Loire-völgyi kastélyok
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 8:42 pm ✥
✥ Yesterday at 7:44 pm ✥
✥ Yesterday at 6:10 pm ✥
✥ Yesterday at 6:03 pm ✥
✥ Kedd Nov. 13, 2018 8:28 pm ✥


Témanyitás ✥ Loire-völgyi kastélyok •• Szomb. Feb. 24, 2018 9:16 pm

Forrás: google


Forrás: google


Forrás: google
avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Loire-völgyi kastélyok •• Szomb. Feb. 24, 2018 10:11 pm

you & me
- Ó te jó ég, odanézz! - mutattam előrefelé, ahogyan a fák között szépen lassan kezdett kibontakozni a kastély látképe. Először csak egy szürkés folt, aztán ahogyan közelebb értünk, szépen sorban váltak láthatóvá az ablakok, a sok emelet, a rengeteg torony és az egész valami olyan gyönyörűséggé állt össze, hogy a nagy csodálkozásban szerintem még a szám is nyitva felejtettem.
- Szerintem Rosie születése óta nem láttam ilyen szépet - jegyeztem meg nagy lelkesen. Időközben kiértünk a fák takarásából, az út a kastély és a köztünk elterülő kis tó partján vitt tovább. Nagyjából szemben állhattunk a kastéllyal és én alig tudtam betelni a látvánnyal. Kihúztam kezemet a tenyeréből, hogy a védőkorláthoz lépve a hűvös fémre támaszkodjak és belevesszek egy pillanatra a látnivalóba. A szellő gyengéden cirógatta az arcomat, játszadozott a sapka alól kilógó tincseimmel és amilyen szerencsénk volt, olykor-olykor a Nap is kisütött néhány pillanatra. Vékony hóréteg borította a tájat, a kastély tetejét és a felhőkből ítélve lehet a következő állomásunk felé már hóesésben fogunk sétálni. Apropó, következő állomás...
- Egyébként.. tegnap este komolyan mondtad a korcsolyázást? - fordítottam el a tekintetem a kastélytól, hogy Rafi pillantását keressem és ha időközben esetleg nem jött közelebb, akkor visszalépve mellé újfent az ujjai közé csúsztatom a sajátjaimat, ezzel is jelezve; mehetünk közelebb a kastélyhoz. - Mert remélem tudod, hogy egyetemista korunk óta nem volt korcsolya a lábamon... - húztam el a számat, Rosie-val mindig ők jártak korcsolyázni, valamiért sosem vonzott annyira a jég és hát akkoriban sem voltam olyan profi a jégen, képzelem, most mi lesz, de én rajtam aztán ne múljon, ha nem engedi el a kezem közben, akkor megpróbálhatjuk.

sweety   ■ ■  credit
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Loire-völgyi kastélyok •• Szomb. Feb. 24, 2018 11:49 pm

Toi && Moi

- Hm? - néztem abba az irányba, amerre Léa mutatott. Már jó pár perce, hogy a parkolótól a kastély felé sétálunk, először egy erdősebb részt magunk mögött hagyva, most pedig a díszkerten át, ami tél lévén annyira nem volt látványos, mint ha mindent virág borítana, de azért így sem volt rossz, hogy a napokban esett egy kis hó. Legalább nem terelte el az ember figyelmét a lényegről, a kastélyról, ami szép lassan kibontakozott a szemünk előtt. Meg kell hagyni, tényleg szép volt, magam is néma csodálattal adóztam neki, amíg észre nem vettem Léa reakcióját - az annyira őszinte és aranyos volt, hogy képtelen voltam nem mosolyogni rajta.
- Ugyan már, és amikor zsírkrétával végigdekorálta a folyosó falát? Vagy amikor tavasszal, eső után a kis fehér ruhácskájában kiszökött a kertbe és nekiállt a sárban pancsolni? - komolytalankodom el a dolgot, mert szépnek az is szép volt a maga módján... igaz, akkor a rosszullét kerülgetett minket, így utólag azonban, több év távlatából jókat szoktunk nevetni rajta.
- Nem mint ha Versailles ne lenne szép, de az az én ízlésemnek kissé túl hivalkodó. Ezeknek a vidéki kastélyoknak meg van valami egészen más bája. - engedem el a feleségem kezét, miközben továbbra is az épületet, a mögötte-alatta hömpölygő folyót nézzem. Milyen lehetett vajon egykoron itt élni? Menő, az tuti!
- Teljesen komolyan. Miért, nincs kedved hozzá? - fordulok felé, mert igaz, hogy elég hűvös az idő, legalábbis ahhoz képest, hogy pár hete még az eső szakadt, de annyira talán nem vészes. Meg egyébként is, ha mozog az ember...
- Emiatt ne aggódj, olyan ez, mint a biciklizés, ha egyszer megtanulja az ember, nem lehet elfelejteni. - bíztattam vidáman miközben újra a kezéért nyúltam, hogy folytassuk a sétát - Mondjuk ezek után kínos lenne, ha kettőnk közül pont én lennék az, aki elfelejti levenni az élvédőt, és az első lépés után kiterül a jégen... - bár nem tagadom, rám vallana. De csak nem...!
- Azért akkoriban sem ment az olyan rosszul... Majd fogom a kezed, legrosszabb esetben meg nosztalgiázunk egyet, aztán esünk mindketten mint amikor először mentünk jégkorizni együtt. Legalább Rosie nem látja, hogy kinevessen minket. - teszem hozzá vidáman, miközben felidézem az emlékeket. Mikor is volt már az!
- Ha jobb idő lenne, akár lehetne csónakázni is, de ilyen időben azt inkább kihagynám. - intek a fejemmel a folyó irányába, látni is a kis stéget, ahol melegebb időben a csónakok várakoznak, azonban most üresen árválkodik az is.
- Ha már kastély... éltél volna pár száz évvel korábban, egy ilyen helyen? Habcsókos ruhák, rizsporos parókák, meg a többi? - jut eszembe hirtelen, elvégre az ő szakmájának több köze van a művészetekhez, mint az enyémnek.

■■  Toi et moi ■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
468
● ● Reag szám :
195
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt


Témanyitás ✥ Re: Loire-völgyi kastélyok •• Pént. Ápr. 20, 2018 8:59 pm



karakterleadás miatt
avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Loire-völgyi kastélyok •• Hétf. Okt. 01, 2018 10:16 pm

To Christine

Szokatlanul korán ébredek fel, még a nap sem döntött még úgy, hogy ideje feltűnnie, hogy fényével beragyogja a várost. Én, aki általában az éjszaka vagyok aktív és éber, ez a hirtelen ébredés nagyon nem jellemző rám, de mivel ma amúgy is a korán kelés volt betervezve a kirándulás miatt, ezért úgy döntök, hogy nem érdemes visszafeküdni arra az egy-két órára, hanem inkább felkelek az ágyból. Különben is túlságosan izgatott vagyok ahhoz, hogy többet aludjak. Amióta Chris belépett az életembe, úgy érzem, mintha sosem lenne elég időm semmire, arra pedig pláne nem, hogy vele legyek. Pár hét telt el az első találkozónk óta, és utána szinte természetesnek érződött, hogy nem is az lesz az utolsó. Így is lett. Az érdekes este után, már másnap felhívtam őt, hogy nincs-e kedve normális körülmények között találkozni. Egy igazi randin. Azóta ezek a találkozók csak megszaporodtak, habár nem egyszerű egyeztetni azt, hogy mind a ketten teljesen ráérjünk. Mivel általában én éjszaka és este dolgozok, megállás nélkül, kevés szabadnappal, pláne nehéz volt egyeztetni, de azért megoldottuk valahogy. Ezek az alkalmak pedig csodásak voltak, és csak még jobban arra ösztönzött, hogy minél több időt töltsek vele. Nem meglepő módon ezért hamar elérkezett az idő, hogy megtervezzük az elég sokat emlegetett kirándulások egyikét. Habár az tény, hogy ezt még nehezebb volt összeegyeztetni, mint az eddigi randikat, hiszen most sokkal több időről van szó, mint pár óráról, de már ennek a lehetősége is kellemes örömmel tölt el. Nehezen, de meggyőztem a főnökömet, hogy szükségem van egy kis szabadidőre, és szerencsére bele is ment, azért cserébe, hogy a kis szünet után több ügyfelet vállalok be.
Tehát ez megoldódott. Elkezdhettük a tervezgetést, azt, hogy hova megyünk, mennyi időre, és végül a választásunk a közeli Bloisra esett.

A korai ébrenlétem teljesen indokolt ennek a fényében. Azt beszéltük meg, hogy korán reggel felveszem Christ és autóval megyünk a másik városba. Sok mindent nem terveztünk meg előre, úgy voltunk vele, hogy hagyunk magunknak időt alaposan körülnézni a kastélyban, de mivel hatalmas méretekről van szó, ezért az is felmerült, hogy ha nem érnénk a végére, ott maradunk egy éjszakára és másnap folytatjuk a felfedezést. Egyáltalán nem bántam volna azt a lehetőséget, hogy kettesben maradjunk éjszakára… azt hiszem Chris is tudja, hogy mik járnak a fejemben, annak ellenére, hogy eddig a találkozóinkon tényleg igyekeztem visszafogni magam, és úriemberként viselkedni, ahogy azt megérdemli. De ez cseppet sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek most hangzik. Egy gyors és majdnem hideg vizes zuhany után útra készen, és tőlem szokatlanul izgatottan járkálok fel-alá a lakásomban, folyamatosan az órára tekintve, hogy mikor induljak el, hogy úgy érjek oda hozzá, hogy ne legyen teljesen egyértelmű, hogy milyen korán érkezem. Egy idő után megpróbálok rajzolni valamit, hogy eltereljem a gondolataimat, de aztán egy feszült sóhajjal inkább elteszem a füzetet és visszatérek a járkáláshoz. Aztán a türelmemet elveszítve mégis fogom magam és elindulok. Ha más nem, akkor majd megvárom a kocsiban. Úgyis azt beszéltünk meg, hogy majd lent fog várni.

Az elhatározást, tett követi. Megfogom a táskámat, a kulcsaimat, majd miután alaposan bezártam a lakásom ajtaját, lemegyek a kocsimhoz, bepakolok a csomagtartóba, beülök és elindítom a motort. Igen. Itt határozottan jobb, mintha ha lakásban járnám az unalomig ismert köröket. Szeretek vezetni, bár bevallom, két éve sikerült csak megszereznem a jogosítványomat. Egyrészt főleg az anyagiak miatt, másrészt mert nehezen találtam meg az időt rá, hogy normálisan tudjak gyakorolni, de aztán a vizsgán minden gond nélkül sikerült átmennem. A vezetés számomra megnyugtatóan hat, még az sem szokott felidegesíteni, ha dugóba keveredek. Nem az a típus vagyok, aki minden apróságon felidegesíti magát, hogy aztán a többi vezetővel ordítsa ki magából a frusztrációját. De most még a szokásos nagy forgalom előtti idők előtt vagyunk, így minden késedelem nélkül, kicsit túl korán érek Chrishez. Leállítom a motort, egy nagy sóhaj kíséretében, hátradőlök az ülésen, és hogy elüssem az időt, újra előveszem a mindig kezem ügyében lévő füzetet és ceruzát, hogy folytassam a nem rég megkezdett rajzot. Ami Christ ábrázolja, megint, mivel mostanában ő tölti ki a gondolataim nagy részét.
avatar
● ● Posztok száma :
31
● ● Reag szám :
28
● ● karakter arca :
Chace Crawford


Témanyitás ✥ Re: Loire-völgyi kastélyok •• Pént. Okt. 05, 2018 10:34 am

Pour Balzac

Korán van még, az a bizonyos óra, mikor már nincs sötét, de a nap még nem emelkedik a látóhatár fölé. A bérelt házrészem ablaka a kertre néz, hátra, így nem látom, hogy megáll-e a ház előtt egy kocsi, egy bizonyos kocsi.
Zac kénytelen lesz majd becsöngetni. Nem okozhat gondot, két csengő van a kapu mellett, az alsón ott áll a nevem. Chris. Ennyi csak, semmi több, se családnév, se teljes keresztnév. Aki engem keres, az ezt is érti, aki mégsem, vagy nem biztos a dolgokban, annak a Chris nem okvetlenül árulja el a nememet sem.
A felső csengőn Raoul neve. Ő a háziúr, úgymond. De egyébként elég jóba vagyunk, mondhatni barátként tekintünk egymásra, a helyzet jó így, én jó helyen lakhatom, ő meg így némi bevételhez jut, hogy fenntartsa a házát. Remek üzlet.
És persze kedves ismeretség is, valaki, akivel el lehet beszélgetni, de ha úgy alakul, nem zavarjuk egymást, hiszen a lakrészeink függetlenek.

Az órámra pillantok, van még időm, még pont elég időm van, hogy összedobjak két szendvicset, és bekészítsek egy termoszban kávét, meg két palack ásványvizet. Talán felesleges erőfeszítés, hiszen majdnem minden benzinkúton lehet venni valamit, de mégis, a szokás hatalma, és jó érzés. Végül még két szelet csokit is a táskába teszek.
A holmim már előző nap összeraktam. Semmi extra, váltás fehérnemű és póló, meg még egy, éjszakára, pipere holmi, egy esőkabát, iratok, telefon...
Mi kell még?
Felrántom a farmeromat, szép is lenne, ha bugyiban nyitnék ajtót… megigazítom a piros pulcsimat, a hajamat sietve lófarokba fogom. A szokásos fekete bőrdzsekim a fogason vár, azt viszem, hiszen már benne járunk az őszben.
Az órámra pillantok, minden kész és még bőven van idő. Egyébként is, Blois nincs messze, és nem szalad sehova. Fülelek, aztán eszembe jut, hogy azt beszéltük meg, hogy kimegyek majd a kapuhoz. Logikus... gyorsabban tudunk elindulni.
Körbepillantok a garzonomban, nem kell hozzá nagy erőfeszítés, két helyiség az egész gyakorlatilag.
Lehet, hogy ha beengedném Zacet, el se indulnánk ma. A gondolatra elpirulok.
Nem tartom túlzásnak, már akkor, ott a Louvre-ban sem tartottam, mikor megcsókolt.
Nos, rendben, az első csók még csak álcának indult, figyelemelterelésnek… mégis, ott állt az a jóképű férfi a női mosdó közepén… mi mást tehettünk volna, mikor ránk nyitottak? És igen, egyszerűen nem bírtam a tudatot, hogy miközben ő kedves és rendes velem, és azt hiszi csak egy gazdag lány vagyok, akinek hirtelen kísérő kellett… és igen…még ezzel együtt is őszinte velem, én titkolózom és potenciálisan veszélybe sodrom őt. Mert a tudatlanság is veszélyes lehetett volna azokban a percekben.
Nagyon is. És igazság szerint nem rajtunk múlt, hogy végül a megnyitó alatt nem történt semmi.
A fényképeket azonosították később.
Na, jó, annyival nem is később, valójában az idősebb úrral húsz perc alatt megvoltak. Gazdag sejk, titkolózó, visszahúzódó, nagy olaj-érdekeltségekkel, művészet és terrorizmus-pártoló. Bár saját maga aktívan nem tesz semmit. De ahol pénz, ott hatalom, ugye.
Ilyen téren az állítólagos testőre bizonyulhat majd érdekesebbnek. Rajta még mindig dolgoznak az elemzők… Nem kifejezetten a személyazonosságán, arra már van találatuk, hanem az eddigi tevékenységeinek felgöngyölítésén. Már eddig is találtak pár érdekességet.
Ami a gyönyörű benne, hogy nagyon örültek a friss képeknek róla, hiszen két évtized alatt sokat változhat valaki. Küldetés teljesítve, ugye… és talán pont ezért nem tettek megjegyzéseket arra, amit még hallottak menet közben. Illetve csak annyit, hogy milyen jó színésznő vagyok.
Ha tudnák!
Nem mintha az érdekelne… akkor sem érdekelt, mikor Zac húzott magával, mikor a két keze a derekamra simult, és úgy csókolt meg, hogy azt hittem, ha nem tartana, a lábai elé omolnék. A hely, az idő… alkalmatlan volt, nyilván, de szerintem inkább csak az tartotta vissza, hogy ha bármi többet is teszünk… abban a ruhában utána, illetve ami maradt volna belőle… nem mehettem volna emberek közé.
Abban a pillanatban nem számított a világon semmi más, csak mi voltunk ketten, egy férfi és egy nő.
A mi percünk volt, már nem nyomasztott a feladat, hiszen alig pár másodperccel korábban mentek el a képek, és… és megfoghatatlan módon úgy éreztem, Zac is könnyebben érzi magát. Igen, addigra már tudta, ki is vagyok, és mit csinálok, még segített is, minden további nélkül fedezett, szinte jobban, mint egy profi, ösztönösen alakítva a szerepét….
De hát nem is szerep volt!
Akkor is éreztem, tudtam… az én őszinteségem az a pár mozdulat volt, leginkább azok a pillanatok, mikor megmutattam neki, hogy be vagyok drótozva. Nem mintha a többi ne lett volna igaz, minden amit magamról mondtam…Ahogy tudom, ő is igazat beszélt, a múltjáról, a családjáról, az apjáról, akibe belebotlottunk.
Talán máskor elkerülhette volna… Javasol egy másik éttermet, vagy… biztos vannak erre bevett fogások az ő szakmájában is, nem tudom, de most nem mehetett sehova. De hallgathatott is volna.
Az, hogy mégsem tette…, a szavai, a tettei, minden perc, amit akkor együtt töltöttünk… minden annyira tiszta. Nem kopott.

És persze a telefon másnap. Zac a privát számomon hívott.
Hogy eszement ötlet-e randizni egy escotfiúval? Fogalmam sincs. Sokan megteszik, sőt fizetnek is érte, ezt is megtudtam Zactől az elején, meg még pár szakmai titkot.
Én nem fizettem érte. És ő hívott randira.
Most én vagyok a civil a pályán.
De nem bánom. Arra gondolok, amit Zac mesélt arról, hogy hogyan is működnek nála azok a bizonyos extrák.
Nos, azt hiszem, most éppen sehogyan.
Nem kérdeztem rá, nem gondoltam, hogy kellene… emlékszem, hogyan nézett rám legutóbb, mikor megbeszéltük, hogy kora reggel értem jön… Volt valami határozottan izgató éhség a tekintetében. És mégis, úriemberként viselkedett. Végig. Teljesen normális randikra vitt, egyszerű dolgokat csináltunk, elmentünk együtt abba a bárba, a Montmarte-ra, ahol állítólag először találkoztunk, nézegettük az önjelölt művészeket a Pompidou előtt, üldögéltünk a Szajna parton, visszamentünk a Louvre-ba, hogy tényleg megnézzük a kiállítást, és közben fülig pirulva pillantgattam a mosdók felé, melyek napközben és normál nyitvatartási időben persze véletlenül sem voltak üresek… Palacsintát ettünk valahol a Latin negyedben…
Rövidke órák együtt, mikor épp el tudott szabadulni, mikor én is el tudtam szabadulni.
De most lesz pár napunk együtt. Kettő biztosan, talán három is. Nekem belefér, úgy alakítottam, és remélem, őt sem hívják fel, hogy be kellene ugrani valami sürgős munkára.

A cuccomra pillantok. Majd az órámra. Idő van. Illetve még lenne majdnem hat percem, de… de türelmetlen vagyok, pedig egy nőnek illik késnie öt percet, tízet szabad. Tizenöt már kihívás. Húsznál vagy tényleg történt valami, vagy a pasi kezdjen aggódni.
Végül veszem a holmim, ellenőrzöm, Piroska nem osont-e be valahogy, trükkös egy macska, Raoulé, de hozzám is bejár, majd zárok.
Még egy perc van hátra. Nem azért leszek pontos, mert zsaru vagyok, illetve már ügynök, hanem inkább mert nem akarom elveszíteni a közös időnket. És nem számít, hogy így nyilván nem kezdhetek játszadozni, valahogy Zac-kel egyébként sem játszmázom.
A kapuhoz érek… és ott van!
A kocsijában ül, a motor nem jár, Zac előtt a kormánykeréken egy füzet. Rajzol.
Szeretem a rajzait, az elsőt eltettem, azt, ami engem ábrázol, az óta láttam még párat, mesebeli kastélyokat, hétfejű sárkányt, oroszlánt, egy kisfiút lufival, pillanatképeket a városról… Nem tudom, most mit rajzol, szeretném meglesni, de mégsem teszem, az a jó, mikor ő mutatja meg, mikor úgy érzi, hogy kész van.
Tehetséges, ezt látom, és már mondtam is neki.
Most nagyon elmerült az alkotásban, a papír és a ceruza adta teremtésben, nem vesz rögtön észre. Odasétálok a kocsi mellé, megkoppintom az ablakot mellette.
Ön, uram, tilosban parkol – közlöm hivatalos hangon. – Egyetlen mentsége, ha vár valakit!
Elmosolyodom, cinkosan, játékosan.
Szia, Zac! – súgom halkabban. – Intézzem el neked a bírságot?
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
144
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Loire-völgyi kastélyok •• Pént. Nov. 02, 2018 6:16 pm

Teljesen elmerülök a ceruza alkotta vonalak világában, és mint ahogy általában mindig az ilyen helyzetekben, teljesen megfeledkezek az időről, a helyszínről, hogy valójában miért is jöttem ide, ami jelenleg nagyon is jól jön, még akkor is, ha a gondolataim tárgyáról készül a rajz most is. Ha belegondolnék újra az előttünk álló napra vagy napokra, akkor megint teljesen elterelődne a figyelmem és másra sem tudnék koncentrálni csak arra, hogy a szállodai szobában legyünk, kettesben. Tudom, ez nem hangzik valami úriemberesen, pedig én tényleg minden erőmmel igyekszem arra, hogy megadjam Chrisnek a teljes tiszteletet, és eddig sikerrel is jártam. Mindig ügyeltem arra, hogy olyan randikra hívjam, ahol igazából sosem vagyunk teljesen kettesben, ez pedig legalább megakadályozott abban, hogy olyat tegyek, amit talán később megbánnék. Na, jó, ez nem igaz. Biztos vagyok benne, hogy akármit is csináltam volna vele zárt falak mögött, azt sosem bánnám meg, de akkor is úgy voltam vele, hogy megérdemli azt, hogy felépítsünk egy bizonyos bizalmat kettőnk között, mielőtt letámadnám. De így, hogy nem igazán volt erre lehetőségem, még ha a gondolataim vissza-vissza is tértek a témára, úgy érzem tényleg mindent megtettem az ügy érdekében. Ahol emberek voltak, ott vissza tudtam fogni magam és arra koncentrálni, hogy igazán megismerjem, ami nem ártott a kezdődő… kapcsolatunknak.

Ahogy egyre több időt töltöttem Chrissel, úgy kellett rájönnöm arra is, hogy a munkám ezzel nem lett könnyebb. Továbbra is szeretem, továbbra is úgy gondolom, hogy igen, ez volt a fordulópontja az életemnek, és örökké hálás leszek a főnökömnek, aki anno leszólított az utcán. De most már nem tudok úgy nézni a nőkre, akik fizetnek nekem a randikért, mint azelőtt. Képes vagyok játszani a szerepemet, és még mindig komolyan gondolom a bókokat, amiket mondok nekik, de azóta mióta Chris belépett az életembe, nem tudom már őket olyan szemmel szemlélni, mint előtte. Már nincs meg az a kémia, ami régebben arra ösztönzött, hogy folytassam velük az estét a randin kívül is, így az óta már nem történik semmilyen „extra” szolgáltatás. De ez szerencsére nem csökkentette az esélyeimet, úgyhogy én nem is bánom, hogy így alakult. Sőt, ez csak azt jelzi, hogy talán végre valakit fontosabbnak tartok a munkámnál, ami hát… nem mostanában történt. Úgy érzem, hogy Érte megéri kicsit változni, főleg ha valóban komolyan gondolom, márpedig nagyon úgy néz ki.

A ceruza egy pillanatra sem áll meg az alkotásban, én pedig nem veszem észre, hogy lassan az óra a megbeszélt időponthoz kezd közeledni. Csak a kopogásra áll meg a ceruzám hegye a papíron, hogy felpillantsak, és egyből egy hatalmas mosoly jelenjen meg az arcomon, amikor felfedezem Christ az ablak másik oldalán. Lehúzom az ablakot, nem is törődve a hivatalos hangnemével, ahhoz túlságosan örülök, hogy látom végre. Egyből nem tűnik már annyira érdekesnek a rajz, amit elkezdtem, és ami már majdnem el is készült, hiszen sokkal jobb élőben látni, mint a papíron.
- Szia! Nem, nem kell. – Rázom meg a fejem, habár az igazán hízelgő, hogy miattam még ezt is elintézné.
Viszont nem habozok sokáig, már nyitom is ki az ajtót, hogy kipattanjak a kocsiból, és egyből üdvözlően magamhoz húzzam egy rövid, de jelentőségteljes csókra. Végül is, napok óta nem láttam, csak telefonon beszélgettünk.
- Hiányoztál. – Súgom szinte az ajkai közé, miután kicsit elhúzódtam, de még eszemben sincs elengedni a derekát. Végül is, nem sietünk sehova. De határozottan jó ötlet volt azt megbeszélni, hogy itt találkozzunk, mert félő, hogy, ha becsöngettem volna hozzá, akkor hosszú időre itt ragadtunk volna és semmi sem lett volna a kirándulásból.
- Csinos vagy. – Jegyzem meg utána nem sokkal utána, habár szinte csak egy pillanatom volt arra, hogy alaposan megszemléljem, most pedig még egy ideig biztos nem engedem el azért, hogy alaposabban is végignézzek rajta. De különben is, ő mindig csinos.
avatar
● ● Posztok száma :
31
● ● Reag szám :
28
● ● karakter arca :
Chace Crawford


Témanyitás ✥ Re: Loire-völgyi kastélyok •• Vas. Nov. 04, 2018 7:19 pm

Amikor kopogtatok Zac azonnal félbehagyja a rajzolást.
Láthatóan belemegy a pillanatnyi játékba, úgy húzza le az ablakot, ahogy akkor szoktuk, mikor egy rendőr leállít igazoltat, és igyekszünk készségesek lenni. Általában az országúton járőrözők nem is kérnek többet. Kiszállni nem kell, csak nyújtani a papírokat és nyugodtan várni, míg ellenőrzik.
Zac a kezdő, bizalomgerjesztő mosolyban nagyon jó.
Vagy inkább örömteli a mosolya, boldog. Igen, azt hiszem az, úgy érzem, örül nekem.
Nagyon jó érzés látni, ahogy felcsillannak a szemei.
Szeretem a szemeit, a kékeszöld szín változásait, azt ahogy a tekintete felderül, vagy ahogy elábrándozva a távolba mered, majd utána újra rám pillant. Azt, hogy az én pillantásomat keresi, hogy ha beszélünk, nem néz félre…

Zac most is rám figyel. A fejét rázza, hogy nem kell…
Elnevetem magam, naná, hogy nem kell. Ebben az utcában szabad parkolni, nincs korlátozás, nincsenek parkolóórák sem.
Szerintem ezt Zac is tudja és tisztában van azzal, hogy bolondozom. Ugyanakkor azt hiszem, ha valóban bírságra kellene számítania, akkor sem kérne arra, hogy simítsam el neki a dolgot.
Nem az a fajta. Annál karakánabb, becsületesebb.
Simán bevállalná a bírságot, ha úgy érezné az jogos. És ha nem érezné úgy, ha nem lenne az, akkor meg kiállna magáért, de nem akarna a hátam mögé bújni. És ezt nagyon becsülöm benne.
De ahogy mosolyog, azért látom, jólesett neki a játék…
Nekem meg az, ahogy reagált.

Kicsit oldalra lépek, hogy ki tudja nyitni az ajtót. Könnyedén pattan ki, még csak fordulok, de ő máris magához húz.
A csók forró, mély, nem hosszú, de annál inkább vágyódó.
Beleborzongok.
Mikor Zac elhúzódik, még mindig a derekába kapaszkodom, és nem véletlenül. Hirtelen megbillentem, megszédültem és elgyengültek a térdeim. Azt hiszem, ez afféle mellékhatás, mert rendszeresen megtörténik, ha csókolózunk. Döbbenetes módon akkor is, ha csak egy futó üdvözlő csókról van szó.
Elmosolyodom, Zac szemébe nézek, bele tudok veszni a kékes és zöldes minták változásának bámulásába.
Nem enged el és én sem igyekszem kibontakozni az öleléséből.
Te is nekem. Egy sms nem ugyanaz, mint mikor itt vagy.
Egy pillanatra Zachoz simulok, jó érzés, ahogy hozzá érek, ahogy hozzám ér.
Azt hiszem, tényleg bölcs döntés volt, hogy idekint találkoztunk. Mert az, hogy jó érzés hozzá simulnom, meglehetősen szerény megfogalmazás. Ha nem az utcán állnánk, ahol bárki láthat…
Nos, ha Zac esetleg bejött volna, hogy segítsen kihozni a holmimat, akkor lehet, hogy el sem indulunk.
Nem mintha az nem lenne jó, sőőőőt kecsegtető a lehetőség, kísértésbe jövök, hogy egyszerűen behívjam.
Köszönöm – súgom válaszul. – Neked is jól áll ez a nadrág – bököm ki, aztán fülig pirulok, mert természetesen utólag jövök rá, hogy mit mondtam és hogyan.
Máskor kínos lenne.
Most is zavarba jövök kicsit, elpirulok, de nem kezdek habogni, csak Zacra mosolygok. Majd gondolok egyet, adok egy puszit az állára, majd egy másikat a szája sarkára.
Lehet, be kellene ülnünk, vagy valami… veszélyes itt ácsorognunk – suttogom.
Persze a veszély inkább abban áll, még a végén közszeméremsértést követünk el, hiszen jelenleg nem fenyeget semmi más, nincsenek a közelben ügynökök, gyanús üzletemberek, még gyanúsabb testőreikkel, senki ilyen…
És bár tudom, Blois megvár, de élvezném…– kuncogni kezdek – szóval, miközben vezetsz, nézhetlek majd…
Igen, egy kis idő, lehetőség, mikor figyelhetem őt. Megtanulhatom, megjegyezhetem a vonásait…
Magam elé képzelhetem, hogy milyen lesz majd este, milyen lesz, mikor kettesben maradunk majd a szobánkban…
Nem gond ugye, ha te vezetsz odafelé? – kérdezem hirtelen, mert eszembe jut a jegyzettömbje. – Nem gond, ha csak később folytatod? Mármint a rajzot – fejezem be és vágyakozó és egyben kíváncsi pillantást vetek a füzete felé, de nem szólok, nem kérdezem, megnézhetem-e.
Zac valószínűleg úgyis megmutatja majd, ha kész lesz.
Remélem.
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
144
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Loire-völgyi kastélyok ••

Ajánlott tartalom

Loire-völgyi kastélyok
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Obszidián Kastély
» [Játékos Küldetés] A rejtvények kastélya
» [Játékos Küldetés] Rejtvények kastélya
» Kazamata Szabályok
» [Event] Cupido Kastélya

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 05. Különlegességek :: Városhatáron túl :: Franciaország-