Boulangerie Saint Michel pékség
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 1:03 pm ✥

✥ Pént. Okt. 19, 2018 4:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 6:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 2:45 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 9:15 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 8:40 pm ✥

✥ Kedd Okt. 16, 2018 11:04 am ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 8:05 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 10:24 am ✥

Párizs lakói

Boulangerie Saint Michel pékség



Témanyitás ✥ Boulangerie Saint Michel pékség •• Szomb. Dec. 30, 2017 10:55 am

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Szomb. Dec. 30, 2017 4:43 pm

Pippa elmondása szerint már csak napok kérdése, hogy behívatnak az irodába és  vezetőség előtt ülve, ajkamat rágcsálva közlik velem, hogy elégedettek a munkámmal és kineveznek az alagsori kiállítótermek vezetőjének. Szívem egy része visítva ugrándozik, hisz sosem kaptam még ekkora elismerést az életemben, a másik része viszont letargikus állapotban, fejét lógatva sír, amiért az alagsorba száműztek. A kolléganőm szerint ez nem akkora ügy, mint amekkorát és kerítek belőle és idővel, majd „feljebb” is engednek. Tény és való, a felső szinten több a látnivaló, nagyobb a tér és ezáltal, több ember zsúfolódhat be. Itt, az alagsorban kicsit meghitt a hangulat, a falba vájt apró termek némelyike gyertyával van megvilágítva. Érzem a viasz utánozhatatlan illatát.
Megerősítésre van szükségem. Hogy valaki azt mondja, az érme pozitív oldalát nézzem és felejtsem el a negatívumokat, melyek csak hátráltatnak. Ezért döntöttem úgy, hogy ma meglátom Claire barátnőmet. Ő mindig hasznos tanácsokkal lát el, kedves és végtelenül megértő velem szemben, amiért hálás vagyok neki. Az emberek többsége azt hiszi, képtelen vagyok az önálló életre, ezzel szemben Claire igyekszik mindig valamiféle apró akadály elé állítani. A múltkor például, zárás után arra kért, válogassam szét formák szerint a bögréket. Bevallom, nehéz feladat volt, többször használta ujjbegyeimet, mint a szememet, de jól esett, hogy megbízik bennem. Persze, nem lett tökéletese a válogatás, de jót szórakoztunk közben.
Erősen gondolkodom, hogy magammal vigyem e Lucy-t is. Bár a város legtöbb kávézója és szórakozóhelye kutyabarát, sokan még mindig nem tudtak megbarátkozni a gondolattal, hogy négylábú társaink is velünk tartanak. Ez az én esetemben persze kivételt képes, hisz Lucy hámja el van látva minden hasznos információval, így aki tud olvasni az tudhatja, hogy nem kedvtelésből viszem mindenhová magammal a szőrgombócom. Lucy amúgy sem tipikus vakvezető kutya, hisz nem golden retriver, hanem egy staffordshire terrier és bizony kőkemény munka áll amögött, hogy így viselkedik. Én nem akartam megválni tőle, a szüleim ragaszkodtak ahhoz, hogy kutyát váltsunk. Összepakoltam a cuccom egy hátizsákba és elindultunk Lucy-val világgá. Az utcasarkon csíptek minket fülön, miután megakadályozta, hogy a busz elé sétáljak. Hat éves voltam… akkor és ott a szüleim rájöttek, hogy az akkor még csak szeleburdi kölyök tényleg aranyat ér.
Szerencsémre Claire munkahelye nincs messze, így bátorkodom gyalog útnak indulni. Fehér botom halk moraját csupán az autók zaja nyomja el. Nem szeretem használni, sokkal inkább megbélyegzik az embert miatta, de most elkél a segítsége. Feltolom orromon lecsúszott napszemüvegem, szükségem is van rá, a verőfényes napsütés bántja a szemem. Még 223 lépés és ott vagyok. Még kétszer kell jobbra fordulnom és egyszer balra. Át a zebrán és ott vagyok. Útközben mindig akad vállalkozó szellemű ember, aki segít, útbaigazít, most sincs ez máshogy. Egész a pékség ajtajáig kísér egy középkorú férfi, erős pacsuli illata van, de igazán kedves és jó humorú. – Nagyon köszönöm a segítséget. – Mosolygok és belépek a kis boltba.
-Szép napot! – Köszönök, ezáltal felhívom Claire figyelmét arra, hogy megérkeztem. Nem akarok túlzottan zavarni a munkában. Leülök a szokásos helyemre, közel a mosdóhoz. Amióta terrorcselekmények sokasága mérgezi a várost, azóta igyekszem elrejtőzni a vizslató tekintetek elől.
Lepakolok és türelmesen várom, hogy valaki odalépjen hozzám, jelen esetben épp a barátnőmet várom.


A hozzászólást Hazel G. Brooks összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Dec. 30, 2017 8:42 pm-kor.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Szomb. Dec. 30, 2017 8:30 pm

Az egész napom zsúfolt, késve esek be az üzletbe, arra már időm sincs, hogy a cuccomat hátra vigyem, a főnök majd megöl a szemeivel, amiért én is ráijesztettem, hogy nem jövök, mikor egy kollega amúgy is beteget jelentett, így létszámhiányban dolgozunk. Csak mint egész héten.. Olykor holtpont van és épp pang az üzlet, akkor meg tudom engedni magamnak, hogy igyak egy kortyot, egyek egy falatot, vagy végre lecseréljem a csizmámat a munkában használatos kényelmes cipőre. Egy fél nap után már úgy érzem, komolyan ez hozza el számomra a megváltást. Aztán jön a következő roham, a tizenegy és egyóra közötti időszak a legbrutálabb, olyankor mindenki sietne, a pultból rémesen gyorsan fogynak az előre elkészített szendvicsek, arra már alig marad energiám, hogy szinte a tengelyem körül forogva szolgáljam fel a kávékat és stimmeljen a kassza is. De nincs megállás. Szerencsémre a srácok két adag kenyér és baguette között előre jönnek segíteni és a kezem alá dolgoznak, egyedül nem is győzném. Megitatnak kávéval, még le is akarnak ültetni, de az már tényleg hatalmas luxus lenne. Tudom, hogy nekik is nehéz napjuk van, de az ő szervezetük talán könnyebben átállt, mint az enyém. Nekik alapjáraton is nehezebb a dolguk.
Aztán egyszer csak fogyni kezdenek az emberek, én meg kezdem látni a fényt az alagút végén. Ilyenkor egy kicsit megnyugszom, hogy a nap legforgalmasabb részén már túl vagyunk, van időm arra, hogy rendet tegyek magam körül, eltüntessem a morzsákat és szépen kipakolgassam a pultba a frissen sült, illatozó pékárut. Hallgatom, ahogy a főnök hátul leszidja a fiúkat, amiért ma sem fogy úgy a csokis croissant, ahogy a múlt héten. Nem érti meg az öreg, hogy ha az új szabvány szerinti recepttel van a gond, az nem a fiúk hibája, egyszerűen a vásárlók nincsenek hozzászokva, hogy nem elég édes a reggelijük, ezért nem veszik. De ők is tudják, amit én, hogy ezt lehetetlen lenne neki elmagyarázni, csak a saját igazát fújja.
Délután felé jár az idő, mikor megpillantom, hogy nem akárki tér be hozzánk. Csüggedt arcomat egészen gyorsan felváltja a mosolygós énem. Fáradt, de mosolygós. Egy kicsit elcsigázva lépek hozzá, amint helyet foglalt, és a szokásos szöveggel indítok.
- Jó napot, hölgyem. Hozhatok egy frissítő kávét, teát? Esetleg ajánlhatom az új recept szerint készülő csokoládés tekercsünket hozzá? - ez itt pedig a jel, hogy egy: a főnök még itt van, legalább egy jó negyedóráig ezen úgyse fog változtatni, annyi idő meg kell neki ahhoz, hogy kidühöngje magát hátul. Kettő: bármit is rendel, kérjen mellé csokis tekercset, mert baromi jó pont lenne nekem a főnöknél, ha eladnék belőle néhányat. - Dugd el gyorsan azt a botot és eszedbe se jusson megfordulni - figyelmeztetem még suttogva. Nem félek attól, hogy nem hallja meg, a füle és a szimata is páratlan. Ezzel szemben a főnöké nem, így előtte aligha bukhatok le, ha sutyorogva beszélek, ő amúgy se szeret a vendégekkel kommunikálni, kivéve, ha nem panaszkezelés a feladat. De ahhoz is körülbelül annyira jól ért, mint a srácokkal való vitázáshoz...
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Szomb. Dec. 30, 2017 9:06 pm

Csendesen várakozom és amíg ezt teszem, van időm odafigyelni néhány elkapott, félig hallott mondatfoszlányra. Mellettem talán kettővel egy nő telefonál, meglehetősen feldúlt lehet, fogai közt szűri a szavakat, épp csak hallok valamit abból, amit beszél. Valószínűleg veszekszik valakivel, ettől pedig valami oknál fogva nekem mosolyoghatnékom támad. Még sosem vitatkoztam össze senkivel úgy isten igazából. Egyszer emeltem fel a hangom, de azt is csak azért, mert elvették a botom és akkoriban, anélkül életképtelen voltam. Most már – és ez Lucy-nak köszönhető – tudok létezni nélküle is.
Könyökeimmel az asztalra támaszkodva, fejemet az egyik tenyerembe hajtva hallgatózom. Gyereksírás üti meg a fülem, lebiggyedt az ajkam a keserves zokogásra, de szerencsére mellém lép valaki és kirángat a szomorúságból. Ezer ember közül is megismerném a parfümjét, hiba használ kedvelt márkát. Valahogy más aromája lesz tőle. Úgy csinálok, mintha látnám, hogy hol áll. Felnézek rá, unott kifejezéssel bámulok rá, ahogy hallgatom süketelését. Leveszem a szemüvegem, gondosan összehajtom és a táskámba süllyesztem. Gyakran meglepődnek az emberek, többségüknek fel se tűnk, hogy nem látok. Csupán egy hályog különböztet meg egészséges társaimtól, ami láthatóan ott lebeg a szemem előtt négy éves korom óta. Megműteni kockázatos, de egyszer rászánom magam. Csak kell hozzá egy kis löket, baráti bátorítás vagy szerelmi vallomás.
-Kávét kérek, három cukorral, tejjel és abból a csokoládés izéből is kérek. – Rezzenéstelen arccal adom le rendelésem. - És ha nem lesz kellően édes, maga fogja kifizetni. – Emelem fel hangom, hogy szinte az egész pékség hallja, mit mondok. Magamban persze jót nevetek, biztos finom lesz a csokis tekercs, talán még viszek haza is belőle, reggelire úgyis hajlamos vagyok édesebbnél édesebb dolgokat összeenni.
Eddig fel sem tűnt, hogy a botom mellettem pihen, combomnak támasztva. Kitapogatom és a markomba zárom, hogy egy laza mozdulattal azt is a táskámba toljam. Basszus, mindig elfelejtem eltenni. Utálom az ilyenkor megjelenő idős, szeretetéhes néniket, akik alig várják, hogy egy hozzám hasonló, szerencsétlenbe botoljanak. Imádnivalók, de túlzottan foglalkoznak velem és ettől rosszul leszek.
-Szedd a lábaidat, olyan régen jártam itt. – Halkan beszélek hozzá, remélem ő is hallotta. Azzal, hogy elvesztettem a szemem világát, egy csomó másik érzékszervem előtt nyílt meg a kapu. Messziről meghallok dolgokat, érzek illatokat vagy szagokat. Akár a legjobb parfüm gyártók is versenyezhetnének az orromért. - Mesélhetnél mi történik mostanában. – Ha sikerül, minden héten találkozunk. Nekem ott az iskola és a munkám. Neki pedig a gyerek és a pékség. Határidőnaplót kell vezetnünk arról, ki mikor ér rá, mennyi időre és hova menjünk, ami épp útba esik.
De hálás vagyok azért, hogy van nekem és úgy kezel, mintha normális lennék. Úgy értem, egészséges. Mert aki normális, az unalmas…
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Szer. Jan. 03, 2018 2:26 pm

Azon kapom magam, hogy már nem csak azért várom, hogy a főnök hamarosan lelépjen, mert lehetetlenség vele szót érteni, hanem mert ha nincs itt, akkor büntetlenül fecseghetek a barátnőmmel. Persze szigorúan munka közben, de a délután közepén akadnak olyan holtpontok, mikor egy árva lélek se toppan be percekig, akkor még le is szoktam ülni mellé. Már fel se kapja a fejét arra, hogy ugrálok, ha betér valaki, kiszolgálom, és a történeteit éppen ezért csak darabokban hallom. Elég gyakran vissza is kell kérdeznem, meg kell hagyni, nem ez a legjobb hely a traccspartikhoz, de olykor csak itt tudjuk megoldani, hogy találkozzunk. Én meg csak rettentően örülök, hogy hajlandó értem ilyen áldozatot hozni.
- Egy pillanat és hozom. Ne aggódjon, a legjobb alapanyagokkal dolgozunk. - szólalok meg végül, amint magamhoz térek, hogy már megint egy másik vásárlót játszik el. Amúgy is nehéz napom volt, ebbe beletrafál azzal, hogy kotnyeleskedő énjével találom szembe magam. De nem esek ki a szerepből, nagy sóhajjal fordulok meg, a pult mögé igyekszem, hogy valóban gyorsan lefőzzem a kávét, tálcára készítem mellé a cukrot, a tejet beleöntöm és kistányérra halmozom a croissant. Az elrendezés tökéletes lenne, adok a részletekre, még akkor is, ha tudom, hogy ez számára nem fontos, mert úgysem látja. A főnök viszont nem csíphet nyakon munka közben, és mivel rászóltam Haze-re, hogy a botját is pakolja el, így már egyáltalán nem nyilvánvaló az állapota. Ha nem ismerném, valószínűleg nekem se tűnne fel, hogy nem csak fixírozza a semmit, hanem nem lát.
- Már nem marad sokáig, mindjárt lelép, szóval próbáld meg nem túljátszani a szerepet... - kuncogok fel halkan. Nem hiányzik, hogy a főnök az ő elégedetlensége miatt varrja a nyakába a bevételkiesés egy részét. Igazán nem rajtam múlik, hogy a nyájas, kedves ajánlás ellenére sem igazán fogynak egyes termékek. - A pékség egy kicsit a feje tetején áll.. - sóhajtok nagyot, de nem akarom a részeltekkel fárasztani, elég ha nekem fáj miatta a fejem. - Meg az óvodai beiratás is nehezen megy, anya most szoktatja be Alexet.. Katasztrófa.. - vázolom röviden, hogy mivel telnek mostanság a napjaim. Szomorú vagyok, hogy nem találkoznak a fiammal annyit, amennyit szeretnének. Anyáméknál így is elég nehezen értem el, hogy én választhassam meg a gyerekem keresztszüleit. Talán a döntésem értelmében, hogy Max a keresztapa, Hazelt sokkal jobban fogadták keresztanyaként. De már ebben sem vagyok olyan biztos, a szájukat előszeretettel húzzák, ha közlöm, hogy Alex a fél délutánt nála tölti. Ritkán fordul elő ilyen, aggódnak érte, mert nem lát. Pedig tökélyre fejlesztette már, hogy tud odafigyelni rá. Alex pedig türelmes vele és persze imádja Lucyt is. Elég nehezen tudtuk megértetni vele, hogy ez a kutyus más, mint a többi és nem szabad csak úgy megsimogatni, mikor kedve szottyan hozzá.
- Lucy-t hol hagytad? - kérdezem aztán futtában, ő pedig valószínűleg tudja, hogy a válasszal meg kell várnia, míg megejtem a következő körömet a pultnál. Tudom, hogy nagyon irritáló, de a semminél talán még így is jobb.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Szomb. Jan. 06, 2018 6:04 pm

Szélesen vigyorgok, miközben eszem ágában sincs megválni fekete keretes, óriási szemüvegemtől. Elképzelem, ahogy a pékség főnöke árgus szemekkel figyeli a barátnőm minden mozdulatát. Talán még a szája is jár közben, ahogy igyekszik elkapni egy-egy mondatfoszlányt beszélgetésünkből.
-Nagyon kedves öntől. – Jegyzem meg fejhangon, továbbra is játszva a szerepem. Annyira élvezem, hogy egy kis időre én lehetek az elkényeztetett cafka, aki még arra sem képes, hogy megváljon a szemüvegétől. - Jelezni fogom a főnökénél, magához hasonló felszolgálókat Párizs minden pékségébe. – Gesztikulálok hevesen, majd hátradőlök a székemen és továbbra is mosolygok. Nem nézek semerre sem, próbálom belőni, merre is lehet most Claire. A sötét szemüvegen át szinte semmit sem látok, jobbára a fülemre hagyatkozom. Hallom, ahogy nagyot sóhajtva elsétál, ahogy a kávégéppel szöszmötöl, majd a gép duruzsolását és végül megérzem az aromás koffein illatát és egy pillanat alatt felélénkülnek az érzékszerveim.
-Már ne is haragudj, de a főnököd egy kretén. – Préselem fogaim közt a szavakat. Nem szeretném, ha bárki más is hallaná. Tudom, hogy a kollégáival jó viszonyt ápol, de elég egy előléptetés esélye és máris megered a nyelve bármelyiknek. - Én mér rég megetettem volna Lucy-val. – Könyökömet az asztal lapjának nyomom, ahogy felemelem a csészét, melyet időközben meghozott számomra. Apró ujjmozdulatokkal tapogattam ki, tökélyre fejlesztettem, így jobbára észre sem veszik, hogy vak vagyok. A forró kávé felüdülést jelent, vénásan gyűjtöm magamba az energiát, mely úgyis maximum fél órára pörgeti fel a szívemet és ad némi löketet. Bár, igazság szerint a szemem miatt nem ihatnék semmi koffeintől túlbuzgó ételt, illetve italt, de nem bírom megállni.
-Tudod, én csak azt nem értem, hogy miért nem te szoktatod be Claire. Az anyád többet gondol magáról, mint amit kéne és ne érts félre, nem szándékom ítélkezni vagy bármi, de elválaszt a fiadtól. – Elég halkan beszélek ahhoz hogy csak ő értse. Tudom, mennyire bonyolult a helyzet, hisz ismerek minden apró részletet. De ő az anyja… szimbiózisban éltek kilenc hónapon át. A gyerekek nem hülyék csak nem értik a körülöttük zajló eseményeket. Alex ez imádnivaló kisfiú, ragaszkodik Claire-hez, ezt még én is így gondolom. - Mellesleg, tudom, hogy gyűlölnek, ne fáradozz bemesélni, hogy nem így van. – Nevetnem kell, én nem élem meg akkora katasztrófaként, mikor Alex velem tölti az idejét. Igaz, kicsit nehéz, hisz örökmozgó, imád futkározni, de amíg be vagyunk zárva a lakásba, addig nincs semmi baj.
-Lucy ma szabadnapot kapott. Nem akartam idehozni. A múltkor is baj lett belőle. – Utalok a pár héttel ezelőtti incidensre, amikor valaki az engedélyem nélkül etette meg a kutyám. A hámján minden hasznos és számomra fontos információt felhímeztek, ennek ellenére valaki mégis úgy gondolta a kutyám túl sovány és kell neki néhány falat. Természetesen a végén még majd hogy nem, én lettem kitessékelve a pékségből. Nem hagytam magam, ahogy máskor sem.
-Pierre nem jelentkezett? – Érdeklődöm finoman, ahogy újra meghallom magam körül legyeskedni.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Pént. Jan. 12, 2018 6:18 pm

Óha, azt már csak magambaj jegyzem meg, hogy vigyázzunk azzal, mit és hogyan jelez ennek a pöffeszkedő alaknak, még képes és rosszul értelmezi, aztán nem csak a fizetésemből von le, hanem ki is penderít. Mondjuk kíváncsi lennék, hol talál még egy olyan alkalmazottat, aki még ahhoz is mosolyogva áll hozzá, ha túlóráznia kell ezért a kevéske fizetésért, ráadásul betéve tudja, hogy melyik péksüteményben milyen allergének vannak. Mondjuk abban közel sem vagyok biztos, hogy jó ötlet volt megtanulni az összetevők listáját, az agyi kapacitásomat nem ártana meghagyni az egyetemre.. Már ha egyszer folytatom majd..
Kis tálcával a kezemen veszem irányba az asztalát, persze azért jobban kell fülelnem, hogy halljam, mit sutyorog, de az első néhány perc után már az én érzékeim is kifinomultabbak. Hozzászoktam, hogy ha túl sokan vannak, vagy csak olyan személy is a helyiségben tartózkodik, akkor szükségem lesz az éles hallásomra. Azért az utolsó lépésnél majdnem prüszkölve felnevetek, a kávé is meglöttyen a tálcán, de gyorsan rendezem a vonásaimat és mintha mi sem történt volna leteszem elé a rendelését.
- Köszönöm hölgyem, kedves egészségére! - teszek úgy első körben, mintha csak egy vendéget szolgálnék ki a sok közül és nem ismernénk egymást, aztán halkabbra veszem magam és folytatom. - Kár, hogy nem hoztad, ma én is megetettem volna Lucy-val.. - egy újabb sóhaj hagyja el a számat. Panaszkodok, már megint, úgyhogy gyorsan összekapom magam. Nagyon utálom magam, mikor épp akkor botorkál be, mikor rossz passzban vagyok, de mit tegyek? Én általában abban vagyok..
- Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű... - húzom el a számat. Nem tudom pontosan, hogy most a saját magam védelmére kelek, vagy az anyáméra. Talán az egész helyzetére. - De már csak három hónap és semmibe se szólhatnak bele... - Nos igen, legalább ilyenkor lelkes vagyok, ha már maga az esküvő egyáltalán nem hoz lázba. Nem hiszek a házasságban, nem tartom többnek egy kis darab papírnál, amit néhányan aláfirkantanak, jó sok pénzt elköltenek mindenféle ruhákra és egy olyan bulira, amire aztán jó, ha a vendégek egytizede emlékezni fog másnap. Annyira nem az én világom.. Még a menyasszonyi ruhára is csak a fogamat szívtam, aztán kiválasztottam a lehető legegyszerűbbet, még mielőtt bárki beledumálhatott volna, hogy milyen klasszul festene rajtam egy tonna tüll. - Mellesleg nem nekik kell szeretni téged... - forgatom a szemeimet. Az én döntésem, hogy Hazel a keresztanya és az is, hogy ő az esküvői tanúm. Antonionak van épp elég unokahúga Olaszországban, akik örömmel öltöznek talpig babarózsaszínbe és lesznek koszorúslányok. Nekem pedig végtelenül sokat jelent, hogy a barátnőm - még ha nem is tetszik neki - elfogadja a kompromisszumomat. Mást nem is nagyon tehetne.
- Az a nő azóta a kóbormacskákat eteti az üzlet előtt.. Szerintem így akart bosszút állni.. - kuncogok halkan az emlékre. Persze akkor nem egészen volt vicces a helyzet. Hazel nagyon háklis a kutyájára, alapból is, de mióta közelebbről megismertem és megértettem a kapcsolatukat, nem rovom fel neki. Nem is tudnám. Még én sem simogathatom meg csak úgy akármikor, azt pedig, hogy enni adjak neki... Na nem, pedig ha szimatot fog...
Nem maradhatok túl sokáig egy helyben, kiszolgálom a frissen érkezőket, kipakolok néhány frissen sült kenyeret a polcra, mélyen beszívom az illatukat, aztán leszedek egy megüresedett asztalt és csak utána tudok visszasettenkedni Hazel irányába.
- Honnan tudod? - kérdezek rá, ahogy nekem szegezi a kérdést. Aztán leesik, hogy ezzel el is árultam magam, és igazából nem tudta, csak egy idő után mindig nála lyukadunk ki. - Felbukkant párszor a héten.. - rántok aztán vállat. A hangomból kihallhatja a bizonytalanságot és a bizalmatlanságot is az irányába. De még mindig tartom magam ahhoz, hogy jobb, ha nem tud arról, hogy született egy gyerekünk. Én is nehezen viselem a csalódást, hát még egy három éves..
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Szomb. Jan. 13, 2018 7:31 pm

Néhány korty a kávéból és be sem áll a szám. Nem is tudom, mikor beszéltünk utoljára. Legtöbbször én megyek át hozzá és az újdonsült pasijához. Kedves ez az Antonio, de nem az igazi a barátnőm számára. Tudom én, ki az, aki ideális lenne neki, de hát Pierre…. ah, hagyjuk is.
-Dehogynem egyszerű Claire. – Mondom kicsit ingerültebben. - Megmondod a kedves anyukádnak, hogy felnőtt nő vagy, önálló keresettel és igenis akarod a gyereked. Rendes családja lesz pár hónap múlva… amit megjegyzem, annyira nem támogatok az olasz csődörrel, de mindegy… – Dőlök hátra székemben, kisujjamat kitartva iszom a kávémba, pocsék az íze, de nem tudom, hol van a cukor és ha matatni kezdek az asztalon a kis csomag után kutatva, elszáll a játék és a varázs.
-Az egy dolog, hogy te úgy gondolod, nem kell szeretniük. De anyádnál van a felügyeleti jog, ő a fiad gyámja. Ergo, azt enged és tilt meg, amit akar. Lassan egy hónapja nem láttam a keresztfiam. – És teljesen szíven üt, hogy csak azért nem láthatom, mert vak vagyok. Ha egészséges lennék, nyilván a hónap minden napján találkozhatnék a kis lurkóval. Így viszont, havonta talán egyszer vagy kétszer adódik alkalom, akkor is csak azért, mert Claire áthozza hozzám. A sarokban porosodnak az ajándékok, amiket csak azért vettem, mert azt mondták a boltban, hogy imádni fogja. Szeretném megrágni a csöpp, húsos fülét és magamhoz ölelni, de hála az anyja ellenszenvének és beskatulyázásának, erre nincs módom.
-Lucy-val nagyon sok mindenkit meg lehetne etetni. – Nem kell kimondanom, de gondolok itt az anyjára, felrémlik előttem a főnöke és betolakodik szemem elé Léah pufók arca is. - Szerintem élvezné, ha rághatna egy kicsit. – Vigyorodom el és próbálom belőni, merre lehet Claire főnöke. Mosolygok továbbra is, mintha csak arról diskurálnánk, mennyire finom a péksüteményük. Pedig borzasztó… száraz és kemény. A kutyámnak sem adnám oda.
-Lebuktál… szóval mesélj és hozz valami másik süteményt, mert ez fullasztó. – Tolom el magamtól a kistányért. Azért megkóstoltam, mentségemre legyen én megpróbáltam megenni, de nem bírtam el vele. - Mihez kezdesz most Claire? És mi lesz Antonioval? – Talán a számomra legizgalmasabb kérdés a vőlegényt illeti. Vajon elmesélte a fiúnak, hogy feltűnt a színen gyermekének apja? - Tiszára, mint egy brazil szappanopera. Istenem, kár, hogy nem látom most az arcod. – Vigyorgok, az összes fogammal, annyira mulatságos a helyzet. Legalábbis számomra.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Hétf. Jan. 15, 2018 9:41 am

Persze, álljak a sarkamra és veszítsem el azt a hangyányi esélyt is, amibe most kapaszkodok, hogy nem hiábavaló ez az érzelmi hullámvasút és alig három hónap múlva visszakaphatom a fiamat. Valóban rózsás ötlet, Hazel Grace. Gratulálok.
- Ez egyáltalán nem ilyen egyszerű.. És tudod, hogy a fizetésem nem is elég arra, hogy eltartsam Alex-et.. - sóhajtok nagyot. Arra pláne nem lenne elég, hogy ügyvédet fogadjak, aki kiforgat abból a kevés megtakarított pénzemből, amit bejelentés nélkül keresek szombat esténként egy klubban táncolva. Erről még csak nem is tud, de talán addig jobb, addig tudok megállni előtte. Lassan ott tartok, hogy tényleg bármire hajlandó vagyok, hogy visszaszerezzem a fiam. Már nem tudom tisztán megítélni, hgy ez szánalmas vagy némi bizalomra is okot ad mellette..
- Várj egy kicsit... - állítom meg a mozdulat közben, kibontom a cukrot és duplát öntök a kávéjába. Láttam a grimaszát, megkegyelmezek neki, ha már rásóztam egy ehetetlen sütit. Neki is feltűnik, pedig tényleg nekifut kétszer is... De menthetetlen. A főnökkel is megkóstoltatom majd, hogy elhiggye nem a mi hibánk, hanem az új szabályzat szerint lesz pocsék a tekercs. - Három év után három hónapot már fél lábon is kibírok, de te is! - zárom le a témát. Nem akarok belebonyolódni az anyám vs. én vs. gyámhivatal hármasba, még a végén fancsali képpel kellene kiszolgálnom a vevőket. Meg hát sose fogunk egyet érteni ebben, de azzal nyugtatom magam, hogy egyikük se igazán érzi át a helyzetet, egyiküknek sincs gyereke, vagyis anyámnak ott vagyok én, de ez sem egészen olyan, mintha ő szült volna.. Mintha megszenvedett volna értem, vagy legalábbis fizikailag biztosan nem..
- Annyi mindnekit etetnék meg vele, de félek megfeküdné a gyomrát... - nevetek fel aztán. Nem akarok én rosszat annak az áldott jó kutyának, aki a barátnőmre vigyáz. Remélem, még sokáig fogja őt kísérgetni... Vagy Hazel végre rászánja magát a műtétre és akkor kiveheti Lucyt a szolgálatból. Szerintem mindketten élveznék a nyugdíjas éveket.
Újabb sóhaj... Legalább eddig sikerült távol tartanom magam a témától.. Az egész Pierre ügytől, ami borzasztóan idegesít és frusztrál. Nem olyan egyszerű eldugni előle a gyereket, ha éppen a városban mászkál és kénye-kedve szerint bukkan fel bárhol, ahol csak jól esik. Mondjuk hajnalban a szobámban... Vagy hátul a raktárban.. Mondjuk a nyakamat tenném rá, hogy abban a srácok keze is jócskán benne volt.
Hozok neki egy új süteményt a pultból, még meleg, és diós, ezt a fajtát is szereti, már végigkóstolta nagyjából az összeset. Ennek is új receptje van, de nem változott olyan sokban, mint az előző, szinte észre sem venni, ha nem tudja az ember. Neki tuti fel fog tűnni, pont ezért nem is mondom.
- Mihez kezdenék? - teszem elé az édességet. - Nincs mit mesélni, Haze.. Annyiszor játszotta el az esélyét. Nem fogok miatta eldobni magamtól mindent, csak mert éppen ahhoz van kedve, hogy felbukkanjon az életemben. Csak idő kérdése, hogy megint lelépjen, nincs erre szükségem. Különben is tudja már, hogy férjhez megyek. Van is oka lelépni, adtam neki.. És most örülhetsz, hogy nem látod az arcom, az élettől is elmenne a kedved.. - húzom el a számat. Nem vagyok túl bizalomgerjesztő látvány mostanában. Fizikailag és érzelmileg is éltem már meg jobb napokat, pedig azt mondják, a menyasszonyok kivirulnak. Nem láttak még engem...
- Pillanat... - súgom neki, mikor a főnök magához int. Gyorsan lerendez, biztos siet valahová, de kiszúrta, hogy sokat ácsorgok a vendég asztalánál. Szerencsére füllentésben mostanában verhetetlen vagyok, simán meggyőzöm, hogy csak az új receptről tájékoztattam. A csomó szorul a nyakamon, a nap végéig legalább a tekercsek felét el kell adnom, már az is megfordul a fejemben, hogy minden vásárlónak ingyen adok egyet, hogy fogyjon.. Vagy utánuk dobom..
- Na és akkor most te mesélj.. - ülök le végül vele szemben, amint megbizonyosodtam róla, hogy a főnök lelépett. - Szőke herceg, fehér ló? Sportautó? Is-is? - vonom fel a szemöldököm kérdőn, bár úgyse látja.. Az ő szerelmi életéről olyan keveset beszélünk, valahogy mindig rám terelődik a szó, de most nem menekülhet. Harapok egyet abba a tekercsbe, amit félretolt, én is megállapítom, hogy ehetetlenül pocsék, nehezen nyelem le a falatot.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Hétf. Jan. 15, 2018 4:59 pm

-Ugyan már Claire, a keresztanyja vagyok. Ha kell neki valami, azért vagyok, hogy megvegyem neki. Tudod, mennyi minden van otthon? Rengeteg dolgot vettem, legfőképp azért, mert rám sózták, de ez teljesen mindegy. – Legyintek egyet. Egyedül élek, lakbért nem kell fizetnem, mert rokonoknál élek. Persze, nem azt mondom, hogy néha nem fizetek ki titokban valamilyen számlát. Egyelőre még nem buktam le, egymásra mutogatnak és azt hiszik, a másik volt olyan kedves és megtette a sorban állást a postán.
-Várj, mit… – Hallom, ahogy kibontja a cukros papírt és elmosolyodom, köszönetképp. - Nézd, nem tudom, milyen érzés, valószínűleg, nekem sosem lesz gyerekem. Ha lenne is, a gyámhivatal elvenné, mondván, nem tudnám ellátni és biztosítani neki azt, amire szüksége van. De addig harcolnék érte, ameddig nem szégyellem… – Tudom, hogy esélyem sincs anyává válni. Már beletörődtem, feldolgoztam a tényt, hogy magányosan fogok meghalni. Nem félek a dologtól, ahhoz már túlságosan régóta ízlelgetem a tényt. De ha tehetek bármit azért, hogy a barátnőm legalább boldogan éljen a gyerekével, megteszem. Még ha szembe is kell mennem az anyjával. Vagy a gyámhivatallal, vagy akárkivel… nem tudom.
-Azok után, hogy megette az egyik fülbevalóm, szerintem bárkit befogad a gyomra. – Nagyon remélem, hogy az apró ékszer azóta már távozott a szervezetéből. Nem panaszkodott, nem nyűgös, vagy levert, szóval valahol az udvaron lehet.
Megérzem a friss péksütemény illatát és összefut a nyál a számban. - Ajánlom, hogy jobb legyen, mint az előző. – Megkóstolta, borzasztó volt az íze. Ehetetlen gumi volt az egész. Beleharapok az újba, imádom az ízét és a kedvencemet hozta.
-Jesszusom, mert Antonio aztán maga a főnyeremény. Biztos vagyok benne, hogy fekete és olyan kidolgozott teste lehet, mint Fernando Colunga-nak az Esmeralda-ban. Egyáltalán, milyen név az, hogy Antonio, mint egy rossz… - …pornószínésznek. Pont most kellett meglépnie előlem. Lehet, nem is a főnök hívatta, noha hallom, ahogy fojtott hangon diskurálnak. Remélem, elment a végre a szemétláda és megkaparinthatom a vendégkönyvet. Claire ír majd helyettem. A speciális írógépem nélkül halott vagyok.
-Alex apja, ezt te is jól tudod. Ha be akar lépni az életébe, ne zárd ki belőle. Nem kell jóban lennetek, még csak egy légtérben sem, de ne üldözd el a gyerek mellől. – Csak is a gyerek számít, ezt megtanulhatta volna már abból, ahogy az anyja viselkedik és neveli Alex-et. - Oooh innen érzem a szégyen szagát! – Vigyorodom el. -  Ne szégyelld, hogy még mindig érdekel. Antonio uncsi… – Megigazítom a napszemüvegem és inkább úgy döntök, hogy leveszem. A hártya, ami tompítja szemem színét négy éves korom óta ott pöffeszkedik a szaruhártyámon. A műtét lenne a legmegfelelőbb megoldás, de rettegek tőle. Attól, ami utána vár. Az újdonsült világ.
-Nincs mit mesélnem. – Hazudom neki és belekortyolok a kávémba. - Orosz és restaurátor, de mint mondtam, nincs mit mesélnem. Halálra van ítélve, vak vagyok Claire, nem hiszem, hogy épp én kellenék neki. – Kishitűségem gyermekkoromból fakad. Sosem gondoltam magamat egyenlőnek a többiekkel, noha fennhangon hangoztatom. Végtére is, nem vagyok tökéletes. Több szempontból sem.
Előveszem táskám mélyéről a prospektust, melyet a mai napon dobott a táskámba Thomas.  Ezerszer megmondtam neki, hogy nem kell több katalógus, hisz úgysem tudom elolvasni. -  Harmadik sor, jobbról a második. – Hogy honnan tudom? Pippa elemezte az egész kollektíva megjelenését. Bár senki más nem érdekelt, csak Boris, könnyen meg tudtam jegyezni, hogy pontosan hol is áll a csoportképen.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Hétf. Jan. 29, 2018 11:24 pm

Hogyne tudnám. Mindent tudok, azt is, hogy ha minden kötél szakadna, ő lenne az első, aki örömmel fogadna be magához, akinél még én sem érezném, hogy láb alatt vagyok.
- El tudom képzelni.. - sóhajtok nagyot, és szinte magam előtt látom, ahogy minden alkalommal egy halom játékkal meg jónéhány euróval könnyebb pénztárcával baktatott haza a boltból. És még bűntudatot is érzek, mert Alex aligha használja ki azokat a játékait, amik nála vannak. - Majd segítek elpasszolni azokat, amiket már kinőtt.. - ígérem automatikusan, még akkor is, ha nincs rá igénye. A garázsvásárokon én is gyakran eladom azokat a holmikat, amikre már nincs szükségünk, rengeteg pénzt tudok vele spórolni, muszáj is élnem a lehetőségekkel. Olykor irigylem Hazelt, amiért nem feltétlenül kell mindig számon tartania, hogy mire költ, de eszembe se jutna komolyabb dolgokat elfogadni tőle, még azt se veszem jó néven minden alkalommal, ha Alexnek vesz teljesen felesleges dolgokat. Nem akarom, hogy a végletekig elkényeztesse, mert tartok tőle, hogy én nem tudnám biztosítani azt az életszínvonalat.
- Ne butáskodj már... - sóhajtok nagyot, legyintek egyet negativitása hallatán. Miért ne lehetne gyereke? Addig meg ott van Alex, akin gyakorolhat.. - Különben is, harcolok érte, csak békés eszközökkel.. - rántok vállat, nem akarok újra értelmetlen köröket futni azt taglalva, hogy ez inkább megalkuvás, mint valódi harc. Ez az egyetlen módja, hogy biztosra menjek, így nem vehetik el tőlem a fiamat, nem kockáztatok. Ez már el van döntve és nem hagyom, hogy bárki is beleszóljon.
- Olasz.. - vágom rá, mielőtt még nagyon más irányba terelődne a gondolata. Mégis milyen név lenne? - Antonio a legjobb választás, hiába nem értesz egyet ezzel, ha egyszer ez az igazság... Hol volt Pierre az elmúlt három évben? A fene se tudja.. Antonio viszont több, mint egy éve velem van, és még Alex se tántorította el, pedig egy gyerekes anyukának már nem olyan könnyű komoly kapcsolatot találnia... - magyarázom, akarom, hogy végre egyszer elfogadja az álláspontomat, vagy ha nem is akkor legalább békéljen meg vele. Akarom, mindennél jobban, hogy ne kérdőjelezzék meg úton-útfélen se az épelméjűségemet, se a döntésemet. Hosszú távon kell gondolkodnom és Alexet kell szem előtt tartanom, nem a saját boldogságomat. Az teljesen mellékes, és különben sincs kizárva, hogy egyszer képes leszek beleszeretni..
Most kifejezetten örülök is annak, hogy Haze mondandóját a főnök szakította félbe, van időm kontrollálni magam, nem mintha így nagyon tudnék figyelni arra, amit utasításba ad, de nem is érdekel. Csak egy kis megértésre lenne szükségem, arra vannak a barátok nem? Hogy mikor az egész világ ellenem van, akkor legalább ő mutasson be nekik velem együtt...
- És mi van, ha megbántja? Ő még csak egy kisgyerek.. Nem szerettetheti meg magát vele, aztán léphet le.. Nekem erre is gondolnom kell. Mi van, ha ugyanúgy cserbenhagyja, mint engem? Mit csinálok én akkor, Hazel Grace? Mit mondok neki? Ne haragudj Tücsök, az apád mindig ezt csinálja, majd pár év múlva visszajön és megint játszik veled egy kicsit? - fakadok ki, ahogy szinte egy szuszra hadarom. Még jó, hogy a főnök lelépett, mert most aztán minden bizonnyal le is buknék előtte. Kételkedem benne és minden joggal teszem ezt. Még az is megfordul a fejemben, hogy Hazel anélkül fogja az ő pártját, hogy ismerné. Pedig... Sosem találkoztak, mikor Pierre lelépett, még nem ismertem, azóta pedig futó éjszakákra ha visszajött, azt se túl sokszor.. Hazellel pedig nem óhajtok több szót fecsérelni erre. Tudom ám, hogy mire megy ki a játék. Mikor őt hozom szóba, meg a szerelmi életét, ami nagyjából egy kopár pusztasággal ér fel, mindig terel és akadékoskodik. Pedig a vaksága nem kifogás, vagyis nem jó kifogás, csak egy ürügy, amivel nyugtatja magát.
- Szóval orosz.. Van neve is ennek az orosznak? - hümmögök egy pillanatig, de nem sok minden jut eszembe róla. Mármint a vodkán meg a maffián kívül. - És együtt dolgoztok. Ahaaa.. Szóval minden nap találkoztok. - Oké, ha nem mondja, akkor is összerakom a képet magamtól, csak egy kicsit lassabban megy. Nem könnyíti meg a dolgomat. - Ne legyél már ennyire kishitű, inkább bújj ki a csigaházból és élj egy kicsit! - dörrenek rá. Lehet, hogy ő nem lát, én viszont nagyon is tudom, hogy milyen gyönyörű. Hogy bármelyik férfit megfoghatná magának, nem kell ahhoz a szeme világa se. - Ő a legnagyobb mázlista, hogy szóba állsz vele. Nem is tudod, milyen különleges vagy, és ő se tudja, ha nem értékel téged. - simítok végig a haján, azon a szép barna hajzuhatagon, amit szeret mindig kontyba tűzni a feje tetején. És nem csak úgy mondom. Mi lehetne annál igazabb szerelem, mint ami köztük kibontakozhat? Az a férfi biztos lehet benne, hogy a barátnőm valós érzéseket táplál iránta, lévén, hogy nem látja és nem is a pénzre hajt.. Hazel főnyeremény, a nagy szájával együtt.
- Hazel Grace, kösd fel a gatyád.. Te belezúgtál egy félistenbe... - figyelmeztetem, ahogy szemügyre veszem a harmadik sorban, jobbról a második helyen álló fickót. Innen látom a rikító kék szemeit, szinte világítanak, szeme sarkában talán apró ráncok lehetnek, ahogy mosolyog. Én meg nem tudok nem elmosolyodni Hazel lemondó arcán. - Talán el kellene mennünk vásárolni pár úgy cuccot neked, nem? - vetem fel az ötletet. Nem mintha bajom lenne a mostani ruhatárával, de öltözhetne egy kicsit nőiesebben. Egy kicsit kihívóbban. Nem ribancosan, csak épp annyira, hogy üvöltsön róla, hogy helló oroszkám, ez neked szól.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Szomb. Feb. 03, 2018 7:59 pm

Létezik egy univerzum, valahol a messzi, messzi galaxisban, hol a barátnőm agyát nem az anyja irányítja. Ahol szabad akarata és gondolata van, ahol nem számít, hogy mennyit keres. Na abban az átkozott univerzumban, Alex ismeri az anyját. És nem olyan felszínes módon, mint most. Nem… úgy istenigazából, szíve mélyéről jövő szeretettel. És ebben az univerzumban makkegészségesen tengetem a napjaimat, siratva korán elvesztett szüzességem.
-Nem vackokat vettem, mielőtt azt gondolnád. Igenis csupa hasznos játékot. – Nyilván biztos talál majd köztük olyat, amire egyáltalán nincs szüksége vagy épp van már belőle egy, de az eladó annyira meggyőző volt, hogy muszáj volt elhoznom. Ha már magamra és a lakásomra nem költök, a keresztfiam mindent megkap. - Ha már leszel olyan szívtelen, hogy elpasszolod, legalább a pénzt tedd félre Alex-nek. Majd ha már érteni fogja a pénz értékét, még jól jöhet neki. – Nem lesz sok, de talán abból a kis összegből majd azt vehet magának, amit csak akar és nem azzal kell játszania, amit szeleburdi keresztanyja megvett neki.
-Én csak reális vagyok Claire. – Nincs mit szépíteni, valahol a szívem mélyén már letettem arról, hogy anya lehessek. - És te nem békés eszközökkel harcolsz, te beletörődsz abba, ami van. Nem is értelek, de tényleg… – Akkor sem értek egyet a kialakult helyzettel, ha fejen állva magyarázza be nekem, hogy ez így jó, ahogy van. Francokat jó ez így. - Az anyád… – Erős késztetés kell ahhoz, hogy befogjam a számat és ne fokozzam tovább a dolgot. - … egy csodás nő, amiért gondját viseli a fiadnak. – Mondom mindezt megjátszott nyugodtsággal, derűvel és műmosollyal. Istenem, most vettem át a képzeletbeli Oscar díjam, amiért köszönetet mondok barátnőmnek, aki kihozta belőlem narcisztikus énem.
Elnyomok egy ásítást, meg egy nyújtózkodást, ahogy Antonio-ról beszél. Tényleg úgy érzem, hogy eljön majd az a pillanat, amikor feláll az asztaltól és végleg búcsút int nekem. Vissza kell fognom magam. - Biztos így van, nem is kételkedem benne, de nem szereted Claire és ez itt a lényeg. – Világítok rá az egész helyzet mozgatójára. - Miért akarod magad belekényszeríteni egy házasságba, aminek semmi értelme. Mit kapsz? Anyagi biztonságot? Alex előtt lesz férfi minta? Ez mind szép és jó, de közben elfelejted magadat. – Hevességem elszenvedője pedig az üres csésze, ami épp ott állt az előbb, ahová kézfejem érkezett. Csörömpölést nem hallatszik, tehát össze nem törtem. Mindenesetre, ölembe ejtem kezeimet és egymásba akasztom ujjaim.
-Igen, benne van a pakliban, hogy megbántja, de leginkább a te csőröd piszkálja, hogy épp most bukkant fel. Mikor Antonio-val szintet lépett a kapcsolatod. – Aggódom én is a gyerekért és a lelkivilágáért, de most az egyszer, hiszek abban, hogy Pierre nem tűnik csak úgy el. Ha mégis, megtalálom és elásom. Húznám tovább a témát, órákat tudnék azzal eltölteni, hogy érveket felsorakoztatva, a józan gondolkodás útjára terelem, de hiába… oda lyukadunk ki, amiről nem szívesen beszélek. Illetve igen, csak még nem élem bele magam.
-Boris. – Válaszolok fogaim közt szűrve nevét. - Raznikov és igen, együtt dolgozunk. Vagyis ő az emeleten, én lent. Kávézni szoktunk és segít, ha rossz irányba indulok. – Összefont karokkal, hátamat a szék támlájának döntve válaszolok minden kérdésére, mintha legalábbis vallatnának, bár szerintem ő úgy érzi, fogóval tép ki belőlem a szavakat.
Elmosolyodom és lehunyom szemeimet, ahogy ujjai tincseimet érintik. Sajnálom, nem tudom magamból kirekeszteni a kishitűségem, velem együtt növekszik, hosszú, hosszú évek óta. - Különlegesen tudok az agyadra menni, miközben bájosan mosolygok. Oh és azt kihagytam, hogy vak vagyok. Ez ám a lottó ötös. – Viccelem el a dolgot, de igazából marhára nem érzem úgy, hogy megérdemelném Boris-t. - És neeeem, nem zúgtam bele. – Tiltakozom hevesen gesztikulálva, kezeimet is bevetve, fejemet csóválva, még a lábam is ellenkezik. - Tényleg egy félisten?! – Kérdezem, előre hajolok a széken, mellkasom az asztal szélének nyomom. Sosem tudom elképzelni, milyen is lehet. Nekem tökéletes, úgy, ahogy van, de mégis csak más, ha valaki olyan is látja, aki valójában látja.
-Jó, néhány új ruha nem lenne rossz. Mondjunk pár szoknya, tudod, az a szűk fazonú, amit a múltkor is hoztál nekem. – Emlékeztetem arra a darabra, ami oly hamar felcsúszott combjaimon legutóbb a műhelyben. Persze nem teljesen, csak épp, hogy megmutassa bőrömet. - De nem rakom ki amim van. – Dőlök ismét hátra és köröket rajzolok melleim előtt. - Úgyis épp csak van. – Isten nem áldott meg hatalmas légzsákokkal, engem sokkal több mindennel kárpótolt.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Pént. Márc. 09, 2018 4:25 pm

Még emlékszem, hogy legutóbb mennyi mindenért dorgáltam meg őt, mert haszontalan dolgokra költött, és a lelkére csomóztam, hogy bírja ki, hogy egy fél évig nem vesz semmit.. Vagy legalább három hónapig. Na jó, mág annak is örülnék, ha sikerülne egy pár hétig kordában tartanom. Néha elfog a rettegés, hogy mi lenne még látna is, az egész lakása egy nagy játszóház lenne, de komolyan. És talán ő is megrettenne, ha meglátná, hogy annak a plüss tirgisnek fordítva voltak felvarrva a szemei, a legó pedig nem szuperhősös volt, hanem valami olcsó másolat, amiért gyanítom, hogy jóval többet kértek tőle, mint amennyit ért. Az emberek kihasználják őt, fogalma sincs mennyire. Nem csak azért szeretek vele tartani az ilyen utakra, mert kirángathatom a boltból, mielőtt egy csomó felesleges kacatot venne, azért is, mert ha nincs egyedül, a vérmes természetem megakadályozza, hogy bárki a hátrányára fordíthassa, hogy nem lát.
- Aha, csupa hasznos... Inkább eltehetnéd neki a pénzt egy bankszámlára, azzal előrébb lennénk.. Én is ezt teszem.. - sóhajtok nagyot. Bár nincs rá nagy kamat, a megtakarításom sem túl sok, és néha bizony kénytelen is vagyok költeni belőle, de csak a legszükségesebb esetekben. Mikor már minden kötél szakad. De megteszem, amit tudok, azt a keveset, amim van, mindet neki adom.
- Nem, te azt hiszed, hogy a látásod hiánya felülírja azt, hogy értékes vagy, szép és még csak meg sem kell erőltetned magad. Ha pedig így nem vagy elég nekik, akkor egyik se érdemli meg, hogy megismerje az én lenyűgöző barátnőmet... - mert az ő világa más, ezt tudom. Mindig is tudtam, hogy nem egyszerű, hogy könnyebb neki begubózni, de olyankor jövök én a képbe, és kirángatom a világba, amitől titkon retteg, mert nem igazán tudja, hogy mire számítson. Pedig csak az kellene, hogy ne úgy tekintsenek rá, mint egy sérült emberre, hogy ne a hiányosságait lássák, hanem a benne rejlő lehetőségeket.
- Tudom, hogy most azt hiszed, hogy ha hasonló cipőben lennél, másképp döntenél, de hidd el, hogy nem. És én nagyon örülök neki, hogy nem kell bejárnod ezt az utat. Nem kell szeretned Antonio-t, de el kell fogadnod, hogy hamarosan a férjem lesz. Ez nem vita és nem alku tárgya. Majd, ha gyereked lesz megérted, hogy mi ez az egész. Én sem gondoltam volna korábban, hogy... - nyelem le, nem akarok több kapaszkodót adni neki, még több lehetőséget a győzködésre. Egyszerűen csak szeretném, ha mindig mellettem állna, még akkor is, mikor egy eleve boldogtalan házasságba rohanok bele. Nem akarok kétségeket, nem akarok feleslegesen indokolni semmit, sem beismerni, hogy Alex jóléte a legfontosabb. Nem akarom beismerni előtte, hogy mennyire fáj úgy elrángatnom a boltból, hogy azt is meg kell gondolnom, melyik csokit engedem neki kiválasztani, hogy a legújabb teknőcös pólóját is úgy tudtam megvenni neki, hogy a sorban utánam következő kisegített, mert a fiam levette a lábáról. Nem akarok függni az emberek jóindulatától, csak olyan életet akarok neki, amiben igazán élhet, amiben bármit megkaphat, talán még egyetemre is mehet.
- Héhé, ne hidd azt, hogy nem fizettetem ki veled a csészét, ha eltöröd... - nézek rá szúrós szemmel, de elhúzom előle, mielőtt még tényleg fel kéne vésnem a listára, hogy a napi veszteséget sikerült gyarapítanom. A hangom viszont inlább azért éles, mert Pierre pártját fogja. Ha ezek ketten ismerték volna egymást.. Fogalmam sincs mi lenne. Így is kettős fronton ér a támadás, és ez egyáltalán nem fair.
- Na és tudja, hogy iszod a kávét? - teszem fel a nagy kérdést, hátha nem fordult még meg abban az okos kis fejében, hogy ennek igazán nagy jelentsége van. Egy férfi akkor figyel oda, ha akar valamit, egyénként teljesen szita az agya... És ha belegondolok abba, hogy Antonio is képes volt egy hónapig bejárni ugyanazért a pestos szendvicsért, háááát.... Az orosz bizonyára inkább kávéval csábít.
- Az arcára van írva, hogy szeretné, ha az agyára mennél... - somolygok magam előtt, ahogy nézem. Akaratlanul is elképzelem Hazel mellé, előzékeny fickónak gondolom, már csak azért is, mert az imént mondta, hogy útba szokta igazítani, ha rosszfelé fordul. - Elhívott már randizni? Remélem nem mondtál nemet, ilyen pasi nem terem minden bokorban... - óóóóh ismerem ám én, tudom, hogy előbb szereti gyorsan leírni magát a másik szemében, minthogy belegondoljon abba, hogy nem mindenkit az érdekli elsődlegesen, hogy lát-e vagy sem. - Különben sem ártana már neked egy pasi.. - forgatom meg a szemeimet, még jó, hogy nem látja. Elég halkan mondom ahhoz, hogy más ne hallja, neki meg úgyis jó a füle, még kuncogok is hozzá egy kicsit. Nos igen, ez is egy lényeges dolog.
- Ühüüüümm.. Szóval tetszeni akarsz neki. Még hogy nem vagy oda érte.. De ne aggódj, sosem öltöztettelek fel közönségesen. És mázli, hogy olyan jó alakod van, hogy minden jól áll. De tudok egy jó helyet, minden szerdán új cucc jön, én tudom, hogy nem szereted a turkálókat, de eeeeez... Na mindegy, majd meglátod. Vagyis ő meglátja. Csak el ne felejtsd felkaparni ennek a Borisnak állát.. - mosolygok szívből. Végre nem csak a saját kusza szerelmi életemmel foglalkozhatok, ez egy kis felüdülés, még akkor is, ha látom rajta, hogy tart ettől. De akarja is, nem kattant volna rá a témára ennyire, és biztos nem hagyná, hogy csak úgy kényem-kedvem szerint frissítsem a ruhatárát, ha nem akarná bedobni magát.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Szer. Jún. 27, 2018 4:50 pm

-Kiváló ötlet! – Talán tényleg nem kellett volna minden vackot megvennem, amivel becsalogattak a játékboltba, kihasználva a fogyatékosságom. Na meg a hatalmas szívemet, amivel imádom a keresztfiam. Mert megérdemel mindent, amit csak megadhatok neki. Persze a anyja nem akarja, hogy elkényeztessem, de sajnos már ráléptem a rossz útra, ez nem a sárgaköves fajta, ami mágikus helyekre visz el.
Egy ideig csak emésztem a kirohanását. Egész életemben azt hallgattam, hogy legyek az, aki lenni akarok, ne akadályozzon meg semmiben sem a tény, hogy nem látok. Igyekeztem ezek szerint alakítani a sorsom, de amikor sorozatos kudarcok érnek, az ember idővel beletörődik abba, hogy neki ennyi adatott. Nem több és nem is kevesebb. - Értékelem, hogy próbálsz kihúzni a szarból, de örülj neki, hogy most itt vagyok. – Mert tény hogy mostanában furcsán érzem magam és nem tudok másra gondolni, minthogy ennek az egésznek Boris az oka. Amióta belépett az életembe, máshogy látom a hétköznapokat.
Hátra dőlök a székemben, hiába a heves gesztikulálás, az érvelés, a hangszínem megemelése, kapaszkodik az eszement tervébe, mint utolsó fűszálba az égő réten. - Te hozzámész egy férfihez, akit nem is szeretsz Claire, azért ez egy kicsit meredek. Csak is azért, hogy fiad lásson maga előtt egy követendő példát, azért, hogy anyagi biztonságban nőjön fel. Közben meg megfeledkezel magadról. – Akkor sem hagyom annyiban. Ügyelek arra, hogy ne ragadtassanak el az érzelmek és ne változzak visító hárpiává, különben kitiltanak innen és akkor végkép nem jöhetek látogatóba. - Nekem sosem lesz gyerekem, fogalmam sincs, milyen érzés, de az istenért… – Ajkamba harapok, megvakarom orrom hegyét, de nem mondom többet. Nem akarok vitatkozni vele, ez valóban az ő élete. Csak tudatni szeretném vele, hogy rám bármikor számíthat. Ha valahol meghúzná magát a gyerekkel együtt, ha beszélgetni akarna vagy pénzre lenne szüksége.
Elnevetem magam, óvatosan tapogatom ki a csészét és mintha lelökném az asztalról, teszek egy apró mozdulatot. - Menyire bánom, hogy nem láttam az arcod. – Vigyorgok továbbra is, bár sejtem, hogy ő nem igazán díjazta ezt a kis közjátékot. - Ha reklamálna a főnököd, irányítsd hozzám. – Úgysem kedvelem túlzottan, halálra dolgoztatja a barátnőmet éhbérért.
-Igazából karamellás kávét hozott mindig, se sosem mondtam neki, hogy utálom. – Rántom meg a vállam, erre is csak akkor derült fény, amikor összekaptunk a restaurátor műhelyben. - Azóta már tudja, hogy iszom… – És igyekszik is mindig az én szájízem szerint hozni.
-Határozottan más, mint az eddigiek. – Mondom csak úgy a levegőbe. - Konkrét randiról még nem volt szó, illetve fogalmam sincs, olyan régen voltam férfi közelében, hogy azt se tudom, mit kell csinálni. Tök béna vagyok Claire… – Nem szégyellem bevallani, hogy isten tudj mikor közeledett felém a másik nem képviselőiből bárki is. Furcsa is ez az egész, de tetszik.
-Hogy érted, hogy nem ártana nekem egy pasi?! – Szalad fel a szemöldököm, mély barázdák ülnek homlokomra. - Nem tudsz lerázni, ezt már ott elrontottad, hogy engem kértél fel Alex keresztanyjának. – Széles, elégedett, öntelt vigyor kúszik ajkaimra.
-Igen, tetszeni akarok neki. – Kár is lenne tagadni, úgysem hagyna békén addig, míg be nem vallanám, hogy így van. De a túrkálóktól kiráz a hideg. - Aaah ne kínozz már ilyenekkel. Most az egyszer és soha többet. – Kizárt dolog, hogy megszeressem az ehhez hasonló butikokat, de adok neki egy esélyt. - De csak akkor, ha te is nézel magadnak néhány csinos ruhát és nem hisztizel, amikor ki akarom fizetni. – Azt hiszem, így egálba kerülünk és addig is, legalább együtt leszünk.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség •• Kedd Aug. 21, 2018 4:30 pm

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Boulangerie Saint Michel pékség ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Boulangerie Saint Michel pékség
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Avenue des Champs-Élysées-