Madison Theresa Callaghan
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Legújabb történetek

✥ Today at 7:16 pm ✥

✥ Today at 7:05 pm ✥

✥ Today at 7:02 pm ✥

✥ Today at 6:27 pm ✥

✥ Today at 6:27 pm ✥

✥ Today at 6:26 pm ✥

✥ Today at 6:07 pm ✥

✥ Today at 5:56 pm ✥

✥ Today at 5:46 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Madison Theresa Callaghan



✥ Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Madison Theresa Callaghan •• Szer. Jan. 03, 2018 6:38 am

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Pankrátor Maddie,

amikor először felmerült a karakteráthozatal ötlete, még nem hittem volna, hogy így felkavarjuk az amúgy sem nyugodt állóvizet a párossal, vagy ilyen jó lehetséges játékötletek és koncepciók fognak felmerülni a későbbiekre, de nem is tagadom, nekem abszolút visszahoztad a kedvem a kis pároshoz
Attól függetlenül, hogy "csak" összefoglaló volt az elmúlt egy év eseményeiről, érdekes volt látni, hogy a karaktered mégis hogyan élte meg élete nagy változásait, fordulópontjait. És azt hiszem, így utólag jó ötlet volt ugrani egy kicsit az időben, legalább az ikrekkel is több mindent lehet kezdeni, mintsem gyönyörködni bennük meg ájuldozni tőlük Már most tüneményesek, de képzelem, mi lesz itt később, ha beindulnak mindketten Rolling Eyes Mindenesetre én már most is imádtam olvasni, kimondottan szívet melengetőek voltak az életre keltett jelenetek, ahogy maga a karaktered is hozta a maga aranyos, megszokott formáját a jópofa megnyilvánulásaival meg beszólásaival Lásd a téves riasztások... Rolling Eyes
Hajthatatlan férj ide vagy oda, azért belegondolva, tényleg le a kalappal, amiért egy ilyen költözésre rá mertél bólintani, távol minden rokontól anyóstól, kisgyerekekkel... mondanám, hogy ezután minden gördülékenyebben fog menni, de magunkat ismerve, unatkozni nem fogunk eztán sem, kíváncsi vagyok, mennyi mindent sikerül majd kijátszani, megvalósítani az elképzelésekből, vagy épp mennyi váratlan fordulat fog még kibukni a kis páros életében?

Tovább nem is húznám az időt, megkérlek, hogy foglalj avatart, aztán sipirc játszani! Jó szórakozást! edi


avatar
tudomány emberei
Tell me your secrets
Online
● ● Posztok száma :
398
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt


✥ Szeretettel Madison Callaghan tollából
Témanyitás ✥ Madison Theresa Callaghan •• Szer. Jan. 03, 2018 12:21 am

Madison Theresa Callaghan
The flower that blooms in adversity is the most rare and beautiful of all

általános jegyzet
» Anyja neve: Margaret Robertson
» Apja neve: Stephen Blake
» Születési hely: Sydney
» Születési idő: 1988. 07. 10.
» Mikor érkezett a városba: 2 hónapja
tudj meg többet
» Becenév: Maddie, Mad, Thea
» Avatar Alany: Freya Mavor
» Karakter kora: 29
» Választott csoport és foglalkozás Civil

» Egyéb hozzátartozók;;
Jeremiah Callaghan: imádott férjem. Jerryvel közel tíz éve ismerkedtünk meg, és részemről bizony szerelem volt első látásra. Nem mondom, hogy rózsaszín cukormázas volt a házasságunk, sőt, az a bizonyos hetedik év majdnem kifogott rajtunk is. Nem sokkal az esküvőnk után már családot terveztünk, de az élet közbe szólt, és csak egy éve érkeztek közénk ikerlányaink. A világ végére is követném őt, tisztában vagyok mindkettőnk hibáival és rossz tulajdonságaival, de elképzelni sem tudom az életem nélküle. Ezért is egyeztem bele a költözésbe, pedig tudtam, hogy nem lesz egyszerű két tipegővel egy másik kontinensre bútorozni.

Katie & Molly Callaghan: iker csajszikáim. Azt mondják, férfivá fel kell nőni, de nőnek születni kell. A lányaim is ilyenek, mert bár még csak egy évesek, máris olyan személyiségük van ami bárkit elvarázsol. Cserfesek és vidámak, elevenek és angyaliak. Reggelente együtt választom ki velük a ruháikat, és már most imádják, amikor a pelyhes kis hajacskájukat fésülgetem. Az apjukkal együtt ők lettek a világom középpontja, és bárkinek átharapom a torkát aki csak egy rossz szót is szól rájuk. Molly és Katie egyszerűen tökéletesek.



2016, december 24

Még tegnap éjjel kezdődött. Éreztem, hogy fájdogál a pocakom, de azt hittem csak a bőséges vacsora az oka. Volt már két téves riasztás is, amikor túlettem magam, vagy épp fűszereset ettem, és emiatt ráhoztam a kedvesemre a frászt váltig állítva: születés helyzete állt elő! Mindkétszer rohantunk a kórházba, én pánikba estem, aztán kiderült, hogy ezek még messze nem szülési fájdalmak. Így aztán nem is reagáltam túl a szúró érzést, de aludni se tudtam tőle. Hajnalban ébresztettem fel Jeremiaht, amikor már megfigyelhető volt némi rendszeresség a fájások közt, és erősödtek is. Szóval, bejöttünk a kórházba ahol azóta is dekkolok, szabad szülőszobára várva és arra, hogy valaki végre kipaterolja belőlem a bébiket mert nagyjából három órája már zokogtam a fájdalomtól és a kimerültségtől. De amíg a szívhang rendben és nincs semmi komplikáció, addig a sürgős eseteket veszik előre, ahol baba és mama is veszélyben vannak. Látom Jerryn, hogy már nagyon ideges, és végképp kezd elpattanni valami nála, hogy a felesége és az iker lányai sem élveznek semmiféle elsőbbséget a kórházban amikor pedig komoly fájdalmaim vannak. Még én próbálom nyugtatni, hogy minden rendben van, és a babáinknak sincs semmi baja, holott ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Úgy bámulja a monitort amin a picik szívverése látható, mintha épp a lottót húznák, és neki már csak egyetlen szám hiányozna a telitalálathoz.
Aztán egyszer csak egy szó nélkül elszalad mellőlem, ezzel a totális pánik szélére taszítva egy pillanat alatt. Fél perccel később már tolnak is a lift felé, egy doki és egy nővér is a fejem fölött magyaráz valamit, Jerry pedig nekik osztja az észt valami nem tudom én milyen szintről. Határozottan úgy érzem, hogy gáz van, bármennyire is az ellenkezőjét próbálják sugallni.
- Baj van a babákkal? – kérdezem halkan, aggodalmasan. – Jerry, baj van?! – és látom rajta, hogy hazudni fog mint a vízfolyás, hiszen az orvos arcát vette elő. A rohadt életbe! Hirtelen minden félelmem igazolódni látszik anélkül, hogy bárki egy szót is mondott volna. Vagy ha mondott azt nem hallottam, azt hiszem hisztériás állapotba kerültem.
A következő emlékem az, hogy a kezembe nyomják Mollyt. Akkor már semmi nem számít, maszatos, sír, de látom, hogy jól van. Katie néhány perccel később landol a karjaimban, én pedig semmi mást nem tudok csak bőgni velük együtt és vigyorogni, amíg Jerry is mellém nem kerül. Eddig ő vigyázott ránk, ahogy megígérte, de most már végre ő is félig meddig civilként, újdonsült apaként nézheti meg a porontyainkat. Megérte ez az egész, pláne amikor óvatosan a kezébe veheti a két kislányt. Minden, ami csak számít, az egész világom itt van ebben a szobában, a megkönnyebbültségtől pedig nem tudok mást tenni mint tovább pityeregni és azt motyogni egyfolytában: „milyen szépek!”

2017, szeptember

-Molly! Gyere ide picim, gyere! – teli szájjal vigyorgok a kislányomra, aki ingatag léptekkel közeledik felém, három lépés az egész, mégis mintha az Olimpián versenyezne, úgy drukkolok neki. Csodálatos élmény, amikor a gyermeked megteszi az első lépéseket önállóan, és éppen feléd indul el. – Jerry! Jerry, Molly elindult! – kiabálok lelkesen, aztán rádöbbenek, hogy a férjem (szokás szerint) nincs is itthon. Átölelem a babámat, amikor elém ér, és nagy, cuppanós puszit nyomok az arcára. Jeremiah lemaradt erről a pillanatról, és ezt nem lehet bepótolni. Este van, a vacsoraidő is elmúlt már rég. A lányoknak már aludnia kellene, de Jerry azt mondta délután végez, és jön is haza, meg akartuk várni. Tudom, hogy nem rajta múlnak ezek a dolgok, de akkor is elszomorodok, amikor arra gondolok, hogy lemarad mindenről a kórház miatt. A lányok miatt mosolyt erőltetek magamra, és két kezembe fogom őket, míg a hálószobába sétálok velük. Amikor Jerry nincs itthon, velük alszok, összebújunk a hatalmas ágyon és apa illatát szaglásszuk mind, a párnájára és alvós pólójára csurgatva a nyálunkat. Most is így lesz, simogatom Katie hátát, másik kezemmel Molly pocakját míg el nem alszanak miközben az óceánt bámulom. Lassan két éve mennek így a dolgok, a sok túlóra és a sürgős esetek amik miatt rengeteget kell dolgoznia a páromnak. Persze vannak rosszabb és jobb időszakok, de most olyan mélypontot értünk el mint eddig még soha. Ha a mamám nem lett volna, és nem segített volna amikor a csajok születtek, nem tudtam volna helytállni, és minden szétesett volna, de most úgy érzem végképp magamra maradtam. Emiatt nem hibáztatom a férjemet, de tény, hogy ez a néhány apró talpakon megtett bizonytalan lépés volt az utolsó csepp a poharamban. Lehet, hogy ez csak valami szülés utáni depresszió, de akkor sincs velünk, és ettől egyre inkább boldogtalan és kimerült vagyok. Elvégre ő is szereti a lányainkat, és ők is az apjukat, nem állapot, hogy szinte csak fényképen látjuk. Megoldás kell.

2017, december 24


Bár a fele holmink még dobozokban van, a vendég szobában és egyéb zárható helyiségekben, a konyha, hálószoba, nappali és a lányok szobája már tökéletes. Ahogy csetlenek-botlanak a csillogó karácsonyfa körül, akaratlanul is csak ülök a szőnyegen, és őket bámulom. Én egy bordó szatén felsőt és zöld szoknyát viselek. Katie bordó bársony ruhácskát, fehér kis ing van alatta aminek csipkés gallérja és mandzsettája van. A cipellője is piros. Molly smaragd zöldben pompázik, neki még a topánkája is zöld, a hajukban pedig ellentétes színű masnis kis csatok vannak. Egymáshoz öltöztünk, gyakran csinálok ilyesmit mert szeretem ha messziről látszik, hogy ők az én fantasztikus porontyaim. Nem mintha a szőke hajukon és hatalmas kék szemeiken nem látszana, de azért az apjuk vonásait is felfedeztem már az arcukon, kiköpött Callaghan bébik. Könnyeket csal a szemembe, ahogy épp a gömböket nézik, tapogatják, puszilgatják. Az ajándékok nem is érdeklik őket, pedig ott vannak a dobozok a fa alatt, csinos masnikkal átkötve, tudják, hogy az övék, hiszen megmondtuk nekik. Azt gondolják, hogy a fa az ajándék, és ez már mindig itt lesz az új otthonunkban. Tény, hogy pompásan fest a zongorával a háttérben, amit nem tudtam otthagyni Sydneyben, és csak a héten érkezett meg hozzánk. A kék függöny amit még Jerry első lakásába vettünk most is velünk jött, de ezúttal a nappalit díszíti. Már egészen otthon érzem magam ahhoz képest amilyen az első időkben volt.
Nem szerettem Párizst hiszen még sosem voltam itt korábban, és eleinte tiltakoztam, amikor a férjem ide akart költözni. Elvégre annyi rossz dologról hallani, terror, robbantások, lövöldözés… nem éppen olyan hely, ahová az ember szívesen költözik két babával. A másik ellenérvem is kézenfekvő volt: két egyéves gyerekkel egy másik kontinensre bútorozni?! Szinte lehetetlen küldetésnek tűnt, elvégre őket sem akartuk bolygatni, vagy egy romos lakásba hozni. Így aztán maradt a bevállalós módszer, a házat úgy választottuk ki, hogy Jerry mamája online videó kapcsolatban volt velünk amikor elment megnézni néhány házat, mi pedig így voltunk kénytelenek dönteni. Mert a lányokat nem lehetett otthon hagyni, és a párom új munkahelye se hagyott valami sok időt a költözködésre. Maradhattunk volna a régi házban a gyerekekkel, és Jerry előre mehetett volna, de nem akartam elszakadni tőle ki tudja mennyi időre. Egy csapat vagyunk, ha ugrunk, együtt ugrunk. Ezért mentem bele ebbe az egészbe, a tökéletesnek nem nevezhető francia tudásommal is. Én akartam, hogy váltson munkahelyet, igaz nem pont így gondoltam a dolgot. Valamiért azt láttam rajta, hogy ezt akarja, valami miatt épp ez az állás kell neki, így belementem a dologba azzal a feltétellel, hogy ha itt is munkamánia lesz a dologból akkor mindent vissza csinálunk és irány a régi házunk az óceán partján. Mert hát azt bevallom, hogy az anyukám óriási segítség volt, és több ezer kilométer távolból mégse tudom áthívni, hogy vigyázzon pár órát a lányokra. Szükségem van a segítségére, de eddig úgy tűnik rendben leszünk.
Amíg ezen gondolkodok, a Törpilláim is megtalálják a dobozokat, és vadul tépni kezdik a csomagolást, hogy aztán boldogan öleljék át a mackókat és dobálják szét a szobában a szivacslabdákat Dobby macsek nagy örömére, mert természetesen őt sem hagytuk magára a világ túlsó felén. Katie észre is veszi, hogy a szőrmók az egyik labdáját pofozgatja, és már vad halandzsázás közben meg is indult felé mászva.
- Szerintem ha kibontogatták magukat akár vacsorázhatnánk is. – pillantok Jerryre, aki épp Mollynak segít kiszedni a dobozából a sütifaló játékot. Jó rájuk nézni, és ezekben a pillanatokban úgy érzem megérte ide költözni. Csak elmosolyodok, fejem oldalra biccentem. Mázlista vagyok, eddig is tudtam, de most már nincs semmi kétségem efelől.

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet

egy jótündér súgott || Reloaded

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
24
● ● karakter arca :
Freya Mavor

Madison Theresa Callaghan
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 02. Karakter részleg :: Elfogadott karakterek :: Civilek-