JP mûterme - Page 3
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Yesterday at 6:31 pm ✥

✥ Yesterday at 2:45 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 9:15 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 8:40 pm ✥

✥ Kedd Okt. 16, 2018 11:04 am ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 8:05 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 4:00 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 10:24 am ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 7:00 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

First topic message reminder :

Forrás: google


Forrás: google


Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Ápr. 01, 2018 9:01 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

Sose ütött ki ennyire még a drog, sose éreztem még ilyen hatását. Azt mondják, hogy minél többször használod, annál inkább megszokod és vágysz rá. Ez a hatás viszont számomra is ismeretlen volt. Azt se tudom igazán, hogy miként keveredtem ki a mosdóból, merre vitt végig. Küzdeni akartam ellene is, de nem volt erőm. Helyette csak hagytam, hogy magával vigyen, hiszen sejtettem hova fog vinni. Már jártam nála kétszer is. Igaz, eddig nem mondanám azt, hogy annak túlzottan jó vége lett. Az út zötykölődött, a gyomrom meg annál inkább felfordult.  Éreztem a zsigereimben, hogy másról van szó, hogy valami még a szervezetembe került. Muszáj volt, mert nem lenne szabad ennyire kiütnie. A fények olykor elmosódtak, ahogyan a taxiba vetült a fényük, ahogyan az utcák egymást váltották az út során. Fejem végül PJ vállára bukott, mintha hirtelen nem zavarna a közelsége, pedig normál esetben vélhetően sikítva menekülnék már rég, de most nem ment. Helyette fura módon inkább csak neki dőltem, mintha csak valami védelmezőt látnék benne, de egyik csoda se tarthat örökké és nem hiszem, hogy ő bármit is hinne emiatt. Látja, hogy nem teljesen vagyok magamnál és a múltkori műsor után sejtheti, hogy életemben nem tennék ilyet.
Nem tudom, hogy mennyi ideig hánytatott, mennyi ideig próbált meg belém tömni vizet, hogy még inkább biztos legyen az, hogy sikerrel jár. Egyszerűen fájt minden porcikám, míg végül tényleg össze nem csuklottam már teljesen, hogy nem bírom tovább.  Persze, hogy nyöszörögtem és motyogtam, hogy hagyjon már békén, míg végül a kimerültség és vélhetően a szerek nem győztek, amiknek sikerült felszívódnia már a szervezetembe.
Fogalmam sincs, hogy mennyi lehetett az idő, amikor ébredezni kezdtem. A fejem túlzottan is hasogatott, de még egészen szürkület uralkodott kint. Mintha most kezdene még csak ébredezni is a nap. Alig hallhatóan nyöszörögtem, arcomat a párnába fúrtam, amikor is feltűnt az ismeretlen illat, vagyis ismerős volt, de biztos voltam benne, hogy nem hozzám tartozik. Riadtam ültem fel, sietve pillantottam körbe, amikor pedig rájöttem, hogy nincs rajtam semmi se, akkor közepeshangerővel szántott végig  a sikolyom, hogy mégis hol lehetek és mi történt? Hol van a ruhám? Mit keresek valaki ágyában? Aztán pedig megláttam a fotelben gubbasztó férfit, mire még inkább megijedtem, mert a félhomályban hirtelen nem jöttem rá, hogy PJ lehet az. Amint pedig mocorogni kezdett, sietve rántottam magamra a takarót és csúsztam az ágy túlsó felébe.
- Ne gyere közelebb!!! – ha pedig volt könyv az éjjeliszekrényen, akkor esélyesen elsőre az repült felé. Össze voltam zavarodva és még a fejem is hasogatott, nem is kicsit. Régóta nem fájt már ennyire, egyszerűen úgy éreztem, ha eddig a drog nem ölt meg, akkor majd most ez fog. – Ki vagy? Mit tettél? Hogy kerülök ide? – kérdeztem meg remegő hangon, miközben az ablakon át beszűrődő gyér fény mellett próbáltam kivenni, hogy kihez is van szerencsém. Mintha a festékszag nem lehetett volna eléggé árulkodó.


■ ■  credit

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Ápr. 01, 2018 9:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

Mire végre hazaértünk a partiról, meg Athenát is a végkimerülésig hánytattam, magam is alig vártam, hogy lerogyhassak valahová, és aludjak. Magam sem tudom, mikor éreztem magam utoljára ilyen fáradtnak, és volt egy sanda gyanúm, hogy reggel sem fogom sokkal kipihentebbnek érezni magam úgy, hogy még csak nem is a kanapéra, hanem a fotelre tettem le magam valamikor hajnalban.
Akármennyire is fent akartam még maradni egy darabig, ha ismét rátörne a lányra a hányás, végül csak elnyomott az álom, még az se zavart, hogy ilyen kényelmetlen öltözék van rajtam, vagy épp ülve sikerült bebólintanom. Az alvás azonban csöppet sem volt pihentető, sem mélységében, sem időtartamában, pláne, hogy pont a legmélyebb álmom közepén riasztott fel az a sikítás.
Ijedten rezzentem össze, miközben hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, vagy mi van... szerencsére kettőnk közül nem én voltam az, aki szétdrogozta az agyát előző este, így egészen hamar sikerült betájolnom magam a félhomály ellenére is, ellentétben másokkal.
- Hé, nyugi kislány, csak én vagyok az! - szólaltam meg sietve, de még a végére sem értem, már csattant is az éjjeliszekrényemen pihenő könyv, valahol a bal vesém tájékán, mire fájdalmasan görnyedtem össze. Hát ez a köszönet a tegnapiért?
- Jean-Philippe. A festő, akihez múltkor betörtél, rémlik? - kérdezem vissza fájdalmas hangon, miközben még mindig a vesémet gyászolom, majd fáradtan hátra dőlök a fotelben.
- Kicsit kiütötted magad a tegnap esti partin, úgyhogy jobbnak láttam, ha hazahozlak, mielőtt nagyobb baj történt volna. - nagy volt a kísértés, hogy poénra vegyem az egészet és valami ormótlan nagy marhaságot benyögjek a kérdésére, de miután így is a szívinfarktus kerülgeti szerencsétlent, inkább nem rizikóznék. Egy vágott sebbel még elboldogulok, de az újraélesztés... lehet szarul járna velem.
- Nem vennéd kicsit lentebb a hangerőt? Mindjárt szétszakad a fejem. Legalább ennyit megtehetnél viszonzás gyanánt, ha a köszönöm túl bonyolult. - morogtam az orrom alatt, miközben az ablak felé sandítottam. Menjek oda, és elhúzzam a sötétítőket? Vagy jó ez a sötétség a lestrapált állapotunkhoz?
- Azok után, hogy kiütötted magad, nem hittem volna, hogy ilyen hamar fel fogsz ébredni. Alig múlt nyolc óra. Tudod mit? Inkább aludj még, rád fér, azok után, amilyen mozgalmas éjszakánk volt. Hogy érzed magad? - jó lesz a sötétség, úgy döntöttem, bár túl szép is lenne, hogy varázsütésre visszaaludjon Csipkerózsika, úgy kipattantak a szemei az előbb, ahogy érzékelte, nem a saját ágyában fekszik, mint ha minimum egy fél liter kávét vedelt volna be, néhány energiaitallal megspékelve.


■ ■  nyelves  ■credit


You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Ápr. 01, 2018 9:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

Csoda, hogy a hang alapján nem tudtam beazonosító egyből? A fejemet még mindig egyfajta köd borította el. Nem a megszokott. Soha nem éreztem még ilyet, pedig nem tegnap vettem be először drogot. Nem először nyúltam ehhez a „gyógyításhoz” azóta, hogy megsérült a kezem és a múltam is újra felütötte a fejét. Menekültem, vagy inkább csak hagytam, hogy a mocsár végre teljesen elnyeljen, míg végül el nem jön a vég…
- Sajnálom… - nyögök ki ennyit még mindig zakatoló szívvel, miközben próbálom összerakni a morzsákat, amik derengenek tegnapról. A szám fura íze se hanyagolható el, mint aki hányt. Hiába pillantok az ágyra, mert nem hánytam oda. Aztán eszembe jut a baleset, a mosdó, a taxi, majd a hányás és az is, hogy miként tömte belém a vizet is. Nincs meg semmi se hosszú időre, de legalább kezd valami derengeni. A lábamat felhúzom és az arcomon simítok végig.
- Miért? – bukik csak ki ennyi belőlem, hiszen legutóbb is megmondta ő is, hogy nincs közünk egymáshoz. Nem tartozik nekem magyarázattal, akkor most miért hozott ide? Miért mentett meg olyantól, amire talán emlékeznék, talán nem. Talán csak az utolsó löketet megadná ahhoz, ami előbb vagy utóbb be fog következni. Hiába hitte bárki is azt, hogy elkerülhető. Még eggyel több tragikussorsú művész nem hiszem, hogy sokat számítana bárki szemében is. Főleg, hogy én még be se futottam, csak bontogatom a szárnyaimat.
- Megköszönnél bármit is, amíg nem tudnád, hogy mit tett veled az illető és miért egy szál fehérneműben ébredsz? Persze, nálatok ez másabb. Ti mutogatjátok magatokat. – kisebb megvetés pedig újra csendül a hangomban, miközben átölelem a térdeimet és a fejemet ráhajtom. Csak nyugodj meg. Talán nem történt semmi se. Talán csak lehánytam, netán a pezsgő miatt volt. Nem tudom, de akkor se tetszett ez a felállás, hogy egyáltalán volt mersze lehámozni rólam azt az idegesítő ruhát, amit magamtól soha se vettem volna fel.  Vagy éppen le egy pasi előtt. Nem őrültem meg.
- Szétrobban a fejem és tiszta hányás szag van. – mormogom félig a térdemnek a dolgot, de talán így is érti. Végül felemelem a fejemet. – Nem csaptam szét magam. Mi van, ha te itattál velem valamit? Vagy éppen más? Belőletek ki telik, ha valamit nem kaptok meg, akkor megszerzitek. – bár ahhoz képest ő túlzottan nyugodtan ül itt. – Szétrobban a fejem és úgy érzem magam, mint aki kiszárad. – tettem még hozzá, ha már helyzet jelentést kért, hogy utána rövid időre újra némaságnak hódoljak és megpróbáljam összerakni a dolgokat. – Te hogy vagy? Megsérültél, igaz? – töröm meg úgy jó 5 perc után a csendet, ahogyan a hasogatófejem ellenére is próbálom összerakni a dolgokat, hogy mi történt. Rémlik valami dulakodás is, de lehet tévedek és csak a képzeletem szüleménye az egész.


■ ■  credit

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Ápr. 01, 2018 10:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

Jól hallottam? Egy sajnálom? Eltart egy darabig mire bebizonyosodik, hogy tényleg ezt mondta, és nem csak a fülem cseng az iménti sikítása után, de még ez is jobb, mint ha megint minden mozdíthatót hozzám akarna vágni, mint múltkor. Elég volt ez az egy könyv is, még jó, hogy nem valami vaskosabb kötet volt, A párizsi Notre Dame, vagy hasonló!
- Miért ne? - kérdezek vissza gondolkozás nélkül, majd némi hezitálás után ismét megtöröm a csendet - Ám ugyanezt én is kérdezhetném tőled, Athena. Miért? - miért kellett a drogokhoz nyúlnia, ilyen fiatalon? Nála mi volt az indok, amiért végül kipróbálta? Mert kétlem, hogy pusztán a kíváncsiság, az maximum az olyan pénzes ficsúroknál, mint amilyen én is voltam, bár nekem is nagyobb céljaim voltak a szerrel.
- Meg, ha bíznék a másikban annyira, hogy tudjam, vigyázott rám, amíg én a világomról sem tudtam. Felőlem akár utána egy szál semmiben is ébredhetek, csak ne az Eiffel torony lábánál... - közlöm nemes egyszerűséggel, mert én így álltam a témához, holott tudom, hogy ő meg a bizalom. Mi, meg a bizalom, egyelőre inkább valami rossz vicc.
- Persze, mutogatjuk. Azt teszem most is, nem látod? - intettem végig az öltözékemen - Nem mutogatjuk, maximum kevésbé vagyunk szégyenlősek, mint ti, csajok. Bár kivétel erősíti a szabályt. - nyilván pasik között is akad olyan, aki rettenetesen zavarba jönne ruha nélkül, ahogy lányok között is, aki a legkevésbé sem zavartatná magát ilyesmi miatt.
- Az utóbbin segíthetünk. - mormogom, majd nyugdíjasokat megszégyenítő sebességgel feltápászkodok a fotelemből végre, hogy az ágy mellett lévő ablakhoz sétáljak, bukóra nyitva őket. Így legalább némi friss levegő is bejön a szobába, és Athena sem fog megfagyni a takaróba kapaszkodva.
- Mégis, mikor itattam volna veled bármit is, amikor egész este kerültél? Amúgy sem szokásom nőket ilyen szinten leitatni azért, hogy aztán megfektessem őket. Sokkal inkább a kis barátod, aki a mosdóban akart rád mászni. - felelem megvetően az ágy mellett állva, a falnak támaszkodva. Igaz, hogy amit akarok, azt meg is szerzem magamnak, de nem ilyen áron, ilyen gerinctelen módon, ahogy ő feltételezi rólam. Ha még rászolgáltam volna, de csak azért ilyeneket gondolni rólam, mert nem nőnek születtem...
- Így jár az, aki partidrogokat fogyaszt. - jegyzem meg szenvtelenül, mint ha csak a partira utalnék vele, és nem tudnám, milyen tabletták lapultak a táskájában - Hát még ha némi alkohollal is megspékeli őket az ember. Emlékszel valamire egyáltalán a tegnap este történtekből? Vagy minden kiesett? - kérdezek vissza a legnagyobb természetességgel, így legalább azt is leszűkíthetjük valamennyire, hogy csak az a tabletta felelős az állapotáért, amit a táskájában találtam, vagy az italába is kevertek valamit?
- Mindjárt hozok vizet. - felelem, azzal már indultam is, most, hogy említettem, éreztem, hogy az én torkom is szárazabban kapar a kelleténél, le is gurítottam majd két pohár csapvizet, mielőtt visszaindultam volna hozzá az emeletre egy újabb pohárral.
- Miattam ne aggódj, semmi komoly. - néhány kék-zöld folt, plusz az, amit az előbbi könyv hagyott. Túlélhető, azt hiszem.

■ ■  nyelves  ■credit


You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Ápr. 02, 2018 12:51 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

- Nem te mondtad, hogy semmi közöm hozzád? Csak idegenek vagyunk? – csendül a hangom komolyan és talán túlzottan hamar is. Ha nem is volt így kimondva, akkor is ez volt a lényege annak, ami elhangzott legutóbb is közöttünk. S talán túl hamar mondom ki ahhoz, hogy a következő kérdésével  belém fojtsa a többi dolgot, amit még mondanék. – Mit miért? Elhiheted, hogy nem magamat ütöttem ki ennyire. Ha tudom, hogy volt valami az italomban, akkor meg se iszom. – dühösen csendül a hangom, mert ha azt feltételezi, hogy saját magamat ütöttem ki ennyire… Nos, téved. Pláne azok után, hogy mennyire riadt voltam legutóbb is. Az meg se fordul a fejemben, hogy netán átkutatta a táskámat és megtalálta a nálam lévő drogot. Igen, kiüt, de nem ennyire. Elviselhetőbbé teszi a világot számomra, tudom használni rendesen a karomat, ami még mindig hasogat.
- Talán így ébrednék, ha előtte nem egy vázával tette tönkre a kezemet hosszabb időre, hogy ne tudjak élni a rajzolásnak és annak, aminek tanulok. – csendül a hangom kicsit talán úgy, mint aki hibáztatja őt ezért. Én legalább semmi ilyet se vágtam hozzá. Nem az ő kezében roppant össze emiatt egy kép keret is, apró vágásokat hagyva ott, vagy kötött ki végül a kórházban, hogy pár öltéssel egy-két heget összevarrjanak, mert akadt közte mélyebb is.
Megforgatom a szemeimet arra, amit mond és a világért se pillantanék még egyszer rá. Nem, nincs az a pénz. Főleg, hogy ebben a ruhában. Hagyjuk, kész őrület. Nekem nem kellene itt lennem. Nem egy idegennel, aki ki tudja, hogy mit hazudik össze.
Figyelem minden mozdulatát, ahogyan közeledik, mintha csak arra akarnék felkészülni, ha netán nekem esne, akkor valamennyire megpróbáljam megvédeni magam. Sőt, ha arra felé jött, ahol voltam, akkor pillanatok alatt teremtem az ágy másik felében, ügyelve arra, hogy magam előtt tartsam végig a takarót és ne sokat mutassak belőle. Amikor pedig a közelben marad és engem nézett… Enyhén frusztrált és nem értettem, hogy mit bámul ennyire, mert az feltűnt, hogy nem a karomon lévő tetoválásaimat fürkészi, inkább mintha az arcomat fürkészte volna, vagy a pillantásomat akarta volna elkapni.
- Azt se tudtam, hogy ott vagy-e. S ha kerültelek volna, akkor miért zavart volna ennyire? – pillantok rá kérdőn, a következő kijelentésénél meg szerencse, hogy nem iszom, mert szerintem most köptem volna ki a kortyot. Helyette inkább keserűen felnevettem. – Nem a barátom, arról meg nem én tehetek, hogy a legtöbb férfi nem érti a nem fogalmát, vagy azt ha kikosarazunk valakit. – nem volt semmi vicces a hangomban, se abban, amit mondtam. Inkább mintha kicsit fájdalmasan csendült volna egy emléknek köszönhetően a hangom, majd megráztam a fejemet is, hogy inkább hagyjuk. Csak ne engem hibáztasson azért, mert vadbarmok a „társai”. Bár mit is várok, hiszen legtöbb esetben úgyis mindig a nőt bélyegezik meg, hogy ő tehet arról, ami történt.
- Te tényleg azt hiszed, hogy én önként ittam meg a partidrogot? Hogy netán arra vágytam, hogy míg öntudatlanul fekszem, addig azt csináljanak velem, amit akarnak? Elmebeteg vagy! – könnyedén jött az utolsó két szó, míg a többit inkább sértődötten ejtettem ki. Egyik nő se vágyik erre. Ha tudtam volna, hogy az van az italomba, akkor a képébe öntöm az illetőnek, vagy egy óvatlan pillanatban kicseréltem volna a poharakat, hogy igya meg ő és csináljon azt, amit szeretne. – Nem sokra emlékszem. Csak foszlányokra. Az italozásig minden megvan, utána kezdődött a baj. – mondom alig hallhatóan, majd idegesen a hajamba túrok, mert kezdem úgy érezni, mintha vallatáson lennék. Nem rendőr, így hagyjon már békén. Egyszerre vagyok hálás, amiért megmentett, ugyanakkor rohadtul nem, mert fejfájósan és ilyen ramaty állapotban valahogy nem ilyen vallatásra vágytam.
- Köszönöm. – közben pedig sietve veszem el a poharat, hogy szinte egy szuszra ki is igyam a tartalmát, majd a poharat leraktam a közelben lévő szekrényre. Nem néztem rá, inkább csak a térdemre hajtottam a fejemet, amikor viszont megszólalt, akkor ráemeltem a pillantásomat.
- Jeges dolog jót tud tenni. – közben a fejére mutattam, hiszen láttam a foltját és pontosan tudtam mit mondok, de ahogy gondolja, nem az én dolgom.
- Merre van a ruhám, illetve a dzsekim? Nem akarlak zavarni…– hiszen múltkor az utóbbit itt hagytam. Még szép, hogy menni akarok, amilyen gyorsan lehet. Az más kérdés, hogy esélyesen talpon maradni nem bírnék sokáig, mert ennyire is szarul, gyengének is rég éreztem már magam.


■ ■  credit

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Ápr. 02, 2018 5:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

Semmit sem reagálok a szavaira, hisz valahol tényleg igaza van, semmi közünk egymáshoz. Bár, amennyiszer keresztezik egymást az útjaink, "idegenekből" lassan "ismerősökké" minősülünk át.
- Még jó. - somolygok az orrom alatt, ha már úgy tűnik, nem vette a lapot a kisasszony, én pedig meghagyom abban a naiv hitben egyelőre, hogy tényleg csak az italába csempésztek valami szert - Ha tudna róla, senki sem inná meg, de nem tudnak, pont ez a lényege. - teszem még hozzá, mielőtt leharapja a fejemet, mert megint valami olyat mondtam, ami sérti az önérzetét. Így, másnaposan, fejfájósan, még mufurcabb a természete, mint egyébként.
- Legyünk őszinték, Athena. Ha nem lett volna az a vázás eset, akkor is ugyanilyen bizalmatlanul ébredtél volna az ágyamban. - vonom fel a szemöldökömet, mert úgy érzem, csak kifogás gyanánt takarózik vele, hogy legyen mire fognia, holott felesleges. Ismerem már a bájos modorát ennyire.
- Ezek szerint akkor mégsem jobb a karod? Sajnálom. - őszintén csendülnek a szavaim, reménykedtem benne, hogy nem így lesz, így már csak abban tudok, hogy idővel rendbe jön, és nem fogja akadályozni a későbbiekben.
Az ablakhoz sétálok, szellőztetek, meg a sötétítőt kissé elhúzva némileg több fényt is beengedek a helységbe, miközben nem kerüli el a figyelmemet az, hogyan masírozik Athena mindig a tőlem legtávolabb eső részére az ágynak. Ahogy jónak érzi, úgy sem terveztem bemászni mellé... ha így lenne, akkor már hajnalban megtettem volna a fotel helyett.
- Igaz is, hozzászokhattam volna. - vonok vállat ezzel is igazat adva neki, úgy sincs semmi közünk egymáshoz. Miért zavarna jobban, mint az, hogy a volt évfolyamtársaim kerülnek?
- Nem? Ahhoz képest elég sokat lógtál rajta az este folyamán. Ha a nem-barátaiddal ilyen közvetlen vagy, milyen lehet a barátaiddal? - kérdeztem vissza, nem a mosdóban történtekre utalva, hanem sokkal inkább arra, ami előtte ment, még bent a partin, a többiek közt elvegyülve.
- Remélem is, hogy nem. - csak ennyit mondok, elengedve a fülem mellett az újabb sértést, amit a fejemhez vág, helyette inkább csak hallgattam, visszanyelve a mondandómat, miszerint tudok a tablettáiról. Sőt, a kezén lévő vágásokról is. És visszatérve az előző szavaihoz, ki vágyik ilyesmire?
- Akkor úgy néz ki, hogy be-Gináztak. - állapítom meg, igaz, nem biztos száz százalékig a dolog, de a hatásból ítélve arra tippelnék, pláne, hogy amik az ő táskájában lapultak, azok ilyen szintű emlékezetkieséssel nem járnak. Elrugaszkodok a faltól, és a földszint felé veszem az irányt a konyhába, hogy hozzak némi vizet neki, amikor pedig meglátom, milyen rekordidő alatt hajtja fel az egészet, már bánom, hogy nem hoztam többet.
- Azt hiszem, igazad van, bár van amelyik rosszabbul néz ki. Mindjárt kerítek azt is. Te kérsz még vizet? Vagy valamit a konyhából? Csak mert nem akarok még egyszer fordulni. - nézek rá, mielőtt újabb kitérőt tennék, majd újabb néhány percre magára hagynám, mielőtt visszatérek. Az ingem csak levéve, a vállamon átvetve pihen, miközben egy fél zacskó fagyasztott zöldséget szorítok az oldalamhoz épp, az egyik rondább zúzódásra, a másik kezemben meg hozom a többi motyót, amit kért.
- A ruhád? Az a fürdőben, úgy rémlik. Miután a pezsgő után még lehányni is sikerült, bevágtam a mosógépbe, csak elindítani nem volt már erőm éjjel. A dzsekid... az meg jó kérdés. Valahol a földszinten. - azt, hogy pontosan hol van, ha agyonvernének, se tudnám így hirtelen, de majd megkeressük, ezen ne múljon.
- Engem aztán nem zavarsz. - most nem vagyok nyakig munkában, szóval mondhatni, úgy is mindegy, pláne, miután én is ilyen lestrapált állapotban vagyok, sok hasznomat úgy se venni ilyenkor. Vissza is rogyok a fotelba, kényelmesebb, mint a szobában lófrálni.

■ ■  nyelves  ■credit


A hozzászólást Jean-Philippe Quinault összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 02, 2018 6:47 pm-kor.
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Ápr. 02, 2018 5:56 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

- Hagyjuk ezt, akkor vélhetően nem is itt ébredtem volna, vagy minden nőt szokásod megmenteni? – kérdezek vissza minden kertelés nélkül, majd sóhajtok egy aprót. – PJ, ez nyugtat, akkor nem szeretek mások ágyában ébredni és nem is te vagy az egyetlen, akit elbájolok ezzel a stílussal. Így felesleges mellre szívnod, vagy akármi, mert nem te vagy a szívemnek a csücske, aki csak megnyeri ezt. – emelem rá a kéklő íriszeimet. Azokat, amiben szinte bárki képes hosszabb időre elveszni, mert annyira világoskék. Nem egyszer kérdezték már meg, hogy kontaktlencsét hordok-e, azért ilyen e. Kész őrület. Lehet mások megváltoztatnák a színeslencsével a szemük színét, de az nem én vagyok.
- Honnan vetted, hogy jobb? Egy művész megtanulja miként zárja ki a fájdalmat, hogy ne adja fel azt, ami még életben tartja. – csúszik ki meggondolatlanul ajkaim között részben az igazság. Én megtanultam, még akkor is, ha nem a legjobb útját választottam, de egyelőre még összetart, ha pedig egyszer eljön a vég, akkor végre megnyugszik a sebzett, riadt vadra hasonlító lelkem, ami sokszor olyan, mint egy háborgó tenger, csak nem mást pusztít el, hanem önmagát.
- Miből gondolod, hogy vannak barátaim? Olykor mindenki maszkot visel, nem gondolod? – nekem pedig volt segítségem a maszk viselésében. Nagyon reméltem, hogy a táskám megvan és senki se nyúlt bele. Az iskolából esélyesen kivágnának, Jerry megölne, Maddie pedig talán kirakna a házból és tök jogosan, hiszen egy drogfogasztó ólálkodik a gyerekei közelében. Elbaszott egy történet az enyém, de mégse kértem soha senki segítségét, ahogyan nem vágytam sajnálkozó pillantásokra se. Elevickéltem az elmúlt évek alatt is, csak a rajzolás maradjon meg…
- Nem érdekel, hogy mit remélsz és mit nem. Ha lenne közöm drogokhoz is, akkor se lenne közöd hozzá. Nem vagy se apám, se a bátyám, se a pasim, hogy megmond mit tehetek. – dühösen csendül a hangom és még az apa szót úgy ejtem ki, mintha szinte megégetne maga a szó is. Ennyire gyűlölet és megvetés nem is tudom, hogy miként képes vegyülni egyetlen egy szóba. De fejfájósan és ennyire pocsék állapotban olykor még nehezebb uralni az érzéseinket. Egyébként meg tényleg feldughatja magának a reményeit, mert semmi köze hozzá és talán pontosan emiatt nincs is bűntudatom most se, hogy már pedig van közöm a droghoz.
- Végén kiderült, hogy Mr. Sherlockhoz van szerencsém. Valami díjat is kérsz? – tapsolnék, ha nem fájna ennyire a fejem és még több gúnyhoz lenne kedvem. De nincs és egyébként is ezt már kezdtem én is sejteni, vagy csak erősebb drogot kaptam, mint amit én használok. A kettő együtt meg húzós volt, de erre kicsi az esély, hiszen Michael nem mehetett volna akkor biztosra.
- Csak egy kis vizet. – egyelőre még az ébredező éhségemet képes volt elnyomni a rosszullét, amit éreztem. Míg ő távozott, addig én csak szemügyre vettem a szobát. Érdekes változatosság volt a lenti kupihoz képest az itt létező rend és tisztaság. Arra viszont nem számítottam, hogy mire visszajön, addigra megválik az ingjétől. Sietve vettem el tőle a vizet, majd inkább abba fojtottam minden gondolatomat, meg a szavaira figyelve, mielőtt túlzottan kíváncsian mérném végig. Természetesen csak a tetoválásai miatt.
- Szóval értesz az ilyen ruhákhoz? Akkor ha hazajutottam visszaküldöm neked. Talán több hasznát vennéd, mint én. – nem szerettem az ilyen hivalkodó ruhákat. Most mégis ezt kellett viselnem. A félig lévő poharat leraktam a szekrényre, közben pedig óvatosan figyeltem őt. Miért kellett levennie? Direkt csinálja? Elmehetne….
„Most komolyan?” arckifejezést kapott tőlem, hogy utána eldőlve az ágyon a takarót is a fejemre húzzam. Akár gyerekes, akár nem, de nem akartam tovább bámulni őt. Sőt, inkább bosszantott, hogy ő ennyire lazán képes kezelni a helyzetet. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el, mire megszólaltam, ha ő nem előzött meg. – Legalább egy felsőt kaphatnék? Nem mindenki olyan magamutogató, mint egyesek. – motyogom a takaró alól, majd lopva pillantok ki rá. – Múltkor érdekes módon zavartalak, mi változott? – tettem fel a kérdést talán túlzottan is pimaszul, miközben még mindig a takaró mögül kukucskáltam ki. Biztos vagyok abban, hogy mást ez szórakoztatna, de én nem éreztem ennyire viccesnek a helyzetet, míg ennyire alulöltözött vagyok és a másik fél is inkább levetkőzik, mintsem felöltözne…


■ ■  credit

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Ápr. 02, 2018 7:36 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

- Minden nőt? Ugyan, kinek nézel engem, Supermannek? - kérdezek vissza vigyorogva, bár van abban valami, amit mond. Ha nem lett volna a korábbi találkozásunk, akkor valószínűleg az sem keltett volna gyanút bennem, hogy hogyan is viselkedik azzal a sráccal, vagy hogy közösen tűnnek el a mosdóban.
- JP - javítom ki gondolkozás nélkül, és még amiatt se zavartatom magam, hogy megszakítom a mondandójában - Nem mondtam egy szóval sem, hogy mellre szívom. Inkább mulattat, hogy milyen kis harcihörcsög vagy, vagy hogy mindenre van valami frappáns visszavágásod. - ő néz a szép, nagy, kék szemeivel, én meg csak magabiztosan vigyorgok, miközben állom a tekintetét. Múltkor, az asztal alatt ő volt az, aki előbb feladva, vajon most ki nyeri a kört?
- A kézírásod alapján. - válaszolok, holott semmi bizonyíték rá, hogy ő írta azt a néhány szót, és nem valami barátnője, ismerőse - Tudod, a képkeret. - teszem hozzá, ha nem esne le neki egyből, majd a tekintetemmel az asztal felé intek, amin azóta is ott pihen a családi fotó, immár az új keretben.
- Ezzel vitába tudnék szállni. Attól függ, hogy milyen jellegű a fájdalom, fizikai, vagy pszichés? Mert míg az utóbbi egész jó ihletforrásnak tud bizonyulni, az előbbi, nos... az már keményebb dió, amivel nem is mindig lehet mit kezdeni. - az én életemben is előfordult nem egyszer, hogy hetek, hónapok maradtak ki, mert egyszerűen nem voltam olyan állapotban, hogy rajzoljak. Mondjuk a baleset után, a kórházban...
- Akkor nincsenek, de ettől függetlenül még valamilyen kapcsolatod csak van emberekkel, ha már a francia fővárosban élsz, nem az Antarktiszen. Ami pedig a maszkokat illeti, azt mindenki visel, többet is. - legyintek rá, elvégre másképp viselkedünk otthon, másképp a munkahelyünkön, iskolában, a főnökünkkel vagy épp a barátainkkal, esetleg azzal, aki közel áll hozzánk, kivel mi a célra vezető. Nem nagy újdonság.
- Az egyiknek kissé fiatal, a másiknak meg túl öreg lennék, tudom. - komolytalankodom el a helyzetet, testvérnek még talán, fogjuk rá, elmennék, de azok után, hogy milyen csúnyán felsültem ezzel a szereppel, jobban jár, hogy ha nem akar a húgom lenni.
- Ha van, miért ne? Elfér a többi díj mellett. - vágok vissza, nincs is szebb öröm, mint a káröröm, és ha már ilyen elcseszett a helyzet, miért ne hoznánk ki belőle a legjobbat? Úgy is elviselhetőbb az élet, ha van min nevetni.
Inkább megyek a konyhába, mielőtt Athena megint hozzám vágna valamit, nekem kell valami jeges, neki meg egy újabb pohár víz, mielőtt végre újra bevágódhatnék a kedvenc fotelembe.
- Miből is gondolod, hogy értek hozzájuk? - vonom fel a szemöldököm értetlenül, talán abból vonta le a következtetést, hogy sikerült kihámoznom belőle? Vagy mert tudom használni a mosógépet? Azt meg, hogy mihez kezdenék vele, inkább hagyjuk, maximum bevágnám a szekrény aljába, ha megint itt kötne ki a leányzó és ruhára lenne szüksége.
Jóízűt nevetek azon, ahogy a válaszomat hallva Athena a takaró alá bújik, annyira őszinte és gyermeteg a reakciója, hogy egyszerűen képtelenség megállni.
- Magamutogató? Ugyan már, Athena, nem a nadrágomat toltam le, csak az egyik zúzódásomat jegelem, megfogadva a tanácsodat. Egy póló megteszi, vagy inkább inget szeretnél? - tápászkodok fel a fotelből, hogy a ruhásszekrényemhez menjek, ám aztán rálelve a tökéletes darabra meg sem vártam a válaszát, már repül is egy fekete, feliratos póló, ami lehet, hogy a fején fog landolni ha későn kapcsol, de uram bocsá', nehéz éjszakánk volt, talán megbocsájtható.
- Múltkor egy határidős munkán dolgoztam. Most nem. - ennyi.

■ ■  nyelves  ■credit
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Ápr. 02, 2018 8:10 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

- Egyetlen egy férfit se gondolok annak. – nincs ezen mit titkolni. Igazából arra se számítottam volna, hogy követni fog minket és reggel itt ébredek. Nem értem, hogy miért mentett meg. Miért nem tudott levegőnek nézni és egyszerűen kizárnia azt a sejtését, hogy baj lehet.
Amikor kijavít, akkor megforgatom a szemeimet és megrántom a vállamat, hogy nekem aztán mindegy, de akkor se fogom úgy hívni. – Tudod a legtöbb embert remekül el tudom ijeszteni ezzel a viselkedéssel, csak téged nem. De örülök, hogy téged mulattad legalább. – persze, hogy nem örültem neki és ezt érezheti is a hangomból, hiszen csöppet se próbáltam meg véka alá rejteni. Miért tenném? Legalább az ő reggelje a fájdalmas ütközést leszámítva jobban indult, mint az enyém. Bármennyire is nehéz nem fordítom el a fejemet. Állom a pillantását, még ha legszívesebben letörölném a mosolyát a képéről. Nem fogok most megfutamodni, mint múltkor az asztal alatt tettem, hiszen jelenleg messzebb van.
- Írni és rajzolni egészen másabb dolog. – egy-két szót levésni nem olyan vészes, mint esetleg hosszabb távon rajzolni. Nem ok nélkül keveredtem az elkerülendő negyed mélyebb medreibe, hogy szerezzek bogyókat. Nem maradhatok ki az iskolából és jelenleg a rajzon kívül tényleg képtelen volt bármi is kikapcsolni. A vele való találkozás, az, hogy Jerry is ismerte részben a titkomat, az új család, amibe csöppentem. Túl sok volt és most a tegnap esti „parti” is. Követem a pillantását, ahol meglátom a keretem. Azt hiszem legalább eltaláltam, de valahogy mégse töltött el önfeledt érzéssel, hogy egy általam kapott tárgy díszeleg a hálójában. Bizarr és extrán szokatlan volt számomra.
- Miért te annyira tartod a kapcsolatot az emberekkel? Nem hiszem, így ne próbáld nekem megmagyarázni, hogy valamilyen kapcsolatom biztosan van. Ez a hely meg semmiben se másabb, mint ahol két évvel ezelőtt éltem. – se az előtte lévőnél, ha leszámítjuk azt, hogy az apám ott rabolt el, zárt be és erőszakolt meg több alkalommal. Könnyedén leszek libabőrös, hiszen a gondolatoknak köszönhetően is kiráz a hideg, így inkább sietve próbálok másra gondolni.
- Ha te mondod. – rántom meg a vállaimat, mert egyik se hiányzik az életemből. A testvéreim is magamra hagytak. Most az anyám is és kész csoda, hogy nem tudok senkit se közelengendi? Még Grace-t se tudom, pedig szeretném, de nem tudom beavatni őt a titkomba, nem tudom felfedni a dolgokat.
- Kac-kac, röhög a vakbelem is. – persze, hogy nem röhögött és csak úgy csöpögött az iróniától a hangom, de ha ezt váltja ki belőlem. Nem mulattam feleannyira se jól, mint ő tette.
- Úgy tartják nem mindegy min mosód ezek a ruhákat, mert tönkre mehetnek. – felelem két korty között, mielőtt még  a poharat lepakolnám az éjjeliszekrényre. Szakértelem meg kicsendült a hangomból, mert tényleg fogalmam sincs. Én nem felhívni akarom az emberek figyelmét magamra, hanem inkább elrejtőzni előlük. Tudom, ez a ruha pont az ellenkezőjét tenné, de nem is az én választásom volt. Én csak elviseltem pár órán át.
A nevetésén csak felhúzom magam és ha a következő percekben még elég közel volt, akkor biztos lehetett abban, hogy a maradék vízzel megpróbáltam nyakon önteni, vagyis hát ráönteni. Mindegy volt, hogy hol találom el, csak hűtse már le magát. Fogalma sincs, hogy miért frusztrál ennyire bárkinek a meztelensége legyen szó bármilyen mértékről is.
- Mert gondolom az inged alá nem tudtad volna betenni…. Nálad természetes… - de nem fejezem be a mondadót, inkább csak megrántom a vállaimat, hogy hagyjuk is és azt ad, amit akar. Ha túlzottan átlátszó lenne, mint egy ing, akkor úgyis visszadobom neki. Hamarosan viszont repül egy póló felém, sietve kapom el, aminek köszönhetően a takaró lejjebb csúszik. Sietve kapom magam elé a pólót, hogy eltakarjam a melltartómat is.
- Értem, ha nincs munkád, akkor máris emberbarátabb vagy. – persze, hogy csak megint basztatni akarom őt, hogy ne mulasson már ilyen jól. – Fordulj el! – és még az ujjammal is mutatom, hogy tényleg forduljon el, mert nem viccelek. Ha eltakarta a szemét, vagy elfordult, akkor csak utána bújtam bele a pólóba. Hosszúhajamat kiszedtem a póló alól, majd jobban szemügyre vettem az írást rajta. Rövid időre még el is mosolyodtam, de aztán sietve tűntettem el az arcomról és ha nem leskelődött, akkor ebből semmit se észlelhetett. Megköszörülöm a torkomat, hogy most már nézhet, ha akar. – Ez valami célzás akar lenni, vagy higgyem el, hogy véletlen pont ezt adtad? – kérdezem meg kíváncsian, majd az üres pohárra pillantok. Kár volt elpazarolnom az előbb.



■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Ápr. 02, 2018 9:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

Beletörődő sóhajjal konstatálom, hogy mondhatok én bármit, úgy néz ki, ez az elcseszett becenév rajtam marad, akármennyire is próbálkozok. Megnézném, ő hogyan fogadná, ha mindig szándékosan rosszul ejteném a nevét, de kinőttem már effajta gyerekes hülyeségekből.
- Üdv a klubban! Mit gondolsz, én mivel tartom távol az embereket? - kérdeztem vissza, hisz múltkor ő is kapott némi ízelítőt a dologból, milyen az, amikor bal lábbal kelek, vagy épp feltornázzák a vérnyomásomat. Ahhoz képest most egész nyugodt a légkör, így legalábbis, hogy szándékosan nem emlegetjük azokat a bizonyos tablettákat. Pedig tudok róluk attól függetlenül, hogy nem tereltem rájuk a szót.
- Igen, az tény. - értek egyet vele, miközben a tekintetemmel a sérült kezét keresem, kár, hogy azt is a takaró alatt rejtegeti. Igaz, tegnap este lett volna időm szemügyre venni, de a fenébe is, túl fáradt voltam már ahhoz, hogy ilyen részletekkel foglalkozzak.
- Már nem igazán. - vallom be. Az én életemben a baleset volt a fordulópont, azóta időm nagy részét a festésnek szenteltem, de amikor annyi idős voltam, mint ő, akkor igenis aktívan részt vettem a társasági életben.
- Hol éltél akkor? - kérdezek vissza próba-szerencse alapon, hátha elárulja. Mondjuk még csak a vezetéknevét sem tudom, így sokat ha akarnék sem tudnék ártani azzal, hogy visszaélek az adataival, másrészt meg eszem ágában sincs ilyesmi.
- Igen, én. - felelem, amikor pedig a vakbelét emlegeti, ismét elmosolyodok. Csípem az ironikus stílusát, azt hiszem.
- Mert szerinted én foglalkoztam azzal, hogy mi van a címkéjére írva? - vonom fel a szemöldököm, lehet, hogy ha elindítottam volna a programot, úgy összement volna a végére a ruha, hogy Athena se férne bele többié, de ha már így szóvá tette, majd figyelek rá. Már ha nem viszi el maga így, hogy van. Mondjuk annak ellenére, hogy mennyire kerülni az emberek figyelmét, azt kell mondjam, egészen figyelemfelkeltő darabot választott a partira. A víz elől ha próbálnék, sem bírnék elugrani, de annyi baj legyen, nemes egyszerűséggel felitatom a vállamon lévő inggel, majd megszárad... többet meg nem fog kapni, azt már most eldöntöm.
- De, ment volna, csak nem fértem volna hozzá olyan kényelmesen, el is áztatta volna... így egyszerűbb. Miért, zavar? - érdeklődöm, nem mint ha annyira befolyásolna a válasza, abból kiindulva, hogy milyen szégyenlős, gondolom, igen lesz a válasza. Vagy nem érdekli, akkor meg úgy is mindegy. Inkább megyek, és keresek neki valamit, amit felvehet, hogy ne egy szál fehérneműben flangáljon.
- Még szép. Gondolom, te sem díjazod, amikor beadandó leadási határidő előtt minden értelmetlen hülyeséggel traktálnak mások, rabolva a drága perceket. Vagy nem hagynak alkotni, amikor másra sem vágysz, csak nyugalomra. - fejtem ki a véleményemet, miközben odapasszolom neki az egyik pólómat. Méretre biztos, hogy nagy lesz, de legalább többet takar, panaszra egy szava sem lehet.
- Ez most komoly? - kérdezek vissza megrökönyödve a kérése hallatán, de aztán egy beletörődő sóhajjal eleget teszek a kérésének, és a szekrény felé fordulok, hátat fordítva neki, amíg öltözik.
- Mint ha nem láttalak volna még fehérneműben. - mormogom az orrom alatt, eszembe sem jutott, hogy lesni próbáljak, amikor pedig meghallom az újabb kérdését, csak szó nélkül kapok ki egy másik pólót a szekrényből.
- Miért, inkább ezt szeretnéd helyette? - kérdeztem vissza szemtelenül. Régen csíptem az idétlenebbnél idétlenebb pólókat, néhány még mindig megvan.

■ ■  nyelves  ■credit


You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Hétf. Ápr. 02, 2018 10:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

- Eddig se volt kétségem afelől, hogy hasonló a módszerünk és talán pont ezért nem fog egymáson. – rántom meg a vállaimat kicsit talán tanácstalanul, hiszen legtöbb esetben ennyi már bőven elegendő lett volna ahhoz, hogy ne akarjon egy-egy ember a közelünkbe keveredni, de mi újra itt voltunk. Ez pedig még inkább zavaró volt számomra, mert túl sok minden cikázott a fejemben és amennyire akarnék futni, részben mégse, mintha valamiféle rejtélyre bukkantam volna és meg akarnám fejteni. Őrület mi? Lehet bevertem tegnap este a fejemet is.
- Akkor pontosan tudod, hogy hiába hatalmas ez a város, attól még léteznek magányosfarkasok. – nem akartam ennél többet beszélni erről. Tudom, hogy van Grace is és fontos számomra, de annyi mindenről nem tud és így van jól. Nem baszhatom el még az ő életét is a múltammal, mert tudom, hogy vannak olyanok, akiket jobban megvisel, mint másokat. Azt se tudom, hogy pontosan Jerry mennyire volt képes emészteni a dolgokat, vagy éppen azt, hogy PJ mit sejt, gondol a múltkori eset óta, mert biztos vagyok abban, hogy nem ok nélkül jött utánunk…
- Cleveland, Ohio. – felelem könnyedén, talán túlzottan is ahhoz képest, hogy eddig mennyire nem voltam közlékeny. Sokan élnek abban a városban is és vélhetően nem én vagyok az egyetlen ilyen nevű lány, a családnevemet meg nem ismeri. Persze, ha valaki nyomozna, akkor talán a cikkek és a fényképek miatt, amik az eltűnésemkor ott virítottak mindenhol… Nos, lenne esélye felismerni, ha képes fejben összerakni, hogy fiatalon miként nézhetett ki valaki.
- Gondoltam talán nem akarod, hogy hasonlóan alulöltözve menjek haza, vagy a te ruháidban, mert nem adnád ki a karmaid közül. – feleltem ártatlan mosollyal, de esélyesen engem jobban zavarna, hogy egy férfinak a ruhájába kell bújnom. Ha mázlim van, akkor sikerülne úgy haza osonnom, hogy senki se lássa meg, így legalább nem lennének kérdések, nem kellene újabb hazugságot kitalálni. Azt meg csak remélni mertem, hogy halvány lilagőze lehet arról, hogy nem én választottam a ruhát, mert ha ezt hiszi. Nah, akkor tényleg fingja sincs, nem hogy bármi sejtése lehetne velem kapcsolatban a múltkori után, vagy az eddig beszéltek alapján.
- Zavar, de talán nem amiatt, amit hiszel, vagy hinne bárki is, így inkább felejtsd el. – rázom meg a fejemet is. Kérdezhet, de nem fogok ráválaszolni. Nincs az a pénz, amennyiért beavatnám abba a titokba, amit még a barátnőmnek se mondok el. Grace-t annak tartom, miközben ha azt nézzük milyen titkaim vannak előle talán nem illene ezt mondanom, de amennyiben az elcseszettségemet nézem, úgy pedig illik rá a barátnő jelző.
- Ilyen gondom nincs, megoldom, hogy senki se zavarhasson. – így annyira nem tudom átérezni a tragédiát ilyen téren. Se család, se sok barát. Csak a jó magány, régóta ez volt jellemző rám. Grace pedig kivétel lett, de vele se lógunk minden egyes nap együtt. Az nekem se menne. Amikor megkérdezi, hogy komoly-e, akkor csak sóhajtok és bólintok, hogy igen.
- Nem voltam magamnál, most viszont igen. – hívom fel egy aprócska különbségre a figyelmét, majd ha végre megfordult, akkor öltözni kezdek. Szerencsére tényleg elég hosszú, de mégse eléggé, mert a lábam fedetlenek maradnak, de amíg a takaró alatt vagyok, addig nem lehet gond. Amikor viszont megkapom a másik pólót… Ránézek, majd vissza a pólóra, hogy utána pillanatok alatt kint legyek az ágyból. Észlelhetően próbálom lejjebb rángatni a pólót, amit viselek, majd megállok előtte, hogy odanyomjam a kezébe a pólót.
- Talán más örömmel venné a szöveget, de ÉN inkább szánalmasnak mondanám, mintsem jópofának. – hagytam ott ennyivel és indultam el az egyetlen ajtó felé, ami innen nyílt. Remélhetőleg a mosdó lesz az. Az ajtót sietve csuktam be, hogy utána megnyissam a csapott. Nagyon kellett már pisilni is, így legalább tuti elnyomtam annak a zaját is, meg utána megmostam az arcomat is, mint aki szeretne jobban észhez térni, miközben a kezem újra megremegett és a fájdalmat is egyre tisztábban kezdtem érezni. Elzártam a csapot, majd némán álltam ott, mint aki nem tudja, hogy visszamenjen-e, vagy örökre bezárkózzon ide. Túl sok minden kavargott a fejemben, de vélhetően ha túl sokáig vagyok bent és semmi zajt nem csapok, akkor úgyis meg fog zavarni. Nem kellett volna ennyire zavarnia annak a pólónak, de mégis megtette. Talán a szövege miatt... annyira elb*szott vagyok...



■ ■  credit

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Ápr. 03, 2018 9:19 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

- Nem kizárt. - értek egyet vele, annyira még nem gondolkoztam a dolgon azon túl, hogy hol kimondottan mókás, hol pedig roppant mód bosszantó tud lenni ez az egész. Egyszerre érdekes és idegesítő.
- Persze, hogy vannak, azok mindenhol. Van, aki önként választja, van, akinek csak az marad, meg olyan is, aki csak annak tartja magát, mert milyen jól hangzik, közben meg? - azt hiszem, azt meg nem kell túlmagyarázni, hogy mi melyik tábort erősítjük, legalábbis meglepődnék, ha csalnának a megérzéseim vele kapcsolatban.
- Ohio? Nahát... akkor Mufurc kisasszony helyett Vadgesztenyének foglak hívni. - úgy lenne az igazi, ha szép, gesztenyebarna szemei lennének mellé a világoskék íriszek mellé, de azért így sem rossz. Úgy is olyan tüskés a jelleme néha, mint valami éretlen vadgesztenye héja. Mondjuk előbb hittem volna európainak, mint amerikainak, az tény...
- Szerintem téged jobban zavarna ha az én ruháimban állítanál haza, és másoknak kéne magyarázkodnod miatta, vagy tévednék? Ha ezen múlik, kerítünk neked valami olyat amiért nem vérezne a szívem. Alulöltözve inkább ne menj, a végén még megfázol, megbetegszel, aztán az összes felmenőmet elátkoznád, amíg az ágyat nyomod. - szemtelenkedtem egy sort, és az igazat megvallva, szívesen megnéztem volna azt, hogy hogyan magyarázza ki azt, miért férfiruhákban érkezett haza a sajátja helyett. Igaz, azt sem tudom, hogy kivel, vagy kikkel él együtt. Szobatárs? Barátnő? Szülők? Rokonok?
- Na, mert mit hinnék én, vagy bárki, miért zavar? - kérdezek vissza, mert furdalja az oldalamat a kíváncsiság, de miután olyan makacsul rázza a fejét, én sem forszírozom tovább a témát. Mindenesetre nem rohanok a szekrényemhez felöltözni csak ezért, én itthon vagyok, hadd ne mások mondják már itt is meg, hogy mit, hogyan csináljak...
Csak bólintok arra, hogy ki tudja iktatni a zavaró tényezőket az életéből, nekem ennyi idősen sokkal nehezebb dolgom volt, már csak abból is kiindulva, hogy a családommal éltem, és mennyi kötelező programunk volt... vagy bármikor, bárki betoppanhatott!
- Igaz. Pedig valamit akkor is motyogtál, bár egy szót sem tudtam kivenni belőle. - szólalok meg, mielőtt megfordulnék, hogy nyugodtan belebújhasson a  pólómba. Csak akkor fordulok vissza, amikor "engedélyt" (lol) kapok rá, amikor azonban a másik alternatíva póló láttán kipattan az ágyból, csak meglepetten pislogok rá. Eddig minimum nyakig húzta a takarómat is, most meg csak így, lazán? Wow.
- Istenem, nők! Hogy csak a baj van velük... - sóhajtok, miután beviharzott a fürdőbe. A póló ismét a szekrényben landolt, helyette egy sima, feketét húztam elő és öltöttem magamra, amíg Athena a fürdőmben tollászkodott. Különösen nem is figyeltem, mennyi időt tölt odabent, nekem úgy sem kellett. Mondjuk ha órákkal később sem kerülne elő, lehet, hogy mentőexpedíciót küldenék a keresésére, így viszont csak visszarogytam a fotelomba. Kávé, az kéne most. Vajon szereti? Akár szereti, akár nem, az én agysejtjeimnek szüksége van rá, az előző este után duplán is, úgyhogy már indultam is volna le a konyhába - igen, megint - amikor valami furcsa zajra lettem figyelmes.
Elsőre nem is tudtam hova tenni a dolgot, mire leesett, hogy valószínűleg a telefonja rezeg, miután pedig a táskájához léptem, hamar bebizonyosult, hogy valóban igazam van. 26 nem fogadott hívást átaludtunk volna?!
- Hé, Mufurc! Hallasz? Telefonon keresnek, és elég sürgősnek tűnik, valami Hozadék nevű alak. - szóltam a fürdő felé, abban azonban már nem voltam biztos, hogy ő hallotta-e. Én azt igen, hogy még mindig folyik a víz, biztos zuhanyzik, a zuhany alól meg valószínűleg nem fog egy szál törölközőben kiviharzani őt ismerve, így miután úgy öt másodpercen belül semmi válasz nem érkezett odabentről, felvettem.
- Hallo? - szóltam bele a kagylóba, és nem vagyok benne biztos, hogy az én, vagy a vonal másik végén lévő pasas hangja tűnt meglepettebbnek. Úgy tűnik, nem számított arra, hogy a lány helyett valami férfihang válaszol neki - Nem, nem téves, ez tényleg Athena telefonja. Jól van, most épp... fürdik, úgyhogy nem tudta felvenni a telefont, de ha üzen neki valamit, akkor szívesen átadom. - somolyogtam vissza a fürdő ajtaja elé, hogy arrafelé is füleljek - Hogy én? Philippe vagyok, szaktársa az egyetemről. - részletkérdés, hogy én már évekkel ezelőtt végeztem, attól mindketten képzőművészetisek vagyunk.

■ ■  nyelves  ■credit



A hozzászólást Jean-Philippe Quinault összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 03, 2018 10:45 pm-kor.
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Ápr. 03, 2018 9:54 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

Nem felelek a költőikérdésére. Kár lenne, hiszen esélyesen ugyanazt felelném, amire gondol, ez pedig túlzottan is ijesztő már.  Miért hagyta azt a sors, hogy keresztezzék az útjaink? Miért tud ennyire megkavarni és olyan tulajdonságokat mutatni, amiket eddig meg se próbáltam soha életem során észrevenni, most meg sokszor az orrom alá van dörgölve, véletlen se tudjak szemellenzőt hordani. Nem mintha ez sokat változtatna az általános megítélésemen, de talán olykor képes összezavarni.
- Ez most komoly? Netán hajdanán szeretted bújni a könyveket, vagy csak jártál arra? – reméltem, csak az előbbi, mert akkor biztosan nem hallhatta a történetemet, bár igaz több város is létezik arra felé, viszont a saját kis balszerencséimet ismerve. Inkább készüljek a legrosszabbra, mint eddig évek alatt is tettem. Mintha tegnap történt volna, de fura módon mégse rajongom annyira napfényes időért. Szinte egyik rajzomon se köszönt vissza annyira derűsen, mint lehetne…
- Elátkoznám? Lehet inkább ideköltöznék, hogy az agyadra menjek még inkább. – vágtam rá hezitálás nélkül. Talán túl gyorsan is, ez pedig elegendő kétséget ébreszthetett volna bárkiben is, hogy csak poénnak szánom-e, vagy komolyan mondom. – És miért zavarna? Legalább senki se akarna a közelembe jönni. – rántom meg a vállaimat, mintha nem számítana, pedig nagyon is zavarna, de ha a ruhát meg kell várni, akkor esélytelen, hogy este előtt hazajussak. Pazar! – Egyébként meg honnan veszed, hogy kellene bárkinek is magyarázkodnom? – mert a mai világban ezt se lehet tudni. Lehetek fiatal és egyetemista is, de élhetnék a szüleim pénzén akár albérletben is, egyedül… Nem kell mindenkinek lakótárs. Nekem se kell, csak egy szoba és fürdő. Ennyi és máris tökély minden, hiszen akkor legalább tuti senki se zavar meg.
Kérdésére nem felelek, mert mint mondtam én erről nem akarok beszélni. Egyből jönne az, hogy milyen szégyellős, biztosan még szűz is és minden egyéb megbélyegzés is. Inkább lennék még utóbbi is, mint tudni azt, hogy milyen fájdalmas lehet az, amit annyian inkább mámornak írnak le. Komolyan hányhatnékom van minden ilyen giccstől.
Másodpercekre lefagyok, de aztán láthatóan meg is könnyebbülők, amikor kiderül, hogy semmit se lehetett érteni. Kész szerencse, félő, hogy az elcseszett családomról motyogtam, ahhoz meg semmi köze, ahogyan ő is kifejtette, hogy nekem sincs a testvéreihez. Akkor legyen így.
- Vagy csak nem értesz hozzájuk! – ordítottam ki pontosan olyan sértődötten, mint sejteni lehet. Lehet a nők többségével könnyebb lenne, de nem olyan voltam, mint a többség. Ezt meg esélyesen ő is sejtette, hiszen mindig menekülök tőle. A lehető legtávolabb akarok kerülni. Nem is lenne szabad itt lennem. Fájdalom újra a kezembe hasított. Azt mondják, hogy jobban lesz és nem fog fájni, csak kicsit hosszabb idő. Én hinni akarok ebben, de nem hagyhatok ki semmit se. Kellene a tabletták, szükségem van rájuk, hogy talpon maradhassak. Már ha ezt annak lehet nevezni. Leszarom.
Gondolataim és a vízcsobogása mindent elnyomott, így fel se tűnt, hogy hozzám szólt netán megint. Azt meg nem hittem volna, hogy van pofája ahhoz, hogy felvegye még a telefonomat is. Az eszem megáll, de tényleg. Megtöröltem az arcomat, miután elzártam a csapot, akkor ütötte meg a fülemet, mintha valakivel beszélne. Idegesen húzgáltam még a combom közepénél is lejjebbre a pólót. Miért nem lehet ez a vacak még hosszabb? De tényleg, úgy földig is érhetne. Hallgatózni kezdtem és egyre furábbnak véltem az egészet, mintha nem is az ő ismerősével beszélne. Aztán pedig az ismerős, általan rajzolt hátteret felfedeztem és akkor durrant el az én agyam is.
- Az az enyém!!??? – bukott ki belőle, miközben harcihörcsöghöz méltóan indultam el felé. Ezt most elbaszta, nem is kicsit! Szaktárs? Ez most komoly? Egyáltalán kivel beszél? S ahogyan lepörgettem magamban a lehetséges dolgokat, csak egy ember jutott eszembe, aminek köszönhetően sietve kaptam volna a telefon felé, ha ő nem gyorsabb nálam, így pedig kudarccal végződött. Egyre inkább elvörösödött a fejem, de inkább a dühtől, az íriszeim pedig szikrákat szórtak. – Add mááár visszaa!! Az nem a tiéd!! – kezdtem el ugrálni, mint valaki bolha, pedig azért annyira nem voltam alacsony hozzá. Végül dühösen dobbantottam egyet és megálltam vele szemben. A lábamat emeltem, mint aki vagy rúgni, vagy taposni fog. Készüljön csak erre, de helyette végül a kezem lendült és pontosan oda, ahol korábban annyira jegelte magát. Kellett neki jól láthatóan tenni, utána pedig máris nyúltam a telefonért, csak arra nem számítottam, hogy a korábbi hirtelen felkelésben, nem csak arrébb, de félig le is löktem a takarót a földre. A nagy hadakozásban pedig el is jutottunk a takaróig. Én lendülte, miközben ő vélhetően szenvedett a fájdalomtól és továbbra se adta, a következő pillanatban pedig előbb sikoly, majd puffanás és kisebb nyögés következett, ahogyan a földön kötöttünk ki mind a ketten elesve a takaróban. – Rohadt életbe! – morogtam, majd a pár méterre lévő telefonra pillantottam, utána PJ-re. Ő kezdte a háborút, azt hitte, hogy csak úgy hagyom. Bár abba inkább nem akarok belegondolni, ha igazam van, akkor Jerry ebből mit hallhatott és talán még vonalban is van. – Szállj már le rólam! – nyöszörögtem tovább, mert szerintem a bűvészeknek nem sikerülne ilyen remekül egymásba gabalyodni, mint nekünk sikerült és hirtelen az fontosabb lett, hogy kihámozzam a lábamat az övéi közül, meg a takaróból, mintsem a telefonom és az, hogy valaki van-e még vonal túlsó végén.

■ ■  credit

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Ápr. 03, 2018 10:44 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

- Mondjuk úgy, hogy volt egy korszak az életemben, amikor festés helyett a könyvekbe temetkeztem. - utalok vissza a kórházban töltött hónapokra, amiről ő valószínűleg nem tud. Nem mint ha bajom lenne az olvasással, de a baleset előtt valahogy mindig ezer meg egy fontosabb dolgom volt, mióta meg kijöttem a kórházból, megint szívesebben ragadok ecsetet. Ihletmentes napokon azonban kimondottan jó kikapcsolódás tud lenni az olvasás.
- Jaj de jó nekem. - csepeg az iróniától minden szavam, na azzal lennék én megáldva, ha non-stop itt lébecolna nálam! Így is fárasztó, hogy csak rövidebb ideig boldogít, amikor idekeveredik, de belegondolva, hogy egész nap itt lenne, vagy akár napokon, heteken át! Magam sem vagyok biztos benne, hogy őszülni kezdenék előbb, vagy kopaszodni.
Hát ha örül neki, rajtam aztán ne múljon, megkapja a pólómat ajándékba, csak hogy távol tartsa az embereket, bár félek, ez kevés lesz hozzá.
- Onnan, hogy ha nem egyedül laknál, a kutyát se érdekelné, hogy mennyire alulöltözötten, vagy épp milyen ruhában toppansz haza? - szól a költői kérdésem. Akkor maximum az utcán néznének rá furcsán, nem otthon, mint ahogy nekem se szól be senki itthon az öltözékem miatt - milyen jó, hogy egyedül lakok!
A pólós közjátékot követően, miután beviharzik a fürdőbe, fel sem merül bennem, hogy hallja, amit mondok... ellenben amikor visszaordítja a sértődött válaszát, jobban betalál vele, mint gondolná. Akármennyire is tagadnám, vagy állítanám az ellenkezőjét, attól még nem változtat a tényen, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jegyesem... hát, ha másban nem is, azt hiszem ebben az egyben biztosan egyet értenének Céline-nel.
Miközben pedig azon elmélkedek, hogy vajon mi lehet vele, elkezd rezegni a telefonja, s miután csak nem akarják letenni, végül gondolok egy merészet és felveszem, maximum eggyel több téma, amin vitázhatunk majd. Másrészt meg, ha már ő is olyan otthonosan érzi magát nálam, ez a legkevesebb, úgy is csak jót akarok neki.
- Hm? Ühüm. - hümmögök egy sort neki, amikor végre előbukkan a fürdőből, amikor pedig megindul felém, már készültem is, hogy úgy forduljak-lépjek-mozduljak, hogy ne kaparinthassa vissza a készüléket, ha eddig cseszett rá, akkor nehogy már a beszélgetés közepén tépje ki a kezemből!
- Csitt legyen, nem látod, hogy telefonálok? - pirítok rá, majd amikor ugrálni kezd a telefonért, vagyok olyan pofátlan, hogy fél kézzel eltoljam magamtól, biztos távolságra. Jó röhejesen nézhetünk ki, de legalább elérem a célom vele, amikor pedig duzzogva dobbant előttem, nagy önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne nevessem ki, megint. Tudom, nem szép dolog, de ha egyszer ilyen mulatságosan fest!
- Nem, tényleg jól van. Egy kicsit talán többet ivott a kelleténél, biztos azért felejtett el hazaszólni, a taxiban út közben el is aludt, de ahogy elnézem, már visszanyerte az erejét. A mázlista, az én fejem bezzeg még mindig hasogat! - tudósítottam tovább az ismeretlen hozzátartozónak, miközben lelkiekben készültem Athena támadására, nehogy valami létfontosságú részemet találja megrugdosni.
És annak fényében, hogy rúgás helyett végül ütés lesz, ráadásul pont a bordáim közé, ami amúgy is sajogva őrzi a tegnap este emlékét... ügyes húzás tőle, ahogy az oldalamhoz kapok, ki is esik a telefon a kezemből. Ketten kapunk utána, ketten vágódunk el a földön is, ahogy a takaró a lábunk közé tekeredik, vagy épp megcsúszunk az ágyneműn...
- Cseszd meg, inkább ne költözz ide! Nem az agyamra mennél, hanem kinyírnál rekordidő alatt. - jött az őszinte, szívből jövő morgás, amikor pedig meglátom, hogy hason kúszik a néhány lépés távolságban fekvő telefonja felé, az én maradék gyógyszerem is elgurul. Ahelyett, hogy megpróbálnám megelőzni és elhappolni előle, gondolok egy merészet, és nemes egyszerűséggel a derekát elkapva húzom hátrébb, takaróstól-mindenestől, hogy nem hogy közelebb, de egyre távolabb kerüljön a készüléktől.
- Ezt buktad, aranyom! Legközelebb majd kétszer is átgondolod, hogy kibe köss bele! - ha próbált is kapálózni, vagy ismét a telefonja után kapni, hát hajrá! Én is utána lendültem, de nem azért, hogy megszerezzem, hanem, hogy egy jól irányzott mozdulattal az ágy alá lökjem. Onnan szedje ki, ha tudja!

■ ■  nyelves  ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Ápr. 03, 2018 11:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

- Pedig a kettő nem zárja ki. Mind a kettő tökéletes a fantázia fejlesztéséhez. – szalad ki ajkaimon, hiszen én is többségében rajzolok, de olykor egy-egy régi kötetet előszeretettel veszek elő. Főleg az olyanokat, amik nem esnek túlzásba a romantika terén, vagy aminek tragikus a befejezése.  Azok mindig is közelebb álltak hozzám a szabadulásom óta, mintsem a tündérmesék, hiszen ha egyszer megfosztanak tőle, akkor többé nem hiszel benne és nem is kutatod. Nem akarod másabbnak látni a világot, mint amilyen. Rideg és kegyetlen.
Hallom az iróniát és meg kell hagyni, hogy eléggé szórakoztató, de persze ebből nem mutatok ki semmit se. Vajon mennyi idő alatt válna belőle Hókuszpók? Kopasz és vén is lenne a sok boldogságtól. Igaz, Sziamiaú már megvan a gyűjteményben. Már csak a mindig mindent elbaltázó varázsló kellene, meg a törpök.
- Talán azokat se érdekli, akikkel együtt lakom. Talán csak én nem akarok alulöltözött lenni, vagy persze, ez teljesen kizárt. – bököm homlokon magam, hogy ez miért is nem fordult meg a fejemben. Tudom, hogy milyen ruhát viseltem tegnap, de inkább máglyán égetném el, mintsem még egyszer felvegyem és betegyem bárhova a lábamat benne. Nem csak az emlékek miatt, hanem azért is, ahogyan kinéz. Csak tudnám, hogy minek is adtam be a darakamat rá? Jah, már tudom, mert különben még 20 másik üzletet végig kellett volna járni és vagy ez, vagy a következő üzlet. Inkább valaki döfött volna szíven.
Meg se fordult a fejemben, hogy nem ismerik ezen a féltekén az emberek privátszféráját, ezért se hittem volna azt, hogy míg kicsit megpróbálom összeszedni magam, addig ő csak úgy felveszi a telefonomat. Rezgőre volt állítva, még csengeni se csengett, ez csak jelent valamit nem? Vagy éppen az, ha nem éppen kedves néven van elmentve, hiszen Grace tuti nem lehetett, Mad nem aggódna, mert nem sejt semmit se. Anyám meg talán valami tengerparton sütteti magát, így nem kellett matematikaimegoldókulcs ahhoz, hogy ki is lehet a vonal túlsó végen. Amikor viszont haláli nyugalommal, ami talán a múmiákat jellemzi szólal meg, akkor elkeredik a szemem, majd jön is a harcihörcsög módi. Mintha olyan természetes lenne, hogy felveszi a telefonomat és én megengedtem volna. Esetleg húzatott kapott az agya, csak eddig nem tűnt fel?
- Te megvesztél? Az az én telefonom! – emeltem feljebb a hangomat, majd utána esett le, hogy mit is csinált. – Te most tényleg lepisszegtél? Ne szórakozz velem, add vissza, mielőtt netán megpróbálom helyre rázni a fejedet! – nyújtottam a kezemet elsőre még normálisan, ha már az előbb nem tudtam elvenni. S hirtelen abba se gondoltam bele, hogy netán ebből mi hallatszik be a beszélgetésbe.
- Hasogat? Inkább húzatott kapott és elmentek otthonról, vagy hirtelen telefonoskisasszony lett belőled? – pufogtam tovább, hogy utána egy kisebb cselt bevetve inkább a sérülését vegyem aljas módon kezelésbe – amiért Grace tuti nem dicsérne meg, mert betegembert nem bántunk - , de hát ő kezdte! Megérdemli, még többet is, inkább fejbe kellett volna vágnom a korábbi könyvvel, de helyette inkább sietve kapnék a telefon után, ha az a fránya gravitáció nem fogna össze a takaróval egyetemben és nem kötnénk ki a földön.
- Hahh, szerinted bárki is ide akarna költözni? Szerintem fel se tűnne, ha meghalnál! – morogtam vissza olyan szívélyesen és kedvesen, amennyire ő tette, hogy miután szabadult a lábam sietve próbáljam meg elérni a telefont. A franc se gondolta, hogy a fejfájás és a bordái közé mért ütés nem elegendő ahhoz, hogy végre leálljon. – Héééé, veszed le rólam a kezedet. Mégis mit képzelsz? Hűtsed már le magad! – közben pedig még szép, hogy minden erőmmel tiltakoztam és a kezét is megpróbáltam lehámozni rólam, de ha az adrenalin túlteng valakiben és most piszok mérges voltam… akkor képes másképpen reagálni, mint amúgy tenné és talán ez volt a szerencséje, ezért nem tudta meg, hogy milyen érzés, ha netán megharapják őt.
- Aranyod? Neked tényleg az agyadra ment valami, nem vagyok az aranyod és tényleg megtehetnél egy szívességet…. – miért is hatná meg? Miért? Amikor viszont megláttam, hogy miként lökte arrébb a telefont, akkor már nem érdekelt. Lendült a könyököm, hogy gyomorszájon találjam őt és végre szabaduljak, minden erőmet bevetve, ha pedig összejött, akkor sietve próbáltam fordítani a helyzeten, hogy végre ne én legyek az, akit lenyom! Persze, kicsiként olykor megesett, hogy a testvéremmel „verekedtünk”, de melyik tesók között nem szokás? Kicsiként és lányként még szép, hogy akkor is megpróbáltam mindent bevetni, ahogyan most is, még akkor is, ha könnyedén arrébb pakolhat! – Ezt most minek kellett? Egyáltalán miért hitted azt, hogy felveheted a telefonomat? Te… - pillantottam rá dühösen, hogy utána a pillantásunk találkozzon. Még szép, hogy félig rátehénkedtem a vasággyal lévő 50 kilómmal, de attól még a pillantásom ölni tudott volna. Rövid ideig talán farkasszemet is néztünk,  miközben ő a hátán feküdt,  ha nem ő pakolt arrébb akkor ahogyan csillapodni kezdett a hangulatom és ráébredtem arra, hogy ez k*rvára nem jó. Nagyon nem kellene és mielőtt a gondolataim másabb irányba rántottak volna sietve másztam le róla, hogy a telefonom után induljak kúszva, úgy legalább nem eshetek el megint. – Ha már ilyen önzetlen vagy, akkor inkább reggelivel szolgálhatnál, ha már a ruhámat bevágtad a mosógépbe. – s ekkor rájöhetett arra, hogy már el is indítottam míg bent voltam, így esélytelen, hogy kirakjon azzal együtt. Közben pedig próbáltam elérni a telefont, de túl messze. – PJ!!! Éééééén…. – pillantottam hátra rá, majd idegesen húzgáltam újfent lejjebb a pólót, hiszen a nagy birkózás-kúszásban sikeresen az is feljebb csúszott. Komolyan, egyszer még ezért…

■ ■  credit

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Ápr. 04, 2018 7:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

A válaszára csak felvonom a szemöldökömet. Igaz, az általa említett verzió sem rossz, de... tényleg ennyire kukacoskodó? Vagy csak annyira ragaszkodik a magáról alkotott képhez, amit a külvilág felé mutat, hogy amiatt próbálja elhitetni, hogy egyedül él? Akkor sem hiszek neki, valaki biztos van, bár jó eséllyel úgy sem fogom soha megtudni, hogy mi az igazság.
Inkább telefonálok. Egyrészt, mert nem akarom, hogy azért üsse meg a bokáját, mert nálam töltötte az estét, még ha nem is kell semmi rosszra gondolni ez alatt - na ugye, még egy jele, hogy nem egyedül él! Ha így lenne, miért keresné valaki ennyire elszántan?! - Másrészt meg, mert nem akarom, hogy a nap hátralevő részét a fürdőszobámba zárkózva töltse. Nem mint ha most szükségem lenne rá, de miután nincs másik a házban...
- Ez meg az én házam. És? - kérdezek vissza szemrebbenés nélkül, miközben befogom a telefonja mikrofonját, ne halljanak minden szót a vonal túlsó végén, amikor pedig megrökönyödve visszakérdez, csak ismét bólintok. Naná, hogy lepisszegtem! Ami meg a fej-helyrerázást illeti, azzal már rég elkésett, kár a gőzért... nem is adom vissza a telefonját, csak hátat fordítva neki folytatom a beszélgetést.
- Mondták már, hogy marha idegesítő tudsz lenni? Vagy hogy nem illik közbe szólni, ha az ember épp mással beszél? Nem? Akkor most mondom. - nézek rá komoran, mert tényleg kezd egyre idegesítőbb és zavaróbb lenni a műsor amit levág itt nekem, de engem sem kell ám félteni, akárhogy is próbálkozik, a telefonját nem kapja vissza, legalábbis addig nem, amíg az ökle nem látogatja meg az oldalamon lévő zúzódást... A francba!
Nem elég, hogy ez is sajog, még a takaróban is sikerül megbotlanom, hogy aztán mindketten a földön kössünk ki, amikor pedig nemes egyszerűséggel beközli, hogy akár meg is halhatnék, úgy se hiányoznék a kutyának se, nos, ott bennem is felmegy a pumpa.
- Csak a kezemet, vagy a pólómat is levegyem rólad, ha már úgy is itt tartunk? - kérdeztem vissza, miközben a derekánál elkapva hátrébb húztam, hogy aztán egy jól irányzott mozdulattal belökjem a telefont az ágya alá. Kíváncsi vagyok, hogy szétkapcsolt-e a vonal, amikor koppant a padlón, vagy vajon még ezt is hallani a vonal túlvégén?
Már épp visszaszólnék az újabb beszólására, amikor lendül a könyöke, talál, süllyed... én meg egy fájdalmas nyüsszenéssel görnyedek össze a földön fekve.
- Ez nem volt szép húzás... - morgom oda neki, miközben rám vetődik. Ahelyett, hogy futna, mert ha megint fel bírok kelni, akkor nagyon nem fog tetszeni neki a visszavágó, amit kapni fog ezért. Marhára nem fair, hogy ő pofátlanul bevet mindent ellenem, ami csak eszébe jut, bezzeg ha én tennék hasonlóan, mennyi mindennek lennék elhordva! Megverni viszont még ezek után sincs szándékomban, így hát marad verbális visszavágó.
- Hát erről van szó? Elég lett volna mondanod, hogy te akarsz felül lenni, megengedtem volna... - szúrom oda pofátlanul nagylelkűen, miközben farkasszemet nézünk egymással, kár, hogy megint ő hátrál ki belőle, hogy az ágy alól próbálja meg kipecázni a mobilját. Én azonban nem mozdulok, csak szótlanul gyönyörködöm a látványban - ennyi vigasz nekem is jár, ha már egyfolytában ver, nemde? - amíg meg nem töri a csendet.
- Feleségül ne vegyelek véletlenül? - nem, nem fogom, ennyire mazochista én sem vagyok, bár van egy sanda gyanúm, hogy a következő beszólásomért is érik valami újabb nyakleves - Teee? Mellesleg... nem mondták még, hogy jól áll a fekete? - fogalmaztam szándékosan olyan kétértelműen, amennyire csak tudtam, miközben továbbra is ott feküdtem a földön, ahol hagyott, csak már nem a hátamon, hanem az oldalamon. Úgy jobb a kilátás.

■ ■  nyelves  ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Ápr. 04, 2018 7:52 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

- És te hoztál ide. – fejezem be a dolgot pontosan úgy, ahogyan az ő kérdése szólt. Hogyne, nehogy már azzal jöjjön, hogy kinek a háza, amikor ő cipelt haza az este folyamán. Minek tette meg, ha ennyire odavan. Az újabb kijelentésén elnevetem magam és megrázom még a fejemet is, hogy ez biztosan csak valami rossz tréfa lehet. – Valóban? Azt hiszem kihagytam az illemórát, amikor ezt tanították, ahogyan te is vélhetően megtetted, amikor azt tanították, hogy más táskájában nem turkálunk és nem vesszük el más dolgát kérdezés nélkül. Tudod, lehetett volna szólni is, hogy rezgett a telefonom! – hiába fáj a fejem és nem voltam teljesen jól, attól még most is túlzottan könnyedén jött a válasz arra, amit mondott. Még gondolkoznom se kellett, hogy olyan kedvesen visszavágjak, mint ő teszi ezt. Köztünk túlzottan is nagy a kölcsönös szeretet, még a végén a virágok fognak burjánzani.  
Hamarosan pedig a földön kötünk ki. Nem ez volt a célom, vagy legalábbis nem így. Én nem akartam esni, ahogyan ennyire közelről megszemlélni őt. Igaz, egy fokkal jobb volt a helyzet, mint percekkel korábban lett volna, amikor nem volt rajta felső se. Nézzük legalább a jó oldalát, ha ma úgy néz ki, hogy ilyen remek állapotban még bejön a takaró birkózás is a szőnyegbirkózás helyett. – Csak a kezedet, mert különben lehet vakként fogsz híressé válni vagy töketlenként. – grimaszoltam is egyet a szavaim mellé, miközben próbáltam szabadulni és megakadályozni, hogy ő érje el a telefont hamarabb, de persze mind hiába, mert könnyedén küldte be azt is a gól mezőbe, vagyis az ágy alá, ahol ha elég mélyre csúszott, akkor elérni se fogom tudni. Rohadna meg és menne el a francba! Nekem pedig elegendő ahhoz, hogy újra eldurranjon a fejem, amikor szinte az orrom előtt veszítem el a telefont és támadásba lendüljek újra. Ha másképpen esélyem sincs, akkor marad „verekedés”, de ezt se nevezném annak, hiszen sose voltam belőle annyira jó. Még akkor se, ha sokan azt hinnék, hogy tuti olyan verekedős csaj vagyok a kinézetem miatt. Jahh, a tetovált lányról is a legtöbbeknek megvan a véleménye.
- Mert az sokkal szebb volt, hogy valakivel beszéltél a telefonom, vagy éppen az, hogy miként lökted az ágy alá. Vigyázz, még a végén a tisztességes versenyszerűség miatt kapsz díjat. – morogtam az orrom alatt, miközben éppen vele birkóztam. Erre mondanák azt, hogy két óvodás? Ahh, talán még rosszabb is voltunk. Már csak harapni és csípni kellene, akkor lehet teljes lenne a kép.  
- Maximum csak álmaidban…. – mormogom nem éppen kedvesen, hogy utána sietve másszak le és el tőle minél messzebbre, hogy megpróbáljam kiszedni a telefont, ami tényleg túlzottan mélyre csúszott be. A rohadt életbe! Csak ne legyen már vonalban Jerry, vagy csak ő ne legyen. Bár talán még mindig jobb, ha ő az, mint mondjuk bárki más. Vajon éppen mennyire rághatja a kefét már a hallottak alapján.
- Hamarabb mennék a halálhoz, mint hozzád. Így kereshetsz más áldozatot, aki van annyira őrült, hogy önként hozzád menjen és elviselje a disznóhoz méltó megjegyzéseidet! – sziszegtem bosszúsan, ahogyan hátrapillantottam és persze, hogy a nézésének köszönhetően zavarba jöttem. És még jobban próbáltam a pólót is lejjebb húzni, vagy legalább úgy szerencsétlenkedni a telefonom elérésével, hogy a lehető legkevésbé legyen jó a kilátása, vagy minek is hívnák ezt a férfiak. Szerencsére nem tudom. – Add vissza a telefonomat! – morogtam, amikor viszont befejezi a dolgot. Akkor egyszerre érzem úgy, hogy legszívesebben betörném az orrát és világgá is szaladnék, de azt hiszem ennyire régóta nem tornázta már fel senki se a vérnyomásomat és a fejfájásom is csak rosszabb lett, így a következő pillanatban már a párnát loptam le az ágyról, hogy utána azzal kezdjem el csapkodni! – Jean-Philippe add vissza a telefonomat, a szemeidet meg legeltesd máson, mert a végén meg kell tanulnod vakon festeni! – nem vicceltem. Na jó, nem vakítanám meg, de egy elborult nő sok mindenre képes lehet, így ha legalább egy pillanatra elbizonytalanodott, akkor nyertügyem lehet, ahogyan láthatta azt is, hogy éppen azt méregetem, hogy merre is volt pontosan az a fájó pont a mellkasán. Kell az a telefon, még pedig most!  


■ ■  credit

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Ápr. 04, 2018 9:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

- Hát, ezt elcsesztem. - touché, ezzel aztán betalált, de úgy, hogy nem is tudok mást tenni, mint elismerni, frappánsabb válasszal nem is szolgálhatott volna.
- Szóltam én, többször is, csak valaki a fülén ült odabent. - vontam vállat, mielőtt még a földön folytatódott volna a küzdelem a telefonért. Legalábbis annak indult, amíg az ágy alatt nem kötött ki, onnantól inkább csak Athena bosszankodásain mulattam magamban.
- Hú, most aztán megijedtem! - játszottam a félőset, holott majd pont egy ilyen kislány fog rettegésben tartani? Még mit nem... Mondjuk a könyökének ettől függetlenül nem örültem a gyomromban, de igencsak gyorsan közeledett az a pont, ahol az én türelmem is elfogy.
- Még jó, hogy vizuális típus vagyok. - mosolyodtam el szemtelenül, holott más se hiányzik, hogy már álmaimban is ő kísértsen. Elég nekem az, hogy nappal szinten tartja a vérnyomásomat, legalább aludni hadd aludjak nyugodtan!
- Nagy az isten állatkertje, biztos akadna olyan birka benne, aki igent mondana. Még jó, hogy nem szándékozom megnősülni. - ha annak idején sem hiányzott, egy normális feleségjelölttel, családi és anyagi háttérrel, akkor most még annyira sem, pláne, hogy a nyálas, szerelmi történetekben sem hittem különösebben. Amúgy is, jobb nekem egyedül.
- Adjam vissza? Ott van az ágy alatt, menj, szedd ki, ha kell. - vontam vállat, nem az én problémám, felőlem maradhat ott... idővel csak lemerül, aztán gond se lesz rá, maximum ha egyszer átrendezem a szobát és még ott lesz, visszakapja.
Mily meglepő, hogy ettől sincs elragadtatva... Nem mondom, azt fél sikerként könyvelem el magamban, hogy legalább megjegyezte a rendes nevemet is attól függetlenül, hogy sosem használja, sőt, talán ez az első alkalom, hogy kimondta, a párnacsatához azonban nem sok kedvem van.  Nem is tart sokáig, mert míg az első "ütést" kivédem, a másodikra már felpattanok magam is, hogy a párnát megragadva odarántsam magamhoz a lányt, majd mielőtt ismét kezdődhetne a kakaskodása, már a földön is találja magát, a takarón. Két pillanattal később meg már bőszen "csomagolom be" a takaróba, mint valami sushi-tekercset.
- Lehiggadnál végre? Vagy egy hideg vizes zuhannyal jobban menne? - kérdezem végtelen nyugalommal, majd a válaszától függetlenül vagy felkapom takaróstól-mindenestől és megyünk a fürdőbe, vagy, ha hajlandó végighallgatni, akkor felajánlom a másik lehetőséget - Ha megígéred, hogy leállsz a verekedéssel, akkor megemelem az ágyat, aztán könnyebben kiszedheted.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Ápr. 04, 2018 9:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

PJ && Athena

- Mert az gondolom fel se merült, hogy a víz miatt nem hallottam meg, vagy éppen, ha kijöttem, akkor utána is lehet szólni, hogy csörgött a telefonom. Persze, abban a világban élünk, ahol egyből fel kell venni valaki más telefonját. Micsoda önzetlen lovag. – forgatom meg a szemeimet és csak úgy csöpögött az iróniától a mondandóm. Nem tartottam önzetlennek. Sőt, fogalma sincs, hogy mennyire irritálónak találtam a tettét. Főleg, ha a tippem bejön, akkor esélyesen még egy embernek túl sok okot ad aggodalomra.
Nem vágytam ma földön hempergésre. Nemhogy a macskámmal nem, de még vele se. A fejem még mindig hasogatott, miközben olykor a szívemben dobolt már a szívem és az idegesség csak rontott az egész helyzeten. Remek, nem? Pimaszságára erő kell, hogy nehogy megismerje a talpam méretét az arcával, legalább legközelebb már cipőt is tudna nekem szeretni, nem csak ruhát, ha már olyan előzékenyen lehámozta rólam, míg öntudatlan voltam.
- Nem tudod, hogy mikor állj le, igaz? – kérdezek végül csak ennyit a vizuális megjegyzésére, mert tényleg jobban tenné, ha nem pimaszkodna ilyennel. Nem vagyok olyan típus, aki az ilyeneket annyira könnyedén tudná kezelni, vagy humornak gondolná.
- Legalább az emberiség megmenekül egy őrült utódaitól. – buknak ki a kedves szavak ajkaim között, de esélyesen csak őt akarom még inkább felhúzni, mert most már tényleg nem érdekel, hogy a lelkébe tiprok-e vagy nem. Egyszerűen mintha már semmi se számítana, csak végre viszonozni szeretném a sok szájalásával elkövetett vétkét, ami másnak talán nem esne annyira pocsékul, mint nekem.
- Te tényleg ennyire tuskó vagy? Nem érem el és vélhetően fel is tűnt volna, ha éppen nem mást bámulnál úgy, mint akinek mindjárt kiesik a szeme. – enyhe túlzás azért volt a szavaimban, de amilyen remek kedvem volt nem volt meglepő, hogy így fogalmaztam meg a dolgot. Esélyesen viszont ez a tudat, hogy netán tényleg bámult valamennyire még mindig engem fog jobban zavarni őt. Tapló férfiak! Kihalhatnának a világból és mennyivel jobb hellyé változna az egész Föld!
Nem díjazom kifejezetten azt, ahogyan magához ránt. Még akkor se, ha azért a szobrokhoz hasonló izomzat tapintható a felsője alatt. Inkább szobrokat fogdosnék, mint őt! De mielőtt túlzottan megpróbálhatnék szabadulni máris a földön vagyok újfent, hogy utána egyszerűen becsomagoljon a takaróba. Még szép, hogy hadakozom, melyik nő hagyná csak úgy? Vélhetően az, aki be akarna jutni másképpen a takarója alá. Hányinger kerülget még a gondolatától is…
- Ennyire szemét még te se lehetsz! – mormogom az orrom alatt, amikor pedig ráébredek, hogy egészen sushisan tekert be, akkor egykoron neten talált kép jut eszembe. – Inkább a kanapéra kellene pakolnod nem? Az ölelgetést kihagyhatjuk, de a nasi és kedvenc film jöhet. S akkor a végeredmény egy boldog sushi lesz… - mondtam egy angyali mosollyal az arcomon. S pontosan annyira pofátlanul, amennyire csak lehetséges. Sóhajtok egyet. – Rendben, de ha a fejemre ejted az ágyat, akkor kereshetsz magadnak jeget megint. – mondtam morogva. Bár reméltem, hogy ennek ellenére kienged ebből és nem pedig mégis a zuhany mellett fog dönteni. Vagy hagyjon így és legyen az én C variációm, úgyis kezdek éhes lenni.  


■ ■  credit

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szer. Ápr. 04, 2018 10:34 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Athena && JP

- Ha nem tetszik, el is lehet akár menni. - ajánlom fel a másik lehetőséget, mert igaz, az én jóvoltamból került ide, mielőtt még valamelyik szaktársa nem csak bedrogozta volna, de meg is erőszakolja a suli mosdójában. Erre, ez a köszönet? Az ajtóm mindig nyitva áll, ha távozni szeretne.
- Erre szokták mondani, ha soha nem feszegetjük a határokat, sosem fogjuk megtudni, meddig is tartanak. - jegyzem meg bölcsen, a szavaimat pedig érthette akár rám, vagy magára is, hisz alig tudtunk valamit a másikról, igazából a kóstolgatások többsége pont arra ment ki, hogy felmérjük, mire hogyan reagál a másik?
- Ezek után mennyire éreznéd szarul magad, ha közölném, hogy örülhetsz, mert nem lehet gyerekem? - kérdezek vissza abszolút komolyan. Azt úgy sem tudja, hogy igazat mondok-e vagy blöffölök, de a hasonló témáknál mindig váratlanul éri az embereket az ilyesmi, ő vajon hogy reagál rá? Pezsgőt bont, vagy jön a kínos hallgatás?
- Költőinek szántad a kérdést? - ahhoz viszont azt hiszem, mondhatjuk, hogy már eléggé ismer, hogy a saját kérdését megválaszolja. Amúgy is olyan érzésem van nála, mint ha zsigerből utálna minden hímneműt, szóval nem vagyok a legkevésbé sem meglepve, ha én lennék a világ legudvariasabb férfija, valószínűleg akkor sem tudnék a kedvében járni. Így meg minek törjem magam feleslegesen?
Ettől függetlenül, miután betekerem a takaróba pattogó őbolhaságát, akármilyen röhejes a reakciója, mégis bogarat ültet a fülembe vele. Ismerem én is a kis netes miniképregényt. Amikor azzal jön, hogy a fejére ejtem az ágyat, csak megforgatom a szemeimet, ha tényleg így lenne, akkor neki meg már úgy is mindegy lenne... ennyire nem vagyok balfék, de ahelyett, hogy kicsomagolnám a takarómból, mégis inkább felkapom a karjaimba, hogy a kanapé felé induljak vele.
- Mi a kedvenc filmed? - szólalok meg, miközben óvatosan leteszem a már említett bútorra, sőt, még ki is ékelem két oldalról egy-egy párnával, mielőtt csak eldőlne, vagy lefordulna itt nekem. Ha mondott egy címet, akkor már nyúltam is a tv távirányítójáért, hogy megkeressem az említettet, legyen akármilyen hajmeresztő, vagy idétlen filmről szó, ha meg akadékoskodott, akkor szimplán kapott egy "Nem ezt akartad az előbb?" kérdést.
Ha meg nem hajlandó filmet választani, akkor választok én helyette, de esélyesen akkor rosszabbul jár. Viszont akármelyik verzió is valósul meg, azzal úgy sem veszítek semmit, ha az első néhány percről lemaradok, amíg vadászok valami nasit a konyhában. Ha ilyen könnyű boldoggá tenni, rajtam aztán ne múljon, amúgy is kíváncsi vagyok a fejére meg a reakciójára, hogyan fogadja azt, hogy a - valószínűleg - poénnak szánt megjegyzését halál komolyan véve teljesítem? Nem mint ha eddig nem szórakoztam volna jól, de nem hiányzik még egy sajgó kék-zöld folt az oldalamra, egy film meg csak kitart addig, amíg végez a mosógép. Mondjuk mire megszárad a ruhája, az megint más téma.
Nasit szeretne, de reggelizni sem ártana. A kettőt kombinálva, no meg a hűtőm nem túl változatos tartalmát figyelembe véve végül néhány fajta, különböző sajtszelet, felvágott, baguette, meg némi szőlő kerül a tálra, amivel visszaindulok az emeletre.
- Tudom, a mozizáshoz jobban illene a popcorn, de lévén Franciaországban vagyunk... remélem szereted a sajtokat. - húzom el a tányért az orra előtt, bemutatva a választékot. Ha nem szereti, mást nem ő kapja a szőlőt, mindenesetre kényelmesen elhelyezkedek mellette a kanapén, igyekezve becsatlakozni a filmnézésbe, amíg eldönti, hogy mennyire gondolta komolyan ezt a boldog szusitekercs témát. Etetgessem én falatonként, vagy kiszabadítja a kezeit és otthon érzi magát? - Miről maradtam le?

■ ■  nyelves  ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

JP mûterme
Second Chance frpg
3 / 10 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-