JP mûterme
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 8:42 pm ✥
✥ Yesterday at 7:44 pm ✥
✥ Yesterday at 6:10 pm ✥
✥ Yesterday at 6:03 pm ✥
✥ Kedd Nov. 13, 2018 8:28 pm ✥


Témanyitás ✥ JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 7:00 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Forrás: google


Forrás: google


Forrás: google
avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 7:30 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Nem kellene itt lennem, de a legnagyobb gond inkább, hogy fogalmam sincs, hogy mit is keresek itt. Szürke reggel ébredt a város, miközben a szél mindenbe belekapott amibe csak lehetősége adódott. Az eső pedig újra és újra koppant a házak falain, az ablakokon, mintha ezzel akart volna mindenkit elriasztani az időjárás, hogy kitegye a lábát a városba. Sietve bújtam bele a csizmámba, kapucnit a fejemre húztam, ami alól egy-két helyen kilógott a hosszú fekete tincsem, de most még se érdekelt. Már csak a táskám kellett és úton is voltam, mielőtt még a ház ébredezni kezdett volna. A lámpák fényei az utcára vetődtek, a pocsolyában olykor hol jobban, hol éppen hogyan merültem csak el, de csak egyre inkább kifelé haladtam a városból.  Mintha csak létezne egy perem a belváros és a külváros között, s ez a hely ott lenne a sok omladozó ház között, amik csak arra várnának, hogy valaki megsajnálja őket, vagy éppen bontásra.
Sietve csúsztattam a kezemet a zsebembe, fejemet lehajtottam, amikor pontosan ahhoz a területhez értem, amit minden épeszű elkerülne. Volt valami ami nem hagyott nyugodni, pedig már legalább másfél hét eltelt, hogy itt jártam, hogy egy idegen közelében vészeltem át egy ehhez hasonló vihart, csak az sokkal nagyobb volt. Sietve pillantottam körbe, majd a házhoz siettem. Óvatosan pillantottam be, de semmi mozgást nem észleltem. Figyeltem, de még mindig semmi, csak a festmények látszódtak. Nagyon nem kéne itt lennem, nagyon nem, de mire észhez térhetnék, addigra már a zárral kezdtem el babrálni, hogy beengedjem magam és hamarosan sikerült is. Mély levegőt vettem, majd beljebb löktem az ajtót. Tettem pár lépést, megszólaltam, majd jött a fülelés, de még egy légy zümmögését se hallottam, így végül becsuktam az ajtót és egyszerűen beljebb sétáltam, mintha nem lennék betörő. Kíváncsian sétáltam a festményekhez és a vázlatokhoz, miközben ügyeltem arra, hogy semminek se menjek neki. A csend pedig túlzottan nagy volt, így végül a fülhallgatót visszaraktam a fülembe és úgy kezdtem el szemügyre venni a képeket. Egészen addig pedig nem is volt gond, míg meg nem pillantottam egy skiccet, vagy talán kettő is volt. Egy skicc és egy festmény szerűség. Táskám koppant a földön, én pedig csodálkozva lépdeltem közelebb. Lassan húztam végig a vonalakon az ujjamat, hiszen saját magam köszöntött vissza, de mintha mégis egy idegent láttam volna rajta. Mintha teljesen másabbnak ábrázolt volna, mint amilyen vagyok, vagy legalábbis, amilyennek látom magam. Szinte a zene is elhalkult, ahogyan az ujjaimat újra végigfutottam a vonalak mentén, ahogyan megjelent a lelkiszemeim előtt, hogy miként is születhetett a kép és az fel se tűnt, hogy mennyi ideje is törhettem be ide és talán ideje lennem mennem…

■ ■  credit



A hozzászólást Athena Blake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 01, 2018 6:47 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 8:10 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Athena && JP

Nem mondhatnám, hogy a város előkelőnek számító negyedében laknék, de ennek is van egy hatalmas előnye, pláne, ha az ember a képzőművészeti ágazatban keresi a kenyerét, mégpedig a nyugalom. Tényleg csak az jár erre, aki itt él, vagy konkrét célja van a környéken, esetleg eltévedt, de hogy bambán kóválygó turistáktól nem kell tartani, az egyszer fix, és hálát adok érte az égnek.
Igaz, nem éppen lakóháznak lett tervezve, de miután Párizsba visszatérve elképzelhetetlen volt, hogy a szüleimtől kérjek segítséget (valószínűleg úgy sem kaptam volna), így az egykori műtermemen végeztem némi átalakítást, hogy megfeleljen a célnak. Legalább nem vesz el órákat az életemből a munkába járás, igaz, nincs is olyan konkrét munkaidőm, magamnak osztom be...
Korán volt, de hiába feküdtem le azzal a szándékkal aludni előző este, hogy délig ki sem mászok az ágyból, az időjárás végül mégis felülírta az elképzeléseimet: túlságosan sajgott a lábam (helye) ahhoz, hogy pihenni tudjak tőle, így miután feladtam a próbálkozást, előtúrtam egy hosszú nadrágot meg egy inget a szekrényből, hogy a szokásos reggeli készülődést követően egy bögre kávéval másszak vissza a földszintre, ott folytatni az alkotást, ahol tegnap abba maradt.
Igen ám, ám alig néhány lépést haladtam lefelé a lépcsőn, amikor rájöttem, hogy nem vagyok egyedül, a meglepetéstől pedig hirtelen megtorpanva csak szótlanul figyeltem az alakot. Úgy tűnik, nem vett észre, és az is hamar bebizonyosodott, hogy nem betörő. Az valószínűleg már rég felforgatta volna a lakást, vagy rájött volna, hogy készpénzt vagy egyéb értékes vagyontárgyat bizony nem sűrűn fog találni.
Amennyire tudtam, csendesen osontam le a lépcsőn, miután pedig közelebb kerültem, fel is ismertem azt a bizonyos lányt, akit a múltkor engedtem be meghúzódni az embertelen vihar elől. És basszameg, hogy pont azokat a vázlatokat kellett megtalálnia ebben a disznóólban, amiket a távozása után skicceltem!
- Khm...! - köszörülöm meg a torkomat, ha eddig nem vette volna észre a közeledtemet, pedig még az egyik lépcsőfok is megnyikordult a súlyom alatt, de hát ilyen lábbal csak nem fogok nekiállni korláton csúszkálni ilyen korán reggel! Ha esetleg még mindig nem figyelne fel rám, akkor csak néhány lépéssel mögötte állva, a kávémat iszogatva vártam, hogy megforduljon, ha viszont sikerült felhívnom magamra a figyelmet, akkor csak kérdő tekintettel méregetem végig.
- Nem tanította meg senki, hogy nem illik más dolgaiban kutakodni? Vagy ha már a témánál tartunk, a betörés sem épp legális dolog. - tudom, hogy be volt zárva az ajtó, annyira hülye nem vagyok, hogy ilyen környéken estére nyitva hagyjam, szóval kár lenne ilyen átlátszó kifogással próbálkoznia - Miért jöttél vissza?

■ ■  nyelves  ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 8:35 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Tisztában voltam vele, hogy a betörés illegális dolog, de már sok illegális dolgot megtettem az életem során. Igaz, legtöbb esetben legfeljebb csak birtokháborítást egy-egy rajz miatt, de semmi komolyat. Nem voltam veszélyes az emberekre nézve, nem hordtam magamnál fegyvert se, maximum a táskám lehetett volna az annak köszönhetően amennyi mindent benne hordtam, de a művészek élete és a szökevényeké ilyen. Annak éreztem magam azóta, hogy elszöktem arról a helyről, ahol fogvatartott az apám, azóta nem leltem sehol se az otthonomat és mindig úgy éreztem, hogy készen kell állnom arra, ha netán újra szöknöm, futnom kellene. Pontosan, mint egy űzött vad, ami olykor megpihen, de igazán soha nem lehet biztonságban.
Most pedig betörtem valakihez, pedig soha nem rajongtam a festészetért, nem az én műfajom volt, de amikor legutóbb ott jártam volt valami azokban a képekben és most úgy éreztem, hogy muszáj megnéznem őket. Senki se látja, legalábbis remélem, ahogyan a némaság miatt is arra gondoltam, hogy senki se lehet itt. Talán elment bevásárolni vagy ki tudja merre. Óvatosan lépkedtem a festék pacák és képek halmazában, ahogyan szemügyre vettem őket, mintha kutatnék valamit, pedig konkrét célom nem volt. Véletlen láttam meg hátrább is azt, amit vélhetően nagyon nem kellett volna. Ez volt az első nagyobb hibám, mert így hirtelen vakká váltam a külvilágra, a zene pedig elnyomott minden zajt, de még mindig jobb volt, mint a némaság. Nem hallottam meg a közeledő lépteket, a torokköszörülést se vagy éppen azt, hogy miként fürkészett valaki. Helyette a képre meredtem és hiába tudtam, hogy én vagyok, mégis egy idegent láttam benne. Ujjaimmal pedig úgy jártam be a képet, mintha ismerős vonásokat kutatnék benne, de mégse leltem jelenleg. Aztán egyszer csak belém hasított a felismerés, hogy mintha valaki mögöttem állna, rémültem fordultam meg és egy kisebb sikoly is kiszaladt ajkaim, az ijedtségnek köszönhetően pedig a mögöttem található dolgok borultak is, azt meg magam sem tudom, hogy miként sikerült talpon maradnom és nem seggre ülni stílusosan. Fülhallgatót kivettem a fülemből, hogy halljam végre őt, miközben őt fürkésztem nem mondanám túlzottan kedves nézéssel.
- Nem tanították meg, hogy nem illik szívrohamot okozni, mert könnyedén lehet belőle gyilkosság? Netán rendőrt hívsz? Tudod, vagy megadjam a számukat? – kérdeztem vissza pontosan az ő szavait felhasználva, miközben próbáltam megnyugodni és elérni azt, hogy a mellkasomból ne akarjon kiugrani a szívem. – Miért rajzoltál le? Vagy legalábbis miért rajzoltál valami hasonlót, mint amilyen én vagyok, mert ez nem lehetek én. – tartottam elé a képet, és még az se érdekelt, ha a hirtelen mozdulatomnak netán az lett a vége, hogy meglöktem a kezét és a kávé ráborult. Megérdemli.


■ ■  credit

avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 9:07 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Athena && JP

Nem hall, ez egyértelmű. Az, hogy azért, mert alapból süket esetleg nagyot halló, mert ennyire elbambult csodálatos műveim láttán, vagy mert annyi esze van, hogy betörés mellé még zenét is hallgat, az meg hamarosan úgy is kiderül, én igazán ráérek, sőt... ahogy telnek-múlnak a másodpercek, csak egyre szélesebbre kúszik az a bizonyos vigyor a képemen. Mondjuk ha elmaszatolja a grafitot, vagy ujjlenyomatot hagy a képemen, akkor biztosan nem fogja belopni magát a szívembe, de úgy néz ki, végre valahára csak rájön, hogy nincs egyedül.
- Önnek is napsugaras szép jó reggelt, kisasszony. Sajnálom, hogy megzavartam a nézelődésben. - derülök jót a megszeppentségén, még ha a kiselefánt-effektusra csak megforgatom a szemeimet. Remélem, hogy össze is pakol maga után, ha már ilyen felfordulást okoz!
- Szívrohamot? Ugyan, kérlek... nem én tehetek arról, hogy nem tiszta a lelkiismereted, ami meg a gyilkosságot illeti, mégis, hogyan tervezted? Agyonversz egy rajztömbbel? Húúú... - ironizálom el a dolgot, ha már ennyire nekem esik, sőt mi több, neki áll feljebb! A rendőröket illetően pedig, nem ragaszkodom hozzájuk. Volt dolgunk így is bőven egymással, nem hiányoznak a legkevésbé sem, meg egyébként is... lehet, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán ami a fizikai adottságokat illeti, de csak elbírnék vele, ha úgy hozná a helyzet.
- Emlékeztetlek rá, hogy még mindig nem válaszoltál a kérdésemre, hogy mit keresel itt. De ami a rajzot illeti, hadd nézzem csak! - nyúltam a képért, hogy elvegyem és megmentsem tőle, ha viszont nem adta olyan könnyedén, akkor csak közelebbről is szemügyre vettem. A grafittal felvázolt vonásokat, majd az ő arcát, majd ismét a papírt.
- Gyakorlás gyanánt. Megszállt az ihlet. Keresem a modellemet a következő képhez. Meg jól mutat majd a hálómban, bekeretezve. Mert valójában a rendőrségnek dolgozok mellékállásban, fantomkép-rajzolóként. - soroltam az elvetemültebbnél elvetemültebb ötleteket, amik csak eszembe jutottak, mielőtt ismét belekortyoltam volna a kávémba.
- Miből gondolod, hogy te vagy az? Ha pedig nem lehetsz te, akkor mit vagy úgy kiakadva miatta? - kérdeztem vissza, mint ha nem épp a róla készült képem felett vitáznánk, hanem valami végtelenül hétköznapi témáról cseverésznénk. Milyen sajtot vegyünk desszert gyanánt az ebédre felszolgált baguette mellé?
- Mellesleg, mit gondolsz róla? - jött az újabb kérdésem az újabb korty kávét követően, természetesen a rajzra gondolva ezalatt. Élethűnek tartja? Vagy jónak? Esetleg van valami hiányosság, amiről megfeledkeztem volna? Egy jó művész mindig nyitott a kritikákra, és ha már így belefeledkezett a nézelődésbe, hátha konyít valamennyire a témához, és nem az lesz az összes reakciója, hogy: "jó".

■ ■  nyelves  ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 9:26 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Ki az a lökött, aki zenét hallgatva tör be bárhova is?  Pontosan az, aki nem akar semmit se ellopni, hanem csak nézelődni akar. Én csak rá akartam jönni, hogy miért nem tudtam ennyi idő alatt kiverni a képeket a fejemből, vagy éppen a helyet, ahol megtalálhatóak. Ne, azért túlzásba ne essünk, hogy a mogorva matróz kinézetű fickó is piszkálta volna a fejemet. Maximum talán két napig, míg végül az utolsó rajzolt képet el nem égettem, amolyan boszorkánymódon, mintha ezzel akartam volna végérvényesen kiverni a fejemből. De most mégis itt voltam, mert vonzott valami ismeretlen.
- Netán vak vagy, hogy nem látod nincsenek napsugarak, inkább zord felhők vannak és eső? – pontosan olyan éles volt a nyelvem, mint a legtöbb esetben. Mintha nem is én lennék a betolakodó és a részben ázott madár…megint. Így jár az, aki utálja az esernyőt, de még mindig jobb volt a helyzet, mint legutóbb.
- Nekem tiszta, inkább te vagy ijesztő és bizarr. – vontam fel sértettem a szemöldökömet, majd összefontam a karomat magam előtt, miközben továbbra is szorongattam az ujjaim között a rajzot. – Mi van? Gyilkosnak nézel? Akkor már inkább álmodban megtettem volna, egyszerűbb lett volna, nem gondolod? – vetek fel egy abszurd ötletet. Sértő még a feltételezése is. Ez pedig könnyedén kiül az arcomra, hogy mennyire is sértőnek találtam azt, amit mondott. Amikor viszont a rendőrségi dologra nem reagál, akkor kicsit megkönnyebbülök, mert már eleget láttam őket mostanság. Nincs kedvem még többet, elég volt a támadás miatt betennem oda a lábamat és kitartani, hogy a múltam ne kebelezzen be. Még akkor is, ha Jerry eljött velem és végig ott volt. Biztonságban éreztem-e akkor magam? Mindent mondanék csak azt nem, hogy biztonság. Igazából azt se tudom, hogy mikor éreztem magam utoljára biztonságban.
- Nem kötelességem válaszolni a kérdéseidre. – mondtam neki komolyan, a rajzot meg nem adtam ki az ujjaim közül, csak az orra alá dugtam, pedig biztosra vettem, hogy sejtheti melyikre gondolok. Nem tetszett. Vagyis hízelgő volt, de inkább dühített. Senki se örökítsen meg, senki se őrizzen rólam képet. Kész szerencséje, hogy nincs nálam most az öngyújtóm, mert lehet már csak arra ért volna le, hogy miként ég el. Főleg, hogy inkább olyannak tűnt, mintha régi önmagamat látnám benne, pedig régóta nem vagyok már ugyanaz a lány.
- Menj a francba! Ne hazudozz nekem! Mi a franc ez a kép?! – toltam bele most már tényleg ingerültem az arcába és láthatta, hogy míg más talán rajongana azért, mert valaki megörökítette, én nem teszem. Nagyon nem tetszik az egész, viszont a viselkedésem nem árulta el, hogy a kép nem tetszik, vagy csak szimplán az, hogy én lettem megörökítve.
- Direkt csinálod? Tudsz egyáltalán őszinte választ adni? Én vagyok, de mégse! – pillantottam rá összeszűkült szemekkel. Nem voltam vicces kedvemben, nagyon nem, amikor pedig a véleményemet kérte ki, akkor elnevettem magam, majd egyszerűen összegyűrtem a rajzot. Igen, pontosan papírgalacsinná és egyszerűen a bögréjébe ejtettem, hogy utána mosolyogva pillantsak rá. Ez a véleményem róla. Utána pedig egyszerűen felkaptam a táskámat, hogy megpróbáljak távozni, mielőtt kedvem támadna megfojtani őt.


■ ■  credit

avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 9:55 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Látom, az elbűvölő jellemed is olyan zord és sötét, mint a kinti idő. - intek a tekintetemmel az ablakok felé, nem is annyira burkoltan utalva arra, hogy lenne még csiszolnia a viselkedésén. Pláne azok után, hogy ő tört be hozzám, és még neki áll feljebb?
- Persze, azért sikkantgatsz ekkorákat, meg verted le meglepetésedben a fél asztalt. - intettem a fejemmel az említett tárgyak felé, amik még mindig szanaszét, felborongatva hevertek, mert valakinek meg sem fordult a fejébe, hogy legalább azt a kuplerájt feltakarítsa, amit csinált. Jó, aláírom, én se a rendszeretetemről vagyok híres...
- Nem, nem gondolom. - jegyzem rezzenéstelen arccal, mert lehet, hogy azt hiszi, egyszerű valakit álmában megölni, de már évek óta ritka az, hogy sikerüljön mély álomba merülnöm, és ne csak valami felszínes forgolódás legyen belőle. Valószínűleg előbb ébrednék fel, mint hogy az ágyamig érne, de kár is ilyeneken agyalni, hisz amúgy sem egy gyilkosnak kinéző valaki.
- Lehet, de addig innen biztosan nem mész sehová. - ha pedig továbbra is ilyen makacsul játssza az agyát, akkor még jó sokáig fogjuk élvezni egymás társaságát, annyi szent. Nem adja a rajzomat, én pedig tisztelem annyira a saját munkámat, hogy ne tépjem ki a kezei közül, megsemmisítve azt. Biztos annyira a szívéhez nőtt, hogy azért ragaszkodik így hozzá!
- Ezek szerint akkor mégis hasonlít? Pedig a szeplők helye nem stimmel. - komolytalankodtam tovább, miközben ismét az arcára vándorolt a pillantásom, hogy megjegyezzem őket, legközelebb pedig hűebben adhassam vissza a valóságot.
- Nyugi kislány, relax! Take it easy! Ne idegeskedj, az csak árt a szépségednek! - léptem hátrébb egyet, miután szemmel láthatóan lassan már az egeket verte a vérnyomása, amikor pedig ismét nekem szegezett egy csokor képet, csak jóízűen felnevettem.
- Wow, csak nem rájöttél végre? Igen, tudok, de miért tisztelném meg a másikat őszinte válaszokkal, ha ő sem hajlandó ugyanerre? - ha így akar játszani, rajtam aztán ne múljon, én benne vagyok, azt meg meg kell hagyni, hogy ez a nagy, heves duzzogás kimondottan jól áll neki. Már épp felajánlottam volna, hogy ha nem tetszik, akár el is lehet menni, senki sem hívta, mégis itt van az én műtermemben, amikor azonban a következő pillanatban nem csak egyszerűen összegyűrte a rajzomat, hanem még a bögrémbe is ejtette, nos... ott egy csapásra átértékelődtek a doltok.
Lehet, hogy indulna, de hogy innen nem fog csak úgy kisétálni ezek után, az egészen biztos, és nem a rajz miatt... igaz, az is bosszantó, hogy ennyire nem tiszteli más munkáját, de mondhatni, pótolható a veszteség. Egyszerre nyúltunk a táskája után, ám mielőtt még eliszkolhatott volna, egy erőteljes, hirtelen mozdulattal magamhoz rántottam, megnézve, mennyit ér neki. Ha még így is menne, akkor a karjánál fogva késztetem megállásra, ha viszont szemmel láthatóan fontos számára a táska, akkor...
- Ne csak az én magánéletemben vájkáljunk, lássuk, te miket rejtegetsz? - bánom is én, hogy női táskában nem illik kutakodni, ha próbálta is visszaszerezni, nem adtam én olyan könnyen, hátráltam, a magasba emeltem, felőlem akár a műtermen is végigkergethet, akkor sem kapja vissza, legrosszabb esetben meg még az is kitelt tőlem, hogy egy jól irányzott mozdulattal felhajítsam a műtermem galéria szintjére.
- Hoppá!

■ ■  nyelves  ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 11:07 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Megforgatom a szemet arra, amit mond, mert nem nagyon hat meg a szövegelése, mint általában senkié se. Hülyeség volt idejönni, még inkább azért, mert azt hittem netán korán kellő. A legtöbb művészt képes a napfelkelte is megihletni, így simán elmehetett volna, de balszerencsére nem.
- Nem én settenkedtem a másik mögé kávét szürcsölgetve és mosolyogva az orrom alatt, mint valami elmebeteg. – hívtam fel a figyelmét egy aprócska tényre. Szerintem ettől bárki frászt kapott volna, nekem meg még több okom volt rá. Még pedig az, hogy túlzottan közel állt hozzám és mellé még pasi is volt. Szerintem ez mindent megmagyarázna annak, aki ismeri a múltamat és annak a sötétfoltját.
- Tényleg azt hiszed, hogy itt tudsz tartani? Ha el akarok menni, akkor elmegyek, nem fogsz itt tartani. – mondtam neki komolyan és nem vicceltem. Nem volt semmi kedvesség arcom rezdüléseiben, a pillantásomban. Sőt még a hangomban se, ahogyan kiejtettem a szavakat. Egyszerűen tényleg azt hiszi bezárhat akár ide? Nem hiszem, hogy megköszönné, amit kap. Nem vagyok már olyan védtelen, mint hajdanán voltam és nem ijeszt meg ő se, vagy legalábbis nem hagyom.
- Azt hiszed, hogy vicces vagy, vagy akkora művész? Szánalmas vagy és idegesítő. – sértésekért nekem se a szomszédba menni. Általában ilyenkor csak felhúzzák az emberek magukat és meghátrálnak, vagy belemennek egy olyan vitába, amiből nehezen jönnek ki győztesen.
Amikor pedig nyugtatgatni próbált, akkor könnyedén emeltem fel a kezemet, hogy beintsek neki figyelmen kívül hagyva az illemet. Engem csak ne nyugtatgasson, mert attól nem lesz jobb. Tényleg van olyan balfácán, aki elhiszi, hogy ilyenkor célszerű ilyen szavakat mormolni a másiknak?
- Mennyi vagy, netán öt? – kérdeztem meg, majd a következő pillanatban egyszerűen összegyűrtem a rajzot, de nem csak azt akartam tönkretenni, hanem a kávéját is, ha már olyan önelégülten iszogatta még mindig. Akkor egye meg azt is, amit rajzolt. De engem többé ne vessen papírra. Mert akkor egyszer talán arra ébred, hogy sátánisták éppen most égetik porrá a műveit. Nem, soha nem lennék rá képes, talán csak azt, ami engem ábrázol, de talán ebből is érteni fog. Nagyon remélem.
A táskámat akarom magamhoz venni és elhúzni innen minél messzebbre, hiszen régóta nem tudott senki se ilyen heves érzelmeket kiváltani belőlem. Ez pedig új és ijesztő volt. Piszkosul ijesztő. Messzire nem jutok, mert könnyedén rántja ki a kezemből a táskámat.
- Add vissza a táskámat, semmi közöd hozzá, hogy mi van benne! – lépnék közelebb, hogy megpróbáljam elvenni tőle, mert nélküle nem fogok elmenni. A rajzaim, a felszerelésem egy része benne van és nem vagyok gazdag királylány, hogy könnyedén megvehessem magamnak újra őket. – Nem mondom még egyszer, add vissza! – kapom a kezembe az első tárgyat, ami éppenséggel egy ecset és egyszerűen neki hajítom. S ha továbbra se akarja visszaadni, akkor biztos lehet benne, hogy bármit hozzá fogok vágni, amit éppen találok, mert az az enyém. Nem akarom, hogy lássa a rajzaimat, nem tartoznak rá.
- Modortalan és udvariatlan vagy! – vágom a fejéhez, de kötve hiszem, hogy meghatná, így repül egy újabb ecset, majd pedig amiből kivettem azt is felveszem, még lötty is van benne, s ha két másodpercen belül nem adta vissza a dolgaimat, akkor biztos lehetett benne, hogy rá fogom borítani, hogy utána elfuthassak a cuccaimmal együtt, vagy legalábbis megpróbáljam.



■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Márc. 25, 2018 2:35 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Amiatt egyet se félj, egy elmebeteg nem így mosolyogna. - és ha már említve lett, ismét szürcsöltem egyet a kávémból - Mellesleg, én sem settenkedtem. Szóltam hozzád többször is, csak nem hallottad. - teszem hozzá mintegy mellékesen, mielőtt azt hinné, hogy a hallgatásommal megerősítem az állítását.
- Tényleg azt hiszed, hogy amilyen könnyen besétáltál, olyan könnyen ki is tudnál? - kérdezek vissza, mert lehet, hogy túlpörgött vadmacska üzemmódban kattog épp, de azért nem éppen ugyanabba a súlycsoportba tartozunk. Nem mint ha célom lenne a pincébe zárni, vagy itt tartani hosszú távon (még csak az kéne!) de nem okozna különösebb gondot az, hogy megakadályozzam a távozásban.
- Ennek ellenére mégis te vagy az, aki hívás nélkül felkeresett. Ennyire szereted a szánalmas és idegesítő alakok társaságát? - jön az újabb visszavágásom, mondtak már rosszabbakat is rólam, úgyhogy ezen végképp nem fogok kiakadni, pláne, ha egy egyetemista kiscsaj vágja őket a fejemhez. Díjaznám, ha kibökné végre, mit is akar pontosan, mert jól elkerülgetjük a forró kását mindketten, sőt, talán még a szópárbajaink is mulattatnak, de azért mégis...
- Hm, attól azért kicsit több. Amikor én öt voltam, te még kósza gondolat sem a szüleid képzeletében. - vonok vállat, bár valahol hízelgő, hogy végre nem a rossz irányba tévedtek a korommal kapcsolatban, még akkor is, ha ő sem gondolta komolyan. Amikor azonban a rajzomat galacsinná gyűrve a kávémba ejti, nos, ott az én jókedvem is erősen megzuhan...
Menne, de nem hagyom, megszerezve a táskáját, mielőtt még eliszkolhatna, és még az sem hat meg különösebben, hogy milyen hisztit fog levágni azért, hogy visszaadjam. Szerezze vissza!
- Pontosan ugyanannyi, amennyi neked van a képeimhez, még sem zavartattad magad. Én miért tenném? - lépek hátrébb előle, majd a következő próbálkozására csak hirtelen mozdulattal emelem a magasba a táskáját.
- Miért, mi van benne, ami olyan fontos? - rázogatom meg kissé, hátha a benne zörgő-csörgő dolgok árulkodóak lesznek, de sajnos így sem lettem sokkal okosabb. Hát még amikor az ecseteimmel kezd dobálózni mellé...
- Ó, valóban? Legmélyebb bocsánatáért esedezem, kisasszony! - tudok én udvarias meg jól nevelt is lenni, ha akarok, de ha a másik sem adja meg az alapvető tiszteletet, én minek törjem magam ilyenekkel? Az ecsetdobálás eddig sem hatott meg (maximum akkor fog csuklani, ha megpróbálom összeszedni őket, mert lefogadom, azt se fogja), amikor viszont a tartójukat vágja hozzám, na, azt már én is jobban megérzem. Pláne, hogy az ingemen is szép nagy foltot hagy a festékes lé, ami az alján pangott.
- Hééé! Ez tiszta ing volt! - csattanok fel, férfiból vagyok, ez nálunk nagy szó! Ám mielőtt még újabb támadást indíthatott volna a táskájáért, fogtam, és nemes egyszerűséggel a mellettem lévő asztalra borítottam a tartalmát, a következő mozdulattal jól szét is túrva őket, hogy jobb rálátás nyíljon rá. Szabad a vásár! Lássuk, miket találok benne? Ha meg továbbra sem bír magával, akkor én is elkezdem szanaszét dobálni a motyóit, mint ő az enyémeket.
- Hmm, szintén zenész? - persze költői a kérdésem, de a rajztömbjét látva nem is kérdés, miért nyúlok először a kupacból.

■ ■  nyelves  ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Márc. 25, 2018 3:11 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

- Úgy mondod, mintha tapasztalat beszélne belőled. – vajon mennyi elmebeteget látott már? Vagy csak szimplán ő az és próbálja terelni a dolgokat. Amit pedig utána mond. Felhorkanok rajta, pontosan úgy, ahogyan nem illik, de mégis kifejezve a nem tetszésemet. – Ha látom azt, hogy valaki nem hallja amit mondok, akkor szoktam szólni neki és nem megállok mögötte. – vágtam egy igazán édes mosolyt a szavaim mellé. Igen, pontosan olyat, amivel pokolba kívánja az ember a másikat.
- Biztosan megpróbálnám, aztán lehet neked jobban fájna, mint nekem. – rántom meg a vállaimat könnyedén. Nem, felennyire se voltam higgadt, mint amilyennek mutattam magam, de ha megpróbálna erőszakkal itt tartani, akkor esélyesen megpróbálnám legalább tökön rúgni, mert nem hagyom, hogy még egyszer védtelen legyek. Hogy még egyszer valaki bántalmazzon úgy, ahogyan egy nőt, egyetlen egy emberi teremtés se érdemli meg.
- Ha jól rémlik, akkor nem kerestelek. Inkább más kötötte le a figyelmemet és nem egy szánalmas alak. – grimaszoltam egyet, hiszen be kell látnia igazam van. A képeit néztem, nem pedig őt kerestem. Hahh, akkor szélütést még én se kaphatok, hogy egy férfi miatt akarnék bárhova is menni, vagy azt keresnék. Egyébként is olyan, mint egy morgó medve, aki elfelejtett téliálmot aludni, ezért inkább megeszi azt, aki betéved ide.
Megforgatom a szemeimet és újfent beintek neki. Menjen a jó francba, mert nem érdekel az, hogy mennyi idős is. Másrészt meg honnan tudja, hogy én mennyi vagyok? Csak nem kutakodott már a cuccaim között, vagy csak kutakodott utánam? Megáll az ember esze, nem értem mit hisz magáról, hogy ki ő, de jobban tenné, ha visszaadná a cuccaimat és akkor mind a kettőnknek békésebben folytatódhatna a napja.
- Érdekes legutóbb nem zavart, hogy láttam őket és megnéztem magamnak. Nem inkább az zavar, hogy megtaláltam azt, ami a kávédban landolt? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet és eléggé dacosan figyelem őt. Azt hiszem egyikünket se kellett félteni a bunkóság mezsgyéjén. Mind a ketten tudtunk igazán bosszantóan viselkedni és ezt mi sem bizonyította jobban, mint a kialakult helyzet.
- Semmi közöd hozzá, csak add vissza! – már csak tényleg lassan az kellett volna, hogy toporzékoljak is mellé, mert egyre inkább úgy festhettem, mint egy hisztis lány. De helyette inkább csak megdobálom őt.
- Pedig jobban néz ki így. Legalább olyan művészi és fenséges, mint amilyen a beképzelt művész. – vágtam rá egyből mit sem törődve azzal, hogy mekkora tócsa is keletkezett miattam, mert ráborítottam az ecsetek ázására kirakott dolgot. Nem vicceltem, de ahelyett, hogy bármit is elértem volna hamarosan a cuccaim az asztalon landoltak és máris a keze közé kaparintotta a vázlatfüzetemet.
- Add már vissza! – lendültem meg és nem számoltam azzal, hogy én leszek az, aki orra fog bukni a pocsolyában, ezzel pedig egyenesen neki esek. Aminek köszönhetően vagy a földön landoltam rajta, mert velem együtt elesett, vagy pedig csak én landoltam neki, aminek köszönhetően összerezdültem. Kellett pár másodperc még kapcsoltam és úgy hátráltam meg, mint akit éppen most égettek meg tűzzel.
- Kérem szépen. – nyújtottam ki a kezemet a füzet irányába, mert nem akartam, hogy lássa a rajzaimat, még akkor se, ha csak a legutolsó lapon, elszigetelve láthatta volna meg magát. Ott, ahol senki se keresi, hiszen az az egyetlen rajz volt az, ami túlélte a tűzvészt, ami a róla készült képeket illette.


■ ■  credit

avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Márc. 25, 2018 4:11 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Ki tudja? Lehet, hogy a végén még kiderül, igazad van. - vonok vállat, az értetlen magyarázkodására meg újabb szemforgatás érkezik válasz gyanánt. Mint ha én nem ugyanezt csináltam volna, de mit jártassam a számat, ha egyszerűen nem hall?
- Nézzenek csak oda, milyen kis harcias teremtés valaki. - bólintok elismerően, nem árt az, ha legalább meg tudja védeni magát, még ha tőlem speciel nem is kell különösebben tartania. Bántani nem terveztem, maximum az okozott kárt és rendetlenséget helyrehozhatja, mielőtt megy, ahogy elnézem, jó modorból belé sem szorult túl sok. Vagy ő is bal lábbal kelt, mint én?
- Tényleg! Hogyan is felejthettem el... a kép jobban lekötötte a figyelmedet. Milyen nárcisztikus, tükröt ne hozzak? - kérdezek vissza nagylelkűen, az újbóli beintésre meg csak jóízűen nevetek. Azt hiszem, ez lehet nála a tipikus reakció olyankor, amikor már nem bír mivel visszavágni a szavaimra.
- Az még nem jutott eszedbe, hogy talán azért, mert akkor én invitáltalak be? - hiába, no, megsajnáltam, hogy szarrá ázik az esőben, ráadásul úgy tűnt, mint aki eltévedt... olyan szar időben, mint amilyen akkor volt, még a macskámat se raknám ki, és egyébként is... nem tűnt egy vészes alaknak. Igazából sok vizet nem is zavart, néhány szónál többet nem is beszéltünk, én festettem, ő meg egy takaróba gubózva nézte. Ezért is lepett meg annyira, hogy most ismét itt látom. Elsőre azt hittem, hogy a múltkorit akarta megköszönni, de azóta már rájöttem, nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Ezúttal én voltam az, aki nem tudott mit válaszolni a kérdésére. Tulajdonképpen miért is zavart ennyire? Nyilván, rosszul esik, hogy így bánt egy művemmel, még ha csak egy vázlat is volt, ami bármikor pótolható, de már attól is lefagytam, amikor rájöttem, hogy épp azt a képet nézegeti. Pedig igazából nem lenne semmi okom így reagálni rá, csak unalmamban skicceltem, amikor nem akart jönni az ihlet, és eszembe jutott, a grafit meg életre kelt a kezeim között.
- Akármennyit is hisztizel, nem adom. - közlöm szárazon, felőlem akár toporzékolhat is, vagy a földhöz vághatja magát, amit csak akar, ha kell neki, szerezze vissza. Vagy kapcsoljon már végre, hogy hogyan viselkedik!
- Remélem azt is annak fogod tartani, ha esetleg olajfestékkel talállak összemaszatolni. - jegyzem meg csak úgy, meglebegtetve előtte egy lehetséges jövőképet, mi minden történhet még a műterem falai között, ha nem bír magával.
Isten nem ver bottal, szokták mondani, és ahogy megcsúszik a tócsán, ami pont miatta került a földre, akaratlanul is keserű mosolyra húzódik a szám... és már épp hangot adnék a dolognak, amikor az egyensúlyát vesztve nekem esik. Reflexből kapom el a szabad karommal, és nem is lenne baj, ha tegnap végre rászántam volna magam és rendet rakok a műteremben. Így azonban ahogy egyet hátra lépek, hogy ne zakózzunk el mindketten, erre? Naná, hogy a lábam beleakad valami földön heverő kacatba, és a következő pillanatban már el is tűnünk két asztal között. Paff!
- Aucs...  - mire a lány lekászálódik rólam, én még mindig a sajgó porcikáimat fájlalom, de a vázlatfüzetet azt nem adom továbbra sem.
- Visszaadom, csak előbb megnézem. - közlöm, majd a hátamról átgördülök a hasamra, úgy helyezkedve, hogy a fejem az már az asztal alatt legyen, a tömb pedig előttem, így ha vissza akarja kaparintani, késztelen lesz ő is bebújni ide, az asztal alá érte.
- Elvégre te is végignézted az én műveimet, így kvittek leszünk, nemde? Vagy tán aktokat rejtegetsz benne, hogy ennyire titkosak? Nincs abban sem semmi szégyellni való. - közlöm a véleményemet, miközben el is kezdem lapozni, addig, amíg nem csap le újból a kis boszorka.

kockadobás

■ ■  nyelves  ■credit



A hozzászólást Jean-Philippe Quinault összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 25, 2018 8:01 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Márc. 25, 2018 4:43 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Nem felelek semmit se a harcias megjegyzésére, hiszen lehet valaki az, de még akkor is túl gyenge azzal szemben, akitől meg akarná magát védeni. Túl jól ismerem azt az érzést, hogy milyen is az, amikor szöknél, de nem teheted meg. Magatehetetlen vagy és nincs aki meghallja a kiáltásodat, nincs aki feléd nyújtsa a karját. Talpra állsz, miközben valójában csak egy váz vagy üreséggel, rettegéssel és soha véget nem érő patakkal, ami örökké vérzik, mint egy szép lassú halál.
- Én vagyok narcisztikus? Nem én vagyok az, aki titkon lerajzolgat másokat, anélkül, hogy engedélyt kapott volna hozzá. Inkább mielőtt ilyeneket dobálsz más fejéhez. Előbb talán nézz tükörbe, hogy milyen magasan is hordod az orrodat. -  Komolyan mit képzel  magáról? Ha annyira magamat akartam volna nézni, akkor vajon a kávéjába dobtam volna a képet? Inkább elkértem volna, nem? Az lett volna a normális reakció, vagy az, hogy modellt akarok neki állni, de egyik se merült fel, mert nem akarom, hogy megörökítsen, nem akarok itt lenni és hallgatni az idegesítő szövegeléseit.
- Ahh értem és mindenkit akit meginvitálsz ebbe a kupiba, azt le is rajzolod, miután távozott. Csak nem így éled ki remete életed, mert senki se lenne képes elviselni? – kérdeztem tőle a lehető legúnyosabban, mintha a lelkébe akartam volna a szavaimmal gázolni, hogy neki nem lehet senkije. Pedig inkább nekem nem lesz soha senkim se, még akkor se, ha könnyedén akadna ujjamra az egyetemen is. Nem akarom senki érintését érezni, nem akarom újra érezni azt a fájdalmat és gyötrődést, amit képesek okozni. Mások mámornak nevezik, én inkább a pokoltűzének, ami örökre megbélyegez és romlásba dönt.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy fordult a kocka és most ő fagyott le. Nem felelt, ahogyan olykor én se tettem meg másoknak. Simán szájaltam vele, de másokkal szemben sokszor választottam a némaságot. Kérdeznem kellene újra, de hirtelen én se mertem, nem tudtam újra szembesíteni azzal, hogy feleljen nekem, talán addig a jobb, míg nem tudom miért nem teszi, vagy miért is rajzolt le… Talán így mindenkinek jobb lesz.
- Mindjárt megijedek. – forgatom meg ismét a szemeimet, mert nem pont az olajfesték az, amitől tartanék. Hanem sokkal inkább ő az, akitől tartok. Akinek a közelsége feszélyezett azon az estén is, s ma is. Szerencsére akkor kevesebbet járt az ő szája is, mint most.
De hiába esnék neki nagylendülettel, hogy végre a füzetemet visszaszerezzem, mert a lendület nagy, a padló csúszós és én pedig könnyedén csúszom neki, hogy amikor kezével elkap, akkor összerezdüljek és úgy érezzem magam, mint aki sikítani akar. Vélhetően az se segített, hogy nem bírtam hirtelen nyugton maradni, mert ő lépett, hamarosan pedig minden megváltozott. Egyszerűen estem neki, a fejem sajgott és más testrészem is, de amikor elegendő erőm volt ahhoz, hogy felmérjem a helyzetet, akkor sietve löktem le magamról a kezét, hogy úgy utána iszkolni kezdjek. Akarom mondani a földön csúszva hátráljak, mintha bármi okot is adott volna arra, hogy tartanom kelljen tőle.
- Aktokat? Te beteg vagy! Sajnálom, de nem járulhatok ilyennel hozzá ahhoz, hogy a mai napod szebb legyen és legyen miről képzelődnöd. – dünnyögtem az orrom alatt, majd mire észhez tértem volna addigra már bújt is az asztal alá, ahogyan Maddie és Jerry gyerekei szokták. Ez most komoly? Kell az a füzet, ha megvan, akkor eltűnhetek innen. Haboztam, de végül sietve másztam be én is, hogy megpróbáljam kiszedni a karmai közül, de persze én is inkább cselesen a másik oldalról közelítettem. – Add vissza a rajzaimat. Nincs közöd hozzájuk, és egyébként is mit érdekelnek téged? Egyik se festmény, mint a tieid. – bosszankodtam tovább, majd sietve nyúltam a füzetért, amit sikerült is megfonom, de persze kirántani már kevésbé, így csak farkas szemet néztem vele, mielőtt hagynám azt, hogy túlzottan átlapozza az egészet. Nem csak Párizs előkelőbb és felkapott helyei szerepeltek benne, hanem romokban heverő épületek is, amik inkább erre a környékre volt jellemző, illetve még a korábbi otthonunk is helyet kapott. Igaz, nem volt egyik se annyira derűsnek mondható. De nem is érdekelt, csak az számított, hogy a füzet végébe bele ne lapozzon az üres oldalakat követően. Ahogyan az se számított, hogy így a kabátom ujja is kicsit feljebb csúszott tetoválást sejtetve a másik szem számára. – Miért csinálod? – fújtattam még mindig úgy, mint egy kisoroszlán, aki próbálja a nagyobbat legyőzni és biztos lehetett abban, hogy nem engedem el a füzetemet, hacsak valamilyen turpissággal le nem hámozza róla az ujjaimat.

■ ■  credit

avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Márc. 25, 2018 5:23 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Kicsi lány, azért ne keverd a szezont a fazonnal. Az, hogy valaki másokat rajzol, vagy az, hogy valaki a saját képmásában gyönyörködik, két teljesen eltérő dolog. - javítom ki, mert egyébként is, festő vagyok, nálam ez szimplán munka! Ha pedig tudná, amit én... ha most magasan hordom az orromat, akkor mit szólt volna a tíz évvel ezelőtti énemhez? Na, az hordta ám magasan!
- Nem, nem mindenkit. Csak a szemrevalóbbakat. - teszem hozzá szemtelenül, amikor pedig a remete életet említi, csak egy vállvonással tudom le a helyzetet. Mondhatni, hogy én akartam ezt, elvégre ha nem küzdöttem volna annyira foggal-körömmel annak idején, már régen megnősültem volna, és ki tudja? Valószínűleg most az elit negyedben élnék, meg lenne egy rakás gyerekünk. De nekem más kellett, meg is kaptam.
- És ha azt mondom, hogy én választottam ezt az életet? - kérdezek vissza, mert ha sértésnek szánta, akkor rossz ajtón kopogtat vele. Lehetett volna minden másképp, amiről sokan csak álmodoznának, de mégsem akartam - most pedig élvezhetem munkám gyümölcsét. Amúgy sem hiszek a szerelemben, szóval jobb is így, legalább kevesebb a fejfájás. A kérdésére nem felelek, viszont amikor azt bizonygatja, mennyire fél, csak jóízűt nevetek.  
- Lehet, hogy jobban tennéd. - kíváncsi vagyok, ha az összes titkomat tudná, vajon akkor is ilyen bátran feleselne itt nekem, vagy már rég olajra lépett volna? Valószínűleg az utóbbi, pláne, hogy most is csak a táskája tartalma készteti maradásra, és magam sem értem, hogy miért, de már csak azért sem adom vissza neki. Talán, mert igaza van, és tényleg jól esik kicsit más ember társasága, talán, mert csak kíváncsi vagyok mi az, amit ennyire rejtegetni akar előlem, ám a nagy hadakozásnak is megvan az eredménye, néhány pillanaton belül már mindketten a földön kötünk ki.
Nem tulajdonítok különösebb jelentőséget annak, hogy milyen sietve kászálódik le rólam, ellenkező esetben valószínűleg én sem tehénkednék rajta sokáig. Vagy mégis, csak azért, hogy érezze a szeretetet meg a törődést? Áhh!
- Mert, mi a baj velük? Az is a rajz egy műfaja. - kérdezek vissza csodálkozva - Vagy te még annyira kezdő vagy a szakmában, hogy ciki ilyesmiről beszélgetni? Esetleg szimplán ennyire szégyellős vagy? - találgatok, hogy melyik lehet a megoldás, közben pedig már be is tornázom magam félig-meddig az asztal alá, ahol legalább nehezebben tud megközelíteni, hogy visszaszerezze a rajzait.
- Kicsi lány, lehet, hogy eddig senki sem mondta neked, de a rajzolás és a festészet sem áll olyan távol egymástól. Egy-egy festmény előtt is szokás vázlatokat készíteni, nem tudtad? - adom az értetlent, magamban pedig jót derülök azon amikor meglátom, ő is készül az asztal alá mászni. A farkasszem csak még inkább felébreszti bennem a küzdőszellemet, állom a tekintetét ahogy ismét közelebb kerülünk egymáshoz, ám hiába teszi rá a kezét a rajztömbjére, attól még nem eresztem, hiába, hogy tovább lapozni sajnos nem tudok.
Ahogy fentebb csúszik a kabátja ujja és megpillantom egy tetoválás szélét, kíváncsian szalad fentebb a szemöldököm, majd ahelyett, hogy elengedtem volna a füzetet, inkább csak szép lassan közelebb kezdtem araszolni hozzá, hogy közelebbről is megszemlélhessem a karját, sőt, még óvatosan felé is nyúltam, hogy a kabátját fentebb toljam - közben pedig, mintegy észrevétlenül, de igyekeztem úgy araszolni felé, hogy a rajztömb alattam kössön ki.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Márc. 25, 2018 5:56 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

- Szóval ha annyira gyönyörködtem, akkor miért is tettem volna tönkre? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mert fejtse már ki ezt a nagylogikát, amivel próbál engem is meggyőzni. Mert én nem gyönyörködtem semmiből se. Én egyszerűen csak lefagytam és nem akartam elhinni azt, amit látok. Főleg, hogy nem nagyon láttam eddig ember alakokat a képein se, vagy nem ennyire kivehetően, mint amilyen az a rajz volt.
Szemtelenkedésére majdnem visszaszólok, de még időben becsukom a számat, mert lehet számára ez annyira vicces, de számomra nem az. Egyszerűen nem akarok szemrevaló lenni se az ő szemében, se máséban. Nem akarom, hogy egyetlen férfi is úgy mérjen végig, vagy levetkőztessen a puszta nézésével is. Nem vágyom ilyenekre, mint a legtöbb nő. Sőt, inkább viselném Harry Potter láthatatlan köntösét is, ha tényleg létezne.
- Akkor legalább megkaptad azt, amire vágysz. Nem az én dolgom, ahogyan az se, hogy miért élsz egy ilyen helyen, vagy mi elől menekülsz és mi az, amit sose tudtál feledni. – túlzottan határozottan csendül a hangom, de erre csak utólag jövök rá.  Csak az beszélhet így, aki ismeri az érzést. Én jól ismerem, azzal a kivétellel, hogy nekem nincs saját kis menedékem, nincs saját kuckóm, ahol elrejtőzhetek a világ elől, mint ő teszi. Esélyesen ez is erre a helyre vonzott a képek mellett, hogy olyasmi, mint amire én is vágynék. Egy elszigetelt hely, ahova senki se tenné be a lábát, mert úgy fest kívülről, ami mindjárt az ember fejére akar omlani. Nevetése pedig pontosan a lehető leggyerekesebb dolgot váltja ki belőlem. Még pedig azt, hogy legszívesebben bokán rúgnám. Legalább rövid ideig szenvedne!
- Visszaadod és legalább megszabadulsz tőlem. – mondok csak ennyit arra, hogy jobban tenném, ha félnék. Fogalma sincs, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne félnék. Szinte minden egyes másodpercben félek, ha nem egyedül, ha tudom, hogy bármikor megjelenhet valaki. Félek a tömegben végigsétálni, mintha attól tartanék, hogy egy kéz kinyúl értem és magával ránt. Fogalma sincs arról, hogy milyen érzés a félelem, de nem is fogja általam megismerni. Nem láthat a felszín alá. Így is eggyel több ember tudja már, mint kellene. Jerrynek se kellett volna soha megtudnia…
Nem hittem volna azt, hogy ma még a földön fogok kikötni. Főleg nem ilyen módon. Nekem se kell több, hogy távolabb kerüljek tőle, ezzel is esélyt adva arra, hogy rövid időre azt tehessen a rajzaimmal, amit akar. Rohadt életbe!
- Kezdőnek tartasz, akkor minek érdekel az, ami abban van? – kérdezek vissza habozás nélkül, mert ha kinyitja, akkor hamar rájöhetne arra, hogy sok mindent lehetne mondani a rajzaimra, de azt nem, hogy kezdő vagyok. – Másrészt meg nem mindenki rajong az ilyenért, de miért is értenéd meg? Férfiból vagy, nektek az agyatok 90% úgyis ez teszi ki, hogy nőkről fantáziáltok. – s akkor még kedves voltam, amiért csak 90% mondtam. Mondhattam volna többet is, de nem értem, hogy miért kellene aktot rajzolnom. Feszélyez a meztelenség, de aki ismerné a múltamat az megértené, ha az érintést nem bírom elviselni, akkor ezt meg pláne nem tudnám. Nem véletlen szoktam tesire is tök máshol átöltözni vagy akkor, ha senki se látja, ha éppen nem felmentésem van.
- Ettől nagyobbnak érzed magad, hogy állandóan kicsilánynak hívsz? A végén még nagyot üt a kicsilány. – mondom morogva. És tudom, hogy miként születnek a festmények is, de nem tehetek róla. Soha vonzott a festék szaga, az, hogy ecsettel akarjak bármit is alkotni. Nem vonzott ez a stílusa eme művészetnek. Soha, egészen mostanáig, hogy megnézzem valaki műveit, aki ezzel a technikával alkotott…
Nem eresztem a füzetemet és rövid ideig még az se érdekel, hogy miként jön közelebb. Próbálom magam felkészíteni rá, de nem megy, így végül elengedem a megszerzett dolgomat, ezáltal pedig könnyedén kerülhet alá a rajzaimat tartalmazó dolog. Amikor viszont a kabátomhoz ért és elkezdte feljebb hajtani, akkor lefagytam pár másodpercig, a következő pillanatban pedig a csendet egy csattanás törte meg, ahogyan a kezére ütöttem minden előrejelzés nélkül és rántottam el a kezemet, mint akit megégettek.
- Mi a francot művelsz? Mit képzelsz, hogy csak úgy fogdosol? – borultam ki talán a jobban a kelleténél és sietve próbáltam meg kimászni a hatalmas asztal alól, hogy minél távolabb kerüljek tőle.

■ ■  credit

avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Márc. 25, 2018 7:39 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Mert nem tudod értékelni és megbecsülni mások munkáját vagy tulajdonát. - mondhatnánk, hogy alapvetően a szülők dolga lenne az ilyesmit megtanítani, de van az úgy, hogy hiába minden igyekezet, sokra nem mennek vele. Hogy esetében pedig mi lehetett a magyarázat, azt valószínűleg úgy sem most fogjuk megtudni.
- Még szép, hogy nem a tiéd. - pusztán ennyit reagálok a szavaira a szokásos nyers stílusomban, nem tud semmit sem rólam, és jó is ez így. Nem hiányzik a legkevésbé sem, hogy a magánéletemben kezdjen vájkálni, bár ha ilyen fennkölt szavakkal áll elő, fogadni mernék, hogy valamilyen szinten ő is hasonló cipőben jár.
- Jó tudni, hogy csak ennyi a titka. - vonom fel a szemöldököm, de miután továbbra sem adom azt a bizonyos rajztömböt, sejtheti belőle, hogy annyira még sem szeretném, hogy most azonnal menjen. Lehet, nem szép dolog, de valahol jól mulattat ez a mufurc, csipkelődő stílusa is.
Borulunk, esünk, bújunk az asztal alá, és végre van egy pár nyugodt pillanatom, amíg bele tudok nézni a rajzaiba. Nem szép dolog, tudom, olyan ez számunkra mint ha más naplójába olvasnánk bele, annyi különbséggel, hogy mi egész jól tudunk olvasni is a rajzokban, tudjuk, mit kell nézni bennük, és előbb megtaláljuk a rejtett üzeneteket is. Nem úgy, mint a laikusok, akik ha ránéznek ezekre a lapokra, maximum annyit érzékelnek, hogy "szép épület" vagy "ügyesen rajzolsz".
- Mert mindenki úgy kezd, és ha néhány év múlva még mindig rajzolni fogsz, tudni akarom, honnan indulsz. - válaszolok gondolkozás nélkül, arról nem is beszélve, hogy a kezdő létnek is megvan a maga előnye, szépsége. Igaz, a képei alapján az egyértelmű, hogy nem tegnap kezdett rajzolni, ettől függetlenül még van hova fejlődnie. Akár nekem, vagy bárkinek, elvégre ebben a szakmában sosem létezik olyan, amikor már nincs hova tovább...
- Milyen szakértő itt valaki. - fintorgok egyet a megjegyzésére a férfiakat illetően, ha tényleg képtelen lennék a szexen kívül másra koncentrálni, akkor róla is másabb jellegű képek készültek volna, de mivel nem így van... áh, mindegy bármit is mondani, úgy sem látná be, hogy tévedett.
- Nagyobbnak nem, maximum öregebbnek. És ha már a nevedet nem tudom, kell valami becenév, amin szólíthatlak. Erre legalább hallgatsz, de ha van jobb ötleted... - töpszlinek mégsem hívhatom, ha már lány létére egészen magasra nőtt!
Farkasszemet nézünk, a füzet felett viaskodva némán, miközben lassan közelíteni kezdek felé, és meg is lesz az eredménye, végül csak ő lesz az, aki kihátrál kettőnk közül, még ha a tetoválásai rejtve is maradnak előttem.
- Hééé! Csak felkeltette a figyelmemet a tetoválásod. Ha fogdosni akartalak volna, akkor esés közben is minimum a fenekedbe kapaszkodtam volna, nem máshova. - kértem ki magamnak, de jó, vettem a lapot. Ha már kimászott az asztal alól, én maradtam továbbra is, legalább végre nyugodtan végiglapozgathattam a füzetet, néha egy-egy szóval kommentálva a dolgot, vagy azt, hogy melyik épületet választotta épp, így legalább ő is tudhatta, hogy melyik képnél járok éppen, egészen addig, amíg a végére nem értem, és gyorsan végigpörgettem az üres lapokat, hátha... Van, aki szeret össze-vissza haladni a lapokon, az meg szinte biztos, hogy a füzet hátulja rejti mindig a nagy titkokat... nálam is ott vannak! Igaz, amikor megláttam azt, hogy ez a mappa mit rejt az utolsó lapon, na, ott végképp elállt a szavam. Ez mégis... az egy, hogy én készítettem néhány vázlatot róla, miután hazament, de ő miért próbált meg engem lerajzolni, ha ennyire utál?
Végül aztán anélkül zárom be a rajztömböt, hogy bármi megjegyzést tennék arra a bizonyos képre, még az asztal alól is kimászok, befejezve a gyerekes viselkedést.
- Sajnálom, és parancsolj. Egész ügyesen rajzolsz.- nyújtom végül át neki, majd leporolva a nadrágomat neki is látok, hogy amíg ő összekapkodja a táskája tartalmát (mert úgy is annyira sietve akart távozni) addig én kicsit rendet rakjak. A szanaszét repült ecsetek, meg a többi, ugyebár...

■ ■  nyelves  ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Márc. 25, 2018 8:05 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

- Nem ismersz, de máris ilyeneket állítasz. Igazán lenyűgöző. - természetesen nem tartottam annak. Egyáltalán honnan van mersze ahhoz, hogy ezt állítsa rólam, amikor megbecsülöm mások művészetét is. Ő nem kérdezett meg, hogy lerajzolhat-e, én pedig kérdezés nélkül pusztítottam el. Így is egy másik még életben maradt, örüljön annak. Azon még van mit finomítania. Nyersessége meg hidegen hagy, ezt pedig könnyedén leolvashatja az arcomról is. Régóta nem törődőm már ilyennel és egyébként is, én se a kedveségemről vagyok híres.
Egyáltalán szokott látogatója lenni, megfordul itt bárki is? Miből él? A munkái tényleg lenyűgözőek, de attól még annyira kihalt és nem is biztonságos környék. Ezt még én is levágtam, pedig nem élek itt régóta. Így nehezen tudom elhinni, hogy kifinomult úriemberek betennék ide a lábukat. Talán pont ez volt a célja? Az, hogy senki se akarjon idejönni?
Nem hittem volna azt, hogy ma még asztal alá fogok bújni, mint kicsiként tettem. Nem hittem volna, hogy nem próbálom meg megtaposni a kilogó testrészeit és inkább finomabb módszerrel akarom majd megszerezni a füzetemet, miután a földre kerültünk mind a ketten. – Tudni akarod? – buknak ki a szavai ajkaimon döbbentem. – Nem tartozom neked semmivel se, másrészt meg mit érdekel téged, hogy évek múlva hol tartok? Nem akarok a pártfogoltad lenni. Te tényleg azt hitted, hogy ezért jöttem? – hadarom el a dolgokat, mert eléggé őrülten hangzik. Főleg, ha azt nézzük, hogy nem szeretek festeni. Az túlzottan is távol állt mindig is tőlem. Másabb technikákkal sokkal inkább kifejezőbb tudok lenni, ahogyan a vázlatfüzetem is mutatja.
Nem felelek a fintorgására, pedig azt kívánnám, hogy bár ennyi szakértelmem se lenne. Bár ne kellene rettegnem ennyire az emberektől, a férfiaktól. Ne éreznék minden egyes szerelminovella miatt hányingert, vagy az andalgó pároktól, de akár nem is muszáj annyira messzire menni. Elég csak megnézni azt a házat, ahol lakom. Néha már az is túl sok, amit ők nyomatnak, pedig mérget vennék venni, hogy Jerry előttem már kezd egyre inkább óvatosabbá válni, mintha csak félne attól, hogy egyszer túlzottan kiakadok az enyelgésüktől.
- Nem vágyom becenevekre, mert azt feltételezné, hogy barátok vagyunk és mi határozottan nem vagyunk azok. A nevemhez meg semmi közöd. – morrantam fel továbbra se kedvesen. Engem ne becézgessen senki se, pláne ne ő, mert a végén bemutathatja, hogy milyen vérrel festeni, ha véletlen megmasszírozom az orrát, mert tovább bosszant.
- Akkor megnézhetted volna magad! És egyébként is, ne érdekeljenek a tetoválások. Ha mutogatni akartam volna őket, akkor nem viselnék kabátot! – morogtam tovább, mint egy dühöngő kutya, de valójában csak a frászt hozta rám. Eszembe jutott, hogy milyen érzés volt, amikor lefogták a csuklómnál fogva a kezeimet. Rettegtem, ártatlan érintés, mégis mintha halálos sebzést okozna vele, mert a múltamra emlékeztet. Pár méterre végül az asztaltól megállta és csak felhúztam a térdemet védekezően. Legalább ha rúgni kell….
Amikor viszont neki lát a kommentálásnak, akkor sóhajtok egyet lemondóan, hiszen sokat nem tehetek ellene, így csak végighallgatom, de túl sok szót nem fog tudni kihúzni belőlem továbbra se. Nem tartozik rá a művészetem, meg úgy semmi se, ami velem kapcsolatos.  Aztán pillanatok alatt beáll a csend, akkor nézek csak fel remélve, hogy végre abbahagyta a füzetem tanulmányozását, de aztán meglátom, hogy még nem. Nagyot nyelek, majd inkább elpillantok, mintha csak nem vettem volna észre, hogy mi miatt akadtak a torkán a szavak. Legalább rövid időre befogta és nem bosszant.
- Sajnálod? Ezt még el is kellene hinnem és kösz. – rántom ki a kezéből a füzetemet, hogy utána felálljak és a táskámba elkezdjem visszaszórni a dolgaimat. – Minden látogatóddal ennyire előzékeny vagy? Átkutatod a cuccaikat? – kérdeztem meg még mindig sértetten, miközben próbáltam megtalálni minden dolgot, amit ma magammal hoztam, aztán egyszer csak dörgött egy hatalmasat, amibe nem csak az ablakok remegtek bele, hanem még én is ijedtem rezdültem össze egy kisebb nyikkanás közben. Sietve pillantottam körbe, mintha attól tartanék mindjárt ránk omlik a ház, de valójában pár másodperc erejéig nem a műhelyét láttam, hanem teljesen másabb helyet. Kezem megremegett, majd idegesen túrtam a hajamba, hogy utána minél gyorsabb pakolásra sarkaljam magam is. Még akkor is, ha egyre inkább úgy festett, hogy bárhol biztonságosabb lehet, mintsem kint ilyen ítéletidőben az utcákon.

■ ■  credit

avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Márc. 25, 2018 10:21 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Állítok másokat is, csak nem feltétlenül mondom ki őket hangosan. De ha sejtésem nem csal, ezt te is elmondhatod magadról. - nem akadok fenn különösebben a szavain, mindenki von le következtetéseket a másik viselkedése alapján, aztán vagy igaz, vagy csak előttünk viselkednek úgy, hogy ilyesmiket feltételezzünk. Én sem szoktam asztal alá bujkálni másokkal, sőt, mások táskájának tartalmát sem szokásom közszemlére tenni, az ő viselkedése váltotta ki belőlem ezeket.
A kérdésére csak hümmögve bólintok egyet, amikor pedig már mondja is a magáét egy pillanattal később, és sokkal paprikásabban, csak fáradtan sóhajtok egyet erre a fene nagy ellenséges viselkedésére.
- Úgy nézek ki szerinted, mint aki pártfogoltakkal akar bajlódni? Ha mégis ilyenre adnám a fejem, ahhoz előbb egy bizonyos szintet meg kéne ütni. - reagálok vissza, mert még maga a gondolat is abszurd, arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy ügyes, de ennyire azért nem vágom hanyatt magam a rajzaitól, hogy egyből ilyen ötletekkel álljak elő. Jó, hogy nem már egyből a kezét is kérjem meg mellé!
- Honnan tudod, hogy nem csak a feltörekvő konkurenciára vagyok kíváncsi? - teszem hozzá, mielőtt annyira elszállna magától, és a figyelmemet inkább a füzetnek igyekszem szentelni, még ha nagyon nem tudok haladni a lánytól egyelőre.
- Badarság!  Mert pont úgy nézünk ki, mint ha barátok lennénk? Másrészt, ha Mademoiselle Mufurcnak hívnálak, vagy akár Pukkancs kisasszonynak, kétlem, hogy bárki annak hinne minket. - szinte már tapintható ez a fene nagy szeretet ami kettőnk közül árad, hülye az, aki ezt félreértené.
Jön az újabb grimasz a harcias megnyilvánulására, miközben hálát adok az égnek, hogy ó én szegény, csak a derekát mertem átkarolni esés közben, hogy ne az asztalt fejelje le. Bár lassan már azt is kezdem bánni, lehet, hogy ha koppan egy embereset, legalább visszazökkennének odabent a fogaskerekek a helyükre, mert most valami nagyon nem klappol odabent. Nem mint ha az én bajom lenne igazából, pusztán észrevétel.
De végre van pár perc nyugtom, én pedig gyermeki lelkesedéssel - no meg szakértői szemmel - vetem bele magam a füzet lapozgatásába, mígnem megtalálom azt a bizonyosat... akkor ezért akadt volna ki annyira azon, hogy én is készítettem róla képet? Mert az ő rajzai közül is ott lapul egy rólam?
- Akkor ne hidd el. - forgatom a szemeimet, nem vagyok hittérítő, hogy nekiálljak győzködni, hogy tényleg így van. Ha elhiszi, elhiszi, ha nem, akkor így járt. Én attól nem fogok álmatlanul forgolódni éjszaka... vagyis ha fogok, akkor se emiatt.
- Nem, a többséget be sem engedem, érezd magad megtiszteltetve. - vetem oda szárazon, miközben a szétszórt ecseteket gyűjtögetem a földről, hogy aztán egy üres befőttesüvegben landoljanak a többi mellett. Ő meg pakoljon, aztán hadd menjen, ha annyira azt akarja, igaz, amikor dörgött egyet az ég, csak az ég felé emeltem a tekintetem. A hatalmas üvegablakokon keresztül szinte feketének tűnt az ég a felhőktől, és mint ha az eső is jobban rákezdett volna, mióta felébredtem. Az igazat megvallva, nem igazán figyeltem így, hogy látogatóm volt.
- Neked nincs dejà vu érzésed? Úgy tűnik, amikor az útjaink keresztezik egymást, még az idő is borúsabbra fordul. - vagy gyászol, ha kevésbé finoman akarnám kifejezni magam. Lehet, hogy mások féltek, vagy idegenkedtek a vihartól, de az igazat megvallva, én szerettem őket. Még akkor is, ha életem minden nagy fordulópontjánál hasonló volt az időjárás. Persze nem feltételezem azt, hogy minden viharnál valami sorsdöntő fog történni, ahogy ettől a találkozástól sem várok semmit, pusztán észrevétel.
- Feltételezem, ezt is sértésnek fogod venni, vagy valami hátsó szándékot akarsz neki tulajdonítani, de mindettől függetlenül azért felajánlom: ha szeretnéd megvárni inkább a vihar végét, mintsem szarrá ázni, maradj nyugodtan. Már persze amíg nem zavarsz a munkában. - nézek felé, miközben az asztalon állok neki rendezgetni a festékes tubusokat, készülődve a munkához.

■ ■  nyelves  ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Márc. 25, 2018 10:51 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

- Én legalább nem bélyegeztelek meg hangosan semmi hasonlóval, de igazából azt hiszel, amit akarsz. Semmi közünk egymáshoz. – fontam össze a karomat, mert ez volt az igazság. Nem volt közünk egymáshoz, de biztosan ha megkérdezném Mr. Hozadékot, akkor ő még erre az ellenséges viselkedésre is azt mondaná, hogy haladás, hiszen megmaradtam egy légtérben egy férfival. Orvosok és a hülyeségeik, egyáltalán minek jut eszembe? Nem akarok rá se gondolni, be se kellett volna avatnom még ennyire se a dolgokba, mert nem áltatom magam azzal, hogy ne próbált volna meg utána járni a dolgoknak…
- És akkor ki a beképzelt. Kész szerencse, hogy nem érdekel a festészet és soha nem is vonzott, így legalább nem kell attól tartanom, hogy én lennék a balszerencsés áldozat, akinek el kéne viselnie. – grimaszolok is mellé. Én ne tenném meg? Ha már annyira megesszük egymást, akkor azt csináljuk rendesen. Tudok ám én is sértegetni. Főleg, hogy még azt se tudja, hogy én mit alkotok, vagyis miként és máris azt mondja, hogy nem vagyok elég jó. Dugja fel az ecseteit pontosan oda, legalább menne a stílusához!
- Akkor rossz helyen kutakodsz, mert nem vagyok festő és soha nem is leszek. – mondom komolyan, talán kicsit úgy, mintha sértésnek is venném, hogy festőnek mer hinni. Tényleg akkorát még nem fordult a világ, hogy én ecsetet vegyek ilyen téren a kezembe és alkossak. Nem, és szerintem soha nem is fog ekkora hatással lenni rám senki se.
- Mufurc és Pukkancs? Komolyan, ez a legjobb amit tudsz mondani? Mintha valami gyerekmesébe csöppentem volna. És egyébként meg egyik se vagyok, arról meg te tehetsz, ha ezt váltod ki belőlem! – vágtam még ezt a is a fejéhez, mielőtt azt mondanám, hogy legtöbb esetben mindenkivel ilyen vagyok. Nem tartozik rá, se a helyzethez. Hadd higgye azt, hogy ő van ilyen hatással rám, akkor talán végre leszáll rólam és elfelejtjük egymást.
- Most se te engedtél be. – dobom be szinte a táskámba a ceruzakészletemet. Jobb, ha meg se vizsgálja, hogy miféle dolog, mert egészen hasonló a festészethez, mert akvarell. Ez az egyetlen ilyen felszerelésem, amúgy mindig másabb dolgokkal alkottam, de ezt az egyet túlzottan szerettem. Talán amiatt, hogy ceruzaként is remekül funkcionált, de ha akartam, akkor még érdekesebbé tehettem egy kis vízzel az egészet.
- Vagy talán csak minket utánoz, de nem hiszem, hogy direkt lenne. – legalábbis nagyon reméltem, hiszen kilépni féltem, bent maradni szintén féltem, de mintha tényleg állandóan be akarna zárni hozzá az időjárás. Miért teszi? Semmi közös nincs bennünk, maximum annyi, hogy mind a ketten annyira elragadóak tudunk lenni és kedvesek, meg persze az, hogy titkokat hordozunk.
- Milyen nagylelkű vagy, mert akkor mi lesz? Netán kivágsz, mint macskát szarni? – horkanok fel, majd levágom magam a kanapéra és kibújok az elázott kabátomból, hiszen a hempergés nem tett jót. Sietve igazítom meg a fekete hosszúujjú felsőmet, hogy amilyen gyorsan lehet elfedjem a tetoválásaimat. – Minek ajánlod fel megint, hogy maradjak, ha úgyis csak idegesítelek? Netán a szeplők helyét akarod jobban megnézni? Vigyázz, nehogy valami véletlen kiszúrja akkor a szemeidet. – csak a mihez tartás véget, hiszen talán képes lennék rá, talán nem. Vak művészként biztosan nagyobb sikere lenne, mint most lehet. – Mi a ne… - de végül elharapom a szót és úgy mindent. Nem akarom tudni, hogy mi a neve, nem is kell. Annál jobb minél kevesebbet tudom. Majd a lábaimat feldobom az előttem lévő asztalra, miközben a táskám mellettem pihen és az se érdekel, ha beszól, hogy vegyem le a lábamat, mert meg se moccanok. Csak átkozom az eget, amiért megint ilyen remek időjárást varázsolt ma reggelre. Meg azt is, hogy pont itthon kellett lennie, amikor jöttem.

■ ■  credit

avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Márc. 26, 2018 7:41 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Ááá, dehogy!- maximum nem ennyire nyíltan mint én, de attól mentek ám a burkolt utalgatások engem illetően is.
- Nem beképzelt, hanem realista, a kettő nem ugyanaz. Ha pedig így állsz hozzá, akkor nincs is min csodálkozni, ezek után ha érdekelne, akkor se fogadnálak magam mellé. - vontam fel a szemöldököm, így jár az, aki úgy becsmérel, hogy nem is ismer, akár engem, akár a munkámat, vagy azt a művészeti ágat, ami oly közel áll a szívemhez.
- Azt valahogy egyből sejtettem. - jegyzem meg szárazon, mondhatnám, hogy ahhoz, hogy az lehessen, hiányzik belőle valami, de hogy mi, abban magam sem vagyok biztos - megtartom hát a véleményemet magamnak. Másrészről meg, így is van elég nagy konkurencia, így a legkevésbé sem bánom, ha nem akarja minden jöttment egyből festőnek hinni magát.
- Mert ha elkönyvellek hisztis picsának, az inkább nyeri el a tetszésedet? Vagy a Pulykatojás? - utalok a szeplős ábrázatára, mert ha látott már ilyesmit, tudhatja, hogy azt is hasonló kis foltok tarkítják - Egyik sem vagy? Én váltom ki belőled? Hát ez roppant bájos! - érezheti is a szavaimból áradó iróniát, mert igaz, nem ismerem különösebben, sőt, mások előtt sem láttam, hogyan viselkedik, de van egy olyan érzésem, hogy velük sem sokkal kedvesebben. Legalábbis a többséggel.
- Hogy is felejthettem el! Zárat kell cserélnem. - jegyzem meg cinikusan, vagy esténként lefekvés előtt valami bútort odatolni az ajtó elő, esetleg kiékelni, hogy az ilyen kis szarkák, mint ők, ne tudjanak csak úgy betörni hozzám. Mondanám, hogy akkor meg jó eséllyel az ablakon mászna be, de felmerül a kérdés, mégis, mi a fenét akarna innen?
- Direkt, mi? Megláttam, hogy itt vagy a nappalimban, gyorsan rendeltem egy felhőszakadást az utcába. - mert pont így megy. Magam is tisztában vagyok vele, hogy véletlen, de attól még valahol mulatságos.
Csak kíváncsian figyelem, hogyan puffog tovább az ajánlatom hallatán, mint ha a háta közepére sem kívánná, közben meg már tanyát is ver a kanapémon, kissé talán túlságosan is otthonosan érezve magát. Én aztán nem fogok rászólni, már csak azért se, mert jómagam is szeretek hasonlóképp pihenni, ha úgy adja a dolgom.
- Azért, mert olyan szar idő van kint, hogy ha lenne is macskám, még szarni sem vágnám ki ilyen időben. Nem hogy egy embertársamat. - igaz, van az a kategória, akinek a szűrét még így is előbb kiraknám mint a macskáét, de azt most inkább hagyjuk.
- Ami pedig a szeplők helyét illeti, azt már megnéztem magamnak, amíg az asztal alatt szemeztünk egymással. - teszem hozzá végtelen nyugalommal, csak hogy legyen min bosszankodnia a következő percekben. Ami pedig a kiszúrt szemet illeti, mást nem farsangkor poénból kalóznak öltöznék, a fél láb meg a fél szem legalább meglenne hozzá, már csak egy kampókéz hiányozna! De én addig is helyet foglalok az egyik félbehagyott kép előtt, majd a palettáért nyúlva nekilátok, hogy kikeverjem a szükséges színeket.
Egész jó csendben telik a következő néhány perc, csak az esőcseppek kopogása hallatszik az ablakokon, ám amikor meghallom a lány hangját, a félbemaradt kérdéssel, csak kérdő tekintettel nézek hátra a vállamon felé, hogy mit akart? Végigmondja, vagy nem érdekes? Mert akkor folytatom a munkát.

■ ■  nyelves  ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
153
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Márc. 26, 2018 8:46 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Mintha tényleg érdekelne az, hogy a szárnysegédje legyek. Még ha könyörögne, akkor se tenném meg. Inkább vágnám hozzá bármelyik ecsetet, mintsem én festeni kezdjek. Szép és jó, de nem az én világom, ezért se értem, hogy az ő munkássága miért fogott meg és miért volt képes idevonzani. Talán az, hogyan a színekkel játszik és az ábrázolás módja tehet róla, mert azért teljesen hagyományosnak se mondanám.
- Mekkora egy tahó vagy! – csattan egyből a válaszom pontosan annyira kedvesen, mint várható, miután újabb neveket akar rám aggatni. Nem vagyok annyira szeplős, ha meg nem tetszik neki, akkor ne nézze. Hisztis se vagyok, csak utálom a férfiakat. Nem értem, hogy hol itt a gond. Nem kellett volna itthon lennie, akkor én nyugodtan kibámészkodtam volna magam és maximum csak abból sejtette volna, hogy itt járt valaki, mert eltűnt volna a rólam készült képe.
- Még a végén magad se jutnál be, vagy csak felkeltenéd a környéken élők figyelmét, hogy milyen kincseket őrizhetsz. – válaszoltam igazán bájosan és elragadóan a cinikus megjegyzésére miszerint zárat kellene cserélnie. Nem hiszem el, hogy azt hiszi vissza akarnék még ide jönni. Eszem ágában sincs. Igaz legutóbb se terveztem és most mégis itt ragadtam.
- Sose lehet tudni, hogy milyen fohászokat mormol el valaki és talán kivételesen teljesült a kívánságod. – mondom ironikusan az egészet, mert én se gondolom komolyan. Tényleg nem. Aztán pedig el kell döntenem, hogy mi is a jobb. Itt bent lenni vagy egy monszunba kimenni. Tudom, ez még nem akkora vihar, de számomra túlzottan is a múltamra emlékeztetett. Itt legalább van lámpa, ez már plusz előny, meg egyébként is, így befuccsolt a mai tervem is, mert nem gubbaszthatok még ennél is romosabbnak tetsző házban, miközben villámlik, mennydörög és sötét is van. Így hogy rajzoljon az ember? Sehogy.
- Biztosan akadna olyan, akit akkor is kiraknál. – nem tudom, hogy miért mondom. Talán csak azért, mert pontosan tudom, hogy mindig akadnak kivételek. Én is lennék olyan, akit kiállítanék és még azt se bánnám, ha a villám belecsapna. Na, ilyen az apám és a férfitársadalom nagyja, aki nem fogta fel még a nem szócska lényegét és jelentését. Drasztikus és kegyetlen, mi? Talán egy őrült és kegyetlen személy bújt meg a felszín alatt, akiről még én se tudtam.
- Direkt csinálod? Direkt táncolsz az idegeimen, vagy csak ennyire halagyú vagy és nem fogod fel, hogy nem akarom, hogy megnézz, hogy lerajzolj vagy bármi? – teszem fel a kérdést, de van egy sejtésem, hogy választ nem fogok kapni rá. Remek, legalább megkínálhatna kávéval, akkor legalább nem tartanám teljesen taplógombának, vagy tahónak, de inkább én is ülök, amíg majdnem ki nem csúszik egy kérdés, de aztán meggondolom magam. Ő hátra pillanat, mire megforgatom a szemeimet, ha értette, akkor feleljen, ha azt reméli megismétlen, vagy befejezem akkor nagyon is téved. Csak sóhajtok egyet, majd előszedem a rajzfüzetemet, hogy valamivel lefoglaljam magam. EL is kezdem a helyet megörökíteni. Nem pompájában, inkább talán még kicsit rontva a jelenlegi állapoton. Majd végül egy papírt cetlit letépek, hogy mint általános iskolában volt szokás összegyűrve neki dobjam. Persze, hogy tartalmazott üzenetet.
„Szomjas vagyok és mi a neved?”
Teljesen bunkónak ne is gondoljon már és díjazza, hogy inkább kiszolgáltatom magam, mintsem feltúrom a lakását még inkább.

■ ■  credit

avatar
● ● Posztok száma :
229
● ● Reag szám :
209
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Ajánlott tartalom

JP mûterme
Second Chance frpg
1 / 11 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-