Étterem
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 12:29 pm ✥
✥ Today at 12:11 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥


Témanyitás ✥ Étterem •• Hétf. Márc. 26, 2018 6:20 pm

Forrás: google


Tilos a Dohányzás!
avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Vas. Jan. 13, 2019 5:20 pm


A tánc meggyalázása folyik a szemeim előtt és nem tudok ellene mit tenni. Még az a szerencse, hogy negyed óra múlva lejár a lányok próba ideje és három napig nem kell látom ezt a borzalmat. Pompon lányok, akik egy kis újítást szerettek volna vinni a koreográfiájukba, amivel nem is lenne gond, ha alapvetően nem ennyire közönséges mozdulatokat csinálnának. Bár, ha úgy vesszük, akkor hatásosak, mert ha az a céljuk, hogy a szünet után az ellenfél csapata ne tudjon játszani, mert a merevedésüket próbálják takargatni akkor nagyon jó úton haladnak. Az első negyvenöt percet felméréssel töltöttük, hogy lássam mégis mivel van dolgom, nagyon ügyesek, mindegyik lány megfelelő hajlékonysággal és fizikummal rendelkezik ahhoz, hogy egy nagyon szép koreográfiát kreáljak nekik, de ez… most mutatták be az eredeti elképzelésüket amin majd nekem kéne finomítanom. Egynek örülök csak, mégpedig annak, hogy Elisa ma nem ér rá, hogy meglepjen próba közben, mert ha meglátná ezt egészen biztos, hogy kikaparná a szemem, amiért ilyeneket nézek.
- Huh lányok… had lássam még egyszer, ezt fel kell dolgoznom még. - A vezetőjük bólint én pedig előveszem a telefonomat, hogy lefilmezzem őket, mert ezzel még bőven lesznek problémák, plusz a végén majd csinálunk egy ilyen volt és ilyen lett videó összevágást.
Bemutatják még egyszer, majd végül leülünk megbeszélni azt, hogy mire is gondoltak pontosan, mert ha olyan dolgokat kezdek el átvariálni, amit ők meg szeretnének a végső koncepcióban tartani akkor lesznek még gondok.
A próba végeztével a lányok elmennek én pedig nekiállok összepakolni a teremben a dolgokat, mikor az ajtóban egy hosszú vörös hajzuhatag jelenik meg, a gazdájának pedig hatalmas vigyor ül az arcán.
- Jól megszívtad velük, mintha mindegyik azt szerette volna elérni a szám végére, hogy valaki rámásszon. Ha gondolod besegíthetek, hogy ne legyenek ennyire közönségesek.  - szólal meg Olivia és érzem a hangjában a kihívást.
- versenyezzünk? Ki tud normálisabb koreográfiával előállni a lányoknak amire rá is bólintanak? - kérdezem, mire bólint, majd el is tűnik az ajtó mögött, mennie kell mert kezdődik az órája. Ami azt illeti nekem is mennem kell, mert elkések a megbeszélt ebédről. Elisa biztos a nyakamat veszi ha nem érek oda legalább tíz perccel korábban, ezért sietnem kell. Az éttermet szerencsére ismerem, tudom merre kell menni és motorral a forgalom sem okoz sok gondot, könnyedén tudok előzni és időben oda is érek.
A bejárat melletti pultnál bemondom a vezetéknevemet, amire az asztal lett foglalva, majd az egyik hátsó asztalhoz kísérnek. Az esküvőszervező még nem érkezett meg, a telefonomat elővéve látom, hogy Elisa üzent, miszerint késni fog, de lehet annyira elhúzódik a megbeszélése, hogy nem is ér ide. Remek... én nem sokat tudok a terveiről, csak annyit, hogy van egy rózsaszínű mappája amibe már számtalan forgatókönyv benne van, és most kéne valahogy ezeket felvázolni az esküvőszervezőnek, de ha nincs itt a mappa akkor ez nem fog menni. Maximum ebédelünk egy jót, és felkészítem arra a tornádóra amit a menyasszonyom jelent majd a számára.
Felnézek a telefonomból és pont akkor lép be az étterembe egy igen csak csinos nő, vonásai ismerősek, majd ahogy egyre közelebb jön az asztalhoz úgy esik le az, hogy ki is ő valójában.
Te jó ég! Nem lehet, hogy hozzám jön, ez ki van zárva. Nem is biztos, hogy Ő az, csak valami hasonmása lehet.


avatar
● ● Posztok száma :
4
● ● Reag szám :
3


Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Vas. Jan. 13, 2019 6:08 pm


Próbáltam elhitetni magammal azt, hogy itt semmi rossz se történhet, hiszen csak boldog pillanatok, emlékek kötnek ehhez a városhoz, de a gyomorgörcsöm akkor se akart elmúlni. Újra és újra láttam magam előtt a nagymamám sejtelmes tekintetét. Egyszerűen nem értettem, hogy mit tett és miért tehette. Főleg most, amikor legszívesebben ki se mozdulnék a szobámból és elmerülnék az önsajnálat feneketlen medrében, miközben mindenféle édességet majszolnék. De sok lehetőséget erre nem kaptam, azóta a bizonyos hívás óta mindenhova magával rángott a nagyanyám, na jó, majdnem minden hova és közben mesélt és mesélt. Én meg csak szenvedtem mellette, vagyis legtöbbször, mert vissza akartam menni a házban. Nem sok kedvem volt Mark árulását követően bármerre is menni vagy éppen azt figyelni, hogy a hideg elől az utcán miként bújnak össze a párok, vagy egy-egy kávézóban tesznek így. Mindig csak eszembe juttatták, hogy pár héttel korábban én is ilyen boldog voltam, aztán nem maradt másom, mint Roman. Inkább lennék most is vele, ehelyett ötször kellett átöltöznöm, mert nagyanyám szerint úgy még se mehetek a megbeszélt találkozóra. Komolyan, újra 5 évesnek éreztem magam, de azt már megtanultam, hogy inkább ne vitatkozzak vele.
Végül egy ruha meleg harisnyával és csizmával neki is megfelelt, így fellélegezhettem, hogy végre mehetek. Egyelőre még kocsit se szereztem, így maradt a taxi. Egy utcával arrébb szálltam ki, mert szerencsésen dugóba keveredtünk és már így is késésben voltam. Utáltam késni, ezért is igyekeztem minél gyorsabban kapkodni a lábaimat havazásban. Majdnem meg is lett az eredménye, mert nem sokon múlott, hogy fenékre ne üljek. Sietve köszöntem meg az illetőnek, aki elkapott és rohantam is tovább, szinte úgy estem be az étterembe is. Mély levegőt vettem és próbáltam rendezni a gondolataimat. Nem szúrhatom el egy ifjúpár nagynapját csak amiatt, mert jelenleg képtelen vagyok hinni a szerelemben és a férfiak szavahihetőségében. Profi vagy Feyre! Meg tudod csinálni! Mantráztam magamnak, miközben esélyesen két perce nézett a pincér, hogy mit is szeretnék. Sietve hadartam el, hogy miért jöttem, mire bólintott és mondta, hogy kövessem. Közben levettem a sapkámat és próbáltam a sálamat is lehámozni, amivel véletlen el is találtam valakit. Újabb bocsánat kérést követően tovább szöszmötöltem és csak ennek volt köszönhető, hogy nem szúrtam ki hamarabb, hogy ki is ül az asztalnál. Ha hamarabb feltűnik, akkor abban a pillanatban fordítottam volna hátat, de elkéstem.
- Jó napot, Fe… - kezdtem bele és sietve pillantottam a férfire, miután megálltunk az asztalnál, de valahol ekkor tudatosult bennem, hogy ki is néz vissza rám. – Eas… - köhögtem egyet, mintha az elnyomhatná azt a pár betűt, amit kiejtettem a számon. Ez most komoly? Nem, biztosan csak összekeverem valakivel, de azt a szempárt képtelenség lenne elfeledni. Itt állt, akarom mondani ült előttem egy kész férfi, de hirtelen a lelki szemeim előtt a tinédzser énje jelent meg. Sietve köszörültem meg a torkomat. – Feyre Martland, az esküvőszervezőjük. Örülök, hogy megismerhetem Mr? – talán ő még nem ismert meg és fel se tűnt neki a korábbi kisebb bakim. Miért is reménykedek ebben? Miért olyan nehéz az, hogy rávegyem magam, hogy leüljek. Sietve néztem körbe, de az arát sehol se láttam. Istenem, add, hogy elmaradjon. Én erre képtelen vagyok! Miért csináltad ezt velem „boszorkány”? – Az ara nem csatlakozik hozzánk, vagy lemondták, csak elkerülte a figyelmemet? – hadartam el sietve és még mindig nem ültem le a pincér legnagyobb bosszúságára. Próbáltam hétköznapian viselkedni, de egyszerűen úgy éreztem, hogy ez lehetetlen küldetés, így csak továbbra is a sálamat szorongattam és vártam a feloldozást, aminek után tuti olyan sebesen távoznék, mint amilyen váratlanul beestem az előbb az ajtón.  


“You’ve felt it, haven’t you? Those feelings that seem to get so big in your chest, like something is so beautiful it aches?”

“The heart takes too long to figure out what the mind already knows. I hate that.”
avatar
● ● Posztok száma :
5
● ● Reag szám :
3
● ● karakter arca :
Demet Özdemir


Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Vas. Jan. 13, 2019 7:00 pm


Tánctanárként volt már szerencsém esküvők nyitó táncának megtervezéséhez és megtanításához ezért tudom, hogy időben el kell kezdeni a szervezkedést, különben az ifjú pár kifut az időből és a végeredmény borzalmas lesz. Na nem a tánc rész, mert azt sohasem hagyom, hogy elhanyagolják az órákat, hanem a többi rész. Hallottam már olyat, hogy zenekart elfelejtettek szerződtetni ezért már csak a maradékból válogathattak, ami nem hiába volt csak a maradék… vagy a kiválasztott helyszínre másnak sikerült előbb lecsapnia, éppen ezért nem is volt egy rossz szavam sem amiért már egy évvel előbb el akarta kezdeni Elisa a szervezést. Téli esküvő volt az álma és meg is fogja kapni ha rajtam múlik.
Egyesül azzal nem értettem egyet, amiért engem is belerángatott mindenbe, pedig bőven elég lenne ha mondjuk abba szólhatnék bele, hogy milyen zene legyen vagy a tortának milyen íze legyen, de az már nem igazán érdekel, hogy milyen virágok lesznek az asztalokon és az összes többi kis apróság.
Rengeteg apróság. Milliós nagyságrendű, mint kiderült, mert rákerestem én marha, hogy mégis mivel jár egy ilyen buli megszervezése. Ha Elisa itt lenne és hallaná a gondolataim egészen biztos, hogy a nyakamat venné, amiért képes voltam egy egyszerű bulinak titulálni élete.. khm… életünk legszebb napját.
Míg várok, addig intek a pincérnek, hogy hozzon nekem egy pohár ásványvizet, sajnos nem ihatok alkoholt, mert motorral jöttem, pedig legszívesebben valami röviddel kezdtem volna ezt a megbeszélést.
Meglepetten nézek fel a nőre és próbálom feldolgozni az információkat. Kicsit lassan megy, lehet emiatt teljesen idiótának néz majd, de nem baj, igazán megérthetni majd. Bemutatkozik és az én nevem kérdi, pedig mintha az én nevem kezdte volna el mondani az előbb a köhögése előtt. Miért csinálja ezt? Úgy tesz, mintha nem ismerne. Mintha nem a legjobb barátok lettünk volna, mintha nem történt volna semmi sem azon a bulin… és mintha nem lépett volna le köszönés vagy búcsú nélkül.
-Jó napot! - Találok rá végül a hangomra, miközben vonásait nézem. Ott van még benne az a kislány akire emlékszem, ugyan azok a hatalmas őzikeszemek, szép vonalú ajkak és aranyos orr. El sem hiszem, hogy tényleg Ő az. Lehet, hogy Ő így akar játszani, mintha nem ismernénk egymást, de én ebbe nem vagyok hajlandó belemenni. Majd ha itt lesz Elisa, akkor talán, de addig semmiképpen sem.
- Easton Charter, de ezt te is pontosan tudod. Látom, hogy felismertél, kérlek, ülj le. - nézek fel rá a lehető legártalmatlanabbnak vélt tekintetemmel. Legalábbis remélem, hogy annak tűnik, mert nem akarom keresztben lenyelni. Még.
- Elisa, az ara késik, elhúzódott egy megbeszélése és lehet, hogy nem is ér ide. Ha ez probléma, megértem, ahogy azt is ha most sarkon fordulsz és többet nem látlak, de ennek nem örülnék. - nézek fel rá továbbra is, távolból pedig az egyik pincér toporogni kezd, mert nem tudja, hogy ide merjen e jönni felvenni Feyre rendelését, vagy sem.
- Nos? Hogy döntesz? - kérdezem bár a választ sejtem. Nem egy gyáva nyusziról van szó, hanem egy kis tüzes leányzóról, nem fog megfutamodni.
avatar
● ● Posztok száma :
4
● ● Reag szám :
3


Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Vas. Jan. 13, 2019 8:11 pm


Több dolgot se értettem jelenleg, de legfőképpen azt nem, hogy miért csinálta ezt a nagyi? Miért kellett látnom azt, hogy a hajdani legjobb barátom és akinek életem első csókját köszönhettem hamarosan férj lesz és esélyesen boldog is, hiszen különben miért is akarna megházasodni? Sőt, azt szokták mondani, ha valaki megházasodik, akkor azért van, mert hamarosan gyerekeket is szeretnének. Nem volt nekem elég Mark miatt szenvedni, most amiatt is még szarabbul érezhetem magam, hogy itt volt és szemmel láthatóan jól alakult az élete, mint kívántam. De akkor se fért a fejembe, de legfőképpen a szívembe, hogy a szeretet nagyanyó mégis miként tehette ezt velem, amikor pontosan tudta, hogy Easton mennyit jelentett nekem és mennyire utáltam egykoron a szüleimet, amiért elszakítottak tőle. Az ő vállán sírtam azon a nyáron, újra felfedeztem a kedvenc helyeinket, majd várt Amerika, az ismeretlen… Most meg? Itt ül és egyszerre érzem azt, mintha megállt volna az idő, de közben túl sok időt veszítettünk volna el.
Ez egy munka, nem keverhetek bele érzelmeket, inkább örülnöm kellene, hogy ő szerencsés volt, nem úgy, mint én a kedves és magánbejáratú szemétládámmal. A legjobb menekülésnek meg az tűnik, ha úgy teszek, mintha nem ismertem volna fel őt.
Figyelem az engem fürkésző szempárt, haloványan még el is mosolyodom miután felismerem, hogy tényleg megnövesztette a haját, mint régebben monda. Én nem hittem neki, de ő fogadni akart, hogy már pedig így lesz. Arcát keretező szakállat, ami legtöbb esetben taszítana az embereken, de neki még ez is jól áll. Ábrándozásomból mély, dörmögő hangja ébresztett fel, de még ez is túlzottan kellemes volt. Pontosan az, amit órákon át képes lennél elhallgatni, de mégis könnyedén képes lenne álomba is ringatni.
Köszönését hallva másodpercek alatt könnyebbültem meg, de ez is egy újabb baklövés volt, hiszen a következő megnyilvánulásával eléggé egyértelműbbé vált, hogy pontosan tudja ki vagyok és nem feledett. Mennyi ideje is? Kb. 10 éve már vagy lehet picivel is több, vagy kevesebb? Nem szerettem az elvesztésére gondolni, így inkább próbáltam mindig csak a jóra emlékezni.
- Akár tévedhettem is volna, hiszen régóta nem láttuk egymást. – felszegtem kicsit az államat, mert lehet felismertem, de abba meg nem gondoltam bele, hogy most meg azt sugallta, hanem is ő lett volna, akkor is képes lettem volna remélni azt, hogy mégis őt látom. Ez egyre rosszabb lesz Feyre.
Túlzottan is kecsegtető volt az, hogy sarkon forduljak és utána vissza is mondjam a munkát, de… és ott volt az, hogy szükségem van a munkára, a nagymamám újabb tervével meg nem akarok találkozni, így inkább ezt kell túlélnem és hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem volt jó érzés újra látni őt, még ha ilyen körülmények között.
- Rendben. – huppantam le vele szemben, a sapkámat, sálamat és kesztyűmet is magam mellé raktam, majd elkezdtem kihámozni magam a kabátomból. Utána előkotortam a jegyzetfüzetemet és az asztalon csináltam magamnak helyet.
- Nos, gondolom ne húzzuk az időt, maximum kijavít az jövendőbelid, ha valamit rosszul mondanál. Ez is remek próba ahhoz, hogy kiderüljön mennyire is ismeritek egymást. – adtam elő teljesen higgadtan és úgy, mintha ez tényleg erről szólna. Még magamat is megleptem a higgadtságommal.
- Bocsánat, nem direkt nem veszem észre magát. – fordultam a pincér felé, aki torokköszörüléssel jelezte, hogy amúgy ő is itt van. – Forró csokoládét kérnék, illetve a híres süteményükből. Köszönöm. – figyeltem ahogyan távozik, majd Eastonra pillantottam.
- Milyen balga vagyok, el is felejtettem mondani, hogy gratulálok! – majd újra a jegyzeteimnek szenteltem a figyelmemet. – Térjünk is a tárgyra, ami miatt mind a ketten itt vagyunk. Milyen virágokat szeretnétek? – tettem fel úgy a kérdést, mintha ez lenne a legégetőbb, amit kérdezhetek, pedig nem ez lenne. Sokkal inkább az, hogy mi is van vele és meséljen el mindent, arról nem is beszélve, hogy miként szeretnék bocsánatot kérni, de idejében sikerült mindig emlékeztetnem magam, hogy ez üzleti találkozó, nem szabad a megengedettnél több érzelmet belevinni, mert abból soha nem sül el semmi jó.
Nagyi, ezért sok-sok süteménnyel jössz nekem.  


“You’ve felt it, haven’t you? Those feelings that seem to get so big in your chest, like something is so beautiful it aches?”

“The heart takes too long to figure out what the mind already knows. I hate that.”
avatar
● ● Posztok száma :
5
● ● Reag szám :
3
● ● karakter arca :
Demet Özdemir


Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Vas. Jan. 13, 2019 11:12 pm


Ha fogadni kellett volna ma, hogy vagy megnyerem a lottót vagy pedig találkozom Vele, akkor az előbbire fogadtam volna. Pedig nem is szoktam lottót venni. Hihetetlen, hogy itt van ennyi év után. Pontosan tudom mikor láttuk egymást utoljára, ahogy arra is emlékszem, hogy utána nem tudtam őt elérni. Még a nagymamáját is felkerestem és Ő adta meg a telefonszámukat, amit aztán sohasem használtam. Lehet kellett volna, de olyan mérges voltam rá, hogy nem akartam hallani a magyarázatokat, és azt sem, hogy akkor telefonon keresztül búcsúzzon el tőlem.
Nagyon sokáig mérges voltam rá és nem értettem miért kellett ezt így rendeznie, de végül beletörődtem és éltem tovább az életemet. Minden energiámat a táncba fektettem és meg is lett az eredménye, sorra nyertük a díjakat a partneremmel, csak annak nem tudtam elújságolni, akinek a legjobban szerettem volna.
Mióta ebben a városban vagyok, igyekszem kerülni azokat a helyeket, amik anno sokat jelentettek nekem és azokat is ahol a nagymamájával összefuthatok, bár lehet ő már tényleg nem ismerne meg. Még kis kölyök voltam, amikor utoljára látott, most pedig már egyáltalán nem vagyok annak nevezhető. De ki tudja, az az öreglány mindig is nagyon jó megfigyelő volt és talán látott már engem a városban csak épp nem volt alkalma rám köszönni, ami nem csoda, hiszen az idő nagy részében általában rohanni szoktam egyik próbáról a másikra, egyik megbeszélésről a következőre.
Válaszát hallva az az érés kerít hatalmába, hogy valamiért mérges rám, pedig semmi oka sincs rá, nekem kéne kiakadnom, amiért csak úgy feltűnt most a semmiből és még semmibe is vesz, de nem, én inkább csak örülök annak, hogy láthatom őt és annak is, hogy végül helyet foglal velem szemben. Próbálok nem elmosolyodni ennek örömére és azt hiszem sikerül is teljesen uralmam alá hajtanom az arcvonásaimat. Az utóbbi időben ennek egyre nagyobb figyelmet szentelek és részben ezért is növesztettem a szakállamat, hogy még kevésbé látszódjanak a vonásaim. Na meg azért is, mert mint kiderült nagyon is jól áll, legalábbis Elisa odáig van érte, meg a hajamért is, bár azt már egészen régóta meg akartam növeszteni, de csak az elmúltévekben jutottam el odáig, hogy elfelejtettem bejelentkezni a fodrászhoz. Velem szemben Feyre természetesen gyönyörűen néz ki, de ez rá mindig is jellemző volt.
- Ó ki fog javítani ettől egy pillanatig sem kell félni, pontos elképzelése van mindenről. -
Leadja a rendelését a pincér pedig távozik én pedig továbbra is a pohár vizemet szorongatom, hátha az megment majd attól amit Feyre említett… hogy kiderül mennyire ismerjük egymást Elisával. Abban biztos vagyok, hogy ismerem a menyasszonyomat, csak még az esküvő részleteit nem osztotta meg velem ezért akár egy farönk is ülhetne itt a helyemen, szegény lány pont annyira menne azzal, mint velem és az információimmal.
- Köszönöm szépen. - Felelem a gratulációra ami egész  őszintének hangzott.
- Virágok? Hát… azt hiszem szépeket szeretne… szeretnénk meg rózsaszínt. A képeken amiket mutogatott határozottan rózsaszínűek voltak a dolgok. A szegfű kizárva, mert allergiás vagyok rá. -  Nem tudom, hogy egyáltalán szokás-e szegfűvel dekorálni egy esküvőn, de ezt jobb előre leszögezni, mielőtt még elkezdenék fulladozni a szertartás közepén.
- Hogy kerülsz a városba? Csak látogatóba vagy, vagy pedig ide költöztél? A mamáddal minden rendben? - Kezdem el sorolni a kérdéseimet, miután rájöhetett, hogy halvány fogalmam sincs arról, hogy milyen virágok lesznek az esküvőn.
- A nagyiddal minden rendben? - mindig is csíptem az öreglányt, rossz lenne hallani, hogy történt vele valami.
- Csokoládés és ribizlis tortát szeretnék, bár ez lehet meg lesz vétózva és lehet nincs is ilyen, de nekem ez lenne a kívánságom. - kanyarodok vissza a hirtelen kitérő után az esküvőhöz, hisz lehet nem akar a magánéletéről beszélni, így pedig majd figyelmen kívül hagyhatja a kérdéseimet.

avatar
● ● Posztok száma :
4
● ● Reag szám :
3


Témanyitás ✥ Re: Étterem •• Hétf. Jan. 14, 2019 7:23 am


Örülnöm kellene a találkozásnak, de valahogy még se tudtam teljesen. Mi tagadás tényleg jó volt újra látni őt, nem csak elképzelni, hogy mi lehet vele vagy a múlton merengeni, hagyni azt, hogy a nosztalgia magával rántson, de ez még se volt felhőtlen. Belegondolni abba, hogy élete legnagyobb lépésére készül és egy teljesen másik nőt akar elvenni. Magam sem értettem, hogy miként zavarhat ez ennyire, vagy miért fájhat. Biztosan csak azért, mert az én kapcsolatom romokban hevert, ahogyan a hírnevem is odaát. Annyira könnyedén ment ez a hazugság, hogy bemeséljem magamnak, csak egy gond volt vele, hogy éreztem nem ez az igazság. Miért csaltál tőrbe nagyi? Miért kellett ide hívnod és hagynod azt, hogy találkozzam vele és a biztosan gyönyörű arájával?
- Gondolom neked is vannak elképzeléseid vagy csak teljesen ő dönt? – kérdeztem meglepetten, majd inkább sietve pillantottam a füzetemre, hogy hátha az megment attól, hogy még tovább rontsak a helyzeten. Édességmániám soha nem múlt el, bárhol bármennyit tudtam enni, de most még inkább szükségem volt rá. Mark húzása után az jelentett az egyetlen boldogságforrást, hiszen még nem sikerült ebben a pár hétben igazán összekaparnom magam és újra belevetni magam az életbe.
Elmosolyodtam, miközben a gyomrom görcsbe rándult. A legjobb barátod családot alapít, miért nem örülsz ennek? Lopva pillantottam fel rá és akaratlanul a szájára tévedt röpke másodpercre a pillantásom és ez végzetes hiba volt, mert újra eszembe jutotta azt a bulit, azt a csókot, így kivételesen most időben észrevettem a pincért, mert sietve fordítottam el a pillantásomat róla.
Sietve próbáltam inkább a munkára terelni a figyelmemet, hiszen annál hamarabb szabadulhatok és még véletlen se fog olyan érzésem lenni, hogy inkább elrontanám ezt az esküvőt. Agyamra ment Párizs! Ez most már biztos!
Felvontam a szemöldökömet és próbáltam elrejteni a mosolyomat, amikor virágokról kezdett el beszélni. Ezzel így nem sokra fogunk menni, ennyire nem tudná, hogy mit szeretne, vagyis a párja? Tényleg ilyen lenne egy esküvő? Ara dönt mindenről, a férfi meg csak a pénzt hozza hozzá? Sok esküvőt láttam, de utóbbi se volt ritka. Miért is hittem, hogy ez netán másabb lehet? – Igen, az rémlik és ne haragudj, de eléggé sok gyönyörű virág létezik a világon. A kaktuszok is azok a maguk módján, hiszen gyönyörű virágot képesek ők is hozni, csak tudni kell, hogyan bánj velük és akkor nem szúrnak meg. -  egy pillanatra már abban se voltam biztos, hogy a végére még mindig a virágokról beszélek, vagy sokkal inkább saját magunkra gondolok. Ez túlzottan is káoszos volt és én magam sem tudtam, hogy mit is kéne éreznem, hiszen én hagytam cserben őt. Én tűntem el, mert azt hittem így könnyebb lesz. Én hazudtam abban a szempárban, amit most is jó pár perce bámulhattam. Torokköszörülés, majd inkább a sütit húztam magam elé, a füzetemet meg arrébb, mert úgy éreztem felesleges lesz, nem fogok tudni semmit se jegyzetelni.
- Nem az esküvődről kellene beszélnünk inkább? – néztem rá kérdőn, majd sietve haraptam bele a süteménybe és bele se gondoltam, hogy hamarosan habbajusz helyett inkább csokoládébajuszom lesz. – Ez volt mindig is a második otthonom és még nem döntöttem el. Jó ötletnek tűnt ide jönni, viszont ki tudja, hogy mit is hoz a holnap. – hajdanán is ide menekültem, azon a bizonyos nyáron és most is részben a menekülés tartott itt. Semmi kedvem nem volt visszamenni New Yorkba, azok után meg pláne nem, hogy a nővérem küldött is képet arról, hogy mindent cuccomat elhozott és doboz hegyek várnak a régi szobámban. Nincs kedvem anyám babusgatását elviselnem, mert vigasztalni szeretne.
Végül elnevettem magam.
- Ezt már kérdezted. Ha nem sejteném, hogy esetleg a motorokhoz fűződő szenvedélyedet is teljesült, akkor azt hinném abban a pohárban nem is víz van.  Mármint a hajadat is megnövesztetted. - hadartam el sietve, mielőtt még azt hinné kémkedtem utána. - Igen, jól van. Túlzottan is jól. Még mindig egészen boszorkányos tud lenni… - egyre halkabban csendült a hangom, végül, ahogyan illik inkább villáért nyúltam még mindig mit sem sejtve arról, hogy sikeresen összekentem magam.
- A nagyi csinált neked ilyet, amikor megtudta, hogy szereted. Onnantól kezdve mindig azzal várt téged, emlékszel? Sose fogom elfeledni milyen csalódott arcot vágtál, amikor azt hitted elfelejtett csinálni. – kuncogtam jókedvűen, de ugyanakkor kicsit a székbe is préselt a sok emlék. - Miért ne lehetne, szerintem egy cukrász is simán megcsinálná neked, vagy miatta? – néztem rá meglepetten, mert most elbizonytalanodtam, hogy mi is állhat a háttérben. – És bejöttek a terveid? Teljesültek az álmaid? Híres tánctanár lett belőled? – kérdeztem vissza, hiszen túlzottan is érdekelt mi van vele. Szemmel láthatóan még több izmot sikerült magára szedni és az évek is… khmm, jót tettek neki.



“You’ve felt it, haven’t you? Those feelings that seem to get so big in your chest, like something is so beautiful it aches?”

“The heart takes too long to figure out what the mind already knows. I hate that.”
avatar
● ● Posztok száma :
5
● ● Reag szám :
3
● ● karakter arca :
Demet Özdemir


Témanyitás ✥ Re: Étterem ••

Ajánlott tartalom

Étterem
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: La Perle Bleue Restaurant-