konyha és étkezõ
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 10:50 am ✥

✥ Today at 7:11 am ✥

✥ Yesterday at 11:35 pm ✥

✥ Yesterday at 11:06 pm ✥

✥ Yesterday at 6:48 am ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 9:08 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 7:01 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ konyha és étkezõ •• Kedd Márc. 06, 2018 10:47 pm

Forrás: google


Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: konyha és étkezõ •• Kedd Márc. 06, 2018 11:19 pm

Sie & Eve

Izgultam, méghozzá nagyon. Röhejes, nem? Pedig egyrészt nem szoktam izgulni, mert nem az a fajta vagyok, másrészt meg mi értelme ennek egy barát esetében? Sienna meg én már nem is tudnám megmondani, hogy pontosan mióta voltunk barátnők, és most talán évek óta nem találkoztunk már, de ettől függetlenül még a barátnőm. Az egyik legjobb, ami azt jelenti, hogy igazán szükségtelen azon aggódnom, hogy találkozunk ismét.
Azért nem volt olyan egyszerű meglepni egy régi barátot, de én minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy mégiscsak sikerüljön. Felhívtam Milest – mert szerencsére a száma azért még mindig ott lapult a telefonomban -, és kikuncsorogtam tőle a címüket. Még jó, hogy nem nézett valami fanatikus rajongónak, aki megkaparintotta az elérhetőségét. Szerencsére némi beszélgetés után nem volt rest közreműködni abban, hogy a kedves nejét meglátogassam. Csupán annyira kértem meg, hogy mindez maradjon kettőnk között.
Igaz, hogy az itteniek előtt játszanom kellett tovább a szerepem, de azért az egyik bőröndbe csak befértek a régi ruháim is. Azok, amiket most méltatlanul mellőznöm kellett, mert egyáltalán nem illettek egy diplomata menyasszonyához. Most azonban elérkezettnek láttam az időt arra, hogy előtúrjam a göncöket a táska mélyéről, és magamra rángassam a csini bőrnacimat, meg a hideg ellenére is egy kényelmes trikót. A kabát szerencsére eleget takart, amíg elhaladtam a recepció előtt, de még így is láttam, hogy néhány rosszalló tekintet felém fordult. Én meg úgy gondoltam, ők forduljanak fel.
Elégedett mosollyal léptem ki a hotel ajtaján, és indultam meg egy közeli bolt felé, amit már korábban felfedeztem. Beszereztem némi alkoholt, egy kis süteményt, meg néhány étterem szórólapját is. Csak olyan biztos, ami biztos alapon gyűrtem a zsebembe, míg a másik kezemben a megpakolt szatyromat egyensúlyoztam el egy nagyobb csomópontig, ahol fogtam egy taxit. Mivel lövésem sem volt arról, hogy merre kell menni, és különben sem lettem volna híve itt a tömegközlekedésnek, ezért ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak.
Legalább háromnegyed órán át zötykölődtem a forgalomban, a fejemben pedig számtalan forgatókönyvet végig pörgettem arról, hogy miként fog zajlani a viszontlátásunk. Nem tudtam volna megjósolni, még azt sem voltam képes kitalálni, hogy pontosan mit mondjak. Néha kedvem lett volna idegesen felnevetni, máskor meg az elsuhanó épületeket figyeltem, és próbáltam koncentrálni a közelgő találkozásra. Örülni fog vajon? Ó, biztosan örülni fog, és szinte már láttam is magam előtt a meglepett arcát. Ettől egy kicsit megnyugodtam, ajkaimon pedig újra elégedett mosoly kúszott végig. Volt nálam minden egy jó bulihoz, már csak a barátnőm kellett hozzá.
Bőséges borravalót adtam, aztán csak percekig bámultam a házat kívülről, tisztes távolságból. Nem mintha ne tudtam volna, hogy van mit a tejbe aprítani, és most már nekem is volt, ha úgy vesszük. Egyszerűen csak fel akartam készülni még utoljára. Mielőtt még tovább vacilláltam volna, lábaim már vittek is a bejárati ajtó elé, amit aztán erőteljesen be is kopogtam. Nem akartam én ennyire, csak vitt a lendület. Amíg arra vártam, hogy valaki kinyissa előttem az ajtót, kihúztam az üveg pezsgőt a zacskóból, és míg előbbit a kezemben tartottam, utóbbit gondosan a földre helyeztem a lábaim mellett.
- Meglepetéééés! – emeltem magasba az üveget, amikor végre kitárult előttem a bejárat. Csak remélni mertem, hogy Sie lesz az, és nem valami bejárónő, akire egészen biztos, hogy ezzel a belépővel a frászt hoznám.


■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
19
● ● Reag szám :
15
● ● karakter arca :
Kate Beckinsale


Témanyitás ✥ Re: konyha és étkezõ •• Pént. Márc. 09, 2018 6:35 pm

to Eve

Párizs, Párizs. A minden és a semmi. Úgy értem minden adott a tökéletesen szép élethez, megvan a ház, a stabilitás és a háttér, de néha úgy érzem, hogy én nem találom itt a helyem. JJ éli az életét, Prissi dolgozik és itt a barátja is már, Miles meg az isten tudja merre jár. Nálam van a turnénaptár ugyan, de néha már saját magam nézem hülyének, hogy megpróbálom éjszaka elérni. Főleg mert más időzónában van és mikor én ébren hánykolódom éjjel, ők még másnaposak vagy tart a buli. Persze nem kellene itt sem ülnöm felvigyázóként, lévén mindkét gyerekem nagykorú, de repüljek vissza LA-be mulatni amikor én akartam idejönni? Jó nagy marhaság lenne a részemről annyi biztos. De hiányoznak a barátaim. Már többet lógok a skype-on meg a viberen mint a való életemben, pedig ha valaki én aztán híve vagyok a szociális kapcsolatoknak. Az embereknek. Nem akarok abba csúszni mint a sorstársaim, hogy apa híres ráadásképp olyan elemien éli a színpadot mint aki oda született, anya meg a háttérben válik átlátszóvá. Néha, mondom néha felüti fejét a félsz, hogy mi van ha az egyik kis rajongója komolyan megtetszik neki? Nem is ez a megfelelő szó. Hanem felkelti az érdeklődését. Miles nyüzsgő, eleven és élettel teli személyiség. Ráadásképp a közönség soraiból nézve bizony én is sokat adnék ha testközelből ismerkedhetnék meg vele. Hiába van VIP tagságim a művész úrhoz, azért így 40 felett látom a fiatal csajok veszélyeit. Viszont még mindig érzem ugyanazt, mint régen. Hogy egyszerre fázom és van melegem ha meglátom. A kényszer nyomását, hogy hozzá kell érnem valamilyen formában. Vele kell lennem. És talán ezért olyan mocskos nehéz egy idő után ha nem látom. Fogalmam sincs miért vagyok ilyen kettős széteséses periódusban. A vásárlás untat, egyedül nem az igazi. Prissi elmúlt húsz, nem járhatunk együtt szórakozni, hogy nézne az ki..! És jóformán alig ismerek itt valakit. És ők sem igazán az én közegem. Nem lehetne uram, hogy átteleportáljuk ide a barátaimat? A közegemet amit amúgy szeretek? A város maradhat ott minden bugyrával és mocskosan gyönyörű szennyével. Fogalmam sincs Párizs-e az utam vége vagy sem, de egyelőre ki kell tartanom legalább azon elhatározások mellett amiket én hozok. Kinyomom a telefont. Ötödjére is. Ki a franccal trécselget Miles? Ezt nem a féltékeny mondatja, a költői kérdést kedvelő. Tovább szörfölöm a youtube-ot, valami ihlet híján. Felhangosítom, mert hát ami már bevált és szerethető, az ne temetődjön és a laptoppal együtt átvándorlok Miles stúdiójába. Szerencsémre nem kínai a rengeteg gomb, kapcsoló, kábel és egyéb amit látok, szóval ezt hangosítom ki. Ha már lúd, legyen rock and roll arc. A csengő viszont még így is eljut a fülemig. Várunk valakit? A kölykök nem csengetnének, az uram ezidőtájt valahol Seattle-ben fakasztja könnyekre a lányokat. Ki lenne? Silas? De ő meg nem az a meglepetéses jellem, hogy csak úgy beállít, mert hát mi van ha kicsilányom itthon sincs? Na, remélem Jehovások. Már olyan régen polgárpukkasztottam a véleményeimmel. Ilyen az, amikor megpróbálsz igazi rendes nőként viselkedni, akinek csupa keresztényi gondolatai vannak és véletlen sem tette szét a lábát egy turnébuszban életében. Felsietek és mély levegővel kinyitom a bejáratit. És a porszívóügynök mosolyom helyett lefagyok. Nem, szemkáprázok. Nem, ilyen nincs. Ez nem lehet, jézusom, hát itt esek össze! Eve!!!!
- Uramisteeeeeeeeeeeeeeeeeen! - lépek át a küszöbön és ugrok a nyakába - Hát te mit? Te hogy? Mit keresel itt? - kicsit hátrébb húzódom, hogy megnézzem magamnak, ah igen, még mindig dögös nő. Mindig is az volt, életkorfüggetlen. Újra magamhoz ölelem - Istenem Eve, milyen régen nem láttalak! Mi a... - annyira mosolygok, hogy kishíján belesajog az arcom is. - Gyere be, gyere gyere! Áááá, hát ezt nem hiszem el! - csóválom a fejem hitetlenkedve és ha nem lép be, hát berántom a házba. - Na jó, most avass be. Basszus. Én meg azt hittem a Jehovások jönnek, már teljesen készenlétben álltam. Hogy kerülsz ide te picsa? - persze ezt kedvesen értem - Azt hittem LA-ben vagy. És honnan ..? - tudod a címünket igen, de ezt nem túl nehéz kitalálni ennek fényében - Miles. Ezért nem tudtam én elérni telefonon.- Rá is küldök egy nagybetűs imádlak bébi üzenetet ha eszemben lesz, de most ki vagyok sütve. - Dobd le a kabátod, mesélj! És hoztál pezsgőt? Isteni, úgyis készültem letargiába süllyedni. Elváltál végül? - kicsit mindig le vagyok maradva, mert míg én egynél horgonyzom, ő azért volt már párszor Mrs. valaki. - Mondjuk drágám még mindig hihetetlenül nézel ki. - mondom elismerően, mert tényleg így van. 20 évesen segít a fiatalságod abban, hogy jól néz ki. 40 felett már magadon segíthetsz. És nem, nem a botoxos marhaságokra gondolok.

■ ■ A reggae nem illett ■ ■Elcsösztem a színezést, sry ˇˇ■ ■credit

Elit
avatar
● ● Posztok száma :
31
● ● Reag szám :
21


Témanyitás ✥ Re: konyha és étkezõ •• Pént. Márc. 09, 2018 8:47 pm

Sie & Eve

Igazából fogalmam sem volt, hogy ennyi idő után mégis miféle fogadtatásra számítsak, úgyhogy csak reménykedni tudtam, hogy nem vágja be az ajtót az orrom előtt. De hát miért is tenné? Hiszen nem váltunk el haraggal, időnként azért még beszéltünk is azóta, bár az utóbbi másfél év mégis úgy telt el, hogy alig-alig tudtunk a másikról valamit. Ez szörnyű volt így visszagondolva, mert amióta csak ismertük egymást, erre még sohasem volt példa. Még csak távol sem töltöttünk egymástól hosszabb időt, úgyhogy ez most mindenféle szempontból nehéz volt.
Még emlékeztem, hogy kezdetben az is mennyire szokatlan volt számomra, hogy összebútoroztak Miles meg ő, és többé már nem egy fedél alatt húztuk meg magunkat. Amióta Párizsba jöttem, még többet merengtem az úgynevezett régi szép időkön, vágyakozva vissza azokba az évekbe, amikor az volt a legnagyobb bajunk, hogy a főnök lenyúlta a borravalónkat, vagy éppen alig jöttünk ki a sok buli miatt a lakbérrel.
Ez a gondolat még most is megmosolyogtatott. Milyen különös, hogy már egyikünknek sem volt gondja a pénzre, mégsem éreztem magam felhőtlenül boldognak. Vajon Sie is hasonlóképpen volt ezzel? Ó, nem! Ő biztosan nem, hiszen azzal a férfival volt együtt, aki után mindig is vágyakozott, mióta csak először meglátta abban a bárban. Nagyon jól tudom, mert végig ott voltam vele, mellette. Ráadásul volt két szép gyerekük, akiket csak Facebookon néztem meg időnként, és ha nem így lett volna, talán már fel sem ismerném őket. Ebben a korban olyan sokat változnak, nem?
Elég sok időm volt elmélkedni az életemen, amíg arra vártam, hogy bebocsátást nyerjek a rezidenciára. Nem bántam, türelmesen ácsorogtam kint még a hideg ellenére is, és amikor végre hallottam a zárral matatni valakit odabentről, már széles mosolyra is húzódtak az ajkaim, ami kicsit le is hervadt, mikor megláttam a barátnőm arcát. Hirtelen el sem tudtam dönteni, hogy ez most jó, és örül nekem, vagy azért van így leforrázva, mert a pokol legmélyebb bugyrába kíván éppen, vagy ő maga szeretne felszívódni minél előbb.
Akkor nyugodtam csak meg igazán, és nevettem el magam jóízűen, amikor Sienna végül a nyakamban kötött ki. Némi nyögdécselés közepette – természetesen rátettem egy lapáttal – azért megtartottam, vigyázva közben az üveg pezsgőre is.
- Szólíts csak nyugodtan Eve-nek! – legyintettem egyet, grimaszolva is mellé. – Nem mit, hanem inkább kit! A rég felszívódott barátnőmet, nem láttad valahol? Itt bujkál bent? – néztem el mellette, befelé a házba játékosan. – Azt hittem már sohasem hívsz be! – közben lenyúltam a földre ejtett szatyorért, és azzal együtt masíroztam be. – Ugyan nagyon csini ez a ruha, de nem túl meleg, főleg ha az ember túl sokáig ácsorog kint… - szúrtam oda egy kicsit, arra utalva, hogy milyen sok idő volt ez az ajtónyitás.
- Ácsi! – emeltem meg a kezemet, mielőtt bármi mást is mondott volna. – Ugye nem lettél Jehova? Kérlek, mondd, hogy nem azért álltál készenlétben, mert már alig vártad őket! – néztem az ég felé, mintha magától Istentől várnám a választ, aminek hallatán végül megkönnyebbülhetek. – Ide? Taxival. – válaszoltam faarccal. – Az országba? Magánrepülővel… - továbbra is próbáltam megőrizni a komoly ábrázatomat, de végül csak elvigyorodtam, nem bírtam tovább. – Már itt vagyok egy pár hete, de nem egyszerű eljutni hozzátok, ha az ember meglepetésnek szánja magát. – szegtem fel az államat nagy büszkén, ugyanis én végül mégiscsak meg tudtam oldani.
- Naná, hogy hoztam! És nem csak pezsgőt! – vetítettem előre a terveimet, miközben jelzés értékűen megemeltem a szatyromat, amiben ott lapult még némi tömény. – Miért akarsz te letargiába süllyedni? – tettem csípőre a kezemet, arcom egyből elkomolyodott egy kicsit. Ez határozottan nem hangzott jól. – Édes vagy! Ha tudtam volna, hogy ilyen bókokat kapok, már hamarabb jövök! – azért még mindig kissé gyanakvóan méregettem Sie-t. – És igen, elváltam, sőt… - azzal megemeltem a kezemet, aminek a gyűrűsujján akkora gyémánt virított, amekkorát csak el lehet képzelni. Sohasem volt még ilyen értékes gyűrűm, igazából a második házasságomnál egy automatából vettük őket. Ahhoz képest ez hatalmas előrelépés volt.


■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
19
● ● Reag szám :
15
● ● karakter arca :
Kate Beckinsale


Témanyitás ✥ Re: konyha és étkezõ •• Vas. Márc. 11, 2018 4:18 pm

to Eve

Eve volt az, akit mindig is a barátnőmnek mondhattam, jóformán azóta, hogy először találkoztunk. Valahogy ösztönösen jött, sokkalta ösztönösebben mint bármelyik másik barátinak nevezhető viszonyom. Akkoriban a buggyant nagynénémnél éltem, éppen kiszakadtam a városkámból, hogy elnyelessem magam Los Angelessel, csak épp az útvesztőire nem álltam készen. Úgy értem, hamis illúzióban éltem, hogy az Angyalok városa majd keblére ölel és eltart. Nem volt tudatos, hisz a szüleim által épített védőburokban éltem addig, nem kellett pénzt keresnem számlákra, sem megélhetésre. Semmire. De ott gyorsan rájöttem, hogy a nagynéném segíteni nem fog, azt pedig nem éreztem volna fairnek ha apáméknak írogatok hetente, hogy már megint elment erre-arra a havi kis segítségük, ami abban a városban jószerivel ha egy hétig kitartott. Eve viszont talpraesett volt, ismerte az útvesztőket. Mindent. Sokszor hitték, hogy a testvérem. Valahogy evidens volt, vagy legalábbis valahol meg volt írva, hogy együtt fogunk dolgozni, élni. Jelen volt amikor engem letaglózott a Miles nevű üstökös. Másnap amikor feltette a bizonyos kérdést, hogy na és? Elég volt egy cseppet sem ártatlan mosoly és meg is kapta a válaszokat. Akkor sem borult ki amikor rájöttem, hogy JJ-t várom, ráadásképp nem irányítottam magam az első klinikára, hogy abortuszra menjek, hanem elképzeltem az idillt. Az anyaságot, persze olyasmikkel, hogy apa, házasság, rendes élet, nemigen törődött egyikünk sem. Istenem de jó volt. Mennyi év eltelt azóta! 26 majdcsak. És míg én megmaradtam az imádottam mellett, ő azért belebúvárkodott a házasságokba rendesen. Kettőn azt hiszem jelen is voltunk. Nem csak azért mert baráti meghívás, de egy lagzi? Külön esemény. Mintha amolyan legális ereszd el a hajamat buli lenne felnőtteknek. És most itt áll. A házunkban. A kibaszott franciaországi házunk ajtajában. És nem egy Jehovást nézek Eve-nek. Nem. Tényleg ő az. Jéééézusooooooom!
- Nem tudom itt bujkál-e még, vagy LA forgatagában keres téged. - felnevetek - Jó ééég, ekkora meglepetést a hülye lottó se jelentene! Bár ha Slash meglátogatna, hogy sörözzünk együtt taláán elgondolkodnék. - de megfogadtam, hogy a pasit biztos nem itatom le a házunkban soha, akkor se ha egyszer még tényleg sor kerül arra, hogy találkozzunk. Lévén ha túlissza magát bepisál. Kösz nem, féltem a flancos matracaimat. - Akkor ne ácsorogj basszus, gyere be máris! Amúgy is egyedül vagyok. - már tessékelem is befelé, bár ha nem lennék egyedül sem jelentene a dolog semmi bajt, mert sem a fiamat, sem a lányomat nem hatja meg az, ha vendéget fogadok. Mindketten saját életet építenek és hiába tyúkanyó az egyik felem, tisztában vagyok vele, hogy ezt engednem is kell nekik. Ez az élet rendje vagy mit mond a fáma. Meg Miles, na de több ezer meg tízezer km-ről könnyű ám okosnak lenni. Na mindegy. - Dehogynem álltam! Már készítettem is a beszédemet. Azért még nem süppedtem bele valami született feleségek életmódba. - felnevetek - Őszintén értékelem amikor próbálkoznak azzal, hogy megtérítsenek. De én már el lettem rontva valamikor 88 környékén. Viszont a vallásos kérdéskörök még mindig távol állnak tőlem, ennyire nem romlottam el egy év alatt. - legyintek és elveszem tőle a kabátját is, hogy felakasszam, bár jobb lenne neki a saját gardróbomban egy hely. Na meg tonnányi kérdés sorjázik bennem. Most csak meglátogatott, vagy marad is velem egy kicsit? Olyan nagy szükségem lenne rá. A lényére, a barátságára. Tényleg kicsit letargikus végletek között szenvedek mostanában. - Magánrepülővel. - hümmögök elismerően - Bezzeg régen mindig stoppoltunk. Igaz csak maximum pár várost kellett, nem egy egész kontinenst. - felnevetek, hirtelen kitágult a világ és a távolságaink is megnövekedtek. Egy repülőút meg végtelenül unalmas tud lenni. - Mondani akartam pedig, hogy felhívhattál volna és megadtam volna a címünket. De találékonyan megoldottad. Bár meglepő, hogy Miles egy turné közepén el tudja mondani, pedig egyszer volt csak itt talán. - ennek ugyan kicsit keserűre sikeredik a vége, ami igen picsa dolog, mert tudom miért van távol. De na, néha én is lehetek akaratos meg picsa. Pont. - Ah mindegyikre készen állok. Mindegyikre is. - felnevetek, bár tény és való, hogy a magam szórakoztatására iszogatok, többnyire itthon. Vagy elmegyek valami szarra, amihez alapból nem sok közöm lenne személyiségileg, stílusilag, de jól van az úgy. - Ah a szokásos. Miles távol, a fiam éli az életét, a lányomnak is pasija van, aki ráadásul kísértetiesen emlékeztet magunkra ennyi idősen. - nem azért mert neki is lenne egy gyereke valami idegentől, hanem a tapasztalatai, hogy hány oldalát látta már az életnek, mert nem burokban van. Túlélő alkat, akire szüksége van a világnak. - Jöhettél volna hamarabb is. Sőt, meg is kérdeztem amikor a költözést elkezdtük, hogy nincs-e kedved jönni. Költözni. A szomszédban még mindig van eladó telek is. - célzok, persze ilyen téren én sem vagyok túl felnőtt, mert ha azon múlna simán idehozatnám mindenestől Californiából csak azért, hogy velem legyen. Végtére is ketten meg tudunk küzdeni a világ ellen bármikor. Vagyis próbálok ebben hinni. - Haaah, nem mondod. - fogom meg a kezét, hogy szemügyre vehessem azt a csodát - Nem semmi kisanyám, ez aztán komoly elszántságról árulkodik. Nem húzza le az ujjad? - felnevetek - Na mesélj róla, ki a pasas? Remélem nem valami angol herceg, mert akkor elájulok. - újra nevetek és persze nem azért, mert nem mutatna Eve tökéletesen bárki mellett, hanem az arisztokrácia olyan szintű merev sznobokból tevődik össze, hogy rájuk gondolni is szörnyű. - Hozok poharakat, gyere utánam. - vezetem be a konyha második részébe, hogy leülhessünk. És mivel nem csak pezsgőre készülök, két sornyi poharat rámolok le. Jó is, hogy megcsináltattuk a bárpultot. Nem mintha rajtam és JJ-n kívül túl sokan használnák. De ez a lóvé egyik velejárója. Lehet olyasmid, ami alapból nem létszükséglete semmilyen háztartásnak. Viszont szerintem stílszerű és ha már itt tartunk imádom és pont ide illett. Igyekeztem mindenki igényeit figyelembe venni. Egyébként az LA-ben lévő házunkat sem adtuk el, csak használaton kívül van. Ki tudja meddig. - Tehát egy válás és egy eljegyzés az elmúlt egy évről. Miről maradtam még le??

■ ■ Háttöö ■ ■Elcsösztem a színezést, sry ˇˇ■ ■credit

Elit
avatar
● ● Posztok száma :
31
● ● Reag szám :
21


Témanyitás ✥ Re: konyha és étkezõ •• Pént. Ápr. 13, 2018 8:00 pm

Sie & Eve

A szám szinte a fülemig ért, de ez nem is meglepő. Pontosan ilyen fogadtatásban reménykedik az, aki régóta nem találkozott már a legjobb barátnőjével. Én pedig teljesen elégedett voltam a jelenlegi helyzettel, igazából nem is tudom, hogy miként reagáltam volna, ha nem örül meg nekem ennyire. Valószínűleg azon nyomban sarkon fordultam volna, és még napokkal később is azon rágnám magam, hogy mi csúszhatott félre.
- Pedig ott már hiába keres, mert bevettem Párizst! – tártam szét a két karomat üdvözlően. – Megértem, vele én is szívesen meginnék egy sört. Minimum… - vigyorodtam el szélesen, aztán engedtem az invitálásnak. – Tényleg? És a gyerekek? – érdeklődtem kíváncsian. Azt tudtam, hogy a ház ura és parancsolója nincs itthon, de azt hittem legalább a srácokra vethetek egy-két pillantást. Talán majd később. Valahol amúgy is jobban örültem ennek a helyzetnek, mert így csak egymással foglalkozhattunk néhány óráig.
- Egy kicsit mégis úgy festesz! – hunyorogtam rá, ahogy végig mértem őt tetőtől talpig. Nem bírtam ki, hogy ne cukkoljam legalább egy kicsit, de ennyit igazán megengedhetek magamnak, nem igaz? Amúgy is remek hangulatban voltam most, hogy sikerült idetalálnom és kirúgva sem lettem az első pillanatban. – Emlékszem! Az is rémlik, hogy volt benne némi szerepem, és jelen voltam az egész folyamat során! – kuncogtam az orrom alatt, megrázva egy kicsit a fejemet.
- Azzal bizony! – bólogattam nagyokat, miután elbüszkélkedtem az ideutazásom körülményeivel. – Bevallom, ez így nagyon kényelmes és roppant előkelő, de valahogy a stoppolást jobban szerettem. Megvolt a maga izgalma. – sóhajtottam fel egy kissé vágyakozóan, de gyorsan tova is űztem a nosztalgikus hangulatomat, mert félő volt, hogy elszontyolodok egy kicsit. Pedig ma nem ennek volt itt az ideje, arra ráérek majd később is, mikor egyedül gubbasztok a lakosztályomban.
- Muszáj volt, ha már elhatároztam, hogy megleplek. Ha felhívlak, akkor nem láttam volna azt az arcot, amit nem mellesleg érdemes lett volna levideózni. – már bántam is, hogy nem tettem meg, de igazság szerint eléggé tele volt a kezem a holmikkal, amikkel felpakoltam saját magam. – Azért maradt még némi sütnivalója, ne ásd el máris! – forgattam a szemeimet. – Én meg nem akárki vagyok, szerintem képes volt kikeresni valahonnan a címet, mert tudta, hogy úgyis addig hívogatnám, amíg meg nem kapom a válaszaimat. – diadalittasan fel is szegtem a fejem, mert úgy értékeltem, hogy az akcióm sikeres volt.
- Hogy micsoda?! Cillának pasija van? – kerekedtek el a szemeim meglepően. – Szóval Miles meg éli világát, mint mindig, távol tőled. Legszívesebben seggbe rúgnám. – fújtam egy nagyot dühösen, mert egyáltalán nem volt jó látni, hogy a barátnőm magányos és szomorú. Vagy legalábbis annak gondoltam, mert én biztosan az lennék az ő helyében. – Nagyon rendes tőled, de már megvan a hely, ahol lakni fogunk. – húztam el a számat kelletlenül, mert valahogy az a gondolat sokkal jobban tetszett volna, hogy itt éljünk egymástól egy köpésnyire.
- De, és folyton aggódom, hogy elhagyom! – nevettem el magam zavartan, mert igazából mindig is élveztem az életet, viszont ilyen mértékű gazdagsághoz még így sem voltam szokva. Hiába mozogtam olykor-olykor hasonló körökben, az nem ugyanaz. – Nem, nem angol. Amerikai, és a nagykövetségen dolgozik. Most ide helyezték át Párizsba, szóval így keveredtem ide. – vonogattam a vállaimat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Pedig ez minden volt, csak hozzám illő, rám jellemző nem.
- Rendben, legalább körülnézek egy kicsit. – azzal már kezdtem is a terepszemlét, követve Siennát. – Leginkább ezek a nagy hírek, azt hiszem. Jelenleg nincs állásom, egy hotel lakosztályában tengődöm általában, vagy társasági eseményekre vagyok elcitálva. Igazából egészen unalmas lett az életem, és ezt nehezen viselem, közben meg mégis csábít valahol ez az élet. Nem értem magam… ezt az egészet. – ingattam a fejemet lemondóan, kissé talán tanácstalanul is. – És Miles nem érzi még úgy, hogy kicsit illene veletek is lennie? Vagy veled most, hogy a gyerekek már felnőttek… - néztem kíváncsian a barátnőm vonásait.



■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
19
● ● Reag szám :
15
● ● karakter arca :
Kate Beckinsale


Témanyitás ✥ Re: konyha és étkezõ •• Vas. Ápr. 15, 2018 8:16 pm

to Eve

Nem tudnám megmondani mikor éreztem ilyen vegytiszta örömöt legutoljára. Oké, talán amikor Prissit felvették az egyetemre. Nem mintha arra számítottam volna, hogy nem így lesz. Attól mert én kihagytam, neki nem kell. Menjen, gyűjtsön élményeket. Bár biztos megvan a maga hozama annak is, hogy az apja híres. Hogy ez mennyire pozitív vagy mennyire negatív, azt nem tudom. Néha feltámadnak olyan beteg gondolataim, hogy mi lenne ha nem lenne az és totálisan átlagos életet élnénk, egy átlagos házban, átlagos gondokkal. Ezek azonban éppen kipislogják magukat az elmém melegéből, már el is halnak. Káros. Sose akartam átlagos életet. Nyüzsgést akartam, szabadságot, pezsgést, koncerteket és bulik hegyeit, egy isteni pasit aki nem kérdezi, hogy miért, csak azt mondja, oké. Ez meg is lett és szervesen köszönhető ennek a különleges kapcsolatnak ami Miles meg köztem van. Nem mintha nem tudnám, hogy félredug. Nem szerzetes. Ennyi ledér csitrinek pedig még egy püspök se mondana nemet. Ezzel jár és ezt maga Donna D'Errico mondta egyszer valami díjátadó utáni bulin. Az övéké a világ, de ha szerencsénk van viselik a pórázunkat és visszajönnek. Vissza..
- Nem vagyok egy vallásos lélek, de hála istennek! - nevetek jóízűen - A neje egy picsa, szóval tudod mi lenne abból. Két órányi sóhajtozás, hogy vajon miért nem működik a házassága. Talán imitálna valami erekciófélét és a végén a kanapén kötne ki, mert megunnád. - vonom meg a vállam hanyagul, ismerem már én is ezeket a forgatókönyveket. Ahogy minden nő aki lelkes és rajongó és életében először közel tudott kerülni valakihez, aki lehengerelte egy színpadról. A legtöbb esetben komplett csalódás. - Prissi az egyetemi barátaival van valamerre, JJ meg? - legyintek - Akár az apja. Megy ahová gondolja, ha éhes, fáradt vagy éppen nyűgös akkor hazajön. - csóválom a fejem - Ez az egész családra igaz technikailag, rajtam kívül. - állapítom meg egy furcsa mosoly kíséretében. Valahol minden szülő erre vágyik nem? Hogy az otthon legyen az a hely, ahol a családja rálel a biztonságra, a feltöltődésre. Életkortól függetlenül. Bár ez alapján én vagy erősen túl vagyok töltve, vagy erősen gyáva vagyok. Hmm, meggondolandó. Végül mégis röhögve legyintek.
- Fikázz le, itthoni szerelésben Madame Pompadour! Nem vártam vendéget, egyébként még mindig jobb így, mint ha egy szál fehérneműben fogadtalak volna, mint hőn várt Jehovást. - nevetek még mindig. Viszont ő, meg kell állapítanom, hogy istenien néz ki. És vagy örülhetek, mert víg napjaink, szép napjaink emlékére engem dicsért meg, vagy egyébként is megőrizte ennek a stílusnak az önállóan utánozhatatlan mivoltát. Mert árulhatnak a H&M-ben vagy akárhol Guns n Roses-os body-t, pólót, akármit..azon aki viseli, úgyis látszik ha semmi köze az egészhez. Nos Eve drágámon nagyon is az látszik, hogy van köze. Sőt benne él, lüktet még mindig. - Tagadhatatlan te, pultosok gyöngye és főnökök rémálma! - ismerem el, mert valóban az egyik szerves komponense volt mindannak, amit az életemnek szerettem nevezni. Azt hiszem ha könyvet írnék magam is így ábrázolnám a barátságot. Megfoghatatlan, őrült, végletes csodának, ami ott van veled, menj bármerre is. Mit nekünk egy flancos kontinens ha otthonunk az egész világ?!  A stoppolás...igen. Valószínűleg egyikünket sem érdekelte akkoriban olyasmi, hogy hé meg is erőszakolhatnak vagy bánthatnak. Francot. Hittünk abban, hogy akárkivel is de eljutunk A-ból B-be és így is lett. - Mindig megvolt a szépsége, hogy talán el se jutunk a végcélig. Vagy nem úgy és nem akkorra amikorra kellene. De izgalmas volt annyi biztos. - vigyorgok cinkosan, mert hát valljuk be, voltak történetek. Nem mondom én sem, hogy makulátlanul jó kislány voltam. Nem is tudtam volna az lenni. Mindig volt valami izgi. Viszont..nekem önmagában elég volt az élmények megélése, de sose lettem drogfüggő, nem árultam magam. Úgyhogy igen, mondhatom, hogy nem szégyellem azt, aki voltam. Egyáltalán nem. - Legnagyobb szerencsédre nem tetted meg. - kacsintok, bár maga az, hogy eszébe jutott, hogy meglepjen felvidít, mosolyogtat. Bár őszintén meglepődtem, hogy felhívta Miles-t. Azon még inkább, hogy megjegyezte a címünket. Ez a ház az övé is, mégis csak akkor egyszer látta, amikor még alap állapotában létezett. Elismerőn hajlok meg a barátnőm felé. - Ha egy turné közepén elértél nála ilyesmit, fogadd mély gratulációmat. - nevetek fel, lévén én akkor hívom ha már tényleg nagyon olyan van. Ez amolyan íratlan szabály, hogy ne fájjon senkinek. Ha bármi van, üzenek és amikor alkalmas, visszahív. Az elmúlt hmm, mondjuk úgy, 15 évben ez működött is. Felsóhajtok.
- Valahol ideje is volt, hogy legyen. És tiszta ostobának érzem magam amiért reflexből nemet mondtam a srácra... - csóválom meg a fejem - Mindig azt mondtam, hogy nem leszek olyan, mint az anyám. Erre mi az első reakcióm? Nem. - Pedig nem az zavar, hogy van valakije. Legyen, istenem. Az ő korában én már két éves gyerekkel büszkélkedtem. Nem mintha ezt követendő példának szánnám, de attól még ez az igazság. Csak az a..vibrálás, jobb híján, ami azt a srácot körülveszi...anyám bajnak nevezné, én maradok a vibrálásnál. Lehet túl hamar ítélkezem? De mindig is az első felindulásaimnak éltem. Egyszerűen vannak dolgok, amiket tudsz. Amiket érzel. - Ah, azt csinálja amit szeret. Ezt vállaltam. És..szeretem is, hogy ilyen csak... - vállat vonok - nem tudom, mostanában nehezebben viselem az egyedüllétet. Furcsa..néha úgy érzem másra sem vágyom csak nyugalomra, máskor meg indulnék neki a nyüzsgésnek, hogy legalább egy kicsit zökkenjek ki. Öregszem basszus. - nevetem el magam jóízűen. Mert hát mondhat bárki bármit, a kor nem csupán számok növekedése évről-évre. A mentalitásunk is változik.Az enyém leginkább a nem tudom mit akarok világba hajlik.
Kicsit..jó nem kicsit csalódottan nézek rá. Istentelen pech, hogy nem tudtam erről hamarabb. Még így ismeretlenül is csicseregtem volna nagyon szívesen a vőlegény fülébe. Bár végső soron inkább az a lényeg, hogy itt van. Párizsban. És nem csak beugrott mert megteheti. Szóval azt hiszem...nyugodt lehetek. Legalább egy országban és egy városban leszünk. Mit nekem így némi távolság? - De legalább itt vagy Eve. És ez a marha nagy lényeg. - mosolyodom el szélesen. Már a Rolling Stones is megénekelte, hogy nem kaphatsz meg mindent amit akarsz. Noos, én elégedett vagyok azzal is, ha legalább kartávolságra fekszik tőlem az a valami. Vagy ott létezik.
A gyűrű meg elképesztő. Komoly szándékról árulkodik amikor valakinek egy bizonyos összeg feletti látványos ékszerecskét adunk egy mindent eldöntő kérdés mellé. Namármost Eve-t nem kell félteni. Sose kellett. - Ne merd! - nevetek fel megint - Ez a belépőd a felsőbb körökbe. És otthon mennyi picsa pukkadt meg amikor meglátták? - vigyorgok aljasul. Mert valljuk be, minket mindig amolyan ribancként tartottak számon. Hiába vésték le a házassági anyakönyvi kivonatom 23 éve...ha bárkivel jó kapcsolatot ápolok akinek farka van, az biztos, hogy én muzsikálok rajta. Egyesek szerint. - Szóóóval nagykövet. Avass be. Hol a fenébe akasztottad le? Azt hittem, hogy valami zenésznej sorsot  választasz végül. De diplomata. - ciccentek - Nem semmi. Jöhetnek a kosztümök meg az estélyik azt mondod? - vigyorgok rá. nem mintha mi nem lennénk egyébként tehetősek, nem erről van szó. De Miles-t elképzelni mondjuk mint nagykövet...ööö nos. Inkább nem szeretném. - Villants már róla valami képet. És nehogy azt mondd, hogy nincs. - indulok meg előre, hát komolyan! Eljegyzés, meglepetés, ittlét, ideköltözés. A frász se gondolta, hogy ez egy ilyen nap lesz, ennyi hírrel. Szóval találomra előkapom a pezsgőt és szétöntöm. Nem, nem kis poharakba. Nem szeretem az ilyen kliséket. Mi értelme van három kortyot kiönteni? Na tessék. - Valami hasonlót mondtam én is. Szóval megértelek. Nem a te életstílusod, de mégis szeretnéd. Valahol, már szükséged van rá. Kicsit stabilabb, mint a régi. - tolom elé a poharat - Egészségünkre! - koccintom az övéhez és jó nagy kortyot iszom a sajátomból. I-má-dom a pezsgőt. Különösen a jó pezsgőt. Felvont szemöldökkel nézek rá. - Nem, nem érzi úgy. Nem is kell. A családja..mindig itt lesz neki. Ki tudja egyébként, hogy mit hoz a jövő? - nézek kifelé különös tekintettel. - Igazából majdnem egy éve csak telefonon beszélünk. Olyan mintha.... - gondolkodom el - mintha valami fantazmagóriával élnék. Nem vele. - ebbe viszont valahol már belenyugodtam. Mármint...tényleg nem akarom, hogy mást csináljon, hogy ne zenéljen. Ez az élete. A szerelme. Ez teszi azzá, aki. Én csak..nem is tudom. - És az uncsi estélyeken legalább ismerkedtél meg érdekes emberekkel, vagy az összes francia karót nyelt? - ülök le végül vele szembe. - Ó, egyébként a drága uram itthon hagyta a dugi füvét. Szóval....ha gondolod és ráááérsz.... - vigyorgok rá.

■ ■ Háttöö ■ ■Elcsösztem a színezést, sry ˇˇ■ ■credit

Elit
avatar
● ● Posztok száma :
31
● ● Reag szám :
21


Témanyitás ✥ Re: konyha és étkezõ •• Csüt. Május 10, 2018 6:42 pm

Sie & Eve

- De legalább elmondhatnád, hogy te száműzted a kanapéra. – vigyorodtam el. Tényleg voltak már hasonló példák, de ezen talán nem is kell annyira meglepődni. A férfiak nem olyan bonyolult lények ám, mint amilyenek mi nők. Könnyebben ki lehet rajtuk igazodni, és már a prostik is megmondták nem egyszer, hogy időnként a férfiaknak nincs másra szüksége, minthogy meghallgassák és kipanaszkodhassa magát úgy istenesen. Ez alól a zenészek és rajongóik különleges kapcsolata sem kivétel. Már ha mondhatjuk ezt annak.
- Te jó ég, már egyetemista! – képedtem el őszintén a hallottaktól. Még emlékeztem rá, amikor megindult a szülés Sienél, és a világra jött az a kis hercegnő. Mára biztosan sokat változott ahhoz képest, amilyennek utoljára láttam, noha a Facebookon azért szoktam elcsípni egy-egy képet róla, de az nem ugyanaz. – Azt akarod mondani, hogy te meg mindig itt kuksolsz? – nyíltak nagyra a szemeim. – Hát a fenébe is, nem ismerek rád! – csaptam a lábamra méltatlankodva. Tudtam én, hogy felesleges színjáték lenne udvariaskodnom, vagy visszafogni magam. Nem volt rám jellemző, és amúgy is éppen eleget tettem az agyam a hétköznapjaimban újabban.
- Engem az sem zavart volna, drágám! Láttalak én már cifrább öltözékekben is, kezdve az Éva kosztümöddel. – vigyorogtam rá szélesen. Volt már néhány izgalmas kalandunk, ami nem a prűd nőszemélyeknek való, de valószínűleg még egy bevállalósabb huszonéves leányzó is zavarba jönne egy-két sztorinktól. – Hé! – böktem felé figyelmeztetőnek szánt játékos mozdulattal. – Mi az, hogy főnökök rémálma? Imádtak engem! Még akkor is, amikor két óra késéssel szambáztam be, és a világomat nem tudtam. Tudod, elég volt egy széles mosoly, egy kis husi itt és ott, és kész is! – tártam szét a kezeimet, mintha tényleg ennyire egyszerű lett volna minden. Akkoriban talán az is volt…
- Igen! Ezek a spontán kalandok és új ismerősök voltak a legjobbak a világon. Tudom, hogy már nem azt a világot éljük, és akkoriban valahogy sokkal biztonságosabb volt minden, de akkor is hiányzik. Más volt, ma már nem biztos, hogy meg merném csinálni. Annyi őrült rohangál körülöttünk, vagy akkor is így volt, csak nem foglalkoztunk velük? Vagy nem kapták fel ennyire a hírek, ha valakit eltettek láb alól? – hangosan gondolkoztam csupán, mivel az elmúlt húsz év alatt azért nem hiszem, hogy az emberi természet ennyire gyökeresen megváltozott volna. Biztosan akkor is ugyanilyen betegek voltak köztünk, csak nem voltak ennyire megvilágítva, ha lebuktak. Mi pedig nem rettegve töltöttük a napjainkat, attól tartva, hogy a gyerekeinknek ne legyen semmi baja. Már akinek volt, természetesen.
- Miért? Megvertél volna? – nyújtottam ki rá a nyelvemet incselkedve. – Elküldhettem volna Milesnak, hogy lássa, mihez segített hozzá. – vontam meg könnyedén a vállaimat. Egy kicsit tényleg bántam, hogy nem készítettem felvételt a megjelenésem perceiről. – Jaj, Sie, emiatt ne ostorozd magad! – forgattam a szemeimet türelmetlenül. – Csak a legjobbat akarod neki, és nálad jobban senki nem tudja, hogy milyenek a srácok. Megkockáztatom, hogy a maiak még agyafúrtabbak és rosszabbak, mint a mi időnkben voltak. Teljesen más, trükkösebbek és aljasabbak lettek, hála a technikának, meg ki tudja még minek. – csóváltam meg a fejemet.
- Mi sosem öregszünk meg, bár azt hiszem ez valahol mégis normális. Nézz meg engem, itt vagyok! – néztem körül, utalva ezzel Európára, Párizsra, az új közegre, úgy mindenre. – Nem sokan bírták volna ki azt, amit te Miles mellett, már ne is haragudj! Nekem lehet, hogy nem ment volna. Kedvelem a fickót, de akkor is! – mert egy rock sztár szerintem nem éppen a legjobb apa alapanyag, akárhogy nézzük is. Rajongtam értük, imádom a világot és mindent, amit jelent, de család mellett már más tészta. És Sie ennek ellenére kitartott, hát le a kalappal!
- Elég sok, de nem nagyon mutogattam. Elég hamar leléptünk, pedig egy-kettőnek baromi jó érzés lett volna az orra alá tolni. – vigyorodtam el szélesen. – Igen, az! – bólogattam. – Hát, azt mondják, hogy nem mi választjuk a sorsunkat, igaz? – a mosolyom ezúttal már nem volt annyira őszinte, mint amennyire szerettem volna, de azért igyekeztem. – Igen, nagyon úgy néz ki, hogy most azok jönnek. Pedig nekem sokkal jobban áll a feszülős bőrgatya és a szakadt trikó. – sóhajtottam fel vágyakozóan. – Egyébként lehet a zenésznej szerepe jobban illene hozzám, de próbáltam már és nem jött be. Igazából bevallom, fogalmam sincs, hogy mi lenne nekem való. Talán nincs is olyan a világon, csak sodródok egyik sorsból a másikba… - ezt őszintén vallottam meg neki, elkomolyodva kissé.
- Elég, ha megnézed a francos pletykalapokat. – fújtattam egyet rosszallóan. – De egyébként természetesen akad, várj csak! – előhalásztam a telefonomat, és már felé is mutattam egy-két képet rólunk. Egy fess, magát igencsak jól tartó férfit láthatott mellettem pózolni. Néhány ősz szál virult a halántékánál, de egyébként sötét tincsekkel büszkélkedhetett és vakítóan kék szemekkel. Szabályos fogsora csak úgy világított. – Ő lenne az! – jelentettem ki elégedetten. Őrült vagyok, hogy panaszkodok, ugye?
- Igen, de mi van, ha nekem az való, és ez csak ideig-óráig megy? – billentettem oldalra kérdőn a fejemet, aztán nagyot kortyoltam a pezsgőből, miután összekoccantak a poharaink. – Ezt nem mondod komolyan! – kicsit nagyobb lendülettel vágtam a pultra a poharat, mint szerettem volna. – Mert azzal élsz drágám, meg az emlékeiddel, és ezek szerint nem vele. – jelentettem ki a nyilvánvalót, és egyértelműen nem tetszett, amit az arcán láttam.
- Tényleg karót nyeltek azok, akikkel eddig összefutottam. Kivéve talán egyet, ő egészen érdekes volt, valami színházi koreográfus. Volt egy kis khm… afférunk az egyik jótékonysági esten. – vigyorodtam el szélesen. – Naná, hogy ráérek! Mutasd, merre menjünk! – nem voltam én semmi jónak az elrontója.



■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
19
● ● Reag szám :
15
● ● karakter arca :
Kate Beckinsale


Témanyitás ✥ Re: konyha és étkezõ •• Szomb. Júl. 14, 2018 1:30 pm


AC miatt
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: konyha és étkezõ ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

konyha és étkezõ
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Étkező és konyha [régi]
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Villák, kúriák :: Neil villa-