk régóta, mert nem mondhatom, hogy jövet-menet felcsináltalak, de mi tudjuk, hogy ahhoz még randiznunk kell - direkt megnyomom a randiznunk szócskát, így ha ezek után félreérti, mit akarok, esküszöm átgondolom ezeket a találkozásokat. Szeretem az okos, érett nőket, akik nem kezdenek hisztizni azért, mert túlkomplikálják a dolgokat.
- Hidd el, tudják, hogy nem tudnának megfogni - megrázom a fejem és a következő pillanatban összehúzom magamon a kabátot. Nem töltöttünk bent sok időt, annyi alatt mégis mintha lehűlt volna a levegő az eddiginél is jobban. Valójában nem akarnám, hogy a nő így ácsorogjon kint velem, ezért örülök is, amikor szóba hozza, amit. Egy slukkot bent tartva mutatok arrafelé, ahonnan jöttünk és ha megindul, már mehetünk is az autóhoz.
- Nem vagy fáradt, innen leléptünk. Majd azt mondom, nem érezted jól magad. Mit szólnál egy esti filmezéshez nálam? - kérdezem két slukk között. Remélem, hogy a válasz pozitív lesz és nem ennyiből áll a ma esténk. Otthon jobban le is tudunk talán lazítani és nem csak ezt a karót nyelt oldalamat ismerheti meg. Egyébként nekem is szimpatikusabb az a Roxy, aki nem akar megfelelni a tömeg elvárásainak és kényszerből elviselnie egy-egy légkört.
Amennyiben benne van a tervben, akkor hamarosan a parkolóban kötünk ki. Ilyenkor már kevesebb a dugó, a hazafelé vezető út gyorsabb valamivel, de a csendet továbbra is csak a rádió törheti meg - főként.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
79
● ● karakter arca :
Nariman Malanov


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Vas. Márc. 11, 2018 7:45 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Elise Blanchet tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Szomb. Ápr. 07, 2018 11:43 am



Victor & Elise

Említettem már, mennyire gyűlölöm a rendezvényeket? Ahol kötelességből kell megjelenni, nem azért, mert én érdemesnek találom az eseményt, vagy jó szórakozásnak tűnik különféle műtárgyakat bámulni egész álló este, miközben valami karót nyelt, ceruzaszoknyás nőszemély monoton hangon bemutatja a műremekeket. Ám ezúttal festményekről volt szó, így némileg több kedvem volt elmenni. Szép ruhát vásárolni, ahelyett, hogy egy szekrényben porosodó estélyit vegyek fel, ahogy általában szoktam, anyám tiltakozása ellenére. A fodrászatot viszont most is elkerültem, saját kezűleg göndörítettem be a hajam, mert megnyugtatott, valamivel lefoglaltam magam az indulásig. Általában higgadt voltam, hidegvérű, mint egy profi bérgyilkos, de ha számomra kedves dolgokról volt szó, a szívem a torkomban dobogott, a gyomrom pedig nagyjából dió méretűre zsugorodva makacsolta meg magát, s egy falat nem ment le a torkomon. Nem csak maga a festés okozott örömöt, elég volt, ha mások keze munkáját csodálhattam, a különféle színek, minták, alakok örvényét. Nagyobb izgalomba jöttem egy festmény látványától, mint amit egy cipőt, vagy egy táska tudott kiváltani a nőkből. Szerettem a divatot, követtem is, ügyelve arra, hogy minden egyes ruhadarab passzoljon az ízlésemhez, s alakomhoz, de nem hozott úgy lázba, mint a művészet. A festés művészete.
Miután a hajamat ráérősen megcsináltam precíz mozdulatokkal, lecseréltem a nappali sminkemet valami elegánsabbra, fényűzőbbre, de nem vittem túlzásba. A ruhába, majd a cipőbe bújtam bele utoljára, a táskámat megpakoltam csak és kizárólag a szükséges dolgokkal, mert nálam sosem volt semmi fölösleges holmi. Céltudatos voltam, talpraesett, s nem az a nő, aki kiborítja a táskáját mindenki előtt, mert a csöngő mobilja zavarja az embereket. A lenémított telefon nálam amúgy is elvárás volt, ha festmények bámulásáról, vagy festésről volt szó, a munka olyankor várhatott. Az izgatottságom átváltott feszültségbe, akárhányszor eszembe jutott a vőlegényem, hiszen az ő társaságát kellett "élveznem" a mai napon, miközben a szüleim, és az összes kíváncsi, pletykás ember a nyakunkban fog lihegni. Talán még távcsövet is hoznak, hogy mindenhonnan lássanak minket, de az sem lepett volna meg, ha a partin hirtelen rájövök, hogy az apámtól kapott hajtű valójában poloska. Ezen elmosolyodtam, miközben kocsiba ültem - majd a fejemet ingatva borzadtam el a szüleim limuzinos ötletétől, amit természetesen azonnal elvetettem -, és meg sem álltam a kiállítás helyszínéig.
Úgy beszéltük meg, odakint találkozunk, ebből nem lehetett gond, ugyanis mindenki tisztában volt vele, hogy nem élünk együtt, nem addig, amíg a frigy meg nem köttetett. Nyugodtan, ráérősen sétáltam be az épületbe, de nem volt olyan kifejezéstelen az arcom, mint máskor. Enyhén kipirult orcák, csillogó szemek, halovány mosoly. A fekete ruha nagyjából combközépig feszült rám, onnantól kiterebélyesedett, ujjai csupán a vállaimat fedték be, egy csillogó, fekete kendővel fedtem be magam a hűvös szellőtől. Nem volt nehéz kiszúrnom Victort, mindketten korán érkeztünk, legalábbis nem késve, ahogy a gazdagok szoktak, az emberek csoportosulása még aligha volt tömegnek nevezhető. Határozott léptekkel sétáltam az irányába, tőle karnyújtásnyira lefékezve egy nem túl kedves ábrázattal. Számára inkább tűnhettem mogorvának, vagy kegyetlennek, mintsem szimpatikusnak, de ez is volt a célom. Nem kötődni hozzá, egyáltalán nem, csak amennyire a "látszat" megköveteli. - Üdv, Victor. Remélem, nem vársz rám túl régóta. Belekeveredtem egy kisebb dugóba. - teljesen tárgyilagosan, ridegen beszéltem hozzá, de nem leplezhettem le a várakozásomat a művészek munkái iránt. Bármennyire is szerettem volna elrejteni az érzéseim, jelen pillanatban nem ment, s ez eléggé zavart ahhoz, hogy teljesen elválasszam a magánéletemtől a férfit. Mintha nem az én életem részéhez tartozna, mintha nem kelnénk egybe nemsokára.

553 ● remélem így megfelel edi  
●●



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
3
● ● Keresem :
soon...
● ● karakter arca :
katie mcgrath


✥ Szeretettel Victor Delacroix tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem •• Szer. Ápr. 18, 2018 7:43 pm

look hot, be cold
pour Elise

Az a kínos pillanat, mikor húzni próbálsz egy tolóajtót. A kínos pillanat, mikor lelkesen harapsz a kajádba, de rájössz, hogy ez forróbb, mint Judy nénikád összedörzsölődő combjai egy indiai nyáron, és elkezdesz úgy lihegni, mint egy retardált sárkány. A kínos pillanat, mikor a lány, aki bejön neked, megkérdezi, ki jön be neked. Mikor a huszanhatodik fokú rokonod temetésén, épp, mikor magatokba mélyedtek, a gyomrod olyan hangot ad ki, mint egy haldokló bálna. Amikor a harmadjára ismételt matekdolgozatodon végre kijön a megoldás, de a választható opciók még csak közel sem állnak hozzá. A véletlenül befejezetlenül elküldött üzenetek, a tesztek, ahol csak a nevedet tudod, és még a dátumot sem, mikor a néninek a buszon véletlenül rossz megállóhelyet mondasz, vagy mikor a vita közepén jössz rá, hogy nincs igazad.
Az a kínos, baromi hosszú pillanat a születés meg a halál között.
És normális esetben ennek vége lenne. Egyszer elbasztad, nem baj, majd újjászületsz, és ha egész jó volt a karmád, mindig segítettél anyádnak, megetted a brokkolit, és rohadt jó curryt csináltál, akkor még lehet, hogy a végén jól megáldott, átlagon felüli középosztálybéli közép-nyugati amerikai családba születsz, fehér pasasként, és lesz egy Buddy nevű Golden Retrievered.
De arról senki sem szólt, hogy az is opció, egy életbe kell belecsöppenned! Miféle módi ez már, olyan „új” cuccot kapni, amit valaki más már használt előtted, te meg próbáld meg kibogozni, mi merre? Négy bátyám van, sosem kaptam új holmikat. Reméltem, hogy talán, izé, szóval egy élet mégiscsak járna nekem… De nem. Újrahasznosítás. Biztosan a Reinkarnációs Bizottságot is megszorongatták az új adótörvények.
Szóval… Ez olyan puccos cucc, mi? – pillantok a nagydarab testőrre mellettem. Az öltönye kinézetre hasonlít az enyémre, egyszerű, fekete, fehér inggel, de már kezdek rájönni, mennyiben mások az anyagok. Soha nem volt még olyan öltönyöm, amit rám szabtak; pontosabban Victorra esetemben, de mivel úgy passzol rám, mint annak idején a puha mamuszom egy hosszú, tizenhárom órás műszak után, még amiatt is elfelejtek aggódni, mennyire magaménak is érzem már ezt a testet. Ezt az enyémtől teljesen különböző, magasabb, izmosabb, kellemesebb szőrzettel rendelkező testet, amelyik nem fullad ki, ha be kell cipelni a szatyrokat a kocsiból. Nem mintha bármit is kellene cipelnem, de ha kellene…! Érzem, hogy nem okozna gondot. Mivel nem kell semmit sem csinálnom, még edzeni is elkezdtem, nem meglepő módon a Delacroix-k többek közt saját, személyes edzővel, dietetikussal, meg minden ilyesmivel is rendelkeznek, és állításuk szerint a baleset után fontos is, hogy újra teljes erőre kapjak. Azt hiszem, ők ennek tudják be a dolgot; a sok furaságot, mint amilyen például az akcentus is. A fejsérülésre fogták, hogy nagyon sok mindent össze tud keverni az agyban, nem ez lenne az első eset, hogy teljesen megváltozik valaki személyisége.
A hatalmas, nagyrészt üvegfalú előcsarnok reflekciójában figyelem a tükörképem, miután a testőr nem válaszolt. Esküszöm, a végén még visszasírom a másikat. Kint már rég sötét van, mintha valaki tintát borított volna mindenre, épp csak az utcai lámpák fénye borítja aranyos ragyogásba a régebbi részeket, és villogó neonlámpák, ledkijelzők a forgalmasabb utakat. Nem tudom, pontosan mi ez a hely, de csendes; odakint is csak azok a napkollektoros, egyenes lámpácskák égnek, diszkrét fénnyel, így látom magam. Közelebb sétálok, nem érdekel, hogy a testőr vagy a recepciósok mit gondolnak; a szemöldökömet kezdem igazgatni. Szebb, mint az enyém volt, ez biztos. Az egyik nő, aki valami stylist lehet, ragaszkodott hozzá, hogy formába hozza; három (!) szőrszálamat tépte ki egyszerre, én pedig sikítottam. Hogy csinálják ezt folyton a nők…?
Aztán akad az olyan, akitől a szemöldök csipesz sírna fel inkább. Nem azért, mert olyan csúnya, félreértés ne essen; hanem mert nem merne fájdalmat okozni neki. Elise… Nem tudom, hányadán állok vele, eddig néhányszor találkoztunk csupán a baleset óta, mivel nagy részben el voltam tiltva az emberektől, mondván, még gyenge vagyok; igazából szerintem csak szégyelltek, de ez más kérdés.
Rendesen megijedek és nagyot ugrok, mikor a haloványan látszódó kinti formákból kibontakozik az ő alakja. Csábító, azt nem tagadom, és kezdem azt hinni, hogy a szexualitásomhoz hozzátartozik a félelem is; mert félek tőle. A metsző, rideg zöld szemeitől és okos pillantásától, a vizslákra emlékeztet, amiket az egyik szomszédunk ajnározott, olyan értelmes, vesébe látó, mint aki pontosan jól tudja, mit tettél tavaly nyáron. S az a könnyed elegancia, amibe mindezt csavarja, nem segít a helyzeten, épp csak erősíti ambivalens érzéseim irányába. – Üdv… hölgyem! – fordulok felé remegő mosollyal, remegő lélekkel, remegő térdekkel, amiket jótékonyan elfed az öltönynadrág. Megigazítom a vékony nyakkendőm, pótcselekvés. – Semmi probléma. Mi is csak azért értünk ide gyorsan, mert… Gyorsak voltunk. – Azt mégsem mondhatom, hogy eszeveszettül kellett pisilnem, miután megittam egy egész liter shake-et, amit kihisztiztem magamnak a drive-in mekiben. – De jó társaságban csak úgy repül az idő. Ugye, haver? – pillantok fel a szótlan testőrre, aki csak felvonja a szemöldökét, és motyog valamit arról, hogy magunkra hagy minket, s tisztes távolba vonul, mely ezek szerint úgy hat méter tájékán lehet. – Hát, lehet, hogy mégsem kedvel… De az, ahogy a fény megcsillan a kopasz feje búbján, egészen művészi, nem? Te mondd meg, elvégre, te vagy a… művész. – És a menyasszonyom, amivel egyelőre nem tudok mit kezdeni. A problémáimat általában úgy oldom meg, hogy pánikolok, mit csináljak, végül nem teszek semmit, és csak várom, hogy maguktól eltűnjenek.

847 szó
avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
37
● ● karakter arca :
Richard Madden


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: alagsori kiállítóterem ••

Tell me your secrets

alagsori kiállítóterem
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Musée Louvre-