Pondichéry körzet
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 10:50 am ✥

✥ Today at 7:11 am ✥

✥ Yesterday at 11:35 pm ✥

✥ Yesterday at 11:06 pm ✥

✥ Yesterday at 6:48 am ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 9:08 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 7:01 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Pondichéry körzet •• Szomb. Május 12, 2018 9:59 am

******
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Szomb. Május 12, 2018 2:54 pm

[2,5 héttel a veszekedés után]


To Sandy

Sokat gondolkoztam, beszéltem a gyerekkoribarátommal is róla, de nem lettem bölcsebb. Helyette inkább azt tettem, amit mindig is elítéltem. Igyekeztem látni mindig a poháralján lévő kis logót, vagy mi a szarságot, ahogyan ürültek egymás után a poharak, vagy éppen az üvegek. Edzettem kimerülésig, nem akartam arra gondolni, amit találtam, ami történt és legszívesebben kitörültem volna az egészet az életemből. Badarság, mert nem ez volt az igazság. Idővel rájöttem arra is, hogy kb. merre lehet, de mélyebbre nem ástam. Eltűnt, tőlünk pedig senki se szimatolt már utána. Hamar elült a dolog, miután pár nappal később felmerült egy hacker valamelyik nyomozás során. Nem kellett volna papírokat eltűntetni, hamisságokat állítani, de mit tehetne az ember?
Akit szeretünk, azt megvédeni akarjuk, nem halálra ítélni.
Elméletben.
1,5 hét kellett és egy istenes „pofon” a nagyanyámtól, hogy végre valamennyire észhez térjek. Nagyapám se állította meg benne. Utána pedig jöhetett a maradék oltás is, ami még hátramaradt. Eleve terveztem egy utat abba az országba. Gondoltam talán örülne, ha újra elmehetne, ha nem is pont oda, ahol született, de én is szívesen megismertem volna azt a világot, amiben részben ő is felnőtt. Kíváncsi voltam arra az országra, helyre és múltbéli dolgokra, amik ilyenné tették őt. Szép lassan pedig a nyomára bukkantam. Nem csalódtam benne, hiszen nem könnyítette meg a dolgokat és kapcsolataimat is bőven be kellett vetnem, hogy a nevenincs faluban megtaláljam nem messze a szülővárosától. Ideges és fáradt voltam, mert a repülőn se aludtam sokat, de hajthatatlan.
Látnom kellett őt, bocsánatot akartam kérni azért, ahogyan megszorítottam a kezét is. Soha nem akartam bántani. Kezemen lévő hegek még mindig emlékeztettek arra, ahogyan a falba csaptam, mintha soha nem feledhetném el azt a beszélgetést. Azt, amelyik megtört, jobban is, mint a háború. Szánalmas flótás vagyok, nem több.
Sietve néztem fel az épületre, ahol már tegnap is megfordultam, hiszen nekem is utána kellett járnom érkezésem után, hogy merre is találom. Az emberek pillantása nem érdekelt, reméltem, hogy nem lesz semmi gond. A fegyverem most is velem volt, mert az engedélyt megkaptam, mintha hivatalos ügyben jártam volna el. Legalább az álcám megvolt. Figyelem azt, ahogyan a gyerekek távozni kezdenek az épületből egészen addig, míg a lépteim előre nem visznek, hogy kikerülve őket megtalálja azt a nőt, akit keresek. A lépteim nem voltak sietősek, majd a nyitott ajtón bepillantottam. Nem hittem volna, hogy ennyire imádja a gyerekeket, hogy képes lenne tanárnak is állni. Halovány mosoly kúszott fáradt és nyúzott ábrázatomra, majd kopogtam az ajtón, de válasz előtt be is léptem, ha már úgyis nyitva volt.
- Nem hittem volna, hogy titkon inkább tanár lennél, mintsem számítógépes technikus a rendőrségen. – kíváncsian pillantottam körbe a teremszerűségben, vagy legalábbis gondolom ez az volt. Teljesebb másabb volt, mint otthon, de nem meglepő, hiszen a falu is annyira picike és látva azt, hogy az emberek miként élnek. Még az én megkeményedett csökönyös szívem is belesajdult.
- Mennyire nehéz volt egészen ideáig jönnöd és feladni azt, ami az életed volt? – se gépek, se internet. Mintha ez a falu nem is létezne. Ha pedig eddig nem lépett volna közelebb, akkor megtettem én és talán mielőtt bármit is mondhatott volna a kezem arcára siklott és megcsókoltam őt. Vállalva azt, hogy pofon csap, hiszen még mindig emlékszem mennyire sajgott az előző pofonja is. Sokáig éreztem, utána a nagyanyám is. Már egész jól belejövök a pofonok fogadásába.

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
84
● ● Reag szám :
74
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Szomb. Május 12, 2018 8:10 pm

pour Guillaume


Különös érzés az, amikor az ember élete egyik napról a másikra gyökeresen megváltozik. A repülőgépen ülve próbáltam pihenni, amíg biztonságosan megtehetem, és nem kell minden, körülöttem settenkedő árnyéktól megijednem, de képtelen voltam rá, akaratlanul is a történteken kattogtam, időnként pedig vissza-visszakanyarodtak a gondolataim az egyetemi éveimhez, amikor egy teljesen más személynek kiadva magam jártam be az órákra éveken keresztül... vagy az, amikor Párizsba költözve ismét egy teljesen új környezet, új arcok fogadtak, új lehetőségekkel, tiszta lappal. Számos tanulmány szól arról, hogy az emberek személyisége megváltozik annak függvényében, hogy épp milyen, vagy melyik nyelven beszélnek, valahol engem is hasonló érzés kerített hatalmába, miközben arrafelé tartottam, ahol minden elkezdődött.
Tudom, valahol butaság, hisz ha valaki keresni kezdene, valószínű, hogy első lehetséges helyek között fog a szülővárosomhoz eljutni, ha valóban el akartam volna tűnni a világ elől, még azzal is jobban jártam volna, ha az ország másik részébe utazok, vagy egy szomszédos országba... amikor anyám halála után útnak indultam Franciaországba, nem gondoltam, hogy valaha is visszajövök még ide, mégis, amikor döntenem kellett, hogy hova szóljon a jegyem, csak Pondichéry lett végül.
Azok után, ami történt... annak fényében, ami még előttem áll, egyszerűen nem lett volna erőm ismét a nulláról felépíteni mindent, egy teljesen idegen helyen, kellett valami ismerős, amibe kapaszkodhattam, ahol megnyugvást lelhettem. Azt nem tudom, hogy csak néhány hétre, vagy évekre, de egyelőre nem is lett volna erőm ennyire előre tervezni, annyira összesűrűsödtek a dolgok, hogy jól esett lassítani egy kicsi.
Eszem ágában sem volt visszamenni a korábbi lakhelyemre, így egy apró kis lakást béreltem az egyik közeli kis faluban, és hogy addig is lekössem valamivel a gondolataimat, tanárnak is jelentkeztem a helyi iskolába. Igaz, nem volt papírom róla, de miután már jó ideje hiány volt tanárokból, az iskola vezetősége sem problémázott különösebben miatta.
Nem tagadom, először furcsa volt gyerekekkel foglalkozni, korábban sosem volt hasonló munkám, de amilyen nehéz volt, olyan érdekes is. Meg egyébként is, jó eséllyel úgy sem innen megyek nyugdíjba, figyelemelterelésnek meg ez se olyan rossz... arra viszont én sem számítottam, hogy ilyen hamar fogok ismerős arccal találkozni.
Az óra végére érve a lurkók nekiláttak pakolni, majd miután az utolsó nebulók is kiszállingóztak a teremből, nekiálltam, hogy letöröljem a táblát, hogy rendben hagyjam hátra a termet a következő osztálynak. Amikor azonban meghallottam a kopogást és megfordultam, egy szempillantás alatt lefagytam, olyannyira, hogy hirtelen még válaszolni is elfelejtettem.
Ő közelebb lép hozzám - ha már nekem földbe gyökerezett a lábam, mióta megláttam - és... megcsókolt? Ha valamire, hát erre végképp nem számítottam azok után, hogyan vettünk búcsút egymástól, egyszerre esett le egy hatalmas kő a szívemről, ahogy megkönnyebbülve viszonoztam, majd kerített hatalmába a zavar, hogy sietve elhátráljak tőle, felemelve a kezem, ha esetleg ismét közelíteni akarna... tisztában van azzal, hogy mégis milyen bajt zúdítana a nyakamra azzal, ha most bárki meglátna minket?! Hogy itt ez milyen illetlen tettnek számít az otthon falain kívül?
- Nem adtam fel, csak szünetet tartok. És azelőtt is hasonló volt az életem, hogy Franciaországba költöztem volna. - pillantok körbe a termen, mert tudom, furcsa lehet elképzelnie, hogy bírom a mai technológiák nélkül, elvégre ő már úgy ismert meg, hogy azokkal foglalkozok napi szinten. De nem esek kétségbe akkor se, ha nincs áram a közelben... Ami pedig a kérdés első felét illeti, magam sem tudom biztosan. Egyáltalán nem volt, mert tudtam, hogy muszáj menteni a bőrömet, és elképzelhetetlenül nehéz volt, annak fényében, hogyan váltunk el, vagy hogy az sem biztos, látjuk-e még egymást valaha? És ha igen, hogyan? Ez a kérdés most is.
- Miért jöttél utánam? - kérdeztem csendesen, elvégre nem lett volna kötelessége... legalább egy gonddal kevesebb volt az életében azáltal, hogy eltűntem belőle.

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Szomb. Május 12, 2018 8:40 pm


To Sandy

Olvasgattam a helyi szokásokról, kultúráról, de azt nem állítanám, hogy tényleg tisztában voltam azzal, hogy mit lehet és mit nem tenni. Remélhetőleg nem fognak megkövezni, se halálra ítélni. Elméletben hatóságiszemélyként voltam itt, nem pedig mint magán ember. Így pedig nagyobb esélyem volt a túlélésre is, remélhetőleg. Egy-két dolgot én is tudtam, de olykor az ésszel szemben ott van a szív is. Még egy csökönyös vénmarhánál is megesik. Tegnap is fürkésztem őt a távolból, ahogyan maga mögött hagyta a helyet, kutakodtam, nézelődtem és mindeközben igyekeztem láthatatlan lenni. Jelenleg a hivatalos ok is titkos volt. Nem lett kiadva, csak annyit tudtak, hogy valakiért jöttem és ennyi. Hálás vagyok, hogy ennyire segítenek, de a legrosszabb az egészben az volt, ha tudnák azt, amit én, akkor esélyesen ugyanez lenne a felállás. Szerencsére csak én tudtam.
Betoppanhattam volna egyből, de inkább pár pillanat erejéig figyeltem, ahogyan ténykedik. Elvesztem a látványban, megőriztem minden apró kis részletet, arcának rezdüléseit, de aztán nem volt megállás. Szavak hamar utat találtak, míg a tettek fel nem váltották őket. Megkönnyebbülés volt érezni azt, hogy nincs ellenére a közelség, vagy csak elsőre nem lett volna az? Érthetetlenül néztem rá, amikor hátrálni kezdett, majd még a kezét is felemelte. Rohadtul nem fordult meg a fejemben, hogy netán ez erre törvénybe ütköző, vagy tiltott. Mégis ki látna meg minket? Tudják, hogy nem zavarhatnak meg minket, mert hivatalos ügyben vagyok itt, a gyerekek is hazamentek már. Nem értem. Grimasz pedig kiül a pofázmányomra is, de végül sóhajtok egyet és elengedem. Az asztalhoz sétálok, de előtte még az ablakon át nézek ki, hogy utána az említett tárgynak dőljek és kíváncsian fürkésszem azt a nőt, akiért a félvilágot is átutaztam, de leginkább az elveimet szegtem meg. Azt, amiben annyi éven át hittem.
- Soha nem beszélsz arról az életről. Szégyelled, vagy mitől félsz? – kérdőn, de higgadtan. Mintha nem is ugyanaz az ember lennék, akit legutóbb látott. Persze, hogy tomboltak bennem az érzések, indulatok most is, de nem veszekedni jöttem, hanem azért, hogy hazavigyem, mielőtt túl sokan tépnék le a fejemet. Mindenki másképpen tenné meg, de az a doktornő is eléggé érthetően megmondta, hogy vagy hazahozom, vagy ő lesz, aki felboncol elevenen. Soha ne gondold azt, hogy valaki ártatlan és tündéri, mert úgy néz ki. Maradjunk abba, hogy bármennyire is cukin mutatott a karjában a gyerek, nem lennék az ellensége. De legalább az közös volt bennünk, hogy mind a ketten aggódtunk érte és otthon akarjuk tudni. Nem ez az ő otthona, hanem az, ahol mi is vagyunk. Hinni akartam abban, hogy nem felesleges jöttem el ideáig.
- Nincs tipped hercegnő? – pimasz mosoly jelent meg a szavak mellé. Haboztam, végül ellöktem magam az asztaltól. Jó, akkor nem megyünk közelebb, gondolom valami szokás miatt. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, de esélyesen most még inkább abba fogom. De ő kérdezte a legbutább kérdést a világon. – Akkor segítek. – tettem egyetlen egy lépést felé. – Azért jöttem, hogy hazavigyelek. Oda, ahova tartozok és azok közé, akik szeretnek és fontos vagy nekik Sandy. – a következő pillanatban pedig letérdeltem, s habozás nélkül folytattam. – Gyere haza velem és légy mellettem örökké. – s volt a dobozkában az a gyűrű amit régóta őrizgettem. Tudom, hogy mit gondol a házasságról. Nem kell esküvő, ha nem akar, de legalább legyen a mennyasszonyom és tudja minden idióta flótás, hogy ő már foglalt, hogy akad egy mázlista, aki megnyerte magának. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar fog kibukni belőlem a dolog, de ha már ennyire magas labdát adott…Esélyesen ennél jobb alkalmam nem lesz, így legalább kevés olyan tárgy akad, amit hozzám vághat cserébe.


Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
84
● ● Reag szám :
74
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Vas. Május 13, 2018 11:11 pm


A grimasza láttán csak a szemeimet forgatom, most tényleg kezdjek el magyarázkodni? Nem hiszem, hogy ezért jött volna, hogy felvilágosítsam a helyi szokásokból, így inkább az előbbi kérdéseire válaszolok.
- És ha igen? Megvan az oka, hogy nem szívesen emlegetem. - szégyen bevallani, vagy sem, de ez az igazság... részben. Mert bár az én életem, és ha valami előkelőbb, vagy tehetősebb családba születek, valószínűleg most nem tartanék ott, ahol, arra pedig büszke vagyok, hogy milyen jól tudtam eddig egyedül boldogulni. Ellenben szembe állítva azzal, hogy a franciáknál milyennek számít egy átlagos gyerekkor, nos... valahol mégsem szívesen hozom fel azt, hogy az enyém hogy telt. Sem az elképedő tekintetek, sem mások sajnálkozása nem hiányzik.
- Tippem az van, több is, de jobb szeretek biztosra menni, mintsem azzal szórakoztatni másokat, hogy milyen ötletek jutottak eszembe... - pláne, hogy az én szemszögemből a többségük még csak nem is vicces. Annak fényében pedig, hogy milyen kapcsolatban voltunk, hogyan váltunk el, vagy hogy ő a rend őre, míg én bűnöző... elég sok verzió felmerülhetne.
Kíváncsian vonom fel a tekintetem, amikor azt mondja, hogy segít, amikor pedig ismét közelít egy lépést, szinte már várom, hogy előkapja a bilincset a zsebéből, hogy vége a játéknak. Ellenben a szavai abszolút nem illenek a fejemben élő képhez, amikor pedig a következő pillanatban fél térdre ereszkedett előttem... ha Windows lennék, akkor most ütött volna be a kék halál, így azonban csak értetlenül pislogtam hol a gyűrűre, hol rá, hol hátralestem a vállam fölött, hogy lát most minket valaki? Ez most valami vicc...? Kész átverés show? Vagy komoly? Te jó ég, ez most komoly...
- Guillaume? Attól félek, hogy itt valami félreértés történt... - szólalok meg végül óvatosan, mielőtt a gyűrűs doboz felé böktem volna a fejemmel - Te most komolyan megkérted a kezemet? Azok után, hogy... felültettelek? - kérdeztem vissza. Ez most tényleg őszinte, vagy csak így akar visszacsalni Franciaországba, hogy ott vágjanak hűvösre? Ha már Indiával nincs kiadatási egyezményük?
- Meg hazudtam, meg veszélybe sodortam a karriered, téged, a családodat... - sorolom, emlékeztetve mindarra, ami elhangzott, mielőtt ide menekültem volna. Mi történt azóta, hogy most mindezek felett képes lenne szemet hunyni, és egy csapásra elfelejteni? Csak nem lázas? Mi van, ha elkapta a maláriát? Sietve közelebb is lépek, hogy a tenyeremet a homlokára simítsam, leellenőrizve, mennyire nagy a baj... Aztán az enyémre is, mert lehet, hogy én hallucinálok már mindenfélét? A reggeli rosszullétek után már azon sem lepődnék meg...
- És mi van akkor, ha nem akarok visszamenni Franciaországba? - bukott ki belőlem, ám akármennyire is próbáltam határozott hangnemet megütni, félek, hogy az, ahogy megremegett a hangom a végére, pont ellentétes benyomást keltő... de nem én lennék, ha nem ellenkeznék, meg akarnék mindent tudni,  arról nem is beszélve, hogy ha mégis visszamegyek... akkor nem árt előtte néhány dolgot letisztázni, mielőtt szerelmes fejjel utána rohanok, és a végén megbánnám.
Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Hétf. Május 14, 2018 11:20 am


To Sandy

Sietve emelem fel a kezeimet, mielőtt a nőihisztéria újabb csodáját tapasztalnám meg. Nem ezért jöttem ide, hogy tigrisek módjára szétkapjon, vagy újra veszekedjünk. Ha nem akar róla beszélni, akkor ne tegye meg, nem vallatni jöttem, hanem azért, hogy hazavigyem. Oda, ahova tartozik. – Nem tudom, hogy mi történhetett veled, de bármi is az, akkor se fog változni azt, amit gondolok rólad és érzek irántad, de elfogadom. – teszem végül hozzá, mielőtt azt vágná a következő pillanatban a fejemhez, hogy megint nem válaszolok neki. Persze, mi soha nem válaszolunk a nők szerint, de inkább csak tudunk bölcsen hallgatni, mert kisebb világháború robban ki…az esetek többségében.
Most viszont nem felelek arra, amit mond, hogy biztosan vicces és poénos lenne meghallgatni a tippjeit, de ha már ennyire magas labdát dobott fel, akkor térjünk kapásból a lényegre, meg még mellé csapjunk egy másik dolgot is, amiről még otthon se tudnak. Senkinek se mondtam el, lehet babonából, lehet csak azért, mert úgy gondoltam, hogy ez elsődlegesen csak ránk tartozik. Főleg, hogy tudom nem akar senkihez se hozzámenni, ezért se azt kérdeztem, hogy feleségül jön-e hozzám, hanem azt mondtam, hogy legyen mellettem örökké. Lehet most kéne elmenni valami nyálas és kliséktől hemzsegő filmbe szerepelni? Az életbe egyszer belefér ilyen is! Még nekünk is!
Félreértés? Vonom fel kérdőn a szemöldökömet és megpróbálok nem pimaszul elmosolyodni, de csak félig jön össze. Részben kiül az arcomra, hogy jól szórakozom. Nem is értem, hogy mit vártam. Igazából valami ilyesmit, hogy ez se fog könnyedén menni. Előtte még át kell rágnunk magunkat dolgokon, hát akkor legyen. – Technikailag nem kértem meg a kezed, mert nem akarsz férjhez menni. Ezt még te mondtad, ha jól rémlik, akkor karácsonykor. – vakarom meg a tarkómat. – Én azt kértem, hogy légy mellettem mindig és szimbolizálja a gyűrű, de ha időközben férjhez mész már, akkor vehetjük úgyis, ahogyan te értetted. – köszörültem meg a torkomat, mert nekem mindegy. A lényeg, hogy a gyűrű az ujjára kerüljön, aztán repüljünk máris haza. Várnak rá, nem is kevesen és jobban örülnék, ha nem egy ilyen veszélyes helyen élne ő is.
Megcsóváltam a fejemet, sóhajtottam, miközben felálltam. Leporoltam a gatyámat, majd pedig az egyik padhoz sétálva leültem a tetejére és őt fürkésztem. Tényleg ennyire nem érti, hogy miért is vagyok itt? Nincs bilincsem, otthon se várnak rá. Hinni akarok abban, hogy képes lesz szép lassan megjavulni, vagy ha nem is teljesen, akkor nem keveredik ekkora bajba, mint legutóbb és megengedi azt, hogy megóvjam őt is úgy, ahogyan Minout is védem. Eltűrőm, hogy megérintse a homlokomat, még abba se szólok bele, hogy a sajátját nézi, de amikor hátrálna, akkor megfogom a kezét és így kérem, hogy ne sétáljon újra távolra. Maradjon. – Mindenki tesz ostoba lépéseket, de úgy gondolod, ha nem bocsájtottam volna meg, ha nem lennél igazán fontos, akkor itt lennék? Nincs bilincsem, mert esélyesen ez is megfordult a fejedben, de fegyverem az van, mert engedéllyel vagyok itt. Nincs senkinek információja, hogy miért, vagyis akad, akitől megkaptam, hogy mekkora marha vagyok, hogy egy nőért ekkora kockázatot vállalok, de nem érdekelt. – rántom meg a vállaimat. Hajamba túrok és újra körbepillantok a helységben. – Remélhetőleg annyira meg aljasnak nem gondolsz, hogy azért akarlak visszavinni, mert le akarlak csukatni, vagy igen? – álltam fel újra, hogy tegyek felé egy lépét. Nem érintettem meg, nem tűrtem el arcába hulló tincset, mert nem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni. A kérdése… az piszkosul fájt, de a hangjának remegése elárulta őt, hogy nem is annyira komoly és erős, mint amennyire mutatni akarja magát.
- Kit akarsz átverni? Mert engem nem tudsz Sandy. Tudom, hogy nem vagy itt teljesen boldogan és hiányoznak mások is neked. Remélhetőleg én is, de nekik is szükségük van rád. Nem láttad a barátnőd arcát, a könnyeit. Vagy azt a sok ostobaságot, amit én tettem az a beszélgetés óta. – nem vagyok büszke rá. Egészen közelről figyelem és nehéz megállni azt, hogy ne érintsem meg, de ha nem akarja vagy nem lehet, akkor ezt kell elfogadni, még ha szeretni nem is. – Sajnálom, hogy akkora vadbarom voltam ott, azt meg még inkább, hogy nem állítottalak meg, pedig sejtettem, hogy ezt fogod választani. Eltűnsz. Szükségem van rád. – mondtam ki a lényeget, ez volt az igazság. Szükségem volt rá. Soha nem hittem a szerelemben, de ő általa megtapasztaltam, hogy milyen érzés az, ha az embernek társa van. – Enged azt, hogy segíthessek és megóvhassalak. S ha baklövés is lenne a karrierem miatt, akkor is megéri a kockázatot, de hiszek abban, hogy együtt megoldjuk a dolgokat. – nem valami szappanoperából néztem, vagy olvastam. Talán tényleg akadnak olyan pillanatok  férfiak életében is, amikor hasonlóba átvedlenek, anélkül, hogy igazán felfognák. Nem akartam hazudni, az igazság pedig ez volt és máris jön az, hogy a férfiak végzete tényleg a nők.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
84
● ● Reag szám :
74
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Csüt. Jún. 14, 2018 10:06 pm


- Bátor dolog olyannal kapcsolatban ígéretet tenni, amit nem is ismersz. Vagy inkább botorság? - kérdezek vissza, hisz elég csak visszagondolni arra, hogy néhány héttel ezelőtt hogyan reagált, amikor rendőrségen elkapott egy kör beszélgetésre. És ha megint valami hasonló derül ki az életemből, a múltammal kapcsolatban, ami ennyire ellenére lesz? Vagy csak én vagyok ilyen szőrszálhasogató, hogy mindenben biztosra akarok menni?
- Technikailag de, megkérted. Csak mivel tisztában vagy vele, hogy nem akarok férjhez menni, az esküvőre nem lépünk tovább. - sóhajtottam. Mondhatnánk, hogy az úgy is csak egy papír, de... el kell ismerni, ügyesen megtalálta a kiskaput abban, ahogy korábban fogalmaztam.
- Miért fontos neked ez az egész... elköteleződés? - kérdezek inkább vissza, mielőtt olyan csúszna ki a számon, amivel megbántanám  - Te mondogatod mindig, hogy az sem biztos, hogy hazaérsz egyáltalán a munkából, ha rosszra fordulnak a dolgok. - akkor mégis, miért? Képtelen vagyok felfogni, de lehet csak azért, mert sosem volt előttem olyan igazi, jó példa? Mint mondjuk előtte a szüleié vagy a nagyszüleié? Az utóbbiból a sajátjaimat még csak nem is ismerem, anya részéről sem...
Nem lázas... én sem vagyok, mégis olyan hihetetlen ez az egész szituáció, amibe éppen csöppentünk. Az, hogy itt van, ahol az életem nagy részét leéltem, távol Franciaországtól, az, hogy utánam jött azok után, ahogy elváltunk... az, hogy épp az előbb kérte meg a kezem?! Hátrálnék ismét, ha nem fogná meg a kezem, így viszont csak szótlanul hallgatom, ahogy válaszol a kérdésemre. Nem is tudom, hogy mit felelhetnék, sőt, talán kivételesen jobb is, ha hallgatok.
- Honnan tudod, Guillaume? Mióta is ismerjük egymást, akár csak látásból, és mennyi idő kellett ahhoz, hogy rájöjj, mivel foglalkozok? - miből gondolja, hogy nem menne ismét, ha arról lenne szó? Nem mint ha bármit is ártani szeretnék neki, de ennyire azért nem kell lebecsülnie sem.
- Mindig lesz olyan, aki hiányozni fog, bármerre is járok. - felelem csendesen, amikor Párizsba költöztem, akkor az itteni barátaim, amikor végeztem az egyetemmel, akkor az évfolyamtársaim, ez már csak így működik. Idővel hozzá lehet szokni, vagy új ismerősöket találni. Amikor viszont Madelaine-éket említi, akaratlanul is összeszorul a szívem. Nem számítottam rá, hogy ennyire rosszul fogja érinteni őket az eltűnésem, de mit tehettem volna? Nem volt vesztegetni való időm.
- Úgy látszik, annyira jól még sem sikerült... - talán nem is akartam, hisz akkor valószínűleg a születési helyemnek még csak véletlenül sem jöttem volna a közelébe - Sajnálod, hogy nem állítottál meg? Visszaemlékezve, hogy hogyan váltunk el... bevallom, nem hittem volna, hogy ilyen hamar újra találkozunk. - ismerem be, azt meg, hogy mégis mi hatott rá, hogy képes ennyire más szemszögből nézni a dolgokat, magam sem tudom pontosan.
- És mégis, hogyan képzelted el ezt az egészet? Tegyük fel, hogy visszautazok veled... és aztán? Úgy teszünk, mint ha semmi sem történt volna? Jótékonyan szemet hunysz a dolgaim felett a későbbiekben, amíg más rá nem jön? Vagy intsek búcsút mindennek, amit eddig elértem? - puhatolózok tovább, egy fokkal kevésbé elzárkózva a gondolattól, hogy elhagyjam a szülőországomat.

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Csüt. Jún. 28, 2018 8:32 pm


To Sandy

- Nem amiatt voltam mérges, hogy mivel ütőd el a szabadidődet, hanem amiatt, hogy nem gondoltál bele, hogy nem ismered őket olyan jól és mekkora veszélybe is keverted magad. – komolyan csendült a hangom, de nem hiszem, hogy a múltja miatt képes lennék megutálni őt, ha emiatt se tudtam. Itt vagyok és nem is azért, mert le akarom őt csukatni, hanem mert szeretem. – Arra nem is gondolsz, ha ismerném a múltad, akkor nem elítélnélek, de talán jobban megérteném olykor a tetteidet, gondolataidat a jelenben? – kérdőn fürkészem az imádott nőt, mert valljuk be mind a kettőnket eléggé meghatároz a múltunk, befolyással van arra, hogy miként is cselekszünk a jelenben, vagy éppen mit gondolunk, ahogyan más embereknél is.
- Szerintem nem mi lennénk az elsők, akik nem eljegyzést tartanak, hanem hűség gyűrűt hordanak, de ha ez is ennyire zavar, akkor nekem mindegy. – rántom meg a vállaimat, mert nem fogom tovább erőltetni. Ez már tényleg rajta áll, de annak se látom értelmét, hogy tovább játsszunk olyat, mintha a fogorvosi rendelőben akarnám kihúzni a fogát. Az újabb kérdésre csak dünnyögök az orrom alatt, miközben a hajamba túrok.
- Én ebben nőttem fel, láttam, hogy miként képes két ember összetartani és szeretném azt, ha lenne akkora bizalmad irányomba, hogy képes vagy rám bízni magad. – tudom, hogy független és erős nőről van szó, de nem is azt kértem, hogy adja fel az elveit, de ahogyan elnézem a mostani helyzetet ezt is tuti félre fogja érteni. – Soha nem tagadtam, hogy veszélyes a foglalkozásom, hogy elég egyetlen egy ballépés és többé lehet nem láttok. Lehet csak egy dögcédulát kaptok és semmi több, de ez nem jelenti azt, hogy ne ragaszkodhatnék. Szeretlek, téged is és a lányomat is. Ti ketten pedig még több okot adtok arra, hogy ne lankadjon a figyelmem és mindent megtegyek azért, hogy túléljem a napokat, amiket távol kell töltenem. – nem volt ebben semmi család, nem volt ámítás. Mindenkinek van valami visszatartó erő, ez pedig kell is, hogy ne tegyünk őrültséget. Hogy óvatosabbak és megfontoltabbak legyünk. Egy családunk vagyunk, de van még egy családunk, még pedig a szeretteink azok.
- Mert nem kerestem benned azt, hogy milyen árnyékvilágban élhetsz. Tiszteletben próbáltam tartani a dolgokat és reméltem, ha valamiről tudnom kell, akkor el fogod mondani.- fontam össze a karomat újra, miközben neki dőltem az egyik padnak. Onnan fürkésztem őt. Nem mozdultam meg, de innen még mindig megvolt az esélyem arra, hogy a kifelé vezető utat elvágjam előle.
- Lennie is kell, mert ez is bizonyítja azt, hogy képes vagy szeretni és közelengedni másokat. – nagymamám is mindig ezt mondta nekem. Ha hiányzik valaki, az sose gyengeség, hanem erőssebbé tesz, mert mindig velünk vannak és az emlékekből tudunk építkezni. Soha nem feledhetjük el azt, hogy honnan is jöttünk, vagy éppen kikért éri meg harcolni.
- Lehet nem is akartad, hogy annyira jól sikerüljön? – vetettem fel egy másik lehetőséget, de lehet mindjárt leharapja ezért is a fejemet. Miért is hittem, hogy ennél azért könnyebb lesz, mert abban én se hittem, hogy egyet csettintek és máris megyünk haza. – Igen, bánom, hogy nem állítottalak meg még Párizsban. – nem fordítottam el a fejemet, őt néztem és láthatta, hogy nem hazudok. Egyébként is jól tudok hazudni, hiszen meg kellett tanulnom, hogy miként rejtsem el az érzéseimet a legtöbb esetben, de most tényleg nem hazudtam.
- Gondoltam ezt ketten fogjuk eldönteni, hogy miként legyen, de örülnék annak, ha hozzám költöznél és Minou is örülne neked. Megpróbálhatnánk együtt élni, nem csak hébe-hóba látni a másikat. – megvakargatom a borostámat, ami nagyobb már mint legutóbb volt, ahogyan a hajam is, de nem is érdekelt jelenleg. – Ne kérd tőlem, hogy azt végignézzem, hogy miként keveredsz megint gyilkosok közé és olyanok közé, akik hamarabb mártanának savba, mintsem hagyjanak a rendőrséghez besétálni, de… - köszörültem meg a torkomat. – de ha megígéred, hogy ezeket elkerülőd, vagy egyből szólsz, ha baj van, akkor nem fogok beleszólni, hogy mit csinálsz, mert bízom benned. Tudom, hogy soha nem segítenél terroristáknak se. – az pedig, hogy kisebb kalózkodásokat tenne a jó ügyért, ahova még az én kezem se ér el, akkor felőlem legyen. Nem fogok erről szólni senkinek se, falazni meg egész jól tudok, ahogyan most is tettem neki.
Pár pillanatig csak fürkészem őt. Nem láttam még soha ilyen szerelésben, de az a piercing egészen jól áll neki…
- Mitől félsz valójában Sandy? Mert úgy érzem, hogy ez nem csak rólam szól, hanem sokkal inkább rólad és arról, amivel próbálod magad meggyőzni, hogy inkább felégesd azt, ami fontos számodra és ahol szívesebben lennél. – ismertem már annyira, hogy tudjak olvasni a rezdüléseiben. Tényleg érdekelt, hogy mivel próbálja magát sakkba tartani és miért nem engedi meg magának azt, hogy boldog lehessen.

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
84
● ● Reag szám :
74
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Vas. Júl. 01, 2018 3:12 pm


Még a mondandója végére sem ért, már érkezett is a következő grimasz. Mert. Mert valahogy nem hiszem el azok után, hogy váltunk el, hogy nem volt mérges amiatt, hogy a háta mögött a törvényt megkerülve tevékenykedek. Mert a szavait hallva úgy jön le az egész, mint ha valami szerencsétlen amatőr lennénk, holott igenis körültekintő vagyok, és igyekszem minél alaposabban utána járni a dolgoknak, akárhányszor valami új megbízást vállalok. Pech, hogy most ez az utóbbi ilyen szerencsétlenül sült el, ráadásul pont neki is ebből kellett megtudnia... Ilyen az én szerencsém.
A következő kérdésére azonban csak lesütöm a tekintetemet, mert... szégyen vagy sem, de valahogy ez sosem jutott eszembe. Valahogy magától értetődő az, hogy én mindenki múltjában és életében vájkálok, aki érdekel valamilyen szempontból, az enyémet azonban gondosan titkolom. Most, hogy itt vagyunk Indiában, ahol az életem nagy részét leéltem, kicsit mint ha a jelen és múlt is összeért volna így, hogy Guillaume is itt van. Lehet, hogy ez lenne a tökéletes alkalom, hogy végre megtörjön a jég, és meséljek róla? Nem, most fontosabb dolgok is akadnak ennél.
- Ígérem, egyszer majd mesélek róla, de most képtelen lennék rá. - felelem végül, valószínűleg nem is várta, hogy most rögtön színt valljak, nem is lennék rá képes, így, egy ilyen váratlan betoppanását követően. Bár valahol árulkodó lehet az is, hogy milyen helyen, milyen körülmények között bukkant végül a nyomomra.
- Aha... - bököm ki végül, de az arcomról lerí, hogy ilyenről se hallottam korábban, mindenesetre hiszek neki. Ha ilyen is van... ez tipikusan olyan téma, amire nem mondanám, hogy hazai terep.
A vállamon átvetett szári szélét gyűrögetem zavartan, amolyan pótcselekvés féle, ami nekem fel sem tűnik, miközben hallgatom. Utána legalább dögcédula maradna, ha rosszra fordulnának a dolgok, utánam még annyi se. Én abba próbáltam kapaszkodni, hogy senkit sem engedek közel magamhoz, ő pont, hogy azokból merít erőt, akik közel állnak hozzá. Ő ragaszkodik, én menekülnék...  Vajon melyikünk csinálja jól, és melyikünk téved? Akármennyire is gyűjtöm fejben a mellette, ellene érveket, képtelen vagyok dűlőre jutni, pláne úgy, hogy ha ő is tudná, amit én, az valószínűleg még jobban a feje tetejére állítaná az amúgy sem egyszerű dolgainkat.
- Mégis rájöttél... - szólalok meg csendesen, hiába próbáltam rejtve tartani előtte. Valahol sejthető volt, hogy előbb vagy utóbb eljön a lebukás pillanata. Mégis, mit vártam? Amikor viszont meghallom az utolsó szavait, akaratlanul is elszorul a torkom, és ha akarnék, hirtelen akkor se lennék képes egy mukkot se kinyögni. Azért meg egyenesen hálát adok az égieknek, hogy a kreol bőrömnek hála nem olyan látványos az, ha zavarba jövök.
- Nem hiszem. Lehet. Nem tudom... - túrok a hajamba idegesen, mert alapból nem mondanám magam ilyen felelőtlennek, de igaza van abban, hogy ha akartam volna, akkor sokkal jobban eltűnhettem volna, felégetve mindent magam mögött, megnehezítve a dolgát. Mondjuk nem a szülővárosomba jövök vissza, hanem India valami távoli részére, esetleg olyan országba, ahol nem jártam korábban.
- Én sajnálom is meg nem is. - valahol igen, mert ha akkor ejtettünk volna meg egy ilyen beszélgetést, mint most, teljesen másképp alakulhattak volna a dolgok. Másrészt meg, amennyire ki volt bukva, örültem, hogy esze ágában sem volt, hisz másra sem tudtam gondolni, csak hogy eltűnjek a szeme elől, örökre.
- Igen, az tényleg... jó lenne. - tagadhatatlan, jobb, mint hébe-hóba látni a másikat, mert most én nem érek rá, most ő... viszont ott van a lánya is, a megszokott életük, hogyan forgatná fel az, ha én is ott élnék mostantól?
- De a lányodat biztos, hogy nem zavarná? - kérdezek vissza, elvégre ők sem olyan régóta élnek együtt, és azt sem akarom, hogy miattam romoljon meg a kapcsolatuk, pláne azok fényében, hogy korábban szegény lány is miken ment keresztül.
- Azt hiszem, ezzel ki tudok egyezni. - mondjuk az más téma, hogy azért több ügyletben vagyok benne, mint amiről tudomása van, de ez legyen egyelőre még a jövő problémája, hogy mászok ki belőlük, vagy evezek tovább a hátukon.
Hogy én mitől félek? Igazán jó kérdés, jelen pillanatban listát tudnék írni róla, ahogy meghallom Guillaume szavait, de helyette inkább csak nyelek egyet kínomban. Érzem, hogy itt az idő, most vagy soha... de miért ilyen nehéz megszólalni? Talán mert félek, hogyan reagálna? Ha tudná, miért is hallgattam eddig?
- Mert jól érzed... nem csak rólad szól, de nem is csak rólam... Egyikünkről sem... vagyis inkább kettőnkről. Ígérd meg, hogy nem akadsz ki túlságosan! De van még valami... vagyis valaki. - dadogtam egy sort össze-vissza zavaromban, majd mielőtt még abszolút félreérthette volna az egész helyzetet, csak kinyögtem végre a lényeget, hogy - Apa leszel.

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Vas. Júl. 01, 2018 3:54 pm


To Sandy

- Rendben van. – hagyom ennyiben, hiszen nem ok nélkül jöhetett erre a helyre vissza, ahogyan ebbe az iskolába se. Láttam már ennél jobban felszerelt iskolát is erre, de most nem erről volt szó, hanem arról, hogy visszavigyem őt oda, ahova valójában tartozik. Lehet, hogy ez a hely a múltja, vagy ez a környék, de a jelenje már nem itt van, hanem Európában, Párizsban. Ott van a családja, még ha ez önzőn is hangzik.
Kérdőn néztem rá, miközben a gyűrűt újra felé mutattam, ha kinyújtotta a kezét, akkor felhúztam a gyűrűt, de ha továbbra is ellenállt ennek az egésznek, akkor egyszerűen csak zsebre vágtam. Maximum elhagyom és netalán akad olyan szerencsés flótás, akinek igent mond a barátnője, vagy eladja, vagy ki tudja, hogy mit csinálna vele. Egyébként se adnám másnak, csak neki, viszont erőltetni se fogom.
Látom a pótcselekvését, arcának rezdüléseit is, de mégse teszek ellene semmit se. Továbbra is a padnak dőlve, összefont karral figyelem őt, ha éppen nem beszélek. Nem szokásom ennyit beszélni, hiszen a vallatás se ilyen, de most úgy éreztem, ha nem kapja meg a válaszokat, akkor még inkább néma lesz és esélyem se lesz arra, hogy ketten repüljünk haza a többiekhez. Hiányzik másoknak is, és még megannyi embert nem ismer, ideje lenne megismerkednie velük.
- Aminek örülök, mert inkább így, mint netán egy hordóból szedtek volna ki azonosításra. – dörzsöltem meg a halántékomat, hiszen ez volt az igazság. Sok borzalmat láttam már az életem során és nem csak azért, mert a BRI-be beléptem, hanem az előtte bejárt út miatt is.
- Aha, ezek szerint mégis él benned egy kishercegnői vérvonal, hogy a pasi fusson utánad, utazza át a félvilágot. – húztam őt szemtelenül, mintha csak a bosszankodását és a mosolyát akarnám előcsalni. Valójában mind a kettőt szerettem volna már látni. Örülnék annak, ha újra képes lenne mosolyogni és hinni abban, hogy számára is létezik boldogság.
- Nem, inkább örülne neki. Végre lenne egy nő is a háznál, aki megérti, nem csak egy bosszantó vénapó. – utaltam itt magamra, sokkal könnyebb volt már erről beszélni. Minou mindig is a lányom fog maradni, de nem hiszem el, hogy ne tudnánk hárman megélni egy fedél alatt. Főleg, hogy a legutóbb is eléggé úgy tűnt, hogy könnyedén kijönnek egymással.
- Ígérd meg, ha segítség kell, mert olyanba keveredtél régen, vagy fogsz, akkor időben szólsz. – komolyan kértem ezt. Nem vicceltem, mert se őt, se más szeretteimet nem akarom emiatt bajban tudni. Ha viszont időben tudok róla, akkor talán még tehetek ellene, nem pedig belecsöppenek.
Türelmesen vártam, hogy meg fog-e szólalni, de amikor egyre inkább úgy tűnt, hogy nem, akkor végül ellöktem magam a padtól és tettem felé pár lépést, de mielőtt még odaérhettem volna megszólalt. Sok mindenre számítottam, de erre nem. Eleinte igazából nem is értettem, hogy miről van szó, majd a következő lépésnél le is fagytam. Mi van? Jól hallottam?????
- Mi??? – bukott ki belőlem hirtelen csak ennyi, miközben úgy nézhettem rá, mint borjú az új kapura, nagyon értelmesen. Idegesen túrtam a hajamba, majd simítottam végig az államon. – Babát vársz? – bukott csak ennyi a felszínre, miközben fájdalom hasított a mellkasomba. Vajon, ha nem jövök ide, akkor elmondta volna valaha, vagy örökre megfosztott volna a gyerekemtől? Lassan fújtam ki a levegőt, miközben próbáltam valami értelmeset tenni, vagy mondani, de helyette inkább csak sietve vontam az ölelésembe, hogy utána arcomat a hajába temessem. – Elmondtad volna valaha? – pillantottam le rá, miután arcát kezeim közé fogtam volna. Rövid ideig őt fürkésztem, amiből esélyesen a hitetlenkedés és boldogság mellett, még a szomorúság is kiolvasható vált, de mielőtt felelhetett volna egyszerűen megcsókoltam, majd pedig lapát kezem hasára siklott. – Köszönöm… - csak ennyit suttogtam ajka felett, majd hasára siklott a pillantásom is.

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
84
● ● Reag szám :
74
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Vas. Júl. 01, 2018 4:51 pm


Figyelem, ahogy zsebre vágja a gyűrűt, és bár az egyik felem megkönnyebbül, hogy végre nem lebeg ilyen egyértelműen a levegőben a kérdés, a másik felemnek a szíve szakad bele a mozdulat láttán. Sajnálom, nagyon is, de egyszerűen nem lenne egyenes Guillaume-mal szemben, ha úgy mondanék igent neki, hogy nem tud arról, amiről kéne... Ki tudja, vajon még utána is így gondolja-e a dolgokat? Azt pedig végképp nem akarom, ha csak emiatt érezné kellemetlenül magát. Elég ha én érzem cefetül magam, és akkor a reggeli rosszulléteket még nem is említettem! Mázli, hogy nem korábban toppant be.
- Vagy onnan se... - húztam el a szám, mert mondanám, hogy eddig is egészen ügyesen bravúroztam a rosszfiúk között, de tisztában voltam vele, hogy ebben a játékban elég egy rossz lépés, és game over. Nincs visszalépés, második esély.
Ahogy szóba kerül a hercegnői vérvonal, akármennyire is igyekszem, csak képtelen vagyok elfojtani azt a bizonyos mosolyt... Egyrészt, mert annak fényében, hogy hol nőttem fel, nem is eshetnék távolabb ettől a bizonyos címtől, másrészt viszont amilyen komoly volt a hangulat, üdítően hatott ez a kis komolytalanság. Pláne, hogy kitől is érkezett, mert nem mondom, hogy panasz lenne a humorérzékére, de többnyire ő is inkább komoly, mintsem mindent helyzetben bolondozós típus.
- Na jó, ezzel mondjuk egyet tudok érteni. - az meg más téma, hogy én se vagyok az a született háziasszony típus, szóval lehet, hogy utólag megbánják még mindketten ezt a felajánlást, hogy költözzek hozzájuk. Adéle miatt mondjuk kevésbé aggódok, miután jó ideje ő is többet van távol, mint otthon, úgy is megfordult a fejemben egy ideje, hogy más albérlet után kéne néznem.
- Megígérem. - hogy pedig nyomatékosítsam a szavaimat, bólogattam is mellé egy sort. Ó, ha tudná, hogy mibe keveredtem... néhány hónap, és az ő életét is fenekestől fel fogja forgatni, ha még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy hozzájuk költözzek, csak ne lenne ilyen nehéz elmondani!
Végül azonban csak erőt veszek magamon, igaz, az is nagyban hozzájárult, hogy megláttam, épp felém közelít. Talán pánikból, de csak eldadogtam végül, hogy mi a helyzet, amikor pedig eljutottak a szavaim a tudatáig, akaratlanul is összerezzentem attól, ahogy lefagyott. Aggódva figyeltem az értetlen vonásait, ahogy a hajába túr, és megszólalni sem merek, legalábbis addig, amíg nem kérdez.
- Igen. - válaszoltam csendesen, miközben akármilyen nehéz is volt, de álltam a tekintetét. Az enyémben továbbra is láthatta a bizonytalanságot és a kétségbeesést, hisz honnan is tudhattam, hogy miképp fog reagálni? Azok után, hogy hogyan váltunk el, attól nem féltem, hogy kezet emelne rám, vagy felemelné a hangját, de a félelem, hogy hátat fordít és szó nélkül hazamegy, legalább olyan gyilkos lenne.
Ahogy közelebb lép és átölel, ez a félelem azonban egyszeriben semmivé válik, még ha a következő kérdése engem is szíven üt.
- El. - böktem ki gondolkozás nélkül, mielőtt még megcsókolhatott volna - Egyszerűen engem is annyira váratlanul ért... nem tudtam, hogy hogyan fogadnád, hogy mitévő legyek, hogy hogyan kéne elmondani... - eredtek meg a szavak, immár jóval felszabadultabban, igaz, amikor megéreztem a kezét a hasamra siklani, akaratlanul is összerezzentem. Azt tudja, hogy nem akartam gyereket... ahogy ő sem, ezzel ellentétben ő mégis boldognak tűnik, amiért kiderült, mégis szülő lesz. Bezzeg én? Vajon hogy nézne rám akkor, ha tudná, hogy hány éjszakát bőgtem át, miután kiderült? Vagy hogy meg sem akartam tartani...? De amikor eljött a pillanat, hogy megszabaduljak tőle, mégis képtelen voltam rá? Miatta, és anyám emléke miatt, hisz ha annak idején ő is így dönt, úgy most én sem lehetnék itt.
Lehet, hogy ő inkább a pocakomnak szentelné minden figyelmét - hiába, túl sok látnivaló még nincs rajta - én azonban ahelyett szorosan az ölelésébe fúrom magam, megkönnyebbülve az elmúlt hetek feszültségétől, s hogy ennek köszönhetően, vagy a hormonok hatására, de néhány pillanaton belül a zokogás is felszínre tör belőlem. Ha eddig nem ment, akkor most már én se engedem...
Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Vas. Júl. 01, 2018 5:26 pm


To Sandy

Szerencsére nem volt teljesen reménytelen a helyzet, s amennyire döcögősen indult eleinte, annál inkább kezdett  a helyes mederbe terelődni a beszélgetés. Esélyesen így az én nyakamat se fogják venni, amikor hazamegyek, hiszen jön velem ő is. Azt meg remélni mertem, hogy pár napon belül tényleg mehetünk. Hiába szeretnék már inkább ma este is gépre ülni, attól még sejtettem, hogy neki nem menne ennyire egyszerűen és el kell rendeznie itt is a dolgokat. Arra persze még én se számítottam, hogy nem ketten, hanem hárman fogunk haza repülni. Mindig is vigyáztunk, vagy legalábbis legjobb tudomásom szerint igen, hiszen én már vén lennék apának, ő meg nem arról volt híres, aki gyereket szeretne. Fura dolog a szerelem, hogy olykor pont abba szeretünk bele, aki fontosabb kérdésekben részben másabb nézeteket vall.
Teljesen lefagytam és még ha a tetteim vagy a szavaim mást is mutattak, akkor se teljesen fogtam fel azt, ami történik. Tényleg lehetséges ez, hogy apa lesz belőlem? Miért pont most? Miért így? Megannyi kérdés emésztett belül, hiszen én se leszek már fiatalabb. Lehet jó formában tartottam magam, de attól még…attól még veszélyes a munkám és egyáltalán képes lennék megbirkózni egy annyira aprócska teremtéssel? Meg majd mindenki az óvódában is a nagypapjának hisz majd, vagy azt majd csak az érettségién???
- Shhh, nincs semmi baj… - szólaltam meg sietve, miközben az ölelésembe vontam őt. Ha tippelnem kellene, akkor biztosan megfordult az is a fejében, hogy nem tartja meg. Nem tudom ezért hibáztatni, de örültem annak, hogy mégse fosztott meg ettől a sokktól és örömtől, hiszen egyszerre járt át mind a két érzés is. – Itt vagyok, együtt majd megoldjuk. – valahogyan biztosan. Majd beszélek Rafival is, hiszen ő már egyszer ezen átment. Még ha az több mint egy évtizede is volt már. Szorosabban öleltem magamhoz, amikor megéreztem, hogy miként hagyja el őt az erő és törnek a felszínre a könnyei. Gyengéden simogattam a hátát, mellé pedig még egy-két puszit is nyomtam a kobakjára.
- Nem foglak magadra hagyni Sandy, bármi is vár ránk megoldjuk. Ideje, hogy hazamenjünk… - próbáltam noszogatni őt kicsit később, miközben nem érdekelt az se, hogy miként ázik el a ruhám a könnyeinek köszönhetően. Reméltem, hogy tud majd jönni, de ha nem, akkor letojtam mindent, hogy mit illik itt és mit nem, mert egyszerűen felkaptam és úgy vittem el egészen a hotelig.

|| Köszönöm a játékot!  iloveu
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
84
● ● Reag szám :
74
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet •• Vas. Júl. 01, 2018 8:59 pm

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Pondichéry körzet ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Pondichéry körzet
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» A Kék Körzet romjai
» Kék Körzet (Hold)
» Hold, Kék Körzet

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 05. Különlegességek :: Városhatáron túl :: India-