JP mûterme - Page 7
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 10:01 pm ✥
✥ Yesterday at 6:52 pm ✥
✥ Yesterday at 5:11 pm ✥
✥ Yesterday at 4:51 pm ✥
✥ Yesterday at 12:55 pm ✥


Témanyitás ✥ JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 7:00 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

First topic message reminder :

Forrás: google


Forrás: google


Forrás: google
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Csüt. Júl. 12, 2018 7:54 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

A szemforgatására is tudnék mivel visszavágni, de inkább erőt veszek magamon és lakatot teszek a nyelvemre, mielőtt átesnék a csipkelődéssel a ló túloldalára, aztán elvenném a kedvét a maradástól. Mondjuk ha tudnám, hogy később ő se fog engem kímélni, lehet, hogy meggondolnám én is magam, ellenben amikor látom rajta, hogy valamit mondani készül, akkor egy pillanatra én is megállok, hogy érdeklődő tekintettel hallgassam. Sejtem, hogy valami komoly dologról lesz szó, a komolytalan hülyeségek meg a szemtelenkedés olyan természetesen mennek neki, mint a levegővétel.
- A francba. Akkor úgy tűnik még se vagyok olyan jó színész, mint eddig hittem. - sóhajtottam tettetett csalódottsággal, miközben Athena után indultam, ha már olyan sietős trappolt a taxik felé - Másrészt meg büszke lehetsz a teljesítményedre, van olyan ismerősöm akik több év ismeretség után sem ismert "ennyire". Idővel majd lesz még jobb is. - úgy is akadnak még dolgok az életemben, amikről előbb vagy utóbb beszélnünk kell, de majd szépen, apránként... Máskor. És bár múltkor a terápiás felbukkanásom előtt azt hittem, hogy az lesz a nagy pillanat, hogy én is megosszam vele az életem történetét, ha már mindig azt kapom, hogy semmit sem mondok - az élet másképp fűzte a szálakat.
- Athena, a múltadat ismerve inkább azon lennék meglepve, ha túlzottan is könnyedén vennéd az újdonságokat. - mosolyodtam el biztatóan, hisz természetes és valahol érthető, hogy ilyen múlttal a háta mögött fél. Akár az újdonságoktól, akár a magával cipelt terhektől, vagy bármi mástól, de tudomásul vettem, hogy ilyen, ezzel együtt kell elfogadni. Meg a macskájával...


- Ilyen téren nem muszáj, jó érzés amikor bókolnak az embernek. Még ha nem is direktben, csak ilyen közvetett módon. Vagy nem így gondolod? - kérdezek vissza, miközben elővarázsolom azt a kendőt a zsebemből, legalább addig is szóval tartom a leányzót, amíg gyorsan bedobálom a cuccokat a lakásba. Utána azonban már sietek is vissza, egyrészt, mert érzem a hangján a pánikot - és valahol nem is tudom, hogy inkább szomorú, meglepő, vagy félelmetes, hogy egy ilyen egyszerű, ártatlan tett is ilyen rettegést vált ki belőle? Másrészt pedig az én oldalamat is furdalja a kíváncsiság, hogy vajon mit szól a meglepetéshez, ha meglátja? Ami igaz, anyagilag nem nagy ráfordítás, időben és ötletelésben azonban annál több, hogyan lehetne a lehető legjobban kialakítani, hogy az elnyerje a tetszését?
Szerencsére gond nélkül eljutunk a székig, és az arcára kiülő érzések is beszédesebbek minden szónál, őszintébb visszajelzést nem is kaphattam volna az elmúlt néhány napom munkájáról.
- Túlszárnyalni csak nyugodtan. Túrni azért ne túrj ki a saját házamból, ha kérhetem... - feleltem komolyan, mert előbbi a legkevésbé sem zavarna, sőt... még büszke is lennék rá, hogy ilyen sokra vitte! De a saját kis menedékemet azért nem adom úgy, hogy én nem maradhatok!
- Jól van, ahogy gondolod. Akkor még egy vázát kerítek a virágaidnak majd, a többi meg rád van bízva. - gondolkoztam hangosan, miközben a csókot követően továbbra is öleltem. Nekem kimondottan kényelmes és kellemes volt most így, így ha nem akar kibújni a karjaim közül, én sem sietek különösebben. Ami meg a virágokat illeti, ha szeretné, akkor úgy is hazaviheti őket magával, de ha már úgy volt, hogy ma itt alszik, kár lenne, ha elhervadnának addig.
- Kaphatsz azt is, ha már úgy is én ajánlottam fel, de... - de igazából most gondoltam csak bele igazán abba, hogy mivel is járna az, ha tényleg bármikor szabadon jönne-menne a házamban Athena. Tudom, ideje lenne már a lábamról is szót ejteni, inkább én hozzam fel, mintsem véletlenül bukjon ki, de valahogy most nem akarom az én nyomorommal megölni a hangulatot. Furcsa érzés lesz a tudat, hogy valakinek ilyen szabad bejárást engedek az életembe, hogy ha akarna, szabadon kíváncsiskodhatna a házamban, de... igazából amilyen félelmetes dolog, annyira furcsán kellemes is, valakinek ilyen bizalmat szavazni.
- De meg kell ígérned, hogy nem gyújtod fel, forgatod fel nagyon, rendezel házibulit amíg távol vagyok, engeded a macskádat az ágyamba, meg a többi hasonló. Csak ésszerűen. -  vigyorodtam el a végére, amikor pedig a fiókra terelődik a szó, ezúttal én forgatom a szemeimet, mint aki fél bevallani az igazat.
- Hát az úgy volt, hogy lefoglalt a pakolás meg az átrendezés... - kezdtem bele, miközben a tekintetem az ő rezzenéseit pásztázza, és egy pillanatra már szinte el is hiszem, hogy tényleg valódi az a csalódottság ami az arcvonásaira ül ki... A sunyi fajtáját, hogy csak blöfföl, ráadásul színészkedésben sem rossz!
- Nem, jól olvastál. Gondoltam, ha már ennyire hasonló a hobbink, miért ne űzhetnénk együtt ezt is? - lehet, hogy egy terem két sarkában alkotni, néma csendben, nem olyan látványos, mint egy képet rajzolni egyszerre, közösen, de azért ennek is megvan a maga hangulata, ha épp kevésbé van beszédes kedvében az ember. Ráadásul neki ott a suli, nekem itt a megrendelések... Ha több időt töltünk együtt, arra sem árt időt szakítani a napirendünkben.
- Meg persze annak is örülnék, ha több időt töltenénk együtt. - tettem még hozzá, mielőtt újabb csók következett volna, hisz hülye lettem volna nem hagyni, pláne, ha magától kezdeményez, pláne azok után, hogy eleinte mennyire idegenkedett pusztán az érintésemtől is! Most meg itt tartunk. Ám amikor utána sietve hámozza le magáról a karjaimat, képtelen vagyok megállni nevetés nélkül.
- Ez aztán nagyon romantikusra sikeredett, Mufurc... - csóváltam a fejemet, miközben néztem, hogyan sprintel a fürdő felé. Addig az egyik kellékes szekrényből vadásztam egy, a virágokhoz illő vázát, hogy a konyhából vizet szerezve aztán odaállítsam az asztalára ezt is, mielőtt megfeledkeznénk róla. Mi van még? Kulcs, azt se felejtsem...
- Örülök, hogy tetszettek, de igazából több nem nagyon lesz mára, legalábbis ilyen tervezett. Ha van kedved, főzhetünk együtt is valamit, bevásároltam hozzá, de akár sétálhatunk is, útba ejtve valami kajáldát... Kísérjelek ki a rakpartra a feltörekvő művészekhez, aztán vacsorára menjek vissza érted? - szemtelenkedtem én is egy sort vele, mert nem ám csak neki szabad.
- Mit szólsz ahhoz, hogy maradunk pár órát itthon, aztán majd délután körbenézünk a városban? Olyankor úgy is szebbek a fények, meg nagyobb az élet. - ajánlottam fel, hisz az sem árt, ha pihen egy kicsit, holnap hogy fogja bírni a pakolást? Addig meg kerítek neki egy pótkulcsot, meg azt a fiók-problémát is megoldjuk.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Csüt. Júl. 12, 2018 8:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Sok dolog kavargott még a fejemben, de mégse mondtam már semmit se mielőtt a taxiba ültünk volna. Reméltem, hogy tényleg lesz még ennél jobb is. Nem csak a tettekre gondoltam, hanem arra is, hogy egyszer úgy fogom érezni, hogy igazán ismerem őt. Szeretném, ha egyszer eljönne az a pillanat is, amikor beavatna a múltjába, a gondolataiba még inkább. Lehet akkor én is kevésbé aggódnék, hogy netán meggondolta magát és rájött, hogy ez nem fog neki menni. Ha nem is mondtuk ki a korunkat, szerintem mind a ketten tisztában voltunk a pontos évszámokkal, még ha mind a ketten máshonnan is szereztük az információinkat. S akkor csapjuk mellé, hogy a bénaságaim és félelmeim is mellé jönnek. Kész főnyeremény vagyok, nem? Szerintem bármelyik bögyöst megnyerhetné magának a suliban is, akik még jobban is ebben az egészben… Valahogy ezek a gondolatok nem tudtak soha felvidítani és próbáltam inkább arra gondolni, hogy neki nem azok kellenek, hanem tényleg én, hiszen különben nem lenne itt, nem lenne a rókám, vagy nem lenne most virágom.
- De, azt hiszem tényleg remek érzés. – mosolyodtam el félszegen, hiszen nekem ez is új volt és még igazán én se tudtam, hogy pontosan mit érzek jelenleg. Túlzottan is intenzíven hatott rám minden apróság, a kedvesség és figyelmesség, amivel megajándékozott per pillanat. Ennek köszönhetően pedig egyre több érzés kelt életre bennem is, ami csak még káoszosabbá változtatta a helyzetet a szívemben és a fejemben is, pedig azért ilyet elérni nem volt könnyű nálam. Neki viszont ez túlzottan is könnyedén ment.
Hamarosan pedig el is érkezik az újabb meglepetés, aminek köszönhetően az első pillanatokban még köpni és nyelni is elfelejtek, aztán sikerül kipréselnem pár szót magamból, mielőtt elsírnám magam. Nem tudom, hogy mennyire beszélhettem összefüggően, de nem is számít. Csak az, hogy volt egy saját kuckóm már itt is, pedig nem hittem volna, hogy valaha lesz ilyen, vagy csak még én se mertem bevallani azt, hogy vágyom valami hasonló dolgokra.
- Miért ne? Aztán befogadhatnálak. – gondolkoztam hangosan, de egyáltalán nem komolyan. S amennyire menekültem mindig a közelségétől, az ölelésétől, most pontosan annyira nem. Csak álltam ott, miközben őt fürkésztem és inkább azon érzésekre próbáltam összpontosítani, amelyek a közelében tartottak és amik a bennem lakozó démonok felé akartak keveredni, elhitetni velem azt, hogy ez mennyire is jó érzés és tényleg eme ölelő karok közé vágyódom valójában.
- Köszönöm és rendben, de holnap majd elviszem őket is, ha nem gond. – tettem hozzá, mert fogalmam sincs, hogy mik voltak a tervei, de én tudtam jól, hogy kivételesen őket holnap már szárításra fogom ítélni, ha eljutok a saját szobámig. Neki meg kamuzhatom azt, hogy remekül vannak a virágok és milyen csodásak még mindig. Nem kell tudnia, hogy ilyen hatást tett rám, hogy ennyire meg akarom őrizni az első kapott virágomat.
- De…? – pillantottam rá kérdőn, mert nem értettem, hogy hirtelen miért akadt meg. – Ne jöjjek gyakran, vagy váratlanul, vagy? – próbáltam segíteni neki, miközben kisebb rossz érzés fogott el, mert ha inkább meggondolta magát, akkor mondja azt. Nem fogok belehalni a kulcs dologba. Még akkor se, ha túlzottan is jó érzés volt, hogy netán kapnék egyet, hiszen annak köszönhetően azt hiszem még inkább idetartoznék és az azt jelentené, hogy meg akarja osztani velem ezt az egészet, amit rejt az ajtó és ami a kulccsal járna. – Ha meggondoltad magad, akkor nincs gond, de tényleg… - hadartam a dolgokat, de addigra szólalt meg ő is, viszont hirtelen nem fogtam fel, hogy mit mond, így csak hadováltam össze-vissza. Esélyesen újra hülyét csinálva magamból.
- Pont házubulikról vagyok híres, nem lehet, hogy hirtelen valakivel keversz? Másrészt meg eddig se gyújtottam fel semmit se. Ami meg a macskát illeti. Nos, per pillanat nincs itt és nem is hiszem, hogy holnap költöznék be ide, ergo nem is hoznám magammal őt, amikor átjövök. – feleltem végül, mikor rájöttem, hogy mit is mondott. Egyébként is, az az ő harcuk lesz, hogy bír-e két kandúr meglenni egy helyen. Nagyon reméltem, hogy igen, de ez is szerintem még hónapok, mire egyáltalán ilyentől kellene tartani, vagy ki tudja. Én már nem tudok semmit se és nem is akarok találgatásokba kezdeni, hiszen a csók is egyre inkább kezdett természetessé válni és egyre kevésbé tartottam attól, amit  éreztem olyankor.  
Nehéz volt megállnom, hogy ne nevesem el magam, de végül mégis csak elmosolyodtam, amikor magyarázkodni kezdene. Ennyire könnyedén sikerült volna szamarat fognom kötél nélkül? Úgy néz ki, hogy annyira rosszul nem is megy ez nekem. Hmm…
- Hasonló és egyszer talán találkozni is fog a két világ egy műben. – mert szerintem szépen lehetne mixelni is őket, másrészt meg egyszer talán képes leszek igazán festeni is. De azt hiszem, hogy erre is ő fog tudni majd rávenni, hogy jobban elmerüljek idővel az ő világában ilyen téren, hiszen részben ennek köszönhetően keveredtem ide másodjára is. Amiatt, hogy a képeiben láttam valamit, a festészetében…
- Én is örülnék… - vallottam be kicsit pirospozsgásan, de végül inkább jött a csók, majd pedig a menekülés, mert hát a természet még mindig nagyúr tud lenni. Nem csak a vadvilágban, hanem az embereknél is. Nagyon kellett már és képtelen lettem volna tovább tartani.
- Ugyan, ha túlzottan romantikusra sikeredett volna a pillanat, akkor azt még szerintem te is furcsállnád, nem? Így sokkal inkább olyan, mint mi… - kiabáltam még vissza, mielőtt bevágtam volna magam mögött az ajtót. Utána pedig pár perc nyugalom telepedett rám. Próbáltam rendezni közben a gondolataimat, ugyanakkor már vártam azt a pillanatos is, hogy újra egy légtérben legyünk.
- Ilyen könnyedén máris másokra bíznál, vagy itt már nem félsz a Rómeóktól? – hecceltem őt, ha már elméletben annyira könnyedén kint hagyná a rakparton a feltörekbő művészekkel. Egyébként is, én inkább vele szeretnék jelenleg lenni, nem pedig másokkal. Ezt meg szerintem ő is tudja, nem véletlen kértem azt, hogy ő jöjjön értem és tegye magát szabaddá.
- Jól hangzik, de akár ráérünk este is menni, hiszen kivilágítva gondolom még szebb lehet. – tettem hozzá, majd a cuccaimhoz léptem, hogy kinyissam a bőröndömet. Kiszedtem belőle a rókát, mielőtt még „megfulladna”, amit tőle kaptam sok-sok héttel korábban. – S mit is fogunk enni? Ugye nem lesz olyan szegényes, hogy csak sajtból áll? – pillantottam rá kérdőn, majd pedig kivettem egy meglepit a cuccaim közül. – Most rajtad a sor, hogy becsukd a szemed. – kérleltem őt, majd ha megtette, akkor ráadtam a kötényt, ha már úgyis olykor feljött ez a korkülönbség miatti dolog is. Tudom, vehettem volna értelmesebb dolgot is, de szerintem egyszerre vicces és igaz is. Mert tényleg túlzottan is értékes ember lett számomra, minden egyes nappal egyre jobban, csak sokáig tartott mire felismertem ezt. Közben persze meggyőződtem arról, hogy ne leskelődjön, majd pedig a kezét megfogtam és a hűtőmágnest a tenyerébe raktam, hogy utána ujjait ráhajtsam, ne lássa egyből. Végül felültem az asztalra, vagy a konyhapultra, ahol volt hely. – Kinyithatod a szemed. – s izgatottan vártam, hogy mit fog hozzászólni. Igazából a kötényt akkor használja, amikor akarja. Szerintem nem is teljesen csak konyhába való, de az is lehet, hogy két pillanat múlva máris inkább a szekrényben landol. Akkor jó ötletnek tűnt, főként a szövege miatt, de hamarosan úgyis kiderült, hogy neki mennyire is tetszett bármelyik meglepetés is…

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Júl. 14, 2018 6:21 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

Azért valahol fura fricska az élettől, hogy a balesetem előtt mindegy volt, hogy kinek, milyen drága ajándékot vettem, valahogy feleannyi érzelemmel sem reagáltak rá, mint ahogy Athena tette ezzel a mostanival, ami szinte csak idő- és erőráfordítás volt. Ez pedig elgondolkoztató... ennyire nem ismertem volna azokat, akikkel életem nagy részét leéltem? Attól függetlenül, hogy akár egy házban éltünk és naponta láttuk egymást? Vagy Athena volt az, aki egy cseppnyi figyelmességet sem kapott korábban? Esetleg én voltam az, aki eddig rossz emberek társaságában töltötte az idejét, nem pedig olyan valakivel, akivel tényleg egy hullámhosszon vagyunk?
- Mint a macskádat? Milyen kedves tőled... - forgattam a szemeimet mosolyogva, mielőtt még komolytalanabbra véve a figurát, folytattam volna - Ezek szerint én is aludhatok veled minden este, naphosszat simogatnál, etetnél, szeretgetnél...? Ha ezen múlik, megtanulok dorombolni. - gondolkoztam hangosan, mert lehet, hogy idővel még el is jutnánk hasonló szintre, de egyelőre már azt is haladásként fogom fel, hogy most itt állunk, így egymást ölelve.
- Ahogy szeretnéd, te kaptad őket. - mondanám, hogy ha szeretné, lerajzolhatja, vagy akár az ablakon is kivághatja, azt tesz velük, amit szeretne. Bár tény, ha az utóbbiról lenne szó, esélyesen nem dobnám ki egyhamar a pénzt ilyesmire, de ettől függetlenül nem is nagyon tudok ilyesmit kinézni belőle azok után, mennyire örült neki.
- Mufurc... - szólaltam meg, ezúttal sokkal komolyabb hangnemet megütve, miután végighallgattam a megannyi félelmét meg védőbeszédét - Ne pörögd túl a témát, viccnek szántam. - jól láthatóan nem ment át számára a dolog, ha ennyire komolyan vette, de nem baj, valahol még ez is aranyos tőle.
- Akkor jössz, és olyan gyakran, amikor szeretnél. Nincs semmi de. - tisztázom egyúttal sokkal konkrétabban a dolgot, ha már kulcsot ajánlottam neki, és ő is mondta, hogy szeretné, akkor nem fogom hasonló feltételekkel gúzsba kötni a kezét. Olyan dolog úgy sincs az életemben, amiről ne tudhatna, maximum olyan, amiről még nem tud... de idővel szeretném, ha tudna. Másrészt meg, hátha egy kis bátorságot szed magára, vagy könnyebben veszi ezt az egészet, ha látja, hogy más is bizalmat szavaz neki.
- Azt de imádnám. Igazából az akvarell és a grafika keresztezéséből is szép dolgok születhetnek. - elég csak a vázlatfüzetébe firkált virágokra gondolni, ami néhány odafröccsent festékpacából születtek, tovább gondolva, vagy több időt ráfordítva sokkal komolyabb műveket is össze lehet hozni belőle. Majd idővel elválik, lesz-e nekünk is ilyenünk, vagy más téren ötvözzük a művészetek iránti rajongásunkat.
- Nagyszerű. Kezdésnek nem is kell más, a többi meg majd adja magát. - csak sodródni az árral, ahogy már említettük többször is. Kár is lenne mindent előre megtervezni, megölné a pillanat varázsát, arról nem is beszélve, hogy Athena mellett tervezni... elég nehéz, pláne, hogy sokszor egészen másképp reagál, mint arra az ember számítana. De pont ez a szép az egészben, hogy olyan kiszámíthatatlan az egész, és valamilyen szinten nekem is fel van adva a lecke, nem pedig csak az ölembe hullnak a babérok anélkül, hogy a kisujjamat is mozdítanám.
- Az biztos...! - csóváltam a fejemet, ahogy meghallom, mit kiabált vissza még a folyosó túlsó feléről, ahelyett azonban, hogy csendben vártam volna rá, inkább a konyha felé vettem az irányt, hogy az ajándékba vett virágokat vízbe állítsam. Igaza van, valószínűleg tényleg gyanakodnék, ha másképp kezdene viselkedni, és nem lenne tele minden találkozásunk hasonló suta, esetlen kis pillanatokkal, próbálkozásokkal.
- Nem féltem én eddig se tőlük. - na jó, talán egy kicsit, hisz valahol még mindig olyan hihetetlen volt számomra, hogy hozzá képest egy ilyen vénség mellett kötött ki, miközben az egyetemen hemzsegnek körülötte a korabeli srácok. Vajon mennyi időbe telne, hogy rájöjjön, nem mindegyik akkora idióta, mint amekkorának elsőre tűnik? Vagy akad köztük olyan, akivel jól kijön?
- De ettől függetlenül eszem ágában sincs ott hagyni téged. - teszem még hozzá, csak a biztonság kedvéért. Akkor már inkább keresnék valami nyugodtabb zugot a városban, ahonnan szép a kilátás, és rajzoljunk egymás mellett ücsörögve valamit.
- Szebb, de akkor meg a naplementéről maradunk le. - tettem szóvá, hisz lehet, hogy első hallásra kimondottan giccsesnek tűnhet, de azért vannak szép helyek, ahonnan érdemes látni. De ha nem most, majd máskor megnézzük, úgy is a miénk a világ összes ideje, és végre területileg sem csak az intézeten belül tervezhetünk.
- Ne aggódj, nem csak sajt van itthon. Vettem csigát is. - tettem hozzá szemrebbenés nélkül, mert ha valamitől, hát attól ki lehet kergetni a világból a mai fiatalokat. Régebben én se szerettem, mára egész megbarátkoztam az ízével, ettől függetlenül azonban nem ezzel készültem vacsorára - de nem kell azt tudnia Mufurckának, ha már ennyit szemtelenkedik, kapjon vissza is belőle egy kicsit.
- Rajtam? - kérdeztem vissza meglepve, de aztán csak beadtam a derekamat, és a konyhapultnak dőlve vártam, mikor nyithatom ki újra a szemem - Hát jó, rendben, ha már ilyen szépen kérted. De lesni ér? - kérdeztem azért vissza, de eszem ágában sem volt ezzel elrontani a meglepetést. Mondjuk tény, hogy sikerült meglepnie ezzel, kíváncsian vártam, hogy miben sántikál?
Igaz, lett volna tippem, hogy mikkel somfordált körülöttem, de csak akkor bizonyosodtam meg róla, amikor ő már a konyhapulton csücsült, valamivel mellettem. Először a kezembe nyomott apróságot vettem figyelemre, azt pedig egy széles mosollyal nyugtáztam, hogy csak nem felejtette el a hűtőmágnest, amivel annyit cukkoltam korábban. Miután jobban szemügyre vettem, a hűtő felé lépek vele, hogy a helyére is rakjam, mielőtt elkavarodna ebben a fene nagy rendben ami többnyire nálam honol... Utána pedig a nyakamba akasztott kötényt emelem fel egy kissé, hogy el tudjam olvasni, de miután elég sok rajta a szöveg, így inkább leveszem addig, amíg gyorsan végigfut a tekintetem a sorokon, amikor pedig a végére érek, egy újabb vigyorgás a válaszom rá. No meg visszaakasztom a kötényt a nyakamba.
- Jópofa mindkettő. - szólaltam meg, miközben hátul is megkötöttem a madzagot, majd odaléptem a konyhapulthoz, Athena mellé... vagy inkább elé, miközben pofátlanul neki is dőltem. De kellett neki pont ide csücsülnie...!
- Köszönöm szépen. - hajoltam közelebb hozzá, majd ha nem kezdett túlságosan mocorogni, vagy próbált menekülni, akkor kicsit közelebb húztam magamhoz, hogy egy csókkal is kifejezzem az hálámat azért, hogy gondolt rám a nyaralása alatt.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Júl. 14, 2018 8:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Felvontam a szemöldökömet, ahogyan hallgatta az eléggé abszurdnak ható szavait. Mosolyom viszont minden egyes másodperccel csak még szélesebb lett. – Mert úgy érzed, ha nem tudsz dorombolni, akkor máris annyira hánytatott sorsod lesz idővel? – tettem fel játékosan a kérdést, miközben továbbra is őt fürkésztem. Lehet kicsit szarabb a helyzete, na jó talán sokkal inkább, mintha valami átlagosnak vagy normálisnak számító lányt szedett volna össze, de nem így volt. Hmm, lehet kicsit azért neki is imponál az, hogy nem hullik minden az ölébe, hanem meg kell dolgoznia érte és nagyrészt tényleg csak neki köszönhető az, hogy jobban nyitok a világ felé, illetve kezdett kicsit közvetlenebb lenni vele is.
Lehető legédesebb arcomat vettem elő – már ha létezik ilyen -, amikor túlzottan is komolyan ejtette ki a becenevemet, amit rám akasztott még az első találkozások alkalmával. – Aha, viccnek. Értem… - húztam el az utolsó szót, mert azt hiszem ezzel a megjegyzéssel csak még szarabbul éreztem magam, hogy még ez se esett le. Ahh, miért ennyire bonyolult minden? Már tudom, hogy miért is szerettem a magányt, mert akkor nem keveredhettem ennyire fura helyzetekbe, félreértésekbe.
- Jó…jóó….jóóó… - és lehet még legalább 10x megismételtem ezt az egy szót, miközben megadóan tártam szét a karomat, hiszen most mit kéne tennem? Én értettem félre, ami még inkább bizonyítja azt, hogy mennyire is tökéletlen vagyok a társaséletben. Mindegy is, inkább lapozzunk, hiszen még biztosan akad bőven olyan pillanat, amikor majd beégethetem magam, vagy csak félre fogom érteni azt is, amit nem kéne.
- Majd egyszer mi is rájövünk, hogy mennyire is szépek. – mosolyodom el újfent, hiszen kicsit izgatott voltam, hogy mit is alkotnánk. Emlékszem, hogy miként varázsolt a pacákból is virágot, csak akkor annyira nem díjaztam, inkább csak morogtam rajta és durciztam, mint egy kisgyerek, de akkor még eléggé másabb volt a helyzet. Azóta sok minden történt, illetve változott is. Én is változtam, nem is keveset szerintem, vagy valójában csak hangyányit?
- Hiszi a piszi, aki elhiszi. – cukkoltam őt tovább, mert valljuk be azért valamennyire jó érzés volt, hogy úgy gondolta lenne esélyem más férfiaknál, az viszont kevésbé tetszett, hogy netán kinézné belőlem, hogy lecserélném fiatalabbra, vagy netán idősebbre. Egyik se fordult meg a fejemben, hiszen miért agyalnék olyanokon, hogy netán azzal az egyetemi sráccal milyen lenne, vagy az intézetben megismert xy társasága milyen lehet, ha akad valaki olyan az életemben, akivel boldog vagyok? Biztosan én működöm furán, de valóján ilyen téren PJ lekötötte minden létező és még nem létező gondolatomat is. Meg se fordult a fejemben, hogy másnak a csókja is ennyire észvesztő tud lenni, mint az övé.
- Naplemente, ha azt mondod érdemes kimenni és megnézni, akkor mehetünk. Ma szerintem teljesen rád bízom magam. – nem volt ezen mit titkolni, vagy szépíteni. Nem voltak különösebb terveim, csak sodródni az árral és élvezni az első napot annyira, amennyire lehetséges ez. Ezt pedig már elmondtam neki is. Főleg, mivel azt hiszem neki nagyobb tapasztalata volt olyan téren is, hogy a párok mit szoktak tenni, vagy mit néznek meg, esetleg hova ülnek be. Vagy csak nemes egyszerűen a városba hova érdemes elmenni.
Amikor meghallom azt, amit mond, hogy még mit vett, akkor kiül az arcomra a döbbenet és az, hogy remélem csak viccel. – Ezt te se mondhatod komolyan, vagy ha mégis, akkor időben szólj, mert rendelek valami ehető dolgot is. – válaszoltam kisebb sóhajjal megspékelve, mert számomra ez nem volt vicces. Tudom, a férfiak szeretik a hasukat, ha meg rám néznek, akkor azt mondják, hogy koplalok, pedig nem. Egyszerűen csak jó géneket örököltem és én is szeretek enni, de nem ilyen furcsaságokat. Nem is értem, hogy mit szeretnek a csigákban? Valakinek netán túl sok volt a kertjében, aztán gondolt egyet, hogy megfőzi és megeszi? Még belegondolni is borzalmas. Nem véletlen lettem libabőrös és nem jó értelemben.
- Ha nem szeretnél semmit se kapni ma már, akkor mindenképpen ér. – feleltem jókedvűen, mert érezhette, hogy nem csak az ajándékra gondoltam, hanem netán esetleg ölelésre, vagy csókra is, ami egyszerre volt természetes és még mindig ijesztő számomra, de legalább már kezdett az első felé billenni a mérleg. Nem volt teljesen egyszerű folyamat rátornázni a kötényt, meg lehet nem is kellett volna, csak egyszerűen azt is a kezébe nyomni, de így legalább már kiderült az, hogy a méretet sikerült eltalálnom belőle. Azt meg csak remélni tudtam, hogy elnyeri a tetszését a szöveg is. Főleg, ha már a franciák úgyis részben a borozásról híresek. Meg alapból is illett hozzánk.
Kíváncsian és izgatottan csücsültem le a pultra, hogy utána láthassam a reakcióit, de egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy lehet mégse jön be neki annyira? Persze, lelkesnek tűnt, meg mosolygott. Főleg, miután elolvasta a szöveget, de akkor is. Azt hiszem picit nagyobb örömködésre számítottam a semmire.
- Jópofa? – kérdeztem vissza kicsit megszeppenve. – Akkor lehet mégse volt annyira nyerő, mint hittem… - gondolkoztam hangosan, hiszen nem is én lennék, ha nem agyalnám túl ezt is. Pedig lehet csak a korral jár és ez nála kb. olyasminek felelne meg, mint amit én korábban lenyomtam a kuckó miatt. Lélegzetemet is visszatartottam, amikor közelebb lépett, majd a lábamnak préselte magát. Szerintem még látni is lehetett, hogy mekkorát nyeltem, de még egyelőre nem löktem el magamtól.
- Szívesen bármikor. – motyogtam az orrom alatt, mielőtt még újra lecsaphatott volna az ajkaimra. A félelem újra végigcikázott a gerincem vonalán a közelségének köszönhetően, de ahogyan egyre inkább belendült ő is a csókba, vagyis inkább én, úgy kezdett a melegség átjárni, na meg a pillangók újra szárnyukat verdesték a hasfalamnak belülről, mintha csak pihenni álltak volna meg az elmúlt percek alatt. Kezemet újra köré fontam és szinte észre se vettem, hogy miként nyitottam szét a lábamat, hogy közelebb jöhessen és elveszhessek abban a mámorban, amit már képes ennyivel is okozni. Egészen addig, míg a vészcsengő meg nem szólalt csak úgy magától, vagy valamilyen érintésének köszönhetően, mert akkor finoman jelezve próbáltam meg eltolni magamtól a csókot követően.
- Talán jobb lenne, ha a kajával foglalkoznánk. Még a végén kilyukad a bendőm. – feleltem sietve, hogy leplezzem a zavaromat. Már ha erre volt esélyen, hiszen a hajamat is kapásból elkezdtem babrálni. Ha pedig félrelépett, akkor sietve csúsztam le a pultról. Lehet többet se kéne ilyen helyekre üldögélnem. – Szóval mit segíthetek, vagy megint csak a terítés jut nekem? – pillantottam rá halovány mosollyal az arcomon.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Júl. 15, 2018 9:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Mondanám, hogy remélem, hogy nem, de hát a nőknél sosem lehet tudni. - mondjuk ha dorombolni nem is, bújni azt én is tudok, ha arról van szó, szóval talán van esélyem a macskája ellen, átvenni az első helyet a dobogón. Vagy legalább holtversenyben felzárkózni mellé, ha már a kis puhatappancsosnak olyan betonbiztos helyen van Athena életében. Mondjuk különösebben nincs bajom a macskákkal, amíg nem szarják össze a házat meg borítanak mindent macskaszőrrel, de majd elválik, hogy jövünk ki egymással, ha egyszer eljön az ideje.
- Athenaaa. - ahogy ő, most én húzom el a nevének a végét, mert miért vágta úgy földhöz ez a kis félreértés? Nem ismerjük egymást évek óta, ráadásul teljesen más családi háttérrel, múlttal rendelkezünk, még az anyanyelvünk, kultúránk sem ugyanaz. Az lenne a furcsa, ha semmi hasonló félreértés nem történne, de még mindig legyen ilyen kevésbé számottevő dolgok miatt, mintsem életbevágóan fontosak kapcsán. Akárhogy is, ahogy széttárja a karjait, én sem vagyok lest egy szempillantást alatt közelebb lépni hozzá, és egy gyors szájrapuszival jelezni, hogy ne vágja így földhöz a dolog. Sőt, nézze a jó oldalát, legalább nyelvi félreértések nem igazán adódnak annak ellenére, hogy csak tanultuk egymás anyanyelvét.
- Az biztos. Szépek a vegyes technikák. - értettem egyet vele, az meg már csak rajtunk múlna, hogy hogyan valósítanánk meg. Én ejtenék néhány festékpacát egy lapra, majd ő fejezné be fekete filcekkel vagy tussal a képet, vagy pont fordítva? Az ő grafikus alkotásába vinnék némi színt? Vagy akár egyidejűleg mázolnánk a papírlapra? Mindegyiknek megvan a maga varázsa.
Csak grimaszoltam egyet, amikor egyértelmű jelét adta, hogy nem hisz nekem, így jártam. Ideje dolgozni kicsit a színészi képességeimen, ne legyek már ennyire nyitott könyv számára... mondjuk valahol bosszantó, hogy még csak füllenteni sem tud az ember, valahol meg jó érzés, hogy van, aki egyre inkább megismer. Egy kicsit félelmetes, de azért jó.
- Hát hogy a manóba ne lenne érdemes? Látszik, hogy grafikus vagy, túlságosan is fekete-fehérben látod a világot. - cukkoltam egy kicsit, elvégre ahány undorítóan giccses festmény született már eme természeti jelenségről, attól még annyira csodálatos színekkel festette be a tájat. Szép az, ha az ember megtalálja a jó helyet, ahonnan érdemes csodálni. Majd meglátjuk, hogy mennyire leszünk el az itthoni programokkal, aztán annak függvényében meglátom, hogy ma, vagy máskor megyünk megnézni. Mondjuk teljesen más élményt nyújt a városból nézve, mint mondjuk vízparton, szóval ez is megérne több programot is.
A csigára érkező reakcióján csak jóízűt nevetek, őszintén szólva valami ilyesmire számítottam tőle, szóval egyáltalán nem okozott csalódást. Ettől függetlenül vagyok olyan szemtelen, hogy tovább húzzam vele az agyát.
- Ugyan már, Mufurc, még az én kedvemért sem kóstolnád meg? - somolyogtam közelebb hozzá kíváncsi tekintettel, valójában azonban nem volt semmi félni valója, nem volt itthon egy árva csiga sem. Legalább a házban, a kertben lehet, hogy talált volna, de az ott is marad - Ne aggódj, nem azzal készültem. - elég meredek döntés lett volna, pláne azok után, hogy múltkor azok a finom sajtok se igazán nyerték el a tetszését.
De ha már újabb kör jön az ajándékozásban, megadóan csukom be a szemeimet, és lássa kivel van dolga, a burkolt kis fenyegetése után még csak meg sem próbáltam lesni. Helyette türelmesen vártam, hagytam, hadd sertepertéljen körülöttem, és csak akkor vettem szemügyre közelebbről az ajándékokat, amikor már szabad volt.
Tetszett mindkettő, és valószínűleg látni is fogja majd a napok múlásával is, hogy használom őket, de úgy éreztem, valahogy még sem egészen ilyesmi reakcióra számított tőlem. Bár ha hasonlóan reagáltam volna, mint ő az előbb, akkor esélyesen meg azt érezte volna túljátszottnak meg mesterkéltnek.
- Dehogynem nyerő. És erről jut eszembe, van is egy üveg jófajta vörösbor behűtve, direkt az érkezésedre tartogattam. - somolygok közelebb hozzá, hogy még egyszer megköszönjem az ajándékokat, ha már szavakkal nem sikerült meggyőznöm, hogy értékelem a figyelmességét, akkor hátha tettekkel jobban fog menni.
Tisztában vagyok vele, hogy az eddigiekhez képest merőben új lehet számára ez a mostani helyzet, de ahogy már a csóktól sem idegenkedik annyira, mint eleinte tette, úgy remélhetőleg a különféle közeledésekkel is megbékél idővel. Ahogy a lábaival már nem igyekszik olyan elszántan távol tartani, úgy pedig nekem sem kell több, hogy közelebb furakodjak hozzá, s amíg a kezeit körém fonta, addig az enyémek szép lassan az oldalán simítottak végig, a csípőjénél megpihenve végül. Vagyis csak pihent volna, ha a következő pillanatban már nem tolt volna el magától, miután pedig nem akartam a frászt hozni rá, megadóan hátrébb léptem.
- Ahogy szeretnéd, de ha nagyon éhes vagy, akkor lehet, nem ártana valamit harapod addig, amíg elkészül az ebéd. Vagy vacsora... Van joghurt a hűtőben, meg gyümölcs is akad itthon. - az egyiknek túl késői lenne, a másiknak túl korai, de az tény, hogy úgy két óra kelleni fog legalább, mire elkészül.
- A terítést is örömmel meghagyom neked, de az ráér még. Adogatom a hozzávalókat, odapakolod őket a konyhapultra? - fordultam felé, majd ha belement, akkor már pakoltam is a hűtőből a hozzávalókat... csirke, répa, gomba, vörösbor, vaj... még néhány fej hagyma és fokhagyma a polcról, meg krumpli, majd ha minden kéznél volt, akkor első körben leakasztottam az eddig használt kötényt a konyhaajtóról, hogy Athenát is beöltöztessem a főzőcskézéshez, ne csak én feszítsek a csinos új kötényemben.
Ha előbb enni akart, akkor szóban útba igazítottam, mit merre talál, ha viszont egyből beállt mellém segíteni, akkor ráhagytam a zöldségpucolást, amíg én előkészítem a húst.
- Nem tudom, ismered-e a Coq au vin-t, egyfajta vörösboros csirkeragu. Gyerekként az volt az egyik kedvencem, nem igazán bonyolult elkészíteni, csak egy kissé időigényes. Jut eszembe, ha valamelyik hozzávalóját nagyon nem szeretnéd, akkor csak szólj, szimplán kihagyjuk. - magyaráztam közben, nyilván a gombára értve, hisz az volt az, ami kimondottan megosztotta az embereket, de egye fene, a kedvéért kihagyom belőle, ha szeretné. Ezt igen. Olyan létfontosságú hozzávalókat, mint a bor, biztosan nem fogok.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Júl. 15, 2018 10:39 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Csak megráztam a fejemet arra, amit a nőkkel kapcsolatban mondott. Ennyi idő alatt rájöhetett volna arra, hogy amit általánosságban mondanak nőkre, az rám nem annyira jellemző, vagy mégis illene rám is, csak nekem nem tűnt még fel eddig? Egyébként se áll szándékomban választani közte és a macskám között. Valahogy megfogjuk oldani, maximum Sziamiau nem fog velem jönni, ha netán már ott tartanánk, de felesleges is ezen agyalni, hiszen addig még sokszor fogja eső áztatni szerintem a várost, mire egyáltalán ilyenen kellene agyalnunk.
Már éppen valamit mondanék neki arra, hogy ne utánozzon és hagyjon már, amikor is inkább merényletet követ el ellenem, vagyis inkább eléri azt, hogy minden szó a torkomon akadjon. Elég csak közelebb lépnie és egy aprócska, még ártatlannak mondható puszi is ahhoz, hogy inkább jelenleg hallgassak. Az első gondolatom meg mi más is lehetne utána, hogy „a francba milyen rövid ideig tartott csak!” Lehet legközelebb jobban oda kell tennem magam, akkor talán hosszabb időre akarná belém folytani a szót. Uhh, ez mennyire fura és új érzés, szinte már szokatlan, de mégis kellemes. Reménykedtem abban, hogy ez sose fog változni.
Láttam már én is vegyes technikával készült képeket, régebben én is készítettem, de az megint másabb, mint amikor netán mi alkotunk majd valamit közösen. Az személyesebb is lesz és talán maradandóbb is, vagyis remélem, hogy örök életű lesz, ahogyan a köztünk lévő kapocs is, ami egyre inkább kezdett kibontakozni. Még akkor is, ha olykor egészen csigára emlékeztető volt a tempó miattam, de mind a ketten cipeltünk terheket, amik valamilyen módon nyomot hagytat rajtunk. S ezek elegendőek voltak ahhoz, hogy a jelent is sokszor túlzottan is befolyásolják, az én részemről mindenképpen.
Grimasza meg eléggé beszédes volt, hogy a megérzésem jó volt és ha addig nem is vettem biztosra, most már tudtam, hogy igazam volt. Bár nem értettem még mindig, hogy mi a francnak aggódik, de azért jól esett.
- Ez nem igaz! – ha elég közel volt akkor biztosan a vállába bokszoltam. – Az meg se fordult a fejedben, hogy netán eddig giccsesnek és részben feleslegesnek találtam azt, hogy bámuljam a naplementét, ami nálam egyenlőt jelentett a sötétséggel és olykor a rémisztő neszekkel? – tettem fel a költőikérdést, hiszen nem vártam rá választ. Elhiszem, hogy neki könnyebb ezek felett átsiklani, de számomra nem. Voltak emlékek és nem egyszer esett meg, hogy azt kívántam bárcsak sose jönne el a reggel, vagy éppen az este. Fura dolog az élet, de ennek ellenére most mégis vártam, hogy együtt lássuk ezt a dolgot és új jelentést, érzést adjon ez által számomra, hogy végre ne a múltat társítsam hozzá.
Ő nevet, én a szemet forgatom, mert nem szép dolog direkt húzni a másikat. Legalább az egyikünk élvezi, hiszen a grimaszolás se maradhatott el a részemről.
- Nem hiszem, mert még a végén kiderülne, hogy valójában a kertedben szedted össze. Brrrr… - még a hideg is kirázott a gondolattól. Libabőrt pedig könnyedén észre vehette a karomon, hiszen még belegondolni is rossz volt, de szerencsére nem azzal készült, így kicsit megnyugodtan, viszont még egy nyelvnyújtást bezsebelhetett magának, amiért ennyire ravaszul átvert.
Mielőtt még inkább belendülne ebbe az átverés dologba lecsapok rá, hogy én ajándékozzak. Izgultam rendesen, de szemmel láthatóan tetszett neki, bár abban nem voltam biztos, hogy mennyire is. Ahh, annyira furák a férfiak, tudom, ők másképpen örülnek, de így igazodjon el egy kezdő rajtuk.
- Aww, valóban? Netán le akarsz itatni, vagy inkább alkoholra nevelni, ha már nálatok ez annyira divatos? – kérdeztem meg komolyan, de valójában jót mosolyogtam a dolgon. Főleg, ha azt vesszük, hogy nem csak drogosoknak volt az az intézet. De igyekeztem nem elmosolyogni a dolgot, ami esélyesen ment is addig a pillanatig, míg közelebb nem jött, hogy csókkal is kifejezze azt, hogy mennyire nyerte el a tetszését az ajándék. Az érintése eleinte túlzottan is jól esett, míg nem siklott egyre inkább lejjebb csók közben, akkor viszont akaratlanul is olyan emlékképek villantok be, hogy kész csoda volt az, hogy csak ennyire finoman jelezte azt, hogy nekem most itt állj és nem akarom, hogy a keze arra vándoroljon. Még akkor se, ha eleinte túlzottan is kellemes volt az a gyengédség, amivel tette, de mind hiába, ha helyette aztán sokkal durvább és kegyetleneb képek villantak be.
- Megleszek addig, vagy netán félsz, hogy legyőzlek evésben? – pillantottam rá kihívóan és örültem annak, hogy nem vette túlzottan magára azt, hogy kihátráltam a dologból, hanem úgy folyt tovább a beszélgetés, mintha mi sem történt volna. Hálás voltam ezért, illetve a gondolataimat is könnyebb volt rendezni és inkább a jelenre gondolni, nem pedig a múlt fájdalmas és megalázó képeire.
- Persze, ahhoz ügyes női kéz kell, mi? Bár neked se lehet okod panaszra, hiszen festő vagy. – majd pedig közelebb is sétáltam hozzá, hogy ne csak a szám járjon, hanem a kezem is. Elvettem tőle minden alapanyagot, majd a pultra pakoltam, ahol korábban még én ültem. Amikor pedig rajtam is váratlanul egy kötény landolt, akkor elmosolyodtam, majd megráztam a fejem. – Semmi frappáns szöveg? Így hogy passzolunk egymás mellé? – kérdeztem meg játékosan, majd most én loptam tőle egy puszit, pontosan úgy, ahogyan ő tette korábban miután elnyújtotta a nevemet.
- Szóval már gyerekkorodban alkoholizáltál? Már értem, hogy miért istenítitek itt annyira bort, mert ti tej helyett is azt ittátok. Kész csoda, hogy az elvonó nincs dugig. – persze, hogy csak ugrattam, s ha hátrapillantott rám, akkor láthatta is a mosolyomból, hogy csak szórakozom vele, de túlzottan is élveztem ezeket az apró csipkelődéseket. – Nincs egyikkel se gondom. Na, meg most eszem először ilyet, akkor legalább úgy kóstoljam meg, ahogyan illik. – tettem hozzá és nem is lett volna gond, ha a könnyeim nem erednek meg a hagyma miatt és oda figyeltem volna, nem pedig PJ-nek magyaráztam volna, mert a következő pillanatban csak egy kisebb szitkozódást hallhatott, miután fájdalmasan felnyögtem. – Meg ne szólalj, hogy gyerek kezébe kés nem való!! – dorgáltam már meg előre morcosan, hiszen rohadtul fájt, de szerencsére csak az ujjam bánta, de a fenébe is, hogy pont ennyire éles a kés. Ennek köszönhetően eléggé mélyre hatolt és nagyon vérzett. – Kötszered maradt még?  Vagy szerinted a gyógypuszi elegendő rá? – nem voltam ötéves, hogy tényleg komolyan gondoljam az utolsó dolgot, de kisebb célzást érezhetett belőle, hogy nem bánnám. Közben pedig inkább elmásztam a mosogatóhoz, hogy ne vérezzek össze mindent. Még a vizet is megengedtem rá, míg vártam rá.  


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Pént. Júl. 27, 2018 8:34 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Hékás, bírj magaddal! - egyrészt, mert ez így nem fair, hogy ezt is csak ő csinálhatja, ha fordítva lenne a helyzet és én viselkednék így, még azt kapnám, hogy miért bántok egy nőt... másrészt, ha túl sok a fölös energiája, és nem bír magával, akkor fenn áll a veszélye annak, hogy egyszer egy ilyen után majd a zuhany alatt fog kikötni.
- Őszintén? Nem... - vallom be némileg hezitálva, hisz nekem személy szerint semmi bajom nem volt a naplementével, vagy az azt követő éjszakával és sötétséggel. Rendben, annyiból rossz, hogy nincsen természetes fény és lámpafény mellett dolgozni sohasem az igazi, másrészt viszont sokkal nagyobb a csend, béke és nyugalom éjszaka, mint nappal. Minden elcsendesedik, és sokszor az ihlet is jobban jön, a munkával is jobban lehet haladni. Viszont értettem azt is, hogy miért kelt ilyen visszás érzéseket a másikban, mint ha valami rossz Pavlovi-reflex lenne... benne a sötétség gondolata kelt rossz érzéseket, engem meg a csikorgó autógumik hangjától ver ki a víz, a legrosszabbra számítva.
- Ez esetben viszont inkább halasszuk későbbre. - így, tudva, hogy ez az egyszerű égi jelentés is ilyen problémás nála, majd kitalálok valamit. Hamarosan úgy is érkezik a szokásos augusztusi csillaghullás, mást nem majd a tetőre kiülve megnézzük a naplementét, meg azokat is, hátha egy ilyen oldalát megtapasztalva nem csak a rosszak fogjak később eszébe jutni.
Nem tagadom, jót szórakozok azon ahogy a csigák gondolatára reagál a tányéron, bár valahol ilyesmire is számítottam tőle. A mai fiatalság körében sem népszerű, szerintem 10-ből 10 francia egyetemista így reagálna ha megtudná, hogy este ez lesz a vacsora.
- A kertemben? Ugyan kérlek, ha látnád, hogy néz ki, biztos nem mondanál ilyeneket. - mert olyan magas gaz meg káosz uralkodik benne, hogy szerintem én se nagyon látszanék ki belőle, nem hogy ő még csigákat keresgéljen ott. Ha volt is valaha, szerintem már kipusztult az összes. Mindenesetre azért tetszett, hogy ilyen könnyen sikerült rászednem. Lehet, hogy még kétszer-háromszor bejátszom, aztán meglepetés gyanánt tényleg csigával készülök vacsorára, amikor már úgy se hinne nekem.
Nem számítottam rá, hogy a korábbi komolytalan szavaim után a hűtőmágnes kapcsán tényleg meglep valamivel az utazása után, de kellemes meglepetést okozott, az tagadhatatlan, ezt pedig igyekszem a tudtára is adni.
- Viccelsz? Kis mennyiségben ez is orvosság! Jót tesz a szívnek, a vérképzésnek, vérnyomásnak... Amúgy meg a részeg nők nem az eseteim, úgyhogy annyit biztos nem kapnál, egy pohár meg pont elég ahhoz, hogy egy csöppet oldjon az ember gátlásain. - persze nem erőszak a disznótor, ha nem szereti, vagy nem akar inni, úgy se fogom ráerőltetni, de egy pohártól még úgy sem lesz alkoholista az ember, meg legyünk őszinték, talán kevésbé érezné feszélyezve magát.
Akárhogy is, egyelőre még úgy is a hűtőben pihen a vörösbor, úgyhogy ráérünk később aggódni ilyenek miatt, miután a kis közjáték után lekászálódna a pultról, csak értetlenül mérem végig.
- Te? Engem akarsz legyőzni, pont evésben? - pillantok rá, és lerí a képemről, hogy valahogy nem igazán tartom valószínűnek, hogy ilyesmire képesre lenne, legalábbis a vékony termetét elnézve... jó vicc. Igaz, sűrűn még nem kajáltunk együtt, meg akkor sem olyan kiadós mennyiségeket, szóval ki tudja? Lehet, hogy sikerülne meglepnie.
- Hát, az ügyes női kezek inkább máshoz kellenek, nem a hűtő kipakolásához, de... - mindegy, inkább nem is mondok semmit, mert a végén még túlzottan zavarba jön, aztán elejti őket, vagy inkább kimenti magát és kivonul a kis kuckójába rajzolni, vagy bármi... Hogy haladjunk is, csak adogattam a hozzávalókat, az utolsó néhánnyal pedig én léptem oda a pulthoz, hogy aztán segítsem előszedni a szükséges dolgokat. Vágódeszka, kés, tálak... No meg egy kötény neki is, ne csak én divatoljak.
- Nem, sajnos csak ilyen snassz egyszerűm van, de ezen ne múljon, majd pingálok rá neked valamit, ha szeretnéd. - nem most, majd később, de ahogy idióta pólóból is találni sok félét, valószínűleg ehhez is hamar kerítenék valami igazán Athenás szöveget.
A váratlanul kapott puszi pedig amennyire lep meg, legalább annyira tölt el jó érzéssel is, így pedig nem meglepő, hogy egy széles mosollyal az arcomon folytatom én is a mondandómat.
- Még szép, sosem lehet elég korán kezdeni. És miért lennének tele az elvonók? Már egész hamar hozzáedződtünk, ergo sokkal jobban bírjuk, mint mások. És azért istenítjük, mert igenis a francia borok a legjobbak az egész világon. - feleltem büszkén, csöppet se véve magamra az ugratást, sőt... nem kellett engem se félteni ilyen téren, ha arról volt szó.
- Jól van, akkor minden bele. - bólintok, maximum ha valami tényleg nem ízlene neki benne, még mindig ki lehet szedni. De ahogy ő, úgy én is nekiállok az előkészületeknek, mellette, a pultnál állva, csak míg ő a zöldségekkel bíbelődik, addig én a húst állok neki előkészíteni.
Igaz, sokra nem jutok vele, mert amikor meghallom a szitkozódást, egyből felé is kapom a tekintetem, hogy mégis mi történt? Mondjuk a hagyma illatából következtetve nekem is van egy sejtésem, de ha már azelőtt kapom a fejmosást, hogy megszólalhatnék, csak a fejem csóválom. Szerintem most az is elég beszédes.
- Erre sajnos a gyógypuszi nem lesz elég... maradj itt, mindjárt jövök. - hagytam én is annyiban a főzőcskézést, hogy sietve a fürdő felé vegyem az irányt, felmarkolva az elsősegély dobozt, amivel múltkor is elláttam. Igaz, akkor a keze volt, nem az ujja, de végeredményben ugyanaz.
- Téged sem kell félteni, rajzos létedre mindig a kezeddel történik valami? - szólalok meg visszaérve, majd ha még mindig a mosogatónál álldogált, akkor nekiálltam egy kis helyet csinálni és a pultra pakolni a szükséges holmikat, hogy amikor minden meg volt, nekiálljak bekötözni az ujját.
- Mit ne mondjak, jó szerencsétlen helyen sikerült elvágnod, pont a hajlatnál, de legalább nem olyan mély, hogy varrni kelljen. - ha már én láttam el, akkor megnéztem azt is, mennyire vészes, de szerintem ezzel nem szükséges kórházba menni. Persze, ha szeretne, rajtam aztán ne múljon, de nem hiszem, hogy tetanusz-veszélyes lenne a dolog. Még jó, hogy nem ő kapta a nyers húst.
- Kész is. - jelentettem ki, majd, hogy ne érje szó a ház elejét, még egy óvatos gyógypuszit is kapott rá, mielőtt a fejemmel az asztal felé intettem volna, hogy foglaljon helyet. Vagy hozzon egy széket, ahogy neki kényelmesebb.
- Innentől inkább átveszem én, ha nem bánod, mielőtt még nagyobb kárt teszel magadban. Viszont... addig is szóval tarthatsz, és... - léptem a szekrényhez, hogy elővegyek két borospoharat, majd töltsek mindkettőnknek egy-egy pohárral, egyet a kezébe nyomva, hacsak nem ellenkezik kézzel-lábbal ellene. Koccintásra is emeltem a poharam.
- Santé! Arra, hogy ismét szabadlábon vagy. - utaltam az intézetből való szabadulására, mely valljuk be, mégis csak szép teljesítmény volt részéről, ilyen rövid idő alatt. Azok után, hogy eleinte mennyire nem volt hajlandó senkivel sem együttműködni, vagy beszélni... Reméljük, hogy többet sem kell hasonló helyre mennie ismét.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Pént. Júl. 27, 2018 9:50 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Értékelem azt, hogy semmit se erőltet. Inkább próbál kivárni és hagyni, hogy az események alakítsák a dolgokat, a tetteinket, de valahogy most még se teljesen tetszett a válasza. Sóhajtottam, ami akaratom ellenére is túlzottan hangosra sikeredett és mellé még a fejemet is megráztam.
- Nézd, értékelem, hogy ennyire tekintettel vagy rám, de nem vagyok porcelánból, vagy talán mégis, de ha az is vagyok, akkor is már rég összetörtem és éppen keresgéljük a darabokat és próbáljuk a helyére rakni. – kezdtem bele meglepően határozottan és komolyan. Nem szoktam még meg, hogy ilyen is tudok lenni, de azért esélyesen ez a bevezető is eléggé zagyvára sikeredett. – Csak azt akarom mondani, hogy nem kell mindig mindennek később lennie. Legyen most, ha most jött fel ötletnek, maximum ha nem megy, akkor még mindig csinálhatunk majd mást. Szeretnék…. meg akarok próbálni kijutni a saját börtönönből, amibe évekkel ezelőtt zártak be és aminek a kulcsáról azt hittem, hogy eldobták, hogy soha nem lehet semennyire se normális életem, vagy…. – nagyot nyelek, hiszen ha tudnám, hogy mi szerepel az utolsó üzenetekben, akkor lehet teljesen másképpen alakult volna ez az egész is. – vagy hittem abban, hogy nekem és mindenki másnak is jobb, ha távolmarad tőlem. Nem reméltem, hogy valaki képes lesz ennyire közel kerülni. Ez megrémiszt, de mégis túlzottan jó érzés ahhoz, hogy csak úgy hátat tudjak neki fordítani… - közben a kezemmel hadonásztam, mint valami idióta, vagy éppen a hajamat babráltam idegességemben.  Nagyot szusszantam, majd nyeltem is egy nagyot. – Én csak szeretném, ha inkább az most lenne és nem máskor. – tettem pontot eme káosznak a végére, ami kibukott belőlem. Nem tudom, hogy mennyire volt képes a sorok között olvasni, de szerintem egészen jól kimondásra is kerültek azok a dolgok, még ha az a bizonyos szó nem is hagyta el az ajkaimat, de az utalás ott volt mindenben. Azt pedig reméltem, hogy megérti mire akarok célozni. Kockáztatni kell, mert talán különben soha nem jutunk semerre se, mert örökre egy bizonyos határon túl fogok ragadni.
- Van? Nagy? És ráférne egy kis csinosítás? – csillant lelkesedés a szemeimben, de az hirtelen le se esett, hogy ő nem is sejthette, hogy minden ellenére a kertészkedés volt sokszor a menedékem régebben. Itt már ez nem adatott meg, de odahaza volt egy kisebb kertem és képes voltam órákig szépítgetni, vagy csak leülni a növények közé és ott rajzolni. Nem, nem fák hada vett körbe, azt nem tudtam volna elviselni szerintem, de virágokból akadt szép számmal.
- Ezek szerint úgy érzed, hogy akadnak gátlások, amiket a bor jobban képes lenne megoldani, mint te… - hümmögtem még egy sort is, mint aki komolyan fontolóra veszi, de végül inkább csak játékosan orron pöccintettem őt, miközben angyali fejet vágtam. Eddig is ő ért el részben sikereket, nem más és nem is a bor.
- Kicsi a bors, de erős haspók. – simogatom meg látványosan a pocakomat. Most tényleg úgy éreztem, hogy legalább egy féldisznót meg tudnék enni. Tudom, vékony vagyok, de ne az alapján ítéljen senki se. Volt olyan időszak, amikor tényleg alig ettem, még mostanság is megesett a depresszió alatt, de azért már egészen jól visszataláltam és mindig megettem azt, amit megkívántam. Nem számolgattam soha kalóriákat. Azt meg hagyom másoknak.
- Valóban? S mégis mihez Mr. Quinault? Gyerünk, ne tartsa magában a véleményét. – adtam elő komolyan újfent a dolgot és mellé még a kezemmel is intettem, hogy kezdjen csak el beszélni. Közben tud járni a kezünk is a kipakolással. Azt hiszem kicsit tesztelni is akartam,  hogy ki meri-e mondani azt, amire gondolhatott, vagy inkább lightosabb verzióval fog-e előállni.
Arra, hogy pingál rá valamit csak széttártam a karomat, hogy rajta áll, ha akar, akkor rajzolhat, ha nem, akkor így jártam. Nem hiszem, hogy sokszor lennék kukta ezen a helyen. Nem vagyok valami nagy szakács eleve.
- Kész csoda, hogy akkor még isztok vizet. – ugrattam őt és mellé még egy kisebb szemforgatást is kapott, ha már ennyire odáig van, hogy kezdetektől fogva alkoholra szoktatják a gyerekeket. Mégis milyen világ ez? Ezek után nem csoda, ha sokan netán elzüllenek és túlzásba esnek később az itallal kapcsolatban.
- Hát jó… - sokat úgyse tehetnék, így inkább eltűrtem a víz nem éppen kellemes hatását, ha már voltam olyan szerencsétlen, hogy az ujjamat is majdnem beleaprítottam a zöldségek közé. A vér könnyedén fogta be pirosra kicsit a mosogatót, de most még ez se zavart. Csak figyeltem, hogy végül miként is tűnik el a lefolyóban és egy pillanatra azt kívántam, hogy bárcsak ennyire könnyedén el lehetne űzni a démonjaimat is.
- Mióta ismerlek mindig, de így jár az ember, ha elvonják a figyelmét. – angyali mosollyal néztem rá, hiszen azért kicsit máshol jártam fejben. Hallottam azt, amiket mondott, de attól még melyik nő ne kalandozna el olykor, ha ilyen férfi állna előtte, meg akiben megannyi remény élne? Hát valahogy engem is elért olykor ez a kórság, amikor minden gondolatomat ő foglalta le és egy-egy fura ábránd kép.
- Akkor van legalább valami jó is, mégse vagyok totális szerencsétlenség. – mosolyodtam el, amikor pedig még puszit is kaptam az ujjamra, akkor még szélesebb lett a mosolyom és kicsit még el is kuncogtam magam, hiszen nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam, de mégis igazán szívet melengető volt az, amit tett. A következő pillanatban pedig már beszéltem, pedig előbb inkább gondolkodnom kellett volna. – S ha azt mondom itt is fáj, akkor jár puszi? – böktem az arcomra, ha pedig járt, akkor merészet gondolva végül a számat érintettem meg. – Azt hiszem itt is fáj doktor úr… - játékosan csendült a hangom, ha pedig kapható volt erre a bolondoságra, akkor utóbbinál már puszi helyett inkább csók lett, amibe kicsit még bele is mosolyogtam.
- Mert pont arról lennék híres, hogy olyan beszédes vagyok? Egyébként is, ha ilyen remek ellátást kapok, akkor lehet megéri ügyetlennek lenni. – vágtam rá szemtelenkedve, majd végül elindultam az asztal felé, amikor is eszembe jutott, hogy a telefonomat még meg se néztem. Lehet az unokatestvéremék kerestek is a holnap miatt… - Amíg te alkoholra nevelsz, addig én hozom a telefonomat. – hagytam magára pár perc erejéig, majd mire visszaértem addigra már ki is töltötte a bort. Köszönöm kíséretében vettem el, miután leraktam a kikapcsolt telefont az asztalra.
- Ez eléggé szarul hangzik, mintha sitten lettem volna, mert megöltem valakit… vagyis igazából megtettem, másodjára meg nem jött össze a gyilkosság... - húztam el a számat és nem is koccintottam még. – Inkább az új kezdetre? – tettem fel a kérdést, ha pedig benne volt, akkor már jöhetett a koccintás. Lassan kortyoltam bele a borba, ízlelgettem és azt kellett mondanom, hogy remek az íze. – Jó választás. – utána máris a telefonomat kezdtem el bekapcsolni. Alig, hogy újraéledt máris csipogott az üzenetek miatt. Nem is figyeltem, hogy ki a feladó, csak megnyitottam és abban a pillanatban máris félrenyeltem a bort és félig el is tűntem az asztal és a szék közötti távon, amint megláttam az üzenetemet és az övét is. Vörösség? Szerintem lassan az lesz alap színem. Ez mégis hogyan és miként? Próbáltam megköszörülni a torkomat és úgy tenni, mintha semmi extra nem történt volna, de valahogy most lehullt a maszk és nem tudtam elrejteni, ahogyan felülni se bírtam normálisan, mint aki hirtelen inkább elsüllyedne, eltűnne vagy elrejtőzőn, mert olyan titkos dolgot látott. Persze a gyomromban lévő pillangók szárnycsapkodásának köszönhetően akár a levegőben is szállhattam volna már, annyira erősen keltek életre, miközben valami fura és megfoghatatlan melegség, gyengédség járt át. Mintha hirtelen leszakadt volna egy lánc rólam és ráébredtem volna a gáz viselkedésem ellenére is, hogy mégis csak otthonra leltem, hogy ott vagyok, ahol lennem kell és lenni akarok mindig…


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Júl. 28, 2018 10:03 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Hm? - vontam fel a szemöldököm kérdő tekintettel, hiszen egy ekkora sóhaj... lerí róla, hogy valamit mondani akar, amikor pedig nekiáll a maga kis monológjának, igyekszem komoly arckifejezéssel végighallgatni, mint mindig. Holott nem könnyű, mert valahol szívet melengetően aranyos, ahogy minden bátorságát meg lendületét összeszedve ledarálja ilyenkor, amit akar. Pláne, hogy nem is ez az első hasonló, de talán pont azért olyan aranyos. Mást valószínűleg most is letudta volna annyival, hogy "Inkább most.", de nem is lenne ilyen emlékezetes.
- Hát ez az! Ha már porcelánból vagy és a darabokat keresgéljük, akkor azt tegyük, ne okozzunk még nagyobb kárt, mint ami. Egyébként meg, ne aggódj, minden "most"-nak eljön majd a maga ideje, én sem terveztem hagyni, hogy mindent az örökkévalóságig halogass. - biztosítottam róla, és bár lehet, számára nem volt annyira feltűnő, de akadtak bőven hasonló apró tettek, mozdulatok, amikkel szinte minden találkozás során azokat a bizonyos határokat feszegettük. Viszont annak sem látom sok értelmét, hogy minden újdonságot egyszerre zúdítsak a nyakára, vagy túl előre riadjunk, hisz valószínűleg csak megriadna tőle.
- De akkor az esti program megvan. - aztán mást nem, majd megnézhetjük még néhányszor együtt, úgy sincs semmi szabály arra, hogy maximum hetente egyszer szabad naplementét nézni. Ami pedig a többit illeti... értem, hogyne érteném? És valahol kimondottan jó érzés is, hisz korábban soha, senkitől nem kaptam hasonló szavakat, vagy senki számára sem voltam hasonlóképp fontos, talán pont azért is vagyok inkább óvatos, mintsem valamit nagyon elrontsak.
- Igen, van... igazából nem mondanám nagynak, a külvárosi házakhoz képest semmi extra, bár tény, ha a belvárosban lakások terén ez már nagynak számítana... Csinosítani? Az finom kifejezés... - évek óta hozzá se nyúltam, nem is nagyon használtam, maximum ha cigizni mentem ki. Mondjuk azt nem értettem, hogy mire fel ez a nagy érdeklődés iránta, ha eddig egy árva szó nem esett soha róla, de ha eddig nem sok vizet zavart a dzsungelnek is beillő, jó méteres gaz, akkor ezután se fog. Azt hiszem egykoron gyep lehetett néhány virágágyással, meg van egy öreg hársfa is a kerítés közelében, de nagyjából ennyi.
- Ühüm, úgy. - csatlakoztam én is a hümmögésbe, mert lehet, hogy most már valamennyi sikert én is elértem, de az alkohollal úgy se tudja semmi felvenni a versenyt. Mondhatni, hogy kicsit, mint a kábítószer, tompítja az ember érzékeit, még ha össze sem lehet hasonlítani egyiket sem a másikkal. No meg fő a mérték... Azt hiszem, ezt a leckét már megtanultuk az élettől.
- Az igaz, de... - akkor is nehezemre esik elhinni, hogy pasikat megszégyenítő mennyiségeket lenne képes elpusztítani a tányérjáról, de hamarosan úgy is megtudom, aztán a következő látogatására legalább tisztában leszek vele, milyen szinten kell feltölteni a hűtőt.
Sejthettem volna, hogy nem fog veszni hagyni egy ilyen magas labdát, a helyében én is leütöttem volna, így viszont csak sokatmondó pillantással felnéztem rá, miközben a kezébe nyomtam egy répát - ami egészen véletlenül pont most következett a hűtőben a hagymák után.
- Tudja mit, Miss Blake? Ha ennyire kíváncsi rá, majd este megmutatom. - teszem hozzá, ha esetleg az előbbiekből nem vette volna a lapot. De aztán már öltöztettem is be őt is a köténybe, hogy nekiállhassunk a főzésnek, ha tényleg ennyire éhes.
- Ki mondta, hogy iszunk? - nézem rá tettetett megrökönyödéssel, mielőtt elmosolyogtam volna a dolgot, mert jah, a felnőttek többsége valószínűleg előbb nyúlna a bor után, mintsem a vízcsapért, ha a szomjoltásról van szó.
Messzire bezzeg nem jutunk az előkészületekkel, mert Athena egész hamar elvágja az ujját, így én is abbahagyom, amíg bekötözöm az ujját, mielőtt valami komolyabb baja történne, elfertőződne, vagy hasonló. Mondjuk azt remélem, hogy ezek után nem akar majd erősködni, hogy de ő már csak azért is folytatni fogja a zöldségaprítást...
A megjegyzésére csak a fejem csóváltam, mert bár valahol hízelgőek voltak a szavai, azért rajzos létére tényleg vigyázhatna jobban a kezére. Itt a nyári szünet, hogy akar így majd rajzolni? Az meg remélem, meg se fordul a fejében, hogy ismét a tablettákhoz nyúljon így, hogy épp, hogy csak kijött az elvonóról. Tudom, nem túl pozitív gondolatok, de miután magam is megjártam ezt az utat, még ha kicsit másképp is, azért tudtam, mennyire nehéz néha ellenállni a kísértésnek.
- Nem voltál az eddig se, de hiába mondogatja neked az ember. - mosolyodtam el, bár sejtem, biztos erre is lesz ezer meg egy visszavágása, de mielőtt még nekikezdhetne, inkább megkapta a hőn áhított gyógypusziját is, hátha beéri azzal is. Beéri? Hittem én, mert amikor pimaszul folytatja, először szóhoz sem jutok a meglepettségtől - persze, amint összekapom magam, már kapja is a következő puszit az arcára, majd követi a csók is... hogy mielőtt még vége szakadna, a kezem ismét a derekára vándoroljon.
- És ha most végigcsipkedném véééletlenül az oldaladat, arra is ez a szabály lenne érvényes? - suttogom még félig-meddig a csókba, mert ha ő így játszik, akkor miért is ne? Egy próbát megér, aztán ha nem most, majd legközelebb kipróbáljuk ezt is.
- Eddig nem volt vele gond, ha beszélned kellett. Amúgy is most értél haza Olaszországból, csak van mesélni valód, hogy milyen volt... - teszem szóvá, mert igaz, a taxiban már kaptam ízelítőt arról, hogyan telt a hét, de ha belelendülne, biztos, hogy eszébe jutna még számtalan sztori.
- Nézd, Mufurc... egyszer számold el magad, aztán a kórházi ellátás fele ennyire se lesz kellemes, másrészt meg ki mondta, hogy le kell sérülnöd ahhoz, hogy ilyen ellátást kapj? - kérdezek vissza, mert igaz, hogy eddig nem nagyon volt hasonló, de a fenébe is, lehetőség se nagyon volt rá. Hol, az intézetben, ahol az is csoda volt, ha nem figyeltek árgus tekintettel minket?
- Rendben, hozd csak. - erről ennyit, már érdekesebb a telefon. Vagy csak szólni akar az unokatesójáéknak, hogy ne aggódjanak, már egyben megérkezett Olaszországból? Akárhogy is, addig legalább töltök magunknak.
- Istenemre, Mufurc, légy egy kicsit pozitívabb. Akkor az új kezdetre. - adom be a derekam, miközben én is koccintásra emelem a poharam, majd iszok néhány kortyot.
- Örülök, ha ízlik. - mosolyodok el, ezek szerint sikerült jót választanom, pedig volt bennem némi félsz, hogy mit fog szólni hozzá. Viszont ha Athena telefonozik, én a főzést folytatom, mert ilyen tempóval sohasem fogunk enni, igaz, túl sokat megint nem haladok vele.
- Minden rendben? - fordulok a lány felé aggódva, amikor meghallom, hogy sikerül félrenyelnie, ám amikor a rákövetkező pillanatban meg már az asztal alatt-mögött is elbújt, vöröslő fejjel, csak értetlenül szaladt fentebb a szemöldököm. Most meg mi ütött belé? Csak nem...?
- Most kaptad meg az utolsó üzeneteket? - kérdeztem rá kíváncsian, bára viselkedése alapján igencsak valószínűnek gondoltam, még úgy is, ha kicsit fura volt. Azok után, amiket ő is írt, ennyire meglepte volna az én válaszom? Mindenesetre aranyos.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Júl. 28, 2018 11:53 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

- Nem aggódom és nem hiszem, hogy nagyobb károkat okoznánk. Ha nem akarok valamit, akkor azt úgyis tudni fogod. – ha meg olyat tenne, akkor szerintem egyértelmű, hogy nem látna többet se. Nem jönnék és nem is keresném, még ha feljelentést netán nem is szülne a dolog, hiába olyan vétséget követne el. Akkor azt hiszem a csigaház könnyedén jelenne meg újra és többé szerintem nem létezne olyan férfi, akit ilyen téren szeretni tudnék.
Bizalom az egyik legérdekesebb dolog az életben, hiszen olykor mennyire nehezen születik meg, de mégis annyira könnyedén összetörik, mintha csak valamifél vékonyka üvegből lenne, amit akár még két ujjal is össze lehet nyomni.
Arra pedig, hogy megvan akkor az esti programunk csak bólintottam egyet serényen, de nem mondtam semmit se. Úgyis majd hozzák a dolgok azt, hogy merre és miként legyen, hiszen sokszor tervez az ember, aztán minden másképpen alakul.
- Hmm, akkor majd egyszer felfedezem. – mondtam csak ennyit a kertes dologra, aztán maximum a fejét fogja, hogy a sajátos dzsungelje átalakult mássá. Ha tényleg olyan vészes a helyzet, akkor úgyse egy nap alatt lehetne csodát tenni, de legalább lenne mivel lefoglalnom magam, ha éppen nem akarok rajzolni. Mindenképpen meg kell majd lesnem, hogyan is fest és lehessen utána már fejben tervezni, hogy mit hogyan kéne.
Álltam a pillantását, kicsit talán kihívóan is, amikor megláttam, hogy mi is landolt a kezemben, mire elnevettem magam, mert ez aztán tényleg eléggé kifejező tud lenni. Képzelem véletlen pont ezt vette ki ennél a témánál.
- Ahh, értem. Beszélni róla snassz, inkább mutogatni szeret. Csak aztán nehogy egyszer rossznak mutassa meg. – húztam tovább őt is és kivételesen nem vörösödtem el, hanem könnyedén ment ez a heccelés. Pedig tudtam jól, hogy részben a sorsomat kísértem, de mégis vonzott részben a kíváncsiság, az, hogy vajon tényleg lehet e sokkal gyengédebb és lehet-e szeretni azt a dolgot, ahogyan sokan állítják, vagy nálam ez totálisan kilőve. Meg ott volt az is, hogy bíztam benne annyira, ha „nemet” mondanék, akkor tuti tényleg leállna. Tudom, csak óvatosan, de nem hittem abban, hogy jobban meg tudnám magam égetni, mint a múltamban történt.
Az ivászatos kérdésre csak megforgatom a szemeimet, de nem felelek semmit se. Inkább hagyom, hogy beöltöztessen, majd neki kezdjünk a kajának, mert a végén éhen fogunk halni. S hát lássuk be az nem éppen szép halál lenne,  meg nem pont most akarnék kinyiffanni, ha már ennyi mindent túléltem és úgy nézett ki, hogy még létezhet számomra is egy színesebb világ.
Nem is büszkeséggel tölt el, hogy sikerült torkán akasztanom a szavakat és meglepnem ennyire ezzel a kis „csellel”, amit bejátszottam. Mosolyom pedig esélyesen elárulja azt, hogy azért mennyire is jó érzés volt megtapasztalni fordítva a dolgokat, hiszen ő is mennyiszer lepett már meg, fojtotta belém a szavakat… De szerencsére miután észhez tért bezsebelhettem a puszit és a csókot is. Közelebb húztam magamhoz, miközben elvesztem a verdeső pillangók és köd homályában, mintha egy új világ kapujában állnék és még csak egy lépéssel léptem volna át az a bizonyos kaput.
- Lehet… úgy tartják, bátraké a szerencse. – suttogtam vissza és én se tudtam, hogy mi történne akkor, ha megpróbálná. A csipkedést akár ki is hagyhatja, de abban se voltam biztos, hogy ennek köszönhetően esetleg belevág a kísérletbe, hiszen ahogyan én se, úgy ő se tudhatta előre a reakcióimat. Azt pedig érezhette, hogy nem vicceltem, még ha magam sem tudtam honnan jön a bátorság. Talán a kíváncsiság és az új élet felfedezésének akarása hozta magával a szavaimat is.
- Erre mondják azt, hogy át kell élni, mesélni nem jó. – húzogattam az oroszlán nem létező bajuszát, hiszen csak szórakoztam. Tényleg tudtam beszélni, ha arról volt szó, de lévén ez nem igazi nyaralás volt és bőven akadt még foglalkozásunk, így annyira sok mindent én se láttam, vagy történt.
- Ki mondta az ellenkezőjét? – kérdeztem vissza könnyedén, amivel újfent megleptem még saját magamat is. Ha nem kell hozzá, akkor mutassa, mondja vagy tököm tudja mi és akkor lehet kevesebb lesz a sérülés is. Vagy lehet ilyen téren kicsit rossz hatással volt, mert túlzottan befészkelte magát a gondolataimba, ami merőben újdonság volt még számomra is. Tudom-tudom, a nők multifunkcionálisak, de per pillanat én nem éreztem mindig magam annak.
- Most az voltam, nem? – vontam fel a szemöldökömet érthetetlenül. – Vagy az új kezdet helyett inkább azt várnád azt mondjam ránk? – tettem fel a kérdést, de aztán inkább máris a borba fojtottam minden feltörni akaró szót, érzést. Nem lettem még ennyire bátor, hogy tényleg minden helyzetben annyira lazán kezeljem még a dolgokat, de esélyesen pont ettől volt még érdekesebb az egész. Nyúl, meg olykor bátor, máskor meg inkább elbújik és lopva kémleli csak az eseményeket.
- Persze, miért ne lenne? – újabb torokköszörülést követően sikerült is megszólalnom. Mély levegő, kifúj és minden rendben lesz. Próbáltam legalábbis magamat nyugtatgatni. Kisebb sikerrel is jártam, de még nem teljesen.
- Milyen üzenetekre gondolsz? – pillantok rá kérdőn, mint aki nem is érti, hogy mire gondol. – Jahh, nem. Csak unokatesómék érdeklődtek. – legyintettem is egyet, mintha tényleg erről lenne szó, pedig nagyon nem. Még mindig a mi beszélgetésünket néztem, mint aki lefagyott és mozdulni nem bír. A telefonok már képesek a gondolatainkat is leírni? Hogy sikerült ez? Nem értettem, így inkább sietve léptem ki belőle és ejtettem le az asztalra a készüléket.
- Biztos nem tudok segíteni valamiben? Még maradt 9 másik ujjam is. – próbáltam inkább elterelni a gondolataimat, de nem ment. Nem tudtam elszakadni attól, amit láttam. Miért ragadtam le ennyire annál? – Nehéz volt leírni azt? – láttam azt, hogy jó pár perccel később jött tőle a válasz, és már bántam is, hogy megint nem bírtam fejben megtartani a kérdést, hanem ki kellett szaladnia a számon. Végül inkább felpattantam újra. – Ha nem tudok segíteni, akkor inkább szerintem én veszek egy zuhanyt, meg átöltözöm. Hosszú volt a reggel, meg az út is. – s máris itt volt a menekülni akaró Athena, akit mindenki ismerhetett már régről. Legalább kiderült, hogy mégse változtam akkorát az elmúlt hetek alatt.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Júl. 29, 2018 12:30 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Mondjuk... van valami abban is, amit te mondasz. - adtam igazat neki, mert ha arról volt szó, eddig is mindig jelezte, hogy eddig és ne tovább, amit többnyire tiszteletben is tartottam, kivéve, ha szimpla hisztinek tudtam be, vagy az egészségét veszélyeztette a makacsságával, mint mondjuk amikor elvágta a kezét, vagy a tabletták. Nem mindig könnyű megtalálni az arany középutat, de ha eddig ment, akkor csak fog ezek után is, annak fényében, hogy egyre jobban megismerjük egymást.
- Csak nyugodtan, bár nagy felfedezni való szerintem nincs rajta. - aztán ki tudja, lehet neki pont az a kaotikus állapot nyerné el a tetszését. Még évekkel ezelőtt, eleinte még én is foglalkoztam a kerttel, de aztán néhány elfoglaltabb időszakkal az életemben teljesen visszahódította magának a természet, nekem pedig nem volt erőm újra rászánni magam, hogy visszaállítsam és fenntartsam a rendet.
- Hm, elismerésem, Mufurc. Egész gyorsan tanulsz, meg állod a sarat. - bólintok elismerően a nevetését és a visszavágását követően. Úgy néz ki, ki kell élvezni azokat a pillanatokat, amikor sikerül zavarba hoznom, mert lehet, hogy mégsem fog olyan sokáig tartani, mint azt eleinte hittem? Egyrészt sajnálom, mert igazán jókat derültem rajta eddig is, másfelől viszont örülök neki, hogy végre kezd rátalálni a bátorságára.
Lehet, hogy egy kis ügyesség is elkélne mellé? Hisz mióta ismerem, többször láttam el az ő sérüléseit, mint saját magamat kellett az elmúlt egy évben. Még szerencse, hogy nem súlyos a sérülése, igaz, néhány napi kellemetlensége így is lesz miatta, mire összeforr a seb, talán egy hét, ha nem bír magával és nem pihenteti a kezét.
Fogadni mernék rá, hogy nem fogja, abból kiindulva, hogy a gyógypuszit, puszit, és csókot követően már megint a felsőmbe csimpaszkodva húz közelebb... Nem mint ha bánnám, de akkor később sem szeretném azt hallgatni, hogy fáj az ujja.
- Igen, úgy tartják... meg úgy is, hogy a bátorság is ragadós, nem csak a félelem. - dobtam be én magam is egy napi bölcsességet a közösbe, miközben a kezeim visszavándoroltak a derekára, nagyjából oda, ahol az előbb, a pulton ülve visszavonulót fújt. Nos, ha a bátraké a szerencse, akkor legyünk elég bátrak ahhoz is, hogy ne azt lépjük, amire a másik számít - így mielőtt még ellenkezhetett volna, egy újabb csókkal fojtottam belé a szót, hogy aztán szép lassan lefelé vándoroljak. Egy következő az arcélére, aztán egy-egy csók a nyakhajlatába és a vállára, hacsak nem húzódott el idő közben. Ha pedig eddig kitartott, akkor egy kicsit rogyasztva a térdeimen gyors mozdulattal ölelem át a combjait, hogy így emeljem a magasba. Nem hosszú időre, csak néhány pillanatra, maximum egy percre, mielőtt szép lassan visszaengedném a földre.
- Abban is van valami, bár elég sok dologról igaz még. - jegyzem meg talányosan, és akár eszébe juthat a nem sokkal ezelőtti kép is, amikor épp a hűtőt pakoltuk ki, és még ő ugratott engem. Abban viszont igaza van, hogy a távoli helyeket tényleg teljesen más élmény személyesen felkeresni, mintsem mások elbeszélése alapján elképzelni.
- Látom, nagyon az elemedben vagy. Remélem, kitart estig a lendületed, mert hogy fogunk így várost nézni? No meg mire eljutunk az alvásig, remélem, nem mész át megint "jó-lesz-nekem-a-kanapé-is" féle nyusziba. - mosolyodok el, mielőtt még a kezébe nyomnám azt a pohár bort, majd koccintásra emelném a poharamat.
- Irónia, Athena, irónia. És jó az új kezdetre, ránk majd koccintunk öt perc múlva. Vagy ha elkészül a kaja. - vontam vállat, és inkább magam is belekortyoltam az italba, várva, hogy mennyire sikerült az ízlésének megfelelőt találnom? Aztán irány vissza a főzés, míg a másik a telefonját babrálja.
- Hát nem is tudom... olyan furcsán viselkedsz. - közlöm vele, de ha már annyira próbálja elhitetni velem, hogy minden rendben, akkor legyen, bár ezek után van némi kétségem afelől, hogy valóban az unokatesója írt-e?
- Mást most nem igazán tudsz. Mást nem gyorsan összedobom, aztán amíg fő, egy hátmasszázs jól esne. - lestem hátra a vállam fölött. Kést ma már biztosan nem engedek a kezébe venni, így jobb híján marad ez, aztán vagy közli, hogy felejtsem el, vagy beadja a derekát, sok veszíteni valóm nincs.
- Mit leírni? Mégse az unokatesód írt? - naná, hogy tisztában voltam vele, melyik üzenetre is gondol, de ha már így elfüllentette az előbb, akkor hadd főjön a feje miatta.
- Athena! - szólok utána, mielőtt még eltűnhetne, majd ha megáll, akkor én is folytatom a mondandómat (ha nem, akkor megvárom, hogy elmenjen zuhanyozni, aztán az ajtó túloldaláról adnám elő a dolgot, amíg áztatja magát) - Nehéznek nem mondanám, legalábbis biztos nem volt nehezebb, mint neked lehetett elsőként ilyesmit írni. Inkább meglepett, amit írtál, meg talán kissé furcsa volt annyiból, hogy korábban nem igazán mondtam vagy írtam hasonlót senkinek.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Júl. 29, 2018 10:42 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

- Köszönöm. – bolondozva még úgy tettem, mint aki egy képzeletbeli ruhát kicsit megemel és közben még pukedliztem is jókedvűen, hiszen a mosolyt továbbra se lehetett levakarni az arcomról. Örültem annak, hogy olykor kicsit bátrabb vagyok és sikerül olykor nekem is meglepnem ilyen téren őt is, nem csak magamat. Talán tényleg nem mindig baj, hogy kiszalad a számom az első gondolatom, míg máskor még inkább csak zavarba ejtő szituációt szül ez a tulajdonságom, addig most inkább elismerést és meglepettséget szült, s kicsit talán most nekem sikerült belé fojtanom a szót.
Nem érdekelt az ujjam lüktetése, vagy éppen még mindig mennyire fájt. Hagytam azt, hogy a partra kiérő hullámok most magukkal rántsanak és az ismeretlen, veszéllyel kecsegtető tengerbe sodorjanak engem is. Ujjaimmal könnyedén találtam meg most is a felsőjét, hogy abba kapaszkodva húzzam őt közelebb magamhoz és kockáztassak a szavaimmal. Tenger, ami vagy a felszínen fog tartani, vagy pillanatokkal később a mélységbe ránt és félelemmel fog átjárni. Magam sem tudtam, hogy mi fog történni, vagy miként fogok reagálni rá.
Érintése egyszerre volt még a ruhaanyagán is át perzselő és bizsergető. Nem húzódtam el, most kiálltam a próbát, de míg bátran viszonoztam a csókot, hiszen próbáltam felkészíteni magam arra, ami várt rám, de mind hiába, mert úgy néz ki nagyon is szó szerint vette a kockáztatást. Pár másodpercre szinte lefagytam, ahogyan a szájával egyre lejjebb vándorolt, majd behunytam a szemem és próbáltam elveszni az ezernyi érzésben, amit életre keltet egészen addig, míg a sötétség magával nem rántott. Újra éreztem a bűzös szagot, a lihegést, azt ahogyan húsomba mart újra és újra, miközben a madarak dallama is elhalt, mintha ők is tudták volna, hogy szörnyűség történik és nem akarnak dalolni közben. Kezemmel automatikusan markoltam még inkább PJ felsőjébe, míg másik kezemmel esélyesen a felkarjába kapaszkodtam, miközben a légzésem hevesebb lett. Elmém tiltakozott, testem többet akart, én pedig valahol a kettő között vesztem el kicsit reszketve. – PJ? – abban se voltam biztos, hogy tényleg kimondtam a nevét, hiszen annyira halkan csendült és kicsit talán remegve a hangom. Azt hiszem hallanom kellett a hangját, hallanom, hogy ő az és nem pedig az apám. Vissza kellett térnem a jelenbe, mielőtt úgy érezném, hogy nem lehet jelenem, csakis a múlt. Sietve próbáltam a felszínre evickélni, mielőtt elnyelhetne örökre a tenger, s amikor sikerült akkor egy halk sóhaj tört a felszínre és újra melegséget éreztem minden egyes érintés nyomán, mintha csak gyógyír lenne minden egyes „csókja” és „puszija” múltban ért sebekre, amik azóta se gyógyultak be. Menekülhettem volna, de mégse tettem, inkább csak próbáltam minél közelebb simulni hozzá. Hallani az ő szívverését, érezni az illatát, hogy elnyomja azt az orrfacsaró bűzt, ami elmém játékának köszönhetően újra orromban éreztem. Testem talán olykor elárulta, vagy arcom rezdülése a bennem dúló harcot, de mégse tettem az ellen semmit se, hogy megállítsam. Inkább menekültem belé, hogy elmoshassa a feltörő fullasztó emlékeket, amikor pedig újra talajt ért a lábam, akkor most én voltam az aki csókot próbált lopni tőle, mint a fuldokoló, aki ebben reméli a megváltást…
- Szerintem ki fog tartani, nem kell emiatt aggódni. – magam sem tudom, hogy honnan volt ennyi energiám, de azt hiszem ez is miatta volt. Felvillanyozott az, hogy ez a nap csak a miénk volt és egy-két emberen kívül ezt senki nem is sejthette, mert lehet nem volt szép dolog hazudni az unokatestvéreimnek, de attól még jobbnak láttam azt mondani, hogy csak holnap mehetek haza, mint azt mondani, hogy bocsi, de inkább egy bizonyos személlyel tölteném a tényleges kikerülésem előtti utolsónapomat. Azt hiszem csak nem akartam őket megbántani, de úgy éreztem, hogy szükségem van ezekre a lopott pillanatokra. – Minek féljek, amikor majd akad olyan, aki megvédjen a csúnya és gonosz bácsitól? – kérdeztem meg játékosan, miközben a fejét kilógató plüssre tévedt a pillantásam, ahogyan a táskámból kikandikált. Majd ártatlan mosollyal néztem vissza PJ-re, meg elég nagy az ágy ahhoz, hogy túléljem megint, azt hiszem. Ha mégse menne, akkor meg éjszaka közepén is költözhetek a kanapéra, nemde?
Nem felelek arra, amit mond, inkább a borba fojtom a feltörni kívánkozó szavakat. Nem kell mindig mindenre visszareagálnom, vagy legalábbis nem láttam célszerűnek. Így inkább elveszem a borízlelésében, majd pedig abban, hogy kifejezzem jót sikerült választania. Még se borzalmasak kaja és pia terén a franciák, vagy legalábbis nem minden esetben.
- Nem lettem még masszázs zseni, így lehet több kárt okoznék, mint jót, szóval álmodj tovább királyfi. – villantottam rá egy szemtelenkedős mosolyt, miközben próbáltam lenyugtatni magam az üzenetek láttán. Magam sem tudtam, hogy mi sokkolt jobban, az, hogy ő visszaírta rá azt, vagy inkább az, hogy én mit írtam, még akkor is, ha igaz volt, de véletlen született meg.
- Felejtsd el inkább! – forgattam meg a szemeimet és próbáltam máris meglógni, hogy a fürdőbe meneküljek. Mintha abban reménykednék, hogy a víz segíthet kicsit kitisztítani a fejemet. Hallottam, amit mondott, de mégse álltam meg, csak sietősebbre vettem a figurát, hogy utána kicsit fellélegezzek, amint beértem a fürdőbe. Sietve bújtam ki a ruhákból, majd pár pillanat alatt máris a zuhanyzóban álltam, s hagytam hogy a forró víz rákvörössé változtasson, miközben próbáltam kiüríteni az elmémet. Ami persze nem jött teljesen össze, mert hallottam azt, amit mondott. Csak akkor esett le a dolog, hogy nem hoztam be ruhát, amikor mázlira legalább egy törcsit leltem bent, ami esélyesen az övé volt, de most ez se érdekelt. Ha már ennyire béna voltam, hogy nem gondolkoztam előre, akkor így jártam.
Kinyissam, vagy ne? Magam sem tudtam, hogy mi lenne a jó, de mégis mit árthatok vele? Van köztünk egy ajtó, meg van rajtam egy törölköző, hiszen mégse a középkorban vagyunk, hogy csak az ajtón keresztül lehessen beszélgetni, így résnyire kinyitottam az ajtót, miközben a másik kezemmel biztonsági okokból inkább még a törölközőt fogtam magamon, mielőtt netán úgy döntene, hogy vándor útra megy. – Soha nem mondtad még senkinek? – kérdeztem meg tőle kíváncsian, hiszen még mindig nem mertem bevallani, hogy valójában véletlen írtam le, hogy nem tudatos volt. Mintha egyszerűen a telefon tudta volna, hogy valójában mit gondoltam, éreztem azokban a pillanatokban. Tudom, kész őrültség és nem szép dolog füllenteni se, de vajon változtat bármin is? Nem hiszem, mert valóban azt éreztem. – Szerettem, de nem így, de mégis elárultak pont azok, akiknek nem kellett volna. Ebből kifolyólag számomra félelemmel tud eltölteni ez a szó. Mi van, ha csak üresség lappang már mögötte, azt hiszem nekem ezért fura és ezért rémiszt meg részben. Emlékszem, hogy miként árulta el valaki ezt a szót és miként volt képes az a bizonyos személy azt a szörnyű dolgot a szeretet szó mögé rejteni, miként suttogta a fülembe olykor… – vallottam be, miközben ott ácsingóztam egyszál törcsiben és őt fürkésztem. Vajon most ezzel mindent elrontok, hogy kimondom, miközben mind a ketten leírtuk? – Azt hiszem csak vissza akarom nyerni a szó valódi jelentését, emiatt írtam le, mert míg pontosan tudom, hogy ezt érzem belülről, hiszen megannyi költeményben nevezte több híres író is ezt az érzést annak, addig félek, ha kimondanám, vagy valaki kimondaná, akkor csak ürességet látnék a szavak mögött, az illető szemében csak újra ridegséget látnék. – tettem hozzá, miközben egyik lábamról a másikra helyeztem folyamat a testsúlyomat, ami még inkább kifejezte a zavaromat. Ha pedig idővel úgy döntött volna, hogy menne, mert netán kiveséztük ezt a témát és beállt a csend utána, akkor megköszörültem a torkomat, ha addigra nem esett volna le neki, hogy az ő törölközőjét nyúltam le.
- Szükségem lenne a segítségedre. Minden ruhámat lent felejtettem, esetleg… - haraptam az ajkamba, miközben zavaromban már nem az ajtót fogtam, hanem arcomból szedtem ki a beletapadt vizes tincseket és közben őt fürkésztem. Az érzéseim pedig a frászt hozták rám, hiszen egyszerre vágytam arra, hogy az ölelésébe vonjon, míg másrészt esélyesen sejtettem, hogy sikítva akarnék menekülni még mindig. Túlzottan is felkavarodott az iszap, ami a múltamat jelentette…


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Júl. 30, 2018 10:27 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

Lehet, hogy kissé merész húzás volt ekkorát lépni az eddigiekhez képest, de ha már Athena is ennyire elemében meg kísérletezős kedvében van,  akkor kár lenne csak úgy a semmire várni... Ha elérnénk azt a bizonyos határt, ahonnan már neki is kényelmetlen lenne a közeledésem, azt úgy is a tudtomra adná, addig meg? Valószínűleg így is lesz még bonyodalom meg nehézség bőven a későbbiekben.
Érzékelem, hogy erősebben kapaszkodik a felsőmbe, ahogy azt is, hogy a keze a karomra vándorolt, amitől reflexszerűen én is lelassítottam egy kicsit, figyelve a további rezdüléseit, de úgy néz ki, hogy egész jól vette még így is az akadályt. De talán részben ezért sem haladok végül tovább, megállva a vállánál, csak akkor hümmögök vissza és pillantok fel rá válasz gyanánt, amikor meghallom a tőle kapott becenevemet, még ha alig hallható is... Azt pedig egészen kellemes érzés látni - meg megtapasztalni - hogy azok után, hogy nem sokkal ezelőtt még egy ártatlan csóktól is hogy lefagyott, mostanra azzal is sikerült megbarátkoznia annyira, hogy egyre többször kezdeményez magától is. Mint például most.
- Helyes, tartson is. De ha mégsem, azt is megoldjuk. - mást nem ha kimerülne addigra, mire indulnánk, akkor maradunk itthon, aztán benyomunk valami filmet, ha már múltkor sem sikerült végig nézni amit választott, vagy kiülhetünk a tetőre nézni a csillagokat, vagy a belváros fényeit. Attól nem igazán tartok, hogy ne találnánk fel magunkat, ha már mindketten ilyen kreatív lelkek vagyunk.
- Nem vagyok egészen biztos, hogy a háromból melyik fájt a leginkább. Az, hogy csúnyának tituláltál, az, hogy gonosznak, vagy az, hogy bácsinak neveztél? - tettettem a sértődöttet, miközben a tekintetemmel követtem Athenáét, majd amikor megláttam, hogy a nagy védelmező alatt a rókájára gondol, akaratlanul is felnevettem.
- Plusz egy - azt hiszed, az a kis plüssgombóc ér valamit ellenem? Párnacsatában még talán, de egyébként? - csóváltam a fejem, de egyébként is...! - Mitől is kéne megvédenie? - kíváncsi vagyok, hogy miket nézne ki belőlem, hogy védelemre lenne szükség, még úgy is, hogy tisztában vagyok vele, poénnak szánta a szavakat, nem pedig komolynak. És nem, én se drámázom túl a helyzetet, szimplán figyelek a részletekre.
No de inkább koccintsunk, majd vissza is mászok a pulthoz, hogy a kaja is haladjon, amikor azonban ilyen lazán elutasítja a masszírozós ötletemet, a mosolyára most én vagyok az, aki a szomorú kiskutya tekintettel válaszol - Ugyan már, Athena, csak gyakorlás kérdése. Nem hiszem, hogy több kárt okoznál, mint amennyi már van. - utalok a balesetemre, meg egyébként is... mit lehet egy ártalmatlan masszázzsal ártani?! De ha most nem, majd máskor nyaggatom tovább érte. Mondjuk, amikor épp nem a telefonjával babrál.
Csak egy vállvonással reagálom le a szavait, és bár érzékelem, hogy felpattan a helyéről és elindul a fürdőbe, azért csak végigmondom, amit már elkezdtem... az elejét biztosan hallotta, ha meg érdekelte a válaszom, akkor esélyesen a többit is. Amíg tusolt, gyorsan összedobtam a kaját, vagy legalábbis útjára indítottam a tűzhelyen, aztán innentől úgy se sok mindent kell vele, néha egy kicsit megkeverni, hogy ne égjen le, aztán nagyjából ennyi. Mire Athena végzett a fürdéssel, addigra én is odasétáltam a fürdő ajtajához, érdeklődni, hogy megvan-e még, vagy a nagy menekülés közepette le is folyt a lefolyón?
- Az attól függ. Nyilván, családon belül, hozzátartozóknak én is mondtam már, igaz, azt se mostanában. Olyan értelemben, amire valószínűleg te gondolsz, nem igazán. - tudom, ez most kimondottan hülyén hangozhat azok után, hogy tudja, évekig jegyben jártam valakivel, de hát na, ha egyszer nem voltunk szerelmesek... csak azért meg nem voltam hajlandó a hősszerelmest játszani, mert a szüleim azt várták volna el.
- De! Ha úgy nézzük, akkor technikailag most sem mondtam ki, csak leírtam. - fűztem hozzá komolytalanul, igaz, részletkérdés, de hát akkor is... köztudott, hogy írásban, amikor a másik fél nincs a közelben, mindenki bátrabb, mint ha szemtől szembe kell valakivel megosztania a gondolatait.
- Hát igen, így mondjuk nem csodálom, ha kétségeid vannak felőle. De... nézd, Athena. Igazából nem csak ez az egy szó, vagy érzés ilyen, a legtöbben visszás érzéseket kelthet az, ha mások kiforgatják a valódi jelentéséből, és így értelmezik, vagy erőltetik másokra... Ha azt mondanám, hogy bízhatsz bennem, aztán amikor szükség lenne rám, sehol se lennék, valószínűleg a 'bizalom' szó is elveszítené a jelentését a szemedben. - fejtettem ki kicsit bővebben a véleményemet, miközben az ajtófélfának támaszkodva figyeltem a másik reakcióit.
- Egyébként meg, ha valamit túl gyakran ismételgetnek vagy hangoztatnak, az hamar elveszíti a varázsát... Szerintem ne stresszelj feleslegesen azon, hogy melyikünk szájából mikor hangzik el az a bizonyos kifejezés, majd jön, ha jönnie kell... ha már tényleg nem cseng úgy a másik számára, mint ha egy üres szó lenne, semmi mögöttes tartalommal. - ez nem jelenti azt, hogy valamilyen szinten ne kedvelném, szeretném már most is, de ahogy ő is említette korábban A kis herceg című történetből a herceget és a rókát, az ilyesmihez idő kell, hogy két ember megismerje egymást, vagy valami igazán mély alakuljon ki közöttük. Ha olyan jellem lenne és ettől aludna nyugodtabban, kimondanám akár most is, hogy szeretem, de valószínűleg ő sem érezné annyira őszintének és jelentőségteljesnek, mint ha mondjuk hetekkel, hónapokkal később, valami emlékezetes pillanatban bukna ki belőlem, mintegy ösztönösen. Az ilyesmit úgy sem lehet erőltetni, siettetni.
- Hm? Ja, miattam ne zavartasd magad, nyugodtan lófrálhatsz a házban törölközőben, vagy akár anélkül. - mosolyogtam szemtelenül, mielőtt ellöktem volna magam az ajtófélfától, még azelőtt, hogy Athena vágott volna hozzám valamit szeretete jeléül.
- Vagy inkább vegyem célzásnak, hogy... 1, hozzam fel a bőröndödet? Vagy 2, keressek a bőröndödben valami ruhát neked és hozzam ide? Esetleg 3, az én szekrényemből tartasz igényt valamire, ha már úgy is olyan jóban vagyunk, hogy a törölközőt is közösen használjuk? - pillantottam rá kérdő tekintettel, hogy most akkor melyiket szeretné? Vagy esetleg valami újabb verzióval áll elő, amit nem ajánlottam?

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Júl. 30, 2018 11:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Érzem, hogy miként lassít le ő is, ahogyan megérzi miként is keresek kapaszkodott. Nem tudom, hogy mennyit érzékelhet a bennem zajló ádáz küzdelemből. Egy részem részben szeretné, hogy tudja mennyire nem könnyű, ami netán neki semmiségnek tűnik, míg másik részem örül annak, hogy nem lát bele a fejembe, nem látja a démonjaimat, a sötétséget, ami olykor újra és újra megpróbál bezárni a saját kis börtönömbe. Amikor meghallom a hümmögését, akkor csak alig láthatóan rázom meg a fejemet, mert hirtelen nem tudnék mit mondani, mert csak még esetlenebbnek érezném magam, ha azt mondanám, hogy szükségem van arra, hogy halljam a hangját olykor, mert segít elűzni ilyen pillanatokban a rám törő rémeket, ha nem is teljesen, de segít visszább szorítani.
- Ugyan már, kérlek, ne add itt az ártatlant és a durcás kisgyereket. – nyújtottam ki rá a nyelvemet, hiszen egyiket se gondoltam komolyan, ahogyan ő se azt, amit mondott. De azt hiszem ez is egyre inkább azt fejezte ki, hogy közelebb kerülünk egymáshoz, mert merünk kísérletezni, vagy olykor bolondozni, játszani a szavakkal, vagy ahogyan mondanák mások húzgálni a nem létező tigrisnek a bajuszát. Apró dolgok, de a mi kapcsolatunkban mégis jelentősége volt ezeknek is.
- Ahh, hidd el, hogy jobb, mint hinnéd. – vontam fel a szemöldökömet úgy, mint egy kisgyerek tenné, amikor valami nagyon komolyat akar mondani, de mindenki más csak édesnek találná. – A takaró lopóktól, vagy attól, hogy valaki átlépje a térfelét? – persze utóbbit nem gondoltam én se komolyan, de mégis úgy tettem, mint aki nagyon elgondolkozott és véresen komolyan gondolja az egészet. Pedig nem volt ez más, mint kisebb csipkelődések közöttünk, de egyre inkább könnyebben jöttek tőlem is a dolgok és élveztem is, túlzottan is. Soha nem volt még ilyenben részem korábban.
Koccintást követően jön az újabb őrült ötlet. Nem értem, hogy miből gondolná azt, hogy nem okozhatok kárt, de mégis megakadok annál, amit mond. – Hééé, nem ér így nézni!!! – sietve próbálom meg eltakarni a szemeimet is, hogy ne tudjon így rávenni a dologra, mert az a nézés. Nem könnyű nemet mondani rá, de közben újra végigpörgetem azt, amit mondott. –Nagyobb kárt? Mire gondolsz? – tettem fel végül kíváncsian és érdeklődve a kérdést. Tudom, hogy a húga meghalt, de úgy éreztem itt többről lehet szó és nem erről, mert azért megölni tényleg nem tudnám szerintem a masszírozásommal, pont ezért is ütött szöget a fejembe a mondandója. Azt pedig reméltem, hogy hamarosan meg tudom miről is lehet szó.
Én a fürdőbe menekülök, ő a konyhában marad, miközben mind a ketten esélyesen a gondolatainkba menekül. Fogjuk a nőimegérzésemre azt, hogy sejtettem az ajtó előtt fogom találni őt, amire végzek. Soha nem hittem volna, hogy nekem egyáltalán vannak ilyen megérzéseim, de szemmel láthatóan ilyen téren is valami láthatatlan bekapcsológomb meg lett nyomva és kezd életre kelni a többi „érzékszervemmel” együtt.
- Kukacoskodó. – helyeztem át a másik lábamra az egyensúlyomat, miközben rendületlenül fogtam magam előtt a törölközőt, nehogy úgy gondolja jobb lenne, ha inkább a földön heverne. Sose lehet bízni a gravitációban ilyen téren, se a szerencsében, jobb biztosra menni ennyire „veszélyeshelyzetekben”.
Szép lassan pedig beavatom abba, hogy mitől is tartok eme szóval kapcsolatban. Szerencsére legalább sejti, vagy elfogadja, még ha nem is vagyok abban biztos, hogy teljesen megérti a dolgot, de nem is baj. Ha másképpen is volt nehéz a múltunk, attól még legalább ennek köszönhetően esélyesen sokkal jobban megértettük a másikat, mint sokan hinnék elsőpillanatra, vagy mi hittük volna. – Honnan veszed azt, hogy a bizalommal másképpen álltam, mint azzal? – pillantottam rá kérdőn, majd lesütöttem pár pillanatra a pillantásomat. – De elkezdtem bízni anélkül, hogy egyből észrevettem volna és csöppet se bánom, hogy sikerült rést találnod a falaimon. – vallottam be kicsit halkabban, mert nem voltam soha az a lelkizésre vágyó személy, most pedig mégis maguktól buktak a szavak felszínre. Ez volt az igazság, de attól még kicsit féltem attól, hogy vajon ő miként is fog reagálni ezekre a dolgokra.
Szavaira végül bólintottam, mert hittem neki, hogy igaza lehet. Ő volt az idősebb, de mellé még a tapasztaltabb is, így biztosan igaza van a dologgal kapcsolatban. A többi dolog is jött magától, a csók, az, ami korábban lent történt, most pedig itt álltunk, mint két idióta. Komolyan talán olyan, mint ami valami idióta amcsi sorozatba is elmenne, legalábbis egy-egy pillanata az életünknek biztosan. Vajon, ha ott járhat nekünk boldogság, akkor itt is fog? Menni fog?
Szeretném, ha igen.
- Awww, ugyan már, akkor ez miben lenne másabb, mint esetleg a korábbiak? – tettem fel a kérdést kihívóan, miután elnevettem magam a mondandóján. Abban pedig biztos voltam, hogy halvány pír újra arcomra költözött, de úgy néz ki, hogy valami mára megmart, amiért ennyire merész vagyok, de tényleg. Ha csak úgy ledobnám a törölközőt, akkor miben lenne másabb, mint esélyesen a korábbi nők az életében, akikről könnyedén lehámozhatta a ruhát? Na, meg ha megtenném, akkor az se én lennék, ez ezer százalék; több ok miatt se tennék ilyet. Azért a démonjaim mellett vannak elveim is.
- Ha az 1. választanám, akkor megkapnám, hogy nem vagy londiner és biztosan csak ezért tartalak. 2. nem hiszem, hogy arra vágynék, hogy éppen áttanulmányozd a fehérneműim sokrétűségét, vagy hirtelen abba a fura műsorba csöppentem, ahol a pasim öltöztet fel egy napra?  - pillantottam rá kérdőn és hirtelen fel se tűnt, hogy milyen természetességgel mit is ejtettem ki a számon. – 3. nem rossz, de a ruháidat akkor szeretem viselni, amikor le is nyúlhatok belőle valamit, így azzal várni kellene holnapig. – morfondíroztam és egy értelmű volt, hogy az első variáció lenne a legjobb, de végül sóhajtottam. – Tudod mit? Inkább megyek én, mert a végén még szemtelenebb lennél. -  mondtam neki mosolyogva, majd elindultam a lépcső felé, csak arra nem számítottam, hogy akad valami háziállata, mert csak annyit láttam, hogy valami hirtelen felbukkant a semmiből elszáguldott a másik irányba, mire sikítva pördültem meg a tengelyem körül és kb. a nyakába ugrottam a törölközőstől. Amivel talán nem lett volna gond, ha az ágy lett volna kapásból mögötte. Így pedig esélyesen dőltünk is, mint a krumpliszsák. Így jár az ember, ha ott lakik, ahol a műterme is van, kicsi a hely és könnyedén felbukik… én mondtam, vagyis írtam…
- Mi a franc volt az? – kérdeztem meg idegesen, miközben a szekrény felé pillantottam, amerre elment a harmadik lakója a háznak. Közben pedig nem tűnt fel, hogy a törölköző is kicsit feljebb csúszott a lábamon, mint szerettem volna. Igaz, okom nagyon nem lehetett, mert még mindig szerencsére takart minden taktikaipontot, de attól még nem annyira, mint amennyire szeretettem volna, vagy korábban esett meg. – Nem mondtad, hogy van háziállatod. – meg nem mondtam volna, hogy valami óriáspókót, vagy inkább kisebb fajta békát láttam. Annyira gyorsan történt és a lényegen nem változtatott, a frászt hozta rám, hiszen majdnem a lábam alatt kötött ki és míg én hátra felé menekültem, ő a szekrény felé. Közben pedig még az se esett le, hogy a lábaink is kicsit egymásba gabalyodtak a zuhanásnak köszönhetően. – Tudod mit, inkább mégis most kérem a ruháidat, és addig innen én tuti nem mozdulok, amíg el nem kaptad, vagy le is vihetsz, ha már múltkor felhozni akartál annyira. – tettem hozzá egy bűbájos mosoly kíséretében, miután realizáltam, hogy hol kéne kicsit igazítanom a törölközőn is. Sőt, ha szabadultam, akkor esélyesen a plédet, vagy még a takarót – attól függően melyik volt az ágyon - is valamennyire magamra húzgáltam, mert nem akartam kísérteni őt olyannal, amit biztosan még nem kaphatna meg tőlem.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Júl. 31, 2018 10:54 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Majd, ha te sem szemtelenkedsz annyit. - vágtam vissza, miközben játékosan az orrára pöccintettem, viszonzásképp a nyelvnyújtogatásért cserébe. Tudom, elég gyerekes viselkedés mindkettőnk részéről, de úgy sem lát senki, csak magunk vagyunk. Ha épp az egyetemen sétálnánk, akkor valószínűleg én se venném ilyen lazán a témát, vagy olyan helyen, ahol számít a megjelenés meg a viselkedés.
- Csak úgy zárójelben jegyezném meg, hogy a takarókat pont, hogy a nők szokták lopkodni, ahogy a másik ágy-szélére-szorítása is az ő bűneik közé tartozik. - jegyeztem meg roppant komolyan, mert az tény, hogy a férfiaknak jobb a hőháztartása, a csajok a fázósabbak, ami meg a térfél-átlépést illeti... igazából gőzöm sincs, hogy esetünkben ki volt a hunyó legutóbb. Annyira nem is érdekel, sőt! Ha nem ő, majd én átlépem azt a bizonyos felezővonalat az ágyon. Még azelőtt, hogy elaludna Athena. És a kis plüssrókája sem fog megakadályozni benne.
- Miért ne érne? Nincs benne a házirendben, hogy tilos lenne. - vigyorogtam szemtelenül, pláne, ha már az én házamban voltunk, ám amikor visszakérdez a szavaimra, hamar oda a jókedv, és csak egy nagyot sóhajtok, mielőtt válaszolnék.
- A baleset után gyakorlatilag úgy vágtak ki a roncsból, volt ott minden, vágás, zúzódás, törés, belső vérzés... nem hiszem, hogy puszta kézzel tudnál hasonló kárt tenni bennem, akármennyire is értesz, vagy nem a masszáshoz. - feleltem csendesen. Igaz, erről korábban még sosem beszéltünk különösebben, arról, hogy mennyire is volt vészes a helyzet, vagy milyen maradandó nyomai maradtak, maximum azt a néhány szembetűnőbb heget szúrhatta ki a bőrömön, amikor előtte öltöztem. Tudom, hogy illene lassan a lábam állapotát is megosztani vele, de ha egyszer sosem alkalmas az idő hozzá... múltkor, mert annyira megviselte a terápia, meg a múlt árnyai, most meg rontsam el a szabadulásának első napját a saját nyomorommal? Majd... egyszer. Létezik egyáltalán tökéletes alkalom az ilyenre? Vagy legalább jó? Vagy csak kevésbé rossz van?
- Nem kukacoskodó, én inkább úgy mondanám, hogy a részletekre odafigyelő. - kérem ki magamnak, miután magam mögött hagyom a konyhát, és az ajtó előtt várom, hogy Athena előbukkanjon a fürdőből. Arra mondjuk nem számítok, hogy pont az én törölközőm lesz a szimpatikus számára, pláne, mert a szekrényben akadt még pár másik is, de ezek szerint van nem vette észre őket, vagy direkt az enyémre pályázott. Már nem csak a ruháimat lopkodja hanem ezt is?!
- Nem mondtam, hogy másképp, csupán csak példa gyanánt pont az jutott eszembe. Mondhattam volna bármi mást, mondjuk a segítőkészség. Az egyiknek az a segítség, ha fogja a kezed és elmagyarázza a dolgokat, a másik úgy értelmezi, hogy elengedi a kezed, tapasztalj mindent a saját bőrödön anélkül, hogy beleszólna... Valahol mindkettő a saját igazában hisz. Vagy példának okáért, a "gonoszok" sem gondolnak magukra ekképp, számukra az az ügy jó, amiért ők küzdenek. - vontam vállat, mert minden csupán nézőpont, értelmezés kérdése. És miután elég aberrált gondolkozású emberek élnek a bolygónkon, gyakorlatilag mindent lehet elég sokféleképp kiforgatva értelmezni. Na jó, ennyi elég a filozófia órából.
- Ami pedig a bizalmat illeti, örülök, hogy sikerült rést találni rajta. - mosolyodtam el végül. Azt mondjuk nem tudom, hogy hogyan, vagy miért jártam sikerrel, amikor sokan mások nem, de talán azért, mert a tudás hiányában, vagy épp fényében sem törékeny, pátyolgatásra vágyó királykisasszonyként bántam vele, mint valószínűleg a többség? Vagy csak olyan imádni való, bizalomgerjesztő fejem meg stílusom van.
- Hm, nem is tudom. Nálad meglepődnék a dolgon, mert nem igazán néznék ki belőled ilyesmit? - kérdezek vissza, mert jah, aki belemegy valami egyéjszakás kalandba, azok többnyire nem a csigabiga jellemükről híresek.
- Vagy nem londiner lennék, szimplán udvarias... 2, ezen ne múljon, szívesen áttanulmányozom őket, egyébként is... amikor a saját ruháimból kapsz valamit, olyankor nem én öltöztetlek? Nagy különbség nem lenne, ha a saját ruháidból válogatnék össze valamit, vagy tán nem bízol a szépérzékemben? - kérdezek vissza, elvégre festő lennék, ha nem is követem a napi trendeket, azt el tudom dönteni, hogy mi mivel hogyan mutat együtt. Ami meg a ruhákat illeti, a saját bőröndjében lévők csak olyanok, amiket szívesen hord, ellentétben az egyetemi modellkedésnél, vagy estélynél hordott, muszájból felvett darabokkal szemben - 3, áruld már el nekem, mi olyan élvezetes abban, hogy x számmal nagyobb ruhákban mászkálsz, és minden úgy lóg rajtad, mint ha valami sátor lenne? - kérdeztem vissza értetlenül, de azért kíváncsian, mert erre a mai napig nem sikerült még rájönnöm. Ha nincs más ruha kéznél, akkor még oké... de ha van?! Most legalább egy fél bőröndnyi.
- Hát, ahogy gondolod... - vontam végül vállat, nők, próbáljon meg kiigazodni rajtuk az ember... néha már úgy érzem, hogy kár próbálkozni, úgy is mindig azt csinálják, amit akarnak, lásd most is. Arra azonban én sem számítok, hogy még csak a lépcső közeléig sem fog eljutni, mert mindenféle rémeket lát.
Riadtan kapom felé a tekintetem, amikor meghallom a sikítását, hirtelen nem is tudom mire vélni a dolgot, és akkor is csak reflexből próbálom elkapni, amikor a nyakamba ugrik. Csak két dolog volt ezzel az egésszel, egyrészt, hogy a legkevésbé sem számítottam rá, így én is egész könnyen kibillentem az amúgy sem tökéletes egyensúlyérzékemből, másrészt pedig az ágy is nagy segítségben volt benne - ahogy hátrébb léptem, hogy megtámasszam magunkat, egy-két  lépés után sikerült is nekitolatnom, hogy aztán a lendülettől mindketten rajta kössünk ki. Azt meg először nem is realizálom, hogy a lendület hevében a kezem is egészen felcsúszott Athena combján, hogy próbáljam megtartani, a törölköző alá...
- Mi mi a franc volt? A frászt hozod rám, mi ütött beléd? - kérdeztem vissza értetlenül, miután eldőltem az ágyon nagyot szusszanva, annak örömére, hogy nem törtük magunkat össze különösebben. Szép lett volna, ha csak az ágy sarkában akadok el, aztán átesve rajta a padlón kötünk ki, vagy nekiesünk valami más bútornak.
- Ja, nem mondtam, hogy néhány hónapja én vigyáztam a haverom tarantulájára? A kis rohadék kiszökött a terráriumból, de azt hittem, már rég éhen döglött idebent. - sandítottam Athena felé, mit fog reagálni rá, de ha már pattant volna fel kínjában, vagy nagyon sokkolták volna a hallottak, akkor csak nevetve magamhoz öleltem fél kézzel, maradásra késztetve - Csak vicceltem. Sosem volt ilyesmi a házban, és nekem sincs semmilyen háziállatom. Rémeket látsz. - közöltem a tényállást, miközben azon agyaltam, mégis mi a fenét láthatott amitől így megijedt? Ötletem sincs...
- Gyorsan meggondoltad magad. Elkapni biztos nem fogom, mert nincs mit, de ha gondolod, szívesen vállra kaplak és leviszlek. - ajánlottam fel nagylelkűen, miközben elengedtem, hogy feltápászkodjak és a szekrényhez menjek, keríteni neki valamit, amire igényt tart. Bár lassan nem ártana visszaszerezni tőle a ruháimat, mert egész gyorsan fogynak, mióta ismerjük egymást...
- Óóó... Azt hiszem, sejtem, hogy mit láthattál. - vigyorodtam el, miközben odadobtam neki a ruhákat, és a szekrénynek dőlve figyeltem, totál megfeledkezve arról, hogy így ő sem tud egykönnyen felöltözni, hogy épp őt nézem. De ez biztosan érdekli! A nagy szörny, a félelmetes fenevad, amitől halálra rémült.
- A kertben van egy szép nagy fa, amin egy mókuscsalád él, aztán néhány éve az egyik kölyök kiesett az odúból... Én nevelgettem egy darabig, amíg meg nem erősödött, meg vissza nem tudott mászni a többiekhez a fára. Annyira nem mondanám félősnek őket, viszont sosem merészkednek túl közel, ez az egy azonban egész kis barátságos maradt, simán a vállamra mászik, sőt, néha a házba is bemerészkedik. Biztos megint nyitva felejtettem az ablakot. - gondolkoztam hangosan, kíváncsian várva, vajon Athena mit szól mindehhez, ha megtudja? Egy mókus talán még mindig jobb mint ha valami patkány rambózna a házban.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 01, 2018 5:58 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Fújtattam egyet hasonlóan, ahogyan a macskák szokták, amikor az orromat vette célba. Meg se próbáltam elkapni most a kezét, mert sejtettem esélytelen lenne, vagy csak még több találatot bevinne, mire sikerrel járnék.  
Megforgatom a szemeimet arra, amit mond, hiszen én se cáfolni, se egyetérteni nem tudok ebben. Az pedig szerintem teljesen érthető, hogy nem akarok tudni arról, hogy kik által szerzett erről tapasztalatot, mert nem hiszem, hogy a balesete óta nem végzett volna ágytornát, vagy ki tudja, hogy éppen merre. Ahh, nem is érdekel. Nem akarok erre gondolni, hogy netán milyen sikeres vagy éppen bombázókat szedhetett fel előttem. Még akkor is, ha netán csak egy-egy éjszakára voltak jók. Ez se tett kellemesebbé a dolgot számomra. Sőt, minden ilyen pillanatban csak még szerencsétlenebbnek éreztem magam, amiért ennyire elcseszett vagyok. Bármennyire is meglepő, inkább sietve próbáltam elhessegetni a gondolataimat erről.
- Ha benne is lenne, akkor is kényed-kedved szerint változtatnád a szabályokat. – vágtam rá kapásból, ha már ez az ő otthona, akkor miért ne lenne így? Akadnak olyan pillanatok, amikor az ember inkább magának kedvez, mintsem másnak. Nem mintha most erről lenne szó, de hát nah.
- Sajnálom. – csendül szomorúan a hangom és egyszerre adok hálát az égnek, hogy akkoriban nem ismertem, mert ha tényleg ennyire borzalmas volt a helyzet, akkor nem kizárt, hogy túlaggódtam volna magam. De ha igazak a hírek, akkor esélyesen a baleset előtt szóba se álltam volna vele, amennyire nagyképűnek és önteltnek, úri ifjúnak festettek le a cikkek. – Remélem tudod, ha egyszer szeretnél róla beszélni, akkor meghallgatlak. – vagy ha van még valami, amit tudnom kéne – de ezt már nem tudtam kimondani. Bízni akartam benne, hogy ahogyan én is elmondtam az életem legrosszabb pillanatait, ha nem is minden mozzanatot, akkor ő is hasonlóan tenne. Hinni akartam abban, hogy tudja jól, hogy ahhoz eléggé félre kellene siklania mindennek, hogy én magára hagyjam. Meg nem is hittem abban, hogy létezik olyan dolog, ami miatt megtenném.
Nem hittem volna, hogy ma még lesz egy ilyen beszélgetésünk is. Nem is a témára értve, hanem abban, hogy én egyszál törölközőben fogok virítani, pedig nem igazán vágytam rá. De vagy remekül eldugta a köntösét, vagy soha nem is használt, legalábbis ebben a házban. Pedig most egészen jól jött volna, mert félő volt, hogy rövid időn belül megint inkább gyerekes leszek és elrejtőzöm vissza az ajtó mögé. Szerencsére viszont nem így lett, így nem égettem be magam és a mantrázás hatott, meg a „szájalás” is.  
Filozófiai megnyilvánulására inkább már nem mondtam semmit se, csak bólintottam, mert nem volt kedvem ahhoz, hogy órán találjam magam, amikor még addig van bő egy hónapon, de lehet még több is.
- Hmm, de jobban örülnél annak, ha úgy lenne, vagy jó neked így is? – tettem fel végül a valódi kérdést, hiszen egyikünk se tudta volna megmondani, hogy mennyi idő fog még addig eltelni, míg annyira közel fogom tudni engedni. Tényleg érdekelt, hogy erről miként vélekedik, vagy úgy érzi, hogy ez neki is már egyre nehezebb lesz, vagy azért még ki fog tudni tartani.
- Lovagias, ami ma már kihalóban van, igaz. 2, azok a te ruháid és nem az enyéimekben kutakodsz, hiszen másabb az, hogy látsz pólóban, farmerben, vagy ruhában – bár igaz utóbbiban még nem láthatott -, vagy már ott tartasz, hogy nem is rajtam, de szemügyre veszed azt, ami alatta lappang. Vagy ennyire szereted kísérteni önmagad? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet és még ha lazának is tűnhettem valamennyire, rohadtul nem voltam az. Még mindig nyominak éreztem magam és kicsit talán féltem attól is, hogy merre is vezethet ez a beszélgetés. Nem biztos, hogy olyan irányba, aminek a kísérletezésébe már most bele akarnék vágni. – Ki mondta, hogy nem bízom? – néztem rá érthetetlenül, hiszen mégis csak festő és nem is akár milyen képeket fest. Annak köszönhető volt az is, hogy másodjára visszatértem ebbe a házba. – Tényleg fogalmad sincs? Ezek szerint soha se volt igazán barátnőd, mi? – eléggé meglepettem pillantottam rá. Tudom, hogy volt egy barátnője kényszerből, de azt azért nem hittem volna, hogy soha nem szeretett netán senkit se, még ha netán nem is ennyire, de akkor is. Ez még számomra is új volt. – Amikor szeretnél máshol lenni, netán másnak az ölelésében lenni, de nem lehet, mert pl. be vagy zárva máshova, vagy mert más ok miatt nem találkozhattok. Netán balga módon azt hiszed, hogy úgyis csak egy teher lehetsz számára, akkor… - harapok az ajkamba, de végül nagy levegőt veszek. – Az illata olyan, mint neked… - böktem ki végül és így már talán összeállt a kép neki is. Szánalmas? Lehet, de nekem akkor is olykor remek kapaszkodó tudott lenni az intézetben is a ruhája, az illat, ami belőle áradt. Közben pedig zavaromban inkább még a pillantásomat is lesütöttem, mielőtt tovább sodródtunk volna ebben a kiszámíthatatlan események halmazában.
Esélyesen ez is szerepet játszott abban, hogy inkább amellett döntöttem, hogy én megyek a ruháimért, hogy kikeveredjek ebből a kínos beszélgetésből, csak arra nem számítottam, hogy valami sebesen fog átszáguldozni a lábam alatt-előtt. De már ez is éppen elég volt ahhoz, hogy frászt kapjak és sietve hátráljak meg. Sőt, a pár lépésnyire álló személy ölébe próbáljak vetődni, mint akit éget a padló hirtelen sikítással megspékelve. Hirtelen még annak a veszélye se számított, hogy a textiliát is mennyire könnyedén el lehetne hagyni, hiszen másodpercekkel később már az ágyon kötöttünk ki.
- Az a valami, ami az előbb olyan sebesen eltűnt a szekrényed irányába!! – ordítottam szinte még mindig reszketve és a rémület is látszott rajtam, mert tényleg fogalmam sem volt arról, hogy miféle állat lehetett az. Semmiből jelent meg, mintha csak lesben állt volna.
Amikor viszont belekezd a mesébe, akkor egyszerűen elsápadok. Sok féle állatot csípek, de a pókok nem tartoztak közéjük. Csöppet se találtam viccesnek és meg is próbáltam inkább menekülni, igaz sokra nem jutottam ezzel se, mert könnyedén tartott ott magánál, ahogyan magához ölelt félkézzel. – Szemét vagy!! Menj a francba!! – bokszoltam bele kicsit a mellkasába többször is, hiszen míg ő jól szórakozott, addig én kihordtam egy szívrohamot is. A morcos pillantásom pedig egészen beszédes lehetett, majd amikor realizáltam a kezének is a helyzetét, akkor finoman megfogtam, elhúztam onnan és a mellkasára ejtettem. – Ezek utána meg pláne nem! – jelentettem ki durcásan, mert tényleg a frászt hozta volna rám azzal, ha az lenne itt. Lehet két perc alatt öltöznék fel és el is mennék, hogy addig be nem teszem a lábam ide, amíg el nem tűntette.
Figyeltem, ahogyan előttem landoltak a ruhák, és érdeklődve vontam fel a szemöldökömet, ahogyan máris eszébe juthatott mit is láttam. A vállon levivésre meg direkt nem reagáltam, hiszen szemmel láthatóan is túlzottan élvezte a helyzetet jelenleg is. Legalábbis a nézése erről árulkodott és hirtelen úgy éreztem, mintha semmi se lenne rajtam. – Aww, akkor még se őrültem meg? Tényleg láthattam valamit? – kicsit cinikusan csendült a hangom, hiszen pár pillanattal korábban mondta, hogy fogalma sincs, hogy mit láthattam, meg tuti nem volt ott semmi és társai. Legalábbis így jött át az, amit mondott.
- Mókus? – pislogtam nagyokat és az ágyszélére is csúsztam kíváncsiságomban, miközben arra néztem, amerre eltűnt az árny. – Látni szeretném!!! Fogd meg, légysziiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! – meresztettem rá nagy szemeket, hirtelen még az öltözködés is hátrébb szorult. – Miért csak most mondtad? Vannak mókusaid és még meg se mutattad? Nem szép dolog ilyen kincseket eltitkolni a másik elől. – tettem hozzá már sokkal jobb kedvűen, miközben kérlelően néztem rá, hogy kerítse elő nekem. Látni szeretném, hiszen biztosan nagyon édes lehet. – Van neve is? – faggatóztam túlzottan is lelkesen. Másrészt meg ha akartam volna se tudtam volna felöltözni, mert ahhoz túlzottan is engem figyelt. – Vigyázz, a végén kiesnek a szemeid. Inkább keresd meg a mókust! – mosolyodtam el ártatlanul, mert tényleg szeretnék felöltözni, de úgy nem fog menni, hogy ő közben figyel engem.
■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 01, 2018 10:33 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Igaz, valószínű. - vigyorodtam el, mert miért is ne? Ha már úgy is az én házam... de lévén egyedül éltem, magamnak hülye lettem volna szabályokat hozni. Minek, hogy saját magamat stresszeljem vele?! Elég volt a határidő egy-egy munka kapcsán.
- Ugyan, semmi szükség rá. Magamnak köszönhettem. - valahol jó dolog az együttérzése, de régen is volt, megelőzhető is lett volna, ha kicsit felelősségteljesebb vagyok.. no meg ha tudnám, milyen gondolatok járnak a fejében... hány éves is volt amikor én kokaintól belőve a kormány mögé ültem? Tizenhárom? Valószínűleg tényleg, szóba sem álltunk volna egymással akkoriban.
- Majd egyszer, ha kíváncsi vagy rá, ígérem. De most nem akarok olyan gyászos, orrlógatós napot tartani, így, hogy végre kiengedtek az intézetből. Jutott elég szomorkodás oda. - tettem hozzá, a legkevésbé sem szemrehányásnak szánva, egyszerűen csak ránk fér némi vidámság. Csipkelődés, szemtelenkedés, közös szárnybontogatás...
- Hát ez jó kérdés... - tűnődtem el a hallottakon, elvégre nem igazán számítottam ilyen kérdésre, sőt, igazából eddig nem is nagyon gondolkoztam ilyesmin - Kicsit talán mindkettő, és egyik sem. Pasiból vagyok, szóval nem mondom, hogy különösebben bánkódnék amiatt, ha 5 perc múlva egymásnak esnénk, ha tényleg ezt akarnád... de igazából így, hogy ismerem a múltadat valamennyire, meg tudom, milyen nehéz és kényes téma számodra ez az egész, tudomásul vettem, hogy ne várjak csodát egyik napról a másikra, szóval eddig még egész jól megvagyok. - nyilván más lenne az egész, ha semmit se tudnék a múltjáról, csak azon kattognék, hogy mi a franc baja lehet, amiért ilyen távolságtartó? Kolostorban nevelkedett, vagy mi? Így viszont legalább én se agyalok ilyesmiken, sőt... igyekszem segíteni, hogy mihamarabb megbarátkozzon ő is ezzel az új helyzettel, vagy hogy belássa, nem feltétlenül rossz az, ha valakit közelebb enged magához.
- Inkább várok heteket-hónapokat, ha arról van szó, hogy utána te sem totális katasztrófaként gondolsz vissza rá, mintsem essünk már túl rajta, mert én azt akarom, de utána ugyanúgy rettegéssel töltene el téged az egész.Tudod, a jó dolgokra megéri várni. - próbáltam kicsit más szemszögből is megfogalmazni a dolgot, ami meg azt illeti, talán nem is kell annyit várni, legalábbis az eddigiek alapján egész kellemesen, pozitívan csalódban benne. Azok után, hogy eleinte milyen kis nyuszi volt... nem mint ha most nem lenne, de azért így is napról napra bátrabban fogadja.
- Az, hogy kihalóban vannak, nem jelenti azt, hogy már kihaltak. És igazad van, ennyire ne legyek már mazochista, hogy önmagamat kínzom, mindjárt kapsz valami kinyúlt pólót, meg kinőtt melegítőnadrágot, minél többet takar, annál jobb. - cukkoltam egy kicsit, ha már pont ő emlékeztetett rá, holott igaza van... miért is kínzom magam feleslegesen? Részben, hogy ő is barátkozzon a gondolattal, részben meg... mert pasi vagyok, ilyen vagyok.
- Az előző szavaid alapján nekem úgy tűnt... De lehet csak én értelmeztem félre őket. - vontam vállat, igazából sokat úgy sem számított.
- Tényleg... ha lenne, szerinted kérdezném? - néztem rá értetlenül, amikor pedig szóba kerülnek az eddigi nem létező barátnőim, ismét csak vállat vonok - Én mondtam, hogy nem volt... csak menyasszonyom, de áhh, Céline? Ő megint teljesen más téma. Amilyen neveltetést kapott, szerintem eszébe nem jutott volna, hogy valaha is férfi ruhába bújjon. - legyintettem lemondóan, hisz az sem titok előtte, hogy a családunk óhaja volt, hogy egybe keljünk, nem a miénk... Nos, Céline egész jól beletörődött, én az istenért se bírtam, és a legszebb az egészben, hogy ha véletlenül találkoztunk volna, talán még egymásba is szerettünk volna... így? Már a gondolattól is rosszul voltam. Szóval ez valahogy kimaradt az eddigi életemből, így amikor Athena mesélni kezd, hogy mégis miért kapott rá ennyire a ruháimra, először csak felvont szemöldökkel, kétkedve hallgatom, mígnem jön az a bizonyos megvilágosodás.
- Óóó... azt hiszem így már értem. - bólintottam egyet, és nem is nagyon tudtam mit reagálni rá, csak azon pörgött az agyam lázasan, vajon én is viselkedtem-e már hasonlóan, még ha nem is tűnt fel? De mielőtt bármi konkrét eszembe jutott volna, Athena már indult is a ruháiért, hogy aztán pár másodperccel később már ugorjon is a nyakamba, magával rántva engem is az ágyra.
- Képzelődsz... - forgattam a szemeimet, majd miután egy gonosz viccel megpróbáltam észhez téríteni a pánikolásából, végül csak abbahagytam, mielőtt még elvinné a szívroham - Bár láttad volna az arcodat... - teszem azért még hozzá, miközben a mellkasomat püföli, vagyis csak püfölné, ha nem szorítanám annyira magamhoz, hogy ne legyen helye hozzá. Bírjon magával, mert... mert. Mert szívesen visszavágnám, hogy ha ennyi feles energiája van, lefárasztom szívesen, de az még úgy is odább van, így aztán miután a kezem is arrébb tolta - fel sem tűnt, hogy a nagy ágyon hempergésben hová tévedt - inkább én is felkeltem, hogy kerítsek valami olyan ruhát a szekrényből, amiért nem fájna a szívem, ha lenyúlná. Ha már ilyen leplezetlenül kijelentette, hogy igényt tart rá megint.
- Talááán. Nem tudom biztosan. Lehet. Esetleg. - adom én is a bizonytalant, amikor meghallom, milyen hangnemben kérdez vissza, mert na, tévedni emberi dolog, nem tehetek róla, hogy nem jutott egyből eszembe, milyen állatok bejáratosak a házamba.
- Aha, mókus. Tudod, az a kis rágcsáló ami a fákon lakik, meg két pofára tolja befelé a mogyorót... Mondanám, hogy olyan, mint a rajzfilmben a két nyomozó, de azok amerikai csíkos hátúak voltak, ez meg szimpla európai vörös. - fejtettem ki bővebben, mint ha elhinném, hogy még sosem látott hasonlót, de így legalább egy szava se lehet, megerősítést nyert a kérdése. Ellenben ami utána jött, na, azon már az én szemeim kerekedtek el a meglepettségtől.
- Hé-hé-hé, nyugi kislány, azért nem így működik! - emeltem fel a kezem védekezően, mielőtt még nekiállna követelőzni, hogy de ő márpedig két percen belül mókust akar simogatni - Nem, mert... nem kérdezted. Meg nem is az enyémek, nem háziállatok, csak annyi, hogy a kertemben lévő fán laknak és néha boldogítanak. Nem is mindig látni őket. - próbáltam mentegetőzni, meg mindenféle kifogással előállni - Meg egyébként is... mennyire néztél volna zakkantnak, ha az első találkozásunk során bedobtam volna a kérdést, hogy "na, szeretnéd látni a mókusomat?" - lehet többet a házamnak még csak a közelébe se jött volna...
- Nem mondta, hogy lenne, én meg nem adtam. - közöltem nemes egyszerűséggel, nagyon nem is hívtam sehogy, amikor meg hozzá beszéltem, simán tegeződtünk, szóval... jah, ezért jó egyedül élni, legalább senki se néz hülyének, amiért állatokkal társalogsz.
- Ne aggódj, nem fognak. Vagy ha mégis, majd visszarakjuk. - vontam vállat az újabb szemtelen megjegyzésére - Te meg öltözz, aztán ha megfogni nem is sikerül, kimehetünk megnézni, itt vannak-e a többiek, ha már ennyire bezsongtál a gondolattól. Addig keresek valami kaját nekik. - dobtam fel az ötletet, azzal el is indultam vissza, a földszintre a konyha felé, hogy valami mókus szemmel csábító nassolni valót kerítsek a szekrényből... mogyoró, dió, vagy hasonló, hogy aztán felmarkolva néhány szemet, a többit meg zsebre vágva a lépcső alján várakozzak Athenára.
- Elkészülsz még ma? Vagy téged is valami kajával csalogassalak le? - szóltam fel neki, majd ha felzárkózott mellém, akkor megkínáltam őt is a magokból - én magam is elnyammogtam párat, miközben a hátsó kertbe vezető ajtó felé mutattam az utat.
- Még egyszer szólok, hogy nem túl szép a kert... És most nem szépítek rajta. - szólaltam meg, mielőtt kinyitottam volna az ajtót, hogy az aprócska teraszra érkezzünk. Aztán nagyjából ennyi volt a bejárható terület, ha az ember nem akar a méteres gazban szerencsétlenkedni.
- Ha jól látom, az egyik ott van azon az vastag ágon, jobb oldalon, lent... te is látod? - kérdeztem rá, majd ha nem szúrta ki egyből, akkor mögé lépve, közelebb hajolva mutattam is neki, hogy milyen irányba keresgéljen... ha pedig megtalálta, akkor arrébb lépve elővadásztam a mogyimixes zacskót is a zsebemből, adva neki is, ha azzal akarná közelebb csalogatni a kis szőrmókokat. Vagy csak ő is nassolna... és nem is kellett sokáig várni arra, hogy hátulról "támadjon" az a kis vörös is, aki az előbb odabent rémisztette halálra, alig pár perc után ő is megjelent az ajtóban, hogy a ruhámba csimpaszkodva egész a kezemben lévő finomságig másszon, hogy aztán a vállamon ücsörögve tolja befelé.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 01, 2018 11:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

- Okés, ahogy gondolod. – feleltem csak ennyit rá, hiszen nem akartam erőltetni semmit se. Eddig remekül telt a napunk, így meg tudtam teljesen érteni, hogy miért is érez így. Én se szívesen rontottam volna el valami szomorkás témával, hiszen sokat nevettünk, bolondoztunk és a csipkelődés is egészen jól ment a mai napon. Nem vagyok benne biztos, hogy akár pár óra múlva, vagy holnap is ennyire elembe leszek, így azt hiszem nem árt kihasználni ezt a napot. Ugyanakkor tényleg meghallgatnám, ha egyszer netán beavatna a történtekbe, vagy a sötétebb múltjába, amiről eddig nem sok szó esett.
Eddig nem sokszor történt meg, hogy valamelyik kérdésemmel sikerült megakasztanom őt, mármint hogy nem egyből tudott reagálni rá. Bármennyire is fura és eléggé zavarba ejtő volt a szituáció, annak ellenére is türelmesen vártam, hogy mit is fog mondani. Szavai egyszerre leptek meg és nem is, hiszen valami hasonlóra számítottam, hogy netán nem mindig annyira könnyű tartania magát, de sokat nyom a latba az is, hogy tudja miért nem vagyok az a könnyedén ágyba keveredő típus. Esélyesen mondanom kellene valamit, de hirtelen nem tudtam mit, így esélyesen a legbénább dolog bukott ki ajkaim között. – Köszönöm. – köszöntem azt, hogy őszinte velem, hogy kitartó és azt is, hogy nem próbál meg siettetni, hanem inkább kivár és szép lassan hagyja azt, hogy neki köszönhetően megismerjem azt, hogy mennyire is színes a világ és mennyire szép is tud lenni a madarak dallama.
- Sokat jelent nekem, hogy így gondolod és még ki is mondtad. Nem tudok semmit semmi se ígérni, de egyszer szerintem majd eljön az a pillanat, amikor kiderül, hogy tényleg megérte e várni ennyit rám… - reméltem, hogy igen és utána se fogja meggondolni magát, hiszen ha netán eljutunk odáig is, akkor se hiszem, hogy könnyű lesz, vagy hirtelen rendszer válna belőle. Igazából nagyon ilyen téren még belegondolni se tudtam a dolgokba és jelenleg ezt annyira nem bántam. Voltak olykor képzelgéseim, de azok igazából fel se értek ahhoz, ami egyszer netán lehet ilyen téren. Talán amiatt is, mert olyan téren jót soha nem tapasztaltam, csak fájdalmat és beletörődést, hiszen olykor azt hittem, hogy úgy könnyebb lesz és nem fog annyira fájni. Olykor be tudtam csapni magam, de örökké nem.
- Direkt csinálod mi? A végén már nem fog kelleni és inkább keresek olyat, amivel kínozhatlak, mert a szemtelenek azt érdemlik. – vágtam vissza komoly arccal, míg végül el nem mosolyodtam újra. Nem hiszem, hogy képes lennék rá, de ki tudja, hogy már mi számítana annak.
- Gáz? Gyerekes? – kérdeztem meg végül, miután beavattam abba, hogy miért is szeretek olykor a ruháiból ellopni, vagyis inkább kölcsön venni egy-egy pulcsit, vagy pólót. Igaz, utóbbiban aludni is egészen kényelmes, hiszen nagy rám, így panaszra okom se lehet, de ez csak másodlagos indok volt. Ha meg sokáig nem válaszolt volna, akkor inkább legyintettem is, hogy hagyjuk. Szerzek magamnak ruhát, vagyis csak hoztam volna, ha nem szól közbe valami manó, aki úgy dönt, hogy szívrohamot okoz és eléri mellé, hogy az ágyban kössünk ki. Erre mondják, hogy ember tervez Isten pedig…
- Szerinted ez javít a helyzeteden? – kérdeztem meg, amikor azzal viccelődött, hogy milyen képet is vághattam. Jobb, hogy nem láttam az arcomat. Nem kizárt, hogy még a szellemek is megijedtek volna tőlem, mert annyira elfehéredtem. S már éppen megtorolnám a viccelődését, amit persze nem hagy, mert inkább összeprésel. – Hééé, összenyomsz, vagy ez a cél? – pöccintettem meg az orrát, ha már másra esélyem se volt, mert puszit most biztosan nem kap. Ahhoz túlzottan is gonosz volt a viccelődése a pókkal kapcsolatban. Hamarosan pedig a másik kezét is visszakapja, hogy tartsa inkább magánál, mintsem jelenleg rajtam pihenjen. Még akkor is, ha meglepőmódon nem is zavart, meg fel se tűnt rövid ideig. Sőt, jó érzés volt érezni az érintését. Ez pedig merőben meglepett engem is, de inkább csak a sokk számlájára írtam, hogy még időm se volt arra, hogy netán pánikba esek egy másik dolog miatt, ami a jelen és a múlt találkozása miatt történhet meg.
- A Chip 'n' Dale mesére gondolsz? Nem is gondoltam volna, hogy ismered. Mármint nem azért, mert olyan vén lennél, mint az országút, hanem mert az túl amerikai az önérzetes franciáknak. – toldottam meg az utolsó mondattal, de így belegondolva nem is tudom, hogy mi lett volna sértőbb, ha a kora miatt hiszi azt, amit mondok, vagy azért, hogy megint sikerült kicsit leszólnom a franciákat. Nem tehetek róla, nem az én hazám és még csak most kezdi megmutatni azt, hogy jót is tartogat számomra ez a város. Így szerintem senki se kövezhetne meg jogosan.
Ahogyan az ő szemei elkerekedtek, úgy az enyémek is amikor meghallottam a reakcióját a mókus dologra, illetve a reakciója is eléggé beszédes volt. Amint pedig egyre inkább belendült úgy hagyta el ajkaimat szomorú sóhaj, hiszen nem hittem volna, hogy ennyire nehézkes lesz. Azt hittem azt az egyet egészen megszelídítette, vagy miként is mondják ilyen esetben. A kérdést hallva pedig elnevetem magam. Jókedvűen és őszintén, még a testem is rázkódik kicsit. – Lehet eléggé őrültnek néztelek volna, vagy megkérdeztem volna, hogy orvos látott-e már.  Netán, hogy mióta szokás becézgetni… De az is köztudott tény, hogy nem mindegy az se, hogy milyen szövegkörnyezetben vagy helyzetben teszünk fel egy kérdést. Szóval… - nem tudom én se miként reagáltam volna, de esélyesen menekültem volna jó messzire; bár azt eddig is megtettem, vagyis még az intézetes időszak előtt, pedig semmi ilyen félreérthető kérdés nem hagyta el a száját.
- Ezek szerint, akkor személyedben Dr. Dolittle uraságot is köszönthetem? Vagy inkább Kronk, hiszen ő beszélt a mókusokkal a mesében. – nem tudom, hogy ismeri e az Eszeveszett Birodalom mesét, de ha igen, akkor utóbbiról is könnyedén le fog esni, hogy kire is gondoltam.
- Szupeeeeeer!! – komolyan, mintha újra öt éves lettem volna, de nem tehettem róla. Tényleg nagyon megörültem annak, hogy netán mókust láthatok, de még az is lehet megsimogathatom, hiszen azért nem adatik meg minden nap ilyen az embernek. Ő lement, én pedig elkezdtem a ruhákat megkeresni az ágyban, ha már azóta sikerült kisebb felfordulást ott is okozni. Majd végül sietve rohantam le nesztelenül a bőröndhöz, hogy szerezzek magamnak fehérneműt, majd sipirc fel és bele is bújtam a tőle kapott ruhákba. Most jó lesz ez, aztán majd keresek valami farmert és pólót, vagy atlétát, ha kimegyünk a városba.
- A legjobb ajánlata "csak" a kaja, vagy szolgálhat mással is? – ordítottam vissza, mert nem értem, hogy mit türelmetlenkedik. Szerintem így se volt ez több, mint 10 perc. A hajam még mindig egy-két helyen nedves maradt, ahogyan véletlen összevizeztem, de most nem érdekelt. Elég meleg volt így augusztusba ahhoz, hogy hamar megszáradjon és ne legyen bajom belőle. Sietve robogtam le a lépcsőn, a műtermen át egészen hozzá. A lelkesedés pedig talán még nagyobb lett, hiszen izgatott voltam, hogy látni fogunk-e mókust, vagy most mind elbújik-e.
- Ne csigázz már! Nem valami kertnézőbe jöttem, ahogyan kert bíró se vagyok, hogy bekerül-e a következő számba, vagy nem a kerted. Mókust megyünk nézni. – forgatom meg a szemeimet, miközben türelmetlenül nézek rá, hogy menjünk már. Szerintem ennyire lelkesnek és túlpörgöttnek se láthatott még, vagyis talán akkor, amikor a reptéren újra találkoztunk egy hét után. Akkor hasonlóan túlpörögtem és akkor a nyakában kötöttem ki.
- Hol? – próbáltam megláti, de egyszerűen nem tűnt fel, hogy hol rejtőzhet. Aztán pedig megéreztem magam mögött. Hallgattam a szavait, ahogyan próbált útba igazítani, illetve a kezével is abba az irányba mutatott, így egészen hamar meglett. – Látom! – újra, mintha valami kisgyerek lennék és a világ legcsodálatosabb dolgát látná. Örömömben pedig még egy puszit is nyomtam az arcára, ha már annyira közel volt a feje az enyémhez. Aztán pedig előkerült a kaja is, amiből még én is kaptam. Most is elcsipegettem belőle párat, mint bent is tettem, mire pedig kettőt pisloghattam volna meg is jelent esélyesen az emlegetett. Mosolyogva figyeltem, ahogyan PJ-én vándorolt, majd kényelmesen helyet foglalt. – Szerinted lehet? – mármint simogatni. Ha lehetett, akkor óvatosan nyúltam felé, hiszen nem akartam megijeszteni és remélhetőleg sikerrel is jártam. Ha igen, akkor sietve csentem még egy kis ételt, hogy azzal átcsaljam magamhoz. Igazán édes volt, ahogyan szimatolgatott és méricskélt, hiszen én csak egy idegen voltam. Amennyire félénken nyúltam én hozzá, ő annyira félénken indult meg felém. Az első csenétést követően újra PJ vállán foglalt helyett, de a második után már az én karomra mászott, majd pedig a vállamra tévedt. Mosolyogva figyeltem és kicsit mászás közben meg is simogattam. – Nagyon édes! – ujjongtam még normális keretek között, hiszen teljesen nem mentek el otthonról se. Láttam, hogy miként közelítenek a többiek is, így lehajoltam, de ők se sietve vették el magvakat, hogy utána inkább távolabb fogyasszák el. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, így amikor eszembe jutott, hogy a mi kajánkat teljesen otthagytuk a konyhában.
- Mi vajon éhen fogunk-e maradni, vagy még esélyesen nem égett oda? – kérdeztem meg érdeklődve, hiszen sok idő eltelt már azóta, hogy felraktuk főni, vagyis rakta. Ha pedig besietett, akkor pár pillanatig még maradtam, de aztán óvatosan lesegítettem magamról a cukibogyót, hogy én is visszamenjek a házba.  De most mégse a kaja után érdeklődtem, hogy mi a helyzet, hanem inkább a lelkesedésem még inkább kibontakozott és kifejeztem azt, hogy mennyire is jó érzés volt, meg köszönöm ezt az élményt és társai. S az se kizárt, hogy szükség volt most arra, hogy belém fojtsa a szavakat, mert ha nem, akkor esélyesen 10 percig is simán úgy beszéltem, mint aki levegőt se vett.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again


A hozzászólást Athena Blake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 05, 2018 6:22 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Aug. 05, 2018 6:21 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

A köszönetét hallva csak aprót bólintok, elvégre azok után, hogy beavatott a múltjába, az a legkevesebb, hogy én is hasonlóan őszinte leszek hozzá. Egyébként is többnyire "ami a szívemen, az a számon" típus vagyok, így ha már pont erre volt kíváncsi, nem sok értelmét látom titkolni. Pláne, mert semmi olyan nincs benne, amiről ne tudhatna, és hátha ő is könnyebben barátkozik ezzel az egész szituációval.
- Nem is szükséges. - amúgy sem rajongtam az ígéretekért, fogadásokért, hisz sokszor könnyelműen teszik az emberek, aztán meg csak stresszelnek azon, ha nem tudják betartani, arról nem is beszélve, hogy a másik oldalról sem kellemes, ha hoppon marad az ember. Pont ezért nem szoktam gyakran egyiket sem, meg tőle sem várnék el hasonlót.
- Nem is kell ígérgetni, megéri és kész. Azon aggódni meg, hogy milyen lesz... nézd, Athena, senki sem születik profinak, meg egyébként is, ahhoz sem árt némi idő meg gyakorlás, hogy két ember összeszokjon az ágyban. - ha neki is nagyobb gyakorlata lenne benne, az sem lenne garancia arra, hogy minden tökéletesen menne rögtön elsőre, így talán jobb, ha nem is stresszel ilyesmin feleslegesen. Majd lesz amilyen lesz, eddig is megbirkóztunk minden problémával, amit elénk gurított az élet, nem lesz ez másképp később sem.
- Naná, hogy direkt. Nem egyértelmű? - vigyorodtam el, hiába a komoly arckifejezése, mert nem csak ő élvezte annyira, ha piszkálhat, engem is legalább annyira szórakoztatott a dolog. Még úgy is, ha néha a saját kardomba dőlök vele.
- Nem, azt nem mondanám. - ráztam meg a fejem töprengve, miután végighallgattam, hogy miért is szeret annyira az én ruháimba bújni - Inkább mondanám érdekesnek... vagy aranyosnak. - vallottam be, ráadásul még meg is tudtam érteni a dolgot, igaz, fordítva sajnos elég nehézkesen lett volna kivitelezhető a dolog, nem hiszem, hogy bármelyik ruhája jó lenne rám. Igaz, különösebben nem is vágytam rá, hogy magamra öltsem akármelyiket is. Ha hiányzott, vagy eszembe jutott, én inkább a képet nézegettem, amit legutóbb festett, és akármennyire is nem szerette, végül nem volt szívem megsemmisíteni, így csak eltettem a többi, elkészült képem közé a polcra.
- Kitalálom: nem? - kérdezek vissza jót derülve a pukkancskodásán, miközben magamhoz szorítom, hogy esélye se legyen verekedni, meg esélyesen előbb lehiggad, mint ha hagyom szabadon garázdálkodni a házban. Persze, amikor megpöccinti az orromat, én se vagyok rest fújtatni egyet úgy, ahogy nem sokkal ezelőtt ő tette. Hiába, én sem rajongok jobban ezért az apró gesztusért, mint ő.
- Tic et Tac, jah... ismerni ismerem. Gyerekként egész sokat láttam is belőle, bár igazad van abban, hogy tényleg túl amerikai az én francia ízlésemnek. Akkor már inkább Asterix és Obelix, van épp Rin Tin Tin. Azokról hallottál már egyáltalán, így, hogy az én országút-öregségemhez képest neked még ott virít a tojáshéj a fenekeden? - cukkoltam én is, mert ha már ő így poénkodik a korommal, akkor én sem fogom annyiban hagyni, hogy a saját országában is csak nem olyan régóta számít nagykorúnak.
Vannak jó vagy szép dolgok Amerikában is, de abban igaza van, hogy annyira nem vagyok odáig a kultúráért... tudom, neveltetés kérdése.
- Na látod, ezért nem mondtam. Amúgy orvos látott már, nem is kevés, ami meg a szövegkörnyezetet illeti, tény... - ahogy a hangsúly is sokat tud számítani, vagy szimplán mondhatnánk azt is, hogy rossz az, aki rosszra gondol. Nem mint ha annyira összebarátkoztunk volna az első néhány találkozás alkalmával, de jah, jó eséllyel egyik vonatkozásban sem tettem volna fel hasonló kérdést. Meg nem is tettem...
- A Dr. Dolittle-ig még oké, az csak annyiban bukta, hogy én sajnos nem értem őket. Kronknál viszont már elveszítettem a fonalat... - vallottam be, hogy igazából lövésem sincs, hogy kiről, miről beszél. Rajzfilm, film, vagy valami egyéb, fiatalos hülyeség amiről tudnom kéne? Majd felvilágosít, ha jónak látja.
- Huhh... mit ne mondjak, téged sem nehéz boldoggá tenni. - vontam fel a szemöldökömet, amikor megláttam, milyen örömöt okoz neki az, hogy megnézzük a mókusokat a kertben - már ha épp ott lesznek, és nem a szomszéd kertjében zabálják a mogyorót. Mindenesetre valahol megmosolyogtatott a reakciója, miközben lementem, hogy valami nassolni valót kerítsek, amivel könnyítek a dolgunkon a mókusokkal, de mire visszaértem a lépcső aljához, Athena még mindig sehol sem volt. Tipikus, nők... hogy mindig ilyen sokáig tart nekik az öltözködés!
- Jó... ha már én nem kaptam, akkor kapsz te egy hátmasszázst, ha két percen belül leérsz. - kiáltottam vissza neki. Ennyi idő alatt már végképp el kellett, hogy készüljön, így részben a kíváncsiság is hajtott, hogy mennyire fogja törni magát, hogy mihamarabb leérjen? Fogadni mernék, hogy még sosem masszírozták meg a hátát, mert akkor nagyjából 5 mp-en belül lent teremne.
- Nem csigázok, a kertben legalábbis biztosan, esetleg majd egyszer vacsoránál, ha úgy van... De rendben, értettem! Csak utánad! - terelgettem az ajtó felé, ha már ilyen türelmetlen volt, bezzeg eddig egyáltalán nem kapkodta el a dolgot amíg az öltözködésről volt szó.
Szerencsére nem is kell sok, hogy észrevegyük az első kis rágcsálót, nekem legalábbis, bár lehet már rutinosnak számítok a témában, ha lehet ilyet mondani, hisz egészen gyakran szoktam nézegetni őket, ha épp szünetet tartok a festésben. Így hát Athena mögé lépek, hogy segítsek neki is, merre keresse a kis vöröses szőrmókot a fán, miután pedig még egy puszit is kapok cserébe, akaratlanul is elmosolyodok.  Előkerül a zsebemből a nassolni való is, hogy közelebb csalogassuk a kis szőrgombócokat, és amint érzékelik, hogy kaja van, nekik se kell több... Az, amelyik nem sokkal ezelőtt a frászt hozta Athenára, már kapaszkodik is fel a ruhámon, hogy kiszolgálja magát.
- Őszintén szólva, nem tudom, másokkal mennyire közvetlen, de egy próbát megér, nem? Csak lassan és óvatosan. - jegyeztem meg, miközben szórakozottan megsimogattam a kis vállamon ücsörgő vöröst,  kíváncsian várva, hogy vajon Athena közeledésére is hasonlóan fog reagálni?
Igaz, eleinte kissé gyanakodva szimatolta a kezét, de miután rájött, hogy nem kell tartania tőle, sőt mi több, kaját is kap tőle, nem kellett kétszer mondani, egészen hamar átpártolt hozzá.
- Azt hiszem, kedvel téged. Vagy csak az ő szívéhez is a hasán át vezet az út. Mint a többieknek... - intettem a tekintetemmel a fa irányába, Hisz még kettő megindult lefelé a törzsön, a harmadik meg már itt dekkolt a terasz szélén, félénken szimatolva a nasi irányába, amíg megérkezik a megerősítés.
- Éhen biztosan nem fogunk, sajt és baguette az mindig van itthon. - vágtam rá szemrebbenés nélkül, hisz tudtam, hogy emlékeztem még Athena lelkesedésére a francia sajtok iránt, és bűn lett volna kihagyni egy ilyen magas labdát.
- De ne aggódj, az előbb megnéztem, akkor még nem égett le. De megnézem megint, lehet, hogy lassan ehetünk mi is. - jegyeztem meg, majd miután még egy pár pillanatig elnéztem, hogy mit bolondozik a mókusokkal, végül magukra hagytam őket, hogy a konyha felé vegyem az irányt. Mire Athena is csatlakozott, addigra már meg is terítettem, meg töltöttem még egy pohár bort magunknak az étel mellé, ha esetleg kiszáradna a torka a nagy örvendezés közepette. Mit ne mondjak, kicsit azért tartottam tőle, hogy hogy fogunk elütni egy napot együtt, úgy, hogy korábban alig pár órákat találkoztunk csak, de valahol jó érzés volt látni, hogy mennyire is felesleges volt az aggodalom... úgy néz ki, hogy ő is jól elvan, azt pedig szinte már sajnáltam, hogy ilyen gyorsan telik az idő...

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Aug. 05, 2018 7:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Nem feleltem arra, amit mondott, hiszen nem csak az ágyra gondoltam ilyen téren, hanem alapból magunkra is. Még mindig nem voltam abban biztos, hogy számára én lennék a legjobb, hiszen sokkal jobb és normálisabb nőket is megkaphatna. Ebben biztos voltam, még ha nem sok tapasztalatom volt ilyen téren. Attól még láttam, hogy mások miként néznek rá. Vak soha nem voltam, még akkor se, amikor legszívesebben azzá váltam, hogy soha ne tudjam meg például azt, hogy az apám vette e la gyerekkoromat és megannyi más dolgot is.
- Pukkadj meg! – feleltem csak ennyit gyerekesen, amikor még meg se próbálta leplezni azt, hogy direkt csinálja a dolgokat. Néha szórakoztató volt, de azért volt olyan, ami már annyira nem. Még akkor se, ha lazának tűntem, mert valójában nem voltam minden helyzetben az, se magabiztos.
A ruhalopásos dologra nem feleltem már semmit se, vagyis egy bólintáson kívül. Nem láttam értelmét, hogy tovább boncolgassuk a témát. Még akkor se, amikor aranyosnak és érdekesnek titulálta. Nem tudom, hogy mi lehet benne az, de biztos. Inkább lapozzunk, mert ez is olyan pillanat volt, amikor a felszín mögé engedtem és ez eléggé zavarba ejtő lett, mert mondhatott bármit, akkor is furán éreztem magam, hogy ilyen okok miatt nyúlom le a cuccait. Tényleg, ideje lassan visszaadnom azokat, amik nálam vannak.
- Ahhh, kinyomod belőlem a szuflát is, engedj már el… - nyöszörögtem, miután az orron pöccintéssel is csal egy fújtatást értem el. Amikor pedig szabadultam, akkor sietve igazítottam meg a törölközőmet, vagyis az övét, majd még a takarót is valamennyire magamra húztam. Szerencsére még azelőtt elengedett, hogy igazán megtapasztalta volna azt, hogy leszoríthat, de akkor is képes vagyok harcolni és netán mennyire is tudok sikítani, mert hát valljuk be nem éppen kellemes emlékeket idéz bennem az, amikor valaki megpróbál úgy lefogni, hogy magatehetetlen legyek.
- Ez úgy hangzott, mint valami Tic Tac reklám… - húztam el a számat, mert tényleg eléggé úgy hangzott. Tudnak hülye neveket adni a franciák. Ebből is látszik. – Az elsőt nagyon szerettem, a másodikból meg nem igazán láttam részeket. – vallom be, mert lehet fiatal vagyok, de attól még sok mesét néztem gyerekként, ha éppen nem rajzoltam. Obelix meg nagy kedvenc volt, hiszen egy cuki fehér kutyája is volt. Most a világért se jutna az eszembe, de tudtam, hogy miről beszél. Azóta filmeket is csináltak belőle nem is akármilyen színésszel.
- 2000-ben mutatták be, de jahh esélyesen te már akkor csajokat kergetted. – cukkolom őt direkt, hiszen nem is új meséről volt szó. 18 év eltelt azóta, így simán látnia kellett volna, annyira még nem vén. Én meg még csak pár éves voltam, de mégis ismerem, viszont így legalább megvan, hogy mit kell bepótolnom vele, ha már annyira jóban van a mókusokkal.
- És ez baj? Jobb szeretnéd, ha mindenféle drága dologgal kéne elhalmoznod, aminek a többsége úgyis személytelen és jelentéktelen? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet, mert nem értettem, hogy miért lenne baj, amiért tudok ilyen apró dolgoknak is ennyire örülni. Régóta nem örültem igazán semminek se, most pedig hogy úszom az árral és képes vagyok boldog lenni, örülni… nos, ez meg most baj? Nem értettem hirtelen és a tanácstalanság könnyedén ült ki az arcomra is, miközben PJ-t fürkésztem.
- Szerintem az is neked okozna nagyobb örömet, mint nekem! – kiállítottam vissza. Pár pillanattal később viszont már úton voltam lefelé. Nem tudom, hogy 2 percen belüli körbe belefértem-e vagy nem, de nem is nagyon érdekelt. Nem azért siettem, egyszerűen csak így sikerült elkészülnöm.
Hamarosan pedig tényleg egy vadregényes táj tárult elém. Nem mondanám ezt kertnek se, de most nem is ezért voltunk itt, így próbáltam elnyomni azokat az érzéseket, látképeket, hogy miként is lehetne széppé alakítani, művészekhez méltóvá. A gondolataim elterelésében pedig könnyedén a segítségemre volt a mókus. Mosolyogva figyeltem, amint próbált rájönni, hogy bízhat-e bennem, vagy nem, míg végül el nem fogadta a mogyorót tőlem is, utána pedig óvatosan meg is simogattam, míg PJ vállán ült. Idővel viszont sikerült átcsábítanom magamhoz, ami még nagyobb örömmel töltött el.
- Vagy csak kiderült, hogy ő is pasiból van és ezért a hasán át vezet az út? – kérdeztem vissza mosolyogva és szemtelenkedve. Legalábbis mindig ezt hangoztatták gyerekkoromban a nők a nagyobbaknak. Nem tudom, hogy van-e benne igazság, de esélyesen igen, ha ezt a mondást mindenhol ismerik. Bár azt hiszem nálunk fordított a helyzet, mert mindig ő keveredik a konyhába, én pedig csak leülök megenni.
- Olyan sajt, ami miatt azt gondolhatják a szomszédok, hogy megöltél valakit pár hete? – angyali arcot vágtam hozzá, majd a kertre siklott a pillantásom, amiből könnyedén össze lehetett rakni, hogy mit gondolok. Ebben a kertben szerintem még egy hulla se tűnne fel, mert annyira „rendezett”.
Rövid ideig még kint maradtam a mókusokkal, de mielőtt még megmentősereget küldene utánam elindultam én is befelé. A konyhában meg is találtam őt, amikor viszont megláttam, hogy meg is terített, akkor megráztam a fejemet is. – Már teríteni se szabad nekem, mert túlzottan veszélyes? – kérdeztem tőle játékosan, majd elvettem tőle a bort. Koccintást követően kérdőn néztem rá, hogy most iszunk-e valamire, akár igen, akár nem végül belekortyoltam, majd lerogytam az egyik székre. – Még sok idő mire készen lesz, vagy már ehető is? – érdeklődtem a kaja után, majd a pocakom is beszállt a dologba egy hangosabb korgás kíséretében. Ha pedig készen volt, akkor segítettem neki, ha tudnám. Legalább abban, hogy mennyit szedjen, ha nem hagyta, hogy én tegyem meg. – Utána még maradunk itthon, vagyis itt, vagy városba menjünk máris? – közben pedig az ételt kavargattam a tányéromban, mintha abban reménykednék, hogy így gyorsabban fog hűlni és ehetőbb állapotba keveredni.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 6, 7, 8, 9, 10, 11  Next

Ajánlott tartalom

JP mûterme
Second Chance frpg
7 / 11 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-