Közös terek
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:19 pm ✥

✥ Yesterday at 2:09 pm ✥

✥ Yesterday at 1:49 pm ✥

✥ Yesterday at 10:29 am ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 10:20 am ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:58 pm ✥

✥ Szer. Május 23, 2018 10:28 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Közös terek •• Szer. Jan. 24, 2018 9:55 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Cécile Romily tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Csüt. Jan. 25, 2018 8:12 pm

To My Bestie



Szükségem van egy kis kikapcsolódásra, arra, hogy kikapcsoljam az agyam, ami folyton Fred körül forog. Ki kell szabadulnom a hétköznap szürkeségéből, a gondjaimból. Végre lazítani akarok, elterelni a figyelmem és olyan közelében lenni, akik mellett nem érzem nyűgnek magam. Olyan mintha nem lennék teljesen önmagam, amióta összevesztünk Freddel egyszerűen képtelen vagyok koncentrálni, nem találom a helyem és nem vagyok önmagam. Rég nem éreztem magam ennyire elesettnek és meggyötörtnek, olyan, mintha már nem találnám a helyem a világban. A munka sem köti le teljesen a figyelmem, pedig ha valaki, akkor én tényleg szeretem amit csinálok, élvezem, feltölt és szeretem csinálni. Most azonban nem tudok az irodában ülni, nem lelem örömömet a tervrajzok tanulmányozásában, és idegesít minden. Nem tudok hosszú ideig a székemben ücsörögni, mert bármerre is nézek Fredet látom, a dühöt a szemében, ökölbe szorult kezét és a gyűlöletét. A falak mintha összeesküdtek volna ellenem, folyton hallom visszhangozni a szavait. Hallom, mintha újra és újra ismételné, mintha még a sors is büntetni akarna. Tudom, hogy elrontottam, hogy nem szabadott volna engedjek a kísértésnek, neki pedig nem szabadott volna azonnal meggyanúsítania. Most egy hotelben lakom, de nem érzem otthon magam, üres az életem, és jelen pillanatban bármit is teszek nem látok kiutat belőle. De elegem van az önsajnálatból, végre tennem kell valamit, valami mást a siránkozáson kívül. Összecsukom az előttem heverő noteszt, és írok egy gyors SMS-t Vivnek, hogy fél óra múlva ott vagyok. Szükségem van a barátnőm társaságára, arra, hogy végre valakivel beszélgetni tudjak, hogy kikapcsolódjak. Vivi az egyik legrégebbi barátaim egyike. Néhány hete nem találkoztunk már, úgyhogy éppen itt az ideje, hogy meglátogassam és jól kibeszéljük a férjeinket, az életünket és mindent, ami eszünkbe jut. Nem szólok senkinek, nem érdekel semmi, szó nélkül lépek le az irodából. Nem figyelek a vezetésre, csak tapodom a gázt, hogy minél hamarabb megérkezzek barátnőm házához. Csak az egyik szupermarket előtt állok meg, hogy feltankoljak két üveg borral, és néhány doboz süteménnyel meg bonbonnal, amíg én a sárga földig iszom magam Vivi se érezze elhanyagolva magát. Alig várom már, hogy magamhoz öleljem, és beszélgessünk egy jót. Szerencsémre nincsenek sokan a boltban, viszonylag hamar a volánnál ülök megint és taposom a gázpedált. Most már hasogat a fejem, az össze-vissza gondolatoktól, ki akarok zárni mindent a fejemből. Szórakozni akarok, zsibbadásig inni az agyam. Óvatosan húzok fel a kocsifeljáróra, megnyomom kétszer a dudát, majd kezemben a süteményekkel és borokkal sétálok az ajtóig. Bekopogok és  türelmesen várakozok, amíg végre meg nem pillantom barátnőm szépséges arcát az ajtóban.
- Viv! Szia! Hogy vagy? Illetve, hogy vagytok? ölelem magamhoz, majd ha bennem invitál belépek az ajtón.
- Hoztam egy kis süteményt meg csokit nektek, a bort pedig magamnak. emelem magasba az üvegeket, majd rámosolygok a lányra.
- Mesélj, mi a helyzet veletek? Nagyon rég nem találkoztunk. Hiányoztál.

■ ■ Zene ■ ■ ne haragudj, gyenge kezdő lett. A kövi jobb lesz ígérem hug ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
134
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


✥ Szeretettel Viviana Kaplan tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Jan. 30, 2018 11:19 am


Cece & Viv


A helyzet az, hogy a barátaim többségével ellentétben nekem sosem volt a hagyományos értelemben vett munkám. Nem kell időre beérnem az irodába, sem hetente megbeszélésre járnom. Bár azt, hogy milyen határidőre dolgozni, nagyon is jól tudom. Ellenben mindig is magamnak osztottam be mennyit is akarok dolgozni. Ami azóta, hogy teherbe estem, a világ egyik legszuperebb dolgának tűnik számomra. Sőt, valószínűleg az is marad, a kisfiam születése után is, mivel annyi időt tölthetek majd vele itthon, amennyit akarok. Ha pedig kedvem támad festeni, egyszerűen megtehetem itthonról is. Persze előfordul, hogy nem örülök annyira neki, hogy teljesen egyedül vagyok munka közben. A mai napom pedig furcsa módon éppen úgy telt, hogy nagyon is szükségem volt a társaságra.
Amit valamiért semmilyen formában nem sikerült megszereznem magamnak. A férjem korán reggel elment dolgozni, már csak azért is, hogy a fiunk születéséig annyi ügyet lerendezzen, hogy ki tudjon majd venni egy kis szabadságot. Apám vidékre utazott valamilyen üzlet ügy miatt, amit nem tudok és bizonyos szinten nem is akarok megérteni. Ha valamivel ki lehet kergetni engem a világból, akkor az valószínűleg az, ha leültetnek egy halom üzleti papír, jelentés és táblázat elé. Lehet, hogy részvényese vagyok a családi cégnek, de nem véletlenül van megbízva vele a nővérem, hogy helyettem is intézkedjen.
Hiába takarítottam ki a fél házat és rendeztem át hatszor a szekrényeimet, amelyek tele vannak a ruháimmal, mégsem éreztem jobban magam tőle. Talán éppen ezért örültem annyira annak, amikor a telefonom megrezzent, jelezve, hogy üzenetet kaptam. És még nagyobb volt az örömöm, amikor láttam, hogy kitől érkezett az az üzenet. Izgatottan írtam vissza a választ Cecenek, azzal kapcsolatban, hogy már várom és bevallom, rögtön jobb kedvre derültem. Belegondolva nem is emlékszem már pontosan, hogy mikor találkoztam utoljára a barátnőmmel, ami bár szomorú tény, de így lesz mit mesélnünk egymásnak. Ahogyan az sms-ében is megírta, fél órával később meghallom a feljárón parkoló autó dudálását és szinte eldobom a kezemben tartott magazint, amit a férjem itthon berendezett irodájában olvasgattam - imádom ezt a szobát, mert az egésznek olyan illata van, mint Tristannak, így még olyankor is úgy érzem, hogy velem van, amikor valójában nincs is. Fura, mi?
- Szia Cece! - köszöntöm lelkesen, miután kinyitottam neki az ajtót és kicsit sem habozva ölelem magamhoz törékeny barátnőmet. - Gyere beljebb, ne álldogáljunk itt. - Félreállok az ajtóból és rögtön be is invitálom a házba, ami csak a miénk, csajoké egy ideig. A férjem tudja ugyan, hogy vendégünk van, mivel beszéltem vele, de ha haza is ér valamikor, nem akar majd minket zavarni, mert tudja, mennyire vágytam már a barátnőm társaságára és egy jó beszélgetésre. - Ó, szuperül vagyunk! Bár bevallom én egy kicsit fáradt vagyok, valószínűleg azért, mert ma kitakarítottam a fél házat, de már nem tudtam mit kezdeni magammal - elnevetem magamat és megvonom a vállaimat is. Ugyan van kertészünk és bejárónőnk is, néha szeretem én elvégezni a dolgokat, csak hogy ne kényelmesedjek el nagyon. Különben is utálnám, ha nem kellene egész nap semmit csinálnom, és kiszolgálnának, mint egy hercegnőt.
- Szuper. Akkor azt javaslom kerítsünk is egy poharat amellé a bor mellé. - jegyzem meg jókedvűen és a konyha felé indulok. - Te is hiányoztál! - nézek rá kedvesen, a jókedvű mosoly most sem tűnik el az arcomról. Ideje volt már ennek a találkának. - Nem is tudom mit mesélhetnék - vállat vonok. Cece ismeri a kapcsolatomat az apósommal, ha pedig változás vagy előrelépés történt volna az üggyel kapcsolatban, azt már tudná. - Kevesebb megrendelésem érkezett ebben a hónapban, úgyhogy kezdek rendesen unatkozni - elnevetem magam. - De talán nem is gond, mert így több időt tölthetek itthon.
- Na és Te hogy vagy? Mi újság felétek, minden rendben? - Poharat veszek elő a bornak és egy bornyitót, aztán egy tálcát a sütinek. - Ha a nappaliban ülünk le az jó lesz? - kérdezem barátnőmet a szomszédos helyiség felé biccentve a fejemet.


avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
36
● ● karakter arca :
jules hough


✥ Szeretettel Cécile Romily tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Csüt. Feb. 01, 2018 9:54 pm

To My Bestie



Túlságosan elhanyagolok mindenkit magam körül, arra pláne nincs időm, hogy magammal is foglalkozzak néha. Túlságosan lefoglal a munka, a házasságom, a válságom és saját nyomorúságom. Mindig eldöntöm, hogy ezentúl többet foglalkozom magammal, gyakrabban keresem a barátaimat és több időt szánok rájuk, de aztán valahogy mindig közbejön valami. Az élet, vagy sors – kinek, hogy tetszik – mindig közbeszól, és keresztbe vágja a terveimet. Váratlan fordulatokkal, veszekedésekkel és balhékkal van tele az életem, egyik percben tökéletesnek érzem az életem, a másikban viszont már minden a feje tetején áll, és legszívesebben egy másik bolygóra költöznék, vagy legalább egy szigetre. A válság, ami az életemre jellemző mostanában mindenből kizökkent, nem vagyok képes figyelni, koncentrálni, a boldogság meg olyan távol van tőlem, mint a földtől a hold. Arról az aprócska tényről nem is beszélve, hogy mostanában egy szállodai szoba az otthonom, ahol nem találom a helyem. Üresség van a szívemben és életemben egyaránt, talán még soha nem voltam ennyire magányos életem során, soha nem vágytam még így arra, hogy szeressenek és, hogy érezzem fontos vagyok. Mindazok után ami történt, talán túl nagy kérés bármi után sóvárogni, fohászkodni, egyszerűen csak el kellene fogadnom, hogy ez jutott nekem. Gyorsan vezetek, nem akarok sírva fakadni már azelőtt, hogy megérkezem barátnőmhöz, bőven ráérnek a könnyek három pohár bor után is. Szeretném fenntartani a látszatot, úgy tenni mintha minden rendben lenne, de pontosan tudom, hogy Vivnek nem fogok tudni hazudni, és ha a bor kellőképpen a fejem száll majd, akkor feltárom előtte a szívem. De azt hiszem, erre is van szükségem, berúgni, sírni, zokogni és megvigasztalódni barátnőm mellett. Egyik lábamról toporgok a másikra, miközben széles mosolyt erőltetve az arcomon várok arra, hogy megpillantsam végre rég nem látott barátnőm arcát. Mosolya pillanatok alatt űzi el belőlem a rossz érzéseket, jó látni őt. Magamhoz ölelem, majd tenyerem a pocakjára helyezem, abban a reményben, hogy a kiskrapek is üdvözöl, de úgy tűnik most nincs kedve lepacsizni velem. Leveszem a cipőmet, kabátomat a fogasra akasztom és kezemben a borokkal és süteményekkel követem őt a nappali irányába. Bár már számtalanszor voltam nála, mégis minden alkalommal letaglóz otthonának eleganciája. Mintha minden sarok az ő ízlését tükrözné. Szavai hallatán megcsóválom a fejem.
- Nem is baj, ha vannak ilyen nyugis időszakaid, neked most pihenned kell, biztos így is jobban kifáradsz, mint általában. Reméltem, hogy nem kell ilyen hamar magamról mesélnem neki, úgy teszek, mintha gondolataimba merültem volna, és elmerengek egy képen a falon. Nézem a finom ecsetvonásokat, a vidám színeket, egészen szép kép, illik a lakás aurájához.
- Persze, tökéletes. emelem rá tekintetem végre és elindulok a nappali irányába, hogy helyet foglaljak a kanapén. Elveszem tőle a dugóhúzót és kinyitom a borosüveget, a vörös ital illata azonnal megcsapja orromat. Nem iszom én mostanában túl sokat?
- A férjed nincs itthon? Ketten vagyunk? Illetve hárman? próbálom terelni a témát, mielőtt belekortyolok az édes borba.
- Jó végre itt lenni veled, mostanában nem sok időm volt semmire. Egyre több a megrendelésem, ki sem látszom a munkából, és...hát, úgy néz ki, hogy a házasságom is válságban van. El is költöztem. hadartam szinte egy szuszra a mondandómat, nem akarok kitérni a válaszadás elől, valószínűleg úgysem úsznám meg a kérdéseket, és minden alkalommal nem csinálhatok úgy, mint egy figyelmetlen csitri. Zavaromban kiigazítok egy kósza tincset az arcomból, majd egy szuszra ürítem ki a borospohár tartalmát. Zavartan mosolygok Vivre, miközben újratöltöm a poharam.
- ízlik a sütemény? Ugye nem túl édes? nem tudom, csak hallottam, hogy a legtöbb kismama viszolyog a túlságosan édes dolgoktól. De lehet, hogy ez csak egy mende-monda.

■ ■ Zene ■ ■ remélem megfelel  hug ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
134
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


✥ Szeretettel Viviana Kaplan tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Hétf. Feb. 05, 2018 9:48 pm


Cece & Viv


- Az a baj, hogy néha annyi energiám van, hogy egy maratont is le tudnék futni, máskor meg egy hétig a hajamat is lusta vagyok megmosni. - Elnevetem magam, tekintve hogy a példa, amit felhoztam nagyon is igaz, nem csak légből kapott. Persze különösebben nem is vagyok büszke rá, de úgy érzem Cece olyan valaki, akivel még ezt is megoszthatom. Egyébként sem azt jelentettem be, hogy megöltem valakit, szóval a helyzet korántsem olyan vészes, mint amilyennek az én fejemben tűnik. A terhesség pedig ilyen hullámvölgyekkel jár. És ezt majd az én csodaszép barátnőm is megtapasztalja valamikor - gondolom. - Most szerencsére a maratonfutós időszak van - teszem hozzá vigyorogva. Igazából ha a két véglet közül éppen a másikban lennék is nagyon szívesen tölteném az időmet a barátnőmmel. Vele mindig van miről fecsegni, beszélgetni, és néha világmegváltó ötletekkel állunk elő, de nem is akarnám, hogy ez másképp legyen.
Hosszú évek óta ismerjük már egymást és hosszú ideje vagyunk legjobb barátnők is, így rendszeresen megosztunk egymással mindent, ami a szívünket nyomja. Cece egyike volt az elsőknek, akinek elmondtam, hogy terhes vagyok, Ő pedig az eljegyzését jelentette be szinte rögtön. Ugyan nem futunk össze minden héten, hiszen neki is rengeteg dolga van és sokszor én is elfoglalt vagyok, de amikor igazán szükségünk van egymásra, akkor mindig van időnk találkozni.
Igyekszem minél hamarabb előkapkodni a konyha megfelelő pontjairól a dolgokat, amire szükségünk lehet egy jó kis csajos beszélgetés, bor és sütemény mellett, aztán már le is ülünk a nappaliban, kényelembe helyezve magunkat. Bevallom már egészen régóta sokkal jobban élvezem az ilyen találkozókat a barátnőimmel, tekintve, hogy az apám üzleti világban való jelenlétének köszönhetően jártam - és néha még járok ma is - eleget partikra és különbnél különb fogadásokra. De ott egészen más hallgatózó fülek körül csevegni semleges témákról, és ismeretlen nevekről, amikről az ember rögtön elfeledkezik.
- Igen, csak mi vagyunk itthon - mondom mosolyogva és mellé bólintok egyet, közben a szokásos módon a kezem már a pocakomra is simul, amiben a fiam most valami csoda folytán éppen nem gyakorolja a karate mozdulatait. Esküszöm, ha megszületik, fekete öv lesz rajta. - Nemrég telefonáltam Tristannal, de bent ragadt az irodában valami munka miatt. Én pedig mondtam neki, hogy menjen el nyugodtan inni valamit a fiúkkal, mert nekem vendégem lesz. - Mosolyogva pillantok barátnőmre. Nem teszem ugyan hozzá, de férjezett nőkként mindketten tudjuk, hogy néha el kell engedni a férjeinket, hogy ők is kieresszék a gőzt. Aztán persze izgulunk amiatt hogyan - de legfőképpen milyen állapotban - fognak hazaérni.
- Többet kellene pihenned... Várj - Amíg a válaszát hallgatom kérdésemre, belekóstolok a süteménybe, amit Cece hozott, azonban amikor felfogom minden szavát, kis híján félrenyelek egy falatot. - Ezt hogy érted? Mi történt? Cece, minden rendben? - Aggódva nézek rá, az arcát fürkészem, mintha így hamarabb érkezne a válasz. Rettenetesen örültem neki, amikor megtudtam, hogy férjhez megy, mert szinte ragyogott,  amikor bejelentette nekem és megmutatta a gyűrűjét. Még az én szívem is megszakadna,
ha őt boldogtalanul kellene látnom.
- Igazából már az első héttől kezdve ha megkívánok valamit, annak édességnek kell lennie, ami látszik is rajtam - mosolyogva legyintek egyet, aztán Cece keze után nyúlik, amit finoman meg is simogatok. Látom rajta, hogy nehéz erről beszélnie, hiszen ki lenne képes egymaga feldolgozni olyasmit, amivel Ő küzd most? - Elmeséled mi történt? Aztán megoldjuk ezt a Fred nevű rejtvényt.


avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
36
● ● karakter arca :
jules hough


✥ Szeretettel Cécile Romily tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Hétf. Feb. 12, 2018 1:15 pm

To My Bestie



Viv olyan könnyedén és gyorsan lopta be magát a szívembe, hogy mire észbe kaptam már legjobb barátnők lettünk. Ő egyike azon személyeknek az életemben, akire mindig számíthatok, akivel kölcsönösen támogatjuk egymást a nehéz időszakokban, és akivel még tudunk önfeledten nevetni és minden problémáról megfeledkezni. Együtt tudunk örülni a másik boldogságának és mindig van nálunk zsebkendő ha esetleg a másik félnek szüksége lenne rá. Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki, hogy Viv a barátjának nevez, de büszke vagyok rá és semmi pénzért nem rúgnám fel ezt a láthatatlan szövetséget ami kettőnk között van. Ha időnk engedné valószínűleg minden nap találkoznánk és mindig lenne miről beszélnünk, soha nem unatkoznánk egymás mellett, de még így is, hogy ritkábban van időnk összefutni minden alkalommal ugyanonnan folytatjuk a beszélgetést ahol abbamaradt és az első másodperctől fogva újra egymásra hangolódunk.
Mosolyogva figyelem ahogy barátnőm magyaráz, a mosolyt az arcán, egyre hatalmasabb pocakját és igen, ő azon nők körébe tartozik akiknek határozottan jól áll az állapot.
- Mikorra várod a trónörököst? Alig várom már, hogy az ölembe fogjam. Biztos olyan gyönyörű kiskrapek lesz, mint amilyen az anyukája. hirtelen izgalom lesz úrrá rajtam ahogy elképzelem a kisfiát, ahogy lelki szemeim előtt látom aprócska ujjait, mosolyát, értelemtől csillogó szemecskéit. Mindig is vágytam gyerekre, szeretném ha belőlem is anya lenne, de ez az álmom most távolibbnak tűnik mint valaha. Megrázom a fejem, mintha azzal el tudnám üldözni az elmémbe furakodott gondolatokat, mintha ezzel a mozdulattal könnyíthetnék a szívemet nyomó bánatom. Bevallom, azon kívül, hogy látni szerettem volna Viv-et, hátsó szándékok is vezéreltek, hiszen pontosan tudtam, hogy neki majd lehetőségem lesz elmondani amit érzek, mert ő meghallgat és mindenféle előítélet nélkül támogat majd. El kell gondolkoznom azon, hogy talán barátként is csődöt mondok. Az egész életem egy nagy roncshalmaz, megbuktam mint nő, feleség és talán mint barát is.
Megkönnyebbülten sóhajtok ahogy elmeséli, hogy a férje nincs itthon, na nem azért, mert esetleg Trist nem kedvelném, csak könnyebb úgy beszélgetni a barátnőmmel, ha azt nem hallják avatatlan fülek is.
- Remélem nem neheztel emiatt rám. mosolygok rá Vivire, bár igazából biztos vagyok benne, hogy a férje is örül egy kis kikapcsolódásnak, minden férfinek szüksége van a szabad mozgástérre még akkor is, ha mi nők, ezt nem igazán szívleljük. Belekortyolok a pohárban vöröslő italba, hirtelen már sem tűnik annyira finomnak és ízletesnek, pedig az egyik legjobb márkából hoztam két üveggel. A bor az egyik szenvedélyem, igazán szeretem ahogy a szőlő tíze találkozik ízlelőbimbóimmal, most mégis túl savanyúnak érzem ezt a félédes italt. A sok idegeskedés azt hiszem nem használ nekem.
- Semmi nincs rendben. Illetve...azt sem tudom, hogy rendben van-e. Már semmit nem tudok. húzom fel vállaimat, majd mielőtt még folytathatnám a panaszkodást egy húzásra kiürítem a pohár tartalmát, hogy aztán ismét újra tölthessem a borral. Tartok néhány percnyi szünetet, erre feltétlenül szükségem van, mert nem akarok érkezésem után fél órával már bőgni, mint egy elhagyott kisgyerek.
- Gyönyörű vagy Viv. Csak annyi látszik rajtad, hogy csodaszép kismama vagy és te leszel a világ legjobb anyukája. Ha valaki mást mondd neked, csak szólj és én majd lerendezem. mosolygok rá és tényleg komolyan is gondolom amit mondtam. Jól áll neki a pocak, a terhesség és csodálatosan néz ki.
Veszek egy mély levegőt és ismételten kortyolok az italból, lassan úgy érzem magam mint egy alkoholista, többször fogyasztottam bort az elmúlt napokban, mint eddig valaha.
- Olyan iszonyatosan féltékeny. Nem tudom hogyan kellene kezelnem már, legtöbbször úgy érzem, hogy megfojt a folyamatos ellenőrizgetéseivel. sóhajtok bele a poharamba, majd folytatom.
- Ez nem a teljes igazság. Azt hiszem én rontottam el. Csókolóztam az öccsével... pillantok rá barátnőm arcára, tekintetem szomorúságot és csalódottságot sugall. A szégyenletes nászéjszakámról nem meséltem senkinek így a csók előzményeiről még Vivinek sincs semmilyen sejtése.
- Kurvára elbasztam mindent.

■ ■ Zene ■ ■ remélem megfelel  hug ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
134
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


✥ Szeretettel Viviana Kaplan tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Hétf. Feb. 12, 2018 8:56 pm


Cece & Viv


Ugyan nem vagyok egyke, van egy nővérem, mégis néha úgy érzem, mintha a legjobb barátnőim is a testvéreim lennének. Sőt, mióta Lily visszaköltözött Kanadába, sokkal inkább érzem a testvéremnek Cecet. Bár vele sem találkozom minden nap, mégsincs tőlem több ezer kilométerre, hogy esélytelen legyen, hogy találkozhassak vele. Igaz, hogy Cece és én nem látjuk egymást minden nap, de ahhoz, hogy két ember egymás barátja lehessen, nincs szükség arra, hogy minden nap lássák egymást. Sokkal fontosabb az, hogy valójában mit érzünk egymás iránt, és hogy mindent megtennék az én legjobb barátnőmért. Együtt nevetek vele örömében és igyekszem támasza lenni, ha valami miatt boldogtalan.
Bár amikor tíz évvel ezelőtt ide költöztünk Párizsba, nem különösebben gondolkodtam azon, hogy mégis milyen lesz barátokat szerezni, és mennyire fog könnyen jönni. Most, egy évtized elteltével, elnézve a barátaimat, rettentő elégedett lehetek az életemmel. Olyan emberek vesznek körül, akikért mindent megtennék és akiket egytől egyig szeretek. Ilyen az én legjobb barátnőm, Cece is.
- Alig félidőnél járok. - Halk sóhaj bukik ki belőlem. Ugyan a nehezén, a reggeli rosszulléteken, émelygésen, és általános rosszullétekkel eltelő napokon már túl vagyok, de a terhességemből hátralévő időben már csak várakoznom kell, ami a végére valószínűleg rettenetesen őrjítő lesz. - Úgyhogy még egy pár hónapig várunk Rá. Valamikor a nyár elején érkezik - mesélem mosolyogva. Ha valaki azt mondja nekem három évvel ezelőtt, hogy férjhez megyek és az első gyerekemet fogom várni, nagy valószínűséggel kinevettem volna. Nem mintha nem szerettem volna gyereket már korábban is, de néhány évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy lesz egy Tristan az életemben.
- Hidd el, én is alig várom már. - Hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon és már előre tudom, hogy az elkövetkezendő hetekben nagyon alaposan el kell majd foglalnom magam ahhoz, hogy ne menjen az agyamra a várakozás, amíg meg nem születik a fiam. A fiunk. - Én azt remélem, olyan jóképű lesz, mint Tristan - hangosan felnevetek, aztán vigyorogva megvonom a vállaimat. Furcsa belegondolni, hogy hamarosan lesz egy másom a férjemből. Az viszont biztos, hogy mindkettőjüket ugyanannyira fogom szeretni.
- Ugyan, dehogy! - Megint kibukik belőlem a nevetés, ezúttal halkan, alig-alig csak. Legyintek egyet, s közben folytatom - Szerintem örül neki, ha kicsit kikapcsolhat és nem azzal nyaggatom, milyen színűnek kellene lennie a babakocsinak. - Persze én magamban már réges-régen eldöntöttem, hogy milyen színű is lesz az a kocsi, de igyekszem olyannyira a kettőnk közös dolgává varázsolni ezt az időszakot, amennyire csak tehetem.
- Héé... - Szavai hallatán aggodalom árnyéka suhan át az arcomon, összevont szemöldökkel igyekszem elkapni barátnőm pillantását, mintha így kiolvashatnék belőle valamilyen plusz információt.
- Köszönöm. Jól esik - meleg mosoly ragyog fel az arcomon. Azt mondják a várandósság olyan időszak, amitől az anyák csak úgy sugároznak, látszik rajtuk, hogy kiteljesednek. És bár sokan mondták, hogy jól áll nekem a terhesség és ne aggódjak az alakom miatt, sőt, a férjem is rendszeresen érezteti velem, hogy még most is irtóra szerelmes, az emberi agy furcsán működik és néha nem akarom elhinni. - Azért remélem senkit nem kell eltenned láb alól - felnevetek. - Bár Tristan apjával elbeszélgethetnél helyettem. Velem még mindig nem hajlandó..
Minden házasságban vannak mélypontok és vannak olyan időszakok is, amikor csodálatosabb nem is lehetne. A helyzet az, hogy bárkivel beszélek ilyesmiről, vagy olvasok róla a könyvekben, a házasság bizony két emberen múlik. És mind a kettőnek igyekeznie kell törekedni a boldog időszakokra.
- Beszéltél már vele erről? - teszem fel az olyan egyértelmű kérdést, ami sokkal kevésbé tanács, mint inkább a helyzet részleteinek megértését szolgálja számomra. Figyelmesen hallgatom Őt végig, az arcát figyelem, szép vonásait és a szemét, amiben olyan egyértelműen tükröződnek a benne viaskodó érzések. Nehezen sikerül csak újra megtalálnom a hangomat, ugyanis nem mondhatom el magamról, hogy voltam már hasonló helyzetben, ezért nehéz okos és hasznos tanácsot, választ adnom barátnőmnek.
- Cece, drágám, ugyan... - a keze után nyúlok, aztán inkább úgy döntök, hogy átölelem őt, megsimogatom a hátát, hátha megnyugszik picit. - Ne mondj ilyeneket, kérlek. Nem basztál el semmit. - Hangomban határozottság csendül, mellé, mintha megerősíteni akarnám az álláspontomat, bólintok is egyet. - Én azt hiszem, hogy ez nem csak rajtad múlik. Oka volt annak, hogy ez történt, de nem a Te hibád. Beszéltél vele erről? Vagy nem tudja?



avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
36
● ● karakter arca :
jules hough


✥ Szeretettel Cécile Romily tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Szer. Feb. 21, 2018 5:34 pm

To My Bestie


Viv azon barátaim kevese közé tartozik, akikkel bár nem találkozok minden nap, nem lógok órákat a telefonon, hogy beszéljünk, mégis minden alkalommal amikor felszabadul egy kis időnk és tudunk találkozni, ugyanonnan folytatódik a barátságunk ahol abbamaradt. Nem nagy a baráti társaságom, de mindegyikük olyan közel áll hozzám, mint egy családtag, mint egy nővér vagy húg. Vivi is olyan nekem, mintha a testvérem lenne, bármire van szüksége nagyon jól tudja, hogy rám számíthat és tudom, hogy ez fordítva is igaz. Ha örül vele örülök, ha sír akkor megvigasztalom. Erre vannak a barátok nem? Örülök, hogy ma van ideje rám, hogy csak egyetlen hívásomba került és fogadott, most nagyobb szükségem van rá, mint eddig bármikor. Kell a megértése, a szeretete, a támogatása és a barátsága. Egy kicsit sikerül a gondolataimat is elterelnem, most, hogy vele nevetek nem érzem azt minden pillanatban, hogy bárcsak a föld alá süllyedhetnék szégyenemben és fájdalmamban.
- Olyan hamar elrepül ez a néhány hónap, hogy észre sem veszed. Használjátok ki az időt, amíg még ketten vagytok. A baba születése után minden másképp lesz. Félsz? Mármint...ettől az egésztől, a szüléstől, az anyaságtól... Őszintén tisztelem a nőket amiért arra adják a fejüket, hogy egy egész életen át neveljenek valakit, amiért képesek lemondani a saját igényeikről, mert a gyerekeiké fontosabb lesz. Gondolkodtam már én is a családalapításon, de azt hiszem nem vagyok még felkészülve rá, azt hiszem nekem ez még korai lenne, és hát a jelen felállásban ami a házasságomat illeti egy gyerek érkezése csak rontana a helyzeten. Belőlem nem válna olyan jó anya, mint amilyen a barátnőm lesz, sőt az sem biztos, hogy jó ötlet lenne anyává válni. Talán nem is nekem való. Gondolataim menetéből újra barátnőm rángat vissza a valóságba, rámosolygok és őszintén hálás vagyok amiért időt szakított rám, és amiért Trist is tiszteletben tartja az ittlétem és inkább később jön haza.
- Pedig a babakocsi színe nagyon fontos, nem is értem mi baja. nevetek fel és szinte látom magam előtt, ahogy esténként ülnek a kanapén, Trist éppen filmet nézne, de Viv folyamatosan újabb és újabb kérdéssel bombázza, mint például, a babakocsi, a falak színe, az első rugdalózó mérete, névötletek és a többi. Örülök, hogy boldog és, hogy a házassága is rendben van. Megérdemli, hogy olyan élete legyen amilyent csak szeretne.
- Név, cím, telefonszám és már megyek is seggbe rugódjam azt az apóst. kacsintok barátnőmre és bár talán ez egy kicsit merész kijelentés, de azért szívesen elbeszélgetnék vele és elküldeném a francba amiért ennyit bántja a barátnőmet. Sokat panaszkodott Viv, hogy nem érti mi baja lehet az öregnek, és néha éreztem úgy, hogy szívesen vernék értelmet a fejébe. Mit képzel magáról, hogy így bánik Vivi-vel.
Újra és újra kortyolok az italból, arcom elkomorodik és mintha már nyoma sem lenne az előbbi jókedvemnek. Tényleg félek, hogy a házasságom tönkremegy, hogy a szívem becsap és életem során talán még soha nem voltam ennyire összezavarodva. Nem így akartam és úgy érzem, hogy a talaj egyre jobban mozog a talpam alatt, elveszítek mindent ami fontos az életemben és ez túl nagy fogás nekem, félek nem birkóznék meg vele.
- Nem, nem beszéltem vele. Most...most egy szállodában lakom. Átmenetileg. vonom fel a vállam. A veszekedésünk után úgy éreztem, hogy nem bírnék hazamenni és ő sem keresett, nem kérte, hogy menjek haza, menjek vissza hozzá. Újratöltöm az időközben kiürült poharam és nagyot kortyolok az italból. Könnyeim úgy folynak végig az arcomon, mintha parancsot teljesítenének, mintha az lenne az elsődleges célja az életüknek, hogy eláztassák az arcomat és ruhámat. Barátnőm ölelésébe fúrom magam és néhány percig csak zokogok, mint egy kisgyerek, nem vagyok képes megszólalni. Elhúzódok Viv-től, hogy kortyolhassak az italba, erre van szükségem, nyugtató szavainak és az alkohol édes kettősének hatására.
- Tudja, elmondtam neki. Nagyon-nagyon kiakadt, soha életembe nem láttam még ilyen dühösnek. És csalódottnak. Leginkább csalódottnak. Egyszerűen kurvának nézett. Mármint, nem mondta ki szó szerint, de utalt rá. Én meg kiakadtam, felpofoztam és azóta nem jártam otthon. ismét behörpintem a pohár tartalmát. Miért ennyire megértő velem Viv?
- Azt hiszem én mindkettejükbe szerelmes vagyok. Létezik ilyen? Ez lehetséges? Ami megvan Fredben az hiányzik Francóból és amit szeretek Francóban az hiányzik Fredből. Kettejükből kellene egyetlen férfit gyúrni. Istenem...mibe keveredtem bele. Két testvért egymás ellen fordítottam. pedig én tényleg nem ezt akartam, soha nem szórakoznék senki érzéseivel.
Az alkoholtól már szédelgek és eléggé zsibbad a fejem, így jár az aki nem bírja és mégis iszik. És még az első üveg sem fogyott el.
- Mit csináljak? teljesen tanácstalan vagyok és azt hiszem ezt barátnőm láthatja is, ha az arcomra néz.

■ ■ Zene ■ ■ remélem megfelel  hug ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
134
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


✥ Szeretettel Viviana Kaplan tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Csüt. Feb. 22, 2018 11:08 pm


Cece & Viv


Minél idősebb leszek, annál többször jövök rá, hogy mi emberek bizony nem vagyunk egyformák. Mindenkinek más és más a sorsa, de azt hiszem soha senkinek nem lehet szimplán egyszerű az élete. Mindannyiunknak át kell mennie és meg kell tapasztalnia olyan dolgokat, amelyek építik őt emberileg és alakítanak a személyiségén. Van aki gyerekkorában tapasztalja meg, és vannak akik felnőtt korukban. És bizony a házasság is éppen olyan dolog, mint a sok-sok különböző emberi sors. Nincs két egyforma. Cece és én tudunk úgy beszélgetni a férjeinkről, mint ahogyan szokásunk is: egyszerűen kibeszélve a hasonló tulajdonságaikat. Viszont abban, hogy a házasságainkat hasonlítsuk össze, valószínűleg sokkal kevésbé lennénk sikeresek.
- Ó, tudom, már így is félelmetes, hogy ennyi idő eltelt - mondom mosollyal az arcomon, miközben visszagondolok arra, hogy milyen volt egyáltalán rájönni, hogy terhes vagyok. Azt hiszem az a nap volt életem egyik legboldogabbika. Bele sem merek gondolni milyen lesz az a nap, amikor megérkezik a kis trónörökös. - Rettentően félek! - Szemeim elkerekednek, miközben bólintok néhányat, csak hogy megerősítsem a kijelentésemet. - Iszonyatosan félek, hogy rossz anya leszek és fogalmam sem lesz mit kell csinálnom. Hiába olvasok el hatezer könyvet erről, úgysem fogom azokból megtanulni. - És sajnos édesanyám sem él már, aki segíthetne nekem az első hetekben. Az apósommal ellentétben azonban Tristan anyukája rettentő kedves velem és már akkor megígérte, hogy segít nekem, amikor elmondtuk nekik, hogy terhes vagyok és unokájuk fog születni. - A szüléstől talán kicsit kevésbé félek, még nem meséltek róla rémtörténeteket, szóval.. - Finoman megvonom a vállaimat. Hiszen a szülés már a kezdetek kezdete óta egy természetes, sokak szerint a női lét egyik legcsodálatosabb élménye. Igyekszem ilyen és ehhez hasonló pozitív gondolatokkal élni, amin reményeim szerint a hamarosan bekövetkező valós élmény sem fog sokat változtatni.
- Ugye? - Együtt nevetek barátnőmmel. Le sem tudnám tagadni a jókedvemet. Ezért is szeretek annyira vele lenni. Nincs is jobb annál, mint amikor leülünk megbeszélni mindent, ami a szívünket nyomja, vagy amit szeretnénk megosztani egymással. Szó sem lehet nálunk féltékenységről, vagy rossz érzésekről. Úgy érzem, ha Ceceről van szó, bármit elmondhatok neki és támogatni fog. Mint ahogyan ez fordítva is ugyanolyan igaz lenne.
- Ugyan, azért annyira nem vészes - mondom halkan, és igyekszem egy mosolyt erőszakolni az arcomra, hogy legalább kicsikét úgy tűnjön, mintha az igazat mondanám. Sosem értettem miért nevet ki a férjem, amikor megpróbálok füllenteni nekem, de azóta szerencsére elmondta, hogy rettenetesen csinálom, Ő pedig azért nevet rajtam. - Valahogy majdcsak sikerül vele megbirkóznom. - Igyekszem határozottra fogni a hangomat, valamilyen szinten magam is elhinni, hogy amit mondok, majd be is fog teljesülni, bármennyire is szeretnék valójában egyszerűen sírni - habár jól tudom, hogy ez nagyrészt a terhességnek és a felborult hormonjaimnak köszönhető.
- Egy szállodában? Cece! - Amikor belekaptunk ebbe a témába, bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly a helyzet közötte és Fred között. Átölelem őt, hogy igyekezzem megnyugtatni, és hogy érezhesse, hogy legyen szó akármiről, én támogatni fogom őt. Amikor zokogni kezd, az én szívem is összetörik kicsit és nagyon össze kell szednem magam, hogy a hátát simogatva én ne kezdjek el sírni. Ki is tudná bántani az én gyönyörű barátnőmet? Mindenképpen beszélned kellene vele. Lehet, hogy most nem akarsz, de hidd el, hogy akár az egészet is megoldhatja, ha nyugodtan megbeszélitek ezt. A csend rettenetes büntetés tud lenni - mondom komolyan, saját tapasztalatból beszélve. De azt hiszem más is tudná igazolni a szavaimat. Hát nem esne bárkinek rosszul, ha olyasvalaki nem beszélne vele, akit rettenetesen szeret? Sok mindent el tudok képzelni Fredről, de azt, hogy ne szeretné a feleségét, nem.
- Persze, hogy indulatosak voltatok mindketten, ez érthető. De akkor sem szabadott volna olyasmit mondania neked... - megrázom a fejem. Úgy érzem nehezen találom a megfelelő szavakat, mert bármennyire is próbálom megérteni a helyzetet, úgy érzem Cece férjének nem szabadott volna olyasmiket mondania. Egy férfi sok mindent megtehet, de hogy a saját feleségét kurvának nevezze...
- Persze, hogy lehetséges - mondom halkan és aprót bólintok. - Ráadásul ikrekről van szó, olyanok mint két tojás. Persze hogy ami az egyikükben megvan, az a másikból hiányzik és fordítva. - Habár nem tudom milyen lehet Cecenek, de a magyarázat olyan egyszerű. Ezt pedig senki nem róhatja fel neki.
- Lassíts kicsit a borral, még a végén megfájdul a fejed - szólok rá kedvesen és megsimítom a kezét. Ha nem lennék terhes, akkor valószínűleg én is ittam volna és hasonló állapotban folytatnánk le ezt a beszélgetést. De így fáj nézni, hogy a barátnőmnek nem sikerül lenyugtatnia a pattanásig feszült idegeit, én pedig egyszerűen nem akarom, hogy megtörjön. Segíteni akarok neki.
- Először mindenképpen beszélned kell Freddel. Nyugodt körülmények között, nem dühöngve. Tudnia kell, hogy szereted. És meg kell neki mondanod, hogy mit érzel Franco iránt. Bármi legyen is az.


avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
36
● ● karakter arca :
jules hough


✥ Szeretettel Cécile Romily tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Pént. Márc. 30, 2018 6:19 pm

To My Bestie


Most igazán sajnálom, hogy nem jut több időm a barátnőmre, pedig ha valaki akkor ő tényleg megérdemli, hogy olyan barátnője legyek amilyenre igazán szüksége van. Én mégis önző vagyok, mégis sokszor bújok ki a találkozók alól, és bár nem azért csinálom, hogy megbántsam, egyszerűen csak mindig közbejön valami más, munka vagy éppen a házasságommal való problémák. Ezennel ünnepélyesen megfogadom magamnak, hogy több időt szánok a barátságunk ápolására. Elmegyek vele babaruhákat nézegetni, vagy átjövök csajos, sírós filmeken lelkizni, vagy bármit amihez kedve van. Megfogom kezét miközben beszél és rámosolygok.
- Teljesen természetes, hogy félsz életem, de hidd el minden rendben lesz. Nagyszerű anya lesz belőled és a kisfiad imádni fog. Hiába olvasod el a világ összes gyereknevelésről szóló könyvét a félelem benned marad. De ne feledd el, hogy az anyai ösztön belénk van kódolva, pontosan tudni fogod, hogy mire van szüksége a babádnak. Talán fölösleges minden bátorítás, fölöslegesek a szavak, de tényleg komolyan gondolok mindent amit mondok, hiszem és tudom, hogy nagyszerű anyja lesz a gyereknek és a kiskrapek igazán boldog lesz, hiszen egy nagyon klassz és menő anyukája van.
- Általában az anyósok szokták megkeseríteni a menyeik életét, úgy tűnik nálatok ez másképp működik. Igazából nem is értem, hogy milyen gondja lehet veled, szerintem soha nem is adott esélyt arra, hogy igazán megismerjen. Szereted a fiát, gondoskodsz róla, támogatod, hű feleség vagy és nemsokára egy unokával is megajándékozod, mit akar még? Mi nem tetszik neki? Komolyan érthetetlen számomra, az említett após viselkedése, hiszen Vivnek olyan simulékony természete van, alapjáraton kedves mindenkivel nehezen tudom elképzelni, hogy valaha olyant tett volna ami miatt az apósa örök háborút hirdetett ellene. Hangom elcsendesedik, a mosolyom eltűnik az arcomról, némán kortyolok a vörös italba, ami egyre vészesebben fogy a pohárból és az üvegből egyaránt. Soha nem voltam egy nagy ivó, Viviana is pontosan tudja, hogy milyen kevés alkohol elég ahhoz, hogy a fejembe szálljon, most viszont úgy érzem, hogy a gondjaimmal nem tudok egyedül megbirkózni. Szükségem van az alkohol nyújtotta mámorra ahhoz, hogy beszélni tudjak róla, ahhoz, hogy ne fájjon annyira mindaz ami most velem történik.
- Nem volt hová mennem, és azok után amiket a fejemhez vágott nem voltam képes hazamenni vele. Térre volt szükségem és időre. A szüleimhez nem mehetek haza így is nehezen fogadták el, hogy Fred a férjem, hogy sokkal idősebb nálam, ha hazaállítanék azzal, hogy valószínűleg el fogunk válni hallgathatnám a „mi megmondtuk” monológot. Könnyeim csendesen folynak végig arcomon, hiába próbáltam erősnek tűnni és visszatartani a sós cseppeket egyszerűen elgyengültem. Jól esik egy olyan emberrel beszélni aki megért, aki nem ítél el amiatt amit érzek, amilyen gondolatok kavarognak a fejemben. Ha tudtam volna, hogy a házasságom ilyen fordulatokat fog venni akkor soha nem mondtam volna igent, hiszen mennyivel boldogabbak voltunk a házasságunk előtt. Tudatában vagyok annak, hogy részben miattam haldoklik a kapcsolatunk, de úgy érzem, hogy nem helyes Fred részéről, hogy a felelősséget megpróbálja egyedül rám hárítani. Azon végzetes nászéjszakán ő is jelen volt, ő sem mondott nemet az öccsének, ő is cinkosa volt és ő is belement a játékba.
Intésérére visszafogom magam, és az éppen a számhoz emelt poharat visszateszem az asztalra. Igaza van, már így is éppen eleget ittam, valószínűleg a fejfájás már elkerülhetetlen, de nem szükséges, hogy még rosszabbul érezzem majd magam holnap reggel.
- Hogyan mondhatnám el neki, hogy szeretem a fivérét? Hogy úgy érzem mindkettejükre szükségem van? Ez nem normális, ez beteges, nem lenne szabad ilyesmit éreznem, egyáltalán nem és megértem, ha dühös, én is az lennék. Jogosan. Hiába figyelmeztetett az előbb Viv, most ismét felemelem a poharat és lehúzom a tartalmát. A szoba már régen forog körülöttem, egyre nehezebben tudok gondolkodni és csak remélni tudom, hogy beszédem még érthető.
- Minden az esküvőm napján kezdődött. veszek egy mély levegőt és rápillantok a nőre. Ezt a titkot még soha senkinek nem mondtam el, de annyira nyomja már a lelkem, hogy meg kell szabadulnom a terhetől.
- A nászéjszakánkon...hirtelen, a semmiből felbukkant Franco... nyelek egy hatalmasat. - Igazából fogalmam sincs, hogy hogyan történhetett de mi...lefeküdtünk egymással. Mármint...úgy értem, hogy hármasban. Hárman töltöttük el a nászéjszakánkat. A férjemmel és a testvérével. felnevetek kínomban.
- Milyen elcseszett egy életem van mi? pillantok rá Vivre.
- Nyugodtan elítélhetsz, gyűlölhetsz, tudom, kiábrándító vagyok. Talán igaza van Frednek, cafka vagyok...

■ ■ Zene ■ ■ remélem megfelel  hug ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
134
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


✥ Szeretettel Viviana Kaplan tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Ápr. 03, 2018 9:49 pm


Cece & Viv


- Annyira remélem, hogy igazad lesz. - Halk sóhaj kíséretében mondom ki a bűvös szavakat, amelyek minden alkalommal megfogalmazódnak bennem, amikor arról van szó, hogy hamarosan anya leszek. Egyszerre a legcsodálatosabb és legfélelmetesebb időszaka ez az életemnek. Aggódhatok a babám egészségéért, azért, hogy ha megszületik mindene meglegyen, és azért, hogy olyan anyuka legyen belőlem, aki ha csak egy kicsit is, de büszke lehet magára. Anyának lenni nem egyszerű dolog és hiába mondja mindenki, hogy majd ösztönösen tudni fogom mit kell tennem... Félek tőle. Ugyanakkor tény, hogy sosem tapasztaltam még csodálatosabbat annál, mint hogy egy gyereket hordok a szívem alatt, aki már attól fogva a Tristan és az én szerelmem ékes bizonyítéka, hogy az első teszt pozitív lett.
- Ti nem akartok még gyereket Freddel? - vonom fel finoman a szemöldökeimet, miközben kérdőn pillantok barátnőmre. Vannak, akik azt mondják, hogy egy gyerek nem illik bele a házasságuk egyenletébe. De nekik fogalmuk sincs milyen érzés az a boldogsággal teli várakozás, amit már hetek óta érzek. Alig várom, hogy a kezeimben tarthassam a kisfiam.
- Ugye? - Kezdetektől fogva értetlenül állok a helyzet fölött. "Normál" esetben tényleg inkább az anyósok szoktak jelenetet rendezni. Valószínűleg abból adódóan, hogy a fiukat egy másik nőre bízni, amikor ők nevelték, terelgették és bátorították egész eddigi életükben, nos... Nehéz. Jobb esetben persze elsimulnak a felborzolt kedélyek, és a család boldog egységben létezik tovább. Rosszabb esetben meg olyan konfliktusok is kialakulhatnak, hogy  anya és fia soha többé nem lép kapcsolatba egymással. - Egyáltalán nem értem. Mert tuti, hogy csak velem van baja. Tristannal rendszeresen beszél és találkozik, bezzeg ha rólam csak egy szó esik, vagy meglát valamilyen eseményen, rögtön levegőnek néz. - Minél tovább húzódik a dolog, annál jobban idegesít. Mindenki szereti, ha szeretik, én pedig igazán nem kérek sokat azzal, hogy az apósom elfogadásában reménykedem. Már az is sokat jelentene, ha hajlandó lenne betenni a lábát hozzánk, amikor én is itthon vagyok. - A férjemet meg persze hiába kérdezem, csak néz rám a szép szemeivel és nem mond semmit. - Finoman megrázom a fejem, ugyanakkor halk nevetés is előtör belőlem, ami annak köszönhető, hogy belegondolok pontosan milyen szép szeme is van az én férjemnek. Hát lehet nem imádni őt? - Fogalmam sincs mit tehetnék még... - megvonom a vállaimat. - És az az igazság, hogy meguntam már a próbálkozást.
Egy-egy barátnős beszélgetés alkalmával ezer meg ezer téma szóba jöhet. Kezdve egy nemrég látott ruhától egészen a Cece, vagy az én házasságom bajos részleteiig. Úgy érzem, ha nem beszélhetném meg néha valakivel ezeket a dolgokat, rövid időn belül könnyen bele tudnék őrülni abba, hogy magamban tartom, ami a szívemet nyomja. És talán pont ezért igyekszem sokszor a helyzet másik oldalára is állni, megpróbálni jó hallgatóság lenni, ha a barátnőimnek arra van szüksége.
- Ide bármikor jöhettél volna, édesem. - magyarázom biztatóan. - Csak egy telefon és máris el van intézve - finoman bólintok is, miközben megsimogatom a karját. Rossz érzés őt ilyennek látni és bár figyelmeztetem, hogy az alkohollal talán kicsit lassítania kellene, ha nem akar holnap irtó erős fejfájással kelni, nem hallgat rám eléggé. Bár teljesen meg tudom érteni, én is hasonlóan reagálnék, ha Tristannal gondjaink lennének, annak ellenére, hogy sosem voltam egy nagyon ivós fajta. - Ugyan már, miért válnátok el? - A szemöldököm olyan gyorsan szalad fel a homlokomon, hogy azt sem lenne időm kimondani, hogy pukk. - Vagy Te mit szeretnél?
- Nem tudom... - Csak ebben a helyzetben döbbenek rá, hogy bizony vannak olyan alkalmak, amikor az, hogy én nem tapasztaltam még Cece-hez hasonló dolgot, bizony jelentheti azt is, hogy nem tudok neki tanácsot adni. Olyat legalábbis, amivel én ebben a helyzetben száz százalékig ki lennék segítve, biztosan nem. - De nem hagyhatjátok ennyiben. Ezt mindenképpen meg kell beszélnetek. - Állítom határozottan. Ebből nem engedek.
A kezdeti enyhe döbbenet helyét olyasfajta meglepettség veszi át, amitől egy mukkot sem tudok kinyögni. Hallgatom barátnőm szavait, és igyekszem elképzelni, hogyan is történhetett meg vele mindaz, ami miatt most a borba fojtja bánatát. A bánatot, aminek nem lenne helye az életében. Amit ha tehetnék, varázsütésre tüntetnék el a szemeiből.
- Uramisten.. Drágám! - Közelebb húzom magamhoz és átölelem, magamhoz szorítom keskeny vállainál fogva és vigasztalóan simogatom meg a hátát. - Nem vagy sem cafka, sem pedig kiábrándító. Ne is gondolj ilyeneket! - Hátrébb húzódom, megfogom a vállait és úgy tolom el magamtól, hogy a szemeibe nézhessek. - Hallod? Ne is gondolj ilyeneket! - Finoman elmosolyodom, éppen csak megrándul a szám széle, mégis derűs vagyok, amikor beszélek. Ha embert ölt volna sem tudnám elítélni őt. Mert tudom, hogy milyen is ő valójában. - Cece, Te egy elképesztően kedves, lelkiismeretes és odaadó ember vagy. Ha Fred nem látja ezt, akkor az csak az Ő vesztesége. - Szemöldökeim között finom ránc jelenik meg, amikor összevonom őket. - Az az éjszaka... ugyanúgy az ő hibájuk is. Miért lennél Te a rossz ebben a helyzetben? - nagyot sóhajtok. - Ez... - Megrázom a fejem. Nem tudom mit mondhatnék. Hiába kutatok lázasan megoldás után, nem ismerem annyira a Romily testvéreket, hogy jó tanácsot tudjak adni.  


avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
36
● ● karakter arca :
jules hough


✥ Szeretettel Cécile Romily tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Ápr. 24, 2018 7:16 pm

To My Bestie


- Nem került még szóba a gyerekvállalás. Most őszintén, Fred maga is gyerek még, szerinted elboldogulna egy nála kisebb gyerekkel? És én? Milyen anya lenne belőlem? Milyen példán mutatnék így neki? nevetek fel fájdalmasan. Néhányszor már megfordult a fejemben ugyan, hogy szeretnék gyereket, de ez a jelenlegi felállásban szinte elképzelhetetlen. Gyereket szülni egy haldokló házasságba egyszerre lenne felelőtlenség és önzőség is. A gyerek megérdemelné, hogy normális családba szülessen, szerető szülőkhöz, és nem olyan kalamajkába, mint amit én tudnék nyújtani neki. Annyira szeretnék segíteni Viv-nek, levenni vállairól az apósa által rárakott nehezéket, de sajnos azon kívül, hogy meghallgatom és megpróbálok tanácsot adni neki, mást nem nagyon tehetek. Az emberi hülyeség tényleg határtalan, el sem tudom képzelni, hogy létezhet olyan  ember, aki az én drága, melegszívű, mosolygós barátnőmre ferde szemmel néz. Én személy szerint sokat köszönhetek a barátságának és biztosan tudom, hogy ha valaki, akkor ő mindig becsületesen áll a dolgok és emberek mellé.
- Tristant hiába is faggatod. Nem hiszem, hogy olyan választ tudna adni a kérdésedre amivel egyikőtöket ne bántaná meg. Ő van középen, egyik felől az apja, a másikon pedig a felesége, szegénynek nem lehet könnyű. Igaz Tristant nem ismerem annyira jól, mint barátnőmet, de a háromszögekben sajnos túl sok tapasztalatom van, és mindig annak a legnehezebb, aki középen áll és két ember között őrlődik. Jó döntés ebben a helyzetben nincs.
- Te maradj csak önmagad, előbb vagy utóbb az öregnek is megjön az esze. Ha meg nem... érintem meg barátnőm kézfejét - Az az ő vesztesége. Nem tudja meg, hogy milyen csodálatos ember vagy. nem csak azért mondom mindezt, mert Viv a barátnőm, hanem azért a barátnőm, mert ilyen tulajdonságai vannak.
Igaza van Vivnek, le kellene állnom a borral, de ahogy mesélem neki életem nyomorúságát úgy egyre inkább szükségem van az alkoholra. Miért csúszott szét ennyire az életem? Miért történik mindez velem? Sosem szerettem volna hercegnő lenni, nem vágytam kacsalábon forgó palotára, de a mostani helyzetemet sem kívántam soha.
- Tudom életem, és köszönöm is, de ugyan, van éppen elég elfoglaltságotok, az én gondjaim nélkül is. A szálloda megfelelt a célnak. Egyre nehezebben tudok gondolkodni, az elfogyasztott alkohol mennyiség már jócskán látszik rajtam, akad a nyelvem, egyre homályosabban látok és a gondolkodás sem megy már tisztán.
- Nem tudom, van értelme egyáltalán már ennek az egésznek? Feláldoztam a fiatalságom, szeretem, de néha azt érzem, hogy a házasságunk hiba volt. Minden gond akkor kezdődött el, amikor kimondtam az igent. sóhajtva nyúlok a pohár után és emelem a számhoz, de ahogy megérzem az alkohol illatát a gyomrom fordul egyet és képtelen vagyok kiini a pohár tartalmát. Remegő kezekkel teszem vissza a poharat az asztalra. Úgy tűnik a szervezetem már küzd a további alkoholfogyasztás ellen. Azt amit az előbb elmondtam Vivnek, eddig még soha senkinek nem meséltem el. Olyan sötét foltja ez az életemnek, amit nem szívesen mesélek el bárkinek. Nem olyasmi amiről egy délutáni kávé mellett mesél az ember. Ahogy kiejtettem a szavakat a számon, szinte azonnal meg is bánom. Nem azért, hogy a sötét titkom felfedtem barátnőm előtt, hanem az attól való félelemtől, hogy ezek után más szemmel fog rám nézni. Megváltozik majd a kapcsolatunk, sőt, hirtelen az is átfut a gondolataimban, hogy meggyűlöl. Minden joga meglenne utálni, hiszen milyen épeszű ember melegedik össze az újdonsült férjével és annak testvérével a nászéjszakán. Úgy bújok Viv ölelő karjaiba, mint egy kisgyerek. Pontosan erre volt szükségem, megértésre, szeretetre és ölelésre. Olyan szorosan bújok hozzá amennyire csak tudok, és hosszú percekig csak zokogok ölelő karjaiban. Szavai hallatán, ha lehet, még inkább görcsbe szorul a gyomrom és még inkább potyognak könnyeim, eláztatva barátnőm pólóját is.
- Bűnös kellett, és én lettem az áldozat. Tudom, hogy hiba volt, de...nem egyedül az én felelősségem ami történt... pillantok rá.
- Köszönöm, hogy nem gyűlölsz... erőltetek mosolyt az arcomra és kézfejemmel letörölgetem a könnyeimet.
- Itt alhatok ma? Nem akarok ilyen állapotban hazamenni, ismét csak céltábla lenne belőlem. És bocsáss meg, hogy ennyire szétcsaptam magam...

■ ■ Zene ■ ■ remélem megfelel  hug ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
134
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


✥ Szeretettel Viviana Kaplan tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Május 15, 2018 11:52 pm


Cece & Viv


Barátnőm szavait hallgatva belegondolok, hogy milyen szerencsés is vagyok Tristannal azzal kapcsolatban, hogy mennyire van felkészülve egy gyerekre és mennyire nem. Vagy legalábbis remélem, hogy Ő már fel van készülve a kisfiunk érkezésére, tekintve, hogy az időt nem lehet megállítani, sem visszaforgatni. Amint eszembe jut a férjem, elkezd hiányozni és a gondolataim egy része minden további nélkül olyan kérdésekre kezd fókuszálódni, hogy vajon hol is van most pontosan az én egyetlen és csodálatos férjem, és látom-e még a mosolyát ma este. A gondolataim másik fele azonban csak a barátnőmé. Én pedig igyekszem gyorsan dobozba zárni a hirtelen felmerülő, férjemmel kapcsolatos gondolatokat, hogy teljes mértékben Cece-re és a témánkra tudjak koncentrálni. - Ne viccelj, nagyszerű anyuka lenne belőled! Akár most, akár évek múlva, ez benned van, nem az időtől függ. Egyszerűen csak előjön - vonom meg vállaimat finoman, miközben mondandómat próbálom értelmes mondatokba rendezni. - Fred pedig biztosan belejönne. Szerintem odáig és vissza lenne, ha a gyönyörű felesége a gyerekét várná - magyarázom mosolyogva. Lehet, hogy kicsit túlságosan is elfogult vagyok, de úgy gondolom, hogy az, ha valaki gyereket vár, egy csodálatos dolog. Újra meg újra meglepődöm rajta milyen különleges képessége is az a testünknek, hogy egy új életet alkot meg és hoz világra. Alig várom már az anyaságot, az izgatottságot pedig el sem lehetne téveszteni az arcomon.
- Igazad van - finoman bólintok néhányat, csak hogy még jobban hangsúlyozzam ezzel az egyetértésemet. Szinte nevetséges, hogy én magam képtelen vagyok ebből a szempontból megközelíteni a helyzetet, egy kívülállónak azonban olyan könnyedén sikerül. Nem is tudom mi lenne velem, ha nem lenne Cece és nem mondhatnám el neki az ilyen és ehhez hasonló gondjaimat, amelyek a szívemet nyomják. - Csak tudod attól félek, hogy ha választania kell kettőnk közül, én leszek az, akit elenged. - Érzem, hogy a torkom összeszorul, a mellkasomra pedig mintha mázsás súly költözne, szinte a levegőt is nehezebben veszem, holott semmi komoly nem történt. Néhány kimondott szó is mennyi érzelmet képes kiváltani... - Annyira félek, hogy elveszítem! - Halkan, sürgetően törnek ki belőlem a szavak. Tenni akarok ellenük és ugyanakkor tudom, hogy semmit nem tehetek. Arra vagyok ítélve, hogy egyszerűen megvárjam, hogyan alakulnak a dolgok a jövőben közöttem és az apósom között.
- Annyira édes vagy, köszönöm! - Barátnőm szavai könnyeket csalnak a szemembe, én pedig nagyon igyekszem nem engedni az érzelmeimnek és elsírni magam. Ha egy részét elcserélhetném a terhességnek, az valószínűleg ez lenne. Legutóbb már egészen odáig jutottam, hogy elsírtam magam egy rádióreklámon. Normális ez?
- Azért ha valaha hasonló történik, tényleg ne habozz nekem szólni. - Magyarázom komolyan, miközben Cece pillantását keresem. Lehet, hogy ha hasonló helyzetbe kerülök, mint Ő, én sem a barátaimhoz szaladok legelőször, így teljesen megértem a döntését. De azért remélem tudja, hogy mindig számíthat rám. - Bármikor, komolyan. - Hiszen erre valók az igaz barátok, nemde?
- Ugyan! - Meglepett pillantásom találkozik az övével. - Azért házasodtatok össze, mert szeretitek egymást. Cece, gondolj csak bele, hogy a rossz mellett mennyi pozitívat is kaptál az életedbe Freddel. Soha nem szabad elfelejteni a másik felét sem... - megrázom a fejem. - Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek.. Néha nehezebb belőle kimászni, néha meg sem kottyan. De mindig visszatér a jobb oldala, és a boldogság... Hidd el. - Meleg mosoly terül el az arcomon. Én őszintén bízom benne, hogy amikor legközelebb találkozunk, már nem egy veszekedés miatt lesz kibontva az az egy-két üveg bor, hanem azért, mert valami nagyon jó dolog történik éppen a kapcsolatukban.
- Soha nem gyűlölnélek - mondom őszintén, mindenféle kertelés nélkül. Hiszen erre valók a barátok. Hol tartana ez a világ, ha minden egyes botlásnál magára hagynánk a legjobb barátunkat?
- Persze drágám, nyugodtan - felelem halvány mosollyal az arcomon és sok-sok szeretettel a hangomban. Ki tudna nemet mondani Cece kérésének, amikor olyan, mint egy elveszett kislány, akinek egy ölelésre van szüksége? - Gyere, még meg kell néznem, hogy minden megvan-e a vendégszobában. - Felállok a kanapéról, és a kezemet nyújtom neki, hogy segítsek neki felállni, aztán együtt induljunk el a vendégszoba felé. Remélem, hogy reggel - ha enyhe fejfájással bár, de - már sokkal pozitívabban fogja látni a dolgokat és képes lesz megbocsátani önmagának, valami olyasmi miatt, ami nem csak az Ő vállát kellene, hogy nyomja.

(köszönöm <3)



avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
36
● ● karakter arca :
jules hough


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Szer. Május 16, 2018 5:25 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2092
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Közös terek ••

Tell me your secrets

Közös terek
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Villák, kúriák :: Kaplan rezidencia-