McDonald’s
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 6:29 pm ✥

✥ Today at 6:26 pm ✥

✥ Yesterday at 10:38 am ✥

✥ Yesterday at 10:04 am ✥

✥ Szomb. Okt. 20, 2018 1:03 pm ✥

✥ Pént. Okt. 19, 2018 4:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 6:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 2:45 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 9:15 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ McDonald’s •• Kedd Feb. 27, 2018 10:17 pm

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s •• Kedd Feb. 27, 2018 10:53 pm

to Brie, my sweet BFF ♥️

Hogy miért vagyok itt? Óh, édes istenem, fél éve élek ebben az iszonyú városban és még a közelét is elkerültem ennek a szentségtörésnek, most viszont mentem meghalok egy hamburgerért, mert a sültkrumpliért, azért a vacakért, amiért az edzőm megöl és olajos foltok növik ki magukat a homlokomon. A nyál is összefut a számban, pedig tudom, hogy nem kéne, hogy utána napokig lesz bűntudatom és edzhetek egy csomót.. Vagy.. Az is lehet, hogy nem kell, simán előfordulhat, hogy kizárnak a versenyből és oda a szezonom. Egy átmulatott éjszaka meg egy tabletta miatt, ami olyannyira felborította a hormonrendszeremet, hogy nem csak azt a zacskó édességet ettem meg, amit Lio hozott. Biztos vagyok benne, hogy az utóbbi két hétben híztam három kilót és mégse tudok leállni, egyfolytában eszek, még olyat is akartam, amit nem szeretek. Először egy hétig beteg vagyok tőle, feltápászkodni sem bírok az ágyból, mert minden lépésnél attól kell tartanom, hogy mikor bukfencezik a gyomrom akkorát, hogy a tartalma a szőnyegemen köszön vissza, most meg ez a folyamatos evés... Ha nem én okoztam volna magamnak, biztos addig szurkálnám az illetőt, amíg mozog.. Bár Lioval megtehetném, de akkor nem tartanám magam ahhoz, hogy megpróbálom elfelejteni az egészet. Mintha egy kicsit bántotta volna a dolog, de erre nem merném a fejemet tenni.
- Meghalok, ha nem kerülünk sorra két percen belül... - szinte nyüszögök a barátnőmre nézve, az egyetlenre, akivel van kedvem kimozdulni és akit elrángattam magammal, annak ellenére, hogy nem igazán tetszett neki az ötlet. árr a számat rágom, édes istenem, miért kell nekem ezen keresztülmenni? Miért nem tudja a szervezetem csak úgy elfelejteni, hogy feltuningoltam a hormonokat benne? Nem akartam én evőversenyekre járni unalomból, de most hogy belegondolok, simán leenném a legtöbb embert. Kár, hogy az nem olimpiai versenyszám.
- Szia, szeretnék három sajtburgert, egy nagy kólával, nagy sültkrumplival, csirkefalatokat kétféle szósszal, de a mustárosat felejtsük el. Legyen mondjuk fokhagymás meg barbeque. Meg egy majonéz. Egy almás pitét és egy vaniliás fagyit. Na jó, legyen kettő. Te mit kérsz? - fordulok Brie felé és a szeme sarkából látom, hogy a pultos srác azon csodálkozik, hogy fog ez mind belém férni. Szívem szerint beszólnék neki, hogy belém fog, ne aggódjon, de nem teszem. Ehelyett várakozásteljesen nézek a barátnőmre, hogy ne gondolkozzon annyit, mert a hasam már annyira rákészült a lakomára, hogy hangosan kordul is egyet. Jajj, anyám... - Akkor neki is ugyanezt!
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s •• Vas. Márc. 04, 2018 6:48 pm


Oly & Brie


Több dolog is van, aminek a táncedzőm valószínűleg nagyon örülne, ha abbahagynám. Gondolom nem bánná például ha nem hánytatnám magam, de erről ő nem tud és ha rajtam múlik, hát nem is fogja megtudni. Szóval ezt akár le is húzhatnánk a listáról. Egyébként vele kapcsolatban azt hiszem nagyon is igaz, hogy amiről nem tud, az nem fáj. Nekem. Mert mi lenne, ha mondjuk azzal jönne, hogy addig nem versenyezhetek tovább, amíg el nem mentem valami dilidokihoz, vagy terápiára? Beleőrülnék, ha el lennék tiltva a tánctól. Bár tény, hogy a hétvégi területi verseny után most egy kis ideig pihenőt kaptunk. És akár szüneten vagyok, akár nem, a tánctanárom bizony azt is értékelné, ha nem tömném magam gyorskajával. Aminek a gondolata egyébként kétes érzelmekkel tölt el, mert ha bele mernék gondolni hány kalóriát is fogok elfogyasztani, lehet, hogy hirtelen sírni támadna kedvem. Na de mégis hogyan tudnék nemet mondani a barátnőmnek? Meg egyébként is, már akkor sem volt választásom, amikor először megkérdezte eljövünk-e. De nem bánom, mert annak megint nem lenne jó vége, ha hazamennék az üres házba.
- Már csak pár ember. - Igyekszem gyorsan összeszámolni hányan is lehetnek előttünk, de néhány emberről még azt sem tudom eldönteni, hogy a mi sorunkban áll-e,  vagy sem. Így csak reménykedni tudok abban, hogy tényleg igazam lesz és hamarosan már ott állunk a pult előtt, rendelésre készen.
Oda sem figyelek igazán arra, hogy Oly mit rendel pontosan, mert éppen a dolgozók mögött neon fénnyel világító táblákat nézem meg sorban, hátha valamelyik menü láttán nem fordul egyet a gyomrom és rándul rögtön görcsbe. Hát miért hagytam én magam ebbe belerángatni? Csak akkor rezdülök össze és szakadok ki a gondolataim közül, amikor a barátnőm várakozás teljesen rám pillant. Már éppen szóra nyitnám a számat,  mikor Ő megelőz és csak remélni tudom, hogy nem sápadok el túlságosan, mert mintha az előbb valami három sajtburger félét hallottam volna. Azonban elnézve a pultos srácot,  ahogyan keserven próbálja két tálcára rászorítani a halom kaját, még azt is meggondolom, hogy most elszaladok a mosdóba és magamra zárom az ajtót. Hát hogy egyek én meg ennyi mindent?
Fizetés után és azt követően, hogy valahogy sikerült mindent megkapnunk a tálcáinkra,  hátat fordítok a pultnak és körbepillantok, hely után kutatva. - Ott az ablak mellett még van hely - az állammal arrafelé intek, aztán ha Oly is rábólintott, megindulok az asztal felé. - Mennyire lenne ház a fagyival kezdeni? Az olvad.. És olyankor undorító lesz. - Halkan felnevetek, ugyanakkor kérdőn pillantok barátnőmre, miután elhelyezkedtünk.


Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s •• Vas. Márc. 04, 2018 10:18 pm

Nem vigasztal a tudat, hogy én is látom, nem választ el már kígyózó sor a pulttól, de ezt valószínűleg ő is tudja. Általában türelmes is vagyok, csak hát épp rossz időszakomat fogták ki, tutira torokra mennék, ha még egy valaki bepofátlankodna elénk. Mert láttam ám, hogy az a csaj egyszerre állt két sorban és mikor meglátta, hogy itt előbb szolgálják ki, simán átfurakodott. Én meg csak hangosan ciccentem egyet, hogy tudatosítsam benne, hogy a pofátlanságnak is van határa és ő épp átlépte azt. De nem bosszankodom sokáig, amint kiejtem a számon a rendelést, szinte meg is nyugszom, átjár a jó érzés, hogy pár perc múlva már a pocakomat tömhetem. Alig várom, mostanában annyit eszek, mint egy négytagú család összesen, ami azért igazán elkeserítő, mert nem edzek hozzá eleget. De csak azt remélem, hogy a dokinak igaza lesz és amint eltakarodnak a szervezetemből a gyógyszer maradványai, minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Addig meg nem igaán van más választásom, mint szenvedni vagy tonnaszám tömni magamra a gyorskaját, amit amúgy messzire elkerülök. És úgy gondolom, elég szenvedés volt nekem végigcsinálni az utóbbi heteket, inkább megeszem a magam kis hamburgerét. Meg Brie-ét is, ha nagyon húzza a száját, hogy az ő tálcájára is felpakolják a rendelést.
- Oké, jó lesz.. - próbálok úgy manőverezni, hogy a kólám véletlenül se landoljon a padlón és nagyjából sikerül is behuppannom az egyik ablak melletti bokszba az ajtónak háttal. Úgy igazgatom a tálcámat, hogy velem szemben neki is bőven legyen helye, és az első dolgom, hogy sültkrumplit tömjek a számba. - Dehogy gáz.. - rázom meg a fejem, elképedve nézek rá. Még nem volt velem alkalma gyorskajáldába jönni és nem látta, hogy eszem én. Egy szép hosszú szál sültkrumplit merítek a vanilia fagyiba, hogy aztán a számban landoljon. Mindig bolondnak néznek, pedig a mekis krumpli fagyival a legjobb. Persze én már a hamburgeremet bontogatom és abba is harapok egyet, tényleg éhes voltam, ez látszik is azon, ahogy falom a szendvicset. - Gyerünk, egyél már. Rád fér.. Olyan sovány vagy, hogy oldalról nem is látszol.. - forgatom meg a szemeimet. Neki aztán igazán nem kéne tartania attól, hogy néhanapján beszabadul ide. Egy deka felesleg sincs rajta, és irigylem is érte. Ezzel szemben rám szaladnak a kilók, ha kihagyom az edzéseimet, ezért is nagyon meg fogok még szenvedni. De annyira jól esik a számba tömni  a sajtburgert, mintha egész életemben erre vágytam volna.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s •• Csüt. Márc. 08, 2018 12:02 am


Oly & Brie


- Láttad a srác arcát? Szerintem azt hitte egy hét alatt nem eszünk ennyit. - Jegyzem meg vigyorogva, miközben letelepedünk a kinézett asztal mellé. Ilyenkor picit én is megijedek, hogy vajon az én arcomon is legalább annyira lehet-e látni, hogy éppen aktuálisan mire gondolok. De talán a tánc miatt van egy kis előnyöm abban, hogy oda tudjak arra figyelni milyen érzelmek is tükröződnek pontosan az arcomon. Egy-egy versenyen már egyre fontosabb, hogy ne csak a lépések legyenek meg, hanem szívünket-lelkünket adjuk bele és az arcunkon is tükröződjön a táncok hangulata.
Már csak az hiányzik, hogy Oly előtt is sikeresen eláruljam magamat, amikor ez az egész evés téma még így is bőven a porondon van számomra. Bőven elég, hogy Lio már tudja,  elég volt őt is megesketni arról, hogy ne merészelje elmondani senkinek. Persze Ő még azt is le tudná olvasni az arcomról, hogy mire fogok gondolni az elkövetkezendő tíz percben, olyan jól ismer már. Az, hogy testvérek vagyunk, jár némi előnnyel. Ez van. A barátnőm azért remélem még nem ismer ilyen szinten. Irtó ciki lenne, ha megtudná, mert mégiscsak undorító az egész. Nekem pedig semmi kedvem magyarázkodni, amikor az indokaim olyan rettentő üresnek hangzanak. Legalábbis amikor a bátyámnak próbáltam megmagyarázni, úgy éreztem.
Már épp sikerül hivatalosan is - Olytól - megszereznem az engedélyt arra, hogy a normálissal ellentétben totál fordított sorrendben kezdjek neki az evésnek - ami egyébként bizonyos szinten tök érthető, nem? Gondoljunk csak bele mi lenne, ha most, amíg mi eszünk, egy meteor becsapódna én pedig úgy halnék meg, hogy nem jutottam el a fagyiig? Legalább olyan szörnyen hangzik, mint az egyik felemnek az, hogy a tálcán lévő összes kaját el kell pusztítanom. Figyelem, ahogy Oly a sültkrumplit a fagyiba nyomja és grimaszolva figyelem őt, valamilyen szinten azt várva, hogy majd nem fog neki ízleni a kettő együtt. De nem látván az undorodó reakcióját, felmerül bennem a kérdés: - Tényleg olyan finom a kettő együtt? - Teszem fel a kérdést, kétkedőn. Közben viszont a válaszát alig megvárva utánozom le őt, mint egy két éves a szüleit. És magam is elcsodálkozom, hogy  a fagyi még krumplival is legalább olyan finom, mint eredetileg. Másrészt rájövök, hogy éhesebb vagyok, mint gondoltam.
- Mostanában irtóra izgultam a területi verseny miatt, lehet, hogy lement egy-két kiló - vonogatom a vállaimat tanácstalanul, mert ha már egyszer elhatároztam, akkor tényleg lakat lesz a számon. Eddig is ment. Különben sem itt fogok bejelenteni ilyen dolgokat. Inkább elkezdek leküzdeni egy sajtburgert, hátha ha már be van tömve a szám, nem beszélünk erről a témáról.



Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s •• Csüt. Márc. 29, 2018 8:24 am

A srác meg az arca.. Képtelen vagyok megérteni miért kell az apró méretemből arra következtetni, hogy nem tudok sokat enni.
- Biztos nem találkozott még mentsruáló nővel... - nevetek fel a saját poénomon, túl felszabadult vagyok, tudom, hogy borzasztóan meg kéne viseljen, de pont azért vagyok itt, mert megvisel, nem? Mert a hormonjaim a feje tetejére álltak, és úgy döntöttek, hogy egész nap arra fognak ösztönözni, hogy egyek. Mindegy mit, nagyjából mindent. Most viszont még emiatt se vagyok kiakadva, mert tudom, hogy a másik lehetőség sokkal rosszabb lett volna nekem és Lionak is. Bár nyilván a történtek után pont nem az érdekel, hogy Liot milyen kellemetlen helyzetbe hoztam volna, hanem hogy rámehetett volna az egész karrierem. Egy gyerek, te jó ég.. Igazából még bele se mertem gondolni, pedig azt állította, hogy vállalta volna a felelősséget érte. Azóta is csak ezen pörögök.. Most viszont inkább folytatom a hamburger betömését a számba, még mielőtt két falak között kiülne az arcomra valami fancsali ábrázat és nyilvánvalóvá tenném Brienek is, hogy valami egyéb bajom van. Még nem döntöttem el, hogy beszámolok-e neki róla, de mivel ő az egyetlen barátnőm, elég esélyes, hogy csak az időt húzom. Na meg az idegrendszeremet, merthogy Lio nem véletlenül elég népszerű a suliban és most én is beálltam a buta libák sorába, akiket megkapott és eldobott.
- Én mindig belenyomom a fagyiba, a rettentően sós krumplit kompenzálja az édes, a meleget meg a hideg.. Bár talán azért szoktam rá, mert Pascalt kiboríthatom vele.. - rántok vállat kuncogás közben, ahogy eszembe jut, hogy az öcsém bizony mennyire borzong attól, ha meglátja, hogy jószerével beletunkolom a krumplit a fagyiba, pedig ki se próbálta. Nem tudom, hogy lehet úgy véleményt formálni, ha nem is kóstola meg. A puding próbája is az evés.
- Áh a területi. Mondjuk nem is értem, minek izgulsz, mindenki tudja, hogy a nyomodba se érhet. Az a két kiló meg inkább négy, amire igazán odafigyelhetnél, ha nem akarod, hogy Ren - így hívják, ugye? - egy csontvázzal táncoljon az országos versenyen... Úgyhogy egyél nyugodtan, mindjárt hozok neked még két hamburgert, mert kamuzol.. - nézek rá szúrós szemmel. Még hogy egy-két kiló.. Aha.. Ha így folytatja tényleg attól fogok tartani, hogy egyszer csak elfogy. Ezt mégse hagyhatom, elvégre rajta kívül nagyon barátom sincs.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s •• Pént. Márc. 30, 2018 1:35 pm


Oly & Brie


Elmosolyogom barátnőm megjegyzésén és rögtön kimondom, ami megfogalmazódik bennem. - Egyáltalán volt már vajon normális barátnője? - Teszem fel a kérdésemet, halk nevetés kíséretében. Nem szép dolog ilyen megjegyzéseket tenni szegény srácra, amikor azon az egy-két egyértelmű grimaszon kívül semmi rosszat nem tett ellenünk - sőt még kifejezetten gyorsan ki is szolgált. De ha nem a legjobb barátnőmmel osztom meg a gondolataimat, hát mégis ki mással kellene?
Ha fizetnének sem cserélném le Olyt, hiszen ő azon kevesek egyike, akit a barátaim közé sorolhatok. Még mindig fura belegondolni, hogy a saját osztálytársaimat bár évek óta ismerem, de egyikük sem tudna úgy rávenni, hogy jöjjek el egy gyorsétterembe, mint ahogyan Oly. Aki még nem is él olyan sok ideje a városban.
- Mi valahogy sosem kísérleteztünk ilyesmivel - jegyzem meg nevetve. A Thibodeaux gyerekek élete valahogy mindig inkább arról szólt, hogy tökéletesek legyenek a kamerák előtt. Még akkor is, ha azzal fel kellett adjuk a gyerekkorunk egy darabkáját. Bár ha jobban belegondolok... - Igazából az öcsém valószínűleg igen. - Mesélem vigyorogva. - Emlékszem, hogy Ő még homokot is evett az oviban. - Az már nem rémlik, hogy vajon magától próbálta ki, vagy kényszerítették rá. Akárhogy is, kifejezetten undorító lehetett. Ellenben Oly "receptje" meglepő módon finomnak bizonyul, ha az ember nem próbálja meg összeszámolni a kalóriákat, minden újabb falat után.Talán jobb is lenne nem gondolni a kalóriákra, akkor nem kezdenék rosszul lenni tőlük.
Azt hiszem a barátnőm, meg én azért is értjük meg egymást olyan jól, mert mindketten próbálunk és igyekszünk a legjobbak lenni valamiben. Ő vív, én pedig táncolok. Két nagyon különböző dolog, de a céljaink annál inkább hasonlítanak egymásra. - Ugyan már. - Legyintek egyet, amikor szóba kerül vajon pontosan mennyire is vagyok jó abban, amit csinálok. - Ezerszer ügyesebb táncosok vannak nálam. Az országosra nem kerül csak úgy ki bárki - magyarázom vállvonogatva. Néha baromira tudnék neki örülni, ha nem lennék ilyen nagyon maximalista. Viszont akkor nem lenne tele a szobám fala azzal a sok oklevéllel és kupával. Az eddig elért sikereimet pedig bevallom, nem szívesen cserélném le.
- Aha, Ren. - A táncpartnerem nevével együtt talán kicsikét túlságosan is álmodozó sóhaj hagyja el a számat, amit rögtön észre is veszek és gyorsan megköszörülöm a torkomat. Lázasan töröm a fejem hogyan terelhetném el a témát, végül csak az jut eszembe, hogy: - Jóó, lehet, hogy több volt, mint egy-kettő. De azokba a ruhákba bele is kell férni! Nem tudom, hogy a varrónők Barbie babákra tervezik-e őket, vagy szimplán nincs hozzá több anyaguk... - jegyzem meg nevetve. Viszont az is igaz, hogy minden kritika ellenére baromi jól végzik a dolgukat, mert az esetek kilencvennyolc százalékában szerelmes vagyok a ruhákba, amiket rám adnak.
- Jéézusom, légyszi ne - nevetve megrázom a fejem. Már első körben is rosszul voltam ennek a sok kajának a gondolatától, hátha még többet akar belém erőszakolni... Vigyorogva teszem hozzá, hogy: - Ha ezt itt mind megeszem, Rennek máris nem lesz csontváz párja.


Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s •• Hétf. Ápr. 16, 2018 10:43 pm

Végre talán képes leszek elengedni ezt az egész macerát. Legalábbis most úgy érzem, miközben végre önfeledten tudok nevetni. Mondjuk az is igaz, hogy épp valaki kárára teszem, aki nem ártott nekem, de talán ez most a bocsánatos bűnök közé tartozik. Mert szükségem van rá. Rá, a barátnőmre. Jobban, mint erre a sok szemétre, és igazából be se kell kapnom az első falatot ahhoz, hogy ez gyorsan realizálódhasson is bennem. Tudom, hogy messzire kerüli az ilyen helyeket, a suliban se nagyon látom a menzán, meg túlnyomó többségében enni se, ami azt illeti.. Talán látta rajtam, hogy mekkora a gáz vagy ő is elkönyvelt engem egyszerűen csak egy menstruációs görcsökkel küszködő tininek?! El se merem mondani neki. Inkább csak betömöm a számba az újabb adag sültkrumplit, és hagyom, hogy a beszélgetés más irányt vegyen, mielőtt még olyat mondom, amit megbánok. Tudom, hogy így lenne..
- Mikor kisebb voltam, a bátyámmal versenyeztünk, hogy ki tudja jobban kiborítani Pascalt.. - nevetek fel, ahogy eszembe jut, milyen képet vágott, mikor a nutellás szendvicsébe narancsot tettem csak úgy a vicc kedvéért. Vagy mikor kiment pisilni és én az összes sültkrumpliját egyesével beleszúrtam a fagyijába, hogy úgy nézzen ki, mint egy süni. - Ez is valahogy így született meg.. - emelem fel az újabb hasábot, amin szépen csorog végig a vaníliás krém, aztán még mielőtt az ujjamhoz érhetne, megfordítom és a számba tömöm. Esküszöm sokkal jobb, mint legutóbb és még a javába bele se kezdtem. - Miért, te nem ettél homokot? Nem nyalogattál jégcsapot télen? - nevetek fel a gondolatra, hogy ő talán ezekből mind kimaradt. Nekem Hervé mellett nem sok esélyem kimaradni ezekből, de nem is bánom. Talán ezért is kötöttem ki a vívásnál aztán. Nem kimondottan nőies sport, nem véletlenül döbbennek le annyira az emberek, és hiszik azt, hogy viccelek. Holott simán komolyan is lehetne venni annak ellenére is, hogy alig látszom ki a földből. A pályám során ez eddig csak előnyömre vált. Az ellenfelek máshogy állnak hozzám, talán egy kicsit le is becsülnek, aztán utána kapkodhatják a fejüket. Némelyikkel csak akkor vagyok egymagas, ha a dobogó tetején állok, míg ő valahol alattam...
- Bárki nem is.. - jegyzem meg sokat sejtető vigyorral. Merthogy ő aztán nem bárki. Csak tudnám miért nincs önbizalma, ha lenne rá kanalas orvosság, már teletömtem volna vele. Talán most a fagyi is megteszi, attól majd boldog lesz. Boldogan meg helyrebillen az önbizalma is. Tiszta sor. - Igen, ilyen Brie méretű Barbie babákra.. Brie.. Barbie.. Érzed a hasonlóságot? Tudod, az lesz a necces, hogy nem lesz hátsód, ami kint legyen azokból a ruhákból.. - tolom elé az egyik hamburgert, hogy akár neki is láthat. Innen bizony addig el nem megyünk, míg jól tele nem etettem és én is tele nem pakoltam a hasamat. - Na és mi van ezzel a Rennel? - rántom fel a szemöldökömet kétszer gyors egymásutánban elfojtott vigyorral. Valahogy sejtem, hogy nem a sültkrumpli meg az almáspite illata váltotta ki belőle azt a sóhajt, de a fene tudja.. - Tutira nem is bukik a csontvázakra, igazam van vagy igazam van? - kortyolok bele az üdítőmbe komótos tempóban. Nem sietek sehova és nem akarok félrenyelni se. Mert tudom ám, hogy ingoványos talajra léptem, de ha eleget faggatózok, akkor nekem nem kell mást tenni, csak kérdezni és összekapni magam szép lassan hamburgerről hamburgerre, míg elfelejtem az agyrémet. Csak kibírom valahogy.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s •• Vas. Május 06, 2018 11:10 pm


Oly & Brie


Szörnyű dolog úgy beszélgetni valakivel, akit jó ideje a legjobb barátnőmnek tekintek, hogy valójában nem mondom el neki a teljes igazságot magamról. De úgy érzem, képtelen lennék kitalálni neki arról, hogy evészavaraim vannak. Nem tudnám elmagyarázni neki, hogy miért csinálom, mert előre tudom, hogy nem értené meg. Nem azért mert ne lenne képes felfogni, sokkal inkább azért, mert nem akarná elfogadni. Senki nincs kibékülve az anorexiával és a bulimiával, különösen nem azokkal, akik az áldozataivá váltak. Nekem pedig épp elég nagy félelmem, hogy nem felelek meg a szüleimnek, a bátyámnak, a táncpartneremnek, és a fél tanári karnak az iskolában, nem hiányzik még az is a nyakamba, hogy a legjobb barátnőm is hülyének nézzen és messze elkerüljön. Jobb ez így, hogy titokban marad. És ha kell, akár  a sírig is elviszem magammal.
- Ennyire szeretitek az öcsédet? - kérdezem nevetve. S közben az fogalmazódik meg bennem, hogy milyen furcsa is az, hogy Olynak is és nekem is nem csak bátyánk van, hanem öcséink is. Bár ami azt illeti, nem hasonlítunk ebben száz százalékig, mert neki az öccse az ikertestvére, míg Simo... Hát ő nekem nem az. És a helyzet az, hogy kicsit sem bánom, mert akkor tuti már az agyamra ment volna. - Nálunk azt hiszem ezt a sportot az öcsém űzte - rázom meg a fejem rosszallóan, de azért még ott a mosoly az arcomon, így el sem téveszthető, hogy nem beszélek teljesen komolyan. Beleharapok még néhány sült krumpliba egyszerre, és csak azután szólalok meg, hogy lenyeltem néhány falatot  Létezik, hogy egyre jobban kezdem úgy érezni, én tényleg éhes vagyok? - A jégcsap megvolt. De a szüleim, meg a forgatások és a többi miatt ez az egész homok evős sztori nem nagyon volt meg - rántom meg a vállam finoman. Meséltem már barátnőmnek arról, hogy a szüleim milyen elfoglaltak a munkájukkal, de ki tudja, talán elfelejtette a dolgot. Na nem mintha Lio nem tett volna róla, hogy legyenek emlékeim a gyerekkoromról - még akkor is, ha ezek nem feltétlenül pozitív emlékként maradtak meg. Például azt a napot a mai napig átkozom, amikor rágót ragasztott a hajamba. Azt bizony soha nem fogom neki elfelejteni.
- Dehogynem... - mondom szemforgatva. Újra meg újra próbálok rájönni, hogy másik miért nem látják be, hogy bizony nem én vagyok a legügyesebb versenytáncos ezen a világon, de soha nem sikerül. Talán egyszer majd, ha idősebb leszek, a környezetem is felfogja majd, hogy nem önbizalomhiányom van, szimplán csak tudom, hogy nem lehetek mindig én az első.
- Elég menő lenne, ha csinálnának egy olyan Barbie-t, mint én.  Végre nem mindegyik kislány járkálna szőke hajú babával.  - Bár az igazság az, hogy nekem semmi bajom a szőke hajú Barbie babákkal. Sőt, mostanra már egészen hidegen hagynak.  -A hátsóm miatt nem kell aggódni, így is akkora, mint egy ház - magyarázok vigyorogva. Ha szavakba tudnám önteni mennyire feszélyez, hogy még mindig az étkezi szokásaimról és a súlyomról beszélünk, akkor bizony megtenném.. De nem megy.
- Igazad van - jegyzem meg nevetve, majd belekortyolok az italomba, mielőtt válaszolnék a kérdésre, amitől általában úgy elpirulok, mint a paradicsom, amikor megérik. - Mi lenne vele? Egyetemista.. Nincs ideje a próbákon kívül olyanokkal lógni, mint én - jegyzem meg vigyorogva, csak hogy Oly is érezhesse mennyire nem igaz ez. - Néha hazakísér.. Mindig mondom neki, hogy ne húzza az idejét folyamatosan, mert biztos lenne jobb dolga is, de nem tudom róla lebeszélni. És igazából ez baromi jól is esik tőle...



Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s •• Kedd Május 29, 2018 3:06 pm

A tesók közti egészséges rivalizálás nálunk talán egészen hasonlóan néz ki most, mint az átlag családokban, de nem mindig volt ez így. A bátyámnak könnyű volt a dolga, ő a legidősebb, nekem azért nem volt soha nehéz érvényesíteni az akaratomat, mert én voltam az egyetlen lány, de Pascal... Nos ő más tészta. Az említésére is gombócba ugrik a gyomrom. Úgy hiányzik, néha egészen olyan érzés, mintha az egyik felem valahol messze lenne, holott egymás mellett élünk, mégis távol tartom magamtól. Mert így a legjobb mindenkinek. Majdnem mindenkinek.
- Szeretem.. - vált hangom bensőséges színre, még akkor is, ha nem akarom. Egyszerűen nem szeretném, ha azt feltételezné, hogy az öcsém a család fekete báránya, csak mert egy kicsit fura. Na jó, néha nagyon fura, de nem rossz értelemben. - Nem olyan jó a kapcsolatunk, mióta ide költöztünk.. - vallom be, még mielőtt olyanba kérdezne bele, amiből nehezebben dumálom ki magamat. Ez pedig nem hazugság, csak jótékonyan elhallgatom, hogy ez az egész voltaképp miattam van, mert én vágom az arcába az ajtót állandóan és én kerülöm őt látványosan.
- Hervé annak idején elég sok rosszaságba belerántott, leginkább engem.. Szóval én semmiből se maradtam ki, azt hiszem.. - rántok vállat. Már nem nevetek az egészen, Pascal még most is képes befurakodni a gondolataim közé. Most, hogy saját magamnak bevallottam, mennyire rossz nélküle, hogy fél éve milyen nehezemre esik nem elmondani neki mindent, de mindent, egy kicsit elmegy a kedvem az evéstől is. Bűntudatom van, amiért őt se avattam be abba, mi történt velem, és mit tettem kockára, de igazából csak félek attól, hogy hirtelen felindulásból nekimegy Lionak, vagy ami még rosszabb, közönnyel fogadná, elvégre én kerestem magamnak a bajt. Azzal pedig, hogy egy szót se szólok hozzá, nagyjából megúszom mindkét verziót.
- Fogadni is merek ám, hogy kijutsz az országosra, csak szólok... - sunyi mosoly jelenik meg az arcomon, érzem, hogy kezdek visszazökkenni, talán fel sem tűnik neki ez a pillanatnyi elkomorodásom. Ha pedig mégis, ezt is rá tudom fogni a bogyóra, legalább ennyi haszna legyen azon túl, hogy megakadályoz egy nemkívánatos terhességet.
- Nem minden kislány mászkál szőkével... Nekem például volt barna hajú babám is.. - emlékszem vissza rá, aztán arra is, hogy nem sokáig volt meg a szép barna haja, de ez már csak részletkérdés. Mindenki nagyon mosolygott, mikor látták, hogy hosszú szőke hajjal mászkálok barna hajú babával, holott én magam is egy kész kis Barbie voltam. Bár kezdem azt hinni, hogy ez valami általános szokás itt, hogy nem bírják a szőkéket. Rövid idő alatt a második megjegyzést kapom, és ugyan teljesen egyértelmű, hogy Brie nem nekem címezte, azért egy indokolatlan ránc megjelenik a homlokomon miatta. Na nem sokáig, mosolygásra késztet ugyanis, hogy természetesen belátja, hogy igazam van. Tényleg. Nem is értem miért nem látja, hogy olyan sovány, mint a modellek a kifutón. Talán ha random embereket kérdeznék meg az utcán, annak hinne. Kár, hogy ahhoz annyira nem vagyok bátor.
- Egyetemista pasik nem kísérnek csak úgy haza, ha nem akarnak tőled valamit.. És ha tényleg nincs ideje olyanokkal lógni, mint te.. Szép, okos, tehetséges csajokkal, akkor elég szar élete lehet.. - vigyorodok el, olyan jóízűen és őszintén, hogy egy darabig biztos nem lehet majd levakarni az arcomról. - Régóta táncoltok együtt? - kortyolok hozzá hasonlóan az italomba, aztán bontogatni kezdem az egyik hamburgert. - Mert ha nem hajtott még rád, akkor tuti meleg... - kuncogok a szendvicsbe harapva, muszáj valamivel tompítonom a feltörni készülő nevetésemet. Akkora szerencsecsomag talán csak nem vagyok, hogy egy falat sajtburgertől fulladok meg.

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s •• Hétf. Júl. 30, 2018 11:14 am


Oly & Brie


- Egy költözés azért gondolom mindenkit megvisel... - jegyzem meg elgondolkodva. Tény, hogy én is tudnék eleget mesélni a gyerekkoromról, amikor folyamatosan úton voltunk, a szüleim kénye-kedve szerint. Amikor nem volt igazán otthonom, sem pedig barátaim. Csak Lio meg én. Persze nem volt rettenetes az az időszak sem, sőt, vannak dolgok, amiket soha nem akarnék elfelejteni. Meg persze ezernyi emlék és rosszaság, amibe a bátyámmal mentünk bele. Például az, amikor a szüleink egyedül hagytak minket egy-egy hotelszobában, mi meg mindegyikben leszedtünk egy képet a falra és rajzoltunk mögé. Szerintem sok helyen a személyzetnek még mindig nulla fogalma van arról, hogy a falakon Thibodeaux original képek bújnak meg.
Viszont azt, hogy milyen lehet sok év után egyszerűen csak kiszakadni a megszokott életünkből, na arról fogalmam sincs. Gondolom Oly is ezért nem szereti a sulit, meg új osztályát és az egész felhajtást, ami a megérkezésével járt.
- A nagyobb tesók már csak ilyenek - jegyzem meg vigyorogva. Nem mintha engem annyira félteni kellene, hiszen lényegében Lio meg köztem alig egy év korkülönbség van. Nem véletlen, hogy gyerekkorunkban össze voltunk nőve. Azóta persze mindketten felnőttünk és vannak olyan dolgaink, amiket nem osztunk meg egymással. Meg persze vannak olyan dolgok is, amikről valakinek tudnia kellene és ha az illető végül valahogy mégis megtudja akkor nagyon, de nagyon, de NA-GYON dühös lesz. De azóta az eset óta, hogy a fotós még a mosdóba is követett, valahogy nem megy olyan könnyen az, hogy mindenféléről fecsegjek az embereknek. Akára legjobb barátnőmről van szó, akár a saját bátyámról. Sokkal inkább olyasmibe próbálom fordítani az energiámat, amivel büszkévé tehetem a szüleim.
- Honnan tudod ilyen biztosra? - Teszem fel az olyan nyilvánvaló kérdést - számomra legalábbis az. - Láttál már egyáltalán táncolni? Mert én nem emlékszem ilyenre - finoman megrázom a fejemet, és elmosolyodom, mert a végén még lehet, hogy sikerül bizonyítanom a saját igazamat. Ami persze nem azt jelenti, hogy ne Olynak lenne igaza a végén, és ne jutnánk ki az országosra. De valahogy mindig sokkal egyszerűbb a vesztesek nyugalmával nekimenni egy-egy versenynek. Utána mindig sokkal nagyobb a meglepetés és az öröm, amikor nyerünk.
- Nekem azt hiszem csak a Ken babáim voltak fekete meg barna hajúak. - Félrebillentem a fejem és egy sültkrumplit egyensúlyozok a szám felé. - Mondjuk a babáim fele valahol a világ másik végén lett elhagyva egy random hotelben, szóval a felére nem is emlékszem - nevetem el magamat jókedvűen.
- Héé..! - vigyorogva nézek barátnőmre. Persze ezer meg egy dolog járt már a fejemben Rennel kapcsolatban, különösen akkor, amikor valamelyik szenvedélyesebb koreográfiánk közepén voltunk, de így kimondva képtelen vagyok nem vigyorogni rajta. - Már négy éve - vonom meg a vállaimat, mintha ez a jó pár együtt töltött év nem jelentene túl sokat - pedig ó, dehogynem. - A táncban ez valahogy más. - Mondom, s közben az előttem fekvő tálcát tologatom az ujjaimmal. - Meg különben is, az ő családja olyan... Az én szüleim asszem egész lazák. Főleg mert soha nincsenek otthon, de mindegy.. Neki viszont még azt sem engedték meg, hogy művészetire menjen. Minden áron a jogra akarták küldeni. Pedig tök hülyeség olyat tanulni, amit nem szeretünk. Nem? Te tudod már hol tanulsz tovább?


Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s •• Kedd Aug. 21, 2018 4:46 pm

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: McDonald’s ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

McDonald’s
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-