Alkohol és Drogrehabilitációs Intézet - Page 3
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. 11 Nov. 2017 - 19:42-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Yesterday at 18:31 ✥

✥ Yesterday at 14:45 ✥

✥ Szer. 17 Okt. 2018 - 21:15 ✥

✥ Szer. 17 Okt. 2018 - 20:40 ✥

✥ Kedd 16 Okt. 2018 - 11:04 ✥

✥ Hétf. 15 Okt. 2018 - 20:05 ✥

✥ Hétf. 15 Okt. 2018 - 16:00 ✥

✥ Hétf. 15 Okt. 2018 - 10:24 ✥

Párizs lakói

Alkohol és Drogrehabilitációs Intézet



Témanyitás ✥ Alkohol és Drogrehabilitációs Intézet •• Hétf. 21 Május 2018 - 18:59
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Alkohol és Drogrehabilitációs Intézet •• Pént. 29 Jún. 2018 - 22:22
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

PJ && Athena

- Mert talán tényleg olyan lehet, mint az. Mert te nem érezted még soha azt, hogy amilyenek megismerted a világot az másabbá válik? Akár szürkévé, vagy színesebbé? – pillantottam rá kérdőn, hiszen most már tudtam arról, hogy honnan jött és mi történt vele, vagyis részben. Soha nem állítanám azt, hogy az internetről mindent megtudtam, vagy éppen azt, hogy ő is elmesélt már mindent. Ebben talán nagyon is hasonlítunk, hogy mind a ketten képesek vagyunk remekül őrizni a múltunk sebeit, foltjait.
Váratlan esemény, ami amennyire volt ijesztő, annyira volt kellemes. Sőt, egy pillanatra tényleg képes volt minden kételyt is elűzni, hogy aztán újra visszatérjenek és észhez térítsenek. Igaz, utána nem csak azon járt az agyam, hogy élete legrosszabb csókját vajon tőlem szenvedte e el most, hanem azon is, hogy ez most tényleg megtörtént-e. S ha igen, akkor vajon miként lesz később, mert nem voltam magabiztos. Csöppet se és magamat ismerve, meg az egész helyzetet nem biztos, hogy mindig ennyire jól fogom fogadni később is ezt a fajta gyengédséget, mármint a csókot. Még akkor se, ha éppen még netán én kezdeményeztem utána röpke pillanatok erejéig, míg el nem libbentem, mint a szélben ringó pillangó, aki csak vágyik a nap melegségére. Nem értettem elsőre, hogy miért nem jött, de miután megláttam, hogy kinek a léptei is zavartak minket meg máris minden világossá vált.
Furdalta természetesen, hogy miről is beszéltek, de mertem remélni, hogy elmondaná, ha olyanról van szó, amiről jobb ha én is tudok, mert ha nem…na akkor megnézheti azt, hogy miként rúgom majd fenékbe, amiért nem szólt korábban. De végül inkább csak a korláton ülve vártam rá, hogy végre idefáradjon.
- Mert pont erről lennél híres, hogy ezt teszed. Egyébként akkor netán szereted azt, ha füled tövét vakargatják? Netán még szőrcsomót is szoktál öklendezni, csak hogy tudjam mire számíthatok a későbbiekben. Meg netán Sziamiaú is, hogy akadt-e vetélytársa. – húztam tovább az agyát, hiszen esélyesen még fogalma se volt, hogy van egy macskám. S engem vagy vele együtt, vagy sehogy se lehetne megkapni. Hülyén hangzik, de ez az igazság, hiszen pontosan annyira kidobott és árva volt, mint én. Legalább mi tartsunk össze, a nyomik.
- Nem áll jól ez a szerep, még van mit gyakorolnod rajta. – féloldalas mosoly kúszik az arcomra. Kíváncsian fürkészem a tájat, lopva meg néha a mellettem ácsingózó férfit. Egyszerre ijesztő az, hogy itt van, az ami történik velünk, míg másrészt vonz és egyre inkább kíváncsibbá válok arra a világra, amiben előtte még soha nem volt részem. Mint egy szárnyait próbálgató madár, vagy éppen pillangó, aki most jönne rá, hogy a világ sokkal nagyobb és tágasabb, meg persze különlegesebb is annál, mint amilyennek eddig látta, vagy amennyit látott belőle.
Állom a pillantását, de nem felelek, végül inkább csak elfordítom a fejemet és az erdőt fürkészem, ami körbe öleli ezt a birtokot. – Lehet nem lenne egyszerűbb, hiszen ki tudja, hogy az milyen nehézségeket és bonyodalmakat tartogat… Ha egyszer ki is jutok innen, akkor se leszek még jól, ezt mind a ketten tudjuk. – sütöttem le a pillantásomat, majd lassan fújtam ki a levegőt. Ki tudja, hogy mennyiszer leszek esetlen, ügyetlen, vagy éppen olyan, mint egy riadt őzike, aki éppen a vadásszal áll szemben. Most békésnek tűnik, de tudtam jól, hogy a bennem rejtőző tenger még nem békélt meg, még megannyiszor fog háborogni és talán fájdalmat is okozni… Ez pedig újra, meg újra képes volt megijeszteni még inkább és visszarántani a kegyetlen valóságba abból az állapotból, mint amibe most kerültem az elmúlt percekben.
Persze, hogy pillanatok alatt vörösödtem el a fülem tővéig, hiszen pontosan tudtam, hogy mire is gondol. Ennyire még én se vagyok esetlen, így sietve próbáltam a hajammal takarni az arcomat, míg végül sikerült meglelnem a hangom. – Lehet, hogy amire gondolsz és amit nyújtani tudnék figyelemelterelésnek az eléggé másabb lenne. – böktem oldalba, hiszen nem szép dolog direkt zavarba hoznia és remélhetőleg értette, hogy miért is kapta a bordái közé azt a nem túlzottan kellemes bökést.
- Igen, szeretném. – kivételesen egészen határozottan csendült a hangom. Tényleg érdekelt, hogy ő milyennek látja a várost. Sötétnek és komornak, vagy inkább vidámnak és csodálatosnak, netán a kettőkeverékének-e.
- Lehet ezért nem, mert a végén féltek volna attól, hogy még tovább maradsz, ha olyan utazást kapsz tőlük. – kuncogtam el magam, mert képzelem, hogy mennyire örülhettek annak, hogy annyi idő után végre elhagyhatta az intézetet. Tényleg ennyire rossz állapotban volt? És senki nem is fogta a kezét? Abban se lennék biztos, hogy képes lennék-e túlélni ezt a helyet egyedül, vagy eljutottam volna bármeddig is, ha ők nincsenek velem.
- Ebben biztos vagyok, de azért tűntesd el majd netán a bizonyítékokat, meg a csipkés fehérneműket… - forgatom meg a szemeimet drámaian, mert nem gondoltam komolyan, de igazából féltem attól az utazástól is. Mi lesz akkor, ha netán azon a helyen ráébredek arra, hogy nekem ez mégse megy? Mármint az, hogy beilleszkedhessek  még valaha a normálisnak elkönyvelt, nevezett társadalomba? Ha én örökké ki fogok lógni?
- Nem, még nem mondanak semmit se, hiszen azt se lehet tudni, hogy ki mikor menne eleve. – pillantottam rá komolyan, hiszen az is lehet még hónapokat leszek itt bent, vagy heteket legalább. Ki tudja, hogy mennyi minden változik, hiszen még csak most kezdtem el beszélni, igaz, akkor aztán mindent el is mondtam, amennyire lehetséges volt. – Majd igyekszem fejben tartani, de hát a szőkék… - mosolyodtam el ravaszul. Szeretnék valami meglepetést hozni nekik, de inkább személyeset, nem valami megszokott dolgot. Aztán ki tudja, lehet ott is programjaink lesznek és nem is nagyon leszünk egyedül.
- Ki vigyázna rám, ha már más nem jöhet? De lehet előtte ölelgethetnéd kicsit…– tettem fel a költőikérdést, majd tettem egy kisebb utalást, hogy ideje lenne, ha magához venné kicsit, hogy átvegye az illatát. Nem véletlen, hogy imádtam annyira a pulcsijaiban elveszni, azon kívül, hogy nagyok és kényelmesek voltak. Bár azt se hittem volna, hogy ez ki fog bukni valaha… legszívesebben falba vertem volna a fejemet, amiért ennyire elszóltam magam, de talán le se esik neki. Elméletben a férfiaknak sok minden nem koppan. Lehet most is ilyen szerencsém. Soha nem voltam plüssmániás, vagyis régóta nem, de a rókuci túlzottan is a szívemhez nőtt. Nélküle nem mennék sehova se. –  Kijönnél elém, amikor visszajövünk? Másnap hozhatjuk el majd a cuccainkat, de nem bánnám, ha utána nem ide kéne visszajönnöm egy estére. – mondtam egyre halkabban, hiszen zavarba jöttem és ezt még a tettem is tudtára adhatta, hiszen a pulcsija ujját gyűrögettem az ujjaimmal, miközben idegesen rágcsáltam a számat is. Igaz, utóbbi fel se tűnt.  


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Alkohol és Drogrehabilitációs Intézet •• Szomb. 30 Jún. 2018 - 0:47
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && JP

- Dehogynem... a balesetem előtti full HD egy szempillantás alatt változott át valami 70-es évek beli fekete-fehér vacakká. - húzom el a számat, s igaz, ezt sem kell szó szerint érteni, de a lényeg talán elég beszédes lesz így is. Sok időbe telt, míg képes voltam tovább lépni, feldolgozni, elfogadni, és még több, mire megint képes voltam élvezni az életet, még ha nem is úgy, vagy olyan mértékben, mint korábban. Még mindig nem az igazi, de lehetne rosszabb is a helyzet.
- Nem, nem öklendezem ilyeneket, de a fültővakarászást azt meg tudnám szokni, azt hiszem. Amúgy meg, Sziamiaú? - oké, szereti a meséket, azt sejtem, elvégre ha jól rémlik, ez is valami rajzfilmbeli macska akar lenni, még ha hirtelen nem is ugrik be, hogy melyikben volt. Meg mi az, hogy vetélytárs? Nekem, egy macska? Ez valami rossz vicc akar lenni?
Csak elmosolyodok a megjegyzésére, de nem hiszem, hogy különösebben gyakorolnám a későbbiekben. Jön ez, ha úgy adódik, vagy tovább táncol még az idegeimen, csipkelődik meg poénkodik megállás nélkül. Az egyik pillanatban, míg a másikban már megint egészen melankolikus hangulat uralkodik el rajtunk.
- Persze, az ilyesmi nem megy egyik napról a másikra. Sem a kábítószerrel, sem a lelki eredetű gondokkal. - értek egyet vele, hisz bár más-más okból, de mindkettőnknek megvolt a maga keresztje, amit akaratlanul is cipelünk életünk végéig. Még azt se tudnám magabiztosan állítani, hogy tökéletesen feldolgoztam és kihevertem a nyolc évvel ezelőtt történteket, elvégre még időről időre még mindig szoktak rémálmok kísérteni. Lehetséges egyáltalán teljesen magunk mögött hagyni egy ilyen meghatározó szeletét a múltnak? Érthető, hogy Athena esetében sem fog csettintésre működni a gyógyulás.
- Ugyan már, Athena, önbizalom! Már mondtam múltkor is. - csóválom a fejemet, olyasmi meg remélem, meg sem fordul a fejében, hogy mondjuk felgyújt valamit a műtermemben, vagy összekeveri a festékeimet... Azért lehet, hogy harapnék is!
Ismét egy szótlan bólintással reagálom le a szavait, akkor majd valamikor beiktatunk egy városnézést is a programok közé. Igaz, arra számítottam, hogy ma nekem is mesélnem kell a múltamról, az életemről, de ha már így alakult, hogy esélyesen vissza sem megyünk a terápiára, hacsak Athena nem akar... mást nem majd városnézés közben apránként mesélek neki, életem egy-egy meghatározó helyszínéről.
- Látod, ez viszont nem hülyeség! Lehet, hogy van benne valami. - bólogatok nagyokat vigyorogva, mert kinézem belőlük, a másik oldalról meg lehet, hogy ha ennyi időt eltékozoltam odabent, egy ilyen jutalomért még túlóráztam volna egy kicsit. Nem mint ha anélkül nem lett volna jó hazajönni. Vagyis hazajönni egy üres házba úgy, hogy senki sem vár, nem volt túl felemelő. Az, hogy végre nem egy drogelvonón vagyok, már sokkal pozitívabb tény volt.
- Olyan rendetlenség van, hogy nem hiszem, hogy egyhamar ilyesmikre bukkannál. Ha meg mégis, majd ráfogom, hogy munkaeszköz. Vagy hogy gratulálok, ilyen hamar megtaláltad a karácsonyi ajándékodat! Így próbáljon az ember meglepni... - tettem hozzá szemtelenül, miközben ügyesen meg is jegyeztem magamnak, hogy esélyesen a csipkét szereti, ha már azt említette először. Vagy pont, hogy azt utálja a legjobban? Nehéz kérdés, de majd kiderítem ezt is idővel.
- Áh, értem. Nézd, ajándék lónak... - túl nagy elvárásai ne legyenek vele kapcsolatban, akkor valószínűleg csalódni sem fog akkorát - ha pedig alacsony az elvárások szintje, akkor könnyebb kikapcsolódni, meg jól érezni magát.
- Ne is mondd... legközelebb noteszt kapsz tőlem, legyen mibe jegyzetelni. - csóválom a fejem, és erőt veszek magamon, hogy megkíméljen a fárasztó szőke nős viccektől, nem hiszem, hogy túlzottan díjazná őket. A húgom sem rajongott értük, igaz, mulatságos volt, hogy felhúzta magát mindig rajtuk. Mióta ő nincs, valahogy már ez sem tűnik olyan viccesnek.
- Én minek ölelgessem? Arra ott vagy te. - fordulok felé miközben fel sem tűnik, hogy valójában miért mondta azt, amit. Valahogy sosem voltam az a plüssfigurás típus, bár valljuk be, fiúknál amúgy sem annyira megszokott. Ennyi idősen meg egyenesen gáz. Meghagyom neki.
- Persze, örömmel. Csak majd szólj előtte, hogy pontosan hova, meg mikor érkeztek. - bólintok aprót, és ha gonosz szeretnék lenni, megjegyezném, hogy ennyit az egy hét unatkozásomról, már szervezi a programokat... de inkább hallgatok, mielőtt még meggondolná magát, és kerít mást helyettem. Apropó...
- És ezt értsem is úgy, hogy szeretnéd, ha szabaddá tenném azt a napomat neked, vagy csak egy fuvar kéne, mert nekem egyszerűbb átszervezni a napomat mint az unokatesódéknak? - kérdezek vissza, mert valószínűleg nem kérdezte volna, ha nincs valami elképzelése, így viszont nem árt időben tisztába tenni, hogy hogyan is készüljek. Másnap együtt megyünk vissza a cuccaiért, meg pakolni is segítsek? Vagy onnantól már intézik a rokonok?

■ ■  nyelves  ■credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Alkohol és Drogrehabilitációs Intézet •• Szomb. 30 Jún. 2018 - 9:48
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

PJ && Athena

- Tudod, Hupikék törpikékben a macska. – pillantok rá kíváncsian, hogy megvan végre neki az, hogy miért is ismerős a név. – Egyébként meg a macskám, az elmúlt évek alatt egyedül ő volt az, aki mindig mellettem volt és megvédett másoktól. Természetesen egy kandúr és nem vörös, mint a mesében, viszont sose hagynám én se cserben őt, hiszen anno találtam és mondjuk azt, hogy vele se volt kegyes az élet. Lehet ezért is jöttünk ki ennyire jól. – rántom meg a vállaimat, hiszen fogalmam sincs, hogy miként is áll a macskákkal, de mellettem volt és képes volt nagyritkán fújtatni, meg nem túlzottan békésen fordulni mások irányába, ha úgy érzékelte, hogy szükséges. Senki se hinné el, hogy erre képes, hiszen velem annyira édes és cukinak tűnő egyed.
Szavaira csak egyetértően bólintottam, hiszen sokat nem tudnék majd hozzáfűzni. Vajon lesz egyszer olyan, amikor nem fog újra, meg újra rám törni a sok démon, meg félelem, amiket érzek a közelében, vagy akkor is, ha éppen nincs velem? Lehetek egyszer ilyen téren olyan átlagos, mint a legtöbb ember, vagy ne is álmodjak róla?
- Mondogathatod még párszor, attól nem lesz jobb. – forgatom meg a szemeimet, mert legtöbb esetben mondhatjuk valakinek ezerszer, hogy mennyire fontos és mennyire jó a dolgokban, meg nem rossz ember és társai, de sokszor a szavak semmit se érnek. Inkább éreztetni kell és azzal együtt a megcsócsált önbizalom is elkezdhet helyreállni.
- Tejbetök! – mondok csak ennyit, de fogalmam sincs, hogy erre felé is szokás ez a kifejezés, vagy itt annyira nem ismeretes, de a vigyorgása miatt tökéletesen illet ez rá.
- Persze, biztosan felemelőbb érzés lehet tudni, hogy netán csak egy meztelen nő rohangált a lakásodban, nem pedig az ágyadban. Végülis…. – forgatom meg ismételten a szemeimet, mert reméljük, hogy akkor ő se fogja bánni, ha netán mással rajzolok aktot, mert miért ne? Persze, nem úgy, hogy én állnék modellt, hanem nekem valaki. – Cöhhh, kedves vagy, de inkább nem szeretném más használt fehérneműjét használni. Még a végén a szín és a méret se stimmelne. – próbálok komolynak tűnni, de eléggé nehéz úgy, hogy a visszavágásának köszönhetően már inkább céklához hasonló színem volt. Miután sikerült kicsit úrrá lennem a lányoszavaromon, akkor már meg is szólaltam és egészen gyorsan hadartam el mind két dolgot.
- Nem is nézem, régebben álmodoztam még arról, hogy egyszer felfedezem a világot. – vallom be az egyik kislányként dédelgetett álmomat. Mindig is vonzottak másabb kultúrák és a világ is. De szerintem ebből már nem sok minden lesz.
- Menj a búúúúsbaaaaaa…. – kedvességként még mellé a vállába is bokszoltam, hiszen azért mindennek van határa. Eddig is egészen jól megjegyeztem azt, amit kellett. Különben is akkor eléggé nagy baj lenne, mert az egyetemet se tudnám elvégezni. – Vagy azért akarsz adni, hogy előre beleírd magad, hogy mikorra biztosan neked kellene szentelnem az időmet? – vágtam angyali mosoly mellé, mert ha vérszívásról volt szó, akkor nekem se kellett a szomszédba menni. Még akkor se, ha félperc múlva netán megbánom, mert olyan vörössé válok a visszaszólását követően.
- Semmi, felejtsd el. – legyintek is egyet mellé, mert nem tudom elképzelni, hogy ez a cikibb, hogy nem esett le vagy inkább az, hogy miért is mondtam azt korábban. Komolyan jobban meg kell tanulnom lakatot tenni a számra, mert nem bukhatnak ki ilyen dolgok se. Szerencsére viszont most nem talált táptalajra a dolog.
- Majd ha már tudni fogom, akkor mindenképpen. – hiszen még azt se tudtam, hogy mikor lenne aktuális és mikor nem. S az is lehet egészen fura, hogy inkább az „első napot” inkább vele tölteném, mint Jerryékkel. Ők is fontosak számomra, de lehet hirtelen soknak érezném a négy főt, akik körbevennének, meg hát Pj az JP…
- Nem lenne ellenemre az, ha ráérnél és nem csak fuvar lennél, de persze nem erőszak semmi se, ahogyan gondolod. Ha inkább rájöttél volna abban az egy hétben, hogy a békesség mennyivel jobb nálad… – próbáltam lazának tűnni, ami esélyesen nem ment, hiszen még mindig a pulcsit gyűrögettem. Vajon jó ötlet, vagy ő akarná, hogy az első napomat inkább vele töltsem, hogy másnap jöjjünk el a cuccaimért és úgy dobjon haza? Vagy az egész badarság és inkább nem kellene ilyenekben gondolkodnom, hanem egyenesen „haza” kéne mennem?


■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Alkohol és Drogrehabilitációs Intézet •• Vas. 1 Júl. 2018 - 17:58
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Athena && JP

- Aha. - biztosan, én legalábbis elhiszem neki, elég rég volt utoljára, hogy én leültem volna a tv elé rajzfilmet nézni. Annyi még dereng, hogy a mesében volt valami macska, de hogy milyen színű, vagy hogy hívták, arról már fogalmam sem volt.
- Természetesen egy kandúr... miért is lenne ez olyan természetes? - kérdezek vissza, mert lehet, hogy számára egyértelmű a dolog, számomra nem, így némi segítségre szorulok magyarázat formájában - Szóval van egy macskád, most már ezt is tudjuk. Nálam maximum pókot találhatsz valamelyik sarokban. - őket meg nem hiszem, hogy annyira keresgélné, vagy kíváncsi lenne rájuk valaha is. Mivel itt, az intézetben sosem láttam volna macskát a közelében, sejtem, hogy az említett egyed az unokatesójáéknál lehet, abban meg reménykedtem, hogy hosszú távon is inkább ott maradna a kis bolhás. Nem mint ha különösebb bajom lett volna a macskákkal, de nem is rajongtam értük. Jobban belegondolva, igazából az összes háziállattal hasonló véleményen voltam.
- Szóval a szavak ilyen téren nem érnek semmit nálad, tettekkel érjem el, hogy ragadjon rád valamennyi?  - kérdezek vissza szemrebbenés nélkül, érdeklődő tekintettel, mert ha így van, akkor ezen ne múljon, majd kitalálok valamit, amivel hosszú távon ezen is javíthatunk. Maximum eleinte nem nagyon fog szeretni érte.
Csak mosolyogva vállat vonok a becenév hallatán, nem veszi el a kedvem a legkevésbé sem, amikor pedig gyorsan témát vált, a magánéletemet boncolgatva, már előre jót szórakozok magamban, hogy fog megint a saját kardjába dőlni. Ő próbál engem zavarba hozni? Milyen aranyos...
- Rohangálni egy se szokott. Előbb állnak modellt valamelyik képhez. - javítom ki, az meg részletkérdés, hogy ez sem túl gyakori, többször festek tájképeket, mintsem alakokat. Ettől függetlenül néha becsúszik egy-két ilyen megrendelés is.
- Cöhh, Athena kérlek... tényleg kinézed belőlem, hogy ilyen sóher lennék? Ha egyszer ilyesmit kapsz tőlem, akkor egyértelmű, hogy csakis újat. A mérettel meg a színnel meg annyira csak nem tévednék nagyot. - biztos emlékszik rá, de volt már szerencsém fehérneműben látni... látni? Én vetkőztettem a buli után... ami meg a színeket illeti, festőművész lennék, elég siralmas lenne a helyzet, ha nem tudnám megállapítani, melyik szín melyikkel mutat jól, vagy kevésbé előnyösen. Vajon Athena a mostanitól is vörösebb lenne, ha egyszer tényleg valami hasonlóval lepném meg?
- Ahhoz még most sincs késő. - hívom fel a figyelmét rá, elvégre fiatal még, előtte az élet, megannyi lehetőség.  Mondjuk ha azt nézzük, az sem kis váltás volt, hogy Amerika után Franciaországba költözött.
- Nézzenek oda, milyen agresszív viselkedést mutat valaki! - dörgölöm meg a vállamat, mint ha tényleg fájna az, hogy belebokszolt. Viszont cserébe, hogy érezze a törődést, én is oldalba böktem egyszer-kétszer. Többször nem, elvégre nem azt akartam, hogy leessen a korlátról.
- Azt határidőnaplónak hívják, nem notesznak. Miért, azt is szeretnél egyet? - kérdezek vissza, mert ezen ne múljon, ha ennyi hiányzik a boldogsághoz... poénból még be is írnám magam minden hétre, de mivel elég kiszámíthatatlan így is a napirendem, nem valószínű, hogy tartani tudnám magam hozzá. Másrészt meg, sosem voltam az az ember aki ennyire a szabályok szerint él, vagy előre tervez.
- Nem, mondd csak! - nézek rá értetlenül, mert érzem, hogy ez most valami olyasmi volt, amit értenem kéne, de hogy valójában mire vagyok ilyen vaksi, azt már én sem tudom, így vagy segít, vagy így járt. Tényleg elfelejtem, mást nem belefutunk még néhányszor ebbe a szituációba.
- Rendben. A telefonszámomat már úgy is tudod. Vagy nem? Mindegy, mást nem majd leírom... - legyintek, hisz a saját számomat se tudom fejből, azt se követem különösebben, hogy ki tudja, vagy épp ki nem.
- Jól van, nekem nem lenne ellenemre, majd úgy intézem akkor a dolgaimat, hogy aznap szabad legyek. - ha jó idő van, meg nem túlzottan fáradt, akár még a városban is szétnézhetünk, vagy beülhetünk valahová enni, de ez majd úgy is aznap fog kiderülni. Ha meg inkább az lenne kedvére, akár otthon is maradhatunk. De kár is ennyire előre szaladni, hisz ahogy ő is mondta, ez még úgy is odébb lesz, ők sem tudják pontosan, hogy mikor.

■ ■  nyelves  ■credit


You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
147
● ● Reag szám :
136
● ● Keresem :
engem kerestek
● ● karakter arca :
Joel Kinnaman


Témanyitás ✥ Re: Alkohol és Drogrehabilitációs Intézet •• Vas. 1 Júl. 2018 - 18:26
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

PJ && Athena

- Nem tudom, nekem az. Lány vagyok, ha már emberekben nem bírom, vagy bírtam a kandúrokat, akkor állatban még kedvelhetem őket. – rántom meg a vállaimat, mert én is tisztában vagyok vele, hogy nem sok logika van abban, amit mondok és ne is keressen benne. Így jött ki a lépés, hogy egy kandúr macskám lett, aki mindig mellettem volt és védelmezett is. Nagyon is hiányzik, már alig várom, hogy újra megszeretgethessem. – Ha nem akarsz megsüketülni, akkor lehet jobban jársz, ha az albérlőidtől búcsút veszel. – utaltam itt a pókokra, mert akkor már inkább kígyók, vagy tenyérnyi nagyságú pókokról beszéljünk. Olyanokról, amik az állatkertben vannak, mintsem ezekről a picikről, amik alattomosak és mindenhol ott vannak. Na, azoktól képes vagyok sikítva menekülni.
- Most úgy kérdezed ezt, mintha saját magamon annyira kísérleteztem volna ilyen téren. Nem tudom, zsenikém. Majd rájössz remélhetőleg, hogy mi hozhatja el a sikeredet, vagy éppen mi nyitja a gondosan lelakatolt ládikóimat. – persze az utóbbit csak átvitt értelemben mondtam, de tényleg fogalmam sem volt arról, hogy tettekkel sikert érne e el ilyen téren, vagy nem. Szerintem már az is siker, hogy őt szép fokozatosan egyre közelebb engedtem és esélyesen még fogom is. Az önbizalom meg talán jön ezzel együtt, vagy nem. Passz.
Csak mormogok valamit és megforgatom a szemeimet ama gondolatra, hogy netán pucérnőket festeget, de nem mondok már semmit se. Bölcsebb a hallgatás, mert lassan már ilyen árnyalatú pirosság nem is létezik, mint amit én megütök. Utálom, hogy újra és újra ilyen téren sajnálatosmódon a saját kardomba dőlök.
- Ne bízd el magad! – mosolyodtam el pimaszul, de hamar el is tűnt, mert újra csak sikerült elérnie, hogy még inkább elpiruljak. Már a gondolatától is, hogy netán ő akarna nekem fehérneműt venni. Eddig is csak egyszer láthatott benne, mert kihámozott a buli után a ruhából. Majd pedig ott volt az a foglalkozás, ahol kicsit lengébb szerelésben voltam, de az nem is a sajátom volt, vagyis most már az enyém, hiszen megtarthattam, de minek is? Nem hiszem, hogy újra viselni fogom.
- De egyedül nem annyira buli, párosan sokkal jobb. – reagáltam csak ennyit, hiszen mindennek megvan a szépsége, de sokkal jobb elméletben, amikor valakivel fedezed fel a világot.
- Neeee!!! – próbáltam kivédeni a támadásait, hiszen nem volt szép dolog, hogy viszonozta a támadásomat, még ha kicsit másképpen is. Egy pillanatra még meg is csúsztam, de szerencsére sikerült megkapaszkodnom.
- Egyikre sincs szükségem, tökéletesen észben tudom tartani a dolgaimat. – nyújtottam rá nyelvet gyerekekhez méltóan. Még a feltételezés is sértő, még akkor is, ha netán csak viccnek szánta, vagy így akart célozni, hogy lehet neki már nem ártana, mert nem a régi már?
Határozottan ráztam meg a fejemet, hogy nem mondom. Ha nem esett le neki, akkor így jártam, meg ő is. Vagy bevillan neki idővel, vagy még párszor maximum lefutjuk ezt a kört, míg egyszer netán le nem esik neki a dolog.
- Még mindig nem tudom fejből és nem mehetek haza előtte. – nézek rá úgy, mint aki nem érti, hogy ezt máris elfelejtette? Lehet a csók inkább neki ártott meg, és nem nekem? Ahh, buta naiv kislány, biztosan volt már része ennél ezerszer jobban is és olyanban, ami képes volt levenni őt a lábáról.
- Rendben. – és abban a pillanatban meghallottam a bentről áradó ricsajt is. – Azt hiszem lassan mennünk kell. – pillantottam a kifelé áramló tömegre, hiszen fel se tűnt, hogy már több mint egy óra eltelt a szökésem óta. Mintha csak most szaladtam volna ki. Mielőtt viszont véglegesen is távozniuk kellett volna, azelőtt közelebb léptem PJ-hez, hogy puszit nyomjak az arcára és megköszönjem, hogy eljött, majd pedig utána nem volt más hátra, mint irány a fürdő, aztán pedig alvás, hiszen az órák gyorsan repültek és ma estig maradhattak a rokonok is ebben a szárnyban.

|| Köszönöm a játékot! Imádtam, mint mindig! ahwie

■ ■  credit



You came into my life like a hurricane Never knew you were coming but you're here just the same You took me by surprise when you found my open door And then you blew right out of town and left me wantin' more Oh hurricane I believe you're coming back again
Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
193
● ● Keresem :
PJ
● ● karakter arca :
Scarlett Simoneit


Témanyitás ✥ Re: Alkohol és Drogrehabilitációs Intézet •• Vas. 1 Júl. 2018 - 20:59
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Alkohol és Drogrehabilitációs Intézet ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Alkohol és Drogrehabilitációs Intézet
Second Chance frpg
3 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-