Athena szobája
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 8:42 pm ✥
✥ Yesterday at 7:44 pm ✥
✥ Yesterday at 6:10 pm ✥
✥ Yesterday at 6:03 pm ✥
✥ Kedd Nov. 13, 2018 8:28 pm ✥


Témanyitás ✥ Athena szobája •• Vas. Jan. 28, 2018 2:21 pm

avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 04, 2018 3:49 pm

Athena && JP

>> előzmény

A távozása harmadnapján, késő délután jutottam el oda, hogy most már nem húzom tovább az időt. Ha nap közben volt is valami programja, esélyesen már hazaért azóta,  arról nem is beszélve, hogy legalább már én is a régi voltam, teljes mértékben - legalábbis ami a másnaposságot illeti. És bár megfordult a fejemben, hogy kéne valami ajándékot vinni, de abban sem voltam biztos, hogy mit. Valami olyat, amit ha hozzám vág, nem fáj annyira...? A plüss jó ötletnek tűnt, de a kis rókánál találóbbat úgy sem hiszem, hogy találnék, amit még az intézetben kapott tőlem, a csoki is olyan snassz, borral meg eszemben sem volt próbálkozni.
Végül aztán egy kis cserép virág mellett döntöttem, azt is az eladó segített választani, miután tehetetlenül nézelődtem az üzletében, majd néhány szóval felvázoltam neki, hogy amolyan bocsánatkérő ajándékot keresek, és valami virágra gondoltam. Legalább ez már megvan, még ha sokkal okosabb nem is lettem azzal kapcsolatban, hogy mégis, hogy álljak elé? Vagy mit mondjak? De bíztam benne, ha majd ott leszek, jobban jön az ihlet.
Szerencsére azt tudtam, hogy merre lakik. Igaz, még sosem jártam bent náluk, de korábban már volt, hogy hazakísértem, így legalább ezzel nem volt gond, az ő házuk az enyémhez képest kacsalábon forgó palota, minimum. A taxiból kiszállva egyből az ajtóhoz mentem, hogy bekopogjak... csengessek, vagy valahogy a bentiek tudtára adjam, hogy itt vagyok, aztán reménykedtem benne, hogy Athena fog ajtót nyitni.
Nos, nem nyert. Nem sokkal később valami korombeli férfi nyitott ajtót - miután bemutatkoztam és előadtam neki, hogy mi járatban vagyok, úgy tűnt, mint aki magában mérlegel egy darabig, hogy beengedjen, vagy inkább elküldjön a búsba, de végül aztán csak megesett rajtam a szíve és beinvitált a házba, hogy miután megszabadultam a cipőmtől meg a kabátomtól, az ügyben is segítsen, hogy a lépcsőn felsétálva az emeletre merre találom Athena szobáját.
Könnyű szerrel meg is találtam, ám mielőtt kopogásra emeltem volna a kezem, ismét elbizonytalanodtam. Tudom, innen már nincs visszaút, meg nincs hova megfutamodni, ettől függetlenül azonban akaratlanul is hallgatóztam egy kicsit, nem-e hallok valami árulkodó hangot kiszűrődni odabentről, hogy mire is számítsak. Aztán pedig, utánam a vízözön, végül csak bekopogtam, felkészülve a rám váró lavinára... meg arra, hogy végre szemtől szembe láthassam.


■ ■   nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 04, 2018 4:31 pm

Athena && JP

Aggódtam-e, hogy jól van? Nem kérdés, de attól még nem hívtam, se nem üzentem neki. Sőt, még a műterem-lakása közelébe se mentem. Egyetemen, könyvtárban vagy itthon töltöttem a legtöbb időmet. Fura volt, de valahogy még se tudtam volna a közelébe menni. Itthon pedig nem beszéltem a történekről, inkább csak próbáltam kivenni még inkább a részemet ebben a családban. Még ha a nevünk másabb is volt, attól még egy család voltunk. Ők voltak már a családom a két virgonc és zajos ikerrel együtt. Néha még most is tartok tőlük, hogy nehogy baj érje őket, amikor én vigyázom rájuk, de szerencsére a rajzolással le tudom őket foglalni. Vagy csak én rajzolok nekik, ők meg kiszínezik. A kezem néha még fájt, de már fájdalomcsillapító nélkül is egészen jól bírtam újra fogni vele ceruzát és rajzolni. Mázlimra meg Jerry se kérdezett többet a kelleténél és összevarrta pár öltéssel. Egyedül csak a kötés volt az, ami még mindig igazán emlékeztetett arra, hogy nem teljesen ép a tenyerem, vagy a néha belenyilalló fájdalom. A kötés pedig már egészen szivárványra emlékeztetett, mert a lányok úgy gondolták, hogy azt sokkal menőbb kiszínezni, mint a rajzokat. Én pedig egyszerűen hagytam nekik.
Már három nap is eltelt, ezért se gondoltam azt, hogy megjelenne itt, mert eddig se tette. Ennyit arról, hogy mennyire is akarta azt, hogy segítsek, vagy mennyire is nem gondolta komolyan azt, amiket mondott nekem. Idővel jobb lesz, úgy tartják az emberek, én ebben nem hittem és igazán nem is akartam mások társaságát keresni. Nem kell mindenkinek társ, mások is megöregsznek egyedül, én is ilyen leszek. Egy macskám már van, majd szerzek még többet, amint elköltözök innen, mert végeztem az egyetemen és elég pénzem van hozzá. A mostani munkáimból is félrerakok annyit, amennyit tudok és itt is próbálok beszállni olykor a költségekbe, ha hagyják, ami nem sokszor jön össze. Akkor legalább a felszerelésemet magamnak veszem a megkeresett pénzből.
Most is egy iskolai rajzon dolgoztam, amikor valaki kopogtatott, vagyis ezt is csak onnan tudtam, mert a macskám egyből felkapta a fejét, majd a kezemet kezdte piszkálni a mancsával, majd az ajtó felé bökött a fejével. Sietve húztam ki a fülhallgatómat, amikor meghallottam az újabb kopogást. Elmosolyodtam, hogy még mindig ennyire óvatos Jerry, pedig se nem éppen megölni akarom magam, se nem öltözök sehova se, így napközben nem lenne szükséges kopognia.
- Gyere be! – mondtam sietve és megpördültem a székkel a macskámmal az ölemben. – Igazán nem kellene mindig kopognod Jerry. Ezt már egyszer megbe… - de befejezni nem tudtam, mert pontosan az állt előttem, akire nem számítottam. Meglepettség könnyedén kiült arcomra, ahogyan a nem tetszés is. – Ha netán nem múlt volna el az alkohol hatása, akkor súgok, eltévesztetted a házszámot. – mondtam csak ennyit, mielőtt inkább visszafordultam volna a rajzomhoz, mintha még az is érdekesebb, fontosabb lenne annál, hogy itt van. Még a virág se érdekelt. Macskám is csak annyit tett, hogy az asztalra ugrott fel és méregette az ismeretlent és mintha azt hinné ő képes távoltartani tőlem a betoppanót.


■ ■   lazy pirulo  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 04, 2018 5:00 pm

Athena && JP

Ahogy meghallom a túloldalról Athena szavait, óvatosan nyitok be a szobájába, ám hamar bebizonyosodik, hogy csak azért válaszolt ilyen lelkesen, mert nem rám számított.
- Nem Jerry vagyok... - feleltem csendesen, bár erre bizonyára ő is rájött az arckifejezéséből ítélve, ami egészen gyorsan változott meg, amint megpillantott. Épp ezért nem is nagyon sétáltam bentebb a szobában, épp csak annyira, hogy az ajtót becsukhassam magam mögött, és ne legyen az egész ház fültanúja annak, ami majd most következik.
- Ha nem múlt volna el teljesen a hatása, akkor eszembe se jutott volna ide jönni. - na jó, teljesen talán ez sem igaz így, elvégre ez a fagyos hangulat is annak a hatása volt, még ha nem is közvetlenül, de tiszta fejjel biztos nem mondtam volna olyanokat, mint így, részegen.
- Nézd, Athena, szeretnék bocsánatot kérni a történtek miatt. Nem csak a pár nappal ezelőtti, hanem az elmúlt hetek miatt is. Igazad volt, nem épp így kellett volna csinálnom ezt az egészet, ahelyett, hogy megint kizártalak volna mindenből, el kellett volna mondanom, hogy miről van szó. És tisztában vagyok vele, hogy ez így édes kevés, de ettől függetlenül sajnálom, hogy a frászt hoztam rád, hogy ilyen állapotban láttál, hogy ennyi fejfájást okoztam neked, vagy épp miket vágtam a fejedhez meggondolatlanul. - vettem egy nagy levegőt, hogy aztán egy lendülettel elmondjam a mondandómat úgy, hogy ne akarjon megállítani benne. Aztán utána vagy jöhet a lavina többi része, vagy elküld a bús fenébe, de legalább nem mondhatja, hogy nem próbáltam meg, vagy megint magasról tettem erre az egészre, mert itt vagyok.
- Igaz, hogy vannak olyan napok, amikor rosszabb a hangulatom, vagy szívem szerint inkább egyedül lennék és csak festenék, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretek veled lenni, hiányozna, ha továbbra is ilyen ritkán látnánk egymást, vagy nem állnál többet szóba velem. - folytattam tovább, várva, hogy van-e bármi reakciója az eddigiekre, vagy még mindig inkább nekem hátat fordítva rajzolgat, mint ha az is érdekesebb vagy fontosabb lenne.
- Sajnálom, hogy így alakult, hogy ezt az oldalamat is megismerted, de azért remélem, hogy a későbbiekben nem ennek az egy napnak alapján akarsz majd megítélni. Vagy elítélni... - fűztem még hozzá, mielőtt a kezemben tartott virágot megemeltem volna egy kissé - Ezt neked hoztam... - tettem még hozzá sután, majd, amennyiben nem kelt fel, vagy adta bármi jelét, hogy elveszi, úgy csak a fal mellett lévő komód tetejére tettem a virágot. Talán, ha nem lesz ennyire feldúlt a látogatásom miatt, kicsit enyhít a szívén a kellemes, édeskés illat, vagy a különleges árnyalat.
- És ő lenne a sokat emlegetett macskád? Helyes állat. - mondjuk az nem túl bizalomgerjesztő, amilyen sanda szemmel néz rám, bár lehet ezt is csak én képzelem be, mindenesetre, azt hittem, a boszorkányos természete mellé valami fekete jószágot választott.

■ ■   nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 04, 2018 5:54 pm

Athena && JP

Majdnem kicsúszik a számon, hogy „Na ne mondja, még nem vakultam meg”, de úgy éreztem, hogy az arcom is eléggé beszédes volt, nem volt szükség még szavakra is mellé. Ahogyan túl sok időt se szenteltem neki, sőt, reméltem, hogy hamar lelép, hiszen pár napja kifejtette a véleményét már, de persze most se lehet minden úgy, ahogyan kellene. Neki maradnia kell és beszélnie. Rajzolást abbahagyom, de nem fordulok hátra, nem nézek rá, csak hallgatom amit mond és még mindig úgy görnyedek az asztal fölé, mintha rajzolnék továbbra is.
- Meggondolatlanul? – nevettem el magam hitetlenkedve, majd megráztam a fejemet is, miközben megfordultam. Boldogság helyett pedig szomorúság tükröződött vissza az arcomról. – Nem te voltál az egyik, aki azt állította, hogy részegen őszintébbek az emberek? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet, de továbbra se lett jobb a kezem. Sőt, akaratlanul is a kezemhez nyúltam, hogy megint a kötést piszkáljam, mint egykoron. Pedig már jóval kisebb volt, mint az első két napon. Akkor Jerry is mindent elkövetett azért, hogy véletlenül se akarjam ezt a kezemet használni. – És tudod azt nem tudom megérteni, ha valóban így érzel, akkor hogy voltál képes elhitetni velem azt, hogy szeretsz, hogy fontos vagyok számodra és nem elítélsz, hanem inkább megértesz? – csuklott el a végére a hangom, mire sietve néztem inkább a macskámra, mintsem rá. Legalább könnyeket nem ejtettem, ennyire lúzer nem voltam. Sietve ugrott az ölembe, mire én egyből simogatni kezdtem, mintha az megnyugtatna.
- Eddig se úgy tűnt, mintha hiányoznék. Sőt, inkább megkaptam azt is, hogy pár napról van csak szó, nem többről. Most megkaptad a párnapodat, az öngyilkoska nem zavart, akinek még innia se kell hozzá. – húztam el a számat, majd lesütöttem a pillantásomat. Túlzottan fájt még mindig, amiket a fejemhez vágott azon az estén. Nehezen tudtam nem komolyan venni és esélyesen az se segített, ha egyedül maradtam, akkor újra és újra átéltem azokat a momentumokat, míg a többi esemény eltörpült mellette.
- Megítélni? Nehéz úgy megítélni valakit, vagy gondolni bármit is, hogy nem kizárt, hogy csak hazudott nekünk és alkohol kellett ahhoz, hogy kimondja minek is gondol minket valójában. – nem könnyítettem meg a dolgát, az biztos, de mi értelme lett volna tagadni, hogy milyen hatással volt rám? Hogy mennyire úgy éreztem, mintha újra fuldokolnék néha, mintha újra elvágták volna a köteleket, hogy esélyesem se legyen átjutni a parton és talán anyámnak volt igaza, hogy mindenki vagy a többség maximum csak szánalomból van mellette, azért mutatják azt, hogy szeretnek és fontos vagyok számukra, mert nem vagyok az. Csak egy teher vagyok, egy romlott gyümölcs, amit mielőtt ki kell dobni. – Nem kellett volna. – meg kellett volna köszönnöm, de nem ment, ahogyan nem is mentem érte, vagy nyújtottam a kezemet. Inkább csak figyeltem, hogy miként rakja le.
- Igen, ő lenne az, aki annyi éven átsegített már és soha nem döfte belém a karmait. – álltam a pillantását és nem érdekelt, hogy miként is méregeti őt a macskám. Az állatok megérzik azt, hogy mit érez a gazdájuk, afelől meg nem volt kétségem, hogy talán érteni fogja PJ a kisebb célzást.  


■ ■    lazy  pirulo  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 04, 2018 6:38 pm

Athena && JP

- Nem kell mindent olyan komolyan venni, amit mondok. Vagy ha mégis így teszel, akkor most miért nem akarod elhinni, amit mondok? - kérdeztem vissza, miközben igyekeztem megmaradni a póker arcnál, amikor pedig megláttam, hogyan piszkálja Athena a kezén lévő kötést, nagy volt a kísértés, hogy rá szóljak, hagyja abba. Vagy épp megkérdezzem, hogy mi történt, de hiába nyitottam ki a számat, inkább visszazártam. Féltem, hogy nem tetszene, amit hallanék, és ehhez is a múltkori esthez lenne köze, annak ellenére, hogy nem emlékszem rá, hogy megvágta volna a kezét.
Csak hallgatom, amiket mond, és próbálok erőt venni magamon, hogy ne vágjak közbe, ha már ő is megadta a tiszteletet, hogy végighallgat, akkor ugyanezt én is megadom neki, még ha fájnak is a szavak, amiket hallok. Sőt, még csak a tekintetemet sem fordítom el, vele ellentétben.
- Nézd, Athena, sajnálom! Szerinted ha csak elhitetni akartam volna, és nem szeretnélek, vagy lennél tényleg fontos a számomra, akkor elmentem volna valaha is az intézetbe? Vagy ennyi időt pazaroltam volna arra, hogy meglátogassalak? Adtam volna kulcsot a házamhoz, hogy amikor csak kedved támad, bármikor elbújhass a külvilág elől? Ha nem hiányoznál, vagy bánnám a történteket, akkor szerinted most itt lennék? - kérdeztem vissza, mert őszintén? Ha tényleg igazak lennének a vádak, amiket a fejemhez vág szép sorban, akkor hülye lettem volna ennyi időt és energiát pazarolni az életemből rá. De nem így volt, és megértem, hogy dühös rám, de mégis, hogyan mit kéne mondanom vagy tennem végre, hogy higgyen nekem?
- Tényleg úgy gondolod, hogy az egészből csak annyi volt igaz, amit részegen vágtam a fejedhez? Minden más hazugság volt? - kérdezek vissza szomorúan, mert ha így van, akkor nem sok értelme van annak, hogy itt vagyok, elvégre mondhatok bármit is, úgy is csak a rosszakra hajlandó emlékezni, mindarra a megannyi jóra nem, ami korábban történt velünk. Pedig milyen cifraságokat vágott ő is a fejemhez hosszú időn át, miután megismertük egymást... Bezzeg nem hánytorgatom fel neki azóta is, mert tudom, hogy ha akkor esetleg komolyan is gondolta őket, valószínűleg ma már nem viselkedne így.
Csak egy vállvonással reagálok a szavaira, ha nagyon zavarja, akár kivághatja a kukába, miután elmentem, vagy odaadhatja az unokatesójának, bánom is én... De úgy voltam vele, hogy ártani talán nem árt, ha nem üres kézzel jövök.
- Értem. Még jó, hogy van egy ilyen az életedben. Lehet, hogy inkább nekem is be kéne szerezni valami háziállatot, valószínűleg kevesebb kárt okoznék nekik, mint az embereknek. - húztam el a számat. Mi van, ha szimplán ennyire képtelen vagyok a normális emberi kapcsolatokra? A családomból évek óta nem beszéltem senkivel, a rokonaim közül is Vero az egyetlen, aki még szóba áll velem, most Athenával is szépen elcsesztem a dolgokat... Nekem is be kéne újítani egy macskát? Vagy inkább egy kutyát?
- A történteket meg-nem-történtté tenni lehetetlenség. Mégis mit tegyek, hogy jóvá tegyem a történteket? - emeltem ismét rá a tekintetemet, valami tanácsot várva, mert amerre most haladtunk, úgy érzem, arra egyhamar nem várna megoldás.

■ ■   nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 04, 2018 7:16 pm

Athena && JP

- Mert te csak úgy képes lennél fordított esetben? – nem feleltem megint, csak egy újabb kérdést kapott a kérdésére. Egy részem hitt neki, de attól még nem tudtam feledni azokat a dolgokat, amiket pár nappal ezelőtt vágott a fejemhez. Egyszerűen képtelen voltam elfeledni, mintha kiradírozhatatlan lenne.
Szívesen a szavába vágtam volna, de nem vágytam arra, hogy újra ordítozás legyen a vége. Nem csak amiatt, hogy voltak rajtunk kívül még itthon – na jó ez is azért sokat számított -, de elég volt az az egy este. Nem szerettem ordítozni, se veszekedni, az sokkal inkább a múltra emlékeztetett. S ha már most mind a ketten végighallgatjuk a másikat és csak utána szólalunk meg, akkor egyelőre vehetek erőt magamon és legalább megpróbálhatok több erőt gyűjteni ahhoz, hogy most ne bicsakoljon bele a hangom.
- Úgy mondod, mintha az első dolgokat nem lehetne megbánni, vagy éppen azon az estét mondottak nem pont ezt bizonyítanák, hogy megbántad azt, hogy ennyi időt pazaroltál rám, hogy beengedtél az életedbe, vagy éppen, hogy kulcsot adtál. Hiszen ha nem lenne kulcsom, akkor nem lóghattam volna a kelleténél többet se a nyakadon. – vágtam rá habozás nélkül, miközben próbáltam elrejteni a fájdalmat a hangomból, ha már arcomról képtelenség volt, de a végére esélytelen volt onnan is elrejteni. Könnyedén érezhette, hallhatta, láthatta, hogy mennyire is megbántott és miként telepedtek újra vissza a démonok, amiket olyan nehéz volt hátrébb üldözni, de most mind újra itt ült és markába röhögtek, mert ők győztek végül. – Fogalmam sincs, honnan kellene tudnom, hogy itt lennél-e akkor? Nem tudom!! – haraptam a nyelvemre, mielőtt túlzottan is hangosan mondanám ki ezeket a dolgokat. Nem tudtam, csak azt éreztem, hogy azon az estén mintha egy teljesen másik férfit láttam volna, egy olyat, akit hamarabb sorolnék a családom közé, azon személyek közé azon belül is, akik szerint egyszerűbb lenne minden, ha soha nem jelentem volna meg az életükben.
- Nem, nem hiszem ezt, de azt hiszem azoknak a nagyrésze inkább mással kapcsolatosak voltak, nem pedig velem, vagy rólunk szólt. – néztem rá szomorúan, lehunytam a szememet és mély levegőt vettem, lassan fújtam ki. A kezem megremegett, ahogyan megemeltem, így sietve ejtettem vissza a macskára. Legalább addig is elrejthettem a jelét annak, hogy mennyire is nem vagyok jól.
- Biztosan kevesebb gondot okozna neked, meg nem kellene attól tartanod, hogy netán józanul is egyszer csak úgy dönt eldobja az életét. – tettem hozzá kicsit flegmán, mert talán ez volt a leginkább ami fájt. Az, hogy netán tényleg félt végig ettől, hogy újra megtenném és ennyire nem hitte el, hogy boldog voltam az elmúlt időben? Nem hitte el azt, hogy meg se fordult azóta a fejemben? Tényleg kinézné belőlem, hogy újra megtenném?
Álltam a pillantását, nem szólaltam meg, csak szomorúan fürkésztem őt és még ha legszívesebben azt is mondtam volna, hogy öleljen szorosan magához és mondja azt, hogy egyszer kitörölhető lesz ez a seb, amit ejtett rajtam, de… de képtelen voltam rá. Talán percek is elteltek mire megszólaltam, de lehet csak nekem tűnt örökkévalóságosnak.
- Emlékszel még arra, amit mondtál, de nem feleltem, mert nem voltál józan? Azt tényleg komolyan gondoltad? – néztem rá kíváncsian, mintha az érdekelne, hogy egyáltalán dereng-e neki, hogy miként kérte a segítségemet, de én józansághoz kötöttem ezt. Vajon rémlik neki? Képes lenne újra megkérni rá? Vagy akkor csak meggondolatlan volt?


■ ■    lazy  pirulo  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 04, 2018 7:52 pm

Athena && JP

- Menjek a pokolba, maga vagyok az átok, meg halagyú, meg beképzelt, beteg, ijesztő, bizarr... nem ismerősek véletlenül, Athena? Pedig mindet hozzám vágtad már, mióta ismerjük egymást, még se úgy állok hozzád, mint valami felpörgött, agresszív sündisznó. - bár, tekintve, hogy milyen jól elrontottam mindent alig néhány nap leforgása alatt, lehet, hogy mégis komolyan kéne vennem a dolgot. Talán tényleg olyan vagyok, mint valami átok, mindenkire csak bajt hozok, a többi meg... inkább hagyjuk.
- Ha azokat bántam volna meg, akkor most nem próbálnám menteni a menthetőt, hogy a későbbiekben is a nyakamon lóghass, mert túl unalmas és lenne úgy az életem, ha nem lógnál ott. - hiába érződött ki az indulat a hangjából, én igyekeztem megőrizni a hideg véremet, legalább most felnőtt módjára viselkedni kettőnk közül, ha már legutóbb annyira csúnyán felsültem vele.
- Athena... ha zavart volna, vagy nem kértem volna többet belőle, nem megmondtam volna szerinted? Vagy visszakérem a kulcsot, lecserélem a zárat, bármi, de nem így történt. - emlékeztettem rá, sőt, még mindig nála volt a kulcsom, és most sem azért jöttem, hogy visszaköveteljem tőle, hanem hogy megpróbáljuk menteni azt, amit még lehet.
Egy fáradt sóhajjal és szomorú tekintettel könyveltem el a válaszát, hogy ilyen szinten elbizonytalanítottam, hogy ilyen könnyedén leromboltam az oly nehezen megszerzett bizalmát. Ilyen az, amikor hosszú hónapok munkáját néhány perc alatt tönkre teszik.
- Mással kapcsolatosak? Mire gondolsz? - vontam fel a szemöldökömet bizonytalanul, amikor pedig kicsit másképp, de viszont hallom az ő szájából is az egyik legnagyobb sértést, amit tőlem kapott néhány nappal ezelőtt, akaratlanul is lefagyok, szinte gyomron vágnak a szavai.
- Azért remélem, azért nem kell ilyentől tartani... nem úgy néztél ki, mint aki megint fel akarja adni, de ha valami baj van, feltételeztem rólad, hogy szólnál, azok után, amilyen viszonyban voltunk. Vagy vagyunk? Leszünk? - várok némi segítséget, ő hogy látja? Én már magam sem tudom, melyik lenne a jó, vagy éppen hányadán állunk egymással, mert bár én szerettem volna, ha minden visszazökken a régi kerékvágásba, de abból kiindulva, hogy milyen ellenségesen viselkedik a másik, nem vagyok benne biztos, hogy ez olyan könnyű téma lesz. Tényleg mindent úgy elcsesztem egy felelőtlen éjszakával, hogy úgy dönt, részéről ennyi volt?
- Emlékszem. - bólintottam a szavaira komolyan - Részben ezért is vagyok most itt, amellett, hogy bocsánatot kérjek a viselkedésem miatt, de... - hallgatok el ismét, miközben a tekintetét, arcvonásait fürkésztem, a távolságtartó viselkedését - De nem tudom, hogy akarom-e mindezt úgy, hogy ennyire feszélyez a közelségem, meg szinte a homlokodra van írva, hogy alig várod, hogy eltakarodjak innen, és ismét békén hagyjalak. - közlöm a véleményemet. Csak azért ne segítsen, mert felelőtlenül megígérte, arra számítva, hogy úgy se jut eszembe élni a lehetőséggel, most meg csak púp lenne ez az egész a hátán, szánalomból segítene, csak hogy ne szegje meg az adott szavát.
- Ha ekkora tüske van benned, és ennyire taszít a közelségem, akkor inkább térjünk vissza rá később, ha már nem leszel ennyire felzaklatva a történtek miatt. Vagy inkább hagyjuk, aztán majd megoldom valahogy egyedül. - vontam vállat. Annak nem látom sok értelmét, hogy továbbra is egymást marjuk, arról nem is beszélve, hogy hogyan is tudna segíteni, ha az ő lelkében is ilyen viharok dúlnak?

■ ■   nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 04, 2018 9:11 pm

Athena && JP

- Azt hiszem nem azok után vágtam egyiket se hozzád, hogy azt mondtam szeretlek. – emeltem rá kéklő íriszeimet és az utolsószót a kelleténél kicsit jobban meg is nyomtam. Nem vártam el azt, hogy neki is ki kellene mondania, de az tény, hogy ő egyszer nem ejtette ki a száján az elmúlt hónapok alatt se. Szerintem így annyira nem meglepő, hogy még könnyebben utalt találtak maguknak a démonjaim a szavainak köszönhetően. Tudom, hogy nem kell hangoztatni, de attól még…
- Szóval csak azért kellenék, hogy ne unatkozz? – megragadtam én is a lényeget, de neki sikerült ilyen remekül kifejeznie magát, akkor még is miben reménykedett, hogy nem fogok rá lecsapni? Hogy nem fogom pocsékul érezni, hogy addig jó vagyok, amíg rám nem un, aztán majd keres mást, ha már rákapott az ízére és lesz, aki mellett még kevésbé fog unatkozni? Akiről majd nem kell olyanokat mondana, meg szégyellni se, hogy majdnem öngyilkos lett és egyedül az orvosoknak köszönhetően maradt életben, de azért nem flúgos a barátnőm.
- Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy idővel mindenki félrepakol és mindenki másképpen. – motyogtam az orrom alatt, mert nem volt kellemes bevallani, nagyon nem volt az. Egyszerűen fájt újra minden porcikám és eszembe jutott az az este is, amikor először megérkeztem ebbe a házba. Emlékszem, hogy miként rakott ki anyám is, majd hajtott el. Miként éreztem úgy, mint egy cserbenhagyásos gázolás áldozata. Miként veszítettem el a testvéreimet, így annyira már meg se kellene lepődnöm, hogy őt is elveszítem, de ez jobban fájt, mint bármelyik másik veszteség ilyen téren. Túlzottan is fájt, mintha csak azt kérnék tőlem, hogy próbáljak már meg mostantól feleannyi levegővel élni.
- A testvéredre, a bűntudatodra és a többi ilyen dologra, vagy ezek egyáltalán nem rémlenek? – csodálkozva néztem rá, majd inkább újra a macskámat kezdtem el szeretgetni, mire ő dorombolásba kezdett és ha elég nagy lett a csend, akkor az egész szobát csak az ő elégedett dorombolása töltötte meg. Legalább valaki boldog volt ezekben  pillanatokban, nekem meg segített valamennyire higgadt maradni.
Nem túlzottan érdekelt, hogy a saját szavai miként is hatnak rá, igaz, most én tálaltam őket, de ő mondta pár napja nekem. Én csak kicsit újabb köntösbe csomagoltam, hogy végre valamennyire sejtse azt, hogy mi is volt az, ami leginkább szíven ütött és mi miatt gondolom úgy, hogy nem is akar velem lenni igazán.
- Én reméltem, hogy őszinte elhiszed és érzed azt, hogy boldog vagyok. Azt, hogy el tudtad fogadni a múltamat, hogy nem részegen fogod a fejemre olvasni azt, hogy mit is gondolsz, vagy mennyire is megvetsz azért, amit tett. Sok mindent hittem, de leginkább bíztam benned, hogy te megértesz, s ha más nem is hinné el a boldogságomat, akkor te legalább megteszed és tudod, hogy mennyire megbántam és mennyire hálás vagyok azért, hogy még élek, de…. de azok után őszintén már nem tudtam mit is kéne hinnem, ha mélyen legbelül meg úgy érezed… - végére szomorúan sütöttem le a pillantásomat. Ő akart őszintén beszélni és még mindig nem biztos abban, hogy elmondtam volna-e? Tényleg ennyire nem ismert ki? Ennyire nem látta azt, hogy mellette miként jövök rá arra, hogy az élet gyönyörű és van még miért élnem? Ennyire rosszul csináltam volna bármit, vagy csak színjátéknak hitte volna?
- Tényleg ezt gondolod? Tényleg azt hiszed, hogy arra vágyom, hogy eltűnj és többé ne gyere? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet, miközben a szomorúság íriszeimbe volt írva. Szomorúan sóhajtok, amikor újra megszólal és nemtetszésemet kifejezem a fejem ingatásával is. Már nyoma sincs az akkori sminkeknek, de nem is érdekelt. Figyeltem hosszú fekete körmeimet. – Vagy inkább megölelhetnél? Elhitethetnéd velem, hogy nem álom volt, hanem valóság az a pár hét, hónap? – emeltem rá újra pillantásomat és vártam, nem mozdultam meg, csak ültem ott. Figyeltem őt és vártam, hogy vajon képes-e megtenni. Ha igen, akkor ha habozva is, de végül én is szorosan átöleltem őt, arcomat nyakához fúrtam, s ha netán az ölébe akart vonni a földön, akkor hagytam, miközben a macska kicsit fújtatva, de arrébb ment. Éreztem, ahogyan a könnyeim megeredtek és úgy kapaszkodtam bele, mintha attól félnék, hogy mindjárt füsté válik és elillan, mert csak egy látomás volt. Idővel pedig megszólaltam. – A virág jobban mutatna a temetőben és legalább lenne okod gyakrabban kijárni, mert ápolni kell. – súgtam a fülébe, mintha ez lenne az első lépés az általam adott segítségben és mintha kérés nélkül is megkapná, hiába nem kért meg újra rá direktben. Ha nem ölelt meg, akkor is elhangzott ez még azelőtt, hogy kiléphetett volna a szobámból. Az pedig rajta állt, hogy mihez is kezd vele, vagy megkér-e, hogy menjek-e vele.

■ ■    lazy  pirulo  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 04, 2018 10:17 pm

Athena && JP

Jogos... nem is tudok vitába szállni vele, csak lesütöm a tekintetemet, mert tény, hogy a megismerkedésünk utáni hetekben, hónapokban záporoztak a hasonló bókok tőle irányomba, az utóbbi időben már nem igazán. Ami pedig a másikat illeti, már épp ellenkeztem volna, hogy de biztos mondtam, de... legyünk őszinték, tényleg nem vagyok olyan aki naponta hangoztatná, másrészt meg, csak megjegyezte volna, ha mondtam volna...
- Te is tudod, hogy nem így értettem, hanem csak képletesen. - forgattam a szemeimet, mert úgy éreztem, megint szándékosan ért mindent félre, vagy nem úgy, ahogy azt normális esetben venné.
Amikor azonban folytatja, extrán érzem rosszul magamat, a bűntudatról nem is beszélve, mert valahogy bele sem gondoltam abba, hogy ez az egész mennyivel többről szólt... Nem pusztán arról, hogy elhanyagoltam mostanában, hanem hogy ugyanúgy elhanyagoltam, ahogy előtte szinte mindenki más, aki számított az életében. Emlékszem, milyen boldogan csillogott a tekintete, amikor Olaszországból visszatérve megmutattam neki a műtermem sarkában a számára berendezett kis részt... ezzel szemben pedig a szívem szakad meg most, hogy látom, milyen tekintettel néz rám. A fene azokba a szép, kék szemeibe, hogy így tud nézni velük!
- Lehet, hogy eleinte ez is közre játszott, de miután már az első találkozásaink során közölted, hogy nem akarsz az lenni, akivel tompítom a húgom miatt érzett bűntudatot, a későbbiekben már nem is tekintettem rád ilyen "lehetőségként". - lehet, hogy hülyén hangzik így megfogalmazva, de nem akarom, hogy azt higgye, hogy emiatt viselkedtem úgy, ahogy. Mármint jó, a baleset évfordulóján egyedül akartam lenni, de azon túl a hétköznapokban nem vetítettem ki rá a húgommal kapcsolatos érzéseimet.
- Athena, kérlek... Tudom, utólag nincs mit szépíteni, mondtam amit mondtam, de hidd el, nem vetlek meg azért, amiket a múltban tettél. A fenébe is, pont én törnék pálcát feletted? Jó, lehet, hogy te elkeseredettségedben megpróbáltál véget vetni az életednek, én meg ész nélkül toltam a kábítószereket éveken keresztül, az mennyivel jobb? Vagy különb? Inkább örülök annak, hogy te nem süllyedtél bele olyan mélyen, mint annak idején én. - húztam el a számat. Nem szép, vagy szívet melengető egyik sem, nem is szándékom versenyezni, csupán be akarom bizonyítani neki, nem éppen úgy értettem a dolgokat, ahogy. Ő alkohol nélkül csinált buta dolgokat, én azzal, és anélkül egyaránt, és nagyjából ennyi lett volna a lényege annak, amit akkor a fejéhez vágtam, másképp megfogalmazva.
- Őszintén? Mélyen legbelül úgy érzem, hogy ha tudnék, életemben most másodszor is visszamennék az időben, hogy helyre hozhassam azt, amit így elrontottam. - sóhajtottam szomorúan, azt pedig talán magától is tudja, hogy a másik a baleset éjszakája lenne.
- Reménykedem, hogy annyira azért nem rossz a helyzet, csak a múltkoriak miatti tüske beszél belőled, de azok alapján, ahogy ez a beszélgetés alakul... nem úgy tűnik, mint ha bánnád. - látva az arcát, amikor rájött, hogy nem Jerry, hanem én vagyok az. Vagy ha jövök, az is baj, ha nem, az meg még nagyobb lenne? Próbáljon meg bárki is kiigazodni a nőkön...
Talán most először csillan fel a remény, hogy egyáltalán még létezik, amikor meghallom a szavait, és nekem se kell kétszer mondani. Már az előbb is nagy volt a kísértés, hogy megöleljem, vagy elhallgattassam végre, hogy ne fecsegjen annyi butaságot, de féltem, ha anélkül közelednék hozzá, hogy azt megengedné, vagy nem hagynám, hogy elmondja a véleményét, azzal megint csak rontottam volna a helyzeten. Így azonban már szó nélkül lépek is közelebb az ajtótól, ahol eddig ácsorogtam, hogy végre odalépjek hozzá, és magamhoz öleljem, ha már a szavakkal nem sikerült meggyőznöm, hogy hiányzik, és tényleg sokat jelent számomra, akkor hátha a tettek beszédesebbek lesznek.
Amikor megérzem, hogy ő is viszonozza a gesztust, akkor pedig a feje búbjára is nyomtam egy apró puszit a hajába, mit sem törődve azzal, hogy a macskája mennyire is ellenzi a dolgot.
- Áhh, ezt egy-két nap alatt tönkre tennék az őszi hidegek, kár lenne érte, meg amúgy is neked szántam... mi lenne, ha oda inkább választanánk valami mást, ami jobban bírja ezt az időt? Mondjuk krizantém? Vagy mit gondolsz? - vetettem fel egy másik ötletet. Jó, a krizantém elég elcsépelt temetői növény, de bevallom, annyira nem voltam otthon a témában, hogy egyáltalán mik hogyan bírják a hideget.
Persze, ha ragaszkodik hozzá, hogy ezt vigyük, akkor elfogadom a döntését, lévén neki adtam, azt csinál vele, amit akar... de úgy sem most rögtön mennénk a temetőbe, így aztán csak óvatosan eltávolodtam tőle egy kissé, ha engedte, hogy az arcára simíthassam a kezeimet, és hacsak nem ellenkezett, akkor olyan hosszú idő után végre újra megcsókolhassam.

■ ■   nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Hétf. Nov. 05, 2018 9:42 pm

Athena && JP

Sokszor még mindig nehezen ment az, hogy az érzéseimről beszéljek, vagy beavassak valakit a gondolataimba. Most viszont úgy éreztem, hogy muszáj megtennem. Azt akarom, hogy megértse mi miért esett annyira rosszul, ne pedig azt mondja, hogy csak egy újabb nőihisztiről van szó, mert ez nem erről szólt. Ez inkább a múltban elszenvedett dolgokról és arról, hogy ennek köszönhetően a jelenben mit miként is éltem meg, vagy számomra mit jelentett, még ha ő netán nem is annak szánta. Nem véletlen az se, hogy sokszor egyetlen egy dologról is teljesen más jut eszükbe az embereknek, így ilyenkor sincs kizárva ez. Pedig mennyi félreértés elkerülhető lenne, ha többször egyrúgóra járna az emberek agya.
- Egyszer se? Soha nem futott át az agyadon ilyen? – kicsit hitetlenkedve csendült a hangom. El kellene hinnem, de a napokban történtek miatt nem tudom teljesen. Tudom, hogy a húga mennyire fontos volt és én szerettem volna segíteni neki, de egy részem úgy éreztem, hogy még feleannyira se vagyok fontos számára, mint a testvére volt. Igazából per pillanat fogalmam sem volt arról, hogy mennyire is vagyok fontos számára, valamennyire biztosan, mert különben nem lenne itt. Ez fix, de attól még… nem tudtam feledni azokat a dolgokat, amiket mondott.
- A függőség és aközött, amit én tettem van különbség. Te még abban az állapotban se tudtad megtenni, én meg? Józanul is képes voltam rá. Igazából lehet azon kéne csodálkoznom, hogy miért nem vetsz meg, vagy gondolsz rólam rosszakat emiatt. S lehet tényleg igazad volt. – csendült egészen szomorúan a hangom, majd lesütöttem újra a pillantásomat. Fura volt belegondolni abba, hogy pont azért fájt annyira az, amit mondott, mert igaza volt. Miféle ember képes erre? S mi a garancia arra, ha most nem is gondolok ilyenekre, akkor hónapokkal később nem fogok? Hogy nem fogok újra visszazuhanni és nem leszek veszélyes önmagamra, rosszabb esetben meg másokra is? Ettől túlzottan is rettegtem, hogy a jelenlegi „jól vagyok” állapot csak átmeneti.
- De nem lehet visszamenni, mert ha lehetne, akkor esélyesen mi se találkoztunk volna soha… - ez pedig nem dobott a hangulatomon. Ha visszamehettem volna az időben, akkor én is megtettem volna és messzire szöktem volna, mielőtt még megtörtént volna a baj. Inkább legyek szökevény, mint azt kelljen átélnem. És még sorolhatnám megannyiszor, hogy mikor utaztam volna vissza a múltba, de ahogyan mondani szokták, azt kell megenni, amit megfőztél. Mi pedig pontosan ezt tesszük, néha szállunk, néha meg zuhanunk, de az élet már csak ilyen.
- Sokszor nem minden az, aminek látszik. Néha a sorok mögött rejlik az igazság és könnyebb maszkot viselni, mintsem bepillantást engedni a mögötte lévő dolgokba. – rántottam meg alig láthatóan a vállaimat. Nem szerettem volna, ha többé nem látjuk egymást, de nem is tudtam az ágyam alá söpörni azt, amit mondott, vagy ami történt. Hirtelen úgy éreztem, hogy két szék között ragadtamm, míg nem végül a maszk mögötti érzések részben felszínre nem kerültek. Láttam a reményt megcsillanni a szemében, majd egyszerűen elvesztem az ölelésében, a gyengéd érintésében és belekapaszkodtam minden érzésbe, amit a közelsége keltet életre, amikben részünk volt az elmúlt időkben.
Sziamiaú néha kicsit közelebb jött, ahogyan a földön ücsörögtünk, de soha nem annyira, hogy odacsalogathassam. Kicsit még fújtatott is PJ-re, mire elmosolyodtam. Ennyit arról, hogy jól kijönnek majd. Azt hiszem ez egy újabb mérkőzés lesz, sőt, talán több is.
- Nem tudom, nem értek a növényekhez igazán. Csak az a pár van. – mutattam az ágyam irányába, ahol még kaktusz is meglelhető volt. – Ők elviselik a hanyag gondozójukat, lehet ez is jobb kezemben lesz az unokatestvéremnél. Hmm, de az annyira megszokott. Mi lenne, ha inkább meglátogatnánk egy kereskedést, ott megmondják, hogy melyik éli túl a telet, aztán te meg eldöntöd, hogy melyik is olyan különleges, mint a testvéred volt. Holnap rá is érek. – tettem még hozzá lelkesen, mert nem fogom hagyni neki, hogy húzza az időt. Szerencsére még egészen tavaszias az idő, így többször is ki lehet menni meglocsolni a virágokat, kicsit elidőzni ott. Sokan rémisztőnek találják azt a helyet, de szerintem nem az. Van egy fajta misztikuma és annyira békés, mint a világ egyetlen egy pontja se. Mielőtt még tovább kotyoghatnék könnyedén fojtja belém szavakat a csókjával. Pár másodpercre lefagyok, aztán viszonzásra lel a tette. Kezemet könnyedén fonom köré, miközben kicsit fészkelődőm az ölében.
- Mára van valami terved? – kérdeztem meg kíváncsian a csókot követően.

■ ■    lazy  pirulo  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Kedd Nov. 06, 2018 8:43 pm

Athena && JP

- Biztosra nem állítom, hogy sohasem volt, de most így hirtelen nem tudnék egy ilyet se felidézni. Mondjuk eleve teljesen más a kapcsolatom veled, mint mondjuk a húgommal volt... - vonok vállak, mert hát azért mégis... az utóbbival együtt nőttem fel, Athenát meg itt ismertem meg nem is olyan rég, az meg külön történet, hogy milyen hullámvasútra hajazó kapcsolatunk volt.
- Ez most hasonló, mint ha én meg olyasmi kérdéssel állnék elő, hogy sose gondoltál még úgy rám, mint ha valami pót-báty lennék, ha már a tesóid így hátat fordítottak neked? - igaz, nem ugyanaz a két szituáció, de azért valami kis párhuzamot talán felfedezhet közte, ha akar.
- Igen, van. Én tudtam, hogy milyen veszélyekkel jár, mégis megtettem, újra meg újra, éveken át, szánt szándékkal téve kockára sok mindent. Nem vagyok rá büszke így utólag, gondolom te sem vagy a saját múltbéli hibáidra, de attól senkinek sem lesz jobb, ha a bűntudat mellé még mi is egymásba rúgunk néhányat. - másrészt meg, én se vagyok szent, se feddhetetlen. Ha látnám, hogy semmit se tanult a történtekből, lehet, hogy nem lennék ilyen közömbös irányába, de így, látva, hogy valahol megbánta, és próbál nem újra ott kikötni, az valahol azért erőt sugall, és dicséretre méltó.
- Igen, tudom. - felelem csendesen, hisz már korábban is hasonló megállapításra jutottunk, valamelyik korábbi beszélgetésünk során. És lehet, hogy sok értelme nincs ezen kattogni, de reméltem, hogy azért érzi a szavaimból, tényleg sajnálom a múltkorit.
- És sokszor nincs is nehezebb, mint levenni azt a fránya maszkot, és felhagyni a bujkálással, titkozódással, sebezhetően és kiszolgáltatottan várni, hogy a másik mit szól, nem igaz? - kérdezek vissza, mert nem csak rá, rám is ugyanúgy igaz volt ez, sajnos... Az, aki hosszú időn át csak magára számíthatott, nehezen enged be másokat is a falak mögé, és utána is sokkal érzékenyebb, sérülékenyebb. Én hallgatag és a kelleténél sokszor nyersebb vagyok, ő talán túl könnyen a szívére vesz bármilyen szót... Engem a  túlzott büszkeségem fog vissza, őt az önbizalomhiánya... De idővel csak megtaláljuk az arany középutat.
Miközben szorosan magamhoz ölelem, hatalmas kő esik le a szívemről, ezt pedig talán ő is észreveheti megannyi apró, árulkodó jelből. A megkönnyebbült sóhaj, a nagyobbat dobbanó szívem, az, hogy úgy kapaszkodok bele, mint fuldokló a mentőövbe... és még csak az se zavar, hogy a macskája szemmel láthatóan nemtetszését fejezte ki velem szemben. Hát, macsek, így jártál, várd ki a sorod.
- Csak az a pár... mert nálam, láttál akár egyet is a házban? - biztosan nem, maximum vázában, és azt is valami festményhez, esetleg a vászonra pingálva. Nem hiába nézett ki a kertem is úgy, ahogy.
- Nekem az is jó, de nem hiszem, hogy nagy kínálat lenne téli virágokból... És csak úgy előre, figyelmeztetés gyanánt szólok, hogy nem szeretek temetőbe járni. - húztam el a számat. Nem féltem, egyszerűen csak maga a légkör az, amivel valahogy sosem sikerült azonosulnom, vagy átszellemülnöm, nem csak a baleset óta, előtte sem. Ettől függetlenül azonban néha-néha, legalább évente egyszer el szoktam tolni a képemet, szóval emiatt nem kell a holnapit se lefújni.
- Nagyon nem terveztem előre. - jegyeztem meg a csókot követően, miközben a fejemet a fejének döntöttem - Azon túl, hogy eljövök, és megpróbálom rendezni a dolgokat... zavarni nem akarok így estére, unokatesódék sem ismernek, meg ahogy látom, te is elfoglalt vagy, szóval... - tekintek az asztal felé sokatmondó tekintettel. Hacsak Athena nem ajánlja fel, hogy aludjak itt, úgy szerintem maradok még egy kicsit, aztán ideje hazafelé venni az irányt.
- És neked? Mit rajzoltál olyan bőszen, amikor betoppantam? - kérdezek vissza, miközben ismét a szobáját kezdem nézegetni, alaposabban is szemügyre véve a színeket, a berendezést, elrendezést... azért kicsit harmonikusabb és otthonosabb, mint nálam, ahol a bútorok többsége mindenhonnan, bolhapiacról lejmolt darab, többet pedig kimondottan valami festményhez vadásztam le, csak aztán nálam maradt.

■ ■   nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Pént. Nov. 09, 2018 7:00 am

Athena && JP

- Nem, soha nem gondoltam rád úgy. – komolyan mondom, mert ez az igazság. Eleinte csak egy idegesítő okoskodó francia volt, aki olyanba ütötte sokszor az orrát, amibe nem kellett volna. Legalábbis akkoriban úgy láttam a dolgokat, idővel meg kötődni kezdtem hozzá, de nem mondanám azt, hogy valaha is megfordult a fejemben úgy, mint valami pót-báty féle. Nem rémlett ilyen helyzet, se szituáció.
- Lehet nem lesz jobb, de esélyesen valami tüske vagy félelem él benned, mert különben részegen nem mondtad volna azt. Ezt kár lenne tagadni, nem gondolod? – néztem rá kérdőn. Nem az okot kerestem arra, hogy miért is haragudhatnék rá, vagy miért kellene magára hagynom. Inkább csak úgy éreztem, hogy nem tehetünk úgy, mintha meg se történt volna. Nem lesz jobb, ha netán később újra kibukik a dolog és sokkal rosszabb helyzetben.
- Néha nem kell várni rá, megtörténik magától is, akár akarjuk, akár nem. Néha jó dolgokat hoz magával a maszk levétele, míg máskor csak még több rosszat és erősebbé teszi azt az érzést, hogy viselni akarjuk az általunk festett maszkot. – mind a ketten szerintem mind a kettőt átéltük már. Az meg nem kérdés, hogy néha a maszk a falakkal együtt láthatatlanul hullik a porba, mi pedig nem tehetünk ellene semmit se. Olykor olyan, mintha éppen egy kalitkába zárt madár szabadulna és végre ráébredhetnénk, hogy milyen is a világ valójában, míg máskor nem hoz sok jót a szabadulás és inkább visszavágyunk abba a bizonyos kalitkába.
Ölelése megnyugtató volt, biztonságot nyújtó, mint aki el akarja venni a rossz emlékeket tőlem, mintha egy ölelés képes lenne mindent meggyógyítani, pedig nem. Szerettem volna hinni ebben, de tudtam, hogy semmi se ennyire egyszerű, mégse menekültem el. Inkább csak én is jobban hozzábújtam és élveztem a pillanatnyi nyugalmat, hiszen ki tudja, hogy mikor adatik meg legközelebb.
- Nem, de mit is várna az ember egy agglegénytől? – pimaszul pillantottam fel rá, majd kisebb mocorgást követően végül a macskát is odainvitáltam, hiszen láttam, hogy miként is figyel minket. Akadt még hely neki is, nem hiszem, hogy PJ bánja, ha meg igen, akkor ez van. Előbb vagy utóbb meg kell szokniuk egymást, ha imádni nem is fogják a másikat, mert nem fogok választani kettőjük közül.
- A legtöbb ember nem szereti, sajnos, de nem is kell. Nem a temetőt kell szeretni, hanem azt, akihez mész. Ha erre gondolsz, akkor hidd el, hogy sokkal könnyebb lesz és mindent egyszer el kell kezdeni. – utaltam itt arra, hogy esélyen az elmúlt években eléggé elkerülte a helyet, itt a remek alkalom, hogy ezen elkezdjünk változtatni. Az ő szerette legalább itt van, az enyém egy teljesen másik kontinensen. Hiányzik a nagymamám, de biztosan akadnak itt is névtelen, ismeretlen sírok, így ott is lehet gyújtani gyertyát, vagy a kisebb kápolnában, ami a temetők közelében szokott lenni sokszor.
- Kb. 30 perc és már itt se lesznek, programjuk van az ikrekkel, én pedig csak előre dolgoztam, mert nem volt jobb dolgom, így simán ráér a dolog. De ha ennyire máris szöknél, akkor nem hiszem, hogy sok esélyesen van visszatartani téged… - direkt húztam az agyát, miért ne tenném meg? Pláne, amikor ilyen remek labdát kaptam tőle, hogy beleköthessek. Előadhassam a színészi tehetségemet, ami nem a legjobb, de attól nem is pocsék teljesen.
- Pontosan egy olyan helyet, amit nem szeretsz meglátogatni. – nyúltam fel az asztalhoz, hogy elvegyem a rajzot. Nem más volt rajta, mint egy temető. Egyszerre volt kísérteties, de szerintem valamifél megnyugtató is volt benne. Az meg nem volt kérdés, hogy a képen az egyik sír kapta a legnagyobb hangsúlyt. Aprólékosan volt kidolgozva, legalábbis az a része, ami már megvolt belőle.


■ ■    lazy  pirulo  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 11, 2018 5:09 pm

Athena && JP

Csak egy apró bólintással nyugtázom a dolgot, és remélem, ennek a kis párhuzamnak az említése elég is lesz ahhoz, hogy elhiggye, tényleg semmi köze a húgomnak ahhoz, hogy együtt vagyunk.
- Nem tudom, Athena. A férfiak részegen sok mindent mondanak. - vontam vállat, azt pedig ha akarnám, is képtelen lennék megmondani, hogy mi járhatott a fejemben pontosan, amikor ezt vágtam a fejéhez.
- Lehet, hogy igazad van, és félelem... arra még nem gondoltál esetleg, hogy félek, hogy esetleg elveszíthetlek? Vagy valami bajod eshet? - kérdeztem vissza, hisz azt biztosan állíthattam, hogy rosszul érintene, ha bármi történne vele. Még ha nem is nézem ki belőle, hogy megint megpróbálná eldobni az életét magától, de bármikor, bármi közbe jöhet.
- Azt hiszem, erre szokás mondani, hogy ilyen az élet. - tény, hogy mindkettőnknek megvan a maga álarca, amit előszeretettel hordunk mások előtt, ahogy az is, hogy sokáig egymásnak sem engedtünk betekintést mögé. Nem tagadom, néha még furcsa az után a sok magányos év után, hogy most már nem egyedül tengetem a napjaimat, hanem van kivel megosztani őket.
- Mit akarsz, agglegényhez képest szerintem kifejezetten rendben van az a ház. Jó, a műterem része nem mindig, meg a kerttel se szoktam különösebben bíbelődni, de a többi igen. - legalábbis szerintem, az mondjuk abszolút látszott rajta, hogy sok női kéznek nem volt hozzáférése a lakberendezős dolgokban, úgy se szőnyegekből, se függönyökből, vagy virágokból, meg mindenféle díszpárnákból meg egyéb haszontalan csecsebecsékből nincs túl sok - már ha akad, de hát kinek van ilyesmire ideje? Mondjuk lehet, ha látnám, hogy néz ki ez a ház belülről, menten visszaszívnék mindent...
Csak gyanakodva figyelem, mit jelez Athena a macskájának, annak a féltékeny, perverz kis dögnek, aki se a szemét le nem veszi rólunk, se egy tapodtat nem mozdult, hogy magunkra hagyna minket. Egye fene, ha már ő is családtag, hadd jöjjön, ha közelebb merészkedik, még a kezemet is közelebb nyújtom neki, hadd szimatolja meg - vagy az a kutyák? - vagy ha engedi, óvatosan meg is simogatom. Ha meg karmol... hát, majd a gazdája megneveli, meg ápolgat.
- Tudom, szoktam azért járni néha. Egyszerűen csak a hangulat meg a légkör nem az én világom. - jegyzem meg, ha már választani lehet, inkább mennék kikapcsolódni valami patakpartra, vagy egy erdei sétára. Esetleg valami régi, ódon kastélyba.
- Áh, vagy úgy! Ezt nem tudtam. - vallom be, bár honnan is kéne, nem itt lakok, meg nem is vagyok olyan jóban a többiekkel, hogy ilyesmiket az orromra kössenek - Nem szököm én különösebben, úgyhogy ha szeretnéd, akkor maradhatok még egy kicsit. Vagy azt szeretnéd, hogy reggelig maradjak? - kérdezek vissza, ha már ő is ilyen stílusban játszik, akkor tudok én is hasonlóan.
- Fogorvos? Munkaügyi központ? Kórház? - teszek úgy, mint ha nagyon gondolkoznék, mi lehet az a hely, de sejtem, hogy nem ilyen szürke és unalmas témákat fog választani. Sőt, ha tippelnem kéne, akkor inkább az előbb emlegetett helyre voksolnék, abban legalább akad valami művész szemmel is értékelhető, és úgy néz ki, nem is tévedtem. Ahogy leveszi a rajzot az asztalról, én is közelebb hajolok, hogy megnézzem, és néhány hosszú pillanaton át el is veszek a néma szemlélődésben.
- Ez egy bizonyos hely, vagy csak úgy képzeletből jött, ami jött? - kérdezek vissza, hisz nem mindegy, és nálunk, művészeknél, ugyebár sohase tudni. A kezdők többnyire csak fényképek alapján dolgoznak, nekünk az is jobban megy, hogy papírra vessük a gondolatainkat.

■ ■   nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 11, 2018 6:45 pm

Athena && JP

Biztosan ennek a „ténynek’ meg kellene nyugtatnia, de nem igazán tudott. Mégis elengedtem és próbáltam legalább most túltenni magam rajta, idővel meg esélyesen egyébként is sikerülni fog.
- Mindenki félti a másikat, azt hiszem, de az megint más kérdés, hogy attól félsz-e, hogy saját magamra vagyok veszélyes, vagy más miatt eshet bajom. Mert ha előbbi, akkor talán mégse tudtad igazán elfogadni azt, amit tettem és nem hiszel abban, hogy meggyógyultam. Ha meg utóbbi, akkor ez mindig is velünk lesz, de tenni ellene nem tehetünk semmit se. Maximum csak annyit, hogy kihasználjuk az időt és megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni, míg nem lesz késő. – fura volt ezt beismerni, hiszen ekkor ébredtem rá én is igazán, aztán eszembe jutott még valami. – „Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” – biztos voltam abban, hogy ismerősen csendülnek neki a szavaim. Nem véletlen az se, hogy pont rókát kaptam tőle. Lehet nem volt vörös hajam, de attól még túlzottan is igaz volt ránk az a történet.
Elnevettem magam arra, amit mondott, hogy milyen állapotban is van a háza. – Szerintem csak azért van így, mert nem töltöttél túl sok időt egyik másik helységben se. Ha így lenne biztosan ott se lenne ekkora rend. – nem tudtam, hogy mennyire van igazam, de még rémlett nagyon régről, hogy a bátyámnak is mennyire nem ment a rend megtartása. Így csak ebből tudtam építkezni, meg a sokat hallott dolgokból, hogy a férfiak és a rend mennyire másabb világ; mennyire nem megy nekik. Viszont a műtermét látva nem meglepő, hogy kételkedtem a szavaiban kicsit.
Figyeltem Sziamiaút, miként habozik, miként méreget minket, hogy közelebb jöjjön-e, vagy ne. Amikor megmozdult elmosolyodtam, főleg PJ reakcióján. Kivártam, de nem okozott csalódást a bestiám, mert le se szarta a felé nyújtott kezet. Egyszerűen kikerülte, majd ugrott egyet és egyenesen az ölembe fúrta magát, miközben olyan volt, mintha ügyelne arra, hogy minél kevesebb ponton kelljen érintkeznie a behatolóval. Aztán pedig máris a kezemért nyúlt, hogy inkább őt simogassam, aminek eleget is tettem egyik kezemet elvéve PJ-ről.
- Miért? Téged mi tart távol tőle? – láthatta rajtam, hogy tényleg érdekel és nem gúnyolódás miatt kérdezem. Tényleg érdekelt, hogy az emberek miért nem szeretnek odajárni, mi tartja őket vissza, vagy milyen emlékeket is idéz bennük fel az a hely.
- Ahhh, szóval most érdekel, hogy mit is szeretnék? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet, miközben mosolyra görbült a szám, ahogyan lepillantottam rá még mindig az ölében ülve. – Nos, ha már olyan jól kiismertél, akkor biztosan tudod, hogy mit is szeretnék… - húztam tovább a dolgot, mert tényleg azt hitte, hogy ki fogom mondani? Ha tehetem soha nem könnyítem meg egyikünk dolgát is, de ha már itt tartunk, akkor nem csak annak örülnék, ha maradna egész estére, hanem egy újabb csóknak is.
Megforgatom a szemeimet, amikor meghallom a tippjeit, de nem mondok semmit se. Egyszerűen csak lehalászom a rajzomat, majd odanyújtom neki, hogy nyugodtan nézze meg. Nincs benne semmi titok és egészen alkalomhoz illő, ha már a napokban az emberek felkeresik a temetőket az elhunyt szeretteik miatt.
- Kettő együtt, hiszen a legtöbb műbe egy kis fantázia is kerül, de még nincs igazán kész. – még van rajta mit szépíteni, részletesebben kidolgozni és ekkor tűnt csak fel, hogy a ceruzának köszönhetően megint egészen fekete a kezem. Nem volt fényképen a helyről, de emlékeimben egészen elevenen élt. Ha hagyta, akkor végül felálltam kezemben a macskámmal. – Maradsz vagy mész? Ha előbbi, akkor kérsz valamit? – néztem rá kérdőn, mert volt itthon egy-két dolog. Fura volt, hogy már erre a helyre is úgy gondoltam, mint az otthonomra. Pár hónapja még nagyon nem.

■ ■    lazy  pirulo  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 11, 2018 8:23 pm

Athena && JP

Hallgatom Athena szavait, és kénytelen vagyok belátni, hogy igaza van, már megint. Én pedig már kezdem feladni, hogy milyen olyan válasszal állhatnék elő, amivel nem sértem meg Athenát és nem is hazugság, már épp azon lennék, hogy hagyjuk a témát a francba, váltsunk valami vidámabbra, amikor belekezd abba az idézetbe, én pedig akaratlanul is elmosolyodok. Meg körbenézek, láthatóan keresve valamit a szobában, de miután így elsőre nem szúr szemet a földön ücsörögve, végül csak megkérdezem a szoba tulajdonosát - Erről jut eszembe, a kis rókádat merre hagytad? Rég nem láttam már. - mióta hazament az intézetből. Fogadni mernék, hogy valahol a közelben van, nem pedig a padláson porosodik, de azért mégis...
- Lehet, hogy van benne valami. De hé, attól, hogy mondjuk a műtermemben sincs nagy rend, én mindig, mindent megtalálok, amire szükségem van! - kérem ki magamnak, a kivétel meg erősíti a szabályokat, de amúgy tényleg egész jól elnavigálok a kis káoszomban. Legalábbis ha más nem mozdítja el a dolgokat a helyéről, mert ha mondjuk egyszer jutna Athenának eszébe, hogy úgy istenesen rendet rakjon meg kitakarítson, na, utána biztos, hogy semmit, de tényleg semmit nem találnék. Még azt se, ami kiszúrná a szemem.
- Amúgy meg, nem láttad, fiatalabb koromban hogy nézett ki a szobám... ahhoz képest most mindenhol rend honol. - tisztaság, na, az nem feltétlenül, mert anno volt egy rakás cselédünk, köztük takarítónők is, azokkal meg lehetetlen felvenni a versenyt, de nekem így is megfelel.
Úgy látszik hiába próbáltam haverkodni a macskával, az annak a rendje és módja szerint nézett át rajtam nemes egyszerűséggel, valami félelmetes kecsességgel kerülve el, hogy még csak hozzám se érjen. Bezzeg Athenáról meg le se lehetne vakarni, ahogy teszi neki a szépet, szeretethiányos, feltűnési viszketegségben szenvedő kis dög.
- Nem is tudom... Miért hordasz szívesebben feketét mint mondjuk vöröset? Vagy iszol teát, mint kávét? Kedveled a tengerpartot a hegyekkel szemben? Szereted jobban a macskákat, mint a kutyákat? - kérdezek vissza, várva egy kicsit, akar-e válaszolni rá, aztán pedig folytatom - Szimplán ízlés dolga. Nincs semmi különösebb oka igazából. Nem ijesztgettek gyerekként a temetőkkel, kiásott sírba se estem soha, vagy ilyesmi, egyszerűen az a lehangoló, melankólikus, elmúlásra emlékeztető hangulata nem jön be. Valahogy jobban bejönnek az élettel telibb helyek. - régen abszolút, most meg, a baleset óta azt hiszem nem kell részletezni, hogy miért is tölt el rossz érzéssel, akárhányszor egy temető környékén járok.
- Hééé, ezt most úgy mondod, mint ha sose érdekelne, hogy mit szeretnél. - néztem rá csodálkozva, amikor pedig már csak azért is kikerüli a választ, sóhajtva emelem a plafon felé a tekintetemet.
- Nos, lássuk csak... Az egy dolog, hogy a nőkön lehetetlenség teljesen kiigazodni, de fogadni mernék, hogy szeretnéd megmasszírozni a hátam, ha már legalább két hete nem volt rá lehetőséged. - nézek rá széles mosollyal, a macskájával úgy is volt ideje foglalkozni eleget, most én vagyok a soros, pláne, ha így megnehezíti a dolgomat.
- Azt látom, de gondolom nem is határidőre készül, hanem csak úgy. Vagy tévedek? Egyébként szép lesz. - jegyzem meg végül, mielőtt visszaadnám neki a rajzot, bár az igazat megvallva, akár egy órán keresztül is el tudnám nézegetni. Mint szinte bármelyik rajzot vagy festményt, minél tovább nézi az ember, annál több apró részletet fedez fel rajta.
-Maradsz vagy mész? Felelsz vagy mersz? Legalábbis amilyen lendülettel mondtad... - hagyom, hogy felkeljen, sőt, szép lassan én is felkelek a földről, leporolva a ruhámat, mint aki menni készül. Időhúzás, tudom, hisz egy árva macskaszőr sincs rajtam, de ha már ő is szeret ilyen játékot játszani, akkor én is örömmel húzom az időt.
- Nem is tudom... Félek, hogy a macskát legyilkolna álmomban, ha maradnék. Aludhat ma a folyosón? - néztem rá kérdő tekintettel, de sejtem, hogy mi lesz a válasz, így hát folytattam - Vagy ha nem, megvédsz tőle? - nem mint ha magamat nem tudnám, de még mindig jobban jár a kis dög, mint ha Athena neveli meg, mint ha én vágom ki az ablakon, mert álmomban rajtam élesítgeti a karmát. Persze azért tettem még egy kísérletet, hogy megsimogassam a kis bolhazsák fejét, ha már a gazdija épp fogta, hátha eljut végre csöpp agyáig, hogy jobb, ha hozzászokik a jelenlétemhez... meg hogy eddig tartott az egyeduralma.
- És persze, egy pohár bor jól esne. - feleltem szemrebbenés nélkül, majd mielőtt még nagyon kiakadhatna, sietve korrigáltam is magam - Vicceltem. Egy pohár víz is megteszi, amíg meg ideérsz vele, majd áttúrom a szobádat, hátha találok valami érdekeset. - tettem hozzá komolytalanul, majd egy pillanatnyi gondolkozás után ismét Athena felé fordultam - Van esetleg valami társasjátékod? Vagy tényleg maradjunk a szimpla "Felelsz vagy mersz"-nél? Már ha nincs valami jobb ötleted, vagy más ötleted, persze.

■ ■   nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Vas. Nov. 11, 2018 9:24 pm

Athena && JP

- Ott van, vigyázz rám! – mutattam az ágyam felé, mert ott pihent a párnámon. Lehet gyerekes dolog ennyiidősen plüssel aludni sokak szemében, de nem törődtem ezzel se, ahogyan sok minden mással se, hogy ki mit gondol róla. Nem ismerték a múltamat, ezáltal nem ismerték a jelenemet se, hogy mire miért úgy reagálok. Az pedig, hogy tudnak egy-két dolgot nem jelent semmit se, mert abból nem ismerhetsz meg egy embert.
- Végül is, a káosz is egy fajta rend. Ha jól rémlik, akkor mamám mindig azt mondta, hogy a káoszt az őrült zseniknek a rendje, amin csak ők igazodnak ki. – elmosolyodtam, ahogyan felderengett előttem az arca. Ahogyan mesélt és amilyen szeretettel irányult felém. Szemében megcsillanó élet, az érdes tenyere, amivel ennek ellenére olyan gyengéden tudott simogatni. Imádtam az ölelésében elbújni, hallgatni a történeteit, hogy utána megelevenítsem rajzokon a szereplőket.
- Volt egy bátyám, így van sejtésem róla. – néztem rá komolyan, mert nekem nem kell bemutatni, de amit eddig meg tudtam róla abból az jött le, hogy soha nem neki kellett ott rendet tenni. Gondolom ez is haladás volt a részéről, hogy most megtette és nem úgy nézett ki a háza, művészterme, mint valaki szemétdomb, amin úgy trónol, mint valami kakas.
Fürkészem PJ reakcióit, amikor a macska az ölembe landolt. Mosoly bujkált az arcomon, miközben szeretgettem az ölemben heverő kandúrt, aki nagy hóhányó volt. Láttam, hogy miként fürkészte a férfit, aki bejött a szobámba, akinek ölében foglaltam helyet, miként kerülte ki, hogy aztán megszerezze a figyelmemet. Ahogyan PJ arcának rezdülései se kerülték el a figyelmemet, de nem mondtam semmit se.
- Mert egy macska segített életben maradni az elmúlt időben. Hegyekből szebb a kilátás, de a tengerpart meg jobb, mert kevesebb a fa, amiből aztán sötét titkokat rejtő erdőség lehet. – kezdtem bele, mert nem voltam biztos abban, hogy tényleg szeretne válaszokat kapni, de nem tudtam megállni. Mintha ezáltal is kicsit többet mutathatnék magamból és közelebb engedhetném őt. – Fekete meg a legtöbbeket elijeszti, de kiemeli a szemem színét is egészen. Tea kellemesebb, a kávé meg életmentő reggel. – rántottam meg a vállaimat, mert nem tudtam volna dönteni. Mind a kettőt szeretem. Végül kíváncsian vártam a folytatást, miközben a macskámat cirógattam, őt pedig fürkésztem érdeklődve. – Egyszer látnod kéne azt, hogy Mexikóban miként is ünneplik ezt. Akkor lehet másképpen látnád te is. – ott sokkal élettel telibb, nem ennyire szomorú, mint itt vagy a saját otthonomban. Az valahogy másabb, gyönyörű és magával ragadó. Azóta pedig képes vagyok úgy elképzelni az itteni temetőket is a kopárság helyett olyan ezernyi fényben játszónak. Ahol szomorúak az emberek, de még se teljesen. Az annyira másabb, nem is tudnám szavakba önteni, de az biztos, hogy megérinti az ember szívét.
- Rossz válasz. – nyomtam játékosan egy puszit az orrára miután előállt a masszírozás ötletével. Nincs kedvem nekem megtapicskolni a hátát, s megnyomkodni. Egyébként is, még részben haragszom rá a pár nappal korábbi dolog miatt. – Amúgy meg nem inkább neked kellene kiengesztelned engem? – vontam fel ártatlanul és kérdőn a szemöldökömet. Most kapcsolok, a kis hamis. Máris a saját magának keresné a jót. Behalok rajta. A kis önzőfajtáját ennek a franciának…
- Először is köszönöm, másodszor pedig tévedsz. Határidőre lesz és be kell adni. Le kellett rajzolnunk egy számunkra kedves helyet. – közben pedig elvettem tőle a rajzot és visszapakoltam az asztalra, mielőtt baja lesz. Azt meg már vártam, hogy lefagyjon vagy valamit beszóljon, hogy pont egy temető jut eszembe, amikor számomra kedves, fontos helyről kell rajzot készíteni.
- Nem mindenki olyan belassult, mint egyesek. – sunyin mosolyodtam el, miközben figyeltem hogy babrál a képzeletbeli szőrökkel és ki tudja még mivel, ami a ruhájára tapadhatna. Közben pedig nem raktam le a kezemből a macskát.
Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek azon, amit mondott. Ez meg esélyesen ki is ült az arcomra. Végül a nevetés nyert és megráztam még a fejemet is, mint aki nem hiszi el az egészet. – Te tényleg egy macskától tartasz? Pont ettől? Eddig se bántott, inkább csak levegőnek nézett. Nehogy már te is kövesd a példáját és féltékeny légy rá, mert mentem… - mit is csinálok? Lepetézek tőle. Valahogy így szokták befejezni ezt. Ezt nem akartam elhinni és még mindig nem tértem igazán magamhoz a szavainak köszönhetően. Figyeltem, amikor újra próbát tett a macskával. Eleinte hagyta, úgy 5 másodpercig, majd finom a mancsával figyelmeztette, hogy ne tegye, mert eltolta a kezét. A kis bolhazsák még nem bízott benne, így érthető volt, hogy nem nyert. – Azt hiszem a mai kört buktad. – majd le is raktam a macskát után. Mielőtt viszont felelhettem volna, hogy mindjárt ráuszítom a házőrzőmet, ha azt kér, persze csak viccből, azelőtt javította is dolgot. – Nem hiszem, hogy fogsz, de ha nem lesz minden a helyén, akkor addig nem mész el, amíg vissza nem kerülnek a tárgyka a helyükre.- feleltem könnyedén, majd elindultam a konyha felé, hogy szerezzek palacsintát, ha már csináltunk ma, meg szereztem neki vizet, magamnak meg gyümölcslevet. – Hoztam egy kis palacsintát is, nutellás és túrós van. – előztem meg a kérdést, majd ledobtam magam az ágyra. – Lehet felőlem az is és mi legyen a tét? Mindig mínusz egy ruha, vagy mit szólsz a dzsengához? Aki borít az vetkőzik, aztán lehet időközben beugrik valami jó ötlet. – adtam elő ártatlanul, majd neki is láttam, hogy egy nutellás palacsintát elfogyasztásának, miközben PJ fürkésztem, hogy vajon mit is szól az ötlethez.

■ ■    lazy  pirulo  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Kedd Nov. 13, 2018 9:15 pm

Athena && JP

És tényleg! Valahol lehet, hogy gyerekes dolog ennyi idősen így ragaszkodni valami plüssfigurához, másrészt viszont megvolt a maga bája annak, hogy milyen sokat is jelent számára, és hogy ragaszkodik hozzá még mindig. Azt meg nagyon is át tudtam érezni, milyen az, amikor valaki ennyire ragaszkodik egy adott tárgyhoz, akárcsak esetemben ahhoz a néhány régi, családi fotó.
- Pontosan, a rendrakás a kisemberek mániája, a zsenik átlátnak a káoszon. A mamád pedig bölcs ember volt. Bár az igazat megvallva, eddig még egy olyan nagymamát se láttam, aki szétszórt meg rendetlen lett volna. - szóval van némi paradoxon a dologban, de annyi baj legyen, úgy szeretjük őket, amilyenek. Egy pillanatra akaratlanul is belegondolok, hogy vajon a saját anyámból milyen nagymama lenne, inkább hasonlítana egy boszorkányra, vagy tényleg az az aranyos fajta lenne, de mindegy is. Igazából azt sem tudom, hogy a bátyámnak született-e az elmúlt években gyereke, ha meg ő nem húz bele, valószínűleg úgy is felejtős a téma.
- Hé, és egy ember után már ilyen messzemenő következtetéseket kell levonni? Mint ha azt mondanám, hogy volt egy menyasszonyom, mindent tudok a párkapcsolatokról. - vontam vállat. Jó, sejtem, a bátyja meg a rendrakás valahogy hasonló formában volt jelen náluk is, mint nálam, de azért mégis! És ha valami végtelenül precíz, rendszerető gyerek lettem volna?
- Én naiv, miért is hittem, hogy ez egyszerűen fog menni? - sóhajtottam fel, a fejemet csóválva, miközben hallgattam a válaszait. Ki gondolta volna, hogy mindenre ilyen határozott válasza lesz? Ennyit az igyekezetemről, hogy más szemszögből próbáljam megmutatni neki a dolgokat, helyette inkább figyeltem, hogyan babusgatja a macskáját.
- Lehet, nem tudom. Az ünnepükről mindenesetre már hallottam. - igaz, nem túl sokat, meg szerencsém sem sűrűn volt hozzá, mindenesetre érdekes az, hogy egy-egy nemzet mennyire másképp közelít meg egy adott témát. A nyugati embert a napsütés mosolyra késztet, az esőtől rossz lesz a kedve, míg keleten...? Ugyanúgy örülnek mindkettőnek, hisz mindnek megvan a maga szépsége.
- Dehogy is rossz válasz, már miért lenne? - nézek rá értetlenül a puszit követően, bár azért magamban már elkönyvelem, hogy ez most nem jött össze. Majd máskor, talán.
- Hoztam neked virágot, ne legyél telhetetlen. Vagy te szeretnéd azt a hátmasszázst? - kérdeztem vissza, és azért remélem, nem várja el, hogy azért a múltkori néhány óráért cserébe heteken át pitizzek neki, hogy jóvá tegyem. Még ha egy cserép virággal nem is lehet semmissé tenni...
- Áh, értem. A régi szép idők, meg az egyetemi beadandók. Valahol talán még az enyémek is megvannak a padláson. - gondolkoztam hangosan, mást nem, ha Athena kíváncsi rájuk, egyszer előkereshetjük őket kíváncsiságból, mennyit változott a stílusom azóta, ha meg nem, jó helyen vannak ott, ahol vannak.
- Nincs mindenkinek még ott a fenekén a tojáshéj. Amúgy is, minek kapkodni? Tán sietsz valahová? - kérdezek vissza, amikor pedig nevetni kezd a szavaimon, csak némi értetlenséggel nézek rá... legalábbis az elején, mire a végére ér, már a büszke, sértett francia modorommal találhatja magát szemben.
- Még hogy én, féltékeny? Pont egy macskára? Még mit nem! - kértem ki magamnak, nehogy már ez a bolhazsák ellenfél legyen számomra. Valahogy majd megszerettetem magam vele, úgy is kandúr, a pasik szívéhez meg a hasukon keresztül vezet az út, legközelebb majd hozok valami ajándékot neki is... vagy ha az se használ, akkor mást nem lemeccseljük, hogy ki lesz a főnök kettőnk közül.
- Úgy néz ki, de azért nem adom fel. - húztam el a szám, beismerve az újabb vereséget, nem dob fel különösebben, de azért nem is mondok le a győzelemről.
- Szóval, hogy ha felforgatom a szobádat és nem vagyok hajlandó rendet rakni, akkor életem hátralevő részét itt töltöm veled kettesben a szobádban? - forgattam ki a szavait szánt szándékkal, ám miután Athena eltűnt az ajtó mögött, mégsem túrtam át a szobáját, csak leültem az ágya szélére, és csendben nézelődtem. Hiába, hogy az övé, így, hogy még egy órája sem vagyok itt, annyira új és idegen minden, hogy képtelen vagyok olyan otthonosan érezni magam, mint mondjuk a műtermemben. Majd idővel ez is változik.
- Ó, a nutellás az egyik kedvencem. Te sütötted?  - vallom be, majd ha kapok belőle, akkor le is csapok egyre, hogy miután bedobtam az ötletemet, neki is lássak, hogy eltüntessem. Igaz, nagyjából két falatig jutok amikor meghallom Athena szavait, és nem sok kell hozzá, hogy félrenyeljek...
- Mi az, Mufurc, ennyire szeretnél vetkőzni? Tán nem meleged van? Alig ismerek rád. - vigyorodok el, mint ha magától értetődő lesz, hogy akármelyik mellett is döntünk, úgy is ő lesz az, aki bukni fogja, és kénytelen lesz megszabadulni a ruháitól. Mást nem ha mégis ő tarolna, akkor meg így jártam.
- Én abban is benne vagyok, amelyiket szeretnéd, vagy előbb megtalálod. Jut eszembe, pusztán kíváncsiságból, amúgy kallódik még valami ruhám nálad, vagy visszahoztad a múltkoriakat?  - érdeklődök egy sort, mert ha már maradok éjszakára, azt se árt tudni, hogy van-e más ruhám is a közelben, vagy ennyivel gazdálkodok, ami épp rajtam van.

■ ■   nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája •• Yesterday at 6:10 pm

Athena && JP

- Nem is állítottam azt, hogy az lett volna. – elmosolyodtam, hiszen a nagyi tényleg imádta a rendet, de ennek ellenére is megértette azt a káoszt, ami jellemzett sok esetben. Nem egyszer hagytam szanaszét a füzetjeimet, vázlataimat, rajzaimat és a különféle rajztechnikákhoz szükséges eszközöket.  
- Lehet, hogy olyan értelemben rajtad kívül nem volt férfi az életemben, de attól még nem te vagy az egyetlen akit ismerek. – szélesebb lett a mosolyom, hiszen az egyetemen is tudnak még szétszórtak lenni a fiúk. Na, meg ott volt az intézet is, meg előtte is jártam iskolába, így nem egyetlen egy ember után következtettem erre, hanem a látott, hallott és átélt dolgok után. Szerintem egészen jól következtettem, hiszen ő se igazán cáfolja.
- Fogalmam sincs. Hmmm, lehet elbíztad magad, hogy virággal a kezedben túlzottan is megnyerő lehetsz? –ártatlan arcot vágtam, miközben igyekeztem nem elnevetni magam. Inkább csak tanácstalanul néztem rá és úgy, mint aki ezt totálisan komolyan gondolja. Egy-két percig biztosan sikerült megállnom, hogy ne mosolyogjak megint egy jót, míg nem végül még nevettem is jókedvűen, mintha pár perccel korábban nem is lett volna annyira síri a hangulat.
- Mert nem vagyok masszőr és semmi kedvem hozzá. Meg nem én követtem el valamit, hanem te. –
világítottam újra rá a dologra, hogy miért is nem fogom megnyomkodni a hátát igazán. Egyébként is menjen el masszíroztatni, ha neki ennyiszer igénye van erre. Nem fogom állandóan megenni érte és szerintem nyugodtan meg is engedhetné magának.
- Hmm, nem is rossz ötlet. Még úgyse tettél soha ilyet, csak mindig magadnak akarod kiharcolni. – kicsit elgondolkodtam azon, hogy miért is ne. Ha már ő dobta be, akkor mi lehet az akadálya. – S hogy szeretnéd, póló maradjon, vagy inkább anélkül jobb? – somolyogtam egy jót az orrom, mert sejtettem, hogy nem gondolta komolyan, vagy nem hitte volna azt, hogy tényleg lecsapok rá.
- Képzelem, hogy milyen állapotban lehetnek, ha csak úgy a padlásra száműzted őket. – ingatom meg a fejemet, amivel kicsit a nemtetszésemet fejezem ki. Minden rajzom, művem gondosan el van pakolva egy-egy mappába, így könnyedén vissza tudom keresni őket.
Amint előtört belőle az önérzetes francia még inkább nevetni kezdtem. Testem is kicsit rázkódott és nem bírtam megszólalni, hiába próbálkoztam legalább háromszor is. Így percek teltek el, mire végre abbabírtam hagyni a nevetést és meg tudtam szólalni. – Persze, én kérek elnézést, hogy ilyet mertem feltételezni. – nem gondoltam komolyan, mert azért vak se voltam, de ha ettől neki megnyugszik a kicsinyke lelke, akkor felőlem legyen. Én nem fogom egyelőre ezzel cukkolni, majd úgy egy óra múlva visszatérünk rá.
- Mondanám, hogy igen, de szerintem idővel megjelenne Maddie és azt szerintem te se akarnád. – cuki, de azért jobb nem szerintem szembe kerülni vele. S ha megtudná, hogy PJ műve az, hogy miként is néz ki a szoba. Lehet két perc alatt utána neki kezdene a rendrakásnak, ha az unokatestvérem megszólalna.
- Részben igen, részben meg Jerry. – megfeleztük a munkát. Egy ideig én sütöttem, ő pakolta meg őket minden jóval, aztán cseréltünk. Közben meg jó párat el is tűntettünk, de így is bőven maradt a következő egy-két napra szerintem. Kész szerencse, hogy az ikrek még nem tudják, hogy mi is igazán jó. Akkor lehet még többet kellett volna sütni.
Látom, hogy miként illetődig meg azon, amit mondok, aminek köszönhetően újra mosolygok és ott van egy kisebb büszkeség is, hogy sikerült megint meglepnem őt.
- Nem te mondtad, hogy kísérletezni olykor nem árt? Hát tessék, erre most meg ez lenne a gond? Néha én is okozhatok meglepetést, nem? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet és kicsit úgy tettem, mint aki tényleg kicsit hisztizik azon, amit mondott neki. Pedig nem így volt, de ha már ő úgy vigyorok, mint a tejbetök megint, akkor én is hadd szívjam már a vérét. – De ha nem akarod… - adtam elő megint magamat, mint akinek oly mindegy. Ha nem, akkor nem. Majd kitalálunk mást.
- Akad egy póló és pulcsi, de más nem. Miért félsz, hogy letépem rólad? Nem vagyok én vadmacska. – forgatom meg a szemeimet bele se gondolva abba, hogy netán azért kérdezi, mert ha maradna későbbre is, akkor inkább bújna abba bele, mintsem netán egy szál semmiben kelljen aludnia, vagy bokszerben.
- Dzsenga lesz. – léptem közelebb hozzá, hogy előkészítsem a játékot. – Nem ér csalni. – néztem rá komolyan, majd sietve megcsókoltam, hogy utána kényelmesen elhelyezkedjek a földön és várjam, hogy ő is csatlakozzon. Szemmel láthatóan ezt nem neki találták ki, hiszen az első tíz körben míg én csak három ruhától váltam meg, addig neki héttől kellett. – Tudom, hogy azt hitted így elterelheted a gondolataimat, de tévedtél. Szeretnéd még folytatni? – felnéztem rá kérdőn, miután megint sikeresen ledöntötte a „tornyot”. Nem lehet mindenki mindenben profi. Lehet csak túl régen játszott, vagy inkább a rólam lekerült egy-két ruhadarab tette meg a hatását és az ő figyelme lett elvonva

■ ■    lazy  pirulo  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Athena szobája ••

Ajánlott tartalom

Athena szobája
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Villák, kúriák :: Callaghan otthon-