Közös terek
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 1:30 am ✥

Vendég
Today at 12:01 am


✥ Yesterday at 2:27 pm ✥


✥ Yesterday at 8:27 am ✥

✥ Szer. Jún. 20, 2018 8:02 pm ✥

✥ Szer. Jún. 20, 2018 8:02 pm ✥

✥ Szer. Jún. 20, 2018 7:50 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Közös terek •• Csüt. Jan. 11, 2018 4:58 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google


Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2169
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Pént. Jan. 12, 2018 12:18 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



William & Oscar

Egy hazatérővel beszéltem, papírokat intéztem neki, hiszen két és fél hétig bent volt a műtétje után. Én csináltam végig az 5 órás műtétet. Léptek fel komplikációk, de sikeresen lezártuk. És egészséges, már nincsenek fájdalmaim sem. Az embereim is remek munkát végeztek. Már csak az én papírmunkám maradt hátra, hogy aztán haza menjek vagy elmenjek a kölyökért az iskolába. Mintha az olyan egyszerűen menne, hogy amit kigondolok, az úgy abban az ütemben történjen. Szóval érkezett egy újabb beteg, felkellett venni a kórtörténetét és kiírni mikor is lesz a műtétje. Vizsgálatokat kellett elvégezni rajta és a nővérek pedig adtak neki egy szobát. Újabb beszélgetésre került a sor, szóval kissé elhúzódott a hazaérkezésem, de mivel tudom, mikor érhet haza a srácom, így nem aggódok… annyira. Tudom, hogy haza talál, tudom, hogy el lesz míg haza nem érek. Bár őt ismerve… Szóval összepakoltam és leléptem. Bepattantam a kocsiba és elhúztam a kórház területéről. Elég volt mára belőlük, megcsináltam mindent, ami tervben volt, szóval békét és nyugalmat most azonnal. Csak hát két piros lámpa miatt is meg kellett állnom, mire leparkoltam a ház előtt. Majd később beállok a feljáróra.
Aztán igyekszek is a bejárathoz, ami a legnagyobb furcsa az egészben, hogy nem hallok kutyaugatós üdvözlést.
- Helló. - lépek az ajtón be, majd be is csukom azt, ledobom a táskámat, majd leveszem a kabátomat is, hogy a fogasra kerüljön.
- William. -  szólok, szólítom, hátha ad választ. A nagyobb eb végre kicammog a konyhából, nyalakodik, majd üdvözöl is, megsimogatom. Reggel kapott enni, majd este kapnak még. Leveszem a  cipőmet is, végül beljebb engedem magam.
- William, hoztam neked valamit. - újra szólítom, vagy fent van, vagy nassol a konyhában. Vagy duzzog valamerre, mert nem mentem el érte az iskolába. De tudom kárpótolni. sok mindennel, ami azt illeti. Szóval nem aggódom az ilyesmi miatt. Ha nem jelenne meg 5 percen belül, úgyis felkutatom érte ezt a nyavalyás házat.
A kutyák edényeit nézem, vizük van és friss, szóval elvégezte a rá eső részt, legalábbis ami az itatásukat illeti a kutyáknak. A konyhába megyek, hogy lefőzzek egy adag kávét, felteszem, aztán elfér lefőni.
A gyerekem egy talpraesett srác, de mégis csak egy kilencévesről beszélünk...Aggódok érte?
Mindennap!






avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel William Barry Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Hétf. Jan. 15, 2018 10:57 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To: Apa

Az egész nap az enyém. Na jó nem, csak a délután. Apával úgy beszéltük meg, hogy már késő délután itthon lesz és együtt fogunk sorozatokat nézni, miközben egy vödör csoki pudingot tolunk be. Bizony ám, ott vannak már a spejzban a konyha mellett, arra várva, hogy felbontsuk őket és üresre kanalazzuk. Szoktunk ezzel élni, utána akkora a hasunk, mint egy felfújt labda. Meg sem bírunk ám mozdulni és ettől leszünk annyira viccesek, amikor jajgatunk, hogy de bizony fel akarunk kelni.
A suli után hazaérve gyorsan neki is láttam a  leckének, hogy aztán egész hétvégére elfelejthessem. Szeretem Apát, bármennyire is utálok itt lenni, azért nem akarok megbukni semmiből és inkább tanulok. Van amiből szinte nem is kell, de bizony a matek és a környezettan teljesen más. A reál tantárgyakkal mindig hadilábon álltam, akárhogy tanultam is. Nem baj, ha a fene fenét is eszik, én akkor is megtanulom és megértem!
- Menj innét Dörmi, ne edd meg a füzetet. - most épp így hívom Dollárt, szegény kutya pedig csak értetlenül mered rám. Mindig rá vannak kapva a házijaimra, tuti biztos, hogy szeretik megkóstolni a füzetemet. Vajon a papír finom? Elég csak picit megnyalnom, hogy rájöjjek, ezt nem akarom megkóstolni.
Mire elütné az ötöt az óra, már a kanapén ülök és a helyiségben felfüggesztett faliórát szuggerálom. Már kondul, fülbemászó dallamát pedig halkan dúdolni kezdem. Már egészen megtetszett, pedig minden alkalommal mennyire idegesített eleinte. De tök érdekes, hogy minden órában más szól, mindegyik dallam létezik is Apa szerint. Én nem tudom, csak azt, hogy nem hallom a zár kattanását. Lelombozott grimasszal szaladok az ablakhoz, ahol konstatálhatom, hogy Apa bizony nem jött meg, a kocsi nincs a felhajtón, de még az utcában sem. A kutyák itt tobzódnak mellettem, ők is várják ám már.
- Gyertek, adok nektek inni. - csalogatom is el őket lehangoltan a konyha irányába. Ha nem jön, hát nem jön. Kikészítem a friss vizet a tálakba, majd felmászok a konyhapultra, lábaimat magam alá húzom és feltérdelek. Valaminek lennie kell. Természetesen a felső szekrényekben matatok, ahol egy egészen bontatlan hatalmas gabonapelyhet találok. Felcsillannak a szemeim, ha ebből bármennyit is eszek, még biztosan férni fog a pudingból a hasamba. De a kutyák annyira tudnak ilyenkor nézni...
- Nem kaptok. - vágom rá gonosz mosollyal. Az egyik nyüszít, a másik csak néz rám. Ismernek már, és noha az egyik sokkal nagyobb nálam is, nem veszi el erőszakosan tőlem a nasit csak leül elém.
Már két pofára tömöm a pelyhet, amikor megsajnálom őket. Föléjük emelem a dobozt és öntök ki egy keveset nekik.
- Tessék, de aztán Apa meg ne tudja! - de már hallom is Apa hangját, ijedten kapom a kezem a szám elé, ugrok le a pultról és térdepelek a kutyákhoz, hogy összemarkoljam az elszórt falatokat. A nagy kihasználja az alkalmat, hogy ott a doboz, belepréseli a fejét és jókorát habzsol a pehelyből.
- Hé! Nem szabad! - lököm el messzebb, hogy kihúzza a fejét, mire a doboz oldala kiszakad és a nasi ezer felé repül.  Feltápászkodok, próbálom menteni a helyzetet, a pult alá rugdosom  egy részét, a többit már a kutyák pusztítják. Mire megpördülök a tengelyem körül, ijedt tekintettel pillantok a ház urára.
- Szia Apa! - bizonytalanul emelem a kezem integetésre, de szorosan a mellkasomhoz húzom. Le sem tagadhatnám, hogy nagy pácban vagyok.


avatar
Ált.isk
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
49
● ● karakter arca :
Dylan Sprouse


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Jan. 16, 2018 1:04 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



William & Oscar

Úgy látszik a kávé későbbre tolódik, a tekintetem megakad a szemmel is jól látható rendetlenségen. A kutyák habzsolnak valamit, a fiam meg a konyha közepén köszönt. Kissé bizonytalanul… átlátom a konyhában a katasztrófát, kissé szigorúan nézek is rá…elmenjek fölötte, vagy hagyjam rá…
- Ebédeltél kis komám? - lépek közelebb hozzá, hogy a feje búbjára puszit adjak és a kávéfőzőhöz lépjek, végre a feketét is lefőzni. Mindent a főzőbe készítek, majd megnyomom a gombot, ezúttal már fordulok a fiam felé.
- Mi a hézag? Lecke? - kezdem ezzel, magyarázzon nekem, arról kicsit, hogy megcsinálta-e vagy segítség kell. Általában segítek, de nagyfiú már és arra tanítottam, hogy legyen önálló, no de ha segítség kell, akkor szóljon mindenképp. A nyalakodó kutyákat figyelem, még mindig lent szimatolnak.
- Mi történt, azon kívül, hogy nassolsz? - húzódott vigyorra a szám, hiszen egy vak is látná… jó meg van engedve neki, ez látszik is rajta, főleg az, hogy kissé el van kényeztetve… Ez részben az én hibám, részben meg az övé. A kávéfőző hangokat hallat, majd engedi is ki a feketét, kávét veszek elő és tejet meg cukrot. Kikapcsolom a készüléket, megcsinálom magamnak a feketét és újból felé fordulok.  
- Melyik maratont beszéltük meg reggel? - hátha ő jobban emlékszik rá, mint én. Aztán eszembe jut még egy dolog, aztán ha már indulna megállj intek neki.
- És majd add oda a füzeted, amibe az üzenetek vannak. - kacsintok rá, hiszen jövőhét kedden nem megy iskolába, van 2 jegyem, az meg hogy mire, az meglepetés. A számhoz emelem a bögrémet, belekortyolok az isteni nedűbe, és igaz, hogy már kajáltam a kórházban, de itthon se ártana.
- Holnap mit ennél, mit főzzek? - teszem fel a kérdést, mikor az utolsó kortyokat nyelem, majd a mosogatóba ejtem a poharamat. Nem durván, de nem is finomkodom.  Majd ellesz mosogatva este, ha a gyerek már ágyba került. Mindennap így van. A legtöbb időmet szánom rá még munka után is, a mosogatás és ilyen apróságok pedig az éjszaka folyamán mennek el. Ezért vagyok jó apa, igaz, hogy nassolni én is szeretek és ezt nem tudnám elvonni tőle, főleg hogy néha egészségtelen kajákon élünk…de a kecskekaját én sem enném meg.
Levedlem közben a felsőmet, meg a cipőmet is lerúgom, zoknistól mindenestül, felkapom őket és a fürdőbe viszem a szennyes tartóba. Jó a cipő az marad az ajtó előtt, majd felviszem. Mezítláb trappolok végig át a szőnyegen, hogy ledobjam magam a kanapéra és elnyúljak rajta kényelmesen. Haza értem...nincs is ennél jobb érzés. Szeretem a munkámat, de otthon mégis csak jobb.  


avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel William Barry Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Vas. Jan. 21, 2018 9:45 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To: Apa

Már kerültem pácba és igazából megszámolni sem tudnám, mennyiszer. Rengetegszer. Apával sokszor voltak nézeteltéréseink és mindig oda jutottunk, hogy valahogyan megbeszéltük. Sokszor mondja azt, hogy én olyan vagyok, mint ő, csak egészen piciben. Naa, nem is vagyok pici, csak még nőnöm kell. A kettő nem is ugyanaz és nem összekeverendő. De tény, amikor dühös, ő is meggondolatlanul cselekszik, mond dolgokat, amiket megbán. És amikor bajba kerül, pont olyan fejet vág, mint én itt, megpróbálja menteni a menthetőt és valamit alkotni. Hát... most nem vitázik.
Már épp lehunyom a szemem, konkrétan összeszorítom a szemhéjamat, úgy várom a dorgálást, ami elmarad. Van ám több ötletem is magyarázatra, elsősorban az, hogy ő késett. Mert igen, én már elképzeltem, mi fog történni, megszid, hogy mégis micsoda felfordulást csináltam? És mégis miért etetem a kutyákat? Amire valószínűleg az lett volna a frappáns reakcióm, hogy "ez a te hibád, ha nem késtél volna, akkor most minden jó lenne." Azért a sértettség még így is az arcomra van írva, hoába nyúlik el a képem meglepetten.
- Nem igazán... - nem várt itthon ebéd, vagyis ami igen, azt nem szeretem. Gyűlölöm a főzeléket, Apa pedig hát lássuk be néha nem gondol arra, hogy amikor főzelék nap van, gondoljon a pici fiára és főzzön neki mást is. Már amikor főz. Mert sokszor csak rendel, mi nem olyan rossz, csak hát... azt mondja mindig, hogy nincs ideje. Szó nélkül lépek a hátizsákomhoz a kérdésére, addigra teljesen elfeledkezek a kupiról, amit a kutyák okoznak. Mint ha nem történt volna a világon semmi de semmi. A táskát felnyalábolom, odaadom az egészet. Úgyis mindegyik füzetemben van házi, akkor meg nem mindegy? Nézze át.
- Semmi. - látványosan kerülöm, azon kívül hogy nem dorgált meg, még mindig elkésett és én még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem tartotta be a szavát. Unottan ülök le a kanapéra, míg ő átnézi a leckét és elkezdem kapcsolgatni a tévét. Nem is olyan jó most egyik műsor sem, pedig amikor valamelyik kölyökadó mellett suhanok el, szívem szerint tovább nézném. Nem, én most dacos vagyok.
- De Apa, hát erre sem emlékszel? - kicsit kiakadok, hangom elégedetlen és magasan sipítok, mint ha csak valami rémisztő dolog történne. Igen is, ez szentségtörés! El is felejt haza jönni és még azt sem tudja, hogy mit nézzünk. Na szép, mondhatom. Csúnyán nézek rá, szemöldökömet ráncolom és összefonom a karom.
- A kórházban is azt mondod, hogy bocsánat, elfelejtetted mi a baja a néninek? Egyébként a Fantasztukis Pókembert... De most már nincs is kedvem. - hangulatom változik a háborodottból a csalódottba, miközben rá nézek. A kutyák már rég felkajálták a nasit, káosznak nyoma sincs. Lassan itt tobzódik mindkettő, Dollár fel is pattan mellém, én pedig szinte automatikusan simítok rövid bundájába. Ő legalább szeret engem és soha semmit nem felejt el. Kivéve, mikor sétálni akarom vinni és annyira lusta, hogy húzni kell. Olyankor utálom, undok dög.
Azért látszik, hogy tudja, mitől tud feloldani. Ha nem is bocsájtok meg neki, már enyhülés látható az arcomon, a grimasz szelídül, lágyul, én is sokkal lazábban támaszkodok a háttámlának. A sorozat már elkezdődött, igazából vagy három részről tuti lecsúsztunk.
- Nem tudom, ne főzeléket. - dünnyögöm a képernyőn elbambulva. Észre sem veszem, hogy ő közben mászkál, nekivetkőzik, felmegy az emeletre, majd lejön. Csak a tévét nézem, a kutyát simogatom. Végül megérzem ahogy lehuppan mellém. Kicsit közelebb araszolok, majd még kicsit, majd még... végül egy picikét hozzá bújok. Hiányzott azért, na.
- Ugye tudod, hogy még haragszok rád? - kérdezem az orrom alatt mormogva, de már cseppet sem csúnyán nézve.

avatar
Ált.isk
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
49
● ● karakter arca :
Dylan Sprouse


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Vas. Jan. 21, 2018 1:23 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



William & Oscar

A főzelék már megint…
- Will! -  most jön a dorgálás, szúrós szemmel tekintek rá.
- Egészséges kaja. Nem főzhetek mindig húst hússal… - jó persze az is kell, de a főzelékben van minden ami a gyerek szervezetébe kell. Most hogy magyarázzam el neki mindezt? Hogy megértse?
- Eszel velem? - pillantok rá azért már lágyabban, ha igent mond, majd később merek neki is, ha nem akkor egyedül eszek. Kíváncsi vagyok, van-e valami nagy kívánsága a téren, hogy mit is enne, ha már a főzelék nem tetszik a fiatalúrnak. A táskát megkapom, átnézem csak előbb dolgom van, szóval a kanapé elé teszem.
Kérdezek és ő felháborodik. Felvont szemöldökkel és félre biccentett fejjel hallgatom meg. A mosoly is ott bujkál a szám szegletében. Ezt a sértődést. Amúgy nem, a kórház más tészta, az idehaza az problémásabb. De nem a fiú miatt, hanem úgy ilyenkor. Amikor kések. Igen egyedül merem hagyni, de olykor hagyok rá egy felnőttet. Még jó hogy az öcsém a közelben lakik és szokott figyelni rá.
- Szóval a pókembert. - bólogatok szusszanva, még mindig őt figyelem és legszívesebben elnevetném magam, hogy ennyire bedurcázott rám. Hát jó, nem vagyok tökéletes, mint mondottam a kórházban sok minden történik, szóval olykor elfelejtem mi is a kerek helyzet. Az meg hogy már nincs kedve…nos ez az amit nem vagyok képes elhinni. Szóval csak úgy teszek, mint aki már elhitte a meséjét. Amíg ő TV-t néz, addig dolgokat intézek, vetkőzők, pakolászok, majd dolgom végeztével a fiam mellett landolok. Szusszanok egyet, miközben figyelem a sorozatot és elmosolyodom. Aztán megérzem azt is, hogy mellém keveredik, rápillantok, majd a vállánál fogva magamhoz húzom finoman és puszit adok a fejére. Még mindig haragszik rám.
- Nem baj William. Attól én még szeretlek. - mosolyogva válaszolok neki, egy kicsit még így pihenek mellette, figyelem a pókember kalandjait, hallgatom ahogy a nagyobbik kutya már megint a WC-ből iszik. Pedig becsuktam az ajtót… de már nem is foglalkozom vele, inkább magamhoz veszem a táskát és kipakolok belőle az asztalra. Könyvek és füzetek. A füzetek érdekelnek, abba van minden házi belesűrítve. A mai a lényeg. A tegnapit megcsináltuk. De előtte még írok az üzenetes füzetébe egy sort. Az asztalról toll is kerül elő, majd jegyzetelek. Csak a legfontosabbakat írom, semmi mellé beszélés.
„Tisztelt Tanár Úr/Nő! Willam 2018.01.XY napon családi okok miatt nem érkezett be az intézménybe. Köszöntettel O. C. „

Ez vissza is mehet a táskába, majd megemlítem reggel, hogy el ne felejtse megmutatni a tanárának. Kicsit félre tolom a többi füzetet, majd kikecmergek onnét, a konyhába megyek Coláéért, két teli pohárral térek vissza. Az egyiket neki adom. Én ahogy ledobom magam mellé, nagyokat kortyolva tüntetem el az italt, majd letéve a poharat hangos böffenéssel adom a világ tudtára, ez mennyei volt.
- Este segítesz majd egy kicsit? - pillantok rá, majd végig simítok a haján, aztán visszatérek a füzetekhez. Átolvasom őket, akadnak benne hibák, de egyedül megcsinálta, max majd együtt rendesen megcsináljuk.
- Hétvégén mihez lenne kedved?


avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel William Barry Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Hétf. Jan. 29, 2018 3:08 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To: Apa

Ah, a tekintete. Tudom, mi fog következni, amire én máris vágom az unott pofát és miközben ő elkezd beszélni, én is tátogok alá. Hát persze, mert a főzelékektől és az azokhoz hasonló förtelmektől leszek nagy, erős és egészséges. Hát nem igaz! Ugyanis Apa nagyra nőtt, hatalmasra és majd' kicsattan az egészségtől. A nagyi pedig elmondta, hogy ő sem szerette a főzeléket, így legalább annyira ritkán evett, mint én magam. Hahhah, Apa, lebuktáál!
- Apa, kár a rizsa, te sem ettél sokat. - nézek rá jelentőségteljesen, győzedelmes mosollyal az orrom alatt. De azonnal felélénkülök, amikor megkérdezi, eszek-e vele. Hát hogy a viharba ne? Hát minden nap ezt várom, a vacsit, amikor közösen csináljuk ezt is, mint megannyi mást, a tanulást a tévézést, egy kis kutyázást. Megsúgom, néha nála alszok. De jobb szeretek már a saját ágyamban, a saját szobámban, mert az az én igazi birodalmam.
- De csak egy fél merőkanállal, jó? - hangom halk, óvatoskodó, elkerekedett szemekkel pillantok rá. Minden egyes mozdulatát árgus szemekkel kísérem, nehogy véletlenül Flash meglökje a könyökét és túl sok kerüljön a tányérba, mert akkor azt nem hogy ott hagyom, bele se kóstolok. Meg tudom ám tenni, ahogy azt is, hogy ennyi idősen hanyatt vágom magam a boltban és addig hisztizek, amíg meg nem veszi azt a valamit nekem. Tudok ám trükközni...
- És melegítesz bele virslit? Láttam, hogy van a mélyhűtőben. - naná, én mindent megtalálok, ha vesz valamit, bár a vásárolni van amikor elvisz engem is. Csak amikor látja rajtam, hogy nem igazán van kedvem vagy hisztis vagyok, akkor mer otthon hagyni. De nagy fiú vagyok már! Nincs szükségem állandó felügyeletre. Bár egy személyi biztonsági őr nagyon menő lenne, mindjárt lekapná rólam az olyan kölyköket, mint az az Adam.
A kanapéra telepszem, kapcsolgatok egészen addig, amíg megtalálom azt a csatornát is. Hiába indult már el azóta vagy a harmadik rész, megesik rajta a szívem és leragadok ott, hogy nézzem. Már odaadtam Apának a házit, azt már döntse el ő, hogy jó is lett-e. Igen, a Pókembert. Hangzana valahogy így a válaszom, de csak bólogatásra telik. Annyira magával tud ragadni akár csak egy kis részlete is, pedig szeretek Apával filmezni, szoktam rá figyelni, ha beszél közben. Ez a nap meg amúgy is ilyen meh...
Soha semmivel nem tudom kiborítani, borzasztó. Apa túl türelmes ember még hozzám is. A válasza letaglóz de egyszerre csal egy nagyon halvány mosolyt az arcomra, amit magamnak sem akarok beismerni. Aztán feloldódik azonnal az a jéghegy és máris nem haragszom rá. Hát! Felkelti a figyelmemet, hogy nem csak a sorozatot nézi. Hé, mit csinál? Először csak oda sandítok, de a képernyő ismételten megragadja a figyelmemet. Másodszorra már nem ilyen nehéz eltekinteni róla, hisz látom Apán, hogy valamiben mesterkedik. Mellé kúszok, válla fölött belelesek a füzetecskébe. Wooow... Apa miért akarja, hogy hiányozzak? Pedig ő mindig azt mondja, hogy nekem a suliban a helyem és csak ritkán hiányozhatok. Pedig az egész évet itthon akarom végig dekkolni. Megvan, magántanuló leszek és soha többé nem kell oda visszamennem!
Végül visszaér, kezembe nyomja a sötét színű italt. Fellesek rá, figyelem. Még mindig próbálom összerakni, mi van. És ha kórházba akar bevinni? Neem, ilyet miért csinálna? Végül csak böffent egy hatalmasat. Most már én is nyakalom az italt, nem akarok lemaradni. Ahogy máskor ő szokta, a mellkasomra csapok ököllel és legalább akkorát böfögök, mint ő. Viccesnek találom, kinevetem magunkat. Végül csak ismét érdeklődve pillantok fel rá.
- Segíteni? Miben? - tekintetem kíváncsisággal teli, főleg a második kérdése után. Apa vajon miben mesterkedik?
- Miért akarsz kivenni a suliból egy napra?


avatar
Ált.isk
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
49
● ● karakter arca :
Dylan Sprouse


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Hétf. Jan. 29, 2018 10:24 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



William & Oscar

És vissza dumál, amire csak résnyire nyitom a számat, hogy rászóljak, de aztán csak kussolok. Anyám megint mivel tömte a fejedet Karácsonykor kiskomám? Mindegy, inkább szavak helyet csak magamra mutatok, milyen egészséges és fitt vagyok. Bár ez a töméntelen izom katonai évem alatt jött rám, erről már meséltem neki, szóval kussolok és sóhajtok egyet.
- A nagyanyádra nem kell hallgatnod, sose azt mondja, ami a valóság. Kicsit már szenilis. - vágom vissza neki, persze nem bunkó módjára, hanem, hogy a gyerek is értse, hogy az apja nem épp van mindennapi köszönő viszonyban a nagyijával. De ennek nem kell megvalósulnia kettőnk között a későbbiekben, ő maradjon csak ilyen. Nem kell az apját utánoznia.
Ahogy megmondja, hogy mennyit akar enni, lágy mosoly kúszik a képemre, bólintok. Majd melegítek, csak nézzük meg a leckét a tv előtt. Ráadásul virslivel. Az gyorsan megvan, ez a szerencséje, holnap meg az ő napja lesz. Finom kaja lesz, már kigondoltam mit csinálok, csak körül nézek, mi van itthon, ha nem lesz hozzávaló majd veszek. Vagy küldök sms-t az öcsémnek, ha már ő is a városban lakik.
Amúgy jó hogy Willnek ilyen jó memóriája van, én már nem is emlékeztem arra a virslire, pedig nagyjából három napja lett meg véve. De ennek örülök. Legalább valaki figyel kettőnk közül.
William ha morcos próbálom kiengesztelni, főleg ha oka van a viselkedésére, pl a mai késésem, vagy ha elfelejtek venni neki valamit a boltból. Ha nincs oka rá, akkor csak a fejemet tudom fogni abban a helyzetben, főleg ha boltban csinálja. Már gondolkodtam rajta, hogy én is bedobom a hisztit mellette, elnyavalygom a problémáimat, egyből kiderülne, nincs is oka, hogy hisztizen, mert az apjának nagyobb panaszai vannak. De majd csak kinövi, vagy nem.
A lecke jó, majd a helyesírási hibákat megmutatom neki, hogy majd javítsa, nehogy elkapják érte, a számolások pedig jók. Csak két leckét találtam, múltkor rengeteget adtak fel neki. Sajnáltam is szegényt, egész nap az asztalnál görnyedt és tanult. De hát ez a dolga, neki még ez a munka helye.
Amúgy ha már szabadnap, akkor töltsük együtt, majd elkérjük az osztálytársaitól a leckét és az órai anyagot, hogy ne maradjon le. Ezért is megyünk el együtt szórakozni, gondolom oda meg vissza lesz tőle. Kíváncsi, ahogy azt sejtettem. De majd meglátja hova megyünk, ha csak előbb ki nem húzza belőlem. Bár jó lenne tudni hogy mit csinálna. Disneylandba menni, vagy a tv előtt tespedni?
Vele együtt nevetek a közös malacságunkon, hiszen ez már csak ilyen apa fia program, hogy ebből is versenyt rendezzünk. Ha az anyja ezt látná…  
- Hát segítened kellene összeírni mi kell idehaza a nagy bevásárlás alkalmából, hogy semmi se maradjon ki. Remélem ez nem olyan nagy feladat. - pillantok rá, hogy aztán kacsintsak egyet, hiszen ez után jön a legjava.
- És mivel legutóbb (kb 2 hete) én takarítottam ki a hűtőt, így ezt a feladatot most te kapod. Vagy... - húzódnak fl a szemöldökeim és sunyi vigyorom is lesz.
- ... vagy az egész házat összesöpröd és fel is mosol. - szerintem a hűtős kihívással jobban jár, hamarabb meg van vele. Amúgy mindegy melyiket csinálja meg, közösen végezzük el a házimunkát, meg amit kell, utána meg folytatjuk a közös programot. Amit egyikünk sem bánik. Amúgy a kérdése miatt lejjebb csusszanok a kanapén, magamhoz ölelem a gyereket, hogy összeborzoljam a haját, majd közel hajolok hozzá, hogy ezt megbeszéljük.
- Nos apádnak szabadnapja lesz és rra gondoltam, hogy eltölthetnénk kettesben. Csak te meg én. A kérdés már csak az, hogy mit akarsz csinálni. Itthon tespedni a TV előtt vagy eljönni velem Disneylandbe? Van két jegyem. - a szemeit bámulom, őszinte vagyok, majd eleresztem és a tv felé pillantok.
- Ha nem a Disneyland-et választod, akkor a jegyet lepasszolom az öcsémnek. - vállat vonok, de azért ott a sunyi mosoly a képemen.
- És mi ketten meg elmegyünk a nagyiékhoz. - a pókember akcióját figyelem, rajta áll, hogy mit választ, de csak okosan csinálja. Ha eldöntötte, akkor megyek melegítek kaját, aztán megesszük a tv előtt.


avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel William Barry Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Szer. Feb. 14, 2018 4:34 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To: Apa

Eszelős a családom, ezt pedig Apa sem rejti véka alá. Látom én magam, a nagyapám, aki csak ül és hallgat. Néha addig szuggeráltam, amíg megmozdult végre. A nagyanyám, aki folyamatosan keveri a nevemet az összes többi unokájáéval. Bosszantó ám, mert nem is érzem magam tőle egyedinek. Vajon ha lettek volna testvéreim, őket is keverte volna valamelyik uncsi rokonommal? Mert ilyenkor megöl az unalom náluk, csak Apa mondja, hogy de muszáj... sokszor látom rajta, hogy neki is csak muszáj. De azért bólintok egyet. Nem voltál meggyőző, csak hogy tudd... a tekintetem pedig elárulja, mennyire gondolom ezt így.
Hálás vagyok, amiért nem azonnal meri ki az ételt, hanem hagyja, hogy a kanapét vegyem birtokba. Imádok itt henyélni, sokszor nap közben is ezt tenném, suli helyett befészkelni magam egy pokróccal, a kedvenc nasimmal és kapcsolgatni a Nickelodeon és más kölyökadók között, nézni egész nap a sorozataimat még ha azok mind visszajátszások is. Sosem tudnám megunni egyik szuperhőst sem és annyian vannak, hogy ihaj. Ezt már csak az koronázná meg igazán, ha Apa is ráérne és nem menne be végre a kórházba, hanem együtt nézhetnénk a sorozatokat agyba-főbe. Karácsonykor mindig ez van, miután kipróbáljuk az új játékokat - legutóbbi egy hatalmas nagy rally-pálya és három napon keresztül mellette gubbasztottunk, ki lesz a gyorsabb - beköltözünk a tévé elé és csak lustálkodunk és filmezünk és birkózunk és.... szeretem az apukámat.
- Jaj ne, már megint? De kifogyóban a kóla és minden más ropogtatni való. És Apa, akarok olyan sapkát, amit az amcsik vesznek fel a baseball-meccseken. tudod, amire rá van illesztve két dobozos ital és abból szívószállal lehet inni. - rögvest felcsillan a szemem. Szeretem a nagybevásárlásokat, megvesszük a szükséges dolgokat, aztán jön az én kívánságlistám. Általában a kocsi háromnegyede azzal van tele - igaz egy hónapig azt nassolom is. Apa szemfüles, tudja hogy tanítson meg beosztani azt, amim van. De újabb felvetéséhez már nem fűlik fogam.
- Jaj ne már, azt úgy utálom. De jó, legyen... hűtő... - kicsi, sokkal hamarabb megvan, mint ez a hatalmas ház. Nagyobb mint ami Új-Zélandon volt. Az csak kettőnké volt, épp csak megvolt mindegyikünk saját kis kuckója. Ez a ház meg hatalmas és annyira üres, még így is hogy ketten vagyunk itthon, na meg a kutyák. Nem is tudom, életet kellene lehelni bele.
Kíváncsiságomnak semmi sem szab határt, így hamar kifigyelem, miben mesterkedik ám. Nem vagyok rest rákérdezni, előttem aztán ne rejtegessen semmit ám. De ahogy meghallom, mit tervez, felsikkantok és a nyakába ugrok.
- Menjünk Disneylandbe! Látni akarom a szuperhősöket, biztos vannak azok is ott. - szinte meg sem várom, nem, nem adom a jegyet egyiküknek sem! Irigy vagyok és kész, de én el akarok menni oda. Milyen különös, hogy mióta itt vagyunk, még nem jutott eszembe, hogy egy köpésre van a gyerekek paradicsoma.
- Aztán majd öltözzünk be mi is. Azt akarom, hogy emlékezetes képeket csináljunk, amit mindenkinek mutogathatok. Csak te meg én. - el sem hiszem, kicsit csillapodok, eleresztem a nyakát és már csak vele szemben ücsörgök, dülöngélek egyik lábamról a másikra guggolásba gömbölyödve. Lelkes vagyok, tekintetem csak úgy csillog és hirtelen az sem érdekel már, hogy miről maradok le a tévében. Majd ha egyedül leszek itthon, megkeresem az interneten és visszanézem. De ez annyira klassz lenne, ha oda mennénk!


avatar
Ált.isk
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
49
● ● karakter arca :
Dylan Sprouse


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Feb. 20, 2018 4:14 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



William & Oscar

Amikor kiejti, hogy mit szeretne a nagybevásárláskor venni, hogy milyen sapkát, hát ugrik egyet a szemöldököm. Mégis minek az neki? Hogy két használat után az egyik szekrényben végezze, mert megunta?
- Ezt még megbeszéljük. - szögezem le előre, mert tuti biztos alig használatos dologról lesz szó. Minden más amúgy jöhet, általában én is falatozom, szóval mindegy is mi kerül a kocsiba. Ha kell akkor kell. Erre meg már nem mondhatok nemet.
De takarítani is kell, idő van, szóval még választást is adok neki. De ügyes benne, mivel a hűtő kisebb térfogattal rendelkezik és a ház sokkal nagyobb, így azt takarítaná ki. Meglátszik, hogy a fiam, az én eszemet is örökölte és igen, büszke vagyok rá.
- Megbeszéltük. - az övé a hűtő és tudja jól, nem summázhatja el. Meg kell csinálnia, később rosszabb lesz neki látnia. De megyünk ám máshová is, csak hogy kettesben legyünk és a kiérdemelt pihenésünket megéljük. Disneyland. Tudtam, hogy felpörög és tudtam hogy inkább azt válassza majd, mint a nagyszülőket. Ez így van rendjén és ha azt vesszük, akkor megérdemli. Egyesek szerint nem biztos, hogy megérdemeli, de én úgy látom, az apja vagyok és igaz néha az őrületbe kerget, de istenem…egy 9 éves gyerekről beszélünk. Mondjuk nem tudom, hogy az anyja mit szólna ha egyszer csak beállítana és látná, hogy mi ketten hogyan is éldegélünk. Szerintem elég jól elvagyunk, megvagyunk.
- Igen. Tuti akadnak majd és nem csak a Mickey egeres Plutós förmedvények. - helyeselek neki, hiszen azért megyünk és elvileg majd találunk is hősöket. Lesz egy egész napunk rá, szóval tökre ráérünk majd. Aztán felkészülhetek a vásárlás arzenálra, mert üres kézzel tuti nem jövünk haza. A kutyák meg nos... őket nem lehet vinni, szóval ők itthon maradnak. Ellesznek... gondolom. Közben meg a kölyök hátát fogom magamhoz, ahogy átölel és közben egy puszit is lenyomok neki, ahol épp érem. Igazán jó látni, hogy ennyire letaglóztam egy kis hírrel, de tényleg jól esik a lelkesedése.
- Igen, csak te meg én. Annyi program lesz, hogy elfáradsz mire hazaérünk. De rengeteg fotó is lesz, megy az albumba, hogy kipipálhassuk, jártunk már ott is. - persze hogy kellenek a fotók. Anélkül haza sem jövünk, szóval telefont és a fényképezőket fel is készítem az útra. Nem maradhatnak itthon, szóval a hűtőre is kiírom. Végül eleresztem a srácot és figyelem, hogy mennyire boldog, már nyoma sincs a sértettségének, hogy késtem volna. Nem baj, ő legyen csak mindig boldog, mosolyogjon, mint hogy keseregjen valami miatt.




avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel William Barry Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Feb. 27, 2018 3:52 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To: Apa

Úgy tudtam, hogy majd nem fog neki tetszeni. Nem is értem, pedig tök jó ötlet, úgyis mindig azt mondja, nem iszok soha eleget és napi másfél, két litert le kell erőszakolnom a torkomon. Hát mi vagyok én, szökőkút? Meg feneketlen lefolyó? Így pedig szinte észre sem venném, máris megiszok annyit, amennyit Apa szeretne és nem kell amiatt megjegyzést tennie, hogy nem ittam még mindig eleget. Nem is az számít neki mit, csak mennyit. Az nem mindegy akkor, hogy mivel? De csak szemrehányóan nézek rá, tudom, hogy teljesen fölösleges értelmetlen vitát kezdenem, nem fogja most megengedni. Majd ott. Majd akkor, ha pedig ellenkezik, akkor kiverem a hisztit, meg kezdődik a de apa vedd meeeg...
Még jó, hogy a hűtőt takarítom ki. Az ide meg oda számolva is legfeljebb egy óra, mert mire kirámolok mindent belőle, még azt is amit Apa nem talál, mert jól eldugtam ám. Vannak olyan palackok, amiket én festettem ki belülről narancsszínűre, hogy azt gondolja, narancslé van benne, de igazából csokis rágcsa. Mert mindig belekajál és mire megenném, alig van benne. Az ilyeneket bizony el kell dugni. Mi lesz, ha takarításkor ezt meglátja?
Teljesen fellelkesít a tény, ahová megyünk. Hol érdekel engem, hogy ki fog kit szétcsapni a tévében, amikor valamennyiüket láthatom élőben? Biztos vagyok benne, hogy ott lesznek, miért a szupehősök hiányoznának a Disney-mesék hősei közül? Mennyivel jobb egy Jázmin mint egy Pókember? Hát semennyivel és remélem ezt azok az emberek is tudják, mert én látni akarom őket. Egészen Szembe fordulok Apával, szinte az ölébe mászok és úgy akaszkodok a nyakába. Kimondatlan köszönöm, amiért kitalálta ezt a programot. És még suliba sem kell mennem, hát mekkora királyság már?
- És veszünk ott valamit is ugye, Apa? Valamit emléknek. Meg csinálunk sok-sok képet, őrültet, vidámat, meg Apa, kérjünk tőlük aláírást is, jó? - kezdem el számlálni, mintha csak visszarepülnék ötévesbe. Ilyenkor megvett magának, kilóra. Ha most azt mondaná, írjak még egy házit, akkor azt is megírnám. De most csak így jó vele. Felsandítok rá lelkesen. Nem kérek én sokat, csak a kisujja helyett a fél karját.
- Dehogy fáradok el, hogy lehet elfáradni egy ilyen napon? Mindenki ott lesz és fel akarok ülni a hullámvasútra, meg ki akarom próbálni azokat a játékokat, amiket a tévében mindig reklámoznak. - még mindig csak a lelkesedés ömlik belőlem, aztán lassan elhallgatok. Csak egy pillanatra lehunyom a szemeimet és elképzelem mindezt, ahogy mi ott bolondozunk, találkozok Hulkkal, meg a többiekkel. Együtt sikoltozunk a dupla dugóhúzóban és...
- Apa, szeretlek. - motyogom végül halkan, csöndesen. Annyi helyre elvitt már, annyi mindent megtett értem, hogy mindez kárpótol mindenért. Amiért olyan sokáig bent van, amiért késik a megbeszélt maratonozásról, amiért néha türelmetlen és megdorgál ok nélkül mert fáradt, vagy amiért a megkérdezésem nélkül ide költöztünk. Mert még mindig nem találom a helyem, mert nem szeretek iskolába járni ide. Mert egyszerűen nem találom a helyem Párizsban.
avatar
Ált.isk
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
49
● ● karakter arca :
Dylan Sprouse


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Márc. 06, 2018 4:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2169
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel William Barry Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Pént. Márc. 09, 2018 10:24 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To: Apa & Anya

Apa totál be van sózva, én pedig már nem tudom mit csináljak. Annyi impulzus ért az elmúlt időszakban, hogy a két kezemen meg nem tudnám számolni. Attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztam anyukámmal, minden áldott nap azt számláltam, mikor tudnék visszamenni hozzá. Először csak féltem, hogy majd nem lesz ott a kis üzlet a rengeteg régiséggel, a kis félhomályával, kevés vevőjével és a világ legszebb anyukájával. Egy ideig csak ott találkoztunk, megosztottuk egymással a történeteinket, örömünket, boldogságunkat és minél többször láttam Őt, annál jobban éreztem azt, hogy talán Apa előtt is merek róla beszélni. Hosszú perceket töltöttem el a tükör előtt és beszéltem a szemben ácsorgó szőke kisfiúhoz, mintha csak vallomásra készülnék. De sosem alakult úgy, hogy szóba hozhassam. A vacsoránál mindig a sulira terelődött a szó vagy Apa mesélt, vagy csak nem is olyanról beszélgettünk, nekem pedig nem volt ahhoz merszem, hogy teljesen témát váltsak és ezzel feldobjam a labdát neki. Majd jött az öcsém, Disneyland, én pedig teljesen be voltam zsongva ahhoz, hogy a kocsiúton felvessem neki, már mindent tudok. Énekeltünk, viccelődtünk, a kólától pedig nagyokat böfögtünk. És az a rengeteg szerkezet, játék, szuperhős, meg az összes rajzfilmfigura, akiket kiskoromtól láttam... lenyűgözött a világ. Életemben nem ültem fel ennyiszer ennyi mindenre, életemben nem toltam be ennyi édességet mint itt a vattacukortól kezdve a Pókemberes sütiig és az itt kapható gumibogyószörpig - hát nem zseniális? Elkészítik azt, amit csak megkóstolni szerettem volna, de sosem volt rá lehetőségem - és aztán már hasfájósan, kómásan végigfecsegve az utat értünk haza.
Pedig ha Apa tudná, hogy mennyit találkozok Anyával, most már elvitt cukrászdába is, vett nekem egy nadrágot mert kiszakadt a másik gördeszkázás közben és először ő ápolta le a sérülésemet. Láttad volna, milyen gyengéden csinálja! Csodálom, hogy nem tűnt még fel neki az új nadrág, én pedig átkozom magam, amiért ott akkor nem említettem meg Anyát, amikor elmeséltem, mekkorát bukfenceztem. Vajon feltűnt neki, hogy nem is volt koszos a gatyóm? És az öcsém, annyi minden közös van bennünk, imádjuk a képregényeket, imádunk együtt lógni, ha nem lenne olyan hideg, már valamelyik parkban lenne törzshelyünk is. Nem győztem neki mesélni a kis kiruccanásunkról, Apáról pedig ódákat tudnék zengeni...
És most féltem a kis világomat, hogy a vágyam, hogy együtt legyünk mert valami vendéget fogad. Ezzel önmagában még semmi probléma nem lenne, ha nem említette volna meg tegnap este, hogy legyek illedelmes, mert egy hölggyel nem illik szájalni és csúnyán viselkedni. Szóval ja, most áll a bál, én pedig meg vagyok rá sértődve, mert egy nénit akar hazahozni. Jó, hogy nem akarja elvinni sétálni, vagy nem mondja azt, hogy menjek a nagybátyámékhoz. Kész röhej. De tegnap már leborítottam a tányért  "véletlenül" vacsoránál, ma pedig reggel megpróbáltam betegnek tettetni magam. A lázmérőt a lámpa alá dugtam és egészen 38 fokig felmenettem a jelet. Meg még jól be is takaróztam duplán, hogy megizzadjak és melegem legyen. De nem sok sikerrel jár az ember fia, ha az apja egy osztályvezető főorvos. Pedig biztos vagyok benne, hogy akkor nem jött volna a vendég sem. Próbáltam marasztalni, a vége pedig az lett, hogy itthon maradhattam, de neki rohannia kellett. A karjába csimpaszkodtam, hisztiztem, nyűgtem, maradjon itthon, ma csak ketten legyünk, de hasztalan volt. Legvégső elkeseredettségemben pedig csak nemes egyszerűséggel hanyatt vágtam magam a nappali közepén, hogy én innen meg nem mozdulok, ha nem csinálunk semmi közöset este. Most itt fekszem, ő valahol fent készülődik - pedig még a borotvahabot is kinyomtam a lefolyóba, tök üres - és nagyon úgy néz ki, hogy kicsípi magát. Még csak nem is késett, kora délután ért haza, idő előtt sokkal. Azt hiszem van okom aggódni, mert a néni nagyon tetszik neki. Nekem viszont nem tetszik ez. Csak durcás grimasszal méregetem a plafont és azon gondolkozom, hogy akkor majd rossz kisfiú leszek és megharapom... lehet mindkettőjüket. Még akkor is, ha megígértem neki, hogy viselkedni fogok.

avatar
Ált.isk
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
49
● ● karakter arca :
Dylan Sprouse


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Pént. Márc. 09, 2018 3:15 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Collard family

Pénelopé-val megbeszéltük az időpontot, hogy mikor fog átjönni hozzánk, amolyan meglepetésként. A fiam miatt. A fiaink miatt. Mert egyesíteni akarjuk a családot. Ugyan William nem mesélt semmit se az édesanyjával való találkákról, de Gjerta volt olyan édes, hogy beavasson a dolgokba, persze Will előtt játszottam a tudatlant. Azt is tudtam, hogy az öccsével is összefutott már, nem haragudtam, miért is tenném? Hiába igyekeztem összekapni a lakást valamilyen mód, William egyáltalán nem segített benne. Talán kár volt előre szólnom a hölgyről, aki érkezik? Az anyját nem említettem, csak azt, hogy egy fontos személy érkezik, és hogy viselkedjen és hogy segítsen összerittyenteni a házat. De ő nem. Csak hisztizett.
Még a kaja csinálásban sem segédkezett, inkább rátett egy lapáttal, tányért repített a földre tök véletlen. Véletlen jah, én meg a pápa vagyok. Megfürödtem, de aztán kiderült, hogy a borotvámat és az egyéb ilyen felszerelésemet elnyelte a jó ég. Csak kerülj a kezeim közé fiam és úgy de úgy ellátom a bajod a mai nap folyamán, hogy lukat ütsz az égen. Persze nem emelnék rá kezet, nincs olyan dolog, ami rávenne.
De azért nah, az anyja előtt nem akarok hajléktalant játszani. De ezek szerint most el kell viselni ezt a stílusomat. Viszont a kisfiam új stílusát, hiszti módban már nem viselem el, akármit mondok az egyik fülén be a másikon pedig ki. És még arról ne is beszéljünk, hogy nekem akarta bemagyarázni, hogy ő lázas. Sajnos hiába nézegettem át minden lázra uraló jelet, nem voltak. Csak annyi, hogy forró volt a teste… de ismerem már mint a rossz pénzt. Nem tudtam eldönteni, hogy hagyjam rá, vagy szedjem le a fejét a helyéről.
Ráadásul azt sem árulta el, hol a borotva készletem, de abban reménykedtem, hogy a kajába nem nyúl bele. Amíg én itt fent, addig ő ott lent hisztizik. Óh anyám… nem tudom mit fog szólni Gjerta, ha ilyen állapotban találja a srácát… mert most képtelen vagyok kezelni a helyzetet. Na de mindegy, van fésűm, szóval azzal helyre pakolom a fejem és ollóval kicsit megnyírom a pofám.
Nagyjából pár perc múlva, kissé idő előtt hallom a csengőt, kikiabálok a fürdőből a fiamnak.
- Nyisd ki William létszíves. - hallgatolózok, de nem hallok lépteket, kifújom a levegőt, még pár simítást végzek magamon... ez az arcszőrzet, te jó ég.
- William?!
Kilépek a fürdőből és a lépcső tetején állok meg és a fiamat méregetem, fejet csóválok a viselkedésén, majd lesietek a lépcsőn, hogy a bejárati ajtó felé vegyem az irányt.


avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel William Barry Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Pént. Márc. 09, 2018 3:47 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To: Apa & Anya

Mert miért kellene szót fogadnom neki? Ő sem tartotta be az ígéretét, miszerint akkor is én leszek a világon a legfontosabb és nem fog semmilyen fontos "hölgyeket" hazahozni. Meg még a varangyokat köpködő randa vízibanyát hozza haza és akkor jaj nekem! Nem, én Anyát akarom, a teljes valójában, minden jóságával és szeretetével együtt. Haragszok Apára, mert nem tartotta be a szavát, mert nem beszélte meg velem, ugyan miért hallgassak rá, ha csak azt nézi, hogy neki jó legyen? Mert nekem, a fiának már úgyis mindegy, rátalált a szerelem, mindenki tök boldog lesz, én meg majd vághatom az unott fejeket. És még bűzlik a parfümtől, a pacsulitól amit magára fújt, mert tetszeni akar valakinek. Bezzeg Anyának nem akart így tetszeni, nem akarta visszahódítani, csak ment előre. Én meg eddig viseltem el a néniket, akiket eddig bemutatott. Igazából egy kezemen meg tudnám számolni mennyi volt - kettő - és abból mindegyik csúfos kudarcot vallott. Az egyik három vacsorát bírt ki nálunk, majd csapot és papot otthagyott arra hivatkozva, hogy én táncolok az idegein. - de hát nem is, én áldott jó gyerek voltam, csak válogatós... és finnyás... és amúgy második alkalommal levágtam egy jókora tincset a hajából. Apa mérges volt rám, akkor mondta először, hogy hölgyekkel nem rosszalkodunk. De hát én semmit nem csináltam, mit tehetek róla, ha nem gyerekhez szokott? Az ilyen nénik lesznek a macskás nénik, mert sosem lesz gyerekük. Én sem akartam az lenni.
A második alkalommal pedig egészen sokáig húzta az a fekete hajú néni, egyszer elmentünk kutyát sétáltatni. Valami véletlen folytán a táskájába borult a kutyaszalámi, a mi kis éhes ebeink pedig... aztán megláttak egy mókust, de esküszöm nem én mondtam a nagyobbiknak, hogy fogd meg! Pedig látni kellett volna, ahogy a néni szinte repül a kutyánk mögött. Szóval a tóban végezte a sétáltatónál, onnan pedig nem volt visszaút. Egyik randi sem sikerült valami fényesen, én pedig mind a mai napig nem értem miért. Apa azóta változtatott a stratégián, inkább be sem mutatja őket, amíg nem bizonyosodik meg róla, hogy bírnák-e a strapát. Most úgy fest jó szokását visszahozta és nekem megint kell játszani a vásári majmot.
- De Apa, nem akarooom, én nem akarok senkivel sem találkozni. Csináljuunk valami programot ma, kérleek. - nyávogós, hisztis fennhangol kiabálok fel az emeletre. Nem akarom még látni sem őt, sem a nénit, mindenkire mérges vagyok. Pedig ha azt tudná,hogy mi az én szívem vágya, egy pillanatig sem hezitálna, hanem csipkedné magát. Inkább Anyának öltözne ki, mint mindenféle útszéli csirkének. Azt mondta az egyik fiú az osztályban azokra a nénikre, akik odasétálnak a bácsik autójához, behajolnak puszit adni nekik és kapnak érte zsebpénzt. Mondjuk nem értem, miért rosszak, ha csak puszit adnak?
- Apa, ugye nem egy útszéli csirkét hozol haza? Mert akkor hozom a Chemotoxot és te takarítasz fel utána. - az agyam csak zakatol egyre jobban és jobban. Megfordul a fejemben a slag, hogy megint belevágok a hajába... bár az olló most Apánál van, mert a borotvakészletét eldugtam a kutyák száraztápja közé. Majd előveszem neki, ha elment a néni. De ő csak ne tetsszen senkinek!
Ijedt tekintettel pillantok az ajtó felé, ahogy meghallom a csengőt, majd Apa utasítását is. Meg egy nagy frászkarikát! Két ujjammal bedugaszolom a füleimet, máris nem hallok senkit, én pedig énekelni kezdek, mint akinek nincs is jobb dolga mint a nappali közepén játszani a hülyét. De én most haragszom rá, nem fogom mozgósítani magam. Ó ha azt tudnád, hogy mi mindent terveltem én még ki mára, csak nyisd ki neki az ajtót, úgy van. Lábaimat is felhúzom, ahogy megpillantok ferde nézetben lerobogni a lépcsőről, nehogy még véletlenül elessen bennem.
- Utállak. - vetem oda neki, ahogy a kilincsre ér a keze.
avatar
Ált.isk
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
49
● ● karakter arca :
Dylan Sprouse


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Pént. Márc. 09, 2018 4:15 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Collard family

Sok minden történt az elmúlt évek során és hát úgy vagyok vele, hogyha a nők azt mondják, hogy a fiam tehet arról, hogy nincs kapcsolatom, akkor a gyerek nélkül kezelem a helyzeteket. Bevállt. Nem panaszkodok, nem viszek haza senkit és nem is osztok meg vele semmi ilyen témát. Mondjuk nem hinném hogy érdekelné, hogy az apja kikkel találkozgat, de vannak sejtéseim, miféle gondolatok keringenek benne.
És persze hogy visszaszól, és persze hogy az idegeimen táncol még ezzel is, amit tulajdonképpen meglepően jól birok, de vannak határok. Igen. Amiket kezd átlépegetni.
Mondjuk ezzel a földön szét terülős nem tudom micsodájával. Mit szeretne elérni ezzel? Amikor ismer.  
Ez a gyerek… akkor sem fogom előbb elmondani, hogy ki áll az ajtó előtt. Meglepetés az anyád úristenit te kölök! Könnyebb lenne ha elmondanám, ha az anyja áll az ajtóban, de tényleg meglepetés. Még akkor sem tántorodom el az ötletemtől, mikor a lépcsőn leballagok és hallom a nőkről való véleményét. Óh édes fiam, apád nyelvét szépen megörökölted és ezt még édes anyukád is hallhatja micsoda neveltetésben volt részed a kilenc éved alatt. Csak szemet forgatok, félek ha mondanék valami, attól csak még nagyobb hiszti lesz. Ez is bőven elég. Még sok is. Kéne az a távirányító, amivel lejjebb tekerhetem a hangerejét.
Ez az útszéli csirke azért még az elmémbe mar…talán korábban nem kellett volna haza hoznom 2 vagy három nőt és akkor most nem járnánk itt. Talán helyesen döntöttem, talán nem, de akkor is, a fiam és megérdemli az anyját, még ha ennyi időbe is tellett. Azok a nők csak alkalmi partnereim voltak, nem anyát kerestem a fiúnak. Csak ezt nem fogja föl. De hát kilenc éves.
Nem bánthatom emiatt. Még a viselkedése miatt sem képelhetem fel, hogy viselkedjen, főleg ezzel a nem hallok  semmit sztorival.
- Nyugi, jó? - kacsintok rá, majd figyelek, hogy hova is lépek mellette, aztán ahogy a kilincs felé ér a kezem, az meg is ragad ott, ahogy megragadom azt. A fiam szavai most nagyon megütöttek. Ilyet még nem hallottam tőle és túl komolyan csengetett, hogy csak poénnak szánja,vagy sértettsége miatt. Túl rossz poén, túl nagyot vágott belém ezzel és igen, fáj. Mert én érdemlem ezt meg? Jó persze gyerek, de akkor is... az apjára aki kilenc éven keresztül nevelgette ezt ne mondja.
A kilincset lenyomom és kitárom, széles mosollyal üdvözlőm Gjertát. A látványa elandalító, megmozgat bennem minden érzelmet és legszívesebben neki esnék, de persze most nem lehet. Tudok várni. Sokat is ha kell. És szerencsére nem egyedül jött, hozta a másik fiamat magával. Milyen nagy ő is. Egyszer láttam csak a kilenc év alatt. Azt is a kórházban.
- Sziasztok. Gyertek beljebb. - odébb lépek, hogy a kölyök is lássa kiket vártam már ennyire, szóval bezárom az ajtót, majd csókot nyomok a nő feje búbjára, rámosolygok a fiamra, a kisebbre és a fejére ejtem a kezem kedvességből. Majd lesegítem az anyjáról a kabátot. Vissza sietek a konyhába, hogy megnézzem mi is a helyzet a kaja körül. Nem nézek Will-re, nem szólok neki, látja ő is, hogy neki is kedveskedtem, hiszen nem egy újabb idegen került köreink köré akit idegesíthet. Hanem két fő, aki a családunkhoz tartozik.


avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel Gjerta P. Jeunet tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Pént. Márc. 09, 2018 4:49 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Collard family

Nem volt könnyű összehangolnom az elmúlt hetekben a találkákákat, amit imádott fiammal, vagy éppen az egykori férjemmel hoztam össze. Pláne, amikor mind a kettő legszívesebben olykor talán ki is sajátított volna magának. Természetesen Oscarnak elmondtam, hogy ha éppen Willel találkozom és azért nem lehetséges. Többé már nem titkoltam előtte, mert nem akartam, hogy aggódjon bármi miatt is. Netán amiatt, hogy a fia eltűnt és merre császkálhat mostanság, vagy éppen nehogy azt higgye, hogy Joseph keze van benne a dolgokban. Ugyanakkor az elmúlt egy hétben megannyiszor szerettem volna beszélni vele, de mégse tudtam megtenni. Mindig kihátráltam, mármint abból, hogy eláruljam neki a titkomat. Tudtam, hogy övé a csemete, mert másé nem is lehetne, de miként is jelenthetném be azt, hogy „Gratulálok! Apa leszel megint!”, miközben egy olyan férfival élek együtt, aki ha megsejtené, akkor biztosan mindent elkövetne azért, hogy elvetéljek és nem köszönném meg azt se, amit kapnék érte. Egyszerűen csak nem találtam megfelelőnek az egyik pillanatot se egy ilyen hírre és egyébként is, inkább próbáltam minden szabad pillanatot kihasználni arra, hogy a fiammal lehessek, vagy vele, ha éppen Austinnak is volt programja.
Nem árultam el a fiamnak, hogy hova megyünk. Csak annyit mondtam, hogy Tara ma nem jön velünk, ez a mi napunk lesz és majd találkozunk egy fontos személlyel. Szerencsére nem volt semmi hiszti belőle, inkább csak meglepettséget és tanácstalanságot olvastam le az arcáról, amit valamennyire sikerült elűznöm, hiszen bennem eddig mindig bízott és miért akarnék neki rosszat, ha eddig is mindig inkább őket óvtam?
- Minden rendben lesz kincsem. – kezemet felé nyújtottam, hogy megfogja, ahogyan elindultunk a megfelelő ház felé. A környék egészen békés volt, szerintem bármelyik gyerek szeretné, ha erre felé lakna, mert kimehetne az utcára is akár játszani. Nem kellene attól tartani, hogy netán valaki elcsapja, mert úgy száguldozik.
Csengőt megnyomom, majd amikor semmi válasz nem érkezik, akkor finoman kopogok is az ajtón. Talán csak elromlott. Túlzottan is ideges voltam, de legalább a reggeli rosszuléten már túlvoltam. Csak remélni tudom, hogy semmi olyan illat nem lesz, ami irritálni fog, mert nem bukhatok le. Ennek most nem erről kell szólnia. Elegendő lesz az a sokk, hogy megismerheti végre az édesapját és a testvérét. Ha léteznek tényleg az égiek, akkor most segítsenek nekünk, mert azt hiszem szükségünk lesz rá. A hangokból ítélve pedig még inkább erre jutok. Nem értek mindent, de az a pár szó is elegendő, hogy elkerekedjen a szemem. Sietve fordulok Austin felé, majd leguggolok hozzá és kisimítom arcából a haját is.
- Emlékszel arra, amikor azt kívántad, hogy bárcsak Oliver lenne az édesapád a történetből? – hangom halkan csendül, csak mi hallhatjuk. – Nem Olivernek hívják, de részben tényleg ő ihlette ezt a karaktert… - kezdek bele, de aztán máris nyílik az ajtó és nem tudom befejezni. Nem eresztem el a fiam kezét, ahogyan mögém kerül. Mosolyogva pillantok Oscarra. Mosolya képes kicsit megnyugtatni, de úgy érzem, hogy most lehet jobban díjaznám azt, ha nem a rosszullét fenyegetne és legalább valami szíverősített leguríthattam volna. Igen, félek attól, hogy netán ennek nem lesz jó vége.
- Sziasztok! – köszönök én is és bármennyire is szeretnék odabújni Oscarhoz most még se tehetem meg. Elmosolyodom a puszijának köszönhetően, majd arcára adok én is. – Úgy hallottam, hogy itt szeretik Flasht, de lehet rossz helyre tévedtem, mert Flash szerintem soha nem mondana olyat senkinek se, hogy utállak. – hangom békésen csendül, ahogyan a fiamat keresem a tekintetemmel. Ha pedig megjelent ő is és netán odaszaladt hozzám, akkor megöleltem szorosan. S lévén a két gyerek tényleg úgy festettek, mintha tükörképek lettek volna, így nem húzhattam tovább az időt. Inkább csak a kezemet fogó kisfiamra pillantottam. – Szuperhősöm, ha ennyi ideig is tartott, de azt hiszem, hogy most végre valóra válthatom az álmodat. Szeretném neked édesapádat bemutatni és a testvéredet. – hangom kicsit megremegett és kérlelően néztem Oscarra, hogy szólaljon már meg az ég szerelmére, mert lehet erre nem is a gyerekek, hanem inkább én nem voltam felkészülve. A kicseszett hormonok. Nem várhatott volna az újabb baba is inkább még pár hónapot? Mély levegő, minden rendben lesz. Próbáltam magam nyugtatni, miközben aggódva fürkésztem a jelenlévőket.


avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
73
● ● karakter arca :
Scarlett Johansson


✥ Szeretettel Austin Jeunet tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Pént. Márc. 09, 2018 6:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Elképesztő volt ez a hét. Most, hogy ismét iskolába járok, nem pedig otthon tanulok, rájöttem, hogy sokkal jobban szeretem a suli épületét, mint Joseph házát. Az túl rideg, meg hát, alapból az nem tetszik, hogy kié. Egy borzalmasan idióta emberrel élünk, és ez a borzalmasan idióta ember nem mellesleg borzalmasal elviselhetetlen is. Kifejezetten örülök, hogy nem kell a ház közelében lennem egész nap. A suliban legalább nem emlékeztet minden rá. Mindenesetre a suliban is vannak negatív dolgok. Az utóbbi pár napban például négy dolgozatot írtunk, és még felelnem is kellett matekból. Pont matekból! Hát az eszem megáll. Abból vagyok a legrosszabb. Ki az az idióta, aki kitalálta ezt a tantárgyat? Meg minek is ezt tanulni, tanítani? Ha majd egyszer kell az életben, megtanulom. Hamarabb fölösleges. A világ legidiótább tantárgya, ráadásul csak nagyon kevesen értik az osztályban. És pont engem hívott ki felelni! Még szerencse, hogy a szabályokat tudtam. A szövegeket hamarabb befogadja az agyam, mint a számokat. A számok förtelmesek...
A szombat persze úgy telik, ahogyan szokott, de az azért elég fura, ahogy anyun a szokásosnál is több stressz látszik. Persze, lehet, hogy csak képzelődöm, vagy csak eddig nem figyeltem rendesen, nem tudom. Remélem, hogy így van, mert nem akarom, hogy még több baja legyen. Nem akarom, hogy bármiféle baja legyen. Az utóbbi időben pont elég volt, hogy értem aggódott. Túl sokat. Túlságosan is sokszor adtam rá okot. Nem bírtam magammal. muszáj volt Joseph-fel küzdenem, és általában - mindig - én kerültem alulra. Nem üt meg, de sosem sikerül bosszút állnom.
Megfogom anya kezét. Nem tudom, hova megyünk, de mikor közölte, hogy a ma délutánt nem töltjük itthon, kissé felragyoghatott a szemem. Bárhol laknék szívesebben, mint Josephnél. Bárhol szívesen vagyok, csak ne kelljen "otthon" lenni. Az nem az én otthonom. Csak rossz emlékeim vannak onnan. Kifejezetten örülök mindenféle kimozdulásnak.
Miközben beszél hozzám, csak egyre bólogatok, és most már teljesen biztos vagyok abban, hogy hol is vagyunk, de amikor kinyílik az ajtó, még így is meglepődök. Sosem gondoltam volna, hogy apa ilyen a való életben. Ilyen... nagy... Ennél több hirtelen nem jut eszembe, de talán nem is baj. Sokat hallottam már róla, de a beszámolók nem adták át teljesen, hogy milyen királyul néz ki, milyen király maga a személye. Egyszer találkoztam vele a kórházban, de akkor, ott nem igazán figyeltem arra, hogyan is néz ki. Sokkal jobban érdekelt, hogy honnan tudja anya középső nevét, ha nem mondta neki senki, és a papírok is csak akkor kezdtek kitöltődni az Ő keze által. Gyanús volt nekem, és csak erre tudtam figyelni, semmi másra. Még csak fel sem merült bennem, hogy Ő az apám. Mondjuk abból az esetből erre nem is lehetett következtetni.
- Flash! - mosolyodok el, és majdhogynem fel is kiáltok, mikor meglátom testvéremet. Már több hete ismerjük egymást, és majdhogynem minden szünetet együtt töltjük, de azért apa mégis más. Apa... nem is tudom, hogy ezt ki merjem-e mondani. Csak egy félénk mosolyt küldök a férfi felé, és amilyen gyorsan csak tudok, elszakadok anyutól, és Flash-hez lépek. Lepacsizok vele, majd apára nézek, aki... Nos, hamar eltűnt, de a hangokból ítélve nem lehet messze, így a fülemre hagyatkozva elindulok a konyha felé - legalábbis arról jöttek az isteni illatok. Egy pillanatra azért még visszafordulok. - Én most... - nem tudok mit mondani, ezért inkább csak eltűnök a konyhába lépve, és a férfi mellé sétálok, aki az apám.
- Öhm... Szia! - köszönök félénken, elvégre ez elmaradt a bejövetelkor. Nem ölelem meg, nem ugrok a nyakába, nem teszek semmit, csak félre rakok egy útban lévő kancsót, amit ha nem teszek meg, másodpercek múlva szilánkokra törik. - Austin vagyok, a fiad... bár ezt... nyilván már tudod... - az első adandó alkalommal kezet nyújtok neki. Nem ismerem, nem tudom még, hogy mire hogyan is reagál, de Joseph miatt van némi előítéletem, és a hátamon maradt táskám is ezt bizonyítja. Benne van minden, ami egy esetleges szökéshez kellene. Mert nem bízom az emberekben. Legalábbis nem túl könnyen. Idegen még számomra ez a helyzet is, de bizonyára hamar megszokom, csak idő kell. Idő, és sok-sok beszélgetés, hogy legyen mit kiírnom magamból. A naplóm is a táskámban van, és szerencsére a lakat számkombinációs, és még véletlen sincs semmi köze a születési dátumokhoz, vagy bármi máshoz, ami hozzám köthető. Számgenerátor adta meg, én meg csak memorizáltam. Ha nem lenne rajta lakat, már rég halálra cikiztek volna a suliban. Na, nem mintha a lakat segítene ezen...
avatar
Ált.isk
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
24
● ● karakter arca :
Cole Sprouse


✥ Szeretettel William Barry Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Szomb. Márc. 10, 2018 8:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




To: Apa, Anya, Austeve

Szenvedni hagyni bűn. Már most tudom, hogy Apa kemény megtorlást kap azért, hogy én most jól viselkedjek és illedelmes legyek a következő nénivel. Pedig annyira nem akaroook, én már elképzeltem, hogy hazahozza Anyát, meg megismeri Austint, igen, őt is meg kell ismernie! Biztos vagyok benne, hogy szimpi lenne neki, annyira lökött a srác. És annyira meg tudnák egymást érteni, mindig marvel-maratont tartanánk és nyakig falnánk magunkat édességgel, elvinnénk sétálni a kutyákat, csinálnánk közös programokat. Mert egy pillanatig sem akarom tőle elsajátítani az apukámat. Az apukánkat. Nehéz megszokni, hogy van egy testvérem, aki ugyanúgy megérdemli Apa figyelmét. Nehéz volt ám róla nem beszélni, pedig legszívesebben minden nap elújságoltam volna, mi jó volt a suliban, miket csináltunk, merre léptünk le. Még kipróbálta a gördeszkát is, majdnem bukfenc lett belőle, ha nem fogom meg a kezeit. Nem lesz az ő sportja, de az enyém sem a tenisz. Annyira hasonlóak vagyunk és annyira mégsem.
Látom Apa tekintetében, most egy kicsit elvetettem a sulykot. Megpróbálok nem bűntudatot érezni, mégis csak ő idézte elő a helyzetet, de akkor is érzem, hogy ez már sok volt. Sosem mondtam neki ilyet, egyszer sem bántottam, pedig hisztis az bizony sokszor voltam. Túl sokszor, csak elfojtotta bennem valamivel. Most még csak meg sem próbálta. Dacára így szabadon bűnözhettem amivel csak szerettem volna.
Nyílik az ajtó, dacos arccal pillantok felé, mégis miféle nénit hozott, talán egy szépet, akit nehéz lesz kiiktatnom, vagy kevésbé és akkor még nehezebb. Idegen arc helyett mégis Anyáéval találkozik a tekintetem. Menten elpárolog minden rossz érzésem és úgy pattanok fel a padlóról, mintha tüzes vassal fenyegetnének.
- Anyaaa! - kiáltok fel lelkesen és már oda is szaladok hozzá, hogy szorosan hozzábújjak. El sem hiszem, hogy ez megtörténik, hogy Anya itt van velünk. Hálásan pillantok fel Apára és már most mardos a bűntudat. Gonosz voltam, nagyon gonosz. De hát meg sem mondta, hogy ő jön! Ez aztán a meglepetés.
- Azt hittem, hogy mást várunk... - motyogom bűntudatos arccal, miközben ismét Apára sandítok bocsánatkérően. Nehezemre esik elereszteni Anyát, de ahogy megpillantom a szőke buksit, már lépek is oda hozzá, hogy lepacsizzunk. Ez csakis a mi kettőnk köszöntése, senki másé!
- Kapitány! - szélesre húzom a vigyorom, annyira jó, hogy itt van ő is! Végre megismerheti Apát, aki... eltűnik a konyhába. Már csak a hátát látom, aztán öcsire pillantok. Gondterheltnek tűnik, bizonytalannak. Azt hiszem kettőnk közül ő az, aki nehezebben mer nyitni az újra. Vagyis most Apára. Megbököm játékosan.
- Menj csak, beszélgessetek. Bírni fog. - ebben teljesen biztos vagyok, annyira, hogy hagyom is menni. Ismét Anyára függeszkedek, mert puszit akarok, majd megfogom a kezét és befelé húzom.
- Gyere, megmutatom neked a szobám! Ugye látni szeretnéd? - ezernyi dolgot mutatnék neki szívem szerint, de tudom, hogy majd inkább ebéd után, most legfeljebb bekukkant. Már ha szeretne. Jaj, annyira szeretném, hogy ide költözzenek.
- Mikor találtátok ki ezt? Nem is mondtad.
avatar
Ált.isk
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
49
● ● karakter arca :
Dylan Sprouse


✥ Szeretettel Oscar Collard tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Márc. 13, 2018 5:36 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Collard family

A család végre egy helyen. Erre vágytam kilenc éve már. Erre vágytam akkor, mikor Pénelopé-t megláttam a kórházban, nem számítottam rá, hogy ilyen könnyedén letudjuk az első nagy találkozást. A fiaim jól láthatóan élvezik egymás társaságát, jó látni őket felüdült boldogságban. Ezt kellett volna már a legelején is csinálnunk, nem lelépni, nem kellett volna agyon hajszolnom magam a melóban, hanem igenis a családra koncentrálni. De nehéz volt, hiszen a munkám a mániámmá vált. Most meg hogy látom a fiúkat ilyen önfeledt mosollyal és pacsikkal…minden pénzt megér. De most mindenesetre a kaja az első, hiszen nem akarom oda égetni, megyek megkeverem a levest és benézek a sütőbe. Minden fasza, hamarosan ki is vehetem, faszán néz ki. Aztán jön egy hang mellőlem, lassan pillantok lefelé. Austin kisfiam az. A szavaira elmosolyodok, hiszen naná, hogy tudom kicsoda ő és azt is jól tudom, hogy a fiam. Hogy a fenébe ne tudnám, mikor az anyja miattam lépett le vele annyak idején? De már nem fogom felhozni a múltat, megoldódott a probléma (nem teljesen), így aztán bátran és jókedvűen mosolyodok el, még le is ereszkedek hozzá féltérdre. Elveszek a vonásaiban, elveszek a szemeiben és mintha William tekintene vissza rám és még sem. Tudom jól, hogy ő sosem lesz Will, megtudom különböztetni őket. Jó látni végre őt is.
- És mi a helyzet kis komám? - érdeklődők, miközben a lapát kezem a a vállára ejtem, hogy kissé barátiasan, apásan rászorítsak. De eszembe jut egy nagyobb kérdés is.
- Szereted a lasagné-t? - most kivételesen ennek álltam neki, igaz a babon is agyaltam, de azt majd holnap. A leves az meg teljesen mindegy mi, a lényeg az, hogy nem mosogatólé. Talán megérte ennyit készülődni, még ha Will olykor bele is tenyerelt az egészbe.
- Kérsz inni? Mit kérsz? - állok is fel, hogy előszedjek néhány tiszta poharat és a hűtőből a lötyös flakonokat. Akad narancs, ásványvíz, valami körte és kiwi, meg almalé, de akad cola is. Le is pakolom őket a pultra és kiszólok a konyhából.
- Milyen üditőt kértek? - nem merek kimenni, mindjárt ki kell szednem a sütőből a kaját, félek ha itt hagynám oda égne. De amúgy is tányérokat is elő kell szednem meg egyéb ilyeneket. Will és az anyja meg elég jól összejöttek, örülök, hogy ennyire megvannak. Majd később szólok Will-nek, hogy dolog van, legyen szíves megcsinálni. Addig meg had vezesse körbe az anyukáját a házba. A kutyák az emeleten sziesztáznak, nem nagyon érdekli őket, hogy vendégeink vannak.
Lepillantok a fiamra, a kisebbre és boldog mosoly jár át.
- Amúgy ilyennek képzeltél el? - érdeklődtem tőle.



avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
56
● ● Keresem :
Mikkel öcsém
● ● karakter arca :
Hugh Jackman


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Tell me your secrets

Közös terek
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Akadémiai edzőterek
» Utcák és terek
» Utcák és terek
» Kiképzőterek
» Utcák/terek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Collard-lak-