Kert és terasz
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 11:56 am ✥
✥ Yesterday at 11:30 am ✥
✥ Yesterday at 11:05 am ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:45 pm ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:44 pm ✥


Témanyitás ✥ Kert és terasz •• Vas. Jan. 28, 2018 2:21 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

******
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Jan. 28, 2018 2:43 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Welcome to Hogwarts


Mi a francot keresek itt? Anya egyáltalán ideszólt, tudja, hogy ki ez a nő? Gáz, hogy nem hogy az arca, de még a neve se rémlik? Pillantásommal lassan követem a kipufogó füstjét, ami egyre inkább eltűnik, ahogyan a kocsilámpájának a fénye is. Meg kellene végre mozdulnom, de mégse tudok. Valahogy még az se érdekel, hogy az eső miként áztatja el a kabátomat, hogy utána a ruhám is tisztavíz legyen és vékony testemhez tapadjon. Arcomból sietve próbálom meg kisöpörni vörösesbarnás tincseimet, miközben a tetejénél már megmutatja magát az ébenfeketeség is. Sietve kapom fel a bőröndömet, hogy inkább hátra hagyjak valamit, mert én nem akarok idejönni, idegenek között élni. Talán még Lili is megengedné, hogy nála lakjak rövid ideig. Hazudhatnék, hogy összekaptam anyával, nem pedig kirakott egy idegen helyen, mert hiába ez a két év, még mindig nem lett az otthonom, de igazából jelenleg egy helyet se érzek annak. Lépek egyet, mire a macskám ellenkezésképpen elkezd mocorogni, aminek köszönhetően majdnem leejtem a sárba.
- Sziamiau, igazán bírhatnál magaddal. Nem akarsz tiszta sár lenni, nem? – csak nyávog és prüszköl egyet, mire sóhajtok egyet. Jó legyen, egyszer becsöngetek, de ha nem nyit senki se ajtót, akkor elmegyünk. Tudom, már este 7 óra is elmúlt, de akkor is talán nincsenek itthon, rossz címet adott meg az anyám és vélhetően lassan már a levél is olvashatatlan lesz annak köszönhetően, hogy meg se próbáltam elrejteni az esőcseppek elől. Félénken nyomom le a csengőt, majd várok és várok.
Szinte hallom elmémben azt, ahogyan kattog az óramutatója, ez pocsék és szar ötlet. Ennél még talán a hidd alatt is jobb lehet élni. Mi van ha nem bírják a tetkósokat, vagy csak engem nem fognak itt se szeretni? Nem akarok teher lenni senkinek se. Nem lepődnék meg azon, ha itt se kellenék, hiszen már egészen megszoktam ezt az érzést, egyáltalán érzek még valamit? Csak üresség marad volna tényleg? Az emlékek magukkal rántanak és még az se tűnik fel, hogy közben kinyílt az ajtó és netán valaki beszél velem.
- Öhmm, szia! – szólalok meg sietve és vélhetően pont úgy nézek rá, aki elveszett és nem is fogott fel semmit se abból, amit netán neki mondtak. – Athena Blake , elméletileg az unokahúgod volnék. Úgy tartják, hogy te ismersz engem, már találkoztunk… Jaa, ezt meg neked küldik. – nyújtottam felé a levelet, de még mindig nem mozdultam meg, a bőrönd a lábam mellett hevert, a macskámat pedig csak még jobban magamhoz öleltem, ahogyan kicsit a kabátom alá rejtettem el az eső ellen. Fogalmam sem volt arról, hogy mi van a levélben, de gondolom hosszascsalád történet, hogy biztos befogadjanak, meg kérés, meg valami hazugság, hogy az anyám miért nem tud felnevelni, vagy legalábbis továbbá mellettem állni.

■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Kedd Jan. 30, 2018 10:43 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vagy két hete, mikor anyával beszéltem telefonon míg aludtak a lányok, szóba került az apám, mármint a vér szerinti. Bobot tekintem apámnak, ami nem csoda, hiszen az igazi apámat nagyjából kiskamasz korom óta nem is láttam egyáltalán. Furcsa volt, mert mióta kiderült, hogy ikreink lesznek, azóta nem is emlegettük, csak azon morfondíroztunk el, hogy milyen különös „ajándéka” ez az apámnak, hogy az ő genetikája miatt lettek valószínűleg ikrek a lányok. elvégre neki is volt egy ikertestvére. Anya azt mesélte, hogy a nagybátyám felesége felkereste őt. Itt vannak Párizsban, a lányával együtt, és addig-addig beszéltek míg kisült, hogy a nőnek valami miatt el kellene utaznia külföldre, de nem akarja egyedül hagyni az unokahúgomat. Anyától elkérte a címünket és a telefonszámunkat, hogy majd beszéljen velem, hogy esetleg be tudnánk-e fogadni a lányt egy pár hétre, esetleg egy-két hónapra. Jerrynek még nem említettem a dolgot, hiszen engem még nem keresett fel a „nagynéném”, így amíg nem viszket, nem vakarom alapon nem szóltam neki róla, aztán meg el is felejtettem.
Ma egészen jó napunk volt a csajszikkal eddig, annak ellenére, hogy az eső miatt egy kicsit se tudtunk kimenni a kertbe. Szeretnek a szabadban garázdálkodni, van is olyan ruhájuk, amit nem sajnálok, ha sáros vagy koszos lesz. De a játszós szoba is épp eléggé le tudta őket fárasztani, a korai ebéd után nem sokat kellett könyörögnöm, hogy elaludjanak. Alig egy órát, ami náluk egészen jó időnek számít, szóval úgy dél körül már aludtak is! Remek napom volt, sikerült kicsit rendet tennem a házban is, vacsorát is főztem, hogy a délutáni alvás alatt már én is tudjak pihenni egy kicsit. De persze ez (is) hiú ábránd két tipegő mellett, így mire a délutáni szundi ideje elérkezett, kábé ötkor addigra már szinte félig hulla voltam. De persze dolog még akkor is akadt a lakásban.
Aztán a játékokat pakolásztam a helyére, meg Dobbynak is adtam enni-inni, és már éppen leültem volna, hogy igyak egy bögre teát míg a banditáim alszanak, amikor csengettek. A lányok már bármelyik percben felébredhetnek, és olyan jól esett volna az az öt perc nyugalom!
- Ó, hogy az a…! – mormolom, miközben a kisasztalra teszem a bögrét, és az ajtóhoz igyekszem. Sajnos belerúgok az egyik kismotorba, ami egyrészt baromira fáj, másrészt hangosan csörömpöl, így aztán megtorpanok, és hallgatózok, hogy ugye nem ébredtek fel a csajszik a zajra vagy a csengőre?! Bárki is legyen, ha még egyszer csenget bizonyára megölöm. Komolyan!
De úgy tűnt, megúsztuk ébredés nélkül a zajokat, így aztán tényleg az ajtóhoz siettem, hogy megnézzem ki is érkezett hozzánk. Nem mondom, rettentően meglepődtem a lánytól. Csurom víz, kezében egy macska… először nem is tudtam hová tenni, egészen addig míg meg nem szólalt. A hangjában volt valami furcsán ismerős, pedig még biztos, hogy sosem hallottam.
- Gyere be! – mondom végül neki nagy pislogások közepette, és megvárom míg bejön az esőről. Alaposan elázott, más se hiányzik, mint hogy megfázzon! A levelet, ha felém nyújtotta akkor elveszem, de le is rakom a kis komódra. Előbb szárítkozzon meg! A macskával viszont nem tudom, hogy mi legyen, hiszen már Dobby is itt legyeskedik, így félő, hogy balhé lenne belőle amire szintén felébredhetnek a lányok.
- Szia! – köszönök végül rendesen is, és nem is titkolom, hogy milyen kíváncsi vagyok a kis rokonra! – Hozok törölközőt, addig vedd le nyugodtan a vizes ruhát és a cipőt. – már sietek is az előszobában lévő gardrób szekrényhez, hogy egy adag törölközőt vegyek elő. Jól fog jönni. Közben, gyakran felé pillantok, és kedves mosollyal az arcomon próbálom megnyugtatni, elvégre olyan arcot vág, mint akit egyszerűen csak kitettek ide ebek harmincadjára. Bár tény, hogy a bőröndje és a macska jelenléte egy kicsit furcsa, de ezzel ráérünk még foglalkozni. A kezébe nyomok egy törölközőt, majd a ház belseje felé intek.
- Gyere csak, ülj le a konyhában, gondolom átfagytál. Jól fog esni egy tea, közben pedig elolvasom a leveled is.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Szer. Jan. 31, 2018 9:56 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Welcome to Hogwarts


Nem állt szándékomban többször csengetni. Nem siettem sehova se, maximum rövid ideig nem fogok kikelni az ágyból. Nem tudtam, hogy pontosan mit is keresek itt, de sok jóra nem számítottam, hiszen valahogy a családról szóló remek mesék nálam eléggé hamar szertefoszlottak, míg végül ebben a pillanatban teljesen meg nem semmisült. Nem vártam sokat, igazából semmit se. Talán azt, hogy ha ki is nyílik valami csoda folytán az ajtó, akkor is majd becsapják, amint meglátnak. Tudom bizalmatlan és szánalmas vagyok, de szerencsére a gondolataimba senki se lát bele, így pedig ott legalább nem kell hazudnom önmagamnak se. Vizes tincseket simítottam ki éppen arcomból, amikor megjelent egy személy, pedig már azon kezdem el gondolkozni, hogy leüljek-e a lépcsőre, vagy inkább keressek máshol menedéket. Szavak nehézkesen törtek a felszínre, de legalább sikerült megszólalnom, majd várakozóan nézni a nőre. Azt hiszem a szeplőinken kívül nem sok mindenben hasonlítottunk jelenleg. Szemünk színe? Talán, de innen nem láttam jól.
Habozok amikor beljebb invitál, de végül a macskámat jobban magamhoz öleltem, a bőröndömet felvettem és elindultam befelé. Kíváncsian pillantottam végig az előtérben, kibújtam a cipőmből, de a kabátomat magamon hagytam, hiszen úgyis már bőrig áztam, tök mindegy, hogy rajtam marad-e vagy nem. Mondanám, hogy ne fáradjon, de máris eltűnik. Nem mozdulok meg, mintha csak félnék bármihez is nyúlni, vagy csak ha el akarnék futni, akkor biztos akarnék lenni abban, hogy sikerülni is fog. Elveszem a törcsit, majd követem őt a konyhába. Leülök az egyik székre, és a macskát az ölembe rakom. Ő csak leheveredik és meg se mozdul. Ő volt az egyetlen olyan „személy” az életemben eddig, aki nem akart hátat fordítani nekem, vagy legalábbis nem tette meg.
- Miért érzem úgy, hogy nem vagy meglepődve? Mintha számodra nem is lennék idegen, vagyis inkább az, hogy itt vagyok? – teszem fel végül a kérdést, miközben ismerős vonások után kutatok. Mintha tényleg csak a rokoni hasonlóságot akarnám felfedezni kettőnkben. – Ha nem gond, akkor inkább nem öltöznék át. Vélhetően a táskámban lévők is eláztak, és nem szeretek más előtt öltözni. – mondom sietve mielőtt még furábbnak gondolna. Nem szerettem senki előtt se levenni már a ruhámat, nem volt ez másképpen tesi előtt se, ha éppen nem volt felmentésem, mintha csak apám tettének köszönhetően valójában részben megutáltam volna a testemet is, idegennek érezném. – A levél szerintem elázott, de anyám beszélt veled igaz? Nem hirtelen felindulás volt az, hogy ideküld. Megtervezte és nekem adta csak be, hogy ez amolyan mentőöv, vagy mi a franc. – nem csendült valami szeretetteljesen a hangom, de mégis mit kéne éreznem?  Apámtól se tudott megvédeni, annyi időn át fel se tűnt neki, hogy apám rabolt el, hogy az a férfi aki mindennap hazament hozzá, az mit tesz a lányukkal. Most meg? Most meg hátat is fordít neki. Igazi anyának való jellem. Többet inkább vissza se jöjjön.

■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Szer. Jan. 31, 2018 4:19 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jerry még nincs itthon, a lányok pedig alszanak. Kész kánaán is lehetne, de általában mindig pont ilyenkor lök le Dobby egy vázát, vagy hív fel telefonon valamelyik rokon, esetleg a drága párom telefonál haza, hogy keressek meg neki valamit amit itthon felejtett. Szóval, pihenni, nyugalomban, egyedül... szinte sosem tudok. Ezért sem lep meg annyira a csengő hangja, bár tény, hogy elég hangos.
A lány akit az ajtóban találok bőrig ázott, és első pillantásra inkább tűnne utcákon tengődő fiatalnak mint a rokonomnak. De elég ránéznem, és látom benne az apám vonásait. Ha jól emlékszem a pletykákra, ő még nálam is jobban gyűlöli a saját apját, így ennek (valószínűleg) ő sem örül épp úgy aogy én se tapsolok a kék szemekért és a szeplőimért, amit tőle örököltem. Látom, hogy kicsit mintha tartana valamitől, talán a visszautasítástól. Behívom hát a házba, hogy odabent beszéljük meg a dolgokat.
Látom, hogy minden igyekezetem ellenére is bizonytalan, a mozdulatai is ezt sugallják, pedig hát tőlem aztán igazán nincs miért tartania. Nem szoktam embereket enni reggelire se vacsorára, így nincs mitől tartania. Annak viszont örülök, hogy követ a konyhába. Dobby közben azt hiszem megijedhetett a másik bársonytalpútól, mivel úgy eltűnt mint ha sose lett volna az előszobában. Valószínűleg a lányok szobájába menekült, és lefeküdt a fotelban.
Megvárom amíg leül a konyhában az egyik székre, addig újabb adag vizet teszek fel a forralóban. Leülök vele szemben, és először csak csendesen nézem őt néhány másodpercig. Hát így állunk, azt hiszi, hogy én is az ellensége vagyok.
- Tudtam, hogy érkezni fogsz, csak azt hittem, hogy előtte azért majd jön egy telefon. De egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Azt hiszem, még egészen apró baba voltál amikor utoljára láttalak. - jegyzem meg, és nem teszem hozzá, hogy ő volt az első baba akit a kezembe fogtam.
Oldalra biccentem a fejem, majd megvonom a vállam egy kicsit. Ha nem akarja levenni a kabátját se, akkor ülhet felőlem abban is, nálunk demokrácia van. Majd csak rájön, hogy nálunk aztán senkitől se kell félnie, Jerry is előbb harapná le a kezét mint hogy minket bántson. Szerintem. De ezt mondjuk tapasztalatból mondhatom, hiszen éveken át hisztériáztam, és egyszer sem tett ilyesmit, sőt még a kiabálásig is nehéz volt eljuttatni.
- Én is szégyellős vagyok. - zárom rövidre a témát, és elé teszek egy dobozt amiben különböző teafüvek vannak, és egy üveg mézet is. - De ha beteg leszel, az csak neked lesz rossz. Ha minden ruhád vizes lett, kereshetünk neked valami szárazat, a többit pedig betesszük a szárítógépbe. - nem csinálok ebből ügyet, az ő korában én is utáltam ha valaki meg akarta mondani, hogy mit csináljak.
Aztán a következő szavaival tényleg sikerül meglepnie. Hát, neki még annyit se mondtak el erről az egészről mint nekem?! Király, mondhatom ez fantasztikus! Nem azért, mert nem fér el és nem is azért mert nem látom szívesen, hanem mert a hangjából és az arcából ítélve frankón kitették itt a ház előtt, és ki tudja visszajönnek-e egyáltalán érte. Ki képes ilyesmire?! Lehetetlenség lenne elrejteni a döbbenetemet.
- Én azt hiszem egy egészen más történetről van tudomásom mint neked. - töltök a bögréjébe vizet, és megvárom míg elkészíti magának a teát, addig a saját bögrémből iszogatok. A macskával szemezgetek, helyes jószágnak tűnik, de amíg ennyire a gazdájához bújik addig meg se próbálok haverkodni vele.
- Én amondó vagyok, hogy beszéljük meg, hogy mit is lehet tenni ebben a helyzetben, aztán ha felébredt Molly és Katie akkor körbe vezetlek a házban és megmutatom a szobádat. - egészen higgadtan beszélek vele, mintha mi se történt volna. Mert nem fogom az utcára tenni, hiszen a rokonom!
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Szer. Jan. 31, 2018 5:31 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Welcome to Hogwarts


Fogalmam sem volt, hogy mit kéne gondolnom az angyali fürtökkel megáldott lányra. Nem rémlett, nem csak ő, de még arca se, mintha sose láttam volna. Igaz, sok családiképet se láttam életem során, mintha a család kettészakadt volna. Vajon az ő apja hasonlóan őrült volt, mint az enyém? És anyám vajon mit adhatott be neki, amiért ők befogadnak? Vagy csak szimplán ilyen Teréz anya effektusa van és mindig mindenkin segíteni akar? Hirtelen magam sem tudtam, hogy mi lenne jobb, ha utóbbi lenne igaz, vagy inkább anyám csak remekül tudna hazudni. Talán a hazugság egy fokkal jobb lenne, mert nem vágyom semmi álszentségre, vagy arra, hogy a nyakamba lihegjen a túlzott szeretetével. Egy szoba elég és kösz, felejtsük is el kábé egymást.
- És ennek most örülnöm kellene? Én azt se tudom, hogy ki vagy. Soha életemben nem hallottam rólad, de vélhetően anyám ezt nem említette igaz? – ő sose felejt, emlékszik minden rokonra és képes bárkit előkeríteni. Félelmetes ilyen téren, de arra képtelen volt, hogy hosszabb ideig észre se vegye, hogy pont amiatt veszítette el a legkisebb gyerekét, akit minden este a karjaiba zárt és ki tudja még mi. Felfordul még a gyomrom is. Nem volt ellenséges a hangom, inkább rideg, mint akit tényleg nem érdekel ez az egész dolog. Nem akarok lelkizni, nem vagyok jó benne, hiszen inkább azt tanultam meg, hogy miként is zárjam el az érzéseimet mások elől. Számolj el eddig, számolj el addig. Csessze meg az a idióta doki!
- Megleszek így is, de köszönöm. – még a fejemet is megrázom. Sziamiau megmoccan az ölembe, a pillantása a másik nőre vándorol, de inkább csak még inkább hozzám bújik, hogy alig hallhatóan dorombolni kezdjen, ahogyan hátán simítok végig. Ő legalább tényleg képes volt mindig is szeretni és ennyit arról, hogy a macskák telibe szarják az embert. Lehet inkább kutyának kellett volna születnie, de ő nem olyan volt, mint a többség. Végül kiveszek egy teafűvet és felé nyújtom halovány mosollyal az arcomon.
- Sok történetnek több variációja van, ezért se lehet legtöbb esetben, ha többen mesélik el, akkor mi is az igazság belőle. – rántom meg a vállaimat, miközben megkavarom a teámat, miután raktam bele egy kis mézet. Nem szoktam általában mézet enni, vagy bármi is rakni, mert nem szeretem. Olykor a teában voltam egyedül képes elviselni valamennyire.
- Ebben a helyzetben? Mármint mire is gondolsz pontosan? – pillantottam rá eléggé érthetetlenül, mert tényleg fogalmam sem volt arról, hogy mire gondol. – Molly és Katie? Ők valamiféle állatok, most születtek, vagy akármi? – bár elég fura lenne, ha állatok miatt nem lehetne mocorogni a házban, de elég sok bogaras ember él, így semmi sincs kizárva. Tényleg fogalmam sem volt arról, hogy vannak gyerekei. Igazából úgy éreztem magam, mint Harry érezte volna, ha nem csecsemőként rakják arra a bizonyos küszöbre.

■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Csüt. Feb. 01, 2018 12:19 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Azt hittem, hogy a konyhában egy jó tea mellett majd könnyebb lesz átrágnunk magunkat azon, hogy ki is ő és honnan pottyant hozzánk. Szívből sajnálom, hogy nem így történnek a dolgok, hiszen bennem tényleg csak a segítő szándék volt. Akárhogy is, de ez a furcsa lány az unokatestvérem, a családom tagja, és valahogy (ez biztos már az öregség jele!) nem tudom nem azt a kislányt látni benne, akit ringattam és akinek a szájába visszatoltam a cumit ha kiköpte. Azt hittem nagyon fogom majd szeretni, és vigyázhatok rá, csak hát, még nem is töltötte be a kettőt amikor a szüleim elváltak, és az apám köszönte szépen lelépett. Mi meg nem kerestük a családtagjaival a kapcsolatot, emlékszem, még az apám is azt mondta a tulajdon ikertestvéréről, hogy nem komplett. Anyámnak meg jött Bob, szóval… valahogy elveszett a kapcsolat Athenaval. Nem azt mondom, hogy pótoljuk be az elveszett időt, de ha nincs hová mennie akkor itt fog maradni és kész. Csakhogy azt el kell ismerjem, hogy nehéz jellemnek tűnik. Össze is szalad a szemöldököm akaratlanul a szavai hallatán.
- Nem is beszéltem az anyáddal, őszintén szólva senki meg se kérdezte, hogy hozzánk jöhetsz-e. – megrázom a fejem. Értem én, hogy fiatal, és szemmel láthatóan eléggé lázadó alkat, de könyörgöm! Két kisgyerekem van, nekem itt nem lesz lázongás, se durcáskodás. A családi életem az elmúlt két hónapban rázódott helyre, és így is esélyesen bevállalok nem kevés konfliktust a férjemmel miatta. Azért egy kicsit kevésbé karcos stílus jól esne.
- Ahogy gondolod. – nem fogok könyörögni neki, hogy vegye le a kabátot. Ha meg akar fázni az az ő dolga, nem szeretnék a nyakára telepedni mint valami elcseszett tyúkanyó. Inkább a macskára terelődik a figyelmem, aki a gazdájához hasonlónak tűnik. A mi Dobby-nk barátságos kis jószág, szinte mindenkihez bújik és hanyatt vágja magát. De ez a cica más, csak a gazdájával foglalkozik, mellette van.
Közben kezd összeállni a kép, hogy Athena anyja igazi manipulátor módjára különböző történetekkel etetett minket. Őt is és engem is.
- A házasságom majdnem tönkre ment a különböző történetmesélések miatt. Nem szeretem a féligazságokat. – megint megrázom a fejem. Az egyenes és őszinte beszédet szeretem. A férjem orvos, ő se szokott hazudni, én se teszem, és kifejezetten idegesít, amikor valaki ködösít. Mi értelme ennek? Aztán a következő mondata is meglep. Furcsa, hogy nem érzi semmi szükségét annak, hogy megkérdezze itt maradhat-e nálunk, és meg se próbál kedves lenni. Teljesen összezavar, és őszintén szólva az ilyen játszmázásokhoz én ilyenkor már fáradt vagyok.
- Arra gondolok pontosan, hogy a férjem, akinek már itthon kellene lennie azt sem tudja, hogy létezel. És bármennyire is szeretnék segíteni neked, ez nem csak az én házam és nem csak az én otthonom. Jerry jó ember és biztos vagyok benne, hogy nem ellenzi majd, hogy nálunk maradj, ha értelmes indokot tudunk felhozni. Ez az a helyzet, amit meg kellene oldanunk, ugyanis semmit sem tudok rólad vagy arról, hogy miért épp hozzánk jöttél. – nagyot sóhajtok. Hát ez van. Lehet, hogy most azt gondolja nem vagyok kedves, vagy azt hiszi majd mi is elküldjük vagy tudom is én. De az is tény, hogy családom van, két gyerekkel, és valahogy indokolnom kell a férjemnek azt, hogy a rég nem látott unokahúgom egyszer csak beállított hozzánk.
- Ők a lányaim, nem valami kölyök kutyák. – nevetek fel jóízűen. – Egy évesek, és éppen a délutáni szundi vége felé tarthatnak. – az órámra pillantok. Igazából már negyed órája ébren kellene lenniük, de úgy tűnik jó mélyen alszanak.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Csüt. Feb. 01, 2018 9:35 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Welcome to Hogwarts


Tudom, lehetnék kedvesebb vele. Ő nem tehet semmiről se, igazából nem is ismerem, de bármennyire is örülnöm kéne a helyzetnek mégse tudok. Egyszerűen csak egy idegen volt számomra, nekem még annyi emlékem se volt róla, mint neki lehetett rólam. Igazából abban se voltam biztos, hogy meg akarom őt ismerni, így pedig érthetővé vált az is, hogy miért vagyok ennyire ellenséges vele, vagy éppen távolságtartó. Hiszen ha valakit megkedvelsz, akkor közelebb is engeded, így újra csalódhatnék, ahhoz meg már semmi kedvem se, ahogyan a múltamba se áll szándékomba beavatni. Vajon, ha tudná, akkor miként reagálna? Sajnálna, szánalom lakozna a szemében? Nem tudom, de nem is érdekel. Senkinek se kell megtudnia.
- Az előbb még azt mondtad, hogy beszéltetek, most meg azt mondod, hogy nem. Azt hiszem elvesztettem a fonalat... – pislogok rá úgy, mint aki kicsit a másik szavaiban kételkedik. Ha nem beszéltek volna, akkor azt se tudta volna, hogy érkezem. Akkor vélhetően ennyire hamar be se jutottam volna hozzájuk, mert azt se tudja ki vagyok. Ez eléggé fura és ijesztő is, mert mi van akkor, ha szegény olyan, aki elfelejt dolgokat, pedig még nem is idős… De az meg nem a korral jár. Lehet, hogy itt se lesz jobb, vagy igen?
- Pedig nem mindig kaphatunk minden kérdésünkre választ. Nem mindig egészülhet ki a történet, hogy az igazságot felfedje. – mondom komolyan, mert nem fogok soha se beszélni arról, ami a múltamat fedi. Meséket találok ki, azt mondom apánk elhagyott, anyám meg csak csapongó lett. Utazni akar, ahogyan a testvéreimről is mindig mesék szólnak, hiszen régóta nem láttam őket. Az egész élet egy mese, és ha jól adod elő, akkor még mindenki el is hiszi. – Sajnálom, de aminek tönkre kell mennie úgyis tönkre fog menni. Sokan talán túlzottan is magasztalják a házasságot, pedig túl sok értelme nincs. – húzom el a számat, amiből sejtheti nem vagyok éppen házasságpárti. Nagyon nem vagyok az, nem is látom, hogy mi értelme ennek. Az embereket csak vakká teszi, ahogyan minden szerelem és egyéb marhaság is.  
- Én nem akarok zavarni, ha útban vagyok, akkor szívesen elmegyek. Biztosan találok olyan helyet, ahol meghúzhatom magam. Nem ismerlek, te se engem. Anyám azt mondta, hogy beszélt veletek és maradhatok, ezért hagyott itt, de tényleg talán az lenne a legjobb, ha elmennék. Nem akarok galibát okozni, vagy éppen én lenni az, aki miatt netán a házasságod megint meginogna. – egyáltalán miféle házasság az, ami képes meginogni és majdnem zátonyra futni? Ott tényleg szerethetik egymást az emberek? Fogalmam sincs, mert én eddig csak egy pocsék házasságot láttam, amit vélhetően anyám úgy él meg, hogy neki jobban fájhatott. Csessze meg, mert nem!
Amikor pedig gyereket említ, akkor még inkább csak pislogok. Nem értek semmit se. Mégis hogy hozhatott anyám egy ilyen helyre? Nem hiszem, hogy jó ötlet volt, nem hiányzik nekik az, hogy valaki sikítására ébredjenek az éjszaka közepén, vagy éppen elég csak a vágásaimra gondolni.
- Aww értem, biztosan aranyosak lehetnek, de akkor van elég gondod már az életedben. Nem hiszem, hogy még egy hiányozna. Nem tudom, hogy anyám mit mondhatott, de tényleg nem akarok teher lenni. – kortyolok be sietve a teába, hogy az legalább kicsit átmelegítsen, miközben Sziamiau továbbra is csak henyél az ölemben hozzám bújva. – És tényleg sajnálom, talán be se kellett volna csöngetnem. – rázom meg fejemet is kicsit, mert hirtelen tényleg nem tudom, hogy mi is lenne a jó és mi nem.

■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Feb. 04, 2018 9:24 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Nos, beszéltünk, de… - próbálom összeszedni a gondolataimat. Valószínűleg nem azt mondhattam eddig a lánynak mint amit szerettem volna, mert úgy tűnik csodásan félreértésbe keveredtem. – Beszéltem az anyáddal telefonon, de csak egy pár szó esett arról, hogy mivel külföldre kell mennie, valószínűleg nálunk lennél egy ideig. De se azt nem mondta, hogy mikor érkeznél, se azt, hogy meddig maradsz… sőt, valójában meg se kérdezte, hogy mit szólnánk ehhez. Azt hittem, majd még újra felhív, és megbeszéljük a részleteket.– rántom meg a vállaim tanácstalanul, miközben a teám kavargatom. Ez az igazság, és mivel tudom, hogy a „mikor jönne, mennyi ideig maradna, miért jönne pépp hozzánk” kérdések lennének az elsők amiket Jerry feltenne, ezért még vele se beszéltem meg a dolgot. Közösen szoktunk dönteni, de azért alapvetően engedni szoktam neki, bízom a döntéseiben. Szóval, ezért is kínos, hogy Athena ilyen váratlanul állított be hozzánk a bőröndjével és a macskájával, minden előzetes megbeszélés nélkül.
- A legtöbb történet nem olyan bonyolult, hogy ne lehessen elmondani féligazságok nélkül. – különös, hogy mennyire ragaszkodom én is az igazsághoz, mint a férjem. Orvos, és nem hazudik se a munkájában, se itthon. Ezért is furcsállom, hogy a lány már ilyen fiatalon ennyire rutinosan játszmázik. Nem is biztos, hogy tudni akarom, eddig miken mehetett keresztül. – A házasság megtanít arra, hogy meghallgasd a másikat, és kompromisszumot köss, ha arra van szükség. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy fantasztikus dolog, ha összekötöd az életed azzal akit szeretsz. Hullámvölgyek mindig vannak, és lesznek is, de... mindent meg lehet beszélni, és mindig van második esély, ha igazán szeretsz valakit. – mosolyodok el, mert nyilván nem érti. Valószínűleg még sosem volt szerelmes, így fogalma sincs arról, hogy a szerelemben (és a házasságban is) néha elengedünk dolgokat, megalkuszunk, a másik vágyait a magunké elé helyezzük. Én sem akartam gyereket, te jó ég, hány éven keresztül pánikoltam ha csak szóba került ez a téma! És tessék! Itt vannak a lányok, akiknél csodálatosabbat még soha nem kaptam az élettől. Hogyan is érthetné az ilyesmit egy ilyen fiatal lány?
- Mondd, miért menekülsz? – biccentem oldalra a fejem. Igen, tíz évvel idősebb vagyok nála, ráadásul Jerry mellett magamra szedtem némi angolos hidegvért a magam különös temperamentuma mellé. – Egyáltalán nem kellene így begubóznod. Segíteni szeretnék, de te még a csurom víz kabátodat se vagy hajlandó levenni, mintha a hátad közepére se kívánnád az egészet és legszívesebben már itt se lennél. Pedig én szívesen látlak. – higgadtan beszélek hozzá, ahogy a lányokhoz is szoktam. Tudom, hogy ő már nem egy kisbaba, de azt hiszem a legkevésbé sem akar nálunk lenni, a legkevésbé sem akar itt maradni. De azért teszek még egy próbát, és felajánlom, hogy beszéljük meg a dolgokat, és ha felébredtek a csajok akkor körbe is vezetem a házon, és elfoglalhatja a vendég szobát. Mire is számítottam, amikor ezt mondtam neki? A válaszán nem tudok mást tenni, mint kínomban elnevetem magam. Tényleg, nevetséges egy helyzet. Könyörögjek neki, hogy maradjon nálunk, tényleg erre vár? Mert nem fogok. Ha azt mondja van más hely is ahová mehet, nem fogom bezárni sehová, hogy ne tegye. Szabad akarata van, azt csinál amit akar, nem fogom kényszeríteni semmire sem.
- Azt hiszem, teljesen értelmetlenül próbállak meggyőzni bármiről is. – megcsóválom a fejem. – Maradj itt vacsorára, utána ha akarsz, felőlem elmehetsz. Attól, mert a mamád arra kért, hogy vigyázzunk rád, nem foglak akaratod ellenére itt tartani. Mi nem olyanok vagyunk. – a bébi őrzőből hangok szűrődnek ki, ébredeznek a kislányok. A játszós szobában, a nagy babzsákok és párnák közt aludtak el, így nem kell attól tartanom, hogy leesnek a lépcsőn vagy ilyesmi. Aztán, apró talpak csattognak a kövön, Katie totyorog ki a konyhába, miközben dörzsöli a szemét. Elé sietek, hogy ne ijedjen meg a vendégünktől, és ölbe veszem. Molly valószínűleg még húzza a lóbőrt, Katie eközben a hajamba csimpaszkodik, és a cumiját kiveszi a szájából.
- Athena, ő itt a kislányom, Katie. – mosolygok rájuk, majd ahogy a kislány a kezét nyújtja Athena felé, közelebb lépek vele hozzá.
- Szííí. – motyog álmosan. Persze, hogy a macska tetszik neki, szerencsétlen Dobbyt is ki szokta zsigerelni ez a két bandita.
- Cica, igen. De tudod, nem szabad piszkálni a cicát, mert elszalad. – adok neki egy puszit, miközben az etető székébe ültetem. – Hol is tartottunk? – nézek megint a lányra, miközben próbálom előszedni az agyamból, hogy épp miről is volt szó mielőtt közénk cseppent volna Katie. – Ja igen, a vacsora. Szereted a parmezános csirkét? – mintha mi se történt volna. Talán ha látja, hogy normálisak vagyunk, akkor itt marad. Eszemben sincs erőszakoskodni vele vagy rábeszélni a maradásra, hiszen neki kell eldöntenie, hogy hol akar lakni, elég nagylány már hozzá. De az is tény, hogy igyekszem megmutatni neki, hogy nálunk aztán nem zavarna senkit sem, és jó helye lenne. Neki és a macskának is. A kis négylábúnak előveszek egy tálkát, és töltök bele laktóz mentes tejet, majd a pultra helyezem, hogy ha akar, ihasson belőle.
- Szíí! – nyújtózik Kate a tappancsos felé, mire csak forgatom a szemem. – Szíí! – vajon Athena mit szól ehhez, hagyja, hogy a kislány megsimogassa a macskáját?
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Feb. 04, 2018 11:37 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Welcome to Hogwarts


Csendesen hallgatom, amit mond, de egy nem éppen kedves grimasz ül ki közben az arcomra. – Akkor te még nálam is jobban informált voltál. Velem csak összepakoltatott, majd kirakott itt egy levéllel, hogy neki sürgős dolga akadt, itt meg egy rokon lakik. Jó kezekben leszek. – bukik ki ajkaim között nem éppen kedvesen, kicsit talán megvető is, ahogyan az egészet mondom, de mégis miként kellene azt a nőt tisztelnem, aki olyanhoz ment hozzá, aki még a saját gyerekét is elrabolja, hogy utána bezárja és megerőszakolja? Majd pedig kirak egy helyen spontánnak álcázva, miközben nem az. – Akkor ez nem volt valami spontán dolog, mint amilyennek tűnt. Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem többé már nem fog becsöngetni. – pillantok a szőkeségre kicsit együtt érzően, de elrejtve azt a sebet, amit mélyen legbelül keletkezett bennem. Csalódtam, újra hátba szúrtak és a saját családom tette meg. Pazarr. Komolyan és akkor még elvárják tőlem azt, hogy bízzak meg másokban?
Bármennyire tahóság akaratlanul is ásítok egyet, amikor a házasságintézményét magasztalja, meg a második esélyt, meg helyre lehet hozni a dolgokat. Nem lehet mindent helyre hozni, de örülök, hogy ő még képes tündérmesékben élni, nem úgy, mint én. Nekem ez már nagyon nem megy, régóta nem létezik se tündér, se hercegek fehér lovon. Csak hazugok, csalfák és még rosszabb alakok. – Nem minden javítható meg és nem mindenki érdemel második esélyt. Sajnálom, de nem hiszek abban, amiben te. Ahogyan abban se, hogy minden ennyire mézes-mázos lenne. – rántom meg a vállaimat, mert ez van. Nem tudok ez ellen tenni. Ha szeretne ő ebben hinni, akkor meghagyom ezt neki. Nem fogom ellopni tőle, de ne várja tőlem el azt, hogy higgyek benne, mert sose fogok. A férfiak szemétalakok és nálam itt le is zárul az ő jellemzésük, kategorizálásuk.
- Nem tudom, hogy kivagy. Az anyám éppen most rakott ki egy idegen ház előtt és azt se tudom, hogy mit is keresek pontosan itt, csak azt, hogy az anyám kirakott úgy, mint mások a házikedvencüket hagyják az utcán. Ezek után meglepő, hogy ennyire begubózottam? -  kérdőn fürkészem őt. Nem volt vádló a hangom, inkább talán kicsit szomorú, mert a valódi okokat képtelen lennék elmondani. Nem akarom őt sokkolni, hogy kit is fogadott be, hogy milyen családból származom, még ha apáink elméletben testvérek is. Vajon az övé is hasonlóan őrült volt? Nem, azt kétlem, mert akkor talán ő se ilyen lenne, amilyen. Ha pedig az emberek tudják a tragédiát, akkor legtöbben elfutnak, sajnálkoznak, majd úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Szóval nem láttam értelmét már erről beszélni, ez az én titkom lesz mindig is.
- Milyenek? – érthetetlenül pislogok rá, mert nem értem, hogy mire akar célozni. Erőszaktevők? Vagy olyanok, akik másikra erőltetik az akaratukat? Az elsőt belőle nem néztem ki, a párját meg nem láttam, így nem tudhatom, de lévén pasiból lesz, így…. Azt hiszem óvatosabbá kell válnom és inkább némasági fogadalmat tenni, ha netán ő is betoppan.
Meglepetten figyelem az eseményeket, miközben azon gondolkozom, hogy vajon régebben én is ilyen lehettem? Egészen normális volt a gyerekkorom állítólag, de később minden elromlott. Vajon itt is el fog? Vagy ő nem fogja bántani a lányait? Nem tudom, de még se tudok a démonjaimtól szabadulni.
- Szia! – integetek neki idiótán, de én tuti nem fogom megfogni. Vizes is vagyok és egyébként is az egy gyerek, nem az én kezeim közé való.
Nem felelek a kérdésre, csak fürkészem őket, talán kicsit ufómódjára, mint aki nem tudja megfejteni az ő bensőséges viszonyukat, de ez meglepő? A testvéreimet elveszítettem, majd előkerültek a tragédia miatt, de amikor rájöttek, hogy milyen állapotban vagyok, akkor idővel eltűntek, most pedig anyám is kisétált az egyik ajtón és szerintem többé már nem fog visszajönni. Látom, hogy a gyerekeket miként érdekli a macska, de mégse mozdulok meg. Sziamiau se hederít rá, csak hozzám bújik, doromból alig hallhatóan, de alszik tovább, mintha nem is valaki őt akarná fogdosni. – Azt hiszem szeretem. – nyögöm ki végül kicsit kábán. Habozok, de végül felemelem a macskát és én is felállok. Suttogok neki valamit, mire ő csak hozzám dörgöli az arcát, majd a kislányra pillant, utána újra rám. Teszek feléjük egy lépést. – Szabad? – kérdezem meg és ha engedi, akkor odaadom a kislánynak kivételesen a macskámat. Nem karmol, semmit se csinál. Kicsit inkább csak figyeli az új személyt az életünkben, majd egyszerűen bevackolja ott is magát, mert nem akar zűrt. Ha nyúzza is a kislány, akkor se nagyon mozdul meg, maximum néha nyávog egyet, de nem bántja a csöppséget. Túl nyugodt a macskákhoz képest, de talán miattam vált azzá, nem tudom.
- Azt hiszem inkább átöltöznék. – Ha pedig megmondta, hogy merre is kell mennem, akkor betértem abba a helységbe, hogy kicsit rendbe szedjem magam és a bőröndömből száraz cuccot szerezzek. Pulcsi se maradhatott el, mert a tetoválásaim sokakat megijesztenek, de leginkább a köztük megbúvó régi, vagy éppen friss vágásokat nem akartam, hogy lássa. Utána mély levegőt vettem és elindultam vissza hozzájuk. Pár lépésre tőlük, az ajtóban kicsit tétován álltam meg, miközben a copfból kimaradt tincset a fülem mögé simítottam. Tudom, nedves a hajam, de ki fogom bírni. A macska amint meglátott sietve szabadult ki és futott oda hozzám. Lábamhoz dörgölődzött, mire én csak felkaptam, majd újra magamhoz emeltem. De fogalmam sem volt arról, hogy mit is kéne most mondani, vagy tenni, de talán ő majd megtöri ezt a kínos csendet.

■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Hétf. Feb. 05, 2018 1:47 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Látom rajta, hogy mennyire dühös és csalódott lett. A hangján is ezt érzem, és minden egyes szavából csak úgy árad a keserűség. Felém, az anyja felé, az egész világ felé. Hát ki képes csak úgy, lerakni a gyerekét a küszöbre?! Akármekkora gyerekről is legyen szó, szülőanya az ilyen?! Nagyot nyelek, mielőtt még megszólalnék, és igyekszem, hogy az én hangom viszont abszolút kiegyensúlyozott és higgadt maradjon, bármennyire is elítélem amit a lány anyja csinált.
- Hát, abban nem tévedett, hogy nálunk jó helyed lesz. A többiről ne is beszéljünk egyelőre. Lehet, hogy csak valami félreértés történt. – sóhajtok egy nagyot, majd inkább kortyolok a teámból. Nyilvánvaló, hogy baromira nem tévedés, de ettől még nem fogom kimondani, hogy az anyja egy mocsok szemét amiért egyszerűen… elhagyta. – Szivem, addig maradsz ameddig szükséges vagy szeretnél. – jegyzem meg, miközben arcomon a teljes és totális poker face. Senki sem tökéletes, senki sem tökéletes, senki sem tökéletes! Ezt mantrázom magamban, hiszen nekem is volt egy laza 4 évig tartó hülye picsa korszakom, próbálok nem elítélni senkit aki…
Az ég szerelmére, hogy lehetett képes az az önző tyúk egyszerűen elhagyni a gyerekét?!!!
A belsőm ordít és tombol. Anya vagyok, sőt, anya tigris, ha arról van szó! Elképzelhetetlen és mélységesen elítélendő amit az a nőszemély tett. Mélyeket lélegzek, és biztos vagyok benne, hogy a haragomból a lány fikarcnyit se érzékelt.
Amikor ásít, csak előveszem az „anyáskodó” mosolyom. Majd rájön, hogy miről beszéltem, ha megtalálja azt akit szeret. Nem mondom, hogy Jeremiah tökéletes, és azt sem, hogy minden cukormázas. Fogtunk mi már akkora padlót, hogy a kollégái képesek voltak azt hinni, hogy öngyilkossági kísérletem volt. Hogy az idegösszeroppanásomról és Jerry fél évnyi macázásáról már ne is beszéljek. De ettől még, amit érdemes megmenteni, az megér még egy próbálkozást.
- Azt gondolod, hogy az életünk rózsaszín felhőkben úszkál? – nevetek fel enyhén ironikusan – Szó sincs róla, egyszerűen csak szeretjük egymást és ezért megoldjuk a problémáinkat és nem szállunk ki a hintából csak mert jött egy gödör. – vonom meg a vállam. Tényleg nem fogok neki magyarázkodni sem, hiszen nem értheti ezeket még. Túl fiatal. És valamiért úgy érzem, hogy az eddigi élete se volt épp egyszerű vagy rózsás, így azt hiszem valóban nem tud már hinni se a mesékben, se a szerelemben. Sokkal de sokkal több mesét kellene néznie! Én is mostanában a sok Disney kornyikálásnak köszönhetően roppant érzékeny lettem és bizakodó. Vagy talán már előtte is, magamtól is ilyen hülye optimista voltam? Ki tudja.
- Nem, nem az. – pillantok rá továbbra is békésen és barátságosan. – De arra még nem gondoltál, hogy ha már így esett ez a dolog, megpróbálhatnánk valami jót kihozni belőle? Aztán ha menet közben kitalálsz valamit ami jobb, mint az, hogy nálunk legyél, még mindig elmehetsz ha azt szeretnéd. Semmi sem kötelező. – hát milyen családból jött ez a szerencsétlen gyerek, hogy így elzárja magát a világtól és azt gondolja hogy ha egyszer valahová bemegy akkor onnan többet ki se jut?! Minek néz minket, hogy majd bezárjuk és agyba főbe verjük?
- Nálunk demokrácia van, mindenki azt csinál amit akar. Ha pedig ez a többieket zavarja akkor megbeszéljük a dolgot. – vonom meg a vállam. Nyilván azt hiszi, hogy embereket darabolunk. Pedig egyáltalán nem vagyunk olyanok. Távolról sem.
Katie ébredése megzavar minket egy kicsit, de talán jobb is így. Látom, hogy Athena csak a cicát simogatja, mintha ez a kis szőrmók lenne a támasza a bajban. Ahogy köszön neki, Kate a nyakamat öleli át és bújik, szörnyen szégyellős tud lenni ébredés után. Kuncognom kell, majd adok neki egy puszit és a haját simogatom miközben a vendégünket nézi a vállamhoz bújva. Ekkor szúrja ki a macskát is, ami természetesen nagyon érdekli. Lerakom a székébe, majd az étel felől érdeklődöm, hogy szereti-e a parmezános csirkét, mert mára ezt terveztem vacsorának.
- Remek! Ha gondolod, ehetsz velünk, és akkor megismerheted az egész családot, de ha fáradt vagy és lepihennél, majd felviszek neked egy adagot. – látom, hogy össze van zavarva, de mintha egy kicsit nyitott volna felénk. Vagy csak annyira bizonytalan, hogy inkább nem ellenkezik. Bármelyik verzió is legyen, jobb mint ha begubózna.
- Persze, cicázzatok csak! – bólintok mosolyogva, miközben előveszek két cumisüveget, és egy kis babateát töltök belé, hogy majd a lányok kezébe nyomjam ha kérik. Furcsa Athena macskája, nagyon nyugodtan tűri ahogy Katie a hátát tapicskolja, a fején húzogatja apró, csoki illatú ujjait. Senki ne kérdezze miért, a kezeik szinte mindig csokoládé illatúak, ezt megállapítottam. Akkor is, ha már két hete nem ettek csokit.
- Menj csak, nyugodtan. Ha felmész a lépcsőn, és balra fordulsz a folyosó végén van egy szoba, oda le tudsz pakolni. – két vendégszoba is van az emeleten, de azt ajánlottam fel neki, amihez saját fürdőszoba is van, hogy minél kevésbé zavarjuk majd a mindennapokban. Igaz, hogy azt a szobát még nem csinosítgattam ki, csak az alapvető dolgok vannak benne (ágy, komód, ruhás szekrény, ilyesmik), viszont szép nagy és van egy kis balkonja is.
Amíg ő átöltözik, addig megjelenik Molly, őt is beültetem a székébe, hogy ne randalírozzon szabadon. Elgondolkodva támaszkodok a pultnak, miközben a telefonomat szorongatom. Felhívjam Jerryt? Vagy inkább SMS-t írjak neki? Áh, inkább az sms. Gyorsan be is pötyögöm az üzenetet.
„Az unokahugom meglátogatott minket, vacsora után megbeszéljük. Hosszú. Puszi, M.”
Vagy háromszor kitörlöm az üzenetet és újra fogalmazom, de nem tudom jobban leírni a dolgot úgy, hogy senki se kapjon frászt már a legelején. Persze, tudom, hogy nem fogja kitenni az utcára Athenat a férjem, de azt is tudom, hogy ki fog akadni. Csak az angolos hidegvérben és a jólneveltségében bízhatok, hogy megvárja majd a vacsi végét, hogy nyugodtan megbeszéljük a dolgokat ketten.
Aztán úgy tűnik Athena is végzett az öltözködéssel, mivel a cica a csajok hangos sikkantása kíséretében leugrik a pultról, és a gazdájához siet.
- Kedves macskád van. – jegyzem meg mosolyogva, miközben a csajok kezét törölgetem fertőtlenítő kendővel a macskázás után. Tudom, tudom, a macska tiszta állat, de ők meg állandóan a szájukban turkálnak. – Kérsz valamit vacsora előtt? – kiveszem a lányokat a székből, akik azonnal megindulnak a játszós szoba felé két lábon vagy kúszva. – Gyere csak! …nem lehet őket egyedül hagyni mert akkor kész a baj. – mosolygok Athenara. Ha már átértünk a másik szobába, akkor leülök egy babzsákra, és kérdőn nézek rá.
- Megmutatnád azt a levelet? Hátha megtudunk belőle valamit.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Hétf. Feb. 05, 2018 8:20 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Welcome to Hogwarts


- Nem vagyok már öt éves, hogy hazudni, vagy füllenteni kelljen erről. Mind a ketten tudjuk, hogy nincs itt semmi félreértés, vagy ha te még hinni akarsz benne, akkor felőlem lehet. – nyers a feleletem, de nem válogatom meg mindig, hogy éppen milyen selyem köntösbe is csomagoljam azt, amit mondok. Nem akartam anyámat mentegetni, vagy tagadni azt, amit csinált. Ismerem már ezt a családot, mindenki mindenkinek hatát fordít, mintha csak valamiféle fura vadhajtások lennénk és nem is egy család, akiknek össze kellene tartania. – Köszönöm, de nem értem, hogy miért vagy ennyire kedves velem. Nem sok olyan dolgot tettem, ami miatt ilyennek kellene lenned velem. De köszönöm és majd megfontolom. – van saját családja, nem hiszem, hogy egy sose ismert unokatestvér hiányozna az életéből. Főleg, hogy nagyon nem vagyok való egy normális családba. Sok minden vagyok, de az nem. Nem hiszem, hogy egyszer szeretné látni a karomon lévő tetoválásokat, vagy éppen vágásokat, amik közé olykor kerül egy-egy frissebb is. Legtöbben észre se veszik, vagy csak úgy tesznek, mintha nem is láttak volna semmit se. Bár eleve nem könnyű kiszúrni, mert legtöbb esetben hosszabb felsőt viselek.
- Talán van olyan gödör, amiből inkább kiszállni kellene. – csendül a hangom alig hallhatóan, inkább csak mormogom az orrom alatt. Ha anyám kiszállt volna időben abból a házasságból, ha nem lett volna vak, akkor talán sose történik meg ez velem, vagy éppen ha a testvéreim nem hagynak magunkra, akkor is lehet… Tudom, hogy késői gyermek voltam, de attól még. Szinte a gyomrom is felfordul, ha csak arra gondolok, hogy miként ért hozzám, a rettegés pedig még inkább elfog. Mintha csak önmagamat akarnám emlékeztetni olykor, hogy ne higgyek a másik nem ártatlanságában, vagy minden balgaságot el a „átmeneti vakságról”, amit a nők éreznek, ha szeretnek valakit.
Hallgatom, amit mond, de akkor se tartom jó ötletnek azt, hogy náluk maradjak. Nem lenne senkire nézve se jó, hiszen mit szólnának ahhoz, hogy sikítva ébredek, vagy állandóan valami fényt adna a szobámban, csak zenével a fülemben tudok elaludni és jobb, ha meg se próbálnak kihámozni a fülesből, mert akkor esélyesen tényleg jönnek a rémálmok. A csend túlzottan is ijesztő számomra, ahogyan a sötétség. S szerintem ezt már sose fogom kinőni, mint a kicsik teszik. Régebben nem rettegtem, de túl sokáig volt az otthonom a sötétség, mégse lettünk legjobb barátok, vagyis csak néha. – Rendben. – tömör válaszra futja most csak tőlem, mert mondanom kell valamit. Egy estét kibírok itt, aztán majd talán átgondolom holnap, ha végre lesz egy kis nyugtom és sikerült megemésztenem anyám tettét. Nem is kellene meglepődnöm, de mégis fáj…túlzottan fáj…
Vajon egy saját apja által elrabolt és megerőszakolt lány tetteiről akarnának beszélni? Vajon a tetteim, a gondolataim, vagy inkább a múltam árnyai miatt némulnának meg és nem tudnának hirtelen mit kezdeni vele? Tököm tudja, és nem is érdekel. Éljen a demokrácia, nem akarok sokat beszélni. – Majd megpróbálom észben tartani, de nem hiszem, hogy sok tanács gyűlésen akarnék részt venni. – nem volt kedvemre való és balszerencsére ezt nem is tudtam eltitkolni.
Túl kedves, nekem ez már sok. Komolyan, miből van ő? Csak egy kicseszett nagy kedvesség és szív? Létezik ilyen? Nem tudom, de ez már sok számomra jelenleg, nagyon nem ehhez vagyok szokva és zavar is. – Nem kell, jó lesz itt. Megismerni? Szerintem senkit se lehet egy vacsora alatt megismerni és nem is nagyon szeretek közben beszélni. – még csak az kellene, hogy faggatni kezdjenek. Nem készültem én előre semmi mesével se, mert időm se lett volna rá. Egyszerűen csak elfutnék innen, mert a múlt egyre inkább mar belülről, mert elegendő egy óvatlan pillanat és a bili máris kiborul.
A macskát odaadom, még ha nem is teljesen jószívvel, de tudom, hogy nyugton fog maradni, mert én arra kértem. Nem olyan, mint a többi macska, talán én változtattam meg ennyire, talán ő mindig is érezte azt, hogy mennyire is törött tükörre hasonlítok, mintsem egy éptükörre… Madison szavaira bólintok, majd rövid időre eltűnők, hogy utána újra a macska nálam legyen. Hívnom se kell, elegendő volt csak visszasétálnom hozzájuk.
- Köszönöm, egyébként Sziamiau a neve. – mosolyodom el haloványan, arra pedig, hogy kérek-e valamit csak megrázom a fejemet. Nem kérek semmit se, hiszen még a teát se ittam meg. Majd talán, eleve nem szoktam sokat inni. Követem őket, de habozok. Nem ülök le egyből, mintha csak nem találnám a helyet, végül inkább csak leülök a földre, közel az ajtóhoz, hátam pedig a falnak simul.
- Persze, a levél. – nyújtom felé, hiszen azt azért a biztonság kedvéért korábban magamhoz vettem, de esélyesen a legtöbb írás benne úgyis olvashatatlan, vagy csak újabb hazugság van benne arról, hogy a munkája miatt el kellett utazni és majd jelentkezik, amint tud, addig pedig köszöni, hogy vigyáznak rám. Valami ilyen lehet benne, csak kicsit jobban kifejtve a hazugságokról.
- Régóta éltek itt? – kérdezem meg óvatosan, hogy végre kicsit úgy tűnjön, mintha képes lennék nyitni is, nem csak falakat építeni, de valójában ez inkább csak semleges téma, nem olyan, amivel a falaimból bontanék le.


■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Szer. Feb. 07, 2018 12:20 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Csak bólintok, és nem válaszolok neki másként. Látom a dühét, és igazából én is rettenetesen mérges vagyok. Ha megszólalok, azt hiszem kiborulnék. Nincs rá szükség, így inkább hallgatok és figyelek. Látom, hogy összezavarodik. Aztán kimondja a szavakat amiket eddig is sejtettem. Nem érti, hogy miért vagyok kedves, nem érti, hogy miért akarok segíteni. Mert én ilyen vagyok, azért. Mert nem fogom az unokahúgom kilökni az utcára, bármennyire is ellenséges vagy össze van zavarodva, azért. Mert érzem, hogy nem volt jó élete, azt hiszem talán bántották is… Anyám is azért vált el az apámtól, mert verte őt, és egyszer még nekem is lekevert egy olyan pofont, hogy a fal adta a másikat. Miért ne lehetne Athena apja is épp ilyen idióta, vagy még rosszabb? Hiszen ikrek! Simán benne van, hogy az ő apja se épelméjű. De ahogy nekem segített Bob, anya új férje, úgy segíthetünk neki mi. Én megtapasztaltam, hogy egy kis szeretettel és sok türelemmel, át tud melegedni a páncélba zárt szív is. Naiv lennék?
- Biztosan nem emlékszel rá, de amikor kicsi voltál, és járni tanultál, az én ujjaimba kapaszkodtál. – felelem neki egy merengő mosoly kíséretében, még ha nem is valószínű, hogy érti mire gondoltam. Ahogy akkor fogtam a kezét, és nem hagytam elesni, most sem engedem el, ha csak ő úgy nem dönt, hogy nem kér belőlem. Ennyire egyszerű. Nehéz az embernek elfelejtenie ezeket a csillogó kék szemeket.
- Igen.. némelyik gödörből jobb ha inkább katapultál az ember. – bólintok, hiszen az én anyám is elvált. Mert van az a helyzet, amikor a vak szerelem nem elég, amikor helyes döntést kell hozni. A gyerekünk védelme pont egy ilyen dolog, ott nem lehet szó semmiféle lamúrról, ott az anyának kell észnél lenni. Athena mamája valószínűleg nem volt olyan erős jellem, mint az én anyám. Hiába, nevével ellentétben (Minnea) egyáltalán nem egy apróság az én anyám, és odacsap ha kell, még ha szavakkal is teszi.
- Akkor jó. Majd megszárítjuk a ruháidat is, ha esetleg eláztak volna a bőröndben, és a macskának is keresünk majd egy almot. – legalább ennyit sikerült elérni, hogy ma estére itt marad, és gondolkodik a dolgon. Azt hiszem, így lesz a legjobb, van ideje megnyugodni.
- Ez nem olyan mint valami kerekasztal beszélgetés. – vigyorodok el, hogy megnyugtassam. Egyszerűen csak annyiról van szó, hogy ha esetleg hangosan hallgatná a zenét mikor a lányok alszanak, megkérjük rá, hogy ne tegye, vagy ha őt zavarja valami, ő is szólhat, és megkeressük a megoldást ami mindenkinek jó. Én is szeretem az édes-savanyú omlettet, Jerry meg ki nem állhatja, hát nem csinálok ilyesmit reggelire, ha itthon van, mert tudom, hogy még az illatát is utálja.
Amikor felmegy, és becsukódik mögötte az ajtó, nagyot sóhajtok. Fogalmam sincs, hogy hogyan is fogom ezt az egészet tálalni a férjemnek. Nem jó szívvel engedném el ezt a lányt, nem tudnék nyugodtan aludni, ha továbbra is ilyen sebzetten és védekezve-támadva fordulna a világ felé. Jerrynek meg kell értenie, hogy meg kell próbálnom segíteni neki. Meg fogja érteni, ez biztos.
Amikor visszatér, már kevésbé érzem a magabiztosságát, mintha attól, hogy normálisan viselkedek vele, hirtelen nem tudna mit kezdeni magával.
- Sziamiau? Kedves név. Majd összeismerkedik Dobbyval. – a mi kis kajlafülű jószágunk valószínűleg fent hempereg valahol. A játszó szobában aztán a lányok egyből neki is állnak felmászni az óriási maci plüssre, rángatják a fülét és tapicskolják sikongatások közepette. Hiába van vendégünk, a maci mindig az első, akit üdvözölnek ébredés után. Persze csak ha megbizonyosodtak róla, hogy „Appah!” nincs itthon, mert ha mégis, akkor azonnal megrohamozzák, szédületes tempóban kúszva-mászva-totyogva.
- Na lássuk! – bontom hát ki a levelet, és nekiállok elolvasni. Ahogy Athena jósolta, egy homályos mese arról, hogy el kell utaznia és nem tudja mikor jön vissza. – Hát, ettől nem lettünk okosabbak. – veszem ölbe Mollyt, aki egy mesekönyvvel érkezett. Még egy kis plüss kukac is kandikál ki belőle, alma formájú karton az egész. Megmozgatom a kukacot, mire a kislányom azonnal elkezdi csócsálni a könyvet úgy ahogy van. Jön a foga, nincs mit tenni, gyakorlatilag mindent bevesznek a szájukba ami belefér.
- Úgy két hónapja. Még van mit csinálni a házzal, sok szoba szinte üresen áll. De majd berendezem, ez a szakmám. – mosolygok Athenara. – Ha szeretnél valamit esetleg a szobádba csak szólj, vagy ha gondolod elmehetünk együtt kiválasztani pár kiegészítőt, hogy otthonosabb legyen. Persze csak ha úgy döntesz, hogy maradsz még. – nem akarok erőszakoskodni vele, ha nem akar nem kötlező maradnia. Ha viszont mégis nálunk lakik majd, szeretném ha a szobája olyan hely lenne ahová szívesen lép be.
- És te? Van valami ami érdekel, tanultál mostanáig valamit? – érdeklődök, miközben kiveszem a lány szájából a könyvet mielőtt még teljesen eláztatná a nyálával. – Van barátod, vagy valaki aki a cicán kívül kedves neked?
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Hétf. Feb. 12, 2018 9:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Welcome to Hogwarts


Nem értem, hogy miként jön ide az az időszak. Igazából nem emlékszem se rá, se a családom nagyjára, mert messzire költöztünk tőlük. Nem is érdekelnek igazán, ahogyan azt se értem, hogy minek kell most a múltat háborgatni. Nem akarom most a kezét, díjazom, hogy befogadott és sajnálom is, hogy anyám ennyire átverte őt, de nem vagyok gyereke. Több mindent éltem már azt, mint hiheti és még mindig itt vagyok. Majd munkát kell találnom, aztán talán elköltözöm, vagy egyszerűen csak neki vágok a világnak, mint egy csavargó…  
A gödröket pedig inkább hagyjuk, nem akarok arra a sötéthelyre gondolni, ahol éltem. Arra a hidegre, ami akkor ölelt körbe és mennyire rettegtem, mennyire féltem minden egyes alkalommal, vagy éppen milyen érzés volt fülemben hallani a zihálását a férfinak, vagy mennyire tört meg az, amikor ráébredtem, hogy a saját apám tette ezt velem.
- Nem szereti az almot, szobatiszta, ha ki kell mennie, akkor jelez, majd utána visszajön. – pontosan úgy, mint a kutyáknál. Néha én is azon gondolkozom, hogy nem-e rossz testbe született a macskám, de talán én tettem ennyire furává. Fura, mint a gazdája, egészen piciként találtam még az utcánkban, amikor az egyik terápia után mentünk haza. Anya nem rajongott érte, de hajthatatlan voltam, meg akartam tartani, mert talán magamat láttam benne. Elhagyatott volt, mint én mélyen legbelül. Azóta pedig szép lassan elválaszthatatlanokká váltunk.
- Biztosan, majd egyszer gondolom megtudom. – hagyom ennyiben ezt a kibeszélős dolgot. Fogalmam sincs, hogy ennek most örülnöm kellene, hogy itt ennyire figyelnek a másikra. Nem akarok figyelmet, csak egy kuckó kell, ahol meghúzhatom magam és a többi nem érdekel. Egyszerűen nem vagyok hozzászokva ehhez a túlzott kedvességhez, ami árad belőle. Sőt, már kicsit borsódzik a hátam is már tőle. Nem értem, hogy minek kell valakinek ennyire túlzásba esnie, vagy csak az a gond, hogy nagyon nem ebben nőttem már fel. Meg nem is bízom az emberekben. Talán mind a kettő, de majd csak nem lesz gond belőle, maximum megkérem, hogy vegyen visszább, mert nem a lányai vagyok.
- Harry Potter? – pillantok rá kérdőn, mert gondolom macskáról lehet szó, ha eddig egy kutya se ugatott meg minket, így másra nem tudok gondolni. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet, de majd csak nem lesz gond belőle. Igazából a macskám nem törődik túlzottan a világgal. El van a mi kis kettősünk együtt, a többiek meg le vannak ejtve, nem is kicsit. Így pedig érthető, hogy ahogyan meglát inkább egyből hozzám menekül ebből a fura a családból, mert azok, nem is kicsit. Ijesztőek.
- Kedves tőled, de nem hiszem, hogy rám kellene költenetek. Nem tartoztok semmivel se nekem, nem is ismertek. Lehet valójában egy őrült vagyok. – nem éppen a legjobb propaganda, de mégse érdekel. Zavar, hogy ebbe bele se gondol, csak a jót akarja látni. Miben nőtt fel, valami burokban? Azt látja egyáltalában, hogy a város mennyire veszélyes, vagy ő pont az a fajta nő, aki elhiszi, hogy a szeretet mindenre megoldás, mert ha igen, akkor van egy rossz hírem, hogy nem az. Nagyon nem az.
- Egyetemre járok, grafikusnak tanulok. – nem tudom, hogy mennyinek néz, de ha ő emlékszik rám, akkor könnyedén rájöhet, hogy még eléggé fiatal vagyok ahhoz, hogy teljesen dolgozzak. Tudom, vannak akik megteszik, de én inkább tanulni akartam. Elmenekülni a rajzolásban. – Rajzolni szoktam és egy barátnőm van, Lilynek hívják. Egyetemen ismerkedtünk meg. – rántom meg a vállaimat, mert azt már rábízom, hogy milyen barátnőnek is gondolja. Többnek, mint kellene, vagy tényleg csak barát barátnak. A pasikat meg inkább hagyjuk, nem akarok egyet se az életembe, tökéletes nélkül ez a világ. Azon nők, akik pedig nem tudnak nélkülük élni inkább szánalmasak voltak a szememben, mintsem hősök.


■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Hétf. Feb. 12, 2018 11:46 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Nos, ez jó hír. Tényleg különleges bársonytalpú. – jegyzem meg semleges arccal, hiszen azt mindenképp értékelem, hogy szobatiszta a macska, az pedig csak neki könnyebbség, hogy nem igényel alomtálcát. Dobby miatt nálunk van a házban, így szoktattuk mivel amikor nagy viharok voltak, olyankor nem mehetett ki a házból a kis szerencsétlen, elvitte volna a szél. Ausztráliában egészen mást jelent a vihar mint errefelé, itt ha megrezzennek a falevelek már amiatt is behúzódnak fedezékbe ahhoz képest ami nálunk volt. Szóval, Dobbynak van egy alom ahová piszkíthat.
- Remélem nem lesz rá szükség. – bólintok mosolyogva, mert tényleg így érzek. Szerintem nem lesz gond, az alapján ahogy viselkedik a háta közepére se kíván minket, így nem hinném, hogy épp ő keltene itt zavart bármivel is. Már csak Jerrynek kell rábólintania a dologra, hogy itt lakhasson, de az alapján, hogy mostanában mennyire előzékeny velem, azt hiszem nem sokat kellene érte kérlelnem. Úgy csinál mintha tartozna nekem a költözés miatt, pedig már megmondtam neki, hogy fölösleges így éreznie. Lényeg a lényeg: majd én rendezem vele ezt a vendég unokahúg témát este, ha már mindenki lepihent.
- Igen, mindketten rajongók vagyunk. A férjem nevezte el, mert szerinte épp olyan nyomorultul nézett ki amikor rátaláltunk. – nevetek halkan az emléktől. Megfürdettük mert csupa kosz volt, és úgy ázottan az alig négy hetes cica… nos, tényleg pocsékul festett. Csak két nagy szem és két kajla fül. Az ő macskája jóval nyugodtabb mint a mi szőrmókunk, mintha idomítva vagy tanítva lenne… Dobbyt nem lehet megtanítani semmire sem, mert hát „nem az eszéért szeretjük” ahogy Jerry szokta mondani. Látom, hogy valami miatt kellemetlenül érzi magát, pedig tényleg igyekszem, hogy kedves legyek vele. Mármint, alapjáraton is ilyen vagyok mindenkivel, de az ő esetében úgy érzem, hogy ezzel talán többet érhetek el mintha nagy ívben tojok a fejére. Nem akarok én anyáskodni felette, engem különösebben nem érdekel, hogy mit csinál vagy mit nem. De ettől még, ha egy fedél alatt él velünk, azt hiszem valamilyen szinten kénytelenek leszünk mind alkalmazkodni egymáshoz.
A lányok egyébként roppant barátságosak. Azt hiszem ebben rám hasonlítanak, érdeklődéssel és nyitottsággal fordulnak mindenkihez, és egyáltalán nem irigyek, megosztják a holmijaikat mindenkivel aki szimpatikus nekik. Gyakorlatilag mindenkit kedvelnek, idő kérdése csupán, hogy mikor nyitnak felé, ami azt jelenti, hogy megkínálják kajával, vagy valamivel amit előtte ők is csócsáltak. Fél szemem rajtuk, miközben beszélgetünk, és amikor Molly hoz egy kis könyvet, bábozok neki egy kicsit a plüss kukaccal. Miközben az alma formájú könyvet nyálazza, látom, hogy Athena-t nézegeti leplezetlen érdeklődéssel. Látom a kis arcán, hogy mérlegel, megkínálja-e az almás könyvvel.
- Te épp olyan lutrit vállalsz ezzel mint mi, nem tudhatod, hogy nem vagyunk-e darabolós gyilkosok vagy ilyesmi. – vonok vállat. Meg se fordult a fejemben, hogy őrült lenne. Talán hülyének néz, vagy óvatlannak, de szerintem egyik sem vagyok. Egész jó az emberismeretem, és látom, hogy valamilyen titkot cipel, de kizártnak tartom, hogy agresszív lenne vagy ilyesmi. Katie továbbra is a macival birkózik, gyakran a fenekére pottyan, de egyrészt van rajta pelus, másrészt puha szivacs szőnyeg van ebben a szobában, épp azért, hogy ha elesnének, ne üssék meg magukat nagyon. Nem aggódom érte, és emiatt cseppet se tartom magam rossz anyának. Ha hisztit csinálnék minden egyes esésből, sose tanulnának meg talpra állni. Ahogy a lányt nézem, elgondolkodok. Biztosan tolakodásnak venné, ha elkezdeném faggatni az eddigi életéről, ezért nem is teszem. Ha itt marad úgyis lesz még erre időnk.
- Már itt, Párizsban kezdted el az iskolát? – érdeklődök azért tovább. Érdekesen hangzik, még otthon én is ismertem pár grafikust. Ezek szerint kreatív, de ez egyáltalán nem lep meg. Elég csak ránézni, nem kételkedek benne, meg aztán miért hazudna? – Lily, értem. És őt hol ismerted meg, a suliban?– bólintok, és feldolgozom a kapott információt. Azt ugyan nem tudom, hogy milyen barátnő, de nem is igazán érint minket ez a dolog. Én legalábbis elfogadom a másságot is, ha arról van szó, még ha kissé furcsának is tartom. De ha őt ez teszi boldoggá… na nem mintha kapásból kinézném belőle, hogy a lányokat szereti. Eszemben sincs megsérteni ilyesfajta feltételezéssel. Ahogy ezen gondolkodok, végül Molly is szó szerint megrágta a dolgot, hogy kedvei-e a lányt, és felé nyújtja, kissé talán hevesen a könyvet amit eddig rágcsált. Csak mosolyogni tudok, és kíváncsian várom Athena reakcióját.
- Ha jól sejtem, Jerry nemsokára hazaér, és akkor vacsorázhatunk. Addig szeretnél körülnézni? – ha nekiállnánk a házban túrázni, ki tudja mikor végeznénk, mivel elég nagy és zegzugos, nem tudom mennyi idő körbe mutogatni. Közben Kate is megunta a macit, és egyenesen Athena, vagy inkább a cica felé menetel szédületes dülöngélés mellett, de még két lábon.
- Szííí! – csippantja a tűhegyes kis hangján, amitől néha úgy érzem még az üveg is megreped. – Szíí! – tapicskol az ujjaival a tenyerében, egyértelmű, hogy mi a szándéka: „megszeretgetni” a macskát, vagyis belecsimpaszkodni a szőrébe és megölelgetni a maga kezdetleges módján, ahogy Dobbyval is tenni szokta. Talán hiba volt arra szoktatni őket, hogy az állatok barátságosak és nem kell félni tőlük?! Megvárom, hogy a lány mit reagál, mert kíváncsi vagyok rá, hogy miként viszonyul a gyerekekhez. Mert hát nálunk kettő is van, és hangosak, nyálasak, tapogatnak...
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Csüt. Feb. 22, 2018 6:53 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Welcome to Hogwarts


- Szerintem Dobby igazán aranyos a filmekben. Lehet szerencsétlen, de mégis szeretnivaló. – nem néztem soha le azt a kislényt a filmekben, se a könyvekben. Inkább van benne valami, ami miatt az ember inkább imádja, legalábbis én. Talán az, hogy ő is pontosan annyira nem illik sehova, mint én. Vele se bánt kegyesen az élet, ahogyan velem se. Igaz, teljesen másképpen, de akkor is. Érdekes, hogy pont ezt a nevet kapja egy macska, de az eddig hallottak alapján nem nagyon mászkálhat ki, így legalább tuti a gazdáit se nézik hülyének, amikor a nevét kiabálják.
Figyelem azt, ahogyan a lányaival játszik, de magamat el se tudnám képzelni ilyennek. Eleve már anyának se, mert mégis mit adhatnék nekik? Egy olyan személyt, aki képes olykor a legapróbb és legtermészetesebb dolgokon is kibukni? Nem, egyáltalán nem nekem valók a gyerekek, se ez a családos cukorszirupos dolog.  Még a nem létező szőrszálaim égnek állnak, ha beleképzelem magam egy ilyen helyzetben. Sose lesz olyan, akit közel tudok igazán engedni, ahogyan kell, hiszen még Lilyvel se tettem meg. Ő se ismer teljesen és addig a jobb. Nem akarom az ő szánalmát is megnyerni magamnak., azzal már tele a nemlétező padlásom is és attól semmi se lesz jobb.
- Elég csak megnézni ezt a házat. Egy őrülté nem így festene. – hangom érzelemmentes. Nem túlzottan tud meghatni az, amit mond. Én tudom, hogy milyen egy őrült és biztosan nem vállalok akkora lutrit, mert anyám akkor nem ide küldött volna, hanem valami más rokonhoz. Arra azért ügyelt mindig is, hogy csak olyan kezekre bízzon, ahol nincs okom félni. Maximum itt attól kell, hogy a túlzott kedvesség és a szeretet kirohanásaival meg fog ölni már. Nekem ez sok, nem ehhez vagyok szokva és igazából nem is vágyom ennyi törődésre. Lehet a férje és a gyerekei ezt várják el tőle, erre vágylak, de ha ez így fog tovább menni, akkor lehet végül ettől fogok megfulladni.
- Igen, itt kezdtem. Lévén két éve költöztünk ide anyával, mert ide akart költözni, mert szép hely és társai. Kellett a változás, meg jobban fizettek neki. – pillantok rá komolyan, mert nem túlzottan van ínyemre jelenleg ez a faggatózás. Nem tetszik túlzottan, hogy ennyire kíváncsi, még akkor se, ha ez a normális dolog. – Máshol nagyon nem tudtam volna, de te mindenkit ennyire letámadsz elsőre? Faggatózol, vagy éppen a túlzott kedveségeddel megfullasztod? – csendül vélhetően nem éppen túl kedvesen a hangom, de a mai estét követően valahogy nem csoda, hogy nem tudok túlzottan kedves lenni. Kiraknak egy ház előtt, egy levéllel, aztán kiderül, hogy ez nem is annyira spontán dolog, hanem megrendezett. Biztosan most kellene örülnöm és szaltókat csinálnom, amiért egy ilyen pazar házba kerültem, de nem megy. Nem vágytam sose igazán társaságra és ezt otthon meg is kaptam. A kelleténél több időt sose töltöttünk egy légtérben anyámmal.
- Elegendő csak a szobámat megnézni, nem szokásom idegen házban járkálni. – számomra jelenleg ez a hely most az volt. Még nem tudtam az otthonomnak tekinteni. Sietve álltam fel, mintha a kislány sipákolását – mert nekem annak hatott – meg se hallottam volna. Sziamiaut szorosan öleltem magamhoz, mert most biztosan egyik se kapja meg, mert ebben a kialakult pocsék helyzetben egyedül ő volt már csak igazán mellettem, ő volt az én támaszom, hogy túléljem ezt az egészet. – Lehet inkább le is dőlnék. – tettem még hozzá sietve, de alig, hogy kiléptem volna a szobából máris hallottam azt, hogy egy másik ajtó nyílik, köszönés és közeledő léptek, mire én egyszerűen lefagytam. Ha legalább tudnám merre van a szobán, akkor elmenekülhetnék, de így csak megálltam a doromboló macskámmal a kezemben, míg vártam arra, hogy a hozadék is előkerüljön, akiért ez a szőkeség annyira rajong.

|| Gondoltam már jöhetne Jerry is. Remélem nem baj.^^


■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Feb. 25, 2018 12:05 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Mi is így gondoljuk. – bólintok halvány mosollyal az ajkaimon. – Amikor megtaláltuk, egyből meg kellett fürdetnünk mert csupa kosz volt szegény… képzelheted, ázottan, soványan, a nagy kajla füleivel! Tényleg olyan volt mint Dobby. – zárom le végül a macska történetének elmesélését. Valószínűleg számára ez nem olyan érdekes mint nekünk. A mi életünkben óriási változás volt a macska, sőt, ha belegondolok, nagyjából azzal egy időben eshettem teherbe, hogy a kis négylábú befészkelte magát a férjem kocsijába. Szóval, nekünk szerencsét hozott, hogy „macskásak” lettünk.
Kicsit játszok a lányokkal is, miközben beszélgetünk, de már annyira automatikusak ezek a mozdulatok, hogy nekem szinte fel sem tűnik. Mázlim van, tudom jól, hogy ennyi időt tölthetek velük, bevallom nem egyedül tartom rendben a házat, de ez talán nem akkora bűn. Néha meghalni se lenne se erőm se időm, szóval nem érzem túlzásnak a dolgot. Majd amikor már megint lesz lélegzetvételnyi szabadidőm, majd akkor megint én fogom rendben tartani a házat és takarítani, bár lehet, hogy akkor sem, ha netán el tudnék menni újra dolgozni. Néha hiányzik a munkám, és bármennyire is rózsaszín ködösnek tűnik az életünk, azért nem olyan. Igen, kedvesek vagyunk egymással, törődünk a családunk minden tagjával és szeretjük is egymást a párommal, meg a lányokat is, de nyilván nem vagyunk holmi ufók vagy robotok. Néha nálunk is borul a bili.
- A tengerparti házunk más volt. – vonom meg a vállam, de igaza van egyébként. Egy őrültnek nem így nézne ki az otthona, nem lenne tele családi fotókkal, nem lenne otthonos, és nem heverne minden sarokban (vagy az út közepén) néhány gyerekjáték. A lányaim kissé rendetlenek, és?!
- Különös, hogy mi is épp ide költöztünk. Lehet ebben a városban valami, ami vonzza az embert, nem gondolod? – hiszen a világ másik végéről mi is épp Párizsba jöttünk. Kicsit elgondolkodok ezen, mert érdekesnek találom. – Örülök neki, hogy mind Párizsba jöttünk, és egy kicsit annak is, hogy betoppantál hozzánk. Mostanáig kicsit idegennek éreztem a helyet, de talán ha nem csak francia szót hallhatok magam körül, akkor kellemesebb lesz. – Jegyzem meg neki mindenféle mögöttes gondolat nélkül. Kissé elkerekednek a szemeim. Arra már rájöttem, hogy van egy sajátos stílusa, de kezdem úgy érezni, hogy talán döcögős lesz a kommunikációnk. Hogy miért faggatózok? Fullasztó lennék?
- Nem akartam faggatózni. – rázom meg a fejem, majd ismét elmosolyodok. – Azt hiszem a férjem átkozott angol jómodora ragadt rám, régen hasonló voltam mint te, csak aztán eltöltöttem tíz évet egy végtelenül udvarias ember mellett… - forgatom kissé a szemeimet, mert így belegondolva valóban sokkal kedvesebb vagyok mióta Jeremiah mellett élek. Lehet, hogy neki ez sok egy kicsit, de őszintén szólva nekem ez a fajta udvariasság és kedvesség jobban tetszik.
- Rendben, a szobádat már ismered. A konyhát is láttad, a többit pedig majd apránként felfedezed ahogy kedved lesz hozzá – bólintok, és rá hagyom a dolgot. Idegen neki a hely, de éppen ebben próbáltam segíteni neki. Katie közben teljesen izgalomba jött, mert felfedezte, hogy van itt egy cica. Gőzerővel nyomul is felé, de amikor a lány feláll a cicával, azonnal inkább a fenekére tottyan. – Nem akarta bántani. Csak tetszik neki. – próbálom elmagyarázni Athenanak, hogy a lányokban aztán semmi ártó szándék nincs, és a macskájában sem tudnak kárt tenni.
Már éppen válaszolnék neki, hogy pihenjen csak le, ha gondolja vegyen egy forró fürdőt, és hol talál a szobájában törölközőt, amikor nyílik az ajtó. Mintha a lelkem egy darabkája érne haza, mindig így érzek a közelében. Hülye lennék, amiért ennyire szeretem? Mindegy is, elég csak a lányokra pillantani, akik abban a pillanatban, hogy meghallották az apjuk hangját, már meg is indulnak kifelé mászva, hiszen jelenleg még így tudnak leggyorsabban közlekedni.
- Szia! – kiáltok ki jókedvűen, hogy ne kapjon szerencsétlen párom totális sokkot amikor megpillantja az unokahúgomat. Én is felállok végre, miközben már hallom, hogy a lányok célba értek, megkaparintották maguknak az apjukat. – Gyere, bemutatlak, utána vacsorázunk! Már biztos éhes vagy te is. – indulok el az előtér felé. Mosolyogva üdvözlöm a páromat, és ha hagyja akkor még a szokásos „szia” puszit is az ajkaira cuppantom. Közben a szemeimmel és arcommal kommunikálok vele, próbálom bevetni a tíz évet ami a hátunk mögött van, hátha tud már olvasni a vonásaimban… ne kérdezzen semmit, mindent el fogok mondani. Nem akarom, hogy elijessze a lányt.
- Athena, ő a férjem, Jeremiah. Jerry, ő itt az unokahugom, Athena Blake. – mutatom be őket egymásnak sebtében, és várom, hogy vajon miként reagálnak egymásra. Ha Athena vele is durcázni fog, akkor valószínűleg számíthat további kérdésekre. Ha Jerry nem olvasott a telepatikusan küldött jelekből, vagy figyelmen kívül hagyja akkor valószínűleg kérdezni fog. Azt pedig már tudom, hogy a lány nincs jóban a kérdésekkel, így inkább csendben várok, hogy ha kell majd olthassam a tüzet.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Feb. 25, 2018 8:48 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Athena && Maddie

„Az unokahugom meglátogatott minket, vacsora után megbeszéljük. Hosszú. Puszi, M.”

Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, amikor a feleségem sms-ét olvastam, pláne annak fényében, hogy idáig arról sem tudtam, hogy lennének unokatestvérei - pedig azért mi sem tegnap ismertük meg egymást, vagy házasodtunk össze. Még volt pár óra a műszakom végéig, de időről időre csak elkalandoztak a gondolataim, hogy milyen lehet az a bizonyos unokahúg? Hasonlít Madisonra?  Ugyanolyan kis tüneményes, pöttöm, vékonyka teremtés, szőke loknikkal, kék szemekkel? Vajon ő is olyan fogékony a művészetekre? Vagy teljesen más alkat, más érdeklődéssel?
Tudom, nem lett volna szabad azon kattognom, hogy milyen is lehet, vagy hogy miért írta azt Maddie az üzenetben, hogy hosszú megbeszélni való lesz, de mégis képtelen voltam másfelé terelni a gondolataimat. Csak nem a városba költözött ő is, és beugrott meglátogatni? Vagy itt él a családjával és most jutott el hozzá a hír, hogy mi is itt lakunk egy ideje? Vagy csak világot látni indult?
A munkaidőm végeztével általában nem szoktam elsietni a hazautat, kellemes nosztalgiával gyakorta teszek némi kis kitérőt, hogy újra felfedezzem a várost. Természetesen nem nagy, több órás sétákra kell gondolni, pusztán ha tehetem, időnként más-más útvonalon indulok haza, hisz látnivaló annyi van! Most azonban mint a nyíl, egyenesen hazafelé vezetett az utam, a lehető legrövidebb és leggyorsabb úton. Szerencsére a délutáni csúcsforgalom már egész jól eloszlott, így dugóban sem kellett különösebben sokat állni, bő fél óra, és már le is parkoltam a házunk előtti garázsbeállóra.
- Sziasztok, megjöttem! - köszöntöm őket, miután beérek a házba, majd amikor meghallom a néhány pillanatra rá már a két kis cukorborsónk is felbukkan a színen, félelmetes sebességgel kúszva-mászva felém.  Le is guggolok melléjük, egy-egy puszit nyomva az arcukra, majd mire a "nagyok" megérkeznének, már mindkettőt a karjaimban tartva indulok feléjük. Az üdvözlő puszit ki nem hagynám, még ha nem is a legegyszerűbb mutatvány úgy, hogy két kis izgőmozgó rosszcsonttal egyensúlyozik közben az ember, ám Maddie mimikáját egyszerűen nem tudom hová tenni, csak értetlenül nézek rá, hogy mit akarhat ennyire jelezni? És azt hiszem, ahogy felbukkan az unokahúga, már kezdem is érteni...
- Örülök, hogy megismerhetlek! Athena... mint a görögöknél a bölcsesség, igazságosság és művészetek istennője? - kérdezek vissza egy bocsánatkérő mosollyal az arcomon, amiért jelen pillanatban nem tudok kezet nyújtani a bemutatkozás mellé.
- Jó végre megismerni valakit Maddie családjából is. És jól látom... neked is van macskát? - akad meg a szemem a kis foltos szőrmókon, mielőtt a tekintetem újra a lány vonásaira vándorolna. Nos igen... nem mondom, hogy pont ilyennek képzeltem el, de így, jobban szemügyre véve, tényleg van hasonlóság köztük.

■ ■  edi  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Matt Czuchry


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Feb. 25, 2018 11:21 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Welcome to Hogwarts


- Hmm, akkor Harry Potter rajongok vagytok, vagy legalábbis te biztosan. – vonom le az egész történetből ezt, mintha más nem jött volna át, pedig mindent elraktározok, amit hallok, csak néha úgy teszek, mintha elkerülné a figyelmemet. Sok mindent fel lehet később használni és egyelőre még nem tudtam eldönteni, hogy jelenleg inkább kedvesnek tartom őt, vagy fullasztónak magamra nézve. Nem voltam én ehhez szokva és talán nem is viseltem túl jól már a túlzott figyelmet. Otthon eddig legalább nem kellett megjátszanom magam, most pedig egyre inkább úgy érzem magam, mint aki csapdába esett, mert ha át is lépem a bejáratiajtó küszöbét, akkor is viselnem kell a maszkot, amit már tökéletesre fejlesztettem az esetek 99%-ban. – Legalább ebben hasonlítunk, nem csak a szeplőinkben. – mert nagyon más hasonlóságot eddig nem vettem észre. Tényleg apáink ikrek lettek volna? Talán mind a ketten inkább anyánkra ütöttünk, nem tudom, de én szerencsére nem örököltem sok mindent apámtól, legalábbis ami a kinézetem illeti. A többit pedig hagyjuk, amiről nem tudnak az emberek, az legalább nekik nem fáj.
- Szerintem ez a város is olyan, mint a többi. Az emberek inkább szeretnek mindenre magyarázatot találni, ezért hiszik azt, hogy egy-egy dolog vonzza az embereket, vagy okkal történik. – rántom meg a vállaimat, mert én nem nagyon hittem ebben. Nem volt semmi különleges eddig ebben a városban. Valójában igazából pontosan annyira mostoha volt, mint eddig, vagy talán még inkább, mert most már anyám is kidobott. Pazar! Juhhu, örüljünk ennek a díjnyertes városnak! – Pedig sok külföldi van és mégis miként örülhetsz nekem? Mármint azt se tudod, hogy milyen vagyok, lehet két nap alatt megbánod, hogy befogadtatok, mert annyira idegesíteni foglak a szokásaimmal. Nem túl korai azt mondani, hogy örülsz nekem? – vontam fel kicsit kérdőn a szemöldökömet, mert lehet számára ez a normális. Számomra nem. Én nem tudom azt mondani, hogy örülök annak, hogy itt lehetek. Majd talán idővel, de lehet sose fogom ezt kimondani, de még gondolni se. Idővel eldől.
Szavaira csak bólintok, hogy honnan is fakadhat a túlzott kedvessége, de azért egy kisebb kételkedést kiül az arcomra. Tényleg pont egy férfinak köszönhető ez? Na ne, ez tuti az évezred vicces. Mit itatott vele, hogy ennyire magasztalja és odáig van érte? Nem is akarom tudni, de hogy semmit se fogok elfogadni tőle, az biztos. Mármint a drága hozadékától. A férfiak mint szemétládák valamilyen módon és ennyi. A kategóriák ezen belül nem érdekelnek. Addig jók, amíg megtartjak az 5 lépés távolságot.
- Rendben, köszönöm. – indulnék el sietős léptekkel, amikor meghallom az újabb kijelentését. Sóhajtok egyet, de még nem fordulok meg. Ő semmire se mond nemet, mindent megad a gyerekeinek? Pedig az élet se kegyes senkihez se. – Elhiszem, az egyik meg is kapta korábban, de Sziamiau nem ehhez van hozzászokva, így érthető, hogy jelenleg inkább védeném, mielőtt netán szívrohamot kap az új rajongoitól. – és még próbálok mellé egy kedves mosolyt is villantani, ami tuti nem lesz tökéletes, de legalább az igyekezet megvan. Reméljük ezt is képes díjazni, vagy csak elkönyvel furának, vagy ki tudja minek. Nem is érdekel.
Szökés pedig nem túlzottan jön össze és a vacsora dologra is egyszerűen bólintásra futja szavak helyet. Miért kellett már hazajönnie? Nem tudott volna úgy 2 perccel később jönni, amikor már a szobámban vagyok és elkerülhetjük egymást? Erőt veszek magamon és óvatosan követem a csipet csapatot. Figyelem, hogy miként bújnak apjukhoz, aminek köszönhetően legszívesebben sírva rohannék el, mert eszembe jut a saját gyerekkorom, majd a tettei is, de inkább csak jobban magamhoz ölelem a macskámat és próbálom nyugtatni magam.
- Látom valaki legalább nem fölöslegesen járt iskolába… - felelek csak ennyit, amikor a nevemet kezdi el boncolgatni, mert tényleg? Szerinte nem tudom, hogy mit jelent a nevem? Hagyjuk már, jobb szöveg nem jut eszébe? Nem lépek közelebb hozzá, inkább csak ölelem a macskámat és próbálok féket rakni a nyelvem és az elmém közé. Kell valami fal oda, mielőtt nagybaj lesz belőle.
- Legalább tudjuk, hogy továbbra se kell szemüveg, vagy netán kontaklencsés vagy, mert akkor bocsi. – vágok ártatlan mosolyt, miközben meg se mozdulok, csak a férfit fürkészem. Nem értem, hogy minek kell ő ide. Mit szerethet benne Maddie? Biztosan neki is van valami titka és rá fogok jönni, hogy mi az. Nem tudok hinni ebben az egész cukormáztam. – Jó végre? – ismétlem meg a szavait. – Ne vedd zokon, de nem is ismersz. Ez az udvariasság meg tökre felesleges. Lehet nem is fogsz bírni és akkor máris a „jó végre megismerni” dolog érvényét veszti. Ne mondj olyat, ami nem biztos, hogy két perccel később is úgy lesz. – húzom el a számat. Ennyit arról, hogy gátat építek elmém és a nyelvem közé. Megköszörülöm a torkomat. – A vacsora nem fog odaégni? – vágok be inkább valami semleges témát, mielőtt szerencsétlen unokanővéremnek kell beugrania közénk. Jobb a biztos talajon. – És köszönöm, hogy mára maradhatok. – tettem még hozzá előzékenyen, mert azért teljesen tapló se vagyok. Tényleg hálás voltam, amiért nem a híd alatt kell aludnom, a többi napot meg majd meglátjuk. Egyelőre éljük túl ezt az estét.



■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Hétf. Feb. 26, 2018 10:45 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Hát túl sok jót nem örököltem az apámtól, de ennyi is elég belőle. – prüszkölöm a szavakat kissé paprikásan a szeplőkre tett megjegyzését követően. A vér szerinti apám egy seggfej, bántotta anyát, megcsalta ki tudja hányszor, aztán még engem is felpofozott egyszer… anya akkor hagyta ott mint eb a szaharát. Az ő szerelme hála égnek csak addig tartott míg az a csótány meg nem ütött engem is, akkor felnyílt a szeme és elhagyta. Ronda válás, még rondább lelécelés – ki tudja hová. És akkor jött Bob, akit igazi apámnak tekintek, és akit nagyon szeretek, ahogy ő is engem. Neki valami bárányhimlő vagy ilyesmi miatt nem is lehetett gyereke, így kifejezetten örült neki, hogy anyának ott voltam már én, és engem nevelhetett. Talán ezért is szereti ennyire a férjemet is, szinte fiaként, sokat lógtak együtt annak idején. Ügyvéd és orvos, két jó pajti?
- Én úgy hiszem, hogy minden okkal történik. – vonom meg a vállam, de közben komoly arccal nézek rá. Igen, én tényleg hiszek ebben, de nem fogom rá tukmálni az Univerzumról alkotott nézeteimet, azoktól még Jeremiah is kiakad néha. – Jobban örülnél neki, ha azt mondanám, hogy a hátam közepére se kívánlak, és húzd meg magad? én nem ilyen vagyok. – bár mosolygok, és felhúzom a szemöldököm, azért miközben beszélek, végig az arcát figyelem. Általában kedves vagyok, még a tök idegenekkel is, és általában ők is kedvesek velem. Különös, hogy a saját rokonom ilyen ellenséges velem, amikor semmi rosszat nem tettem. Talán tényleg hülye ötlet lenne befogadni, de majd elválik az éjszaka után, hogy mennyire tudunk alkalmazkodni egymáshoz.
- A lányok sem vadállatok, és láttak már macskát. Semmi baja nem fog esni, ha elengeded. – csóválom meg a fejem, mert dramatizál. Azért szívrohamot nem okoznának az állatkának, hiszen Dobbyt se kínozták még olyan nagyon. Tudják, hogy szépen kell, nem szabad húzni a szőrét, nem szabad paskolgatni, szorongatni. Láttak már négylábút. Vajon ennyire semmit se tud a gyerekekről ez a lány, vagy csak helyből utál minket?
És közben megérkezik Jerry is, mondhatnám, hogy végszóra, de azért az egy kissé teátrális lenne. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy „épp időben”. Tényleg, ért haza ilyen korán mostanában?
Miközben Jerry ajkaira cuppantom a puszit, elveszem tőle az egyik kislányt, most így hirtelen ebben a zűrzavarban nem is tudom, hogy melyiküket. Talán Mollyt? Egy darabig hallgatom, ahogy üdvözlik egymást, Jeremiah szokás szerint udvarias és kedves, amiért végtelenül hálás vagyok neki. Amikor viszont Athena felel neki, arra gondolok, hogy remélem a férjem előveszi majd a professzionális énjét. Még a tudálékos zen-doki is jobb mint ha lemásolja a lány stílusát.
Csak kapkodom a fejem. Velem se volt valami kedves Athena, de Jerry valamiért kiverte nála a biztosítékot. Pedig csak köszönt, az ég szerelmére?!
- A vacsi időzítve van, szerintem pár perc múlva készen is lesz. – felelem, mert hála égnek sikerült olyan sütőt találni, ami az előre programozott időben bekapcsol, majd ha végzett, kikapcsol. Amennyire el tudnak néha varázsolni a csajok, jobb is így, vagy mindig szenet ennénk! Épp csak egy kicsit vágok tanácstalan arcot, és inkább a kislány haját simogatom meg.
- Megbeszéltük Athenaval, hogy mára itt maradna, és holnap majd kitaláljuk, miként tovább. – mosolygok a kedvesemre. Az anyukája is bejelentkezett hozzánk, mondhatni tartozik nekem, tekintve, hogy mennyire imádom az anyósomat. Nem mondom, hogy egy kanál víz is elég volna… víz se kell, elég a kanál. – Jerry, segítenél kérlek, választasz valami bort a csirkéhez? – mintha mi se történt volna. Valószínűleg civilizált emberek, tudnak viselkedni, a késsel és villával enni fognak és nem mást. Bár az tény, hogy ennyire még csak én teszteltem a párom idegeit, és nekem bizony néha vissza kiabált amikor megítélése szerint (szóval tényleg) hisztis voltam.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
59
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ajánlott tartalom

Kert és terasz
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Tian (Ígéret Földje)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Villák, kúriák :: Callaghan otthon-