Nappali
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 10:06 pm ✥

✥ Yesterday at 9:08 pm ✥

✥ Yesterday at 7:01 pm ✥

✥ Yesterday at 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:05 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 8:29 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 10:59 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 9:24 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Nappali •• Csüt. Márc. 15, 2018 9:58 pm

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2251
● ● Reag szám :
1467
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Pént. Ápr. 06, 2018 12:42 pm

Madeleine && Shana

Előzmény

Mosolyogva hallgatom ahogy barátnőm a családjáról beszél, irigylésre méltó családjuk van, példás életet élnek, igazán boldogok együtt és ez nagyon jó. Sejtem, hogy mennyire fárasztó lehet egyszerre anyának, feleségnek, orvosnak, játszótársnak, nőnek és még ki tudja minek lenni, de ahogy Madre nézek, biztos vagyok abban, hogy ennek ő minden percét élvezi. Ha valaha lesz családom, szeretném ha olyan lenne, mint az övék, ha legalább fele annyira jó anya lesz belőlem, mint Mad, már boldog lehetek. Bár tőlem nagyon távol áll még a családalapítás gondolata is, nem hiszem, hogy készen állok én ilyen hatalmas lépésre, talán soha nem is fogok. Egyenlőre viszont nem is foglalkoztat a téma, néha ugyan gondolok arra, hogy milyen anya válna belőlem, de túlságosan félek ahhoz, hogy megvalósítsam a gondolataimat.
- Idősebb. Tizenegy évvel idősebb, mint én, de most úgy érzem, hogy ez nem akadály. Szerintem ennyi korkülönbség még belefér? Nem? bizonytalanul fürkészem barátnőm arcát. - Neem, a kutyáját csak később ismertem meg. Ő vett le a lábamról. Szinte azonnal, és bár nagyon félek, hogy ennek a kapcsolatnak is kudarc lesz a vége, de esélyt akarok adni magunknak. Magamnak. Michael halála óta én nem éreztem mégy így senki iránt, és azt hiszem ez jó. rámosolygok barátnőmre. Talán jobban kellene vigyáznom, nagyobb távolságot kellene tartanom, de hosszú évek óta most először érzem azt, hogy élek és ez jó, még akkor is ha kockázatos. Látom rajta, hogy kérdésem miatt megváltoznak arcvonásai, mintha sokkal idegesebb lenne, vagy zavartabb. Nem értem mi történik hirtelen, rosszat kérdeztem volna? Vagy valami olyant, amihez semmi közöm? Zavartan pislogok, miközben Monique apró lábaival felénk rohan. Inkább csendben maradok, fogalmam sincs, hogy mitől alakult ki ez a légkör közöttünk, de nem szeretnék rontani a helyzeten.
- Jövök, persze. mosolygok rá Madre bátortalanul. Némán sétálok mellettük, nem tudom, hogy mit mondhatnék, vagy kellene mondanom, azt sem értem, hogy mit mondtam ami miatt ennyire megváltozott a viselkedése. Hiába kutakodok gondolataimban fogalmam sincs, hogy mivel ronthattam el a kedvét. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje sétálunk a parktól a házig, hirtelen azt sem tudom, hogy mekkora távolságra vagyunk, teljesen összezavarodtam, de végig csendben vagyok. Csak akkor szólalok meg ismét, amikor már a ház előtt vagyunk.
- Mad, nem tudom mit mondhattam, de sajnálom, ha valami rosszat mondtam, nem akartam. igazítok a fülem mögé néhány kósza tincset, amit szemembe fújt a szellő. Ha Mad és Monique belépnek a lakásba én is követem őket. Leveszem a cipőmet és a kabátomat a fogasra akasztom. Otthonosan mozgok már itt, hiszen barátnőmék otthona olyan számomra, mint egy második hajlék, mindig jól érezem itt magam, és szép emlékek kötnek ide.
- Mikor érnek haza a fiúk? kérdezem miközben belépek a nappaliba és helyet foglalok a kanapén.
- Mit tervezel mára? Segítsek valamiben? érdeklődöm finoman. Szeretném valamivel oldani a hangulatot, ami fogalmam sincs, hogy mi miatt változott ekkorát. Kicsit kényelmetlenül érzem magam, hogy miattam van most zavarban. Én ezt nem akartam. Nagyon jól megy már nekem a söpörjük a szőnyeg alá technika, úgyhogy továbbra is kerülöm a témát. Ha szeretne róla beszélni biztos vagyok abban, hogy elmondaná, akkor pedig majd meghallgatom őt.

■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
113
● ● Reag szám :
66
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Pént. Ápr. 06, 2018 1:14 pm

Shana && Madeleine

- Örülök annak, hogy így érzel és biztosan nem ok nélkül, de a szerelem se egyszerű. Először magával ragadó, de aztán rá kell ébrednie mindenkinek, hogy nem hullik csak úgy az ölünkbe és meg kell dolgoznunk érte. Csak légy óvatos és próbálj meg kitartani bármi is történjen később. Fel a fejjel és maradj mindig ennyire pozitív. – mondom neki mosolyogva, hiszen tényleg tudom, hogy miről beszélek. Egyetem alatt ismertem meg a férjemet, azóta pedig évek teltek el. Egyik szerelem se könnyű, mindegyik cipel titkokat, ahogyan a miénk is. Sose vertük nagydobra, hogy mennyi ideig nem tudott Lemon a fia létezéről, hogy miként voltam egyedül, vagyis Sandy mellettem volt. Mennyien tartottak őrültnek, mert megtartottam a babát. Sokan azt mondták, hogy biztosan csak azért, mert orvosnak készülők, de tudtam jól, hogy nem erről van szó. Sose lettem volna képes ártani egy aprócska magzatnak, teremtésnek, aki semmiről se tehetett. Nem tehetett arról, hogy a „búcsú” emlékezetesebbre sikeredett, mint tervbe volt véve.
Idővel felkapom a kezembe Babócát és úgy sétálunk tovább, hiszen így gyorsabb. S biztos vagyok abban, hogy rendesen át is ázott ennyi idő alatt. A csend könnyedén telepszink ránk, miközben a lányom hozzám bújik. Nem is annyira pici még, de sose haboznék a karjaimba kapni, hiszen eléggé kicsi még ahhoz, hogy könnyedén megtegyem és ne csak az apja bírja el őt. Tudom, hogy mondanom kéne valamit Shannak is, de nem tudok mit. Olyan dologra tapintott rá, amiről nem szeretek beszélni. Hárman ismerik összesen a titkot velem együtt és talán így is van jól. Nem azért, mert végeszakadna akkor annak, hogy milyen jócsalád vagyunk mi, hanem mert nem egyszerű róla beszélni és részben magam mögött is hagytam már azokat a titkokkal teli hónapokat.
- Semmi baj, tudom, hogy nem direkt tetted. Egyszerűen csak nekem is megvannak a magam titkai, amikről nem olyan egyszerű beszélni, mint hinné az ember. – bátorítóan pillantottam a barátnőmre, mert nem akartam azt, hogy még rosszabbul érezze magát. Nem ő tehet róla, de talán egyszer majd elmondom neki, most viszont nem megy. Főleg nem az egyik gyerekem előtt, hiszen lehet picik, de attól még sok mindent megértenek. Nem kell nekik tudniuk a szüleik baklövéseiről, vagy legalábbis az anyukéról biztosan nem.
- Szerintem este, de jó hogy mondod. Írnom kell, hogy vásároljanak be. – tettem le közben a lányomat, hogy utána sietve kezdjem el kihámozni őt a ruháiból, mielőtt megfázik és maradhatunk itthon.
- Mihez lenne kedved? Teát és kávét csinálni, vagy a kisasszonyt átöltöztetni, mert azt hiszem kicsit elázott és talán tisztába is kellene rakni. Kaki nincs, de pisi biztosan van bőven. – pillantottam kérdőn a keresztanyára, ha pedig döntött, akkor enyém volt a másik feladat. Utána pedig szereztem bögréket is, a teából öntöttem a kisasszonynak is, majd elkezdtem megfújni, miközben vélhetően az öltözködést követően máris szabadon garázdálkodott a nappaliban.
- S mikor találkoztok újra? Vannak már valami terveitek, hogy merre mennétek együtt, vagy csak sodródsz az árral?  - pillantottam kérdőn a barátnőmre, miközben leültem én is az egyik fotelbe. Kicsit nyújtózkodtam, majd sietve kaptam el az arra csetlő-botló lányomat, hogy az ölembe rakva kicsit megitassam. Ennyi játék után bőven ráfér, a kinti hideg miatt meg egy kis meleg se fog megártani neki.

■ ■  szeretgetesi   ■ ■credit



Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
60
● ● Reag szám :
50
● ● Keresem :
My mom
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Hétf. Ápr. 23, 2018 8:38 pm

Madeleine && Shana

Előzmény

Tudom, hogy csak jót akar nekem és lehetőségeimhez mérten próbálom meg is fogadni a tanácsait. Lehet, hogy most szinte a fellegekben járok a boldogságtól, de nem zárhatom ki a csalódás lehetőségét sem az életemből. Igazság szerint bármennyire is igyekszem nem negatívan gondolkodni, sajnos ez a lehetőség is benne van a pakliban és nekem számolnom kell vele. Remélem, hogy minden a terveim és vágyaim szerint alakul, mert nem hiszem, hogy még egy valaki elvesztését kibírom. Nem vagyok én olyan erős, mint amilyennek mutatom magam. Némán sétálok mellettük, nem akarok megszólalni, mert attól félek, hogy ismét valami rosszat mondok. Bár nem állt szándékomban megbántani, mégis úgy tűnik, hogy valami olyasmit mondhattam ami felzaklatta őt. Kényelmetlenül érzem magam, mert nem akartam megbántani vagy felzaklatni őt.
- Nem is kérem, hogy a fedd fel a titkaidat, van ami csak rád tartozik. Nem akartam rosszat mondani. mosolygok rá bizonytalanul barátnőmre. Amiért barátnők vagyunk nem tartozik nekem elszámolással semmivel, úgy gondolom, hogy elmond mindent amit szeretne, a többi dolog nem tartozik rám. Nem vagyok álszent, nekem is vannak titkaim, súlyosak és fájdalmasak, nem hiszem, hogy valaha is képes lennék beszélni róluk. Példának okáért a drogproblémáimmal sem kereshetem meg őt, nem azért, mert nem akarna segíteni, hanem azért, mert rettegek, hogy soha többé nem állna szóba velem és nem engednek a gyerekek közelébe. Sok rosszat csináltam életem során, de ellettük soha nem volt ködös az elmém, nem lennék képes ártani nekik.
- Akkor enyém a kisasszony. bólintok Made-nek, majd az ölembe veszem a kislányt. - Gyere te kis huncutka. nyomok egy cuppanós puszit az arcára, majd eltűnök vele a szobában. Emlékszem amikor először cseréltem pelust Mad segítségével milyen kis bugyutácska voltam, azóta szereztem egy kis gyakorlatot így most gyorsabban és rutinosabban tudom lecserélni a pelust és a nedves ruhát is. Nem mondom, hogy profi vagyok, attól egészen távol állok még, de az első alkalmakhoz képest mindenképp fejlődtem, még úgy is gyorsabban haladok, hogy közben a ficánkoló kis csajjal is meg kell küzdenem.
- Lassabban szaladj hercegnő... lépek gyorsan a kislány után, aki immár a száraz ruhájában szalad vissza a nappaliba édesanyjához. Mosolyogva csóválom meg a fejem és lehuppanok a kanapéra, kezemben a kávéval.
- Hétvégén szeretnénk elmenni egy erdei kiruccanásra. Szabadságon lesz. ecsetelem röviden a terveinket, ennél pontosabban egyenlőre még mi sem beszéltük le a dolgokat.
- Hogy csináljátok, hogy egyszerre legyen szabadnapotok? Megoldható? Vagy most a családi programok is csökkentek? fürkészem kíváncsian Made arcát. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan boldogulnak és hogyan tudják beosztani az idejüket, hogy mindenre jusson. Komolyan mondom, minden elismerésem Madeleine-é, egyszerre anya, dolgozó nő, feleség, és tulajdonképpen minden más, amire a családjának vagy éppen a barátainak szüksége van.

■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
113
● ● Reag szám :
66
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Hétf. Ápr. 23, 2018 9:31 pm

Shana && Madeleine

Mosolyogva hallgatom azt, ahogyan beszél a lányomhoz. Idővel biztosan remek anya válna belőle, meg őszintén melyik anya kezdi profin? Egyik se, és neki még előnye is van, hiszen van egy kislány is akin gyakorolhat, meg egy nagyobbacska fiú, akivel szintén remekül kijön. Nem hiszem, hogy itt idővel gond lenne, inkább csak amiatt aggódok, hogy vajon képes lenne e a karrierjét feladni akár a családjáért, mint én is tettem rövid időre, vagy nem. Egy gyermek és család sok energiát felemészt. Néha már én se tudom, hogy nem merült már le az elemen. Miként bírok talpon maradni.
- Ez remekül hangzik. Remélem, hogy jól fog sikerülni. Szerencsére már annyira hideg sincs. – mondtam neki kedvesen és barátságosan, hiszen én is szerettem kirándulni menni. Régebben Jonathan is velünk jött, de még Monique egészen kicsi hozzá. Lemon meg biztosan nem akarná egész túra alatt cipelni, vagy legalábbis a 90%-a alatt. Talán majd két év múlva kisebb sétákat jobban tudunk ott is tenni.
- Kicsit kevesebb van, de én nem teljesidőben dolgozom még. Általában csak 6 órát vagyok bent, szerencsére megengedték. Persze, ha valami sürgős dolog közbejön, akkor maradok. Lemon meg, nos, neki van beosztása, ami kicsit konkrétabb, mint az enyém. Igazából abban se vagyok biztos, hogy jól döntöttek, amikor engem akarnak a következő pár évben részben felkészíteni erre az osztályra. Talán nem állok még készen. Nagyon nem. – rántom meg a vállaimat tanácstalanul, mert néha úgy érzem, hogy nehéz megtalálnom az aranyközéputat. Egyszerűen borzalmasan nehéz és én se tudom mindig, hogy mit kellene tennem. Vajon töltök tényleg elég időt a gyerekeinkkel? Vagy netán nem. A tanácstalanság mindig ott lappang az emberben és a legváratlanabb helyzetben tör elő. Kisebb sóhaj bukott ki ajkaim között, de végül mégis mosolyogva pillantottam a barátnőmre. A beszélgetés pedig sodródott a maga medrében. Jó volt kicsit kikapcsolódni, csacsogni mindenféléről és nem csak a munkára gondolni, vagy arra miként törhet bele a fejszém ebbe a fába…


[2018. március 24. éjfél után nem sokkal]

Nem értettem, hogy ki lehet az ilyenkor, amikor megláttam, hogy alig múlt el hajnali egy óra is. Még a telefonomat is sikeresen levertem, ahogyan kibotorkáltam az ágyból. Jonathan és Monique megint átjöttek az éjszaka közepén így érdekes volt a felosztás az ágyban. Nyomtam egy puszit a homlokukra, miközben betakartam őket. Istenem, kinek ennyire sürgős? A telefon is csörgött volna, de nem ébredtünk volna fel rá? Nem, az nem lehet, hiszen soha nincs lehalkítva, vagy most mégis?
Férjem is megmozdult az ágyban, mire suttogva nyugtattam meg, hogy nincs baj. Aludjon tovább, majd én megnézem, ha meg betörőt lelnék, akkor úgyis az egész ház pillanatok alatt ébren lesz a sikolyomnak köszönhetően. Köntöst összefogtam magamon, miközben lefelé haladtam a bejárati ajtó felé. Remek, az eső szakad, dörgés rázta meg az ablakokat is. Elnyomtam egy ásítást és még a szénaboglyákat megszégyenítően állt a hajam. Mindegy is, aki ilyenkor képes felverni, akkor biztosan nem azt várja, hogy úgy fessek, mint a címlapon virító modellek. – Shan? – pillantottam rá döbbenten, ahogyan felkapcsoltam a villanyt és kinyitottam az ajtót. – Mit keresel itt ilyenk…- de már befejezni nem tudtam, hiszen elég volt ránézni. Nem ázott verébre hasonlított, inkább egy utcára kidobott kutyára. Milyen nap is van? Basszus, most voltak nem? Mi a manó történhetett? – Gyere beljebb! Hozok törölközőt, addig búj ki a vizes göncből. – máris kevésbé éreztem magam álmosnak. Tovább csoszogtam, majd két nagyobb törölközővel, meg egy köntössel tértem vissza. Majd hozok neki ruhát is. Valami csak jó lesz rá az enyémek közül. Aggódva pillantottam rá, hiszen megannyi dolog futott át elmémen, de mégse bírt még semmi se a felszínre törni, mintha még az álmosságnak köszönhetően a fogaskerek is lassabban indulnának meg.


■ ■  szeretgetesi   ■ ■credit



Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
60
● ● Reag szám :
50
● ● Keresem :
My mom
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Hétf. Május 07, 2018 6:07 pm

Madeleine && Shana

Előzmény

- Köszönöm, én is remélem, hogy jó hétvégénk lesz és sikerül majd kicsit kikapcsolódni. Megérdemli, nagyon sokat dolgozik. bizakodva tekintek az előttünk álló kalandra, szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy ez egy remek alkalom lesz arra, hogy megismerjük egymást, hogy összeszokjunk és újult erővel vágjunk bele a kapcsolatunkba. Ebben a percben nem tudom elképzelni, hogy bármi rossz történhetne velünk. Figyelmesen hallgatom őt, átérzem a félelmeit, megértem, hogy vannak még benne kételyek, s ha bár biztos vagyok benne, hogy mindig remekül végzi a dolgát és nagyon jól helyt állna a kinevezése után is, teljesen megértem, hogy úgy érzi még nem áll rá készen. Ő elsősorban már mindig anya lesz, és csak azután feleség, majd pedig orvos. Számára mindig a család lesz az első, bármennyire is szereti a munkáját és ez így természetes.
- Ha úgy érzed nem állsz még készen rá, adj időt magadnak. Talán néhány hónap múlva könnyebb lesz. Meg tudod csinálni. küldök egy biztató mosolyt barátnőmnek, tényleg bízom benne, és tudom, hogyha valaki, akkor ő képes lesz arra, hogy orvosként és itthon anyaként is a maximumot nyújtsa. Szerintem nem csak én egyedül gondolom, illetve látom így, minden bizonnyal a felettesei is így vélekednek, ha úgy érzik készen áll előre lépni. Azt hiszem ez jó. A nap hátralévő része, nevetve, beszélgetve, telt el, a fiúkat sajnos már nem tudtam hazavárni, mert készülnöm kellett az esti fellépésemre, így délután jókedvűen hagytam el a lakást.

2018. március 24. éjfél után nem sokkal

Nem érdekel a nyakamba zúduló eső, nem érdekel, hogy hosszú kilométereket kell megtennem, hogy bejussak a városba. Semmi nem érdekel, csak ismételten darabjaira tört szívem. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, tudnom kellett volna, hogy ilyen férfi, ilyen hirtelen lobbant szerelem csak a mesékben létezik. Kinőttem már a tündér mesékből, mégis ismételten belesétáltam a gonosz mostoha könyörtelen csapdájába. Szavai még mindig a fülembe visszhangoznak, még mindig látom magam előtt az arcát és még mindig nem vagyok képes elfogadni ami történt. Hát ennyire nem látta, hogy szükségem van rá? Miért nem adott egy kis időt nekem, hogy feldolgozzam, hogy elfogadjam a hallottakat, és utána szerethessem. Nem nekem való a szerelem, soha többé nem bízhatok meg senkiben, hiszen az fájdalommal jár. Csalódtam, ismét átgázoltak rajtam és tudom, hogy mindez az én hibám. Miért sikerül nekem mindig mindent elbaszni? Miért nem érdemlek többet az örökös magánynál? A drogtól kábán, a szívem facsaró fájdalomtól kísérve haladok végig az úton. Igazából fogalmam sincs mióta gyalogolok már, mióta kísérnek utamon az esőcseppek. Hiába szívtam be, hiába próbáltam a kokóval enyhíteni a szívem nyomó fájdalmat, az nem akar szűnni, érzem, hogy nem kapok levegőt, hogy összeroskadok a teher alatt. Ebben a percben úgy érzem, hogy beleroppanok a fájdalomba, hogy soha nem gyógyulok ki belőle, hogy az élet már nem tartogat semmi mást számomra, a halál megváltás lenne. A lábaim visznek előre, azt sem tudom merre megyek, csak lépkedek, nem érzem a végtagjaimba maró fájdalmat, az egyetlen dolog amit érzek a szívem körbeölelő üresség. Csak akkor eszmélek fel, hogy hová hoztak a lábaim, amikor már tíz perce állok Mad háza előtt és a sötétbe borult lakást figyelem. Nem tudom hány óra lehet, elveszett az időérzékem, elveszett a tudatom. Csak állok, bámulom a néma házat és azon töprengek, hogy bekopogjak, vagy inkább sarkon forduljak és örökre eltűnjek a föld színéről. De most szükségem van rá, arra, hogy magához öleljen, hogy ismét azt mondja, hogy minden rendben lesz, hogy én ismét elhiggyem és hazugságban éljek tovább. Kopogok. Először csak halkan, majd egyre hangosabban, nem gondolva bele, hogy mindenkit felébresztek, elveszett az időérzékem. Rápillantok barátnőmre ahogy kitárja előttem az ajtót, csak most tudatosult bennem, hogy mennyire megijeszthetem, milyen látványt nyújthatok neki. Nem mondok semmit, csak kérésének eleget téve lépek be az előszobába, majd amíg távol van, minden vizes ruhát ledobok magamról, amíg csak egy szál pólóban és a nadrágban álldogálok előtte. Rápillantok.
- Francesco elhagyott. Összevesztünk és ott hagyott az erdőben. Idáig gyalogoltam. Nem akartalak felébreszteni. erőt veszek magamon. Átveszem a törölközőt, de csak esetlenül fogom a kezemben. - Igazad volt. Vigyáznom kellett volna. Megbíztam benne, ő pedig kidobott az útra, mint egy zsebkendőt....

Broken dreams ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
113
● ● Reag szám :
66
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Szer. Május 16, 2018 4:51 pm

Shana && Madeleine
Régebben soha nem jelentett jót, ha egy orvost az éjszaka közepén vertek fel, de szerencsére az azok az idők már elmúltak. Már biztosan nem halálosan beteghez fognak riasztani egyikünket se, de nem értettem, hogy ki lehet az. Sandy esélyesen kérés nélkül is bejött volna és úgy ébresztett volna fel, ezért se értettem, hogy kiverheti ennyire az ajtót. Kisebb távon a sötétben botorkáltam el, hogy nehogy a lámpa miatt ébredjen fel a kiscsaládom, ha már az illető hirtelen ezt elfelejtette, hogy sokan laknak ebben a házban és nincs rosszabb, mint egy kialvatlan gyerek, vagy éppen férj. Sietve kapcsoltam fel a lámpát a nappaliban is, hogy utána kinyissam az ajtót és a kisebb döbbenet után, ami pár pillanatig tartott az ázott verebet be is invitáljam a lakásba. Szavak könnyedén hagyták el az ajkaimat, mielőtt még eltűntem volna a törölközőért, majd ahogyan visszatértem máris neki adtam, de ami utána jött. Egyszerre volt váratlan és nem is. Abból kiindulva, amit mondott a hétvégére nézve is, de akkor se számítottam arra, hogy netán ha rossz vége is lesz, akkor ennyire hamar. Bár inkább most, mintsem hónap múlásával, amikor már esetleg még rosszabb lenne.
- Ha nem bújsz ki a vizes ruhákból, akkor nem csak a hangod fogja bánni, hanem egyenes út fog vezetni a kórházik, meg az infúziókig. – hangom higgadt volt és gondoskodó is. Ezzel csak figyelmeztetni akartam, hogy nem jár most jól, ha nem teszi azt, amiért hoztam neki a törcsit. Másrészt meg nekem is időt kellett nyernem, hiszen megtanultam már én is, hogy nem minden fekete és fehér, minden éremnek két oldala van és biztosan nem ez a teljes igazság. Sajnálom őt, de megvoltak a magam titkai is, a múltam és az orvoslás is megtanított arra, hogy sokszor amit hallunk, amit elmondanak nekünk az nem a teljes igazság. Akár akarva, akaratlanul is, de ez az igazság.
- Sajnálom életem, de biztosan ez azért többről szólt. – óvatosan csendülnek a szavak, mert nem fogok ítélkezni. Nem ismerem a férfit, azt se tudom, hogy mi történt köztük. Én eleve óva intettem, hogy ne legyen felelőtlen, de szemmel láthatóan mindhiába volt. Végül óvatosan közelebb léptem, majd a törölközőt köré csavartam és úgy vontam az ölelésembe, hiszen ennyire elázva biztosan fázott ő is. Ha pedig a ruhákból nem bújik ki, akkor ennyi melegség jusson neki is. A kanapéhoz húztam, leültünk rá, majd ismét az ölelésembe vontam.
- Sajnálom, hogy ezt történt, de ez még nem a világ vége. Minden szív olykor összetörik, elég csak visszagondolni a fiatalkori éneinkre. Olykor mi törtük össze másokét, máskor meg mások a miénket. A szív begyógyul, de talán tanít is. Legközelebb esélyesen óvatosabb leszel, hiszen nem minden arany, ami fénylik. – söpörtem arrébb vizes tincseit és puszit nyomtam a homlokára. – Ha gondolod, akkor maradhatsz estére. A vendégszobát elkészítem neked, de sose hulljon olyan férfiért a könnyed, aki nem érdemli meg. És minden vihar után jön egy szivárvány a napsütéssel együtt. Olykor késve, máskor meg egészen hamar. – nyomtam egy újabb baráti puszit a homlokára, miközben továbbra se engedtem el. Másrészt meg míg a tipikus filmekben elmondják mindennek a férfiakat, nekem ez soha nem ment. Főleg nem olyanról, akit igazából egyszer képen láttam, meg egyetlen egy beszélgetés során hallottam róla dolgokat. Sokszor minden két emberen múlik, de nem voltam ott, nem is tudom, hogy mi történt és nem is lényeg, csak az, hogy Shan megnyugodjon, kipihenje magát és újra képes legyen hinni abban, hogy a világ nem csak sötét, hanem létezik még fény is benne.


■ ■  szeretgetesi   ■ ■credit



Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
60
● ● Reag szám :
50
● ● Keresem :
My mom
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Pént. Jún. 22, 2018 4:28 pm

Madeleine && Shana

Előzmény

Bárcsak visszaforgathatnám az időt és megállíthatnám ezt az egészet, bárcsak képes lennék egy gombnyomással visszamenni a múltba és változtatni rajta. Még magam sem tudom hogyan történhetett mindez, hogyan lett valaminek olyan szörnyű cégkifejlete, ami ennyire tökéletesen indult. Az én hibám, megtanulhattam volna, hogy az élet nem tündérmese és a jó dolgok sem tartanak sokáig, mindig, kivétel nélkül mindig történik valami rossz, valami visszafordíthatatlan. Mehettem volna haza is, de azt hiszem az agyam annyira lebénították a drogok, a szívem pedig a fájdalom, hogy már nem tudtam tisztán gondolkodni. Olyan helyre kellett mennem, ahol nem vagyok egyedül, ahol szeretnek és ahol vigaszt találhatok. Made pedig erre a legjobb ember, az elmúlt évek során annyiszor és olyan töretlenül állt mindig mellettem, hogy azt megköszönni vagy viszonozni az egész életem kevés lenne. Fel sem fogom, hogy már jócskán éjfél után jár az idő, agyam leblokkolt és nem tudok tisztán gondolkodni. Csak arra van szükségem, hogy átölelhessem és elmondja nekem minden rendben lesz. Még ha valahol mélyen legbelül tudom, hogy nem lesz.
- Igaz. bólintok robot módjára és ledobálom magamról a vizes ruhákat. Most nem foglalkozom azzal, hogy nem otthon vagyok és eléggé illetlenség szétdobálni a vizes cuccaimat barátnőm padlóján. Most a köntös melegére van szükségem, amit elfogadok a barátnőmtől és megnyugtató szavaira. Holnap, tiszta fejjel, majd bocsánatot kérek tőle és jóváteszem az éjszakai látogatásomat. Megpróbálom. Ölelésébe fúrom magam, szavakkal ki sem lehet fejezni, hogy mennyire hálás vagyok neki, meg sem tudom köszönni, hogy mindig mellettem van, hogy nem kételkedik bennem, hogy sokkal inkább a testvérem már, mint a barátnőm. Engedelmeskedem a gyengéd erőszaknak és lehuppanok a kanapéra. Csak most kezdem igazán érezni, hogy mennyire elfáradtam, a lábaim zsibbadnak, fázom és iszonyatosan kimerültnek érzem magam. Fogalmam sincs honnan nyertem akkora erőt, hogy az erdőből egészen idáig gyalogoltam.
- Nem hiszem, hogy ezek után nekem lesz még legközelebb. keserű mosoly jelenik meg az arcomon, nem szeretném még egyszer kitenni magam ekkora fájdalomnak. Tudom, hogy igaza van, hiszen az élet megy tovább, a férfiak jönnek-mennek, az a lényeg, hogy élek, jól vagyok, van családom és barátaim, de az a szív ami ennyiszer lett már összefoltozva, minden sérülés után egyre nehezebben gyógyul meg.
- Maradhatok? Tényleg? hálás pillantásokat küldök felé. Összehúzom magamon a köntös vékony anyagát, lábaimat magam alá húzom és az egyik családi fotót bámulom a polcon.
- Minden olyan szépen indult. Aztán, beszélgetni kezdtünk, arra kértem, hogy legyen velem őszinte, ő megtette, de nem reagáltam helyesen. Mesélt egy prostiról... nyelek egy hatalmasat... elmesélte, hogy milyen elfojtott szexuális vágyai vannak, hogy szereti ha ő a dominánsabb, ha erőszakoskodhat. Azt hiszem nekem ez egy kicsit sok volt. Elrohantam, hogy kiszellőztessem a fejem, de mire visszaértem a házba ő már elment. Nem tudtam hívni telefonon...fogalmam sincs merre van. Borzalmas ember vagyok igaz? hosszú percek óta először pillantok ismét barátnőm arcára.
- Aztán beszívtam, fogtam a bőröndöm és idáig sétáltam. Nem akartalak felébreszteni. A gyerekek alszanak még igaz? És Lemon? Annyira sajnálom, hogy az éjszaka közepén vertelek fel álmodból. Biztosan nagyon fáradt vagy...sajnálom. Megfogom Mad kezét és hosszú percekig némán bámulom őt.
- Borzalmas ember vagyok, ha azt akarod, hogy elmenjek megértem. Te mindig ott voltál nekem, én pedig soha nem voltam veled teljesen őszinte, folyton csak sírok, hogy milyen elcseszett az életem, pedig biztosan neked is szükséged lenne rám, de én nem vagyok ott. Ne haragudj.

Broken dreams ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
113
● ● Reag szám :
66
● ● karakter arca :
Dua Lipa


Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Pént. Jún. 22, 2018 4:50 pm

Shana && Madeleine

Megrázom a fejemet és sóhajtok is egyet. Rossz látni, hogy ennyire letört, de míg nem tudom azt, hogy pontosan mi is történt, addig eléggé nehéz lenne segíteni is bármit is a dolgokon. – Soha ne mond, hogy soha. Sokszor megtesszük, aztán kiderül, hogy mennyire is tévedünk. Egyébként is mennyi békát meg kell csókolnunk, míg az egyik királyfivá változik. – pillantottam rá biztatóan, hiszen hirtelen tényleg nem tudtam volna, hogy mit mondhatnék. Esélyesen még az agytekervényeim félig-meddig aludtak, hiába volt a kisebb sokk, hogy valaki beállított ennyire későn és mellé még ilyen állapotban is. Szeretem őt, olyan mint egy testvér és legjobb barát keverék, de attól még én se lehettem mindig minden pillanatban toppon, hiába is vágytam erre. Akkor anyának lenni is sokkal könnyebb lenne.
- Valaha elküldtünk már? – pillantok rá kérdőn, amikor hitetlenkedve kérdezi meg, hogy maradhat-e. Miért ne maradhatna? A családunkhoz tartozik, bár esélyesen ha tudnám, hogy milyen károsszenvedélynek él, akkor nem a vendégszobába terelgetném be, hanem valami elvonóra vagy kórházba, hogy az illetékesek döntsenek felőle. De nem tudtam róla, így segíteni se tudnék rajta. Egyébként is jelenleg akadt bőven problémánk, előbb oldjuk meg azokat, mielőtt túl tenne még az esőn is a sírással.
Csendesen hallgatom azt, amit mond és lévén eléggé fáradt voltam, így leplezni se tudtam a grimaszaimat, mert ahhoz most tényleg nem lett volna erőm. Könnyedén kiült az arcomra a hitetlenkedés, talán a kisebb megvetés is és nem éppen pártoltam azt, amit hallottam. Kócos fürtjeimbe túrtam és próbáltam valamennyire elnyomni a nem tetsző érzéseimet. Tudom, a világ sok rétű és nem kellene senkit se elítélni, de néha úgy érzem megártott az embereknek az a könyv is, hiszen azóta lett annyi… hagyjuk is inkább.
- A gyerekek szerintem most foglalták be a helyemet is, ha már korábban átmásztak hozzánk. Lemon meg esélyesen a másik oldalára fordult, így egyelőre nincs gond. Ha lenne, akkor arról már tudnék. – mert biztosan valamelyikük már megmutatta volna magát. – Ami meg a korábbi dolgot illeti, ha emiatt hiszed magad rossz embernek, akkor lehet holnap magammal viszlek egy dokihoz, hogy megnézze a buksidat, hogy nem verted-e be. – mondtam mosolyogva, majd kisöpörtem arcából egy nedves tincset. – Ettől senki se lesz jobb és tudod mit? Örülök, hogy nem jött össze a dolog, mert lehet én fojtottam volna meg, ha megtudom, hogy bántalmaz téged, mert neki az okoz örömet. Nem lehet mindenki ugyanolyan ilyen téren se, de attól még nem leszel rossz ember, nem akarod azt, hogy valaki uralkodjon rajtad és mi egymás. – komolyan csendült a hangom. Kisebb sóhajt újra megeresztettem, majd felálltam ismét.
- Na de gyere, mielőtt tényleg beteg leszel. – azzal a lendülettel el is indulhattunk a vendégszoba felé. – A fürdő ott lesz, addig megágyazok, meg hozok ruhát neked. – pillantottam rá mosolyogva, majd ha elment, akkor túrtam elő ágyneműt, megágyaztam, majd nesztelenül mentem vissza a hálóba, hogy hozzak neki ruhát. Leraktam az ágyra, hogy fel tudjon majd öltözni, utána pedig a konyhába mentem. Készítettem kakaót, tejszínhabot is nyomtam rá, majd azzal együtt indultam vissza a hálóba. Kopogtam, ha pedig mondta, hogy szabad, akkor benyitottam hozzá.
- Hoztam egy kis lélekgyógyítót. Igaz, rum és társai nincs benne, de azért csak jó lesz. – le is ültem az ágy szabad részére, majd a tálcát közénk raktam.
- Mindenki életében vannak rossz dolgok és emiatt se leszel rossz ember. Komolyan beíratlak valami terápiára, ha tovább mantrázod magadnak, hogy mennyire borzalmas ember vagy, mert nem vagy az. Csak hidd el, jó? – hiszen még én se mondtam el neki, hogy otthagytam a kórházat, de ráér az, meg nem is annyira fontos dolog.

■ ■  szeretgetesi   ■ ■credit



Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
60
● ● Reag szám :
50
● ● Keresem :
My mom
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Nappali ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Nappali
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Truffaz ház-