Brest város
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Legújabb történetek

✥ Today at 7:16 pm ✥

✥ Today at 7:05 pm ✥

✥ Today at 7:02 pm ✥

✥ Today at 6:27 pm ✥

✥ Today at 6:27 pm ✥

✥ Today at 6:26 pm ✥

✥ Today at 6:07 pm ✥

✥ Today at 5:56 pm ✥

✥ Today at 5:46 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Brest város •• Vas. Jan. 14, 2018 2:56 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
1781
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Dominique Léah Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Csüt. Jan. 18, 2018 6:13 pm


to Seth
Elég hosszú időnek kellett eltelnie amíg rávettem magam arra, hogy Seth segítségével meglátogassam apámat. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy jó ötlet, de kíváncsi vagyok rá, és nem utolsó sorban feltenném neki a kérdéseimet. Benne van a pakliban, hogy rosszul fog érinteni, vagy olyan választ kapok amire nem vagyok felkészülve, de ideje lezárnom a múltan és nyitott szívvel lépni át a jövőm küszöbét. Az elmúlt időszakban annyi pozitív változás történt velem, hogy biztos vagyok abban, hogy ezzel az egy ismerkedésen még túl tudom tenni magam. Az nem igaz, hogy semmi félelem nincs bennem, de szívem mélyén érzem, hogy nem fog semmi rossz történni. Úgy érzem, hogy a szívem alatt növekvő kis életekkel, a fogadalommal amit életem szerelmének tettem védve vagyok minden rossz elől, hiszen az már biztos, hogy ők mindig ott lesznek velem, rájuk mindig számíthatok. Miután sikerült meggyőznöm a férjem, hogy Seth vigyázni fog ránk, és nem maradunk sokáig, na és persze, hogy minden órában írok majd neki egy SMSt nagy nehezen, de elengedett. Megígértem neki, hogy nem fogok idegeskedni, és, hogy azonnal szólok neki, ha valami nem okés. A gyerekek sokat ficánkoltak, így már reggel korán kirúgtak az ágyból, egyre mozgékonyabbak, szinte már lehetetlen aludni tőlük. Úgy járok-kelek éjjel és nappal a házban mint egy zombi, kialvatlan vagyok és emiatt nyűgös is. A kedvenc kajáimtól megundorodtam, az édességre rá sem bírok nézni és igen, hiányzik a kávé. Mindezek ellenére is boldog vagyok, mert tudom, hogy születendő gyerekeim szépen fejlődnek. Az viszont aggaszt, hogy az orvosok szerint fenn áll a koraszülés veszélye, és amiket az interneten olvastam, hát egyáltalán nem nyugtatott meg. Természetesen azt szeretném, ha minden rendben lenne velük most is, és az életük során bármikor. Összedobtam egy gyors rántottát magamnak, majd a lehető legmelegebb ruhámba bújtam bele, nem tudom ott milyen idő lesz, de nem szeretnék véletlenül megfázni. Az öltözés sem megy már olyan könnyedén, mint néhány hónappal ezelőtt, néha még egy egyszerű zoknit felhúzni is kész rémálom. Úgy beszéltük meg Sethel, hogy még a délelőtt folyamán értem jön. Ahogy egyre jobban telik az idő úgy az izgalom is félelem kettőssége is egyre nagyobb bennem. Sokszor elképzeltem már a szüleim arcát, mosolyát, szemüknek csillogását. Azt már tudom, hogy édesanyámra hasonlítok, hogy szőke fürtjeimet tőle örököltem, hogy szemem ugyanúgy csillog amikor dühös vagyok, ahogy neki is csillogott. A rám maradt dobozkát, féltve őrzöm a szekrényem mélyén, és amikor nosztalgikusabb hangulatomban vagyok elég gyakran nézegetem a rám hagyott képeket és olvasgatom a leveleket. Gondolataim menetéből az autó hangos dudálása térít vissza a valóságba. Gyorsan magamra veszem a kabátomat, a sapkámat és a kutyák vidám csaholásának kíséretében lépek ki az ajtón a csípős hidegbe. Már az ajtóból fülig érő mosollyal integetek bátyámnak, és a hátul ücsörgő két kamaszfiúnak. Remélem ez az út arra is jó lesz, hogy mindegyiküket jobban megismerjem.
- Sziasztok! ülök be óvatosan az autóba, ezzel a hatalmas pocakkal már ez a nagyon egyszerű gyakorlat is fejtöréseket tud okozni az embernek.
- Örülök, hogy látlak. hajolok közelebb fivéremhez, hogy két puszit hinthessek az arcára, ha engedi, majd bekapcsolom a biztonsági övet.
- Serge azt üzeni, hogy nem vigyázol ránk, akkor nagy bajba sodrod saját magad mosolygok rá ismét testvéremre, teljesen megbízom benne, másképp el sem jöttem volna egy ilyen hosszú útra.
- Indulhatunk. Apa tudja, hogy megyünk?Egy...kicsit izgulok. Annyi minden jár most a fejemben. Szerinted...szerinted örülni fog, hogy végre láthat?
■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
162
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


✥ Szeretettel Seth R. Martichon tollából
Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Hétf. Jan. 22, 2018 3:02 pm



Domi & Seth

Egy hosszú nap után azt híhetné az ember, hogy jön a jól megérdemelt pihenés, de utána hazaér, körbe néz és kidurran az a bizonyos buborék. Bár sosem voltam az a rendetlen fajta most mégis érzem, hogy kissé elhanyagoltam a takarítást... Rengeteg időm volt átgondolni az életemet és a várost járva sok mindenre rájöttem, ami kissé megváltoztatta a szemléletmódomat. Ami régebben olyan fontos volt nekem, ma már nem tűnik olyan értékesnek. Viszont, amit meg nem vettem észre, már nem kerüli el a figyelmem. Talán ebből is adódik az, hogy a takarítás már nincs olyan előkelő helyen a számomra, mint anno. Persze ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem fogok seprűt a kezembe, vagy nem mosogatok el... Egyszerűen könnyebben kezelem a dolgot és kész.
Azt hinné az ember, hogy harmincöt évvel a hátunk mögött már semmi dolgunk nincsen. Csak ülünk és lógatjuk a lábainkat, várva, hogy történjen valami...

Sok minden történt a hónapok alatt. Esküvője volt a húgomnak, igazán nagy és hozzáillő. Csodálatos volt ő is és az esemény. A legjobb az egészben, hogy az első találkozás óta már futottunk össze párszor és beszélgettünk. Az egészről. Magunkról. De megbeszéltük, hogy elviszem apánkhoz is. Ideje már hogy lássák egymást és beszéljenek egy kicsit.
A megadott időpontra igyekeztem, összekaptam a srácokat, a kutyát otthon hagytam, őrizze a házat, elég fontos feladat. Feltalálja magát remélhetőleg. Majd a húgom elé érkeztem a házhoz, ahol aztán kiszállva vártam rá. Aztán már jön is két nagy eb társaságában. Az integetését egy mosollyal viszonoznom, majd kinyitom neki az anyósülés felöli oldalt, hogy aztán én is beülhessek. És ott lenyomhassak neki jó nagy puszikat. A fiúk is elmormognak valami szia félét, de el vannak merülve a táj nézegetésében és a kártyázásban. Még otthon elszedtem tőlük minden telefonfélét, hogy figyeljenek a másikra is, ne csak azokra.
- És ti? Hogy vagytok? - érdeklődőm mosolyogva nagy pocakra pillantva. Megkapom a mai nagy feladatomat is az út mellé, természetesen még kérnie sem kell tőlem ilyesmit. A húgom, vigyázok rá. De szalutálok mellé, hogy oldjam azt a kis feszültséget is ami még közöttünk lappang. Indítom az autót, hogy elhagyjuk a várost.
- Szóltam neki, hogy készülődjön, mert viszek neki meglepetést. És ne aggódj, biztos örülni fog neked. - mosolyodok el szélesen. Amúgy nem tudom mi lesz a reakciója. De mégis csak a lányáról van szó.
- És te? Hogy érezted magad az esküvő után? Mik a terveitek? - érdeklődők tőle, mert jó tudni ezekről a kis tervekről is.




avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
53
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


✥ Szeretettel Dominique Léah Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Szomb. Feb. 03, 2018 6:28 pm


to Seth
Amikor felbukkant az életemben Seth, foggal körömmel próbáltam küzdeni ellene. Féltem attól, hogy az egész életemre jellemző magány után, a bátyáim hirtelen felbukkanása hogyan foga, majd kihatni az életemre. Őszintén beismerem, hogy féltem, attól, hogy felbukkannak, majd amikor megszokom, hogy mellettem vannak újra eltűnnek, bennem pedig örökre ott marad majd a hiányuk.  Nem biztos, hogy képes lettem volna feldolgozni, ha egyik pillanatról a másikra felszívódnak. Ezernyi kérdés kavargott a fejembe, vajon elég jó leszek nekik? Mi van ha csalódást okozok neki? Ha nem olyan vagyok amilyenre számítottak, vagy amilyent elképzeltek? Rettegtem a gondolattól, hogy csalódást okozok és aztán örökre elveszítem, pedig alig kaptam meg őket. De szerencsére nem így történt, szerencsére a jéggé fagyott szívem megolvadt és engedtem, hogy a fiúk belopják magukat a szívembe, jobban nem is dönthettem volna. Most úgy érzem, hogy velük teljes igazán az életem. Most úgy érzem, hogy képes vagyok egy újabb szintet lépni, elengedtem a múltat, meg tudok bocsátani apámnak és kíváncsi vagyok rá. Itt az ideje, hogy ennyi év után esélyt adjak magunknak. A haragtartás és bosszú soha nem volt jellemző rám. Amióta megbeszéltük Sethel, hogy elvisz az öregemhez, folyamatosan kérdésekkel bombáztam őt, mindent tudni akartam róla, mindent az agyamba akartam vésni, most mégis úgy érzem, hogy semmit nem tudok róla, és egy idegent készülök éppen meglátogatni. Elfoglalom a helyem az anyós ülésen és meleg öleléssel és puszikkal üdvözlöm testvérem. Az unokaöcséim még elég távolságtartóak velem, de bízom benne, hogy idővel majd ez is változni fog.
- Remekül. A kis törpéim, ma is nagyon aktívak. Akarod érezni? mosolygok rá, és ha engedi kezét a pocakomra helyezem, és érezheti ahogy buliznak odabent.
- Néha úgy érzem, hogy soha nem fáradnak el... kapcsolom be a biztonsági övet, miközben rátérünk az útra és elindulunk.
- Remélem. Kicsit izgulok. Mi van, ha nem olyan vagyok amilyenre vágyott? Vagy, ha túlságosan hasonlítok anyámra és emiatt fogja rosszul érezni magát?
Nézek rá bátyámra kíváncsian. Nem tehetek róla, de aggódom, mert félek, hogy nem leszek olyan lánya amilyent szeretett volna.
- Nagyon jól éreztem magam, igaz nagyon elfáradtam és másnap szinte egész nap ágyban voltam. A lábaim akkorák lettek, mint az elefánté, de nem bánom, csodálatos volt. Te jól érezted magad? kicsit hátrább engedem az ülést, hogy kényelmesebben üljek. Hallom, ahogy a fúik felmordulnak és bocsánatkérő pillantást küldök hátrafelé.
- Mit is mondtál, hány óra az út? kérdezem, amikor már egy ideje az autópályán haladunk.
- Kellene pisilnem... nézek rá mindenkire bocsánatkérő pillantásokkal. Nem is emlékszem már, figyelmeztettem a bátyámat a rá váró akadályokra? Előfordulhat, hogy megéhezem, pisilnem kell, vagy csak elzsibbad a lábam és azért kell megállni.
■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
162
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


✥ Szeretettel Seth R. Martichon tollából
Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Hétf. Feb. 05, 2018 5:17 pm



Domi & Seth

A kezem a húgom hasára téved, rövid időn belül meg is érzem a bébik rúgásait. Meg is lepődök, igaz hogy már éreztem ehhez hasonló dolgot, mikor a feleségem a fiammal volt terhes. De ez más érzés. A húgom gyerekeit érezhettem most és ez nagy kaland.
- Hát ez…csodálatos. Már várod, hogy a karjaidban tarthasd őket? - érdeklődőm, de aztán sokkal jobb dolog jut eszembe.
- Amúgy milyen neveket adtok nekik? - mert ez is fontos dolog a részemről, meg szerintem a férje részéről is. Azt meg úgy is tudja, hogy amíg a csemeték meg nem születnek, addig ezt fogják játszani oda bent. Mert szűkül a helyük egyre jobban, meg próbálgatják magukat.
- Nem tudom. Szerintem nem lesz baj. Főleg ha megismeritek egymást. Nagyon régóta akart már lány gyermeket a kettő fia mellé, mondjuk nem így, de ez megint más dolog. - magyarázok őszintén.
- De mivel te is a gyereke vagy, nem lehet gond. Szeretni fog a maga módján. Nem kell aggódnod, jó? Főleg a te állapotodba ne tedd. - aggódom? Hát jó hogy. A testvérem, akit szeretek, még úgy is hogy nem sok idő óta ismerjük egymást. De nem is ez a legfontosabb dolog.
- Nagyon gyönyörű voltál. Még most is csak úgy ragyogsz. - dicsérem meg, mert tényleg az és tudom milyen érzés, ha bókolnak(?).
- És igen, jó volt a kaja és a vendégek is szuperek voltak. Főleg a fiatalság. - mondjuk annyira nem beszélgettem, csak gratuláltam meg nézelődtem a vendégseregen, de ki is szúrtam pár furcsa dolgot, amit nem részleteznék.
- Nagyjából 6 óra, ha minden zökkenőmentes. És ha nincs dugó és egyebek és ezért kellett ilyen korán is elindulni. A srácok nem nagyon rajongtak érte. - vallom be őszintén, mert hát nem épp két órás útról beszélünk. A fiúk el sem akartak jönni, de nem hagyom őket magukra, inkább a kutyát passzoltam le a munkatársamnak, aki tudja kezelni. Ő se lesz legalább egyedül, de hiányozni fog erre a pár napra. A fiúknak is. Az autópályán vagyunk, 100-al repesztek belső sávon, senki sincs jelenleg itt, csak a külsőn húznak végig 110-el vagy annál többel.
- Pisilni? Itt? Megint lerúgták a vesédet? - vigyorgom, de közben figyelek arra is, hogy hol tudnék lassítani vagy lefordulni hogy megállhassunk pár percre. És még csak 25 perce indultunk el. De szerencséje van jelenleg, akad egy kis csárda beljebb, szóval befordulok és beljebb megyek, majd lefékezek.
- Megvárjunk, vagy bemenjek veled? - érdeklődők, aztán haladjunk is, mondjuk nem sietek.
Tíz perc elteltével viszont újra az utat szántom, jó kezekben van Léah, biztos kezekkel vezetek. Van enni és innivaló, így éhen senki sem fog halni az úton, ráadásul odahaza is elénk raknak majd egy csomó kaját. Azt meg tutira túléljük, ha még hatodszorra is meg kell állni valahol egy pisiszünetre.

De pont hat óra vezetés után végre Brest városába érkezünk, ami már hiányzott valljuk be.
- Jártál már Brestben? - pillantottam rá, miközben a piros lámpánál lefékeztem. A többi autót is megfigyeltem, hiszen akadtak ismerős járgányok is erre, de minden figyelmem a húgomon volt. DE hamar elindult a forgalom, még kell kis idő, hogy haza jussunk, még úgy fél óra, háromnegyed.



avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
53
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


✥ Szeretettel Dominique Léah Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Kedd Feb. 13, 2018 1:33 pm


to Seth
- Tényleg csodálatos. De néha azért fájdalmas is. Igen, mindennél jobban várom már, hogy a karjaimban tartsam őket. De azért kicsit félek is, mi van ha túl korán érkeznek? Vagy...honnan tudjam, hogy jó anya lesz belőlem? vallom be testvéremnek őszintén az aggodalmaimat, szememmel az utat figyelve. Tudom, lassan már az őrületbe kergetek mindenkit, de nem tudok nem erre gondolni, én is mint minden anya azt szeretném, ha rendben lennének, és félek, hogy csődöt mondok majd mint anya, előttem nem volt példa akitől tanulhattam volna.
- Nevetni fogsz, de egyenlőre csak a kislányom nevét tudom. Raana Sorange Dubois. A fiú nevét illetően még nem sikeról megegyeznünk, nekem tetszik a Nolen a név, aztán meglátjuk, hogy a férjem mit szól hozzá. nevetek fel és testvérem arcát fürkészem. Olyan jó, hogy összeszedte minden erejét és felkeresett, hogy visszautasításaim ellenére is kitartott az elhatározása mellett, hogy szeretne megismerni. Az életem sokkal kevesebb lenne, ha ő nem lenne mellettem és igen, büszke vagyok, hogy ennyi év után végre van akit a testvéremnek nevezhetek. Egyikünk sem tehet arról, hogy a szüleink önzősége és a sors külön választott minket.
- Szeretném, ha te keresztelnéd a kislányomat. Pandorát szeretném felkérni majd keresztanyának. Ha jól láttam az esküvőn összeismerkedtetek, mintha táncoltatok volna együtt. Elvállalnád? őszintén remélem, hogy igent mondd, büszke lennék, ha a gyerekeimnek olyan csodálatos keresztszülei lennének mint amilyen Ő vagy éppen a legjobb barátnőm Panda. Persze nem erőltetem rá, ha nem szeretné, de engem nagyon boldoggá tenne vele. Azt hiszem, hogy teljesen normális, ha van bennem egy kis félelem az apámmal való találkozás miatt, huszonhét év nagyon hosszú idő. Félek, hogy nem lesz majd mit mondanom neki, hogy csalódást okozok. És egyébként is hogyan fogja viselni, hogy a lányával együtt két unoka is érkezik?
- Nem aggódom...Na jó, talán egy kicsit. De csak egy icipicit, azt nézd el nekem. Elvégre huszonhét éve álmodok arról, hogy egyszer láthatom majd az apámat, és most, hogy ez megtörténik félek. ismerem be őszintén. Megpróbálom a lehető legkényelmesebb pozícióba ülni, mert biztos vagyok benne, hogy hosszú és kimerítő utazás következik. A lábaim már így is a kétszeres méretükre dagadnak minden nap, a fenekem valószínűleg zsibbadni fog, a gyerekeim táncolnak a pocakomban, az idegességem nem csökken, pisilnem kell és igen, éhes is vagyok.
- Köszönöm. Boldog vagyok. Nagyon örülök, hogy jól érezted magad, tudom nem sok időt töltöttem veled, megpróbáltam mindenkire figyelni, de azt hiszem nem igazán sikerült. kuncogok fel, miközben a hátraengedett ülésen próbálok minél kényelmesebben ülni. Tudom, a fiúk hátul biztosan nem díjazzák az ötletem, de jobb ha nem szólnak semmit, nem ők cipelnek plusz sújt magukon, nem őket rugdossa négy aprócska láb belülről.
- 6 óra? Úristen. Ha még egyszer terhesen ekkora utat vállalok be kérlek kötözzetek le az ágyamba. Van valami rágcsátok fiúk? igazán nekem lapul egy kis gyümölcs és sütemény a táskám mélyében, de most valamire másra vágyom, nem is tudom valami sósra, vagy savanyúra, de semmiképp nem édesre. Inkább bele sem gondolok abba, hogy hogyan fog eltelni ez a sok óra, még a végén hisztirohamot kapok és nem biztos, hogy azt a srácok díjaznák. Csendben figyelem az utat és próbálom nem arra figyelni, hogy a hólyagom bármelyik pillanatban szétdurranhat, ha Seth most azonnal nem áll félre valahova.
- Igen, most. Már megbántad, hogy bevállaltad velem az utat mi? nevetek fel, én előre figyelmeztettem, hogy egyikünknek sem lesz sétakocsikázás, mert bizony van aminek nem tudok parancsolni és a szükség törvényt bont néha. Fejemmel nemet intek, maradjanak csak nyugodtan az autóban, pisilni még egyedül is el tudok menni, majd kipattanok az autóból és szinte szaladva támadom le a mellékhelyiséget, hogy könnyíthessek végre magamon. Nagyon remélem, hogy a csemetéim az út további részében visszafogják magukat és kevésbé buliznak majd.
Az út további része viszonylag zökkenőmentesen telt, leszámítva a még három pisiszünetet, azt hogy felfaltam a fiúk chipsét, és magamba gurítottam legalább egy liter vizet. Azt hiszem talán mégsem volt annyira borzalmas ez a néhány óra.

- Nem. De szeretném, ha ebben a néhány napban körbevezetnél. Mindent látni akarok amit szerettél ebben a városban. fészkelődök egy kicsit, a fenekem már teljesen elzsibbadt, a lábaimat alig bírom mozgatni. Semmi másra nem vágyom már csak egy jó hosszú sétára, hogy újra életet verjek a végtagjaimba.
- Most már nagyon izgulok. vallok színt testvéremnek, majd a maradék időt izgatottan töltöm amíg végre le nem fékezünk egy ismeretlen ház előtt.
- Megjöttünk? Itt lakik apa? kérdezem, majd válaszától függően szállok ki az autóból. Meg kell támaszkodnom egy picit, lábaim annyira elgémberedtek, hogy úgy érzem nem tudnék kettőt lépni.

■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
162
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


✥ Szeretettel Seth R. Martichon tollából
Témanyitás ✥ Re: Brest város •• Csüt. Feb. 15, 2018 4:48 pm



Domi & Seth

Mindenki aggódni szokott azért, hogy milyen szülő lehet belőle, én is aggódtam, mikor az enyémet vártuk a feleségemmel, de tökéletesen rendben lezajlott minden és igen, jó apának is tartom magam. Persze erről Sergio-t is kérdezzétek ki, mégis mit gondol a faterről. Ő biztos az ellenkezőjét mondaná rólam, de valahogy már hozzá edződtem a problémáihoz.
- Raana? Csodálatos neve lesz és a fiútok is biztos csodálatos névvel büszkélkedhet majd. - mert igen, az hogy milyen nevet kap a gyerek a szüleitől, némiképp beleszól az életébe, így aztán nem mindegy, hogy milyen jelentőséggel is bír egy név.
- Engem? És Pandorát? - lepődtem meg a húgom szavain, hogy elvállalnám-e a keresztszülőséget. Hiszen látott minket táncolni. Hát az csak egy tánc volt, nem képzeltünk bele sok mindent, de ha  ezt szeretné.
- Hát elfogadom, köszönöm szépen. - mosolyodom el őszintén, hiszen nem sok ember kéri fel a soha nem látott testvérét egy ilyen lakalomra.
Az hogy aggódik természetes dolog, hiszen először pillanthatja meg az édesapját, akit 27 éve sose látott. Én is ideges lennék, meg paráznék a helyzettől, de pont neki nem kellene túlaggódnia a dolgokat. De az őszinteséggel nincs is gond, én is féltem mikor először jöttem, hogy lássam a húgomat, azt sem tudtam mit kellene mondjak neki. De itt vagyunk mindketten és jól megvagyunk egymás társaságában.
- Ugyan már. Az esküvő rólatok szólt. - nevettem el magam, ahogy szóba hozta, hogy azon a napon nem foglalkozott velem.
- Az a ti napotok volt. - egészítettem ki ennyivel, hogy megértse. Az esküvőn mi foglalkoztunk velük és nem fordítva, ez így megy. Ez tényleg az ő nagy napjuk volt, ami természetesen csodálatosan végződött.
Léah kérdésére már hallom az egyik táska cipzárját, majd Ryan hajol előre, hogy átnyújtson egy gumicukrot rejtő tasakot.
- Tessék. Van még más is, ha ez nem lenne jó… - szavaira csak mosolyogni tudok, rendes srác szóval vele nem lesz gond. Dominique-el sem lesz gond, engem nem zavar ha megkell állnunk az út során, nem hat órát fog igénybe venni az út, hanem hetet. Na és? Én túlélem, legalább vele leszek.
A gyerekek is elfoglalták magukat a néhány órás út alatt. Kártyázni szoktak és jól elvannak, sorozatban egymást verték meg. Olykor még nevettem is hogy micsoda csalásokat képesek a másik ellen irányítani.
De hamar letelt az útra szánt idő, gyorsan eltelt és észre sem vettem, hiszen a társaság kedvemre való volt. Kérésére elmosolyodtam, könnyedén bólintottam rá, hiszen ez egy gyönyörű város, sok látnivaló akad, amit megmutatnék mindenképpen. De először apával kell beszélnie, szóval a ház előtt le is parkolok. A srácok kipattannak, majd beigyekeznek, ők már ismerősek a városban, meg tudják mikor megy a kedvenc sorozatuk, mert igen, van nekik.
Léah mellett termek, hogy kisegítsem a kocsiból, kérdésére csak széles mosolyt kap, hiszen igen, ezért is jöttünk. Ha kicsit még maradni akar, akkor maradunk természetesen, de az idő miatt inkább befelé terelgetem. Az ajtót nyitva előre engedem, a folyosón le veheti a cipőt és kabátot, a papucs is elő van készítve már.
Ha mindennel megvagyunk, akkor mehetünk is befelé, anya a kórházban van, apa most minket tekintett előrébb valónak, ezért is vagyunk most itt. Befele terelgetem a hölgyet, a konyhában apa ügyködik valami sütemény recepttel, a gyerekek kedvencével. Most jól van, mert nem gondol a feleségére.
- Szia apa. A fiúk beköszöntek, vagy megint kifelejtették? - üdvözlőm az öreget, aki háttal nekünk válaszol.
- Igen Philippe, ne aggódj már mindig ez miatt. - lassan fordul meg, egy mosollyal a képemen figyelem, ahogy ketten egymásra találnak. Majd közelebb megyek az idősebbhez. Léah-nak a széket is kihúzom, hátha leülne már.
- Apa. Bemutatom neked Dominique-t a legkisebb gyereked. - mutatom be neki a lányát, aki kissé megszeppenve figyeli a nőt, de aztán letesz mindent a kezéből és köhint.
- Gyere, gyere, ülj le, ne ácsorogj azzal a nagy pocakkal. Kimerítő utatok volt? Honnan is jöttetek? Mit hozzak enned? - teszi fel sorozatban a kérdéseket, én addig a kávéfőzőhöz lépek, hogy valami feketét varázsoljak magunknak.  




avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
53
● ● Keresem :
A Bátyám Fia
A Fiam
● ● karakter arca :
Sebastian Stan


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Brest város ••

Tell me your secrets

Brest város
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 05. Különlegességek :: Városhatáron túl :: Franciaország-