Belsõ terek
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 11:56 am ✥
✥ Yesterday at 11:30 am ✥
✥ Yesterday at 11:05 am ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:45 pm ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:44 pm ✥


Témanyitás ✥ Belsõ terek •• Vas. Jan. 14, 2018 7:58 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

******


A hozzászólást Admin összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 24, 2018 4:52 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Pént. Jan. 19, 2018 12:12 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Párizs egész más, mint vártam. Arra számítottam, hogy romantikus, vidám, laza… és valószínűleg az is lenne, ha egyszer is ki tudtam volna mozdulni a két hónap alatt úgy, hogy nem a lányokkal mentem vagy mentünk valahová. Eddig csak a furcsa boltokat éltem meg, a furcsa ételekkel és alapanyagokkal, a nyüzsgést, és ezt az örökös karattyolást. Kiborít, hogy nem értem mit mondanak, hiába is tanulom a nyelvet, szerintem a lányok bőven előbb fognak franciául beszélni mint én. Nem azt mondom, hogy kínai az egész, de nagyon oda kell figyelnem, ha kérek valamit, vagy kérdezek.
Jerry többet van itthon, aminek határozottan örülök, bár néha olyan… furcsa. Újabban még bókolni is szokott, az ég szerelmére! Nem tudom mi ütött belé, a házasságunk elején volt ilyen. Jobban örülnék, ha inkább néha elvinné sétálni az ikreket, hogy tudom is én, vegyek egy forró fürdőt és relaxáljak, de ehelyett a múltkor is valami „kis bisztróba” mentünk a folyó partján családostúl, mert „itt van a legfinomabb foi gras az egész városban”. Honnan tudhatná, hogy hol mi a legjobb, az ég áldja meg, mikor vagy dolgozik vagy velünk van itthon. És szerinte olyan nagy élmény volt a lányoknak, hogy semmit se volt szabad csinálniuk, unatkoztak míg kihozták azt a francos libamájat? Bár nem mutatom, de néha teljesen összezavar, szinte megijeszt, mert mintha egy másik ember lenne mióta ide jöttünk. Úgy viselkedik mint valami őslakos francia.
De ezen sincs időm túl sokat agyalni, mivel Molly és Katie elég sok energiát leköt. Már mászkálnak, persze még néha fenékre pottyannak, de egész jól szedik a tappancsaikat. Bejelentkeztünk az itteni gyerekorvoshoz is, és a hölgy azt mondta (ha jól értettem), hogy csodaszépek, ő még ilyen gyönyörű kislányokat nem is látott. Talán ezt mondja mindenkinek, de a mi esetünkben biztos, hogy igazat beszélt! És a héten találtunk egy bébiszittert is, nem messze laknak a kertvárosban, így kezdenek rendeződni a dolgok, és talán egy év után végre kettesben is kimozdulhatok a párommal.
Ma Jerry itthon van velünk, egész délelőtt játszottak a csajokkal, labdáztak és ilyesmi. Úgy látom, hogy most már ő is tud velük mit kezdeni, az ölelgetésen, ringatáson kívül. Kétségtelen, amióta felfedezték maguknak a „kukucsolást” azóta mást se hallok ha az apjukkal vannak, csak a nagy kacarászást. Ebéd után pedig már kókadoztak, ami nem is baj, mert így legalább könnyebben elaludtak.
Mi pedig a garázsból gyorsan behoztuk a dobozokat amiben a polcok és a játékok voltak, és közösen elkezdtük összerakni őket. A nappali melletti nagy, világos helyiségből szeretnénk játszós szobát csinálni, mert egybe lehet nyitni a konyhával és a nappalival is, így mindig szem előtt lennének a kis lurkók. Még a hét elején érkezett az asztalos, és összerakta a csúszdás benti játszós kuckójukat, mászókával, bebújós kis kuckóval. Titokban tartottuk, a szoba ajtaja eddig zárva volt, hogy meglepetés legyen a kis hercegnőimnek! Már nincs sokminden hátra, ha jól látom Theo is az utolsó polcokat csavarozza össze, és már nekem is csak pár apróságot kell elrendeznem.
- Azon gondolkodtam, hogy holnap esetleg elmehetnénk valahová vacsorázni. – leülök az egyik nagy babzsákra, miközben a közelben sertepertélő Dobbyt az ölembe húzom. – Áthívhatnánk a bébiszittert is. – jegyzem meg óvatosan, majd kicsit halkabban folytatom – Mi a véleményed?
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Kedd Jan. 23, 2018 9:07 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maddie && Jerry
Igaz, Párizs sokat változott az elmúlt tíz év során, mióta meghaltam, és ebben a testben ébredtem a világ túlfelén, de még mindig imádom! A nyüzsgés, a pezsgés, a hangulatos utcácskák, az ízek, az illatok, az emberek viselkedése... össze sem lehet hasonlítani Ausztráliával! Eddig is tudtam, hogy hiányzik, de most, hogy újra itt élünk, sokkal jobban tudatosult bennem, hogy mit nélkülöztem az elmúlt évek során.
Igaz, a városban túl sokat még nem volt alkalmam mászkálni, hogy feltérképezzem a változásokat, hisz a beköltözés elég sok energiát és időt felemésztett, pláne, ha közben két izgő-mozgó aprósággal is foglalkozni kell, így többnyire maradt a munka, és a legszükségesebbek. Időm úgy is, mint a tenger, bőven lesz még alkalmam a városban csavarogni, akár egyedül, akár családostól. Egyelőre élvezem az új környezetet, az új munkahelyet, azt, hogy végre több időm jut a lányokkal lenni, és nem csak aludni járok haza, mind Sydneyben. Végre úgy érzem, hogy mindenem megvan, ami eddig hiányzott az életemből, és szeretném, ha ők is hasonlóan boldognak éreznék magukat. Molly és Katie kacagását hallva biztos vagyok benne, hogy könnyen vették a költözés okozta akadályokat, sőt, talán sokat fel sem fogtak belőle azon kívül, hogy más a környezet, ami pedig Maddie-t illeti, nos... tudom, hogy számára mennyivel nehezebb lehetett. Ausztráliában nőtt fel, ott élnek anyósomék, meg minden oda kötötte, mégis rábólintott, hogy költözzünk Európába, mi sem természetesebb, hogy igyekszem kimutatni a hálámat minden lehetséges módon.
Miközben a játszós szobát alakítgatjuk, egészen elfog a nosztalgikus hangulat, mint amikor még annak idején, fiatalon együtt csinosítgattuk a lakásomat. Igaz, Maddie még most is fiatal, én meg csak jól tartom magam, de nézzük a jó oldalát, legalább jól boldogulok a ház körüli dolgokkal is, nem úgy, mint a mai generációk többsége.
- Részemről rendben van, úgy is olyan rég voltunk már kettesben bárhol is. Mikor is? Talán még mielőtt a lányok megszülettek? - vagy még korábban? Már magam sem vagyok biztos benne, ez pedig egyet jelent, mégpedig, hogy tényleg ideje már egy kis közös kikapcsolódásnak.
- Kinéztél valami helyet, hogy hová szeretnél, vagy keressünk együtt valamit, ami megfelel mindkettőnk ízlésének? Vagy milyen jellegű helyre gondoltál? - érdeklődöm, miközben az egyik csavart igyekszem belekapatni a fába, de úgy tűnik, hogy nem fúrták elő eléggé, így kissé nehézkesen megy a dolog.
- A bébiszittert pedig mindenképp, hacsak nem szeretnéd, hogy megint velünk jöjjenek a csajok. Azt a múltkori kislányt akarod megint áthívni? - a neve nem jut eszembe, de az rémlik, hogy a telefonszáma ott díszeleg a hűtőn...

■ ■  edi ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Pént. Jan. 26, 2018 9:01 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Bár tagadhatatlan, hogy ez a külváros egyáltalán nem olyan, mint nálunk otthon, azért nem rossz. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik az óceán, és annak látványa a hálószobából, és az is tény, hogy a házunk Sydneyben modern volt és nagy, óriási terekkel és privát partszakasszal… egy szó mint száz, nem bánom, hogy nem adtuk el, hanem megtartottuk egyfajta „nyaralónak” míg ki nem találjuk, hogy mi legyen vele. Nem mondtam még, hogy az együtt töltött (nagyon) közel tíz év alatt sem tudtam még megszokni, hogy Jerry családja mennyire lóvés?!
Szóval, a honvágy egy dolog, ez a kis kúria meg egy másik. Annak ellenére, hogy csak webkamerán keresztül láttuk, és úgy vásároltuk meg, egyáltalán nem okozott csalódást. Sőt. A maga régies, ódon bájával szinte azonnal bele is szerettem. A lányok szobája (mert egyelőre még közös a szobájuk, csak ha nagyobbak lesznek, akkor kapnak külön kuckót) bűbájos, olyan mintha egy mesekönyv lapjairól elevenedett volna meg. A mi hálószobánk pedig… hát, azt hiszem jól tükrözi, hogy már nem vagyunk egy fiatal párocska, már benőtt a fejünk lágya, és elegáns, otthonos, meleg kuckó lett. Nem utolsó sorban, köszönhetően a ház adottságainak, minden szobában van kandalló, így régi álmom teljesült, amikor megpillantottam a sötét gránittal borított kandallónkat, és (Mardekár) smaragd zöldbe öltöztettem a szobát. Jerrynek nem kell tudnia, hogy mi ihletett meg ennyire – úgyis tudja, hiszen ismer, de gálánsan tűri vagy neki is tetszik.
Szóval, bár nem nagy hodály helyiségeink vannak, azért nem nyomorgunk. Bőven akad még mit berendezni, emiatt dolgozunk most a játszó szobán, majdani családi szobán. A férjemet elnézve, én is úgy érzem, hogy ide kellett költöznünk. Igen, furcsán viselkedik, és néha szinte aggasztóan „komfortosan” mozog a városban, hogy a tökéletes, mindenféle akcentust nélkülöző, bennszülötteket megszégyenítő francia tudásáról már ne is beszéljünk. De tetszik, hogy megint örömmel jár haza, hogy megint látom mosolyogni, nem hullafáradt fél-zombiként esik be az ágyba, hanem élvezi a velünk töltött időt. Ha ő boldog, én is az vagyok, számomra még mindig ez a fő szabály.
Ma délelőtt, a nagy hancúr közben hallottam, hogy Katie (némi unszolás és biztatás hatására) elgagyogta a bűvös szót: „Appah!”. Lehet találgatni, ki vigyorgott egész ebéd alatt, hogy a kis tündérvirághercegnője első szava bizony bizony Apa volt? Van bennem némi irigység, ezt nem tagadom, mint anyának nyilván nekem is jól esne már végre valami tisztán kivetető anyu vagy mami vagy valami, de be kell érnem még egy kis ideig a „Mmmahh!” megszólítással, és azzal, hogy van az a szintű mécsestörés, amit csak az én ölelésem gyógyít.
És mondhatnám, hogy hiperboldog vagyok, hiszen egy álom házban élek, két csodálatos kislánnyal, és egy szívettépően jóképű, már-már tökéletes férjjel, de… Mégis, bár minden tökéletesnek látszik, és lehet, hogy az is, néha úgy érzem mintha minimum egy óceán választana el minket, amikor pedig éppen összebújva szunyókálunk. A terhességgel kezdődött, azt hiszem az én hibám a dolog, de nem szándékosan hanyagoltam a hálószobai huncutkodást, hanem mert fizikálisan képtelennek éreztem magam rá mikor egy görögdinnye méretű pocakkal lavíroztam. Aztán a szülés se volt matyóhímzés, és szerintem Jerry láthatott vagy átélhetett ott a szülőszobán valamit, ami miatt úgy igazán… nem is próbálkoztunk később.
A csajok az első néhány hónapban amúgy is adtak elég elfoglaltságot, meg hát én se voltam a régi, ez tény. Míg ott éltünk a tengerparton, azt hiszem én is bele kényelmesedtem a családi életbe, és el is fáradtam alaposan a mindennapos teendőkben. De a költözéssel nem csak a lakhelyünk változott, hanem én is elhatároztam, hogy igyekszem majd visszatérni a régi önmagamhoz, és a hátam mögött hagyom a mackónacis (úristen, de milyen kényelmes az a mackónaci!!), lenőtt hajú, festetlen körmű Maddiet. De úgy tűnik Jerry nem vette észre, hogy igyekszem megint a magam módján szép lenni… elvégre idén harminc leszek, és nyakunkon a tízedik évfordulónk is. Na nem a házassági, hanem annál sokkal fontosabb! Vajon ő még emlékszik rá, vagy már elfelejtette? Nem véletlenül szeretnék én elmenni vacsorázni.
- Hát igen… akörül. – vallom be, és tényleg nincs semmi szemrehányó a hangomban. Mert igazából sokkal régebben voltunk kettesben még annál is. Munkamániás férj? Ki hallott már olyanról?! Dobby persze alattomosan azonnal hanyatt vágja magát, amint az ölembe húzom, és vad dorombolásba kezd. Eddig szinte fel se tűnt, hogy velünk van, mivel a bébiőzrő mellett szunyókált. Általában ő jelzi, ha a lányok felébredtek, mert ő füleli ahogy szunyókálnak.
- Nincs konkrét elképzelésem. De valami különlegesre gondoltam. – vonom meg a vállam, miközben a Herkulesi küzdelmét nézem a csavarral. A többi könnyen a helyére ment, ezzel valami gond lehet, így lélekben támogatom őt azzal, hogy nem adok tanácsokat és nem szólok bele. Ez a legtöbb amit tehetek érte, mivel a csavarhúzóval nem bánok valami jól.
- Igen, szerintem egészen ügyesen boldogult velük. Szeretnék inkább kettesben menni, kicsit ünnepelni. – bólogatok. Fura, hogy egy ilyen kislány simán tudott vigyázni rájuk, de nekem úgy tűnt, hogy jól elvannak. Előbb egy délutánra hívtam át a lányt, és én is itthon voltam. Nem azért mert nem bíztam benne, és ezt elmondtam neki is. Pusztán azért, mert nem tűnik nagy cuccnak két tipegőt pesztrálni, de távolról se olyan egyszerű mint amilyennek tűnik, és még akkor is adódhatnak váratlan dolgok. Ahogy adódtak is, meg kellett mutatnom, hogy hol tartjuk a tiszta cumisüveget, milyen teát isznak, melyik szekrényben vannak a gyümölcsös bébiételek amit uzsonnára szoktak enni…. És mivel a kislány ügyes volt, ezért rá mertem bízni őket legközelebb úgy is, hogy már nem voltam otthon.
Mikor aztán sikerül a rebellis csavart is a helyére pattintania, közelebb osonok, és leülök mellé, hogy adhassak neki egy nagy, cuppanós puszit.
- Milyen érzés volt? – kérdezem vigyorogva, és persze, hogy a délelőtti varázsszóra gondolok. Látszott rajta, hogy vagy tíz centivel magasabb lett, és nagyjából ennyivel lett szélesebb a válla is, pedig csak egy gagyogó babácska billegett vele szemben. Jó volt úgy látni! – Tudod, szerintem az nem is volt igazi, szándékos szó. Dobbynak is gyakran mond hasonlót Katie! – jegyzem meg, de csak azért, hogy piszkáljam kicsit. Tudja, hogy viccelek.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Vas. Jan. 28, 2018 9:01 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maddie && Jerry


- Sőt... Talán még annál is régebben. - húzom el a számat, hiszen aztán eszembe jut, milyen nehézkesen mozgott Maddie, ahogy teltek múltak a hónapok a várandóssága alatt, és valljuk be, egy picivel és hatalmasnak tűnt volna a pocakja, amilyen apró termetű, hát még így, hogy ikreink voltak! Előtte meg a sok túlóra, a dupla műszakok... És abból kiindulva, hogy nem sokkal azelőtt kerestem fel a különélést követően, hogy próbáljuk meg megint... hát igen, nem vittük túlzásba a dolgot, mert bár akadt pár alkalom hébe-hóba, de azért mégsem mondanám, hogy ez lett volna  a normális. Majd most!
- Hmm, valami különleges... Rendben, majd gondolkozok, hátha eszembe jut valami jó. - pillantok fel rá, miközben a csavarral babrálok, és nagy nehezen, de csak sikerül belekapnia a fába, hogy végre a helyére kerüljön. Néhány mozdulat a csavarhúzóval, és stabilan, gyerekbiztosan várja a strapát.
- Az nagy szó! Tekintve, hogy milyen kis örökmozgó rosszcsontok, meg amúgy sem könnyű bírni velük, amikor éppen ketten kétfelé rohangálnak... - bevallom, néha még engem is sikerül úgy istenesen lefárasztaniuk, amikor épp itthon vagyok és én vigyázok rájuk, mert Maddie a konyhában van, vagy épp a fürdővizet készíti a lurkóknak. Vagy amikor altatni kéne őket, és az istenért sem akarnak, na, az is szép menet tud ám lenni!
- Csodálom, hogy nem szállt inába a bátorsága, és vissza mer jönni másodszor is. Nem úgy, mint az a másik, még Sydney-ben. - gondolkozok hangosan, mert volt olyan bébiszitterünk, aki közölte, hogy hozzánk többet se... igaz, akkor még a lányok is kisebbek voltak. Mindegy, egy ilyen kijelentés után úgy se bíztam volna rá még egyszer Mollyt és Katie-t.
- Ünnepelni? - vonom fel a szemöldökömet, miközben meg sem állok a barkácsolással. Az igaz, hogy nagyjából tíz éve volt a balesetem, de az igazat megvallva nem tudom, arról mennyit tudhat a feleségem... az tény, hogy mi nem igazán beszéltünk róla, az meg, hogy anyámék esetleg említették-e neki, jó kérdés. Mindenesetre furcsának találnám, ha az lenne az indok, a házassági évfordulónk meg kicsit odébb van még, azt azért már megjegyeztem ennyi idő alatt. A szülinapok sem most lesznek, így hát segítségkérő tekintettel nézek felé, ha nem csak azt ünnepeljük, hogy végre annyi idő után kettesben kimozdulunk valahova, akkor jól jönne némi segítség.
- Hogy milyen? Szavakkal leírhatatlan! - vigyorodok el a kérdésére, és elég csak felidéznem a pillanatot, ahogy Katie-vel bolondoztunk délelőtt... már csak azt sajnálom, hogy Sydneyben nem voltam annyit otthon, és lemaradtam egy csomó más "első" pillanatukról.
- Dobbynak? Látod, én mondtam, hogy hagyjuk Ausztráliában azt a macskát... És szándékos vagy sem, de attól még jó volt hallani! Tudom-tudom, addig örüljek, amíg nem tanulnak meg beszélni, onnantól be nem áll a szájuk... nem mint ha most nem mondanák a magukét a fura babahalandzsa nyelvükön, de azt legalább nem értjük. Nem gondolkoztál még soha ezen? Vajon értik egymást? Még valami film is volt erről... - próbálom felidézni a címét, de hiába, nem megy... csak annyi rémlik, hogy még az előző életemben, testemben láttam. Gagyogó babák, akik mindent tudnak és értenek bizonyos korukig, de a felnőttek semmit sem értenek belőle, mert ez az ő saját nyelvük... Aztán, ha egy bizonyos kort elérnek, akkor mint ha egy szempillantás alatt veszítenék el ezt a tudást. Mindegy is, helyette inkább magamhoz ölelem Maddie-t, a nagy, cuppanós pusziját a homlokán viszonozva.
- Gyerekszoba, játékszoba... remélem, eztán nem fogok az egész házban a lányok játékaiba botlani. - nézek végig a helységen töprengve, némi megerősítést, egyetértést várva az asszonytól.

■ ■  edi  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Szer. Jan. 31, 2018 12:08 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Hiába is várja bárki, nem fogok durcázni amiért nem mentünk el sehová már időtlen idők óta. Csak elmosolyodok a magam keserédes módján, és megvonom a vállam. Ez van, már úgyse lehet rajta változtatni hisz megtörtént. Amikor hozzá mentem, eleinte nyűgösködtem ha éjjel ügyelnie kellett a kórházban, vagy ha az éjszaka közepén hívták be valami miatt. Aztán megszoktam, hogy ez ezzel jár, életeket ment, fontos és jó amit csinál, ezzel együtt is szeretem. Nem mondom, hogy ugrálok örömömben amikor nincs itthon éjjel, de meg lehet szokni valahogy.
- Lehet felőlem valami francia hely is, úgy láttam neked nagyon bejöttek az itteni ízek. – mosolygok tovább engedékenyen. Nem várom el, hogy együnk thai kaját, vagy steaket csak mert én azt szeretem legjobban. Különben is, a francia konyha tagadhatatlanul elegánsabb, ünnepibb.  Meg aztán, tényleg nem kerülte el a figyelmem, hogy Jerrynek ízlenek az itteni ételek, a különlegességek. Már önmagában egy felnőtt, békés, maszatmentes vacsoráért is megérné áthívni a bébicsőszt, kit akarok átverni?!
- Igen, én is meglepődtem rajta, hogy milyen jól kijöttek egymással. Mázlisták vagyunk. – bólogatok. Mert volt már olyan is, akit gyűlöltek a gyerekeink, és óbégattak egész addig míg haza nem értünk. Ja, hát megesik, hogy nincs meg a „kémia” szitter és baba között. Amikor pedig azt a régi nőszemélyt emlegeti, aki közölte, hogy a gyerekeinkre nem hajlandó többet vigyázni mert neveletlenek, akaratlanul is elhúzom a szám, és utólag is elfut a méreg. Hét hónaposak voltak akkoriban a csajszik, még épp csak kúszni tanultak. Mégis, hogyan lenne már egy ekkora baba neveletlen, és különben is, kikérem magamnak! – Ne is emlegesd, mert legszívesebben újra meg újra kidobnám a házból azt a nőt.
Jerry kérdő tekintetére csak póker arccal bámulok vissza rá. Fogalma sincs, hogy milyen évfordulónk lesz. Bár nevetségesnek tűnhet, eddig mindig ő emlékezett a szülinapokra, házassági évfordulóra, anyámkínjára is, sőt, az első két évben még akkor is vett nekem virágot, ha a „lánykérés évfordulója” volt. Én meg mindent de mindent el is felejtettem, hogy aztán ezzel piszkálhasson, hogy szita agyam van.  Esküszöm, ha dátumokról van szó olyan a feje mint egy kalendárium, de ez most úgy tűnik kiesett. Lassan kúszik az arcomra a Grincset is megszégyenítő vigyor. Épp most nyúlom le a karácsonyfáját és gyömöszölöm bele egy nagy zsákba. Most megvagy, Jeremiah Callaghan, most elkaptalak!
- Ünnepelni. – levakarhatatlan a vigyorom. Sose gondoltam volna, hogy egyszer még annak fogok örülni, ha elfelejt egy évfordulót. Bár tény, hogy ezt a mostanit illetően eltérőek az álláspontok, de hé! Lépés előnyben vagyok, most én dönthetem el, hogy mi számít: amikor megismerkedtünk, vagy amikor járni kezdtünk? – Csütörtökön lesz tíz éve, hogy kisajátítottalak magamnak. – ez persze nem igaz. Amikor elkezdtünk járni, akkor még volt barátnője (akiről én nem tudtam), de már épp szakítófélben voltak. Szóval, enyhe túlzás, hogy kisajátítottam, de tény, hogy akkor kezdtünk el járni egymással.
Aztán ahogy a csavarral végez, én is oda telepszek mellé. Szeretek hozzá bújni, a válla alá vackolni ahol még kisebbnek tűnök hozzá képest. Mégis, itt érzem jól magam, itt érzem azt, hogy bármi jöjjön is, meg fog védeni. Mindig azt teszi.
- Először is, Dobby családtag, hiába is mondod, hogy csak egy kajlafülű szőrmók. – persze, tudom, hogy valahol már ő is megszerette a macsekot. – És szerintem értik egymást. Néha szoktak beszélgetni is, a saját kis nyelvükön. Vajon mit mondhatnak olyankor? Szerinted emlékezni fognak rá később? –  Van, hogy percekig csak nézem őket, vagy a telefonommal veszem videóra ahogy „viccelődnek” egymással, vagy épp veszekednek, esetleg valamit megtárgyalnak. Halvány lila gőzöm sincs, hogy olyankor mi a téma, de az viszont biztos, hogy értik egymást. – Melyikre gondolsz? A Nicsak ki beszél?-re? – kérdem, mert hirtelen nem jut eszembe más babás film. Kuncognom kell, amikor a homlokomra ad puszit, majd jólesőn szimatolok a nyakába ahogy szoktam. Otthon illata van. Meg egy kis baba büfi, de ettől bőven el tudok tekinteni, pláne ha azt is számításba vesszük, hogy én is hasonló „parfümöt” kapok nap mint nap a lányainktól.
- Azért a helyedben ebbe nem élném bele magam. Talán majd ha a lányok elköltöznek otthonról. – kuncogok, miközben a polcot nézegetem. A többi már a helyén van, és tele is vannak játékokkal, már csak ez hiányzik. Jut is eszembe! – Jaa, a mamád kérdezte még tegnap telefonon, hogy mit vegyen a csajoknak. Nem értem, megbeszéltetek valamit, megint küld nekik ruhákat vagy ilyesmi? – pislogok rá nagy szemekkel. Tényleg nem tudtam hová tenni, hogy az öreglány felhívott, már csak azért sem, mert szinte már túlzóan kedves volt. Ahogy mostanában Jerry is az. Kezdjek aggódni, hogy valamire készülnek, valamit sumákolnak? Mi lesz a következő, Párizs után költözzünk a családi birtokra? Mert ahhoz azért lenne pár szavam, az biztos!
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Szer. Jan. 31, 2018 10:51 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maddie && Jerry
- Közelebb áll az ízlésemhez, mint az ausztrálok konyhája. - vonok vállat. A legkevésbé sem sértésnek szánom a szavaimat, tudom, hogy a feleségemnek ausztrál létére az áll közelebb a szívéhez, de Jeremiah soha nem is volt ausztrál, attól, hogy az egyetemet már ott kezdte el. Így hála az égnek, nekem sem kell úgy tennem, mint ha a szívem csücske lenne, bár mit szépítsünk, az angol konyha sem nagyobb kedvencem.
- Majd keresünk valami olyat, ami mindkettőnknek bejön. Szeretik ám itt is a jó steak-eket, attól egyet se félj! - mosolyodok el, hisz már akkor is népszerűek voltak, mielőtt balesetet szenvedtem volna, meglepődnék rajta, ha azóta csökkent volna a népszerűsége.
- Néha nekünk is lehet szerencsénk, pláne, mert nem ő az első bébiszitter, akivel próbálkoztunk. Annak viszont örülök, hogy ilyen hamar sikerült találni valakit, és nem kell ugyanazt a sort végigküzdenünk, mint Sydneyben. Mit gondolsz, a biztonság kedvéért azért elrejtsünk egy-két rejtett kamerát a házban? - sandítok Maddie-re, vajon mit szól hozzá? Mostanában úgy is egyre népszerűbb lett a dolog, másfelől pedig az Interneten is egyre több elrettentő sztorit írni arról, hogy a szülők háta mögött valójában miket művelnek a bébiszitterek, így legalább a mi lelki békénk is helyreállhatna, hogy biztonságban vannak a kicsik. Vagy ez már nagyon paranoiás lenne?
- Oké-oké, értettem! Egy szót se többet róla! - mosolyodok el, mert bár az a hárpia az én szívembe sem lopta be magát, az viszont annál inkább, hogy milyen anyatigrissé avanzsált bájos kis feleségem a lányok születése óta. És még ő aggódott, hogy nem fog neki menni... még mit nem!
Nem tetszik, hogy a visszakérdezésemre az asszony csak ennyire érzelemmentes arccal néz. Most vagy valami nagyon nagy marhaságot kérdeztem, vagy valami olyat felejtettem el, amit nagyon nem kellett volna, emiatt pedig szinte már kétségbeesetten igyekszem felidézni életem fontos dátumait, amik a soron következő hónapokra esnek. De a franc essen belé, hogy kapásból csak a Párizshoz köthetőek ugranak be! Ilyen az, amikor az ember valójában sokkal idősebb annál, mint aminek kinéz... - Ünnepelni. - ismétlem utána óvatosan, először semmit se mond, aztán meg kinevet? Hát ez egyre jobb!
- Mon dieu, hogyan is felejthettem el? - csapok a homlokomra, amikor végre elárulja, bár szívem szerint inkább a tenyerembe temetném az arcomat, hogy képes voltam egy ilyen fontos évfordulót elfelejteni. Ráadásul a kerek tízediket!
- Azért mondom, hogy csak egy kajlafülű szőrmók, mert tényleg csak egy kajlafülű szőrmók. Nézd csak meg, milyen kajlán állnak azok a fülek! - mutatok a macskára, arról meg már ne is beszéljünk, hogy nem az eszéért szeretjük. Mázli, hogy Katie és Molly ennyire odáig vannak érte, ez a kis papucs meg egy nyikkanás nélkül tűri azt is, hogy a lányok játszanak vele, anélkül, hogy karmolna, vagy bármi ilyesmi. Bár egyszer tudjam meg, hogy rájuk támadt, megtanul végre repülni, az biztos!
- Biztos minket beszélnek ki, mi másról beszélnének? - komolytalankodok egy sort, elvégre mióta megszülettek... nem is, mióta megtudtuk, hogy érkezőben vannak, mi is képesek vagyunk szinte bármilyen témától visszakanyarodni hozzájuk. Vagy épp azt tárgyalják, hogyan hajtsák uralmuk alá a bolygót, ha nagyobbak lesznek.
- Ez igazán jó kérdés, az igazat megvallva, ötletem sincs... majd ha tudnak beszélni, megkérdezzük őket, hacsak nem felejtjük el addig. - gondolkozok hangosan, ciki vagy sem, de én is el tudom hallgatni órákon keresztül, ahogy egymással gügyögnek.
- Lehet... A filmcímekkel annyira nem vagyok otthon. - inkább olvasok, vagy megyek múzeumba, minthogy a tv előtt növesszem a zsírpárnáimat, bár abból kiindulva, hogy az utóbbi években mennyit dolgoztam, nekem az alvás volt a fő kikapcsolódás.
- Vagy akkor se, ha esetleg kistesójuk is lesz. - jegyzem meg, nem annyira burkoltan utalva arra, hogy nem csak anyum, de én is örülnék annak, ha tovább bővülne a család. Mondjuk egy kisfiúval, csak "anyámmal" ellentétben nekem nem az a cél lebeg a szemeim előtt, hogy valaki tovább vigye a családnevet, ami nem is annyira az enyém... Egyszerűen csak melyik apa ne szeretne egy fiút? Persze imádom a csajokat is, no meg nem is mostanában tervezek ilyesmit.
- Nem emlékszel, kicsim? - kérdezek vissza ezúttal én, némi meglepettséggel - Amikor a házat vettük, már akkor be volt sózva, hogy már másnap gépre ül és iderepül, hogy segítsen nekünk a lányokkal meg a pakolással. Akkor sem volt egyszerű lebeszélni, de most már egész jól berendezkedünk, sokkal kevésbé lenne zavaró. Arról nem is beszélve, hogy még nem is látta az unokáit élőben. Neked nem is említette, hogy jön? - emlékeztetem Maddie-t, hisz azt hittem, mondta neki is a telefonban... vagy ha nem is, akkor egyértelmű azok után, hogy pár hónapja milyen nagy téma volt nálunk a látogatása.
- Nézd a jó oldalát, nyugodtan tudunk majd ünnepelni, még csak a bébiszitter miatt sem kell aggódni, ha akkor jön. - elvégre minden rosszban van valami jó, nem igaz?

■ ■  edi  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Hétf. Feb. 05, 2018 4:11 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Tudom, tudom. - forgatom a szemeim is a megjegyzés mellé. Sosem értettem, hogy miért annyira ellenkező az ízlésünk ha kajáról van szó. Mintha egy másik bolygóról jött volna, vagy mintha nem élt volna tíz-tizenkét évet Ausztráliában. NEm is értem, az itteni kajákra miért állt rá egyből a pocakja? Nekem még ha a megszokott recepteket is készítem itteni alapanyagokból, más az íze mint amit megszoktam, és néha bizony küzdök is ezzel rendesen. Szóval, ez is egy olyan dolog amit mint furcsaság a számlára írok.
- Akkor rád bízom. Vagy ha addig szembe jön egy szimpatikus hely, akkor majd megmutatom. - bólintok mosolyogva. Tudja jól, hogy mit szeretek, steaket, hamburgert, sült husokat! Nem vagyok vega, távolról sem. Képes vagyok úgy falni, hogy a hamburgerből a szósz és a szaft összemaszatolja a fél arcom, majd pofátlanul adok a drága páromnak egy cuppanós puszit. Mert én ilyen vagyok és ez már így is marad.
- Nem, azt én már túlzásnak érzem. Bízom benne, és különben is, a lányok az apjuk eszét örökölték, nem kedvelnék ennyire, ha nem bánna velük jól. - rázom meg a fejem. Lehet, hogy buta vagyok amiért egy relatíve idegenben ennyire megbízok, de tényleg nem hinném, hogy bármi rosszat tett a kislány. Kedves volt és aranyos, a csajok is vidámak voltak mikor (kicsit szándékosan) váratlanul hazaértünk. Sőt, mivel éppen játék közben voltak, a lány még azt is felajánlotta, hogy segít rendet rakni. Nekem ez épp elég meggyőző, nem ragaszkodom a kamerához.
- Pfujj az a némber... - dörmögök még az orrom alatt duzzogva. Na nála viszont én ragaszkodnék a rejtett kamerákhoz! Méghogy az én csipetkéim neveletlenek, hát örüljön, hogy nem csaptam le a fejét valami éles tárggyal! Vagy akár kiskanállal, szerintem Jerryt is meglepte, hogy milyen vehemensen és határozottan tessékeltem ki az asszonyt a házból. És még elvileg neki volt nagy tapasztalata? Ugyan már!
Nehéz megállnom, hogy ne nevessek. Tudtam, hogy egyszer eljön az é napom, hogy mázlim lesz és én is az orra alá dughatom, hogy szenilis, nem csak az én agyam tésztaszűrő. Persze mondhatnám, hogy rosszul esik, hogy elfelejtette meg minden, de hazudnék mert ennek speciel jobban örülök. Tagadhatatlan, hogy eléggé önelégült a vigyorom, és szenvedő ábrázatából már tudom, hogy őt ez jobban bántja mint engem.
- Ha franciául karattyolsz mellé, azzal csak rontasz a helyzeten. - teszem hozzá némiképp kárörvendően, cukkolva őt. Újabban néha még itthon is így beszél, ami csak azért zavar, mert én fele olyan jól se beszélek mint ő.
- Családtag. - vonok vállat miközben a macska pocakját dörzsölgetem. - Ohana, Jerry. Ohana. - szörnyen komoly, tudományos arccal mondom mindezt, mint ha nem éppen egy meséből idéztem volna. Tényleg, mi is a neve annak a kis kék guzminak?
- Szerinted szeretnek minket, vagy azt gondolják, hogy szar szüleik vannak? - kérdezem halkan. mert igen, néha ez is megfordul a fejemben, hogy minden igyekezet ellenére egyszer majd azt mondják a csajok, hogy utálnak minket, és "kösz, cső!" alapon egyszer csak lelépnek itthonról, hogy drogos leányanyák legyenek valahol Kamcsatkán. Igen, néha ilyesmiken pánikolok, de hé?! Ez normális, nem?
Azon viszont nevetnem kell, hogy abban reménykedik az én egyetlen párom, hogy most majd rend lesz és nem lépünk rá mindenhol szivacslabdákra, plüssökre és építőkockára. Biztos vagyok benne, hogy lesz még rá bőven alkalmunk! A "kistesó" szó hallatán viszont belém reked a nagy nevetgélés rendesen. Azt aztán biztos hogy nem! Kistesó? Nem és nem!
- Hát azért... ezt a témát még jegeljük egy ideig, szerintem. Elég indokolatlannak tűnik jelenleg. - különben is, hogyan beszél Jerry ilyen nyugodtan kistesóról mikor mostanában szinte egyáltalán nem... adódott olyan alkalom, hogy bekopogtasson hozzánk a gólya? Márpedig ha nem tesszük rendbe a dolgainkat a hálószobában de sürgősen akkor nem csak magam miatt leszek méregzsák, hanem azért is mert azon fog kattogni az agyam, hogy ha itthon nem kapja meg a szükségleteket akkor majd vajon kihez megy? Szóval, a későbbi balhékat elkerülendő, inkább megpróbálom valahogy visszaállítani a régi rendet, bár nehezebb mint amilyennek hangzik. Talán már nem vagyok szép, vagy nem tetszem már neki? Ajkamba harapok a gondolattól, mert akkor biza a kaki már homlokig ér!
Amikor az anyját, alias "anyóst" említi, még egy fokkal magasabbra szökik bennem a pánik-méter. Ide? Viccel? És mi az, hogy még nem is látta a lányokat?! Látta őket, nem is egyszer, két hetesek voltak mikor nálunk lógott egy hónapig Sydneyben, aztán nyáron is nálunk volt két hétig és ősszel is eljött, karácsonykor is átugrottak egy-két napra.... ne már!
- Szivem, és... azt nem mondta, hogy meddig maradna? - kérdezem óvatosan. Mert egyáltalán nem szeretem őnagyságát a fényességes szent Anyóst. Azt hiszi ő mindent jobban tud, én meg egy analfabéta csődtömeg vagyok és különben is, eddig még nem tudtam olyat tenni ami szerinte nem "árt a gyerekeknek az ilyen!". Szóval, kimondhatatlan boldogság, hogy meglátogat minket, nem is titkolom mennyire örülök. Elhúzódok Jerrytől, és inkább a zoknimat piszkálom.
- Persze, majd mondjak le a jófej bébiszitterről, hogy hallgathassam anyádtól, hogy miért nem a másik polcon tárolom a cumisüvegeket. - "alig" érezhető a hangomból az irónia. És nem vicc, ez megtörtént eset, hogy még ebbe is képes volt belekötni. Idegösszeroppanást kapok tőle egyszer még. - De ha megint azt mondja Katienek, hogy Catherine, én lehet megmondom neki a véleményemet. - duzzogok tovább. Az én mamám már félig elfelejtette, hogy külön éltünk, és igazából megint ugyanúgy szeretik Bobbal együtt Jerryt mint azelőtt. Az ő anyukája ezzel szemben amikor megtudta, hogy miért tartottunk szünetet, a békülés után egyből elkezdte szívni a vérem, és azóta nyíltan utál. Nem tehetek róla, így érzem a múltkori véletlenül elcsípett aranyásós beszólása miatt. Eddig mindig udvarias voltam vele, de azt hiszem ha megint bekóstol, lehet ki fog dőlni a liszt és megint átmegyek pankrátorba. Még jobb is, hogy most nem vagyok terhes, így nem kellene védeni a hasamat se.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Pént. Feb. 23, 2018 10:11 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maddie && Jerry

- Jól van életem, majd aki előbb talál egy szimpatikust... - egyezetek bele, úgy sem verseny, vagy ilyesmi, a lényeg az, hogy elnyerje mindkettőnk tetszését. Tényleg ideje lenne már kettesben is kimozdulnunk valahova, akármennyire is imádom a lányainkat, de azért mégis csak hiányoznak a közös programok.
- Egyelőre még inkább hallgatnak az eszükre, mintsem az ösztöneikre, de van abban is valami, amit mondasz. Ha nem bíznának benne, vagy bánna velük rendesen, akkor biztos, hogy nem lennének el ilyen jól vele. - adok igazat a feleségemnek, miközben a polc utolsó csavarjaival bíbelődök, amiért olyan nehezen akar a helyére kerülni. És ez még csak az első lépcsőfok, ezután jön a felszerelés! Igaz, ott már Maddie-nek is több beleszólása lesz, hogy pontosan hová kerüljön a falon, elvégre ő a lakberendező kettőnk közül, sokkal jobb szeme és érzéke van a széphez.
Amikor pedig meglátom, hogyan reagál a nejem arra a banya bébiszitterre, akit legrosszabb rémálmunkban sem akarunk viszont látni, nos, az akaratlanul is mosolyt csal az arcomra, akármennyire is volt unszimpatikus számomra a nő. Az viszont annál emlékezetesebb, hogy Maddie milyen anyatigrissé avanzsált a közelében egy szempillantás alatt!
Nem tagadom, sikerül sarokba szorítania és zavarba hoznia azzal, hogy hirtelen nem jut eszembe az évfordulónk, sül is a fejem miatta bőszen, de ebből jól már úgy se jövök ki - nem is próbálom hát tettetni, hogy tudom ám, csak egy kis sikerélményt szerettem volna szerezni neki, pláne, miután sértődés helyett még jókedvre is derítem azzal, hogy ezt a kört ő nyerte.
- Mi az, hogy karattyolok? A világ legszebb nyelve, ne mondd, hogy neked nem tetszik! - nevetek jóízűen, hisz nem tudhatja, hogy ez sokkal inkább sajátom, mint az évek során magamra szedett brit akcentus. Egy pillanatra eltöprengek, hogy vajon fog valaha úgy alakulni az életünk, hogy vele is megosszam életem nagy titkát? Valószínűleg nem, vagy ha mégis elmondanám, esélyesen titulálna őrültnek, ezt pedig még csak véletlenül sem szeretném megkockáztatni, másfelől pedig... igazából amikor először találkoztunk, már akkor is velem beszélgetett, nem pedig az egykori Jeremiah-val.
- Családtag, persze. - vonom fel a szemöldökömet, amikor pedig ő kezd valami érthetetlen nyelven hadoválni, ezúttal én vagyok az, aki játékosan cukkolva emlékezteti az előbbi szavaira - Hogy is volt ez? Ha nem angolul karattyolsz, csak rontasz a helyzeten? - kérdezek vissza, miközben fel sem merül bennem, hogy ez valami gyerekmeséből származhat. Lehet, hogy a gyerekeket szeretem, de a rajzfilmekkel nem igazán vagyok képben, egyelőre legalábbis. Majd ha a kis primadonnák beindulnak!
- Szerinted ha szar szülőknek tartanának minket, kacagnának olyan önfeledten, akárhányszor meglátnak? Vagy lennének olyan hisztik, amiket csak te vagy képes elcsitítani? - görbül mosolyra a szám széle, igazából nem hiszem, hogy ilyesmiken agyalnának a csöpp buksijukkal. Később talán, de most? Áhh! - Csak várd ki, hogy tinik legyenek, na... majd akkor kérdezd meg megint. - komolytalankodom el a dolgot, hisz biztos sejti, miről beszélek... Napjaink talán még erősebb ez az "utálom az egész világot!" tinédzser-világérzés, mint amikor még én voltam tizenéves. Hát, az se tegnap volt.
- Nem is most rögtön gondoltam! - csóválom a fejemet a megjegyzése hallatán, sőt, kissé talán meg is lep ez a hirtelen hangulatváltozás. Tudom, hogy ez a gyerek téma a mi esetünkben sosem ment könnyen, de azok után, hogy mennyit aggodalmaskodott korábban, és mennyire imádja a lányokat is, nem hittem volna, hogy ilyen... ridegen fogja elhessegetni a témát. Elhiszem, hogy fárasztóak tudnak lenni a lányok, de azért nem hittem volna, hogy ennyire kellemetlen számára ez az egész...
- Azt nem, csak azt, hogy mivel az eddigi látogatások szinte seperc alatt elteltek, ahogy ideért, szinte már indulhatott is vissza, hogy most hosszabb időre szeretne. Konkrétabbat nem. - vonok vállat, nem mint ha nekem annyira hiányozna, de különösebben bajom sincs vele.  Olyan legalábbis, mint közte és a feleségem közötti híres-neves anyós-meny (v)iszony.
- Felőlem elhívhatod a bébiszittert is, de akkor meg azt hallgathatod, hogy hogyan mered egy ilyen fiatal lányra bízni a gyerekeket. Mert hogy az feleannyira se ért hozzájuk, mint ő, aki két gyereket felnevelt, blablabla. - forgatom a szemeimet a "saját" anyámat parodizálva, de fogadni mernék rá, hogy arra is lenne pár megjegyzése.
- Mondd neki. Hátha egyszer használ. Én is kijavítottam már nem egyszer, de tudod, hogy milyen... engem is Jeremiah-nak hív a mai napig, még csak véletlenül sem Jerry. - vonok vállat, mert odáig oké, hogy ha mások is jelen vannak, ne rombolja porig a szakmai hírnevemet vagy a tekintélyemet azzal, hogy mindenféle hülye beceneveket aggat rám, de igazából amikor csak egymás közt vagyunk, a család, akkor is csak nagyon elvétve becéz bárkit is. a feleségem is Madison a számára a mai napig.

■ ■  edi  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Vas. Márc. 04, 2018 11:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Nevezd ahogy akarod, de szerintem bennük megbízhatunk, jobban mint egy kamerában. – vonok vállat mosolyogva. Imádom benne, hogy ilyen gondoskodó, hogy most is azon gondolkodik, hogy hogyan tudnánk megvédeni a lányokat egy-egy pszicho-dadustól. Elég sok rémes sztorit hallani mindenféle szadista némberről, de én szerencsére jól kiszagolom őket, mi nem fogunk ilyesféle alakokra bízni gyerekeket.
Az a szituáció amibe csöppentünk eléggé sajátságos. Elvégre, nemhogy nem akadtam ki azon, hogy elfelejtette az évfordulót, hanem egyenesen örülök neki! Így aztán nem kell hallgatnom, hogy olyan vagyok mint egy aranyhal, hogy mindent elfelejtek. Ugyan némi aggodalomra is okot ad a dolog, hiszen mielőtt ide költöztünk volna, mindent tudott, a legapróbb részletet is. De ezzel nem is foglalkozok most, legfeljebb annyira, hogy megjegyzem a dolgot, hiszen itthon – elvileg nem beszélünk franciául.
- Nem tetszik egyáltalán, mintha mindenki náthás lenne állandóan. Bár ha te mondasz bármit is, sokkal szexisebb, ez tény. – mosolyodok el engedékenyen. Tényleg szeretem, minden dilijével együtt, épp ezért is aggaszt ennyire, hogy milyen sokat változott. Meg aztán, a lányokkal se mindig egyszerű, mert amilyen cukik olyan elevenek. Hiába, hogy többet van otthon mint régen, de azért még mindig nem eleget, nekem legalábbis rettenetesen hiányoznak a meghitt, kettesben eltöltött órák.
- Ohana azt jelenti család. – öltöm ki rá a nyelvem. Nyilvánvalóan fogalma sincs arról, hogy ez melyik mesében van, vagy egyáltalán mit is jelent. – A családból senkit nem hagyunk magára és nem felejtjük el. Még a kis szőrmókokat sem. És a nagy szőrmókokat sem. – felé nyújtom a kezem. Ő az én ohana-m. Ő és persze a lányok, egyformán szeretem őket. Abban különbözik Jeremiah a lányainktól, hogy őt én választottam, az életem párja lett valahogy, kalandos úton. Többet nem akarom elveszíteni, mégis úgy érzem, hogy kicsit eltávolodtunk egymástól. Vagy csak hallucinálok? Mióta itt élünk többet bókol meg minden, de… aah, hülye komplikált helyzet és hormonok!
- Hát azért én szeretném tudni, hogy miken agyalnak. Különben is, téged jobban szeretnek. – nem vagyok féltékeny. Nem vagyok féltékeny. NEM vagyok féltékeny! – Tinik? Na megnézem majd, hogy mennyire leszel kiakadva amikor elkezdenek csajszisodni! – kuncogok kicsit, mert el tudom képzelni, hogy Jerryből is előjön az „apatigris” ha a lányok mondjuk már bikinit vesznek fel a strandoláshoz. Vagy csak strandkendőben és kezeslábasban pancsolhatnak majd?
- Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem akarom. Csak… mindegy, hagyjuk. – sóhajtok. Most ebbe nem szeretnék belemászni, hogy tulajdonképpen semmi kifogásom nem lenne a kistesó ellen, ha többet lenne velünk. Igen, már jobb a helyzet mint Ausztráliában, de még nem ideális ahhoz, hogy újabb gyereken gondolkodjak. Addig meg semmiképp amíg nem érzem magam szépnek és kívánatosnak. Ezért pedig én már a jelenleginél többet nem tudok tenni, hiszen voltam fodrásznál is, manikűr is volt, meg minden…
Más se hiányzott nekem mint az anyós. Egyáltalán nem akarom, hogy ide jöjjön, de mégis csak a férjem anyja, nincs mit tenni. Nem mondhatom neki, hogy húzzon a francba és engem ne zaklasson a marhaságaival. Gonoszul bánik velem, pedig régen olyan kedves volt és aranyos, egyáltalán nem éreztem ezt az egészet.
- Hosszabb idő? Kizárt dolog, megölnénk egymást. Majd beszélek vele, hogy neki mi a hosszabb idő. – forgatom a szemeimet. Két hétnél többet tutira nem bírnék ki vele. Valószínűleg egyikünk elmetszené a másik torkát. Sanszos, hogy én lennék az a bizonyos egyik. – mmmh! – nyöszörgök kínomban. – Igazad van, szóval amíg itt van addig a bébiszitternek is lőttek. Meg úgy kábé mindennek. – teljesen csalódott arcot vágok. Hát így aztán se romantika nem lesz se semmi. Nem arról van szó, hogy utálatos lennék az anyukájával. Ennyire már gondolom ismer, hogy nem fogok vele bunkó lenni vagy ilyesmi, de ettől még nem tapsolok. Hű, nagyon nem!
- Majd akkor beszélek vele. Volt két gyereke akit elnevezhetett, ez a kettő viszont nem az ő felségterülete. – bólintok elszántan. Megteszem! Ha valami konfliktus akadna, akkor simán bele fogok állni, a dolgok állásán olyan sokat nem változtat majd. Maximum nem jön többet… jaj de kár!
- Oké, akkor majd holnap beszélek vele, hogy mi ez az egész látogatás, mikor jönne és ilyesmi. Remélem nem egyedül jönne, úgy kellemesebb lenne. – gondolkodok el végül a dolgon. Igen, úgy talán elviselhetőbb lesz. Aztán végig nézek a szobán és a polcokon, még kettőt kell majd felfúrni a falra, de csak ha a lányok már felébredtek. Nem szeretném ha a fúrás hangjára kelnének. Fülelek egy kicsit, de a bébiőrből még nem jönnek arra utaló hangok, hogy ébren lennének a csajok. Szóval, előhozakodok a kényes témámmal.
- Jerry? Mondd, te nem voltál itt Párizsban valami ösztöndíjjal vagy ilyesmi? Vagy valamelyik barátnőddel régen? – pillantok rá kissé bizonytalanul, mégis aggodalmasan. Képtelenség nem észrevenni, hogy mennyire otthonosan mozog a városban. Minden rezdülését figyelem, minden apró mozzanatot. – Vagy találkoztál valami régi ismerőssel? – teszem még hozzá a kérdést ami leginkább nyomja a lelkem. Hogy akkor most mi van, van-e okom félni, megint közénk furakodott-e valami bögyös Miss France vagy mi a manó.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Hétf. Márc. 05, 2018 10:11 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maddie && Jerry

- Mint ha náthásak lennének? Te jó ég, ezt a hasonlatot sem hallottam még. Biztos a sok nazális hang miatt tűnik úgy, bár azért az ausztrál akcentust sem kell félteni... - nézek rá, hisz mit szépítsünk? A brithez képest az is eléggé más, hiába, hogy ugyanarról a nyelvről van szó.
- Ahaaa, értem! - mondjuk azt továbbra sem vágom, hogy melyik meséből, vagy honnan szedte, hangzása alapján valami hawaii-ra tippelnék, de... van olyan mese ami ott játszódik?! - Aranyos gondolat. Másfelől viszont, vegyem felhívásnak, hogy ideje lenne már borotválkoznom? - simítok végig a borostámon, mielőtt még elfogadnám a felém nyújtott kezet. Mindegy is, ráér az még egy pár napig, úgy is tél van.
- Igen, arra én is kíváncsi lennék, mi jár a csöpp buksijukban. De legalább egymással szót értenek, mennyivel jobb már, mint ha csak mondod a magadét és senki sem érti, hogy mit akarsz mondani?! - nevetek jót a dolgon, mint ha mondjuk Kínába cseppennénk, valami isten háta mögötti faluba, és ott próbálnánk megértetni magunkat. Szép kis mutatvány lenne? De a picuroknak legalább ott a tesó, akivel egy nyelvet beszélnek.
- Butaság, szívem. Mint ahogy te sem tudnál választani, hogy melyiküket szereted jobban, úgy szerintem ők is egyformán szeretnek minket. Csak mivel te mindig elérhető közelségben vagy nekik, engem meg ritkábban látnak, ezért látványosabb a reakciójuk irányomba, de higgy nekem! Ha te tűnnél el egy fél napra, és csak én lennék itt nekik, a te visszatértedre is ugyanolyanokat sikkantgatnának örömükben! - mosolyodok el, mert tényleg nem hiszem, hogy kevésbé szeretnék az anyjukat, mint engem. Sőt! Talán hozzá még jobban is kötődnek, így, hogy sokkal több időt tölt velük, mint én, de hát valakinek dolgoznia is kell a családban...
- Ne is mondd, a miniszoknya biztos, hogy ki lesz tiltva a házból! Minimum térdig érőt vehetnek csak fel...! És ha majd elkezdik a pasizást, te jó ég...! - sóhajtok nagyot, reménykedjünk benne, hogy az anyukra ütnek ilyen téren, és olyan kis bájos, ártatlan tünemények lesznek, mint amilyen ő volt - és nem habzsolják úgy az életet, mint az apjuk, khm.
- Csak...? - kérdezek vissza, majd Maddie mellől arrébb kúszva úgy ülök, hogy vele szembe kerüljek - Kicsim, tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. - keresem a tekintetét, s ha továbbra is hallgatna, akkor csak úgy mellékesen, emlékeztetőül hozzáfűzném a maradékot is - És talán még emlékszel rá, hogy nálunk mennyire nem nyerő az, amikor elhallgatjuk a problémákat, ahelyett, hogy beszélnénk róla. - tudom, én is bort iszok, vizet prédikálok annak fényében, hogy milyen titkot őrizgetek már vagy tíz éve, de az egy másik történet. Előbb a kis gondokat oldjuk meg, aztán jöhet a nagyobb falat!
- Őt ismerve azt mondanám, hogy legalább egy hónap, az már hosszabb időnek számít. - gondolkozok hangosan, ha már az én "anyámról" van szó, de miután nekem nem olyan kínszenvedés minden perc a társaságában, mint - sajnos - Maddie számára, így nem is látom annyira kritikusan a helyzetet.
- Ugyan már, ne legyél ennyire negatív! Annyira azért nem lesz rossz. Majd ő vigyáz a lányokra, mi meg addig elmegyünk valahová kikapcsolódni. Úgy is ránk fér, vele meg madarat lehet majd fogatni, hogy az unokáival lehet. - teszem hozzá, mert annyira talán még nem vészes a helyzet. A javaslatára csak bólintok, beszéljenek, hátha ő több sikerrel jár, bár véleményem szerint sok eredménye úgy se lesz. De próbálkozni lehet, nem igaz?
- Hát ha nem egyedül, akkor maximum apám kísérné el. Nem hiszem, hogy Nancyék három gyerekkel felkerekednének, hogy meglátogassanak, pláne úgy, hogy úton a negyedik. - hát igen, húgoméknak bejött ez a nagycsaládos élet, bár tény, egyszerűbb úgy, ha van 1-2 év a lurkók között, és nem egyből duplán támadnak, mint nálunk a csajok. Ami meg apámat illeti, nos, elég kényelmes fajta, így azon is csodálkoznék, ha jönne, inkább várja el azt, hogy mi utazzunk hozzájuk. Szóval ha jön is, esélyes, hogy egy hetet se maradnak, mert közli, hogy hazamegy.
- Igen? - fordulok Maddie felé, amikor a pillanatnyi csendet követően ismét megszólít, ám ahogy meghallom a kérdését, akaratlanul is kiül az arcomra a meglepettség, érezheti, hogy nem épp ilyen kérdésre, kérdésekre számítottam.
- Jártam már erre korábban, igen... - maradok a diplomatikus válasznál, szándékosan mellőzve a részleteket, mert mégis, mit kamuzzak be? Barátnővel? Osztálykirándulás? Aztán ha esetleg az anyósánál rákérdez, és közli, hogy az nem is úgy volt, akkor meg magyarázkodhatok ezerrel, jól biztosan nem jönnék ki belőle! - Azt viszont nem mondanám... miért, kellett volna? Vagy te igen? Azt ne mondd, hogy valamelyik szomszédunk szintén ide költözött! - poénkodom el a dolgot, igyekezve lazán venni ezt az egészet, de ahogy meglátom azt a furcsa fényt a tekintetében, meg ahogy a homlokát ráncolja mellé alig láthatóan... Rossz előérzetem van.
- Mondd, Maddie, ez most honnan jutott eszedbe? - a hangomban nyoma sincs rosszallásnak, inkább a kíváncsiság dominál, mást nem, legalább tanulok belőle, hogy mire kéne jobban odafigyelnem a jövőben. Azt eddig is tudta, hogy szeretem a várost meg a kultúrát, hisz egyszer (-kétszer-százszor) már átrágtuk magunk a témán, amikor felmerült a költözés ötlete.

■ ■  edi  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Szer. Márc. 21, 2018 12:16 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Látom rajta, hogy egy nagy frászt érti. Kegyelmezzek meg neki, ér mondjam el, hogy a Lilo és Stich-ben van, vagy hagyjam még rágódni? Tudja egyáltalán, hogy két Hawaii mese is van? Kétlem. Hogy ez zavarja-e őt? Kétlem. Szóval, az infókáimat megtartom magamnak, miközben jóízűt kuncogok.
- Nem muszáj borotválkoznod, de akkor ne számíts túl sok puszira, mert lenyúzod a bőrömet. – vonok végül vállat. Nekem mindegy igazából, így is úgy is tetszik. Bár tény, hogy némi szőrzettel az arcán egészen másképp fest, talán valamivel komolyabbnak néz ki. Nem tudom, nekem mindenhogy tökéletes.
- Szerencsések! Kislány koromban gyakran irigyeltem apát, hogy neki van ikertestvére, emlékszem, azt hittem, hogy mindenkinek van „párja”, csak az enyémet a kórházban felejtették. – kuncogok. Na igen, a családban vannak ikrek dögivel, így aztán nem meglepő, ha én is azt hittem, hogy az emberek párban születnek, mint az egyet fizet kettőt kap akció, csak épp az én ikremet valahol elhagyták… Nevetséges gondolat, de komolyan ezen gondolkodtam ovis koromban, nem is keveset. Mit tudtam én akkor a gólyáról meg a méhecskékről?!
- Még a végén rám is unnak. De egyszer kipróbálnám, hogy elmegyek dolgozni, és Te lennél otthon velük. Hátha örülnének nekem is amikor hazaérek. – viszonzom a mosolyát, bár tény, hogy bánt egy kicsit, hogy nekem még mindig nem mondtak egy árva szót sem a porontyaink. Csodálkozom, hogy nem állítanak szobrot az apjuknak, számomra érthetetlen ez a nagy rajongás. Bár az is tény, hogy visszafelé is megvan, nekem legalábbis úgy tűnik, hogy Jerry a valóra vált álmok birodalmában lubickol, amikor a gyerekeinkkel van. Valami ilyesmire számítottam, hogy ilyen jól kijön majd velük.
- Azért az még odébb van. – próbálom előre engesztelni. Nem holnap fognak nekiállni a lányaink pasizni, így lesz még időm kialkudni nekik némi sminket és miniszoknyát. Különös, hogy az apjuk higgadtságát nem tudom felfedezni bennük, valahogy olyan pörgősek, kíváncsiak, bevállalósak. Nem ismerik a félelmet hírből sem, gyakran kell mentő expedíciókat indítanom amikor valahonnan épp lepottyanni készülnek. Jerry valahogy nem ilyen, bár állítólag gyerekként hasonlóan eleven és égetnivalóan vásott kölyök volt.
- Tudom, és majd el is mondom csak még… gyűjtögetem. – pillantok rá a „légyszi” arcommal, hátha nyerek egy kis haladékot. Mert hát, nincs könnyű dolgom, nem akármit kell elmondanom neki, hanem azt, hogy konkrétan elhanyagolva érzem magam. De azért ezt így mégse vághatom a fejéhez. Amikor viszont megjegyzi, hogy nem jó ötlet titkolózni egymás előtt, csak a szemeim forgatom. Mintha én nem tudnám ugyanezt…
- Egy hónap? – kerekednek el a szemeim, mint valami rajzfilm figurának. Aztán gyorsan kapcsolok is, és rendezem a nyilvánvaló elllenszenvemet az arcomon. – Oké… végül is, az anyukád, mi baj lehet? – erőltetek egy kis mosolyt magamra. Továbbra is, hipp hipp hurrá!
- Ha megígéred, hogy többet leszünk kettesben, akkor már örülök is a látogatásának. – bólogatok bőszen, kicsit sem titkolva, hogy mennyire örülnék neki. Normális dolog, ha így be tudok zsongani a saját férjemtől? Hűű, néhány este kettesben és szerintem én magam fogok könyörögni az anyósnak, hogy költözzön be hozzánk!
- Apukád is jöhetne, szerintem rá is ráférne némi pihenés. – ő is orvos, így sanszos, hogy a nyugdíj előtti néhány évében már pláne jól esne neki egy kis kikapcsolódás és unokázás. Bár tény, hogy másik három kéznél van mindig, de úgy láttam az iker babák varázsereje őt is bekebelezte. Nem ítélem el, ezzel én is így vagyok.
Járt már itt korábban. Nem pont erre a válaszra számítottam, de akkor majd nekiveselkedek a másik irányból is.
- Mikor? És mennyi időre? – teszem fel a kérdéseket könnyedén. Nem vallatni akarom, egyszerűen csak érdekel, hogy mégis miért mozog ennyire otthonosan a városban. Mintha már ide született volna.
- Neeem, jesszus, dehogy! Azonnal költöznék Tibetbe! – rázom a fejem határozottan. Egyik szomszéd se hiányzik, nem akarok többet pankrációzni. A régi szomszédaink amúgy is túl közelinek bizonyultak, így nem bánom, hogy itt például még messzebb vannak!
Mégis, motoszkál bennem az érzés, hogy Jerry furcsán viselkedik mióta itt lakunk, így a visszakérdésén elmélázok egy kicsit. Miért jutott eszembe? Viszonylag egyszerű a válasz.
- Mert furcsa vagy. – vonom meg a vállam, mintha ennek sem lenne semmi jelentősége. – Néha már itthon is franciául beszélsz, mintha ez lenne az anyanyelved. – pedig megbeszéltük, hogy a lányok miatt itthon az angolt preferáljuk, hogy két nyelvet beszéljenek majd folyékonyan mire végeznek majd az oviban. – Meg egy kicsit olyan… ábrándos vagy, mint aki valami régi dologra gondol és nosztalgiázik. – felvettem a póker arcot, rólam aztán le nem olvas most semmit. De azt mindenesetre gondolom sejti, hogy milyen nehéz ilyesmivel elé állni. – Ezért gondoltam, hogy esetleg valami régi csajod lehet a dologban, akivel találkoztál itt. – arról nem is beszélve, hogy évek óta nem láttam ezt az ábrándos pillantását, csak akkor amikor éppen mindet rózsaszín köd borított a házasságunk hajnalán.
- Nem gáz, ha találkoztál valakivel, csak akkor mondd el kérlek.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Szer. Márc. 21, 2018 9:05 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maddie && Jerry

- Most miért? A szakáll nem szúr, maximum a borosta. - simítok végig az arcomon, de ha már a puszival - vagyis inkább azok hiányával fenyegetőzik, akkor nem árt komolyan venni a dolgot. Értem ám a célzást!
- Ez komoly? Nem is tudtam... milyen aranyos lehettél! - vigyorodok el szemtelenül, hiába, a mi családunkban eddig nem voltak ikrek... valahogy fel sem merült bennem, hogy így is működhetne a dolog, igaz, nem csak a családban, az ismeretségi körömben sem igazán akadtak ikrek. Hiába, a gyermeki képzelet nem ismer határokat!
- Ugyan már, ne butáskodj, miért unnának? - csóválom a fejemet, már a gondolat is nevetséges, szerintem oda meg vissza vannak érte a lurkók - De ha ennyire szeretnéd kipróbálni, ha nem is dolgozni, de valamelyik hétvégén kipróbálhatjuk, ha szabadnapos vagyok. Tarthatsz valami csajos napot, vásárlás, pihi, vagy amit szeretnél, én meg igyekszem tartani a frontot idehaza. Mit szólsz hozzá? - kérdezek vissza nagyvonalúan, bár van egy elképzelésem... amilyen vagányan előálltam az ötlettel, valószínűleg olyan hamar hívnám fel anyámat telefonos segítségért, amint valami nem várt dolog történne, őt is csak azért, hogy ne Maddie-t zavarjam. Milyen lenne már, ha 10 perc alatt bebizonyosodna, hogy tanácstalan vagyok a csöppségekkel kapcsolatban? Az ötlet mindenesetre nem rosz.
- Lehet, de meglásd, hamar elszalad az idő! - bólintok hosszan, mert visszagondolva, ez a kilenc hónap is milyen lassan telt Maddie számára, amíg a kisasszonyok odabent voltak még a pocakjában! Emlékszem, eleinte mennyire izgatottan várta őket, aztán meg hogy váltakoztak a "maradjatok még bent, ráértek", meg az "úristen, mikor születnek már meg végre?!" időszakok. Mire észbe kapunk már oviba menne, iskolába, pasizni kezdenek és már férjhez is mentek. Szörnyű!
- Ahogy gondolod, kicsim. Én bármikor meghallgatlak. - szólalok meg, majd amikor meglátom azt a bizonyos arckifejezését... te jó ég, ez csalás! Pláne, hogy ő is tudja, így szinte bármit képes vagyok megígérni neki, de rajtam aztán ne múljon, gyűjtögesse akkor. Bár nem tagadom, némi félsz azért van benne, hogy pontosan mit is akar... a vétkeim számát? Vagy mit rontottam el? Vagy mért akar visszaköltözni Ausztráliába?
- Erre inkább nem válaszolnék, kettőtöket ismerve. - sóhajtok nagyot, elvégre tisztában vagyok vele, hogy a kedves "mama" sem éppen egyszerű eset, és drága feleségem is milyen anyatigris üzemmódba váltott, mióta a kis hercegnőink megszülettek.
- Megígérem. - és biztosan állítom is, már csak abból kiindulva, hogy anyám mennyire odáig van az unokáiért, és úgy is mindent jobban tud... nem hiszem, hogy különösebben neheztelne azért, ha néhány órára magukra hagynánk őket, és annyi idő alatt talán még a feleségem sem aggódja halálra magát amiatt, hogy imádott anyósa hogyan rontja el a lányainkat.
- Majd mondom neki. De ha jön, akkor esélyesen igencsak rövidülni fog az az egy hónap... - legalábbis szerintem, nem vagyok biztos benne, hogy ha az öreg úgy dönt, hazamegy, anyám is menne vele, vagy inkább maradna unokázni még.
Az újabb kérdések viszont meglepnek, és akármennyire is igyekszem valami semlegesebb válasznál maradni, úgy tűnik, Maddie kézzel foghatóbb dolgokat szeretne.
- Hát, lássuk csak... Még az egyetem alatt is, ösztöndíjjal... meg később Rachellel is egy nyaralás erejéig. - kamuzok be szemrebbenés nélkül két olyat, amiről anyáméknak sem feltétlenül kell tudnia, meg a megismerkedésünk előtt történt.
- Tibet sem rossz, de az Ausztráliához szokott popódnak szerintem kissé hideg lenne. - jegyzem meg mosolyogva, arról nem is beszélve, hogy mennyivel nomádabb körülmények között élnek az emberek, mint mondjuk itt, vagy az előző otthonunkban. Hiányolja a tengerpartot? Szerintem ott az lenne az utolsó, ha egy sátorban laknánk... Mondjuk tagadhatatlan, az is hangulatos lenne.
- Furcsa...? Mármint jó, vagy rossz értelemben furcsa? - kérdezek vissza óvatosan, hiszen nem mindegy, amikor pedig egy példát is említ, csak elgondolkozva túrok a hajamba - Tudod... igazából az nem szándékos. Sydney-ben mindenhol az angolt használtam, előtte otthon is angolul beszéltünk, így természetes volt, de itt? Egész nap a franciát hallom, és néha előfordul, hogy keverem a kettőt. Munka közben is volt már, hogy angolul válaszoltam egy francia betegemnek. - vallom be, és ezzel még csak füllentenem sem kell, hisz tényleg volt rá precedens. Hiába, előtte majd' tíz évig csak az angolt használtam.
- Csak a "dejà vu" érzés, szívem. - mosolyodok el, és hiába a póker arca, azért egy puszit azért még kap tőlem, hátha sikerül csillapítanom talán az aggodalmait - legalábbis hiszem én, amíg meg nem hallom, miről is van szó, mert akkor aztán csak meglepetten pislogok, mint valami aranyhal.
- Hogy micsoda? Ugyan, dehogy! Nem tudok egy exemről sem, aki itt élne. Vagy élt volna valaha is Párizsban. - vallom be - Meg egyébként is, miért akarnék velük találkozgatni, ha itt vagytok nekem ti? - kérdezek vissza, hisz ő is tudja, milyen régi nagy álmom teljesült azzal, hogy végre megszülettek a lányok. Mégis, miért vágytam volna más társaságára?
- Emiatt nem kell aggódnod, szó sincs ilyesmiről. Esküszöm!

■ ■  edi  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Hétf. Márc. 26, 2018 4:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Hát, nem mondom, hogy észlény voltam, de állítólag voltak beszólásaim. - kuncogok merengve. Nyilván nem normális, ha azt hiszed, hogy mindenkiből kettő van, hogy mindenkinek van egy ikerpárja, de mivel apámnak volt, és láttam őket együtt, azt hittem... szóval, végül is miért ne lehetne? Talán a mi lányaink nem ilyen naivan szemlélik majd a világot (adja az ég), de semmit se szabad kizárni. Még az is lehet, hogy nem az apjuk hanem az én szemet öröklik. Bár egyelőre nem úgy néz ki. Jelen állás szerint egyikünkre se hasonlítanak, külsőre is inkább Jerry az akit látok bennük a kis kerek pofijuk és szöszi pihés fejük ellenére. 
Egyre kerekedő szemekkel nézek viszont életem párjára. Menjek el wellnesselni és majd ő vigyáz a lányokra? Most ugrat? Volt olyan, hogy csak egy órát kértem tőle, hogy vehessek egy forró habfürdőt, és tíz perc után kiimádkozott a kádból mert egyikük telekakálta a pelust és nem tudta mit tegyen. Rá merem bízni őket, hogy ne merném?! De azt hiszem nem érne annyit az én wellness napom, hogy belőle stresszgombóc legyen. Egyáltalán, miért ajánlotta fel? És ahogy erre gondolok, már húzom is össze a szemöldököm. 
- Most szólok Theo, ha be mersz állítani bármikor is egy csokor virággal, én elválok. Nem kell wellness. - közlöm teljesen tárgyilagosan. Nagyon furcsán viselkedik, hát mi az ég van már vele?! Nem tudom mire gondoljak, de képtelen vagyok pánikon kívül maradni. Mi van, ha azért ilyen, mert hibázott, és így próbál kompenzálni? Én azt biztos, hogy nem élem túl!
A lányok tényleg hamar fel fognak nőni, túl hamar, ami engem illet. Még csak most születtek, és máris egyedül sétálnak, próbálják egyedül használni a kanalat és ilyesmi. Úgy elrepül az idő, mi pedig csak remélhetjük, hogy mindig a mi kis tündérkéink maradnak, hogy nem fognak a pokolba kívánni minket kamasz korukra. Én leginkább ettől tartok. Még gyűjtöm a lelki erőt, hogy el tudjam mondani neki, hogy úgy érzem elhanyagol. Nem akarok hisztis picsa feleség lenni, volt abból már öt évünk és úgy gondolom mindkettőnknek egy életre elég is volt a hisztiből. Megértem, hogy dolgoznia kell, hiszen szereti is amit csinál, és mégis csak ő tart el minket. De ettől még nő vagyok. Kicsit csíkos a pocakom, igen... két baba feszítette szét a bőröm, csoda, hogy nem durrant ki a hasam! És maradt rajtam egy-két kiló, a többit már lemozogtam, és ami maradt az is a fenekemen meg a melleimen azt hittem tetszik neki ez a kis változás. De úgy tűnik már nem érdeklem, vagy valami más baj lehet, egyszerűen nem érzem azt, hogy ugyanolyannak lát mint a lányok születése előtt. A fenébe is volt idő nem is olyan régen amikor olyanok voltunk mint a kamaszok, most meg ne legyek beszarva attól, hogy már nem tetszek neki?!
Na meg az anyóstól! Basszus, nem tudom hogyan éljük majd túl, de Jerry kedvéért próbálok jó pofát vágni a dologhoz. Már amennyire ez jelen körülmények közt lehetséges. 
- Ha bevállalja a lányokat... az akár még jó is lehet nekünk. - bólintok reménykedve csillanó szemekkel. Szörnyetegnek érzem magam, borzalmas anyának, hogy le akarom passzolni a lányaimat a mamának ameddig az apjukkal kettesben lehetek. Rossz ember vagyok. Mégis, már a lehetőségtől is hevesebben dobban a szívem, hogy talán végre megint lehetünk csak egy-két órára Jerry és Maddie, és nem apa és anya. Ha az anyósom tényleg elbír velük és nem lesz gubanc, esküszöm ha minden jól alakul hajlandó leszek békét kötni vele. Sőt, még én fogom kezdeményezni! 
Sejtettem, hogy járt már itt de nem tudtam, hogy mennyi időt vagy kivel töltött Párizsban. Legalább már ezt is tudom, bár továbbra sem nyugodtam meg. Valami más is van itt ami még félelemmel tölt el. 
- A popóm bármilyen időjárást meg tud szokni, ez elhatározás és ex-faktor kérdése. - öltöm ki rá a nyelvem. Tudja, hogy nem az orra alá akarom dörgölni a múltat, azt már egyszer megbeszéltük. Nem neheztelek rá és ezt tényleg tiszta lelkiismerettel és őszintén mondtam már neki is. Hibáztunk mindketten de a hátunk mögött hagytunk. Ettől még a bögyös vöröseit meg tudnám rángatni. Mert az meg egy másik kérdés. 
- Azt megértem, hogy néha kevered a két nyelvet, de... más lettél. - egészen összeszorul a torkom, és nyelem vissza amit annyira ki akarok mondani. Hogy olyan mintha ő már ide tartozna és nem hozzánk. Mintha haza jött volna és én is meg a lányok is csak egy állomás voltunk Ausztráliában, neki itt az otthona és én annyira nem érzem a részének magam! Talán ha kevésbé lenne neki komfortos itt minden, nem így érezném. Mintha ufó lennék, hogy csak nekem nehéz az egész költözködés meg minden.
- Nem tudom! Nem tudom! - felelek kissé hisztérikusan, és még a puszi elől is elhúzódok. Hiába akartam én gyűjtögetni ha most így kiborult a bili. - Azt érzem hogy nem érdekellek és hiába is próbálsz a kedvemben járni mostanában ettől csak még rosszabb lesz. Mintha bűntudatod lenne valami miatt és én már nem is teszek neked. - felé fordulok és szeretném megölelni. Olyan jó lenne ha csak hallucinálnék de nem így van. - Amióta a lányok megszülettek másképp nézel rám, de miért? Azt mondtad nem fog érdekelni ha már nem leszek se sovány se szép, megígérted. - megcsóválom a fejem és próbálok megnyugodni. Nem ellenezném én se a kistesót ha egyáltalán egyszer is lett volna alkalom amikor össze hozhattuk volna.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Hétf. Ápr. 02, 2018 12:13 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maddie && Jerry

- A gyerekbeszólások mindig bájosak tudnak lenni, nem kell ahhoz észlénynek lenni. - vonok vállat, elvégre olyan kisgyerekként még nem sok tudomásod van a világ nagy dolgairól, természetesek az ilyesmik - Már alig várom, hogy a lányok is elkezdjenek beszélni. Mármint úgy rendesen, folyékonyan... tudom-tudom, akkor meg majd visszasírom ezt a gügyögős korszakukat, de fogadni mernék, hogy náluk is lesznek jópofa aranyköpések. - gondolkozok hangosan, bár abból kiindulva, hogy már az első szavaikkal próbálkoznak, talán nem kell sokáig várnunk rá.
Mit ne mondjak, furcsa az asszony... Eddig az volt a baja, hogy semmi szabadideje nincs a kicsiktől, erre, hogy felajánlom, menjen, lazítson, úgy néz rám, mint ha valami Földön kívüli lennék? Vagy bezöldült a hajam? Világít a szemem? Hiányzik egy fülem, csak nem tűnt fel...?
- De hát... Mi... Maddie, ez most valami vicc? - hirtelen szóhoz sem jutok, ahogy meghallom a reakcióját, és tudom, hogy nem szép dolog, de igenis rosszul esik, hogy ilyen választ kapok a nagylelkű felajánlásomra.
- Mi az, hogy elválsz? Egyáltalán mi az, hogy nem vehetek a feleségemnek virágot, ha úgy gondolom? Mégis, mi bajod vele? Vagy mi ütött beléd? - ezúttal rajtam a sor, hogy úgy bámuljak rá kétkedve, mint ha nem emberi teremtés lenne, de igenis rosszul esett az előbbi reakciója. Pláne, hogy tudtommal minden a legnagyobb rendben, nem csináltam semmi rosszat, és igaz, elfelejtettem a közelgő évfordulónkat, de az ég szerelmére, még csak ezután fog jönni, nem az elmúlt napokban volt!
Csak értetlenül állok az egész előtt, nem igazán tudom hova rakni, hogy m ez a hirtelen hangulatváltozás a feleségem részéről, és még akkor is ezen kattogok, amikor "anyámék" kerülnek szóba. Azt még megértem, hogy nem jön ki jól az anyóssal, de ez a virágos dolog akkor sem hagy nyugodni!
- Ne legyél buta, miért ne vállalná? Amúgy is mindig azt mondogatja, hogy mennyire hiányoznak neki a kis angyalkái, akkor itt a lehetőség! Ha két gyereket felnevelt, két unokával is csak elbír, pláne, hogy annyira már nem is kicsik. - vonok vállat, legalább nekünk is marad némi időnk kettesben. Legalább addig sem Maddie idegeskedik minden miatt, bár őt ismerve, úgy sem lesz képes nem a lányokra koncentrálni, pláne ha arra gondolok, hogy mennyit panaszkodott eddig is arra, hogy anyám hogyan viselkedik a lányokkal.
- Nem kell túldramatizálni a dolgot, kicsim, azért annyi exem nekem sem volt, hogy minden városra jusson néhány belőle. Sem az angliai évekből, sem az egyetemi évekből. Túlaggodalmaskodod a dolgot. - teszem szóvá, és kicsit, de tényleg csak egy egészen kicsit sajnálom, hogy neki előttem nem volt más az életében, legalább én is az orra alá tudnám dörgölni ilyenkor. Így viszont marad a magyarázkodás, jobb híján.
- Más lettem? Ezt meg hogy érted? - fagyok le, amikor végül kiböki, hogy mi zavarja annyira, majdnem egy pofoncsapással ér fel a dolog. Mondhatnám, hogy hülyeség, én ugyanaz vagyok, mint akit eddig ismert, nem érzem úgy, hogy megváltoztatott volna a lányok születése vagy a költözés, maximum jobb irányba... erre most azzal jön, hogy más vagyok? Pont ő...?
Jön is a hisztérikus válasz, miután pedig a puszim elől is elhúzódik, én sem erőltetem a dolgot, csak távolságtartóan csúszok távolabb tőle, amíg le nem tisztázzuk ezt az egészet.
- Maddie, könyörgöm, ne legyél már ennyire... - mindegy, hagyjuk is - Miért ne érdekelnél? És miért kéne, hogy bűntudatom legyen? A fenébe is, azt hittem hogy végre minden a helyére rázódott, tökéletes mederben csordogál az életünk erre így, hogy nincs semmi konfliktus, pont neked kell azt generálni? - bukik ki belőlem, mint ha ez lenne a feleségem nagy baja. Túl nyugodt az életünk, pláne azok után, hogy mennyi feszkó volt korábban, és ezt hiányolja? Komolyan?
- Életem, gyönyörű vagy úgy, ahogy vagy, a kinézeteddel semmi problémám, tényleg! Sőt, a korodbeliek többsége példát vehetne rólad. De az, hogy ezt az egészet próbálod rám kenni, az azért már nekem is sok egy kissé... Miért nézek rád másképp? Talán mert akárhányszor közeledni próbáltam hozzád, egyből jött valami kifogás? Fáj a fejem, fáradt vagyok, inkább aludjunk... Mégis, mit vártál? - bukik ki belőlem lossá ingerültebben, mint kéne, amit eddig szó nélkül, olyan türelmesen tűrtem, és tessék, ez a köszönet érte.
- A várandósság alatt meg a szülés után elég drasztikusan megváltozik a nők hormonháztartása, nem ritka az sem, hogy alváson kívül máshoz nincs kedvük az ágyban. Azt hittem veled is ez van, azok után, ahogy viselkedtél. - bújok ki a bűnbak szerepéből, nem túl elegáns gesztussal átruházva rá ezt a szerepet. De nehogy már én legyek ezért is a rossz, mert ő nem hajlandó beszélni, ha baja van!

■ ■  edi  ■ ■credit
avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Szer. Ápr. 11, 2018 7:49 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Ami engem illet, én örülni fogok annak ha már el tudják mondani, hogy mit szeretnének. Néha olyan rossz, hogy csak mondja mondja és nem értem... - mosolygok Jerryre. Persze, én is várom az aranyos gyerek beszólásokat és a furcsa mondataikat. De azt hiszem a kedves férjem akkor lesz csak boldog igazán, ha a kis mazsolák nyomják a sódert és össze vissza puszilgatják. Amikor meg már nagyobbak lesznek akkor állnak nála sorban extra zsebpénzért... És ő biztosan adni is fog, nincs kétségem efelől hiszen amióta csak ismerem erre a két kis tündérpalántàra vágyott. Talán jobban is mint amennyire engem szeret, jobban mint szinte bármi másra. Nincs bennem harag emiatt, sőt örülök, hogy ennyire tud szeretni. Nagy szíve van, ez biztos.
A wellnesselős ötlete viszont egy kicsit soknak tűnik. Nem értem mi ütött belé és egyáltalán nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Előbb talán a kertben kellene egy vagy két óra hosszát elleni velük anélkül hogy valaki vigasztalhatatlanul kezdene anyuért sírni és máris nem tűnne akkora őrültségnek a dolog. De így?
- Nem vicc, egyáltalán nem gondolom, hogy vicces lenne. - rázom meg a fejem majd ugyanúgy hitetlenkedve nézek rá mint ő énrám. - Nem a virágról van szó, egyszerűen már így is túl sok a változás és túl sok olyan dolog vesz körül amit nem értek. Ha most elkezdenél virágokat hordani nekem haza hát biztos, hogy meg is bolondulnék mert nem tudnám miért csinálod. Ahogy nem tudom, hogy miért lettél borszakértő vagy éppen a francia kultúra nagykövete. Nem értem ezt az egészet. - még a karjaimat is széttárom, ez van, tökre nem tudom mi folyik körülöttem. Őt sem értem és igaza van, már én se viselkedek normálisan. Lehet, hogy becsavarodtam?!
Az anyós persze elbír a lányokkal pláne ha nem kell sokat egyedül lennie velük. Mert azért karácsonykor is csak addig voltak édes kis hercegnői mamának amíg nem lettek nyűgösek és fáradtak. De persze, természetesen rá merem őket bízni az öreglányra.
- Én is inkább a mamád miatt aggódom, tudod, hogy ha Kate beindul milyen kis méregzsàk tud lenni... Bár állítólag te voltál ilyen akaratos gyerek mint ő. - mosolyodok el halványan. Nehéz most elképzelnem Jerryt akaratos kölyöknek de tudom, hogy nem lehetetlen.
Aztán viszont tényleg a felszínre tör minden, és csak elmondom, hogy mi bánt. Nem pont erre a reakcióra számítottam, de végül is én azt hittem, hogy őbenne van a hiba. Erre most rám akarja nyomni az egészet? Értetlenül és egy kicsit fegyvertelenül állok a momdandója előtt.
- Jó,ebben igazad van, tényleg minden jól alakult. De nem tehetek róla, ha magányosnak érzem magam, mert nekem itt nincs senkim nincs munkám nem megyek sehová csak a lányokkal vagyok. Persze, hogy próbálok ragaszkodni hozzád!
Aztán jön ezzel a hülye kifogással, hogy próbálkozott. Oké biztos volt ilyen is de... De nem tudtam, hogy próbálkozott. Valószínűleg igaza van, és olyan fáradt voltam vagy nyűgös, hogy fel se tűnt a dolog.
- És akkor te miért nem beszéltél róla? Tudod ezzel se éppen azt erősíted meg bennem, hogy minden jó és szép. Elcsesztem én is de te is, mert te sem szóltál, hogy valami hiányzik neked. - inkább nekiállok összeszedni a csavarokat mivel a lányok hamarosan ébredni fognak és nem akarom, hogy a szájukba vegyék őket.
- Nem hiszem, hogy ez normális lenne, a lányaink már elmúltak egy évesek is. - mondom azért némileg kevésbé indulatosan, mert nem kiabálni akarok hanem békülni. - Nagyon szép és jó kistesóról beszélni és én se azt mondom hogy egyáltalán ki van zárva. De előtte szeretném érezni, hogy minden olyan mint azelőtt. Hogy a lányokat is szereted és engem is. Én se leszek fiatalabb, és... Szeretném még egy kicsit érezni hogy tetszem neked. Mert nekem itt nincs más csak a gyerekek és te. Olyan furcsa, hogy veled akarok lenni?
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Kedd Május 01, 2018 11:00 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maddie && Jerry

- Igen, az tényleg nagy segítség lenne néha... de ha abból indulunk ki, hogy amikor nyűgösek, akkor szerintem maguk sem tudják igazán, hogy mit akarnak... - gondolkozok hangosan, és ha már tovább szőjük a gondolatsort, akkor sok felnőttről is elmondható ugyanez. Képtelenek határozott döntést hozni valamiről, mert maguk sincsenek tisztában azzal, mit is akarnak valójában. Nem is kell messzire menni példáért, ki gondolta volna, hogy néhány perccel később a saját feleségem kapcsán is hasonló gondolatok fognak megfordulni a fejemben?
- Oké, akkor nem vicc, tényleg komolyan gondoltad. - felelem óvatosan, bár továbbra is értetlenül pislogok rá, valami magyarázatot várva, hogy akkor legyen szíves, és avasson be, miért? S hiába teszi meg, az igazat megvallva, nem igazán tudok mit reagálni rá. Hisz amíg Ausztráliában éltünk, akkor is mindig az én reszortom volt a borok kiválasztása, ahogy a nyaralások előtt is mindig elolvastam egy rakás könyvet, hogy aztán városnézés közben egy rakás érdekességgel boldogítsam Maddie-t a sétáink közben. Most meg mindez a többi bűnöm mellett szerepel, csak azért, mert nem utazásról, hanem költözésről van szó? Vagy csak az azzal járó stresszt próbálja abban levezetni, hogy abba köt bele, amibe csak tud?
- Tudom, de akkor is az unokája ugyanúgy, mint amikor tisztába kell tennie, nem akar aludni, vagy épp nyakig babakajás. - ne csak akkor szeressék, amikor imádni valóan édesek és aranyosak, épp jó kedvük van, hanem a rossz tulajdonságaikkal együtt is. Amúgy is, aki felnevelt két gyereket, az csak ne problémázzon ilyen apróságokon! Inkább örüljön, hogy végre nőtt az unokák száma.
Csak mondja, és mondom, és mondja, és mondom... ennyit arról, hogy nem akar beszélni róla, de még talán mindig jobb ez, mint ha tovább érlelődik az egész úgy, hogy elképzelésünk sincs, mi nyomja a másik szívét. Azt nem mondom, hogy kellemes lenne, de legalább tiszta vizet öntünk a pohárba.
- Nincs semmi baj a ragaszkodással, érthető is, de az ég szerelmére... ha magányosnak érzed magad, miért nem próbálsz ismerkedni? Ott vannak a szomszédok, vagy a játszótéren is akadnak más, kisgyerekes anyukák... Igyekszem többet itthon lenni, mint korábban, de akkor sem tudok mindenki mást helyettesíteni. - tudom, könnyű mondani, hogy ismerkedjen, két gyerekkel a nyakában kivitelezni azért nehezebb, de ha tényleg olyan magányosnak érzi magát, akkor megoldást is találna rá. Skype, telefon, vagy kimozdulni néha... Miért nem hívja el a szüleit vendégségbe, ne csak az enyémek jöjjenek?
- Mert... nem tudom. Valahogy mindig volt valami fontosabb. Vagy fáradtak voltunk, vagy épp a lányokkal voltunk lefoglalva, vagy valami. - kifogás mindig van, tudom, de valahogy sosem voltak megfelelőek a körülmények. Most is kész csoda, hogy ilyen sokat tudtunk haladni a szobával anélkül, hogy a lányok felébredtek volna.
Csak hallgatom, ahogy Madison magyaráz, és nagy a kísértés, hogy felkeljek, és szó nélkül kisétáljak a szobából itt hagyva a gyerekekkel, mondván, attól hátha észbe kap végre egy kicsit, hogy megint átesett kissé a ló túloldalára a hisztivel, de helyette csak veszek egy nagy levegőt, majd a földről felkelve én is nekilátok, hogy elpakoljam a szerszámokat.
- Nem, normálisnak én sem mondanám. - értek egyet vele, majd amikor a végére ér, némi hatásszünet után én ragadom magamhoz a szót - Miért, Madison? Én talán leszek fiatalabb? - kérdezek vissza, és hálát adok az égnek, hogy nem reped a plafon ekkora hazugság hallatán... mert bár azt nem tudom, lehetséges-e ismét az, ami megtörtént, de hogy egyszer már sikerült valahogyan, az biztos - Vagy Sydney-ben mennyivel volt több? A szüleid a közelben laktak, de más...? - emlékszem, volt munkája, de közös döntésre, ott hagyta... voltak barátnői, de velük ő szakította meg a kapcsolatot... - Esetleg van még valaki, akiről tudnom kéne? - vontam fel a szemöldökömet kérdő tekintettel, mert bár eddig eszembe sem jutott, hogy bárkivel is megcsalna, vagy lenne egyéb fontos személy az életében, de ha már ennyire mondogatja, hogy itt nincs más rajtunk kívül számára, akaratlanul is felébredt az a bizonyos kisördög. Elvégre egész nap egyedül volt... vagy van a lányokkal.  
- Szóval az a baj, hogy azt hiszed, már nem tetszel, vagy attól félsz, hogy lecseréllek valaki fiatalabbra? Erről van szó? - próbáltam leszűrni a lényeget a szavaiból, aztán ha nagyon félreértettem volna, majd kijavít... gondolom.

■ ■  edi  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Csüt. Május 03, 2018 10:10 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Látom én, hogy össze van zavarodva, a helyében én is így lennék. Valószínűleg azt gondolja, hogy minden rendben van velünk, hogy az életünk meseszép és csilivili... tudom én, hogy otthon is ő választott bort a vacsorához, és egyébként nem áll tőle távol, hogy virágot vegyen nekem. Még régebben, számtalan csokor illatos rózsával és egyéb gyönyörűséggel árasztott el... sőt, amikor a lányok megszülettek, utána is extrém kényeztető volt velem a kedvesem. De ez most más, tényleg megváltozott és emiatt aggódom, mert nem tudom, hogy még ugyanaz a férfi-e, mint akibe beleszerettem.
A vitánk pedig úgy fújódik fel hirtelen, mint egy léghajó.Valószínűsítem, hogy már megint elbeszélünk egymás mellett, de nem tudom mit lehetne tenni, hogy ne így legyen. Valószínűleg semmit.
- Nem másokat kell pótolnod, hanem saját magadat. Én próbálok... igyekszem ismerkedni, szeretnék barátokat szerezni. De szerinted mennyire egyszerű úgy beszélgetni bárkivel is például a játszótéren, hogy a lányokra folyamatosan figyelni kell? - szinte pillanatok kérdése, hogy kimondjam mennyire utálok itt élni, távol a vörös földtől, az óceántól, a kenguruktól, a koralloktól és halaktól, a mamámtól. Ausztrál vagyok, és ezen semmi nem változtat, fogalmam sem volt, hogy mi az a honvágy hiszen sosem töltöttem még el távol az otthonomtól annyi időt, hogy érezhessem.
Aztán amit mond, teljesen ledöbbent. Hülye kifogások, ezek csak kifogások!
- Fáradtak voltunk? Az elmúlt egy évben azt akarod mondani, hogy mindig fáradtak voltunk? - lehetetlenség a döbbenetemet palástolni. Vagy én bolondultam meg vagy ő. Vagy mindketten.
- Nem, de... - kezdeném de megtorpanok, aztán úgy döntök mégis folytatom - Te mindent megkaptál, amit akartál. Ott van a munkád, a praxisod, a családod is közelebb van, itt vannak a lányok végre, amikor annyi éven át vártuk őket. - csak nézem őt, ezt a döbbenetesen jóképű pasit, akiért még mindig bolondulok, és irigykedek rá. Sikeres, a családja szereti, az én szemszögemből nézve úgy tűnik mindene megvan a boldogsághoz.
Amikor azt kérdezi, hogy van-e más, először felháborodok, de aztán újabb csodálkozó arcot öltök magamra. Komolyan megfordult a fejében valaha is, hogy rajta kívül más érdekelne engem? De azt hiszem, ez a kósza kérdés sokkal súlyosabb, mint hogy a szőnyeg alá söpörjem.
- Dehogy. Soha senki, tudod te is. Csak te és a lányok, senki más nem számít. - rázom meg a fejem, és a tekintetét keresem. Még sose kérdezett ilyesmit, sőt, azt hiszem még a féltékenység csíráját sem mutatta eddig. Miért akkor most ez a kérdés? Komolyan azt hiszi, hogy van egyetlen egy férfi is ezen a sárgolyón, aki a helyébe léphetne? Butaság.
- Mindkettő. - felelem némi gondolkodás után. Attól is félek, hogy nem tetszek neki és attól is, hogy lecserél valaki másra. - Azt hiszem, nem vagyok valami jó feleség, ezt az egészet nem nekem találták ki. - mormogom miközben szégyenkezve sütöm le a szemeimet. Amióta összeházasodtunk, nem dolgozok. Gondoskodik rólam, rólunk, mindennel elhalmoz, megvan mindenünk, próbál velünk lenni... mindig is ilyen volt, és én sose értékeltem igazán. Hisztis voltam éveken keresztül, zátonyra futott emiatt a házasságunk, és most úgy tűnik, hogy kezdem előről az egészet, mert képtelen vagyok tanulni a saját hibáimból.
- Még mindig a te kis dilinyósod vagyok... csak tényleg azt érzem, hogy megváltoztál a költözéssel. Lehet, hogy irigykedek kicsit, vagy ilyesmi. - pirulok fülem hegyéig, mert ez nekem is most esett le - Te olyan könnyen beilleszkedtél, otthonosan mozogsz, mindenki imád. Én meg... nyomi vagyok. - mosolyodok el halványan a végére.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Vas. Május 06, 2018 12:52 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Maddie && Jerry

- Saját magamat. És megmondanád, hogy mégis hogyan? Hátha akkor nagyobb sikerrel fog menni, mint ha én próbálok találgatni. - lévén ha visszatekint az elmúlt közös éveinkre, valami mindig volt, amit kifogásolt a viselkedésemben, attól függetlenül, hogy mennyit változtam, vagy sem az idők folyamán.
- Most mondjam, hogy aki akar, az megoldást keres, aki nem, az kifogást? Van bébiszitter is a világon. - tudom, az előbb beszéltük át, melyikkel mi a gond, de amíg Ausztráliában éltünk, ott volt az anyukája is, ha idegenekben nem is, benne azért csak megbízott. Vagy áthívhattuk volna a szomszédokat vendégségbe, ha szerette volna, vagy lett volna számos más mód arra, hogy társadalmi életet éljen a lányok mellett. Már ha belőlem nem nézi ki, hogy egyedül képes vagyok megbirkózni velük.
Inkább meg se szólalok, mert mondhatnám, hogy mióta főorvos lettem és szinte állandó jelleggel csináltam a dupla műszakokat meg a túlórákat, azóta fáradt vagyok... de a lányok mégis összejöttek, szóval sejtheti, hogy inkább csak egy újabb "seperjük a problémát a szőnyeg alá" esettel van dolgunk, inkább ez, mintsem egy csúnya nagy veszekedés legyen belőle. Bár lehet így is az lesz.
- Miért, Maddie, te nem...? - kijavítanám, hogy a munkám meg a praxisom gyakorlatilag ugyanaz, de inkább hallgatok, helyette inkább azt próbálom kideríteni, hogy mit lehetne tenni az ügyben, hogy végre az ő világa is kerekebb lehessen, és egy fokkal kevésbé érezze úgy, hogy kár volt ide jönnünk. - Rendben, nálad a munka kiesett, ez igaz... de az is közös döntés volt, ha úgy érezted, hogy kár volt, akkor miért nem mondtad? Azon túl meg nem rémlik, hogy lett volna bármi is amit szerettél volna, és nemet mondtam rá. - elég csak megnézni azt a fogyatékos macskánkat, hiába, hogy nem rajongok értük, még őt is magunkkal hoztuk ide.
Ahogy győzködni kezd, hogy nincs más, aki fontos lenne az életében, gyanakodva fentebb kúszik a szemöldököm, hát még akkor, amikor azt is hozzáteszi, hogy én is tudom... tényleg tudom? Igaz, nem nézném ki belőle, de azt se vártam tőle, hogy ilyeneket fog a fejemhez vágni, mint az előbb, vagy hogy megint egy hasonló hisztinek vagy válságnak nézünk elébe, mint évekkel ezelőtt. Nincs semmi gond? Sebaj, majd csinálunk, túl unalmas lenne az élet anélkül.
- Miért ne lennél az? Ha így lenne, már úgy is szóvá tettem volna, hogy ez így nem lesz jó, egyébként meg nincs kőbe vésve, hogy mi számít annak. Ha nekünk megfelel... akkor számít, hogy mások hogyan élik meg a házasságot, vagy mit gondolnak rólunk? - lehet, hogy egyeseknél mérnöki pontossággal van betáblázva, hogy mikor, mit eszik a család, másnál meg nem is tud főzni a feleség... van, aki otthon van és a háztartást vezeti, van, aki a karrierjére koncentrál és megalázónak tartja, ha mosogatnia kéne... Nem vagyunk egyformák, épp ezért feleslegesnek is tartom, hogy ezen kattogjon. Arról nem is beszélve, hogy tökéletes nem létezik.
- Vagy azzal, hogy nem neked találták ki, arra akarsz célozni, hogy inkább elválnál? - teszem hozzá óvatosan, mert ki tudja?
- Mert ez a környezet jobban emlékeztet arra, ahol felnőttem, mint Sydney. Maddie... amikor Ausztráliába költöztem az egyetem miatt, még mielőtt megismertük volna egymást, én is ugyanúgy küzdöttem a honvággyal, mint most te. Csak mire találkoztunk, addigra már egész jól megtaláltam a helyem ott is. - osztom meg vele, az meg csak hab a tortán, hogy ez mennyire igaz... hát még amikor felébredtem a baleset után!
- Hidd el, idővel te is megszokod. - legalábbis nagyon remélem, mert utálnám magam, ha sosem szeretné meg a helyet, vagy találná a helyét... esetleg annyira rossz lenne a helyzet, hogy visszaköltözünk - Lehet, hogy nem Sydney, de Párizs sem rossz hely.

■ ■  edi  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek •• Szer. Május 09, 2018 12:17 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Tudod mit, inkább felejtsd el. Nem mondtam semmit. - sóhajtok miközben még a szemem is forgatom. Úgyse érti, hogy mit mondok, akkor meg fölösleges is ezen vitázni. Az is lehet, hogy nincs igazam, az is lehet, hogy egyszerűen csak hisztis vagyok, vagy szülés utáni depresszió, vagy a költözés miatti stresszt így vezetem le. Nem tudom, de tényleg szeretném elengedni ezt a csontot, úgy érzem nincs most energiám erre a vitára.
De persze nincs probléma egymagában! Már itt is vagyunk, hogy miért nem ismerkedek, meg minden csak kifogás amit mondok. Amióta Jerryből apa lett egészen megkeményedett, már nem tudom pár pislogással leszerelni és már nem az van, hogy kiskirálylány módján mindent rám hagy, hanem beleáll a vitákba és ami még rosszabb, hogy néha (csak néha!) igaza van.
- Bébiszitterre bízzam őket amíg én barátkozok? Passzoljam le a lányokat, és legyek olyan, mint régen? Nagyon szívesen járnék két naponta fodrászhoz meg manikűröshöz ahelyett, hogy kakis pelenkákat cserélgessek, de tényleg ezt akarod?! Mert én nem! - épp csak egy kicsit emelem meg a hangom, mert úgy érzem kicsit én se tudok jót tenni neki. Ha megpróbálok jó anya lenni és a lányainkról gondoskodni akkor nem marad időm szociális életre... ha lepasszolnám őket egy szitternek és wellnesselnék minden nap, szörnyetegnek érezném magam. Pedig milyen jó lenne, csak egy hétvége, egyetlen hétvége távol otthonról, valahol Jerryvel kettesben... aludnék 48 órán át, valószínűleg.
Csak állok szemközt életem párjával, és úgy érzem komoly ponthoz érkeztünk. Talán meg is találtuk a probléma kiindulási pontját.
- Mindent megadtál nekem, ez igaz, és hálás is vagyok érte. De Jerry, nem akarok egész életemben hálás lenni azért, mert veszel nekem egy hajgumit vagy cipőt... - nagyot sóhajtok - Amikor összeházasodtunk, még fiatal voltam, semmit se tudtam még magamról se, nemhogy a házasságról. Azt hittem, hogy ezt akarom csinálni, hogy elég lesz nekem az, ha rendben tartom a lakást, és várlak haza szeretettel. De... de már láttuk, hogy ez nem működik. Többre vágyok, valamire amit én értem el, amiért megdolgoztam. - hát, ez van. Kiböktem neki a nagy büdi helyzetet, hogy aztán (ahogy ismerem) jól sokkot kapjon és azonnal elkezdje fejben lejátszani a különböző forgatókönyveket. Elhagyom, lelépek, itthagyom a lányokat is, elviszem magammal a lányokat, elmegyek dolgozni, lesz egy seggfej főnököm, kikezd velem a főnököm, nem kezd ki velem a főnököm, de sokat dolgozok, fontosabb lesz a munka mint a család... óóh, ismerem már, hogy ilyenkor ezek mind meg még vagy nyolcvan variáció jut majd az eszébe, ha most nem is, de éjjel nem sokat fogunk aludni.
- Neked így minden megfelel? - kérdezem óvatosan, mert hát ki tudja. Oké, hogy nem vagyok éppen vén csataló, de már húsz is régen elmúltam. Az biztos, hogy ilyen nagy gázban rég nem éreztem a kapcsolatunkat, pedig tényleg minden rendben volt, legalábbis úgy tűnt. Amikor azt kérdezi, hogy el akarok-e válni... mintha a szívem is megállna. Azért annyira nem nagy a gond! Vagy igen?
- Nem, én... nem. - hogy jutottunk idáig?! Ennyire sok dolgot hallgatunk el már megint a másik elől, hogy ezt a kérdést fel kellett tennie? Sokkot kaptam, talán a válaszom is azért ilyen nagyon bizonytalan. A helyzet eddig rózsásnak tűnt erre kiderül, hogy egy szakadék szélén ácsorgunk, hát mi van itt?! Vissza se merek kérdezni, hogy ő el akar-e válni, mert akkor tényleg itt helyben halok szörnyet ha azt mondja, hogy igen.
- De miért nem mondtad, hogy ilyen rossz lesz eljönni otthonról? - természetesen a honvágyra gondolok, és ha hagyja akkor szinte letámadom, úgy ölelem át szorosan, miközben hagyom, hogy a kimerültség és a pánik könnyei végig guruljanak az arcomon. - Minden olyan bizonytalannak tűnik, csak kapkodok és úgy érzem mindent elrontok... Fáradt vagyok, nem bírom... - valószínűleg az is benne van a pakliban, hogy közel másfél éve nem aludtam át egy éjszakát sem, és három-négy óránál többet nem pihentem egyhuzamban. Imádom a gyerekeinket, ők jelentik az egész életemet, de azt hiszem eljött az a pont amikor fel kell adnom a jó anyaság illúzióját, és segítséget kell kérnem Jerrytől, az anyósomtól, felőlem a postástól is! De muszáj lenne egy kis időt eltöltenem a lányok nélkül, mielőtt végképp megbolondulok és tönkre teszem az egész házasságunkat.
Pillanatok alatt söpör át rajtam az érzés, amit eddig titkoltam és rejtegetni próbáltam előle is, talán magam előtt is. Úgy érzem, elbuktam. Másoknak olyan könnyen megy ez az egész, az anyaság meg minden... nyomi vagyok, hogy nekem ez az egész ilyen csúfos kudarcba fulladni látszik, de ez van. Nem tudok többet tenni, egyszerűen elfogytak a tartalékaim is.
- Nagyon szeretlek. - motyogom még azért miközben már patakokban ömlik a könnyem, és érzem, hogy megkönnyebbülök. Már megint az a fránya titkolózás, ha megosztottam volna vele, a kétségeimet és azt, hogy mennyire kimerültem, talán nem tartanánk itt. Ha hagyja akkor hozzá bújok, elvackolok a helyemre, hogy kicsit összeszedjem magam. - Majd megszokok mindent... és nem is utálom Párizst. Tényleg. - szipogok valamivel nyugodtabban, hogy mentsem a menthetőt.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Belsõ terek ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ajánlott tartalom

Belsõ terek
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Utcák és terek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Villák, kúriák :: Callaghan otthon-