Alessia irodája
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 10:50 am ✥

✥ Today at 7:11 am ✥

✥ Yesterday at 11:35 pm ✥

✥ Yesterday at 11:06 pm ✥

✥ Yesterday at 6:48 am ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 9:08 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 7:01 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Alessia irodája •• Szomb. Jún. 09, 2018 5:03 pm

******
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Alessia irodája •• Szer. Jún. 13, 2018 9:13 pm

// Sia & Damiano //



Sokáig nem akartam húzni az időt. Az az edzés egész jól sikerült, sőt szokatlanul izgalmas volt. Kellően feltüzelt. Nem Párizst akartam így megízlelni. Tudom, hogy nem olyan, amilyennek ott láttam. Sok oldala van, mint minden városnak és én megismertem egyet, de egy másik, sötétebb arca sokkal jobban érdekel. És főleg az érdekel, aki ebben a közegben mozog.
Tudom, Sia melyik kaszinót vezeti. Sokszor szóba került. Eleinte megemlítette, hogy kijöhetnék hozzá. Sosem tettem meg. Nem is ígértem. Kikerültem a kérést, aztán el is maradt. Most kérés nélkül érkeztem. A biztonságiakat meg tudtam dumálni. Tört angolsággal, de olyat mondtam nekik a főnökasszonyról, amit nem sokan tudhatnak. Ezek nem hülye gyerekek, Sia elég okos ahhoz, hogy a bejáratnál és máshol is értelmes őröket alkalmazzon.
Bent ücsörgök az irodájában. Akkora kamuszöveggel jöttem be, hogy nézhetem a plafont, mikor omlik rám. Meg volt beszélve, halaszthatatlan, a főnökasszony titeket fog kidobatni, ha nem engedtek be, stb. Úgy adtam elő, hogy értettek belőle. Talán az olasz akcentusból. A szicíliaiaknak nagy tekintélyük van, itt pedig senkinek nem kell tudni, hogy én velencei lennék. Egy golyóstollat forgatok éppen, az ajtónak háttal üldögélve. Szórakozom a székben, csak a göndör fürtök és az ajtó őrzőinek személyleírása árulhatják el, hogy én vagyok az. Ha meghallom a nő hangját, akkor sem fordulok meg, csak elvigyorodom.
- Ezt már szeretem...
Ezt a hangot. Nagyon is. Mikor sikít, még édesebb. Amikor beszél, annak mindig olyan munkaíze van. Újabb célpont? Újabb felmosnivaló? Csak ne ő legyen az...


A hozzászólást Damiano Abruzzi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 13, 2018 9:14 pm-kor.
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
11
● ● Reag szám :
6


Témanyitás ✥ Re: Alessia irodája •• Szer. Jún. 13, 2018 9:14 pm

Alessia && Damiano
Régebben még kimondtam, hogy örülnék, ha jönne, még akkor is, ha egy időre a földnyelt el, majd pedig a semmiből már itt voltam. Mindig is igyekeztem arra törekedni, hogy kihasználjam a tudást, amit az évek alatt megszereztem és a természetadta előnyöket is. Ahh, soha se adnám a lelkemet, mert ami nincs, azt nehéz eladni, vagy legalábbis nem sok maradt azóta az este óta, amikor elveszítettem a csöppet se tervezetett gyermeket és majdnem meghaltam én is. Azon az estén megperzselt az élet és valamilyen szinten örökre kalitkába zárt. Még akkor is, ha ezt soha se fejeztem ki vagy mutattam ki. Azt is tudom, hogy idővel biztosan lesznek ellenlábasaim, akik inkább még a rendőröknek is eladnák magukat csak láthassák a bukásomat.
Nem nekem kéne itt lennem. Nem nekem kéne abban a székben ülni és megmutatni egy-két maradinak, hogy a nők sokkal jobban értenek egy-két üzlethez, mint hitték. Örököltem, pedig a vén Robertonak fiának kellett volna. Jobb voltam és csalafintább, így pedig szép lassan a felépített birodalom, kapcsolatok és minden az én ölembe hullott. Engem támogattak, nem pedig őt. Mennie kellett, én pedig maradtam.
Ott rontották el, hogy valakit beengedtek az engedélyem nélkül. Másodszor pedig ott, hogy nem fogták be, amikor én azt mondtam nekik. Ha már valamit elbasztak, akkor illene vállalniuk a felelősséget. Persze, most már villogtatják a fegyvereiket, de akkor nem tették meg. Sietve csettintek, majd unottan pillantok a két gorillára.  – Szerinem meg itt az ideje, hogy befogjátok és inkább a kaszinót figyeljétek! – soha nem szerettem a felesleges beszédet. Ez pedig ennyi év múltán se változott meg, azzal a lendülettel pedig máris az irodámba siettem. A késem úgyis nálam van, ahogyan mindig, hiszen a ruha alatt lappang. Alig léptem be, amikor megpillantottam a göndör fürtöket a székem mögül kikandikálva. Másodpercekre úgy éreztem magam, mint aki jégbe fagyott másodpercek töredéke alatt.
- Damiano! – hangom pedig nem több lelkesedést mutatott, mint korábban, ergo semmit se. Minden feltörni készülő érzelmet igyekeztem elnyomni, miközben az ajtó hangosan csapódott be mögöttem.
- Én viszont nem! – fagyoság belém költözött túlzottan is könnyedén, még annak ellenére is, ha legszívesebben az ölésébe fúrtam volna, hogy utána újra elveszhessek a csókjában, de nem volt szabad… vagy legalább nem lehetett.
- Nem rémlik, hogy hívtalak volna. – léptem közelebb, miközben arcom meg se rezdült, hiába fordult meg. – Ohh, várj! Három éve hívtalak, de közölted, hogy… Mi is volt az a pocsék kifogás? – tettem úgy, mint aki elgondolkozik rajta ténylegesen, pedig pontosan annyira érdekelt, mint a galambokat érdekli, hogy éppen kire pottyantanak. – Vagy szimplán eltévesztetted az ajtót? Ha így van, akkor megmutatom merre van a kijárat, mert nem érek rá. Így is késésben vagyok, mert valaki már vár rám. – sejtelmes mosol kúszott rá, hogy értse ő is nem üzletre gondolok, hanem inkább olyanra, amit mi is előszeretettel űztünk évekkel ezelőtt. Egy szavam se volt igaz, de ezt neki nem kellett tudnia. Részben tőrt akartam beledöfni, ha már ennyi évig szart magasra a fejemre, még akkor is, amikor én kérleltem. Ne várja azt, hogy a karjaiba omoljak. Remélhetőleg pedig nem szarta le egy galamb, hogy azt higgye ez a szerencse napja. Időközben pedig el is értem az asztalhoz, ahol közvetlenül mellette fel is ültem rá. Ruhámat gondosan igazgattam meg és kérdőn pillantottam rá, mert nem hittem volna, hogy képes netán annyira elveszíteni a fejét, hogy az ölébe rántson. Szereti játszani ő is azt, hogy mennyire hidegen hagyom… mind a ketten szerettünk játszani, esélyesen hazudni önmagunknak.


Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
7
● ● Reag szám :
3
● ● karakter arca :
Candice Kristina Patton


Témanyitás ✥ Re: Alessia irodája •• Szer. Jún. 13, 2018 9:16 pm

Hallom, mekkora elánnal érkezik a csaj. Háttal hallgatva is érezhető a feszkó. Persze, hiszen nem tudhatta, ki volt ez a fontos vendég. Egy fürtös olasz fickó, aki az én nevemen mutatkozik be. Láttunk már pár dolgot, tettünk is, úgyhogy tudjuk, nem kell mindent elhinni. A beköszönés olyan édes számomra. Élőben hallani ezt a hangot minden apró rezdülésével. Öröm nincs benne, mégis örülök.
- Gondoltam. Miért is kéne örülnöd egy ilyen idegennek?
Pördülök a székkel, megfordulok és széles mosollyal, kitárt karokkal nézek rá. Megborzongat a látvány. Gyönyörű, tekintélyes. A megjelenése első osztályú. Ha nem tudnám, honnan jött, azt mondanám, hogy úri családba születhetett, a vérével szívta magába az előkelőséget és az üzleti szellemet. Nem teszek lépést, csak megnézem őt. Semmi dícséret a külsejére. Még.
- A memóriád nem csal.
Figyelem, ahogy felém lépdel. Kimérten, mint egy vadászó macska. Igencsak képzett gyilkos, de én nem vagyok ellenség, meg sem fordul a fejemben egy komoly próbálkozás a részéről.
- Azóta rengeteg minden történt. Szép birodalmat építettél! Csak a biztonságiakat küldd el egy kis továbbképzésre. Nem mindenki érkezik ilyen tiszta szívvel, mint én.
Tiszta szív, ja. Nem azért jöttem, hogy örömet szerezzek. Azért jöttem, hogy még legyen kinek örömet szerezni. Köztünk többször is elcsesződtek a dolgok, a végén nagyon. Sokat gondolkoztam. Elmehettem volna hozzájuk előbb, észbe kaphattam volna. De ha akkor buktatom le Sia-t, ugyanitt tarthatnánk. Azt a bolond férjet már korábban el kellett volna tenni láb alól. Utólag persze könnyű okosnak lenni...
- Köszi, megnéztem, merre lehet kimenekülni. Egy nőre illik várni, úgyhogy még van egy kis időnk.
Pontosan tudom, hogy ő is eljárkált, ahogy én is. Mindketten tisztában vagyunk a szükségleteinkkel és azzal is, hogy komolyabb dologba nem vágnánk bele az előzmények után. Egyelőre így van. Nem jó hallani, hogy itt vagyok és ennek tudatában is mással gyűrné a lepedőt. Az arcomról ezt nem olvashatja le. A mosolyának örülök és sajnálom, hogy le kell lohasztanom. A zsebembe nyúlok, ahogy elhelyezkedik az asztalon. Jó, hogy kézközelben van. Legszívesebben fognám és magamra húznám, elárasztanám csókokkal és ezt a gyönyörű kosztümöt szépen lefejteném róla. Most viszont elkomolyodom és a fényképet hátlapjával felfelé már mosoly nélkül teszem az arcomra. Egy golyóstollat kapok fel, hogy forgassam, amíg Sia megnézi. Nem szólok. Mi így is megértjük egymást. Látni akarom az arcát, tudni akarom, ő is kapott-e ilyet és sejti-e, ki áll mindezek mögött. Szar ügy. Hogy csak emiatt jöttem ki hozzá. Csak emiatt...
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
11
● ● Reag szám :
6


Témanyitás ✥ Re: Alessia irodája •• Szer. Jún. 13, 2018 9:18 pm

Sia && Damiano
- Megcáfolnám, hogy mennyire is számítasz idegennek, de talán igazad van. Talán tényleg az vagy, hiszen ki tudja, hogy mennyire is változtál meg az évek alatt. – hangom rideg, mint a fagyasztó a hűtőkben, mint a téli időjárás.  Nem sok melegség szorul belé, talán még kevesebb, mint az esküvő előtti partin, amikor dönthettem volna és döntöttem is, még ha rosszul is. Sose fogom elfeledni az ajánlatát, de valljuk be nekünk létezhetett volna olyan, hogy közösjövő, vagy csak a pusztulás járt, ami el is ért minket?
Remény és ostobaság volt részemről, hogy kihordtam volna a gyerekét. Mit reméltem? Magam sem tudom, de egy olyannak, mint amilyenek mi vagyunk nem érdemelik meg és nincs is szükségük rá. Ebben hittem, még ha elsőre nem is ment, de sokadikra igen és a falakat újra felemeltem, s most ennek köszönhetően vagyok itt.
Elnevetem magam, amikor a memóriámra tesz megjegyzést. Aww, ha tudná, hogy mennyi mindenre emlékszem, mennyi minden kísértett már álmaimban, vagy éppen akkor, amikor más próbált hasonló örömeket okozni, mint ő tette. Esélyesen lehet soha nem kellett volna a tiltott gyümölcsbe belekóstolni, de megtettük, azóta pedig kísért ébren és álomban is. Természetesen ezt soha se vallanám be, vagy mutatnám ki, még neki se.
- Köszönöm. – építettem? Részben, de legfőképpen megnyertem magamnak a vénséget, aki inkább rám hagyta a fia helyett. Légy csalfa, angyalian ördögi, utána pedig sok minden a lábaid előtt fog heverni, mint velem is megesett. Jó játékos voltam és remélhetőleg csak még jobb leszek. – Nem sokaknak lenne bátorsága háttal ülve várni a székemben. Honnan tudod, hogy védtelen vagyok most is? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mert nem vagyok az. Régebben is habozás nélkül öltem, de azt még ő se tudja, hogy anyám nem eltűnt, hanem én öltem meg 13 éves koromban hezitálás nélkül. Vajon ha tudná, akkor másképpen nézne rám? Akkor már képes lenne ő is szörnyetegnek tartani? Egyáltalán mit számít?! Semmit! Nem számíthat!
- Te már csak tudod, nem? Elég sokszor eltűntél, majd felbukkantál a semmiből. – nevetek keserűen, mert nem egyszer volt jelen ez már a mi múltunkban. Fájó volt, de ezt nem mutattam ki, mert értelme semmi se lett volna. – És mi van akkor, ha én nem akarok várni? – dobok be egy újabb lehetőséget, mert talán nagyon is kellemes az a társaság. Nála nem volt soha se kellemesebb és jobb, de vagyok annyira dög, hogy húzzam a macska bajuszát amíg lehet, mert nagyon is érdekelt, hogy most miként is robbanna, vagy képes vagyok-e még annyira idegesíteni, hogy netán bizonyítania akarjon, hogy nála jobb nem létezhet.
Figyelem a mozdulatait. Nem értem, hogy mit akarhat ezzel a fényképpel. Látom a pár szót a hátulján, de akkor se mond semmit se. Lassan nyúlok érte, majd megfordítom. Arcom nem rezdül, pedig esélyesen mások kétségbeesnének, ha egy célkeresztben látnák önmagukat. Férfira pillantok, majd a képre, miközben arcom érzelemmentes marad, hiszen nem őrültem meg, hogy pont előtte akarjam kifejezni a gyengeségemet, vagy a félelmemet. – Ezért jöttél? Meg akarsz védeni? Milyen romantikus Damiano, de van egy bökkenő. Hol a szarban voltál, amikor szükségem lett volna rád? Azt hiszed meg tudsz védeni? Mégis kinél kezdenéd? Semmit se tudsz, hogy ki csinálhatta, vagy mi van akkor, ha csak téged akart lépre csalni és valójában téged akar? – következő pillanatban pedig a levélbontó landolt a célkeresztközepén, ezzel átszúrva a fejemet. Felemeltem, majd lehúztam róla, hogy utána a férfi álla alá nyúljak a levélbontóval. – Sokan akarták eddig is a fejemet, de megvoltam nélküled, vagy azt remélted a párnámat sírom tele utánad? – hajoltam egészen közel hozzá, miközben hamis mosolyra húzódott az arcom. Ha úgy lett volna, akkor nem az enyém lenne ez a vidék, nem előttem hajtana fejet több nagyágyú is, ha életben akarnak maradni ezen a vidéken.


Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
7
● ● Reag szám :
3
● ● karakter arca :
Candice Kristina Patton


Témanyitás ✥ Re: Alessia irodája •• Szer. Jún. 13, 2018 9:20 pm

Sejtelmesen mosolygok. Mi sose leszünk egymásnak idegenek. Annyira furcsa és megfoghatatlan a kapcsolatunk, hogy szinte nincsenek rá szavak, de idegenek nem vagyunk. Sia úgy viselkedik, mint egy mirelitáru. Erre számítottam. Sajnos nem igazán tudom hibáztatni. A nevetésére enyhül az én mosolyom is. Nem szoktam ilyen feszült lenni. Most elég ideges vagyok, belül. Kívülről nem látni annyira, bár a nő ismer eléggé és lát olyat is, amit más talán nem.
- Nem szoktál az lenni. És azt is tudom, hogy néha előbb lősz, utána kérdezel, de azért mégiscsak kérdezel.
Még sérüléstől se tartok. Nem hinném, hogy akár lábon vagy karon lőne szimplán szeretetből, sértettségből. Pénzért szokott dolgozni...
- Szakmai ártalom. Nem lennél itt, ha nem értettem volna ehhez.
A melóinkra gondolok. A magánéletünk mindig zavaros volt, akár egymással próbálkoztunk, akár nem. Akkoriban nem panaszkodott. Ő házasodott meg, nem én. Most nem nyitok vitát. Fontosabb dolog miatt jöttem.
A kérdésére csak megcsóválom a fejemet. Visszavághatnék frappánsan, szóban, de inkább a lényegre térek. Nagyon szar hallani, hogy még most is jó a szamár. Amíg nincs ló, addig megértem, de most itt vagyok! Mint általában. Áldás is, átok is...
Sia arcát figyelem. Látni akarom, hogy számított-e erre, meglepődik-e. Ijedelmet nem várok. Ő is túl sok mindenen keresztül ment ahhoz, hogy ettől beparázzon. Semmi. Semmit nem mutat.
- Lassíts le, szívem, nem a lóversenyen vagyunk! Elfelejtetted, hogy mi is történt az utolsó estén? Nem voltam ott? Biztos?
Ezt azért nem vitathatja el tőlem. Nekem is pokolian fájó pont, az életem legszarabb napja volt. Apa lettem volna. Először csak tiszteletben tartottam, hogy nem veteti el, készültem rá, hogy majd úgy nézzek a kicsire, mint a haverom kölykére, a gyerekkori jóbarát utódjára. Tudok játszani, de ez nehéz lett volna. Sose árultam el, hogy örülök. Amikor pedig vége lett, mikor a kicsi meghalt, majdnem az anyjával együtt, az iszonyatos volt. Tudom, hogy Sia mellé kellett volna állnom.
- Még mindig rendőr vagyok. Nálad kezdem. Ha engem akarnak, az az én bajom - sziszegem a kés mögül.
Tartom magam, nem kapom el a kezét, nem menekülök, nem könyörgök. Úgyse öl meg. Azzal lezáratlan maradna minden. A mi esetünk egy igazi döglött akta, olyan ügy, amit talán sose zárunk le.
- Most higyjem azt, hogy te küldted és besétáltam a csapdába?
Nem hiszem, hogy így van, de ezzel is számolni fogok. Ez elég aljas kérdés, érzem. Jólesik visszaszúrni egyet. Sia mellett lett volna a helyem, na de ő lépett le! Ezt se bocsátom meg, nem felejtem el, ahogy ő se teszi meg sok dologgal.
- Szűkítsük le azokra, akik engem is ismerhetnek és akik tudhatnak arról is...
Marcello családtagjai? Ennyire nem durva arcok, csak ordítoznak, legfeljebb lökdösődnek. Aki ezt a képet küldte, olyan hidegszívű, mint mi vagyunk. A hóhérokat akasztaná...
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
11
● ● Reag szám :
6


Témanyitás ✥ Re: Alessia irodája •• Szer. Jún. 13, 2018 9:21 pm

Sia && Damiano
- Valóban, csak olykor nem a legjobb tudni azt, hogy egy kérdésre kell felelned, mielőtt a halál érted jönne. – mert így vagy úgy azok is mindig holtan végezték. A választól függött az, hogy mennyire is volt gyors a halál és mennyire is voltam könyörületes. Mindenkinek van gyenge pontja, nekem is megvolt és még esélyesen mindig megvan azóta a pillanat óta, hogy akkor engedtem neki, hogy elcsábítson és miatta megszegjen a szabályaimat újra és újra.
- Esélyesen, de te inkább takarítottál, mintsem mindig a hátamat védted volna. – volt olyan meló, amiben én is megsérültem, mert lebecsültem az ellenfelet, de végül én kerültem ki győztesen. Nem mindig a pisztoly volt a legjobb társ, megesett már, hogy fel kellett találnom magam és improvizálnom, de azon az egy estén kívül mindig győztesként jöttem ki.
Szemem összeszűkül, a bontót pedig még inkább bőrének nyomom, amikor felhozza az utolsó estét, amikor arra emlékeztet, hogy mennyire mindent veszítettem. Ujjaim már görcsösen kulcsolódnak az apró tárgy köré, miközben nagyot nyelek, ezzel pedig könnyedén elárulom, hogy az emlékek jobban felkavarnak, mint a látott kép. Mintha tényleg nem érdekelne, hogy célkereszt van a fejemen, vajon így volt?  Inkább csak nem akartam újra bambira emlékeztetni őt, arra a nőre, akinek szüksége volt valakire, hogy megmentse. Mindig is erős és független voltam, de azon az estén lehullott az álarc, én pedig még jobb akartam lenni. Éveken át tanultam el a harcművészet fortélyait, majd újabb éveket szántam rá a baleset után.
- Fura, hogy azt mondod, hogy időben érkeztél, miközben valaki mégis az életét veszítette. Bár gondolom soha se bántad, hogy nem menthettél meg azon az estén minden életet. – sejthette, hogy nem a férjemre gondolok, hanem sokkal inkább arra  a szálra, aki még inkább összekötött minket. Még akkor is, ha ostobaság volt a részemről megtartani, de megtettem. Sok életet elvettem, de egy gyermekére képtelen lettem volna. Ez gyávaság, vagy nem? Azt mindenki maga tudja, soha nem öltem gyereket.
- És itt is érvényes lenne a jelvényed? Nem hiszem. – ejtettem le a bontót, ami az ujjamat sértette, ahogyan megcsúszott rajta a kezem. Hangosan koppant az asztalon, a vérem pedig a fényképre hullott. Nem hiszem, hogy itt törvényesen nyomozhat, vagy le is tartoztathat valakit, vagy átkérte volna magát? Nem, arról szólt volna a besúgó, hogy új ember érkezett és ráadásul olasz.
- Olyannak tartasz, aki tényleg képes lenne erre csak azért, hogy láthasson? Nem futottam soha olyan szekér után, ami nem akart. – kihívóan pillantottam rá, hiszen egyszer én tűntem le, aztán pedig ő koptatott le kétszer, de lehet háromszor is. Én pedig elfogadtam, hogy nem akar látni, se a közelemben lenni. – Inkább nem nekem kellene kérdezni, hogy netán te gyártottad-e csak azért, hogy legyen indokod idejönni? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet, ha már ennyire remekül rám akarja kenni, akkor nézzük meg, hogy fordított esetben mit is reagálna.
Elnevettem magam azon, amit mondott. Közben a képet feltűztem az aprócska tőrre, amit a szoknyám alól vettem elő, majd elhajítottam, hogy a falba álljon, pontosan az ajtó mellett.
- Ha ezért jöttél, akkor tudod, hogy merre van az ajtó. Nincs időm azzal foglalkozni, hogy vajon melyikük akarhatja ennyire a fejemet a sok közül. Jó szórakozást! – csúsztam le az asztalról, ha nem állított meg, hogy utána elinduljak italt tölteni magamnak, majd pedig ránézzek a biztonsági kamerákra, hogy mi is folyik a kaszinóban. Ma nem vártam vendégeket, de csalókat se tűrtem el soha ezen a helyen.



Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
7
● ● Reag szám :
3
● ● karakter arca :
Candice Kristina Patton


Témanyitás ✥ Re: Alessia irodája ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Alessia irodája
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» A Kazekage irodája
» A falu vezetőjének irodája
» A falu vezetőjének irodája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Casino de Paris-