Irodaház - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 11:35 pm ✥

✥ Yesterday at 11:06 pm ✥

✥ Yesterday at 6:48 am ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 9:08 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 7:01 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:05 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 8:29 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Irodaház •• Hétf. Jan. 01, 2018 5:06 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Irodaház •• Szer. Feb. 28, 2018 1:08 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sin & Sophie


Az első tíz percben mondjuk még kifejezetten szórakoztató volt arról beszélni, hogy most aztán ezen a szent helyen, ebben a nem túl lakályos és kicsit sem szimpatikus kinézetű liftben fogunk meghalni. Ami kicsit sem vonzó gondolat. Aztán körülbelül úgy a tizedik percet túllépve valószínűleg mindketten megfogadtuk magunkban, hogy soha többet nem fogunk liftezni, ami megint csak kapásból egy hazugság. Mert ha mondjuk akár Sin, akár én betévedek mondjuk egy tizenegy emeletes épületbe, melyikünk sétálna fel a tetejéig? Esélytelen. Egyáltalán van olyan, aki mondjuk a tizenegyediken lakik és mindig lesétál? Már csak a gondolatába is belefáradok...
Viszont ami kezdetben szórakoztató volt, nagyon hamar igazi félelemmé válik és még azután is jó néhány percig azon jár az agyam, hogy most akkor meg fogunk halni, itt a vége, nem köszöntem el a bátyáimtól, nem lesz aki úgy gondoskodjon a kaktuszomról, ahogyan én tudok... Szóval miután a lift előadja a hattyú halálát - velünk odabent -, nem mondom, hogy előttem lepörög az egész életem, de mondjuk átértékelek néhány dolgot.
- A fenébe... - elnevetem magamat. Egyébként még végrendeletem sincsen. Ha valakinek nincs végrendelete, mit csinálnak a tulajdonával? Nem mintha egyébként nekem olyan sok mindenem lenne, de tegyük fel... Van erre valami általános eljárás?
Egyáltalán miért érdekel ez engem? Mert mégsem lehet az a sorsom, hogy akkor most meghalok. Egy liftben. Pedig már munkát is találtam, a metrón sem tévedek el hatszor, amikor hazafelé megyek. De még annyi mindent szerettem volna elérni az életben. Mondjuk felnevelni a kaktuszomat, Joeyt - aki egyébként lehet, hogy már felnőtt, mert tegyük fel, hogy alacsony növésű. Akkor ez kihúzva.
- Remek. - Vigyorogva bólintok néhányat. Ha végül mégis meghalnánk, legalább azzal a tudattal hagyom itt ezt a kegyetlen világot, hogy utolsó perceimben tök kedves voltam valakivel. Nem mintha egyébként nem igyekeznék mindenkivel kedves lenni.  De mondjuk amikor reggelente Rod elfoglalja a fürdőszobát egy fél életre, olyankor lehet, hogy ez nem igaz rám.
Ám mielőtt még nagyon beleélném magamat ebbe a meghalunk, és itt a vége dologba, úgy tűnik, hogy a sors megkegyelmez nekünk, egy idősödő tűzoltó bácsi képében. Kedvem lenne felordítani, valami olyasmit, hogy 'Kiszabadultunk!", vagy mondjuk elkezdeni énekelni valami győzelmi indulót, esetleg csak simán hallelujah-zni, de végül mégis inkább megkímélem a közönségemet a látványtól - és a hangtól is -, magamat pedig attól, hogy totál hülyét csináljak magamból.
- Hál'Istennek - mondom megkönnyebbülten. Szép volt ez a ki tudja hány perc ebben a liftben, de azt hiszem épp ideje volt már annak, hogy valaki értünk jöjjön, mert a hátsóm már rendesen elkezdett zsibbadni. Sophie Wrighton a szép és finom nő, emberek.
- Remekül hangzik - sugárzó mosollyal nézek rá, hiszen mégiscsak KI-SZA-BA-DUL-TUNK. - Nagyon szívesen elmegyek veled. - Teszem még hozzá, legalább olyan mosollyal az arcomon, mint alig fél perccel ezelőtt. Egy leharcolt liftnél azért mégiscsak akadnak jobb helyek a kávézáshoz.


Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
121
● ● Reag szám :
68
● ● karakter arca :
bridget satterlee


Témanyitás ✥ Re: Irodaház •• Vas. Márc. 04, 2018 2:33 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sophie && Sin


Mikor labam vegre ujra stabil talajt er, kedvem lenne terdre borulni es addig csokolgatni a padlot, amig mindenki hulyenek nem nez; minden egiekre eskuszom, hogy soha tobbet nem szallok liftbe, inkabb kopom ki a tudom, meg egyebkent is.... Nem akarok meghalni. De hogy ne csinaljak komplett idiotat magambol, csak lassan, kimerten porolgatom le magam, meg a cuccaimat, ujra osszerendezve magam, hogy viszonylag szalonkepesen keruljek majd Bastien ele, hogy atadjam neki a kesz projektet, amit akart tolem. De meg mielott jocskan elkesve elrohannek, Sophie fele fordulok es a jobb napokat is latott telefonom nyujtom fele, szorakozottan beharapva az also ajkam.
- Ird be a szamod, es mondjuk.... este felhivlak, es megbeszeljuk? - Barmennyire is szeretnek meg tovabb itt allni es beszelgetni vele, kesesben vagyok; bar nem hiszem, hogy Bastien azok koze tartozna, akik egy negyven perces kesesert kibasznak az irodajukbol es legkozelebb kenyszeritenek, hogy foglaljak idopontot, azert nem akartam feszegetni a hataraimat. '
Igy hat jobb hijan varok, amig Sophie beirja a telefonomba a szamat; valamit motyogok meg arrol, hogy este hivom majd meg hogy koszonje meg helyettem is a tuzoltoknak, hogy kiszedtek minket. Aztan mar vagtatok is a lepcso iranyaban; van meg ket emeletem, amire fel kene futni, viszonylag gyorsan, szoval minel korabban elindulok, annal jobb... Es ha nem halok meg, mire felerek, meg lesz ket percem kitalalni valami magyarazatot arra, miert kestem majdnem egy teljes orat. Hah.
Aztan az elso lepcsoforduloval magam mogott hagyom az egesz liftes incidenst, a vigyori tuzoltobacsit meg Sophie-t; bar meg elgondolkodok azon, hova vihetnem ot, ami nem lesz tul edgy vagy klises, de vegul a gondolatmenetem megallitja az. hogy majdnem nekimegyek Bastien irodaajtojanak. Mely levegot veszek; kepes vagyok ra. Meg fogja erteni.
- Bocs, hogy kestem... Beragadtam a liftbe.
©️
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Irodaház •• Vas. Márc. 04, 2018 2:42 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Irodaház •• Csüt. Márc. 15, 2018 3:21 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Oh yeah, I go and cross the line
Sophie-nak

Körmeim kopogása az iPhone képernyőjén gyors egymásutánban hallatszik, szinte visszhangot ver az autó belsejében, mintha az eső kopogna a hófehér Mercedes tetején. Két éve kaptam a születésnapomra; akkor hatalmas dobbant a szívem, mikor megláttam, vörös szalaggal átfűzve a feljárón, de nem az örömtől. Mit akarhat ezért? Megint…? De nem. Nem ért hoznám sem aznap, sem azóta, talán tényleg csak ajándék, vagy a hallgatásom hathatós megvásárlása. Vagy az is meglehet, hogy anyám vette, fogalmam sincs, kinek a nevén van, hogy ki fizeti a számláit, díjait, vagy parkolási bírságait. Nem is érdekel. Jobban lefoglal, hogy magamban mosolyogva pötyögjek vissza Sera poénjára, amit az egyik évfolyamtársunk borzalmas szettjéről sütött el Messengeren.
Kopognak az ablakon. Összeszűkített szemekkel meredek a nőre; ázsiai vonásokkal rendelkezik, fekete haja szoros kontyban összetűzve a feje tetején, szürke szövetkabátja alól kilátszik semmilyen fehér blúza és ceruzaszoknyája. Résnyire húzom le az ablakot. – Igen…? – vonom fel egyik szépen ívelt szemöldököm.
Az ismeretlen nő szája megfeszül. Nem kellene ráncolnia a szemöldökét, a ráncok már így is kiültek a szeme sarkába. Sminkelhetne. – Elnézést, de itt nem parkolhat! – Az útpadka mentén felállított táblára mutat, mely ékesen hirdeti: „megállni tilos”. Még magasabbra vonódik szemöldököm íve, és visszanézek rá.
Na és?
Egyértelmű, hogy nem erre a válaszra számított.
Hát… Maga mégis itt parkol. Arrébb kellene állnia, így szabálytalan.
Miért, ki maga, a közterület felügyelet? Büntesse meg magát inkább azért a cipőért, amit visel, mert az igazi vétek az egész emberiség ellen! – Rámordulok, érzem, látom, hogy replikázni akar, hogy idősebb lévén (tök öreg, már vagy 35) ő nem ilyen bánásmódot érdemel egy olyan kis cafkától, mint én, de nem hagyom. Rátenyerelek a dudára. Mond valamit, valószínűleg arról, hogy hagyjam abba, de eszem ágában sincs. Egészen addig folytatom, míg fel nem adja, és háborogva el nem tolja magát az autómtól – remélem, nem hagyott zsíros ujjlenyomatot a fényezésen! –, és magában motyogva el totyog. Furán, mint egy pingvin. Megforgatom a szemeim, majd végül egy utolsó szelfit követően (ebből a szögből kifejezetten nagyon jó lett a sminkem ma reggel) kiszállok a kocsiból. Az egyik szemben lévő társasház ablakából egy férfi hajol ki, hogy kiabáljon velem a dudálás miatt, de csupán a középső ujjam lendül irányában.
Kopog a cipőm sarka az aszfalton, majd a járda kövezetén ahogy az irodaházhoz lejtek. Az üveg büszkén hirdeti több bérlőjét is, én azonban egy bizonyost keresek, és meg sem állok a megfelelő számig. A liftben egy öltönyös, telefonon a feleségével rezignáltan beszélgető igenis, drágám mellett utazok. A korához képest jól tartja magát, markáns vonású, és a hajába vegyülő ősz szálak is kellemesen izgatóak. Rámosolygok, ő pedig vissza; egyértelmű, hogy fél másodperc alatt elrabolom figyelmét a telefonról, az arcára ülő balgaságnak semmi köze a feleségéhez. Finom az illata, arcszesz; kevesen használják manapság. Ezért is bejönnek az idősebbek. Ezért, meg másért.
Szendén pillantok rá, először, majd vegyül bele valami kihívás, épp, ahogy szeretik; Ő szerez meg, legyen meg az érzés, de akard is, vágyj rá, ahogy a pornósztárok, áradozz. Flörtünket persze igen rövidre zárja a rövid liftezés, csak a kimagyarázandó csöndet és drága parfümöm utóját hagyom magam mögött, ahogy kiszállok a megfelelő emeleten. A cégnél a recepcióspulthoz lépek, és beadom az adut; az apám nevét, aki igencsak nagyösszegű megrendelésekkel bombázza újabban a céget. Nem értek hozzájuk, de ma unatkoztam. Eligazít, kit kell keresnem, én pedig az üvegfalú irodák és a kisebb dobozok közt szlalomozva indulok a kijelölt irányba.
Nagy megdöbbenésemre egy lányt találok ott. Nem lehet sokkal idősebb nálam, biztosan nincs még harminc, és egyértelműen nem egy szemüveges, nyakigláb informatikus, mint akit vártam volna. Hogy ez változtat-e a célomon? Cseppet sem. Határozottan lépdelek oda hozzá, türkíz magassarkúm egészen érdekes kontrasztot alkot a szőnyeggel. Mai öltözékem nem árul el olyan sokat státuszomról, mint általában, bár lenge bőrdzsekim így is többet ér, mint a legtöbbek gardróbjának egésze. – Te kezeled a Bonnet & Partners Production oldalát? – kérdezem, cseppet sem zavartatva, ha esetleg nem ér rá, vagy munka kellős közepén zavartam meg. Arcom kifejezéstelen, épp csak a nem tetszés rí le róla, ahogy leülök az asztal előtti székre, invitálásra nem várva. Vörös hajzuhatagom könnyed, kiszámított mozdulattal dobom át vállam felett, és rosszallóan grimaszolok. – Nem tetszik. Az egész szar. És rossz képeket használtál rólam. Azt akarom, hogy változtasd meg.

I can't help the devil likes to make my heart a double bed
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
31
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
» kisasszonyok
● ● karakter arca :
» sophie turner


Témanyitás ✥ Re: Irodaház •• Hétf. Márc. 19, 2018 7:01 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Roe & Sophie


Vannak azok a napok, amikor olyan mosollyal az arcomon érkezem meg az irodába, mint a ragyogó napsugár, meg vannak olyanok, mint a mai is. Egyértelmű jelnek kellett volna lennie, hogy amikor reggel kibotorkáltam a konyhába, fel kellett fedeznem, hogy elfogyott a kávé. A bátyám pedig már sajnos nem volt otthon, hogy le tudjam kiabálni érte a fejét. Bár az is elég valószínű, hogy a legutóbbi bevásárlás alkalmával nekem ment ki a fejemből, hogy vegyek. Magammal meg ugye minek kiabálnék? Mindenesetre a gondolat, hogy az ízetlen irodai kávéból kell majd innom, nem sokat javított a hangulatomon.
Meg az sem, hogy amikor beértem, a gépemre ragasztva három különböző neon színben pompázó cetli várt, a mai napon rám váró feladatokkal, amelyek közül úgy volt, hogy az egyik nem is az enyém lesz. Össze kell hoznom egy teljes weboldal dizájnját, elég szűkös határidőn belül, csak azért, mert az osztály kiskedvence, aki tövig nyal a főnöknek, valami hülye indokkal betegszabira ment. Pedig láttam ám a Facebookon, hogy a pasijával ment el wellnessezni... Na mindegy, legalább a következő fizetésnél esélyes lesz az a beígért bónusz. Még a reggeli meetingen is végig a bónusz gondolata járt a fejemben, nagy valószínűséggel ezért is nem vettem észre, hogy az osztályvezető hozzám szól.
- Sophie? - Hangsúlyából érezni, hogy nem először szólít meg. Basszus.
- Öö.. - Megköszörülök a torkom és óvatosan körbe pillantok. Meg tudnám most ölni a munkatársaim felét, akiknek az arcán küzdelmesen elfojtott mosolyt látok.
- Megkaptad Desi üzenetét a Myers megrendelésről?
- Igen..
- Oké. És menni fog a határidőn belül?
- Gondolom...
- Szuper. Többiek.. kérdés, kérés, óhaj, sóhaj? Nem? Nincs? Oké, akkor végeztünk is.
Magamban még tíz perc múlva, az asztalom mellett ülve is azon mérgelődöm, hogy bárcsak lecsaphatnám a főnököm, mint a taxiórát néha. Akkor nem idegesítene halálra a kicsattanó jókedvével és energiájával, ami bennem még mindig nem teng túlságosan túl, tekintve hogy az irodai kávé minden, csak nem jó. Ennek ellenére természetesen újabb adag gőzölög a bögrémben a könyököm mellett.
Viszont most már végre belemerülhetek valami olyasmibe, amit igazán élvezek és ami miatt lényegében rászántam magam, hogy jelentkezzek erre az állásra. Mondjuk tény, hogy a pincérnős dolog nem egy életcél volt, szóval egészen várható volt, hogy amint papírt szerzek róla, megpróbálok a szakmámban elhelyezkedni. És pont jól jött ki, hogy az exem egyik legjobb haverjának van ez a cége.
Szóval már éppen kezdem úgy érezni, hogy a napom nem is olyan bitang rossz, mint amilyennek indult, csak ne találna meg folyton ez a kollégám, aki mindig valami hülye viccel próbálja felkelteni az érdeklődésem, pedig tudja hogy...
- Mit a... - Még éppen időben pillantok fel ahhoz, hogy rádöbbenjen, ezúttal nem a munkatársam akar zaklatni valami hülyeséggel, szóval sikerül befognom a számat, mielőtt még nagyon rámordulnék az előttem álló.. vagyis most már ülő hölgyeményre. - Magának is szép napot, és igen, én. - Megerősítésképp még finoman bólintok is egyet. Elhajolok a monitor elől, ahol eddig könyököltem és hátrébb tolom picivel a székemet is. Szavai meglepnek, és bármennyire próbálom ezt nem kimutatni, szemöldökeim a magasba szaladnak.
- Ez öm.. - Összepréselem pár másodperc erejéig az ajkaimat, próbálok nem mosolyogni a hangnemen. - Ez sajnos nem megy ilyen könnyen. Ahhoz, hogy megváltoztassam, előbb egy új szerződést kell megírnunk a megrendelővel. Tekintve, hogy úgy emlékszem, a legutolsó találkozón arról volt szó, hogy minden megfelel. - Finoman félrebillentem a fejem és bármennyire igyekszem, nem bírom ki, hogy ne tegyem hozzá: - Ellenben a képen talán tudunk változtatni. - Lehet, hogy az osztályvezető nem lenne rám büszke ezért. De most komolyan. Rosszul indult a napom...



Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
121
● ● Reag szám :
68
● ● karakter arca :
bridget satterlee


Témanyitás ✥ Re: Irodaház •• Hétf. Márc. 26, 2018 6:25 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Oh yeah, I go and cross the line
Sophie-nak

Van-e jogom kötekedni? Nem igen. Amennyire én tudom, anyámék már mindent lefikszáltak, na nem mintha az a sok apróbetű ne arra lenne, hogy mindent ki lehessen játszani, és csak addig működhessenek együtt, míg mindkét félnek érdeke, aztán az nyerhessen, akinek több a pénze és befolyása. Csupán néhány pillantást vetek a berendezésre (még az kéne, hogy bámészkodónak higyjenek, vagy egy bamba falusi tehénnek!), a márványozott padlóra az előcsarnokban és az aranynak ható réztáblákra a recepció fölött, de tudom, hogy melyikünk állna nyerésre. A mostohaapám mindenesetre egészen meg volt elégedve a cég munkájával, sőt, kifejezetten áradozott a tehetségükről, és azt mondta, befektetésen is gondolkodik.
Ezért muszáj voltam ide jönni és jelenetet rendezni. Ha szerencsém lesz, talán még a díjszabáson is emelnek, ÉS emellett azon váloztatásokat is megkapom, amelyre szükségem van. Win-win szituáció, ugye?
Azzal persze nem számoltam, hogy nem egy szemüveges vakegér lesz az, aki az ügyeket intézi. Csúnya dolog az előítélet, azt mondják; az egyik pszichológus professzor inkább azt mondta, hogy a túléléshez van köze, meg ahhoz, hogy az emberiség a változáshoz adaptálódott, ezért éltünk túl mindezidáig, és ebbe beletartozik az is, hogy információt gyűjtünk. Hogy ne kelljen túlterhelni az agyunkat a millió információval, amolyan gyökér-könyvtárat üzemeltetünk, alapvető ismertségekkel, amik alapján a látatlant megítéljük. Ez a hozzáállás tetszetősebb számomra, bár majdnem biztos vagyok benne, hogy a proff nem gondolta, hogy figyelek, ahhoz látszólag túlzottan lefoglalt, hogy a hasát simogassam, mint egy macskának. A tanári kar új enerációját képviselte, a neve előtt már ott virított a doktor, de még nem indíthatott saját tárgyat; ez is egyike volt azoknak, amikről panaszkodott. A férfiak meglepően sokat panaszkodnak ahhoz képest, hogy minket, nőket tartanak hisztérikának. Főleg azután szeretnek kötetlenül, gátlások nélkül beszélni, hogy kielégülten fekszenek összegyűrt ágyneműn, egy feleannyi idős nő testét simogatva. Legtöbbször hülyeséget beszélnek. Ha nem, azzal viszont jól járok.
Vajon a mostohaapám duplán is jól járt ezzel az üzlettel? Összeszűkített szemekkel mérem végig a lányt, alig lehet idősebb nálam, ha egyáltalán az. Nevetséges, és ő a szakmai profizmus csúcsa? Nagyon úgy néz ki, mint aki másabb féle szolgáltatást nyújt mesterien tettetett lelkesedéssel. Érthetetlen és illogikus módon önt el valami… Valami vörös és forró. Helyettem ilyeneket választ? Igen nagy visszaesés. – Nem érdekel, mennyire megy könnyen – vonom fel egyik szépen ívelt szemöldököm rideg elutasítással. Közbeszólok, pofátlanul, mert megtehetem. Mert itt én vagyok a fizető vendég. Majdnem. – Ha új szerződést írsz, nem megy véletlenül semmibe az előző? Az szerződéstől elállás, ha jól tudom.
Fogalmam sincs az üzletről, csak annyi, amennyi kell; és az az, hogy nem érdekel. Majd lesz más, aki megoldja helyettem.
A legutolsó találkozó az ez. És én nem vagyok megelégedve. – Nem fog eltántorítani; épp ráérek, és ha kell, munkaidő végéig fogom nyüstölni, mert ráérek, mert lehet, mert az anyám férje képes a hozzá hasonlókra lecserélni. Engem! A lehetőségre összeszűkülnek a szemeim, oldalra biccentett fejjel figyelem. Ragadozó-tekintet. – A talán nem elég jó. Változtatni kell. De a szín sem tetszik. Nem a jó árnyalatú vörös. Ez burgundi. Az anyám haja mahagóni. Biztos, hogy szakember vagy? Hány éves vagy egyáltalán? Ihatsz legálisan? Tudod, mit? A főnökkel akarok inkább beszélni.

I can't help the devil likes to make my heart a double bed
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
31
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
» kisasszonyok
● ● karakter arca :
» sophie turner


Témanyitás ✥ Re: Irodaház •• Szer. Márc. 28, 2018 6:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Roe & Sophie


Ha a szüleimet kérdezném, valószínűleg még mindig azon a véleményen lennének, hogy elcsesztem az életem. Annak ellenére, hogy már rendes munkám is van, ahol kapok fizetést és arra nevelődöm, milyen is pontosan napi nyolc órában egy irodában ülve úgy csinálni, mintha a munkaidőm minden percében produktív lennék. Csak azért, mert a többi velem egyidős fiatallal ellentétben én nem engedtem a társadalom nyomásának és nem mentem a gimi után rögtön egyetemre. Sokkal inkább arra vágytam, hogy Párizsba jöhessek, a bátyámhoz és kicsit azzal foglalkozzam, amivel csak akarok. Ami nyilván nem feltétlenül az volt, hogy egy cégnél dolgozzak. Mindegy.
Főleg az olyan helyzetek miatt, mint ez a mai is. Bár tény, hogy a mai napom a kezdését tekintve sem indult túl jól. De ha már választhattam volna, inkább nem akartam volna emberekkel foglalkozni ma. A problémás ügyfelek valahogy mégis az ilyen napokon tudnak megtalálni.
Mert minek is lehetne nevezni a velem szemben ülő... lányt? A fejemben persze ezer és egy jelző pörög le, ahogyan emlegethetném - persze csak a háta mögött -, és tulajdonképpen mind-mind egyetlen szónak a szinonimái. De ha már ma megtalált az élet összes elképzelhető csapása, miért is ne birkóznék meg ezzel is? Csak igyekeznem kell, hogy ne vágjak pofákat.
- Sajnos nem tudok gyorsítani a folyamaton - vonom meg a vállaimat egyszerűen. Ha akarnék sem menne gyorsabban, különösen most, hogy olyan hangnemben kérnek valamire, hogy bennem szép lassacskán kezd felmenni a pumpa.
- Elállásról alapvetően akkor beszélnénk, ha nem teljesítettük volna a szerződésben foglaltakat. - Jesszus, mikor kezdtem el ennyire érteni ehhez?  - Egy módosítás talán még belefér, de arról írásos értesítőt küldünk a megrendelőnek - magyarázok tovább, magamat is meglepve, hogy ennyire könnyen el tudom magyarázni. Mégiscsak ragadt meg valami abból a múltkori továbbképzésből, ahol több időt töltöttem a tapéta tanulmányozásával, mint azzal, hogy odafigyeljek a cég jogászára. - Igazából a jogi osztály mondja meg, hogy új szerződés kell-e. Azt hiszem ha a kifizetés már megtörtént, adott időn belül van lehetőség a módosításra. Ha ez letelt, akkor új szerződést írunk.
Meglepem saját magam azzal, hogy ilyen nyugodtan tudom magyarázni a jelenlegi felállást. De mivel ennek az egész ügynek én csak egy aprócska darabja vagyok - aki egyébként baromira nem ért mindenhez, kezdve a jogi papírokkal és jogszabályokkal -, nem érzem úgy, hogy különösebben aggódnom kellene az ügyféllel kapcsolatban. Maximum azon kellene bosszankodnom, hogy kétszer kell elvégeznem ugyanazt a munkát.  - Viszont ahhoz, hogy a változtatásokat megcsináljam, meg kell beszélnünk egy találkozót a megrendelővel, aki az Ön...? - kérdőn vonom fel a szemöldökömet, a velem szemben ülőt fürkészve. Igyekszem rájönni melyik megrendelőről is van egyáltalán pontosan szó, tekintve, hogy annyira ember jár az irodába, hogy néha azt sem tudom, éppen kinek a honlapjával foglalkozom.
- Engedély nélkül nem tudok változtatni. - Állításom olyan szilárd alapokon áll, mint egy.. Nem is tudom, bármi ami szilárd alapokon áll. Ha nem kellene féltenem a hátsóm, simán elszórakoznék az oldallal. De ez nem megy így, akárki kénye-kedvére.
- Nem dolgoznék itt, ha... - Ingerülten fújok egyet, amikor megint félbeszakít a millió kérdésével és csak egészen kicsi hiányzik ahhoz, hogy még a szememet is megforgassam. De ha már amúgy is a főnököt kéri, gyakorlatilag megtehettem volna, nem?
- Az jelenleg sajnos nem fog menni. - Mosolyt erőltetek magamra, bár tény, hogy nem a legőszintébbre sikerül. - Az osztályvezetőnk sajnos jelenleg házon kívül tartózkodik. - Utoljára akkor láttam, amikor energikus léptekkel megindult a lift felé, nekünk pedig csak annyit nyögött oda, hogy most elmegy ebédelni. Valószínűleg még mindig három szinttel lejjebb flörtöl valakivel az ebédje felett.
- Én bízom benne, hogy meg tudjuk ezt beszélni...


Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
121
● ● Reag szám :
68
● ● karakter arca :
bridget satterlee


Témanyitás ✥ Re: Irodaház •• Vas. Ápr. 01, 2018 9:20 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Oh yeah, I go and cross the line
Sophie-nak

Nem szeretem a tötymörgést, a várakozást, a a várattatást. A plázában is bármikor fellökök bárkit, ha úgy ítélem, túl lassan halad előttem, és ha rajtam múlna, a járdákon is ugyanúgy lenne gyors sáv, mint az utakon; aki bizonyos sebesség alatt oda mer lépni, megrázza az áram. Vagy szabadon seggbe rúgható. Az nem kifogás, hogy fáj a lába, gyerek vagy idős, akkor álljon el az utamból, és egyébként is, negyven felett miért jár bárki plázába? Lehetetlen alakok. Pont, mint ez a címlapról szalasztott nevetséges grafikus-származik. Nem baj az, ha valaki a kinézetével keresi a kenyerét; csak akkor ne bújjon olyan kamuszövegek mögé, minthogy az eszéért kedvelik. Ébredj, csillagom!
És még azt is várja, hogy elfogadjam a válaszát, miszerint ez márpedig ilyen lassú. Még mit nem! – És ezt ki döntötte el? Te? – fonom torzóm köré a karjaim rideg feldúltsággal. Nem értek a szerződésekhez, egy cseppet sem, de nem hiszem, hogy ő olyan sokat tudna. Komolyan. Annyi lehet, mint én. Ki előtt kellett térdepelnie, hogy bármit is mondhasson egy professzionálisnak nevezett munkahelyen? Abban bíztam, hogy egy pasassal fogok itt összefutni, azért találtam tökéletesnek ezt a kivágott felsőt is, ami gazdag belátást enged dekoltázsomba, én pedig kérlelhetetlenül közszemlére is teszem. Nem tudok perpillanat elképzelni nagyobb örömet annál, minthogy Tomas egyszer csak arra ébred, hogy megváltozott az egész oldal designja; hogy érezze, milyen, ha kicsúszik a kezedből az irányítás. Persze, hamar túltenné magát rajta, nem lenne meghatározó élmény, de azt mondják, egyetlen idegeskedéssel töltött óra is évekkel veti vissza az élettartamod. Annyi ideges percet szánok számára, amennyit csak tudok.
A szüleim. Jackie Mordeau és Tomas Bonnet. Ismerősek lehetnek kábé bármelyik magazinból vagy valamire is érdemes francia filmből. – Utálom Tomas filmjeit, mert úgy érzem, benne van a lényének egy része, és bármely darabkáját is jelenti, nem vagyok kíváncsi rá. Az viszont tagadhatatlan, hogy élvezettel sütkérezek a hírnevük okozta felhajtásban, és a pénzben; főleg a pénzben, bár az ismertség sem rossz, és a helyek, ahová bejutok. Csupa felszínes csillogás és aranyköntösbe csomagolt rothadó értékek. De amíg mindenki csak a kristály és gyémánt ragyogását látja, a selyem finom susogásának és Cristal bódításának él, nem számít. Too glam to give a damn.
Tisztítsa ki a füleit. Most adtam engedélyt. És ha már ott vagy, azzal a fülbevalóval kezdj valamit, mert… – A fogamat szívva gesztikulálok a sajátom felé, de közben az övét nézem. Igazából nem mondanám, hogy gond van vele. Olcsó vacak. De az nem meglepő; sajnos egyelőre nem büntetendő bizsut hordani, vagy ami azt illeti, a közízlést sérteni, pedig bárki, aki pepitát húz csíkossal, vagy akármivel, megérdemelné. Kiürülnének a turistaparkok.
Látom rajta, hogy idegesíti a közbevágásom, és ha épp nem foglalna le, hogy még több, egyébként teljesen felesleges kérdéssel bombázzam, és általánosságban, hogy jelenetet rendezzek. Kellemesebb persze mindezt nyílt terepen végezni, de egy iroda sem rossz, ahol ráadásul utána több napot is el kell töltenie. A kirúgatás erős lenne; találnának mást, akit még nem húztam fel, és sokkal kellemesebb arra gondolnom, hogy itt kell még ülnie egy darabig. – Véletlenül épp házon kívül, ugye? – emelem meg a szemöldököm. Az anyám nem ostobának nevelt. Lelketlen, pszichotikus ribancnak, talán. De nem ostobának. Olyan nincs, hogy teljesen felügyelet nélkül hagyjanak egy ilyen kis libát, még engem sem szoktak egyedül hagyni. Van itt valaki, legfeljebb nem akar szólni neki. De nem baj. Játszhatunk még. – Eddig is beszéltünk. És nem volt valami sikeres… Ám legyen! Elárulhatnád – hajolok közelebb hozzá bizalmasan –, hogy melyik kuplerájban szerezted a diplomádat. Én pedig beszélek velük, hogy adják vissza, bármennyit is fizettél érte. Ez a weboldal lenne a legfőbb bizonyíték. Mert, ugye ezt te sem gondolhattad komolyan…? Kezdődik a színeknél, mint mondtam, ez a zöld és a vörös, mi ez, profi weblap vagy karácsonyi girland? – Tudom persze, hogy nem az ő döntése volt. Az apám kedvenc színei, és általában mondani is szokta, hogy miért, hogy mert ez a családuk címere, a vörös az erőt jelképezi, és yada, yada, yada, nem szokásom figyelni arra, amit hablatyol. Még azt is el tudom képzelni, mennyivel többet kalkulált bele a cég a költségekbe, mert ilyen ronda színeket kellett használniuk, amelyek rontják a portfóliójuk. – Arany. Aranyra akarom, arany, fehér és türkíz. Na és azok az áthatások! Túl lassúak. Lajhároknak készülnek talán? – Vizslatekintetem rávillan, leplezés nélkül méri végig azokat a részeket, melyeket látok az asztal takarásából előbukkanni, szándékosan hosszan, hogy egy kevés kényelmetlenséget okozzak. – Vagy téged másért alkalmaznak? Biztos, hogy nem a titkárnő vagy?

I can't help the devil likes to make my heart a double bed
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
31
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
» kisasszonyok
● ● karakter arca :
» sophie turner


Témanyitás ✥ Re: Irodaház •• Hétf. Ápr. 23, 2018 10:18 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Roe & Sophie


Valamilyen furcsa oknál fogva felrémlik nekem, hogy egyszer, még a középiskolában volt egy órám, ahol a tanár arról magyarázott, hogy ha véletlenül olyan munkát vállalunk el, amit nem igazán szeretünk, vagy egyszerűen csak nem egyezik az értékeinkkel, inkább hagyjuk ott és ne féljünk váltani. Na, most őszintén megfordul a fejemben, hogy amint sikerül kitessékelnem a vörös hajú szörnyeteget hölgyeményt az épületből, beszélek Bastiennel a főnökömmel és azonnali hatállyal felmondok.
Mindenkinek van egy álom munkája. Tény, hogy számomra ez azt jelenti, ha valahogyan, mindegy hogy hogyan, de rajzolhatok. Viszont az is tény, hogy Bastien és én nem abban állapodtunk meg, hogy egy titkárnő, vagy szimpla ügyfélszolgálatos munkáját is ellássam. Egyébként sem mondanám, hogy kifejezetten értek a dolgokhoz, amelyek szóba kerülnek, mert a legtöbb esetben semmi mást nem csinálok a konkrét grafikákon kívül, amelyek felhasználásra kerülnek egy-egy weboldalon. Lehet, hogy mégsem éppen ez lesz az a munka, amit életem végéig végezni akarok?
- Szívesen átirányítom egy másik kollégához. - Egészen kevés hiányzik ahhoz, hogy kitörjön belőlem egy hatalmas sóhaj és megfűszerezzem a dolgot egy facepalmmal is, valahogyan mégis marad bennem annyi tartás, hogy ne tegyem meg. - De ő is ugyanazt fogja mondani, amit én. - Azt mondják a megrendelő az első. De amikor a megrendelő úgy tesz, mintha ő maga találta volna fel a spanyol viaszt, akkor valahogyan az én türelmem is egészen végesnek bizonyul. Különben is, rossz napom volt. Van.
- Áá... - Bólintok ugyan a válaszára, de hiába. Ugyanis az elhangzott nevek mellé nem tudok arcokat társítani, lévén nem tősgyökeres francia vagyok, és mióta itt lakom sem szenteltem kifejezetten sok időmet annak, hogy megismerjem az itteni kultúrát. Sokkal inkább csak élek bele a nagy világba. - Akárkik is legyenek, mivel a szerződésben ők szerepelnek, azért az Ő beleegyezésük is kelleni fog a változtatásba. Amit továbbra is egyeztetni kell a jogi osztállyal. - Mennyivel egyszerűbb lett volna minden, ha csak szimplán annyit mondok, hogy egyébként nem én foglalkozom a szóban forgó weboldallal. Vagy ha tényleg nem én foglalkoznék vele.
- Nos... - Fintoromat igyekszem mosollyá formálni, azonban amikor rájövök, hogy ez egyre nehezebben megy, inkább összepréselem az ajkaimat, nehogy valami olyasmi csússzon ki a számon, aminek nem lenne szabad. - Fülbevalók ide, vagy oda... Én csak annyit tehetek, hogy továbbítom a kérését a szerződéshez illetékes kollégához, vagy elkísérem Önt hozzá. Az eredményekre várni kell. - Finoman megköszörülöm a torkom és ahelyett, hogy a vöröskére néznék, kattintok néhányat a gépemen, hogy legalább felírni tudjam a követeléseket, ha elfogadja az ajánlatom és tesz néhányat. - Ha most rögtön változtatnék, akárki kérésére, bárki bejöhetne, akár az utcáról is, hogy változtatni akar valamilyen honlapon.
- Nem én irányítok. - Akaratlanul is elégedett mosoly kúszik az arcomra az eddigiekkel ellentétben talán kicsikét (de tényleg csak icipicit) jobban értékelem a főnökömet, aki nekünk ezerrel osztogatja a teendőket, míg Ő jelenleg is valahol máshol tölti a drága idejét.
Már éppen azt hiszem, kicsit lenyugodhatnak az idegeim, amikor a sárkány elkezd tüzet okádni, én pedig olyan erővel szorítom össze az összekulcsolt kezeimet, hogy még az is megfordul a fejemben, mindjárt eltöröm az egyik ujjam. Egyrészt úgy érzem le tudnám harapni a fejét, amiért van képe olyan jelzőkkel illetni, amelyeket használ, másrészt mintha kést szúrt volna belém - tényleg úgy tűnik, mintha azért lennék itt, mert eleget térdeltem valaki előtt? Azzal a lendülettel döntöm el, hogy ha csak egy kicsit is, de annyiféle módon lassítom a folyamatot, ahogyan csak tudom.
- A diplomámmal kapcsolatban kérdezze főnökömet. A titkárnője szívesen egyeztet időpontot hozzá, mondjuk úgy egy hónap múlva talán lesz szabadideje. - Merev félmosolyt eresztek meg felé, még mindig megfeszült idegekkel gondolok vissza a szavaira. - Addig is, ha meg tudná mutatni a saját diplomáját, vagy bármilyen papírt a hozzáértéséről a témával kapcsolatban... - A mosolyom immár sokkal mézesmázosabb, és mindketten tudjuk, hogy hamis, mint egy olcsó gyémánt. - Akkor akár helyet is cserélhetünk. Ellenkező esetben én leszek az, aki bármit is tehet Önért.
Az idegességemet mutatja, hogy amikor színekről kezdünk el beszélni, a kelleténél talán kicsivel erősebben kezdem el ütni a billentyűzetet, hogy lejegyezzem, amit mond. - A honlap kódolását nyilván nem én végzem. Az én dolgom a logó és a színek kiválasztása és elkészítése. Adjam meg esetleg a kollégám telefonszámát, akivel beszélhet a ezekről a részletekről?
- Ó, nem, a titkárnővel akkor találkozott, amikor eligazítást kért. Nyugodtan utánanézhet a korábbi munkáimnak a honlapunkon. - Határozottan pillantok rá, igyekszem a lehető legmagabiztosabbnak tűnni, miközben tudom, hogy erről tutira mesélek majd a bátyámnak, amikor végre vége lesz a mai napnak és hazamehetek. Ekkora házisárkányt, hú.


Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
121
● ● Reag szám :
68
● ● karakter arca :
bridget satterlee


Témanyitás ✥ Re: Irodaház •• Vas. Május 27, 2018 10:29 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Oh yeah, I go and cross the line
Sophie-nak

Ez már csak szőrszálhasogatás! – forgatom meg a szemem jól láthatóan és erőszakosan. Nem akarok persze semmit elérni ezzel az egésszel; nagyon jól tudom viszont bizonygatni az ellenkezőjét, olyan jól, hogy néha még én is elhiszem magamnak, hogy valamit magamra kéne vennem. Az már más kérdés, hogy egyébként mindketten nagyon jól tudjuk (vagyis, Neki is nagyon jól kéne tudnia), hogy soha semmi sem úgy működik, mint ahogy jogilag kellene. Ha úgy lenne, az egész világ rohadtul belassulna; nem, szebb dolog azzal takarózni, hogy minden a szabályok szerint törtrént, közben pedig úgy húzni és tolni a lapokat, ahogy az éppen gazdaságilag kedvező. Pénz beszél, ahogy mondani szokták; meg azt is, hogy a pénznek nincs szaga. Hülyeség, igenis, van neki. És az egyik legkedvesebb illat, valami hasonlónak képzelem a hatalom esszenciáját is.
Ha Ő (Sophie, jól látom a névtáblán?) nincs ezzel tisztában, nagy bukás vár még rá, orral előre.
Csakhogy én nem akárki vagyok! Figyelsz te rám egyáltalán? Vagy túlzottan elfoglal a pasziánsz a gépen? – ráncolom a szemöldökömet rosszallóan. Úgy döntök végül, hogy velem egykorú lehet, ami azt jelenti, hogy nagyon, nagyon pályakezdő; és ha elég jó vagyok, akkor hamarosan akut pályaelhagyó is. Kíváncsi voltam, meddig bírja anélkül, hogy visszabökne, jelét adva annak, hogy személyes szinten éri a piszkálásom, és valahol elégedett voltam, hogy ez viszonylag közepes idő alatt érkezett el; nem kellett fél órát vitatkoznom érte, de nem is az első mondattal rukkolt elő a személyeskedés reakciójával. Akkor azonnal kirúgattam volna. Így… Így csak élvezem még egy kicsit az idegein való táncolást, s egyúttal Tomas jó hírének porba táncolását. Az igazi az volna, ha sikerülne heves vitát kezdeményeznem a lánnyal, hogy aztán felkaphassak valamit és az arcába öntsem; nem miatta, persze, igazából egy kicsit sem érdekel, de azzal biztosra mehetnék, hogy az Ő befektetése kudarcba fullad, és kereshet valaki mást. – Ugye te sem gondolod komolyan, hogy bárki egy egész hónapot töltene bármivel a kedvedért? – vonom fel a szemöldököm, erősen sejtetve, hogy másokkal, például velem, nincs ilyen időhatár. Nem feltétlenül tervem lealacsonyítani magam alá, de ha már így jön ki a lépés, ártani nem fog. Már nekem. – Nem kell diploma ahhoz, hogy lássuk, ha valami ronda, ezt egyszerűen szépérzéknek nevezik, bár sajna nem lehet kilóra vásárolni a boltban, mint azt a borzalmas szemfestéket, amit használsz. – A szupermarketekben és drogériákban vásárolható egyszerű termékek, mint a Miss Sporty és társaik a szépségiparral szembeni támadások, ha engem kérdez bárki, és ugyanazzal a termékmegnevezéssel illetni őket, mint egy igazi márkásat már majdnem felségárulás. – Nem kell egyik irodai ugrabugra telefonszáma sem, csak és kizárólag a főnökéé. A személyes, nem az irodai. Bár majdnem biztos vagyok benne, hogy meg fogom találni a személyes kontaktok között. Ne rendezkedj be túlzottan erre, meg hasonló nagy projektekre… Nem fog tetszeni. Egy hét múlva ilyenkor pedig már az ügyvéd lesz az, aki elmondja ugyanezeket a drága jogi osztálynak, amiért annyira odavagy. – Felpattanok, nem sokon múlik, hogy a szék ne boruljon fel mögöttem. Ráérősen, s inkább elégedetten, mint dühösen igazítom meg a táskám a vállamon. Így, állva nézek le rá, ajkam szegletében jó kedélyű görbület feszül, epés felhanggal. – Élvezd, amíg tudod, Sophie drága. – Negédesen integetek neki, majd közelgő győzelmem biztos tudatában fordulok sarkon, a reakcióját meg sem várva, hogy ruganyos, magabiztos és hosszú léptekkel induljak a lift felé. Még nem döntöttem el, hogy valóban szólok-e az ügyvédek valamelyikének; úgyis tudom, hogy ezt az egészet nem Tomas vagy anya intézte személyesen, hanem valamelyikőjük asszisztense, őket pedig mérhetetlenül könnyű átverni. A hangulatomtól függ; mint minden.
Talán őrült ribanc vagyok, de legalább nem hülye ribanc. És most szükségem van egy frapuccinora.

I can't help the devil likes to make my heart a double bed
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
31
● ● Reag szám :
22
● ● Keresem :
» kisasszonyok
● ● karakter arca :
» sophie turner


Témanyitás ✥ Re: Irodaház •• Vas. Május 27, 2018 4:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Irodaház ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Irodaház
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-