JP mûterme - Page 9
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 10:01 pm ✥
✥ Yesterday at 6:52 pm ✥
✥ Yesterday at 5:11 pm ✥
✥ Yesterday at 4:51 pm ✥
✥ Yesterday at 12:55 pm ✥


Témanyitás ✥ JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 7:00 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

First topic message reminder :

Forrás: google


Forrás: google


Forrás: google
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Aug. 12, 2018 10:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Jól van, jól van, nem forgatom. Én se vagyok nagy vallásos típus, úgyhogy részemről be is fejeztem. - az apját meg még mindig inkább tartom szörnyetegnek, mint apának, de attól függetlenül, hogy mennyire szerette vagy utálta, inkább megtartom magamnak a véleményem, amúgy sem akarok most róla beszélni. Elég kárt tett így is a lányában azért, hogy utáljam érte, még így látatlanul is.
- Örömmel hallom. És lehet, hogy az én részemről annyira nem látványos, mint esetleg nálad, de elhiheted, visszafelé is ugyanúgy igaz a változás része. - avattam be, mert már volt róla szó, milyen voltam annyi idősnek, mint most ő, de még sem ismert abban a korszakomban. Jobb is így... de ha azt nézzük, hogy az elmúlt hónapokban milyen hatással volt rám, már az is látványos lenne. Az unokatestvérem is kiszúrta úgy, hogy az elmúlt 8 évben kétszer találkoztunk. Maximum háromszor.
- Én leragadtam a mondat első felénél, köszönöm a bókot. Miért amúgy, másokkal még mindig ugyanolyan mufurc vagy? Ne aggódj, én is. - legyintek, bár nagyban hozzájárul ahhoz a tény, hogy az emberek többsége idióta, jobb messze elkerülni őket. Jó, nyilván nem rettegek tőlük úgy, mint esetleg Athena, de nem is hiányzik a társaságuk úgy, mint régen.
- Bizony sok. És bizony kitartó vagyok, és fel se adom, akkor nem ezt a szakmát választottam volna, meg mi sem lennénk most itt jó eséllyel. - szóval veheti kihívásnak is, hogy tőlem sem fog egyhamar szabadulni, mint ahogy korábban sem hagytam békén, hiába minden kiakadása vagy tette, úgy most sem. Csak az indokok változtak kissé.
Nesze neked kitartás, már sikerült ismét sokkolnom egy ártatlannak tűnő kérdéssel, de no, ki tréningezze a tűrőképességét, vagy feszegesse a határait, ha nem pont én? Megszokhatta tőlem már eddig is, nem lesz ez másképp ezután sem.
- Gonosz vagy. Hagynád, hogy szegény, elesett létemre egyedül szenvedjek? - drámázom túl a dolgot, holott annyira azért szerencsére nem szar a helyzet, de no, hadd érezze a törődést, ha már épp őt védtem, amikor megsérültem. De a lapot mindenesetre vettem, hogy most hol húzta meg azt a bizonyos határt, amit ne lépjek át. Legalábbis váratlanul...
- Oké, akkor fent találkozunk! - bólintottam, majd némi kitérő után, pár perccel később én is csatlakoztam hozzá a fürdőben, az meg kellemes meglepetésként ért, hogy kezd egész otthonosan mozogni nálam. Múltkor még az én törölközőmet lopta el, most már megtalálta a többit is, meg mindent, ami kell.
- Ó, igaz... pedig se szülinap sincs, se karácsony, de akkor bízd csak ide. - mosolyodtam el, mert nekem se kellett kétszer mondani, csak előbb segítsen lehámozni rólam a pólót. Nem mint ha nem tudtam volna azt is megoldani egyedül, de miért is ne? Hadd gyakoroljon.
- Nem, dehogy, amennyit csak szeretnél. Csak azért legyen víz is a kádban. - vetek egy pillantást a kádra, de még nagyban zubog a víz, így azzal csak nem lesz gond - Én pedig azt hiszem, máris jobban érzem magam. Szóval hol is tartottunk? Ja igen, csomagoljam ki az ajándékot... - oké, első körben a zoknimtől szabadultam meg, aztán igazából Athena feltételeit nézve én már kész is voltam, jöhetett ő, de... a francba. Amilyen kis zavartan feszeng, sejtem, hogy ez sem fog olyan egyszerűen menni, mint sejtettem. De sebaj, akkor cseverésszünk, legalább addig is elterelődnek a gondolatai kissé.
- Tényleg, ha már témánál vagyunk... fel a kezekkel! Na de nem ezt akartam mondani, hanem hogy... - kezdtem bele, miközben szép lassan elkezdtem fentebb húzni a pólóját, hogy első körben attól szabaduljunk meg, ha engedi - Hanem, ha már fürdőszoba, te amúgy inkább a zuhanyzós típus vagy, vagy az aki órákon át áztatja magát a kádban? Csak hogy tudjam, mire számítsak. - ha inkább zuhanyzós, majd kevésbé veszem a szívemre, ha öt perc után kipattan a kádból, mondván, elég volt... vagy ha egy óra múlva sem hajlandó kijönni, legalább tudni fogom, hogy miért. Valahol pedig vicces, hogy ilyen, alapnak számító dolgokból mennyit nem tudunk még mindig a másikról.
Ha pedig ezzel megvoltunk, és nem akarja egyedül folytatni, vagy látom rajta, hogy nem veri ki a biztosítékot az, ha a nadrággal is besegítek, akkor óvatosan abból is elkezdtem kigombolni-lehámozni róla.
- Nahát, ezt még nem is láttam. - jegyzem meg meglepve, miután az egyik lábán kiszúrok egy olyan tetoválást, ami a karácsonyi partis vetkőztetésnél még határozottan nem volt ott. És ha nem vágná, hogy melyikre is gondolok, akkor óvatosan végig is simítok rajta, miközben a fejemet oldalra billentve alaposabban szemügyre nem veszem a mintát.
- Bevallom, amikor először találkoztunk, nem is sejtettem, hogy ilyen sok tetoválásod van. Van valami miértje? Vagy esetleg terv, mi lesz a következő? - kíváncsiskodtam, miközben szép lassan lehúztam a lábáról a nadrágot is. Tetoválás az én karomat is díszíti, igaz, nagyjából annyi az összes, egy sima pólóban mind látható, az ő esetében azért jóval több díszíti a bőrét, melyik épp hol.
- Hmm, egyszer majd tervezhetnél nekem is egyet. - dobom be ötlet gyanánt, ha pedig idáig sikeresen eljutottunk, akkor csak intettem a fejemmel, hogy csobbanhat a vízben.
- Csak utánad. - szólaltam meg, s igaz, a víz egész jónak tűnt, de ha akarja, még mindig könnyebb így korrigálni kicsit a hőfokon. Ha pedig kényelmesen elhelyezkedett, jöttem én is, hogy mögötte foglaljak helyet, hacsak nem ellenkezett túlságosan... akkor kizárásos alapon maradt a kád túlsó vége.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Aug. 12, 2018 10:59 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

- Valahogy úgy. Nem igazán keresem mások társaságát és még mindig feszélyezni tud a tömeg, a túl sok ember. Főleg, ha túlzottan is közeledni akarnának. – rántom meg a vállaimat. Ez van, de legalább a kocsmában se akartam egyik fejét se beverni a dákóval, ha már pont biliárdasztal volt a közelünkben. Meg nem viselkedtem annyira őrült módjára, mint egy éve tette volna, vagy féléve is akár.
- Jogos és ezt örömmel hallom.-  mosolyogva fürkésztem még mindig őt. Nekem se állt szándékomban az, hogy távozzak az életéből. Remélhetőleg soha, de mostanság semmiképpen se. Sőt, kicsit kezdtem úgy érezni, hogy ez az este is igazából még csak most kezdődik. Nem csak a vallomása miatt, hanem mintha valami lett volna a levegőben is, de lehet mégis megártott kicsit az ital? Nem hiszem, mert mindent tökéletesen érzékeltem a külvilágból is.
- Lehet, hiszen aki képes megmászni a lépcsőt és kádba evickélni az annyira nem is lehet elesett. – ártatlanul csendült a hangom, miközben esélyesen kicsit a nem létező oroszlánbajuszt húzgáltam a szavaimmal. Nem tehettem róla, vagy talán mégis, amiért nem tudtam lakatot tenni a számra és kimondtam azt, ami elsőre eszembe jutott.
Nem sokkal később pedig már mind a ketten a fürdőben álltunk.
- És csak ilyen jeles alkalmakkor lehet ajándékot adni a másiknak? Vagy mi lenne ha azt mondanám, hogy x hónapja pont ezen a napon találkoztunk először? – kérdezek vissza, hiszen nem mondanám biztosra, de valahogy szerintem legelőször pont ezen a napon csak jó pár hónappal ezelőtt sajnált meg, amiért eltévedtem és bőrig áztam. Ha úgy vesszük, akkor azt is lehetne mondani, hogy emiatt az ajándék, de biztosra se mondtam volna. Egyébként is inkább csak úszni akartam az árral és megtapasztalni valami olyat, amiben előtte soha nem volt részem, vagyis nem így, mint általa lehetséges.
- Ne aggódj, lesz ami csípje a sérüléseidet. – mert esélyesen erről tökre elfeledkezett, hogy lehet a fürdőkád nem is annyira jó ötlet; a zuhany gyorsabb és esélyesen kevésbé fájdalmasabb is lett volna számára. A pólója viszonylag egészen gyorsan lekerült róla, mintha kicsit bennem lévő feszültséget miatt túlzottan is gyorsan vittem volna véghez a dolgot, aztán máris rám terelődött a dolog.
Megforgatom a szemeimet, de persze feljebb emeltem a kezem, amikor szükségessé vált. – Változó, éppen mihez van kedvem, de esélyesen a zuhanyzóban gyakrabban megtalálsz, mintsem a kád kényelmében. Te? – kérdőn néztem rá, mert ha ő inkább kád párti, akkor esélyt látok arra is, hogy idővel átszoktasson arra engem is. Ha nem is mindig, de hogy gyakrabban használjam. Eddig is elért már olyan dolgokat nálam, amikre azt mondtam volna korábban, hogy soha senkinek esélyese lenne rá. Ezek után már inkább nem is becsülöm le őt.
Amikor a nadrágom gombjához tévedt a keze, akkor nagyot nyeltem és rövid időre még a levegőt is benntartottam. Kicsit feszültebbé is váltam, de nem állítottam meg ennek ellenére se. Nem akartam most elrohanni, ha már én sodortam részben ebbe magam, meg korábban annyira bátran szólogattam be neki, akkor ki fogom ezt is bírni. Sőt inkább rá koncentrálni, arra, ahogyan olykor a keze a bőrömhöz ért és ellazulni ennek köszönhetően. Nem engedni azt, hogy a múlt mocskos emlékképei megfosszanak azon érzésektől, amiket ő kezdett előcsalogatni belőlem.
- Így járnak a kukulók, csak egy részét láthatják a műveknek. – cukkoltam őt, hiszen tudom, hogy a bál estéjére gondolt. Akkor láthatta egy részét a műveknek, de azóta sok idő eltelt már, én pedig azóta gyarapodtam tetoválásokkal. Az érintésének köszönhetően kicsit libabőrössé váltam, de nem azért, mert annyira zavart volna, hanem sokkal inkább túlzottan is jól esett, ahogyan az ujját végig húzta a tetoválásnak a körvonalán. Aprót még ajkamba is haraptam.
- Nem tudom, egyszerűen csak jött. Lehet így próbáltam elrejteni részben a testemet mások elől, ezen soha nem gondolkoztam, hogy miért, de igen mindegyiknek van jelentősége. És nem, nem tudom, hogy még legyen a következő, majd hozza magával az élet. – feleltem neki készségesen, miközben egyik lábamat megemeltem hogy kihúzzam a nadrágból. Közben pedig kicsit a vállában kapaszkodtam meg, hogy nehogy elessek, mert az eléggé ciki lenne.
- Tényleg ezt szeretnéd? – vontam fel kicsit kételkedve a szemöldökömet, mert láttam már, hogy neki is van tetoválása, de azért merőben kevesebb, mint nekem. Végül óvatosan beledugtam a lábujjamat a vízbe, de mivel túlzottan forrónak érzékeltem elsőre, így egy kis hidegvizet még azelőtt engedtem bele, hogy belecsobbantam volna, csak azt nem néztem, hogy melyik végébe is.
Amikor pedig láttam, hogy mögém akarná bepréselni magát, akkor megráztam a fejemet és intettem is a másik irányba, hogy oda üljön le. Csak azzal nem számoltam, hogy így nekem jutott a "lefolyós" része, ami azért van, hogy elméletben hamarabb eltűnjön ott a víz, mintsem a kádból kiömöljön, ha elfeledkeznek róla…. Bár ez elsőre igazán fel se tűnt, mert hátra se dőltem.
Kicsit esélyesen farkasszemet néztünk, nem mozdultam meg, még a lábamat se nyújtottam ki.
- Gyerekként mindig azzal szórakoztam, hogy a habot szétfújtam az egész fürdőben, meg a falra próbáltam vele rajzolni. – mosolyodom el, ahogyan feldereng. – Anya meg először mindig bosszankodott, de aztán beszállt a bolondozásba. – pillantottam le az engem körbe ölelő habra, majd kicsit hezitáltam, de végül kicsit megmozdultam. – Böki a hátam, ha nem gond, meg nem gyógypuszit akartál, vagy azt későbbre tartogatod? - bár esélyesen őt se ejtették a fejére, hogy tudja hátra se dőltem, így szó se lehet erről, de végül áttornáztam magam abba a végébe a kádnak, amiben ő is volt. Majd a hátam a mellkasának simult és rövid időre még a szememet is behunytam, mintha csak így akarnám szabályozni a szívverésemet is. Nem túlzottan jött össze, de hát ilyen hatással volt rám. Egy egyszerűnek tűnő helyzet, ami egészen zavarba ejtett, még ha most nem is vörösödtem el benne, de akkor is szokatlan volt és nem nagyon tudtam hirtelen mit is kéne tennem, vagy nem, így csak egyszerűen hozzásimultam és hagytam, hogy a pillangók újult erővel verdessenek a gyomromban. – Voltál már valaha Mikulás? – és szinte meg se vártam a választ, mert máris kapta a habot kuncogva, miközben úgy fordultam pár perc elteltével, hogy lássam őt. Mosolyom újra széles volt és boldogság csillant az íriszeimben. Idióta tett volt, de így próbáltam leplezni a zavaromat. Gyerekes. Tudom.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 15, 2018 4:45 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- A tömegért mondjuk én sem rajongok, úgyhogy azt meg tudom érteni. - biztos vannak ezzel még sokan mások is, de a múltja tekintetében sejtem, hogy miért nem rajong a többiért sem. Annyira nem is fontos, a lényeg, hogy mi itt vagyunk egymásnak, más társasága meg különösebben nem is hiányzik így.
- Vagy csak nem akar a földszinten a kanapén aludni, koszosan. - dobok be egy másik variációt, hisz ha már választhatok, hogy lent, a kanapén, egyedül, vagy fent, a kényelmes, nagy ágyon, ketten aludjunk... ha kell, fél lábon állva is felugrálnék, felküzdeném magam odáig!
- Nem feltétlenül csak alkalmakkor, de... tényleg ezen a napon találkoztunk? - kérdezek vissza elbizonytalanodva, mert az igazat megvallva én, személy szerint annyira nem jegyeztem meg a dolgot, pláne annak fényében, hogy az első néhány találkozás milyen távolságtartóra sikeredett, maximum egymás vérét szívtuk... Aztán szép lassan minden megváltozott, de ha egy napot kéne kijelölni, hogy mikor, szerintem képtelen lennék rá. Talán amikor beugrottam hozzá a terápiára úgy, hogy nem szóltam előtte?
- Óóó basszus, ez teljesen ki is ment a fejemből. - sápadtam le egy kissé, és szinte már a gondolat is csípte a sebeimet, ahogy rájuk gondoltam. A valóság meg ennél is rosszabb szokott lenni, de az meg úgy sem opció, hogy addig nem fürdök amíg meg nem gyógyulok, szóval majd túlélem ezt is valahogy. Figyelemelterelésnek ott lesz Mufurc mondjuk. A szemforgatása különösebben nem hat meg, ha már noszogatni kell a vetkőzéshez is egy kissé, akkor így járt.
- Is-is, különösebben nincs kedvencem. A zuhany gyorsabb meg egyszerűbben kivitelezhető, de néha olyan jó egy órán át csak ücsörögni a kádban és pihenni, nem foglalkozni semmi mással. - gondolkoztam hangosan, mert ha választani kéne, biztos nem menne, hogy holnaptól csak ez, és a másik soha.
Ahogy elérkezünk a nadrágig, érzékelem, hogy ezt már egy fokkal nehezebben viseli, de miután vetek rá egy pillantást és úgy látom, hogy szívrohamot csak nem fog kapni itt helyben, mégis tovább vetkőztetem - aztán ha meggondolja magát, mást nem, majd jelzi.
- Ami késik... majd megnézem a többit is, ne aggódj! - biztosítom róla, mert akkor nem is az volt a lényeg, vagy a fontos... egyszerűen csak olyan ruhában képtelenség lett volna normálisan aludni, és ha már olyan szarul alakult az estéje, úgy voltam vele, legalább pihenje ki magát, amennyire lehetséges. No meg nem is voltunk még olyan viszonyban, hogy órákon át nézegessem, miközben mit sem tud magáról...
- Ahaaa. Mindegyiknek van jelentősége. Például? Nem kell mindet elmesélni, elég egyet, amelyikhez kedvet érzel, kíváncsi vagyok. - csaptam le a lehetőségre, miközben leguggoltam, hogy lehúzhassam a nadrágot a lábáról, no meg közben legalább kényelmesebben kapaszkodhasson a vállamban.
- Persze, miért is ne? Ha nem gondoltam volna komolyan, akkor fel sem hozom. Oké, nyilván nem ilyen egész hátat beborító valamire gondoltam, de valami normális méretű az jöhet. - aztán ez még úgy sem jelenti azt, hogy egyből a bőrömre lesz varrva, de kíváncsi vagyok, hogy mégis mivel rukkolna elő? - Nem kell holnapra, vagy jövő hétre, majd... ha kedved van hozzá, vagy megszáll az ihlet. - tudom, a kötöttségek hogyan képesek megölni a kreativitást, és nincs annál rosszabb, mint amikor határidőre kell alkotnod, de épp nincs ihleted hozzá, pont ezért nem is akarom ilyen téren gúzsba kötni a kezét. Elég, ha az enyém ott van a megrendelések kapcsán, de határidők nélkül meg soha, semmi nem készülne el, és aki ebből él, annál sajnos járulékos rossz.
Na de ennyit a csevegésről, amint lekerül Athenáról a nadrág is, úgy a földre dobom a többi mellé, majd intek neki, hogy csak utána, be a kádba... Igaz, a kísérletem sajnos rövid úton kudarcot vallott, hogy mögé helyezkedjek, de egy próbát minden esetre megért, jobb híján akkor marad a kád másik vége, a semmitől azért ez is nagyságrendekkel jobb. Persze én tőle eltérően korán sem zavartattam magam annyira, a lábamat is kinyújtottam, ha nem is kényelmesen, de mellette még pont elfért. Azok a fránya horzsolások meg vágások, igaza volt, tényleg csípnek, de ha meggebedek, se adok hangot neki, max. néhány grimasz lehetett árulkodó, miután bemásztam a kádba.
- Na mi az, Mufurc? Hideg lett a víz, vagy kevés lett a hab? Vagy szimplán lefagyott a rendszer? - ugrattam, amikor láttam, hogyan gubbaszt a kád végében, de hátha a csipkelődés segít neki felengedni egy kicsit. Abban úgy is profi.
- Szerintem nincs olyan gyerek, aki ne szórakozott volna ilyesmivel. Egész jól ki lehet dekorálni vele a másikat. - idéztem fel én is a régi szép időket elmerengve kissé, elvégre az sem tegnap volt, hogy olyan kis gyerek voltam, amíg meg nem hallottam Athena megjegyzését, meg azt, hogy már fészkelődik is.
- De, akartam azt is, de vagyok olyan telhetetlen, hogy jöhet most is, meg később is. - jegyeztem meg, azt meg inkább már nem is, hogy látja, mennyivel kényelmesebb így, meg több a hely? Nem hiába akartam már eleve így bemászni a kádba. Miután pedig ő is elhelyezkedett, fél karral már át is öleltem mell alatt, hogy aztán kicsit lejjebb csússzunk a kádban, jobban ellep a víz. A korábbi nyüzsgés és kocsmai hangzavar után jól esett ez a kis csend és békesség, még a szememet is becsuktam mellé, hogy jobban menjen a relaxálás, és részemről akár órákig is ellettem volna így, szótlanul, mozdulatlanul pihenve... ha Athena nem szól.
- Hm? Mikulás? Nem, mié... - kezdtem volna bele értetlenül, ám még a végére se értem, mire már nyakig össze voltam kenve a habbal, én meg csak meglepetten pislogtam.
- Te viszont soron kívül megkapod a krampusz szerepét. - töröltem le egy jó adag habot a képemből, hogy mielőtt még reagálhatna, bosszú gyanánt most én fújjam a képébe az összest. Ha már úgy is azzal jött, hogy gyerekként milyen jó buli volt, rajtam aztán ne múljon, nosztalgiázhatunk. Mellesleg meg jó buli az most is, így ha ellentámadáson gondolkozna, akkor én sem hagytam ám magam, fújkáltam ám a habot ezerrel! Meg közben szép lassan mindig közelebb csúsztam felé a kádban, nem feltűnően, csak azért mégis, apránként sarokba szorítva... hogy ha már olyan közel került, akkor egy gyors mozdulattal átkaroljam a derekát.
- Most megvagy! - aztán nem is tudom... ha jól viselkedett, akkor kaphatott egy újabb csókot jutalom - vagy fegyverszünet - gyanánt, ha meg nagyon ficánkolt volna, dőlhetünk együtt is a vízbe, nehogy már ne legyen ő is nyakig vizes, mint én! Ha meg túl sok vizet kipocsolunk a kádból, majd engedünk még hozzá.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 15, 2018 6:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

- Pedig ott nem osztana, nem szorozna, hiszen minden tiszta festék… - vágtam rá minden habozás nélkül, hiszen ez volt az igazság. Azért látszott az egész berendezésen, hogy elsődleges célja nem az volt a helynek, mint egy otthonnak. Inkább műterem volt és mivel valahol azért aludni se árt, így akadt egy konyhája, meg emeletem egy fürdő és egy háló. De sokszor még ott is a festékszag terjengett. Nem mintha engem különösebben zavarna.
- Szerinted tudom? – kérdeztem vissza elkerekedett szemekkel, mert fogalmam sem volt róla. Valamikor talán ilyenkor, de őszintén? Biztosra se állítanám, valahogy akkor nem ezzel voltam elfoglalva. Sőt, még inkább mufurcabb voltam vele, mint utána.
- Jesszusom, ennyire nem lehet vészes! Nem áll jól a szellem lét. – fontam össze a karomat magam előtt, hiszen tudom milyen érzés az, amikor a sérülések miatt csíp a víz, de szerintem elviselhető. Azért falfehérnek se kell lenni, azt meg reméltem, hogy hamarosan összekapja magát, mert hirtelen így olyan volt, mint egy öt éves. Aztán szemmel láthatóan a vetkőztetés és a beszéd elterelte az ő figyelmét is erről.
Bólintottam egyet arra, hogy ő mit is szeret jobban, mert volt igazság abban, amit mondott, de szerintem nem mindig békés egy-egy fürdőzés se. Sokszor olyankor még inkább felszínre törni a gondolatok és nem tudunk elfutni előle. Nah, olyankor aztán vége a relaxnak is.
- Ki aggódik? – kérdeztem meg egy hitetlenkedő nevetés közepette. Főleg, hogy magamat ismerve az se kizárt, hogy akár két nap múlva megint legyen egy új tetoválásom. Még mindig bőven akad hely a testemen és ez is egy fajta szenvedély, önkifejezési forma.
- Hmm, madár számomra azt jelenti, hogy soha ne adjam fel. Ha eltörik a szárnyuk is, akkor is újra repülnek, amint meggyógyulnak.. – jobbik esetben - ugyanakkor azt is, hogy különfélék, de mégse akarnak mások lenni, mint amik ők, vagyis ne akarjak mássá válni, csak mert mások netán egy cicababát akarnának látni, vagy mert az a menő most. Szabadságot is. S még sok apró dolgot. – rántottam meg a vállamat, miközben eltűnt rólam a nadrágom is. Esélyesen mindenkinek mást jelentenek. Számomra ezt jelentette nagykörvonalakban. Természetesen az emlékek miatt ezek sokkal nagyobb jelentőséget kaptak, de nem most akartam belekezdeni a megannyi tetoválásom és lelkem bugyrainak a boncolgatásába.
- Rendben van, akkor meglátom, hogy mit tehetek. – szerencsére ő se várta el, hogy pár nap alatt elkészüljek vele. Majd ha jön az ihlet, pedig esélyesen azt se sejtette, hogy akad nem egy olyan motívum rajtam, amit én rajzoltam meg, nem pedig a tetoválómester. Ő csak kivitelezte azt, hogy viselhessem.
- Nem mindegy, hogy mi a helyzet? Vagy csak így próbálod leplezni azt, hogy mennyire is mar a víz? – kérdeztem meg ártatlanul, hiszen láttam arcának a rezdülését, amikor a vízbe ereszkedett ő is. Nem csak ő tud gonoszkodni és attól még, hogy neki netán megszokott, hogy együtt fürdőzzen valakivel, nekem nem volt az.
- Tapasztalat? Testvéreiddel boldogítottad vele, vagy a szüleidet? – kíváncsiskodtam, hiszen alig tudtam ilyen téren róla bármit is. Elhiszem, hogy maga mögött hagyta azt az életet, de attól még az emlékek velünk maradnak és nehezen tudtam elhinni, hogy nem akad olyan családtagja, aki ne hiányozna neki a húgán kívül.
- Mit is szokás mondani? Álmodik a nyomor? – tettem fel a költőikérdést, hiszen nem vagyok én szeretetszolgálat, hogy elhalmozzam őt a gyógypuszikkal is. Egyébként is, már ez az egész nagy szó, hogy most is itt vagyok. Döntse el, hogy most kérné, vagy inkább később. Ahh, tudom. Szívtelen fráter vagyok! Ez van! Hamarosan pedig kényelembe helyezem magam az ölelésében, amikor viszont megérzem a karját magam körül, akkor kicsit összerezdülök, de nem mozdulok meg. Csak próbálok megnyugodni és emlékeztetni magam arra, hogy nincs baj. PJ-vel vagyok, nem pedig újra azon a borzalmas helyen. Nem érhet itt baj. Szép lassan pedig kicsit kezdek megnyugodni is, még ha nem is teljesen, ennek köszönhetően születik meg a következő tettem is.
- Mindig is az voltam, nem tudtad? Állítólag jól áll a vörös is. – mondtam játékosan és széles mosollyal az arcomon, mert nem pont ez fog eltántorítani a dologtól. Amikor pedig elkezdte rám fújni a habot, akkor nekem se kellett több, hogy viszonozzam a dolgot és kialakuljon a csata, mintha újra csak felelőtlen gyerekek lennék, akiknek a vállain semmilyen démonok nem ülnek, hogy gúzsba kössék őket.
Fel se tűnt, hogy miként estem szép lassan egyre inkább csapdába, ahogyan az se érdekelt, hogy mennyire is úszott már a fürdőszoba a kipancsolt víztől. Amint elkapott a derekamnál fogva egy kisebb sikoly csúszott ki ajkaim között, de inkább szólt a játéknak, mintsem annak, hogy félnék.
- És most félnem kellene? Lesz büntetés? – kérdeztem játékosan, amikor viszont megcsókolt, akkor könnyedén elérte, hogy befogjam és csak élvezzem a pillanatot. Lassan a karom a karján feljebb csúszott, míg nem a nyaka köré fontam és közelebb nem csúsztam hozzá. Nem gondolkoztam, egyszerűen csak valami megfoghatatlan dolog vezetett. Ujjammal lassan simítottam végig a tarkóján felfelé, majd újra le, míg nem a kezemmel vállán siklott újra végig egészen addig, míg egészen közel nem kerültem hozzá. Közben pedig csak élveztem a csók minden egyes pillanatát, hogy utána elvesszek PJ pillantásában. Fogalmam sem volt, hogy mi rejtőzhet az enyémben, de egyszerre éreztem azt, hogy vágyom valamire, de mégis tartok attól pontosan ugyanattól a dologtól; eme kettőség ellenére se csúsztam távolabb, inkább csak rá bíztam magam.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 15, 2018 8:13 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Mondjuk az is igaz... de na, azért mégis csak más, hogy valaki festékes, véres, vagy nyakig koszos. - mondhatnám, hogy a földszinten sem viszem túlzásba a takarítást, de valamilyen szinten muszáj volt rendet tartani, mielőtt összekoszolnám valamelyik képem, annál nincs is nagyobb bosszúság. De amúgy jah, sejtem, mire célzott vele, és alá kell írni, igaza van.
- Amilyen határozottan állítottad, ha most rávágtad volna, hogy igen, én azt is elhiszem neked. - vallottam be ezzel együtt azt is, hogy dátumok megjegyzésében bizony nem vagyok valami penge. Jó, egy párat nyilván tudok, de lehet már azon is elvéreznék, ha a komplett család szülinapjait kéne felsorolnom neki. Hónapra még menne, de napra pontosan?!
- Nem? Pedig amilyen sokat vagyok napon, eleve van egy jó fehér alapszínem. - hiába, a jó kis festékszagú, viszonylag sötét műtermemben ücsörögve... igaz, vannak szép nagy ablakok, és általában azok közelében szoktam dolgozni a természetes fény miatt, de a többi része akkor is viszonylag sötét, hogy kevésbé legyen zavaró.
- Igaz, senki. Akkor az stornó, és közlöm: Az összest felfedezem meg megnézem majd. - vigyorodtam el,veheti egyszerű tényközlésnek, figyelmeztetésnek, amelyik jól esik. Úgy is annyi van neki, hogy csak na, egy ideig biztos el fog tartani. De most akad fontosabb dolgom is, mégpedig, hogy kihámozzam a ruháiból, ha - sajnos - egyelőre nem is az összesből.
- Ne is menj át cicababába, nem állna jól. - azokat úgy se az eszéért szereti az ember, már ha szereti egyáltalán, de inkább legyen saját stílusa valakinek, mintsem beálljon egynek a csordába. Mufurcnak úgy is jól áll ez a mostani művészlélek stílusa, sőt, igazából el se bírnám képzelni cicababásan.
- Jól van, kíváncsian várom. - mosolyodtam el, mielőtt a nadrágja a földön landolt volna, aztán mindketten bemásztunk volna a kádba, de úgy látszik hiú remény volt, hogy sikerüljön rezzenéstelen arccal tűrni azt, ahogy a sebeim találkoznak a vízzel.
- Nagyon vicces. Még néhány pillanat, aztán már úgy se lesz vészes. - ellenben az ő feszengése kíváncsi vagyok, hogy mikorra fog oldódni, remélhetőleg arra se kell majd sokat várni. Fogadok, hogy strandon se sűrűn járt élete során, legalábbis abból kiindulva, hogy a fehérnemű sem takar többet mint egy sima fürdőruha...
- Naná! Amikor kicsik voltunk még... a szüleim túl karót nyeltek és "arisztokraták" voltak az ilyesmihez. Bár a tesóimmal később is, voltunk olyan strandon, ahol volt olyan medence, ami a víz felszínén habbal volt tele.- mutattam macskakörmöt két-két ujjammal amellé a bizonyos szavacska mellé, hogy biztos átmenjen az irónia. Valójában nincs semmilyen nemesi címünk, se világhírű felmenőink, de attól még szerettek úgy viselkedni, mint ha a vagyon mellé ilyesmi is befigyelne.
- Szokták azt is. Meg azt is, hogy jobb adni, mint kapni. - vonok vállat, de ha nem ad, hát nem, megjegyeztem ám magamnak, aztán majd ha legközelebb megint ő sérül le - mert fogadok, úgy sem kell sokat várni rá az eddigiek alapján, akkor majd én is az orra alá dörgölhetem. Bár valószínűleg én úgy sem gonoszkodnék vele ennyit. Vagy de. Majd elválik. De ha már gyógypuszi nincs, akkor, ha már legalább meggondolta magát, akkor magamhoz is ölelem, pláne, ha sokkal több úgy sem lehet egyelőre. Mert aki a kicsit nem becsüli...
- Nem, nekem erről elfelejtettek szólni... Kinél is lehet reklamálni ilyen téren? - kérdeztem vissza kíváncsian, miközben letöröltem a képemről a habot, hogy aztán visszafújjam rá a lehető legtöbbet belőle - Vörös? Tudom, mondtad, hogy voltál már olyan is, de azzal most így hirtelen nem tudlak elképzelni. Milyen vörös? Vörösesszőke, vörösesbarna? Rézvörös? Rubinvörös? - nem mint ha annyira kenném-vágnám a hajszín-árnyalatok pontos megnevezését, de kíváncsi vagyok, hogy nagyjából behatárolva mégis milyen lehetett?
Ő is ellentámadásba lendül, én is, és még szerencse, hogy senki más nem láthat minket így, amikor olyanok vagyunk, mint két nagyra nőtt gyerek, egy kád vízben ülve, ruhában, és egymást össze-vissza lepocskolva, meg habbal összefújkálva háborúzunk. Legalábbis addig, amíg szép lassan csapdába nem csalom Athenát, egy kis pihenőt tartva. Nem mint ha zavarna, hogy úszik a fürdőszoba, de remélem a küszöbön azért nem fog átfolyni...
- Félni? Mellettem? Ugyan, amíg nem bosszantasz fel, nem szükséges. Ami pedig a büntetést illeti, hmm... - gondolkozok el látványosan, mielőtt megcsókolnám, az pedig, hogy egész jól átadja ő is neki magát, a tarkómon, karomon végigsimítva, egész jól eltereli a figyelmemet a korábbi kérdésről.
Nem csak az ő, az én kezeim is önállósítják magukat, így mire a csóknak vége szakad, már két kézzel ölelem magamhoz, egyik kezem a derekán pihenve, a másik valamivel fentebb.
- Lehet, hogy rád férne, igencsak elszemtelenedtél mostanában. Ismered azt a játékot, hogy mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van? - kérdeztem kíváncsian, látszólag úgy, hogy egyáltalán nem ide vág a téma, de mielőtt még reagálhatott volna, a kezem néhány centivel feljebb csúszott a hátán, pont úgy, hogy az ujjaim valahol a melltartókapocs környékére  kerüljenek. És akármilyen nagy is volt a kísértés, viselkedtem, és nem kapcsoltam ki csak úgy, szó nélkül, maximum az anyag mentén simogattam a bőrét, amíg nem válaszol.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 15, 2018 8:44 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Szavaira csak legyintettem, hiszen a kettő nem ugyanaz. Igaz, nem napbarnított a bőre, de nem is kell. Én is hamarabb mehetnék sokszor vámpírnak, mintsem a napon ücsörögjek kint. Most viszont volt egy kis színem ilyen téren is, aminek köszönhetően a szeplőim is sokkal inkább láthatóak voltak. Az intézet és az utazás hatása volt. Sokat voltam kint a szabadban.
- Tejbetök! – viszonoztam a mosolyát, de most tényleg úgy festett a vigyorával, mint egy édes 5 éves kisfiú, aki mindenkit képes levenni a lábáról. Engem mindenképpen. Arra meg kíváncsi vagyok, hogy mikor lesz az, amit mondott vagy miként jön majd el, hogy ő tüzetesen szemügyre vegye a tetoválásaimat.
- Nem szégyen férfiként se szenvedni, hiszen már így is hős lehetnél valami régi költeményben, amiért megvédted a szeretet nőt. – húztam tovább az agyát pimaszul, miközben próbáltam megszokni a vízhőmérsékletét. Nem akartam túlzottan elhűteni, így még kicsit meleg volt, de inkább ez, mintsem idő előtt kihűljön, ha netalán sikerül nekem is kicsit feloldódni ebben az új helyzetben. Arra meg nem is számítottam, hogy sokat nem kell várni erre a pillanatra, még akkor se, ha azért kisebb szorongás később is maradt.
- Érdekes egy strand lehetett. – húzom el picit a számat is, hiszen nem jártam még ilyen helyen és nem is nagyon hallottam róla. Gondolom móka lehet, de elsőre számomra kicsit furának tűnt. Az iróniát meg teljesen értettem abból, amit mondott, így nem is akartam tovább faggatni a szüleiről. Szemmel látható volt, hogy egyikünk se szívesen beszél róluk, vagy nem sok jóra emlékszik velük kapcsolatban.
- Ne duzzogj és fejben se húzogasd a strigulákat. Egy szóval nem mondtam, hogy nem fogsz kapni, de ha tudnád mikor, akkor hol maradna a meglepetés? Meg egyébként is most jó így, nem? – utaltam arra, ahogyan összebújva ücsörögtünk a kádban. Mindent a maga idejében, előbb ezt is meg kell szoknom, még akkor is, ha remek érzés volt, ahogyan testünk egymáshoz simult, de attól még időről, időre emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy PJ van velem itt és nem érhet baj, hogy ne hagyjam azt, hogy a múltam beárnyékoljon bármit is. Eddig pedig úgy nézett ki, hogy nyerésre állok ebben a csatában, amiben esélyesen az is szerepet játszott, hogy a hangja képes volt itt tartani, nem pedig elveszni a múltban. Még akkor is, ha ott ilyen helyzetben soha nem voltam, de attól még másra emlékeztetett például a körém font kar.
- Sajnos a reklamációs iroda hosszú időre bezárt. Nyáriszünet van. – kuncogtam el magam. A habok elől meg próbáltam kitérni, amennyire csak lehetséges volt, míg végül inkább a visszavágás mellett döntöttem. Ha már van bőven hab, akkor simán jusson még neki is. – Hmm, inkább kicsit olyan rezesnek mondanám, de ha megérdemled, akkor lehet mutatok képet róla. – angyali mosolyt villantottam mellé, majd közelebb hajolva hozzá megcsókoltam, utána pedig aljas módon egy újabb adag habot kentem az arcára, hogy utána próbáljak kicsit hátrálni míg nem „sarokba” nem szorított.
- Olyannak nézek ki, mint aki fel tudna bosszantani? – a lehető legcukibb nézésemmel néztem rá. A csókja tökéletes volt arra, hogy ne locsogjak tovább és magával rántson pár pillanattal később. Kezem automatikusan mozdult, simított végig bőrén. Olykor csak éppen hogy az ujjaimmal érintve, cirógatva a bőrét, miközben egyre hevesebben viszonoztam a csókját. Érintésének nyomán jól eső bizsergés járta át a testemet, mintha kellemesen megperzselt volna és csalogatott volna, hogy engedjek többet, mert csak jobb lehet, ami esélyesen igaz is lehetne, de attól még a félelem ott volt  és visszarántott. A kettőségnek köszönhetően úgy éreztem, hogy egy vékony kötélen táncolok és még én se tudtam, hogy merre is fogok zuhanni.
- Nem rémlik, esetleg beavathatnál a játékszabályokba. – álltam a pillantását, de tényleg nem ismertem a játékot, amikor viszont megéreztem, hogy miként csúszik feljebb a keze, akkor kíváncsian szökött feljebb a szemöldököm is. Egy részem most rohanna el, a másik viszont maradna, hiszen a gyengédség, amivel a hátamat cirógatta  egyszerűen túlzottan csábító volt és mire észbe kaptam volna már jött is az újabb válaszom. – Nem mered. Nyuszi vagy hozzá, hiszen se én, se te nem tudnánk megmondani, hogy mit váltana ki… - részben húzni akartam őt, mintha csak bíztatnám kicsit, hogy gyerünk tegye meg. Míg másrészről inkább a puszta tényeket is közöltem, hiszen esélyesen egyikünk se tudja, hogy mi lenne a következménye, ha pedig mert kockáztatni, akkor sietve kaptam elől a melltartómhoz, hogy ott tartsam, majd végül hagyva a francba inkább közelebb hajolva hozzá újra megcsókoltam és egészen közel csúsztam hozzá, már amennyire egy ilyen helyen és helyzetben lehetséges. Nem kizárt, hogy netán hamarosan meg fogom bánni, de kockáztatni kell, hogy igazán élni tudjunk és túl sokáig zártam be saját magamat is a világ elől a múltam miatt. Most repülni akartam, szárnyalni, mint a gyomromban verdeső pillangók, vagy madarak az égen és remélni azt, hogy nem fogok lezuhanni, mert még mindig túlzottan töröttek a szárnyaim.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 15, 2018 10:27 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

+16

- Vadalma. - kontráztam vissza, mert az ő arcán is majdnem olyan széles volt a mosoly, amúgy meg inkább vigyorogjunk így, mintsem sírjunk egymás vállán, pláne, hogy a múltban kijutott bőven a sötét fellegekből mindkettőnk számára, ideje végre, hogy újra kisüssön a nap hosszú idő után.
- Milyen kedves és megértő vagy. Nem is tudom, hogy mit csinálnék nélküled. - mondjuk akkor valószínűleg nem is lenne most ennyi sérülésem, és nem is szenvednék ilyen látványosan se, de az már részlet kérdés. Ha gonosz lennék, mondanám, hogy már azért megérte, amilyen elszántsággal és aggodalommal ápolgatott eddig, amíg le nem vágta, hogy annyira talán mégsem rossz a helyzet, mint elsőre tűnt, hiába mondogattam én is ugyanezt neki. Egy alvás mindenesetre jót fog tenni.
- Ó, akadnak bőven jópofák a szimpla beülök-a-medencébe-és-áztatom-magam típusúak mellett is. Mondanám, hogy egyszer majd elmehetünk valami ilyen helyre is, de az igazat megvallva a balesetem óta egyszer se voltam. - meg nem is mennék, ha nem muszáj, részben a lábam miatt, részben a sok heg miatt, a sajnálkozó meg undorodó tekintetek meg nem igazán vonzanak. Bár ha Athena ennyire ódzkodik a tömegtől meg az emberek tekintetétől, esélyesen ő sem fog megsértődni azon, ha a jövőben kimaradnak a fürdők.
- Nem duzzogok! Ha duzzognék, már rég itt hagytalak volna a kádban, bevackoltam volna magam az ágyba, aztán egy szót se szólnék hozzád. A strigulákat meg hadd húzgáljam már, legalább ennyi örömöm hadd legyen. - ha már a duzzogót nem, az elkeseredettet még játszhattam, bár tény, az utolsó kérdésére azért bólintottam, meg szorosabban is öleltem néhány pillanatra, hogy érzékelje, méltányolom a dolgot.
- Nyári szünet, nyári szünet... és a 0-24 ügyfélszolgálattal mi van?! Amúgy is, csak a diákoknak meg a tanároknak van nyári szünet. - húztam el a számat, vagy annak aki magánvállalkozó és maga osztja be az idejét, de azoknak meg valószínűleg elég nagy kiesés lenne egy ilyen hosszú szünet. De erről ennyit, most épp dúl a háború, habbal meg vízzel, hogyan kenjük a másikra a legtöbbet, vagy épp védjük ki a támadásokat?
- Ha megérdemlem?! Megvédtem a fenekedet meg a becsületedet a bárban, és majd ha megérdemlem? Na szépen állunk... majd ha megérdemled, akkor visszakapod a ruháidat is a fiókomból. - vágtam vissza, mert attól, hogy az ő ruhái, attól még az én szekrényem volt, ha már így kukacoskodunk... Mondanám, hogy ha telefonon van az a kép, majd kikeresem, de engedély nélkül meg úgy sem kutakodnék a telefonjában, mert nem. Maximum ha vészhelyzet lenne és az unokatesójáékat kéne felhívni, de akkor is csak a telefonszám miatt.
- Őszintén? - vonom fel a szemöldökömet, mint ha igenis komolyan venném a kérdést, és tényleg csárdást járna az idegeimen, holott nagyon is csíptem, hogy ilyen kis talpraesett, meg mindenre van valami frappáns visszavágása, még úgy is, hogy esetleg övé az utolsó szó, mert nem tudok mit felelni rá. Inkább legyen ilyen, mint valami üres fejű, bólogatós kiskutya.
De inkább a csókra koncentráltam, mint hogy ezt kifejtsem, sőt, akár ezt is vehette válasznak, legalább kevésbé félreérthető, mint a szavak. Azért kellemes fejlemény, hogy mennyit változott Athena ilyen téren is az elmúlt hetekben, és akármilyen jól is esik az érintése, valahol rossz érzés a tudat, hogy sokkal több valószínűleg még egy darabig úgy sem lesz belőle, szóval ennyivel kell beérni. Igaz, attól a tűzzel játszani még lehet, hátha...
- Az első fele, amit mi most átugrottunk, az az, hogy valami egyszerű ügyességi játékban, aki veszít, valamijét be kell adni a "zálogba". A második felében meg, a zálogos választ valamit, úgy, hogy azt senki se lássa, a játékoson kitalálják, milyen feladat teljesítésével lehet visszaváltani az adott tárgyat, majd kiderül, hogy kié, és jöhet a bizonyítás... Esetünkre lefordítva, mit kapok azért, hogy ne kapcsoljam ki a melltartódat? - kérdeztem rá, miközben én is álltam a pillantását, és kíváncsian vártam, hogy mégis mivel rukkol elő? Azt hiszem, egész jól viseli eddig, legalábbis se nem képelt fel, se nem rohant ki a fürdőből... és az igazat megvallva előbb számítottam arra, hogy csak egy újabb csókot, vagy a hátmasszázst, amiért múltkor annyira tepertem, hiába. De nem.
- Hogy én ne merném? Nyuszikám, azt hiszem, nagyon el vagy tévedve... - egy ilyen kijelentés olyan nálam, mint olaj a tűzre, úgyhogy mielőtt még nagyon reagálhatott volna bármit is, már ki is kapcsoltam - igaz, egyelőre fogtam is, hogy ne mozduljon el a helyéről, de a mozdulat, amivel odakapott, már magában megért egy mosolyt.
- Nocsak, akkor ezek szerint mégse vagyok nyuszi? - kérdeztem vissza, majd ha már úgy is két kézzel fogta, akkor el is engedtem az anyagot, Athena úgy is a helyén tartja... akkor is, ha gondolva egy merészet, a melltartója pántjait is lesegíteném egy-egy finom mozdulattal a válláról, egyiket a másik után. Még, hogy nyuszi, kikérem magamnak!
Viszont amikor meg gondol egyet, és hagyja a francba a szégyenlősködést, helyette inkább ismét odabújik hozzám egy újabb csókra, nem tagadom, sikerül meglepnie, kellemes értelemben. A kezem ismét a hátára siklik, élvezve, hogy ezúttal akadálymentesen simíthatok végig rajta, a derekától a nyakáig, és vissza, majd ha nem húzódott el, akkor egy hasonló kis körútra indulva elöl is, a hasától indulva fel a mellkasán át, majd vissza... csak esélyesen a visszaúton kényelmesebbre véve a tempót, hosszasabban időztem a melleinél. Ha pedig néhány perc elteltével ismét visszaér a kezem a derekáig, akkor akár korábban, ismét a textil mentén kezdem el simogatni a bőrét az ujjam hegyével.
- Na, ki a nyuszi? Nem mered. - idéztem a korábbi szavait két csók között.  

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Aug. 15, 2018 11:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

+16

- Unalmasan telnének a napjaid és csak a festés létezne… - mondtam úgy, mintha ez a világ legborzalmasabb dolga lenne, pedig esélyesen annyira szörnyű nem lehetett, hiszen évekig így élt. Fura módon viszont most kezdem igazán úgy érezni, hogy élni kezdek. Mellette, annak köszönhetően ahogyan kinyílik a világ szép lassan előttem és nem csak a rossz dolgokat látom, feltételezem egyből, hanem látom igazán a színeket, nem csak akkor, amikor rajzolok, alkotok…
- Akkor nem megyünk, nem ezen múlik az életem. Viszont ha gondolod, akkor valami elhagyatott partszakaszt kereshetünk, ahol nincs annyi ember és esetleg ott kicsit kiruccanhatunk. Igaz, hab nem lesz, de biztosan remek program lenne. – vetettem fel egy ötletet. Esélyesen ha egy nappal korábban jön fel a dolog, akkor lehet nem vagyok ilyen bátor, de így hogy már fehérneműben is látott… Sokkal nem lenne másabb, lévén a fürdőruhák is legtöbb esetben csak ennyit takarnak, mint a mostani öltözékem.
- Aha, szóval az okoz neked örömet. Megjegyeztem ám. – böktem meg a homlokát szórakozottan, mert szemmel láthatóan egészen jót tett az elmúlt hetek, hónapok, amit így vagy úgy együtt töltöttünk. Bátrabb lettem és próbálom én is bontogatni irányába a falaimat, illetve esélyesen az a kevés alkohol is kicsit bátrabbá tett.
- Hivatalokban is sokszor van. Majd meglesem, lehet tudják fogadni a hívásod, ha éppen nem foglalja le valaki az ügyfélszolgálatot. – változatosság kedvéért most az orrát böktem meg, egyértelmű volt, hogy magamra gondoltam az ügyfélszolgálat alatt. Én hallgatnám meg a nem létező panaszát.
- Rendben van, jobb szeretem a te ruháidat. – kacsintottam rá kuncogva, majd újabb habot fújtam felé. Majd pedig egy-két cuppanós puszit nyomtam az arcára, hogy újra mosolyogjon, mert a végén még túlzottan komolyan veszi a morgós medve szerepét.  Az pedig nagyon nem hiányzott. Főleg nem egy habcsata közepén.
Kérdését hallva és az arckifejezését látva megforgatom a szemeimet, hiszen eléggé elárulta most magát, hogy csak az idegeimen akar táncolni, mire „összeszűkült” szemmel néztem rá, mint aki tényleg morcos emiatt, majd nevetésben törtem ki még a csók előtt. Nehéz volt jelenleg komolynak maradnom, nagy eséllyel amiatt is, mert túlzottan kapaszkodni akartam a csipkelődéseinkbe, a játékosságba, ami rejlett a legtöbb mozdulat mögött és ezzel megélni a jelent, itt maradni, nem hagyni azt, hogy a múlt  beleszóljon.
Kíváncsian hallgattam azt, amit mondott, hogy mi is a szabály és miről szól a játék. Közben letöröltem az arcomon lévő habot, majd kiszedtem az arcomba tapadt vizes hajtincseket is. Amikor pedig felteszi az utolsó kérdést, akkor úgy nézek rá, hogy ez most komoly? Úgy teszek, mint aki gondolkodna, de mégis túlzottan hamar jön a bátor kijelentés, a cukkolásom… Sejtettem, hogy ez pont nem fogja megállítani őt, de még mindig mondhatok nemet, ha túlzottan nagyfalat lenne hirtelen mégis az egész. Legalábbis hinni akartam abban, hogy bármennyire is szar érzés lenne, nem tenne olyat, amire mégse állok készen.
- Nyuszikád? Mikor is lettem az Nyuszimuszi? – közben pedig továbbra is fogtam a melltartómat elől, hiszen jobb volt a biztonság ilyen téren. A pillantásom kihívó volt, hiszen ez egészen új becenév volt az ő részéről, mégis könnyedén magával rántottak a történések és a szavak könnyedén törtek utat maguknak anélkül, hogy idejében ráébredtem volna mit is mondok. Kimondva viszont már nekem is leestek, de meglepő módon most nagyon nem bántam ezt.
- Talán, de jól látható, hogy félmunkát szeret végezni az uraság. – mielőtt viszont belendülhetett volna én léptem meg a következő lépést egy csók kíséretében, közben pedig magamtól engedtem el a melltartót, hogy inkább az egyik kezemmel újra őt érinthessem meg. Az érintése meglepett, hogy milyen természetesen és gyengéden siklott végig a hátamon. Mintha csak minden érzékemet fel akart volna ébreszteni, csalogatni és olyan táncra invitálni, amit ő jól ismer, én már kevésbé, vagy legalábbis nem jó értelemben. Bizsergés a gerincem vonalán áramütés szerűen futkosott, hogy utána az egész testemet átjárja az a kellemes érzés, ami neki köszönhetően kelt életre. A melltartó még mindig rajtam volt, még ha nem is tökéletesen a korábbi mozdulatoknak köszönhetően, de nem is csúsztam távolabb, így amikor kezével indult felfedező útra, akkor ahogyan egyre feljebb haladt, akkor kicsit összerezdültem. Őt fürkésztem közben, hiszen neki is inkább csak az érintés maradt, mintsem a bámulás. Minden egyes érintés megperzselt, de nem fájó értelemben, mint a tűz tenné, hanem sokkal inkább kellemes volt és teljesen megfoghatatlan számomra. Soha nem éreztem még hasonlót, pár pillanatra még a szememet is lehunytam, ahogyan elindult lefelé a keze és átadtam magam annak a sok apró, de mégis magával ragadó érzésnek magam, amik egyre inkább erősebbé váltak egészen addig, míg a fekete felhők gyülekezni nem kezdtek. Kár volt talán becsuknom a szemem, hinni abban, hogy elveszhetek a jelen mámorító és számomra új érzésekben, de még éppen idejében szólalt meg… Hangja volt az, ami képes volt arra, hogy a jelenbe újra visszarántson. Sietve nyitottam ki a szememet.
- Csak nem kihívás Farkas koma? – kérdeztem vissza meglepően könnyedén, majd kezét lefejtettem magamról, miközben újra magam előtt tartottam a melltartót a kezeimmel. Miután sikerült felállnom a kádban és esélyesen első gondolata az lehetett, hogy most fújtam menekülőt, ennek eleget téve ki is léptem a kádból minden szó nélkül, de amikor hátat fordítottam neki, akkor végül egyszerűen magam vettem le a melltartómat, hogy a vízbe ejtsem neki, majd a kezemmel takartam el halmaimat, ahogyan félig visszafordultam, hogy lássam az arcát. – Meglepődne olykor a farkas, hogy a nyúl is képes bátorságot meríteni… - enyhén zavarban voltam, de mégis haloványan ott bujkált a mosoly is az arcomon, miközben őt néztem. Mintha csak várnék arra, hogy mozdul, vagy inkább most távozok a fürdőből, mert ez már túlzottan ciki még az én nyomi mivoltommal is.

*****

Meg se fordult a fejemben, hogy az este ilyen fordulatot vehet. Azt meg legfőképpen nem, hogy a félelmeim fölé fogok tudni kerekedni, de esélyesen ez is csak azért ment, mert óvatos volt, figyelt szinte minden apró rezdülésre. Nem egyszer esett meg, amikor a keze combomra tévedt, akkor végül a combjaim fogságába esett, mert összezártam a lábaimat, de végül mégis hagytam azt, hogy a jelen eseményei rántsanak inkább magukkal és ne a múlt. Nehéz volt a múlt árnyait megpróbálni elűzni és csak a jelen kellemes és igazán magával ragadó érzéseit érezni. Hagyni azt, hogy ők vegyék át a testem, a mozdulataim felett az irányítást, de neki ez mégis egészen jól ment, hogy elérje ezt. Igaz, volt olyan pillanat, amikor úgy éreztem, hogy nem fogom tovább bírni és inkább állj, de aztán eszembe jutott, hogy nem egyszer esett már meg az, hogy a hangja képes volt megnyugtatni. Az események áradatában fogalmam sincs, hogy miként is sikerült tudtára adnom, de vette a lapot most is és a hangja képes volt még inkább magához láncolni, a jelenben tartani. Soha nem hittem volna, hogy ez lehet ilyen is és nem csak fájdalmas, még akkor is, ha a félelmek nem is uraltak sok esetben, de attól még jelen voltak a háttérben, a többi érzés mögött lappangtak, mintha csak azt lesték volna, hogy vajon mikor kerülhetnek ki ők győztesen, de most esélyük se volt rá. Még akkor se, ha nagy valószínűséggel még sokáig jelen is lesznek.
Még mindig egészen hevesen emelkedett a mellkasom, ahogyan a karjában tartott. Éreztem gyengéd cirógatását, azt ahogyan hajamba csókolt időről időre. Fejemet mellkasára hajtottam és hiába éreztem ezernyi dolgot, mondtam volna megannyi dolgot hirtelen nagyon nem találtam a megfelelő szavakat, így végül csak kicsit feljebb tornáztam magam és lepillantottam rá mosollyal az arcomon, majd gyengéden megcsókoltam őt, mintha csak így akarnám kifejezni azt, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy kitartott és ha nem is volt annyira könnyed a dolog, mint esetleg mással lehetett volna, de mégis megmutatta azt, hogy mennyire gyengéd és szenvedélyes is lehet az egész. Végül a fejemet visszahajtottam a mellkasára és megigazítottam a rajtam lévő takaróhuzatot  - ha már annyira meleg volt mostanság, hogy általában csak ennyi volt a takarónk-.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Csüt. Aug. 30, 2018 9:24 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

+16

- Nagyjából mint minden eddigi napom az elmúlt néhány évben? - kérdezek vissza, hisz valahogy csak túléltem azt is. Nem mondom, hogy visszasírom azt a sokszor síri hangulatot, nyugodt volt, az tény, de azért mégis csak emlékezetesebbek a napok így, hogy van, aki színt is visz bele.
- Tudod mit, Mufurc? Ez egész jól hangzik. Múltkor, amikor a Szajna partján sétáltam egy jó darabon a városon kívül, találtam is hasonló helyet, ami megfelelne ilyen célra. - mondjuk azt nem tudom, mekkora pancsolás lesz belőle, a balesetem óta nem igazán próbáltam még ilyen állapotban, műlábbal hasonló vízbe menni, de majd elválik, hogy menne-e még az úszás, vagy inkább felejtsem el. Mást nem majd a sekély részen belebirkózom Athenát a vízbe a feeling kedvéért.
- Ó, nem csak az. Megjegyezheted ám ezt is. - kapom el a kezét, hogy a hátam felé kezdjem húzni, ne a homlokomat bökdösse vele, inkább jöjjön közelebb, hogy hadd adjak egy gyors csókot neki, jelezve, hogy mire is gondoltam az előbb, egy példa okán, ha magától esetleg nem jött volna rá. Ha már ilyen bátor lett ő is.
- Na majd adok én annak az ügyfélszolgálatnak, ha nem hajlandóak foglalkozni velem... Ez a dolguk! - szállok be én is a hülyéskedésbe, de egyébként is! Azt ne mondja már, hogy szívtelenül lerázna, ha valami gondommal-bajommal-panaszommal hozzá fordulnék... Vagy ha igen, lehet, hogy jó darabig nem kerülne sor hasonlóra megint.
- Azt már észrevettem... Ha így folytatod, lassan nem lesz mit felvennem, mert szép lassan elhurcolod az összest magadhoz. Jut eszembe, az unokatesód nem kérdezősködött, hogy mit keresnek nálad több számmal nagyobb férfiruhák? - vonom fel a szemöldökömet, meg ha már itt tartunk, nem mellesleg az is érdekelne, hogy tudnak-e már egyáltalán rólam, vagy egyelőre még igyekszik ország-világ, de legalábbis minden rokon meg ismerős előtt titkolni a tényt, hogy együtt van valakivel? No nem mint ha én annyira nagy dobra verném a dolgot, de nem is tartom a kapcsolatot a családommal, hozzátartozóimmal. Kivéve Vero, de ő meg már úgy is tud róla... még ha nem is magamtól vallottam, hanem a nővér "buktatott" le a kórházban. Hm, mást nem ha nem tudom meg, majd valamikor meglepetés gyanánt betoppanok valamelyik szünetében az egyetemre, vagy becsengetek hozzájuk valami indokkal...
Most viszont van jobb dolgom is, mint ilyeneken kattogni, így, a melltartója kapcsával a kezemben, miközben csak arra várok, hogy mit reagál... nagyon fájna, amit azért kapnék, ha ki merem kapcsolni, vagy most olyan lábbal ébredt, hogy még belefér abba a bizonyos határba? Végül csak kikapcsolom, egyszer élünk...
- Most miért... a mon poussin (kiscsibém) vagy a ma puce (bolhácskám) jobban tetszik? Mondjuk... abból kiindulva, hogy milyen nyughatatlan tudsz lenni, meg néha öt percet se bírsz nyugton maradni a fenekeden, ez utóbbi még egész találó is. A nyuszik meg aranyosak. - vontam vállat, majd ha már ő is hasonló becenévvel illetett, akkor a poén kedvéért megmozgattam kicsit az orromat, mást nem figyelemelterelésnek is elment, amíg egy újabbat gondolva  a melltartója pántjait is lesepertem a vállairól., a kezein kívül eggyel kevesebb dolog, ami a helyén tartaná.
- Nézheted így is. Vagy úgy is, hogy hagyok neked is valamit. - ismertetem vele a másik szemszöget, mert valljuk be, ha nem noszogatnám folyamatosan, akkor magától biztos sok mindent jóval lassabban merne meglépni, mint így, az állandó kísérletezéseimmel. Mondjuk kíváncsi lennék, hol tartanánk, ha minden csak rajta múlt volna, én egy lépést se közelítettem volna, de lehet, még mindig az intézet parkjában beszélgetnénk a padon ücsörögve. Kár is ilyesmin agyalni, a sok mi lett volna ha, ráadásul úgy, hogy kivételesen a jelennek a nyomába sem ér egy másik variáció sem a történetben.
- Még szép, hogy az! - sandítottam rá kihívóan, pláne azok után, hogy ő is milyen könnyedén veszi a csipkelődést - meg a közeledésemet, érintésemet, olyan helyeken, ahol korábban sosem. Vagy legalábbis eddig úgy tűnt, ám amikor szép lassan eltolja magától a kezeimet, ráadásul még úgy tűnik, menekülőre is fogja, egy kissé én is bizonytalanodok. Na jó, talán nem is kicsit, bár a megszeppentséget azért igyekezem palástolni, akárcsak az aggodalmat, hogy csak nem-e volt túl nagy lépés a korábbiakhoz képest, azért hátrál most így ki?
Egyelőre csak maradok a kádban ücsörögve, nézem, ahogy az ajtó felé indul, de amikor végül a melltartója mellettem landol a vízben, elsőre talán fel sem fogom, hogy akkor most mi van?! Csak meglepetten pislogok az előttem úszó ruhadarabra, mielőtt ismét felé fordítanám a tekintetemet, hogy miután leesett, mit is mondott, már pattanjak is ki a vízből. Ha már ő a nyúl, én meg farkasnak lettem kinevezve, nehogy futni hagyjam... akár őt, akár a lehetőséget!

Őszintén szólva, álmomban sem reménykedtem arról, hogy a nap ilyen fordulatot fog venni, sőt, amikor elfajult a helyzet a bárban, vagy hazafelé sántikáltunk, még akkor sem fordult meg hasonló a fejemben. A fenébe is, még úgy egy órával ezelőtt sem, amikor Athena észrevette, hogy egy kés áll ki a lábamból! Sőt, az igazat megvallva azt hittem, hogy jó, ha hetek, vagy hónapok múltán jutunk el majd idővel idáig, de meglepetésnek abszolút kellemes volt.  Újszerű, különös, olykor bénázós, közösen, óvatosan kísérletezgetős, türelemjáték. Nem állítom, hogy minden teljesen gördülékenyen ment, magunkat ismerve meglepő lett volna, de igyekeztem a tőlem telhető legjobb módon Athena rezdüléseire hangolódni, vagy épp bíztatni, hogy bármi van, mondja, szóljon nyugodtan - hátha az segít valamennyire kettőnkkel, úgy, hogy lehetőleg ő se egy újabb rossz élményként könyvelje el az estét...
Igaz, nagyjából ezer éve nem voltak takarítva, de a hatalmas tetőablak üvegén keresztül így is egész világosan sütött be a Hold, kellemes félhomályba vonva a szoba egy részét, miközben egymás mellett feküdtünk. Még néhány csillag is látszódott az ablakon át, épp azon gondolkoztam, hogy idejét sem tudom, mikor néztem utoljára őket... közben pedig hol Athena hátát simogattam szórakozottan, ahogy hozzám bújva pihent, hol egy-egy csókot nyomtam a hajába, homlokára.
- Hé, Mufurc, minden rendben? - néhány pillanattal korábban, ahogy közelebb hajolt egy csókért, még úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben, de most meg, látva, hogy kucorodik össze mellettem, szinte begubózva a takaróba, kezdek elbizonytalanodni kissé. És milyen furcsa dolog ez is, hogy korábban egyrészt nem igazán érdekelt az ilyesmi, másrészt pedig nem is igazán éreztem ilyen hirtelen rám törő bizonytalanságot sem mással kapcsolatban, hogy vajon mit rontottam el? Úgy látszik, ezt is csak ő tudja előhozni belőlem.
- Elfáradtál? Vagy fáj valahol, szomjas vagy, vagy... - találgattam bizonytalanul, remélve, hogy valahogy csak jelzi, ha eltalálom valamelyiket - Vagy csak fogjam be és hagyjalak aludni...? - pillantottam rá óvatosan, miközben néhány tincset a füle mögé simítottam.  

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Csüt. Aug. 30, 2018 10:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Bólogattam, hogy valahogy úgy, de azért tuti hiányozna neki az, hogy felfogassa valaki az életét. Nem kicsit, amolyan szélvészmódjára, mint én tettem meg. Biztosan nem lenne már olyan mint régen volt az élete nélkülem, vagy ennyire nem is hagytam eddig se nyomot az életében? Nem, azt nem hiszem, szerintem sikeresen felforgattam az önérzetes franciám életét.
- Tényleg? – pislogtam meglepetten, mert nem hittem volna, hogy ennyire hamar megtetszik neki az ötletem. Idejét se tudom, hogy mikor viseltem fürdőruhát utoljára, de csak nem lehet annyira vészes, meg a boltok is tele vannak vele, így biztosan találok olyat, ami megfelelő lesz a célra. – Akkor ez eldőlt. – tettem még hozzá kicsit meglepetten, de nem is különösebben ellenkeztem. Remélhetőleg jó móka lesz és nem csak olyanra fog emlékeztetni, amire nem akarok emlékezni.
Nem értettem hirtelen, hogy mire gondol, de nem is ellenkeztem. Hagytam, hogy a kezemnél fogva kicsit közelebb húzzon magához, hogy ajkaink újra egymásra találjanak, a nyelve pedig utat törjön magának. Hmm, nagyon is kedvemre volt, de arról hirtelen nem volt fogalmam, hogy tényleg ennyire bátorrá váltam hirtelen a közelében és vonzott ennyire a kíváncsiság, az ismeretlen, vagy azért köze volt az elfogyasztott kevéske alkoholhoz. Talán együtt a kettő tette meg a hatását, mert felesleges lenne az alkoholra fogni teljesen, mert annyit azért nem ittam.
Ártatlanul elmosolyodtam az ügyfélszolgálatos kijelentésére és kicsit kihívó is voltam, hogy hajrá, meglátjuk, hogy kinyerné azt a „meccset” is.
- Nem, lévén alig voltam mostanság otthon és egyébként is nem is vittem el egy pulcsin kívül többet amióta visszatértem. A többit meg visszahoztam. Fel se tűnt? – koppintottam szórakozottan az orrára, ha már felrótta nekem azt, hogy elhordom a ruháit. Egyébként is mosás után sok értelmük nincs, mert elveszítik azt, amiért elcsenem, így vissza is hoztam már őket. Jelenleg egy pulcsi és talán egy póló volt nálam, de az utóbbit alváshoz tökéletes volt, így kérdés se merült fel. Az meg meg se fordult a fejemben, hogy netán amiatt kérdezi, mert így akarna lépre csalni, hogy tudnak-e már róla. Ez alapból is bonyolult lenne, és esélyesen tudnak róla, még ha nem is tették szóvá. Nem tudom, ebben nem vagyok jó.
Egyébként is hamarosan egy szarkával találom magam szemben, vagy csak egy bátor farkassal, aki nem fél attól, hogy netán kopasz lesz, mert leforrázzák, mint a mesében. Nem hittem volna, hogy ennyire pimasz mer lenni, azt meg még inkább nem, hogy egészen jól fogom venni az újabb „akadályt”. A múlt egyszerre rántott volna vissza, a jelen meg inkább lökött volna előre, hogy tartsak ki és elégítsem ki a bennem lakozó kíváncsiságot, ami végül jelenleg nyert is.
- Ha így fogsz hívni, akkor biztos lehetsz abban, hogy orvost hívok hozzád, mert tuti beverted a fejed. – jelentettem ki teljesen komolyan. Azt meg döntse el, hogy tényleg megtenném, vagy csak megjátszom és ki akarok bújni a dolog elől. – És az miért baj, ha nem tudok megülni a fenekemen? Eleget ültem már és voltam bezárva. – bukott ki belőlem enyhén talán felháborodottan, mire sietve ráztam meg a fejemet is. Ezzel jelezve, hogy inkább ne reagáljon rá, mert nem akarok ebbe belemenni. Nem akarom azt, hogy a múltam nyerjen megint és megfosszon egy újabb csodálatos pillanattól. Helyette inkább csókot csentem, mielőtt még bátrabb vizekre eveztem volna….
Játszom, pedig belül reszketek, de kívülről mégis úgy tűnik, mintha ragyognék. Félek, de merészet lépek. Remélek, hogy még van visszaút, ha azt akarom, de másrészről meg igyekszem nem hagyni azt, hogy a ridegség és a sötétség szép lassan felkússzon a lábaimon, elérje a gerincem vonalát, majd belém marva megbénítson. Nem hagyhatom, nem élhetek örökké a sötétségben…

*****

Nem menekülhetek örökké a falaim mögé, hogy megpróbáljak elrejtőzni a sötétség elől. A növényeknek is szükségük van a fényre, ahogyan az embernek is. Ijesztő és mámorító, fájdalmas és kellemes. Kettőség, ami szép lassan darabokra szakított szét, de egyik nem létezhetett a másik nélkül, még akkor se, amikor a fény egyre inkább kezdett szétáradni, a melegség egyre jobban átjárt a gyengédséggel karöltve. Éreztem, hogy biztonságban vagyok és nem érhet baj, de attól még nem volt ez se zökkenésmentes.
Szorosan hozzábújva, apróra húzva hevertem a hatalmas ágyban mellette. A hold játékosan öltöztetett fel minket a fényébe, miközben megannyi csillag tarkította mellette az égboltot, de idővel mégse moccantam. Túlzottan is tomboltak bennem az érzések. A gyengéd simogatása, apró csókjai, amiket hajamba hintett mégse engedték azt, hogy a csillagos égboltot inkább viharosnak és ijesztőnek lássam. Maga mellett tartott és ezért hálás voltam.
Hallottam a kérdését, de megszólalni nem bírtam. Féltem, ha újra kinyitom a szemeimet, akkor ráébredek, hogy ez nem volt valós és újra csak ridegséget, kínzó fájdalmat fogom érezni, mint megannyi időn át éreztem. Újabb kérdések, amik a káoszon átjutottak hozzám, éreztem azt is, ahogyan hajammal babrál, de nem néztem rá. – Nem lehetne inkább az utolsót? – csendült alig hallhatóan a hangom és esélyesen nem is túlzottan kedvesen. Nem ezt érdemelte, de most mintha mégis túlzottan jégcsappá változott volna a hangom. Kezem ökölbe szorult, ahogyan mellkasán pihent, miközben mély levegőt vettem és lassan fújtam ki. – Sajnálom. – pillantottam rá kéklő íriszeimmel. – Csak fáj és félek. – törtem meg végül a csendet, miközben már inkább mellette hevertem, mintsem félig rajta. Lassan ültem fel, a lábaimat felhúztam, közben pedig a takarót továbbra is magamon tartottam. – Félek, hogy felébredek és kiderül, hogy ez meg se történt. Hogy csak én próbáltam újra elnyomni annak a helynek a borzalmait. – csuklik el a hangom, miközben egy könnycsepp jelenik meg a szemem sarkában. Sietve csukom le a szememet, hogy megakadályoztam a könnycseppet, hogy végig gördülhessen arcomon. – Még mindig érzem azt a fagyosságot, amit akkor éreztem, mintha minden "melegséget", jót el akarna venni tőlem. Nem te okoztál fájdalmat. – ráztam meg a fejemet is, mielőtt félreértené, hiszen nagyon is gyengéd volt, de a félelem túlzottan is bennem élt. Ha pedig netán ő is feljebb tápászkodott és eddig nem vont volna az ölelésébe, akkor én fúrtam oda magam. Szorosan bújtam hozzá, mint még talán soha. Szinte kapaszkodtam belé, mint aki tényleg hinni akar abban, hogy ez valós volt és nem a képzelet játéka. – Jól vagyok, azt hiszem. – szipogtam kicsit. – csak mintha fagyos karmok akarnának megfojtani és megfosztani ettől az érzéstől… - suttogtam a nyakába, ahogyan fejemet a válla-nyaka hajlatába temettem. Végül mély levegőt vettem újra. – Éhes vagyok. – nyögtem ki úgy, mintha nem az előbb omlottam volna össze kicsit az érzelmi kavalkádban, de azt hiszem inkább kellemesebb dolgok felé tereltem volna az egészet, mintsem hagyjam azt, hogy akár a múltamra is bármennyi szót fecséreljünk még. Nem akarom megadni ezt az örömet a démonjaimnak.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Pént. Aug. 31, 2018 11:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Ühüm, miért is ne? - kérdeztem vissza, hisz egy zsúfolt strandra én se kívánkozok, akármennyire is imádtam az ilyesmiket fiatalabb koromban, de az, hogy kettesben megmártózzunk valami vízparton, az egész szimpatikus ötletnek tűnt. Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle, ha nem is ezen a nyáron, de egyszer majd időt kerítünk rá.
- Tényleg? Különösebben nem... - vallottam be a tarkómat vakargatva, az orra-koppintásra meg csak egy grimaszolással reagáltam. Lehet, hogy a festéshez, színekhez, arányokhoz jó szemem volt, de ilyen téren mondhatni, tiszta pasi voltam. Valójában abban sem voltam biztos, hogy milyen ruháim fordultak már meg Athenánál, csak a szekrényben lévő mennyiség alapján érzékeltem, hogy kevesebb, mint szokott. Ezek szerint akkor tényleg mindent visszahozott, szinte? Úgy látszik, még inkább vaksi vagyok az ilyesmihez... mindegy is, ha már ruhák, kivételesen most inkább én próbálok csenni Athenától, igaz, nem saját használatra, csak őt akarom megszabadítani tőle, vagy legalábbis rávenni...
- Ugyan, mon petit chou (kis káposztám), hogy mondhatsz ilyet? Igaz, volt olyan is, de elhiheted, úgy nyolc év alatt már sikerült felépülni belőle. - legyintek rá, vagy nem, de abból kiindulva, hogy ő már eleve ilyennek ismert, nem hiszem, hogy most kezdené el zavarni - Másfelől meg, te is jó vagy! Inkább passzolnál le az első dokinak, mintsem ápolgatnál? Szépen vagyunk. - csóválom a fejem, mint ha meg lennék sértődve a kijelentésén, de persze szó sincs ilyesmiről. Pláne azok után, hogy az előbb odalent milyen aggodalmaskodással látta el a sérüléseimet... Ami egy részt tök jó, másrészt meg hamarosan esélyesen úgy is megszabadulok tőlük, így, hogy a többség átázott, sok hasznát úgy se venném.
Már épp válaszolnék neki, hogy nem baj az egyáltalán, hogy ilyen kis bugris, de ha már így belém fojtja a szót azelőtt, hogy megszólalhatnék, hát legyen. Úgy is sokkalta jobbnak ígérkezik a folytatás, úgyhogy inkább átadom magam a csókjának, mielőtt még az ágy felé vennénk az irányt, hogy ott múlassuk az időt a továbbiakban.


Jó darabig szótlanul pihentem Athena mellett, átadva magam a kellemes fáradtságnak, miközben őt sem engedtem el egy pillanatra sem, de amikor láttam, hogy hogyan kucorodik össze minden szó nélkül, akaratlanul is felüti a fejét az aggodalom. Lehet, hogy mégsem ment olyan jól, mint hittem? Legalábbis az ő részéről?
Várok egy darabig, reménykedve, hogy mond valamit, elvégre még mindig nem vagyok gondolatolvasó, de úgy tűnik, hogy hiába... abban sem vagyok egészen biztos, hogy merre kavarognak a gondolatai, csak azt látom a tekintetén, hogy lelkiekben nem egészen van itt jelen pillanatban - így végül én leszek az, aki kettőnk közül ismét megtöri a csendet. Úgy tűnik, legalább használt valamit, de amikor meghallom, hogy mit, és hogyan válaszol, első reakció gyanánt csak meglepetten fentebb szökik a szemöldököm.
- Igazából azt csak poénnak szántam, úgyhogy nem, nem lehetne. - talán ha másabb hangnemet sikerül megütnie, akkor én is szó nélkül eleget teszek a kérésének, így azonban felüti a fejét a "csak azért sem" érzés, meg az ismételt várakozás, hogy kibökje végre, mi volt ez az egész? Vagy mi baja?
Igaz, amit meghallom, hirtelen azt kívánom, bár inkább eleget tettem volna a kérdésének és tényleg befogtam volna...
- Athena... miért nem szóltál? - feddem meg, de aztán ahogy beszélni kezd, inkább hallgatom, közben pedig nem kerüli el a figyelmemet az sem, hogy hogyan lábad könnybe a szeme - ezzel egy időben pedig egy újabb adag lelkiismeret-furdalás szakad a nyakamba. A francba, lehet, hogy mégis túl korai volt ez az egész...?
- Nézd... ilyesmitől nem kell tartanod, mert nagyon is megtörtént. Csípjelek meg, hogy elhidd? - tornáztam fel magam én is ülő helyzetbe, hogy aztán az arca felé nyúljak,  letörölve a könnyeit. És igaz, közben megint bebizonyosodik, hogy részben én értettem csak félre a dolgokat, de attól függetlenül valahogy továbbra sem akar alább hagyni az aggodalmam.
- Te is tudod jól, hogy a gyógyuláshoz idő kell. Fizikai értelemben is, ami pedig mentálisan illeti, talán még lassabb és nehezebb, megszabadulni az ártó gondolatoktól, vagy elhinni, hogy a múlt egy része már lezárult, végleg. - nekem se mindig könnyű, néha még engem is szokott kísérteni, emésztem magam miatta, pedig annak is már lassan tíz éve, úgyhogy tudom, mennyire nehéz. És esetemben csak egy rossz döntéssorozat végeredményéről van szó, nem egy hosszadalmas időszakról.
- Nem is tudom, mi lenne a jó gyógyír ez ellen. Talán első sorban az idő meg a türelem, vagy ha segítesz, akkor leküzdhetjük együtt a régi démonaidat, vagy a rossz emlékek helyett szerezhetünk egy csokornyi újat. - ha erről van szó, örömmel segítek benne, de az ő segítő utasításai meg elhatározása nélkül úgy sem sokat tudnék én se tenni valószínűleg.
Ahogy odabújik hozzá, szó nélkül vontam oda magamhoz az ölelésembe zárva, szavak nélkül is kifejezve számára, hogy itt vagyok, ha szükség van rá, vagy meghallgatom, ha arról van szó.
- Ha attól jobb vagy könnyebb, nyugodtan sírd ki magad, igaz, csodát nem tesz, de néha tényleg segít az ember lelkén. - mást nem annyiban, hogy egy rakás feszültségtől megszabadul. Nincs abban semmi ciki, pláne így hogy tisztában vagyok vele, miért úgy viselkedik épp, ahogy. S hogy addig is kényelmesebb legyen, még mindig őt ölelve, el is nyúltam vele ismét az ágyon. Épp a takaróval pepecseltem fél kézzel, hogy megigazítsam valamennyire, amikor meghallottam az újabb megjegyzését, és akaratlanul is, de képtelen voltam visszafogni a nevetést.
- Istenemre mondom, Mufurc, ezt nevezem pasis viselkedésnek. Szex, kaja, alvás? - csóváltam a fejemet vidáman, bár ahogy így belegondoltam, végül is... én is bírnék enni.
- Sajt az tuti akad még a hűtőben. Más viszont nem sok minden, az a szomorú valóság. De, akár rendelhetünk is valamit, ha addig nem halsz éhen, vagy alszol be öt percen belül. Mit szólsz hozzá? - sandítottam rá, valami reakciót várva, hogy mit szól a tervhez, a konyhába induljunk, vagy a telefonért? Vagy egyáltalán, mit enne szívesen? Pizza legyen, vagy inkább kínai?
- Meg ha gondolod, akár ismételhetünk is egyet addig, hogy megbizonyosodj róla, hogy tényleg nem csak álmodtad az estét. Vagy inkább hagyjuk reggelre, ha már felébredtél? - kérdeztem vissza szemtelenkedve, miközben a kezemmel finoman végigsimítottam az oldalán.  
- Sikerült már döntened? - értelmeztem szándékosan kétértelműen, legyen szó akár a kajáról, akár a többiről.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Szept. 01, 2018 10:40 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Bólintással feleltem, hogy tényleg. Visszahoztam már a legtöbb ruháját, igaz, egy részét a saját szennyesébe borítottam bele, hiába volt már kimosva, de attól még nem olyan illata lesz, mint itt lenne. Fura logika, de nem tehet az ember mindig úgy, ahogyan a többség szerint elvárás lenne, vagy normális lenne.
- Ez egyre rosszabb, ezzel most büdösnek neveztél? – forgatom meg a szemeimet játékosan, hiszen azért valljuk be a káposzta se a bukéjáról híres, kivéve ha éppen fejeskáposztáról beszélünk. Annak még elviselhető az illata. – Ha zöldségeket beszélsz, akkor még szép. – ugrattam őt mosollyal az arcomon. Még ha a következő pár pillanatban el is tűnt a mosoly az arcomról. De most nem akartam a múltamról beszélni, ahhoz túlzottan is kellemes fordulatot vett az este, meg érdekes irányba is kanyarodtak a dolgok. Egyszerre vágytam többre és reszkettem is legbelül, de mégis hagytam, hogy magával rántson, hogy mutasson egy „új világot”.



Vajon, ha nem így reagálok rá, akkor hagyta volna a francba, vagy akkor is csak viccnek szánta volna ezt a kérdést? A legkevésbé volt kedvem beszélgetni erről az egészről, ami bennem zajlott, ami próbálta elcsenni tőlem a boldog és kellemes pillanatokat. Egyszerűen csak össze akartam gömbölyödni még kisebbre és láthatatlanná válni, mint sokszor a macskák is az emberek számára, de persze nekem nem adatott meg.
Beszélni kezdek, még ha a hangom kicsit olyan síron túli is lehet, mert annyira halkan csendül, de nem egyszerű erről beszélni. Főleg nem neki. Szégyellem, azt hiszem és csak még rosszabbul érzem magam, hogy még ez se mehet úgy, ahogyan másoknak megy. Kérdése viszont egy pillanatra megakaszt és most én rajtam van a sor, hogy meglepődjek.
- Szóltam, kértem, hogy beszélj hozzám. – remeg meg a hangom. Lehet nem azt mondtam, hogy fáj, vagy bármi hasonlót, de szerinte miért kértem, hogy beszéljen hozzám? Azért, mert szükségem volt arra, hogy itt tartson és ne pedig a múltba sodródjak vissza, ami ellen annyira küzdeni akartam és még mindig akarok.
- Szerinted az elegendő lenne, hogy ezt a fojtogató érzést elűzze? – sandítottam rá, miközben minden erőmmel próbáltam elrejteni a könnyeimet. Ennyire nyomi még én se lehetek. Miért pont velem történik ez? Miért nem jöhetett ez a nyomasztó érzés esetleg másnap reggel, miért most kellett egyből rám törnie a múltamnak?
- Mi lesz akkor, ha soha nem fogom tudni elfeledni, ha mindig magával fog rántani és győzedelmeskedni fog? – remegett meg a hangom újra, de nem tudtam a mellettem heverő férfira pillantani. Most nem. Inkább csak magam elé bámultam, mert féltem attól, hogy soha nem fog elmúlni. Hogy mindig is velem maradnak a démonok és elérik azt, hogy ami rövid időre feledni engedi őket, azt végül tönkre tegyék és kétszer olyan erősen csöppenjenek vissza az életembe mindent tönkre téve.
- Szeretném, de félek, hogy talán soha nem járhatunk teljesen sikerrel. – vallom be azt, amit pár pillanattal korábban is. Amikor pedig szorosan magához ölel, akkor még inkább bújni kezdek. Kapaszkodom szinte belé, nem akarom hagyni azt, hogy a múlt emlékei teljesen beborítsanak, nem hagyhatom, mert akkor mi marad nekem? Csak fájdalom, üresség és félelem. Túl sokáig éltem már félelemben, még akkor is, ha mindig erősnek mutattam magam.
- Mikor is lett belőled lélekdoktor? – nevetem el magam sírás közben, mintha ezzel akarnám élét venni annak, hogy mennyire is rázkódok az ölelésében a sírásnak köszönhetően. Hagyom, hogy eldőljön velem együtt vissza az ágyba, de nem nagyon moccanok meg. Szipogok, ahogyan a sírás kezd kicsit alább hagyni. – Sajnálom… - sajnálom, hogy ennyire másabb vagyok, mint mások, aki képes itt bőgni, mint egy óvodás, aki mindent elront… hiába szerettem volna ezeket még mind hozzátenni, egyszerűen nem ment, helyette inkább egyetlen egy szó szökött ki ajkaim között, amivel menekülni akartam ebből a helyzetből és igaz is volt.
Nevetése haloványan mosolyt csal arcomra, majd megrántom a vállaimat arra, amit mond.
- Mond, hogy van valami nem francia is, ahonnan lehet rendelni. – vágytam már hazai ízekre, még ha ez nem is lenne olyan, mint otthon. – Az rajtad áll, hogy bealszom-e. – csúszott ki ajkaim között, miközben sietve próbáltam letörölni az utolsó könnycseppeket is az arcomról. Mintha ebben benne lenne az is, hogy ne hagyja azt.
- Milyen pimasz lett valaki. – pillantottam rá hitetlenkedve, amikor viszont gyengéden simított végig az oldalamon, akkor sietve haraptam alsó ajkamba, miközben esélyesen arcomra volt írva, hogy ez az apró tette is mennyire jól esett.
- Aha. - helyezkedtem el az ágyban úgy, hogy láthassam őt. – Egészen nehéz volt a lábszagú sajtok és a rendelés között dönteni, de inkább utóbbi. Tabletem a táskámban van, ha gondolod, akkor azon tudunk keresni valami helyet, ha nem tudsz fejből, valami pizzázót vagy hamburgerest. – simogattam meg játékosan a pocakomat, a másik részére meg direkt nem válaszoltam. Előbb tudjuk le a rendelést, ha meg nem mozdult meg, akkor intettem még a kezemmel is, hogy menjen. Ennyi nekem is kijárhat, nem, hogy húzzam kicsit. – Ami meg a másikat illeti, szerinted jó ötlet lenne? – pillantottam fel rá, miután visszamászott mellém, hogy rendeljünk… A vívódás pedig a pillantásomba volt írva. Feledni akarok, újra érezni azt, amit kiváltott belőlem korábban is, de féltem attól, hogy a korábbi visszazuhanásom talán túlzottan is mérgező lehet.

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Szept. 01, 2018 9:48 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Hogy mi? Nem, dehogy! - néztem rá értetlenül, és nekem, akinek annyira egyértelmű, mire fel ez a becézés, elsőre le se esett, hogy hogyan jutott erre a következtetésre - Kicsi, kerek, aranyos. Mondjuk te se kicsi nem vagy, se túl kerek, de ettől függetlenül még ugyanúgy aranyos. - világosítottam fel, miért pont ezt használjuk becézésre. Bár ha ezen így kiakadt, akkor valószínűleg a tovább becézgetett változata, a "chouchou" sem  nyerné el a tetszését. Ami pedig azt illeti, hogy zöldségeket beszélnék, csak mosolyogva megcsóváltam a fejemet, milyen találóan sikerült fogalmaznia...


Mon chaton. Igaza volt korábban, hogy zöldségeket beszélek, ez a macskás becézés sokkal inkább találó, pláne látva, hogy hogyan bújik, gömbölyödik össze a takaró alatt, mint valami fázós kiscica. Kár, hogy míg azok kimondottan aranyosak tudnak lenni, addig őt inkább aggodalommal figyelem, pláne, amikor végre megszólal.
- Azt tudom, és örülök is neki, de nem épp erre gondoltam... Mindegy. - rázom meg a fejem, inkább hagyjuk, hadd beszéljen, ráadásul hamarosan az is kiderül, hogy nekem sikerült kissé félreértenem a szavait. Azt meg nem állítom, hogy nem volt furcsa ennyit beszélni közben, de nem vagyunk egyformák, és ha neki ez segít, hogy átlendüljön a nehézségeken... azt hiszem, ez a legkevesebb, amit megtehetek.
- Miért is ne? Ha te is ezt szeretnéd, vagy hiszel benne, hogy képes vagy túllépni, akkor szerintem igen. - úgy is sokszor mondják, hogy minden fejben dől el, és van benne valami, véleményem szerint.
Hallgatom, ahogy hangot ad a félelmeinek, még ha nem is lehet könnyű kimondani őket, de hálás vagyok azért, hogy végül csak beavat, így valamivel azért nekem is könnyebb együttműködni vele, vagy segíteni...
- Azt nem hiszem, hogy lehetséges lenne elfelejteni, ahogy túlságosan hosszú és meghatározó folt a múltadban, de... amennyire eddig megismertelek, nem hiszem, hogy életed végéig árnyékot vetne az életedre. Úgy értem, hogy emlékezz csak vissza! Néhány héttel, hónappal ezelőtt még attól is rosszul voltál, ha esetleg hozzád értem, egyszerűen taszított, meg idegenkedtél tőle. Mostanra meg? - vagy elég akár az első csókunkra gondolni, hogy összerezzent attól is, vagy milyen félve fogadta, tűrte a kezdetekben, most meg sokszor már ő az, aki kettőnk közül kezdeményez. Ezek után pedig nem hinném, hogy a végtelenségig ilyen problémával küzdenénk az együttlétek során. Az első néhány alkalom biztos nem lesz még olyan egyszerű, de azért bízok benne, hogy idővel ennél sem fognak a rossz emlékei előtörni.
- Ugyan már, badarság. Külön-külön is erősek vagyunk, megedzett minket az élet, pont együtt ne birkóznánk meg valami akadállyal? - dőltem el vele az ágyon, miközben továbbra is magamhoz öleltem, akárhogy is legyen, majd együtt megoldjuk. Most is egész jól sikerült, azt hiszem, és mondhatni, az első lépés mindig a legnehezebb.
- Lélekdoktor? Nos, lássuk csak... valószínűleg az alatt a három félévnyi Pszichológia meg Társadalomismeret óra alatt amit még az egyetemen hallgattam kötelező jelleggel. Azt ne mondd, hogy titeket már nem nyúznak ilyen vackokkal... - vontam össze a szemöldököm, mert ahhoz képest, hogy művészeti szak, azért akadt nálunk is néhány ehhez fogható, szakmába végképp nem vágó tantárgy.
- Ugyan, nem kell. Én eddig maximum annyit sajnálok, hogy nem találkoztunk előbb. - jegyzem meg a hátát simogatva, mielőtt még áttérnénk a következő, roppant fontos témára, mégpedig, hogy mit együnk?
- Akad, pizzéria biztosan. És ha bealszol, akkor megeszem a te részedet is, aztán reggel megvárnak az imádott sajtjaid a hűtőben. - mosolyodtam el szélesen, mert bár szívesen lefoglaltam volna addig is, de van az a pont, amikor olyan fáradt az ember, hogy egyszerűen csak jobb hagyni, hadd pihenjen és nyerjen vissza valamit az energiáiból. Nos, az, hogy Athena esetében most melyik igaz, abban még én magam sem vagyok biztos.
- Pimasz? Én? Ugyan már, akkor más irányba kalandozna a kezem. - értettem félre a szavait szándékosan, de ha már így alakult, akkor derekához érve a fenekén is végigsimítottam, mielőtt visszafelé indultam volna a hátán.
- Akkor hadd halljam! - várakoztam kíváncsian, és kíváncsian figyeltem, hogy mire jutott, egyetértően bólogatva a tablet említésére, azon tényleg egyszerűbb lesz a történet.
- Tudok fejből is, de azok nem valószínű, hogy ilyenkor is szállítanak. - tettem szóvá, miközben a kisujjam botját se mozdítottam, valahogy természetesnek véve, hogy majd ő idehozza az említett masinát - de amikor ennek ellenére engem kezd el hessegetni, hogy induljak érte, csak ráérősen feltápászkodok az ágyban.
- Jól van, jól van, értettem, megyek már... - csúsztam ki az ágy szélére, hogy első körben a ruhásszekrényemhez menjek, magamnak valami melegítőalsóért, Athenának meg egy pólóért meg boxeralsóért, ha igényt tart rá. Utána ahelyett, hogy nekiálltam volna keresgélni a már említett masina után, nemes egyszerűséggel felkaptam a táskáját, hogy a ruhákkal együtt azt is a kezébe nyomjam.
- Tudod, női táskában nem illik kutakodni. Meg amúgy is, minden ilyen egy másik dimenzióba nyílik és megszámlálhatatlan tárgyat képes elnyelni, szóval... egyszerűbb ha te keresed meg. - huppantam vissza mellé az ágyra, majd ha életet lehel a kütyübe, akkor én is mondom, hogy melyik oldal címét üsse be, hogy rendelhessünk.
- Én imádnám, de... azt figyelembe véve, hogy előtte mekkora szünetet tartottál, lehet nem most kéne átesni a ló túloldalára. - vallottam be, elvégre bőven elég az, ha csak a múlt miatt fájdalmas, nem hiányzik, hogy még rám is morcosan nézzen emiatt.
- Holnap is nap, meg holnapután is, szóval... - kúszok inkább közelebb hozzá, hogy ha betöltött az oldal, amit mondtam, akkor megmutassam azt is, merre tud keresgélni, vagy épp éttermet választani. Van itt olasz, görög, török, ázsiaiból is több féle, úgyhogy.
- Lehetőleg olyat keress, ahol pizzát is készítenek. Majd fizetek, a többit meg rád bízom, válassz nekem is valamit, max. ha nem ízlik, akkor eszek a tiédből. - válasszon nyugodtan éttermet, vagy pakolja a kosárba amit szeretne, aztán visszaszámlálás indul. Mondjuk azért titkon reménykedek benne, nem valami vegetáriánus zöldséges pizzával akar meglepni...

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Szept. 02, 2018 12:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

- Egy káposzta hogyan lehet aranyos? – nem értettem még mindig igazán ezt a hasonlatot, de esélyesen sikerült elvennem a kedvét attól, hogy így becézzen legközelebb. Azzal meg tisztában voltam, hogy nem számítottam alacsonynak se, ahogyan teltnek se, vagy kerek idomaim se voltak, mint a nők többségének. De az volt a lényeg, hogy így is szeretet. Becézésre meg találjon ki jobbat.


Nem akartam veszekedni vele, főleg nem egy ilyen este után, ami ilyen fordulatot vett. Inkább csak nyugalomra vágytam, mintha azt reméltem volna, hogy úgy legyőzhetem a saját kis démonaimat, de tévedtem. Egyedül nem voltam rá képes, vagy legalábbis nem teljesen. Csak vele együtt sikerült eddig is, esélyesen pedig pont ilyen téren nem menne egyedül.
- Szeretnék, de most elbizonytalanodtam, hogy sikerrel járhatok-e. Egyik pillanatban még mindig abban a mámorban úsztam, a következőben pedig újra úgy éreztem, hogy hideg ölel körbe és fojtogat, a húsomba mar, ahogyan a múlt eszembe jutott a semmiből. – próbálom a tudtára adni a dolgokat, hogy mitől is változott meg hirtelen a hangulatom. Egyszerűen menekülnék vissza az ölelésébe, a melegségbe, a szeretetbe, amivel körbeölelt, de most mintha minden ilyen érzés könnyedén visszapattant volna a múlt fagyos falairól és utat se engedne eme érzéseknek, mintha csak direkt kínozni akarna.
Szavaira lesütöm a pillantásomat, miközben a pléddel babrálok. Nem tudtam ránézni, ahhoz túlzottan is sok érzés kavargott az elmémben. Főleg a szavait követően, mert volt benne igazság. Fura visszagondolni, hogy régebben mennyire menekülni akartam az érintései elől, vagy csak a közelségéből, miként vadultam meg, ha olyat tett. Most meg… - Remélem, hogy igazad van és idővel jobb lesz. Nem akarom hagyni, hogy elvegyék tőlem ezeket az érzéseket, ahhoz túlzottan is jók… Én soha nem hittem volna, hogy…. – hogy ilyet képes lehetek érezni, hogy ez lehet ilyen is, nem csak rémülettel tölt el. Egy részem pedig már most is vágyott arra, hogy újra érezhessem azt ahogyan a karjaiban tart, de a másik felem pedig még mindig zaklatott volt a múltárnyai miatt.
- Nem mondanám magam túlzottan erősnek, de együtt esélyesen képesek leszünk rá. – mosolyodtam el alig láthatóan még kisebb szipogásokat követően, miután az ágyon való elterülést közben összekulcsoltam az ujjainkat. Figyeltem a kezünket és hinni akartam abban, hogy együtt tényleg képesek leszünk legyőzni a dolgokat.
- Ahhh, szóval azokra az órákra gondolsz, amiken aludni szoktam. – ugrattam őt, miközben letöröltem az utolsó könnycseppeket is az arcomról. Nem aludtam egy órán se, sőt, igazából egészen szerettem ezeket az órákat. Érdekesek voltak, de addig élveztem csak, amíg nem próbált meg engem boncolgatni akár a tanár, ha éppen olyanja volt.
- Maximum annyiból nem, hogy ha hamarabb találkozunk, akkor talán nem is vettünk volna tudomást a másikról. – mosolyodom el, mert akaratlanul is eszembe jut, hogy ha netán már hamarabb ismertük volna a másikat, akkor vajon neki hiányoztam volna, amíg eltűntnek nyilvánítottak, vagy ő rájött volna a dolgokra, hogy kinek a révén juthat el hozzám? Mindegy, erre már soha nem kapunk választ és az számított csak, hogy most már itt volt. Érintésének köszönhetően jól eső borzongás futott végig a testemen, közelebb hajolva hozzá pedig megcsókoltam őt.
- Galád vagy, ha ezt megmernéd tenni! – bökdöstem meg az ujjaimmal a mellkasát, majd az arcát is. Ne merészelje megenni a kajámat, vagy a végén reggel valami pékségben kötnék ki, hogy egyek valami ehetőt is.
Elpirultam kicsit, amikor a keze lejjebb vándorolt, de szerencsére ezt nem láthatta, inkább csak még jobban hozzábújtam, miközben aprócska köröket rajzolgattam a mellkasára.
- Naa, mozdulj akkor, ha onnan nem szállítanak haza. Mire döntünk, meg mire kihozzák. Addigra éhen fogunk halni és talán unalmamban be is alszom. – pillantottam rá pimaszul, amikor még mindig nem akart mozdulni. Aztán szerencsére megmozdult, figyeltem az alakját, ahogyan a szekrényhez sétált. Nem mondom, hogy nem volt fura látvány a műlába, mert még mindig borzasztóan szokatlan volt, de a formás feneke, a kidolgozott teste könnyedén vonta el a figyelmemet. Még az alsó ajkamba is beleharaptam, majd ahogyan megfordult úgy sietve emeltem a pillantásomat a plafonra, majd hanyagul nyúltam a nekem szánt két ruhadarabért. – Köszi…. – búgtam édesen, ha már megkaptam ma, hogy túl sokszor használom a ruháit. Most kérnem se kellett, egyszerűen megkaptam. Sietve bújtam bele a bokszerbe és pólóba is, amíg ő elment a kütyüért.
- Ne félj, semmi nem harapná le a karodat, amiért belenyúlsz. Nyusziii. – húztam őt direkt, miközben elvettem tőle a táskát és elkezdtem kutatni benne. Hamarosan meg is lett az említett tárgy. Sietve kapcsoltam be, majd szórakozottan úgy csináltam a Pin beütése közbe, mintha takarni akarnám előle, pedig nem volt nagy titok.
- Szünetet, amivel téged akartalak bosszantani? De lehet igazad van, passz. – rántottam meg a vállaimat, nem tudtam, hogy mi lenne a jó. Inkább helyette elkezdtem nézegetni az oldalt, amit mondott.
- Awww, ennyire bízol bennem, hogy olyat rendelek, amit te is szeretsz? Lehet mind a kettőt inkább magamnak tartom meg. – öltöttem rá nyelvet játékosan, majd végül az egyik helyre bökve, aminek egészen jó volt az értékelése kiválasztottam két pizzát is. Az egyik hawaii volt, a másik meg húsimádó. Úgyis azt hangoztatják, hogy a pasiknak kb. minden mi a kaja, csak hús legyen. – Most fizetsz, vagy majd a futárnak fogsz? – néztem rá kérdőn, hiszen attól függőt, hogy miként is fejezem be a rendelést. Ha pedig végeztünk, akkor félre is pakoltam a tabletemet. – Hmm, ha már pizzát eszünk, akkor valami bor mellé? – néztem kérdőn rá, hiszen ő volt még mindig a házura és egyébként is ő tudja, hogy van-e itthon bor, de pont a franciáknál ne lenne otthon alkohol?

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Szept. 05, 2018 11:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- A  franciák szerint a káposzta úgy lehet aranyos, ahogy az amerikaiak szerint az édes ketchup finom egy csípős, sajtos, baconös, sós hamburgerben... ne keress benne logikát, úgy se lehet megmagyarázni olyasvalakinek, aki nem ebben nő fel. -  fejtem ki kicsit bővebben a dolgot, mert tényleg nehéz lenne elmagyarázni ezt az egészet neki. Én például azt vagyok képtelen felfogni, mit lehet úgy szeretni a ketchupön, hogy egyesek képesek szinte mindenhez enni, vagy az is hasonlóan megmagyarázhatatlan dolog, hogy miért van oda minden olasz a szőkékért...

- Miért ne járhatnál? - vonom fel a szemöldökömet, elvégre nincs semmi íratlan, fel nem fedezett természeti szabály, ami gátolná, vagy az ellenkezőjét állítaná, és továbbra is úgy vagyok vele, ha szeretne kigyógyulni ebből az egészből, akkor az csak az ő elhatározásán múlik.
- Biztos hallottad már, hogy minden fejben dől el, szerintem erre is abszolút igaz. Próbálj meg ne gondolni a múltra, helyette inkább valami pozitív dologra. - persze tudom, mondani könnyű, de pont a gondolat az, amitől a legnehezebb megszabadulni, ha egyszer gyökeret vet az ember fejében, legyen az egy rossz emlék, beidegződés, megérzés, ötletcsíra...
- Igazam van, és jobb lesz. Egyrészt, mert miután valamivel kapcsolatban rájössz, hogy nem olyan rossz az, te is egyre bátrabb vagy, másrészt meg, ennél is igaz, hogy részben gyakorlás kérdése. - sejtem, ez a mostani főleg arról szólt Athenának, hogy élje túl - viselje el valahogy, de ha rájön, hogy nem csak rossz lehet egy együttlét, idővel csak felenged ő is, vagy kiderül, hogy mit kedvel inkább.
- Mit nem hittél volna soha? - kérdeztem azért vissza, mert kíváncsi vagyok, hogy mi az, amit végül nem mondott ki.
- Ugyan... abból kiindulva, hogy mennyi mindent éltél már meg, vagy túl, álltál lábra ennyi rossz után, sokkal erősebb vagy mint az emberek többsége. - könnyű annak vallani magad, ha mindened megvan, a tökéletes élettel egyetemben, bezzeg megnézném azt, más emberek hogy, vagy mennyire viselnék azt, ha mindazon keresztül kéne menniük, mint Athena, vagy mondjuk én.
- Ó, te ezeket az órákat átalszod? Akkor miért mész be egyáltalán? Nem hogy maradnál inkább itthon, aztán lustálkodnánk az ágyban, az ilyen órák úgy is reggel 8-tól szoktak lenni. - húztam el a mézes madzagot az orra előtt, hogy kiderüljön, tényleg komolyan gondolta a dolgot, vagy csak szájhősködik megint nekem?
- Azért nem arra gondoltam, hogy annyival hamarabb... De néhány hónappal, vagy évvel talán. - előtte én sem voltam túlzottan szociális típus, igaz, most se vagyok, de azért egy fokkal elviselhetőbb vagyok emberek jelenlétében, ami aligha volt elmondható a balesetet követően, vagy az elvonón töltött hónapokban. Talán így kellett lennie, hogy én már valamennyire kilábaljak a saját nyomorúságomból, hogy utána Athenának is segíthessek? Hisz képzelem, ha mindketten padlón lennénk, mennyivel másképp alakulna minden.
- Mert szerinted nem meg merném tenni? Így jártál, túrhatnád át a hűtőt. - jelentettem ki, szokja csak a rendet, amúgy is, megérdemelné. Pláne, hogy még meg se próbáltam, pusztán említettem, és már bökdös cserébe, mire arrébb is hessegettem a kezét. Vagy kezdjem el én is bökdösni, hogy takarékra tegye magát?
Áhh, helyette inkább végigsimítok az oldalán, hátha veszi a lapot, hogy mennyivel kellemesebb érzés, legalábbis amíg nem hesseget arrébb, hogy hozzam már a tabletet. Nők!
- Igenis, értettem, megyek már... - forgattam a szemeimet miközben feltápászkodtam az ágyról, hogy kerítsek ruhát magunknak, meg felmarkoljam a táskáját, mert én aztán biztos nem fogom azt a ketyerét előkeríteni belőle, pláne, hogy nem is nagyon értek hozzá.
- Látod? Már mondani sem kell, tudom magamtól is. - telepedtem vissza az ágyra, miközben vártam, hogy eljussunk már a rendelésig. Bár, amilyen lassú volt, inkább újra eldőltem az ágyon, ha valami van, úgy is mondja majd.
- Nem baj, azért nem kockáztatok. Fél lábbal még ki lehet bírni, de fél karral, festőként? - komolytalankodtam, A pin kódja miatt meg különösebben nem zavartattam magam, ha használni akarnám, gondolom úgy is belépne nekem, ha meg nem, hát a netet ő is az én routeremen keresztül használja...
- Hééé, azért nem olyan hosszú szünetre gondoltam! - tettem szóvá, mert ha úgy tervezte, hogy majd heteket-hónapokat várunk a következő előtt... na azt már nem! Vagy ha igen, akkor tuti sírva fakadok - De miért akarnál bosszantani vele? - kérdeztem vissza, mert az is lehet, hogy csak én értettem félre a dolgot, inkább tisztázzunk, mielőtt még belemerülnénk az egyéb fontos témákba, miszerint extra sajttal, vagy anélkül?
- Ühüm, bízok. Mert szerintem te is tudod, hogy milyen következményekkel járna az, ha visszaélsz a bizalmammal. - még nem tudom, hogy pontosan hogyan torolnám meg a dolgot, de tartom magam kellően kreatívnak ahhoz, hogy valami emlékezetes bosszút, vagy leckét összehozzak neki, hogy legközelebb még csak meg se forduljon a fejében ilyesmi.
- Majd a futárnak, készpénzzel. - feleltem, miközben a párnán támaszkodva Mufurc vonásait figyeltem, hogyan koncentrál, miközben a rendelést intézi.
- Pizzához bor? Végül is, kereshetek majd valamit, néhány üveggel mindig akad itthon. - jegyeztem meg, de majd ráér, mielőtt hozzák a kaját, az meg alaphangon is legalább fél óra, hanem egy, ilyen késő este.
- De majd később, előbb mutatni akarok valamit, legalább addig sem alszol be. Mehetünk? - pillantottam rá, de eszem ágában sem volt elárulni, hogy hová, ha kérdezősködött, akkor is csak a fejem ráztam, hogy titok, majd meglátja, csak bízzon bennem. Ha pedig készen állt, akkor felkaptam még egy plédet, majd intettem, hogy kövessen, hogy aztán a szoba egyik sarkában elővarázsoljak egy plafonról lenyitható létrát, ami a padlásra, meg onnan a tetőre vezetett.
Néha, ha olyanom van, ide szoktam kiülni esténként, aztán élvezni a csendet meg a nyugalmat, vagy épp a csillagképeket nézni. Igaz, az utcai fények miatt nem volt teljes a sötétség, de még így is egész élvezhető volt.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again


A hozzászólást Jean-Philippe Quinault összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 09, 2018 9:57 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Csüt. Szept. 06, 2018 5:08 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

- Igyekszem, de szerintem te is pontosan tudod, hogy ez nem teljesen így megy minden esetben. Olykor a múlt akaratlanul is bevillan és keserűvé teheti a jelent. – komolyan csendült a hangom, miközben PJ-t fürkésztem. Próbáltam rájönni, hogy vajon mi járhat a fejében, mik azok a dolgok, amiknek nem ad hangot. Esélyesen nem erre számított, valójában fogalmam sincs, hogy mire számított egy ilyen fordulatot vett este után. De legfőképpen én váltam bizonytalanná, hogy most mégis miként kéne tovább.
- Aha… - inkább nem akartam kitérni a mondandója végére, ahhoz már alapból is túl sok minden kavargott a fejemben. Nem is értem, hogy miként köthettünk ki ilyen módon az ágyban, mert se reggel, se akkor nem gondoltam erre, amikor a fürdőbe csábított, hogy ez fog történni. De mégse tudtam bánni, ahhoz túlzottan is kellemes és váratlan élmény volt. Egy részem pedig folyamatosan azóta a pillanat óta vágyakozott arra, hogy újra megtapasztalhassa.
Visszakérdezése meglep, nem nézek rá, helyette inkább a pokróccal szórakozom. Azt babrálom az ujjaimmal.
- Hogy ilyet képes lehetek érezni, hogy ez lehet ilyen is, nem csak rémülettel tölt el és vágyhatok rá. – vallom be jóval halkabban, mint előtte bármit is. Sokszor nagy a szám, főleg az elmúlt időben bőven kinyílt, ahogyan egyre inkább megkedveltem őt és képesvoltam feloldódni a közelében, de most mégis inkább halk voltam. Zavarban voltam, mert míg talán neki ez semmi nem volt, addig számomra ez jóval több volt, mint amiről pár hónapja mertem volna álmodni, vagy hinni.
Nem akartam még több szót ejteni arról, hogy mennyire vagyok erős. Ha valóban igaza lenne, akkor esélyesen nem próbáltam volna véget vetni az életemnek pár hónappal korábban. Így inkább hallgatás mellett döntöttem, nem akartam ezen most összeveszni. Értelmetlen lett volna.
- Lehet akkor se tartanánk itt. Talán van abban valami, hogy mindenki akkor találkozik a másik felével, amikor igazán megérett az idő rá, nem pedig akkor, amikor azt hisszük, hogy már itt van. – elmélkedtem hangosan, mert sokak szerint ez badarság, de én próbáltam hinni abban, hogy mindennek van valami oka. Nem véletlenül sétálnak ki-be az életünkből az emberek. Még akkor is, ha sokszor nem találtam magyarázatot egy-egy eseményre, dologra vagy emberre. Majd idővel talán fogok, vagy lehet soha se.
- Szerinted nem torolnám meg? – kérdeztem inkább vissza válasz helyett, mert biztos lehet abba, ha megenné a kajámat és tényleg csak sajtjai maradnának, akkor kisördög belém bújna és nem járna jól.
Hamarosan pedig már a kaját rendelve gubbasztottunk az ágyban, vagyis inkább én, mert szemmel láthatóan egy lusta döggé változott hirtelen. Férfiak! Aztán meg majd mondja a magáét, ha nem olyat rendelek, amit szeret. A nagyon dög akarnék lenni, akkor biztosan olyat rendelnék, amiről ezerszázalékig biztos vagyok benne, hogy meg se enné, de mázlijára szeretem annyira, hogy ne akarjam a bűzölgő sajtokhoz terelni, hogy utána én is érezzem a rémes ízüket, amikor megcsókol.
- Pedig kezdtem már azt hinni, hogy te ilyen böjtöt akarsz tartani valami miatt. – bolondoztam vele, majd hátrapillantottam rá. Könnyedén rántottam meg a vállaimat amolyan módon, „Hogy mert miért ne?” , ha már megtehetem, akkor húzhatom őt, végül arrébb pakolva a kütyüt közelebb máztam hozzá, hogy megcsókoljam őt szenvedélyesen. – Egy kis önuralom gyakorlás nem szokott ártani senkinek se. – hamiskás mosoly költözött az arcomra. Aztán pedig nem volt más hátra, mint megbeszélni, hogy kell-e neki rá valami plusz dolog, mert nekem biztosan kellett a pizzára.
- Most rettegek. – nyújtottam nyelvet rá, csak hogy ne érezze annyira biztosnak a dolgát, hogy tényleg nem tennék olyat. Hogyne, mégis milyen büntetést találna ki? Még a végén fordulna a kocka és akkor is ő járna rosszabbul. Ezt se kéne elfelejtenie.
- Rendben. – azzal a lendülettel el is küldtem a rendelést, majd utána magam mellé ejtettem a tabletemet.
- Miért ne? Az olaszoknál egészen felkapott dolog, vagy hirtelen már inkább az alkohol ellen vagy, vagy is miről van szó? – nem értettem, hogy mit furcsáll benne. Meg egyébként is most esett meg először, hogy én vetettem fel az alkohol fogyasztását és nem ő hozta, hogy alkoholistává tegyen, legalább annyira, mint amennyire ő is az.
- Menni? Mégis hova és ilyen laza szerelésben? – néztem rá kételkedve és haboztam kicsit, de végül kimásztam én is az ágyból. Megfogtam a kezét és követtem. Amikor viszont a padlásra nyílt az a nyílás akkor újra megtorpantam és kérdőn néztem rá. Tudom-tudom, bízzak benne. Így végül követtem őt, de úgy csimpaszkodtam belé amíg ki nem értünk a tetőre, mint aki attól tart, hogy hamarosan  a „Mumus” lép ki a sötétségből.
Amint megláttam a kilátást a szavak is a torkomon akadnak. Csodálkozva figyeltem az égboltot, azt, ahogyan a hold ezüstbe öltözteti ezt a részét a városnak. Szerencsére nem volt sok utcailámpa, így annyira nem rontottak a látványon.
- Ez gyönyörű. – szólaltam meg még mindig álmélkodva, majd végül én is helyet foglaltam a pléden, amit hozott nekünk és esélyesen ennyi idő alatt ki is terítette. – Gyakran jársz ide? Ehetnék akár itt kint is majd. Annyira nincs hűvös még és még gyertya se kellene. – ugrattam őt, mert kötve hiszem, hogy pont azt hozott volna a pizza mellé. Mellé kucorodtam én is, majd a fejemet a vállára hajtottam, ha pedig átölelt, akkor nem sokkal később már inkább az ölébe fúrtam magam. – Nem gondoltam volna, hogy van ennyire romantikus oldalad, hogy csillagokat nézed, vagy inkább azt nem, hogy ennyire apróságnak tűnő dolog képes lesz ennyire magával ragadni. – hiszen eddig is láttam a csillagokat, de ez most másabb volt. Másabb volt a hangulat, az, hogy itt volt velem, majd pedig megcsókoltam őt, miközben a kezem kicsit vándor útra tévedt a fedetlen testén.

■ ■ Bocsi, nyomi lett. doboz  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Szept. 09, 2018 9:56 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

- Tudom, tudom, nem mindig könnyű vele... de majd kitalálunk valamit, amivel kellően lefoglalom a gondolataidat ahhoz, hogy ne okozzon gondot a múltad. - mondjuk mondhatnánk, hogy ha egy együttlét nem képes elterelni a gondolatait minden másról, akkor ott már nagy a baj, de abból kiindulva, hogy nála pont emiatt problémás a múlt, muszáj lesz valami mást kitalálni. Mondjuk meg kell hagyni, ez a beszéltetős ötlete egész jól bevált.
- Athena... mi az, hogy "aha"? - kérdezek vissza egy sóhajt követően, mert azok után, hogy eddig egész beszédes volt, most ez az ide lökött kurta kis szavacska arra enged következtetni, hogy valami nem igazán jó, vagy csak valami olyat mondtam, amit nem kellett volna? De akármennyire is töröm a fejem, nem nagyon jut eszembe semmi, ami okot adhatna egy effajta hangulatváltozásra. Mindenesetre azért a keze után nyúlok, hogy összefűzzem az ujjainkat, már amennyiben hagyja.
- Kicsit azért tartottam tőle, hogy hogyan fogod fogadni ezt az egészet, de akkor megnyugodtam, hogy nem valami újabb rémálomnak könyvelted el magadban. - vallom be én is, ami pedig hozzátartozik az igazsághoz, az az, hogy még akkor sem voltam egészen biztos abban, hogy ez jó ötlet, amikor a fürdőből utána jöttem - pont, hogy a múltja miatt, esetleg azért, mert túl nagy lépés lesz a korábbiakhoz képest?
- Várd csak ki, amíg kitapasztalod, hogy miket is kedvelsz benne leginkább. - teszem még hozzá, mert eleinte mindenkinél ilyen kísérletezős, tapasztalatszerzős a történet, aztán... győzzem energiával.
- Igen, abban van valami. Nem tartom magam különösebben vallásosnak, de... azt hiszem, van abban valami, hogy minden okkal történik. Vagy ahogy a nagymamám mondta régebben, el kell veszítened valami számodra fontosat ahhoz, hogy egy sokkal értékesebbet kapj helyette az élettől. - régebben sokat emlegette, de valahogy sosem vettem komolyan, még a balesetem után sem igazán akartam semmi értelmet tulajdonítani neki, mert mégis, mit kaptam azóta az élettől? Egy második esélyt, de amúgy? Semmit... De most, ha az elmúlt hónapokra tekintek vissza, be kell látnom, hogy talán mégis van benne ráció.
- Téged ismerve? Biztosan nem úsznám meg. - jegyeztem meg, mert igaz, nem ismertem még évek óta, de ez már ilyen rövid idő alatt is bebizonyosodott, inkább ne húzzak ujjat vele, ha jót akarok magamnak. Abba inkább nem akarok belegondolni, hogy hogyan, szóval esélyesen nem is tűnne el szőrén-szálán a kajája. Maximum csak "megkóstolnám".
No de hagyom, hadd rendeljen, rábízva az én rendelésemet, legalább kiderül, mennyire sikerült kiismernie az ízlésemet, meg egy kis extra meglepetés a mai napba. Nem mint ha az eddigieket bármi is überelni tudná...
- Hé-hé-hé! Dehogy akarok. Maximum olyat, ami mondjuk holnap reggelig tart. - válaszoltam a böjtölős kérdésére, amikor pedig még incselkedve hátra is nézett rám, rajtam volt a sor, hogy valahogy viszonozzam a szemtelenkedését, némi játékos csipkelődéssel. Mondjuk az oldalán, de ha sokáig húzgálja az oroszlán bajszát, akkor a feneke lesz a következő célpont.
- Nem, valóban, de gyakoroltam már eleget mostanában, másra is ráfér a gyakorlás. - jegyeztem meg, amikor pedig látom, hogy a "fenyegetéseim" nagyjából annyit hatnak, mint ha a falnak mondanám... remek.
- Látom, mennyire. - húztam el a szám, majd ismét felé nyúltam, ezúttal, hogy megcsikizzem, hátha akkor alább hagy kicsit a szemtelenkedéssel. Nem akartam kikergetni a világból, így ha arrébb ugrott az ágyon, akkor győzött a lustaság részemről, és nem másztam utána. Olyan kényelmesen elfeküdtem itt most.
- Mondjuk az is igaz, és dehogy vagyok ellene! Vedd úgy, hogy nem szóltam, kerítek valamit majd a vacsi mellé, ha megjön. Addig nehéz lenne, hogy azt se tudom, pontosan mit eszünk. - közöltem, eszem ágában sincs lebeszélni az alkoholtól, pláne, hogy ezúttal tényleg ő hozta fel. Kezdi végre belátni, hogy amíg mértéket tart, addig az sem olyan rossz dolog? Ha meg átesne esetleg a ló túloldalára, úgy is leállítanám.
- Eiffel-tornyot nézni. Na gyere már! - felelem némi túlzással, ahogy a kezem nyújtom felé, elvégre magát a tornyot nem látni, maximum akkor, ha valami fényjátékot intéznek róla, amire ma kevés esélyt látok. De nem is a belváros fényei a lényegek most, arra százszor jobb helyek akadnak a városban, inkább a többi. Tudom, a padlás meg nem valami bizalomgerjesztő hely, azzal a rakás régi bútorral meg lommal, de mentségére szóljon, nem is túl nagy, talán csak mint egy közepes méretű szoba. Utána pedig már kint is vagyunk a tetőn! Tető... nem is igazán mondanám annak, hisz egy része üveg, ahonnan a hálóba lehet lelátni, a nagyja pedig az sátortetős, cserepes rész. A kettő között pedig néhány négyzetméter sík beton, ami pont elegendő arra, hogy kényelmesen elférjünk, ha leterítem a plédet.
- Azt nem mondanám, hogy túl gyakran. Néha cigizni, vagy ha levegőzni támad kedvem és lusta vagyok lemenni a kertbe, akkor ide szoktam feljönni. Esetleg, ha egyedül akarok lenni, meg kiüríteni a fejemet. - tudom, valahol vicces az, hogy egyedül lenni, lévén Athenán kívül más állandó látogatója évek óta nincs a házamnak. De mégis hallani néha a szomszédokat, a festmények is számos gondolatot ébresztenek, más embereket juttatnak eszembe, a csillagos ég alá kifeküdni pedig pont segít abban, hogy ezektől megszabaduljon az ember. Vagy elmerengjen az életén...
- Kajálni mondjuk nem szoktam itt, de felőlem rendben van. Ha meg hűvösebb lenne addig, úgy is le kell mászni a bejárati ajtóig, majd hozok még valami másik plédet. - egyezek bele, magam miatt lehet nem pepecselnék ennyit, de ha már így elnyerte a tetszését a hely, akkor ki vagyok én, hogy elrontsam a dolgot? Inkább magamhoz öleltem, hogy addig is úgy nézegessük a csillagokat, vagy ha az ölembe fészkelte magát, akkor ráadásként az államat is neki döntöttem. A vállának, feje búbjának, attól függően, hogy mocorog épp. Igaz, nem volt hideg, de melegem sem, így már csak amiatt is jól esett most a közelsége, azon túl, hogy ki ne imádná, ha így bújnak hozzá?
- Hahó, elfelejted, hogy festő vagyok. Ha semmi romantika nem szorult volna belém, valószínűleg szobafestőnek mentem volna, csak hogy a festésnél maradjunk. - kértem ki magamnak, miközben a takarót is úgy igazgattam, hogy amelyik felén nem ücsörögtünk, azzal valamennyire betakargassam magunkat.
- Néha jók ezek, olyan megnyugtatóak tudnak lenni. Nem szoktam minden este csillagokat nézni, de van, hogy rám jön, és akkor órákon át képes lennék. Arról nem is beszélve, hogy úgy egy hét múlva csillaghullás is lesz. Megnézzük? - kérdeztem vissza még a csók előtt, miközben a kezemmel én is mindenféle nonfiguratív formát rajzolgattam a hátára, derekára. Lehet, hogy mégsem fog reggelig tartani az a bizonyos szünet?

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Szept. 11, 2018 8:58 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Reméltem, hogy igaza van és sikerülni fog ilyen téren is előrelépést tenni. Arra viszont nem számítottam, hogy a kurta válaszommal ilyen hatást fogok kiváltani belőle. Pár pillanat erejéig habozok és még a vállaimat is megrántom amolyan hagyjuk módon, de esélyesen úgyse tágít.
- Csak körülbelül úgy hangzott a mondandót második fele, mintha életed legrosszabb élménye lenne és burkoltan azt sugallanád, hogy ideje lenne gyakorolnom és összekapni magam. - komolyan szinte már vártam azt, hogy emiatt is fejmosást tartson nekem, vagy képes vagyok ezzel rövid időre kizökkenteni, hogy erre következtettem? Hmm, passz, hamarosan úgyis meg tudom, hogy melyik lesz esedékes.
Szavai meglepnek, de bólintásom kívül nem felelek már semmit se, hiszen lehet azokban a pillanatokban nem úgy könyveltem el, de utána azért egészen erősen rám tört a múlt. Ijesztő, hogy mire képes az emberi elme. Valamit legszívesebben elfelejtenénk, aztán közben meg úgy emlékszünk rá, mintha csak tegnap történt volna.
- Ez kedves, de nem hiszek abban, hogy értékesebbet kaptál volna az életedbe. – pillantottam rá. Főleg, hogy tudtam a húgát veszítette el. Soha nem hittem egy percig se, hogy értékesebb lehetek nála, de inkább hagyjuk is. Nem akarok rossz emlékeket felidézni. Inkább másszunk ki ebből a gödörből és élvezzük az estét. Legszívesebben csak megráznám magam, hogy elűzzem az összes démonomat, ami úgy csüngtek rajtam, mint akik béklyóba akarnak kötni.
Hamarosan már a rendelésen is túl vagyunk és újra előkerül a csipkelődő oldalunk. Sokkal kellemesebb ez a hangulat, mint ami még pár perce engem is jellemzett. Menni fog ez, le fogom tudni győzni a múltamat, még ha feledni nem is, de győzedelmeskedhetek!
- Csak aztán nehogy megülje a pici pocidat. – játékosan pedig meg is simogattam a bendőjét, ahogyan a gyerekeknek szokták. Persze, hogy csak ugrattam és erről a mosolyom is remekül árulkodott. – Héé ne csipkedj! – próbáltam megállítani a kezét ebben, mert nem volt kellemes érzés.
Csikizésének köszönhetően sietve gurultam a saját térfelemre, majd ott terültem le, miután rájöttem, hogy nem fogja már mozdítani magát, hogy elérjen. Legalább egy is nyugtom marad. – Vén ember… - pillantottam rá angyali mosollyal, hogy tovább szívjam a vérét. Pláne, ha ennyire lusta megmozdulni is, akkor mit várt, hogy szó nélkül hagyom? Azt meg csak reméltem, hogy nem fog emiatt támadásba lendülni.
Kicsit ugyan vonakodva követem őt, főleg hogy a padlás se éppen bizalomgerjesztő, de aztán gyönyörű látvány terül elém. Kicsit a városra is rálátni, de leginkább ami lenyűgöz, az nem más mint a csillagos égbolt. Mintha egy másik világba csöppentem volna. Nem hittem volna, hogy Párizsban akad olyan hely, ahol ennyire jól kivehetően lehet látni őket. Oké-oké, tudom, hogy ez nem a belváros, de akkor is.
- Cigizni? Ezt inkább nem hallottam. Leszoktál az egyik dologra, hogy helyette mással pusztítsad magad?  Komolyan, ha emiatt bajod lesz, akkor jobb, ha nem kerülsz a kezem közé. – mormogtam az orrom alatt csöppet se boldogan. Igaz, nem tudom, hogy milyen gyakoriságot is jelent, de akkor is. Nem akarom, hogy emiatt rákos legyen, vagy a dohányzása vigye sírba idő előtt. Akkor már inkább én legyek az ok, de remélhetőleg ilyen se lesz. Majd igyekszem kevesebb ősz tincset okozni neki…
- Akkor ez el is dőlt. – lelkesedtem kicsit talán gyerekes módon, de most inkább itt ennék, mint a négy fal között. Még annyira hideg sincs, hogy ne lehessen kibírni. Maximum kicsit jobban össze fogunk bújni és a gond megoldva, meg a plusz pléd ötlete se rossz.
Egyelőre viszont nem másztam az ölébe, inkább csak hozzábújtam és miközben ő átölelt, én úgy kezdtem el automatikusan kicsit cirógatni a kezét. Mosolyogva élveztem ezt a békés időt és ekkor még inkább ráébredtem abban, hogy milyen régóta nemhogy nem ábrándoztam ilyenekről, de igazából nem is hittem, aztán jött ő. Az idegesítő francia modorával és dolgaival, amiért a pokolba kívántam, majd inkább azt szerettem volna, ha mellettem van. S most? Most itt voltunk együtt és remélhetőleg ebbe nem fog senki se belerondítani, vagy legalábbis nem ezekben a percekben. Egy kis nyugalom nekünk is kijár végre!
- Elnézést kérek művészúr, de azért valld csak be, hogy ez és az ott megjelenő romantikus mivoltok nem teljesen ugyanaz. – nyomtam egy puszit végén az arcára, ahogyan ott egymás mellett gubbasztottunk ölelkezve.
- Még szép, hiszen kinek árthat meg még több szerencse? – fordultam felé teljesen, végül szemből pedig az ölébe ültem. Fürkésztem a pillantását, kezem lassan siklott végig az arcán, mintha csak arcának minden egyes négyzetcentiméterét meg akarnám újra ismerni, megőrizni az emlékeimbe.
- Köszönöm. – suttogtam ajkai felett, mielőtt odahajoltam volna, hogy megcsókoljam. Közben egészen közel csúsztam hozzá, az ujjaimmal meg tarkója vonalán simítottam végig. – Tudod, amikor megismertelek, akkor csak egy öntelt és idegesítő franciának hittelek. Aztán meg ebbe a tagadásba menekültem, hogy megpróbáljak távoltartani magamtól, de szerencsére nem jött össze. – vallottam be két csók között,  játékosan pedig másik kezemmel elindultam lefelé a mellkasán.


■ ■ doboz  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Okt. 01, 2018 11:25 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

Athena && JP

Ahogy végre hajlandó volt megszólalni, és meghallottam Athena szavait, szívem szerint egyből ellenkeztem volna, hogy pedig nem is igaz, de ha már ezt mondta, gondolom, nem véletlenül. Próbáltam is visszaidézni azt, hogy mit is mondhattam, vagy hogyan pontosan, hogy így a lelkébe gázoltam vele, de akármennyire is próbálkoztam, nem ment. Tipikus...
- Tudod mit? Visszaszívni már úgy sem lehet, úgyhogy inkább felejtsd el, amit mondtam. Ügyes voltál, büszke vagyok rád. - lehet, az előbbiek után kissé szűkszavú válasz ez tőlem, de attól még őszintén gondoltam. Sőt... az igazat bevallva előbb hittem volna abban, hogy menet közben kihátrál valamikor, vagy megijed, úgyhogy az, hogy mégsem tette, tényleg nagy bátorságra vall. Vagy nem is tudom, mi lenne a jó szó... lelkierő? Kitartás? Egy kicsit mind?
Amúgy is, ha már a hosszas monológommal nem pont azt sikerült elérnem, amit terveztem, hátha a tömörebb és lényegre törőbbet félreérteni is nehezebb lesz.
- Lehet, hogy nem, lehet, hogy igen. Idővel majd elválik, nem igaz? - mindenesetre ha még évek múltán is így leszünk, kettesben, együtt, akkor azt hiszem, elmondhatjuk, hogy valami értékesebbet kaptam az élettől cserébe. Nem mint ha a húgomat akarnám lebecsülni, vagy ne hiányozna, de azért mégis teljesen más, ha az ember élete párjára talál rá, akivel a hátralevő életét élheti.
De ennyit a komoly témákról, némi csipkelődés meg csiklandozás elég ahhoz, hogy egyből könnyedebb vizekre evezzünk, ha már a kajarendelésen is túl vagyunk. Valamivel úgy is el kell ütni az időt, akkor meg inkább valami vidámabbal, mintsem szomorkodjunk.
- Megszólalt a szemtelen fruska... - vágtam vissza a "kedves" szavaira, a vénemberezésről meg majd leszokik, ha egyszer-kétszer fenéken billentem a mankómmal nevelő célzattal, reméljük.  Mondjuk őt ismerve, valószínű, hogy sok eredménye nem lesz.
Nem telik el sok idő, és már húzom is magam után a padláson keresztül a tetőre, mert bár annyira nem mondanám nagynak a házat, de úgy tűnik, még ennyi idő után is akadnak olyan részei, amik újak a számára, ha pedig valamit, hát ezt igazán nem éri meg kihagyni. Nem azért, mert olyan szép - bár meg kell hagyni, elég mutatós ezekkel a nagy üvegablakokkal - de a kilátás sokkal inkább magáért beszél.
- Valamiben úgy is meg kell halni, nem? - vontam vállat, majd mielőtt még kiakadhatna, sietve hozzátettem - De ne aggódj, nem hiszem, hogy a tüdőrák vinne el, olyan mennyiségnél még azért nem tartok. Meg nem is szándékozok, egyszerűen van az a stresszmennyiség amin a légzéstechnikák már nem segítenek. - vallom be, de ha kicsit visszaemlékszik, akkor magától is rájöhet, hogy nem vagyok az a nagy (lánc)dohányos típus. Már csak azért sem, mert sem rajtam, sem a ruháimon nem sűrűn érezhette eddig...
- Egész gyorsan. - értettem egyet vele, de ki vagyok én, hogy ilyesmire nemet mondanék? Egyébként is, inkább most, amíg még kellemes az időjárás, mintsem ősszel, ködben-esőben, vagy a téli fagyokban, akkor úgy sem sűrűn szoktam én sem ide felmászni, maximum annyira, hogy az ablakokat letakarítsam.
- Bocsánatkérés elfogadva. - sandítottam le rá a puszit követően, miközben közelebb vontam magamhoz, várva, hogy mit fog szólni a hullócsillag-lesős ötlethez.
- Igaz, ráfér mindkettőnkre. - fészkelődtem egy sort, hogy kényelmesebben legyünk, a takarót is megigazgatva egy kicsit körülöttünk, hogy aztán a kezem meg a derekán pihenjenek.
- Szívesen, de mit is pontosan? - kérdeztem vissza, mert nem voltam egészen biztos abban, hogy mire is gondolt, miközben kimondta, arra, hogy most itt gubbasztunk, vagy az estére, vagy úgy minden eddigire...? Vagy ne legyen ekkora mellényem, csak arról van szó, hogy választhatott ő kaját vacsira... Na jó, az azért elég lelombozó lenne.
- Még hogy én öntelt és idegesítő? Kikérem magamnak! - fordítottam el a fejem, orromat az égnek emelve, játszva a sértődöttet, mielőtt elmosolyodtam volna - Még szép, hogy nem. Ha én egyszer valamit a fejembe veszek... kicsit rutinosabb vagyok makacsság terén. Vagy várj... a lényeg valójában az lenne, hogy eddig csak annak hittél, mostanra meg már azt is tudod, hogy ilyen vagyok? - kérdeztem vissza én is a csókok között, azzal pedig remélem, tisztában van, hogy jobb, ha vigyáz, mit felel. Jöhet a szokásos szemtelenkedés, de a mostani helyzetében nem lesz nehéz "csapdába" ejteni.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Okt. 02, 2018 9:50 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

PJ && Athena

Grimasz szökik arcomra és bármennyire is szeretnék a nyelvemre harapni egyszerűen nem jön össze. – Azért jutifalatot nehogy adj. – tettem hozzá pontosan annyira kedvesem, mint azt sejthető egy ilyen válaszadásnál. Lehet én értettem félre, de valljuk be ezzel a tömör reakcióval se javított a helyzeten. Inkább hagyjuk is, hiszen elég volt azokkal az érzésekkel megküzdeni jelenleg, amik a múltamból fakadóan keltek életre és időről időre bekebeleztek.
Szerencsére a következő percek inkább vidámabb pillanatokat és békésebb eseményeket hoznak magukkal. Kezdve az ételrendeléssel az összebújáson át egészen addig, hogy egy nem éppen bizalomgerjesztőnek mondható padláson át végül egy egészen mesébe illő helyre vitt. Gyönyörű volt innen a kilátás, ahogyan az égbolt is egészen tiszta volt, aminek köszönhetően gyönyörű csillagokkal tarkított égbolt tárult elénk. A városból is elméletben ugyanezt lehetne látni, de a sok közvilágítás egészen el tudja rontani. Tapasztalatból mondom, hiszen olykor én is fürkésztem az égboltot, egészen jó ihlet adó tud lenni.
Már éppen nyitnám a számat, miután belebokszoltam a vállába, hogy ne is merjen ilyeneket mondani, amikor szerencsére ő is kapcsol, hogy jobban teszi, ha nem ennyivel rázza le magáról a témát. Szerintem olykor még a macskák se tudnak ilyen morcosan nézni, mint én néztem rá ezekben a pillanatokban. – Ez a stresszmennyiség okozója lennék én? – billentettem oldalra a fejemet ártatlan arckifejezéssel, hiszen egyértelmű volt, hogy csak húzni akarom őt. De lássuk, hogy ebből miként is vágná ki magát. Kezdtem úgy érezni, hogy egészen elememben vagyok ma este balszerencséjére.
- Milyen mázlista vagyok. – játszottam rá, amikor a bocsánatkérést elfogadta. Érintése túlzottan is jól esett, miután megállapodott a derekamon. Őt fürkésztem kíváncsian és egy pillanatra elgondolkoztam azon, amit mondott.
- Talán már így is ránk talált a szerencse, nem gondolod? Két fél, ami egészen jól kiegészíti egymást a hibáikkal és szabálytalanságaikkal egyetemben. – halkan csendült a hangom. Kicsit elmélkedő is volt. Nem voltunk szabályos félkör, de pontosan ettől volt még szebb az egész, mert a hibáinkkal együtt mégis tökéletesen illettünk össze, hogy a végén egy egész kört kapjunk. Legalábbis szeretnék hinni abban, hogy így van.
- Hogy nem mondtál le rólam. – ebben pedig benne volt minden. A sok küzdelem, a rehab, minden egyes porcikámban hordozott elcseszettség a múltamnak köszönhetően. Az, hogy türelmesen kivárt és egy új világot mutatott nekem. Felsorolhatnék mindent, de az hosszú lenne és szerintem így is érteni fogja, nagyon remélem.
Mosolyogva figyeltem őt, ahogyan játssza a durcás kisfiút, majd a kérdését meghallva angyali mosoly kúszott az arcomra. Lassan rántottam meg a vállaimat ártatlanul. – Hogy is mondtad? "Lehet, hogy nem, lehet, hogy igen." – csendült ártatlanul a hangom miközben kezem kicsit lejjebb vándorolt a hasfaláról, miután kicsit feljebb gyűrtem a pólóját, majd mielőtt bármit is tehetett volna ellenem a válaszom miatt sietve csókoltam meg és próbáltam elvonni a figyelmét a tettemmel. Tudtam jól, hogy könnyedén eshetek most csapdába, ezért igyekeztem a dolgok elé menni. Végül ajkáról nyakára tévedtem ajkaimmal, hogy lágy, puha csókokkal próbáljam meg kicsit elterelni a gondolatait. Nem ő mondta, hogy van bőven időnk a pizzáig?


■ ■  doboz  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
avatar
● ● Posztok száma :
231
● ● Reag szám :
211
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 8, 9, 10, 11  Next

Ajánlott tartalom

JP mûterme
Second Chance frpg
9 / 11 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-