Larbaud Szomszédság
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 12:32 am ✥

✥ Today at 12:00 am ✥


✥ Yesterday at 11:01 pm ✥

✥ Yesterday at 9:05 pm ✥

✥ Yesterday at 8:57 pm ✥

✥ Yesterday at 8:35 pm ✥

✥ Yesterday at 8:19 pm ✥

✥ Yesterday at 8:15 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Larbaud Szomszédság •• Csüt. Feb. 15, 2018 4:37 pm

Forrás: google



Forrás: google
Kert(Larbaud Oldal)
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2090
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Sofia Larbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Larbaud Szomszédság •• Csüt. Feb. 15, 2018 8:40 pm

Ed && Siffy


Tegnap megkaptam a tuti kis utasítást a bátyámtól: próbáljak meg valami rendszert találni a szobámban található, egy éhező afrikai falunak is elegendő ruhakupacban. Nagyjából lehetetlen küldetésre vállalkoztam, ugyanis egyrészt selejtezni én képtelen vagyok, minden vackot megőrzök, másrészt, meg mindegyiket szeretem valamiért. Jóóóó nem azt mondom, hogy a lila, vigyorgó macikkal pettyezett kezeslábas pizsama olyan menő lenne még húsz évesen, de szeretem. Szerettem tíz éve is, amikor még jó volt rám. Most már inkább csak az emléke miatt őrizgetem.Anyától kaptam az utolsó közös karácsonyon. Nem szeretek a múlton rágódni, vagy éppen a szomorú dolgok felett pörögni, mert annak mindig bőgés a vége, amitől vörös és duzzadt lesz a szemem, és utálom amikor megkérdezik, hogy mi bajom van. Semmi. Mi lenne?Csak ami mindig.
Helyette inkább csinálom a baromságaimat, és egyik zűrből csöppenek a másikba, hogy aztán a bátyám összes hajszála kihulljon annak okán, hogy mindig engem kell kirángatni a bajból. Nem vagyok én rossz gyerek, úgy értem semmi drog vagy ilyesmi, csak éppen a meredek helyzeteket mintha nekem találták volna ki, nem beszélve arról, hogy soha nem tudom kábé befogni a számat, amivel egyeseket biztosan csipogva rugdalok a totális idegbaj felé.
Szóval megpróbáltam selejtezni, de nem ment. Addig jutottam, hogy csináltam két kupacot. Az egyikbe azokat raktam amiktől meg kellene válni ( a hangsúly azon van, hogy kellene) illetve a másikba azokat, amiktől ha Felipe tótágast áll, akkor sem fog tudni megszabadítani. Kellenek és kész. Kezemben éppen egy összehajtogatott Pindur Pandúros bugyirózsaszín pólóval léptem az ablakhoz, és apró, fitos nózimat a hideg üvegnek nyomtam. Mint már hetek óta mindig, most is a szomszéd házát bámultam.
Iszonyúan érdekelt a pasas, és úgy néztem a hátsó kertre nyíló ajtaját, mintha éppen szuper erőm lenne, és csak a pillantásom elég, hogy kicsalogassam őt onnan. Feltéve persze ha itthon van. Felipe ezerszer megmondta, hogy hagyjam békén végre a szomszédot, és ne viselkedjek úgy, mint aki nem százas, és persze az sem hiányzott volna, ha a férfi egyszerűen feljelentést tesz, mondván a szomszédban lakó csajjal ugyan kezdjenek már valamit, mert állandóan őt bámulja. Szerintem sem éppen szokványos dolog, és meg sem tudnám magyarázni miért érdekelt engem olyan nagyon. Illetve, azért ez így nem teljesen igaz, mert van rá valamiféle magyarázatom, de azt nem fogom az orrodra kötni okés?
- Macsek!- Felipe hangja kettébe szelte a szobám nyugalmát, és én úgy megijedtem, hogy egy hatalmasat ugorva pördültem meg, és eldobtam a pólót a francba.
- Mi a jóeget csinálsz már megint? Egyszerűen nem hiszem el! Nem megmondtam, hogy ne kukkold már a szomszédot? Mi bajod van neked? Teljesen elmentek otthonról?- a bátyám elképedve állt az ajtóban, miközben mutatóujjával a homloka közepét kocogtatta.
- Magánéletről nem hallottál még?- morogtam sértetten, és az eldobott ruhanemű után nyúltam, majd némi tétovázás után a #sohakinemfogomdobni kupac tetejére ejtettem.
- És te?- touché. Ez igaz, de mentségemre legyen mondva, hogy már elég sok dolgot kiderítettem a pasasról, bár még mindig sötétben tapogatózom azt illetően, hogy mivel is foglalkozik. Fát vágni például professzionálisan tud, és vetkőzés előtt mindig behúzza a függönyöket. Baszki! Lehet ezt nem kellett volna így kimondanom, mármint, ez olyan #toomuchinformation vágod, de hát ez van! A kíváncsiság azért hajt bőven! És hiába hazudtam azt Lolának, hogy már voltam pasival, az igazság az, hogy hát...ez csak úgy gondolati szinten történt meg. Szóval dübörögtek a hormonjaim rendesen és a fantáziám is dolgozott. De hess! Mit fecsegek én itt neked, mikor semmi közöd hozzá, miért nézem én esténként a szomszédot? A bátyámnak se lenne, de hát mégiscsak a bátyám, és az a dolga, hogy vigyázzon rám. Szerinte pedig egy ennyivel idősebb pasast nem a hozzám hasonló korú lányok érdeklik...mármint komolyabban. De ki beszél itt bármi komolyabbról? Egyszerűen csak….érdekel, és kész!
Felhúztam az orrom azon, hogy nem kopogott, hogy napok óta azokat a hülye ruhákat kell selejteznem, hogy két napja nem ettem rendes csokis croissant, mert az a pékség ahol venni szoktam tatarozás miatt zárva...ez utóbbi micsoda eget rengető probléma, mi? Nekem az. Ha nem eszek csokis croissant, mérges leszek, ha mérges leszek hülye lesz, ha hülye leszek, hülyeségeket csinálok. Mint most is.
- Kiderítetted már, hogy hívják?- a kérdésem egyenesen Felipének szólt, aki szemeit forgatva a plafonra bámult, majd vissza rám.
- Ed. Ed nem tudom kicsoda.
- Ed Nemtudomkicsoda? Eredeti név. Ehhh...majd kiderítem akkor.
- Siffy ne!
- Mit ne?
Tártam szét a karjaimat, mintha totálisan ártatlan lennék, miközben a lépcsőn baktattam lefelé, hogy kabátot vegyek. Mintha mozgolódást láttam volna az előbb a szomszédos nappali ablakában.
- Neked amúgy is készülni kell, jelenésed van egy széphölgy pacemaker beállításánál.
- Madame Rodelford hetvenhat éves. És bár jól tartja magát, minden csak nem szép.
- Istenem, hogy neked mindig az életkoron van a problémád.
Hőbörögtem vidoran, majd egyszerűen nem vettem a továbbiakban tudomást róla. Megállíthatott volna ha akar, de gyanítom jobb büntetési módot fog kitalálni, ami nekem nem nagyon fog tetszeni, de ennyi áldozatot megér, hogy újra megleshessem a szomszédot. Ed.Mint valami belga csokimárka. Máris imádom! Hihi!
Határozottan indultam el a kert azon része felé, amely kerítésével pontosan határos a szomszéddal. Két óriási fa nőtt itt, amelyet a régi zsoké nem vágatott ki, és annak idején anyáék sem, így a két kertszomszéd növény ágai keszekuszán értek össze a magasban. Gyakorlatilag ha elég könnyű és ügyes az ember simán át lehetett volna mászni. Odáig azért még nem terjedt a kíváncsiságom, hogy birtokháborítást kövessek el, de leskelődésre ez a két fa tökéletesen megtette.Három hete bámulom innen, hol este, hol reggel. Mindenféle vad teóriát szőttem már arról, hogy ki lehet, vagy éppen mivel foglalkozhat. Lehet valami áruszállító, mert pár telefonhívásból már elcsíptem valami erre utaló mondatfoszlányt. Igaz, ahhoz időnként túl elegánsan öltözik. Néha meg olyan, mintha egy hajléktalan szálló gardróbja borult volna rá.
Gyakorlott mozdulatokkal másztam fel a fára, megkeresve azt az ágat, amelyiken minden alkalommal ücsörögni szoktam mint egy megkövült kakadu.Összerezzenek az elektromos garázsajtó hangjára a mi oldalunkról. Felipe indul a kórházba, és legnagyobb megkönnyebbülésemre nem rugózik tovább a szomszédhoz fűződő kissé bizarr érdeklődésemen. Kapaszkodom mint valami kis maki, hogy le ne pottyanjak, úgy meresztgetem a szemeimet, és fülelek, hátha meghallok valamit. A szomszéd nappalija éppen a mi kertünkre néz, jobban mondva erre a két fára. Eddig sikerült úgy beálcáznom magam, hogy nem szúrt ki. Legalábbis reménykedem benne, hiszen még nem kért rajtam számon semmit.
Aztán hirtelen megjelenik a nappaliban. Feldúlt. Vagy csak én látom innen ilyennek? Rémülten rezzenek össze amikor halkan ugyan, de hallom egy mobil csengő hangját tőle, aztán még egy, szinte egy perccel követve a másikat. Kánonban csirimpolnak, a szomszéd meg a fejét kapkodja, akárha hezitálna, hogy melyiket vegye fel. Előrébb hajolok, kezem egy vékony ágon támaszkodik. Egy halk, de határozott reccsenés figyelmeztet, hogy nem kellene kisértenem a sorsot. A levegőben, a faágak ölelésében szinte már a másik birtok belső részén lógok. Tudni akarom mi történik. A férfi végül az egyik telefont felveszi, a másikat meg valahova a szoba másik végébe dobja. Azt nem látom, hogy a falnak csattan vagy leesik. Erőteljesen gesztikulál, a beszédéből nem értek semmit, a hanghordozásából ítélve azonban dühös. Újabb mozdulattal próbálkozom közelebb kerülni, ám ezúttal messzire megyek. Az ág, amibe kapaszkodtam megadja magát én pedig mint Newton almája, bebizonyítom a gravitáció elméletét.
- Bassszzzkiiiiiii! Áááááááúúúúcs!- fél kézzel kapok egy ágacska után zuhanás közben, de az nem elég erős, hogy megtartson, így aztán egy szép nagy lendülettel érkezem meg, egyenesen egy kupac...hasogatott fára. Sikeresen beverem a fejem, a derekam, a hátam. A kezemet felsérti egy fadarab, és a csuklóm vérzik is. A fejem kinézetéről már nem is akarok nyilatkozni. Szerencse, hogy nem látom. Mindez azonban nem is lenne olyan nagy baj...ebcsont beforr. De basszus! A szomszéd birtokán vagyok. Csak reménykedem, hogy nem hallotta meg az akciómat (mondjuk ahhoz nemhogy süketnek kell lennie, de jobb lenne ha nem is lenne füle, és akkor nem hallotta volna ezt a csodás szabadesést amit produkáltam). Most mi a francot csináljak? El kéne iszkolni mielőtt felfedez. Ahha, csak ahhoz lábra kellene állni, ami nem megy. Kész, végem! Jobb esetben fel fog jelenteni...rosszabb esetben el fog ásni. Oda a fa tövébe. Ahonnan leskelődtem. Miért nem hallgattam a bátyámra? #énjóhülye.

 
■ ■ On My Own ■ ■Megjegyzés: Úgy örülök Neked!    ■ ■credit

 



A világegyetemben a legnagyobb mennyiségben előforduló két anyag a hidrogén és a hülyeség.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
30
● ● Keresem :
Felipe Larbaud
● ● karakter arca :
Tiffany Alvord


✥ Szeretettel Edward Fabrice Vipond tollából
Témanyitás ✥ Re: Larbaud Szomszédság •• Pént. Feb. 23, 2018 1:22 pm

Újabb nap, újabb lehetőség egy kis pénz gyűjtésére. Említették nekem tegnap, hogy úgy készüljek, ma lesz megint egy fuvarom, ráadásul elég távolra, nem mellékesen pedig elég tetemes összegért. Így hát az esti edzésem után még gyorsan bekaptam valamit, aztán pedig egy zuhanyt követően már az ágyban is találtam magamat, hogy másnap fel tudjak kelni kipihenten. Általában 5-6 körül kelek, ha nem szükséges korábban. Már eléggé hozzászokott a szervezetem, hisz évek óta így van. Persze vannak kivételes esetek, de ha még egy bulizós estét is tartunk, akkor is képes vagyok ekkor már éber lenni – bár amik nálunk szoktak lenni általában, azok kitartanak reggel is. Ez van. Lehet nem vagyok már fiatal, de bizony úgy érzem magam még mindig – ehhez nyilván hozzájárul az egészséges étkezés, és az edzések is. A fiatalos érzethez meg néha hozzátartozik az is, hogy egy-egy bulit szökőévente megtartok. Ezen az új helyen még nem volt rá példa mondjuk. De előbb-utóbb ki tudja, lehet eljön az ideje.
A reggelimet befejeztem, a kocsimat szépen megtakarítottam, és még számos otthoni dolgot elintéztem, még főztem is valami kaját magamnak, de a hívás továbbra sem érkezett. Kicsit kezdett felidegesíteni, de elengedtem, nekem is van, hogy közbejönnek a dolgok. Megpróbáltam hát a lehető legtöbbet kihozni a napból, több-kevesebb sikerrel.
Ahogy telnek-múlnak az órák, és már dél körülre jár az óra, kezdek ténylegesen ideges lenni. Főként akkor, mikor megpillantottam épp fél szemmel, ahogy a szomszéd leányzó megint a fára próbálja felküszködni magát. Pompás. Ez kellett most aztán még nekem, de úgy igazán. Nincs általában gondom a csajjal, mert a légynek sem árt, viszont vannak dolgok, amiket nem kell látnia. Meg egyébként is, nem vagyok hülye, tudom, hogy mikor leskelődik, meg mikor nem. Túl sok tapasztalatom van már ebben az életben, hogy mindig éles szemmel figyeljek a dolgokra.
Megcsörren a munkatelefonom, ekkor átmászok a nappaliba, hogy felvegyem – majd megszólal a másik telefonom is. Egyikbe a munka, másikban a személyes élet. Amint megpillantom utóbbin ki hív – „Álnok Ribanc”, azaz az exnejem – azon nyomban megforgatom a szemeimet, és a hátam mögött eldobom a telefont. Nem vagyok kíváncsi rá jelen pillanatban – bár általában sem. Fárasszon még a hülyeségeivel, meg hogy mi újság van velem és ilyenek… kösz, de kihagyom. Nem vagyunk már házasok, azok is kb öt évvel ezelőtt voltunk két évig. Nem is értem, miért nem újítottam be egy új telefont azóta.
Végül elég idegesen felveszem a másikat, és elkezdek szépen kulturáltan beszélni, és még a nagyothallóknak is jelelek pár sort. Így meg úgy próbálja magyarázni a dolgokat, de egy a lényeg – aki adta volna a munkát visszakozott, lévén „túl rizikós”. Na ne bassz, tényleg?! Végülis nem ezzel foglalkozom már jó néhány éve, végülis nem véletlenül keresnek meg az emberek szarabbnál szarabb árukkal, hogy szállítsam le. Vannak viszonylag ártalmatlan dolgok is ugyan, amiket csak valahogy át kell csempészni a határon, de én sem vagyok hülye, hogy szoktak olyat is adni nekem, ami miatt legalább két életfogytiglant kapnék – ha nem is konkrétan, de érthető a lényeg szerintem. Nem kérdezek rá a csomagra soha sem, mert nem érdekel. Pár alap információ érdekel, hogy hova kell elvinni, és hogy mennyit kapok érte.
Amiket mond, egyre jobban felcsesznek, és már raknám is le a telefont, mikor meghallok valamit a kertből. Utána meg is látom. Édes faszom… A telefont lerakom, és kimegyek a kertbe, közben próbálva a lehető legemberibb arcomat felvenni, és nem a kerítésen keresztül visszadobni a kiscsajt a szomszédba. Sóhajtok egyet, amint közelebb érek hozzá, ő viszont látszólag észre sem vett még engem, mert másik irányba néz. – Elmondanád, hogy mégis mi a kénköves poklot csinálsz? – kezdek bele nyugodtan. Ez tipikus példája annak, milyen a halál nyugodtság – számára jelenleg valószínűleg elég ijesztő, tekintve a helyzetét.
- Mid sérült? Kell segítség? Mondjuk nem mintha ez utóbbi kérdés lett volna. Vagy ez, vagy hívom a rendőrséget, választhatsz – végtelenül nyugodt és komoly tekintettel nézek le rá, amiből rájöhet – nem viccelek.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
42
● ● Keresem :
My ex-wife
● ● karakter arca :
Norman Reedus


✥ Szeretettel Sofia Larbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Larbaud Szomszédság •• Hétf. Márc. 05, 2018 9:54 pm

Ed && Siffy


Vannak helyzetek, amikor az ember lánya több komolyságot erőltet az arcára, és tudomásul veszi, hogy a szituáció, amibe belecseppent minden csak éppen nem tréfadolog. Szóval ez olyan tudod, mint nem kiabálunk könyvtárban, nem szellentünk zárt légtérben, és nem röhögünk temetésen. Na meg persze ha nyakon csípnek minket, hogy a szomszéd télire hasogatott farakásán szerencsétlenkedünk, akkor megpróbálunk valami életszerű magyarázattal szolgálni. Nem úgy én. Az előzmények tekintetében amúgy azt hiszem nem is nagyon lett volna várható tőlem, hogy egy hatalmas szabadesést követően még reálisan legyek képes gondolkodni. Meg aztán most mégis mit mondjak? Ópárdon, én kéremszépen hetek óta magát kukkolom. Amúgy Siffy vagyok, és teljesen épelméjű. Aaaasszzzeeeem.
Persze ha engem kérdeznek, akkor lett volna nyakatekert magyarázatom, hogy miért bámulom őt a kíváncsiságon túl, de őszintén szólva ez olyan dolog, amit a szobám mélyén vaksötétben talán hajlandó lennék beismerni. Magamnak. Másnak a világért se.Lehet, hogy sokan diliflepnisnek tartanak, a csajnak, akinek örök vigyor tanyázik az arcán, de vannak dolgok, amikor a para rajtam ragad rendesen. Ilyen volt az a pillanat, amikor először láttam őt a szomszédba költözni. Nem volt semmi feltűnő benne, nem voltak bazi nagy óriási drága bútorok, vagy hat tonna személyes holmi. Nem volt olyan sem ami feleségre, vagy egyéb nőszemélyre utalt volna. Szóval egy hótegyszerű bebútorozás, aztán csend. Nem haverkodott, nem ismerkedett a szomszédokkal, nem flörtölt Madmoiselle Liberaty-val a másik kertszomszéddal, akivel általában szinte mindenki szokott, mert többnyire édes kis neglizsékben locsolja a füvet. Melege van. Ahha….hát úgy van neki melege késő ősszel, ahogyan nekem több mázsányi aranyam Fort Nox-ban. És persze nem jött át üdvözlő tortával sem, nem szervezett kertipartit, de még csak annyit sem tudtam, vagy éppen tudtunk róla, hogy jár e dolgozni. Néha láttam edzeni. De ezt is csak azért, mert...hát jó, megint csak azért mert kukkoltam. Tudom, hogy ha ezt így folytatom, akkor Felipe szörnyen be fog rágni rám, nem mintha már így is nem húztam volna feszesre nála azt a bizonyos képzeletbeli cérnát. Szakadni fog, ha kiderül, hogy lazán átszambáztam a szomszédhoz, holott eredetileg tervbe sem volt véve. Még legalábbis.
Szóval ott tartottam, hogy éppen nagy erőkkel bámultam melyik telefon győzedelmeskedik, amikor engedve a szép anyaföld hívó szavának, úgy zúgtam a mélybe, mint a letépett zászló. Kegyetlenül beütöttem mindenemet, és fél percig az volt az érzésem, hogy gyakorlatilag gumiemberre törtem magam, és vihetnek majd be szégyenszemre a sürgősségire, ahol a bátyám összes- többségében általam is ismert- kollégája azt fogja kérdezni, hogy mi történt pontosan. Kizárlóag az epikrízis miatt...na perszeeee. Én meg mit mondok? Hát az történt, hogy a fa tetejéről kvázi a szomszédot lestem.A héten sokadszorra. A sokadik héten sokadszorra. Tapogatom rendesen magam, miközben a menekülési útvonalat kutatom gőzerővel, abban reménykedve, hogy a hívás miatt nem hallotta meg ezt az éktelen lármát amit a megérkezésem okozott.De gyanítom nem totálisan süket, és az én kedvemért nem fog úgy tenni, mintha nem látna. A kerítésünk felé nézek, kezem a saját hátsó felemen pihen mindkét oldalon...igeeeen mondhatjuk, hogy a saját hátsómat tapizgálom ezerrel, amikor hangot hallok magam mögül. Fájdalmas tagjaimmal akkorát ugrok és pördülök a levegőbe, hogy ha jégtáncos lennék, akkor ez egy szép pontot érne a zsűri szemében. Egy halknak semmi esetre sem nevezhető sikkantást követően egy cifrább káromkodásfoszlány is elhagyja piciny, jelen pillanatban felhasadt ajkaimat.
-Óhogyba**za meg az a hét-oltári-hétszáz-szentésges-istennyila!- olyan rémülten bámulok bele a szomszéd cseppet sem vidám képébe, hogy szerintem most fosztom meg azon lehetőségtől magam, hogy a későbbiekben elnézést kérjek a viselkedésemért, és közöljem, hogy én amúgy teljesen normális és átlagos csaj vagyok. Nyugodt a hangja, de ez inkább az a fajta nyugodtság, amikor az ember elfojtani készül azt a vágyát, hogy valakit miszlikre aprítson. Szóval ijesztő na! Más lenne ha rámförmedne, vagy kiabálna velem, hogy azonnal takarodjak innen, mert rendőrt hív, vagy simán megragad és visszadob a másik oldalra mint egy kóbormacskát. Azt hiszem ez lenne a legjobb és számomra legkevésbé ciki. Mondjuk, hogy innentől a szeme elé sem merek majd kerülni az tuti. De basszus, nem bírom abbahagyni, hogy ne leselkedjek utána! Hogy fogom tudni megállni? Mondjuk ha agyon csap valamelyik kerti ketyerével, akkor ezen nem is kell gondolkodnom.
- Én csak….hát én csak...én...csak…-megakadt a lemez és képtelen vagyok ennél a pár szónál többet kisajtolni magamból. Mert egyszerűen nem merem bevallani az igazat, ugyanakkor semmi orbitális hülyeség nem jut eszembe, amivel magyarázattal szolgálnék arra, hogy mégis mit keresek itt. Szóval makogok, és keresek valamit, ami legalább minimális mértékben fedné a valóságot, de be kell látnom, hogy a tények jelen pillanatban olyan makacs dolgok, hogy ha mást mondanék, az csak olaj lenne a tűzre.Lassan lecsúsztatom a hátsómon a kezemet, és a kérdések záporozása közepette úgy sütöm le a szemeimet, rá sem merve nézni. Végül mégis megkockáztatom, hogy a hajam előreomló kócos függönyén át felsandítsak rá. Naaaaagy ártatlan, boci szemekkel, mintha az előbb nem birtokháborítást követtem volna el, hanem csak úgy, szinte magától dobott át a fa ide.
- Mind...khhmm…- alig találom a hangomat, megbicsaklik, megreked...hát valljuk be eléggé be vagyok parázva már csak attól is, hogy az első rendes találkozás így történik meg.
-Mindenem.Mármint amit érzek belőle…-felelem. Olyan érzésem van, mint amikor első iskolai napomon ki kellett állnom az osztály elé és elmondani ki vagyok és honnan jöttem. Akkor még lámpalázas voltam. Mostanra ezt többnyire azzal szoktam kompenzálni, hogy mindent elpoénkodok. Most is ezt kéne tennem, de félek, hogy azzal kihúzom nála a gyufát, és már így is lőporos hordón táncolok.
A rendőrség szó hallatán aztán rémülten kapom fel a fejemet. Ekkor válik láthatóvá, hogy maszatos az arcom, valószínű a kezemről a sár egy részét kentem el rajta.
-Neeee úristeeeeeen kéééérem, könyörgöm! Csak rendőrt ne! Én nem akartam semmi rosszat! Egy vacak kis egyetemista vagyok, innen a kerten túlról, ha rosszul fogom meg a metszőollót, még a saját ujjamat is képes lennék lenyisszantani.Maximum magamnak tudnék ártani Én nem akartam semmi rosszat, én csak. Tudom...nézze tudom, hogy maga biztosan nagyon jó ember, hiszen mindig olyan elegáns….uuuupppsz!-szorítottam össze az ajkaimat, és rettegve húztam a vállaim közé a nyakamat.Ha tovább folytatom, rá fog jönni, hogy leskelődök. Mi van akkor, ha már rá is jött? Áh, talán csak nem! Ha így lenne akkor már intézkedett volna. Eddigi frankó kis álcámnak annyi.
-Segítség? Hát ha nem hívja ki a rendőröket az már nagy segítség, én meg esküszöm mindenre amiben hiszek, hogy soha többé nem csinálok ilyet! Például hiszek abban, hogy karácsonykor a legfinomabb süteménnyel bárki szívéhez el lehet jutni, meg abban is, hogy ha az ember egy jó kis zenét hall, akkor önkéntelenül kezdenek mozogni a lábai. Tudta? Egyszer próbálja ki! Meg abban is hiszek, hogy ha valaki jó velünk, akkor azt ezerszeresen visszakapja majd egyszer...pfúúúúúhhhhúúú!- beszívtam a levegőt, hörcsögmód benn tartottam, majd kifújtam. A jóégnek hablatyoltam össze annyi hülyeséget, valószínű tök mindegy mit mondok, ha nem a rendőrök visznek el, és nem is ő fog kinyírni, azt nem teszem zsebre amit Felipétől kapok.
-Meg azzal tud segíteni, ha erről nem tesz említést a bátyámnak. Ha megtudja, hogy megint maga után leselkedtem, azt hiszem kitagad.- észre sem vettem amikor kvázi bevallottam egy szusszra, hogy mit is csináltam én pontosan itt.Hátrébb akartam lépni, de amint a súlyt a bal lábamra helyeztem felszisszentem, kezem előre lendült, hogy az első alkalmas valamiben megkapaszkodjak mielőtt elesnék. Csillagokat láttam, kisbolygókat és a teljes Tejútrendszert a galaxis határával egyetemben a fájdalomtól. Két kezemmel meg úgy kapaszkodtam meg a szomszéd karjában, mintha soha többé nem akarnám elreszteni. Na jah, azért a pofátlanságnak is vannak határai.  


■ ■ On My Own ■ ■Megjegyzés: Úgy örülök Neked!    ■ ■credit




A világegyetemben a legnagyobb mennyiségben előforduló két anyag a hidrogén és a hülyeség.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
30
● ● Keresem :
Felipe Larbaud
● ● karakter arca :
Tiffany Alvord


✥ Szeretettel Edward Fabrice Vipond tollából
Témanyitás ✥ Re: Larbaud Szomszédság •• Kedd Márc. 13, 2018 2:50 pm

Jó ideje tudom már, hogy a szomszéd leány át-átfigyel hozzám. Nem különösebben izgat ez, hiszen utánanézettem, és nem igazán találtak semmit, ami arra engedne következtetni, hogy utánam próbál nyomozni. Eleve fura is lett volna, mert végtelenül óvatosan intézem a dolgaimat. Gyanúba ugyan lehet kerülhettem egyszer-kétszer, de ez is csak azért, mert egész egyszerűen nem tudnak rólam semmit sem találni, ami kompromittáló lehet, mégis furának tartják a történeteim, ha úgy alakul. De ha utánakérdeznek egy-két személynél, ők meg tudják erősíteni az alibijeimet, ezért hát nem nagyon foglalkoznak velem. Volt egy időszak, mikor nagyon rám szálltak, és körülbelül fél évig ténylegesen nem is tudtam semmit csinálni, mert ezek még azt is figyelték szerintem, hogyan intézem a dolgomat a vécén. Az üzletnek nem ártott, mert más vitte helyettem közben, de azért kellemetlen volt.
Visszatérve a szomszéd leányzóra… lehet, hogy nagy átlagban nem zavar, de vannak azért pillanatok, mikor legszívesebben leráncigálnám a fáról, mert körülbelül a magánéletembe üti bele a fejét. Kicsit aggaszt is, hogy mire fel ez a nagy érdeklődés az irányomba. Apja lehetnék szerintem ennek a lánynak, egy-két év különbségével. Vagy ha már itt tartunk, nem is tudom, valami elcseszett apakomplexusa van, hogy nem talál jobb dolgot az életében, mintsem az én kukkolásom? Egyelőre még tűröm-bírom, de egyszer el fog nálam is szakadni az a cérna és akkor először a lánnyal, majd a ház lakóival beszélgetek el.
Viszont úgy néz ki, ő ezt csak elősegíteni akarja az esésével. Meg hogy még egyszer eljátszik valami hasonló jelenetet, mikor megszólítom. Kicsit meglep a káromkodása, de arcomon semmi nem látszik belőle. Hát igen… nem is számítottam rá, hogy ennél durvább szavakat fog használni. Nem azért, mert nő, egész egyszerűen csak ki nem nézném belőle. Még ha az lenne az indok, hogy nő, hú… tudok én aztán olyan nőket mondani, akiknek még lepcsesebb szájuk van, mint nekem. Pedig lássuk be, én sem szoktam megválogatni a szavaimat túlságosan. – Te csak te csak te csak… elmondanád végre? – morgok türelmetlenül, hogy végre kinyögjön valamit. Látom, hogy mennyire meg van szeppenve és hogy már-már a sírás vagy ájulás kerülgetheti, hogy ilyen csúnyán lebukott és se normális magyarázata nincsen, se pedig lehetősége a menekülésre – ismét, tekintve a sérüléseit. Még ha legalább pár szót is vagy köszönést váltottunk volna, akkor talán nem lenne ennyire kínos, de egyik szomszédommal sem beszéltem még egy szót sem, pedig egy kis ideje itt lakom már. Nem barátkozni jöttem ide, hanem hogy itt lakhassak. Viszonylag nyugis helyen, nem túl sok szomszéddal, az utca végén. És remélhetőleg elég hellyel, hogy ne kelljen túlzottan építkeznem, ha úgy hozná a sors, hogy rászorulok.
A rendőrség szó hallatán aztán megered a nyelve a kislánynak. Fú de jó. Ez is tud annyit beszélni, hogy ha lelövöd is még folytatja. Átvitt értelemben nyilván, nem szívesen használok egyébként sem fegyvereket, egy kölyök miatt pedig pláne nem fogok semmit sem veszélybe sodorni. Arcom rezzenéstelen mindvégig, még akkor is mikor véletlenül elszólja magát. Úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna. Kis szünetet tesz, majd folytatja. Félúton viszont csak tenyerembe temetem az arcom, és sóhajtok egyet, csendre intve. Már kezd fájni a fejem, amennyit beszél. Hallom, amit mond, meg hogy megint beismeri a leskelődés tényét meg hogy nem először van, mégis csak sóhajtok egy újabbat. – Befejezted? – kérdezem tőle egyszerűen és fáradtan. Ha bólint vagy csak pozitív reakciót ad rá, akkor újabb kérdést teszek fel. Tennék, ha nem borulna körülbelül rám a barnaság. Édes istenem, hát ez egy mocskos hosszú nap lesz, azt már most megmondom. – Épp kérdeztem volna, hogy tudsz-e járni, de ezek szerint nem – teszek egy röpke ténymegállapítást. Veszek egy mély levegőt, és újfent megszólalok. – Jó. Ha elengeded a karom és rendesen belém kapaszkodsz, beviszlek a házba és megnézem a sebeidet. Van egy kis medikus tapasztalatom – amennyiben felfogta a mondandómat, és rendesen belém kapaszkodik, hogy közben sétálni is tudjon – vagy legalábbis bandukolni fél lábon -, akkor megindulhatunk be a házba. Ott aztán leültetem a kanapéra. – Szóval, csak hogy nehogy perverznek vagy pedofilnak titulálj és még ezek után te hívd rám a rendőrséget, újra megkérdezem. Hol fáj? Mi az, amit nem tudsz mozgatni, vagy pedig az átlagosnál is nagyobb fájdalmat érzel? A bal lábadon kívül, az valószínűleg kificamodott, de azzal mindjárt foglalkozunk. Hát ez mi itt? – magam felé fordítom a bal felkarjának hátsó részét, amiből egy egész kellemes, körülbelül tíz centis vékony ág áll ki. – Na jó. Mielőtt pánikolni kezdenél, ne tedd, kérlek, mert nagyon nem lenne ehhez türelmem most. Azt viszont remélem, hogy nem ez volt a kedvenc felsőd – sóhajtok egyet, majd pedig hozok pár dolgot a fürdőszobából. Még egy tiszta arctörlőt is. – Erre harapj rá. Fájni fog – átnyújtom neki, ha pedig van annyi esze, hogy hallgasson rám, akkor bele is kezdek. Kicsit széjjelebb szakítom a felsője ujját – de nem túlságosan -, hogy láthassam a sebet jobban, meg hogy mennyire van benne az ág. Szerencsére nem nagyon, csak lássuk be, elég szarul esett. – Akkor háromra. Egy… kettő… - amint kimondom ezt, azzal a lendülettel húzom ki belőle, majd dobom félre. – Három – és aztán pedig gyorsan ráöntöm az alkoholt, ami valószínűleg bitangul csíphet most neki, de ezért van az arctörlő is. Összevarrni nem kell, ami szerencse, de azért még ügyködök körülbelül három-négy percig, mire sikerül ellátnom, és körbecsavarnom a felkarjának sérült részét. – Oké. Mi a következő? – térek vissza az egyik korábbi kérdésemre, hogy mondja, mije fáj még. De úgy igazán.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
42
● ● Keresem :
My ex-wife
● ● karakter arca :
Norman Reedus


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Larbaud Szomszédság ••

Tell me your secrets

Larbaud Szomszédság
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros-