Francia-Alpok
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥
✥ Yesterday at 9:21 pm ✥
✥ Yesterday at 5:22 pm ✥
✥ Vas. Dec. 09, 2018 12:10 pm ✥
✥ Pént. Dec. 07, 2018 7:02 pm ✥


Témanyitás ✥ Francia-Alpok •• Szomb. Jan. 20, 2018 3:08 pm

Forrás: google

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Francia-Alpok •• Szomb. Jan. 20, 2018 3:38 pm



Léah & Serge  -  Nászút

Az esküvő problémák nélkül lezajlott, mindenki csodálatos volt. Tényleg. Mindenki. Már csak az én meglepetésem maradt Léah-nak. A nászút. Gondolkodtam hova mehetnénk egy ekkora pocakkal, hiszen pár hét vagy kicsivel több annál és már szülünk is, remélem, kivárják a kicsik a végét. Szóval nem terveztem messzire menni, csak ide Franciaország közelébe. Neten nézelődtem még korábban, nem olcsóságok után és 2-3 csillagos hoteleket kerestem. Igenis megadtam a módját az egésznek. Csak három napról volt szó, szóval belemerültem a keresésbe és rá is találtam egy gyönyörűségbe. Francia-Alpok-ba. Szóval hamar lefoglaltam mindent. Az én pénztárcámnak oly mindegy hány csillagos szállodába megyünk, meg Léahnak is kellemes pillanatokat akartam okozni. Ezzel is.
Szóval foglalás, és kártyás fizetés. Nem került sokba. 2.690 € (833 630 Ft)
Aztán szóltam Rafinak, hogy kellene a kutyákra vigyázni három napot, természetesen bevállalta. Mondjuk sok probléma nincs velük, az ő kutyáival simán egybe ereszthetőek, csak Rosie-nak kell figyelnie nehogy fellökjék őt a nagy örömükben.
Aztán az asszonyt besegítettem a kocsiba, majd betetem a 3 napra való táskákat is a kocsi hátuljába, majd a gázra tapostam.
- Hogy érzi magát Mrs  Dubois? - tettem fel a kérdést egy széles mosollyal, hiszen még mindig alig tudom elhinni, hogy mennyi mindenen túl vagyunk már. Együtt. És szerencsés ember vagyok, ami azt illeti. Van egy csodás életem, csodás karrierem, csodás nőm, aki mára a feleségem lett, a gyermekeimet hordozza a szíve a alatt… aztán hogy paráztam ettől az egész helyzettől. Azt hiszem ennél már csak az ötös lottó főnyereménye mozgatná meg a fantáziámat. Szóval a GPS-t követve lódultam meg a kocsival, nagyjából húszpercenként rákérdeztem a hogylétére, hiszen nah, mégis csak terhes. Nagyjából egy órát autóztunk, annyira nem is merültem bele az időbe, bár lehet több… A központban parkoltam le, hiszen ilyen meredek hegyen nem tudok felvezetni. Szóval kisegítettem a feleségemet a kocsiból és a két táskát is kikaptam majd lezártam azt. 1.600 m-es magasságban fekvő szállodáról beszélünk, szóval hajrá.
- Na feltudunk menni egy szuszra oda? - mutattam a hotel felé és mosolyogva pillantottam Léahra. Persze csak hecceltem, közelebb léptem hozzá és homlokon csókoltam.
- Van sífelvonó ide is. - motyogtam két puszi között, majd összekulcsoltam ujjainkat, a táskákat a vállamra kapva indulhattunk el.
Nagyjából húsz perc múlva értük el a recepciót a szállodán belül. Személyigazolványt mutattam és közben lehúztam a kabátom cipzárját is.
- Dubois névre foglaltam szobát két főre. - tátott szájjal figyelt, felismert, csak mosollyal fogadtam, mire észbe kapott és előkereste a kulcsot is a szobához.
- Köszönjük. - a lifthez léptem, majd gombnyomásra lehívtam, hogy felmenjünk.
Az ajtót kerestem, a hozzáillő kulccsal be is nyitottam és előre engedtem a hölgyet. Kíváncsi vagyok mit szól ehhez az egészről, hiszen csak azt mondtam, hogy a közelben leszünk...
Lepakoltam a táskákat, aztán a nőm elé léptem, hogy állát felemelve egy hosszas csókot adjak neki, majd lesegítettem róla a kabátot is.




avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
134
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


Témanyitás ✥ Re: Francia-Alpok •• Csüt. Jan. 25, 2018 6:29 pm


to my husband
Hát megtettük, összeházasodtunk, és most úgy érzem, hogy én vagyok a legboldogabb a nő a világon.  Egy olyan férjet kaptam társamul, amilyenre mindig is vágytam. Szeret, tisztel, a tenyerén hordoz, és mindezek tetejébe még a családunk is bővülni fog. A sors végre az én oldalamra állt, végre minden tényleg úgy alakul ahogy azt mindig is szerettem volna. Túlzás nélkül mondhatom, hogy boldog vagyok és tökéletes életem van. Egyedül az állapotom aggaszt még egy kicsit, bár folyamatosan járok ellenőrzésekre és a babák is szépen fejlődnek mégis félek. Mi van akkor, ha valami nem sikerül jól? Az orvos megmondta, hogy nagy az esélye annak, hogy hamarabb érkezzenek. Én pedig ettől nagyon rettegek. Félek, hogy úgy jönnek erre a világra, hogy még nincsenek felkészülve rá. De megpróbálok nem negatív dolgokra gondolni, hiszen egyenlőre minden a legnagyobb rendben van, és remélem, hogy ez így marad. Talán egy kicsit túl aggódom a dolgokat, nem kellene ennyire félnem, de hát ezt teszik az anyák nem? Folyton aggódnak a gyerekükért és azt szeretnék, hogy minden rendeben legyen velük. Nem terveztem semmit az esküvő utánra, nem akartam nászútra menni, de Serge ragaszkodott ahhoz, hogy van egy meglepetése. Összecsomagoltam a legfontosabbnak ítélt, elég meleg ruháimat és a férjem izgatottsága lassan rám is átragadt. Az indulás előtt néhány órával már teljesen bezsongva ültem a kanapén, kezemben egy francia krémessel és vártam a vezényszóra. Az üres tányért a kagylóban hagyva, nyakig begombolkozva foglalom el helyem az anyósülésen. Egyre nehezebb ekkora pocakkal a mozgás, fáj a derekam, dagad a lábam, és a gyerkőcök odabent tíz percenként akarják lerúgni a vesémet. De még így is, minden percét imádom és semmiért nem cserélném le. Átkötöm magamon a biztonsági övet és mosolyogva nézek rá újdonsült férjemre.
- Fantasztikusan vagyok Monsieur Dubois. Mindannyian jól vagyunk. lopok tőle egy gyors csókot mielőtt elindulnánk. Kezem a hasamon pihentetem, mintha így tudnám csitítgatni mozgékony csemetéimet. Közhelyesen hangozhat, de tényleg úgy érzem, hogy ennél boldogabb már nem lehetek. Illetve, majd leszek, ha kicsik megszületnek és minden a legnagyobb rendben lesz velük. Szerencsésnek érzem magam, hogy Sergel végül rendeződtek a dolgaink, és talán el sem tudja képzelni, hogy milyen büszkén viselem a nevét. Az út zökkenőmentesen zajlott, néha megpróbáltam kíváncsiskodni, megtudni, hogy hová megyünk, de szerelmem hajthatatlan volt. Többször kellett megállni pisilni, mint ahogy azt szerettem volna, de hát a szükség törvényt bont nem igaz?
- Persze, versenyt is futhatunk mosolygok rá ajkaira, majd követem őt a liftfelvonó irányába. Mégiscsak kényelmes megoldás, mint felmászni a hegy tetejére. Amilyen tempóban csoszogok, a három napunkat azzal töltenénk el, hogy elérjünk a szállodáig.
- Nahát, ez gyönyörű! ámuldozok egy sort, ahogy a felvonó elindul velünk, és megbabonázva figyelem a tájat.
- Köszönöm. pillantok rá hálásan és csókot lehelek puha ajkaira. Sokszor gondolkodtam rajta, hogy mivel érdemeltem ki őt, mit tettem azért, hogy enyém lett a szerelme és ekkora boldogságot okozott nekem. A szálloda recepciója eszméletlenül néz ki, és ami talán a legfontosabb, hogy jó meleg van. Mosolyogva állok kedvesem mellett, amíg megkapjuk a kulcsokat, majd szó nélkül követem őt a liftig, aztán a szobához. Le vagyok nyűgözve, egyszerűen fantasztikusan néz ki, nem is számítottam ilyen meglepetésre. A szobába érve körbenézek a hangulatos kis helyiségen, és már most biztos vagyok benne, hogy imádni fogom ezt a néhány napot. Mondjuk otthon, a kanapén ülve is imádnék minden percet, mert vele tölthetem. Engedem, hogy lehámozza rólam a kabátot, majd átölelem a nyakát és úgy csókolom vissza. Még most, ennyi idő elteltével sem tudok betelni puha ajkaival.
- Fantasztikus vagy Serge. Köszönöm neked, köszönöm, hogy a világ legboldogabb felesége lehetek melletted. összekulcsolom az ujjainkat és magammal húzom az ágyig, és leülök. Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy ilyen csodálatos helyre hozott el.
- Milyen érzés férjnek lenni? kérdezem tőle pajkosan, majd megfogom a kezét és a hasamra teszem.
- Érzed? Érzed hogy milyen boldogan mocorognak? Tudják, hogy nekik van a világ legklasszabb apukájuk.
■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Francia-Alpok •• Vas. Jan. 28, 2018 10:56 am



Léah & Serge  -  Nászút

Mindenki jól van, ez csak boldogabbá tesz, egyre jobban úgy érzem, hogy csak jobb és jobb leszek ebben az egészben. Az meg hogy a kezeimben foghatom majd a csöpp gyermekeimet, hát az még aggaszt, de bízom benne, hogy megbirkózom a feladattal, az elém állított akadályokkal. Az is egy akadály volt, hogy gyűrűt húzzak a nőm ujjára, de megtörtént, könnyedén csúszott az ujjára, könnyedén mondott igent és ez még boldogabbá tett. Szóval anyáméknak unokáik lesznek, mindenki boldog.
A sílifttel könnyedebben feljutunk, minthogy Léah-t sétára bírjam egy ilyen emelkedőnél, szóval maradunk ennél, hiszen senkinek sem akarok ártani. A táj pedig gyönyörű valóban, még engem is megbűvölt, nem sűrűn látok mostanában ilyen helyet. Csak Párizs környékén mozgok, főleg hogy itt vannak most munkám többnyire, ráadásul Léah-t sem hagynám napokra egyedül. Ezért is hoztam el magammal három napra ide, később már nem lenne alkalmunk jönni, noha most nem turné miatt vagyunk itt, hanem kikapcsolódni. Lepakolunk a szobában, kipakolni nem sok minden való van. Csókjára csókkal felelek, a legelső naptól kezdve imádom csókjait és érintését, lehetettlenség betelni vele és nem nem cserélném le semmivel sem.
- A legjobb férj és a legjobb apa leszek melletted. - suttogom ajkaira, miközben újra falni kezdem őket. Közben az ágyra is letelepszünk, jobb így, mint állva.
- Hát jobb, mint két évvel ezelőtt. - vigyorgok, mert van benne némi őszinteség, akkor csak néha találkoztunk, mielőtt hozzám költözött volna, de nálam legalább kényelmesebb. Ezt ő is elfogadta. Tenyerem a hasára téved, hogy a pocaklakókat érezhessem, nagyon jól elvannak és mosolyt varázsolnak a képemre.
- Csak maradjanak mindig ilyen pajkosak. Legalább az anyukájuk nem fog unatkozni mellettük. - no meg az apjuk sem persze, de azt nem is kell hozzá tenni. Mondjuk egy két munkám még lesz, amiről tudok, majd áthívom anyámat, hogy segítsen Léah-nak pár dologban, szívesen jön segédkezni. Úgyis anyám imája a nőmet, apám is oda van érte, nem is értik, miért titkoltam, hogy ilyen csodálatos nőt találtam. Az öcsém szintén imádja őt. A gyerekeink is imádni fogják az anyjukat, szóval semmi gond nem lesz.
- És drága anyuka és kis feleség? Mi jót szeretne csinálni a mai napon? Egy kis masszázs? Síelés? - na jó ez már csak vicc, ki nem engedném őt az ő állapotában. - Esetleg körül nézzünk? Vagy pihenjünk kicsit?





avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
134
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


Témanyitás ✥ Re: Francia-Alpok •• Szomb. Feb. 03, 2018 2:22 pm


to my husband
Jó végre távol lenni egy kicsit Párizs folyton nyüzsgő forgatagából. Jó végre kimozdulni a négy fal közül, mert amióta a gyerekeim érdekében nem járok be dolgozni eléggé unatkozom otthon. Próbálom elütni az időmet, lefoglalni magam, főzök, olvasok, még rövid sétákra is elmegyek, de olyan haszontalannak érzem magam. Hozzászoktam ahhoz, hogy mindig csinálok valamit, hogy nem tétlenkedek, lefoglalom magam. Mostanában viszont még a legegyszerűbb feladatok is fejtörést okoznak nekem, úgy mint a porszívózás, kutya etetés, portörlés. A pocakom eléggé megnehezíti a mindennapjaimat, sokkal gyorsabban kifáradok, nincs annyi energiám mint ami előtte jellemző volt rám, a folyton lábdagadásról nem is beszélve. Szerencsés vagyok, mert Serge tényleg mindenben segít nekem, készségesen ott van mellettem bármi gondom is van, és még az elhullatott szennyes zoknit is felszedi a földről utánam. De nem akarok a terhére lenni, nem szeretném, hogy minden percben utánam ugráljon, és emiatt esetleg elhanyagolja a zenélést, hiszen tudom, hogy mellettünk a zene az ami a legboldogabbá teszi. Megpróbálok mindent megtenni azért, hogy ne érezze koloncnak a jelenlétem.
- Már most te vagy a legjobb a férj, és apa. mosolygok ajkaira, mielőtt rátapadnék ajkaira. Szívem vadabbul dobog a mellkasomban, és jóleső bizsergés járja át a testem. Annyira szeretem ezt a férfit itt mellettem, el sem tudnám képzelni az életem nélküle. Összekulcsolom kezeinket a pocakom körül, és mosolyogva figyelem, ahogy hasam hullámzik a csemetéim táncától. Szavakkal leírhatatlan érzés amikor megmoccannak odabent, nem mondom, azért néha elég keményen tudnak rúgnak, sokszor összegörnyedek a fájdalomtól, amikor a bordáim közé bokszolnak. De egyetlen pillanatát sem bánom, minden perce csoda az állapotomnak, és visszaforgathatnám az időt, akkor is végigcsinálnám.
- Az apukájuk sem fog unatkozni... nevetek fel. Nem tudhatom, hogy mi fog ránk várni a születésük után, de abban meg vagyok győződve, hogy nem lesz könnyű dolgunk, legalábbis az első időszakban.
- Nem tudom. Maradjunk még egy picit itt. Fáj a lábam. Aztán mehetünk enni valamit, és utána szívesen elmegyek síelni. Megiszom egy-két pohár forró teát amíg te csúszol. Ha szeretnéd persze. Kényelembe helyezem magam az ágyban, fejem Serge ölében pihentetve, ujjaimmal simogatva a pocakomat, hogy lenyugtassam a bulizós csemetéimet.
- A kislányunknak Raana Sorange lesz a neve, de a trónörökösünknek még mindig nem sikerült nevet találnunk. Mit szólnál a Nolan-hez? Tetszik? kérdezem mosolyogva, és pocakom köré húzom a takarót.
- Mi jár a fejedben? pillantok rá arcvonásaira, próbálva kitalálni, hogy mire gondolhat, hogy mit érezhet.
- Félek. Mi van akkor ha túlságosan hamar készülnek a világra jönni? Vagy mi van akkor, ha elrontok valamit? Te nem félsz?

■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Francia-Alpok •• Kedd Feb. 06, 2018 8:50 am



Léah & Serge  -  Nászút
Valami belső késztetés zsibong a mellkasomban már jó ideje: a hiány és a vágy, hogy az húgommal tölthessek némi időt. Cécilia-t nem tudom elérni. Fel kellene háborodnom, hogy mi az, hogy a saját húgom nem talál alkalmas időpontot a bátyja számára, de inkább elfog a félelem, hogy talán nem is vágyik arra, hogy együtt töltsünk némi időt. Jó persze, ez teljesen mindegy. Az esküvőn ott volt, gratulált is, majd lelépett. Majd elbeszélgetek vele kettesben, mégis mi oka van nem szeretni azt a nőt, vagy elfogadni legalább, akit én választottam és szeretem is.
Jó érzéssel telit el, hogy Léah a legjobbakat gondolja rólam. Nem facsarja szét a szívemet, inkább erőt ad, jóval nagyobbat, hatalmasabbat, mint amit eddig kaptam tőle, vagy mástól.
Nem fogok unatkozni? Széles mosolyom tudatja vele, hogy tetszik ez a poszt, amit rám aggatott, tetszik minden elgondolt részlete. A szabad kezemmel óvatos játékkal nyúlok az oldala felé, hogy finoman belecsípjek, de csak egy kicsit, nem szeretnék fájdalmat okozni neki, de szerintem ez magától értetődő. Szeretem, hogy a feleségem képes arra, hogy csupán a belőle áradó örömmel és lelkesedéssel meggyőzőn arról, hogy jó lesz az, amit éppen csinálok. Persze ez nem működik minden esetben, de szegény ember vízzel főz: én értékelem, hogy jelen esetben működik.
Lepihenünk az ágyon, míg én ülve, addig ő fekve, feje az ölemben pihen, s én szerelmes pillantással mérem végig. Hallgatásba burkolózva figyelem a szavait, amit megoszt velem. Közben pedig az immáron díszes kezemet szemlélem. Furcsának kellene lennie, mégis kedvesen ismerős az érzés, amit ez hoz magával. Gyűrűt hordok. Meleg és hideg érzés egyvelegét.
A síelés nem nekem való, de megnézhetjük hogyan és mikképp kell csinálni egy ilyen lecsúszást. Kedvemre való lenne, ha mellettem maradna és nem kallódnánk el egymás mellé. Féltem őt és ez a természetemből fakadó.
Eltelik néhány pillanat, amíg erőt nem veszek magamon, megszólalnék, de talán pont a feleségemmel egyszerre. De megtisztelem azzal, hogy elhallgatok, a kérdésére pedig eleinte csak éretlenül pislogok néhányat. El is feledtem már, hogy a fiúnknak még nem találtam nevet.
- Raana Sorange Dubois. A fiúnk neve Nolen… - elhallgatok egy kicsit, majd szélesen elmosolyodva hajolok ajkaihoz, hogy megcsókoljam őt.
-…Nolen Jorge Dubois. - egészítem ki végül az ötletét. Tekintve, hogy nem Franciaországból származom, a gyereknek sem kell viselnie névileg a franciák valamelyikét. Szerintem ezt még ő is megérti, attól mert hogy itt fog születni Párizsban, nem kell francia csengésű névvel születnie.
Újabb kérdésére csak megingatom a fejem.
- Nem sok minden. Csak a mai napon gondolkodok. - jó ez persze nem igaz, már én is ott járok, hogy meg szülessenek és akkor mi lesz majd? Nagyon koraiak lesznek. Jó lesz-e nekik majd? Jó szüleik leszünk? Valószínűleg ugyanazon gondolatokkal küzdünk mindketten, hiszen ezt meg is hallom nem sokára.
- Nem kell félnünk. Az csak a rossz bevonzója. Gondolj valami szépre. A mai napra, vagy az esküvőre. Emlékszel még az első csókunkra? - simítom meg arcát, miközben szemeibe meredek, melyben minden érzelem és érzés benne van. Irányomba, vagy épp a kicsik irányába.

avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
134
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


Témanyitás ✥ Re: Francia-Alpok •• Kedd Feb. 13, 2018 11:33 am


to my husband

Szerintem természetes, hogy van bennem félelem, hiszen melyik szülő nem aggódnak, amikor az orvos figyelmezteti a koraszülés lehetőségére. Nekem pedig ráadásul két okom is van az aggodalomra, azt hiszem nem bírnám ki és beleőrülnék, ha bármi bajuk lenne a csöppségeimnek. Tudom, nem szabad ezen idegeskednem, az nem tesz jót az állapotomnak, mégis néha-néha rám tör a félelem és kétely. Hiába hadakozok ellene, hiába próbálok csakis a jó dolgokra figyelni mégis néha, a magányosabb pillanataimban előtör belőlem a kétely. Ilyenkor szükségem van arra, hogy Serge megnyugtasson, hogy megígérje nekem nem lesz semmi baj, pedig tudom, hogy ő is legalább annyira fél mint én, mégis mindig megpróbál megnyugtatni. Ezért pedig hálásabb nem is lehetnék neki. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos apa fog válni belőle, boldogabb nem is lehetnék, hogy ő a társam, a legfőbb támaszom, a bizalmasom, a szerelmem és gyermekeim apja. Ha visszagondolok az elmúlt időszakra amióta Ő az életem része olyan mintha egy tündérmesében élnék, mintha én lennék a mesék harmadik gyermeke, aki annyi megpróbáltatáson vett részt, megannyi próbát kellett kiállnia, amíg végre sikerült megvalósítani álmait. De itt vagyok, átéltem megannyi rossz pillanatot és nehézséget, de végre megkaptam a megérdemelt jussomat: egy csodálatos férjet és a pocakomban rugdalózó gyerekeket.
Gondolataimba merülve fekszem az ágyon, fejem kedvesem ölében pihentetve. Nagy kérés lenne ha azt szeretném, hogy örökre így maradjunk? Ilyen boldogan és szerelmesen? Figyelem arcát ahogy vonásai megváltoznak és az elmélkedés kiül arcára. Tudom, folyamatosan zaklatom valamivel, mindig újabb és újabb dolgok jutnak eszembe, de a rengeteg szabadidőmbe ami rám szakadt folyamatosan csak gondolkozom és járnak az agyamban a fogaskerekek.
- Nolen Jorge Dubois... ízlelgetem egy ideig a nevet, majd mosolyogva bólintok.
- Tetszik. Nolen és Raana, nagyon várunk már titeket. simítok végig pocakomon, ahol az érkezésünk óta folyamatos a buli és a csemetéim valószínűleg nagyon jól szórakoznak odabent.
- Az egyikük táncos, a másikuk bokszoló lesz. Hihetetlen, hogy milyen mozgékonyak odabent. Néha igencsak jól belerúgnak valamelyik szervembe. nevetek fel. Bár igazság szerint néha elég fájdalmasan mozgolódnak odabent, nem szoktam panaszkodni, de vannak olyan pillanatok amikor legszívesebben összegörnyednék a fájdalomtól olyan szépen irányzott rúgásokkal ostromolnak. Szavai sokat segítenek abban, hogy elterelődjön a gondolatom. Lehunyom a szemem és úgy idézem fel az első csókot ami elcsattant közöttünk. Szinte már látom lelki szemeim előtt a megszeppent Serget és Léaht akik pizzasütés közben találtak egymásra. Érezni vélem bizonytalan de annál szenvedélyesebb és vágyakozóbb csókját ajkaimon.
- Persze, hogy emlékszem. Abban a pillanatban beléd szerettem hogy megismertelek. Elcsavartad a fejem a mosolyoddal, a kitartásoddal. Még arra is emlékszem milyen dalt játszottál nekem a zongorán. Te emlékszel mikor először mondtad ki, hogy szeretsz? idézem fel a régmúlt idők szép emlékeit, amik bizony meghatározó elemei voltak életemnek. Felülök az ágyban, egészen elfáradt már a hátam az egy helyben fekvéstől, és végigsimítok arcvonásain.
- Menjünk és sétáljunk egyet. Utána pedig üljünk be az étterembe és együnk. Aztán pedig visszajöhetünk, hogy a nap hátralévő részét az ágyban töltsük. De szívesen megnézném hogyan síelsz. Szurkolhatok neked a pálya széléről, kezemben egy pohár forró csokival. Csak meg ne sérülj. mondom neki, miközben felállok az ágyból, hogy lehajoljak a bőröndömért. Át kell öltöznöm mielőtt kitesszük a lábunkat a szobából.
- Akkora vagyok, mint egy elefántbébi. Minden ruha olyan rajtam, mintha zsákot hordanék. panaszkodom, miközben megszabadulok a felsőmtől és magamra veszek egy másikat, egy melegebbet és egy csinosabbat.
- Mehetünk uram? nyújtom felé a kezem, hogy ujjainkat összekulcsolva hagyjuk el a szobát és fedezzük fel a környéket.

■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Francia-Alpok •• Csüt. Feb. 15, 2018 4:47 pm



Léah & Serge  -  Nászút

Nem tudom milyen lesz majd a bébiket a kezemben tartani. Nem tudom mennyire fognak hasonlítani rám. Vagy az anyukra. De azt tudom, hogy meg akarok felelni mind férj, mind apaként. Nem akarok elbénázni semmit. Szerintem ez a félelem minden első gyermekes szülöknél fent áll. Akiben nem, az nagyon szerencsés lehet, hogy biztos a dolgában.
- Igen, várunk benneteket. De aztán két kiló alatt egyikőtök se merjen megszületni. - simítok én is a pocakra egy kisebb mosollyal, de aztán szélesedni kezd, ahogy a gyerekek virgonckodni kezdenek. Már kezd kicsi lenni a helyük… ezt tudom. A doki is megmondta. De nyugodt maradok. Nem pánikolhatok, mert azzal Léah-nak is csak problémát okozok. De a nő szavaira elmosolyodok, táncos és bokszos. Igen, ezt majd ők biztosan elfogják dönteni a későbbiekben. Nekem mindegy mit fognak választani az évek során, legyenek egészségesek és akkor én is örülni fogok a jövőjüknek.
- Hát azt már tudjuk, hogy mozgékonyak lesznek… - homlokon csókoltam szenvedéllyel a nőt, miközben a szemeiben kerestem a megnyugvásomat. Nála mindig is megtaláltam, nélküle elveszettebb vagyok. S ahogy őt figyelem, mindig azt érzem, hogy jobb leszek a tegnapi napnál. Az első találkozás és az első csók megbolondított mindkettőnket és elevenen égnek a szemeim előtt a képek. minden szó mélyen lüktet agyam zegzugában.
- Emlékszem. Mintha tegnap lett volna a pillanat. - nem egy hosszú időről beszélünk, csupán három évről, de ez is csodálatos, előttünk van még sok- sok év. Én kitartok mellette és a gyerekeink mellett, Többé nem lépem meg azt a dolgot, hogy nem kérek a gyerekeimből. Nem, azt már egyikőnk sem élné túl. Ahogy felkel, ahogy arcomon simít végig, egyfajta forróság ölel körbe, de mindig ez van, mikor a közelemben tartózkodik. Három éve érzem azt a bizonyos bizsergést, mióta megláttam.
Segítek neki felállni, miközben hallgatom magyarázatát és mosolyt csal a képemre vele. Síelni? Amikor nem tudok? Mi lenne, ha ketten nézzük a síelőket? Nem szívesen hagynám magára egy ilyen helyen, hiszen bármikor eleshet a hóban. Azt meg egyikőnk sem szeretné. De először nézzünk körül a hotelben, mit merre találunk és talán akad pár érdekes részleg is erre. Ahogy öltözik, ahogy panaszkodik, végig tekintek rajta, s mosolyom se tűnik el egyhamar.
- Nekem így vagy a leggyönyörűbb. - előre hajolok, hogy alkarjaim a combjaimon pihenjenek, úgy figyelem a feleségemet. Panaszkodjon csak, nekem akkor is ugyanez lesz a gondolatom róla. Még akkor is ha 50 év felett lesz, vagy 70. Nekem ő lesz a leggyönyörűbb nő az életemben, ezen nem fog változtatni egy terhesség és az ezzel járó gömbölyödése.
Felpattanok a helyemről, hogy ujjaimat az övével illesszem össze, végül az ajtót is nyitom, hogy előre engedjem, majd ajtót zárva haladunk körbe nézni. Ez az emeleti folyosó egyszerűen fantasztikusan van elrendezve, főleg a közös kis kanapé és TV egybe. Újságok is vannak, még Wifi jelszót is raktak ki. Hát utóbbi engem most nem érdekel, szóval haladhatunk. Elvileg az emeleten csak a szobák vannak, szóval mehetünk lejjebb, jelenleg a lépcsőt választom, kell a mozgás számára is, szóval ha lassan is, de biztosan leérünk majd a földszintre.
Egy emelettel lejjebb egy papírt ragasztottak ki a szembeni falra, a masszázs és a pezsgőfürdő elérhető. Kérdőn pillantok a legszebb nőre a világomban és ha rábólint, akkor lent utánakérdezhetünk a dolgoknak. Bár azt nem tudom, hogy ő használhat- e állapotosan olyan fürdőt. De majd kiokoskodunk valamit. Addig is enni kellene valamit. Szóval felkeressük az éttermet, a személyzet fogadtatása nagyon kellemes volt részemről. Persze páran ismernek, úgy is állnak a dolgokhoz, de most nem is ezért vagyunk itt.
- Megkívántál valamit? - érdeklődők tőle, miközben másodszor futom körbe az asztalt, a választékot szemlélve. Mindegyik étel jól néz ki, szóval mindből kéne szedni.
Az ételt hamar elfogyasztottuk, nagyon finom volt minden és úgy döntöttem még úgy csendesen, hogy el kell ide még jönnünk többször is. A gyerekeket majd lepaszoljuk anyámnál, vagy Théodore-nak, esetleg még Raphael is örülne nekik. Mi ketten meg 2-3 napra eljönnénk ide pihenni. Micsoda remek ötlet. Csak a megvalósítása lesz kényesebb ügy.
- Szóval, megnézhetjük, hogyan síelnek a többiek? Vagy lepihenjünk és csak utána, vagy esetleg egy masszázs? - érdeklődtem meg tőle, mikor kiértünk az étkezőből és újra csókot nyomtam feje búbjára. Én személy szerint a snowboardot preferálom, az nagyon szép és jól mutat mindenkinek. Még gyerekkoromban snowboardos akartam lenni, aki a legjobb lesz a profiknál is, de lemondtam róla.






avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
134
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


Témanyitás ✥ Re: Francia-Alpok •• Szomb. Feb. 17, 2018 5:56 pm


to my husband

Serge puszta jelenléte is elég ahhoz, hogy megnyugodjak, hogy ne aggodalmaskodjak annyit, ahogy rám néz, ahogy átölel és ahogy beszél hozzám mindig minden körülmények között eloszlatja bennem a félelemet, még akkor is, ha ez csak ideig-óráig tart. Természetes, hogy aggódom a babákért, nem szeretném ha idő előtt érkeznének. Tudom, szinte meg mernék rá esküdni, hogy ő is legalább annyira fél, mint én, de pontosan tudja, hogy a nyugalmára van szükségem így megpróbálja tartani bennem a lelket. Elnevetem magam ahogy parancsot ad a gyerekeknek és hasamra simuló kézfejét simogatom. A lurkók szinte vezényszóra kezdenek mocorogni odabent, ahogy édesapjuk érintését és hangját felismerik. Van egy olyan sejtésem, hogy ha kicsit nőnek majd akkor le sem tudja vakarni őket magáról. Úgy elevenedik fel előttem a megismerkedésünk, majd az első csókunk pillanata mintha tegnap lett volna. Azóta is én vagyok a világ legboldogabb nője, mert mellettem maradt. Sosem mondtam neki, hogy mennyire féltem, hogy mindaz ami kettőnk között van csak egy álom és mennyire rettegtem attól, hogyha felébredek mindennek vége szakad. Azt sem említettem soha, hogy rettegtem amikor koncertezni ment, rettegtem, hogy nem jön vissza és, hogy talál magának valaki mást. De kitartott mellettem és most már tudom, hogy életünk végéig együtt leszünk majd, hogy az életünk örökre egybefonódott és ez örömmel tölt el. Serge Dubois most már az én férjem, és retteghet bárki, aki el akarja venni tőlem. Bókol nekem én pedig fülig vörösödök, minden alkalommal ugyanolyan piros színben pompáznak orcáim amikor ilyeneket mondd nekem. Azt hiszem ehhez nem lehet hozzászokni.
- Elfogult vagy. mosolygok rá. Tényleg nem értem, hogy mit láthat bennem, ahányszor csak a tükörbe nézek legszívesebben elsírnám magam a látványtól. Tudom, hogy életem szerelmei miatt vagyok ennyire gömbölyű és szépsége van az állapotomnak ezt nem tagadom, de nekem aki világ életében törékeny és vékonyka volt elég nehéz elfogadni a látványt ami a tükörben visszaköszönt. Összekulcsolódnak ujjaink, és kilépünk a hotel előterébe. Gyönyörű, lenyűgöző, ízlésesen van összeállítva, jók a színkombinációk és kicsitől egészen idősig mindenki megtalálja a legmegfelelőbb szórakozást számára. Van itt masszás, élményfürdő, játszóház, és a kültéri helyiségeket még nem is láttuk. Remélem, hogy lesz még alkalmunk eljönni ide, amikor kicsit szabadulni szeretnénk a hétköznapok fogságából és élvezni egymás társaságát. Óvatosan lépkedek le a lépcsőn, férjem használva támasztéknak, és igencsak kapkodva veszem a levegőt mire leérünk az alsó szintre. Mikor fogok végre normálisan mozogni?
A személyzet lenyűgöző, folyamatosan a vendégek kedvében próbálnak járni, velünk kiemelkedően előzékenyek és azt hiszem ez első sorban férjemnek szól, akárhová megyünk őt mindig felismerik. Beismerem, eleinte zavart, hogy a közös pillanatainkat a fürkésző, kíváncsi szempárok zavarták meg, de mostanra már hozzászoktam és megtanultam együtt élni vele.
- Igazából minden jól néz. válaszolok kérdésére, majd pakolok néhány ínycsiklandozó falatot a tányéromra. Nem csak jól néz ki minden, hanem ugyanannyira finom is, így nem csoda, hogy gyorsan kiürülnek a tányérok. Jóllakottan és elégedetten mosolygok férjemre, úgy tűnik a gyerkőcök is elfáradtak már, az elmúlt fél órában meg sem mozdultak odabent.
Átkarolom a derekát, fejem a vállának döntve sétálok mellette.
- Nézzük meg a sportolókat, jót tenne egy kis friss levegő. De utána te választasz programot, mert ez a kettőnk nászútja és nem szeretném, ha mindig azt csinálnánk csak amit én akarok. nyomok egy puszit ajkaira miközben lassan kiérünk a szálloda melegéből. Lassan sétálunk egymás mellett, figyelek minden lépésemre, nem szeretném még véletlenül sem hanyatt vágni magam.
- Belegondoltál már abba, hogy egy jó ideig ez az utolsó alkalom, hogy kettesben vagyunk? Azért kicsit ijesztő...ha megszületnek a picik nem lesz egy szabad óránk egymásra. Félek, hogy ez esetleg rányomja a bélyegét majd a kapcsolatunkra. bújok hozzá szorosan kedvesemhez, miközben a snowbord-osokat figyeljük az egyik pálya szélén elhelyezkedő kis butik előtt, kezünkben egy-egy pohár gőzölgő teával.
- Miért pont ide hoztál? érdeklődöm és kortyolok egy aprót az italból.

■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik :3  ■ ■credit



avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Francia-Alpok •• Kedd Feb. 20, 2018 10:39 am



Léah & Serge  -  Nászút

- Rendben. Majd választok valamit. Ez után úgyis az lesz már amit te akarsz… főleg a szülés után. - pimaszkodom kicsit, talán megtehetem, talán morci lesz miatta, de pár napot tuti ágyban tölt majd. De ez most még a jövő zenéje (kacckacc, alig 2 hónapja van vissza még), törekedjünk a jelenre, menjünk ki és nézzünk körül. Lássuk azt a nagy sportot hogyan is űzik. Bár a következő szavakkal kissé felbolydulok odabent, hiszen ere gondolnia sem kellene… és mégis.
- Ugyan már. Ne beszélj sületlenségeket. Együtt hoztuk össze, együtt is fogjuk felnevelni őket. Legalább lesz pár nap szabadságod nélkülem. - bököm finoman oldalba, hiszen attól hogy lesz hamarosan két gyerkőcünk és minden időnket elfogják venni, attól még nem romolhat meg a kapcsolatunk. Nem szabadna. Amit megtudunk oldani, azt megoldjuk. Ketten együtt. Nem csinálom megint azt, mint amikor kiderült a terhessége, nem fogom hagyni hogy leléceljen újból az életemből.
- Nem tudom. Ez távol esik a várostól, attól a hangzavartól és hát ennél messzebb már nem mertelek volna elvinni… itt legalább tudunk kicsit pihenni, aztán újra jöhet a mókuskerék. - lépdelek a nő mellett, vigyázok rá, nehogy el essen, kiélvezzük szépen ezt a pár napot.
Léah-al ez a nászút igazán tökéletesre sikeredett. Még ha csak három napról is volt szó. Jól sikeredett és mivel tuti nem lesz több alkalmunk ilyesmire, ezért is gondoltam, hogy mostanában jöjjünk. A környék szép, a havas táj úgyszintén, sétálni a legalkalmasabb, ráadásul jó is ez a friss levegő. Jó társaságot kaptunk olykor és az ételek is jók voltak, no de a masszázs is. Léah is kapott kényeztetést, terheseknek való masszázst és tornát is. Én élveztem és ahogy ránéztem, tudtam jól hogy neki is jól esik.
Legalább egy kicsivel megkönnyíti a szülést. Ellazítja az izmokat, nem lesz feszült, bár ezt szülés közben is megkaphatná…
Mindegy is, a harmadik nap közeledtével összepakolhattunk, hogy aztán elhagyjuk a szállodát és ismét belevágjunk a város forgatagába, bár részemről ez annyira nem hiányzott. De ha menni kell akkor menni kell. Nincs mit tenni, nem? Még a kocsiban ülve is bókokkal ostromoltam a feleségemet, hogy milyen gyönyörű, sőt, még haza érkezve is megkapta.
Nem hazudtam, nekem ő a legszebb nő az életemben és kerekdeden, vagy soványan, nekem mindegy.



//  pirulo  Köszönöm szépen a játékot  edi //

avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
134
● ● karakter arca :
Garrett Hedlund


Témanyitás ✥ Re: Francia-Alpok •• Szer. Márc. 07, 2018 9:17 pm

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Francia-Alpok ••

Ajánlott tartalom

Francia-Alpok
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 05. Különlegességek :: Városhatáron túl :: Franciaország-