Shana otthona
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Yesterday at 7:25 pm ✥

✥ Yesterday at 6:59 pm ✥

✥ Hétf. Szept. 17, 2018 6:54 pm ✥

✥ Hétf. Szept. 17, 2018 5:46 pm ✥

✥ Hétf. Szept. 17, 2018 4:36 pm ✥

✥ Vas. Szept. 16, 2018 8:04 pm ✥

✥ Vas. Szept. 16, 2018 8:01 pm ✥

✥ Vas. Szept. 16, 2018 8:00 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Shana otthona •• Hétf. Márc. 05, 2018 4:55 pm

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2322
● ● Reag szám :
1528
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Hétf. Márc. 05, 2018 9:04 pm

Minden másodperc, amit együtt töltünk, az örökkévalóságnak szól, minden tánclépést, amit együtt teszünk meg, szívünk dallama miatt koppan olyan nagyot a padlón, minden érzelem, ami a szívünkben ébredezik, a vágyódó elme és a szeretni akaró lélek gyönyörű elegye. Láttam rajta, hogy mit érez, s pontosan ugyanazokat a jegyeket olvashatta le az én szemeimben is, hiszen mindketten megtört lelkek voltunk egy szeretni képtelen világban, de most, mintha megtaláltunk volna egymás lelki társát, mintha a görög istenek munkája nem ért volna semmit sem esetünkben, úgy fonódtunk egymásba és úgy gabalyodtak lélekfoszlányaink egymáshoz. Agyam minden neuronja kívánta őt, szerette volna ebben a pillanatban csókolni, de készen állok arra, hogy újra érezzek? Akarom őt annyira, hogy bele merjek vágni? Felvállalom az esetleges csalódást? A gyötrődést? A kínokat?

Igen. IGEN! IGEN!!!

Akarom őt, minden apró porcikájával, s tudom, hogy ő is engem akar. Nem egy látszatot, amit mutatok neki, nem egy álarcot, amivel felvértezem magam, hanem azt, amit meglátott bennem, a lecsupaszított valómat, aki vagyok és aki általa lehetek.
- Várlak! - mintha ez az egyetlen szó fohász lett volna Istenhez a megbocsátásáért, mintha ez a kicsiny hang ima lenne a megértéséért. Félsz uralkodik el rajtam, amit eltűnő és talán soha vissza nem térő alakja vált ki, de amikor újra megjelenik, amikor bájos alakját ismét környezetemben tudhatom, vadul zakatoló szívem mégsem nyugszik meg. Nem, már nem félelem az, amit érzek benne, nem mardossa roppant húskampó a dobogó húst, vágy az, ami hajtja őrületbe majdnem szétfeszülő mellkasom. Vágy, szenvedély, kéjjel fűtött izgalom, mozdulata és hanga felett érzett gyönyör, s amikor kilépünk a bárból, amikor megfogja a kezemet, érzem, tudom, vallom, hogy soha többé nem engedem el őt.
Hiszen elég volt egy pillanat, hogy lelkem egy darabkájává fogadjam színtiszta lelkét, hogy szívem az övének ritmusát dobogja harci dobok ritmusával, hogy mosolya ... ó, az a gyönyörű mosolya. A másodperc órára duzzad, ha a mosolyát láthatom, s már elmém is elfogadja, hogy az csak nekem szól, ajkainak szeleburdi játéka csak az enyém. - Nem, nem zavar.
Csendesen válaszolok, nem kell kiabálnom, felemelnem a hangom, nem akarom elriasztani, megváltoztatni, nem akarom, hogy miattam tegyen vagy ne tegyen valamit, csak a létezését had élvezzem, puszta jelenlétét had csodáljam, had legyek része lényének, mint ahogyan csak remélni tudom, hogy ő is részévé fogadja sajgó valómat.
- Bella jól nevelt kislány. Már megszokta, hogy későn érek haza. Annál nagyobb az öröme, amikor meglát. - válaszom újra csendes és igaz. Kérdésére pedig bólintással felelek, s ha csak egy italt enged meg vele a gondviselés, ha csak ennyi jut nekem belőle, ha a koccanó poharak harmóniája az egyetlen, amit remélhetek tőle, akkor elfogadom, keblemre ölelem a tapasztalatot, és boldogan ... igen, ki merem mondani, hogy boldogan mondok búcsút ennek az éjszakának!
- Felmegyek. Mégiscsak furcsán venné ki magát, ha idelent innánk meg azt az italt, nem? - nevetem el magam, majd amikor végigsimít az arcomon, már nincs bennem semmi kétely, nincsenek bennem sebeket felszakító kétségek, nincsen bennem érzékeimet eltompító gátak, csak a vágy, mely csókkal hinti a hidegben didergő ajkait. Átölelem, karjaimba fogom vékonyka derekát, s olyan közel, olyan szorosan simulok hozzá, hogy semmilyen külső hatalom nem lenne képes elszakítani tőle. Élvezem az ízét, mint az istenek mennyei mannája, mézzel csurgatott ízes datolya, csokoládéba forgatott puffancs mályvacukor... Elszédülök, forog velem a világ, s benne kapaszkodok meg, ő az én lelkemnek őre, szívemnek védőszentje, de súlyomat képtelen megtartani, képtelen ellenállni a részegítő hatásnak, melynek ő az origója, s ahogyan a kupacba hányt hótorlaszra hullunk alá, úgy tompítom testemmel az esését. - Ne haragudj...!
És csak nevetek, nevetek, önfeledten nevetek, felszabadultan nevetek, könnyezve nevetek és boldog vagyok. Mert két lélek eggyé vált, egymásba zuhant, egymást kiegészítve lett erősebb és egész. - Kérlek ... kérlek ... ne haragudj!
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Szer. Márc. 07, 2018 5:11 pm

Franco && Shana

Vannak olyan pillanatok amikor nem kellenek a szavak, amikor bőven elég egy pillantás, egy érzés, a ránk boruló néma csend és szívünk dobbanása. A hazafele utunk is pont ilyen, nem kell semmi más, csak a kettőnk között megszületett csoda, kezeinknek és ujjainknak érintése és a megcsillanó vágy tekintetünkben. Félnem kellene, hiszen nem is ismerem őt, nem tudhatom mi lakozik benne, milyen szándék vezérli irányomba, de ahogy elveszek lélektükreiben mégis nyugodt vagyok, biztonságban érzem magam és igen, azt hiszem mondhatom, hogy boldog vagyok. Kinőttem már az álomvilágból, rég nem hiszek a csodákban, de ez a különleges érzés amit miatta érzek jóleső bizsergéssel tölt el. Némán sétálunk egymás mellett, talán mondanom kellene valamit, de jól esik a kettősünket átöleli csend, szeretem csak a szuszogását hallani, azt hiszem nem is kérhetek többet ma estére. Fejemben minduntalan kérdések tömkelege kavarog, kérdések amelyekre nem biztos, hogy választ szeretnék kapni, amelyeket nem merek feltenni. Annyira friss és törékeny ez az egész ami megszületett közöttünk, hogy félek egyetlen rossz mondat, kérdés vagy pillantás és apró darabjaira törik. Nem tudom mit majd a holnap, nem tudom mi lesz velünk ezután, egyáltalán azt sem tudom, létezik az a fogalom, hogy „velünk”? De ki akarom élvezni a pillanatot, minden apró másodpercet amit vele tölthetek, s ha csak a mai nap adatik meg nekünk akkor is boldogan fogok visszaemlékezni ezekre a pillanatokra.
- Remélem egyszer én is megismerhetem Bellát. mosolygok rá. Apró célzás igen, remélem kiértette belőle, hogy szeretném még látni őt, hogy nem akarom, hogy ennyivel érjen véget az a fellángolás ami talán mindkettőnk szívébe beköltözött. Az elmúlt évek alatt, amíg gyászoltam és a saját utam kerestem rengetegszer elképzeltem, hogy milyen lenne újra szerelembe esni. Milyen lenne találkozni egy férfival, aki felolvasztaná a szívem körülvevő jégburkot. Milyen lenne újra ölelni, nem egyedül ébredni fel és szeretni. Talán most esélyem van rá, talán ezúttal sikerül és felfedezhetem az élet olyan oldalát amit már nagyon régen nem tapasztaltam. Talán. Szeretném.
Megszólalnék, de mielőtt lehetőségem nyílna mondani valamit, ajkait érzem az enyémen. Beleszédülök csókjának ízébe, elgyengülök és gyomromban ezernyi pillangó repdes szárnyaival. Átfonom kezeimet a nyaka körül, közelebb simulok hozzá úgy viszonozom csókját, megrészegülök, szinte már beleszédülök abba amit kivált belőlem. Nem akarom, hogy vége legyen, érezni akarom még, ízlelni és elveszni miatta. Ajkaim úgy nyílnak szét, mintha egész életemben erre vártam volna, nyelvem bebocsátásért kuncsorog, hogy aztán az ő nyelvével járjanak érzéki táncot. Beleszédülök a pillanatba, és bár próbálom tartani magunkat, remegő, gyenge lábaim megadják magunkat és együtt hullunk alá a hókupacba. Csak nézem őt és nevetek. Hangunk betölti a teret, szívem minduntalan egyre hevesebben zakatol a mellkasomban. Hosszú- hosszú percekig csak fekszem rajta és nevetek, és ebben a szent percben tényleg azt érzem, hogy nem is szeretnék mást csinálni, nem lennék szívesebben sehol, mint ennek a hókupacnak a tetején, Francesco karjaiban.
- Szó szerint vettél le a lábamról. mosolyogva húzom végig mutatóujjam arcvonásian és szinte pislogás nélkül nézem őt. A férfit, aki megmentett a magány fogságából. Közelebb hajolok hozzá, hogy apró puszit lophassak ajkairól, majd felállok és segítő kezet nyújtok felé.
- Menjünk fel. húzom fel őt, és azzal a lendülettel már fordulok is a bejárat felé. Egy pillanatra sem engedem el kezét, ujjaink úgy fonódnak össze, mintha azért lettek volna teremtve, hogy örökké együtt legyenek. Nincs kedvem várni a liftre, így a lépcsőn vonszolom magam után, egészen a harmadik emeletig. Hangosan fordul a kulcs a zárban és ahogy belépünk az otthonom melegébe Buddy ijedten szalad a hálószobába, karmocskái hangosan koppannak a járólapon.
- Érezd magad otthon. dobom le magamról a kabátot, és rápillantok a férfire.
- Van egy kis borom és whiskeym. Nekitámaszkodom a falnak és úgy figyelem őt, arcának vonásait, szemének csillogását.
- Mit szeretnél csinálni? Most mondjam azt, hogy abban reménykedem, hogy az alkohol helyett inkább az előbb megkezdett cselekménysorozatot fojtassuk? Mondjam meg neki, hogy szeretném ismét megízlelné ajkait? Hogy semmi másra nem vágyom csak érintésére ami felperzseli a bőröm? Hogy azt szeretném csókjaival hintse be az egész testem? Ezt nem mondhatom.

■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
114
● ● Reag szám :
67
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Pént. Márc. 09, 2018 6:36 am

Értettem a célzást, bár képtelen voltam elhinni, hogy valóban ezt mondja. Hogy érdeklem annyira, hogy még egyszer találkozni szeretne velem. Hogy lát bennem annyit, amennyi egy újabb találkozóhoz vezetne. Sóhajtani volna kedvem, ehelyett csókolom, szenvedéllyel és olyan gyermeki meggondolatlansággal, mintha életemben először érne bárkihez ajkam, mintha a kettőnk között történtek még soha senki mással e világon nem estek volna még meg, s ahogyan a hókupacra húzom, ahogy hallom angyali nevetését, rájövök, hogy az előző kérdéseimnek semmi, de semmi értelmük nincsen.
Azt mondja, levettem a lábáról, bár egy pillanatra, nevetgélő másodpercre fogalmam sincs, hogy mivel, hiszen a nők nem így viseltetnek felém. Nem váltok ki belőlük semmit, s ha mégis, akkor én ... sóhajtok és vonásaim megkomolyodnak, hiszen egy pillanattal ezelőtt majdnem úgy fejeztem be a mondatot a fejemben, hogy én mást szeretek. Öt évig volt kifogásom arra, hogy miért nem bonyolódok mélyebb kapcsolatokba, de most ... egy hónappal ezelőtt végleg megtudtam, hogy nincs miben reménykednek. Nincs miben bíznom, mégis ahogyan Shana segítségével felállok, ezt az egész terhet, melyet azóta is a szívemen cipelek, magam mögött hagyom. Illetve csak remélem, hogy magam mögött tudom hagyni...
- Köszönöm. - mosolyom szűk ívben szélesedik, majd én is megszabadulok a kabátomtól, vékony talpas cipőmből is kilépek. Körbenézek a lakásban, mely annyira idegen, annyira ismeretlen volt számomra, mégis egy pillanat alatt éreztem magam otthon a négy fal között, de nem holmi csecsebecsék vagy berendezési tárgyak miatt, hanem miatta. Ő volt az, aki sugárzó jelenlétével otthont varázsolt ebből a lakásból, akinek egyetlen mosolya melegséggel töltötte be a helyet, s amikor kérdését feltette, majdnem azt válaszoltam neki, hogy beköltözni.
Mégis, milyen világ ez, hogy alig találkoztam pár órája ezzel a nővel, most pedig bármit megtennék neki, bízom és hiszek benne, s fáj a távolság, ami kettőnk között húzódik. Közelebb lépek, megállok vele szembe, bal kezemmel csalogatom jobb tenyerének ujjait a markomba, s ha elfogadja, ha összefonódnak a bátortalan felfedezők, a konyha felé húzom őt.
- Mára eleget ittam, de egy teának örülnék. - nevetem el magam, majd leültetem az egyik székre, én pedig a mosogató felett töltöm meg a vízforralót félig. - Bögrék?
Kérdezem fennhangon, majd ha a megfelelő szekrényhez vezet, akkor kiveszek onnan kettőt, egy zsiráfosat és egy piros pöttyöset, majd elé az utóbbit teszem. - Tea?
Újra csak utasítást várok, s ismét csak követem a kapott választ.
- Szerintem már túl késő van a feketéhez, gyümölcsöt kapsz. Görögdinnye vagy barack? - válaszától függően kap egy filtert a bögréjébe, én pedig egy dinnyéset teszek a sajátomba. Nem mondom, hogy oda vagyok érte, de annyira különleges csomagolása volt, olyan régies, hogy mindenképpen ki kell próbálnom. Az persze nem érdekel, hogy évek óta lejárt a szavatossága, de mit nekem egy kis...
- Cukor vagy méz? - teszem fel utolsó kérdésemet, majd meg sem várva válaszát mindkettőt elé pakolom, hiszen a forraló hangosat kattanva jelezte, hogy befejezte a munkáját, s miközben a bögréket töltöm tele, körbenézek a konyhában.
- Kellemes... Modern, de mindenképpen marasztaló. Meg tudnám szokni... - nevetem el magam, majd amikor mindennel végeztem, vele szembe ülök le, s csak nézem őt. Nincsenek szükségeim szavakra, nem akarok most beszélni, csak be akarom fogadni a látványát, arcának minden apró vonását, mosolyának dús görbületét, bozontos szemöldökének markáns ívét. - Ha gondolod, maradhatok éjszakára, de akkor telefonálnom kell egyet.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Vas. Márc. 11, 2018 9:33 pm

Franco && Shana

Olyan természetesnek hat ahogy itt áll a nappalimban, mintha mindig is így lett volna, mintha minden percben itt lenne velem, és fura, de most azt kívánom, hogy bárcsak így lenne, bárcsak minden percben itt lenne velem amikor szeretném. Milyen érdekes, hogy mindazt amire már olyan hosszú ideje vágyom, és amiről teljesen lemondtam már, azt most egy teljesen idegen férfitól kapom meg. Itt áll a lakásomban egy idegen, és ahelyett, hogy félek, boldog vagyok, örülök annak, hogy ma este eljött a bárba, hogy szóba álltam vele, hogy őszinte volt, hogy megcsókolt, és, hogy most itt áll velem. Annyira magával ragadt a jelenléte, a személyisége, hogy olyan érzésem van, mint hosszú – hosszú ideje ismernénk egymást. Csak nézem őt, ahogy kíváncsian fürkészi szerény otthonomat, bámulok rá és hirtelen olyan fájdalmasan nagynak tűnik a távolság ami közöttünk van. Szeretnék hozzábújni, elveszni ölelésében, hallgatni szívverését, csókolni finom ajkait. Egy egészen röpke pillanatra le kell hunynom a szemem, mert képzelgésem megrészegít, beleszédülök elmém képzeletébe. Rápillantok, hogy újra elveszhessek tekintetének tisztaságában és őszinteségében, boldog vagyok, hogy itt van velem, hogy nézhetem arcát, hallhatom hangját és élvezhetem társaságát.
Felé nyújtom a kezem, hogy ujjaink összekulcsolódjanak, mosolygok. Amióta őt ismerem mosolyom levakarhatatlan. Tetszik, hogy talán egy picit máris otthon érzi magát, követem őt a konyhámba és helyet foglalok az egyik széken, onnan figyelem ahogy megtölti vízzel a forralót. Olyan otthonosan mozog kicsiny konyhámban, én pedig meg tudnám szokni, hogy körülöttem van, hogy társaságom lehet. Kérdésére csak vigyorogva mutatok a kagyló fölötti szekrény irányába, ahonnan hamarosan elő is kerül két bögre.
- Jobb alsó szekrény. szavaimat mutatóujjam mozdulatával pecsételem meg.
- Barack. Biztos vagy benne, hogy a dinnyéset szeretnéd? Nagyon régen ott van már a szekrényben...azóta... elharapom a mondatot. Az volt a kedvesem kedvenc teája, mindig csak azt fogyasztotta, halála óta vettem még néhányszor, de nem volt elég erőm ahhoz, hogy el is fogyasszam. Igazság szerint meg is feledkeztem arról, hogy ott van.
- Meg tudnám szokni, hogy itt vagy. mosolygok vissza rá, miközben csöpögtetek egy kis mézet a teámba. Igazából nem nagyon kívánom most, de ha már ilyen előzékenyen megcsinálta nekem nem fogom visszautasítani. Szívem nagyot dobban a mellkasomban, ahogy szavai értelmet nyernek a fejemben. Hát itt szeretne maradni, ettől a tudattól pedig hatalmas boldogság telepszik rám. Semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy reggel is itt legyen amikor felébredek. Boldogságom már leplezni sem tudom, kiül arcvonásimra a boldogság minden jele.
- Szeretném ha maradnál, és természetesen telefonálj csak, addig én...lezuhanyozom rendben? közelebb sétálok hozzá és lábujjhegyre csimpaszkodok, hogy puszit nyomhassak arcára és szavaimat a fülébe suttoghassam.
- Ha szeretnél, csatlakozhatsz... rámosolygok, majd azzal a lendülettel sarkon fordulok és magára hagyom a konyhában, hogy telefonálhasson. A fürdőszobába érve direkt nem zárom magamra az ajtót. Kibújok a ruhámból és beállok a meleg víz sugarai alá. Nem akarom, hogy ez a pillanat megszűnjön, ha a varázslat kettétörjön, hogy szívem ismét megbénítsa a fájdalom és a félelem. Akarom ezt bizsergető érzést, a boldogságot, a gondtalanságot. Nem tudom meddig tarthat, vagy mikor fog véget érni, de most nem is akarok a holnapra gondolni, a pillanatnak szeretnék élni, az együtt megteremtett csodának, és úgy ébred fel holnap reggel, hogy gondolataimban csak ő járjon. Bármennyire gyerekesnek is tűnhetek, erre vágyom.
A víz sugarai végigfolynak testemen, ellazítják izmaimat és kitisztítják gondolataimat. Nem tudom, hogy utánam fog-e jönni, lehet, hogy mire kimászok a fürdőkádból már rég nem lesz a lakásomban, de vele vagy nélküle erre most szükségem van. Nyomok egy kis tusfürdőt a tenyerembe, és végigdörzsölöm a karomon és melleimen, orromba bekúszik a rózsa és orchidea keverékének édesen émelyítő illata.

■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
114
● ● Reag szám :
67
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Hétf. Márc. 12, 2018 2:29 pm

- Szeretek veszélyesen élni. - jelentem ki, amikor figyelmeztet a dinnyés teával kapcsolatban, de titokban azért felkészültem arra, hogy a lefolyóban fog kikötni a bögrém tartalma. Észreveszem azonban azt is, hogy mennyire hirtelen szakítja meg a mondatát, s valahol mélyen tudtam, hogy miért. Hogy ez az ő teája volt, a férje kedvence, s csak azért tartotta meg, mert még mindig gyászolja. Mert kell valami, ami néha-néha emlékezteti rá, ami mosolyt csal az ajkaira. Egy apróság a múltból, egy drága emlék egy felejthetetlen szerelemból. - Meg tudnám szokni, hogy itt vagyok.
Magamra szabva ismétlem meg a mondatot, majd leülök vele szemben. Én is megízesítem a teámat, de valahogy elment tőle a kedvem, s ahogyan fészkalódni kezd az izgalomtól, nekem mosoly ül ki az arcomra. - Rendben.
S már nyúlok is a belső zsebembe, hogy felhívjam az egyik kollégámat, aki két házzal arrébb lakik tőlem, amikor meghallom invitálását és majdnem elejtem a készüléket. Csak nézem mosolyát, figyelem távozását, de fülemben még mindig az előbb hallottak visszhangoznak. Azt mondja, csatlakozhatom... Szemöldökeim magasra csúsznak a homlokomon, majd óriási sóhajjal nevetem el magam, miközben felállok és tárcsázom. Valahogy sosem szerettem ülve telefonálni, azt hiszem ezt úgy nevezik, hogy rigolya.
- Szia Michel, nem zavarok? - arcomon az aggódás jelei ülnek ki, majd hirtelen megnyugszom, mert olyan választ kapok. - Nem, nincs semmi gond. Ugye megvan még a kulcs, amit adtam neked?
Az igenló hümmögés után folytattam. - Megkérhetlek rá, hogy fogadd be Bella-t ma éjszakára? Tudom, hogy későn szólok és a hátad közepére kívánsz, de hirtelen közbejött valami és nem tudok elszakadni. Számíthatok rád?
A kollégám hosszan váratott meg, de aztán belement a hirtelen kapott feladatba, hiszen pár hónapja meg én öntöztem a virágait, amíg az egész családjával külföldre utazott.
- Életet mentettél barátom! Kutyazacsit találsz a lefolyó alatti szekrényben, és ott van a kutyatáp is. Köszönöm Michel, nagyon szépen köszönöm! Ha van valami, hívj fel, jó? Derűs estét! - teszem le mosolyogva a telefont, majd arra leszek figyelmes, hogy immáron nem egyedül vagyok a konyhában, hanem egy nyúllal. Próbálom megsimogatni, de úgy tűnik, még mindig nem fogadott a bizalmába és ismét csak fejvesztve menekült előlem. Csak megráztam a fejemet, nagyot sóhajtottam, majd megkóstoltam a teát, ami valóban kritikán aluli volt, így tényleg a csatornába végezte, ez volt azonban a legkisebb problémám ... hiszen Shana még mindig nem jött elő a fürdőből, én pedig úgy járkáltam a konyha kövén, mint egy félénk kissrác, aki nem tudta, hogy az adott helyzetben mit csináljon.
Kioldottam nyakkendőmet, majd a konyhaasztalra tettem, öltönyöm zakóját pedig az egyik szék háttámlájára terítettem. Mélyet sóhajtottam, amikor előbb az egyik, majd a másik cipőmtől szabadultam meg, s még egyszer engedtem a tépelődő levegővételnek, hiszen eddig csak az időt húztam. A nadrág az, ami eldönti a következőket, én viszont haboztam levenni azt. Pótcselekvésként elmosom a bögrémet, elteszem helyükre a teázás különböző kellékeit, majd egy ismételt sóhajtás ... és megszabadulok élére vasalt nadrágomtól. Úgy érzem, innen már nincs visszaút, így miközben a fürdő és Shana felé lépkedek, úgy veszem le magamról az ingemet, rálépek saját lábaimra, hogy levegyem a zoknikat, majd végül az alsómból is kilépek, hogy immáron meztelenül nyissak be hozzá. Nem sokat gondolkodom, azonnal belépek mögé és átkarolom testét, magamhoz szorítva minden apró kis porcikáját.
- Remélem, nem várattalak meg túl sokáig... - csókolok bele a nyakába, még mindig nem engedve el alakját, még mindig ragaszkodva hozzá, még mindig követelve közelségét. - A telefon sikeres volt, megkaptam a kimenőt...
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Hétf. Márc. 12, 2018 6:37 pm

Franco && Shana

Hiányzott ez az érzés, az egész testem és lelkem átható izgatottság és boldogság. A gondolat, hogy ismét fontos lehetek valakinek és, hogy valaki viszont lehet fontos számomra boldoggá tesz. Azt hiszem, az elmúlt évek során elfelejtettem hogyan is kell szeretni, milyen érzés az önzetlen szeretet, milyen amikor gondoskodhatok valakiről, és milyen, ha rólam gondoskodnak. Az elmúlt évek alatt megszállottan kapaszkodtam az egy emlékbe, ragaszkodtam ahhoz a férfihez, aki nem lehet már velem és bármennyire is megpróbáltam talpra állni, mindig történt valami ami visszahúzott a gyász mély gödrébe. Nem tudom, hogy egyetlen találkozás, néhány óra után gondolhatok-e a folytatásra, szabad remélnem, hogy ebből kibontakozik majd valami? Néha eszméletlenül álmodozó vagyok, talán egy kicsit naiv is, vagy csak túlságosan vágyom a szeretetre, a törődésre és a továbblépés lehetőségére, arra, hogy újra érezzem magam valakinek, hogy fontos legyek és szerethessek. Túl sokáig éltem árnyékban, túlságosan sokáig nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, hogyan legyek boldog és szabad. Egy nem várt találkozás, egy új kibontakozóban lévő ismeretség, szinte szempillantás alatt váltott ki belőlem ilyen érzéseket, rég volt már, amikor bárki is képes volt megmozgatni bennem valamit. Mindig is reálisan gondolkodó nőnek tartottam magam, sosem hittem igazán a véletlenekben, a sorsban, most viszont valami fordult bennem és azt hiszem ez jó. Jó ismét érezni valamit és bízni valamiben, még akkor is, ha ez az egész ennyire illékony és törékeny.
Megannyi gondolat cikázik elmémben, próbálom tisztán látni a helyzetet, de a bennem zakatoló érzelmek és vágyak teljesen elvakítanak és nem vagyok képes tisztán gondolkodni. Folyamatosan mosolya jelenik meg szemem előtt, hangja ver visszhangot a fejemben és ajkának puha érintését érzem ajkaimon. Bármennyire is próbálok észnél maradni, már egyáltalán nincs rá semmilyen  esélyem, nem tudok nem rá gondolni és nem tudok úgy állni a zuhogó vízréteg alatt, hogy ne utána sóvárogjak. A tusfürdő illata megtölti az egész szobát, ellazulva állok a sugarak alatt, lassú, kör-körös mozdulatokkal masszírozom végig testemen a habzó folyadékot. Nem sietek, hagyok időt Francesconak, hogy telefonáljon, hogy egyedül lehessen, hogy átgondolja mit szeretne igazából. Fogalmam sincs mennyi ideje állhatok a testemre folyó meleg víz alatt, teljesen elvesztem gondolataim kuszaságában, de az ajtó nyikorgására felkapom a fejem. Apró mosoly kúszik az arcomra és alig bírok megállni remegő lábaimon olyan izgatottság lesz úrrá rajtam.
Belesimulok ölelésébe, élvezem ahogy meztelen bőrünk összeér, ahogy érzem megfeszülni testének izmait. Mély sóhaj tör fel mellkasomból ahogy pusziját érzem nyakamon, ismét lehunyom a szemem, hogy úrrá legyek a hirtelen felülkerekedő érzéseimen.
- Rád bármeddig várnék... suttogom szavaimat halkan, talán meg sem hallja a csobogó víz zajától, de nem bírtam magamban tartani, ki kellett mondanom, el kellett mondanom, hogy ebben a szent percben hogyan is érzek igazán.
- Bella nem fog kedvelni engem...elraboltalak tőle... kibontakozom az öleléséből addig a rövid pillanatig, amíg megfordulok, hogy szemeibe nézhessek. Azokba a gyönyörű és őszintén csillogó íriszekbe amikkel szinte azonnal levett a lábamról, a tekintetébe fúrom az enyémet és válaszokat keresek benne, ki nem mondott szavaimra.
- Remélem nem zavar, ha Shana illatod lesz...nincs ennél férfiasabb tusfürdőm itthon. nevetek fel és emelem a magasba az előbb használt rózsa-orchidea illatú folyadékot rejtő tubust. Nyomok egy kis világos rózsaszínű folyadékot a tenyerembe és óvatosan masszírozok végig vállain, lassan simogatva végig az izmait, majd áttérek a mellkasára, hasára és vissza a mellkasára.
- Francesco... suttogom nevét, közelebb hajolva hozzá, ajkam már majdnem érinti az övét, a fejemben megszületett mondatot azonban nem tudom befejezni, túlságosan vágyom most rá ahhoz, hogy tisztán tudjak gondolkodni. Ismételten nyomok a tenyerembe a tusfürdőből, de ezúttal felsőteste helyett a férfiasságán simítok végig. Közelsége megbabonáz, alig tudok levegőt venni, bizsergek és minden porcikám érintése után vágyakozik.
- Csókolj meg...érints meg... suttogom ismét szavaimat, miközben tovább sétáltatom tenyerem meztelen testén, a mellkasától, a hasán keresztül a férfiasságáig.

■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
114
● ● Reag szám :
67
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Hétf. Márc. 12, 2018 7:42 pm

+18

Halkan próbálok belépni a fürdőbe, meg akarom lepni őt egy kósza gondolattól vezérelve, de az ajtó nyikorgása elárul, mérgező tekintettel pillantok az olajozatlan zsanérok irányába, s ha szemeim képesek lennének gyilkosságot elkövetni, akkor átkaim oltanák ki a fémdarabkák sosem volt életét. Haragom azonban gyorsan enyhül, pillanatok alatt válik köddé, hiszen meglátom őt, s amint a forró víz gőzébe burkolózik teste, vágyam forró löketekkel pezsdítette forróságba valómat. Közelebb lépek, kezem csípőjén érintette először, bársonyos tapasztalattal kényeztetve ujjaim fürkész kíváncsiságát, majd mögé lépek, átölelem és csókkal halmozom el nyakának selymét.
Csak mosollyal válaszolok szavaira, de hiszek neki, pontosan tudom, hogy ajkai az igazat mondják, hogy tévedhetetlen valóság az, amit hangja közvetít felém. Válaszolnék neki, de felesleges volt, hiszen ahogyan hasfalát masszíroztam, ahogyan combjának vonalát simítottam, feleltem ki nem mondott kérdésére.
- Örülni fog neked. Amint meglátja, hogy miattad vagyok boldog, le sem fogod tudni vakarni. - nevetem el magam, s hagyom eltávolodni, de nem túl sokáig maradok tőle távol, hiszen mindkét tenyerem a hátsójára feszül, amikor a vállaimat, a mellkasomat mossa a tusfürdőjével. - Talán csak egy kicsit. Legközelebb hozok magamnak valami ... férfiasabbat.
Nevetem én is el magam, majd élvezem ujjbegyeinek puhaságát, amint bőröm szántanak végig a kutakodó felfedezők, amint apró lúdbőr kerít hatalmába mozdulatainak nyomán.
Fogalmam sem volt, hogyan jutottunk el idáig, csak annyi tudok, hogy nem lennék most sehol máshol, hogy ennek a nőnek az érintése olyan érzéseket, olyan érzelmeket ébreszt bennem, mint régóta senki más. Elfelejtem a másikat, hagyom elúszni a gondolatokat róla, s egy pillanatra a nevét is elfelejtem, de amikor Shana kimondja a nevem, amikor hallom ajkairól legördülni a hangokat, szinte összeszorul a szívem. Mert bár a kezeim között tartott nő arcát látom, de a remény Cécile hangjával zavar össze, megpróbál eltéríteni, s mintha egy átok ülne rajtam, befolyásolni próbálja a boldogságomat. Közelebb húzom magamhoz, hogy ne láthassa rajtam a megingást, hogy nem gondoljon rosszakat, hogy ne zökkentsem ki a gyönyörből, s amikor férfiasságom érint, amikor ujjai duzzadó húsomra markolnak lágyan, felsóhajtok az izgalomtól. Hatalmasat nyelek, s mint engedelmes katona, eleget teszek a kapott parancsnak, de azt is be kell vallanom, hogy örömmel teszem és semmi mást nem tennék most szívesebben.
Ajkaim résnyire nyílnak, ahogyan nyelvemet áttolom a száján keresztül, ahogyan ölelésbe hívom a párját, s amikor a kettős megtalálja egymás és összeforr, hátsójáról elveszem jobb kezemet és bal combjának belső oldalára hajtom. Erőszakos vagyok vele, megemelem vékony lábat, talpát a kád szélére állítom, és széles terpeszt követelek ki tőle, olyan szélesre nyitott combokat, melyek megkönnyítik a dolgomat.
- Remélem, lesz mibe kapaszkodnod... - mosolygok rá, amikor elszakadok tőle, majd kifejtem magam az öleléséből, hogy először a mellein időzzek el pár pillanatot, majd a hasfalát csókolgassam apró érintésekkel, hogy aztán letérdeljek előtte, s úgy nézzek fel vágyott jelenére. Újra elmosolyodom, amikor ajkaim az ő ajkaihoz közelednek, majd még mindig próbálom megtartani a szemkontaktust, amikor mélyen nyalok szentségébe. Élvezem az aromát, a mennyei zamatot, mely nyelvem minden apró pórusát átjárta. Elmém újabb kóstolót követelt, jussát akarta magának, s miközben még mindig felnéztem rá, csodával és epekedve néztem vonásait, újra és újra nyelvemmel követeltem bebocsátást.
- Gyönyörű nő vagy Shana! - állapítottam meg a nyilvánvalót, de ki kellett mondanom, tudnia kellett, hogy tényleg így gondolom, hogy minden porcikám rá vágyik, s ami most közöttünk bontakozik ki, az egyik legszebb dolog, ami valaha történt velem. - Engedd, hogy így juttassalak a csúcsra...
Nem tehetek róla, imádom a számat használni.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Hétf. Márc. 12, 2018 8:38 pm

Franco && Shana

+ 18

Érintése alatt teljesen elvesztem az eszem, egyre szaporábban veszem a levegőt és a vágy, majdnem szétfeszít belülről, nem bírok magammal, érezni akarom őt, ízlelni és eggyé forrni vele. Egész testemben remegek ahogy ujjait végigjáratja combomon, ahogy csókokkal halmozza el nyakamnak vonalát. Vonzz, kétségtelenül és visszavonhatatlanul vonzz, akár egy mágnes, én pedig nem tudok és nem is akarok ellenkezni mindazzal amit nyújtani próbál. Akarom őt, és ezt nem is restellem hangsúlyozni, ebben a percben még az sem tartana vissza attól, hogy az övé legyek, hogy megvan minden esély arra, hogy csak egy név legyek listájának aljának, egy név, amit néhány nap múlva talán örökre elfelejt. Ha így lenne, ha ez lenne a vége kettősünk alig pislákoló szenvedélyének, akkor is örömmel gondolnék vissza erre a percre, ezekre a pillanatokra. Elmosolyodom, talán még ő maga sem tudja, hogy milyen földöntúli örömet okoz szavaival.
- Boldog vagy miattam? kérdezem rá a fölöslegesre, hiszen pontosan látom szemeiben, arcvonásaiban, hogy mit érez, hogy ha még csak átmenetileg is, de boldogságot okozok neki.
- Legközelebb... olyan szenvedéllyel ismétlem meg ezt az aprócska szót, mintha az életem függne tőle, mintha csak akkor lennék igazán önmagam, ha arra gondolok, hogy lesz legközelebb, hogy ugyanúgy vágyik rám, mint én őrá. S talán így is van, talán olyan hosszú idő óta először csak most vagyok teljesen önmagam. Őszintén hiszem, hogy megtaláltam a lelkitársam, azt akire olyan hosszú évek óta vágyom, aki képes elfeledtetni velem múltam sötét árnyait.
Ujjaim fürgén fonódnak rá férfiasságára, óvatosan rámarkolok és csuklóból mozgatom tenyerem között ébredező férfiasságát. Alsó ajkamra harapok, miközben egyre serényebben mozgatom farkára kulcsolt csuklómat, élvezem a pillanatot, a tudatot, hogy vágyának egyetlen forrása ebben a pillanatban én vagyok, hogy miattam ébredezik benne a szunnyadó vágy, hogy én fogom átrepíteni a gyönyör mezejére. Kérésemet azonnal teljesíti, ajkam szétnyílik, csatába küldöm nyelvem az övével, hozzásimulok amennyire csak a szűk helyünk engedi, és közben töretlenül kényeztetem tovább férfiasságát. Önkívületi állapotban engedem, hogy lábamat a kád szélére helyezze, azt csinál velem amit csak szeretne, teljesen az övé vagyok, elvesztem már abban a pillanatban, hogy először néztem bele szomorúságot árasztó tekintetébe. Ahogy meghallom szavait, szint automatikusan markolok rá a kapaszkodóra jobb kezemmel. Figyelem alakját, ahogy egyre távolodik tőlem, ahogy térdre ereszkedik előttem. Lábaim megremegnek, egyre görcsösebben kapaszkodom ahogy nyelvével a csiklómat érinti. Hatalmas sóhaj tör fel a mellkasomból, nem tudom és nem is akarom visszafogni magam. Egyre szaporábban veszem a levegőt, mellkasom megemelkedik és kénytelen vagyok lehunyni a szemem, nem bírok már gondolkodni, nem tudom mi történik velem, csak átadom magam neki és úgy érzem, hogy most bármit csinálhat velem, bármit amit képzelete megszül.
Hallom szavait, a bókját, de nem tudok reagálni rá, nem vagyok képes megszólalni, csak elmosolyodom és agyam legféltettebb zugába rejtem a tapasztalatot.
- A tied vagyok...bármit tehetsz és bármit kérhetsz... nyögöm szavaimat a fürdőszoba csendjébe, még soha nem mondtam ki ennyire őszintén, mindazt amit éreztem. Átadom magam az érzésnek, a gyönyörnek amit csak ő tud nyújtani nekem, fejem a csempe kövének döntöm, lábujjaim megfeszülnek ahogy ismételten hozzá ér legérzékenyebb pontomhoz nyelvével. Szabad kezemmel hajába kapaszkodom, görcsösön, mintha soha nem akarnám többé elengedni.
- Ne kímélj... suttogok elhaló hangon. Az érzés teljesen magával ragad, érzem ahogy minden testrészem átjárja a gyönyör, élvezni akarom még, nem csak ma, nem csak most...mellkasom egyenletesen emelkedik ahogy aprókat sóhajtok, ujjaimmal egyre görcsösebben kapaszkodok hajába, végtagjaimat elhagyja az erő, csoda, hogy még képes vagyok megállni a lábamon.

■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
114
● ● Reag szám :
67
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Hétf. Márc. 12, 2018 9:17 pm

+18

Nem tudom, hogy miért jut eszembe egy ilyen pillanatban a régi vicc, de szavaira eldöntöttem, hogy elviszem betonozni... Azonban ennek a rettentően idétlen és ide nem illő poénnak nem adok hangot, hiszen olyan mélyen vagyok éppen benne, amennyire az csak rövidke nyelvemtől kitelik. Soha nem tudtam megmagyarázni, hogy miért vonz ennyire az orális játék, és miért elégít ki engem is, ha ilyetén adhatok a partneremnek, de hallgatva sóhajait, érezve megremegő lábainak ütemét, pontosan tudtam, hogy milyen hatást váltok ki.
Nyelvem munkáját ajkaim szopdosásával egészítem ki, s néha-néha, amikor eltávolodom, hosszan fújom ki a hűvös levegőt, hogy újabb receptorokat izgassak a millió végződés közül. Parancsát újra megfogadom, ismét csak engedelmes katona módjára erősítek a tempón, s ahogyan ő kívánta, egyáltalán nem kímélem. Szenvedéllyel csókolom ajkait, nyalom meg kulcsocskája feszes gombját, süllyesztem résébe először mutató- majd később középső ujjamat is. S magamon is éreztem, hogy nyögései, sóhajai, szapora légzése hatással van rám, farkamat szikla keménységűre edzette a kapott reakció, a kényeztetésre adott válasz, elmémre pedig olyan rózsaszín fátylat borított kettősünk összefonódása, hogy képtelen lettem volna megmondani, hogy két másodperce kezdtem hozzá gyönyörének feltüzeléséhez, vagy már órák óta hajtom őt a csúcspont felé. A kérdésre adott válasz azonban nem érdekelt, hiszen akár napokat is eltöltenék árnyékában, s ha vágyná, ha követelné tőlem, hogy újra együtt ostromoljuk a kéj bérceit, megtenném!
A következő pillanatban elszánt lépésre bólintottam rá, hogy ujjaim egy váratlan másodpercben kicsusszantak hüvelyéből, hogy aztán ánuszának gyűrűjét ostromolják. Nem erőszakosan, csak óvatosan, nem követelően, csak felajánlva kényeztetés ezen formáját is, s ahogyan egy villanásnyi időre megállok és engedélyt kérő tekintettel pillantok fel rá, úgy várom válaszát, majd akképpen is cselekszem. Lenne bennem fájdalom, ha elutasítaná? Miért is lenne, hiszen az ő teste, ő tudja annak határait, ő tudja, hogy milyen irányba akarja kiélni a szexualitását, hogy mennyire kísérletező, s ha nem tetszik neki a felvázolt kép, nekem az is megfelel.
Hiszen ketten kellünk ehhez a játékhoz, ehhez az érzelmeket és szenvedélyt felkorbácsoló csatához, ketten kell megvívnunk egymással, hogy végül mindketten győzedelmesen hagyjuk el a csatateret. Ketten kellünk hozzá akkor is, ha az előbb mindenre felhatalmazást adott, ketten kellünk hozzá, hogy mindketten élvezzük a gyönyört. S döntsön bárhogyan, tiszteletben fogom tartani a választását.
- Ereszkedj le! - suttogom neki, s ha kívánja, a kád szélére vezetem a hátsóját, hogy megremegő lábai ne szenvedjenek tovább, majd jobbját is a porcelán szélére vezetem, hogy ismét csak terpeszben legyen előttem. S ez az új póz jobban tetszik, hogy közelebb került hozzám a szája, melyről ismét csókot csenek, melyet hosszan és kíméletlenül veszek birtokba, s miközben ajkaim végzik a dolgukat, ujjaimat is hadrendbe állítom, s tenyereim mellein találnak fogást, játékosan kényeztetve keményre fagyott bimbóit, csipkedve és szorítva okozva nekik pajkos fájdalmat, tekerve és húzva folytatva kísérletet a merev húson.
- Szeretlek Cécile! - észre sem veszem, hogy milyen nevet mondok ki, agyam nem képes felfogni, hogy mekkora hibát vétett, hogy mennyire oda nem illő mondatot mondatott ki a számmal. A baklövést nem vettem észre, s ugyanolyan vehemensen csókoltam őt, ugyanolyan követelő voltam vele szemben, s közben talán egy pillanat alatt semmisítettem meg mindent, amit ezen a csodálatos éjszakán elterveztünk.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Hétf. Márc. 12, 2018 10:40 pm

Franco && Shana

+ 18

Ahogy nyelve egyre szaporábban dolgozza csiklómat odalent, úgy bennem is egyre inkább elhatalmasodik a vágy és a kielégülés vékony mezejére tévedek. Ismételten felsóhajtok ahogy ujjaival belém hatol, ahogy kíméletlenül mozgatja bennem őket, nem tudom visszafogni magam, hagyom, hogy az apró sikoly kitörjön belőlem. Elmémet elködösíti a szenvedély, minden porcikámmal utána sóvárgok, vágyom rá, érezni akarom ahogy férfiasságával elmerül bennem, hallgatni akarom szívverését, eggyé akarok forrni vele. Ujjaim egyre görcsösebben kapaszkodnak, hol a hajába, hogy a fém kapaszkodóba, egyre nehezebben tudom már megtartani a saját testsúlyom, a gyönyör bizsergeti testem, teljes valómat. Akarom ezt a férfit, az övé akarok lenni, azt kívánom, hogy ő is legyen az enyém, önző módon birtokolni szeretném őt. Rápillantok ujjaival ánuszomat kényezteti. Alsó ajkamba harapok és hosszú pillanatig azon tűnődöm, hogy tényleg szeretném ezt? Tényleg készen állok arra, hogy testem minden apró részével átadjam neki magam? Felkészültem arra, hogy ilyen formában is az övé legyek? Letudom vetkőzni a gátlásaimat? Az új életem küszöbén állok, új lehetőség előtt, aprót bólintok, jelezve neki, hogy engedelmeskedem, hogy olyan formájában és úgy kaphatja meg a testem ahogy csak szeretné. Nyelek egy hatalmasat, olyan esetlennek érzem magam ebben a percben, olyan kiszolgáltatottnak, de egyetlen percig sem bánom, hogy ez a mai este így alakult, hogy képes voltam közel engedni magamhoz, jobban, mint az elmúlt évek alatt bárkit.
Engedelmeskedve kérésének foglalom el helyem a kád szélén, lábam terpeszben, kezeimmel görcsösen kapaszkodom, félek, ha kezem megremeg vagy elgyengül hanyatt esek és kizuhanok a fürdőkádból. Fejem hátradöntöm, úgy adom át magam a gyönyörnek amit nyújt nekem, egész testem megfeszül és lassan már nem tudok tisztán gondolkodni, teljesen elvette az eszem. Tetszik benne ez a kettősség, erőszakos mégis figyelmes, és gyengéd. Már éppen szólásra nyitnám a szám, könyörögnék, hogy hatoljon belém, hogy érezhessem végre magamban keménységét, szavait hallva azonban egy pillanatra levegőt venni is elfelejtek. Ugye ez most valami vicc? Milyen tréfát űz velem a sors? Egyik kezével ad, a másikkal pedig elvesz. Pillanatok alatt törik össze bennem minden, minden amit eddig felépítettünk és hirtelen könnyek szöknek a szemembe. Elmúlt a szenvedély, elmúlt a vágy, helyét a harag és mérhetetlen csalódás vette át. Összeszedve minden erőmet taszítom félre magamtól, hogy néhány másodperc múlva tenyerem az arcán csattanjon.
- Mit mondtál? Milyen játékot űzöl velem? összeszedem megmaradt méltóságomat és kimászok a fürdőkádból. Dühös vagyok, csalódott és rá sem bírok nézni.
- Jobb lesz, ha ezt Cécile-el folytatod. Takarodj innen!
Üvöltök, hadd lássa csak a fájdalmam, hadd érezze, hogy összetörte a szívem, hogy megbántott és amíg én a lelkem egy darabkáját helyeztem a tenyerébe, addig ő csak egy pótléknak tekintett. Nem is tudom mit vártam, mit akartam, mit reméltem ettől az egésztől. Naiv vagyok, és megérdemlem, hogy szenvedjek. Magam köré csavarom az első törölközőt ami a kezembe kerül és kiviharzok a fürdőszobából. Menet közben összeszedegetem a ruháit, mindent, semmit nem hagyok hátra, szélesre tárom a bejárati ajtót és mindent kidobálok rajta.
- Húzz el a lakásomból, látni sem akarlak többé! könnyeimet nyeldesve tűnök el a hálóban, magamra zárom az ajtót és bekapcsolom a rádiót. Nem akarom látni őt, nem akarok soha többé hallani róla.

■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
114
● ● Reag szám :
67
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Kedd Márc. 13, 2018 6:41 am

Az első pillanatokban észre sem vettem, hogy milyen hibát követtem el. Még mindig abban a tudatban öleltem, csókoltam, kényeztettem, hogy hirtelen találkozásunk a testiség leggyönyörűbb és legszorosabb szövetségébe fog összeforrni, hogy megadhatjuk egymásnak azt, amire már olyan régóta vágyunk.
A pofon váratlanul ér, keresem és kutatom az okát, hogy miért lökött el magától, hogy miért taszít újra a magányba, de egyelőre nem találom meg a választ. Egyelőre csak annyit tudok tenni, hogy próbálok újra közeledni felé, próbálom újra felvenni a ritmust, amit félbeszakított, de amikor kimondja a nevét, amikor ajkain látom Cécile nevét, akkor rájövök a bűnömre.
- Ne! Várj! Kérlek Shana! Had magyarázzam meg! - nem érdeklik a szavaim, s meg is értem a dühöt, amit irántam érzett. Tudnék válaszolni a kérdéseire, ha engedné, hogy elmondjak mindent, ha engedné, hogy magyarázattal szolgáljak, de haragja siketté, vakká és némává változtatta, s a nő, akiért mindent megtettem volna másfél perccel ezelőttig, s aki bármit engedett volna nekem a közös jövőnket nézve, most kidob a lakásából. Összeszedte a ruháimat, minden apró kiegészítőt és öltönyöm összes részét, s a bejárati ajtót szélesre nyitva takarít el.
- Kérlek, ne tedd ezt! Kérlek Shana, kérlek! - szavaim nem hatották meg, közeledésem hidegen hagyta, s amikor mégis hozzáértem, újabb pofon volt a reakció. Megérdemeltem, tudom, hogy megérdemeltem, de ne így, kérlek Shana, ne így legyen vége!
Nem tudom semmivel sem meghatni, így akár fel is öltözhetnék és elmehetnék, de nem vagyok rá képes, nem hagyhatom magára, nem készültem fel rá, hogy ilyen hirtelen váljak el tőle. Szenvedek, megszégyenítettem, s magam is elpusztultam a folyamat során, s miközben ruháimat kapkodom fel magamra, úgy látok meg valakit a szemközti lakás ajtajában. Csak sóhajtok és pár másodpercig hangtalanul nézzük egymást, mire az idősebb férfi csak megrázza a fejét és visszazárja az ajtót.
Nem figyeltem arra, hogyan is gombolom be az inget, hogy melyik zoknit húzom melyik lábamra, de amikor nyakkendőmet a zsebembe süllyesztettem, ismét csak döntés előtt álltam. Választanom kellett a harc és a visszavonuló között, s bármennyire is volt csalogató a küzdelem Shana-ért, a másik út egyszerűbbnek tűnt. Egyszerűbbnek, kényelmesebbnek, hiszen csak életem nagy lehetőségét kell elfelejtenem, ki kell törölnöm elmémből a nő emlékét, akivel talán újrakezdhettem volna mindent ... milyen egyszerű távlatok! S ahogyan figyeltem a lefelé vezető lépcsőket, szívem egy pillanat alatt hasadt ketté, a másodperc tört része alatt facsarodott ki, s tudtam, ha most elmegyek, soha többé nem fogom látni.
Becsuktam a bejárati ajtót, de belülről és ahogy ismét a lakásban voltam, már siettem volna Shana hálószobájához, de a rádió hangját képtelen lettem volna túlkiabálni, így gyorsan körbenéztem, s amikor végre megtaláltam a kapcsolótáblát, az összes kismegszakítót lekapcsoltam, sötétségbe és néma csendbe burkolva a lakást.
- Shana, kérlek, engedj be... - kopogtattam az ajtaján, bár egyelőre sejtettem, hogy hasztalan lesz minden próbálkozásom, de nem adtam fel, nem adhattam fel, hogy újra lássam. - Tudom, hogy óriási bűnt követtem el, megbocsáthatatlant, de kérlek, ne így érjen véget.
Homlokomat az ajtónak vetem, s mintha zokogást hallanék a hálószobából, mely ismét csak összetöri a szívemet és olyan kést forgat meg benne, amit én szúrtam a bordáim közé. - Shana, kérlek, nem űzök játékot veled, csak ... egy hónapja történt, összezavarodtam, túl gyorsan haladtunk, de veled akarok lenni, meg akarlak ismerni, melletted akarok holnap reggel felébredni, kérlek, ne tedd ezt velünk!
Tenyerem az ajtónak feszül, próbálom meghallani a hangját, hátha kiszűrődik bármi is a benti viszonyokból, de egyelőre némaságba burkolózott.
- Elmegyek, ha azt akarod, de maradhatok is... Kérlek Shana, had maradjak!
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Kedd Márc. 13, 2018 10:49 am

Franco && Shana



Olyan bolond és naiv vagyok, nem hiszem el, hogy képes voltam ennyire átlendülni a rózsaszín köd birodalmára, hogyan engedhettem, hogy a hirtelen rám törő érzések elhatalmasodjanak bennem és megvakítsanak. Tudnom kellett volna, hogy nem lehetek első, hogy nekem mindig csak a kiegészítő szerepe jut. Nem is tudom, hogy miért reménykedtem másban, miért hittem azt, hogy van esélyem a boldogságra, arra, hogy újrakezdjem valakivel, hogy szerethessek és szeressenek. Végtelenül naivnak és kihasználtnak érzem magam, túl sokat képzeltem bele ebbe az egészbe és szavai kijózanítanak, olyan gyorsan repítenek vissza a valóságba, hogy szinte beleszédülök. Csalódott vagyok, úgy érzem, hogy ezzel a pillanattal elúszott minden lehetőségem arra, hogy új lehetőséget kapjak az élettől. Az előbbi szenvedélyt, pislákoló érzelmeket átvette a harag, a kétségbeesés és lemondás. Túl szép volt, túlságosan mesebeli ahhoz, hogy megvalósuljon, számítanom kellett volna erre, tudnom kellett volna, de nem hallgattam a megérzéseimre, követtem szívem dobbanását, most pedig itt vagyok, széttört álmokkal, megsemmisülve, a méltóságom utolsó darabkáját is elásva. Nem érdekel a magyarázkodása, nem érdekelnek a szavai, nem érdekel az újabb hazugság amivel elmém akarja elködösíteni. Felébredtem, a rózsaszín köd szertefoszlott és nem maradt semmi más számomra csak a csupasz és rideg valóság. Olyan távolinak tűnik, mintha soha nem történt volna meg kettősünk csodálatos összefonódása, mintha csak egy álom lett volna, és most, hogy felébredtem rá kellett jönnöm, hogy számomra már nincs lehetőség, már nincs újrakezdés, nincs boldogság.
Szobám magányába gubózom, nem törődve azzal, hogy mit csinálhat kint, nem gondolva arra, hogy most kisétál az ajtón és talán soha többé nem láthatom őt. Csak ülök az ágy szélén és zokogok, úgy mint egy kisgyerek, úgy ahogy már hosszú idő óta nem sírtam. Siratom az életem, a méltóságom, a darabjaira tört szívem. Soha többé nem engedhetem meg, hogy bárki elcsavarja a fejem, nem szabad engednem, hogy érzéseket ébresszenek bennem, nem szabad újra szenvednem. Szomorú, de be kell látnom, hogy örök magányra vagyok kárhoztatva és bármennyire is fáj a beismerés, de talán ez a legjobb nekem, ha mindenkit távol tartok magamtól nincs lehetőségük újra megbántani, belém marni és bármennyire is üres lenen az életem, legalább nem kell fájdalomtól szenvednem. A zene üvöltése segít abban, hogy minden más zajt, hangot messzire űzzön, nem érdekel a szomszédok véleménye, nem érdekel, hogy valakit felverek álmából, ebben a percben senki és semmi nem érdekel. Csak ülök a szobámban, arcomat mossák a könnyeim és próbálok újra életet lehelni meggyötört valómba. Az íróasztalom fiókjához sétálok, szükségem van a fehér porra, hogy agyam ne zakatoljon a fejemben, hogy enyhítsen szívem fájdalmán. Remegő kézzel nyitom ki az óvatosan összezárt műanyag tasakot, hogy a porból, hosszú fehér csíkot húzzak az asztalra. Ugyancsak a fiók mélyéről előkerül a mindenféleképp összehajtogatott eurós és minden gondolkodás nélkül szippantom fel a gyönyört adó port orrnyílásomba. Tiszta akartam maradni, de más lehetőségem nincs arra, hogy tompítsam a lelkem mardosó fájdalmat. Elégedetten dőlök hátra az ágyba, és várom a jól megérdemelt tudatlanságot. Ebben a percben borul sötétség a lakásra és hallgat el az előbb még teljes erejéből üvöltő rádió. Egy pillanatra azt hiszem, hogy a kokain máris hatással van rám, de ahogy meghallom odakintről a férfi hangját ráébredek, hogy még mindig a nyomorúságos valóságomban vagyok.
- Ne hazudj nekem. Te nem velem akarsz lenni, hanem vele. Én csak egy pótlék vagyok neked, egy senki, néhány nap után már a nevem is elfelejtenéd. Nem vagyok Cécile, nem vagyok ő, és nem is akarok ő lenni. Tudod...általában nem utasítom vissza az egy éjszakás kalandokat, de azt hittem veled más lesz. Elejétől fogva hazudtál nekem, elhitetted, hogy fontos lehetnék a számodra. nem kiabálok, már annyi erő sincs bennem, hogy felemeljem a hangom. Kissé szédelegve és tompa aggyal sétálok az ajtóig. Kezem a kilincsen pihentetem, de nem nyitom még ki az ajtót.
- Miért akarsz maradni? Nem.. rosszul tettem fel a kérdést, tényleg itt akarsz maradni? Szíved másra vágyik, s lehet, hogy szeretnél megkapni, hogy szeretnéd folytatni amit az előbb elkezdtünk, de nem én vagyok akire igazán szükséged van. Kinyitom az ajtót és tekintettemmel arrafelé nézek ahol áll, bár a sötétben most nem láthatom arcvonásait sem tekintetét.
- Maradj ha szeretnél. Ne számíts semmire tőlem. nem érdekel már, hogy mit csinál, nyitva hagyom a hálóm ajtaját és visszabotorkálok az ágyhoz, ledobom magamról a vizes törölközőt és végignyúlok az ágyon, úgy várom, hogy a kokain végre hatással legyen rám, hogy végre ne tudjak gondolkozni és ne érezzek semmi.
- Becsuknád az ajtót?

■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
114
● ● Reag szám :
67
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Kedd Márc. 13, 2018 2:19 pm

Hallom őt mocorogni, ahogyan pár apró lépéssel az ajtó elé kerül, s elképzelem magam előtt, ahogyan várja a következő lépésemet, azonban több szó nem hagyta el a számat. Én is vártam, hogy adjon egy esélyt, amivel megmagyarázhatom, amivel képes leszek vele újra elhitetni, hogy ami az előbb történt csak egy megbotlás volt, egy véletlen, egy szeleburdi hiba, ami nem fog újra megtörténni.
- Nem hazudtam, egyszer sem hazudtam neked! - sóhajtom az ajtónak, hiszen még mindig nem nyitotta ki, még mindig kivár, én pedig még mindig türelmesen várom, hogy megtegye az oly fontos következő lépést. - El sem tudod képzelni, mennyire örülök annak, hogy nem vagy ő...
Számomra olyan nyilvánvalóak a különbségek, hogy ordítani tudnék a felismeréstől, de neki elég volt egyetlen apró szavacska, egy név említése a múltamból, hogy a légvárat, amit együtt építettünk, elfújja a szél. Ekkor tette fel a kérdését, mely szívemig hatolt, mely olyan érzéseket hívott életre, amit nem tudtam hová tenni. Mennyire kiválóan látja a helyzetet, mennyire tökéletesen a vesémbe lát? S pár órával ezelőttig még igaza is lett volna, hiszen úgy mentem be abba a bárba, úgy léptem be annak ajtaján, hogy szívem csak egyetlen nőért dobogott, lelkem egyetlen nőért epekedett, testem egyetlen nőért vágyakozott. Mindez azonban megváltozott, amikor vele léptem ki a helyiségből, amikor szótlanul lépkedtünk egymás mellett a párizsi éjszakában, amikor megcsókoltam és amikor ő viszonozta. És igen, képes lehet arra az ember, el tudja dönteni, hogy egyetlen este alatt fenekestől felforgatja az életét, képes lehet arra, hogy érzelmei újra letaglózzák a lábáról.
- Nem kérek mást, csak azt, hogy meghallgass... Se többet, se kevesebbet. Utána elmegyek és soha többet nem látsz majd. - komolyan gondoltam, amit mondtam, s ahogyan hallom mozdulatait, hogy visszalépked az ágyához, úgy követem én is, s vele háttal ülök le mellé. Nem láthatja a sötét miatt, hogy mennyire összetört az előző jelenet, hogy mennyire gyűlölöm magam amiatt, amit tettem, csak annyit vehet észre, hogy alig mozdulok valamit, hogy nem recseg alattam az ágy egyetlen rugója sem.
- Vannak dolgok az életemben, amire nem vagyok büszke... - a padlóhoz beszélek, fejem szomorkásan bukik előre, kezeimet pedig tördelve morzsolom ölemben. Nyújthatnék ennél szánalmasabb képet? - Vannak dolgok, amiket évek óta nem tudok elengedni, melyek egész életemben kísérteni fognak, mint ahogyan az is, ami az előbb történt. És addig a pillanatig, amíg ki nem nyitottad az ajtót, szentül meg voltam győződve arról, hogy meg fogom tudni magyarázni a történteket, de most rá kellett jönnöm, hogy képtelen vagyok rá.
Még mindig nem fordulok felé, csak magam elé bámulok, még mindig vakon nézem cipőim orrát.
- El sem tudom képzelni, hogy mit érezhetsz most... Hogy mennyire gyűlölsz, de minden jogod megvan rá utálj. Mondhatnám azt, hogy pillanatnyi elmezavar tört rám, mondhatnám azt, hogy még mindig nem vagyok teljesen túl rajta, és valamilyen értelemben igazam is lenne, hiszen öt évig hittem magunkban, reménykedtem valamiben, és még most, az utolsó egy hónapban is vágytam rá, hogy egymásra találjunk... Aztán jöttél te és felforgattál mindent, teljesen elvetted az eszem, fellobbantottál egy lángot, ami még mindig ég a szívemben... - újra elcsendesedtem, majd hatalmasat sóhajtottam. - Elég volt veled pár óra, hogy azt kívánjam, az elmúlt öt év bárcsak ne történt volna meg, mert vele sosem voltam olyan boldog, mint veled, mellette sosem lehettem önmagam, mindig egy álarcot kellett viselnem, de melletted Shana ... melletted az lehetek, aki vagyok. Illetve az lehettem volna...
Felállok az ágyról, majd rápillantok, meztelen alakjának látványát magamba szippantom, majd szipogok egyet.
- Örülök, hogy megismerhettelek és bánom, hogy így fog véget érni... És köszönöm ... köszönöm, hogy pár órára elhitetted velem, hogy újra szerethetek, hogy újra érezhetek. Köszönöm, hogy létezel...
Elindulok, s ha nem állít meg, kilépek a szobából, a lakásból és az életéből.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Kedd Márc. 13, 2018 3:47 pm

Franco && Shana



Nem tudom most mit szeretnék jobban, semmissé tenni ezt az egészet, meg nem történté, elfelejteni, és emelt fővel létezni tovább, vagy meghallgatni, megérteni, elfogadni és esélyt adni neki. Szívem az utolsó lehetőségre vágyik, de agyam minden erejével ellenkezik, nem akarok újra reménykedni, kapaszkodni valamibe, ami talán soha nem is létezett, ami képzeletem szüleménye csupán. Szeretnék kapaszkodni valamibe, elhinni, hogy jó lehet, de megrémültem. Nem akarok és nem is tudok egy olyan nővel versenyezni, aki iránt ilyen erős érzelmeket táplál, nem vagyok képes arra, hogy harcoljak, hogy elviseljem az örök második helyét. Nem tudom mit mondhatnék neki, mi az amit hallani szeretne s mi az, amire tényleg vágyom. Tényleg azt hittem, hogy ez működhet, hogy van esélyem, hogy ilyen hosszú és magányos, egyedül töltött évek után végre lesz valaki akiért megérni felkelni reggel, aki mosolyt csal az arcomra, akit szerethetek, és aki ugyanúgy szeret. De azt hiszem túl sokat kértem a sorstól, túl mohón próbáltam kapaszkodni a reménybe és ez a jussom. Hallgatom szavait, próbálok értelmet találni bennünk, keresem a kapaszkodót, ami ismét elhiteti velem, hogy van tovább, hogy mégiscsak él még a remény és nincs minden veszve. Agyam egyre tompább és nagyon kell koncentrálnom, hogy megértsem szavai értelmét. Gondolataim folyamatosan elkalandoznak, a kokain lassan de biztos fejti ki hatását elmém fölött. Csak mosolygok, és úgy hallgatom őt, pedig legszívesebben zokognék, de ebben a pillanatban nem vagyok képes semmi másra, csak vigyorogni. Elmém ködös fátylán keresztül, lassabban, mint normális esetekben ugyan, de megértem, hogy mit szeretne mondani. Felfogom, és szívem hevesebben dobban a mellkasomban ahogy megértem. Mondhatnám, hogy mindez a kokó hatása, hogy a fehér porocska miatt érzek azt amit, de az nem lenne igaz. Szívem Franco miatt dobban egyre hevesebben a mellkasomban, a drog csak az elmém ködösíti. Felnevetek. Nem tudom miért, egyszerűen csak késztetést érzek arra, hogy nevessek, bármennyire is kényes és szánalmas ez a szituáció nekem nevetnem kell, önfeledten és talán úgy hangozhat neki, mintha őt nevetném ki, pedig nem így van.
-  Francesco... hangom hirtelen komorodik el ahogy kiejtem nevét a számon.
- Nem kérhetem tőled, és nem is kérném soha, hogy miattam lezárd a múltad, hogy elfelejtsd azt a nőt. A szerelem a legnemesebb emberi érzés, még akkor is, ha viszonzatlan. Nem lenne jogom arra kérni, hogy ezentúl ne gondolj rá, hogy felejtsd el, hogy ne érezd azt amit érzel. De nem akarok második lenne, nem akarok utánpótlás lenni, vigaszdíj. Nem szeretnék én lenni a szamár. felülök és tapogatózva nyúlok utána, de túl lassan és későre kapcsoltam, nincs már mellettem, csak az üres ágyat  tapogatom, és ettől hirtelen szomorúság költözik szívembe. Megmagyarázhatatlan félelem kerít hatalmába, hogy ha kilép azon az ajtón soha többé nem fogom látni. Megalázott, megsértett és pillanatok alatt tört össze mindent, amit felépítettünk, de mindezek ellenére sem szeretném, hogy elmenjen, hogy kizárjon az életéből és soha többé ne lássam őt.
- Franco! kiáltom a nevét, talán kicsit hangosabban a kelleténél, és felpattanok az ágyból, szemem már hozzászokott a sötétséghez, így könnyen megtalálom. Megfogom a kezét, ujjainkat összekulcsolom. Ha ellenkezne sem engedem, hogy elhúzza tőlem a kezét. Sóhajtok.
- Kérlek ne menj el. Maradj itt velem. kitapogatom arcvonásait szabad kezem ujjaival. Mosolygok, bár nem tudom, hogy ebben a korom sötétben mit láthat belőle.
- Akarlak téged Francesco. Szeretni akarok, és téged akarlak szeretni. Azt akarom, hogy te is szeress, hogy idővel egyetlen legyek a számodra. Maradj itt velem, töltsd velem az éjszakát, kényeztess, ölelj és ne engedj el. mutatóujjam végigsétáltatom ajkának kívánatos vonalán.
- Próbáljuk meg Francesco. talán mondanom kellene még valamit, de ennél többre jelen pillanatban nem vagyok képes. - Kérlek.
Lábujjhegyre ágaskodom és ajkam az övére tapasztom. Szenvedélyesen és követelőzően falon ajkait, mintha ez a pillanat soha nem érne véget, mintha csak Ő és én léteznénk ezen a földön.

■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
114
● ● Reag szám :
67
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Hétf. Márc. 19, 2018 2:43 pm

Csendbe burkolózik, nekem pedig egyre fáradtabban bújnak elő ajkaim közül a szavak. Mérhetetlen fáradság telepedett rám, olyannyira vágytam arra, hogy mellébújjak és csak aludjak mellette, hogy arra nincsenek szavak. Ő azonban csak nevetett, rajtam nevetett, hangos kacaja volt a válasz mindarra, amit mondtam neki és nem is tudtam elítélni érte, hiszen enervált és kifulladt valóm már képtelen volt harcolni. Lemondott róla, háttérbe akarta szorítani, hiszen a hiba, amit elkövettem megbocsáthatatlan volt. Csak felálltam, csendesen és hangtalanul sóhajtottam, amikor hallottam, hogy szerinte milyen szerepet osztottam rá. Fülemben azonban még mindig a nevetése csengett, még mindig hahotája nyomta el az értelem szavait, s mint sértett kisgyerek, úgy léptem ki a szobájából.
A kabátomhoz léptem, miközben újra felkapcsoltam volna a megszakítókat, de nem jutottam el odáig, hiszen ujjai és sajátjaim összefonódtak, s harcolhattam bármennyit az akarat ellen, képtelen voltam ellökni magamtól. Nem csak azért, mert annyira akaratos volt, de azért sem, mert magamhoz akartam húzni. Kellett nekem, akartam őt, vágytam rá és tudtam, hogy minket egymásnak teremtettek. Mert ezt meggyőződéssel vallottam, ez utóbbinak igaznak kell lennie.
- Shana... Kérlek, bocsáss meg! - hajtom arcomat ujjai közé, majd ujját ajkamon érzem, s miközben hallgatom őt, hinni akarok neki. Sőt, hiszek benne, hiszek bennünk! - Veled töltöm az éjszakát, de...
Sóhajtottam, majd magamhoz szorítottam meztelen testét, s úgy suttogtam füleibe a folytatást.
- ...kérlek, lassítsunk. Tudom, hogy téged akarlak, hogy szükségem van rád, de nem kell két végén égetnünk a gyertyát. Elszabadultak az érzelmeink, az érzéseink, a vágy, a szenvedély és engednék nekik, de idő kell még nekem, idő, hogy te lehess az egyetlen. El tudsz így is fogadni?
Meztelensége kalodába veri figyelmem, mintha a puha bőr érintése minden más gondolatot kitörölne belőlem, de erősnek kell lennem, erősnek kell mutatkoznom, nem csak azért, mert én vagyok a férfi, mert nekem szikla szilárdnak kell lennem, de azért is, mert nem akarom őt elveszíteni. Hiszen még csak most találkoztunk, most gyúlt meg közös gyertyánk lángja, s majdnem felperzselt mindent a szenvedély, amivel egymásnak feszültünk. Ő kell nekem, őt akarom, s majdnem voltam olyan bolond, hogy eltaszítsam magamtól.
- Viszont a hűtőd le fog olvadni, ha nem kapcsolom vissza az áramot. - fejtem ki magam az öleléséből, majd minden megszakítót visszakapcsolok, amit az előbb levágtam, s ekkor ismét fényárban pompázik a lakása, melynek közepén ott állt ő, mint Botticelli képén a születő Vénusz. Annyira tiszta, annyira dús, annyira vonzó volt, hogy még a szavam is elállt a látványára. S amint nézem, észre sem veszem, hogy nadrágomban sátrat ver férfiasságom, s csak hatalmasakat nyelve állok előtte a szó mindkét értelmében. Élőben még sosem láttam az említett festményt, de hiszem, hogy a kagylóban álló nő látványa ugyanolyan igéző lenne, mint Shana fedetlen testének érzékisége. Talán túl korai lenne kimondani, hiszen még nem is ismerem igazán, talán még várnom kellene vele, hiszen mindketten megsebzett lelkek vagyunk, akik új érzésekre vágynak ... talán nem kellene, talán...
- Sze-rintem vegyél fel valamit, még mielőtt megfázol... - még túl korai lenne, még nem állunk rá készen!
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Kedd Márc. 20, 2018 5:28 pm

Franco && Shana



Talán a kokó, talán Francesco közelsége, talán a kettő egyvelege miatt érzem egyik pillanatban fent, a másikban pedig a béka feneke alatt magam. Egyszerre érzem azt, hogy a távolság ami hirtelen éket vert közénk megrémiszt, megrettent és félelemmel tölt el, ugyanakkor pedig fellobban bennem a dac és a düh amiért mindent elrontott. Nagyon kell koncentrálnom, hogy elnyomjam az agyam tompító kokain hatását, ez is egy ismeretlen terület számomra. Eddig soha nem volt példa arra, hogy küzdeni akartam a hatása ellen, egyszerűen csak hátradőltem az ágyban és engedtem, hogy magával ragadjon az érzés, az édes üresség, a boldogság és gondtalanság. Most viszont észnél akarok maradni, hogy emlékezzek a ma este minden szép pillanatára, hogy Francesco arcának vonásait ne homályosítsa el a kokain durvasága. Szinte már egész testemben remegek utána, nem akarom, hogy kisétáljon az életemből, hogy holnap ismét magányos legyek. Alig tapasztaltam meg ismét ezt az érzést, alig csillant fel a remény, máris elveszíthetem. Most bánom, hogy sötétségbe burkolózik a lakás, hogy nem látja arcvonásaimat, hogy nem érezi pillantásom őszinteségét. Minden erőmmel küzdök az agyamra telepedő köd ellen, még mindent megpróbálok annak érdekében, hogy maradásra bírjam őt, amíg még tisztán tudok gondolkodni. Elveszek ölelésében, olyan szorosan simulok hozzá amennyire csak lehetséges, beszívom férfias illatát, élvezem lényének varázsát. Megnyugszom ahogy hozzábújhatok, ahogy érzem, hogy nincs minden rendben, hogy egy újabb esélyünk van, hogy talán mégsem csak ábránd, hogy a hirtelen született érzések kiteljesedhetnek, valami naggyá és gyönyörűvé nőhetik ki magukat.
- Rendben. Lassítsunk le. Adjunk időt magunknak, adjunk időt az érzéseinknek. nem tudok semmi mást csinálni ebben a pillanatban, csak ölelni őt, szorítani és helyeselni szavainak. Igaza van, túl gyorsak voltunk, túlságosan siettünk és egyikünknek sem volt ideje arra, hogy felfogja és feldolgozza ami történik. Boldog vagyok, hogy végül mégis maradásra bírtam, hogy úgy döntött ad egy esélyt nekünk, hogy tényleg fontos vagyok neki. Engedem, hogy kibontakozzon ölelésemből, de nem mozdulok meg, még mindig ugyanott állok, félek, ha magára hagyom eltűnik akár reggel az éjjeli hold. Pislogok néhányat, a szemem már hozzászokott a sötéthez így a hirtelen támadt világos zavarja retinámat. Öklömmel megdörzsölöm a szemem, mintha ez bármin is segítene és laposakat pislogva figyelem a férfit. Nem tudom nem észrevenni a hatást, amit meztelen testem látványa váltott ki belőle, mosolyognom kell. Most szívesen kezdeményeznék és folytatnám azt amit az előbb elkezdtünk, látszólag ő benne lenne, de ígéretet tettem, így jó kislányként fogok viselkedni. Mosolyom azonban hívogató, pillantásom pajkos, nem fogok úgy tenni, mintha nem látnám amit látok.
- Mindig meztelenül alszom. nevetek fel - De a kedvedért, most magamra veszek valamit. megragadom a kezét, és minden szó nélkül húzom magammal a hálószoba irányába. A szekrényemhez sétálok, és egy elnyűtt, kopott, sokat használt szürke pólóba bújtatom meztelen testem. Ez még a vőlegényemé volt, az egyetlen ruhadarab amit megtartottam, minden mást elajándékoztam, azt hittem, hogy úgy majd könnyebb lesz felejteni. Nem lett.
- Neked viszont nincs mit adnom...legközelebb hozz magaddal egy pólót. Vagy bármit. fordulok ismét szembe a férfival, immár kissé öltözöttebben, mint az imént.
- Nagy kifli vagy kis kifli? nevetek fel ismételten. Nem tudom mi ütött belém, de folyamatosan csak nevetnék. Közelebb lépek hozzá, ujjaimmal óvatosan gombolom ki ingének gombjait, majd lesegítem róla a fölösleges anyagot. A nadrághoz viszont már nem nyúlok, az az ő feladata, addig is bevakolom magam az ágy jobb oldalára. Mindig ezen az oldalon alszom.
- Lekapcsolod a lámpát? húzom magamra a takarót és ahogy érzem testét az enyém mellett hozzábújok. Őt is betakargatom és némán hallgatom szívverését, élvezem a pillanatot, közelségét és bódító illatát. Olyan régóta nem volt már erre példa az életemben, szinte már nem is emlékszem, hogy mikor éreztem ilyen nyugalmat és boldogságot bárki közelében.
- Jó éjszakát Franco. suttogom a szavakat ajkaira, mielőtt megcsókolom, majd ölelésébe vonom magam. Aludni azonban még nem tudok, csak bámulok a sötétségbe, hallgatom szuszogását és boldog vagyok.

Scared to be lonely ■ Köszönöm, minden sorát imádtam. iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
114
● ● Reag szám :
67
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Kedd Márc. 20, 2018 8:11 pm

Összetörten ébredtem, de nem azért, mert olyan rosszul aludtam volna. Shana mellett álomra szenderülni volt a legcsodálatosabb dolog, ami az utóbbi időben velem történt, s ahogyan átölelhettem őt, tudtam, hogy a mai nap már gyönyörű lesz. Illetve annak kellene lennie, de az éjszaka folyamán annyira ragaszkodtam a nagy kifli szerepkörhöz, hogy most zsibbadva és elmacskásodva ébredtem meg mellette, de arcomra mosoly költözött, ahogyan megpillantottam őt.
Vonásai, mint egy görög istennő ábrázata, órákig el tudtam volna még nézni, de már így is kihasználtam Michel kedvességét, nem kellene tovább feszítenem a húrt. Az elszakadás azonban rettentő nehéz, fájdalmasan nehéz, s amikor felülök, gerincem minden apró ízülete egyszerre reccsen, legalábbis én így érzem. Nadrágomat felhúzom, majd valahonnan az ing is előkerül, amit lassan gombolok magamra, majd zoknik és a zakóm. Sóhajjal pillantok rá, aztán megkerülöm az ágyat és csókot lehelek ajkaira, de olyan lágyan, olyan óvatosan, hogy ne ébresszem fel. Éjjeli szekrényén pillantom meg a telefonját, majd feloldom a készüléket és a saját számomat tárcsázom. Amikor kicsengek, bontom a vonalat, s visszateszem a mobilt arra a helyre, ahol az imént találtam.
- Soha nem hittem volna, hogy még egyszer szeretni fogok ebben az életben. Köszönöm, hogy létezel... - csókolom immáron homlokon, de ugyanolyan óvatos duhajsággal, mint az imént ajkait. Felállok, most a térdeim, a csípőm és a bokáim roppannak hatalmas durranással, legalábbis én így élem meg a fájdalmas mozzanatot, majd kimegyek hálószobából és egy álmoskás fenevadba botlok, majdnem szó szerint. - Vigyázol rá nekem, igaz? Ilyen kincs nincs még egy a világon, szóval ajánlom, az életed árán is védd meg!
Buddy kettőt beleszagolt a levegőbe, majd mintha értette volna, hogy micsoda felelősséget próbálok ráhárítani, azonnal elfutott a semmibe. Mindenképpen javítanunk kell a kapcsolatunkon, ha legközelebb jövök... S csak sóhajtottam, mert annyira jó volt a gondolat, hogy még egyszer jöhetek majd, hogy kedvem lett volna sarkaimat összecsattintva felugrani.
Órámra nézek, hajnali fél hat és eldöntöm, hogy az összecsattintott sarkaknak még nem jött el az ideje, így csak felvettem a cipőmet, majd a kabátomat és még mielőtt elmentem volna, belső zsebemből előhalásztam a telefonomat.

AAAShana

Fogalmam sincs, hogy miért ezzel a névvel mentettem őt el, de valahogyan sejtettem, hogy ezt a telefonszámot fogom a leggyakrabban hívni, szóval a lista elejére kellett tennem. Még végigmérem a lakást, magamban apró listát csinálok arról, hogy mit kell hoznom legközelebb, aztán kilépek az ajtón és szembe találom magam az idős férfivel, aki tegnap este olyan rosszallóan rázta meg a fejét.
- Jó reggelt kívánok!
- Magának is... Mademoiselle Dumont nagyon kedveli a liliomot. - fáradt hangja mellé sikkes mosoly társult.
- Őőő... Köszönöm! Maga talán a rok...
- Nem, de tegnap este láttam és hallottam először olyannak, mint amilyen a temetés előtt volt. És ez jó hír, annak ellenére, hogy veszekedtek. Szóval, ha ki akarja engesztelni egy csokor virággal, akkor az liliom legyen. - intett nekem, majd eltűnt lakása ajtaja mögött. Azt hiszem, meg fogom fogadni a tanácsát...
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona •• Kedd Márc. 20, 2018 8:36 pm

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2322
● ● Reag szám :
1528
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Shana otthona ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Shana otthona
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Palmwoods - a jövő hírességeinek otthona
» Shan és Wade otthona
» Daisy E. Sutton otthona
» Maëlys ideiglenes "otthona"

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások és belvárosi lakások-