Brest város
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Yesterday at 6:31 pm ✥

✥ Yesterday at 2:45 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 9:15 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 8:40 pm ✥

✥ Kedd Okt. 16, 2018 11:04 am ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 8:05 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 4:00 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 10:24 am ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Brest város •• Vas. Jan. 14, 2018 2:56 pm

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Csüt. Jan. 18, 2018 6:13 pm


to Seth
Elég hosszú időnek kellett eltelnie amíg rávettem magam arra, hogy Seth segítségével meglátogassam apámat. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy jó ötlet, de kíváncsi vagyok rá, és nem utolsó sorban feltenném neki a kérdéseimet. Benne van a pakliban, hogy rosszul fog érinteni, vagy olyan választ kapok amire nem vagyok felkészülve, de ideje lezárnom a múltan és nyitott szívvel lépni át a jövőm küszöbét. Az elmúlt időszakban annyi pozitív változás történt velem, hogy biztos vagyok abban, hogy ezzel az egy ismerkedésen még túl tudom tenni magam. Az nem igaz, hogy semmi félelem nincs bennem, de szívem mélyén érzem, hogy nem fog semmi rossz történni. Úgy érzem, hogy a szívem alatt növekvő kis életekkel, a fogadalommal amit életem szerelmének tettem védve vagyok minden rossz elől, hiszen az már biztos, hogy ők mindig ott lesznek velem, rájuk mindig számíthatok. Miután sikerült meggyőznöm a férjem, hogy Seth vigyázni fog ránk, és nem maradunk sokáig, na és persze, hogy minden órában írok majd neki egy SMSt nagy nehezen, de elengedett. Megígértem neki, hogy nem fogok idegeskedni, és, hogy azonnal szólok neki, ha valami nem okés. A gyerekek sokat ficánkoltak, így már reggel korán kirúgtak az ágyból, egyre mozgékonyabbak, szinte már lehetetlen aludni tőlük. Úgy járok-kelek éjjel és nappal a házban mint egy zombi, kialvatlan vagyok és emiatt nyűgös is. A kedvenc kajáimtól megundorodtam, az édességre rá sem bírok nézni és igen, hiányzik a kávé. Mindezek ellenére is boldog vagyok, mert tudom, hogy születendő gyerekeim szépen fejlődnek. Az viszont aggaszt, hogy az orvosok szerint fenn áll a koraszülés veszélye, és amiket az interneten olvastam, hát egyáltalán nem nyugtatott meg. Természetesen azt szeretném, ha minden rendben lenne velük most is, és az életük során bármikor. Összedobtam egy gyors rántottát magamnak, majd a lehető legmelegebb ruhámba bújtam bele, nem tudom ott milyen idő lesz, de nem szeretnék véletlenül megfázni. Az öltözés sem megy már olyan könnyedén, mint néhány hónappal ezelőtt, néha még egy egyszerű zoknit felhúzni is kész rémálom. Úgy beszéltük meg Sethel, hogy még a délelőtt folyamán értem jön. Ahogy egyre jobban telik az idő úgy az izgalom is félelem kettőssége is egyre nagyobb bennem. Sokszor elképzeltem már a szüleim arcát, mosolyát, szemüknek csillogását. Azt már tudom, hogy édesanyámra hasonlítok, hogy szőke fürtjeimet tőle örököltem, hogy szemem ugyanúgy csillog amikor dühös vagyok, ahogy neki is csillogott. A rám maradt dobozkát, féltve őrzöm a szekrényem mélyén, és amikor nosztalgikusabb hangulatomban vagyok elég gyakran nézegetem a rám hagyott képeket és olvasgatom a leveleket. Gondolataim menetéből az autó hangos dudálása térít vissza a valóságba. Gyorsan magamra veszem a kabátomat, a sapkámat és a kutyák vidám csaholásának kíséretében lépek ki az ajtón a csípős hidegbe. Már az ajtóból fülig érő mosollyal integetek bátyámnak, és a hátul ücsörgő két kamaszfiúnak. Remélem ez az út arra is jó lesz, hogy mindegyiküket jobban megismerjem.
- Sziasztok! ülök be óvatosan az autóba, ezzel a hatalmas pocakkal már ez a nagyon egyszerű gyakorlat is fejtöréseket tud okozni az embernek.
- Örülök, hogy látlak. hajolok közelebb fivéremhez, hogy két puszit hinthessek az arcára, ha engedi, majd bekapcsolom a biztonsági övet.
- Serge azt üzeni, hogy nem vigyázol ránk, akkor nagy bajba sodrod saját magad mosolygok rá ismét testvéremre, teljesen megbízom benne, másképp el sem jöttem volna egy ilyen hosszú útra.
- Indulhatunk. Apa tudja, hogy megyünk?Egy...kicsit izgulok. Annyi minden jár most a fejemben. Szerinted...szerinted örülni fog, hogy végre láthat?
■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Hétf. Jan. 22, 2018 3:02 pm



Domi & Seth

Egy hosszú nap után azt híhetné az ember, hogy jön a jól megérdemelt pihenés, de utána hazaér, körbe néz és kidurran az a bizonyos buborék. Bár sosem voltam az a rendetlen fajta most mégis érzem, hogy kissé elhanyagoltam a takarítást... Rengeteg időm volt átgondolni az életemet és a várost járva sok mindenre rájöttem, ami kissé megváltoztatta a szemléletmódomat. Ami régebben olyan fontos volt nekem, ma már nem tűnik olyan értékesnek. Viszont, amit meg nem vettem észre, már nem kerüli el a figyelmem. Talán ebből is adódik az, hogy a takarítás már nincs olyan előkelő helyen a számomra, mint anno. Persze ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem fogok seprűt a kezembe, vagy nem mosogatok el... Egyszerűen könnyebben kezelem a dolgot és kész.
Azt hinné az ember, hogy harmincöt évvel a hátunk mögött már semmi dolgunk nincsen. Csak ülünk és lógatjuk a lábainkat, várva, hogy történjen valami...

Sok minden történt a hónapok alatt. Esküvője volt a húgomnak, igazán nagy és hozzáillő. Csodálatos volt ő is és az esemény. A legjobb az egészben, hogy az első találkozás óta már futottunk össze párszor és beszélgettünk. Az egészről. Magunkról. De megbeszéltük, hogy elviszem apánkhoz is. Ideje már hogy lássák egymást és beszéljenek egy kicsit.
A megadott időpontra igyekeztem, összekaptam a srácokat, a kutyát otthon hagytam, őrizze a házat, elég fontos feladat. Feltalálja magát remélhetőleg. Majd a húgom elé érkeztem a házhoz, ahol aztán kiszállva vártam rá. Aztán már jön is két nagy eb társaságában. Az integetését egy mosollyal viszonoznom, majd kinyitom neki az anyósülés felöli oldalt, hogy aztán én is beülhessek. És ott lenyomhassak neki jó nagy puszikat. A fiúk is elmormognak valami szia félét, de el vannak merülve a táj nézegetésében és a kártyázásban. Még otthon elszedtem tőlük minden telefonfélét, hogy figyeljenek a másikra is, ne csak azokra.
- És ti? Hogy vagytok? - érdeklődőm mosolyogva nagy pocakra pillantva. Megkapom a mai nagy feladatomat is az út mellé, természetesen még kérnie sem kell tőlem ilyesmit. A húgom, vigyázok rá. De szalutálok mellé, hogy oldjam azt a kis feszültséget is ami még közöttünk lappang. Indítom az autót, hogy elhagyjuk a várost.
- Szóltam neki, hogy készülődjön, mert viszek neki meglepetést. És ne aggódj, biztos örülni fog neked. - mosolyodok el szélesen. Amúgy nem tudom mi lesz a reakciója. De mégis csak a lányáról van szó.
- És te? Hogy érezted magad az esküvő után? Mik a terveitek? - érdeklődők tőle, mert jó tudni ezekről a kis tervekről is.




Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Szomb. Feb. 03, 2018 6:28 pm


to Seth
Amikor felbukkant az életemben Seth, foggal körömmel próbáltam küzdeni ellene. Féltem attól, hogy az egész életemre jellemző magány után, a bátyáim hirtelen felbukkanása hogyan foga, majd kihatni az életemre. Őszintén beismerem, hogy féltem, attól, hogy felbukkannak, majd amikor megszokom, hogy mellettem vannak újra eltűnnek, bennem pedig örökre ott marad majd a hiányuk.  Nem biztos, hogy képes lettem volna feldolgozni, ha egyik pillanatról a másikra felszívódnak. Ezernyi kérdés kavargott a fejembe, vajon elég jó leszek nekik? Mi van ha csalódást okozok neki? Ha nem olyan vagyok amilyenre számítottak, vagy amilyent elképzeltek? Rettegtem a gondolattól, hogy csalódást okozok és aztán örökre elveszítem, pedig alig kaptam meg őket. De szerencsére nem így történt, szerencsére a jéggé fagyott szívem megolvadt és engedtem, hogy a fiúk belopják magukat a szívembe, jobban nem is dönthettem volna. Most úgy érzem, hogy velük teljes igazán az életem. Most úgy érzem, hogy képes vagyok egy újabb szintet lépni, elengedtem a múltat, meg tudok bocsátani apámnak és kíváncsi vagyok rá. Itt az ideje, hogy ennyi év után esélyt adjak magunknak. A haragtartás és bosszú soha nem volt jellemző rám. Amióta megbeszéltük Sethel, hogy elvisz az öregemhez, folyamatosan kérdésekkel bombáztam őt, mindent tudni akartam róla, mindent az agyamba akartam vésni, most mégis úgy érzem, hogy semmit nem tudok róla, és egy idegent készülök éppen meglátogatni. Elfoglalom a helyem az anyós ülésen és meleg öleléssel és puszikkal üdvözlöm testvérem. Az unokaöcséim még elég távolságtartóak velem, de bízom benne, hogy idővel majd ez is változni fog.
- Remekül. A kis törpéim, ma is nagyon aktívak. Akarod érezni? mosolygok rá, és ha engedi kezét a pocakomra helyezem, és érezheti ahogy buliznak odabent.
- Néha úgy érzem, hogy soha nem fáradnak el... kapcsolom be a biztonsági övet, miközben rátérünk az útra és elindulunk.
- Remélem. Kicsit izgulok. Mi van, ha nem olyan vagyok amilyenre vágyott? Vagy, ha túlságosan hasonlítok anyámra és emiatt fogja rosszul érezni magát?
Nézek rá bátyámra kíváncsian. Nem tehetek róla, de aggódom, mert félek, hogy nem leszek olyan lánya amilyent szeretett volna.
- Nagyon jól éreztem magam, igaz nagyon elfáradtam és másnap szinte egész nap ágyban voltam. A lábaim akkorák lettek, mint az elefánté, de nem bánom, csodálatos volt. Te jól érezted magad? kicsit hátrább engedem az ülést, hogy kényelmesebben üljek. Hallom, ahogy a fúik felmordulnak és bocsánatkérő pillantást küldök hátrafelé.
- Mit is mondtál, hány óra az út? kérdezem, amikor már egy ideje az autópályán haladunk.
- Kellene pisilnem... nézek rá mindenkire bocsánatkérő pillantásokkal. Nem is emlékszem már, figyelmeztettem a bátyámat a rá váró akadályokra? Előfordulhat, hogy megéhezem, pisilnem kell, vagy csak elzsibbad a lábam és azért kell megállni.
■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Hétf. Feb. 05, 2018 5:17 pm



Domi & Seth

A kezem a húgom hasára téved, rövid időn belül meg is érzem a bébik rúgásait. Meg is lepődök, igaz hogy már éreztem ehhez hasonló dolgot, mikor a feleségem a fiammal volt terhes. De ez más érzés. A húgom gyerekeit érezhettem most és ez nagy kaland.
- Hát ez…csodálatos. Már várod, hogy a karjaidban tarthasd őket? - érdeklődőm, de aztán sokkal jobb dolog jut eszembe.
- Amúgy milyen neveket adtok nekik? - mert ez is fontos dolog a részemről, meg szerintem a férje részéről is. Azt meg úgy is tudja, hogy amíg a csemeték meg nem születnek, addig ezt fogják játszani oda bent. Mert szűkül a helyük egyre jobban, meg próbálgatják magukat.
- Nem tudom. Szerintem nem lesz baj. Főleg ha megismeritek egymást. Nagyon régóta akart már lány gyermeket a kettő fia mellé, mondjuk nem így, de ez megint más dolog. - magyarázok őszintén.
- De mivel te is a gyereke vagy, nem lehet gond. Szeretni fog a maga módján. Nem kell aggódnod, jó? Főleg a te állapotodba ne tedd. - aggódom? Hát jó hogy. A testvérem, akit szeretek, még úgy is hogy nem sok idő óta ismerjük egymást. De nem is ez a legfontosabb dolog.
- Nagyon gyönyörű voltál. Még most is csak úgy ragyogsz. - dicsérem meg, mert tényleg az és tudom milyen érzés, ha bókolnak(?).
- És igen, jó volt a kaja és a vendégek is szuperek voltak. Főleg a fiatalság. - mondjuk annyira nem beszélgettem, csak gratuláltam meg nézelődtem a vendégseregen, de ki is szúrtam pár furcsa dolgot, amit nem részleteznék.
- Nagyjából 6 óra, ha minden zökkenőmentes. És ha nincs dugó és egyebek és ezért kellett ilyen korán is elindulni. A srácok nem nagyon rajongtak érte. - vallom be őszintén, mert hát nem épp két órás útról beszélünk. A fiúk el sem akartak jönni, de nem hagyom őket magukra, inkább a kutyát passzoltam le a munkatársamnak, aki tudja kezelni. Ő se lesz legalább egyedül, de hiányozni fog erre a pár napra. A fiúknak is. Az autópályán vagyunk, 100-al repesztek belső sávon, senki sincs jelenleg itt, csak a külsőn húznak végig 110-el vagy annál többel.
- Pisilni? Itt? Megint lerúgták a vesédet? - vigyorgom, de közben figyelek arra is, hogy hol tudnék lassítani vagy lefordulni hogy megállhassunk pár percre. És még csak 25 perce indultunk el. De szerencséje van jelenleg, akad egy kis csárda beljebb, szóval befordulok és beljebb megyek, majd lefékezek.
- Megvárjunk, vagy bemenjek veled? - érdeklődők, aztán haladjunk is, mondjuk nem sietek.
Tíz perc elteltével viszont újra az utat szántom, jó kezekben van Léah, biztos kezekkel vezetek. Van enni és innivaló, így éhen senki sem fog halni az úton, ráadásul odahaza is elénk raknak majd egy csomó kaját. Azt meg tutira túléljük, ha még hatodszorra is meg kell állni valahol egy pisiszünetre.

De pont hat óra vezetés után végre Brest városába érkezünk, ami már hiányzott valljuk be.
- Jártál már Brestben? - pillantottam rá, miközben a piros lámpánál lefékeztem. A többi autót is megfigyeltem, hiszen akadtak ismerős járgányok is erre, de minden figyelmem a húgomon volt. DE hamar elindult a forgalom, még kell kis idő, hogy haza jussunk, még úgy fél óra, háromnegyed.



Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Kedd Feb. 13, 2018 1:33 pm


to Seth
- Tényleg csodálatos. De néha azért fájdalmas is. Igen, mindennél jobban várom már, hogy a karjaimban tartsam őket. De azért kicsit félek is, mi van ha túl korán érkeznek? Vagy...honnan tudjam, hogy jó anya lesz belőlem? vallom be testvéremnek őszintén az aggodalmaimat, szememmel az utat figyelve. Tudom, lassan már az őrületbe kergetek mindenkit, de nem tudok nem erre gondolni, én is mint minden anya azt szeretném, ha rendben lennének, és félek, hogy csődöt mondok majd mint anya, előttem nem volt példa akitől tanulhattam volna.
- Nevetni fogsz, de egyenlőre csak a kislányom nevét tudom. Raana Sorange Dubois. A fiú nevét illetően még nem sikerült megegyeznünk, nekem tetszik a Nolen név, aztán meglátjuk, hogy a férjem mit szól hozzá. nevetek fel és testvérem arcát fürkészem. Olyan jó, hogy összeszedte minden erejét és felkeresett, hogy visszautasításaim ellenére is kitartott az elhatározása mellett, hogy szeretne megismerni. Az életem sokkal kevesebb lenne, ha ő nem lenne mellettem és igen, büszke vagyok, hogy ennyi év után végre van akit a testvéremnek nevezhetek. Egyikünk sem tehet arról, hogy a szüleink önzősége és a sors külön választott minket.
- Szeretném, ha te keresztelnéd a kislányomat. Pandorát szeretném felkérni majd keresztanyának. Ha jól láttam az esküvőn összeismerkedtetek, mintha táncoltatok volna együtt. Elvállalnád? őszintén remélem, hogy igent mondd, büszke lennék, ha a gyerekeimnek olyan csodálatos keresztszülei lennének mint amilyen Ő vagy éppen a legjobb barátnőm Panda. Persze nem erőltetem rá, ha nem szeretné, de engem nagyon boldoggá tenne vele. Azt hiszem, hogy teljesen normális, ha van bennem egy kis félelem az apámmal való találkozás miatt, huszonhét év nagyon hosszú idő. Félek, hogy nem lesz majd mit mondanom neki, hogy csalódást okozok. És egyébként is hogyan fogja viselni, hogy a lányával együtt két unoka is érkezik?
- Nem aggódom...Na jó, talán egy kicsit. De csak egy icipicit, azt nézd el nekem. Elvégre huszonhét éve álmodok arról, hogy egyszer láthatom majd az apámat, és most, hogy ez megtörténik félek. ismerem be őszintén. Megpróbálom a lehető legkényelmesebb pozícióba ülni, mert biztos vagyok benne, hogy hosszú és kimerítő utazás következik. A lábaim már így is a kétszeres méretükre dagadnak minden nap, a fenekem valószínűleg zsibbadni fog, a gyerekeim táncolnak a pocakomban, az idegességem nem csökken, pisilnem kell és igen, éhes is vagyok.
- Köszönöm. Boldog vagyok. Nagyon örülök, hogy jól érezted magad, tudom nem sok időt töltöttem veled, megpróbáltam mindenkire figyelni, de azt hiszem nem igazán sikerült. kuncogok fel, miközben a hátraengedett ülésen próbálok minél kényelmesebben ülni. Tudom, a fiúk hátul biztosan nem díjazzák az ötletem, de jobb ha nem szólnak semmit, nem ők cipelnek plusz sújt magukon, nem őket rugdossa négy aprócska láb belülről.
- 6 óra? Úristen. Ha még egyszer terhesen ekkora utat vállalok be kérlek kötözzetek le az ágyamba. Van valami rágcsátok fiúk? igazán nekem lapul egy kis gyümölcs és sütemény a táskám mélyében, de most valamire másra vágyom, nem is tudom valami sósra, vagy savanyúra, de semmiképp nem édesre. Inkább bele sem gondolok abba, hogy hogyan fog eltelni ez a sok óra, még a végén hisztirohamot kapok és nem biztos, hogy azt a srácok díjaznák. Csendben figyelem az utat és próbálom nem arra figyelni, hogy a hólyagom bármelyik pillanatban szétdurranhat, ha Seth most azonnal nem áll félre valahova.
- Igen, most. Már megbántad, hogy bevállaltad velem az utat mi? nevetek fel, én előre figyelmeztettem, hogy egyikünknek sem lesz sétakocsikázás, mert bizony van aminek nem tudok parancsolni és a szükség törvényt bont néha. Fejemmel nemet intek, maradjanak csak nyugodtan az autóban, pisilni még egyedül is el tudok menni, majd kipattanok az autóból és szinte szaladva támadom le a mellékhelyiséget, hogy könnyíthessek végre magamon. Nagyon remélem, hogy a csemetéim az út további részében visszafogják magukat és kevésbé buliznak majd.
Az út további része viszonylag zökkenőmentesen telt, leszámítva a még három pisiszünetet, azt hogy felfaltam a fiúk chipsét, és magamba gurítottam legalább egy liter vizet. Azt hiszem talán mégsem volt annyira borzalmas ez a néhány óra.

- Nem. De szeretném, ha ebben a néhány napban körbevezetnél. Mindent látni akarok amit szerettél ebben a városban. fészkelődök egy kicsit, a fenekem már teljesen elzsibbadt, a lábaimat alig bírom mozgatni. Semmi másra nem vágyom már csak egy jó hosszú sétára, hogy újra életet verjek a végtagjaimba.
- Most már nagyon izgulok. vallok színt testvéremnek, majd a maradék időt izgatottan töltöm amíg végre le nem fékezünk egy ismeretlen ház előtt.
- Megjöttünk? Itt lakik apa? kérdezem, majd válaszától függően szállok ki az autóból. Meg kell támaszkodnom egy picit, lábaim annyira elgémberedtek, hogy úgy érzem nem tudnék kettőt lépni.

■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit





A hozzászólást Dominique Léah Dubois összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 24, 2018 3:00 pm-kor.
Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Csüt. Feb. 15, 2018 4:48 pm



Domi & Seth

Mindenki aggódni szokott azért, hogy milyen szülő lehet belőle, én is aggódtam, mikor az enyémet vártuk a feleségemmel, de tökéletesen rendben lezajlott minden és igen, jó apának is tartom magam. Persze erről Sergio-t is kérdezzétek ki, mégis mit gondol a faterről. Ő biztos az ellenkezőjét mondaná rólam, de valahogy már hozzá edződtem a problémáihoz.
- Raana? Csodálatos neve lesz és a fiútok is biztos csodálatos névvel büszkélkedhet majd. - mert igen, az hogy milyen nevet kap a gyerek a szüleitől, némiképp beleszól az életébe, így aztán nem mindegy, hogy milyen jelentőséggel is bír egy név.
- Engem? És Pandorát? - lepődtem meg a húgom szavain, hogy elvállalnám-e a keresztszülőséget. Hiszen látott minket táncolni. Hát az csak egy tánc volt, nem képzeltünk bele sok mindent, de ha  ezt szeretné.
- Hát elfogadom, köszönöm szépen. - mosolyodom el őszintén, hiszen nem sok ember kéri fel a soha nem látott testvérét egy ilyen lakalomra.
Az hogy aggódik természetes dolog, hiszen először pillanthatja meg az édesapját, akit 27 éve sose látott. Én is ideges lennék, meg paráznék a helyzettől, de pont neki nem kellene túlaggódnia a dolgokat. De az őszinteséggel nincs is gond, én is féltem mikor először jöttem, hogy lássam a húgomat, azt sem tudtam mit kellene mondjak neki. De itt vagyunk mindketten és jól megvagyunk egymás társaságában.
- Ugyan már. Az esküvő rólatok szólt. - nevettem el magam, ahogy szóba hozta, hogy azon a napon nem foglalkozott velem.
- Az a ti napotok volt. - egészítettem ki ennyivel, hogy megértse. Az esküvőn mi foglalkoztunk velük és nem fordítva, ez így megy. Ez tényleg az ő nagy napjuk volt, ami természetesen csodálatosan végződött.
Léah kérdésére már hallom az egyik táska cipzárját, majd Ryan hajol előre, hogy átnyújtson egy gumicukrot rejtő tasakot.
- Tessék. Van még más is, ha ez nem lenne jó… - szavaira csak mosolyogni tudok, rendes srác szóval vele nem lesz gond. Dominique-el sem lesz gond, engem nem zavar ha megkell állnunk az út során, nem hat órát fog igénybe venni az út, hanem hetet. Na és? Én túlélem, legalább vele leszek.
A gyerekek is elfoglalták magukat a néhány órás út alatt. Kártyázni szoktak és jól elvannak, sorozatban egymást verték meg. Olykor még nevettem is hogy micsoda csalásokat képesek a másik ellen irányítani.
De hamar letelt az útra szánt idő, gyorsan eltelt és észre sem vettem, hiszen a társaság kedvemre való volt. Kérésére elmosolyodtam, könnyedén bólintottam rá, hiszen ez egy gyönyörű város, sok látnivaló akad, amit megmutatnék mindenképpen. De először apával kell beszélnie, szóval a ház előtt le is parkolok. A srácok kipattannak, majd beigyekeznek, ők már ismerősek a városban, meg tudják mikor megy a kedvenc sorozatuk, mert igen, van nekik.
Léah mellett termek, hogy kisegítsem a kocsiból, kérdésére csak széles mosolyt kap, hiszen igen, ezért is jöttünk. Ha kicsit még maradni akar, akkor maradunk természetesen, de az idő miatt inkább befelé terelgetem. Az ajtót nyitva előre engedem, a folyosón le veheti a cipőt és kabátot, a papucs is elő van készítve már.
Ha mindennel megvagyunk, akkor mehetünk is befelé, anya a kórházban van, apa most minket tekintett előrébb valónak, ezért is vagyunk most itt. Befele terelgetem a hölgyet, a konyhában apa ügyködik valami sütemény recepttel, a gyerekek kedvencével. Most jól van, mert nem gondol a feleségére.
- Szia apa. A fiúk beköszöntek, vagy megint kifelejtették? - üdvözlőm az öreget, aki háttal nekünk válaszol.
- Igen Philippe, ne aggódj már mindig ez miatt. - lassan fordul meg, egy mosollyal a képemen figyelem, ahogy ketten egymásra találnak. Majd közelebb megyek az idősebbhez. Léah-nak a széket is kihúzom, hátha leülne már.
- Apa. Bemutatom neked Dominique-t a legkisebb gyereked. - mutatom be neki a lányát, aki kissé megszeppenve figyeli a nőt, de aztán letesz mindent a kezéből és köhint.
- Gyere, gyere, ülj le, ne ácsorogj azzal a nagy pocakkal. Kimerítő utatok volt? Honnan is jöttetek? Mit hozzak enned? - teszi fel sorozatban a kérdéseket, én addig a kávéfőzőhöz lépek, hogy valami feketét varázsoljak magunknak.  




Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Szomb. Feb. 24, 2018 4:12 pm


to Seth
- Igen. Pandora a legjobb barátnőm, a legfőbb támogatóm. Nem is tudnék jobb keresztszülőt elképzelni a gyerekeimnek mint Ő. Te pedig a bátyám vagy, szeretlek és szeretném, ha még szorosabb lenne a kapcsolatunk, ha legalább a felét be tudnánk pótolni az elszalasztott éveknek. mosolygok rá bátyámra. Remélem semmilyen hátsó szándékot nem lát bele szavaim mögém, egyszerűen csak a legjobbat akarom a gyerekeimnek és Ők ketten tökéletes választás. Ők is szerves részei az életemnek, szeretem őket és tudom, hogy tűzbe tennék értem a kezüket. Igaz, Sergel még nem beszéltem meg ennyire a részleteket, de biztos vagyok benne, hogy semmi kifogása nincs a választottaim ellen.
- Köszönöm. Boldoggá tettél. Mosolygok rá hálásan. Nem is tudja, hogy mennyit jelent nekem az, hogy itt van velem, hogy szeret és tényleg törődik velem, pedig  biztos vagyok benne, hogy őt is sokkolta a hír, hogy hirtelen a semmiből lett egy húga. Meg kellett küzdenie velem is, hiszen nem akartam, hogy lebontsa a falat amit gondosan magam köré építettem, de nem adta fel, és ezért életem hátralévő részében hálás leszek neki.
Próbálok nem túl sokat aggódni, nem idegeskedni az apámmal való találkozás miatt, de azért nem túl egyszerű nyugodtnak maradni. Néhány hónappal ezelőtt még a létezéséről sem tudtam, most pedig itt ülök és életem egyik leghosszabb autóútjára készülök azért, hogy láthassam őt.
Olyan sokszor elképzeltem már ezt a pillanatot még gyerekként, most mégis, ahogy egyre közelebb kerülök hozzá fogalmam sincs, hogy hogyan kellene kezelnem a helyzetet és mit kellene mondanom. Vagy mit nem? Annyi kérdés van a fejemben amire választ szeretnék kapni, de vajon fel merjem tenni őket?

Remegő lábakkal állok az autó mellett és lakást bámulom. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy felkészültem arra ami odabent fog várni rám. Nem hiszem, hogy képes leszek könnyek nélkül átvészelni ezt a napot. Átkarolom a bátyámat miközben a bejárat felé terelget, szükségem van a jelenlétére, a támogatására és biztonságot nyújtó szeretetére. Én félek, és ebben a percben úgy érzem, hogy talán hiba volt eljönni idáig. Kíváncsian nézek körbe a lakásban, miközben levetem a kabátomat és kibújtatom lábaimat a csizmám fogságából. Kezem a hasamon a pihentetem, a gyerekek mintha éreznék a bennem tomboló feszültséget, megállás nélkül mocorognak odabent. Veszek egy mély levegőt mielőtt belépek a konyhába. Szívem nagyot dobban a mellkasomban ahogy megpillantom a férfit. Azt az embert, akinek hiányától egész életemben szenvedtem, akinek egy ölelése többet jelentett volna mindennél. Azt a férfit akire felnézhettem volna, és aki szeretetével terelgethetett volna az utamon. Belenézek fáradtan tűnő, mégis boldog tekintetébe és hosszú percekig csak állok a bátyám mellett és apám arcvonásait figyelem. Olyan idegen, mégis valahol mélyen ismerős. Könnyek lepik el a szemem, de nem akarom, hogy sírni lásson. Nem szeretném, hogy lássa rajtam mit érzek, mennyire szenvedtem a hiányától és mégis milyen boldog vagyok, hogy láthatom. Csak toporgok egyik-lábamról a másikra.
- Szia... köszönök rá halkan, egy vékony mosoly kíséretében.
Leülök, de még mindig nem tudok megszólalni, csak figyelem édesapám arcát, próbálom elképzelni fiatalon. Próbálom elképzelni, hogy milyen lehetett volna felnőni mellette, hogy milyen lehetett jóéjt puszival az arcomon elaludni, hogyan becézgetett volna és milyen nevelést kaptam volna tőle. Hosszú évek és a szeretet hiánya, mait már soha nem tud visszaadni nekem. Hirtelen düh uralkodik el rajtam, mert tudom, hogy sosem szeretett, nem is tudom mit keresek itt, mit reméltem vagy mit vártam ettől a találkozástól.
- Nem vagyok éhes. Csak válaszokat szeretnék.
Szemem sarkából a testvérem figyelem.
- Miért? Miért nem kerestél soha? Miért hagytad, hogy nélkületek nőjek fel? Hogy úgy éljek, mint akinek nincs senkije? Miért kellett eltelnie ilyen hosszú időnek? Miért nem szerettél? mire kérdés sorozatom végére érek, majd a könnyeim az arcomat áztatják. Hiba volt eljönnöm, nem tudok még megbocsátani.

■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Kedd Márc. 06, 2018 6:06 pm



Domi & Seth


A kereszt apja a kislánynak? Persze, hogy belemegyek, hiszen nem mindenhol kap ilyen családi dolgot az ember. Főleg ha ez által még közelebb tudhatom őt magamhoz. Bepótolnék minden elvesztegetett évet, amit nem tölthettem vele, pedig annyira szerettem volna mellette lenni. De a múltat már nem akarom feltörni, jó ott ahol van és a jelenre és a jövőre koncentrálni. Mert az előttünk van, benne élünk, alakíthatjuk. A családom bonyolult, részben apa miatt és anya által, de a bátyám is megnehezíti ezt a dolgot. A húgom jelenléte nyugtatóul hat rám és elfeledtet minden kemény menetet az ősökkel szemben. Főleg ha a fiam is elfogadná teljes körű családtagként. Az nagyon jó lenne és jót tenne a szívemnek is. Főleg ha a bátyánk is tudna róla és ő is békére lelne végre. Nyugodtan és családiasan le tudnánk ülni mind beszélni egy nagyot. Elképzelhetetlen? Valószínű. Csak álmodhatok erről a továbbiakban.
Apa is zavartan pislog a lányára, miképp a lánya sem tudja miképp kezdjen hozzá az egész beszélgetéshez. Apa mindennel megkínálja, ahogy az unokáit szokta, de Dominique nem az a lány aki elfogadna bármit is, csak válaszok érdeklik. Megértem, hiszen apa nélkül nőtt fel. Sőt, se apja, se anyja, se testvér. Csak később jött az életébe a nagy Ő és most már nagy családdá válnak. Ez boldogság a javából. De a válaszok azok válaszok maradnak, akár hiányos, akár megtöltött kis cukorkák. Kétrétegben érkezhetnek apámtól, hiszen ő is ugyan olyan zavart és nyugtalan, mint most Domi. Csak hallgatok és figyelek hol egyikre hol a másikra, néha hallani a kölyköket a másik szobából, de senki sem figyel rájuk. Csak mi hárman, csak ők ketten és a levegőben lévő kérdések.
Miért? Lóg a levegőben és a fülemben cseng, ismételi magát. Apám meg csak a hallgatásba burkolózik. Csendben lapulva hallgatja lányát, figyeli a nagy pocakját, figyeli az arca vonásait, hátha talál hasonlóságot. A hallgatás rengeteg választ ad, de apu nem találja meg könnyedén egyiket sem. Pedig lázasan kutat, le rí az arcáról.
- Csak születésed után tudtam meg a dolgokat édesanyádtól. Eltiltott tőled, meg sem írta sosem, hogy merre találhatlak majd… Hiába írtam anyádnak, ő semmit sem válaszolt a dologgal kapcsolatban. Aztán feladtam. A feleségem mellett volt a helyem, már csak hetek vannak vissza számára. - magyaráz apám a semmibe bámulva, nem képes a leánya szemébe nézni.





Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Kedd Márc. 20, 2018 10:11 am


to Seth
Egész életemben próbáltam megfelelni mások elvárásainak és a sajátomnak is. Mindig az emberek árnyékában éltem, megtanultam hogyan legyen láthatatlan, hogyan valósítsam meg önmagam anélkül, hogy bárkit is zavarnék jelenlétemmel. Nem volt könnyű életem, a sors nem volt kegyes velem, mindent elvett tőlem, amire vágyta. Nem volt igazi családom, nem érezhettem a szeretetet, nem öleltek át amikor kellett volna. Idejekorán megtanultam egyedül megállni a lábamon, tudtam, hogy bármi történik csak magamra számíthatok, az a biztos amit önerőből érek el az életben minden más jelentéktelen. Azt hittem, tényleg abban hittem, hogy erős vagyok, hogy fél lábbal is kibírok mindent amit az élet görget elém, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. Gyenge vagyok, akár egy nádszál amit a szél ide-oda táncoltat kénye kedve szerint.
Minden alkalommal amikor kaptam valamit az élettől, háromszor vette vissza tőlem, sosem volt még olyan, hogy teljes boldogságban éljek. Néha megfordul a fejemben, hogy milyen ember lennék most, ha családban nőhetek fel. Milyen lett volt a gyerekkorom, ha anyám átölel, ha nem hagy az úton, mint más a koszos zsebkendőjét. Milyen lett volna, ha igazán szeret, ha megadja a lehetőségét annak, hogy megismerek a családomat. Vajon a bátyáim szerettek volna? Óvtak volna a széltől is? Melyikük került volna hozzám közelebb? Melyiküknek lettem volna a kis Léah-ja, melyikük fonta volna be hajam? Melyikük vitt volna az óvodába? Ki verte volna el a fiúkat, ha megbántanak? Vajon szerettek volna? Képes lettem volna boldogságot csempészni az életükbe, vagy úgy néztek volna rám, mint egy betolakodóra? Vajon akkor is ismerném Serget, ha az életem másképp alakul? Akkor is az ő gyerekeivel lennék várandós? Apa szeretett volna? Szerette volna azt az energikus és kíváncsi kislányt aki voltam? Kérdések kavarognak a fejemben, melyekre már soha nem kapok választ, de amik bizonyos időközönként újra és újra az elmémbe törnek, hogy ne lehessek teljesen nyugodt. Azt hiszem talán túlságosan elsiettük ezt a találkozást, nem vagyok felkészülve apám szavaira, nem vagyok felkészülve arra, hogy mosolyogjak rá és úgy tegyek, mintha minden rendben lenne. Bocsánatkérő pillantásokat küldök a bátyám irányába. Sajnálom, hogy kérdéseimmel bombázom édesapját, valószínűleg nekik nem jelent annyit a válasz, mint amit nekem. Könnyeim fátylán keresztül az öregem arcát fürkészem, hasonlóságot keresek, de nem találom, Vonásai idegenek, hangja ismeretlen.
Kívülállónak érzem magam, hiába a vér, hiába az a megmásíthatatlan kötelék nem hiszem, hogy valaha is teljes körű tagja lehetek ennek a családnak. Ahhoz túlságosan sok idő telt el, túlságosan hosszú és fájdalmas évek, túlságosan mély és gyógyíthatatlan sebek. Szavain csak elmosolyodom, annyira szeretnék hinni neki, elfogadni és megérti, de erre még nem állok készen, még nem vagyok felkészülve arra, hogy megbocsájtsak.
- Nagyon sajnálom a feleséged. egyenlőre ennyit vagyok képes kinyögni. Időre van szükségem, hogy összeszedjem a gondolataimat, félek olyant mondanék amivel örökre megpecsételném a sorsomat. Hol apámat, hol a bátyámat nézem. Úgy érzem magam, mint egy fuldokló, nem kapok elég levegőt, izzadok és a szívem olyan sebességgel verdes a mellkasomban, hogy félek bármelyik pillanatban kiugrik.
- Én sokszor elképzeltem, hogy milyen lehet a családom. Hogy milyen ember az apám. Mik a szokásai, miket utál. Elképzeltem, hogyan csillog a szeme, ha a gyerekeire néz, milyen meséket mond esténkét. Láttam magam előtt az arcát, éreztem arcomon a pusziját, éreztem ölelését. Minden nap, amikor kinéztem az árvaház ablakán vártam. Arra vártam, hogy felbukkan, hogy megfogja a kezem és magával visz. Olyan boldog lettem volna, apa. Csak egy pillanatra láttalak volna. Csak egyszer kívántál volna boldog szülinapot és mondtad volna el mennyire szeretsz. Csak egyszer öltött volna valóságos alakot a képzeletem szüleménye. Egyetlen egy ölelésed elég lett volna apa. De hiába vártam, hiába reméltem, nem jöttél. Most, huszonnyolc évvel később, amikor itt vagy. Most sem ölelsz meg, igazán még a szemembe sem néztél bele. Nem adsz puszit és nem mondod el, hogy büszke vagy-e rám. Némaságba burkolózol és a felelősséget anyára tereled. Pedig mindketten hibásak vagytok, mindketten elhagytatok és megfosztottatok engem a testvéreimtől, őket pedig tőlem. a könnyeim hangtalanul folynak végig az arcomon, a nyakam vonalán, hogy aztán a blúzom puha anyagában vesszenek örök halált.
- Sajnálom...

■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Csüt. Ápr. 05, 2018 5:31 pm



Domi & Seth

Nem tudom, hogy milyen lett volna az életünk egy lány testvérrel. Ő körülötte forgott volna az életünk? Imádtuk volna? Ő lett volna a szemünk fénye? Rengeteg kérdést rejt magában ez az egy dolog, mégis a legfontosabb ezen a világn. Jelenleg. Szerettem volna, ha végre valami lány is bekerül közénk, ez akkor értelmét vesztette mikor anya megbetegedett. Apa fordulatpontjára meg sosem számított egyikünk sem. Hogy ilyet tesz és ennyi éven át rejtegeti a dolgokat. De hát ez már a múlt, ideje lenne a jelenre koncentrálni…igaz, ez már csak Dominique-n múlik. Túl esik rajta, vagy hezitál és veszni hagyja mindezt, ami előtte áll. Nekem teljesen mindegy, támogatni fogom, ez egy olyan dolog, amit én érthetek, hiszen olvastam a levelet és a benne leírtakat.
Aztán hallgatom, ahogy beszél és amerre tereli a szavakat, néha őt nézem, néha apát és nem tudom melyiküket kezdjem el jobban sajnálni. Ezt a találkozót elhalasztani nem lehet, mindenképpen meg kellett hogy történjen, akár hogyan is menjen végbe… Végbe fog menni.
Ahogy mondja a magáét, úgy vissza is emlékszem a múltra. Nem mesélt egyikük sem. Nekem a bátyám mesélt kalandokat, az ő kalandjait. Teljesen bele tudtam magam élni. De egyik szülőm sem mesélt könyvből, max apa a régi időkről egyszer, talán kétszer. De amúgy igen, Dominak adok igazat, de mégis apát támogatom…ő nem az a fajta, aki csak úgy ölelgeti a gyermekét. Még az unokáit sem ölelte meg, max mikor újszülöttként a karjába lett adva. Aztán soha többé. Ő az a tipikus távolságtartó, mindenkitől, főleg a családdal szemben. Talán a sok halál eset ami történt azóta…nem tudni. Csak szavakkal érezteti a szeretetét régóta. Mi már hozzá szoktunk a bátyóval, de Dominak ez nagyon új lehet.
A férfi nem válaszol rögtön, nem szól közbe a lányának szavaira. Csak figyeli őt és hallgatja a szavakat, melyek feltőrnek belőle.
- Ne sajnáld kislányom, teljesen egyet értek, igazad van. A világ legrosszabb apja vagyok. A saját gyerekeimmel sem törődtem sokat, sőt az unokákkal sem. Nem tudom, hogy ennyi idősen bánjam-e, de szeretnélek megismerni. Én….- elhallgat, elakadt, nem tudja, hogyan fejezze ki mindezt az egész érzelem kavalkádot, ami benne van. -…tudom, hogy nem tehetek jóvá semmit, de mindig is vágytam egy leány gyermekre…de mindig csak fiúkat kaptam az élettől. Velük meg csak a gond van állandóan. - legyint egyet tetetett haraggal, majd rám kacsint, amire mosolyognom kell. Apa egy széket emel meg, majd Domi mellé teszi, hogy leüljön rá. A kezeibe veszi a lány törékenynek tűnő kacsóit, persze ha hagyja neki és összefogva csókot lehel a kikandikáló ujjakra.
- Haragudhatsz rám, ameddig és ahogyan csak szeretnél, de nagyon örülök, hogy láthatlak és hallhatom a hangodat. Olyan... megható pillanat ez...de tudod, nagyon féltem, hogy mi lesz a reakciód ha mi ketten találkozunk. Félre ne érts, nagyon vártam a pillanatot, mert nagyon gyönyörű vagy... - feleli le egyszerre, aligha nem egy szuszra, majd a pocakra siklik a tekintete, végül vissza a leánya szemeibe.
- Nem tudjuk bepótolni az elmarat időket, de megengeded, hogy az unokáim életében ott legyek? Addig is bepillantást nyerhetek az eddig felépített életedbe...félre ne érts, nem lerombolni szeretném... látni szeretném a lányomat...



Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Hétf. Május 07, 2018 1:41 pm


to Seth
Olyan régóta vártam már arra a pillanatra, hogy megismerjem apámat, számtalanszor elképzeltem, hogy milyen lehet, hogy mit fog mondani, hogyan fog megölelni, rám nézni, de most mégis azt érzem, hogy talán nem voltam felkészülve erre a találkozóra. Talán még túlságosan mélyek a sebek ahhoz, hogy mindent megbocsájtsak. Szeretnék, de ez nem fog menni varázsütésre. Csak nézem apámat, közös vonásokat keresek benne, valamit amiben hasonlóak vagyunk, valamit, amibe kapaszkodni tudok, hogy könnyebben menjen a megbocsátás. Szeretnék esélyt adni neki, megérteni és elfogadni az évtizedekkel ezelőtti döntését. Felnőttem, most már egészen más szemmel tekintek a világra, de a fájdalom amit árvaságom és a titkok okoztak bennem nem akar csillapodni. Már éppen elfogadtam, hogy talán sosem fogom megismerni a vér szerinti szüleimet, amikor a fivéreim sorra bukkantak fel az életemben, felforgatva azt. Most pedig itt vagyok, lehetőségem van arra, hogy megismerjem apát, hogy elmondja a történetét és bármennyire is örülök annak, hogy látom a harag nem csillapodik bennem. Próbálom megérteni a történteket, tudom, hogy a múlton változtatni már nem tudok, és azt is tudom, hogy esélyt kell adnom apának amíg van rá lehetőségem, hiszen most itt van, és ha bepótolni nem is tudjuk a kiesett éveket, de szerezhetünk magunkat új emlékeket, még nem késő, hogy az apám legyen. Legalábbis szeretném ezt hinni. Nagyon szeretném. Némán figyelem ahogy kezébe veszi a kezemet, könnyeim fátylán keresztül nézem a megöregedett kezet, a kezet aminek ölelésére olyan régóta vágyom, az ujjaimra hintett csókot amivel egy másodperc alatt pótolja be a kimaradt évek szeretetét. Nem tudom gyűlölni őt.
- Nem haragszom rád apa, nem tudnálak gyűlölni. Nem számít, hogy mi volt, csak az a lényeg, hogy mi lesz. Az elmúlt éveket nem tudjuk bepótolni, de szeretném, ha a későbbiekben részese lennél az életemnek. Az unokáid életének. bátortalanul mosolygok rá, majd tekintetemmel Seth arcát fürkészem. Remélem most ő is boldog és büszke, mindezt neki köszönhetem. Ha ő nincs, most sem ülnék itt, nem fognám édesapám kezét és nem bocsáthatnék meg neki.
- Nagyon hasonlítok anyára, de biztos ez már neked is feltűnt. anya fiatal korában pontosan úgy nézett ki, mint én. Szőke haja, kék szeme, és ugyanolyan testalka volt, mint nekem. Ő viszont sokkal elegánsabb, és ha lehet ezt a szót használni, akkor dámásabb, nőiesebb volt. Nem is csodálkozom azon, hogy sikerült elcsavarnia apa fejét.
- Szeretném ha az életem része lennél, ha megismerhetnéd az unokáidat. Szeretném, hogy megismerjük egymást. Te is az életem, életünk része leszel, akárcsak a testvéreim. Idővel majd könnyebb lesz, mindenkinek. emelem ajkaimhoz öreg kezét, és most én vagyok az, aki puszit lehel a fáradt kezekre. Apám kezeire.
- Hoztam neked valamit. nyúlok bele a táskámba és egy fehér borítékot húzok elő belőle. - Ezeket a képeket én is csak nem rég találtam meg, ezeket hagyta rám anya. veszek elő a borítékból néhány fényképet.
- Ezeken én vagyok rajta, kisbaba koromtól, egészen a ballagásig. Minden eseményről van fénykép, nem tudom hogyan csinálta, kit bérelt fel rá, de nem tudott teljesen lemondani rólam. Szeretném, ha ezeket a képeket megtartanád. Legyen rólam is valami a családi albumban... mosolyogva pillantok rá testvéremre.
- Seth...szerintem hagyjuk magára most egy kicsit a képekkel. Menjünk, mutasd meg a házat, vagy a kertet. felállok és testvérem mellé sétálok.
- Köszönöm neked...
■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Szer. Május 16, 2018 7:19 am



Domi & Seth

Igazán felejthetetlen látvány ez az egész, ahogy apa és a húgom egymással szemben beszélgetnek. Megható dolog ez a családegyesítés, főleg ha ilyen kimenetele van. Apa pedig részese akar lenni az unokáinak. A kisebbeknek. De mivel én megtaláltam Párizsban a helyem…úgy lenne helyes, ha ő is ott lenne. De anya miatt nem tudna még jönni. Még nem áll készen.
Apa bólint, neki is feltűnt a gyönyörű női vonás és annak rejtelmei és hasonlóságokat is felfedez benne. A nő. Az a nő. A lánya édesanyja, akivel csak pár gyors kör futotta. A gyümölcse beérett és gyönyörűvé érett. Nem rohadt és nem is éretlen. Pont tökéletes. A legszebb.
- Az életetek részese akarok lenni drága Dominique. Nem akarok bezárkózva élni, nyitott akarok lenni a fiúkra… - elpillant az említettek felé, majd vissza a lányára. -… a fiaimmal is több időt akarok tölteni, meg a legkisebbekkel. És téged sem akarlak több elhanyagolni. -  na nem mintha idáig nem ezt tette volna, de tényleg változni akar, most hogy a felesége talán már nem tér vissza ebbe a házba. A rossz hírek hozója mindig ilyenkor van. Születik egy új élet és meghal egy másik. Ez már csak ilyen.
A képeket az öreg kiveszi Léah kezei közül és megnéz belőle egyet kettőt, mosolyra fakad, visszatekint a leánya szemeibe. Miközben ő magyaráz, addig az öreg felkel és hátrébb lép, figyeli a képeken lévő személyt. Aztán jövök én, Domi nekem intézi a szavait. Tenyeremet nyújtom felé, a karomat, hogy jöjjön.
- Persze. - apára pillantok, teljesen belemerült a dolgokba és most mintha boldognak is látszana… igen, mert az is. Boldog.
- Nem kell köszönöd semmit. Már érett egy ideje a dolog… - mosolyodok el, miközben a konyhából átsétálunk a nappaliba a fiúkhoz. Elmélyülten nézik a kedvenc filmet, majd tovább is állunk. Nincs szívem megzavarni őket.
- Ahogy apát ismerem, hamarosan döntésre jut. Jönni fog Párizsba… - az okot nem mondom el, anya haldoklik, a ház üres lesz, túl nagy lesz már neki egymagának… ő meg sosem szerette a magányt. Hamar eldönti majd.
- Mikor akarsz visszaindulni? - nem sürgetem, de maradnunk kéne még, legalább a mai napra. Közben kinyitok egy másik ajtót, hogy előre engedjem, majd lépek is utána.
- Ne ijedj meg majd itt. - egy forduló jön, egy öreg kutya vakkantja el magát, szobatiszta kerekesszékes eb, a hátsó lábai már nem funkcionálnak és már látni sem lát tisztán.
- Szia Gerry. - amint meghallja a hangomat, már a farkát is csóválni kezdi, nem mai eb, már van vagy 16 éves. Azt hiszem szülinapra kapta az öregem… igen, arra a napra kapta anyától. És igen, itt éltem gyerekként a bátyámmal. Nagy ház, kissé öreges belülről, de hát mit várunk, nem ma húzták fel. Van vagy 600 éves is ha nem több. Az ősök sose akartak újabbnál újabb dolgokat beszerezni, max az unokáknak, mondjuk a lapos lcd tv és az emeleten lévő v és számítógép. Mindig sokat gondoltak rájuk és szerették is látni a kölyköket. Most meg hamarosan itt lesznek az ikrek is…addigra meg kitudja mi lesz még.
- Örülök, hogy eljöttél ide, annak ellenére, hogy babákat vársz, vállalkoztál erre a hosszú útra, noha nem is volt kötelező…de én szeretlek. - húzom magamhoz a lányt, hogy fejére csókot adjak, majd kezemet a hasára teszem, hogy érezzek valamit. A karomban akarom őket tartani. No nem most, ráérnek még kibújni….



Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
74
● ● Reag szám :
65
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Pént. Jún. 15, 2018 7:35 pm

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Brest város ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Brest város
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 05. Különlegességek :: Városhatáron túl :: Franciaország-