JP mûterme - Page 8
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 1:03 pm ✥

✥ Pént. Okt. 19, 2018 4:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 6:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 2:45 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 9:15 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 8:40 pm ✥

✥ Kedd Okt. 16, 2018 11:04 am ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 8:05 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 10:24 am ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 7:00 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

First topic message reminder :

Forrás: google


Forrás: google


Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Aug. 06, 2018 7:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

Megpukkadni nem szándékozok, ellenben jót derülök azon, ahogy mondja, és nem is próbálom leplezni továbbra sem... Minek hazudjak? Valószínűleg úgy is levágná, hogy mi a helyzet, sőt, fordított helyzetben esélyesen ő is hasonlóan jól szórakozna.
Igaz, az orron pöccintésre csak fújtatok egyet, de eszem ágában sincs összenyomni, így hát el is engedem, mielőtt átváltana harciasabba, és a végén nekem fájna jobban a bohóckodás. Úgy is csak addig vicces a bohóckodás, amíg a másik is annak találja, nekem meg eszem ágában sem volt átlépni ezt a határt.
- Tic et Tac, Les rangers du risque. Énekelni nem fogom, ahhoz kissé mély a hangom, de annyira azért nem hasonlít azokra a reklámokra. Sőt, szerintem jobban is hangzik az intro franciául, mint angolul. - vagy csak megint én vagyok elfogult, de a saját anyanyelvemnek akkor is szebb a csengése, mint az angolnak, világnyelv ide vagy oda.
- Ne már, pont a leghíresebb németjuhászról szóló történetet nem ismered? Öreg hiba! - csóváltam a fejemet, mást nem ha egyszer ránk jön a filmet nézhetnék és nem tudnánk, hogy mit szeretnénk, van ebből is film is, rajzfilm is.
- Hát jah, akkoriban már jobban lekötötték a figyelmemet, mint a Disney mesék. Vagy Pixar... Dreamworks... Vagy tudja a fene, melyik mikortól van egyáltalán. - vagy az említett épp melyiknek a műve, annyira talán nem is lényeges, mese mese.
- Nem, egyáltalán nem az. Sőt, ennek jobban örülök, sokkal emlékezetesebb, mint besétálni valami üzletbe aztán csak bevágni valamit a kosárba. - nem mondom, hogy ha valami medálos nyaklánccal lepném meg, annak ne örülne ugyanígy, de jó eséllyel, ha minden alkalomra csak valami ékszerrel bővíteném a gyűjteményét, hamar odalenne a meglepetés varázsa. Pláne, hogy ahogy elnéztem, nem is nagyon hord túl sokat ilyesmikből. Arról meg nem is beszélve, hogy jó eséllyel egy ékszer se váltana ki hasonló reakciót belőle, mint lent, amikor odavezettem a kis kuckójához... jó magasra tettem a lécet, nehéz lesz megugorni eztán!
Lehet, hogy igaza van, lehet, hogy nincs... igazából nem tudom, hogy reagálna egy hátmasszázsra, de majd este meglátjuk, ha úgy adódik. Nem rossz dolog az se, remélhetőleg majd belátja valamikor, most azonban csak türelmesen vártam a lépcső alján, időnként az órámra pillantva, mígnem be nem futott a kisasszony, hogy a kertet is megmutassam neki, ha már eddig kimaradt. Most úgy sem ezen volt a hangsúly, hanem a mókusokon, amikre szerencsére nem is kellett sokára várni, egészen hamar előbújtak, amint rájöttek, hogy nem jöttünk üres kézzel.
- Lehet, annyira nem vagyok profi, hogy mókusoknál meg tudjam állapítani a dolgot. - vontam vállat. Nem mint ha tagadtam volna, hogy én is szeretek jókat enni, de azért vicces, hogy eddig valahogy mindig úgy alakult, hogy akárhányszor ide keveredett, én voltam a kajafelelős. Lehet, hogy egyszer ki kéne próbálni, milyen is az, amikor ő főz nekem valamit? Vajon tud egyáltalán...?
- Olyan is van, ha szeretnél. De emiatt ne aggódj, a szomszédok is franciák, ők is ugyanilyen sajtokat nyammognak desszert gyanánt. - ha cukkolni akart vele, csak nyugodtan, a sajtokat akkor is imádtam, arról meg nem tehettem, ha a kényes, hamburgerhez szokott amerikai pocakja képtelen élvezni az efféle kulináris élvezeteket. Idővel hátha megtanulja, hogy mi az igazán jó...
- De, teríteni szabad. Csak gondoltam, amíg kint elvagy a mókusokkal, addig megcsinálom, ha már úgy sincs jobb dolgom. De ha annyira szeretnéd hasznossá tenni magad, mosogatni még mindig szabad. - pillantottam a mosogatóra, a benne lévő néhány mosatlannal, plusz ami majd kaja után megy hozzá... igaz, abból kiindulva, hogy elvágta az ujját, lehet, hogy nem nyerő ötlet ez se, maximum gumikesztyűvel, de ha nem akarja, mást nem majd megvár engem. Eddig se mosogatott senki utánam... Inkább fogtam a bort, hogy ismét koccintsunk, majd az első korty után ismét magamhoz ragadjam a szót.
- Nem, sőt... igazából szerintem már ehetünk is, ha éhes vagy. A csirke úgy is hamar elkészül, az a pár perc meg igazán nem oszt, vagy szoroz a végeredményen. Éhen ne halj nekem, hogy állnék az unokatesód elé? - csóváltam a fejem, miközben a lábast átpakoltam az asztal közepére, meg kerítettem egy szedőkanalat is mellé, Athena felé nyújtva, nyugodtan szedjen, amennyit jónak érez. Lehet, hogy valami szép tálba átszedve gusztusosabban mutatna, de egyrészt akar a halál duplán mosogatni, másrészt meg nincs olyan full extrás konyhám, mint egy átlag, francia családnál így, hogy egyedül élek, szóval jó lesz ez így is. Az ízén nem sokat változtat.
- Teli hassal nem tudom, mennyire szerencsés egyből nekivágni a városnak, de mást nem addig kiülhetünk beszélgetni a teraszra, vagy szabaddá teszem neked azt a fiókot, ha már annyit emlegettük, aztán befoglalhatod azt is. Tényleg, lakáskulcs, azt se felejtsem el! - emlékeztettem magamat, ha már azt is megígértem neki korábban, akkor be is tartom. Ami pedig a programokat illeti, ha van jobb ötlete, én arra is vevő vagyok. Akár tarthatunk valami délutáni csendes pihenőt is, egy óra szundikálással, vagy filmnézéssel, mielőtt meghódítanánk a várost.
Ha pedig Athena szedett, akkor én is megpakoltam a saját tányéromat, hogy egy "jó étvágyat!" után neki is lássunk az ebédnek, az első néhány falat közben pedig azt is kíváncsian lestem, vajon mennyire nyeri el az ízlését? Megnyerem legközelebbre is a szakács szerepét, vagy ezentúl inkább ő vállalja be a főzést?

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Aug. 06, 2018 8:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

- Mivel nem énekelsz, így nem tudhatom és nem érdekel az, hogy neten be lehet nyomni. Másrészt meg elfogult vagy, ti franciák mindig is azok vagytok a saját kis hazátokkal szemben, így emiatt se ér ez a kijelentés. Nem pártatlan a „bíró”.  -  pillantottam rá mosolyogva, hiszen szerettem húzni őt kicsit, de szerintem volt igazság a szavaimban is. Egyébként meg mindegy is, hiszen lehet beszélem egészen jól már a franciát, de attól még nem ez volt az anyanyelvem és a végén még annyiszor jön azzal, hogy így és úgy a francia, hogy aztán csak angolul leszek hajlandó csak azért is vele beszélni, vagy megérteni őt, ha úgy beszél velem. Nehezen tudnám elhinni, hogy nem beszéli az egyik világnyelvet.
- Ez egészen drámaian hangzott, vagy legalábbis úgy, mintha éppen itt rohangálna a lábunknál egy németjuhász és őt sérteném meg ezzel. Másabb kor gyermekei vagyunk. Te csajoztál, én meg még meséket se néztem. – rántottam meg a vállaimat. Nem különösebben érdekelt a köztünk lévő kor, de attól ez még tény volt, hogy ő már esélyesen bolondította a lányokat, amikor én még csak éppen elkezdtem felfedezni a világot és hittem még a tündérmesékben, a jóban és a szülőiszeretetben. Lehet naiv voltam, de leginkább csak hinni akartam abban, hogy a jó igen is létezik, nem csak a könyvek lapjain vagy idővel a mesék világában.
- Ezek szerint mindegy, hogy merre élsz Franciaországban, mert hullára emlékeztető vagy éppen lábszagú sajt tuti található mindenhol. Eléggé fura az ízlésetek, egyszer netán túl sok volt valamerre a csiga is, hogy ennyire rákaptatok arra is, meg sokáig véletlen elfelejtették a sajtokat és ezért eszitek most így? – húztam el a számat, mert számomra ezek a dolgok még mindig roppant furák voltak. Lehet egyszer meg fogom szokni, de ettől amúgy nem tartottam. Szeretem a sajtokat, de még azt, ami nem mászik ki magától is a hűtőből, vagy éppen a kamrából, vagy hol szokták tárolni. A csigák meg maradjanak meg inkább a kertekben és az utcákon, mintsem egyszer a tányéromra vándoroljanak.
- Rendben, akkor majd elmosogatok, de már megvárom a kaja végét. Ne kétszer kelljen neki fogni. – pillantottam rá komolyan, mert nem vicceltem. A vendégek ne mosogassanak, meg társait én is ismerem, de nem akartam vendég lenni ezen a helyen, még ha esélyesen még mindig annak számítottam, vagy már nem? Fogalmam sincs, ennyire nem láttam bele a fejébe, meg úgy ebbe az egészbe, amibe magával rántott. Sodrottam az árral és ennyi.
- Miért netán szeretnél eléállni? Lemaradtam valamiről? – kérdőn fürkésztem őt és szerencse, hogy nem ittam, mert akkor nem éhen haltam volna, hanem borba fulladtam volna. So-so halott már róla az unokatestvérem, de bemutatás? Hirtelen egészen ijesztőnek tűnt, meg nem lett volna túlgyors? Nem tudom és ez még inkább aggasztott, hogy lehet már régen meg kellett volna történnie, de mégis hogyan, ha intézetben voltam? Na jó, inkább ittam a borból és próbáltam a zakatoló gondolataimat csillapítani vele.
- Ezt már párszor mondtad, de rajtad áll. Nem foglak nyaggatni érte; a kiülős és a pakolászos se rossz, de lehet inkább az elsőt választanám. – utána pedig megfújtam az ételt, hogy megkóstoljam. Direkt nem szólaltam meg az ötödik falat után se, sőt, még gonoszul a pókerarcomat is magamra öltöttem, mert láttam, hogy mennyire figyel, hiszen néha ártatlanul rásandítottam, hogy szeretne e valamit mondani, vagy nem. – Hmm… nem is rossz… - kezdtem tökre nem lelkesen, mint ami tényleg csak elmegy. Nem értem, hogy miért húztam ma ennyit őt, de annyira természetesen jót, majd újabb falatot tüntettem el. Alaposan megrágtam, ízleltem, mintha valamiféle ételkritikus lennék. – Egyszerűen fantasztikus, csillagot érdemel ezért Mr. – kuncogtam el magam, majd ha mellettem ült, akkor csak közelebb hajoltam hozzá, hogy puszit adjak az ajkára. – Nagyon finom lett, azt hiszem megtartalak. – hangom játékosan csendült, majd pedig elmerültem az ízek halmazában és meg se szólaltam addig, míg nem tűntettem el mindent a tányéromról, vagyis utána még egy kisebb adagrepetát is szedtem, hogy utána kipukkadjak. Miután megtöröltem a számat kortyoltam párat a borból, ha pedig ő is végzett, akkor elvette az ő tányérját is és a mosogatóhoz sétáltam, hogy neki álljak a mosogatáshoz. – Azt kiszeded valami kisebb edénybe, vagy így akarod elrakni? – érdeklődtem, miközben egyre inkább fogyott el a koszos edények és tányérok halmaza. Ha pedig elég közel jött, akkor játékosan még kicsit le is fröcsköltem őt, majd angyali arcot vágtam, hogy nem én voltam.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Aug. 06, 2018 10:38 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

- Hát józanon biztos, hogy nem, arra mérget vehetsz! - jelentettem ki határozottan, nincs annyira jó hagom, hogy azzal vágjak fel, kézügyességből több jutott, szóval addig örüljön, amíg nem támad kedvem dalolászni...
- Amúgy meg nem elfogult vagyok, ez a szimpla igazság. - jelentettem ki büszkén, a miénk a világ legszebb nyelve, a legérdekesebb történelme, a vezető kultúrája, a legjobb konyhája, meg még sorolhatnánk, aki meg nem ért egyet, az csak irigykedik, hogy nem franciának született. Ennyi(t a francia önérzetről).
- Na mindegy, a drámán túl, majd egyszer megnézzük, ha már hollywoodi sztár is volt a kutya. - az meg úgy is Amerika, szóval... valahol csak találkozik kettőnk kultúrája, még ha egy négylábúnak köszönhetően is.
- Másabb, az tény. De ha minket nem zavar, akkor másnak meg pláne semmi köze hozzá, nem igaz? - kérdeztem vissza, mert bár nem igazán esett szó róla eddig, de sejtettem, hogy ha nagyon zavarná a korkülönbség, akkor már csak adta volna valami jelét, vagy legalábbis nem lenne most itt. Amúgy meg nyilván megvan a nagyobb korkülönbség előnye és hátránya is, az meg már csak rajtunk múlik, hogy melyik igyekszünk inkább kiaknázni az idő folyamán.
- Na jól van, nem kell azért ennyire leszólni a világhírű sajtjainkat, csak mert nem szereted őket. Maaajd, ha évekkel később te is olyan élvezettel fogod enni őket, mint egy született francia, na, majd akkor felemlegetem még ezeket a pillanatokat! - már ha lesznek ilyenek, de álljunk pozitívan a dolgokhoz, lesznek és kész... meg én se felejtem el addigra őket. Vagy ha később sem változik az ízlése, még ugyanúgy civakodhatunk miatta, mint a rossz házasok.
- Amúgy csak így zárójelben, egyszer a békacombot sem ártana kipróbálnod, az is isteni. - tettem hozzá még vigyorogva, vagy ott az angolna, meg néhány egyéb különlegesség is, de majd szép lassan, az idők folyamán sort kerítünk azokra is.
- Imádlak, mondtam már? - nem hittem volna, hogy tényleg bevállalja, de ha már így esett, nem fogok hadakozni ellene - Felőlem nyugodtan... akár este is ráér, megvárnak. Sajnos. - húztam el a szám, mert bár sok szempontból jó volt egyedül lakni - minden ott van, ahova rakod - de ilyenekből meg kimondottan rossz tudott lenni... bizony magad vagy, és lehet, hogy a festékes tubusok meg a jegyzetek nem másznak el a helyükről, de a szennyes sem mossa ki magát...
- Én? Különösebben nem, de ha valami történne veled, amiről nem tudnak, mert épp nálam vagy, akkor csak illene... nem gondolod? - kérdeztem vissza, mielőtt még megijedne, hogy bármi különösebbet szervezkedek a háta mögött. Szó sincs ilyesmiről, sőt! Én egész jól megvagyok nélkülük, ha Athena sem ragaszkodik ahhoz, hogy megismerjük egymást. Vagy ők, hogy mégis milyen alak ólálkodik a rokon körül.
- Hát jó, akkor majd meglátjuk. - hagytam annyiban, miközben lehuppantam a székemre Athenával szemben, majd magam is nekiláttam a kajának, a szemem sarkából azt lesve, hogy mit szól hozzá? De mit ne mondjak, az első pár falat után nem tűnt igazán meggyőzőnek a reakciója, vagy legalábbis ügyesen színészkedett, így amikor megszólalt, nagy kő esett le a szívemről.
- Szerencséd... különben többet sem főztem volna neked. - sandítottam rá, holott úgy sem igaz, inkább tukmálnám rá az ehetetlen kajáimat is, mintsem éhen haljon, szóval mázlija, hogy az ehető kategóriába esett nála a végeredmény.
- Hmm... Egész ügyesen bókolsz, én is megtartalak. - vágtam vissza a következő falat előtt, csak hogy érezze a szeretetet, aztán az ebéd hátralévő részét csendben töltöttem, amíg ki nem ürült a tányérom. Az meg végképp nem zavart, hogy Athena még repetázott is, részben, mert ennél jobb visszajelzést nem is kaphattam volna, hogy tényleg ízlik neki, másrészt meg valahol érdekes és meglepő volt látni, hogy huhh... a vékony alkata ellenére azért van étvágya.
- Jó lesz az abban, amiben van. - legyintettem, akar a franc annyit mosogatni, meg a hűtőben is van elég sok hely, ellenben amikor látom, hogy már egyből neki is állna a mosogatásnak, csak odasétálok hozzá, hogy szóljak, ráér még az...
- Hééé! Erről nem volt szó! - hőkölök hátra, amikor az edények helyett én kapom a vizet, de nem tántorít el ez se, hogy odalépjek hozzá, és elkapjam a derekánál fogva - Na megállj csak Mufurc, most jön a visszavágó! - szólalok meg, majd mit se törődve azzal, mennyire visít, kapálózik, vagy hasonló, fel is kapom, hogy a fürdő felé vegyük az irányt - azt pedig valószínűleg sejtheti, hogy hamarosan a zuhany alatt fog ázni, ismét... úgy is az én ruháim vannak rajta, majd kap másikat! A városba meg majd megyünk, ha megyünk...


|| Hacsak nem írsz olyat, akkor ez részemről a zárós lenne Imádtam, mint mindig, aztán majd jöhet a következő felvonás ahwie


■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Aug. 06, 2018 11:23 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

Amikor meghallom a büszkekijelentését, akkor megforgatom a szemeimet. És még minket illetnek jelzővel, miközben itt egy nemzet, akik sokkal nagyobbnak tartják magukat a többieknél, vagy ez is változó lenne ilyen téren? Nem tudom, hiszen nem sok franciával beszélgettem, vagy engedtem valamennyire közel magamhoz.
- Rendben van, de akkor az Eszeveszett birodalmat is be kell iktatnunk, ha már kiderült, hogy nem ismered a mókusos pasit. – mosolyogva néztem rá. Gyerekként szerettem a meséket, mostanáig meg nem nagyon néztem, hiába futottam bele olykor egy-kettőbe, mintha csak túlzottan a múltamra emlékeztettek volna, de így? Így talán nem lesz gond és képes leszek élvezni, mint egy „gyerek” és remélhetőleg ő is.
- De, vagy olyannak ismersz, akit pont mások véleménye érdekelne? Főleg ilyen téren? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen nagyon nem érdekelt. Közel került, de még magam sem tudom, hogy miként eshetett ez meg. A kor pedig csak egy szám volt, nem több az én szememben. És továbbra se túlzottan foglalkozni azzal a 11-12 évvel, amiről most is szó volt.
- Szerintem abban a pillanatban hívass orvost, ha ez megtörténne, mert szerintem soha nem fog megtörténni ez a pillanat. – tiltakoztam eléggé határozottan, pedig eddig is bebizonyította már az élet, hogy soha ne mond, hogy soha. Nem hittem volna, hogy valaha fogok ilyet érezni, hogy vágyni fogok valakinek a közelségére, társaságára és remélni fogok még szebb, színesebb világot is, aztán láss csodát. Jött egy önérzetes beképzelt francia és felforgatott mindent, mint egy szélvihar.
- Jesszusom, szerintem valami gond veletek kaja téren. – még a hideg is kirázott a gondolattól, karomon is libabőrös lett. Belegondolni se akartam, hogy békát egyek. Komolyan mi történt ezzel a nemzettel, hogy ennyire kifacsarodott az ízlésük? Nem ismernek egy normális kaját se?
Kérdésére megráztam a fejemet, miközben a pultnak támaszkodtam. – Nem, még szerintem soha nem mondtad ki. Nem rémlik. – tettem hozzá még magyarázatként, mert szerintem soha nem mondta ki, vagy csak az én emlékezetem rossz. – Látom, nem a kedvenced. Kész csoda, hogy volt akkor tiszta evőeszköz, meg tiszta ruha… - mert sejtem, hogy mennyire lehet a kedvence a mosás is, pedig semmi ördöngöség nincs benne. Berakod a ruhákat, beállítod a programot, kimossa a gép, majd kiteregeted és kész is. Ez nem a középkor, hogy a patakra kéne lejárni mosni… Akkor jobban megérteném ezt, de lehet csak azért volt számomra ennyire természetes, mert évek óta meg kellett tanulnom gondoskodni is magamról, ha már anyámnak nem igazán ment az se a történtek után.
- De, valóban. – értettem vele egyet. – Viszont remélhetőleg semmi olyan nem történne, vagy úgy érzed, hogy veszély leselkedik rám itt? – kíváncsian fürkésztem őt, mert nem jutott egy olyan dolog se, ami miatt netán fennállhatna az e veszély, hogy értesíteni kell őket. Az igazat megvallva most se tudták, hogy itt vagyok, mert füllentettem. Ez csak nem akkora vétek, vagy az lenne és inkább már hazugságnak számítana?
- Ahhh, ugyan már! Nem hagynál éhen halni, meg egyébként is úgy érzem, hogy inkább fel akarsz hizlalni, amiért ennyit és ilyen remekül főzöl.  – szólaltam meg két falat között. Teleszájjal soha nem beszéltem, ezt még gyerekkoromban megtanultam, nem úgy mint sok fiatalnak, akiknek a rágó is majdnem kiesik a szájukból. Borzalmas.
- Héékás, csak a bókolásomért tartanál meg? – biggyedt le a szám, de csak játszottam vele. Tudom, hogy nem csak azért, de attól még túlzottan is jó volt hallani olykor felszínre bukó bókjait is ilyen téren, érezi azt, hogy nem vagyok egy rongy, hogy tartozom valahova és valaki fontosnak tart, lát bennem valamit. Nem sok ilyen dolog jutott nekem az elmúlt időben.
- Miről is? A mosogatásról, vagy arról, hogy nem hagyod?? – még mindig ártatlanul néztem rá, mintha tényleg csak véletlen került volna rá a vízből, mert „ügyetlen” voltam.  Sikítottam egyet, amikor a derekamnál fogva kapott el és persze, hogy próbáltam szabadulni. – Visszavágó? Nem is volt csata se, vagy cukorból tetszik lenni? – direkt fogalmaztam úgy, ahogyan. Sok esélyem nem volt szabadulni. Úgy kapott fel, mintha csak egy párnát emelgetne, hogy az emeleten a fürdőbe keveredjünk. Elsőre hideg volt a víz, amit egy újabb sikítással adtam a tudtára, hogy utána megpróbáljak szabadulni, de legalább elérni azt, hogy ő is egyre vizesebb legyen. – Ez nem fair! Erősebb és nagyobb is vagy! – pufogtam úgy, mint aki véresen komolyan gondolja. Ha pedig végre engedett a fogásán, akkor megfordultam, hogy lássam. Arcomból jó pár vizes tincset kiszedtem, majd merészet gondolva a pólójánál fogva húztam közelebb, pont a víz alá, hogy ő is jól elázzon, vagy legalábbis csókkal próbáltam csapdába csalni valamennyire. Hirtelen pedig az se érdekelt, hogy idővel inkább én estem csapdába közé és a fal közé, miközben a víz továbbra is elárasztott minket és a helyet is, hiszen a harcnak köszönhetően jutott bőven a zuhanyzón kívülre is. Karom végül a nyaka körül kötött ki, miközben egyre inkább elfeledkeztem a csókban a külvilágról, meg minden démonról. – Nem vagy normális! – csúszott ki ajkaim között, miután belemosolyogtam a csókba és kéklő íriszeimmel elvesztem a pillantásában. Vágytam valamire, de mégis érezhető volt az is, hogy a vágy holmi kevés dolog volt most, mert valójában nagyon nem álltam arra készen. Ezt pedig mind kiolvashatta a pillantásomból, miközben még mindig fogva tartottam őt a ruhájánál, majd mielőtt még túl sokat agyalhattam volna inkább csak egy újabb csók által hagytam magam kizökkenteni a szürke hétköznapokból és a felesleges agyalásból. Egyszer majd talán úgy fogom érezni, hogy teljesen képes vagyok közel engedni őt, addig pedig maradt ez. Az, ahogyan csókban fejeztük ki érzéseinket, vagy abban, ahogyan a két test olykor egymáshoz simult, még akkor is ha tetőtől talpig vizes ruhákban álltunk, majd pedig homlokomat mellkasának döntöttem és csak álltunk ott ki tudja meddig, míg végül képesek voltunk visszatérni a valóságba. Összeszedni magunkat és hagyni, hogy a nap hátra levő része magával rántson.

|| Nem tudom, hogy írtam-e olyat, amire még írnál, így köszönöm én is a játékot! <33 Nagyon imádtam, mint mindig és várom a folytatást is.  ahwie  pirulo

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Aug. 07, 2018 8:59 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

- Rendben, ha szeretnéd... - adtam be a derekamat, s bár a címe ismerősen csengett, mégse vágtam így hirtelen, hogy mégis, melyik rajzfilmről van szó. Még úgy se, hogy a mókusos pasi alapján illene, ezek szerint.
- Hmm, nem, nem igazán. - adtam igazat neki, de ugyanakkor tisztában voltam azzal is, hogy akármennyire állítja magáról valaki ezt, azért vannak olyan témák, vagy pillanatok, amikor igenis számít más véleménye, vagy az, hogy mit gondolnak rólunk. Maximum a többséggel szemben képesek vagyunk lazábban kezelni a dolgot, de például amennyire nemtörődöm módon álltam Athenához az első találkozások alkalmával, mint mindenki máshoz, mostanra például ez is változott valamilyen szinten.
- Jól van, ezt megjegyeztem. Ha esetleg később még a fejemhez vágnád... - figyelmeztetem előre, hisz vigyázzon, mit kíván, mert a végén még valóra válik! Azt tudom, hogy az unokatesója férje orvos, hogy milyen, azt már nem, de vészhelyzet esetére talán ő is megteszi majd.
- Ugyan már, nem kell túldrámázni a helyzetet. Nem csak ilyen különleges dolgokat eszünk, sőt... szerintem a süteményeket egyenesen imádnád! Na, egyszer cukrászdába is el kell mennünk, hogy végigkóstolj néhány jellegzetes francia édességet. - jelentem ki határozottan, és azt már most biztosra veszem, hogy amennyire húzza a száját a csigára és a többi hasonló kajára, annyira fogja imádni a sütikölteményeket. Éclair, macaron, mille feuille, a különféle tarte-ok (torták)és tartelette-ek (minitorták, gyümölcskosárkák), a crème brûlée, mousse de chocolat, és még sorolhatnánk! Mire a lista végére érünk, tuti felszed néhány extra kilót.
- Nos, akkor most kimondtam, és jah... hát nagyon nem az, bár van olyan akinek a kedvencei közé tartozik mondjuk a mosogatás? Becsüld meg! - hogy volt evőeszköz, meg ruha is tiszta, bár ha ilyen tempóban lopkodja a ruháimat, akkor lehet, nekem sem ártana beszerezni néhány újabb darabot, hogy nekem is maradjon belőlük.
- Nem hiszem, hogy leselkedne bármi is, te emlegetted az éhenhalást... bár azt meg hagyni nem fogom. - jelentettem ki elszántan, így pedig nem is volt nehéz, hogy épp az előbb vettem le a tűzhelyről az ebédet - Ami meg a plusz kilókat illeti, annyira zavarna? Legalább nem fújna el az első szellő... - mosolyodtam el, így is csinos, ha valamivel többet mutatna a mérleg, az sem állna neki rosszul, azt meg úgy is ő tudja, hogy érzi jól magát a bőrében. Amíg nem piszkál azért, hogy alattam hány kilót mutat a mérleg, addig én sem igazán fogom őt, maximum ha az egészsége rovására menne. Mert fogyni azért már ne fogyjon tovább...
- Nem csak azért, pusztán egy ok a sok közül. - kacsintottam rá, de már csak azért se mondtam többet, helyette inkább az evésnek szenteltem a figyelmemet, pláne, miután a lelki békém is helyre billent, hogy kiderült, neki is ízlik a főztöm.
- Tudod te azt jól, nem kell terelni a témát, kisasszony. - közelítettem ismét felé, miután olyan szemtelenül lepocsolt a vízzel, de valószínűleg nem tartott sokáig az öröme - nagyjából addig, amíg el nem kaptam a derekánál fogva, hogy egy időre lefújjam a mosogatás-projektet, és helyette a fürdőbe cipeljem vissza, akármennyire is kapálózik ellene.
- Ilyen az élet, ma chérie. Ha nem tetszik, legyél kreatív és tegyél ellene. - vigyorogtam jót a puffogásán, engem aztán nem hatott meg, pláne, mert magának kereste a bajt, meg én magam is jól szórakoztam rajta. Pláne, hogy ő volt az, aki egy jó kis hideg zuhanyt is kapott a nyakába ebben a kellemes, augusztusi melegben, mielőtt még túlságosan felfőne az agyvize. Ám sajnos - vagy annyira talán mégsem sajnos - sokáig én se maradtam száraz. Igaz, az első reakció gyanánt én is összerezzentem és szentségeltem egy sort, ahogy a nyakamba zúdult a hideg víz, de utána meg már oly mindegy volt... Túl az első sokkon, így is, úgy is, bőrig ázva már én sem siettem annyira, hogy kikászálódjak a zuhany alól, pláne, amikor még egy csókkal is maradásra bírtak. Nos, ennyit a mosogatásról... Úgy is megvár, ahogy a városnézés is, ellenben hülye lettem volna hagyni elúszni az alkalmat, vagy épp Mufurc kezdeményezését.
- Erre még csak most jöttél rá? Szegénykém... - ironizáltam egy sort, két csók között, mert hát na, mit szépítsünk, valójában kész főnyeremény vagyok...! Athenát is jól megáldotta velem az ég. Vagy engem vele...? Vagy mindkettő... Nagy volt a kísértés, hogy ismét egy lépéssel tovább lépjünk, mint ameddig eddig merészkedtünk, de aztán eszembe jutottak a szavak, amiket már megkaptam a mai nap folyamán, miért kínzom magam feleslegesen? És igaza is van, hisz így is gyorsabban haladtunk eddig is, mint amire számítottam korábban, kár lenne túlzásba esnem, hogy aztán ismét visszameneküljön a kis csigaházába, így akármilyen nehezemre is esett, egy újabb csókot követően inkább elzártam a vizát, aztán kikászálódtam a zuhany alól, hogy keressek néhány törölközőt magunknak. Az egyiket a saját nyakamba dobtam, a másikat meg Athena vállára terítettem, ám ahelyett, hogy egyedül hagytam volna, hogy ismét átöltözzünk, inkább csak kérdő tekintettel felé fordultam.
- Azért téged se kell félteni, Mufurc, megéred a pénzedet. Üljünk ki a kertbe megszáradni ebben a nagy melegben, vagy inkább túrjak neked valami szárazabbat?


■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Aug. 07, 2018 9:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Aug. 07, 2018 9:48 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

Bár nem így képzeltem el az első közös zuhanyzásunkat, azért ez sem okozott csalódást, mondhatni, hogy tipikusan mi voltunk. Arról nem is beszélve, hogy nem csak utána a teraszon száradva-üldögélve jöttek az ötletek, hanem a várost járva is. Amilyen nehézkesen indult a történet, egészen hamar terebélyesedett a közös bakancslista arról, hogy mit kell még megnézni, kipróbálni, felkeresni a városban és környékén. Innen a legszebb a kilátás a városra, oda jártunk egyetemistaként bulizni, amott a város legjobb hamburgerét árulják, ide meg mindenképp be kell ugranunk egyszer vacsorázni... és még sorolhatnánk.
A mai program keretében a billiárdozásra esett a voksunk, miután valami hülye fogadást kötöttünk arra, hogy úgy sem tud megverni benne a leányzó. Hiába, egyetemistaként egész sokat játszottunk, meg jó is voltam benne, és akármennyire is élveztem a mai estét, a végeredményt csak nem tudtuk meg. Még csak a játék végére sem értünk, sőt...
Athena vállát átkarolva, felrepedt szájjal, és több sajgó bordával sántikálunk épp hazafelé. Hogy mégis miért? Egyrészt, mert egy taxi sem volt hajlandó megállni, miután vetettek egy pillantást a vértől maszatos ábrázatomra, pedig esküszöm, nem öltem embert! Még ha nagy is volt a kísértés, sőt, talán még ők is megúszták nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel, szerencsénk, hogy a tulaj meg a biztonsági emberei idejében közbeavatkoztak. Mondjuk azt mindenesetre sajnálom, hogy a későbbiekre nézve mindannyian ki lettünk tiltva a helyről, és még a meccset sem tudtuk befejezni! Igaz, ilyen sajgó karral nehezen is ment volna. Zsebkés volt vagy üvegszilánk? Arra már nem is emlékszem, melyikkel vágtak meg.
- Áhh, hagyd a fenébe. Úgy sem fog megállni egy sem, most már csak azért is elmászok hazáig, ha hason kúszva is kell megtennem az utolsó néhány métert. - morogtam egy sort, miután egy újabb taxis vette semmibe az intésünket, helyette inkább a fogamat összeszorítva meneteltem előre. Pár utca, az nem olyan vészes... azt hiszem.
- De azt elárulnád, hogy mégis miért pécéztek ki maguknak annyira azok a srácok? Mondtál nekik valamit, vagy...? - vártam valami magyarázat félét, ez ugyanis még mindig totál homály volt részemről. Odáig rendben, hogy egy pillanatra magára hagytam, amíg elugrottam mosdóba, meg rendeltem még egy kör italt magunknak, de mire visszaértem volna velük a billiárdasztalhoz, addigra Athena már egész a falig hátrálva próbálta lerázni azokat a srácokat.  Oké, lehet, hogy én sem épp túl finoman ragadtam meg a főkolompos vállát, meg adtam tudtára szavakkal is, hogy nem kéne, de attól függetlenül ők voltak azok, akik a verekedést kezdték!
Cöhh... lehet, hogy négyen voltak ellenünk, de azért egész jól sikerült ellátni a bajukat, csak nem ment teljesen kárba az a több évnyi harművészet, amit az egyetem mellett nyomtam. Igaz, ilyen lábbal azért nem az igazi, meg úgy sem, hogy évek óta nem gyakoroltam úgy igazán, de azért most mégis jó hasznát vettem, amíg földre nem kerültem, meg be nem dobta magát a biztonsági őr is.
- Lehet, hogy hallgatnom kellett volna rád, és inkább pizzázni menni, ezt meg máskorra hagyni. Mondd, hogy legalább te nem sérültél meg. - tekintettem rá aggódva, miközben befordultunk az utcánk végén. Már csak egy jó kilométert kell lenyomnunk, vagy kettőt, amíg elérünk a házig, addig csak nem fogom bedobni a törölközőt, ciki lenne. Ha meg eljutok az ágyamig, akkor már úgy is minden mindegy, túlélem...

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Aug. 07, 2018 10:31 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

Szerencsére csak szeptember közepén indul az iskola, így bőven volt időnk ahhoz, hogy rengeteg tervből kivitelezzünk néhányat, mert utána esélyesen nehezebb lesz. Nekem ott lesz a suli, neki meg gondolom több lesz a megrendelése is, hiszen az emberek visszatérnek a városba, a szürke hétköznapokba.  Szerencsére nem függesztettek fel, pedig esélyesen a történtek fényében meg lett volna az okuk rá. Azt nem tudom, hogy PJ beszélt-e ott valakivel, de Jerry eljött velem, hogy elintézzük az iskolával a szükséges dolgokat. Ezért pedig hálás voltam. Igaz, annyira közel még se Maddiet, se őt nem engedtem, mint PJ-t, mármint másabb értelemben, de egyre inkább kezdtem őket is a családomnak tekinteni és igyekeztem nyitni feléjük, ami nem mindig ment, de egyszer majd összejön, remélhetőleg.
Ma estére pedig az egyik kocsmára esett a választásunk, ha már annyira nagyra tartotta magát PJ, ami a biliárdozást illeti. Én se tegnap kezdtem ilyen téren a popszakmát, de ezt nem kötöttem az orrára. Gondoltam majd ott koppanhat az álla, hogy azért ellenfélre akadt. Mosolyogva hallgattam a régi történeteket is, amiket megosztott velem, hiszen ilyenkor óhatatlanul is felszínre törnek az emlékek, vagyis így tapasztaltam a látottak alapján.
Amennyire jókedvünk volt, most annyira aggódva fürkésztem őt, miközben a karomat köré fontam és próbáltam valamennyire megtartani, miközben hazafelé sétáltunk. Még mindig alig tudtam elhinni, hogy tényleg pár ökör miatt az egész estének lőttek. Csak azért, mert akadnak olyan vadbarmok, akik nem értik a „nem” szócska jelentését. Nem akartam tőlük semmit se, de ők ezt képtelenek voltak felfogni. Szerencsére PJ időben érkezett meg, ugyanakkor mégse, hiszen nem egy sérülést szedett össze, a szívem pedig fura módon most inkább úgy dobogott, mint akit kicsavartak. Szörnyű volt így látni őt, miközben azt se tudtam, hogy mekkora lehet a baj.
- Ne légy már ennyire makacs. Majd leintem én, ha nem látnak téged, aztán sietve bevágódsz. Ennyire egyik se lehet kegyetlen, hogy nem segítenek egy rászorulón. – vetettem fel egy abszurd ötletet, hogy utána mérgelődve szólaljak meg. Értem én, hogy szegény kárpit, de az nem lenne fontosabb, hogy segítsenek valakin, akinek ellátták a baját? Lehet este volt már, de az utcai lámpák tuti megvilágították azt, hogy mennyire is ramaty állapotban van.
- Francba, most lebuktam, hogy míg te elmentél, addig neki álltam másokkal flörtölni. – pufogtam egy sort, mert még a feltételezést is sértőnek éreztem. Mégis mit mondtam volna annyi idegen srácnak, amikor még mindig tudta, hogy ha túl sok ember vesz körbe, akkor nem érzem magam teljesen biztonságban. Meg eleve csak ő volt az egyetlen férfi, akinek a közelségét képes voltam hosszabb ideig is elviselni, nem pedig bepánikolni, így nem is értettem, hogy miért hitte azt, hogy mondtam bármit is. – Ők jöttek oda hozzám, majd nem értették a nem szócska lényegét, meg azt, hogy mással vagyok és foglalt is vagyok. Szerintük ők jobb partik lettek volna és tudtak volna újabbat mutatni, mint amit a véns… - de inkább elharaptam a szót, mert nem állt szándékomban még több kárt okozni. Én nem tartottam vénnek, de attól még azok szerint az volt. Kit érdekel. Inkább az volt a gond, hogy ők azt hitték nekik mindent lehet.
Még szerencse, hogy időben érkezett a biztonságiőr. Bele se akarok gondolni, hogy akkor mi történhetett volna, hiszen én sokat nem tudtam tenni. Nem nagyon tudtam megállítani az egyik felet se abban, hogy ne okozzanak kárt egymásban és a helyben se.
- Ne beszélj zöldségeket. Majd bepótoljuk a meccset. Meg azért meg kell hagyni, ahogyan verekedtél egészen… - haraptam az ajkamba, mert nem biztos, hogy most kéne ezt megvitatni, hogy mennyire is meglepő volt és mennyire is tetszett az a harciasság, ami jellemezte őt, hogy védjen engem. – Semmi bajom, ne aggódj! Inkább az a kérdés, hogy te hogyé érzed magad? – próbáltam közben minél jobban megtartani, hogy lassan, de biztosan elérjünk hazáig. Nem akartam azzal foglalkozni, hogy netán hol látszik egy-egy kézszorításnak a nyoma, vagy hol tarkíthat lilafolt már, mert neki estem valaminek a felfordulásban. Nem akarom ezzel is stresszelni.
- Tarts ki! Mindjárt otthon leszünk! – biztatásnak szántam, mert egyre inkább éreztem, hogy miként támaszkodik rám, vagyis egyre rosszabbul lehetett, amikor elértünk az ajtóig, akkor sietve kezdtem el megkeresni a kulcsot, hogy utána bekísérjem a kanapéig, mert én a lépcsőn tuti nem tudnám feltornázni. – Ne mozdulj! Merre vannak a kötszerek és az elsősegélydoboz? – kérdeztem idegesen, miután ledobtam a táskámat a földre, mert máris indultam arra, amerre mondta. Majd a konyhába rohantam, hogy keressek valami tiszta rongyot, majd egy edényt, amibe vizet is engedtem, hogy legyen mivel lemosni a vért róla. Ideges voltam, amit esélyesen nem sikerült minden pillanatban tökéletesen leplezni, hiszen még soha nem kerültem ilyen helyzetbe és még az se tűnt fel, hogy a bejárati ajtót is nyitva felejtettem.
- Hol fáj? Nem kéne inkább mentőket hívni? – a torkom összeszorult és az aggódás könnyedén kicsendült a hangomból, ahogyan visszatértem. S még ekkor se tűnt fel az, hogy valami kiáll a vádlijából, vagyis inkább oldalt a lábából. Menni fog, meg tudom csinálni, próbáltam magam nyugtatgatni, miközben igyekeztem kitalálni, hogy hol is kéne kezdeni.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again


A hozzászólást Athena Blake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 11, 2018 8:26 pm-kor.
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Aug. 07, 2018 11:10 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

- Aztán amilyen formánk van, a végén elhúz veled a taxi, én meg hoppon maradok. Mint valami félresikerült emberrablás. Úgy is olyan hollywoodi filmbe illő ez az este. - horror, tragédia, tragikomédia? Akció... meg sejtem, dráma is lesz még ma, csak a feeling kedvéért. Vagy előbb dokumentumfilm? Elsősegély kezdőknek.
- Pedig azok, tudod, mikor fogják hagyni, hogy összevérezzem az ülést. Mindegy, hagyd csak. Hazasétálunk, ha segítesz, úgy szerintem menni fog. - hála az égnek, hogy nem a város túlsó felét vettük célba, onnan bajos lett volna hazajutni ilyen állapotban azért.
- Nem azt mondtam, hogy flörtöltél velük... - morogtam én is, mert lehetett ezer meg egy más verzió is. Beszóltak valamit, Athena meg visszavágott, vagy tudja a halál, őt se kell félteni, ha szemtelenkedésről vagy mások oltásáról van szó. Azt valahogy nehezen tudnám elhinni, hogy ő kezdett volna ki a srácokkal, ismerve, milyen nyuszi tud lenni néha...
- Ahaaa, vagy úgy. Kitalálom, "az a nő foglalt, amelyiken épp fekszenek?" - kérdezek vissza cinikusan, mert... khm, ismerős hozzáállás, annak idején én is előszeretettel hangoztattam. Azóta meg benőtt a fejem lágya, meg szorult belém némi kultúra meg tapintat - Remélem legalább megvédted a becsületemet. A rutin meg az évek, vagy a tapasztalat, vagy bármi más... - próbáltam elpoénkodni a dolgot, de kár volt, elég volt egy rossz levegővétel, hogy megint az oldalamba marjon a fájdalom, ezt pedig esélyesen ő is érzékelhette, tekintve, hogy még mindig rá támaszkodtam.
- Áhh... kiestem a gyakorlatból. Ha az edzőm látott volna, most égne a feje szégyenében. - legyintettem Athena szavaira, mert tényleg ez volt az igazság. Lehet, hogy néhány amatőr, kocsmai verekedéshez képest így is látványos volt, amit levágtam, de amúgy a közelébe sem ért annak, amilyennek lennie kellett volna. Akkor én se ilyen sérülésekkel távoztam volna, arról nem is beszélve, hogy úgy nyomtam volna le őket, mint a bélyeget. De mindentől elvonatkoztatva, legalább így is volt némi esélyem ellenük, több, mint ha én is csak annyira konyítottam volna a témához, mint ők.
- Miért ne aggódjak? Téged is elég durván lökött arrébb az egyik seggfej, amikor megpróbáltad leállítani. Én? Élek és virulok, majd' ki csattanok. - torzult fájdalmas grimasszá a vigyorom, és akaratlanul is eszembe jutott az egyik orvosom megjegyzése, miszerint ha hülyéskedni van erőm, akkor nagy baj nem lehet - Na jó, őszintén? Szarul de büszkén. - tértem inkább a lényegre, bár elég volt rám nézni, hogy levágja, mi a helyzet.
- Oké, oké... még bírom. - nyugtatgattam Athenát, holott annyira én magam sem voltam biztos abban, hogy a lábam kibír hazáig. A fejem is zsongott, szédültem is, és mint ha a lépcső is hullámzott volna kissé, miközben az ajtóhoz igyekeztem. Lehet, hogy agyrázkódásom van? Áhh, nincs, holnapra kutya bajom...
- Az... aaaa. Bocsi. A fürdőszoba szekrényben. - feleltem kissé kábán, miközben lerogytam a kanapéra, és nagyjából úgy éreztem magam, mint ha a mennyekbe térnék haza. Szinte fel sem tűnt, hogy Athena elrohant az elsősegélydobozt keresni, úgy hasaltam el a kanapén, hogy öröm volt nézni - kár, hogy senki se látta - az meg fel sem tűnt, hogy az egyik srác zsebkését véletlenül magammal hoztam. Hiába, így jár az, akinek műlába van. Inkább csak magamhoz húztam az egyik kispárnát a kanapén, a fejem alá gyűrve, pont nem érdekel, hogy mit, hogyan vérezek össze... csak megadóan lazítottam el a tagjaimat.
- Mindenhol. - motyogtam a kispárnába álmosan Athena kérdésére, amikor meg a mentőket emlegeti, a vártnál kissé hevesebben és sietősebben rázom meg a fejem - Dehogy kell, semmi bajom. Alszok egyet és olyan leszek mint akit kicseréltek. - vagy agyonvertek, majd elválik, melyik.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Aug. 07, 2018 11:42 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

Legszívesebben inkább azt mondtam volna, hogy nem. Szerzek fuvart, aki nem mást lett volna, mint az unokatestvérem férje, de aztán inkább elvetettem ezt az ötletet is. Amíg legalább tud csoszogni, mint a 70 évesek, még ha csak úgyis, hogy rám támaszkodik, akkor megoldjuk ketten. Nem akartam még egy személyre ráhozni a frászt, mert esélyesen nem így kéne találkozniuk nekik se. Biztosan remek benyomást tenne így PJ rá, meg gondolom szép fejmosást kapnánk, vagy legalábbis én. Megoldjuk! Minden rendben lesz! Ha még sokáig győzködőm magam ezekkel, akkor a végén talán totálisan el is fogom hinni.
- Lehet, de szinte már úgy hangzott…. – morogtam vissza, majd minden mást inkább lenyeltem. Nem akartam még vele is összekapni az este folyamán. Ahhoz már így is remek volt a hangulat. Nem csak elrontották a szórakozásunkat, hanem ő még szenvedett is, én pedig egyre inkább úgy éreztem, hogy halálra aggódom magam. Nem hittem volna, hogy valaha meg fogom tapasztalni azt, hogy milyen is igazán aggódni valakiért, de most ez is megadatott.
- Ezt inkább meg se hallottam, vagy mászhatsz tényleg hazáig! – pillantottam rá nem éppen kedvesen. - Vagy netán te is osztod ezt a felfogást? - Utáltam az ilyen felfogást és nem akartam arra gondolni, hogy azért mondja, mert amikor fiatal volt, akkor ő is így vélekedett. – Ne aggódj, megvédtem, de nem túlzottan hatotta meg őket, mint láthattad. Aztán pedig már érkeztél is, a többit meg tudod. – hangom egyre halkabban csendült, mert szerintem még volt olyan pillanat, amikor sikoly hagyta el az ajkaimat, mert annyira megijedtem, hogy netán komolyabb baja eshet, amikor úgy nézett ki, hogy ő áll vesztésre, de a végére… Azt hiszem ők rosszabbul jártak, vagy ki tudja, hiszen én végig egy személyért aggódtam. A többiekkel nem foglalkoztam, hogy milyen állapotban is keveredtek ki ebből az egészből. Az meg tökre más kérdés volt, hogy részben hazudtam is annak a bagázsnak, mert nem mindenről volt fogalmam még, de legalább az évek alatt tökélyre fejlesztettem ezt a képességemet, így nem is eshetett le nekik, hogy valójában PJ és én még soha nem fedeztük fel az „ágy rejtelmeit”.
- Nekem akkor is sokat jelentett, soha senki se akart ennyire még megvédeni. – pillantottam rá már sokkal szelídebben, miközben kicsit igazítottam a kezem elhelyezkedésén is, hogy megpróbáljam még jobban megtartani. Kezdtem én is fáradni, hiszen legalább 2x annyi lehetett kilóban is, mint én, de akkor se akartam feladni. Most neki volt szüksége a segítségemre, meg eleve miattam került bajba is. Haza fogunk érni betonkóstolás nélkül is.
- Mert nem kell, jól vagyok. – határozottan csendült a hangom, de nem voltam ebben olyan biztos. Egy-két helyen tényleg lüktetett a testem is, ami eléggé azt sejtette, hogy én se úsztam meg teljesen a dolgot, de most még ez se számított. Csak az, hogy ő jól legyen. A bohóckodására megforgatom a fejemet. – Ha hülyülni van erőd, akkor tényleg nem lehetsz szarul. – csipkelődtem kicsit vele, pedig rá kellett nézni és sok minden az ember eszébe jutna, csak az nem, hogy jól van. Aztán persze megérkezett az őszinte válasza is, mire aggódva pillantottam rá és még szorosabban próbáltam tartani őt.
Amikor meg akart botlani abban a pár lépcsőfokban, ami a bejárati ajtóhoz vezetett, akkor sietve akadályoztam meg benne. Nem érdekelt, hogy mennyi energiát emésztett fel végül, de megtartottam és még a kanapéig is eljutottunk.
Sietve rohantam előbb a fürdőbe, onnan a konyhába, hogy a legjobb feltételezésem szerint szükséges dolgokkal térjek vissza. Soha nem játszottam még ápolót, a vágásaimat is, ha túl mélyen sikerült régebben, akkor más látta el. Láttam egy-két dolgot, de attól még rohadtul nem volt fogalmam arról, hogy mit kéne csinálni. Arra meg végképpen nem számítottam, hogy mire visszatérek, addig nyom egy hasast és félig be is alszik. Remek, nehogy kicsit is megkönnyítse a dolgomat.
- Be ne aludj PJ!!! – huppantam le mellé az egyik székre. Kezem megremegett, ahogyan arcához értem. Figyeltem a vonásait, majd lassan kifújtam a levegőt. – Egy kicsit azért segíthetnél, vagy ez a kicsinyes bosszúd, amiért neked már kétszer kellett ellátnod? – nem gondoltam komolyan amit mondtam, de reménykedtem, ha beszélek hozzá, akkor legalább ébren tartom őt. Végül elsőre a kezére pillantottam, hogy ott milyen sérülés van, kell-e valamit kötözni. A kézfején láttam sérüléseket, meg rászáradt vért is, így sietve kezdtem el megtisztítani, hogy jobban lássam a sebet is, amikor mintha valamin megcsillant volna a fény. A szemem sarkából láttam csak, de abban a pillanatban már oda is néztem, mire riadtan ugrottam fel, így félig magamra is borítottam a vizet.
- A rohadt életbe! Az egy kés???!!! – sokkosan csendült a hangom, majd idegesen túrtam a hajamba. Sok mindenre fel voltam készülve, de erre nem. Nem vagyok én nővér, se orvos! Hogy nem tűnt fel korábban? Neki meg miért nem fáj? – Miért nem mondtad, hogy van egy kés a lábadban? Nem is lett volna szabad gyalogolnunk így!! Most azonnal hívom a mentőket! Lehet túl mélyen állt a lábadba, lehet nagyobb a kár! Nem vagyok én se nővér PJ! – közben pedig fel-lejárkáltam mellette, majd sietve indultam el, hogy a táskámból előhalásszam a telefonomat. Nem, erről nem volt szó. Kisebb sebekkel talán elboldogultam volna, de ezzel nem. – Ugye….ugye még érzed a lábad? Mármint mentél vele, akkor hülye kérdés... – ment vele, akkor csak nem lehet akkor baj, vagy mégis? Idegesen fürkésztem hol őt, hol a telefonomra, amit sikerült az idegeskedés közben le is ejteni. Miért történik ez? A lényeg, hogy ne nyúljunk hozzá és akkor talán már ennél nagyobb baj nem lehet! Már csak az kéne, hogy itt vérezzen el! -  Mentőőőőők... - sietve kaptam fel újra a telefont a földről, hogy sietve megkeressem milyen számot is kell hívnom, aztán pedig hívjam is, ha nem akadályozott meg benne valahogy...


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 08, 2018 7:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

Inkább nem is válaszoltam már a szavaira, csak a szemeim forgattam, az talán egy fokkal kevésbé volt irritáló, no meg fárasztó. Szinte már úgy hangzott...? Szinte már repesek az örömtől.
- Na szépen vagyunk, képes lennél itt hagyni, meg végignézni, hogy szenvedek? - azok után, amik történtek? Amikor azonban visszakérdez, hogy osztom-e ezt a nézetet, csak megrökönyödve néztem rá. Lehet, hogy fiatalabbként osztottam, mára azért változott a helyzet, azt hittem, az eddigi viselkedésem alapján már rájött.
- Szerinted? Úgy tapasztaltad eddig, hogy osztom? - kérdeztem inkább vissza, mert ha képes volt ilyet kérdezni, akkor kíváncsi vagyok, hogy mi fordult meg a fejében erről. Mert oké, hogy amikor legutóbb itt aludt, véletlenül álmomban rágördültem, de na, most nem épp erről a vonatkozásról van szó...
- Szuper! A többi meg majd meggyógyul szép lassan, túléltem már rosszabbat is. - legyintettem a szabad kezemmel a sérüléseimre utalva, ami meg a többit illeti, igen, emlékszem még. Ezek szerint túl sokról nem maradtam le, igaz, nem is voltam olyan sokat távol, de tipikus, hogy ebben a pár percben is hogy megtalálják Athenát az ilyen akadékoskodó alakok. Nem bántam volna, ha ez kimarad a mai estéből, de ha már így alakult... inkább örüljünk neki, hogy nem végződött rosszabbul.
- Akkor jobb, ha hozzászoksz, Mufurc. Ha csak mint haverok, ugrottunk volna ki billiárdozni, és köt beléd néhány idegen, akkor is ugyanúgy közbeléptem volna, így meg? Remélem, többet se látom őket a közeledben, mert nem ússzák meg ilyen könnyen, az biztos. - morogtam az orrom alatt egy sort. Sőt, igazából ha teljesen idegenek lennénk egymás számára, akkor sem néztem volna tétlenül azt, ha egy gyengébbet zaklatnak, mert nem és kész. A balesetem előtt még talán, de azóta nekem is volt alkalmam jócskán megtapasztalni, milyen az, ha az ember tehetetlen valamivel szemben.
- Megálljunk egy kicsit? - tekintettem Athenára, amikor elkezdett mocorogni, sejtem, hogy nem lehet könnyű számára sem az, hogy rá támaszkodok, de most még ez a kis segítség is hatalmas ajándék volt a szememben. Így is úgy is lassan haladunk, nem vág földhöz senkit, ha megállunk pihenni pár percet. Vagy akkor annál nehezebb lesz megint elindulni?
- Hát jó, ha te mondod... - felelem beletörődően, és ha nem sajogna szinte minden porcikám, biztos nem hagynám ilyen könnyen annyiban, így azonban? Majd aggodalmaskodok akkor, ha egy fokkal jobban leszek. Remélem, hogy tényleg jól van, és nem csak azért mondja, hogy ne foglalkozzunk most vele.
- Tudom-tudom... szerintem rémisztőbben nézek ki, mint amilyen szar a helyzet valójában. Azt hiszem, semmim sem tört, az már fél siker. - állapítottam meg, ami meg a kinézetet illeti, a foltokban a bőrömre száradt vér azért sokat rontott az összképen, pedig nem is mind az enyém volt. Oké, felrepedt a szám, és a karomat is megvágták, azt hiszem, de a többi csak zúzódás, legalábbis ha látatlanban tippelnem kéne.
Hála az égnek nem kell már sokáig kínlódni, mire hazaérünk, bár ahogy meglátom a házamat, egyre inkább olyan érzésem támad, mint ha délibábot kergetnénk, akármennyit is gyalogolunk, sose érjük el. De még néhány perc, én pedig már el is nyúlok a kanapén jólesően, amolyan nekem már minden mindegy alapon, ha pedig esetleg rám dobna egy takarót Athena, tuti három másodpercen belül aludnék is.
- Nem, nem alszok, ne aggódj... - dünnyögtem az orrom alatt, miközben a szemeim is lecsukódtak szép lassan. Nem alszok, csak pihenek egy kicsit, meg bántja a szemem az éles fény, meg olyan jóleső érzés, ahogy a hideg vizes kendővel törölgeti az arcom meg a kezem...
- Ó, kicsinyes bosszúk terén azért több kreativitás szorult belém. Nincs túl nagy rutinod elsősegélyből, mi, Mufurc? - kérdezek vissza, majd ki is nyitom a szemem annyira, hogy a szemem sarkából rá sandítsak - Ha elakadsz, szólj, aztán mondom, mit kell vele. Csak magamat elég nehézkes lenne most ellátni. - vallottam be, így, hogy több helyen sajogtam, meg olyan hú-de-hajlékonynak se mondanám magam. Lehet, sikerülne bekötni azt a pár sérülést az oldalamon is, vagy a karomon, de hogy nem lenne szép, az is biztos.
- Mi történt?! - kaptam fel a fejem, amikor hirtelen felpattant mellőlem, és hirtelen nem is értettem, hogy mi ütötte ki nála így a biztosítékot. A tekintetemmel csak követtem az övét, hogy mégis, milyen késről beszél, amikor pedig megláttam, hogy épp a (mű)lábamból áll ki, csak egy szolid "b@sszameg!" hagyta el a számat.
- Azért, mert nem vettem észre. De Athena, figyelj... - kezdtem volna bele, de úgy tűnik, hogy hiába, mondhattam én bármit, túlságosan is sokkolta a látvány. Mondjuk ellenkező esetben valószínűleg én sem lettem volna sokkal jobb, de így jár az, aki eddig húzta az időt, hogy elmondja, mi a szitu.
- Athena, nem fáj, semmi baj, aggodalomra semmi ok, csak... - tettem egy újabb kísérletet, amikor pedig látom, hogy komolyan gondolta, hogy segítséget hív, egész gyorsan feltornázom magam ülő helyzetbe. Kár, hogy lecsapni nem tudtam a telefonjára, de amikor meghallottam, hogy kiket akar hívni, egy szempillantás alatt kaptam ki a kezéből a készüléket, hogy aztán megpróbáljak a lehető leghiggadtabban válaszolni.
- Cssss! Lenyugodnál egy kicsit? Vagy ülj le a kanapéra, gyere. Nagy levegő... Azt hiszem, valamit el kell mondanom, de szeretném, ha előbb lehiggadnál. Én jól vagyok, a lábamnak sincs semmi baja, látod? - mozgattam meg a szeme láttára, bizonyítva, hogy tényleg nem olyan szar a helyzet, amilyennek tűnik, majd mielőtt még bármit is tehetett volna, a késhez nyúltam, hogy kirántsam a lábamból - Csak ez a szar volt útban... - dobtam le a kést a földre. Lehet, hogy holnap jobban fog érdekelni, mit hoztam magammal szuvenír gyanánt, így azonban most az érdekelt a legkevésbé. Azt meg remélem, ha már hozzám nem kell mentőt hívni, Athenát se most fogja elvinni a szívroham.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 08, 2018 7:56 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

Nem felelek most se szavakkal, csak egy sokat mondó pillantással nézek rá, hogy ezt ugye ő se kérdezte komolyan, mert a végén miatta fogom magára hagyni, nem pedig azért, mert kitelne tőlem. Lehet olykor képes bosszantani már egy-egy dologgal, de attól még nem lennék képes most magára hagyni őt. Fontos számomra, aki pedig fontos nekünk, azokat nem hagyjuk magukra.
- Abból ahogyan mondtad úgy gondolom, hogy egykoron nagyon is osztottad ezt a véleményt, de javíts ki ha tévednék. – rántom meg kicsit a vállaimat, mert nem is a mostanra értettem a kérdést, hiszen eddig se tepert le, mint azok a vadbarmok tették volna kicsivel később. De attól még nem volt kellemes az a tudat, hogy netán hajdanán, mielőtt még találkoztunk, akkor neki is volt ilyen taplógomba korszaka és ez még szerintem egészen finom kifejezés erre az egészre. Szerencsére viszont azóta változott és én ezt az énjét ismerem, nem pedig azt, akit lehet hamarabb képeltem volna fel, vagy rúgtam volna tökön, mint esetleg két szót szóltam volna.
Sejtettem, hogy a balesetére gondol, így kicsit elhúztam a számat, de szerencsére ezt ő nem is láthatta, én pedig nem mondtam már semmit se. Élje is túl, ha már én is túléltem eddig mindent!
- Ha nem gond, akkor nem szeretnék ehhez hozzászokni, mert az azt jelentené, hogy túlzottan sokszor történik meg. Én nem bánnám, ha évekig nem keverednénk hasonló helyzetbe, de ha már itt tartunk, akkor megtaníthatsz nekem is egy-két fogást, hogy ne legyek annyira védtelennek mondható. – azon kívül, hogy miként kell tökön rúgni valakit, vagy orrba nyomni nem is nagyon ismerek semmit se. Ezen lehet nem ártana változtatni, legalább nem kéne összetörnie magát, ha netán belefutunk egy idiótába. Na, meg ő se lehet mindig ott velem, ha éppen vadbarmot sodor az útamba az élet.
- Hmm? – pillantottam rá érthetetlenül, aztán leesett, hogy miért is kérdezte. Sietve ráztam meg a fejemet, hogy nem kell. Inkább haladjunk, mert egyikünknek se fog jót tenni, ha ácsingózunk, de nem haladunk hazafelé vezető úton.
- Valóban az, de még mindig az lenne a legjobb, ha biztosra mennénk és orvos látna. Csak nem félsz tőlük, vagy csak nem szereted élvezni a fertőtlenítőszagát és a fehérséget? – próbáltam kicsit játékosra venni a figurát, pedig esélyesen mind a kettőnknek a kórház csak rosszat jelent. Neki esélyesen a balesete miatt, nekem a szabadulásom utáni dolgok miatt és ami mostanság történt… nem lett a kedvenc helyem.
Hamarosan pedig a kanapén fekszik, mint valami kisbaba, hiszen még a hasán is landolt, miközben én a közelében foglaltam helyet, hogy elkezdjem kicsit rendbe szedni, de úgy éreztem, hogy ez esélytelen lesz.
- Nincs sok, de eddig nem is nagyon volt szükségem arra, hogy legyen. Miért te profin tudnád kezelni a helyzetet fordított esetben? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet is. – Nem hiszem, szerintem akkor már régen a kórház felé tartanánk és nem számítana az se, hogy mit mondok. Egy a mázlid, hogy nagyobb darab vagy, mint én… - mormogtam az orrom alatt, hiszen ez volt az igazság. Lehet akkor kicsit erőteljesebben felléptem volna és már mi is a kórház felé tartanánk, de ezt dobta a gép, így meg kell próbálnom helytállni ebben a helyzetben is. – Ne aggódj, nagyobb kárt már nem tehetek, nem te mondtad legutóbb… - igaz, ezt nem erre értett, de akkor is. Remélhetőleg olyan sebet nem fogok találni rajta, ami túlzottan mély lenne… Kár volt erre gondoltam, mert a következő pillanatban máris sokkot kaptam és úgy ugrottam fel, mint akit most égetett meg a szék is. Még az se érdekelt, hogy szépen eláztam az ölemben lévő víznek köszönhetően.
Beszélhetett hozzám, mert nem nagyon foglalkoztam vele. Csak idegesen toporogtam össze-vissza és túlzottan is rám tört a pánik, meg az aggódás és legszívesebben úgy éreztem magam, mint aki elbőgné magát. Nagyon gáz, mi? Pedig még mindig ő volt rosszabb állapotban. Hogy nem tűnt fel eddig? Oké, nem volt egy nagydarab, de akkor is….
Nem értettem, hogy mit is hadovál, vagy hogy lehet az, hogy nincs nagy baj. – Baszki, felszökött a lázad is?! Egy kés áll ki a lábadból, hogy ne lenne gond????? – az utolsó dolgot meg szinte szótagolva ejtettem ki, hogy végre felfogja ő is, hogy de nagy gond van. Mit sem tudtam a titkáról, hiszen ennyi hónap alatt azt hinné az ember, hogy egy ilyet közölnek vele, így maradt a pánik és az, hogy úgy nézzem őt, mint aki azt próbálja megállapítani, hogy vajon mekkora ütést is kaphatott a fejére, ha erre a dologra ezt mondja. Mindegy, nem érünk mi rá, inkább hívjuk a mentőket, vagyis hívnám, ha nem kapná ki a kezemből, mire csak pislogok nagyokat. „Normális vagy?” nézést kap mellé. Nem értek semmit se.
Amikor megfogta a kezemet és a kanapé felé terelgetett engem is, akkor csak lehuppantam mellé, mint valami zombi. Amikor pedig a késhez nyúlt, akkor a szemeim még nagyobbra nyíltak. – Neee, ne csináld!! Megvagy húzatva??? – és hirtelen még én is hátrébb csúsztam a kanapén, hiszen ezt még nézni is rossz volt, hogy miként mozgatja meg a kést a lábában. Komolyan, már azt vártam, hogy mikor kezd el ömleni a vér, de lassan még egy-két mozdulatot tesz és tuti, hogy ott fogok elájulni. Ez már sok, mégis mit művel?  Amikor pedig látom, hogy mire készül, akkor szerintem még soha nem hallott így sikítani, miközben még a kezemet is a szemem elé kaptam. Nem, ezt nem akarom látni. Hallom, ahogyan a földön koppan a tárgy, de még mindig nem bírok mozdulni. Gyerünk már Athena, nem vérezhet el, mert valami bekattant nála. Kés a lábban egyáltalán nem vicc! Óvatosan kukucskáltam ki az ujjaim és a kezeim mögül, de hirtelen nem értettem, hogy hol marad a vér…- Te nem vérzel… - állapítottam meg úgy, mint akinek most ment el a maradék esze is. Nem értettem semmit se. – Mi folyik itt? – nem mozdultam meg, csak a lábaimat még inkább felhúztam és átöleltem a karommal, mintha így lenne esélyem legalább azt elrejteni, hogy miként is remegek, ha már a sokkot nem tudtam. – Pj, a lábad… - és egyszerűen nem tudtam, hogy mit kéne mondani, mert hirtelen nem leltem semmi magyarázatot erre az egészre… Majd a kezemre siklott a pillantásom, ami véres volt annak köszönhetően, hogy pár perce próbáltam lemosni róla a vért, majd újra a lábára siklott a pillantásom, majd a pillantását kerestem.
Lehet inkább én vertem be a fejemet és össze-vissza képzelődők? Majd pedig a földön heverő késre pillantottam és újra kezdődött a kör, mert nem értettem és a sokk túlzottan is fogságba ejtett, hogy az agytekervényeim megleljék a legkönnyebb logikus választ magától is.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 08, 2018 10:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

- Mufurc... maradjunk annyiban, hogy ha az elmúlt tíz évben semmit sem változtam volna jellememet nézve, akkor jó eséllyel szóba sem álltunk volna soha egymással. - persze jöhetnék a kifogásokkal meg a magyarázkodásokkal, hogy de miért, meg megvolt az okom rá, hogy olyan legyek, amilyen, értelme úgy sem lenne túl sok. Nem hiszem, hogy újra olyan irányba változnék, így meg sok értelmét nem látom annak, hogy titkoljam. Attól, hogy múlt, nem vagyok rá büszke, de ez van...
- Igaz, azt hiszem, hogy ott a pont nálad, a rendszeres verekedés része nekem sem hiányzik különösebben. De attól a többi ugyanúgy igaz, vigyázok rád, ahogy csak tudok. - mosolyodtam el, ami pedig a tanítást illeti, csak bólintottam rá egyet. Ha annyira profi én se vagyok, néhány fogást vagy mozdulatot azért még én is meg tudok tanítani neki.
- Persze, majd visszatérünk rá, ha mindketten meggyógyultunk. - elvégre ő is mindig lesérül valamilyen úton-módon, és még ott van az elvonó is, amiről mindketten tudjuk, hogy hiába engedték ki, az nem jelenti azt, hogy varázsütésre meg is gyógyult az ember. De majd valami unatkozós délutánon levezethetjük így is a fölös energiáinkat.
- Nem kell, hogy orvos lásson. Egyrészt, mert tudom, hogy mi az a sérülés aminél tényleg szükség van rá, ez pedig egyáltalán nem az. Másrészt meg, elég időt csesztem már el az életemben abban a fertőtlenítőszagú birodalomban ahhoz, hogy a hátam közepére se kívánjam. - borzongtam meg. Ha olyan fejsérülésem lenne, vagy tudnám, hogy törésgyanús valamelyik sérülés, akkor kénytelen-kelletlen, de csak odatolnám a képem, hogy hozzák rendbe. De így?
- Megígérem, ha egyszer olyan bajom lesz, vagy úgy érzem, akkor én magam leszek az aki arra kér, hívd a mentőket. - biztosítottam róla, mert ennyi idősen már túl voltam a gyerekes "nem szeretem az orvosokat" hozzáálláson, tisztában vagyok vele, hogy igenis vannak olyan helyzetek, amikor szükség van rájuk. Nem szeretem őket, de nélkülük még rosszabb lenne... Tessék, a kanapéig így is sikerült elmásznom, a ami pedig jelenleg a legtöbbet segítene, az némi jég és egy kiadós alvás.
- Mert nem úgy kezeltem, akárhányszor elvágtad a kezed? - kérdezek vissza, elvégre elláttam mindkétszer - Nem mondom, hogy profi vagyok, varrni sem szívesen varrnék, de ha úgy lenne, biztos feltalálnám magam. Ha meg túl komoly a gond, akkor ahogy mondod, kórház... - és az se számítana, ha kétszer annyit nyomna mint én, akkor is eljuttatnám, hogy megkapja a megfelelő segítséget, de inkább nem hangoztatom, mielőtt még a fejébe venné, hogy mindenképp kórházba kéne mennem.  Jó ez így.
- Amúgy meg ott a pont. Fertőtlenítő, géz, leragasztod, és voilà, kész is. - foglaltam össze, ha meg valamelyik seb ennek ellenére elfertőződne, akkor holnap elvonszolom a fenekemet a dokihoz, ennyi. Most inkább kinyúlva átadom magam a pihenésnek, hagyva, hadd csiszolgassa az elsősegélyes képességeit, legalább addig, amíg észre nem veszi, milyen ajándékot hoztam magammal a bárból. Ami azt illeti, nekem sem tűnt fel eddig, így amilyen kába és kótyagos voltam eddig, úgy tisztul ki a fejem egy szempillantás alatt, ahogy beüt a gebasz. De még milyen! Nem mint ha eddig ne aggódott volna eleget Athena, de amit most lenyom, hogy szóhoz sem jutok szinte mellette, az tényleg nem semmi. Hiába nyugtatnám, vagy bármi... lehet, hogy a végén még hozzá kell segítséget hívni?
- Úgy érzed, hogy lázas vagyok? - kérdeztem rá, azzal meg is ragadtam a kezét, hogy a homlokomra nyomjam, és érzékelheti ő maga is, hogy mi a helyzet. Lehet, hogy a kimerültségtől kissé melegebb a bőröm, mint egyébként, de lázas biztos nem vagyok.
- Majd kiveszem és kész. - vonok vállat, igaz, ha a combomból állna így ki, vagy a másik lábamból, lehet most én is hozzá hasonlóan sipítoznék - meg jó eséllyel el se sétáltam volna idáig, ott fetrengenék azóta is a billiárdasztal mellett a bárban.
- Na jó, ülj le egy kicsit. Higgadj le. Nyugi, nekem se mentek még el otthonról. - váltottam határozottabb hangnemre, hátha azzal többre megyek, de úgy néz ki, csak az használt, amikor a kezét megfogva leültettem a kanapéra. Nem foglalkozok azzal, hogy takargatja a szemét, nem horrorfilmet nézünk, hogy azon szórakozzak, milyen ijedős, vagy hogy a frászt lehet rá hozni... kirántom a kést, majd repül is. Kész, meglennénk, most pedig várunk, hogy ő is érzékelje - még mindig élek, és még mindig nem úszik vérben a kanapé környéke.
- Nem, nem vérzek... mondtam, hogy nincs nagy baj. - reagáltam a szavaira, amikor pedig értetlenül felém pislogott, csak sóhajtottam egyet, azon töprengve, mégis, hogy kéne elmondanom? Bár ilyen ramaty állapotban se kedvem, se erőm túlcifrázni a dolgot, szóval...
- Lehet, hogy már el kellett volna mondanom korábban is, de úgy tűnik, most jött el az idő... A magyarázat arra, hogyan bírtam hazasétálni úgy, hogy végig egy kés állt ki a lábamból, az az, hogy valójában a protézisembe állították bele. A balesetben az egyik lábamat is elveszítettem. - vagyis utána, de igazából ez már csak részlet kérdés, a végeredményen úgy sem változtat. S mivel szinte mindig az élethűbb változatot hordtam, hogy alátámasszam a szavaimat, fel is húztam a nadrágom szárát a zokni fölé valamivel, így ha a rögzítések nem is látszódtak, azt azért érzékelhette, hogy nem igazi. Már csak azért se, mert ott virított a kés nyoma is az oldalán, mint ha valami gumilabdába szúrták volna. Nem hiába nem vetkőztem szívesen előtte, vagy bárki más előtt.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 08, 2018 10:37 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

- Köszönöm és fordítva is igaz. – még ha furán is hangzott, de attól még én is igyekszem vigyázni rá. Akár még önmagától is, hiszen nem szeretném, ha egyszer a vesztébe rohanna. Legyen szó motorról, vagy éppen ilyen verekedésekről, de bármi másról is. Fura volt az, hogy az élet mennyire képes rácáfolni az elveinkre, a gondolatainkra és bebizonyítani azt, hogy még nem zártunk el mindent és a napfény is képes átjutni a felhőkön keresztül.
Arra pedig, hogy majd tanítani fog bólintottam egyet, mert ezzel ráérünk később is foglalkozni. Most jussunk haza, aztán meg legyen jól. Nagyon reméltem, hogy tényleg nincs komolyabb baja és nem pedig játssza a hőst. Számomra akkor is az lenne, ha mégis orvosra lenne szüksége, de igyekeztem nem nyaggatni tovább ezzel a dologgal. Ha azt mondja, hogy tudja mikor van szüksége orvosra, akkor én hittem neki, még ha aggódtam is érte.
- Azt hiszem a sérüléseim és a te sérüléseid között van különbség, nem csak a körülményekre gondolok, hanem a sérülés mértékére. – emeltem rá kéklő íriszeimet, mert szerintem egy vágást mindenki be tud kötözni, de ez rosszabbnak nézett ki. Véres volt, nem is kicsit, a bőr is több helyen megsérült és már látszottak a zúzódások nyomai is. Próbáltam kitartani és nem túlzottan aggódni, de rá kellett egészen hamar ébredni, hogy ezt nem tudom befolyásolni. Ez jön magától és az ember nem tehet ellene semmit se.
S talán nem is lett volna akkora gond, ha nem lett volna egy oda nem illő tárgy a lábában. Hogy nem vettem észre korábban? Akkor biztosan nem gyalogoltunk volna haza, de az igazat megvallva az se igazán tudott megnyugtatni, hogy ő se érezte. Lehet tényleg nagyobb a gond, csak még ő se sejti? Egy vágás is eléggé fájdalmas tud lenni, akkor egy kés az ember lábában? Nem szeretném megtapasztalni, mert tisztán emlékszem mennyire fájt még a bogyók hatása ellenére is, amikor saját magamat vágtam meg. Szavai szinte leperegnek és ha eddig is aggódtam, akkor most legalább duplájára hágott ez  a számomra szokatlan, de mégis annyira természetesnek ható érzés.
- Nem. – ráztam meg a fejemet is, mert be kellett ismernem, hogy nem tűnt melegnek, ergo nem lehet lázas. De attól még valami nagyon nem volt rendben. S ha fel is akartam lélegezni a következő szavainak köszönhetően elakadt pár pillanatra még a légzésem is.
- Megvesztél? Nem veheted ki! Mi van ha valami fontos részét találta el a lábadnak? Orvost kell kerítenünk! – kötöttem az ebet a karóhoz és csöppet se tudtam megnyugodni. Sőt, minden egyes múló másodperccel csak még inkább pánikba estem, amiről esélyesen minden rezdülésem, mozdulatom árulkodott is.
Miért nem jön a megkönnyebbülés, miért nem tudok fellélegezni? Nem spriccel minden felé a vére, nem is véres még a nadrágja se ott. Nem értem, egyszerűen nem értettem semmit se. Csak azt tudtam, hogy a gyomrom még mindig pontosan annyira görcsben van, mint a tette előtt. Igaz, a kezemet legalább leengedtem az arcom elől, ahogyan őt fürkésztem valami logikus magyarázatra.
Ő beszélt, viszont a szavai hirtelen fennakadtak egy láthatatlan falban, ami a sokknak volt köszönhető. Követtem a tettét, láttam a lábát, de akkor is kellett idő mire összeraktam mindent és igazán felfogtam az egészet. Sokkal lassabban jutott el minden a tudatómig, amint viszont szép lassan sikerült felfognom máris előre rendültem és a kezemmel estem neki, mint valami idióta. Nem érdekelt, hogy mennyire fáj neki. – Menj a francba! Miért kellett a frászt hoznod rám?!! Azt hittem, hogy el fogsz vérezni… Idióta!! Majom!! – közben pedig esélyesen hol a kezét, hol a vállát, vagy éppen mellkasát érhettem el az ökleimmel. Nem mintha sok erő lett volna az ütéseimben, ha meg elkapta a kezemet, akkor meg se próbáltam hadakozni, maximum csak még hamarabb törtek felszínre a könnyeim. – Ne csináld még egyszer ezt velem!!! – szipogtam, majd ha hagyta, akkor odabújtam hozzá, miközben végre úgy éreztem, hogy kicsit könnyebb lesz minden. Hogy végre képes vagyok valamennyire higgadni, hogy tényleg nincs nagy baj. Nem érte a lábát se komoly sérülés, vagy legalábbis nem most. Végül megpróbáltam letörölni a könnyeimet. – Miért nem mondtad el korábban? Azt hitted, hogy akkor többé nem látsz? – pillantottam fel rá kicsit szomorúan, meggyötörten, hiszen pár perce még a frászt hozta rám, de nem távolodtam el tőle. Mintha csak a közelsége lett volna az, ami igazán képes volt elhitetni velem, hogy minden rendben van, vagy legalábbis viszonylag. – Ettől nem leszel kevesebb a szememben Jean-Phillippe. – nagy levegőt vettem, majd feljebb húztam a pólómat mind a két karomon. – Mind a ketten viseljük a múlt árnyait, csak másképpen. – ha pedig engedte, akkor egy-két vágásnak a nyomán, amit már részben tetoválások borítottak és jóval a megismerkedésünk előtt keletkeztek végighúztam az ujját. Fejből tudtam, hogy merre helyezkednek el és milyen hosszúak. – Ne csináld még egyszer ezt velem… - kicsit még szipogtam, miközben őt fürkésztem. Nem akarok még egyszer ilyen téren sokkot kapni és netán attól frászt kapni, hogy elveszítem őt… Most például azért, mert netán elvérzik, közben meg kiderült, hogy fent se állt ennek a veszélye…


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Csüt. Aug. 09, 2018 9:33 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

Csak egy hálás mosollyal köszöntem meg a szavait, hisz részben tisztában voltam vele, hogy vannak olyan helyzetek az életben, amikor a legnagyobb segítség is sokat számít, ami pedig még fontosabb, egészen szívet melengető érzés volt az, hogy ismét akad olyan ember az életemben, aki aggódik értem, vagy vigyáz rám, ha úgy van. Ha úgy nézzük, már most is bebizonyította azzal, hogy itt támogat hazafelé tartva.
- Igaz, de higgy nekem Mufurc, sokkal rosszabbul festek, mint amilyenek a sérüléseim. - az a sok vérfolt az oka, csak vergődjek el a fürdőig, meg öltsek tiszta ruhát és már nagyságrendekkel jobb lesz a helyzet, majd belátja ő is. Jég... érzem, az kelleni fog, vagy valami mirelit zöldség a fagyóból jobb híján.
A franc gondolta volna, hogy egy kés a műlábamban marad, és ilyen felhajtás lesz miatta! Ami még kimondottan kellemes érzés volt olyan szempontból, hogy ez is bizonyítja azt, hogy komolyan gondolja Athena azt, amit még hazafelé mondott, miszerint vigyázni fog rám, látni, milyen odaadással próbál segíteni, meg hogy aggódik értem... másrészt viszont azzal a tudattal, hogy tudtam, kutya baja a lábamnak, csak neki is be kéne valahogy vallani, nos, cefet szar érzés volt. Miért nem mondtam már el előbb? Sejthettem volna, hogy valahogy így fog kibukni a dolog.
- Látod? Én megmondtam. - próbáltam megnyugtatni, vagy hatni rá, hogy ne rémüljön teljesen halálra, de úgy tűnik, süket fülekre talált minden szavam, mert látható eredményük nem igazán volt. Gondolva hát egy merészet egy gyors mozdulattal meg is szabadultam a késtől, hogy aztán Athena arcán látva az elképedést, bevalljam neki azt, amit már korábban is kellett volna.
Mondhatni, eljött az igazság pillanata, most ugrik a majom a vízbe, szinte lélegzet-visszatartva figyeltem, hogy mit reagál, de így elnézve, nem voltam egészen biztos benne, hogy felfogta, amit mondtam.
- Athena... Minden rendben, látod? Szerencsére nem okoztak nagy kárt. - érintettem meg óvatosan a vállát, majd amikor egyszer csak megtört a jég, és szitkozódva nekem esett, első reakció gyanánt csak hátrébb csúsztam a kanapén, hogy valamivel messzebb kerüljek tőle. Mint ha ez megvédhetne... természetesen nem, így inkább csak szép lassan a keze után nyúltam, hogy lefogjam, vagy legalább elvegyem a kedvét a további verekedéstől, még ha valahol jogosan is dühös rám.
- Csss, semmi baj! Ígérem, többször nem fog előfordulni. - biztosítottam róla, elvégre több, ehhez hasonló titok már nem lapult a tarsolyomban. Ahogy érzékeltem, hogy közelebb bújik, már öleltem is magamhoz, tovább csitítgatva, a kanapén hátradőlve, várva, hogy lenyugodjon egy kicsit, az én sérüléseim pedig egyszeriben már korán sem tűntek olyan fontosnak az ő ijedtsége mellett.
És már érkezik is az újabb kérdés, amire nem is tudom, hogy mi lenne a jó válasz. Tulajdonképpen én sem nagyon gondolkoztam még ezen, sőt... igazából ha tudtam volna, hogy ez lesz, valószínűleg előbb rászánom magam.
- Tudom, klisé, de valahogy sosem éreztem alkalmasnak a pillanatot. Elrontani a jó kedvünket, szórakozásunkat a saját nyomorúságommal? Jobb szeretlek vidámnak látni. - szólaltam meg némi hezitálás után, miközben gondosan kerültem a tekintetét, helyette inkább a műlábamat szuggeráltam.
- Nem tudom... reméltem, hogy ennyire drasztikus azért nem lesz a helyzet, de lehet, hogy kicsit tartottam tőle, igen... A fenébe is, Athena! Ha tudnád, hogy nekem is hány hónapba, évbe telt, mire elfogadtam, meg megbarátkoztam a gondolattal, hogy mostantól így kell élnem az életemet! A legkevésbé sem lennék meglepve azon, ha mások is hasonlóan állnának hozzá. - pláne ha azt nézzük, hogy ez az én saját testem, és én is mennyi ideig gyűlöltem, hogy ilyenné váltam. Fájó emlék a balesetemről és a korábbi rossz döntéseimről, amik életem végéig elkísérnek, megnehezítve a dolgomat.
Kíváncsian figyelem, hogy mit akar a pólójával, ám amikor a kezeimet a karját borító hegekre simítja, csak szótlanul hagyom, hadd vezesse a kezem. Már korábban is felfedeztem a karját borító hegeket, még ha nem is ilyen közelről, vagy ilyen meghitt pillanat keretében, ám ez most mégis teljesen más volt. És hiába szerettem volna tiltakozni, hogy de az ő vágásai meg az én hiányzó lábam abszolút más történet, más ezekkel együtt élni, rejtegetni őket, valahogy mégsem láttam értelmét ezen versengeni. Mert igaza volt, a saját démonjaink, a saját múltunk árnyai.
- Nem áll szándékomban, nincs is más hasonló meglepetésem a későbbiekre... - ergo, ha bárhol máshol észre venné, hogy egy kés áll ki belőlem, egy csöppet sem fogok ellenkezni a mentők ellen.
- Sajnálom, hogy eddig nem mondtam el. Vagy hogy pont így kellett megtudnod. - tettem még hozzá csendesen, majd gondolva egy merészet, nekiálltam kigombolni a nadrágomat, hogy aztán megszabaduljak tőle, elég egy boxeralsó is. Nem szívesen beszélek a lábsérülésemről, vagy engedem másoknak látni, de ha már ő is őszinte volt velem, már számtalanszor, akármilyen nehéz témáról is volt szó, akkor az a minimum, hogy én sem rejtegetem örökké ezt a hiányosságomat előle. Amúgy is, ismerem magam, ha most nem, akkor ezzel is csak az időt húznám, hogy talán majd máskor...
- Hát, ennyi lenne. - nyújtottam ki, majd mozgattam meg kissé a műlábamat, mielőtt még mesélni kezdenék - Azt már mondtam, hogy a balesetben veszítettem el. Valójában utána, a kórházban... olyan szinte sérült, hogy az orvosok szerint menthetetlen volt, így vagy amputálják, vagy jó eséllyel néhány órán belül elvitt volna valami trombózis. Igazából mire magamhoz tértem, már csak ez az egy volt meg. - mozgattam meg az ép lábamat - Az meg így visszagondolva kész röhej, hogy olyan ramaty állapotban voltam, hogy jó ideig fel sem tűnt, hogy valami hiányzik... - húztam el a számat, mert nem is tudom, mi mást mondhatnék még róla. Órákig tudnék mesélni, ugyanakkor külső hallgató számára talán a legtöbb kimondottan unalmasnak hathat, hisz mára már teljesen megszoktak, teljesen a hétköznapjaim részévé vált ez az életforma.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Csüt. Aug. 09, 2018 10:31 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

Nem hittem volna, hogy végül a szívroham fog velem végezni, de egyre inkább esélyesebbnek láttam ezt az opciót az események sodrásában. Ha már nyár elején nem jött össze a tettem, akkor úgy néz ki ő megteszi helyettem is. Sejtem, hogy nem akarta a frászt ennyire rám hozni, de azért az ember lábából se áll ki mindennap egy kés – mindegy hogy mekkora – és viselkedik úgy, mintha éppen csak beverte volna a lábát mondjuk az asztalsarkába, vagy még lehet az is nagyobb jelentőséget és szentségelést nyert volna meg magának, mint a jelenlegi helyzet.  Az pedig, hogy állandóan mondogatta, hogy nyugodjak meg és ne aggódjak csöppet se javított a helyzeten. Sőt, inkább csak rontott az egész helyzeten. Ez olyan, mintha egy veszekedés közepén mondanád azt valakinek, hogy nyugodjon már le… jahh, csak még idegesebb lesz az ember.
Az érintésére csak összerezdültem és még pár pillanat erejéig magam elé meredtem, mintha őt nézném, hogy nem sokkal később átrepedjen az a bizonyos gát. Nem éppen nőiesen fejeztem ki magam, ami a tetteket és a szavakat illetik, de nem érdekelt. Naiv volt, amiért azt hitte, ha hátrébb csúszik, akkor elmenekülhet az öklöm elől, mert nem. S még az se érdekelt, hogy netán nagyobb fájdalmat okozott neki egy-egy érintésemmel, mint már eleve van a sérülése miatt. Utána pedig egyszerűen sírásban törtem ki. Nem érdekelt, hogy mennyire gáz, de azt mondják a feszültségnek valahogy ki kell jönnie, mert hosszú távon csak megöli az embert lassú méregként.
- Nagyon remélem! – szipogtam még mindig, hogy utána elvesszek az ölelésében és próbáljak lehiggadni tényleg. Nem ment könnyedén, de tényleg igyekeztem elfogadni a dolgot, vagyis inkább nem azzal volt a gond, hanem azzal, hogy ennyi hónap alatt miként titkolta el az egészet. Ez mélyen legbelül azért nagyon szarul esett.
Szavaira sóhajtottam egyet, de nem mondtam még semmit se. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, miközben továbbra is hozzábújtam, mintha csak így lennék képes elhinni azt, hogy nincs nagy baj. Csendesen hallgattam azt is, amivel megtoldotta az elsőre adott válaszát.
- Néha az emberek sokkal megértőbbek, mint hinnéd. Utálhatod magad, a testedet, de aztán egy napon rájössz arra, hogy nem váltál szörnyeteggé, még ha te magad annak is érzed. – hangom halkan csendült és kisebb csend előzte meg. Lassan bújtam ki az öleléséből, hogy lássam őt. Kezem arcára siklott, hogy ne fordíthassa el a fejét. – Esélyesen hazugság lenne azt állítanom, hogy tudom miként érezhettél, de… - nyelvemmel kicsit benedvesítettem az ajkamat. – de mégis tudom részben. Fogalmad sincs, hogy mennyire utáltam a tükröket, vagy csak azt, ha az emberek bámulnak. Mennyire borzalmasnak láttam magam azok után, ami történt velem hajdanán, viszont hála neked elkezdtem megtanulni szeretni önmagam. Nem utálni minden porcikámat, a szeplőimet, a sokak szerint túlzottan is babonázó kéklő íriszeimet… és még sok mindent sorolhatnék. – komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Még ha nem is hódoltunk az ágynak olyan téren, attól még sokat segített abban, hogy ne lássam magam olyan borzalmasnak, mint előtte. – Nem tudom, hogy milyen nehézségekkel jár ez neked, vagy mennyire félhettél elmondani, de nem a lábadon, vagy a nem létező lábadon fog múlni az, hogy maradok-e vagy nem. Nem azzal érted el, hogy maradjak, amit a külsőség láttatni enged, hanem azokkal a dolgokkal, amik innen származnak. – böktem a mellkasára kb. oda, ahol a szíve lehet. Nem mondom, hogy a kinézete nem figyelem felkeltő és szívdöglesztő – vagy miként szokás mondani -, de akkor is, ami köztünk kialakult az sokkal mélyebb volt és máshonnan származott az, ami összekötött minket egyre inkább. Én legalábbis ebben hittem, aztán lehet tiszta badarság és mindjárt kinevet engem.
Szokatlan volt ez az este is, mint majdnem minden találkozásunk. Mintha csak újabb és újabb falakat döntenénk le minden egyes alkalommal, vagy legalábbis megpróbálkoznánk és nem azért, mert direktbe kőművesnek akarnánk állni, hanem mert az élet kifürkészhetetlen események szövevényes hálója ezt hozza magával mindig. Nem mintha ezt bánnám, de mindig érdekes volt, hogy milyen rejtett dolgok, érzések kerültek a felszínre, vagy éppen milyen démonok kerültek egyre hátrébb, zuhantak le a vállaimról olykor. Még akkor is, ha nem véglegesen.
- Semmi baj. Azt hiszem mind a ketten értünk ahhoz, hogy eléggé pocsék helyzetben avassuk be a másikat a nem túlzottan kellemes dolgainkba. – hiszen én is azért okoztam már jó pár fejtörést és nekem is bőven akadt a múltam miatt titkom, amik nem is egyből derültek ki, de hamarabb, mint az övé ilyen téren.
Amikor pedig elkezdett vetkőzni, akkor érthetetlenül néztem rá, mert nem értettem, hogy miért csinálja. Aztán hamarosan én is megvilágosodtam, hogy a lábát szeretné megmutatni. Nem mondom, hogy elsőre nem volt fura és még ha ki is nyújtottam a kezem, akkor is tétováztam, de végül óvatosan megérintettem először a műlábát, majd kicsit feljebb haladva ott, ahol a lábához volt erősítve. Csonkjához, vagy nem is tudom, hogy miként kell mondani ezt. – Örülök annak, hogy megmentették az életedet és annak is, hogy nem adtad fel, miután rájöttél a dologra. – pillantottam rá halovány mosollyal az arcomon, majd letöröltem a maradék könnycseppeket az arcomról. – Nem mondom, hogy nem szokatlan, de annyira nem is néz ki vészesen. Nézzük a jó oldalát, legalább mondhatom azt, hogy a féllábú kalóz rabolt el. – próbáltam ugratni őt, majd sietve nyomtam egy csókot az ajkára. Ha nem tartott ott, akkor ez most csak röpke volt, mintha ezzel akarnám jelezni azt, hogy nem akarom megbántani őt, de szokatlan helyzetben az ember képes sok zöldséget összehordani. – Amikor magamhoz tértem a kórházban, akkor… gyűlöltem azt, hogy megmentettek és nem hagytak elveszni örökre a sötétségben. – kezemet fürkésztem közben, nem tudtam ránézni. Kicsit elhúztam a számat, ahogyan visszagondoltam az első másodpercekre. – De már hálás vagyok nekik és neked is. – lopva pillantottam rá, majd a kezemmel végig simítottam a vizes farmeromon, hogy utána sietve álljak fel. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy lehet nem ártana megválnom tőle, de úgy éreztem, hogy nem lenne célszerű. Még akkor se, ha a felsőm kicsit hosszabb volt a megszokottnál. Jobb nem kísérteni senkit se. – Azt hiszem van még egy kis dolgom, mert közbeszólt a kés. – sietve kaptam fel a földről és raktam le a közeli polcra/asztalra; elmosolyodtam, majd sietve hoztam az edénybe tiszta vizet, hogy utána leülve mellé, újra elkezdjem letakarítani róla a vért. Mondanom kellene valamit, de hirtelen túl sok minden kavargott a fejemben, így ha ő nem mondott semmit se, akkor nem kizárt, hogy rövid időre csend telepedett ránk. – Hol fáj? Jeget hozzak? – tudakozódtam, mit sem törődve azzal, hogy hol fáj egy-két helyen a testem a korábbi kocsmai események miatt. Mindeközben a sérült kezét elkezdtem fertőtleníteni, majd bekötözni utána úgy, ahogyan láttam már.  Ha meg nem jó, akkor úgyis bele fog kontárkodni és elkezdi mondani, hogy miként csináljam.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Aug. 11, 2018 11:10 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

Eljött hát az igazság pillanata! És bevallom, nem épp ilyesmire számítottam... Értetlenségre, kiborulásra, csalódottságra, de hogy csak bámul maga elé rezzenéstelen tekintettel...? Na jó, kellett nekem elkiabálni, már jön is a verekedés, még ha nem is az igazi, és szerencsémre egészen hamar abba is marad, ahogy lefogom a kezét és inkább magamhoz ölelem.
Adtam volna zsebkendőt is, ha lett volna nálam, így azonban jobb híján csak a kezemmel próbáltam meg letörölni a könnyeit, több-kevesebb sikerrel két szipogása között. Úgy érzem, egyelőre elég reménytelen harc, szóval inkább tovább beszélek, ha már ilyen szűkszavúan adtam tudtára, hogy mi a helyzet a lábammal.
- Igazad van, néha sokkal megértőbbek. Sokszor meg egyáltalán nem azok... - sóhajtok egyet, hisz mit szépítsünk? Akinek nincs a közeli ismeretségében vagy családjában hasonló gonddal küzdő ember, azok szemében többnyire úgy is nyomorékként lennék elkönyvelve, épp ezért rejtegetem olyan bőszen. Nem hiányzik sem a szánakozó tekintetük, sem a sajnálatuk.
- Én nem utálom, egyszerűen csak... hogy mondjam, Mufurc. Akkor érzed legjobban valami hiányát, ha már elveszítetted. Szimplán csak utálom azt, hogy ami két lábbal teljesen természetes, azért így sokszor vért kell izzadni... vagy ami határok eddig itt húzódtak a lehetőségek terén - teszem azt, mondjuk extrém sportok - ezek után egyből lezuhantak valahová ide... - emeltem a kezem magasba, aztán süllyedt a mélybe, mint ha a magasságokat akarnám illusztrálni vele. Most már az is extrém sportnak minősül, ha mondjuk a földszinten felejtem a mankómat, és fél lábon kell leugrálni érte...
- Őszintén? Nem értettem, hogy miért én maradtam életben, és nem a húgom. Vagy egyáltalán miért mentettek meg? Úgy, hogy kész roncs voltam minden tekintetben. - az amputáció, a számtalan sérülés, a hosszú gyógyulási idő, a drogok, az elvonási tünetek, a bűntudat... néha magam sem értem, hogy voltam képes túlélni.
- Utáltad? De miért? Rajtad maximum azért akad meg az emberek szeme, mert csinos vagy, esetleg mert irigykednek, nem azért, mert... valami gáz van veled. - amikor azt említi, hogy én segítettem neki elfogadni önmagát, csak jelzés gyanánt, erősebben ölelem magamhoz, hogy ne szakítsam félbe, utána aztán én sem tartom magamban a kérdéseimet, ha már ilyen lelkizés lett a kocsmai kiruccanásból. Mondanám, hogy meglepő, de igazából nálunk ez sem mondható annak, amilyen érzelmi hullámvasúton szoktunk közlekedni egymás közelében.
Talán azért, mert a családomban mindig is olyan nagy hangsúlyt kaptak a külsőségek, de részben féltem, hogyan fog reagálni, ha kiderül ez az egész... így, utólag azonban csak azt bánom, hogy nem mondtam el korábban, tudva, hogy ilyen könnyedén veszi majd. Ennyit számít az, hogy olyan ember van melletted, aki tényleg megért, és elfogad, nem csak azért, mert muszáj...
- Köszönöm. És ha már múltkor szóba került, hogy a jó dolgokra megéri várni... megéri. Olyan, mint ha egész eddigi életemben nem tudtam volna, hogy kire vagy mire várok, és most világosodtam volna meg, hogy valójában te vagy az a bizonyos valaki. - vallottam be, ami lehet, kissé sután vagy összevisszán hangzik, de akkor is így éreztem jelen pillanatban. Nem terveztük, mégis belecsöppentünk egymás életébe, és fenekestől felforgattuk azt, kölcsönösen is kimozdítva a másikat a csigaházából, amiben olyan jól eléldegélt eddig.
- Erre szokták mondani, hogy mindenki jó valamiben, nemde? - vonok vállat, mert mit szépítsünk? Ezek vagyunk mi, bár ami engem illet, más hasonló titokkal már nem szándékozom sokkolni, a legnagyobbakról már úgy is tud, maximum a részletek mehetnek újdonság számba.
De ha már így belemelegedtünk a szavakkal, akkor úgy döntök, nem árt, ha a saját szemével is látja, mi az igazság a lábammal, így hamarosan a földön landol a cipő meg a nadrágom. Amikor pedig Athena a műlábam felé nyúlna, nagy a kísértés, hogy a keze után kapjak, megállásra késztetve, de végül csak leküzdöm a késztetést, és nem égetem be magam azzal, hogy úgy viselkedek, mint valami óvodás. Bár tagadhatatlanul különös érzés volt pont ott érezni az érintését...
- Most már én is, de jó sok idő volt, mire eljutottam idáig. - ismertem be, és így már sejtheti azt is, miért viseltem olyan nehezen az elvonós éveimet, mert nem csupán a drog volt a probléma, még a fizioterápia is, hogy újra megtanuljak járni a balesetet követően.
- Csak azért nem néz ki vészesen, mert ez az élethű változat. Van olyanom is, amit a sportolók használnak, mint ha egy, hajlított, rugalmas fémlemez lenne, az azért egy fokkal morbidabb látvány. - húztam el a számat, bár az is szinte csak dísznek volt, régóta nem sportoltam már, a balesetem után meg szinte egyáltalán, max. a ház falai között. Ami meg a kalózos megjegyzését illeti, a csókot azt még bezsebeltem, mielőtt oldalba csíptem volna a pimaszságáért.
- Inkább féllábú kalóz, mint félkarú rabló, nem? Majd igyekszem nem lábatlankodni körülötted. Vagy ha valami olyat mondasz, majd legyintek, hogy egy fél lábon állva is kibírom... - igen-igen, valahol azért már készültem lelkiekben a hasonló poénokra, szóval nem fogok megsértődni rajtuk, azon már rég túl vagyok. Maximum én is hasonlóan fogok szemtelenkedni vele.
- Én is, mindenkinek, aki közrejátszott a megmentésednél. Ha már nem akadályozhattalak meg abban, hogy megtedd... Vagy pont, hogy miattam... - döntött így részben, de elég volt a tudat, végigmondani már képtelen voltam, így maradt a hallgatás, csak amikor a hálája kerül szóba, húzom közelebb magamhoz, hogy nyomjak egy puszit a homlokára, mielőtt még felkelne a kanapéről.
- Engedni egy nagy kád vizet, hogy fürödjünk? Lehet, hogy egyszerűbb lenne, mint a ronggyal bohóckodni. - gondoltam egy merészet és dobtam be az ötletemet, próba-szerencse alapon. De ha maradt a tálnyi víz, az ellen sem volt panaszom, csak szótlanul figyeltem Athenát, miközben "fürdetett".
- Valamilyen szinten mindenhol, de annyi jég, meg mirelit nincs a fagyasztóban sem. Gyógypusziból mennyi akad készleten? - pillantottam rá ártatlan tekintettel, mert az efféle hülyéskedés még mindig jobban eltereli a figyelmemet a fájdalmakról, mint bármennyi fájdalomcsillapító vagy jég.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Aug. 12, 2018 10:14 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

- Sajnálom. – ez se igazán fejezte ki azt, amit valójában éreztem és valószínűleg elcsépeltnek is hangzott, de meg tudtam érteni, hogy mire gondolhatott. Ha nem is ilyen miatt, de más miatt sok álmom tört ketté egykoron. Szabaddá váltam, de mégis egészen sokáig, jó pár hónappal ezelőttiig mégis úgy éreztem, hogy kalitkába zártak. – De nézd a jó oldalát, hogy nem arról kellett lemondanod, ami miatt éltél, amit annyira szeretsz. Továbbra is tudtál festeni… - nem biztos, hogy pont ilyen szavakra számított, főleg nem tőlem, de ez a rövid idő alatt is úgy néz ki, hogy egészen hatással voltak rám az intézetben. Próbáld meg inkább azt látni, hogy a pohár félig tele van, mintsem félig üres lenne. Esélyesen akkor még nehezebb lett volna számára is, ha pont arról kellett volna lemondania. Vajon, akkor is kitartott volna vagy feladta volna? Remélhetőleg soha nem fogjuk ezt megtudni.
- Mert az orvosok azért élnek, hogy akit csak tudnak azokat megmentsék, nem számít kor, nem vagy gazdag, netán szegény-e az illető. Ők erre tették fel az életüket, hogy azokon is segítsenek, akik netán nem is akarnák. – jó ez meg köztudott tény, de akkor is csodálom őket ezért, hogy olykor mennyit képesek küzdeni egy-egy betegért, pedig nem is ismerik őket. Jerryt is, hiszen a szülések se mennek mindig zökkentőmentesen. – Esélyesen okkal maradtál te életben. – nagyképűség lenne azt állítani, hogy részben itt vagyok én is oknak? Ha nem lenne, akkor én se változtam volna ennyit és nem kizárt, hogy netán hamarabb megléptem volna már azt a dolgot, vagy újra megtettem volna, miután megmentették esetleg az életemet. Olykor abban a pillanatban nem látjuk az okot, hogy miért találkozik két ember, vagy miért történik az, de aztán sokszor megmutatkozik az, hogy mi miért történt. Mi volt az értelme.
Elnevetem magam azon, amit mondott és megráztam a fejemet is. – Szerinted azok után, amit tapasztaltam vágytam arra, hogy az emberek úgy tekintsenek rám? Nem, inkább láthatatlan szerettem volna lenni. Nem akartam érezni azt, hogy miként fürkésznek vagy arra gondolni, hogy mi járhat a fejükben. – adtam a tudtára, hiszen az apám a tetteivel egészen jól elérte, hogy megutáljam azt, ahogyan kinézek. Még akkor is, ha azóta is kicsit változott a testem már. Nem vágytam mások közelségére, nem akartam érezni, ahogyan hozzám érnek egészen mostanáig. Igaz, még mindig leginkább csak PJ érintését tudom elviselni, de esélyesen ha már ideáig eljutottam, akkor idővel ez is változni fog és képes leszek mások ölelését is elviselni jobban…
Ölelésében elvesztem, amikor pedig beszélni kezdett, akkor figyelmesen hallgattam őt. Nem mondom, hogy nem hagyott ki pár ütemet a szívem, vagy nem vert félre, vagyis fura dallamot, de valahogy ilyen vallomásra nem számítottam. Túlzottan is jól esett. Kicsit fészkelődni is kezdtem az ölelésében, mint aki hirtelen nem tudja, hogy miként is kellene fogadnia ezt az őszinteséget, pedig csak úgy igyekeztem elhelyezkedni, hogy láthassam az arcát. Most az se érdekelt, hogy netán újra kisebb pír jelent meg az arcomon. Kezem arcára siklott és mielőtt még túlzottan agyalhattam volna azon mit is mondok kicsúszott egy szó az ajkaim között. – Szeretlek! – soha nem hittem volna, hogy pont én fogom mondani hamarabb. Igazából most se gondolkoztam, inkább ösztönösen jött, már ha az én esetemben lehet ilyenről beszélni. Utána pedig megcsókoltam őt, mintha így akarnám kifejezni azt, hogy mennyire is.
Mosolyogva bólintottam a kicsit költőinek tűnő kérdésére, ebben tényleg egészen jók voltunk, hogy mindig elég furán adjuk a másik tudtára a múltunk foltjait.
- Biztosan nem lehetett könnyű. Főleg, hogy nem állt melletted senki se melletted. – nem tudom, hogy nekem miként sikerült volna túlélnem az egészet, ha nincs mellettem az unokatestvérem és a férje, meg persze PJ is. Ennyiből talán sajnáltam, hogy nem ismertük már egymást, de jahh esélyesen még akkor se álltunk volna szóba egymással, így jobb az, hogy jó pár hónappal korábban találkoztunk csak.
- Igen, olyat már láttam a tévében is, amikor valami futóversenyen indulnak akár. – ugrott be, mert tényleg az rémlett már. Ehhez hasonlót is láttam már katonás filmekben, vagy sorozatokban, amikor művégtagot kapott valaki. Igaz, ott meg általában gyakoribb volt a kéz.
Elnevettem magam azon, amit mondott, majd játékosan nyomta az orrára is egy puszit, hogy ne bolondozzon már ennyit. – Nem hiszem, hogy bármi olyat tudnék mondani, hiszen úgy cipelsz az emeletre is mindig, ahogyan sok két egészséges lábbal rendelkező se tudna. – ezért se hittem volna azt, hogy nála ez a helyzet. Fel se tűnt, hiszen eleve még nem is öltöztünk soha egymás társaságában. Na, meg akadnak olyanok, akik szeretnek hosszú gatyában aludni alapból is. Szerintem senki se tudná megmondani róla, ha hirtelen ránéz, hogy mi is a helyzet.
- Hééé, ne arra gondolj, hanem arra, hogy miattad lehetek itt. – gyengéden simítottam végig az arcára, mert nem akarom azt, hogy azon eméssze magát, hogy az önpusztításomban milyen szerepet játszott, hanem inkább arra gondoljon, hogy a gyógyulásom milyen fontos szerepe van és még lesz is.
Félúton állhattam meg a kanapé mögött és a konyha mögött, ahogyan vízért indultam, amikor sikerült újra meglepnie és kicsit sokkolnia. Pár pillanat erejéig csend is beállt, miközben idegesen harapdáltam az ajkamat. Ha pedig nem forgolódott, hogy lássa mi a manót művelek, akkor ezt úgyse láthatta. – Jó, de csak akkor, ha az alsónemű marad… - nem mondom, hogy totálisan magabiztosan csendült a hangom, de kezdettnek talán ezt ki fogom bírni, a többi meg majd jön vele, hogy tényleg végig így marad-e, vagy nem. Magam sem tudtam, hogy most mit is művelek, de úgy éreztem muszáj bátornak lennem és hagyni azt, hogy másnak a természetesnek ható ötletei magukkal rántsanak, ami nekem inkább ijesztőnek, őrültnek tűnt. Mégis mi baj lehet belőle? Talán semmi se, de majd eldől.
Kimostam a rongyot, majd kiterítettem, az edényt is elöblítettem és a szárítóba raktam, hogy utána visszasétáljak. – Milyen kis mohó lett valaki. Nem tudom, mit is szokás mondani? Próbacseresznye és akkor rájössz, hogy mennyi gyógypuszi is jár neked. – húztam kicsit őt, majd a lépcsőre pillantottam utána újra rá. – Segítsek, vagy fel tudsz jönni magadtól is? – ha utóbbira esett a választása, akkor max a lépcsőig segítetten neki eljutni, hogy utána a fürdőbe sétáljak és várjak rá. Egyedül útközben is a cipőmet és a zoknimat sikerült elhagynom, minden más még egyelőre maradt.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Aug. 12, 2018 8:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

- Igen... legalább arról nem kellett. - nem is tudom, mihez kezdtem volna, ha mondjuk a lábam helyett a kezemnek kellett volna búcsút mondanom, vagy lemondani a festésről, ami az egyetlen mentsváram maradt. Esélyesen ott röpítettem volna golyót a fejembe, csak hogy biztosra menjek, aztán ne kelljen többet nyelni az élettől, vagy nem hogy a padlóról, de a pince porából ismét talpra küzdenem magam. Szégyen vagy sem, bár inkább nem büszkélkedek vele senkinek.
- Igen, tudom, ez a szent küldetésük, amire felesküdtek. - sóhajtottam, mert valahol igazán szép tőlük, hogy ilyen elhivatottak, és le a kalappal előttük, de na, nem feltétlenül mindenki örül annak, hogy megmentették, legalábbis eleinte. Eleinte én is gyűlöltem, mára inkább hálás vagyok nekik érte.
- Isten útjai kifürkészhetetlenek? Küldetésem van még ezen a bolygón? - vonom fel a szemöldökömet, mert ehhez hasonlókat is hallottam már bőven, de miután nem igazán voltam hívő típus, nem is igazán tudtak meghatni. Pláne, miután évekig hiába próbálkoztam, Isten se felelt soha, és a küldetésemre sem bírtam rájönni. Amikor Athenával találkoztam és először hallottam a múltjáról, akkor felmerült bennem, hogy talán most... azért sodorta felém a sors, hogy a húgom hibáján okulva most valami jót tegyek, de elég hamar a képembe tolta, hogy nem vevő arra, hogy ilyen módon jótékonykodjak vele. Nem is szándékoztam, aztán tessék, most meg hol tartunk... úgy, hogy akkoriban nem is gondoltam volna, hogy ez lesz.
- Gondolom, ez azt jelenti, hogy nem. Mondjuk érthető is... valószínűleg én is utáltam volna a helyedben minden embert aki lélegzett meg mozgott. - a többségüket így is utálom, pedig nem követtek el ellenem hasonló bűnöket, de nézzük a jó oldalát, legalább mások gondolatait szerencsére nem hallhatjuk. Mondjuk így egyből világosabbá vált, miért viselkedett olyan mufurc módon sok esetben Athena, és hiába változott ez már sokat, azt hiszem, ez a becenév már egybeforrt vele, és míg akkoriban bosszantásból szólítottam így, azóta szimplán egy becenévvé nőtte ki magát, minden negatív felhang nélkül.
Örülök, hogy az orvosok egyikünkről sem mondtak le, hogy itt van, hogy itt vagyok, hogy annak idején behívtam, hogy ne ázzon egész este az esőben... vagy hogy minden nehézség ellenére kiderült, hogy egész jól kiegészítjük egymást.
- Én is téged. - hagytam, hadd fészkelődjön az ölelésemben, valahogy már nem tartottam attól, hogy zavarában menekülőre fogná attól, amit hallott, és nem is tévedtem. Az viszont kellemes meglepetésként ért, hogy miután mennyit pironkodott a múltkori sms-ben elküldött kis üzenete miatt, most pont ő az, akiből kibukik az a bizonyos szavacska, amit én az előbb olyan hosszasan írtam körbe neki. Viszonoztam is a csókját, mielőtt még tovább folyna a társalgás, amikor pedig szóba kerül az, hogy mennyire lehetett nehéz annak idején... hát, maradjunk annyiban, hogy nem volt könnyű.
- Most már értheted, hogy miért voltam olyan sokáig az elvonón... azon túl, hogy jobban benne voltam ebben az egész drog témában, mint te. - az, a tárgyalások, a húgom elvesztése, a terápiák, a lábam... nem egyszer fordult elő, hogy besokalltam, és tisztára magamba fordultam, amikor napokig, hetekig semmit se bírtak kezdeni velem, de végül csak sikerült összekapni magam, és kijutni, hogy folytassam az életem. És azóta is tartani magam, még ha sok értelmét nem is mindig láttam az életnek, azért éltem napjaimat. Aztán jött Athena, hogy mindent felforgasson.
- Na, akkor tudod, miről beszélek. - bólintottam, legalább nem kell most rögtön előtúrni, csak hogy megmutassam. Néha itthonra van, hogy inkább azt használom, amikor biztos, hogy senki nem jön látogatóba, meg én se megyek emberek közé, de amúgy nem gyakran.
- Tudod te, mennyi munkám van abban, hogy ne legyen feltűnő? - kérdezek vissza vigyorogva az orromra kapott puszit követően. Jó sok edzés, gyakorlás, terápia, meg még sorolhatnánk, de összességében tényleg sok energiát fektetek abba, hogy ne sántikálva közlekedjek, vagy legyen egyből levágós laikusok számára, hogy valami nem stimmel. Némi sikerélmény is eltölt azért, hogy még Athena sem gyanakodott miatta... igaz, annál cikibb volt így, ennyi idő után bevallani, bár valószínűleg az is sokat segített a dologban, hogy nem kötöttünk ki az ágyban egy-két találkozás után, vagy öltözködtünk egymás társaságában. Miatta, de nekem is kapóra jött így.
- Rendben, igyekszem észben tartani. - bólintottam alig érzékelhetően, mert bár ez is jó érzés volt, a másikra sem tudtam nem-gondolni... ismét a "ha akkor másképp viselkedtem volna, talán..." jelenség, akár a húgom esetében. Bár ki tudja... ha másképp alakulnak a dolgok, lehet, akkor most mi sem lennénk itt? Mindegy, kár is ezen kattogni, pláne, hogy a jelennel most egészen elégedett vagyok, sőt... ami azt illeti, rég élveztem már ennyire a napokat, mint most, hogy Mufurc is a részük lett.
Ő kérdez, én meg nem vagyok rest megosztani vele a jobbnál jobb, világmegváltó ötleteimet, mint mondjuk most a közös fürdés kapcsán. Látom, hogyan fagy le, és szinte idáig hallom, ahogy kattognak azok a bizonyos fogaskerekek odabent a buksijában, de mi lehet a legrosszabb, ami történik? Közli, hogy nem, én meg valami rossz poénnal letudom a dolgot, hogy "kár, akkor majd legközelebb...". De sikerül ismét meglepnie, ha pedig megfordul, akkor azt is láthatja, hogy erősen gondolkozok az ajánlatán.
Mert ki hallott még olyan hülyeséget, hogy ruhástól fürödni? Esernyőt ne vigyünk ennyi erővel, ha zuhanyozni megyünk? De aztán úgy vagyok vele, hogy miért is ne? Ha már múltkor úgy is bőrig áztunk a zuhany alatt, erre meg legalább rábólintott... Ismét egy lépés, hogy ruha nélkül is közelebb kerüljünk egymáshoz.
- Alsónemű marad... neked vagy nekem? - kérdezek vissza szemtelenül, ha már próba-szerencse, de mielőtt nagyon kiakadhatna, válaszolok is - Rendben, áll az alku. - adom be végül a derekamat, miközben figyelem, hogyan viszi vissza az edényt, amikor pedig azzal vádol, hogy mohó lennék, csak nemtörődöm módon vállat vonok.
- A jót könnyű megszokni. És amiatt ne aggódj, majd próbálkozok akkor. - biztosítom felőle, aztán értse, ahogy szeretné... csak a gyógypuszira, vagy másra is?
- Azzal még megbirkózok szerintem, nem egy vészes táv. Mást nem, elkezded engedni a vizet, amíg felérek? Úgy is kell annak is némi idő. - néztem felé, majd ha elindult, akkor első körben bezártam a nyitva felejtett bejárati ajtót, hogy utána kövessem az emeletre.
- Hékás, le vagy maradva. Vagy meghagyod nekem a nemes feladatot, hogy kihámozzalak a ruháidból? - pillantottam rá kíváncsian, hogy melyik megoldás mellett dönt? Amíg pedig kitalálja, addig ha kell, a vizet is megnézem, jó lesz-e a hőfok, vagy épp megtalálta-e a tusfürdőt. Mondjuk túl sok flakon nem sorakozik a kád mellett, abból a 2-3-ból csak rájön, hogy melyik kell a vízbe...
- Mondjuk a pólónál lehet, hogy nekem is jól jönne némi segítség, a bal karomat alig bírom emelni. Lehet, hogy becsípődött valami. - füllentettem, kicsit rájátszva a szenvedésre, de ha már így alakult, miért is ne? Úgy is olyan lelkesen segítőkész volt eddig is.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Aug. 12, 2018 8:50 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

- Ne forgasd ki a szavaimat, nem vagyok én se hívó és régóta nem hiszek ebben az egész dologban, hiszen miként is létezhetne Isten, ha hagyja egy apának azt, hogy ezt tegye a tulajdon lányával? – költőinek szántam a dolgot, nem vágytam arra, hogy feleljen, de így esélyesen még inkább értette, hogy tőlem miért nem fog ilyeneket hallani. – De attól még azt hiszem, hogy volt célja annak, hogy életben maradtál. Nem túlzok annak, hogy nagyrészt neked köszönhető az, hogy még élek és az is, hogy mennyire változtam a hónapok alatt. – nem volt ezen mit titkolni, mert ő is bőven érzékelte a változást. Nem kizárt, hogy leginkább ő érzékelte a dolgokat, hiszen ő olyan határokat is feszegetett, amit másoknak biztosan nem hagynék. Sőt, inkább egy orrtörést nyernének csak jobbik esetben.
- Milyen aranyos vagy, hogy múltidőben mondod ezt. – csendül újra játékosan a hangom, hiszen most se túlzottan szeretem az embereket. Azért meg akadnak kivételek, még nem jelenti azt, hogy vágyom az emberek társaságára. Majd lehet ez is változni fog, de most bőven elvagyok a családommal, vele és az egy-két emberrel, akikkel kicsit jóban lettünk.
Szavaira bontottam, hiszen így még inkább érthetőbbé vált az egész. Nem csodálom, hogy esetleg ő nálam is jobban utálhatta a világot. Nem csak a húgát veszítette el, hanem még az egyik lábát is és akkor ott voltak mellette az elvonási tűnetek. Hallottam és láttam azt is, hogy másoknál ez mennyire borzalmas volt. Én még örülhettem, hogy nem voltam benne annyira mélyen, ezért is kerülhettem ki viszonylag hamarabb, mint az átlag szokott.
- Sok, akarom mondani, hogy nagyon sok, de ez jó… - kezdtem bele, majd úgy tettem, mint aki komolyan elgondolkozik azon, hogy miként is akarta folytatni a dolgot. – mert így legalább biztosra vehetem, hogy kitartó vagy és nem adod fel könnyedén. – s esélyesen most először csillant kisebb huncutság a pillantásomban és a mosolyom is mintha kicsit másabb lett volna. Biztos voltam abban, hogy érteni fogja, hogy mire is célzok. Eddig is bizonyította már, hogy kitartó és nem is fog semmit se erőltetni, de attól még most hirtelen abban a pillanatban nem tudtam lakatot tenni a számra és kibukott belőlem az első gondolat.
Félúton azért sikerül elérni, hogy hirtelen megfagyjak. Szívem vadabbul dörömbölt odabent, a jól ismert gombóc újra a torkomba költözött, miközben a fogaskerekek egyre gyorsabb tempóra kapcsoltak, mintha egyszerre akarnák bemutatni a mellette és ellene szóló érveket. Kész csoda, hogy nem kaptam fejfájást, míg végül inkább engedtem a kíváncsiságnak, a csábításnak azzal, hogy igent mondtam. Azt mondtuk, hogy sodródunk az árral, akkor ez is remek lehetőség volt rá. Igaz, volt kikötésem, de még akkor is kihátrálhatok, ha végül még se menne. S az is biztos volt, hogy nem az alkohol beszélt belőlem, mert egyikünk se ivott annyit, maximum egy kicsit lehet amiatt voltam bátrabb, de nem befolyásolt.
- Is-is mókamester, vagy mehetsz egyedül is a sebeidet nyalogatni. – vágtam rá már kicsit bátrabban és angyali mosollyal. Tudja jól, hogy megtenném, hogy nem megyek be akkor én is a fürdőbe, aztán ápolja le magát úgy, ahogyan akarja. Ha nem tetszik a feltétel, akkor legyen, de ne is várja azt tőlem, hogy fejest ugorjak egy olyan örvénybe, amibe esélyesen úgy érzem, hogy belefulladnék és többet ártana nekünk, mint használna. – Jó, akkor ezt megbeszéltük. – ő már egészen fürdéshez volt öltözve, már csak a zoknija volt a gond, meg a felsője. Rajtam azért jóval több felesleges darab volt még így is.
- Persze. – és azzal magára is hagytam. Legalább nyertem egy kis időt, hogy megpróbáljam összekapni magam. Előszedtem két törölközőt is miután megengedtem a vizet, majd előkotortam a tusfürdőket is, amin viszont meglepődtem, hogy találtam egy kis habfürdőt is. Tökéletes lesz. Esélyesen kicsit többet is sikerült belőle öntenem, mint kellene, de legalább annál jobban elrejthetnek a habok és buborékok halmaza.
- Az ajándékot ki kell csomagolni nem, vagy el kellett volna vennem a győzelmi lehetőséget tőled? – ugrattam, mert nem voltam benne biztos, hogy jó lesz-e, ha ő csinálja, de még mielőtt neki foghatott volna máris megszólalt, hogy neki biztosan jól jönne a segítség.
- Hmm, ha ennyire rosszul vagy, akkor azt hiszem az se menne neked. Még a végén túlzottan megerőltetnéd magad. – pimaszul csendül a hangom, majd pedig a pólóját megfogva kihámoztam belőle, ha előtte nem kapott el, hogy bebizonyítsa azt, hogy de ő már pedig egészen jól van, mert akkor biztosan meghagytam neki azt is, hogy majd magát szabadítsa ki. – Amúgy remélem a hab nem gond, esélyesen múltkor felejtettem itt. Gondoltam most nem árthat. – fűztem még hozzá ártatlanul. Ha pedig nekem marad az, hogy kihámozzam a nadrágomból, akkor biztosan teketóriáztam és zavartan álltam ott, mint egy szerencsétlenség.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

JP mûterme
Second Chance frpg
8 / 10 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-