JP mûterme - Page 5
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 12:05 pm ✥

✥ Yesterday at 10:26 pm ✥

✥ Yesterday at 8:26 pm ✥

✥ Yesterday at 12:53 pm ✥

✥ Yesterday at 9:32 am ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 9:17 pm ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 8:25 pm ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 6:33 pm ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 2:57 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ JP mûterme •• Szomb. Márc. 24, 2018 7:00 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

First topic message reminder :

Forrás: google


Forrás: google


Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Kedd Ápr. 24, 2018 9:12 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

PJ && Athena
- Talán ez a húgok dolga, hogy a bátyaik nyakán lógjon. Legalábbis többet voltam vele, mint a nővéremmel… - igen, hárman voltunk testvérek, most pedig olyan, mintha világéletemben egyke lettem volna és az egész múltam boldogabb pillanatai csak a képzeletem szüleménye lenne. Se nem több, se nem kevesebb. Csak ennyi. Amikor viszont kiderül, hogy tényleg nem hagyott cserben a múlt, a megérzések és a régről ismert, de már régelfeledett érzések, akkor csak alig láthatóan bólintok egy aprót, de nem felelek semmit se. Fura érzés megtudni azt, hogy részben kit milyen dolog kísért. Ő véglegesen elveszítette a testvéreit, az enyémek élnek, de mégis azt érzem, hogy meghaltak, vagy legalábbis én számukra…
Meglepetten pillantok rá, amikor elárulja, hogy részben mi történt, de sietve harapok most a nyelvemre is. Megannyi kérdés kavarog a fejemben, de mégis sikerül megállnom, hogy ki ne mondjam őket. Ebben segít az is, hogy inkább a táskámat kezdem el babrálni. Saját magát hibáztatja? Úgy érzi, hogy ő tehet róla? Fura dolog az élet, hiszen megannyiszor az én elmémben átfutott ez a dolog, hogy netán minden az én hibám, hogy én tettem valamit gyerekként, amiről nem is tudtam, hogy ilyen lavinát indíthat el…
- Milyen szerencse, hogy nem énektanár vagy.-  forgatom meg a szemeimet, miután kicsit könnyebb témára evezünk, hiszen azért mégis csak jobb ilyenekről beszélni, mintsem a démonjainkról. Főleg, hogy szerintem mind a kettőnknek nem csak a hallottakat, de talán azt is meg kell emészteni, hogy valaki kiskaput talált a mélységbe vezető úthoz, aminek minden köve titkot, vagy éppen csapdát rejthet a betolakodók elől. Ez mégis hogyan történhetett meg? Az élet örökrejtélye marad ez is, a többi dologgal egyetemben, amire olyan bőszen sokan keresik a megoldásokat.
- Már nem vagyok vörös. – javítom ki, de ezt persze nem tudhatja, hogy amikor kiraktak az útszélére egy idegen ház előtt, akkor még vöröses volt a hajam, aztán inkább visszafestettem feketére, ha már az eredetei is. A sötétség és a világosság így pedig újra tökéletesen képviseltette magát az íriszeimben és a hajamban. Mintha ez is csak azt akarná sugallni, hogy ebben a lányban mind a kettő létezik.
- Általában az emberek olyan dolgokat hoznak fel, amiket ismernek is. – pillantok rá, amikor azt mondja, hogy csak a címet ismeri. Amit viszont utána mond. Nah, az minden, csak nem szép, így miközben elindulok befelé, ha már előreengedett, azért a vállába bokszolok. Még hogy a sárkányokat sértené meg!
A kérdésére viszont nem feleltem, csak őt fürkésztem, mert hirtelen én se tudtam, hogy merre is tovább. Túl sok minden történt, túlzottan sok minden kavargott a fejemben is. Hallottam, amiket mond, de még utána is rövid ideig nem szólaltam meg. – A nadrág szerintem tanácsos lenne. Utána meg esetleg… - haboztam, majd a műveit fürkésztem, ahogyan leejtettem a kanapéra a táskámat. Mosógépet még most is ment, így annyira sokáig mégse voltunk el. – Hazakísérnél? – pillantottam rá óvatosan, hiszen őrültség ilyet kérni nem? Azok után meg pláne, hogy nem olyan régen még én szaladtam el, de talán féltem maradni. Féltem attól, ha ennyire rövid idő alatt ennyi minden történt, akkor még mi történhetne… S most talán jobb lenne menni, útközben meg szerezhetünk kaját és kávét is, mert még mindig baromi éhes voltam. Nem vagyok én sajtzabáló. Zavaromról pedig az is árulkodó lehetett, ahogyan hosszú fekete tincseimmel babráltam, nekem ez már fel se tűnt, de másnak esélyesen beszédes cselekedett volt.

■ ■  ahwie  pirulocredit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Pént. Ápr. 27, 2018 1:15 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Athena && JP

- Igen, az nem kizárt. Bár a bátyám nyakán én is lógtam legalább ugyanennyit. - ismerem be. Tulajdonképpen egészen jól kijöttünk, mi hárman, igaz, mindannyian teljesen mások voltunk, ebből kifolyólag pedig mikor kivel volt jobb, vagy kevésbé jó az összhang. Gyakorlati tanácsokban a bátyám volt a verhetetlen, ha művészetekről volt szó, akkor viszont egyértelműen a húgom volt a jobb társaság kettőjük közül. A baleset óta pedig mindkettőt elveszítettem, míg Elodie-t ténylegesen, addig Fabiannal szimplán nem tartom a kapcsolatot. Akárcsak a szüleimmel, vele is igaz, hogy nincs már mit mondanunk egymásnak.
Valahol hálás vagyok azért, hogy nem zúdul rám újabb kérdések tömkelege, amikor viszont reagál a dalos megjegyzésemre, akaratlanul is elmosolyodok.
- Csak mert még nem hallottál énekelni. - ütöm le a magas labdát, mint ha azt is legalább olyan profin tolnám, mint a rajzolást és festést, holott addig örüljön, amíg nem hallja meg az énekhangomat. Felérne egy büntetéssel, tényleg!
- Már? Ezek szerint az is voltál? - tekintek rá, mert miután én csak ezzel a hajszínnel ismertem, és ezzel ismertem meg, az igazat megvallva meg se próbáltam másmilyennel elképzelni, furcsa is lenne. Most is, ahogy próbálkozok, de végül csak megrázom a fejemet.
- Világos bőr, szeplők, kék szem... vörös hajjal túl klisés lenne az összhatás. Ezzel a sötéttel különlegesebb. - arról persze fogalmam sincs, hogy vajon melyik az eredeti, vagy melyiket köszönheti festéknek, de számít ez igazán? Jelen esetben nem hinném, amúgy is pusztán az egyéni véleményem volt, azt kezd a kinézetével, amit akar.
- Az ismeretségnek is vannak fokozatai. Hallottam róla, láttam-e, ismerem-e, vagy úgy ismerem, mint a tenyeremet, a legapróbb részletekig? - teszem fel a költői kérdést, mielőtt folytatnám - Máskor viszont annyira nem egyértelmű a dolog. Mi is találkoztunk már párszor, de nehéz lenne válaszolni arra a kérdésre, hogy mennyire ismerjük egymást. - teszem szóvá, hisz látásból már igen, ami meg a többit illeti... tudunk egymásról ezt-azt, amit lehet, hogy mások nem, viszont a legalapvetőbb, nyilvánvalóbb dolgokról úgy gondolom, még mindig igen keveset.
- És valaki már megint nem bír magával... - sóhajtok fel, ahogy a vállamba bokszol, majd miután megérdeklődöm, mit szeretne, kíváncsian várom a válaszát, hogyan készüljek? És míg a nadrágra számítok, arra, hogy pont arra fog megkérni, kísérjem haza... Igaz, korábban én is felajánlottam már neki, de akkor mint ha egyik fülén be, a másikon meg ki jött volna az a néhány szó.
- Lehet róla szó. Merre laksz? - kérdezek vissza, mert azt nem is feltételezem, hogy a közelben, ahhoz eléggé lestrapált ez a környék, viszont nem mindegy, hogy gyalog is megközelíthető a hely, vagy valami járművel lenne célszerűbb menni?
- Csak mert ha pont a túlsó felén, akkor nem gyalog kéne nekivágni, ahogy taxit is hülyeség lenne hívni, ha mondjuk alig néhány kilométerre innen. - fejtettem ki egy kicsit bővebben, ha esetleg gyanakodna a kérdésem miatt. Esetleg még szóba jöhet a tömegközlekedés, vagy a motor, de gőzöm sincs, hogy hol a másik bukósisakom, így azt is meg kéne keresni előbb...
- Nadrágot meg mindjárt kerítek neked, bár... azt egy fokkal nehezebb lesz, mint pólót. De a kabátodat múltkor itt hagytad, ott van a kanapé szélén. - intek felé a kezemmel, miközben újra az emelet felé veszem az irányt, hogy kerítsek valami ruhadarabot számára. Mondjuk egy régi melegítőnadrágot, ami legutóbb egy kissé összement a mosásban, a cipője meg itt lesz valahol az ágy mellett... ha pedig nem követett volna, akkor néhány perccel később ismét csatlakoztam hozzá a földszinten.

■ ■  nyelves  ■credit


You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Pént. Ápr. 27, 2018 9:03 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

PJ && Athena
- Szerintem te annál jobban félted az ablaküvegeket. – vágtam rá kapásból, mintha tényleg tudnám, hogy mi a helyzet ilyen téren nála, de valójában nem. Egyszerűen csak nem akartam, hogy rázendítsen és netán kiderüljön, hogy még egy dologban profi. Maradjon csak meg az ecsetnél és vissza is húzhatná a láthatatlan karmait, amikkel kezdett rést találni a falamon és olyan remekül kihúzni egy-egy téglát, hogy szép lassan magától kezdjem el összedőlni a várfal.
- Igen, nem sokkal azelőtt váltottam vissza az eredetire, mielőtt találkoztunk legelőször. – nem tetszett, nem én voltam, illetve úgyis új dolgot hozott az életem, akkor itt volt az ideje újra feketének lenni, amivel a természet is megáldott alapból.
- Ezek szerint inkább a természetességet pártolod. S woow valamire azt mondtad, hogy különleges velem kapcsolatban. Netán lázas lettél eme kisebb sétában? – amennyiben hagyta, akkor még a móka kedvéért kicsit a homlokára is pakoltam a kezemet, majd megráztam a fejemet, hogy nem az. Esélyesen így akartam csak a korábbi dolgokat távolűzni és rövid időre elfelejteni azt, hogy miként is avattam be őt a titkaim egy részébe, hogy miként kezdett a jég olvadni, egyre inkább vékonyabbá válni, hogy utána talán majd a feneketlen mélység nyeljen el…
- Jól van Mr Kötekedő! – forgatom meg a szemeimet, mert érzem én, hogy költőinek szánja a kérdést, de ez akkor is ki kellett mondanom. Tényleg mintha hirtelen kukacoskodásba ment volna át. Inkább hagyjuk is, hogy mit akart a sárkányokkal, mert attól még, hogy netán feljebb tornázná a vérnyomásomat nem hiszem, hogy kevésbé kezdenék fázni.
- A kertvárosban. Netán félsz, hogy elkopik a cipőd talpa? Én is gyalog keveredtem eddig mindig ide. – rántom meg a vállaimat. Szeretek sétálni. A zenét benyomom és akkor máris megszűnik a külvilág. Jobb gyalog járni bárhova, mint egy idegen taxisoshoz beülni, akár lehet maga a kaszás is, vagy még rosszabb is annál. A tömegközlekedés még elmegy, de ott is az emberek sokszor egymáshoz préselődnek, így szerintem érthető okokból nem rajongok értük. Marad a biciklizés és a gyaloglás.
- Körülbelül 30-40 perc gyalog, lehet kicsit több. Passz, soha nem mértem az időt. – rántom meg a vállaimat, ebből pedig sejtheti, hogy nem igazán van nálam számításban más alternatíva, mint a gyaloglás. Legalább kicsit a levegőn vagyunk, még ha szmogos is, meg egyébként is hova siet? Nagy programja nem lehet, hiszen ha nem mehetek egyedül haza, ő nem kísér el, akkor még jó pár óráig itt dekkolnék. Ebből kifolyólag pedig az ő érdeke is lehet, hogy megszabaduljon tőlem minél hamarabb.
- Oké, köszi. – mondok ennyit, miközben ő eltűnik az emeletem. A kabátomat meg is pillantom, mellé rakom a táskámat, majd mezítláb közelebb sétálok a festményekhez. Az ujjamat lassan húzom végig egy hasonló virágon, mint amit az én füzetembe pacált. Amikor pedig meghallom, hogy közeledik, akkor megfordulok. Elveszem tőle egy köszönöm kíséretében a nadrágot és sietve bújok. – Ezt te se gondolhatod komolyan, hogy abba a cipőbe belebújok ismét. Nincs az a pénz. – rántom meg a vállaimat. Felőlem meg is tarthatja, engem aztán nem érdekel, de akkor már inkább mezítláb megyek végig a városon, vagy adhat zoknit is, de szó se lehet róla, hogy felvegyem azt.
- Szóval mi legyen? Megyünk, vagy még maradunk? Útközben netán reggelizni, vagy esetleg akad felesleges zoknid, ami lehet most a cipőm? – pillantottam rá tanácstalanul, mert most nem tudtam, hogy mi legyen a következő lépés. Igazából abban se vagyok biztos, hogy amióta felébredtem azóta tudom-e, mert szerintem nem. Csak sodródom és a pillanat hevében meg hozok rossz, vagy éppen nagyon rossz döntéseket, egyáltalán jót hoztam meg?

■ ■  ahwie  pirulocredit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Május 06, 2018 1:06 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Athena && JP

Csak fintorogtam egyet az ablaküveges megjegyzésére, annyira rossz hangom azért nincs, hogy azok is megadják magukat tőle... de bizonyítani most biztos nem fogom, hadd vesszen csak ez is a titok homályába, valójában mennyire tudok, vagy épp nem tudok énekelni?
- Értem. - bólintok arra, hogy ilyen hajszíne is volt, sőt... ha előtt keresztezik egymást útjaink, akkor lehet, hogy még más kinézettel ismertem volna meg? Amikor azonban folytatja, csak meglepetten vonom fel a szemöldökömet - A természetességet? Most tudtam meg, hogy ez az eredeti. Ha valójában a szőke lenne, akkor is a sötétet tartanám a legkülönlegesebbnek a szemszínedhez meg a vonásaidhoz mérten. - vonok vállat, akárcsak a következő kérdésére, amikor pedig a homlokomat kezdi tapizni, hogy megbizonyosodjon az igazáról, csak finoman arrébb tolom a kezét, hogy bírjon magával.
- Nézzenek csak oda, csak nem más is beindult a becenevekkel? - kérdezek vissza mielőtt még előhozakodna a hazakísérős ötletével, én pedig miután rábólintok, kicsit alaposabban megérdeklődöm a dolgot, mire is vállalkoztam?
- A cipőm talpát nem igazán féltem. Csak tudod, volt egy autóbalesetem néhány évvel ezelőtt, és akármennyire is fáj beismernem, de a lábam azóta már nem a régi. - emlékeztetem a nem sokkal ezelőtt elhangzottakra, mert igaz, így, ilyen formában nem volt szó róluk, de azért sejthető, hogy ha a húgom túl se élte az ütközést, akkor én sem egy-két karcolással úsztam meg a karambolt.
- Az még menni fog. A város túlsó felét azért már nem vállalnám be ilyen magabiztosan. - teszem hozzá, ha még egy órával is számolunk, mennyi lehet? Néhány kilométer? Az még egyáltalán nem vészes távolság.
Viszont ha a táv nem is nagy, az idő nem túl meleg ahhoz, hogy Athena mezítláb, egy szál pólóban tegye meg, így el is tűnök néhány percre odafent az emeleten, hogy kerítsek neki valami használhatót. Azt nem mondom, hogy méretben jók lesznek, még úgy sem, hogy ő is egész magas, de a semmitől melegebb, az biztos.
- Mert? Mi a baj vele? A te cipőd... - nézek rá értetlenül, néhány pillanatig farkasszemet nézve vele, mielőtt ledobnám a lábbeliket a kanapé mellé és a hajamba túrnék, hogy mit találhatnánk helyette. Mert néhány számmal nagyobb ruhában mászkálni nem téma, de cipőben botladozni...?
- Zokni, tényleg... hát ha az megfelel, rajtam ne múljon, kapsz azt akkor. - egyezek bele,  mire már egy rakás újabb kérdést is kapok a nyakamba mellé - Mehetünk akár most is. Vagy szeretnéd megvárni, hogy végezzen a mosás? - mit ne mondjak, elég hullámzó időnként a hangulata, egyszer azonnal mehetnékje van és egy percet sem hajlandó várni, néhány perccel később meg úgy elvan a helyén, mint valami kisgyerek, már meg sem próbálok kiigazodni rajta. Így hát kérdezek, döntse el ő, hogy mit akar, az én napom úgy is szabad, meg úgy néz ki, "bébiszitterkedhetek" mellette. Bezzeg ha megint valami határidős munkám lenne, csinálhatna amit akar, én festenék úgy is.
- Ha éhes vagy, beülhetünk valahova kajálni. Ezek szerint akkor a sajt nem nyerte el a tetszésedet? - kérdezek vissza, majd ha kitalálta, hogy mi legyen, akkor egy zoknival is hozzájárultam a ruházatához, mielőtt útnak indulnánk. Vagy maradunk?  Ne maradjunk, inkább menjünk...

■ ■  Amennyiben nem táncoltatsz te is vissza, mint korábban én téged, akkor részemről ez a záró lenne, köszönöm, imádtam! ahwie <3 nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Május 06, 2018 2:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

PJ && Athena
- Nézd a jó oldalát, legalább nem érhet az a vád, hogy miattad lett sötét a hajam. – rántom meg a vállaimat. Nem mintha bárki kinézné belőlem azt, hogy mások kedve szerint változtatnám a hajam színét, mert olyat soha se tennék. Nincs az a pénz a világon. Mindig olyan, amilyennek én akarom és egyszer talán rövid is lesz, mert nem mindig könnyű ezekkel a hosszú tincsekkel se bánni. Bárki bármit is mondjon.
- Ne szokj hozzá. – forgatom meg a szemeimet, mert nem szoktam senkit se becézni. Ez is véletlen volt, de nem is fog túlgyakran előfordulni. Nem ragaszkodok én annyira hozzá, hogy ezt még becenevekkel is kifejezzem. Nem őrültem meg még ennyire, ahogyan ekkora hatással se volt rám.
- Ahh értem, de nem hittem volna. Az előbb is túl is gyorsan beértél. – a balesetet meg inkább nem is firtatom, mert mi értelme lenne? Semmi se, mert nem felelne. Meg ennyire kegyetlen én se vagyok, hogy a korábban megtudott dolgok után még most neki álljak faggatni őt, de amikor azt mondja, hogy még belefér, akkor már nem is kezdek alternatív dolgok után kutatni. Inkább csak egy mosollyal adom a tudtára, hogy rendben van.
- Ezt nem is tagadtam, de láttad már, hogy mekkora a sarka? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mielőtt még a földön landolna. – Hééé finoman, drága darab! – inkább eszményi értéke volt, mintsem az árára gondoltam. Még gyerekként csentem el a nővéremtől, imádtam benne botladozni és cikizni őt is. Az élet fintora lett, hogy ugyanakkor a lábunk, így most hordani is tudom. Nem sok hasonló darabon van, de legalább pont kapóra jött.
- Mehetünk, majd a ruhát egyszer visszaadod, vagy elajándékozod. Tök mindegy. – huppantam le a kanapéra, hogy belebújjak kapott ruhadarabokba, majd felkaptam a táskámat, a dzsekimet és a cipőmet is. Biztosan csodálatosan festhettem ki. Az ujjaimmal kicsit megigazítottam a sminket is, mielőtt még teljesen mosómedve effektus dukálna eme remek öltözethez.
- Ennyire francia még nem lettem, hogy ennyivel jól lakjak és nem is volt mind finom, de szaga annál inkább volt. Kész csoda, hogy az emberek nem halnak szörnyet, ha megszólaltok ilyen kaják után. – húztam tovább az agyát, ha pedig ő is készen volt az indulásra, akkor nem volt más, mint előre. Nem voltak sietősek a lépteim, ahogyan nem is beszéltem annál többet, mint ami kell. Esélyesen a csend jobban jellemzett minket, mintsem az önfeledt beszélgetés. Túl sok minden történt, túl sok minden kavargott a fejemben is. Amikor pedig megláttam egy hot-dog büfét, akkor nem volt kérdés, hogy arra csaptam le. Legalább valami emlékeztet a hazámra, s addig „hisztiztem” amíg ő is evett legalább egyet. Én kettőt is eltüntettem, majd pedig sietve ittam a kért italból.
- Ez lenne az. Köszi, hogy megmentettél, meg … - rántom meg a vállaimat, miközben a kulcsomat előhalászom, hogy kinyissam a bejárati ajtót. A ruháit fel se ajánlottam most, majd egyszer visszakapja, vagy eladományozom csak azért, hogy bosszantsam őt. – További szép napot! - Mielőtt viszont eltűntettem volna az ajtó mögött lendültem és arcára nyomtam egy puszit, hogy utána mint a villám csukjam be magam mögött az ajtót – mármint ha nem kapott el és esélyem volt egyből menekülni -. Miért tettem? Kettőt és könnyebbet, mert magam sem tudtam, de mégse  bántam, legalábbis még nem. Talán még mindig az alkohol tombolt az ereimben. Gyenge kifogások mindig akadnak.  

■ ■ Én is köszönöm. Imádtam! *.* ahwie  pirulocredit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Május 06, 2018 7:59 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Jún. 02, 2018 4:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

PJ && Athena


2 héttel később

Amennyire eleinte jól viseltem a bezártságot, annyira kezdtem egyre rosszabbul viselni. Minden egyes nappal csak rosszabbá vált, főleg azok után, miután engedték, hogy újra rajzolhassak. Onnantól még kevesebb szabad pillanatom lett, mármint amikor teljesen egyedül lehettem, hiszen még mindig féltek attól, hogy ostobaságot tennék, így mindig csak felügyelet mellett rajzolhattam. Így pedig már bukott is az, hogy mindig akkor, amikor én akartam. Számított az is, hogy akad-e olyan ápoló, aki éppen ráér, vagy van-e nálam látogató, mert már annyira megbíztak abban a párban, akik jöttek folyamatosan. S akkor még ott volt a rengetek foglakozás is. Továbbra se volt kedvem se csoportban, se egyedül beszélni. Nem ment. JP-nek is azért mondtam el, mert jött magától, nem azért, mert kötelező lett volna, vagy tervezett dolog volt. Ő hetente kétszer jött és esélyesen súgtak neki, hiszen ő próbált rávenni arra, hogy hamar el fog menni még a hátralévő idő és már legalább rajzolhatok. Na, meg nem ártana, ha végre beszélnék is másokkal is, de nem ment. Idegennek éreztem magam és újra a csigaházba bújtam vissza, ha valami terápiáról volt szó. Arra emlékeztetettek, mint amikor gyerekként vittek oda a „baleset” után. De legalább ő betartotta, amit ígért. Tényleg kaptam egy plüsst tőle. Amikor viszont megláttam, hogy egy kisrókára esett a választása, akkor elmosolyodtam őszintén és boldogan. Nem vágtam hozzá, inkább csak egy kérdés hagyta el az ajkaimat „Csak nem célzás akar lenni?”. Onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy ki lett az alvótársam. Az se érdekelt, ha netán ez túlzottan gyerekes is volt a részemről.
Aztán minden még rosszabb lett, mert egyszer csak beállított az anyám. Sok mindent lehetne arra a beszélgetésre is mondani, azt nem, hogy békés lett volna, vagy szeretettől túlfűtött. Idővel pedig  másoknak is feltűnt, hogy mennyire felzaklatott, hiszen anyámat végül kivezették a helyről és remélhetőleg többé nem is engedik be. Nem akarom látni, számomra már ő is halott nagyrészt, amióta kirakott az unokatestvérem házánál. Onnantól pedig csak még rosszabb lett a nap, be is borult, így a kertcsendjét se élvezhettem már. Aztán jöttek a foglalkozások, esőre se engedtek ki, mert megfázok és még hasonlóakat mondtak. De leginkább telefonálni szerettem volna, de ma azt se lehetett, csak akkor, ha aktív tagja leszek a foglalkozásnak és ahogyan eddig, úgy továbbra se ment. Sőt, most még rosszabbul viseltem anyámnak köszönhetően, mert nem tudtam elfeledni, amiket mondott…
Nem tudom, hogy tudtam megtenni, miként sikerült kijutnom onnan, de megcsináltam. Nem volt cuccom, egyedül az volt, amit viseltem és a plüss. Így szöktem meg sötétedés után az intézetből. Sietve rohantam, míg már levegőt is alig kaptam. Félve, de végül beszálltam abba az autóba, ami megállt. A nő egészen kedves volt, ki is rakott a megfelelő helyen, mert elhitte, hogy csak a buszt késtem le. Egyre mehettem csak, mert nem akartam Jerryéket felverni, ha netán még nem riasztották őket, hogy eltűntem. Kopogtam, csengettem, ütöttem az ajtót, de sötétség honolt továbbra is a műtermen, így nem maradt másválasztásom, mint megint betörni oda. Miután bejutottam csendesen vártam, miközben megszabadultam a kabátomtól, hiszen eléggé vizes volt. A nadrágomat most nem cseréltem le ennek ellenére se, a felsőm meg most egészen jól megúszta, meg a plüss, ahogyan a kabátom alá rejtettem. A percek teltek, míg órák nem lettek belőle, végül arra eszméltem már, hogy egy üres vászon előtt állok és ecset van a kezemben. Vajon tényleg csak ennyi lenne? Legyőzni kéne a démonokat? Mi vett rá, hogy meghúzzam az első vonalat, majd az újabbat? A képzelet, mert elképzeltem, hogy PJ a kezemet fogja és rávett erre, aztán pedig pár órával később ott is állt a mű. Az erdő gyönyörű volt, mintha tényleg élne és boldogságot sugározna, de az erdő közepén ott volt az a kiskunyhó… az amelyikben annyi időn át éltem, mert bezártak oda és az egész képet máris komorrá, rejtélyessé és fájdalmasabbá varázsolta.
Tiszta festék volt a kezem, a karom is, ahogyan a nadrágom is, de még arcomra is jutott belőle bőven. Mégse érdekelt, csak figyeltem a képet és legszívesebben darabokra cincáltam volna, amiért pont ezt kellett megfestenem. Nem volt olyan zseniális, mint a férfi képei, de azért borzalmasnak se mondanám. Szerintem kicsit az átlag felettit megütötte az ábrázolásmódja, meg az ecsetvonások technikája, de ki tudja, lehet tévedek. Nem is érdekelt igazán. Egyedül csak azért maradt életben a kép, mert egyre inkább fáradtnak éreztem magam, mint akit szép lassan elhagyott az ereje. Ekkor tűnt fel csak az, hogy már lassan hajnali egy óra van és az eső is elállt. Vajon mióta nem esik?  Mindegy is, hiszen még mindig semmi nyoma nem volt, így végül leroskadtam csak a kanapéra. Rövid ideig még néztem a festményt, míg végül az álom el nem nyomott. Esélyesen most is apróra gömbölyödtem össze a plüsst magamhoz ölelve. Kabátom az egyik székre raktam még korábban, hogy megszáradjon, a cipőm pedig ott hevert mellettem.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Jún. 02, 2018 10:49 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Athena && JP

Nem mondom, elég vegyes érzésekkel távoztam az első, intézetben való látogatásom után, de ettől függetlenül betartottam a szavamat, és hamarosan újra és újra beugrottam látogatóba Athenához. Pláne, mert tudtam, hogy milyen végtelenül unalmas tud lenni az idő odabent... Végül úgy alakult, hogy heti kétszer néhány órára boldogítottam, már ha nem volt túlontúl mufurc hangulatában hozzá. Sőt! A második látogatásomra már a beígért cuki plüssfigurával érkeztem. Nem tudom, hogy ilyesmire gondolt-e, de miután korábban pont ő volt az, aki A kis hercegből idézett nekem, abból is a rókaszelídítős részt, egyszerűen képtelen voltam ott hagyni a boltban. Reméltem, hogy az ő tetszéség is el fogja nyerni, amikor pedig megláttam, hogyan fogadja a nem is olyan kis figurát, már tudtam, hogy jól döntöttem.
Azt nem mondom, hogy a bejutás mindig zökkenőmentesen ment, elvégre még mindig nem számítottam rokonnak, így miután első alkalommal lefizettem az ápolót, a következő két alkalommal felajánlottam néhány saját festményt dekoráció gyanánt, a legutolsó alkalommal azonban, amikor már épp alkudni készültem volna, minden további nélkül beengedtek, mondván látják, jó hatással vannak a látogatásaim a lány kedvére... Nem tagadom, valahol azért melengette a szívem a dolog.
A mai napot a város mellett töltöttem, vázlatokat és fotókat készítve a Szajna partján egy következő munkámhoz. Az igazat megvallva nem szándékoztam olyan sokáig maradni, de miután egészen belemerültem az alkotásba, fel sem tűnt, mennyire elszaladt az idő - vagy hogy lekéstem az utolsó buszt is, ami a környéken jár... így hát maradtam. Megvártam a naplementét, majd egy darabig még élveztem az éjszaka békéjét a vízparton, mielőtt haza visszafelé indultam volna.
Valamikor éjjel egy után parkolt le a taxi a házam előtt, ám amikor benyitottam, elsőre fel sem tűnt, hogy valami nagyon nem stimmel. Csak amikor lámpát oltva lepakoltam a cuccaimat az asztalra és megfordultam, akkor vettem észre, hogy ismét egy váratlan vendégem van. A macska rúgja meg, ezek szerint már megint feltörte a záramat?! Tényleg ideje lenne már kicseréltetnem...
Gyorsan megszabadultam a vizes kabátomtól és a cipőktől, közben pedig értetlen tekintettel, válaszok után keresve forgolódtam volna, mint ha a megoldás ott virítana valamelyik falra graffitizve. Nonszensz. Festék a falon hála az égnek nincs, de az erdőt ábrázoló festményt azért kiszúrom...  a tekintetem pedig hol a képen, hol Athena vonásain pihen. Vajon miért jött? Hogy tudott egyáltalán kiszökni? Csak nincs valami baj? Felkeltsem... vagy inkább ne?
Tudom, hogy az intézetbe se ártana szólni, pláne, mert ha észreveszik, hogy eltűnt, akkor esélyesen a rendőrséget fogják riasztani, de a rosszfiú sem akarok lenni, aki egyből lepasszolja a hatóságoknak. Pláne, mert valószínűleg nem csak azért jött, mert annyira unatkozott volna.
Szívem szerint felvinném a hálóba, legalább hadd aludjon rendesen, mert reggelre a kanapén alva minden porcikája sajogni fog, de ha meg pont akkor ébred fel, amikor a lépcsőn cipelem, félő, hogy ott fogja elvinni a szívroham. Nem egyszerű eset, az biztos.
Végül úgy döntök, teszek egy próbát - csendben leülök a kanapé szélére mellé, nézve egy darabig, ahogy a rókáját ölelve alszik, hogy aztán megpróbáljam finoman felkelteni. Először csak óvatosan a füle mögé igazítottam egy tincset, aztán halkan szólongattam, ha meg még mindig semmi reakció részéről, akkora kezét, majd a vállát kezdem finoman simogatni-bökdösni-paskolgatni, hátha..

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Szomb. Jún. 02, 2018 11:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

PJ && Athena


Fura dolog az élet, hogy miként összefonódat két ember élete és hullámvasútra emlékeztető tud lenni. Nem volt továbbra se mindig felhőtlen a találkozásaink, de ha egészen jó pillanatban toppant be, akkor sokkal békésebb volt minden, mint régebben. Ha meg éppen Mufurc kedvem volt és nagyon elviselhetetlen voltam, akkor is maradt, mintha csak szeretné elérni, hogy lehiggadjak és ne az intézet dolgozóin akarjam kitölteni minden fájdalmam, dühöm és múltbéli sérelmeimet. Néha ment, de nem mindig. Azt viszont nem értettem, hogy az anyámat miként is engedhették be, miféle hely az ilyen? Biztos voltam abban, hogy tudják nem vele élek és hónapok óta nem is láttam őt, erre belibbent és mindent újra porrázúzott. Én csak egy menedékre vágytam, egy biztos helyre, ahol nem találhat meg, ahol nem ejthetnek újabb sebet rajtam a sebei.
Mintha ő azok közé tartozott volna, aki nem örült volna annak, hogy még mindig élek. Hol van az a nő, akit ismertem? Aki mellett menedéket leltem és mindig próbált megnyugtatni, hogy lesz még jobb is. Hirtelen mintha egy idegen nővel találtam volna szemben magam azokban a pillanatokban. Abban viszont nem voltam biztos, hogy készen állok vele is egy csatára. Nem akartam ott maradni, nem bírtam tovább a bezártságot, a sok szabályt és az a tudat, hogy talán mégis visszaengedik majd hozzám, mert az egyetlen élő szülőm… megrémített és még inkább lökött azon, hogy megszökjek. A hely pedig nem volt kérdés.
Igaz, a festést nem kalkuláltam bele, esélyesen inkább az elkeseredettség rántott magával és az, hogy szabadulni akartam a gondolataim elől; nem is tudom mit hittem, hiszen az ember nem tudja a legtöbb dolgot kirajzolni magából, vagy legalábbis elengedni utána és ez is ilyen volt. Inkább ijesztő volt az, hogy mennyire is részletesen le tudnám rajzolni belülről azt a kunyhót, a külsőt pedig csak kétszer láttam, de mégis belém égett és a belső is sokat segített abban, hogy fel tudjam építeni, hogy milyen is lehetett kívülről.
Nem számított az se, hogy mennyire lettem maszatos. Biztosan azt mondanál mások, hogy mint egy kisgyerek és több a festék rajtam, mint a vásznon, de most nem számított. Fogni meg már nem fogott, így nem kellett attól tartanom, hogy jönnék neki egy másik kanapéval. Kényelmesnek nem mondanám, de jobb volt, mint a föld, mielőtt netán még rám lépne, ha egyáltalán egyszer hazajön és netán nem venne észre…
Halk szuszogás tört a felszínre és motyogás, amikor valaki beszélni kezdett hozzám. Igen, ez a kb. hagyjál már, aludnék változata lett volna. Nem mondom, hogy értelmes volt, de azért biztosan értette az illető a dolgot. Amikor viszont megéreztem az érintést, akkor még apróbbra húztam magam és próbálam ellenállni a keltegetésnek, de nem ment. Győzött az illető, mocorogni kezdtem, nyöszörögni, mint aki inkább továbbra is aludni szeretne, de végül lassan újra, meg újra kinyitottam a szememet, hiszen a fény eleinte eléggé zavart.
- Szia! – álmosan és halkan csendült a hangom. Elnyomtam egy ásítást is, de nem ültem fel, inkább csak feküdtem továbbra is összegömbölyödve és őt fürkésztem álmos tekintettel, mint akinek részben tényleg összeragadtak a szemei. – Nem akartam rád törni, de mivel nem engedtél be, így gondoltam nem lesz túl nagy gond, ha bejövök és nem kint az ajtó előtt ücsörögve várlak. Telefonálni meg nem tudtam… – nyöszörögtem és fejem alá igazítottam félig a plüsst és kicsit az oldalra gördültem, mint aki inkább aludna tovább, mintsem beszélnie kelljen róla. – Nem mehetek vissza. – suttogtam csak ennyit, mintha remélném, hogy ez valamennyire meghatja és nem küld egyből vissza, vagy kezd el telefonálni. Nem akartam bajba sodorni, de ezt a helyet anyám nem ismeri, így biztonságban leszek… meg benne bízok, ugye nem fog elárulni?


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Jún. 03, 2018 11:19 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Athena && JP

Jót mosolyogtam azon, amikor Athena ébredezni kezdett és mindenfélét motyogott magában. Még ha sokat nem is értettem belőle, sejtem, hogy mi lehetett, de ha már eddig is úgy tűnt, sikeres az ébresztgetés, akkor nem most akartam abbahagyni. Nem tántorított el az sem, hogy még jobban összegömbölyödik, folytattam a finom piszkálódást, amit csak akkor hagytam abba, amikor végre kinyitotta a szemét.
- Szia. - köszöntöttem én is, így, hogy végre már figyelt rám, bár amilyen álmosan csengett a hangom, nem voltam biztos benne, hogy teljesen magánál van, vagy mennyit fog fel abból, amit mondok esetleg.
- Nehéz lett volna úgy beengedni téged, hogy itthon sem vagyok. De semmi gond, ha már úgy is be tudsz jönni, akkor inkább bent várakozz, mint kint, pláne ilyen ítéletidőben. - engem is elkapott az eső, igaz, még egész jól megúsztam, részben mert a kabátom is viszonylag vízálló darab, részben, mert addigra sikerült fedezékbe húzódnom a felhőszakadás ellen.
- De ha már úgy is rendszert csinálsz belőle, hogy az ajtómat feltörve jössz be hozzám, lehet egyszerűbb lenne az egyik kulcsot neked adnom. Vagy úgy oda a kihívás? - mondjuk képzelem, így mennyi van benne, ugyanazt a zárat feltörni újra és újra... Tudom, már az első után megfogadtam, hogy lecseréltetem, de valahogy mindig akadt fontosabb dolgom. Másrészt meg aki házat akar kirabolni, nem pont ilyen helyen fog próbálkozni, hanem jó eséllyel valamelyik nívósabb környéken, előkelőbb negyedben, nagyobb zsákmányt remélve. Athenával kapcsolatban meg igazából meg sem fordult a fejemben, hogy visszaélne vele, ha kulcsot kapna.
- Mindegy, azért majd megkeresem neked. - mást nem, ha nincs rá szüksége, nem használja, ha meg esetleg az intézetben sem engednék, gondolom úgy is megtalálja a módját, hogyan rejtse el. Mondjuk a kis plüssfigurájában nem hiszem, hogy keresnék.
- Semmi baj, tudom, hogy nem szívesen engednek ilyesmit. A számomat tudod egyáltalán? - kérdezek vissza, mert így hirtelen nem rémlett, hogy megadtam-e már neki, vagy sem... volt-e alkalma kilesni, kideríteni?
- Tudod, hogy nem bujkálhatsz itt örökre előlük, előbb vagy utóbb úgy is értesítenék a rendőröket, és hidd el, azt te sem szeretnéd... de ezzel majd később foglalkozunk. Inkább mesélj, mi történt? - nem akartam hazugságokkal áltatni, ha már eddig sem arról voltam híres, de most rögtön sem akartam taxiba dugni és visszavinni az intézetbe. Helyette inkább vártam, hogy elárulja, mi volt az oka, amiért nem bírta tovább odabent? Megszökni amúgy sem könnyű, ezután még nehezebb lesz, ha visszakerül, de hátha valami olyasmiről van szó, amin lehet segíteni. Így, külsősként, innen kintről.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Jún. 03, 2018 11:55 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

PJ && Athena


- Erre magamtól is rájöttem, miután nem nyitottál ajtót, pedig lehet még a holtakat is felvertem volna, ha egy temető közelében laksz. – motyogom még mindig az orrom alatt, pár pillanattal később pedig egy újabb ásítást nyomok el. Legalább megoldottam, és még károkat se okoztam. Egy poharamat vettem el, de abban is csak víz volt, meg egy vásznat foglaltam el, de ő akarta, hogy fessek, most megkapta. Még akkor is, ha nem a legvidámabbat.
- Eddig se volt benne kihívás, de ha kulcsot adsz valakinek, akkor az már egyfajta ragaszkodás, vagy szívesen látott vendéget jelent a nagykönyv szerint, vagy rosszul rémlene? – kérdőn néztem rá, mert mintha valami ilyen derengene. Na meg most hova fogom elrejteni, hiszen ha vissza kell mennem, akkor esélyesen úgyis átkutatnak, így nem lenne célszerű egy kulcsot magammal vinni. Lehet inkább később kellene visszatérni rá, meg az sincs kizárva, hogy csak én hallottam rosszul így, hogy álmos vagyok és még félig mindig alszom.
Újabb ásítást nyomok el és még inkább összegömbölyödőm, mert még mindig szívesebben aludnék, mint társalognék. Nem lehetne ezekkel reggelig várni? Addig talán nem is keresnének, vagy akkor még nagyobb bajban lennénk? Ő nem tehet róla, csak én, szóval inkább hagyják békén. Na, meg az intézet tehet róla, mert miként engedhették be azt a nőt hozzám? Miért nem kérdeztek meg róla, hogy akarom-e látni?
- Tudom, a cetlin rajta volt, amikor hozzád kellett volna jönnöm órára. – szemeimet dörzsölöm közben és lassan fel ülök, mert kezdem úgy érezni, hogy nem szabadulhatok, így le kell mondanom az alvásról. Pedig az mennyivel kellemesebb volt jelenleg, mintsem beszélgetni jelenleg. – De ne aggódj, még fejből nem megy. – tettem hozzá, majd neki dőltem a kanapénak. a fejem a háttámlára raktam és próbáltam ébren maradni, de a szemeim ennek ellenére néha lecsukódnak. Régóta nem voltam már bagoly, így szerintem teljesen érthető, hogy most ennyire megviselt az, hogy ébren kell lennem. Főleg, mivel egészen mélyen aludtam.
- Nem várhatna reggelig? – tettem fel a költőikérdést, mert nem hiszem, hogy meghatná őt az, hogy én mit szeretnék. Ha pedig ezt a tudtomra is adta, akkor lemondóan sóhajtottam egyet. – Beengedték hozzám azt az egyedet, aki elméletben az anyám. Inkább ne tették volna és talán újra meg fogják tenni. Meg ott az a sok szabály, foglalkozás. Elegem van, én csak egy kismagányt akarok, de már rajzolni se rajzolhatok felügyelet nélkül. Frusztráló és nem bírom tovább. – nyafogásnak tűnhetett, de tényleg nem bírtam tovább. Túl sok volt már számomra és anyámat meg még inkább nem akartam látni, az volt a jéghegy láthatatlan része, aminek neki ütköztem és újra süllyedni kezdtem. Amilyen hangsúllyal meg kiejtettem az anya szót sejthette, hogy sok jó nem történhetett.
- És most mi lesz, máris visszaviszel? – néztem rá kicsit nyúzottan, álmosan és szomorúan. Nem akartam visszamenni, nem akarok újra találkozni azzal a nővel.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Jún. 03, 2018 12:58 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Athena && JP

- Meglenne a maga hangulata annak is, de azt hiszem, így is elég lehangoló a könyék. Egy temető már végképp nem hiányzik. - nem mint ha félnék tőlük, vagy taszítana, egyszerűen csak amikor megláttam ezt a házat, szerelem volt első látásra a maga ódon, lepusztult, hangulatos módján. Temetőbe meg így is járok eleget...
- Nézzenek csak oda, most meg hirtelen belőled lett viselkedéskutató? Mondanám, hogy költözz ide, de félek, hogy elvinne a szívroham, meg amúgy sem hiszem, hogy könnyen adnának téged az intézetből. - komolytalankodtam el a dolgot, ha már ő is ilyen lazán kezeli a helyzetet. Mondjuk nem tudom mit reagálnék, ha fogná magát és tényleg beköltözne, esélyesen meglepne vele, nem is kicsit. Azt meg, hogy milyen lenne egy nővel együtt élni... hát, érdekes kérdés, egyelőre el is hessegetem a gondolatot, mert nem hiszem, hogy ilyesmi "veszély fenyegetne".
- Ahh, tényleg, az már el is felejtettem. Fejből nekem se menne, úgyhogy nem aggódok. - feleltem, miközben néztem, hogyan ébredezik, próbál magához térni, mint valami álmos kismacska.
- Így sajnos nem tudom, Athena, az attól függ, hogy miről is van szó pontosan. - sóhajtok, elég megkomplikálta a dolgokat azzal, hogy pont egy elvonóról szökött ki, ahol amúgy is igencsak szigorúak a szabályok. Szeretnék neki segíteni, de azt sem szeretném, ha emiatt kerülne még nagyobb bajba. A gond csak az, hogy jelen esetben jó eséllyel a segítő szándékom is előbb fog támadásnak vagy árulásnak tűnni számára...
- Csak egy kis magányt? Akkor sajnálom, hogy belerondítottam az estédbe... - mosolyodok el, elvégre itt sem lesz egyedül mostantól, még ha pár órája volt is - Anyád? Ő meg mit keresett nálad? Vagy mit akart...? - azok után, hogy nem vele él, meg amiket eddig mesélt róla Athena, meglepett, hogy pont most bukkant fel, pláne, ha csak azért  jött, hogy még egyet belerúgjon a lányába, aki már így is eléggé padlón van.
- Hát, az elvonók már csak ilyenek. Szeretnélek felvidítani, de sajnos amíg nem működsz együtt velük, nem hiszed el, hogy ez szerintük a javadat szolgálja, addig nem fogják úgy látni, hogy tényleg meg akarsz gyógyulni... az már más kérdés, hogy ilyenkor az ember a háta közepére se kívánja, hogy arról beszéljen egy rakás idegen előtt, hogy miért...? - ismerős volt számomra a rendszer, ha nem is ebben az intézetben, de egy másikban volt szerencsém megtapasztalni a dolgot, és köszönhetően a makacsságomnak, elég hosszúra nyúlt a bent töltött időm.
- Most rögtön? - kérdeztem vissza, mielőtt a hajamba túrtam volna - Nem hiszem, én is elég fáradt vagyok ahhoz, hogy inkább aludjak. Felőlem maradhatnál, csak kár, hogy az intézetben nem így látják a dolgokat, és minél tovább maradsz, annál jobban nehezíted a saját helyzeted. De ez megvár reggelig, majd akkor kitalálunk valamit, rendben? - fordultam ismét felé, mielőtt a lépcső felé vándorolt volna a tekintetem.
- Talán az lesz a legjobb, ha előbb alszunk egy kicsit mindketten. Fel bírsz menni az emeletre, vagy inkább felvigyelek? - kérdeztem rá, mert bár nem okozott volna az utóbbi sem különösebb gondot, amilyen kis madárcsontú volt, de tudtam, milyen nehezen viseli ha szó nélkül kezdik taperolni. Még ha nincs is semmi mögöttes szándék benne.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Jún. 03, 2018 1:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

PJ && Athena


- Nem fogok remélhetőleg örökre ott élni, meg te néznél a legnagyobbat, ha komolynak venném a szavaidat. – forgatom meg játékosan a szemeimet, mert tény, hogy nem költöznék ide. Nem vagyunk mi még olyan viszonyban, meg egyébként is, azért mert jobban elviselem a közelségét, mint eleinte, nem jelenti azt, hogy a nap minden egyes percében menne, vagy máris össze akarnék akár vele, vagy mással összeköltözni.
- Nem tudod a saját számodat? Ez most valami vicc? – mindenki tudja a saját számát, vagy ezek szerint mégse. Akkor ő hogyan adja meg a megrendelőinek. Bocsánatot kér, hogy megnézze, vagy csak a kezükbe nyom valami névjegykártyát? Fura és meglepő újdonság volt ez.
- Mindegy, hogy miről van szó, nem? Előbb vagy utóbb úgyis vissza kell mennem… - sütöttem le a szemeimet, mert kár lenne hazudni. Mindegy a körülmény, mert nem fog semmit se számítani. Jelenleg az volt az otthonom, akár akartam, akár nem. Csak az volt kérdés, hogy mennyire gyorsan leszek visszaküldve. Talán inkább világgá kellett volna mennem, de szar dolog ez, ha az ember kötődni kezd másokhoz, akkor már nem tudja úgy megtenni. Féléve esélyesen még simán megtettem volna, de most már nem megy.
- Mosolyod nem erről árulkodik, remélem tudod. – mosolyodtam el, s ezzel én is kifejeztem, hogy nem teljesen bánom én se. Ha bánnám, akkor nem idejöttem volna menedéket keresni. De PJ-t elviselni, vagy az ápolókat két különböző dolog és gondolom majd minden még rosszabb lesz azok után, hogy elmentem sétálni egyet az este… - Azt lehet inkább tőle kéne megkérdezned. Gondolom valahogy sikerült értesíteniük, hogy mi történt. Ő meg előadva a jó anyát megjelent itt, hogy utána kifejezze az örömét. – ahogyan kiejtettem az utolsó szót egyértelmű volt, hogy inkább pont az ellenkezőjéről lehetett szó. – Mintha nem is ő lett volna, hanem egy idegen. De legalább tudom, hogy mindegy milyen a hajam, akkor is csak egy gyilkos vagyok, aki mások életébe még több gondot hoz, mint kellene. – húztam el a számat, majd megrántottam a vállaimat, mintha nem számítana, pedig újra bele mart a szívembe. S még inkább azt éreztem, hogy többé nem akarom őt látni és ez még a lightosabb verziója volt az egész beszélgetésnek.
- Miért nem látják azt, hogy veled, és a többiekkel már jobban vagyok. Akkor kiengedhetnének és esetleg csak kezelésekre bejárni. Egyre nehezebb ott maradni és ez egyébként se olyan, amiről az ember könnyedén beszélne. Valakivel hamarabb megvan a dolog és kimondja, míg másokkal nem. Ezt nem mi döntjük el, hanem a helyzet adja… - sóhajtottam bosszúsan egyet, mert tényleg nem értettem, hogy miért kell erőltetni. Esélyesen most olyan lehettem, mint egy durcás kisgyerek, de nem érdekelt.
Sietve bólintottam a szavaira és hálásan pillantottam rá, de egy gondolattól nem tudtam szabadulni. Emésztett és nem is bírtam már sokáig magamban tartani. – Nagy bajba kevertelek ezzel? Talán jobb lenne, ha most szólnál nekik, nem? Lehet megértenék, hogy reggel majd visszaviszel és akkor lehet el se tiltanának attól, hogy begyere… - hangom óvatosan csendült, mert én erre abban a pillanatban nem gondoltam. Csak akkor már, amikor itt voltam. Tudom, lehetnék kicsit felelőségteljesebb, de nem minden pillanatban megy. Sokat kell ilyen téren is változnom.
Meglepetten pislogtam párat, majd megráztam nemlegesen a fejemet. – Egy ágyad van, én inkább maradok a kanapén. Én vagyok a váratlan vendég, nem foglak kitúrni. Meg egyébként is úgy nézek ki, mint akit vászonnak használtak. – pillantok végig magamon, mert bőven ragadt rám festék. Nem fogom összekenni az ágyát, mert hiába száradt meg, attól még ki tudja. Lehet a huzatokat mégis sikerülne valahogyan megfognom.


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Jún. 03, 2018 2:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Athena && JP

- Ne is! Megvan a maga hangulata, de örökre azért... - jóból is megárt a sok, na! A következő szavaira pedig csak jóízűen nevettem egyet - Az biztos. - vallottam be, mert mi értelme lenne tagadni? Belegondolva, hogy milyen lenne, ha már holnaptól itt lakna, jó sok kínos és vicces pillanat születne belőle, abban biztos vagyok!
- Tényleg nem tudom. Olyan idétlen, semmi logika benne... akinek kell, kap egy névjegykártyát aztán le van tudva. - vonok vállat, szerintem nincs benne semmi különös. Vannak fontosabb dolgok is, amit észben kell tartanom.
- Az igaz. De ha tudjuk, miről van szó, akkor talán segíthetünk elviselhetőbbé tenni az előtted álló időt. - teszem szóvá, hisz igaza van abban, hogy muszáj lesz visszamennie... belekerült a rendszerbe, sajnos nem olyan egyszerű a kiszállás, ahogy ő azt szeretné, megvan a maga módja, ami, ha így folytatja, félek, hogy elég hosszadalmasra fog nyúlni.
Csak egy vállvonással reagálok a szavaira, nem bánom, hogy ide jött, sőt... tudva, hogy olyan sok hely nem jöhetett szóba a "hova?" kérdés kapcsán, inkább itt legyen, minthogy a városban kóboroljon, éjszaka, egyedül... annyira azért nem biztonságos város, valószínűleg az ápolói is belátják.
- Sajnálom. - feleltem végül csak ennyit az anyjával kapcsolatban - Tisztában vagyok vele, újabb klisé, de a családját nem választhatja meg az ember, sajnos. Bár, ha szerencsés vagy, találhatsz olyan embereket, akik pótolhatják. - nem tudom, hogy az unokatesójáék, vagy kiknél lakik mennyire állnak közel hozzá, vagy akad-e más, hasonló ismerőse aki jó lenne-e egyáltalán ilyen szerepre, nálam eddig kimaradt az ilyesmi az életemből. Most meg, ennyi idősen, nem is vagyok biztos benne, hogy hiányzik.
- Ugyan már, Athena... ne kezdd megint ezt az önsanyargatást, mert azért ennyire nem fehér, vagy fekete a történet. Ha jobban figyelt volna rád az anyád, vagy ott lett volna melletted, amikor szükséges lett volna, akkor most te sem itt tartanál. - közlöm a véleményemet, mert igaz, a részleteket nem tudom arról, hogy ő mit csinált akkor, amikor az apjával való incidens történt, de ha közbeavatkozott volna, vagy a lánya mellé áll, valószínűleg most nem egy rehabon kellett volna meglátogatnia.
- Én tisztában vagyok vele. Az a baj, hogy egy ilyen helyen minden szigorú szabályok szerint történik, az értékelés, meg minden... és bár a többségnél működik, nem mindenkire van jó hatással. Ezt nem szeretik meglátni... vagy felismerni, esetleg idejük nincs arra, hogy egyesével, mindenkivel ennyit foglalkozzanak, nem tudom. - gondolkozok hangosan, de sajnos ilyen az élet, nem mindig kívánságműsor, vagy történik úgy, hogy elnyerje a tetszésünket.
- Ha lámpaoltás után szöktél ki, akkor nem hiszem, hogy reggelig érzékelnék az eltűnésedet, annyira nagy baj csak nem lesz... Ha szeretnéd, majd beszélek velük, hátha sikerül némileg jobb belátásra bírnom őket, vagy hajlandóak kicsit másképp állni hozzád. - azt kétlem, hogy nagy csodát tudnék tenni, de ki tudja? Talán ha nem liheg ott valaki állandóan a nyakában, vagy legalább az anyját sikerülne távol tartani.
- Apropó... miután már nagykorúnak számítasz, az anyádnak nem sok beleszólása van a dolgaidba, ha közlöd, hogy nem akarod látni, ne engedjék be hozzád, akkor úgy is a te döntésed az elsődleges. Kórház esetén meg szimplán mást kell megadni kapcsolattartónak vész esetére. - gondolkozok hangosan, elvégre ez a probléma még egészen könnyen orvosolható... Ha meg nem válna be, még mindig akad más választás, bár őszintén szólva, nem látom szerencsésnek, ha jogi útra terelődne a történet.
- Igen, egy de bőven elég kettőnknek is, azt meg kétlem, hogy a vasággyal 50 kilóddal sikerülne kitúrni... Mást nem, ha szeretnéd, középen elbarikádozhatod párnákkal, nehogy véletlenül ne bírj magaddal éjszaka? - poénkodom el a helyzetet, mert ha valamitől, hát ettől végképp nem tartok. Amikor azonban felhívja a figyelmemet a festékfoltokra, alaposabban is megnézem magamnak, míg végül a fejemmel a lépcső felé intek.
- Ez esetben viszont előbb sipirc lemosni, addig nincs alvás. Legalább olaj? Vagy csak aquarell? Csak hogy a szivacs mellé elég lesz a szappan, vagy mással is készüljek? - fordultam felé, mert sajnos nem mindegyik fajtát olyan könnyű eltávolítani. Közben meg majd lemeccseljük ezt az alvás témát.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Jún. 03, 2018 3:31 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

PJ && Athena


Persze, neki minden fontosabb lehet, mint a saját száma, ahol a megrendelői el tudják érni. De mit is várunk egy művésztől? Egyébként is azt mondják ránk, hogy álomvilágban élünk, meg szétszórtak vagyunk, akkor meg se kellene lepődni ezen.
- Elviselhetőbbé? Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne, hiszen az a hely nem arról híres, hogy arra figyeljenek, hogy mi mit szeretnénk, hanem sokkal inkább arról, hogy szerintük mire van szükségünk. – mondtam teljesen komolyan, mert ezt neki is be kell látnia. Főleg, ha ő is megjárta ezt a helyet. Reméltem, hogy július végére legkésőbb kiengednek, de lehet ezzel a húzásommal annak is örülhetek, ha egyáltalán sikerül szeptemberre kijutnom és folytatnom az egyetemet, ami esélyesen olyan lesz, mint a pokol, mert tuti mindenki rólam fog beszélni, meg bámulni azért, amit tettem. Pazar kilátások!
- Kezdeni? – nevettem el magam keserűen. – Nem kellek ahhoz én se, csak kell egy hozzám hasonló nő, akihez adjuk hozzá +30 évet és akkor megteszi ő ingyen és bérmentve. – húztam el a számat, hiszen valamennyire hasonlított a külsőnk anyámmal, és még az évekkel is csaltam, de szerintem a megközelítés jó lesz. Anyám még nem 50 éves, de most nem érdekeltek ilyen apró dolgok. Két lábon járó veszedelem lett belőle, biztos vagyok abban, hogy megtalálta a számításait máshol, nélkülem és én csak most újra a bonyodalom vagyok, vagy talán a kiirthatatlan gaz és szégyenfolt az életében. – Ezt neki is megmondanád? Szerinte az egész lavina miattam történt. – köszörültem meg a torkomat, mert ez volt az igazság, de mégse akartam ennél jobban belemenni. Nem hiszem, hogy ilyen csevegésre vágyna ilyen későn, én meg inkább elfojtanám a többit, mintsem sírásba torkoljon az egész. Az mennyire gáz és ciki lenne már…
- Pedig ez lenne a cél, nem? Megtalálni azt, ami minden egyes bentlakónak segít… de jah, nem túlzottan bírnák a szuflát, ha mindenkivel ennyire mélyre ásnának, hogy mi is az, ami segít és mi nem. Ezek után meg még kevésbé hiszem, hogy számítani fog. – örülhetek, ha majd kiengednek az udvarra. Mindegy is, hiszen maximum sápadtabb leszek, mint amilyen a hajam. Megesik, aztán már csak fekete ruhák kellenek és elmehetek majd vámpírnak.
- Vagy egyszerűen inkább meg kellene próbálnom visszaszökni? Akkor még te se keveredtél bele, így kisebb lenne a baj és maximum engem zárnának be a szobába… - morfondíroztam hangosan, de ismerve a szerencsémet, ami egyszer összejön, már másodjára nem fog. De ha meg se próbálom, akkor megint valakit magammal fogok rántani, akit nem is akarok. Azárt jöttem ide, mert itt biztonságban érzem magam és mert nem akartam felkelteni az otthoniakat.
- Ha akarnám se tudnám megadni az elérhetőségét, mert azt se tudom, hogy merre él, vagy mi az új száma. Nem is értem, hogy kerítették elő. Jerry a kórházban dolgozik, így mindig szólnak neki, akkor is, amikor nem kéne. Anyám meg… mondjuk azt, hogy mondhatok én bármit, ő akkor is megoldaná, hogy beengedjék. – elegendő csak megnézni a szépségét, szerintem a legtöbb férfit egészen hamar levenné a lábáról még ennyi idősen is. Mellé ott a pénz és még ki tudja, hogy milyen fortélyai vannak, amikről még én se tudok.
- Kitúrni? Azt nem, de lehet egy vesével kevesebb lenne reggelre. – harapok egy aprót az ajkamba. – Még mindig olykor rémálmaim vannak, olyankor meg képes vagyok forgolódni, rugdosni álmomba, ha meg nem ébredek fel idejében, akkor felébrednek majd a szomszédok… -  kicsit zavarba jöttem, hiszen lehet nem úgy aludnánk együtt, de akkor is. Lehet tényleg jobb lenne, ha én inkább itt lent maradnék. Nem venném a lelkemre, ha reggelre tényleg egy vesével kevesebb lenne neki, vagy netán hallássérült lenne a sikítás miatt, mert nem ébredek fel időben. Az is kész csoda, hogy most el tudtam aludni, hiszen máskor az kell, hogy bedugjam a fülemet és szóljon a zene. Szóval lehet már nem is fogok aludni.
- Ha azt mondom, hogy fogalmam sincs, az elegendő válasz? Találtam valamit és azt használtam. Nem figyeltem, hogy mi az. Igazából csak akkor tűnt fel az egész, amikor végeztem és hulla voltam már. Meg nincs tiszta ruhám se. Látod, csak a gond van velem. Jobb lesz, ha én itt maradok. – makacskodtam tovább, miközben az egyik színes csíkon húztam végig az ujjamat, ami a karomat díszítette, majd a nadrágomra és a pólómra pillantottam, mert azok se nézhettek ki jobban. Vajon az arcom kicsit olyan volt, mintha törzsijelek díszítették volna? - Tényleg, te merre jártál? -



■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Jún. 03, 2018 4:33 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Athena && JP

- Egy próbát megér, nem? Maximum azt mondják, hogy nem. - mondtam vállat, mert tisztában voltam vele, hogy milyenek ezek a helyek, de végtére is az lenne a céljuk, hogy aki bekerül, hamar összekapja magát és rendbe jöjjön, kiengedhessék... és nyilván, a szabályszegést nem díjazzák, de talán nem zárkóznak el teljesen.
- Igaz is. Akkor ne folytasd. - nézek rá komolyan, mert hallgathattam már eleget tőle, hogy csak pokollá teszi mások életét, mindenkinek csak a terhére van, semmi haszna, meg a többi. Ami meg az anyját illeti...
- Miért, nem nézed ki belőlem, hogy a szemébe mondanám? - kérdeztem vissza komolyan, lehet, hogy neki az anyja, számomra senki, szóval nem igazán működne az a fajta megfélemlítés meg lelki terror, amit a lányával szemben alkalmaz. Sőt...
- De, a cél az lenne. - értettem egyet vele, igaz, a többire nagyon már én sem tudtam mit reagálni, mert akármennyire is szerettem volna megcáfolni, ez volt az igazság.
- Áh, hagyd csak. Nem hiszem, hogy sikerülne, ha meg mégis belekevernek, megoldom. - legyintettem a szavaira, mert azt se akartam, hogy egyedül ő igya meg a levét ennek az egész mostaninak, még ha az ő húzása is volt, és valahol megérdemelné... Ugyanakkor tudom azt is, hogy a szemében ez milyen vészhelyzet volt... akkor meg inkább jöjjön, mint hogy megint kárt okozzon magában, vagy magába zuhanjon, nem? Két rossz közül a kisebbik. Ezért se jók az, ha mindenkire ugyanúgy ráhúzzák a szabályokat...
- Akkor valószínűleg nem előkerítették, ő került elő. - gondolkozok hangosan, amikor meg azzal jön, hogy mindez semmit sem ér, csak fáradtan sóhajtok. Mit ne mondjak, nem egyszerű jobb kedvre deríteni, amikor ennyire lógatja az orrát, de bízzunk benne, hogy ha pihen egy kicsit, jobb színben fogja látni a dolgokat. Vagy nem, belegondolva abba, hogy reggel tényleg vissza kéne menni az intézetbe.
- Mindegy, akkor majd előtúrom a pótágyat, valahol az is akad. Ha már ilyen rossz a helyzet nálad, legalább pihend ki magad. - hagytam annyiban a dolgot, ha ennyire ellene van, akkor úgy se lenne értelme erőltetni, arról nem is beszélve, hogy most erőm sincs efféle vitázásokhoz - holott úgy gondolom, talán némileg segítene neki az, ha apránként megtapasztalná azt is, hogy nem kell mindenkitől rettegni, vagy tartani. Lehet, hogy egyszerűen még csak nincs itt az ideje.
- Add csak a kezed, hadd nézzem akkor! - nyújtottam a kezem, hogy szemügyre vegyem az övét, vagy inkább az azon díszelgő festékfoltot, finoman megdörzsölgetve, kapirgálva a körmömmel, milyen a textúrája, vagy fog-e még?
- Szerintem aquarell lesz, úgyhogy jó hír, vízzel meg szappannal is szépen lejön. Ruhát meg majd kerítünk, mást nem megkapod megint a melegítő felsőmet. Na gyere szépen, ne makacskodj, nem maradsz itt. - már csak azért se, mert mi lesz, ha valaki mégis rájön, hogy nálam rejtőzik, és ide jön? Ha betörnek az éjszaka közepén? Ne ő legyen már az első, akin átesnek, miközben én békésen alszok odafent...
- A városon kívül, a Szajna partján készítettem néhány vázlatrajzot. Majd egy későbbi munkámhoz előkészületek. - osztottam meg vele, ha érdekli, akkor holnap megmutatom a képeket is, most viszont volt fontosabb dolgunk is.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Jún. 03, 2018 5:10 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

PJ && Athena


- De. – hagytam ennyiben a dolgot, de ha eddig nem hatották meg az én kéréseim, akkor nem hiszem, hogy pont az övére adnának, vagy bárkiére. Ha szeretné, akkor próbálja meg, maximum lesz meglepetés, hogy sikerrel járt, vagy csak újabb kudarc.
Sóhajjal adom tudtára, hogy rendben van, akkor nem mondok inkább semmit se. Egyszerűen csak ki akartam adni magamból azt, ami történt velem, de azt is értem, hogy ő netán unja, vagy csak szimplán nem akar már ezekről hallani. Mindegy is.
- Kinézem, csak azt nem, hogy sok haszna lenne. Nem hiszem, hogy anyámat meghatná, ha azzal se foglalkozott, hogy inkább sírba vigye a titkot, hogy megöltem az apámat. Helyette kaptam egy levelet. – újabb szájhúzás, de ezt már meséltem is neki, így hagyjuk. Lapozzunk, mert nem akarok azokra a napokra gondolni, aminek a végeredménye sokkal erősebben látszik a csuklómon, mint bármelyik korábbié. S ennek köszönhetően vagyok most azon a helyen is.
- Köszönöm. – hálásan pillantok rá, majd újra megdörzsölöm a szemeimet, amiből az álmosság már félig kiszökött, de még mindig elegendő volt ahhoz, hogy akár a hangját hallgatva végül újra álomba merüljek. Kellemes volt, eddig is ilyen volt, vagy csak megártott a festék, vagy túl kába vagyok még mindig?
- Esélyesen nem lesz gond ilyen téren. Ha visszakerülök szerintem szobafogság lesz, így bőven aludhatok. Lehet még Csipkerózsikának is elmehetek akkor. – próbáltam viccesre fogni, ami annyira nem ment, mert a gyomrom görcsben volt, ha arra gondoltam, hogy netán mi fog várni ott bent rám. Őszintén fogalmam sem volt és szerintem neki se. Mind a ketten szerintem csak tippelgettünk, aztán majd kiderül, hogy mennyire lesz rossz a helyzet.
Amikor a kezemet kéri, akkor kinyújtom és hagyom, hogy kapargassa a festéket. Ő a festő, neki kellene ehhez értenie, nem nekem, aki ezer éve nem is festett és az ő festményei miatt került közelebbi viszonyba újra a festészettel.
- Értettem főnök! – és játékosan még tisztelegtem is. Lassan keltem fel, mert még így is majdnem orra buktam, mert a lábaim teljesen elzsibbadtak. Nem volt csöppet se olyan egyszerű menni, vagy megállni egyhelyben se. Kész szerencse, hogy az asztal ennyire közel volt és volt mibe kapaszkodni. – Lehet jobban járunk, ha te előre mész. Kell kis idő, mire újra érezni fogom a lábaimat. – adtam a tudtára, hogy mi is a helyzet, de így jár az, aki ennyire apró helyen akar elférni és még ott is összegömbölyödik. Remélhetőleg pedig nem akart felkapni, hogy haladjunk, mert akkor meglepettségemben tuti elsikítottam magam, de nem ficánkoltam, mert nem akartam leesni.
- Majd megmutatod? – gondoltam, hogy nem most, de talán reggel, ha nem rohanunk vissza az intézetbe olyan sebesen. Amikor pedig felértünk, akkor elvettem a törölközőt tőle, meg a kapott ruhákat is és azzal tűntem el a fürdőben. Hajgumi nem volt nálam, így a kisebb bénázások közepette kicsit a hajam is vizes lett, de ennyi baj legyen. Majd megszárad. Sietve öltöztem fel bent, majd kisebb habozást követően végül kinyitottam az ajtót és újra a szobába indultam. Pár pillanatig figyeltem, ahogyan az ágyat rendezte, majd amikor a saját cuccaiért nyúlt volna, akkor megköszörültem a torkomat, hogy hallja megjöttem.
- Lehet mégis maradhatnál. Majd igyekszem nem leépíteni a vesédet. – idegességemben, vagyis inkább zavarnak nevezném a felsője ujját gyűrögettem az ujjaim között. Kicsit reménykedni akartam, ha már nincs zene, akkor az a tudat, hogy ő ott van a másik oldalt elegendő lesz ahhoz, hogy nyugodt legyen az éjszakám és ne sikítva ébredjek.



■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Jún. 03, 2018 5:53 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Athena && JP

Nem voltam biztos benne, hogy tényleg egyetért, egyszerűen csak unja a győzködésemet és rám hagyja, hogy előbb szabaduljon, vagy a fáradtság beszél belőle, mindenesetre örülök, hogy nem rágódunk ezen még órák hosszat. Ellenben amikor meghallom azt a sóhajt, csak a szemeimet forgatom.
- Athena... - szólok rá valami hasonló hangsúllyal, ahogy a szülők szoktak a gyerekekre, de inkább most én vagyok az, aki annyiban hagyja a dolgot. Fáradt, nem is volt túl jó napja, talán az lesz a legjobb, ha mielőbb visszamászik aludni, és utána térünk vissza a témára. Végighallgatom én szívesen, de ettől még nem változik a véleményem, hogy az önbizalma teljességgel romokban van az idióta családjának hála. Amit pedig ők néhány szóval, pár pillanat alatt leromboltak, mennyi időbe tart majd újjáépíteni?
Csak bólintok a köszönetére, amikor pedig szóba kerül a szobafogság...
- Hát igen... afelől nekem sincs kétségem. Nem tudom, desszertet szoktatok-e kapni, de ha igen, esélyesen annak is búcsút mondhatsz majd. - ami pedig Csipkerózsikát illeti... nem tudom, az eredeti könyvet ismeri-e, ami a mesét ihlette, vagy csak az utóbbit, de esélyesen kimaradhatott az életéből... valószínűleg akkor nem pont ehhez a mesebeli hercegnőhöz hasonlítgatná magát, bár sejtem, a sok alvás miatt esett pont rá a választás.
Álljunk pozitívan a dolgokhoz! Legalább a festékkel együtt nem kell a bőrét is lekaparni, hogy ismét tiszta legyen, a szappan és a víz is elég lesz a csodához, amikor pedig szól, hogy menjek előre, csak töprengve nézek rá.
- Persze. Itt hagylak, aztán mire felérek, te már megint a kanapén hortyogsz. Na kapaszkodj! - szóltam, majd mielőtt még sokat ellenkezhetett volna, már vállra is kaptam, hogy úgy induljunk fel az emeletre. Még a sikkantással sem foglalkoztam, szerintem a szomszédokat sem fogja zavarni különösebben, néha elég fura hangokat lehet áthallani, és én se hívtam még ki rájuk soha a rendőrséget... felérve az emeletre azonban ott is hagyom a kis potyautasomat az ágyon, miközben a fürdőbe megyek, hogy kerítsek egy tiszta törölközőt... meg néhány ruhát a szekrényből, amire épp igényt tartott az alváshoz.
- Persze, ha érdekel. Meg megnézem azt is, te mit alkottál az este. - látni láttam, hogy festett, azt is, hogy mit ábrázol, csak részletesebben nem volt időm még elmélyedni benne, mindenesetre valahol jó érzéssel töltött el, hogy a sok unszolás ellenére, amikor végképp nem számított rá senki, mégis, magától ecsetet ragadott.
Mialatt a fürdőben tollászkodik, addig én kerítettem még egy adag ágyneműt, hogy azt előkészítsem, aztán ha kész van, majd előtúrom azt a régi hálózsákot valamelyik szekrény tetejéről... vagy aljából. A torokköszörülésre csak átnézek a vállam felett, ám amikor meghallom a szavait, felé is fordulok, az arcomról pedig leolvashatja a kérdést, biztos...?
- Nahát, milyen figyelmes tőled. Tudom, eggyel is eléldegél az ember, de azért szurkolok, hogy mindkettő megérje a reggelt. Akkor viszont találd ki, hogy melyik oldal a szimpatikus, aztán érezd otthon magad. - intek az ágy felé, miközben magamnak is kerítek egy pólót meg egy hosszú nadrágot a szekrényből, mert bár alapjáraton nem szoktam ennyire túlöltözni az alváshoz, de szegény lányt ne az én ágyamban vigye már el a szívroham... meg órákig se forgolódjon lányos zavarában, ha nem muszáj. Arról nem is beszélve, hogy khm... a lábamról még mindig nem tud.
Lehet, hogy nem ártana szólnom róla? Nem épp a legjobb időpont lenne, igaz, ilyesmire mi lenne az? Végül csak túlteszem magam az ezen való dilemmázáson, és inkább én is eltűnök a fürdőben, hogy egy gyors zuhanyt követően aludni térjek.
- Szeretnéd esetleg elbarikádozni középen az ágyat? Mert akkor ahhoz még kerítek pár párnát meg takarót... - fordulok felé, miközben magam is leülök az ágy szabad felére, ha igényli, akkor azokat még keresek neki, ha viszont nem, akkor - Ha bármi baj lenne, nyugodtan ébressz fel. - mondjuk amilyen rossz alvó vagyok, esélyesen én is felkelnék magamtól, ha rosszat álmodik, vagy csak forgolódik álmatlanul.

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Jún. 03, 2018 6:30 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

PJ && Athena


„Most mi van?”  nézéssel nézek rá, mert ne kezdje. Se nem apám, se nem az anyám, ahogyan a bátyám se…szerencsére… mert akkor azt hiszem ez a helyzet extrán fura lenne és el kellene gondolkoznom azon, hogy tényleg nagybaj lehet velem. Szerencsére viszont ilyenről nincs szó, így elmém további károsodásának mértékén nem kell gondolkoznom.
- Akkor legalább megvan, hogy mit kell hoznod. Csokit, nem is keveset. – nyújtom ki rá a nyelvemet játékosan. Nem mintha eddig olyan sok desszertet ettem volna. Néha kívánom, de alapjáraton se vagyok édesszájú, így sokat nem szoktam enni. Inkább akkor már a sósdolgokat pártolom, de azért a házisüteményeket nem szoktam megvetni, ha akad és finom is mellé.
- Legalább tuti nem szökök meg, ez még mindig jobb. Kapaszkodni, miééé – de befejezni se tudom, mert a következőpillanatban máris a vállára kap. Ez nem volt szép dolog és ezt sóhajjal a tudtára is adom, mert még a kisebb sikoly se hatotta meg őt. – Nem tudtam, hogy gyúrni jársz, vagy akarsz, mert én nem vagyok súlyzó, hogy velem edz. – pedig a súlyom miatt esélyesen elmehetnék annak is, de akkor is. Amikor pedig az ágyra rakott le, akkor haboztam. Inkább csak a lábamat próbáltam kicsit mozgatni, hogy végre helyreálljon a vérkeringésem, aztán nehogy pofára essek a fürdőbe menet.
- Azt nem szükséges. Nem is lett túl szép, meg nincs is jelentősége. – próbáltam terelni a témát, de sejtettem, ha már látta, hogy mit ábrázol, akkor sejtheti, hogy mennyire is van jelentősége és esélyesen nem véletlenül került a vászonra. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok festeni, egyszerűen csak bámultam a vásznat, aztán hagytam, hogy magával rántson és ez lett a végeredménye.
Bólintok, amikor meglátom az arcára kiülő kérdést, hiszen kimondani már kimondtam. Megismételni, meg nem tudnám. Ahhoz túlzottan is zavarban vagyok és hirtelen olyan helyzetbe sodortam magam, amiben még előtte se voltam soha. Szóval igazából nagyon mit kezdeni se tudok vele, de csak nem lesz gond.
- Majd igyekszem. – otthon… mintha még tudnám, hogy az pontosan is mit jelent. Igaz. Jerryéknél már kicsit kezdtem otthon érezni magam, de igazán már idejét se tudom annak, hogy mikor tekintettem annak teljesen egy helyet. Érdekes este lesz ez, de remélhetőleg nem lesz gond.  
Megvárom amíg elmegy a fürdőbe, majd pedig végül választok oldalt is. Igen, a távolabb esőt a feljárótól, mintha csak attól tartanék, hogy valaki éjszaka feljön és magával fog vinni. Abszurd, nem? Totálisan, de akkor is inkább azt választottam, ahova nehezebb volt eljutni. Eleinte csak üldögéltem az ágy szélén, majd végül ledőltem, betakaróztam és próbáltam minden fura érzést elűzni, elnyomni.
- Ha megígéred, hogy nem jössz át erre a térfélre, akkor nem kell, vagy max. talán azért, hogy nehogy a veséd bánja. – próbálok nem túl bogarasnak tűnni, de nem hiszem, hogy akkor nyugodtabb lennék, ha lenne közöttünk párna, vagy takaró. Szerintem akkor is ennyire ideges lennék, meg csapjuk mellé azt is, hogy zavarban vagyok és hirtelen nem találom a helyemet se.
- Rendben, de esélyesen akkor is te kelsz fel hamarabb és nem én. – feleltem neki, miközben az oldalram fordultam, hogy háttal legyek neki. A takarót megigazítottam magamon. – Jó éjt. – csak ennyit mondtam, mielőtt megpróbáltam volna aludni. Nem ment annyira könnyedén, de legalább nem forgolódtam úgy, mint egy elmebajos. Idővel végül nekem is sikerült aludnom. Ha békés éjszakára számítottam, akkor teljesen nem kaptam meg. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el, amikor kicsit nyöszörögni kezdtem, arcomat is jobban belefúrtam a plüssbe, mintha így akarnék menekülni. Én nem ébredtem fel rá, az pedig, hogy ő ezt észlelte-e nem tudom, mert sokáig se tarthatott. Csak pár percig, aztán mintha mi sem történt volna úgy aludtam tovább, ha nem ébresztett fel, hiszen a rosszálom is tovaszállt. Helyette pedig végre békésebb vizekre tévedtem álmomban. Arra meg nem számítottam, hogy én leszek az, aki átlépi a határvonalat reggelre… mert esélyesen talán emiatt nem tért vissza később se a rémálmom, mert hozzábújva aludtam mélyen és békésen. Fel se tűnt…


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
161
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
scarlett simoneit


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme •• Vas. Jún. 03, 2018 7:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Athena && JP

- Múltkor plüss... most csoki. Kitalálom, a következő a virág legyen? - találgatok hangosan, komolytalannak szánva a szavakat, de ha segít... Ha tényleg ennyi kéne ahhoz, hogy kicsit feldobjam a napját, rajtam aztán ne múljon!
- Igaz, de jobb szeretek biztosra menni. És ezért, hogy... - kaptam fel a vállamra, majd ha már elindultunk a lépcsőn, akkor fejeztem be - Hogy le ne ess. - amúgy meg sóhajtozzon csak, annyira nem hat meg, a megjegyzésén meg csak jót mosolygok magamban. Én meg a gyúrás, ugyaaan! Még csak az hiányzik, egy rossz mozdulat, és lemondhatok a festésről.
- Évek óta nem fogtál ecsetet a kezedbe, sőt, úgy rettegtél tőle, mint ördög a tömjéntől, erre azt mondod, hogy nincs jelentősége? Persze, el tudom képzelni. - replikázok rá, mert nem gondolhatta komolyan, hogy ezt el is hiszem. Nem mint ha baj lett volna, sőt... - Örülök neki, hogy végül megtetted. - teszem hozzá, hisz mondhatni, ez is olyan, mint ha az első kis lépést tette volna meg azért, hogy leszámoljon a múltja démonaival. Az meg, hogy mennyire szép, részletkérdés. Sokszor nem azok a képeink a legsikeresebbek, vagy a legnépszerűbbek, amelyek a legszebbek, hogy arról ne is beszéljünk, az ember szívéhez sem feltétlenül ezek állnak a legközelebb.
Csak biccentek neki, mielőtt eltűnnék a fürdőben, hogy aztán úgy negyed órával később már én is ott ücsörögjek az ágy szélén, az ügyben faggatózva, hogy hogyan tehetnénk kényelmesebbé az alvását, ha már ilyen... szokatlanok számára a körülmények.
- Ígérni nem ígérek semmit, de amennyire tudom, nem nagyon szoktam mocorogni alvás közben, szóval nem hiszem, hogy gond lenne. Ha meg mégis, nyugodtan rugdoss oldalba. - legyintek neki, miközben a párnámat igazgatom meg, majd én is eldőlök a helyemen - Nem kizárt az sem. Jó éjt!
Ő az oldalára fordult, hátat fordítva nekem, én meg hason fekve szeretek inkább aludni, az ellentétes irányba nézve. Ki gondolva volna, hogy reggelre mindegyikünk pont valami ellentétes pózban fog ébredni?
Igaz, éjszaka érzékeltem félálomban, hogy mocorogni kezd mellettem, de anélkül, hogy gondolkoztam volna, nyúltam felé, hogy óvatosan megsimogassam a karját... vagy hátát, fejét, ahol épp érem, az úgy is egészen nyugtatólag szokott hatni az emberekre. Aztán, mint ha mi sem történt volna, néhány pillanattal később már én is visszaszenderültem álmomba...
Hiába a sötétítő függöny, mivel sosem szoktam teljesen behúzni, ahogy a nap felkelt, én is kezdtem ébredezni lassacskán, de ha már ébresztőt sem állítottam, nem akaródzott még felkelni. Úgy sem időre kell munkába mennem, itthon dolgozok, úgy osztom be az időmet, ahogy akarom, így magamhoz öleltem a párnámat, és már fordultam is... akarom mondani, csak fordultam volna, mert az a bizonyos párna nem akart jönni. Mocorogtam egy sort, utána meg újra próbálkoztam, de az még mindig makacsul maradt, és csak akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor ráeszméltem, hogy épp egy hajtincset nyammogok álmomban. Mi a franc?! Óvatosan arrébb söpörtem, és inkább a puszit nyomtam a fejem búbjára, hogy tovább lustálkodjak még egy kicsit.
Kellett néhány pillanat, mire leesett, hogy a szőke tincsek kihez is tartoznak. És akkor egyszerre minden beugrott! Az előző este, az, ahogy Athenát a kanapén aludva találtam, a festékfoltok... az, hogy az ágy két szélén álomba szenderedünk. Ez a felismerés elég volt ahhoz, hogy egy szempillantás alatt pattanjanak ki a szemeim, és fagyjak le...
Most meg? Úgy bújik hozzám, mint elalvás előtt a kis plüss rókájához. És bár engem kevésbé zavar ez a mostani helyzet, mint valószínűleg őt zavarná, félek, hogy ha így ébred fel, félig rajtam fekve, akkor annak a dobhártyám fogja a kárát látni. De mégis, hogy mászhatnék ki az ágyból úgy, hogy ne ébresszem fel? Miközben pedig azon dilemmáztam, hogy menjek, vagy maradjak, akaratlanul is eltűnődtem azon, hogy milyen békésen alszik...

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
109
● ● Reag szám :
98
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: JP mûterme ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

JP mûterme
Second Chance frpg
5 / 7 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-