JP mûterme - Page 7
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 12:05 pm ✥

✥ Yesterday at 10:26 pm ✥

✥ Yesterday at 8:26 pm ✥

✥ Yesterday at 12:53 pm ✥

✥ Yesterday at 9:32 am ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 9:17 pm ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 8:25 pm ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 6:33 pm ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 2:57 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 7:00 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

First topic message reminder :

Forrás: google


Forrás: google


Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Csüt. Júl. 12, 2018 7:54 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

Athena && JP

A szemforgatására is tudnék mivel visszavágni, de inkább erőt veszek magamon és lakatot teszek a nyelvemre, mielőtt átesnék a csipkelődéssel a ló túloldalára, aztán elvenném a kedvét a maradástól. Mondjuk ha tudnám, hogy később ő se fog engem kímélni, lehet, hogy meggondolnám én is magam, ellenben amikor látom rajta, hogy valamit mondani készül, akkor egy pillanatra én is megállok, hogy érdeklődő tekintettel hallgassam. Sejtem, hogy valami komoly dologról lesz szó, a komolytalan hülyeségek meg a szemtelenkedés olyan természetesen mennek neki, mint a levegővétel.
- A francba. Akkor úgy tűnik még se vagyok olyan jó színész, mint eddig hittem. - sóhajtottam tettetett csalódottsággal, miközben Athena után indultam, ha már olyan sietős trappolt a taxik felé - Másrészt meg büszke lehetsz a teljesítményedre, van olyan ismerősöm akik több év ismeretség után sem ismert "ennyire". Idővel majd lesz még jobb is. - úgy is akadnak még dolgok az életemben, amikről előbb vagy utóbb beszélnünk kell, de majd szépen, apránként... Máskor. És bár múltkor a terápiás felbukkanásom előtt azt hittem, hogy az lesz a nagy pillanat, hogy én is megosszam vele az életem történetét, ha már mindig azt kapom, hogy semmit sem mondok - az élet másképp fűzte a szálakat.
- Athena, a múltadat ismerve inkább azon lennék meglepve, ha túlzottan is könnyedén vennéd az újdonságokat. - mosolyodtam el biztatóan, hisz természetes és valahol érthető, hogy ilyen múlttal a háta mögött fél. Akár az újdonságoktól, akár a magával cipelt terhektől, vagy bármi mástól, de tudomásul vettem, hogy ilyen, ezzel együtt kell elfogadni. Meg a macskájával...


- Ilyen téren nem muszáj, jó érzés amikor bókolnak az embernek. Még ha nem is direktben, csak ilyen közvetett módon. Vagy nem így gondolod? - kérdezek vissza, miközben elővarázsolom azt a kendőt a zsebemből, legalább addig is szóval tartom a leányzót, amíg gyorsan bedobálom a cuccokat a lakásba. Utána azonban már sietek is vissza, egyrészt, mert érzem a hangján a pánikot - és valahol nem is tudom, hogy inkább szomorú, meglepő, vagy félelmetes, hogy egy ilyen egyszerű, ártatlan tett is ilyen rettegést vált ki belőle? Másrészt pedig az én oldalamat is furdalja a kíváncsiság, hogy vajon mit szól a meglepetéshez, ha meglátja? Ami igaz, anyagilag nem nagy ráfordítás, időben és ötletelésben azonban annál több, hogyan lehetne a lehető legjobban kialakítani, hogy az elnyerje a tetszését?
Szerencsére gond nélkül eljutunk a székig, és az arcára kiülő érzések is beszédesebbek minden szónál, őszintébb visszajelzést nem is kaphattam volna az elmúlt néhány napom munkájáról.
- Túlszárnyalni csak nyugodtan. Túrni azért ne túrj ki a saját házamból, ha kérhetem... - feleltem komolyan, mert előbbi a legkevésbé sem zavarna, sőt... még büszke is lennék rá, hogy ilyen sokra vitte! De a saját kis menedékemet azért nem adom úgy, hogy én nem maradhatok!
- Jól van, ahogy gondolod. Akkor még egy vázát kerítek a virágaidnak majd, a többi meg rád van bízva. - gondolkoztam hangosan, miközben a csókot követően továbbra is öleltem. Nekem kimondottan kényelmes és kellemes volt most így, így ha nem akar kibújni a karjaim közül, én sem sietek különösebben. Ami meg a virágokat illeti, ha szeretné, akkor úgy is hazaviheti őket magával, de ha már úgy volt, hogy ma itt alszik, kár lenne, ha elhervadnának addig.
- Kaphatsz azt is, ha már úgy is én ajánlottam fel, de... - de igazából most gondoltam csak bele igazán abba, hogy mivel is járna az, ha tényleg bármikor szabadon jönne-menne a házamban Athena. Tudom, ideje lenne már a lábamról is szót ejteni, inkább én hozzam fel, mintsem véletlenül bukjon ki, de valahogy most nem akarom az én nyomorommal megölni a hangulatot. Furcsa érzés lesz a tudat, hogy valakinek ilyen szabad bejárást engedek az életembe, hogy ha akarna, szabadon kíváncsiskodhatna a házamban, de... igazából amilyen félelmetes dolog, annyira furcsán kellemes is, valakinek ilyen bizalmat szavazni.
- De meg kell ígérned, hogy nem gyújtod fel, forgatod fel nagyon, rendezel házibulit amíg távol vagyok, engeded a macskádat az ágyamba, meg a többi hasonló. Csak ésszerűen. -  vigyorodtam el a végére, amikor pedig a fiókra terelődik a szó, ezúttal én forgatom a szemeimet, mint aki fél bevallani az igazat.
- Hát az úgy volt, hogy lefoglalt a pakolás meg az átrendezés... - kezdtem bele, miközben a tekintetem az ő rezzenéseit pásztázza, és egy pillanatra már szinte el is hiszem, hogy tényleg valódi az a csalódottság ami az arcvonásaira ül ki... A sunyi fajtáját, hogy csak blöfföl, ráadásul színészkedésben sem rossz!
- Nem, jól olvastál. Gondoltam, ha már ennyire hasonló a hobbink, miért ne űzhetnénk együtt ezt is? - lehet, hogy egy terem két sarkában alkotni, néma csendben, nem olyan látványos, mint egy képet rajzolni egyszerre, közösen, de azért ennek is megvan a maga hangulata, ha épp kevésbé van beszédes kedvében az ember. Ráadásul neki ott a suli, nekem itt a megrendelések... Ha több időt töltünk együtt, arra sem árt időt szakítani a napirendünkben.
- Meg persze annak is örülnék, ha több időt töltenénk együtt. - tettem még hozzá, mielőtt újabb csók következett volna, hisz hülye lettem volna nem hagyni, pláne, ha magától kezdeményez, pláne azok után, hogy eleinte mennyire idegenkedett pusztán az érintésemtől is! Most meg itt tartunk. Ám amikor utána sietve hámozza le magáról a karjaimat, képtelen vagyok megállni nevetés nélkül.
- Ez aztán nagyon romantikusra sikeredett, Mufurc... - csóváltam a fejemet, miközben néztem, hogyan sprintel a fürdő felé. Addig az egyik kellékes szekrényből vadásztam egy, a virágokhoz illő vázát, hogy a konyhából vizet szerezve aztán odaállítsam az asztalára ezt is, mielőtt megfeledkeznénk róla. Mi van még? Kulcs, azt se felejtsem...
- Örülök, hogy tetszettek, de igazából több nem nagyon lesz mára, legalábbis ilyen tervezett. Ha van kedved, főzhetünk együtt is valamit, bevásároltam hozzá, de akár sétálhatunk is, útba ejtve valami kajáldát... Kísérjelek ki a rakpartra a feltörekvő művészekhez, aztán vacsorára menjek vissza érted? - szemtelenkedtem én is egy sort vele, mert nem ám csak neki szabad.
- Mit szólsz ahhoz, hogy maradunk pár órát itthon, aztán majd délután körbenézünk a városban? Olyankor úgy is szebbek a fények, meg nagyobb az élet. - ajánlottam fel, hisz az sem árt, ha pihen egy kicsit, holnap hogy fogja bírni a pakolást? Addig meg kerítek neki egy pótkulcsot, meg azt a fiók-problémát is megoldjuk.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Csüt. Júl. 12, 2018 8:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

PJ && Athena

Sok dolog kavargott még a fejemben, de mégse mondtam már semmit se mielőtt a taxiba ültünk volna. Reméltem, hogy tényleg lesz még ennél jobb is. Nem csak a tettekre gondoltam, hanem arra is, hogy egyszer úgy fogom érezni, hogy igazán ismerem őt. Szeretném, ha egyszer eljönne az a pillanat is, amikor beavatna a múltjába, a gondolataiba még inkább. Lehet akkor én is kevésbé aggódnék, hogy netán meggondolta magát és rájött, hogy ez nem fog neki menni. Ha nem is mondtuk ki a korunkat, szerintem mind a ketten tisztában voltunk a pontos évszámokkal, még ha mind a ketten máshonnan is szereztük az információinkat. S akkor csapjuk mellé, hogy a bénaságaim és félelmeim is mellé jönnek. Kész főnyeremény vagyok, nem? Szerintem bármelyik bögyöst megnyerhetné magának a suliban is, akik még jobban is ebben az egészben… Valahogy ezek a gondolatok nem tudtak soha felvidítani és próbáltam inkább arra gondolni, hogy neki nem azok kellenek, hanem tényleg én, hiszen különben nem lenne itt, nem lenne a rókám, vagy nem lenne most virágom.
- De, azt hiszem tényleg remek érzés. – mosolyodtam el félszegen, hiszen nekem ez is új volt és még igazán én se tudtam, hogy pontosan mit érzek jelenleg. Túlzottan is intenzíven hatott rám minden apróság, a kedvesség és figyelmesség, amivel megajándékozott per pillanat. Ennek köszönhetően pedig egyre több érzés kelt életre bennem is, ami csak még káoszosabbá változtatta a helyzetet a szívemben és a fejemben is, pedig azért ilyet elérni nem volt könnyű nálam. Neki viszont ez túlzottan is könnyedén ment.
Hamarosan pedig el is érkezik az újabb meglepetés, aminek köszönhetően az első pillanatokban még köpni és nyelni is elfelejtek, aztán sikerül kipréselnem pár szót magamból, mielőtt elsírnám magam. Nem tudom, hogy mennyire beszélhettem összefüggően, de nem is számít. Csak az, hogy volt egy saját kuckóm már itt is, pedig nem hittem volna, hogy valaha lesz ilyen, vagy csak még én se mertem bevallani azt, hogy vágyom valami hasonló dolgokra.
- Miért ne? Aztán befogadhatnálak. – gondolkoztam hangosan, de egyáltalán nem komolyan. S amennyire menekültem mindig a közelségétől, az ölelésétől, most pontosan annyira nem. Csak álltam ott, miközben őt fürkésztem és inkább azon érzésekre próbáltam összpontosítani, amelyek a közelében tartottak és amik a bennem lakozó démonok felé akartak keveredni, elhitetni velem azt, hogy ez mennyire is jó érzés és tényleg eme ölelő karok közé vágyódom valójában.
- Köszönöm és rendben, de holnap majd elviszem őket is, ha nem gond. – tettem hozzá, mert fogalmam sincs, hogy mik voltak a tervei, de én tudtam jól, hogy kivételesen őket holnap már szárításra fogom ítélni, ha eljutok a saját szobámig. Neki meg kamuzhatom azt, hogy remekül vannak a virágok és milyen csodásak még mindig. Nem kell tudnia, hogy ilyen hatást tett rám, hogy ennyire meg akarom őrizni az első kapott virágomat.
- De…? – pillantottam rá kérdőn, mert nem értettem, hogy hirtelen miért akadt meg. – Ne jöjjek gyakran, vagy váratlanul, vagy? – próbáltam segíteni neki, miközben kisebb rossz érzés fogott el, mert ha inkább meggondolta magát, akkor mondja azt. Nem fogok belehalni a kulcs dologba. Még akkor se, ha túlzottan is jó érzés volt, hogy netán kapnék egyet, hiszen annak köszönhetően azt hiszem még inkább idetartoznék és az azt jelentené, hogy meg akarja osztani velem ezt az egészet, amit rejt az ajtó és ami a kulccsal járna. – Ha meggondoltad magad, akkor nincs gond, de tényleg… - hadartam a dolgokat, de addigra szólalt meg ő is, viszont hirtelen nem fogtam fel, hogy mit mond, így csak hadováltam össze-vissza. Esélyesen újra hülyét csinálva magamból.
- Pont házubulikról vagyok híres, nem lehet, hogy hirtelen valakivel keversz? Másrészt meg eddig se gyújtottam fel semmit se. Ami meg a macskát illeti. Nos, per pillanat nincs itt és nem is hiszem, hogy holnap költöznék be ide, ergo nem is hoznám magammal őt, amikor átjövök. – feleltem végül, mikor rájöttem, hogy mit is mondott. Egyébként is, az az ő harcuk lesz, hogy bír-e két kandúr meglenni egy helyen. Nagyon reméltem, hogy igen, de ez is szerintem még hónapok, mire egyáltalán ilyentől kellene tartani, vagy ki tudja. Én már nem tudok semmit se és nem is akarok találgatásokba kezdeni, hiszen a csók is egyre inkább kezdett természetessé válni és egyre kevésbé tartottam attól, amit  éreztem olyankor.  
Nehéz volt megállnom, hogy ne nevesem el magam, de végül mégis csak elmosolyodtam, amikor magyarázkodni kezdene. Ennyire könnyedén sikerült volna szamarat fognom kötél nélkül? Úgy néz ki, hogy annyira rosszul nem is megy ez nekem. Hmm…
- Hasonló és egyszer talán találkozni is fog a két világ egy műben. – mert szerintem szépen lehetne mixelni is őket, másrészt meg egyszer talán képes leszek igazán festeni is. De azt hiszem, hogy erre is ő fog tudni majd rávenni, hogy jobban elmerüljek idővel az ő világában ilyen téren, hiszen részben ennek köszönhetően keveredtem ide másodjára is. Amiatt, hogy a képeiben láttam valamit, a festészetében…
- Én is örülnék… - vallottam be kicsit pirospozsgásan, de végül inkább jött a csók, majd pedig a menekülés, mert hát a természet még mindig nagyúr tud lenni. Nem csak a vadvilágban, hanem az embereknél is. Nagyon kellett már és képtelen lettem volna tovább tartani.
- Ugyan, ha túlzottan romantikusra sikeredett volna a pillanat, akkor azt még szerintem te is furcsállnád, nem? Így sokkal inkább olyan, mint mi… - kiabáltam még vissza, mielőtt bevágtam volna magam mögött az ajtót. Utána pedig pár perc nyugalom telepedett rám. Próbáltam rendezni közben a gondolataimat, ugyanakkor már vártam azt a pillanatos is, hogy újra egy légtérben legyünk.
- Ilyen könnyedén máris másokra bíznál, vagy itt már nem félsz a Rómeóktól? – hecceltem őt, ha már elméletben annyira könnyedén kint hagyná a rakparton a feltörekbő művészekkel. Egyébként is, én inkább vele szeretnék jelenleg lenni, nem pedig másokkal. Ezt meg szerintem ő is tudja, nem véletlen kértem azt, hogy ő jöjjön értem és tegye magát szabaddá.
- Jól hangzik, de akár ráérünk este is menni, hiszen kivilágítva gondolom még szebb lehet. – tettem hozzá, majd a cuccaimhoz léptem, hogy kinyissam a bőröndömet. Kiszedtem belőle a rókát, mielőtt még „megfulladna”, amit tőle kaptam sok-sok héttel korábban. – S mit is fogunk enni? Ugye nem lesz olyan szegényes, hogy csak sajtból áll? – pillantottam rá kérdőn, majd pedig kivettem egy meglepit a cuccaim közül. – Most rajtad a sor, hogy becsukd a szemed. – kérleltem őt, majd ha megtette, akkor ráadtam a kötényt, ha már úgyis olykor feljött ez a korkülönbség miatti dolog is. Tudom, vehettem volna értelmesebb dolgot is, de szerintem egyszerre vicces és igaz is. Mert tényleg túlzottan is értékes ember lett számomra, minden egyes nappal egyre jobban, csak sokáig tartott mire felismertem ezt. Közben persze meggyőződtem arról, hogy ne leskelődjön, majd pedig a kezét megfogtam és a hűtőmágnest a tenyerébe raktam, hogy utána ujjait ráhajtsam, ne lássa egyből. Végül felültem az asztalra, vagy a konyhapultra, ahol volt hely. – Kinyithatod a szemed. – s izgatottan vártam, hogy mit fog hozzászólni. Igazából a kötényt akkor használja, amikor akarja. Szerintem nem is teljesen csak konyhába való, de az is lehet, hogy két pillanat múlva máris inkább a szekrényben landol. Akkor jó ötletnek tűnt, főként a szövege miatt, de hamarosan úgyis kiderült, hogy neki mennyire is tetszett bármelyik meglepetés is…

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Júl. 14, 2018 6:21 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

Athena && JP

Azért valahol fura fricska az élettől, hogy a balesetem előtt mindegy volt, hogy kinek, milyen drága ajándékot vettem, valahogy feleannyi érzelemmel sem reagáltak rá, mint ahogy Athena tette ezzel a mostanival, ami szinte csak idő- és erőráfordítás volt. Ez pedig elgondolkoztató... ennyire nem ismertem volna azokat, akikkel életem nagy részét leéltem? Attól függetlenül, hogy akár egy házban éltünk és naponta láttuk egymást? Vagy Athena volt az, aki egy cseppnyi figyelmességet sem kapott korábban? Esetleg én voltam az, aki eddig rossz emberek társaságában töltötte az idejét, nem pedig olyan valakivel, akivel tényleg egy hullámhosszon vagyunk?
- Mint a macskádat? Milyen kedves tőled... - forgattam a szemeimet mosolyogva, mielőtt még komolytalanabbra véve a figurát, folytattam volna - Ezek szerint én is aludhatok veled minden este, naphosszat simogatnál, etetnél, szeretgetnél...? Ha ezen múlik, megtanulok dorombolni. - gondolkoztam hangosan, mert lehet, hogy idővel még el is jutnánk hasonló szintre, de egyelőre már azt is haladásként fogom fel, hogy most itt állunk, így egymást ölelve.
- Ahogy szeretnéd, te kaptad őket. - mondanám, hogy ha szeretné, lerajzolhatja, vagy akár az ablakon is kivághatja, azt tesz velük, amit szeretne. Bár tény, ha az utóbbiról lenne szó, esélyesen nem dobnám ki egyhamar a pénzt ilyesmire, de ettől függetlenül nem is nagyon tudok ilyesmit kinézni belőle azok után, mennyire örült neki.
- Mufurc... - szólaltam meg, ezúttal sokkal komolyabb hangnemet megütve, miután végighallgattam a megannyi félelmét meg védőbeszédét - Ne pörögd túl a témát, viccnek szántam. - jól láthatóan nem ment át számára a dolog, ha ennyire komolyan vette, de nem baj, valahol még ez is aranyos tőle.
- Akkor jössz, és olyan gyakran, amikor szeretnél. Nincs semmi de. - tisztázom egyúttal sokkal konkrétabban a dolgot, ha már kulcsot ajánlottam neki, és ő is mondta, hogy szeretné, akkor nem fogom hasonló feltételekkel gúzsba kötni a kezét. Olyan dolog úgy sincs az életemben, amiről ne tudhatna, maximum olyan, amiről még nem tud... de idővel szeretném, ha tudna. Másrészt meg, hátha egy kis bátorságot szed magára, vagy könnyebben veszi ezt az egészet, ha látja, hogy más is bizalmat szavaz neki.
- Azt de imádnám. Igazából az akvarell és a grafika keresztezéséből is szép dolgok születhetnek. - elég csak a vázlatfüzetébe firkált virágokra gondolni, ami néhány odafröccsent festékpacából születtek, tovább gondolva, vagy több időt ráfordítva sokkal komolyabb műveket is össze lehet hozni belőle. Majd idővel elválik, lesz-e nekünk is ilyenünk, vagy más téren ötvözzük a művészetek iránti rajongásunkat.
- Nagyszerű. Kezdésnek nem is kell más, a többi meg majd adja magát. - csak sodródni az árral, ahogy már említettük többször is. Kár is lenne mindent előre megtervezni, megölné a pillanat varázsát, arról nem is beszélve, hogy Athena mellett tervezni... elég nehéz, pláne, hogy sokszor egészen másképp reagál, mint arra az ember számítana. De pont ez a szép az egészben, hogy olyan kiszámíthatatlan az egész, és valamilyen szinten nekem is fel van adva a lecke, nem pedig csak az ölembe hullnak a babérok anélkül, hogy a kisujjamat is mozdítanám.
- Az biztos...! - csóváltam a fejemet, ahogy meghallom, mit kiabált vissza még a folyosó túlsó feléről, ahelyett azonban, hogy csendben vártam volna rá, inkább a konyha felé vettem az irányt, hogy az ajándékba vett virágokat vízbe állítsam. Igaza van, valószínűleg tényleg gyanakodnék, ha másképp kezdene viselkedni, és nem lenne tele minden találkozásunk hasonló suta, esetlen kis pillanatokkal, próbálkozásokkal.
- Nem féltem én eddig se tőlük. - na jó, talán egy kicsit, hisz valahol még mindig olyan hihetetlen volt számomra, hogy hozzá képest egy ilyen vénség mellett kötött ki, miközben az egyetemen hemzsegnek körülötte a korabeli srácok. Vajon mennyi időbe telne, hogy rájöjjön, nem mindegyik akkora idióta, mint amekkorának elsőre tűnik? Vagy akad köztük olyan, akivel jól kijön?
- De ettől függetlenül eszem ágában sincs ott hagyni téged. - teszem még hozzá, csak a biztonság kedvéért. Akkor már inkább keresnék valami nyugodtabb zugot a városban, ahonnan szép a kilátás, és rajzoljunk egymás mellett ücsörögve valamit.
- Szebb, de akkor meg a naplementéről maradunk le. - tettem szóvá, hisz lehet, hogy első hallásra kimondottan giccsesnek tűnhet, de azért vannak szép helyek, ahonnan érdemes látni. De ha nem most, majd máskor megnézzük, úgy is a miénk a világ összes ideje, és végre területileg sem csak az intézeten belül tervezhetünk.
- Ne aggódj, nem csak sajt van itthon. Vettem csigát is. - tettem hozzá szemrebbenés nélkül, mert ha valamitől, hát attól ki lehet kergetni a világból a mai fiatalokat. Régebben én se szerettem, mára egész megbarátkoztam az ízével, ettől függetlenül azonban nem ezzel készültem vacsorára - de nem kell azt tudnia Mufurckának, ha már ennyit szemtelenkedik, kapjon vissza is belőle egy kicsit.
- Rajtam? - kérdeztem vissza meglepve, de aztán csak beadtam a derekamat, és a konyhapultnak dőlve vártam, mikor nyithatom ki újra a szemem - Hát jó, rendben, ha már ilyen szépen kérted. De lesni ér? - kérdeztem azért vissza, de eszem ágában sem volt ezzel elrontani a meglepetést. Mondjuk tény, hogy sikerült meglepnie ezzel, kíváncsian vártam, hogy miben sántikál?
Igaz, lett volna tippem, hogy mikkel somfordált körülöttem, de csak akkor bizonyosodtam meg róla, amikor ő már a konyhapulton csücsült, valamivel mellettem. Először a kezembe nyomott apróságot vettem figyelemre, azt pedig egy széles mosollyal nyugtáztam, hogy csak nem felejtette el a hűtőmágnest, amivel annyit cukkoltam korábban. Miután jobban szemügyre vettem, a hűtő felé lépek vele, hogy a helyére is rakjam, mielőtt elkavarodna ebben a fene nagy rendben ami többnyire nálam honol... Utána pedig a nyakamba akasztott kötényt emelem fel egy kissé, hogy el tudjam olvasni, de miután elég sok rajta a szöveg, így inkább leveszem addig, amíg gyorsan végigfut a tekintetem a sorokon, amikor pedig a végére érek, egy újabb vigyorgás a válaszom rá. No meg visszaakasztom a kötényt a nyakamba.
- Jópofa mindkettő. - szólaltam meg, miközben hátul is megkötöttem a madzagot, majd odaléptem a konyhapulthoz, Athena mellé... vagy inkább elé, miközben pofátlanul neki is dőltem. De kellett neki pont ide csücsülnie...!
- Köszönöm szépen. - hajoltam közelebb hozzá, majd ha nem kezdett túlságosan mocorogni, vagy próbált menekülni, akkor kicsit közelebb húztam magamhoz, hogy egy csókkal is kifejezzem az hálámat azért, hogy gondolt rám a nyaralása alatt.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Júl. 14, 2018 8:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

PJ && Athena

Felvontam a szemöldökömet, ahogyan hallgatta az eléggé abszurdnak ható szavait. Mosolyom viszont minden egyes másodperccel csak még szélesebb lett. – Mert úgy érzed, ha nem tudsz dorombolni, akkor máris annyira hánytatott sorsod lesz idővel? – tettem fel játékosan a kérdést, miközben továbbra is őt fürkésztem. Lehet kicsit szarabb a helyzete, na jó talán sokkal inkább, mintha valami átlagosnak vagy normálisnak számító lányt szedett volna össze, de nem így volt. Hmm, lehet kicsit azért neki is imponál az, hogy nem hullik minden az ölébe, hanem meg kell dolgoznia érte és nagyrészt tényleg csak neki köszönhető az, hogy jobban nyitok a világ felé, illetve kezdett kicsit közvetlenebb lenni vele is.
Lehető legédesebb arcomat vettem elő – már ha létezik ilyen -, amikor túlzottan is komolyan ejtette ki a becenevemet, amit rám akasztott még az első találkozások alkalmával. – Aha, viccnek. Értem… - húztam el az utolsó szót, mert azt hiszem ezzel a megjegyzéssel csak még szarabbul éreztem magam, hogy még ez se esett le. Ahh, miért ennyire bonyolult minden? Már tudom, hogy miért is szerettem a magányt, mert akkor nem keveredhettem ennyire fura helyzetekbe, félreértésekbe.
- Jó…jóó….jóóó… - és lehet még legalább 10x megismételtem ezt az egy szót, miközben megadóan tártam szét a karomat, hiszen most mit kéne tennem? Én értettem félre, ami még inkább bizonyítja azt, hogy mennyire is tökéletlen vagyok a társaséletben. Mindegy is, inkább lapozzunk, hiszen még biztosan akad bőven olyan pillanat, amikor majd beégethetem magam, vagy csak félre fogom érteni azt is, amit nem kéne.
- Majd egyszer mi is rájövünk, hogy mennyire is szépek. – mosolyodom el újfent, hiszen kicsit izgatott voltam, hogy mit is alkotnánk. Emlékszem, hogy miként varázsolt a pacákból is virágot, csak akkor annyira nem díjaztam, inkább csak morogtam rajta és durciztam, mint egy kisgyerek, de akkor még eléggé másabb volt a helyzet. Azóta sok minden történt, illetve változott is. Én is változtam, nem is keveset szerintem, vagy valójában csak hangyányit?
- Hiszi a piszi, aki elhiszi. – cukkoltam őt tovább, mert valljuk be azért valamennyire jó érzés volt, hogy úgy gondolta lenne esélyem más férfiaknál, az viszont kevésbé tetszett, hogy netán kinézné belőlem, hogy lecserélném fiatalabbra, vagy netán idősebbre. Egyik se fordult meg a fejemben, hiszen miért agyalnék olyanokon, hogy netán azzal az egyetemi sráccal milyen lenne, vagy az intézetben megismert xy társasága milyen lehet, ha akad valaki olyan az életemben, akivel boldog vagyok? Biztosan én működöm furán, de valóján ilyen téren PJ lekötötte minden létező és még nem létező gondolatomat is. Meg se fordult a fejemben, hogy másnak a csókja is ennyire észvesztő tud lenni, mint az övé.
- Naplemente, ha azt mondod érdemes kimenni és megnézni, akkor mehetünk. Ma szerintem teljesen rád bízom magam. – nem volt ezen mit titkolni, vagy szépíteni. Nem voltak különösebb terveim, csak sodródni az árral és élvezni az első napot annyira, amennyire lehetséges ez. Ezt pedig már elmondtam neki is. Főleg, mivel azt hiszem neki nagyobb tapasztalata volt olyan téren is, hogy a párok mit szoktak tenni, vagy mit néznek meg, esetleg hova ülnek be. Vagy csak nemes egyszerűen a városba hova érdemes elmenni.
Amikor meghallom azt, amit mond, hogy még mit vett, akkor kiül az arcomra a döbbenet és az, hogy remélem csak viccel. – Ezt te se mondhatod komolyan, vagy ha mégis, akkor időben szólj, mert rendelek valami ehető dolgot is. – válaszoltam kisebb sóhajjal megspékelve, mert számomra ez nem volt vicces. Tudom, a férfiak szeretik a hasukat, ha meg rám néznek, akkor azt mondják, hogy koplalok, pedig nem. Egyszerűen csak jó géneket örököltem és én is szeretek enni, de nem ilyen furcsaságokat. Nem is értem, hogy mit szeretnek a csigákban? Valakinek netán túl sok volt a kertjében, aztán gondolt egyet, hogy megfőzi és megeszi? Még belegondolni is borzalmas. Nem véletlen lettem libabőrös és nem jó értelemben.
- Ha nem szeretnél semmit se kapni ma már, akkor mindenképpen ér. – feleltem jókedvűen, mert érezhette, hogy nem csak az ajándékra gondoltam, hanem netán esetleg ölelésre, vagy csókra is, ami egyszerre volt természetes és még mindig ijesztő számomra, de legalább már kezdett az első felé billenni a mérleg. Nem volt teljesen egyszerű folyamat rátornázni a kötényt, meg lehet nem is kellett volna, csak egyszerűen azt is a kezébe nyomni, de így legalább már kiderült az, hogy a méretet sikerült eltalálnom belőle. Azt meg csak remélni tudtam, hogy elnyeri a tetszését a szöveg is. Főleg, ha már a franciák úgyis részben a borozásról híresek. Meg alapból is illett hozzánk.
Kíváncsian és izgatottan csücsültem le a pultra, hogy utána láthassam a reakcióit, de egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy lehet mégse jön be neki annyira? Persze, lelkesnek tűnt, meg mosolygott. Főleg, miután elolvasta a szöveget, de akkor is. Azt hiszem picit nagyobb örömködésre számítottam a semmire.
- Jópofa? – kérdeztem vissza kicsit megszeppenve. – Akkor lehet mégse volt annyira nyerő, mint hittem… - gondolkoztam hangosan, hiszen nem is én lennék, ha nem agyalnám túl ezt is. Pedig lehet csak a korral jár és ez nála kb. olyasminek felelne meg, mint amit én korábban lenyomtam a kuckó miatt. Lélegzetemet is visszatartottam, amikor közelebb lépett, majd a lábamnak préselte magát. Szerintem még látni is lehetett, hogy mekkorát nyeltem, de még egyelőre nem löktem el magamtól.
- Szívesen bármikor. – motyogtam az orrom alatt, mielőtt még újra lecsaphatott volna az ajkaimra. A félelem újra végigcikázott a gerincem vonalán a közelségének köszönhetően, de ahogyan egyre inkább belendült ő is a csókba, vagyis inkább én, úgy kezdett a melegség átjárni, na meg a pillangók újra szárnyukat verdesték a hasfalamnak belülről, mintha csak pihenni álltak volna meg az elmúlt percek alatt. Kezemet újra köré fontam és szinte észre se vettem, hogy miként nyitottam szét a lábamat, hogy közelebb jöhessen és elveszhessek abban a mámorban, amit már képes ennyivel is okozni. Egészen addig, míg a vészcsengő meg nem szólalt csak úgy magától, vagy valamilyen érintésének köszönhetően, mert akkor finoman jelezve próbáltam meg eltolni magamtól a csókot követően.
- Talán jobb lenne, ha a kajával foglalkoznánk. Még a végén kilyukad a bendőm. – feleltem sietve, hogy leplezzem a zavaromat. Már ha erre volt esélyen, hiszen a hajamat is kapásból elkezdtem babrálni. Ha pedig félrelépett, akkor sietve csúsztam le a pultról. Lehet többet se kéne ilyen helyekre üldögélnem. – Szóval mit segíthetek, vagy megint csak a terítés jut nekem? – pillantottam rá halovány mosollyal az arcomon.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Júl. 15, 2018 9:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

Athena && JP

- Mondanám, hogy remélem, hogy nem, de hát a nőknél sosem lehet tudni. - mondjuk ha dorombolni nem is, bújni azt én is tudok, ha arról van szó, szóval talán van esélyem a macskája ellen, átvenni az első helyet a dobogón. Vagy legalább holtversenyben felzárkózni mellé, ha már a kis puhatappancsosnak olyan betonbiztos helyen van Athena életében. Mondjuk különösebben nincs bajom a macskákkal, amíg nem szarják össze a házat meg borítanak mindent macskaszőrrel, de majd elválik, hogy jövünk ki egymással, ha egyszer eljön az ideje.
- Athenaaa. - ahogy ő, most én húzom el a nevének a végét, mert miért vágta úgy földhöz ez a kis félreértés? Nem ismerjük egymást évek óta, ráadásul teljesen más családi háttérrel, múlttal rendelkezünk, még az anyanyelvünk, kultúránk sem ugyanaz. Az lenne a furcsa, ha semmi hasonló félreértés nem történne, de még mindig legyen ilyen kevésbé számottevő dolgok miatt, mintsem életbevágóan fontosak kapcsán. Akárhogy is, ahogy széttárja a karjait, én sem vagyok lest egy szempillantást alatt közelebb lépni hozzá, és egy gyors szájrapuszival jelezni, hogy ne vágja így földhöz a dolog. Sőt, nézze a jó oldalát, legalább nyelvi félreértések nem igazán adódnak annak ellenére, hogy csak tanultuk egymás anyanyelvét.
- Az biztos. Szépek a vegyes technikák. - értettem egyet vele, az meg már csak rajtunk múlna, hogy hogyan valósítanánk meg. Én ejtenék néhány festékpacát egy lapra, majd ő fejezné be fekete filcekkel vagy tussal a képet, vagy pont fordítva? Az ő grafikus alkotásába vinnék némi színt? Vagy akár egyidejűleg mázolnánk a papírlapra? Mindegyiknek megvan a maga varázsa.
Csak grimaszoltam egyet, amikor egyértelmű jelét adta, hogy nem hisz nekem, így jártam. Ideje dolgozni kicsit a színészi képességeimen, ne legyek már ennyire nyitott könyv számára... mondjuk valahol bosszantó, hogy még csak füllenteni sem tud az ember, valahol meg jó érzés, hogy van, aki egyre inkább megismer. Egy kicsit félelmetes, de azért jó.
- Hát hogy a manóba ne lenne érdemes? Látszik, hogy grafikus vagy, túlságosan is fekete-fehérben látod a világot. - cukkoltam egy kicsit, elvégre ahány undorítóan giccses festmény született már eme természeti jelenségről, attól még annyira csodálatos színekkel festette be a tájat. Szép az, ha az ember megtalálja a jó helyet, ahonnan érdemes csodálni. Majd meglátjuk, hogy mennyire leszünk el az itthoni programokkal, aztán annak függvényében meglátom, hogy ma, vagy máskor megyünk megnézni. Mondjuk teljesen más élményt nyújt a városból nézve, mint mondjuk vízparton, szóval ez is megérne több programot is.
A csigára érkező reakcióján csak jóízűt nevetek, őszintén szólva valami ilyesmire számítottam tőle, szóval egyáltalán nem okozott csalódást. Ettől függetlenül vagyok olyan szemtelen, hogy tovább húzzam vele az agyát.
- Ugyan már, Mufurc, még az én kedvemért sem kóstolnád meg? - somolyogtam közelebb hozzá kíváncsi tekintettel, valójában azonban nem volt semmi félni valója, nem volt itthon egy árva csiga sem. Legalább a házban, a kertben lehet, hogy talált volna, de az ott is marad - Ne aggódj, nem azzal készültem. - elég meredek döntés lett volna, pláne azok után, hogy múltkor azok a finom sajtok se igazán nyerték el a tetszését.
De ha már újabb kör jön az ajándékozásban, megadóan csukom be a szemeimet, és lássa kivel van dolga, a burkolt kis fenyegetése után még csak meg sem próbáltam lesni. Helyette türelmesen vártam, hagytam, hadd sertepertéljen körülöttem, és csak akkor vettem szemügyre közelebbről az ajándékokat, amikor már szabad volt.
Tetszett mindkettő, és valószínűleg látni is fogja majd a napok múlásával is, hogy használom őket, de úgy éreztem, valahogy még sem egészen ilyesmi reakcióra számított tőlem. Bár ha hasonlóan reagáltam volna, mint ő az előbb, akkor esélyesen meg azt érezte volna túljátszottnak meg mesterkéltnek.
- Dehogynem nyerő. És erről jut eszembe, van is egy üveg jófajta vörösbor behűtve, direkt az érkezésedre tartogattam. - somolygok közelebb hozzá, hogy még egyszer megköszönjem az ajándékokat, ha már szavakkal nem sikerült meggyőznöm, hogy értékelem a figyelmességét, akkor hátha tettekkel jobban fog menni.
Tisztában vagyok vele, hogy az eddigiekhez képest merőben új lehet számára ez a mostani helyzet, de ahogy már a csóktól sem idegenkedik annyira, mint eleinte tette, úgy remélhetőleg a különféle közeledésekkel is megbékél idővel. Ahogy a lábaival már nem igyekszik olyan elszántan távol tartani, úgy pedig nekem sem kell több, hogy közelebb furakodjak hozzá, s amíg a kezeit körém fonta, addig az enyémek szép lassan az oldalán simítottak végig, a csípőjénél megpihenve végül. Vagyis csak pihent volna, ha a következő pillanatban már nem tolt volna el magától, miután pedig nem akartam a frászt hozni rá, megadóan hátrébb léptem.
- Ahogy szeretnéd, de ha nagyon éhes vagy, akkor lehet, nem ártana valamit harapod addig, amíg elkészül az ebéd. Vagy vacsora... Van joghurt a hűtőben, meg gyümölcs is akad itthon. - az egyiknek túl késői lenne, a másiknak túl korai, de az tény, hogy úgy két óra kelleni fog legalább, mire elkészül.
- A terítést is örömmel meghagyom neked, de az ráér még. Adogatom a hozzávalókat, odapakolod őket a konyhapultra? - fordultam felé, majd ha belement, akkor már pakoltam is a hűtőből a hozzávalókat... csirke, répa, gomba, vörösbor, vaj... még néhány fej hagyma és fokhagyma a polcról, meg krumpli, majd ha minden kéznél volt, akkor első körben leakasztottam az eddig használt kötényt a konyhaajtóról, hogy Athenát is beöltöztessem a főzőcskézéshez, ne csak én feszítsek a csinos új kötényemben.
Ha előbb enni akart, akkor szóban útba igazítottam, mit merre talál, ha viszont egyből beállt mellém segíteni, akkor ráhagytam a zöldségpucolást, amíg én előkészítem a húst.
- Nem tudom, ismered-e a Coq au vin-t, egyfajta vörösboros csirkeragu. Gyerekként az volt az egyik kedvencem, nem igazán bonyolult elkészíteni, csak egy kissé időigényes. Jut eszembe, ha valamelyik hozzávalóját nagyon nem szeretnéd, akkor csak szólj, szimplán kihagyjuk. - magyaráztam közben, nyilván a gombára értve, hisz az volt az, ami kimondottan megosztotta az embereket, de egye fene, a kedvéért kihagyom belőle, ha szeretné. Ezt igen. Olyan létfontosságú hozzávalókat, mint a bor, biztosan nem fogok.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Júl. 15, 2018 10:39 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

PJ && Athena

Csak megráztam a fejemet arra, amit a nőkkel kapcsolatban mondott. Ennyi idő alatt rájöhetett volna arra, hogy amit általánosságban mondanak nőkre, az rám nem annyira jellemző, vagy mégis illene rám is, csak nekem nem tűnt még fel eddig? Egyébként se áll szándékomban választani közte és a macskám között. Valahogy megfogjuk oldani, maximum Sziamiau nem fog velem jönni, ha netán már ott tartanánk, de felesleges is ezen agyalni, hiszen addig még sokszor fogja eső áztatni szerintem a várost, mire egyáltalán ilyenen kellene agyalnunk.
Már éppen valamit mondanék neki arra, hogy ne utánozzon és hagyjon már, amikor is inkább merényletet követ el ellenem, vagyis inkább eléri azt, hogy minden szó a torkomon akadjon. Elég csak közelebb lépnie és egy aprócska, még ártatlannak mondható puszi is ahhoz, hogy inkább jelenleg hallgassak. Az első gondolatom meg mi más is lehetne utána, hogy „a francba milyen rövid ideig tartott csak!” Lehet legközelebb jobban oda kell tennem magam, akkor talán hosszabb időre akarná belém folytani a szót. Uhh, ez mennyire fura és új érzés, szinte már szokatlan, de mégis kellemes. Reménykedtem abban, hogy ez sose fog változni.
Láttam már én is vegyes technikával készült képeket, régebben én is készítettem, de az megint másabb, mint amikor netán mi alkotunk majd valamit közösen. Az személyesebb is lesz és talán maradandóbb is, vagyis remélem, hogy örök életű lesz, ahogyan a köztünk lévő kapocs is, ami egyre inkább kezdett kibontakozni. Még akkor is, ha olykor egészen csigára emlékeztető volt a tempó miattam, de mind a ketten cipeltünk terheket, amik valamilyen módon nyomot hagytat rajtunk. S ezek elegendőek voltak ahhoz, hogy a jelent is sokszor túlzottan is befolyásolják, az én részemről mindenképpen.
Grimasza meg eléggé beszédes volt, hogy a megérzésem jó volt és ha addig nem is vettem biztosra, most már tudtam, hogy igazam volt. Bár nem értettem még mindig, hogy mi a francnak aggódik, de azért jól esett.
- Ez nem igaz! – ha elég közel volt akkor biztosan a vállába bokszoltam. – Az meg se fordult a fejedben, hogy netán eddig giccsesnek és részben feleslegesnek találtam azt, hogy bámuljam a naplementét, ami nálam egyenlőt jelentett a sötétséggel és olykor a rémisztő neszekkel? – tettem fel a költőikérdést, hiszen nem vártam rá választ. Elhiszem, hogy neki könnyebb ezek felett átsiklani, de számomra nem. Voltak emlékek és nem egyszer esett meg, hogy azt kívántam bárcsak sose jönne el a reggel, vagy éppen az este. Fura dolog az élet, de ennek ellenére most mégis vártam, hogy együtt lássuk ezt a dolgot és új jelentést, érzést adjon ez által számomra, hogy végre ne a múltat társítsam hozzá.
Ő nevet, én a szemet forgatom, mert nem szép dolog direkt húzni a másikat. Legalább az egyikünk élvezi, hiszen a grimaszolás se maradhatott el a részemről.
- Nem hiszem, mert még a végén kiderülne, hogy valójában a kertedben szedted össze. Brrrr… - még a hideg is kirázott a gondolattól. Libabőrt pedig könnyedén észre vehette a karomon, hiszen még belegondolni is rossz volt, de szerencsére nem azzal készült, így kicsit megnyugodtan, viszont még egy nyelvnyújtást bezsebelhetett magának, amiért ennyire ravaszul átvert.
Mielőtt még inkább belendülne ebbe az átverés dologba lecsapok rá, hogy én ajándékozzak. Izgultam rendesen, de szemmel láthatóan tetszett neki, bár abban nem voltam biztos, hogy mennyire is. Ahh, annyira furák a férfiak, tudom, ők másképpen örülnek, de így igazodjon el egy kezdő rajtuk.
- Aww, valóban? Netán le akarsz itatni, vagy inkább alkoholra nevelni, ha már nálatok ez annyira divatos? – kérdeztem meg komolyan, de valójában jót mosolyogtam a dolgon. Főleg, ha azt vesszük, hogy nem csak drogosoknak volt az az intézet. De igyekeztem nem elmosolyogni a dolgot, ami esélyesen ment is addig a pillanatig, míg közelebb nem jött, hogy csókkal is kifejezze azt, hogy mennyire nyerte el a tetszését az ajándék. Az érintése eleinte túlzottan is jól esett, míg nem siklott egyre inkább lejjebb csók közben, akkor viszont akaratlanul is olyan emlékképek villantok be, hogy kész csoda volt az, hogy csak ennyire finoman jelezte azt, hogy nekem most itt állj és nem akarom, hogy a keze arra vándoroljon. Még akkor se, ha eleinte túlzottan is kellemes volt az a gyengédség, amivel tette, de mind hiába, ha helyette aztán sokkal durvább és kegyetleneb képek villantak be.
- Megleszek addig, vagy netán félsz, hogy legyőzlek evésben? – pillantottam rá kihívóan és örültem annak, hogy nem vette túlzottan magára azt, hogy kihátráltam a dologból, hanem úgy folyt tovább a beszélgetés, mintha mi sem történt volna. Hálás voltam ezért, illetve a gondolataimat is könnyebb volt rendezni és inkább a jelenre gondolni, nem pedig a múlt fájdalmas és megalázó képeire.
- Persze, ahhoz ügyes női kéz kell, mi? Bár neked se lehet okod panaszra, hiszen festő vagy. – majd pedig közelebb is sétáltam hozzá, hogy ne csak a szám járjon, hanem a kezem is. Elvettem tőle minden alapanyagot, majd a pultra pakoltam, ahol korábban még én ültem. Amikor pedig rajtam is váratlanul egy kötény landolt, akkor elmosolyodtam, majd megráztam a fejem. – Semmi frappáns szöveg? Így hogy passzolunk egymás mellé? – kérdeztem meg játékosan, majd most én loptam tőle egy puszit, pontosan úgy, ahogyan ő tette korábban miután elnyújtotta a nevemet.
- Szóval már gyerekkorodban alkoholizáltál? Már értem, hogy miért istenítitek itt annyira bort, mert ti tej helyett is azt ittátok. Kész csoda, hogy az elvonó nincs dugig. – persze, hogy csak ugrattam, s ha hátrapillantott rám, akkor láthatta is a mosolyomból, hogy csak szórakozom vele, de túlzottan is élveztem ezeket az apró csipkelődéseket. – Nincs egyikkel se gondom. Na, meg most eszem először ilyet, akkor legalább úgy kóstoljam meg, ahogyan illik. – tettem hozzá és nem is lett volna gond, ha a könnyeim nem erednek meg a hagyma miatt és oda figyeltem volna, nem pedig PJ-nek magyaráztam volna, mert a következő pillanatban csak egy kisebb szitkozódást hallhatott, miután fájdalmasan felnyögtem. – Meg ne szólalj, hogy gyerek kezébe kés nem való!! – dorgáltam már meg előre morcosan, hiszen rohadtul fájt, de szerencsére csak az ujjam bánta, de a fenébe is, hogy pont ennyire éles a kés. Ennek köszönhetően eléggé mélyre hatolt és nagyon vérzett. – Kötszered maradt még?  Vagy szerinted a gyógypuszi elegendő rá? – nem voltam ötéves, hogy tényleg komolyan gondoljam az utolsó dolgot, de kisebb célzást érezhetett belőle, hogy nem bánnám. Közben pedig inkább elmásztam a mosogatóhoz, hogy ne vérezzek össze mindent. Még a vizet is megengedtem rá, míg vártam rá.  


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

Ajánlott tartalom
✥ ✥

JP mûterme
Second Chance frpg
7 / 7 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-