Pandora irodája
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 10:50 am ✥

✥ Today at 7:11 am ✥

✥ Yesterday at 11:35 pm ✥

✥ Yesterday at 11:06 pm ✥

✥ Yesterday at 6:48 am ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 9:08 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 7:01 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Pandora irodája •• Vas. Jan. 07, 2018 7:53 pm
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Vas. Jan. 07, 2018 8:12 pm

To Hazel

Sose tagadtam, hogy meglepő volt a diáklány felvétele köreinkben, de jóértelemben. Sokan tudták rólam, hogy egyáltalán nem az vagyok, aki évekkel ezelőtt voltam. Aki a bulvárok címlapjain felelt a botrányaival, vagy éppen azzal, hogy miként is ártott másoknak. A baleset után megváltozott Pandora Fournier, pedig ha tudnák, hogy ő már régóta nincs, helyette Jasmine Fisher rendőr kapott második esélyt. Nos, vélhetően nem hinnének nekem, így inkább mindenki azzal magyarázza, hogy végre felnőttem és a tragédia vezetett ahhoz, hogy megváltozzak. Pedig én mindig is ilyen voltam. Figyelmes, próbáltam másoknak segíteni, ha tudtam. Nem egyszer kaptam meg másoktól, hogy túl nagy a szívem és nem kellene mindenkiben keresnem a jót. Viszont azzal is tisztában voltam, hogy mit gondolnak mások, miről suttognak vagy éppen azt is, hogy itt bármikor képesek akár szerződést is bontani, de valahogy még ezek a tények is hidegen hagytak. Egy dolog érdekelt, hogy végre személyesen is találkozhassak vele és megismerhessem, hogy milyen is valójában. Miként érzi magunkat a köreinkben, mit gondol, hogyan érzi magát és szerinte hogyan megy neki a tárlatvezetés. Egy kisrészét kapta meg a helynek, de még ha nyíltan nem is mentem szembe a vezetőséggel – egyelőre- , attól még mélyen belül nagyon is drukkoltam neki, hogy sikerrel járjon és véglesen a köreinkben maradjon. És szép lassan akár nagyobb vezetést is megkaphasson.
Igen, voltam annyira csaló, hogy egyszer egyik csoportjába szegődtem némán, minden figyelmeztetés nélkül, de nekem ennyi is elég volt ahhoz, hogy tudjam nagyon is lelkes és a szenvedély, ahogyan beszélt a képekről, vagy éppen felelt a kérdésekre. Nos, azt sokan megtanulhatnák tőle. Nem volt kérdés számomra, hogy nagyon is szereti a művészetet és talán azt a varázst is, amit a hely hordoz magában. Sok fennforgás közepette pedig ma még végre eljutottam oda is, hogy végre megejtsünk egy személyes találkozót is, amit délutánra beszéltünk. Itt sosincs olyan, hogy kisebb forgalom, így arra kár lenne várni. Addig pedig valaki más tudja vinni a tárlatvezetést azokban a termekben is, amiket ő csinált.
Sietve nyitottam ajtót, ha kopogott, ha pedig anélkül jött be, akkor pedig mosolyt csalt az arcomra a merészségével. Nem tudom, hogy ő mit hallott rólam, hiszen vélhetően rólam is keringenek rettentő történetek, vagy éppen igazán kedvesek. Nem sokat szoktam adni a pletykákra.
- Szia! – siettem elébe, majd pedig megfogtam a szabad kezét. – Pandora vagyok, te pedig Hazel. – hiszen én tudtam, hogy ki ő, így reméltem, hogy nem gond, ha inkább én mondom ki a nevét. Közben pedig igyekeztem elébe menni, hogy ne a családom nevén szólítson. – Gyere, segítek a székhez eltalálni. Persze csak akkor, ha nem gond. – nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni, hiszen eddig is már bizonyította azt, hogy mennyire is képes önálló lenni a munkában. Ezt pedig nagyon is csodáltam benne. Ha pedig helyet foglalt, akkor én is leültem a székembe az asztal túloldalán.
- Esetleg teát, vagy kávét kérsz? És ne aggódj, semmi komolyról nincs szó, csak szeretnélek megismerni. – teszem még hozzá sietve, mielőtt esetleg szívrohamot kapna, mert pontosan tudom, hogy akadnak az épületben is olyanok, akik mindig rettegnek, ha a vezetőség hívatja őket. – Hogy érzed magad? Milyennek találod a helyet és a kollégákat így egy hónap után, ha nem tévedek, akkor körülbelül annyi ideje vagy itt, nem? – kíváncsiskodtam kicsit, ha pedig kért inni, akkor ismét felálltam, hogy a kérdéseim közben elkészítsem neki és magamnak is.

■ ■ Remélem kezdésnek elmegy. edi  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason


A hozzászólást Pandora Jasmine Fournier összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 05, 2018 1:00 pm-kor.
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Hétf. Jan. 08, 2018 5:02 pm

To Pandora

Nos, én… fogalmam sem volt, mire véljem ezt a mai találkozót. Alig egy hónapja vagyok itt, jól is érzem magam, most viszont egy magasabb beosztású személy kíván látni engem, amit nemes egyszerűséggel, nem tudok hova tenni. Természetesen Pippa már most gyártani kezdte az elméleteket, amivel egy cseppet sem nyugtatott meg. Állítása szerint Pandora egy igazán undok nőszemély – bár az igazat megvallva és alig hallottam róla valamit és ha hallottam is volna, nem szoktam adni az ostoba pletykákra – és semmi jóra nem számítsak. Apró darabokra fog cincálni, a kákán is csomót keres majd és szégyen szemre, az egész múzeum majd az én sírásomtól fog harsogni.
Így indultam fel a második emeltre. Kicsit idegesen, kicsit feszülten, kicsit a csak azért is megvédem magam szellemben. Útközben persze nyilván eltévedhettem, mert egy ismerős kéz zárta körbe könyökömet. Megismertem a parfümje illatát, a gyengéd szorítását. Elkormányzott a helyes irányba anélkül, hogy egy szót is szólt volna hozzám.
Valószínűleg megérkezhettem, mert eltűnt mellőlem. Olyan hirtelen, mint amilyen hirtelen megfogta a könyökömet. Majdnem a szívbajt hozta rám és hozza is rám, minden egyes nap. Kivéve akkor, amikor épp beszédes kedvében van.
Halkan kopogok az ajtón, toporgok a bejárat előtt még néhány lélegzetvételnyi időt, mikor meghallom magassarkújának ütemes kopogását. Mély levegőt veszek és mosoly varázsolok ideges arcomra.
-Szia! – Köszönök rekedtes hangon, meg kell köszörülnöm a torkom, hogy visszatérjen belé az élet. – Nem, semmi gond. – Hagyom, hogy a székhez vezessen, kedves tőle, hogy így viselkedik. Különösen az, hogy megkérdezte, nem okoz e problémát. A legtöbb ember levegőnek néz vagy hagyja, hogy ideig óráig szenvedjek. Leülök a kényelmes székbe, hátradőlök a támlájának és elképzelem lelki szemeim előtt az irodáját. Nyilván tágas lehet, mert beljebb sétálva semmibe sem akadtam el. Azt is el tudom képzelni, hogy a padlótól a plafonig könyves polcok vannak és néhány igazán becses múzeumi relikvia is található a helyiségben.
-Egy teát szívesen meginnék. – Válaszolok immáron kicsit könnyedebb hangszínen. Kezdem azt érezni, hogy Pippa marha szar emberismerő. – Az igazat megvallva, kicsit izgultam. Azt hittem, baj van a munkámmal. – Mosolyok kínosan, talán többször is mosolyra rándul ajkam, mint kéne.
-Jól érzem magam, köszönöm. És a lehetőséget is köszönöm, nem tudom elégszer elmondani, mennyire hálás vagyok azért, hogy láttak bennem potenciált és felvettek. Igyekszem minden nap jobb lenni. – Ami való igaz, tényleg sok időt fordítok arra, hogy érdekességek után kutassak a következő tárlatvezetésemhez. Én tényleg szeretem ezt csinálni és élvezem, hogy végre normális életet élhetek.
-Mindenki nagyon kedves velem. Néha nem tudom eldönteni, hogy sajnálatból vagy tényleg magam miatt szeretnek ennyire. – Való igaz, a munkatársaim többsége szívesen keresi a társaságom, beszélgetnek velem, akad olyan is, aki munkán kívül is bármikor elvinne kávézni.
-Azt megkérdezhetem, hogy mégis miért pont engem vettek fel? – Mindig is foglalkoztatott a dolog, csak sosem tudtam senkitől sem megkérdezni. Most pedig, itt a remek alkalom, hogy végre megtudjam az igazságot.

■ ■ Nagyon jó volt (:  ■ ■ credit
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
48
● ● Reag szám :
39
● ● karakter arca :
ms alicia vikander


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Pént. Jan. 12, 2018 10:17 pm

To Hazel

Kevés olyan ember van, aki nem ideges, amikor a felettesei közül valaki hívja őt az irodájába. Én se szívesen megyek soha se a magasabb beosztásúak irodájába, mert olykor inkább már attól tartok, hogy most éppen mit találtak ki, amit meg kéne valósítani. Még akkor is, ha éppen hülyeség az egész. Ahogyan pedig teltek a hónapok, úgy változott meg ez is, úgy lett nekem is egyre nagyobb döntési jogom, hiszen ráébredtek ők is, hogy hiába vagyok az a bizonyos Fournier lánya, mert tényleg megérdemlem a tiszteletet. Éleslátásom van, és szenvedélyem is megvan ehhez a munkához. Nem mondom azt se, hogy mindig oly egyszerű lenne, de örülök annak, hogy ilyen csodálatos helyen leltem menedékre az új életemben. Hiányzik olykor még mindig a régi életem, a szőke fürtjeim, a kék szempár, de ennyi év alatt szép lassan megszokja az ember, hogy egy teljesen másik arc pillanat vissza rá a tükörből. Egy új esélyt kaptam, amit már nem akarok elszalasztani teljesen…
Kihallom a rekedtséget a hangjából, ami kisebb mosolyt csal az arcomra, hiszen vélhetően beigazolódott a  gyanúm, hogy rémtörténeteket hallhatott rólam, illetve hogy ő is izgul. Amikor pedig engedélyt ad arra, hogy segítsek neki eltalálni a székig, akkor örömmel segítek. Egy részem csodálja is őt, kár lenne tagadni, hiszen annyi életkedv árad belőle, hogy az már irigylésre méltó. Pedig biztosan neki se lehetett könnyű minden egyes perc, de mégis olykor még az is átfut az agyamon, hogy ő jobban képes megragadni az életet, mint én. Pedig tudom milyen a halál, milyen megfulladni a saját véredben, mert lelőnek, mert nem fedezett a társad. Milyen egy vadidegen családban magamhoz térni. Élhetnék, de talán olykor a legnagyobb falakat saját magam gördítem magam elé.
- Gyümölcsös, vagy fekete? – teszem fel az újabb kérdést, ha pedig érkezik a válasz, akkor a vízforralót be is kapcsolom, hogy hamarosan két tea kész is legyen. – Miért lenne baj? – pillantok rá kérdőn, bár ő ezt maximum csak érezheti a hangszínemből, azt pedig nem tudom, hogy képes e érezni azt, ha valaki éppen őt fürkészi, vagy nem. – Egyébként is az érteklést a harmadik hónap végén szokta meghozni a vezetőség. Nem mondták neked? – érdeklődök még mindig barátságosan, hiszen ezt sokszor elfelejtik a kollégák és a vezetőség is elmondani az újak számára, hogy sok esetben akkor dől el minden. Azt pedig már most tudom, ha ugyanennyire lelkes marad és magával ragadó lesz, akkor biztosan itt fog maradni hosszú ideig. Sokan kételkednek benne, hogy hosszútávon képes lesz kitartani, vagy idővel kaphat nagyobb tárlatot, de én mégse tartok ettől. Törékenynek tűnő a testalkata, de annál nagyobb erő lakik benne. Mosolya pedig mosolyt csal az én arcomra is. – Mézet, cukrot vagy esetleg citromlevet kérsz bele? – ha igen volt a válasz,  akkor raktam bele, ha megengedte, ha nem, akkor csak elé raktam, majd óvatosan megfogva a kezét szép sorjában megérintettem a tárgyakat és elmondtam, hogy melyik melyik, majd pedig a bögréjét is odaraktam, hogy tudja azt is merre keresse. Nem akartam megfosztani az önállóságától, se megbántani se szerettem volna. Egyszerűen igazából még számomra is új volt ez a helyzet, így reméltem, hogy nem áll fent egyik veszély se.
- Olykor ezt mi se tudjuk eldönteni, hogy valaki miért segít nekünk, de szerintem bőven akad olyan, aki őszinteségből teszi. A többiek pedig? Nos, pletykákra nem érdemes adni, se foglalkozni azokkal, akik képtelenek meglátni a jót. – lassan ülök vissza székembe, majd a teámat kicsit megfújom és aprókat kortyolok bele. A kérdésére részben számítottam, másrészt reméltem, hogy netán elkerülhető lesz.
- Őszintén mondom, hogy a pontos okát nem tudom. Amikor felvették, akkor én elég sokat voltam távol kisebb megbeszélések miatt a Versailles-i kastélyban dolgozókollégákkal. Én csak az aktáját kaptam meg, hogy van egy új kolléga. – avatom be, hiszen úgy érzem, hogy az őszinteség most is fontos. – Ugyanakkor, talán mégis tudom, vagy legalábbis van egy sejtésem. – mosolyodom el. – A kisugárzása eléggé erős, magával ragadja az embert és a szenvedély, ahogyan beszél a múltról, eme hely kincseiről. Az nagyon ritka és sok más kolléga tanulhatna magától. Bevallom, az egyik tárlatvezetéséhez én is csatlakoztam. Nem szóltam, mert nem szerettem volna, ha emiatt izgul. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, de bevallom, hogy megérte, mert még engem is képes volt rövid időre másik világba csöppentenie. – lerakom a bögrét, és továbbra is őt fürkészem. Mintha csak szavak nélkül akarnám megfejteni őt. – Honnan jött ez a szenvedélye? Miért pont ez a hely, vagy éppen miért pont tárlatvezetés? Sokáig szeretné ezt csinálni, még az egyetem után is? – most én kérdeztem vissza az okokra. Azt pedig reméltem, hogy a válaszomból is kihallotta az őszinteséget és azt, hogy van itt helye. Ha rajtam múlik, akkor maradni fog, még sokáig, mert szükség van egy ilyen „csodára” is, amit ő képvisel az életkedvével és ama átélésével, ahogyan mesél a látogatóknak.

■ ■ edi  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Szomb. Jan. 13, 2018 8:03 pm

To Pandora

-Gyümölcsös, most az esne jól. – Válaszolok a kérdésére, összekulcsolt ujjaim az ölemben pihennek. Körmöm olykor belemar bőrömbe, még mindig nem sikerült teljesen felengednem. Még mindig úgy érzem, valami más oka van annak, hogy én most itt vagyok. – Én nem tudom, talán mert különbözöm a többi munkatárstól, nem elég izgalmasak az előadásaim. – Nem szeretném bevallani, de órákat töltök a könyvek fölött görnyedve, hogy minél több információt szívhassak magamba. Akarom ezt a munkát, tényleg jól akarom csinálni és vágyom az elismerésre. Be akarom bizonyítani, hogy én is érek annyit, mint bármelyik másik kollégám.
-Nem igazán tájékoztattak erről. – Válaszolom hirtelen. Csak utána esik le, hogy nem szép dolog lehúzni más munkáját. – Illetve valószínűleg elmondták, csak én nem emlékszem rá. – Elmosolyodom, keresem tekintetemmel, merre is lehet. Mint már említettem, ha az időjárás is kegyes – már pedig ma valóban az – akkor a természetes fénynek hála, alakok, foltok, olykor még színek is megjelennek. Tinédzserként akartam a műtétet, mindennél jobban vágytam arra, hogy újra láthassak. Most félek attól, ami a szemem elé tárul. Félek a világtól, mert amire emlékszem, az békés volt. A mostani cseppet se az.
-Mézet is citromlevet. Köszönöm. – Engedem, hogy kézfejemet ujjai közé zárva megmutassa, melyiket hol találom az asztalon. A csészémet is elém rakja, egy szavam nem lehet kedvességét illetően. Ezért nem hiszek én a pletykáknak.
-Annyira igaza van. – És tényleg. Nem érdemes időt és energiát fordítani az olyan emberekre, akik csak a rosszat teszik veled. Akik elszívják tőled a jó kedvet, a derűt, a boldogságot. – Sajnos az évek során meg kellett tanulnom, hogyan kezeljem ezeket az embereket. Akik folyton csak bántanak. Ma már lepereg rólam. És én szeretnék elnézést kérni Léah viselkedése miatt is. Tudom, nem volt illendő, hogy a kollégák szeme és füle hallatára vesztünk össze, de kihozott a sodromból a szándékos tettével. – Biztos vagyok benne, hogy ő ezt nem tette meg és a naiv, ostoba, hiszékeny és manipulálható kollégáim elhiszik neki azt a sok maszlagot, amit rólam terjeszt. Engem nem zavar, mert meg tudok birkózni velem, én el tudom engedni a fülem mellett. De egy idő után a pohár betelik.
Lélegzetvisszafojtva hallatom mondandóját és a szívem kihagy egy ütemet. A dicséret, az elismerés, mely kiszűrődik szavai hátteréből. Elképesztően különös érzés. – Azt hiszem, emlékszem arra a napra. A látogatók aznap extrém sok kérdést tettek fel nekem. Ha az előírt viseletben látogatta meg a tárlatvezetésem, azt hiszem, egy kicsit rájuk ijesztett. – Halkan nevetek, nem szeretném sem megsérteni, sem pedig kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy jókat kuncogok látogatásának okán. – Örömmel teszem minden nap. Remélem, legközelebb is meglátogat majd. – Belekortyolok a teámba, időközben elkészítettem magamnak. Egy kicsit savanykás lett, de így is iható.
Elgondolkodom kérdésén, bár a válasz nagyon egyszerű és könnyen megfogalmazódik a fejemben. – Édesanyám könyvtáros. Rengeteg speciális, csak a számomra megírt könyvet kapott innen-onnan. Tudásom javarészét a könyvekből szereztem. – Bár csak anya is belátná, hogy számára a legtökéletesebb munkahely a könyvtár volt. Most egy boltban dolgozik eladóként, de a mai napig visszavárják. Talán egyszer, ha elmúlik a gyász, ami oly sok éve kínozza, visszamegy.
-A betegségemmel nem sok munkát tudok végezni, a művészeteket szeretem. Francia irodalom szakos vagyok az egyetemen. Tehát jól is jött ez a munka. Szívesen csinálnám életem végéig, de meglátjuk, mit mond a vezetőség három hónap után. – Remélem teljesen meg lesznek elégedve a munkámmal és véglegesítenek. Az lenne a legjobb számomra. Lucy-nak is és talán, Boris-nak is.
-Nem akarok hálátlannak tűnni, de juthatok valaha feljebb az alagsori kiállítótermekből? Jól érzem magam odalent is, de annyi minden van odafent, amiről szívesen mesélnék minden nap.
■ ■ Nagyon jó volt (:  ■ ■ credit
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
48
● ● Reag szám :
39
● ● karakter arca :
ms alicia vikander


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Hétf. Jan. 15, 2018 8:39 am

To Hazel

- Ezek szerint, ha jól értettem, akkor azért gondolja, hogy nem elég jók az előadásai, mert másabb, mert nem olyannak látja a világot, mint az átlagos és unalmas emberek? – kérdezem meg egy kisebb játékossággal kiejtve az utolsószavakat, hiszen nem minden ember átlagos vagy unalmas, de azért a többség sajnos beleesik ebbe a körbe, mert belefásulnak a hétköznapokba, nem látják meg a jó, a világ gyönyörűségét, néha nekem se megy könnyedén. Olykor én is elveszem, de próbálok ebben a káoszban is talpon maradni.
- Nem kell menteni senkit se, én se vagyok tökéletes. Hibázom, ahogyan más kolléga is megteheti. – higgadtan csendül a hangom, miközben ajkam továbbra is mosolyra húzódik. Érdekes volt, hogy ő pontosította a dolgot, nem akart mást bajba keverni, miközben a legtöbb ember még ezen a helyen is nem fáradozott volna azzal, hogy a kollégái bőrét mentse, ha hibáztak. Mindenki próbál feljebb jutni, csak egyesek azt hiszik, hogy ehhez a legjobb út az, ha áttaposnak a másikon, de ő nem. Ez pedig még szimpatikusabbá tette a szememben őt.
Fura számomra is a helyzet, még sose találkoztam látássérülttel, de szemmel láthatóan semmi rosszat se tettem, vagy legalábbis remélem, akkor szóvá tenné. Inkább csak elmondom, hogy mit merre talál és merre van a bögréje is, hogy ízesíthesse magának a teáját.
Felvonom a szemöldökömet kérdőn, hiszen erről még én se értesültem, hogy volt egy kisebb incidens. Gondolom a helyettesítő rangidős tárlatvezető is próbálta saját maga megoldani a helyzetet, mintsem elárulja nekem, hogy aztán baj legyen belőle. – Mi történt? Nem jutott el hozzám, hogy Önök ketten összevesztek, de valahogy nem csodálom, hogy pont Léah neve merült fel. Nem mindig ismeri a jó modort, vagy a kedvességet. – tényleg érdekelt, hogy most mit is tett az emlegetett nőszemély és mivel hozhatta ki a velem szemben ülő nő hevesebb vérmérsékletét. Így elsőre azt mondanám, hogy őt se könnyű kihozni a sodrából, hogy megtanulta nem meghallani a dolgokat, viszont sajnos azt is tudom, hogy Léah nem egyszerű eset. Örömmel szereti bosszantani a többieket, főleg akkor, ha azt hiszi azzal valamit elérhet, pedig inkább össze kellene kapnia magát, mert még Hazel is túlszárnyalta már most őt.
- Nem kizárt, bár szeretném azt hinni, hogy azért nem festek annyira ijesztően, mint azt sokan szeretik terjeszteni. – egy kisebb nevetés is társult a szavaim mellé. – De az is lehet, hogy csak egy kíváncsi csoportot fogott ki, vagy kaptak egy kisebb súgást, hogy mire érdemes rákérdezni, hogy még inkább jobb legyen a múltban tett séta. – fűzöm tovább a gondolatot, hiszen könnyedén rájöhet, hogy én egyetlen egy kérdést se tettem fel. Nem akartam lebuktatni magam még a hangommal se. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, hogy milyen is ő. Nevetése pedig mosolyt csal az arcomra. – Nem kizárt, hiszen még van olyan rész, amiről nem hallottam a maga meséjét. – mosolyodom el, hiszen minden tárlatvezető kicsit másképpen meséli el a látogatóknak a dolgokat. Az pedig ahogyan ő teszi, az különleges és egyedi.
Türelmesen várok a válaszára, hiszen nem sietünk sehova se. Újabb mosolyt csal arcomra, ahogyan elárulja, hogy mennyit jelentenek nekik a könyvet és minek köszönheti a tudását is.
- Nem hiszem, hogy ilyen téren aggódnia kellene, ha tényleg ezt szeretné csinálni. – nyugtatom meg őt a szavaimmal, ha másképpen jelenleg nem is tudom. Nem látom annak okát, hogy miért ne lenne itt helye. Sőt, ha rajtam múlik, akkor idővel talán nagyobb tárlatot is kaphat, de addig még azért kicsit fejlődnie kell, még magabiztosabbnak lennie. – Az részben csak magán múlik, hogy fog-e onnan feljebb jutni. A kitartást sok mindenre képes, mindenki ott kezdi, mert ott van kisebb tárlat is, így ne érezze úgy, hogy azért került oda, mert másabb, mint a többiek. – ez az igazság. Senki se profin kezdi. Mindenki izgul, mindenki felejt el, belezavarodik olykor, sok évnyi rutin szükséges ehhez, de még az se ad mindenre garanciát. Mindig adódhat váratlan helyzet. – Ha választhatna, akkor melyik tárlatot választaná? Illetve ha jól tudom, akkor mostanában megfordult a restaurátorok körében is. – kíváncsian fürkésztem a lányt, és az utóbbi inkább volt kicsit kijelentés, mintsem teljes mértékben kérdés, de mégis elegendő sejtést adhatott a másik fél számára, hogy érdekelne, hogy mit is csinál arra felé. Bár lenne egy tippem, de részben érdekelt, hogy vajon elmondja-e, vagy nem. Nem szoktam belefolyni a kollégák magánéletébe, addig semmiképpen se, amíg nincs belőle baj. Ahogyan azt is tudtam, hogy sok helyen nem helyeslik azt, ha két kolléga közeledni kezd, de magam sem voltam biztos az okokban és jobbnak láttam egy hangyányit ilyen téren is tisztában lenni a dolgokkal, mint esetleg csak akkor szembesülni, ha netán rossz lesz a vége, vagy baj történik. – Mennyi ideje is van még az egyetemből? -

■ ■  edi  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Hétf. Jan. 15, 2018 6:32 pm

To Pandora

-Nézze, tudom jól, hogy nagyon más vagyok, mint az átlag és itt most nem arra gondolok, hogy kedvesebb vagyok mint mások vagy mindenben meglátom a szépet. Itt arról van szó, hogy vak vagyok. Az előítéletekkel és sértő megjegyzésekkel meg tudok birkózni, hisz gyakorlatilag erről szól az életem, de azzal, hogy a vezetőség esetleg unalmas vagy semmitmondónak tartja az előadásaimat… nos, nem tudom, mit mondhatnék. – Világ életemben igényes voltam a megjelenésemre, a jegyeimért kihajtottam a belem, mert azt hitték, velem kivételezni kell. Folytonos bizonyítási kényszer nyomja a vállam és tudom, hogy el kellene engednem és hagynom, hogy bizonytalan, ingatag talajon járjak, az ismeretlenbe, mégsem tudom elhagyni az oly ismerős utat.
-Én nem… - Aztán elhallgatok. Felesleges mentenem bárkit is, ahogy mondja. Emberek vagyunk, olykor hibázunk, nincs ebben semmi rossz. Nincs kedvemre ecsetelni Léah tettét, ahogy a vitát sem akarom újra felidézni, de úgy érzem, túl régóta játszom a jó kislányt, aki mindig a hátán cipeli a világ sorsát. Ki kell engednem… - Léah egyszerűen csak szemét. Szúrja a szemét, hogy jobb vagyok nála és az engedélyem nélkül etette meg Lucy-t. Ő az én kutyám, feladata van, nem játékszer, noha olyan, mintha a testvérem lenne. – Emlékszem, mennyire ellenezték a szüleim, hogy ő legyen a társam. Nem kifejezetten vakvezető kutya, ahhoz túlontúl játékos, de eddig minden nehéz helyzetben helytállt. Az egyetlen dolog, amire allergiás vagyok, az ő engedélyem nélküli simogatása, etetése. – Kifejezetten rosszul érzem magam, amiért az egész kollektíva ezen csámcsog. – A helyzet azóta csitult és bár kifejezetten kettőnket kértek fel az egyik tárlat elcsomagolására és felcímkézésére, a kapcsolatunk soha sem lesz felhőtlen. Addig nem, míg konkurenciát lát személyemben. Hogy is lehetnék vetélytársa, nem is értem, mit gondol.
-Nem, nyilván nem ijesztő, nem is értem, miért mond ilyet. – Kínomban mosolyodom el, babrálok ölemben pihenő kezemmel. Sosem bántok másokat szánt szándékkal, ahhoz túl nagy a szívem. – Azóta sem volt annyira kíváncsi csoportom, mint ők. – Azóta is emlegetem őket, valahányszor szóba kerül a munkám.
-Nagyon szeretnék feljebb kerülni. Annyi minden van még, amiről szeretnék beszélni. Másban nem vagyok jó… - És tény, hogy én nem azért fogok elismert tárlatvezető lenni, mert olyan csinos vagyok, vagy mert sikerült közel kerülnöm egy vezetőségi taghoz. Egyszerűen imádom azt, amit csinálok és ezt szívvel-lélekkel teszem. Szeretném meghálálni, hogy felvettek, bíznak bennem és egyre csak arra ösztönöznek, hogy jobb és jobb legyek.
Meglep a mondata. Először, fogalmam sincs, mit is válaszolhatnék. Eszem ágában sincs hazudni, az nem én vagyok. Illetve szoktam, de azt is piszok rosszul csinálom. – Érdekel a sötét középkor, szívesen lennék azon az emeleten tárlatvezető. Rengeteg olvastam róla, szinte mindent ismerek. – Nem túlzok a francia irodalom mellett a másik nagy szerelmem a történelem, a középkor. Minden álmom válna valóra, ha egyszer ott fent sétálhatnék.
-Én csak, néha bátorkodom meglátogatni egy barátomat. – Nem szeretném, ha miattam és a látogatásaim miatt Borisnak valami bántódása esne. Ha baj lenne, többet nem mennék oda.
-Most kezdtem a másod évet. Kicsit le vagyok maradva a többiekhez képest. Úgy értem, akik tizennyolc évek korukban elkezdik az egyetemet. – Nekem idő kellett, míg a bátorságom nagyobbra nőtt a félelmemnél. Nem akartam, illetve akartam, csak rettegtem attól, hogy az úgymond normális közegben mozogjak. Még mindig vannak akadályok, de kezdek magamra találni.

■ ■ Nagyon jó volt (:  ■ ■ credit
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
48
● ● Reag szám :
39
● ● karakter arca :
ms alicia vikander


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Vas. Jan. 21, 2018 1:43 pm

To Hazel

- Szókimondó vagy, de arra esetleg nem gondoltál, ha unalmas lenne az előadásod, akkor arról már értesültél volna? Akkor valamelyik rangidős kollégád beszélt volna veled, vagy éppen én, netán más a vezetőségből? – nem magáztam tovább, és reméltem, hogy nem fogja bánni. Ez nem egy állásinterjú volt, se nem egy teljesen hivatalos megbeszélés. Ez inkább arról szólt, hogy szeretném jobban megismerni, tudni azt, hogy mit gondol, mi az álma és vajon mennyi időre is tervezi azt, hogy szeretne a köreinkben menni, hiszen én is szeretek tervezni. -  Ugyanakkor érdekes felvetés, amit mondtál. Úgy érzed, hogy ennyire nem lennél jó? – a kérdést könnyedén teszem fel, miközben kíváncsian fürkészem őt, hiszen sokszor akaratlanul is véleményt formálunk sajátmagunkról is. Nem értem, hogy miért hiszi ezt, mert csöppet se unalmas. Ha az lenne, akkor már rég beszéltünk volna vele, vagy a szerződését is felmondtuk volna, mert nem látunk fejlődést nála, de nála szó sincs erről.
- Sajnálom, valóban nem volt helyes tőle, de miért kérsz olyanért bocsánatot, amikor csak magadat védted meg, vagy éppen a társadat, aki veled van gondolom nagyon régóta. Legalábbis abból ítélve, ahogyan beszélsz róla tényleg nagyon fontos lehet számodra, olyan, mint egy családtag. – és lám igazam is lett, hogy nem ok nélkül szólt vissza, vagy kiabált, vagy magam sem tudom, hogy pontosan mit történt. Hallok pletykákat, de a legtöbbet a következőpillanatban el is felejtem. Egyszerűen ha mindig pletykára alapoznék, akkor szerintem már a félbagázs nem dolgozna itt. Hiszek abban, hogy a kollégák maguk is meg tudják oldani a problémát, ha pedig nagyon nem, akkor lépek én csak a színre. Nem szeretek ítéletszék részese lenni, vagy egymagam képviselni, de olykor sajnos nincs más lehetőség.
- Biztosan lesz még, minden csoport szerintem másabb és minden csoportot lehet érdeklődővé tenni, csak meg kell találni azt, hogy melyik irányból is lehet őket megfogni, a történet melyik fele az, ami igazán csalogatja a hallgatóságot. – mosolyodom el, ahogyan eszembe jut nekem is, hogy milyen érzés volt. Igaz, nekem csak pár csoportom volt, aztán megkaptam ezt az irodát, amit szeretek és utálok is egyszerre. Hiányzik az, hogy bejárjam újra és újra a termeket, mesével kápráztassak el másokat, de már elfogadtam, mert magam is tudom, hogy minden mesében lehet valami igazság.
- Szerintem sok mindenben jó vagy, de valóban nagyszerű vagy abban, amit csinálsz. – elismerően csendül a hangom, de én azt is látom, hogy csinos nő és a kisugárzása is könnyedén magával ragadja az embert. Különleges, sok értelemben is, remélem egyszer erre ő is rájön erre.
- Hmm, ezt megjegyeztem, ha letelt a három hónapod és úgy döntesz te is, hogy még mindig szeretnél maradni, akkor visszatérünk erre, rendben? – hangom barátságosan csendül, hiszen ahhoz, hogy újabb tárlatot kapjon, ahhoz újra bizonyítani kellene és nem csoporttal, hanem vélhetően egy-két fejes előtt is, hogy képes rá. Ahhoz pedig majd nem árt a gyakorlás, de ha nem csal a sejtésem, akkor lesz hozzá segítsége.
- Ezt örömmel hallom, hogy sikerült barátra lelned. Arra a helyre is ráfér egy kis napsütés. – nem, nem gond, hogy lejár oda. Inkább örülök annak, hogy kezd beilleszkedni és talált barátot is. Remélem, hogy nem lesz rossz vége, mert akkor lehet nem tudnék pártatlan maradni.
- Van benne segítséged? – teszem fel az újabb kérdést. – Ha netán iskola miatt nem tudsz jönni, akkor szólj és megoldjuk valahogyan. Biztos vagyok abban, hogy ott is helyt fogsz állni, ahogyan itt is. – végül pedig újra a teámba folytom a szóáradatomat, mielőtt még a végén ezzel hozom rá a frászt, hogy túl sokat beszélek.

■ ■  edi  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Csüt. Jan. 25, 2018 2:31 pm

To Pandora

Érdekes gondolatokat boncolgat kérdésével. Nyilván jó vagyok abban, amit csinálok, máskülönben már rég nem lennék itt. Viszont, egész életemben a megerősítést vártam. Bármibe is fogtam, kellett a bátorítás, hogy elhiggyem, ugyan olyan jó vagyok abban, amit teszek, mint bárki más. Ezzel a munkával is vagyok. Hallanom kell, hogy megbecsülik a munkám. Hogy tényleg élvezetes tárlatvezetéseket tartok és szükség van rám. Rám, Hazel Grace Brooks-ra, a látássérült lányra. Nem másra, rám…
-Sokszor azért nem mondják el a rossz híreket, mert nem akarnak megbántani. Szegény kislány, így is szörnyű élete van, ne tegyük még jobban azzá. Az előző munkahelyemen sorsolással döntötték el, ki mondja meg nekem, hogy többé nincs szükség rám. – Pedig nem hiszem, hogy annyira rossz lettem volna abban, amit csináltam. Dombor nyomott pólókat kellett összehajtogatnom. Óránként ötven darabot. Volt, hogy a dupláját csináltam meg és mégis én voltam az, akit aztán kis idő múlva kirúgtak.
-Nézze, nekem kell a visszajelzés arról, hogy amit csinálok, azt tényleg jól csinálom. – Eddig semmilyen véleményt nem hallottam, jobbára csak Léah ostoba megjegyzései visszhangoznak a folyosókon. De tudom, hogy azokat meg nem kell komolyan venni. Az a nő nem normális és betegesen féltékeny rám, csak egyszerűen nem jövök rá, miért.
-Lucy gyerekkorom óta mellettem van. Együtt nőttünk fel, nem fiatal már és borzasztó nehezen tudtuk megtanítani azokra a dolgokra, amikre nekem szükségem van. Erre jön ez a némber és percek alatt felrúgja az életem munkáját csak azért, mert őrülten irigy arra, hogy kedvelnek a kollégáim és tömve vannak az időpontjaim. – Nem tudok már szépen beszélni Léah-ról, noha aki ismer tudja, hogy engem nehéz kihozni a béketűrésemből és ritkán káromkodom, vagy beszélek csúnyán másokról. De vele nem tudok mit kezdeni, őt már nem akarom eltűrni.
Az előbb annyira vágyott elismerés hamar elhagyja száját, én pedig izgatottan fészkelődöm a széken. Belekortyolok az immáron hideg teámba és nem győzök nem mosolyogni. – Köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem. Úgy értem, hogy tetszik a munkám. – Senki nem látja, hogy milyen sok időt töltök olvasással, kutakodással, utánajárással. Van, hogy anyát hívom fel, máskor apát nyaggatom egy-egy történet miatt. Tényleg, igazán szeretem a munkám.
-Sok barátom lett rövid idő alatt, erre nem is számítottam. – Valóban, lassan az egész Louvre ismer már, pedig hatalmas intézmény, rengeteg dolgozóval, alkalmazottal. Mégis minden reggel kedves szavak fogadnak. – Mr Raznikov a minap megmutatta, min dolgozik. Elképzeltem a festményt, melyet restaurál. Káprázatos lehet… – Nyilván rájött, hogy nem azért járok a műhelybe, mert annyira vonz az olajfesték szaga.
-Rendesek a szaktársaim, szívesen segítenek, ha elakadok valamiben. Egyelőre tudom csinálni egyszerre a két dolgot, talán a vizsgaidőszak lesz egy kicsit húzós, de majd meglátjuk. – Eddig is sikerült minden kollokviumon átmennem, jobbára csupa ötösökkel, de lehet, hogy most szükségem lesz néhány nap szabadságra.
-Szeretnék maradni, ha végeztem az egyetemmel. Francia irodalmat tanulok, biztos hasznát veszem majd itt. – Remélem, hogy ez az elégedettség még jó sokáig tart majd és nem csak pillanatnyi az egész.
-És magát mi vonzotta erre a pályára? – Kíváncsi vagyok, ha már kötetlenül beszélgetünk és meg akar ismerni, akkor én is őt.
■ ■ Nagyon jó volt (:  ■ ■ credit
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
48
● ● Reag szám :
39
● ● karakter arca :
ms alicia vikander


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Vas. Jan. 28, 2018 1:41 pm

To Hazel

- Jesszusom, tényleg ilyen még létezik? – megrökönyödve hallgatom azt, amit mesél, mert ez azért nagyon durva, de az még inkább, hogy egy munkahely ilyet megenged magának. Nem is értem, hogy az milyen vezető lehet. Én eléggé nyílt embernek gondolom magam és sose gondolnám azt, hogy bárkivel is kivételeznem kellene. Tudták, hogy mire vállalkoznak, amikor jelentkeztek ide. – Sajnálom, hogy ilyen történt veled, de ez inkább őket írja le, mintsem téged. – teszem hozzá, mert valóigaz nem tudom, hogy milyen munkát csinált, miért rúgták ki ténylegesen, de ez akkor is a lehető legszánalmasabb módon intézték el. Ilyenkor elgondolkozom azon, hogy tényleg felnőttemberek hogy képesek ilyenre? Vagy éppen egy vezető?
- Ennyire nem hiszel magadban, Hazel? Pedig jelentkezni ide...nos, ahhoz is kell bátorság. – teszem fel egyből a kérdést és egy aprót sóhajtok, majd lerakom a bögrémet az asztalra. Utána kicsit előre dőlök. – Nincs miért aggódnod, remekül csinálod és szerintem még jobban is fog menni, ha még bátrabb, magabiztosabb leszel. Okkal választottad ezt, hidd el, hogy képes vagy rá és akkor nem lesz gond. – komolyan csendül a hangom, mert szoktam visszajelzéseket adni, jót is és rosszat is, de azt szerintem senki se várhatja el, hogy állandóan bárki kezét fogjam valamilyen téren, mert azzal csak neki lenne rosszabb. – Viszont észben tartom és majd igyekszem akkor gyakrabban visszajelezni irányodba. – ennyit megtehetek, két hetente, vagy havonta kivételesen és nem három havonta. Egyébként is, ha gond lenne vele, akkor már szerintem mondtam volna neki, nem pedig dicsértem volna.
Kicsit feljebb szalad a szemöldököm, ahogyan megered a nyelve. Meglepett-e vele? Kicsit, de örültem annak, hogy végre kibukik az igazság. – Köszönöm, hogy megosztottad velem, majd beszélek veled, de a kutyák nagyon is okosak és hidd el, hogy senki se veheti el tőled. Érzi, hogy mennyire szereted. – pontosan tudom, hogy az állatok mennyire tudnak ragaszkodni, hiszen nekem is van kutyám. Sőt, egy egészen aprót karácsony előtt találtam az utcán. Otthon nem örültek neki, de nem érdekelt. Nem fogom menhelybe adni, azóta már szép lassan egyre inkább helyre jön ő is. Igaz, egyelőre még másoktól megijed, de tőlem már nem fél és ez is siker.
- Inkább mi vagyunk szerencsések, hogy akad egy ilyen munkatársunk és a csoportod szerencsés még, hiszen sok olyat hallhatnak tőled, amit mástól mondjuk nem. – őszintén így gondolom, hiszen magának köszönheti, így nincs mit köszönnie. Biztos vagyok abban, hogy sok utánajárással jár az, hogy ennyire felkészült, képes elmerülni akár a mélységekben is. Ez pedig különlegessé teszi az ő meséit, amik a múltról szólnak.
Mosolyogva hallgatom azt, amit mond. Ha tippelnem kellene, akkor ott több is lehet, de amíg nem megy a munkarovására, addig nem is tartozik rám. Felnőttek vagyunk és bízom abban, hogy mindenki helyén tudja kezelni a magánéletet és a munkát is. – Biztosan érdekes lehetett az, ahogyan ő is lefestette a dolgokat. Eléggé szenvedélyes tud lenni ő is, és emiatt még jobb, mint a többiek. – annak meg tényleg örültem, hogy jó kapcsolatokra is szert tett itt, nem csak rossz tapasztalatai vannak a munkatársait illetően.
- Rendben van, akkor előre is sok sikert neked hozzá. Ha bármi van, akkor nyugodtan szólj. Amennyiben pedig vége az egyetemi éveidnek, akkor úgyis lesz bőven mit megbeszélnünk, hogy miként is tovább. Pláne, ha tényleg szeretnél feljebb kerülni, másabb tárlatokat megmutatni az idelátogatóknak. – inkább barátságos volt a hangom, mintsem ijedtségre okot adó. Láttam benne azt, hogy képes lesz nagyobb tárlatokat is vezetni, de mindent sorjában, nem kell rohanni sehova se. Másrészt meg nem teljesen én döntök, hanem a felettem álloknak is van beleszólása, akikkel biztosan futnom kell majd egy-két kört.
- Hmm, talán a lázadás apám ellen és a történelem iránti szenvedélyem, de végül ebben az irodában ragadtam. – kuncogom el magam, mert mindben van valami. Rendőrnek nem állhattam, mint hajdanán voltam, így maradt ez. Igaz, annyira nem vonzó mindig ebben a székben ülni és intézni a dolgokat, de imádok olykor végigsétálni a kihalt termeken, amikor már senki nincs itt és elmerülni egy-egy képben, elveszni a világ elől. – Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy ennek a csodálatos helynek a részese lehetek. Ma még lesz csoportod, vagy ennyi volt mára? – kérdezem meg óvatosan, hiszen azt se akarom, hogy miattam késsen el netán valahonnan. Hiába igazán kellemes beszélgetni vele.


■ ■  edi  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Szer. Feb. 14, 2018 4:05 pm

To Pandora

-Van bizony… és akkor még nem meséltem arról, néhány ember mit képzel magáról a vakokkal kapcsolatban. Természetesen vannak olyan dolgok, amiket egyedül nem tudunk megcsinálni, de én dolgozni akarok. Nem bírnék a négy fal között tengődni. – Sosem voltam és nem is leszek az a típus, aki beletörődik a sorsába. Mindig is kerestem a kihívásokat, feszegettem a határaimat, meg persze a szüleim idegrendszerét, de valahogy az esetek többsége engem igazolt. – Én tudom kezelni ezt a fajta faragatlanságot, de nincs mindenki így ezzel. – Főként az iskola volt kemény, nem akartam kifejezetten vakok iskolájába járni, mert abban az időben sokkal jobban szuperált a szemem, mint most. Erős dioptriás szemüvegben az első padban ülve simán elolvastam a táblát, akkor adódtak gondok, amikor nagy teremben ültünk, na akkor tényleg rá voltam hagyatkozva másokra.
-Egyszerűen csak ilyen vagyok. A bátorságommal sosem volt baj, talán túl sok is van. – Jegyzem meg és elmosolyodom. Valóban eszement ötlet volt ide jelentkezni, de álmomban sem mertem gondolni, hogy fel is vesznek. Több tucat helyre beadtam az önéletrajzom, feltüntetnem sehol sem kellett, hogy látássérült vagyok, hisz a legtöbb helyre Lucy-val mentem. Hamar vissza is utasítottak, olcsó és semmit érő kifogásokkal.
-Jaaj, nem kell beszélni Léah-val, teljesen felesleges, a mai napig úgy véli, mindennek én vagyok az oka és ő csupán az elszenvedő alany. – Mondanom sem kell, hogy ezen semmilyen közös munka sem fog segíteni, akármennyire is kapálóznak a főnökeink. Soha többet nem akarok egy légtérbe kerülni vele, mert nála aljasabb nőszeméllyel még nem találkoztam. – Lucy tényle családtag. A húgom meghalt, amikor három naposak voltunk. Nekem már csak a kutyám maradt. A szüleimet épp most próbálom leszoktatni arról, hogy elég ha egyszer hívnak a héten. – Óvatosan tapogatom ki a csészét az asztalon, hogy ajkaimhoz emelve nagyot kortyoljak a langyosra hűlt teából. Nos, igen, anya még mindig azt hiszi, hogy 5 éves apróság vagyok és fogni kell a kezem.
-Boris valóban ért a dolgához. Elhivatott a munkáját illetően, effelől ne legyenek kétségei. Szeretem hallgatni, ahogy néhány műről mesél. – És egyéb mást is szeretek benne, de azt hiszem, ezt nem a főnökömmel kellene megosztanom.
-Az igazság az, hogy nem tervezem, hogy hazautazzak. Úgy értem, nem vonz Amerika. Inkább maradnék itt, gyökeret eresztenék, aztán majd meglátjuk. Eddig a vizsgák is elsőre sikerültek, remélem ez nem szakad meg azzal, hogy munkába álltam. – Bár, bevallom, be vagyok tojva attól, hogy mi lesz majd velem, ha egyszerre kell két helyen teljesítenem. Hogy tudom majd beosztani az időmet. Nem félek, valahogy ezt is megoldom, csak az ismeretlen egyelőre nem kecsegtet túl sok örömmel.
-Nagyon sok közös van bennünk. – Vigyorodom el. – Lázadásom csúcspontja az otthonomtól távoli egyetem kiválasztása. Senki sem tudta, mit tervezek, de meg kellett lépnem. Fullasztó úgy élni, hogy valaki mindig liheg a nyakadba. Ninette elvesztése, aztán a látásom romlása. Nem rossz emberek a szüleim, sőt, a világ legédesebb párosa, csupán túlságosan aggódtak értem. – Úgy érzem, tényleg egy szavam sem lehet, attól függetlenül, hogy fiatalabb koromban bizony én is elátkoztam őket párszor.
-Még lesz egy csoportom és megyek is haza. Talán még maradt annyi időm, hogy ránézzek Lucy-ra, nincs e szüksége valamire. – Egy sétát megérdemel, de az is lehet, hogy valaki időközben kivitte a friss levegőre. Szerencsére, vannak még normális emberek ebben az épületben.
■ ■ Nagyon jó volt (: ■ ■ credit

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
48
● ● Reag szám :
39
● ● karakter arca :
ms alicia vikander


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Vas. Feb. 18, 2018 1:17 pm

To Hazel

- Vagy csak sokak megijednek attól, ha egy vakkal találkoznak és hirtelen nem tudják azt se, hogy miként is kellene viselkedni. Erre még nem gondoltál? Nem biztos, hogy mindenki egyből emiatt azt hinné rólad, hogy nem tudsz semmit se megtenni, inkább talán tanácstalanok és próbálnak segítőkészek lenni. – vetek fel egy másik dolgot, mert bevallom, hogy én is kicsit kényelmetlenül érzem magam, mert nem volt még szerencsém látássérülthöz. Szeretnék neki segíteni, de megsérteni se szeretném. Aki pedig nem jártas ezekben, azoknál meg szerintem örökké létezik a dilemma, hogy mit szabad és mit nem szabad mondani, vagy tenni. Talán nekem csak ennyi volt az előnyöm, hogy láttam munkaközben, így tudtam jól, hogy nem annyira elveszett, mint elsőre hinné az ember.
- Az sose baj, ha egyszer nem az fog pont bajba sodorni. – mosolyodom el, mert a maivilágban szerintem elengedhetetlen az, hogy valaki bátor legyen. Bátorság nélkül szinte meg is halt az ember. Veszélyes ez a város is és az álmaink megvalósításához is elengedhetetlen. Bátornak lenni nagyszerű dolog véleményem szerint.
- Egyébként is beszélnem kellett volna vele. Ne aggódj. – hangom komolyan csendül, hiszen nem fogom bemártani őt, de a viselkedése másokat is zavar. Ő se különb a többieknél és még nem is ő a vezetője a tárlatvezetőknek. S ha így folytatja tovább, akkor nem is lesz. Gondolataimban végül a szavai állítanak meg. – Részvétem, sajnálom. – a veszteség mindig borzalmas. Pont nekem nem kell elmondani, hiszen láttam azt, hogy majdnem 3 éve miként is temettek el a szüleim, láttam azt, hogy miként törte meg az embereket a halálom, miközben nagyon is élek, de egy másik testbe zárva. – A szülők ilyenek. Lehetünk bármekkorák, akkor is az ő picinyük maradunk. – mosolyodtam el, mert ismerős dolog. Eleinte engem is állandóan hívogattak, hogy miként vagyok, minden rendben van-e. Hiányzik a régi családom, hiányzik a régi életem szereplői és úgy az egész, de már soha nem kaphatom vissza. Ezt magam is tudom.
- Nem is volt, de köszönöm a tippet. – hangom barátságosan csendül. Remélem, hogy nem lesz rossz vége az ő találkozásunknak, de amíg nincs kihatással a munkájukra, vagy az itt dolgozókra, addig nem fogok beleszólni. Mindenki maga tudja, hogy képes-e a munkát és a magánéletet különválasztani, vagy a kettő együtt megfér-e.
- Ez a város sok mindenkit képes magával rántani, és eléri azt, hogy maradni akarjon az ember. Főleg akkor, ha még több okot talál arra, hogy miért is maradna. Biztos vagyok abban, hogy a benned lakozó elszántsággal, kitartással és bátorsággal sikerül talpon maradnod. Még akkor is, ha olykor netán ki is csúszik a talaj a lábad alól. Én drukkolok neked. – őszintén reméltem, hogy az álmai valóra válnak, hogy sikerül elérnie azt, amit szeretne. Sokan vehetnének róla példát, hogy miként is kell élni, küzdeni a dolgokért.
- Ismerős ez a fullasztó érzés dolog. A szülők pedig mindig azt hiszik, hogy ők csak jót tesznek, miközben valójában szinte az idegeiken táncolnak a túlzott aggódásukkal. – értettem vele egyet, mert ez is ismerős volt. Bár azok után, amit a valódi Pandora követett el nem is meglepő, de az én hajdani szüleim is állandóan aggódtak, ami szintén érthető volt, mert a rendőrök élete sose volt sétagalopp.
- Ebben az esetben kitartást még a hátralévő időhöz. Nem is tartanálak fel tovább. Köszönöm, hogy tudtunk beszélni. És csak így tovább. – sietve léptem odahozzá, hogy megfogjam a kezét, ha pedig kellett neki segítség, akkor kikísértem még az irodámból is, hogy utána útba igazítsam netán, hogy merre is kell mennie attól függően, hogy hova is vezetne az első útja tőlem.

■ ■  Köszönöm szépen a játéko! Nem tudom írsz-e még rá, így zárást nem kértem! iloveu  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
774
● ● Reag szám :
298
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája •• Csüt. Feb. 22, 2018 7:55 pm

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Pandora irodája ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Pandora irodája
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» A Kazekage irodája
» A falu vezetőjének irodája
» A falu vezetőjének irodája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Musée Louvre-