Kim Tae Oh
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Today at 6:21 pm ✥

✥ Yesterday at 9:11 pm ✥

✥ Yesterday at 9:05 pm ✥


✥ Vas. Aug. 12, 2018 10:59 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 9:24 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 8:53 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 4:09 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Kim Tae Oh •• Hétf. Jan. 29, 2018 1:28 am

Kim Tae Oh
Annyira rendbe szeretném hozni a dolgokat, de minden ösztönöm azt súgja, hogy legyek óvatos. Amiről nem tudsz, az nem fáj.

általános jegyzet
» Anyja neve: Kim Ga In
» Apja neve: Kim Ji Hoon  
» Testvérek: -
» Születési hely: Dél-Korea, Incheon  
» Születési idő: 1997. Január 7.
» Mikor érkezett a városba: 2018. Január eleje
tudj meg többet
» Becenév: Otthon Tae Oh, Franciaországban Theo  
» Avatar Alany: Kim Jong In (Kai)  
» Karakter kora: 21
» Választott csoport és foglalkozás Civil, neveltetés céljából motelben alkalmazott

» Egyéb hozzátartozók;;
Kim Ga In - Anya csak egy van igaz? Igen, és én soha nem is kívánhattam volna jobbat egy csillagszemű, csilingelőhangú, fiatalos, gyönyörű anyánál. Egy asszony ő, egy anya, aki számára mindig is a családja volt a legfontosabb. A férje minden marconaságával és a gyermeke, egy szem fia, akit a gyerekkori csínytevéseit követően a legnagyobb pofátlanságai ellenére is hűen imád, véd és oltalmaz. Mert a rosszaságot, pimaszságot és kegyetlenséget mindig elnyomja a kapott szeretet, az ölelések, a kedves szavak és az a pillantás, amivel a fiú csak és kizárólag az édesanyjára tud nézni. Őszinte csodálattal és hálával. Mert igen, bárhova is vezet az utam, bármeddig is tart az életem, ez a nő lesz a életem kiindulópontja, kísérője. Talán a végén már más fog állni, de a szívem mindig azt fogja mondani, hogy "...mert édesanyád nem lesz több. Csak az az egy aki életet adott neked." Elképzelni se tudom mit élhet át azóta, hogy tudja, megvannak számlálva a napjaim...

"...Minden szeretet annál kezdődik és végződik, kitől életet kapunk..."


Kim Ji Hoon - Azt hiszem a világ egyetlen embere, aki nem csak reménykedik és bízik abban, hogy benő a fia feje lágya még ebben az életben, hanem tenni is akar érte. Sokak szemében egy marcona, keménykezű és határozott férfi, aki legyen bármilyen jó hangulatában, ölni képes a szemével. Viszont nem látják azt a végtelen életszeretettel, fájdalommal keveredő tompa fényt a szemében, amit én igen... mégse veszem tudomásul. Kiskorom nagy hőse, aki olyan erős volt, hogy egyszerűen csak a feje fölé repített mikor arra kértem. Megemelte azokat a dolgokat amiket én nem tudtam, rosszalkodott velem és az őrületbe kergettük közös erővel anyámat. Mígnem azzal, hogy kiderült a fia beteg, ráadásul nem hajlandó elébe menni a műtétnek, elveszítettük azt az embert, akit mindig is imádtam. Túl sokat akar és vár tőlem, azt hiszi túltudom tenni magam azon, hogy Tao magamra hagyott és nem küzdött eléggé a barátságunkért. És ugyan akkor haragszok is rá, amiért ő megfeledkezett arról a srácról, akit saját fiaként szeretett. Engem pedig taníttatás és megleckéztetés céljából - ráfogva természetesen a kicsapongó életvitelemre - nyugatra száműzött, hogy álljam meg a helyem és jöjjek rá, hogyan kell boldogulni.
Vajon van valami amit nem tudok? Vagy nem értek?

"...Életemben a legjobb tanácsot apám adta. Azt mondta: "Csinálhatsz bármit, csak 65 évesen ne úgy ébredj fel, hogy azon gondolkodsz, mit kellett volna kezdened az életeddel..."

Xia Yan Tao - Ülj le egy pillanatra és tégy fel magadnak egy kérdést. Szerettél már valakit az életedben őszintén és önzetlenül? Testvéredként és másik feledként? Úgy, hogy képes lennél odaadni akár a saját életedet is érte? Becsültél már meg valakit úgy, mintha egy igazi, kristályszerűen törékeny ajándék lenne? Ha igen a válasz, gondolj erre az iszonyatosan törékeny ajándékra ami bármelyik pillanatban kicsúszhat a kezeid közül és tudod, hogy utána se kaphatsz, hiszen elég hozzáérnie nagyobb sebességgel a tenyeredhez, máris vége mindennek... Tao csak egy kölyök volt a világnak viszont a mindenséget jelentette nekem. Hittem benne mint barátomban és hittem benne mint testvéremben, akihez semmiféle vérbeli kötelék nem kötött, csupán a szívünk dobogott ugyan úgy. Kiegészítettük egymást, jobbá tettük egymást még a legnagyobb különbözőségünkben is... aztán a mi kristályunk is ripityára tört.
Ha pedig nemleges választ adnál a korábbi kérdésekre, figyelj oda jól, hogy kit engedsz magadhoz teljesen közel, hogy ki kaphat helyet a szívedben és mennyi területet tartasz fent neki abban.

"...Mikor még nem hullott minden darabokra, de a dolgok már kezdenek szétesni, akkor derül ki, kik az igazi barátaid..."



Az előtörténet a karakter személyisége miatt trágár, obszcén szavakat, kifejezéseket tartalmaz!

Arcomat teniszlabda méretűre fújva engedem ki magamból az eddig visszatartott cigaretta füstöt, miközben fekete tekintetemet le se veszem az előttem lévő jókora házról, mely azóta is milliónyi kérdést vet fel bennem, hogy az elmúlt néhány hét alatt több, mint ötször látogattam már meg kötelező szülői felszólításra. Mikor voltam én ennyire szófogadó? Én, aki éveken át ellent mondott az intéseknek és apai követelményeknek, most mégis nyüszítő kiskutyaként szedtem a lábamat az első telefonhívást követően, miszerint "kötelezően meg kell jelenned, máskülönben...!"
Ezek ellenére viszont még mindig nem az okozza a fejtörést, hogy hova lett a makacsságom az öregemmel szemben, sokkal inkább az illetékes emberek valódi személye. Többek között az, hogy mi a fenéből telik ekkora házra, egy cs*szettül nagy úszómedencére és úgy alapból egy akkora telekre, ami Párizs külső kerületének majdnem egynegyedét teljesen elfoglalja és úgy illegeti magát az arra járó nincstelen p*rasztok előtt, mint egy kéjes r*banc az izzadtság szagú kanok között? Ilyen jól kamatozna egy pszichológus végzettségről szóló papír? Ilyen jól fizetnek egy orvosnak? Hát nem arról hallani már mióta, hogy milyen sz*r szerencsétlenek és pont úgy mint a zsaruk esetében, épp csak marad egy kis mellékes, amit magukra tudnak elkölteni ahelyett, hogy a ház fenntartása miatt kellene szenvedniük? Bár, ha jobban belegondolunk itt talán nem is az illetékes nőszemélyben kellene keresni a válaszokat, inkább az őt "tartó" vén mágnásban, aki mást se csinál mint egész nap barna és vörös p*csák csípő ringását nézi valamelyik VIP szórakozóhelyen, miközben a hályogos szemei majd kiguvadnak a helyükről. Na de hát kinek mi a gusztusa, én személy szerint a szőkéket szeretem. Érthetetlen... a gyanakvásom viszont ezektől eltekintve is megmarad, de abba persze már bele se gondolok, hogy a mi zsebünk miért olyan vaskos? Talán apám és ez az öreg fószer valami tőzsdés k*csög? Nem lepne meg. Legalábbis a házak milyenségéből kiindulva semmiképp.
Azt persze nem mondom, hogy fokozottan zavarba jövök egy ekkora erődítménytől, hiszen odahaza is hasonló csodában sikerült lógatnom az elmúlt huszonegy évben a seggemet, köszönhetően apunak és a családi vállalatnak. Igen biza, úgy ítélem el az itt élőket, hogy én magam se vagyok jobb vagy több nálunk. Amúgy is csak egy kölyök vagyok akit apuci pénzel, de én is nagykanállal - ami ráadásul még aranyból is van - zabálom az életben megadott jót, élvezem a zsebemben dagadó pénztárcának súlyát, amiből kényem kedvem szerint szórhatom a bankót arra, amire éppen kedvem szottyan. Új autó? Akkor lesz új autó a garázsban, méghozzá a legjobb kategóriából. Nők? Lesznek nők az ágyban, nem is egy, de kapásból kettő sőt mi több, három. De még ezek ellenére is könnyebb ítélkezni nem? Ahelyett, hogy az ember magába nézne inkább kiröhög és elítél másokat, bár tény, hogy soha nem voltam a mértékletesség, a szerénység vagy éppen az empátia mintapéldánya. Főleg nem a sok rosszarcút illetően.
Eddig akárhányszor bedugtam az orromat a hatalmas, ijesztően fehér épületbe, annyiszor sikerült eltévednem a földszinten vagy az emeleten, ahol a kitudja, hogy a hány száz fős személyzet melyik tagja lihegett a nyakamban csak, hogy a legjobb tudása szerint igyekezzen eligazítani a monumentális épületben. És ez ma sincs másként. Ezen mellékes kis időtöltések alkalmával sikerült újabb és újabb helyszíneket felfedeznem, mintha legalábbis apám azért küldött volna ide, hogy mindent felderítsek. Épp olyan számomra, mint egy kiskölyöknek való hatalmas játszóház. Egy kis szoba jobbra, egy nagyobb balra és a húszadik a folyosó negyvenedik szobájában egy olyan ajtó mögött elrejtve, ahova "Soha ne tedd be a lábad, különben...". Ja és van még egy újabb emelet, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a főváros kivilágított pompájára, miközben a fejed feletti padláson arany árban mérhető családi csecsebecsék csilingelnek egy kisebb földrengés dallamaként. Micsoda fényűzés! Na nem, mintha odahaza nem ez lenne a helyzet, de a sok jómódú paraszttal ellentétben én nem vágom dísztalárba magam, mikor az Isten a színem elé küldi a kedves "apuci ruszki haverjai" néven emlegetett párost. De hurrá, végre itt vannak, örvendjünk együtt, fel az orosz lobogókkal!...

A nő iránymutatását követően sértett gyerek módján csapom fel a lábaimat a csendes, de otthonosnak éppenséggel nem nevezhető rendelő közepén lévő dohányzóasztal tetejére, számomra is meglepő módon fokozottan ügyelve arra, hogy még csak véletlenül se tegyek kárt semmiben azon értelmezhetetlen holmikban, amiket a bájos pszichológus elhelyezett a maga kis modern stílusú, mégis inkább antiknak ható fehér asztalkáján. Hogy lehet valami egyszerre modern és antik? Egy hófehér, égetett porcelánba bonyolított galambpár, egy díszes tolltartó és ki tudja, hogy mi a francot ábrázoló irattartó könyörög a kegyelmemért, melyek utóbbija inkább emlékeztet egy Picasso által készített, sokak által csodálatosnak vélt, számomra viszont nem igazán díjazott szürrealista vagy épp kubista festményére.
- Te meg milyen rusnyaság vagy? - érintem hozzá hosszú ujjaimat a furcsán szálkás kézre emlékeztető fém tárgyhoz, amit ha puszta fél milliméterrel jobbról nézek, kapásból egy ágas-bogas fát látok bele, nem pedig a korábban tanulmányozott kezet - ki az a hülye aki ilyeneket kitalál? - nagy tanulmányozásom közepette egy halk kattanást hallat a kis fémcsoda, az ujjaimmal tartott része pedig egyszerűen csak elválik a nagyobb felülettől.
- Aishh! - szakad fel belőlem valamiféle földöntúli morranás, miközben előredőlve erőnek erejével igyekszek visszatenni a helyére a kis mütyűrt, amit az íróasztalnál ülő gesztenye színű hajkorona tulajdonosa egy szórakozott, halk kuncogással néz végig.
Persze... kinevet. Már megint, mint általában most is kinevetnek mint egy gyereket aki próbál cuki és aranyos lenni, de csak csetlik-botlik mert nem szokott még hozzá a hirtelen megnyúlt végtagjaihoz, melyeket sokszor szokott úgymond "elhagyni". De, legalábbis képtelen koordinálni a mozdulatait és férfiúi erejét.
- Ne aggódj, majd visszateszem, hagyd csak ott - hangjának csilingelő éle és a barna íriszek jókedvvel teli lágysága egy pillanatra képes elhitetni velem, hogy tényleg nem okoztam túl nagy felfordulást, csak úgy kell tennem ahogy ő mondta, hogy aztán ne foglalkozzak tovább a dologgal, úgyse érdekel. Eleve rusnya az a fém szerkezet. Ettől függetlenül visszatér belém a kisördög, akinek híján az imént egy röpke pillanat erejéig ijedt kisgyerekké változtam. Nem szeretek rongálni, hiszen tudom jól, hogy más értékeire vigyázni kell, elvégre én magam se szeretem ha elveszik vagy eltörik a személyes dolgaimat. Csakhogy én nem mosolyogni szoktam és legyintgetni mondván "jaj öcsém semmi baj, majd rendbe rakom", inkább eltöröm a lábujját vagy a bokáját a r*hadéknak, nehogy elszaladjon, ezután pedig jöhet az igazi leckéztetés.
- Amúgy is mi a t*kömnek ennyi lom? Az emberek nem verik le már csak azzal, hogy a nagy táskáikkal leteszik ide a valagukat?  Ráadásul úgy néz ki tőle a szoba, mint valami ótvaros múzeum - tudom ám, hogy milyen az igazi giccsparádé, de ami ebben a szobában van az túllő minden határon és igaz ami igaz, nem éppen az agyonműveltek közébe tartozok aki óra huszonnégyben nagy sóhajtozások közepette veri a f*rkát egy Gustav Klimt festményre.  De ez a szoba tényleg olyan mint egy múzeum.
- Ez az én stílusom, mint ahogy neked a lezserséged és sötétséged...
- Sötétség...?
- Mármint a sötétebb ruhadarabok. Én olyat soha nem vennék fel, imádom a színeket, a szépet és az igényeset.
- Aha... tehát a fehér is egy szín - vezetem körbe sötét íriszeimet a helyiségen, s laposakat pislogva sikerül megállapítanom, hogy minden bizonnyal az egész város legdrágább és legpuccosabb helyiségében pihentetem a seggemet.  Minden tiszta fodor, dísz és csillogás, semmi egyszerűség, semmi egyenes vonal és letisztultság, csak a hullámok, csipkék és "s" alakú széklábak, de azok dögivel.
- Szép és igényes mi? Én ezt nem szépnek mondanám hanem undorítóan fodrosnak már ne is haragudjon. És ha a szépet szeretné, nem egy ilyen liba fos színű cipőt húzott volna pöttöm kis csülkeire. Rémesen ízléstelen.
- Nem tudtam, hogy egy divatdiktátor veszett el benned. Amúgy meg illik a táskámhoz és a nyakláncomhoz, tehát a cipő marad...
- Talán azokat is ideje lenne kukázni.
Tekintetem az asztalnál ülő, szorgalmasan körmölő nőneműn áll meg, így van némi lehetőségem arra, hogy alaposabban szemügyre vegyem. Őszintén mondom, a hülye is azt vonná le következésképpen, hogy nem tűnik pszichiáternek. A hölgyikét inkább a Glamour vagy tudom is én, hogy melyik éppen vezető magazin modelljének tudom elképzelni. Tökéletesen sima az arca, nincsenek szarkalábak a szeme sarkában - nyilván, hiszen a háta mögött a dúsgazdag f*szikája gondoskodik a plasztikáztatásáról - vagy más, ami utalna a töretlen, talpaló melóra. Nem tűnik fáradtnak, még így nap végezte felé se, makulátlan a sminkje sőt, ha még rá akarunk tenni egy lapáttal, ki kell emelnem a haját is ami úgy be van lőve mint a Hajlakk című film főszereplőinek. Bírósági üléseket lehetne a segítségével berekeszteni, csak rá kell koppintani egyet a kalapáccsal.
Drámai sóhajjal vetem hátra a fejemet a ülőalkalmatosság támláján, miközben nagy lelkesedéssel kezdem el gyakorolni a ki- és belégzés mélységes rejtelmeit amit a kedves dilidoki tanított korábban, ez idő alatt pedig legjobb tudásom szerint konvertálom át az agyamat angolra, hiszen a franciával nem kifejezetten vagyok jó barátságban. Neki pedig a koreai lehet... kínai? Jó vicc...
- Mit csinálsz?
- Gyakorlom a ki és belégzést, szerintem szükségem lesz rá az elkövetkezendő, remélhetőleg csak pár percben. Doktornő... maga orvos, hát miért nem tud olyan tróger módjára öltözni mint a legtöbb? Hat számmal nagyobb, előnytelen szabású mama naci, régi virágos, molyirtó szagától bűzös blúz és egy "jaj lila" színű blézer. Zsíros haj? Régi sztk-s szemüveg? És talán ha pár kilót fel is szedne magára, elhiszi, hogy sokkal könnyebben tudna velem beszélgetni? Lehet, hogy nem azzal lennék elfoglalva, hogy mikor bontja ki magát a nadrágom. Bár... senki se szereti, ha laffog a háj a nőn, de ez van... sanyarú sors ide vagy oda, talán kibírom.
- Nekem eddig se volt bajom a beszélgetéssel, én türelmes vagyok, tudod. Megmondtam, hogy akkor kérdezel vagy beszélsz amikor úgy érzed, hogy készen állsz, de addig is én fogok kérdéseket feltenni. Ami pedig az öltözetemet illeti, ez a stílusom. Épp úgy mint a berendezési tárgyak esetében az, amit látsz. Tehát kérdezhetek?
- Bánjaf*szom... mintha nem jönne nap, mint nap ezer kérdés felém - nyöszörgöm fitymálóan, hangomban mérhetetlen mennyiségű undorral és haraggal miközben idegesen áttúrom szőke tincseimet.
- Mi lenne akkor, ha ott kezdenénk, hogy elmesélnél nekem egy-két dolgot magadról? Olyat, amit mindenki tud, de én még nem. Például beszélhetnél a betegségedről.
- Mi? - vágok közbe türelmetlenül - apám kotyogta el?
- Mi másért lennél itt szerinted?
Határozottságát látva fel-felhördülve fejezem ki a nemtetszésemet a témát illetően, hiszen tudom jól, hogy az csak egy dolog, hogy el kell mesélnem mitől vagyok olyan állapotban, amilyenben. De tudom jól, hogy ezzel egyidejűleg arról is jelentést kell adnom, hogy miért nem óhajtok más veséjével együtt élni, mikor bőven lenne rá lehetőségem.
- Mikor betegedtél meg? Milyen volt az az időszak? Mikor műtöttek, hogy ment a felépülés és mi történt miután kiderült, hogy teljesen új vesére szorulsz? Miért utasította vissza az illetékes fiú és családja a lehetőségét, hogy minek után kiderült, megfelelő a gyerek az átültetésre, odaadja neked? Miért szakadt meg a kapcsolat kettőtök között? Hol van most? És te miért vagy itt? És hasonlók...
- Na jó, jó, elég lesz! Mit gondol, pont úgy nézek ki, mint aki ebből legalább két kérdést megjegyzett? Kezdjük az elején talán.
- Hány éves voltál mikor kiderült, hogy beteg vagy? És mi volt az orvosok diagnózisa a tüneteidre?
- Tizenhat. Sokáig nem mentem el orvoshoz, mondván csak egy kis megfázás vagy influenza. Tao mondta az ágyban töltött napok után, hogy most már jó lenne ha megnézne egy hozzáértő is. Akkor derült ki, hogy olyan vírust szedtem össze, ami egyfajta fertőzést eredményezett a veséimnél. De mivel elhúzódott és nem kezeltettük időben, a kapott gyógyszerek, antibiotikum és egyéb csoda csak felületesen gyógyítottak meg. Azt gondolták, hogy a vesémnél lévő gyulladást is orvosolni fogják a felírtak.  
- Tehát értsem úgy, hogy orvosi mulasztás is okozhatta azt, hogy fél évre rá, teljesen leállt a bal veséd igaz?
- Nem okolom őket. Végig éreztem, hogy valami nincs rendben, sűrűn voltam lázas ok nélkül, gyenge voltam és fáradékony. Mindannyian hülyék voltunk amiért nem mentünk vissza a dokihoz. Nem tudhattak a szövődményekről.
- Ettől függetlenül gondolhattak volna arra, hogy csinálnak egy teljes kivizsgálást nem?
- Csináltak. Ezért írták fel a gyógyszereket, csak arra nem gondolták, hogy ilyen agresszív a vírus és hatástalanok.
- Akkor a másikat egészségesnek mondták igaz?
- Igen.
- Vagyis teljes értékű életet élhettél a műtét után egyel, ami mint tudjuk tökéletesen eltudja látni mind a két vesének a feladatát.
- Igen.
- Akkor miért kell új vese?
- Maga is orvos nem? Tudtommal a pszicho dokiknak is végig kell mennie minden szakterületen. Találja ki maga.
- Nem olyan egészséges az a vese mint gondolták, és ma már képtelen arra, hogy tökéletesen ellássa a szerepét. Túl sok neki a felgyülemlett méreganyag, ezért nem képes kiválasztani igaz? - bólintásomat látva folytatja - ez pedig a papírjaid alapján tizennyolc éves korod után derült ki, miután az iskolából kórházba kellett szállítani egy baleset miatt. Mi történt?
- Nem volt az baleset, csak kosaraztunk a srácokkal, de akkor még nem volt olyan súlyos, szóval volt időnk, de nyilván jobb volt mielőbb donorhoz jutni.
- És ekkortól kezdődik a versenyfutásod az idővel. Mi történt, amiért Taoval összevesztetek?
- Gyerek voltam, ijedt és öntelt. Egoista. Tudtam jól, hogy ő minden további nélkül odaadta volna, hiszen testvérek helyett is testvérek voltunk mindig is, viszont hozzám csak annyi jutott el nem sokkal a műtét előtt, hogy mégse kapom meg bizonyos okok miatt. Nem is gondoltam arra, hogy a család mond nemet amit mai fejjel már megértek, hiszen mégis csak a fiúkról volt szó, akivel bármikor bármi történhet, ami miatt szükség lenne a veséjére. De akkor azt hittem, hogy ki akar cs*szni velem, hogy gyáva kés alá feküdni. Ezért sz*rban hagy.
- Megtudtátok beszélni ezt?
- Dehogy. Mindketten a magunk igazát védtük, én pedig végig se hallgattam őt. Nem voltam kíváncsi a mentegetőzésére, csak az lebegett előttem, hogy nem voltam olyan fontos neki, hogy nekem adjon valamit, ami az életemet mentené meg. Én támadtam őt, ő pedig védekezésként elkezdett támadni engem, ezen a ponton pedig elváltak az útjaink barátság terén. Ezer módon próbáltuk egymásnak alávágni, míg egy év múlva nyoma veszett.
- Mi az, hogy nyoma veszett?
- Eltűnt, nem találja senki azóta. Se szó se beszéd elment, mint nem ért ezen? - csattanok  fel, ahogy egyre érzem miként szépen lassan megy fel bennem a pumpa a témát illetően. Nem szívesen beszélek erről főleg nem egy idegennek még akkor se ha tudom, hogy orvos és az a dolga, hogy meghallgasson, tanácsot adjon, segítsen.
- És mi az oka annak, hogy nem akarsz új vesét?
- Mert nem... nem akarok megint kés alá feküdni.
- Azt ugye tudod, hogy még jó esélyekkel néznél szembe egy műtéttel, ha találnának donort?
- Nem kell nekem más veséje! Nem kell, hogy ilyen áldozatokat hozzanak értem.
- Valld be, hogy más is van emögött... miért nem akarsz egy egészséges vesét, Tae Oh? Más áldozata nem lehet kifogás, nem mellesleg a veseprogram se kifejezetten úgy működik, hogy egy élő embernek kell lemondania róla. Bárkiét megkaphatod, még egy balesetet szenvedőét is aki belehalt az esetbe, de a veséje ép.
Nem felelek, csupán leszegett fejjel birizgálom a körmeimet.
- Mi a baj?
- Én inkább a büszkeségemre fognám. Egy nagyon elcs*szett büszkeségnek. Fájdalmat akartam okozni neki. Éreztetni vele, hogy az ő kezében van az életem, hogy miatta haladok a sírom felé. Viszont azután, hogy eltűnt, ezt miként tudtam volna az orra alá dörgölni? Úgy érzem, hogy tényleg ennyit számított neki a barátságunk... hogy csak fogja magát és lelépjen az első nagyobb krízisnél.
- Mit gondolsz miért ment el? Te hibáztál vagy ő?
- És maga mit gondol? Bele látok a fejébe? Csúnyán összevesztünk, azután pedig nem találta senki és nem is hagyott senkinek semmilyen üzenetet. Egy ideig még reménykedtem, hogy megjelenik, hogy iskolába jönni fog azért, de csak teltek a napok és a hetek, ő viszont nem volt sehol. A családja rajtunk kereste, féltek, hogy valami hülyeséget csinál... Mindketten hibáztunk. Többet nem akarok ma mondani.
- Jól van, semmi baj már ez is több mint amit vártam. Szükséged van valamire? Bármire? Kávé? Tea?
- Nincs. Inkább mennék, még... dolgom van - vágom rá ridegen noha tagadhatatlan, hogy tényleg jelenésem van a kórházban, de még van bő két órám addig. Ettől függetlenül azt hiszem, hogy jelen állás szerint éppen eleget mondtam a nőnek ahhoz, hogy ne akarjak tovább egy helyiségben tartózkodni vele.
- Rendben, megértem. Pénteken ugyan ebben az időpontban várlak. Alex majd kikísér - biccent az ajtó felé, ahol a colos kölyök ki tudja már, hogy mióta ácsoroghat. Az önelégült vigyorát pár nappal ez előtt már majdnem sikerült letörölnöm a képéről, de úgy döntöttem egye fene, mutatok egy kis illemet is. Ne én legyek már az, aki először üt... másra tartogatom az erőmet.

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
Áttranszformáltam magam ; ) || saját
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Kim Tae Oh •• Hétf. Jan. 29, 2018 6:55 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Tae Oh,

nem is tudom, hogy hol kezdjem... talán ott, hogy bár átalakított karakterről van szó, azt kell mondjam, hogy igencsak szép, alapos munkát végeztél vele O.O Egy pillanatra meglepődtem, hogy milyen hosszú történettel érkeztél, legalábbis többségében ettől rövidebbeket szoktak írni, de miután elkezdtem olvasni, nem bántam egy percig sem, sőt! Az igazat megvallva a végére úgy belejöttem, hogy olvastam volna még...
Nem egyszerű egy beteg embert alakítani, pláne olyat, akinek a napjai meg vannak számlálva, ettől függetlenül tetszett, hogy nem a mondhatni, lassan szokásossá váló "rák" kártyát játszottad ki, hanem egy ilyen vesebetegséget.
A családleírásodat imádtam, valami hihetetlenül jól meg tudod ragadni az emberek jellemét, hogy szinte már-már ők is kirajzolódtak lelki szemeim előtt - annak ellenére, hogy nem a külsőségeken volt a hangsúly. Az egyes jellemzések utáni rövid, frappáns idézetek pedig kimondottan hangulatosra és találóra sikerültek, úgy gondolom Smile Az is tény, hogy a későbbi történetben is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy például apád, vagy Tao viselkedése sokkal érthetőbb legyen.
Bár a pszichológusos látogatás egy kissé lassan indult a hosszas leírással és véleménykifejtéssel, arra tökéletes volt, hogy legalább téged is jobban megismerhessünk - honnan jöttél, hogyan éltél, és hogyan is látod a világot? Mondhatni, érzések egész garmadája kelt életre bennem, ahogy olvastam... hol szimpatikusnak tűnt a karaktered, hol a szemöldökömet húztam egy-egy megszólalásán, jót mosolyogtam egy véleményén, vagy sajnálat ébredt bennem az iránt, hogy hogyan romlott meg ez a különleges barátság egy félreértés miatt, ha úgy nézzük...
Kíváncsi vagyok, hogy Tao vajon felbukkan-e később az életedben, hogy tisztázhassátok a dolgokat, vagy egyedül kell szembenézned mindazzal, ami rád vár, felülkerekedve a büszkeségeden?

Tovább nem is húznám az időt, megkérlek, hogy vésd be a neved a foglalóba, meg az activity check-be, amennyiben még nem tetted volna, aztán nincs is más hátra, mint játékostársakat vadászni! Jó szórakozást!


tudomány emberei
avatar
● ● Posztok száma :
452
● ● Reag szám :
190
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt

Kim Tae Oh
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Karakterlapok-