Rosie & Mason || Young, Wild and Free - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Today at 3:36 pm ✥

✥ Today at 8:51 am ✥

✥ Yesterday at 10:05 pm ✥

✥ Yesterday at 10:00 am ✥

✥ Pént. Szept. 21, 2018 9:23 pm ✥

✥ Pént. Szept. 21, 2018 8:53 am ✥

✥ Pént. Szept. 21, 2018 8:05 am ✥

✥ Csüt. Szept. 20, 2018 10:34 pm ✥

Párizs lakói

Rosie & Mason || Young, Wild and Free



Témanyitás ✥ Rosie & Mason || Young, Wild and Free •• Szer. Szept. 05, 2018 7:58 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

[2018. aug. 3-4.]

Mason részére

Fogalmam sem volt arról, hogy Samu ma haza fog jönni. Lehet a szüleink mondták, de teljesen elkerülte a figyelmemet, ami nem csoda, hiszen azzal voltam elfoglalva, hogy mindent megszervezzek és ne derülhessen ki a füllentésem, vagy ez már hazugságnak számítana?  Ahh, nem tudom, csak azt tudtam, ha anya vagy apa tudná azt, hogy buliba készülök és hogy egy idősebb sráccal esélyesen ott zárnának be a szobába és kapnék fejmosást is. Pláne, hogy nem ismerik az illetőt, de így jobb volt mindenkinek. A végén még apa valami középkori kínzásnak beillő faggatásba kezdene, arra meg nem igazán vágytam. Így úgy tudták, hogy a csajokkal megyünk a városba, majd utána Claránál fogok aludni. Szerencsére egészen hihetően összeraktam a kirakós darabjait, így esélyük se volt abban, hogy kételkedjenek a szavahihetőségemben. Ők 7 órakkor indultak a városba, talán moziba mentek, vagy vacsorázni. Nem igazán rémlett már ez se, hiszen ahhoz túlzottan is izgultam és kicsit azt hiszem féltem is az estétől. Mostanság inkább a lovaglásnak szenteltem az életemet, aztán jött ő és most egy buli. Nagyon reméltem, hogy sikerül majd elvegyülnöm az emberek között.
Miután távoztak a szüleim sietve kezdtem el készülődni, amit Maci megannyiszor próbált megakadályozni. Kölyök kora óta velem van, szinte együtt cseperedtünk fel és volt egy olyan sejtésem, hogy a búbánatos ábrázata annak szólt, amire készültem. Mintha ő érezte volna, hogy most igazán hazudtam a szüleimnek, de én csak azt tettem, amit jónak láttam. Soha nem hittem volna, hogy egyszer még valahonnan el fogok késni, főleg azt nem, hogy pont ma este. 9 órakkor sietve rohantam le a szobámból, hogy belebújjak valami kényelmes topánkába, majd felkapva a táskámat már mentem is volna ki az ajtón, ha a bátyám nem dönt úgy, hogy pont akkor toppan be.
- Szia! Bocsi! Nem is tudtam, hogy jössz, kaja van a hűtőben. – daráltam el a szöveget és még egy puszit is nyomtam a bátyám arcára, hogy miután kikerültem őt már kint is legyek az utcán, mielőtt még túlzottan felfoghatta volna azt, hogy netán nem is annyira megszokott módon nézek ki. Az hiányzott már csak, hogy esélyt adjak bárkinek is, hogy még inkább feltartson és kérdésekkel halmozzon el. Ma csak jól szerettem volna érezni magam.
A lépteim sietősek voltak, mert így is negyedórás késéssel sikerült elindulnom. Reméltem, hogy nem fog haragudni emiatt Mason, hiszen mindig is a pontosságomról voltam híres. Barna tincseimet lazán fogtam összehátul, hogy utána vállamra és lapockámra omoljanak a tincseim, ruhában meg egy fekete "minire" esett a választásom. Annyira rövid se volt, remélhetőleg pont jó és alkalomhoz illő. Sminkelést most se vittem túlzásba, hiszen anyától is mindig a természetességet láttam. Egy kis rúzs, meg a szememet festettem ki. 10 perccel később már a park közelében voltam, ahol meg is pillantottam. Mély levegőt vettem, újra bátorságot próbáltam magamba préselni, ami valahogy mostanság a közelében nem mindig ment. Túlzottan is fura volt számomra ez az egész. Pár hónapja tart még csak és még mindig nem igazán értettem, hogy miért velem és nem más lányokkal tölti az idejét.
Ahogyan egyre közelebb értem úgy költözött az arcomra mosoly, mázlimra pedig túlzottan is figyelt valamit, így megpróbálva nesztelenül mögé settenkedtem, majd kezemet a szemére tettem miután megálltam mögötte, hogy bolondozva puszit nyomjak az arcára a „megszokott” csók helyett. – Kipp-kopp, ki vagyok? – játékosan csendült a hangom elsőre, de azonnal folytattam is. – Szia!– húztam el a kezeimet, mosoly pedig egy pillanatra se hervadt le az arcomról. Tudom, hogy egészen béna betoppanóra sikerült az egész, de azt hiszem így próbáltam leplezni az idegességemet és elvonni arról a tényről a figyelmét, hogy bő 20 percet sikerült késnem.
- Sajnálom, hogy késtem! Egyszerűen csak elrepült az idő és a szüleim is később indultak, mint tervezve volt. – kezdtem máris szabadkozni, majd ha hagyta, akkor megfogtam a kezét, hogy indulhatunk is, hacsak nincs ami miatt még maradna.
- Milyen parti is ez pontosan? És tuti nem gond, hogy engem is magaddal viszel? – ennyit arról, hogy megpróbálom elrejteni azt, hogy kicsit zavarban vagyok és izgulok is az egész miatt. Voltam már partikon, de ez most egészen másabbnak ígérkezett, mint amikben eddig részem volt.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Középisk.
avatar
Online
● ● Posztok száma :
131
● ● Reag szám :
108
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Rosie & Mason || Young, Wild and Free •• Csüt. Szept. 13, 2018 12:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Mason részére

Nem tűnt kicsinek a ház, de túl sok időm nem volt nézelődni. Egyébként is csend és sötétség honolt szinte az egész lakásban. Nem csoda, hogy kicsit jobban kapaszkodtam Mason karjába, mint alapból tenném, de nem akartam orra bukni se semmiben, meg így biztosabb volt az is, hogy ki tudok kerülni én is mindent, ahogyan ő is tette.
Kíváncsian fürkésztem a szobát, kutattam a személyes tárgyak után is, ami nálam dögivel volt. Nem csak díjak, hanem megannyi plüss, könyvek és társai. Volt jó pár rajz is, meg még kicsiként készített tárgyak is. Olyan volt, amilyennek én szerettem és az otthon melege könnyedén felfedezhető volt is. Amikor válaszol, akkor sietve pillantok rá újra és követem az útmutatást, hogy lássam melyik szekrényre is mutatott. – Rendben van, köszönöm. – nem voltam ehhez szokva, hogy mások ruháiban mászkáljak, de be kellett ismernem, hogy csöppet se volt ellenemre az, hogy most is az ő pólóját viseltem. Sőt, inkább túlzottan is kellemes volt, hiszen érezni lehetett illatát is rajta. Így még ebben a fura kialakult helyzetben is kicsit megnyugtatóan tudott hatni rám.
Amikor magához ölel, arcomat nyakához fúrom, de nem adok most puszit oda. Nem akarom kínozni és nem akarok megint mindent még inkább felbolygatni, megkavarni. Azt hiszem mára már eléggé forgószelet csempésztem a kapcsolatunkba.
- Nem változott semmi. – idéztem az ő szavait, mintha csak így akarnám megerősíteni, hogy részemről se. Továbbra is szeretnék a közelében lenni, érezni őt, hallani a hangját. S ez a fura kialakult helyzet meg nagyon nem volt kedvemre. Mintha egyikünk se tudná hirtelen, hogy mit lehet és mit nem. Mint talán az egésznek a legelején? Vajon holnapra másabb lesz? Kipihentebb fejjel jobban át fogjuk látni a dolgokat? De ha ez nem lett volna elég, akkor még kimondtam az IGEN szócskát is, hogy biztosra vegye tényleg örülnék, ha a szobája jelenleg kettőnké lenne, nem pedig csak az enyém, mint a „kéretlen betolakodóé”.
Amint kiment a szekrényhez sétálva kerestem egy pólót, majd egy tiszta bokszert is, nem volt valami kellemes még mindig a vizes fehérneműben lenni. Nem kapkodtam el a fürdést, inkább csak próbáltam kitisztítani a fejemet, de mire visszatértem, addigra se volt még sehol se. Vajon meggondolta magát? Tanácstalanságomban pedig, ha akadt fénykép vagy valami könyv kipakolva, akkor kíváncsian vettem szemügyre, de végül bebújtam az ágyba, miután csak az éjjeliszekrényen égett a lámpa, hogy lásson, ha netán tényleg visszajönne. A telefont pedig csak leraktam az egyik éjjeliszekrényre, miután szemügyre vettem, hogy anyáék nem kerestek.
Érzem, hogy közelebb jön és kicsit csalódottság lesz úrrá rajtam, hogy nem ölel magához. Tényleg ekkorát hibáztam volna, hogy hirtelen ennyire óvatossá vált, vagy még se minden olyan, mint előtte volt? – Nem vagyok porcelánból. - csendül komolyan a hangom, miközben odabújok hozzá. – Ha zavar a közelségem, akkor mond meg… - csúszik ki a számon mielőtt még netán végiggondolhatnám a dolgot, de nem tehetek róla. Teljesen összezavart. Hiányzik a csók, a puszi, pláne, hogy anyáék is szinte mindig úgy köszönnek el, de most inkább hallgatok. Csak megpróbálok aludni az ölelésében, még ha nem is megy könnyedén, ahhoz túlzottan is zsong a fejem és utálom, hogy ennyire „kezdő” vagyok az egészben és nem tudom helyére billenteni minden dolgot, de végül sikerül nekem is álomba szenderülni.

Ismerős dallamra leszek figyelmes, de kell pár perc mire sikerül felfognom, hogy a telefonomat hallom. Addigra már újra rákezdi a zenét, mire sietve mászom a hang irányába szinte zéró látással, így kicsit átmászva-rámászva Masonre is, hogy elérjem a telefont, miután sikerült felmérnem gyéren a körülményeket. – Igen? – szólok bele álmosan, miközben próbálnék visszamászni az ágyba, a korábbi helyemre, mielőtt még túlzottan kegyetlenné válna akaratlanul is az ébresztőm. Ha kicsit nyöszörgött, akkor sietve suttogtam – Sajnálom. – majd nyomtam egy puszit a szájára, csak abba nem gondoltam bele, hogy a telefonba is bele fog hallatszódni. S amikor jött is a kontra a túlsóvégéről, hogy sajnálhatom is, amiért nem értem haza 9 órára, ha ez volt megbeszélve, akkor tudatosult bennem, hogy kinek is a hangját hallottam eddig. – Apa? – döbbent meglepetten a hangom, és sikeresen még el is ejtettem a telefont, amin a kihangosítás benyomódott és valahol az ágynemű között el is tűnt. – Mennyi az idő? – Ha pedig Mason válaszolni akart volna, akkor sietve próbáltam idejében a szájára tenni a kezemet és mutattam, hogy shh. – Az apám az, vagy volt és engem megölnek. – habogtam, miközben elkezdtem felforgatni az ágyat és mintha nem is két perce ébredtem volna fel.  Hol van már az a telefon?!


■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Középisk.
avatar
Online
● ● Posztok száma :
131
● ● Reag szám :
108
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: Rosie & Mason || Young, Wild and Free •• Csüt. Szept. 13, 2018 1:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Nem változott semmi. Kezdem úgy érezni, hogy ez a ma este jelmondata. A zuhany alatt bezzeg már semmi ilyen nem jár az eszemben és még utána is csak a bűntudat van. Ami csak annyit jelent, hogy még tovább vagyok oda. Eszembe sem jut, hogy addig Rosie mit gondolhat, vagy mivel foglalhatja le magát. Sok személyes dolog nincs a szobámban. Van egy kép Nathanről, az a bizonyos könyv és benne Eddel a közös kép. Semmi több. Minden másról szinte üvölt, hogy friss beköltözés.
Az egésszel a gond, hogy már annyira nem olyan friss és egyelőre nem érzek rá késztetést, hogy a látszaton változtassak.
Azt viszont azonnal tudom, hogy amikor visszamegyek, át is kell ölelnem. Rendben, elismerem, van egy kis késés, de a szavai után már semmi nem utal arra, hogy bármi történt volna. Pont úgy ölelem, ahogy az ösztöneim diktálják, majd ahogy az a kis megjegyzés is elhangzik.
- Ne gondold túl - kérem, ahogy a nyakába csókolok. Remélem, hogy ez a kis csók többet ér és valódibb, mint amennyire szavak valaha is lehetnek.
Egy örökkkévalósággal később is még ezen jár az eszem. Elég volt ez a csók, hogy biztosítsam arról, amit annyira mondogatunk? Hogy nem változott semmi?
De végül úgyis elnyom az álom, igaz, szinte fél óránként ébredek. Félig tudatosan. Ha valamikor, akkor ma semmiképp nem engedhetem meg az álmoknak, hogy kikészítsenek. Nem verhetem fel Roseit hajnalban azzal, hogy kiabálok vagy épp úgy állok talpra, mintha kergetnének.
A küzdelmem végül is siker koronázza. A múlt árnyai nem ébresztenek. Sőt, még az a bizonyos dallam is csak alig. Félig még alszok, amikor Rosie keresztülmászik rajtam. Nyöszörgök és próbálom én megfogalmazni a kérdést, mi a fenét művel, de nem jutok addig. Épphogy hunyorogva kinyitom a szemeim, amikor tovább beszél.  Nem igazán értem, mi történik.
- Korán... - kezdek a válaszba elég karcos reggeli hangon. Egész magabiztos vagyok, még ha nem is nézek óra irányába. Ahhoz képest, hogy mikor kerültünk ágyba, csak korán lehet. Az öcskös is csendben van. Vagy csak Ed elvitte magával a konyhára? Fogalmam sincs, de nem jutok tovább a logikában, ahogy a mondatban sem jutottam.
Ekkor nyitom ki rendesen a szemeimet és értem meg, mi is történik.
Innentől egy szót sem szólok, csak lerántom magamról a takarót és hoppá. Igen. Ott repült el a telefon és landol a padlón.
- Bocs - formázom a szavakat némán, majd már állok is talpra, ha előbb mozdulok, felveszem a telefont és adom a kezébe, ha pedig nem, nos... akkor már ha úgyis állok, intek neki, hogy lelépek a fürdőszobába.
Kicsit össze kell kapnom magam. Már eleve az is különös, hogy évek óta ez az első alkalom, amikor nem álmodtam, de ez az ébresztő az egészre...
... nem akarom kihallgatni a beszélgetést. Még úgy sem, hogy egy részem talán szeretné lebuktatni. Így legalább megvédhetném a kivégzéstől, amikor az apja elé kell állnia végül. De akkor is megyek, igaz az ajtót valamiért csak résnyire sikerül csukni és még így is van egy kis hangja, de annyi baj legyen.

Középisk.
avatar
Online
● ● Posztok száma :
137
● ● Reag szám :
126
● ● Keresem :
Kölyök
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Rosie & Mason || Young, Wild and Free •• Csüt. Szept. 13, 2018 11:40 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Mason részére

A nyakamra adott csók kicsit megnyugtat, de nem űzi el a gondolataimat teljesen, emiatt pedig nem jön olyan könnyedén az álom, de utána túlzottan is mély álomba szenderülök ott, mellette. Közelsége megnyugtat, s még tudat alatt is képes elérni vele azt, hogy tényleg képes legyek elhinni azt, amit mind a ketten ismételgettünk elalvás előtt, hogy nem változott semmi se. És nem is lenne gond addig, míg a telefon nem szól közbe reggel. Miután a földön köt ki a telefon nem mozdulok érte, és legszívesebben igazából ott hagynám, vagy véletlen kinyomnám és kikapcsolnám, mert sejtem, hogy nem életem legjobb beszélgetése fog lezajlani és a fejem is egészen zsongott, de muszáj lesz akkor is észnél lennem. Amikor Mason felém nyújtja a telefont, akkor tátogva megköszönöm neki miután elvettem és próbálok felkészülni lelkiekben a beszélgetésre. Csak arra nem számítottam, hogy ez a hívás rosszabb lesz annál, mint én azt hittem. Nem ilyenre számítottam és próbáltam visszafogni magam, de attól még túlzottan is felszínre tör az elmúlt hetek óta köztem és apa között lévő szakadéknak az oka, amit végül ki is mondok nem túl kedvesen. Emlékszem, hogy kicsiként mennyiszer hiányzott apa és mennyire örültem, amikor jött és miként sírtam, amikor elment megint. Vagy miként mondták olykor azt, hogy nekem nincs is apukám, vagy nem szeret, ezért nem marad hosszabb időre. Telefont leejtem magam mellé az ágyra, majd előre dőlök és mély levegőt veszek. Muszáj összeszednem magam, mert el kell jutnom az említett házhoz időben. Nem késhetek el. Van 20 percem, ha van szerencsém, akkor kicsivel több, mert sorra lámpákat kap apa, netán dugóba keveredik, hiszen olykor hétévégén is szokott az utakon az lenni egy-egy szakaszon.
Legszívesebben viszont nem mentem volna el oda. Itt maradtam volna, a telefont is kikapcsoltam volna, aztán keressenek. Nem érdekelt volna, hogy apa vagy anya miként aggódnának akkor. De ott volt a nagyszüleim évfordulós partija… Őket viszont képtelen lettem volna cserben hagyni, miként is tehetném meg? Főleg, hogy sokszor a nagyi volt velem, míg anya az egyetemet próbálta meg befejezni, ha már olyan hamar várt engem, hogy abba kellett hagynia a tanulmányait rövid időre. Még egyszer mély levegőt vettem, lassan fújtam ki és máris próbáltam felállítani a tervet, hogy mit kéne csinálnom.
Ha Mason újra kidugta az orrát a fürdőből és a közelemben volt, akkor csak az ölelésébe fúrtam magam. Ha pedig még mindig a fürdőben volt, akkor az ajtóhoz sétáltam és bekopogtam a kicsit nyitva maradt ajtón. – Bejöhetek? – csendült kicsit bizonytalanul ebben az esetben a hangom. Viszont mind a két esetben biztosan elhangzott egy dolog. – Sajnálom, nem akartalak ekkora galibába keverni és gondolom, ha eddig nem is, akkor most már változtak a gondolataid velem kapcsolatban. – nem szerettem füllenteni, se hazudni. Ezt ő is tudta rólam, viszont egyikünk se hozta fel soha, hogy fel kéne vállalni azt, ami köztünk van. Így pedig nem maradt más választás. De leginkább azt sajnáltam, hogy hallotta apával történő veszekedést. – Majd valahogy megoldom. Csak a ruháim kellenének. – amiket tegnap a fürdőben hagytam kiterítve, hogy ami vizes volt, az legalább megszáradjon reggelre. Valahogy majd megoldom és eljutok oda, nem rángathatom őt se magammal, hogy segítsen nekem. Így is felforgattam részben az estéjét, most meg a reggeljét is. S szerintem egyik se volt totálisan kellemes élmény.


■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Középisk.
avatar
Online
● ● Posztok száma :
131
● ● Reag szám :
108
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: Rosie & Mason || Young, Wild and Free •• Pént. Szept. 14, 2018 10:41 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Próbálok nem pofátlanul hallgatózni, de pár dolog így is beszűrődik. Inkább hangok, mintsem tényleges szavak. A vita maga bárkinek egyértelmű lenne, de... Hogy ő nem olyan, mint a szülei? Oké, ezt bárhogy próbálom nem meghallani, lehetetlen. Mi a fenét csináltak a szülei, ami ennyire... rossz?
Valahogy mégsem érzem úgy, hogy ez teljes mértékben rám tartozna. Egy pillanatra mégis kilesek, majd akaratlanul is elvigyorodok a szinte néma segélykiáltásán. Képtelen vagyok megállni a levegőbe nyomok egy csókot neki címezve. Legalább ennyivel tudom remélhetőleg oldani a hangulatot.
Aztán már újra eltűnik a fürdőszobában és beállok a zuhany alá. Így még ha egy részem akarná, akkor sem hallanék többet. Még úgy sem, hogy elég hamar már friss alsóban állok és a hajam próbálom szárítani, természetesen csak egy törölközővel.
Amikro pedig felhangzik a kérdés, hogy bejöhet-e, csak odalépek és nyitom az ajtót. Hagyom, hogy hozzám bújjom, átölelem és egy csókot nyomok a hajába.
- Ne butáskodj, Rosie. Kérlek. Miért váltotott volna bármi? Mert szoktál veszekedni a szüleiddel? Az én anyám hagyja, hogy a férje kezet emeljen az öcsémre - nem igazán gondolom át, mit mondok és még azután sem, hogy elhangzottak a szavak. Ahogy az sem, hogy most valamiért az "anya" szó jött Sophie neve helyett. Talán csak tudat alatt is, de értettem, hogy így könnyebb.
Ott is van a keserű szájíz a szó után, de mindez most nem számít, csak az, hogy ne merüljön el a sajnálkozásban és főleg az enyémben sem.
- Gyere ide - húzom még közelebb magamhoz és kérdés nélkül csókolom is meg, azzal a megszokott természetességgel. Bármilyen látszólagos kis távolság is volt közöttünk tegnap este, mára úgy tűnik eltűnt.
- Gondolom menned kell - hallani a hangomon, hogy nem örülök neki, de azt is, hogy most legszívesebben bármiről beszélnék, mint a kis megjegyzésemről. A ruha dologra csak bólintok és ellépve tőle már adom is oda őket.
- Beszélünk. Mindent megbeszélünk majd. Ha épp nem kell rohannod - hogy ezt Nathan szüleire értem, vagy arra, ami tegnap történt vagy éppen nem történt, talán én sem tudom.
- Talán még oda is állok a szüleid elé, hogy kicsináljanak... ha szeretnéd - jegyzem meg vigyorogva, de semmi több, már indulok is kifelé. Igaz, megfordul a fejemben, hogy meglessem. AZ ajtóban állva visszaforduljak. De nem teszem.

Középisk.
avatar
Online
● ● Posztok száma :
137
● ● Reag szám :
126
● ● Keresem :
Kölyök
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Rosie & Mason || Young, Wild and Free •• Pént. Szept. 14, 2018 1:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Mason részére

Nehéz megállnom, hogy „bohóckodásának” köszönhetően ne nevessek bele a telefonba. Sőt, kicsit még én is belemegyek a játékba és úgy teszek, mint aki elkapná a pusziját, amit felém küldött, de aztán hamarosan magával ránt a „rideg” valóság, hogy apámmal szemben valamennyire legalább megnyerjem a csatát, legalább annyira, hogy ne bukjunk le.
Szorosan fonom köré a karomat, miután beengedett engem is a fürdőbe és egy pillanatra azt kívánom, hogy bárcsak hosszabb ideig maradhatnánk így és nem ketyegne annyira vészesen az idő apu miatt. Felelnék arra, amit mond, de aztán olyat mond, amitől a torkomon akadnak a szavak és aggódva pillantok fel rá. – Ezért éltek itt? A bátyádnál? – nem voltam vak, feltűnt, hogy ez nem olyan, mint a legtöbbek szobája. Sok személyes tárgy hiányzott, mintha valaki be is rendezkedett volna, de nem is teljesen, mert idegennek érezné ezt a helyet? Nem a saját szobájának? – Beszélned kellene egy felnőttel, ők tudnának segíteni. – nem kellene beleütnöm a fitos kis nózimat, de az aggódás nem csak a hangomból csendült ki, hanem a pillantásomból is kiolvashatta. Nem akarom, hogy neki vagy csak az öccsének baja legyen. Máris hirtelen nem érzem olyan nagy tragédiának a saját magándrámámat apuval, hiszen nála sokkal komolyabbról van szó. Nagyon reméltem, hogy nem esik bántódásuk és segíteni szeretnék, de mégis mit tehetnék? Jóformán még én is gyerek vagyok, vagyis hivatalosan tinédzser.
Nem kell kétszer mondania, könnyedén bújok még inkább hozzá, csókját habozás nélkül viszonozom, végére pedig kicsit bele is mosolygok, majd arcán simítok végig gyengéden.
- Tudod jól, hogy legszívesebben maradnék és talán megpróbálnálak kiengesztelni, amiért puszi helyett a csörtetésemre ébredtél, meg arra, hogy éppen rajtad mászom át. – közben végig őt fürkésztem és láthatta, hogy igazat beszélek. Szeretem a családomat, a nagyiékat, de annyi minden történt és annyira nem beszéltünk szinte meg semmit se, hogy szívesebben maradnék.
- Rendben, remélem, hogy tényleg megfogunk. – tudom, hogy az ember nem szeret a kellemetlen dolgokról beszélni, de az se jó, ha mindig mindent kerülünk. Szeretném, ha tudná, hogy nekem mindent elmondhat, szívesen meghallgatom. Elveszem tőle a ruhákat, majd megforgatom a szemeimet.
- Azt azért ne, nem hagynám, mert akkor kit idegesíthetnék nap, mint nap? – kuncogtam el magam. Miután kisétált behajtottam az ajtót, átöltöztem. A kölcsön vett ruháit összehajtva pedig a szennyeshez pakoltam. Ujjaimmal próbáltam rendbe szedni kusza tincseimet.
Miután végeztem settenkedve próbáltam visszatérni a szobába, majd hátulról átöleltem Masont. Hátához simultam, pedig mennem kéne, de nem akarok. Neki is jönnie kéne, ha mások barátai is jöhetnek, akkor neki is ott lenne a helye. – Egyszer elszökhetnénk valahova az egyik hétvégén, vagy valamikor. Egy napra? Azt hallottam, hogy van pár menedékház, kunyhó az erdőben is és érdemes megnézni. – nem voltam benne, hogy díjazni fogja, de lévén senki se tud rólunk, így a szökés szerintem találó kifejezés erre. Végül elengedtem őt, puszit nyomtam az arcára.
- Lassan mennem kell, valameddig elkísérsz, vagy inkább maradsz? – néztem rá kérdőn, muszáj eljutnom valami főút felé, hogy taxit szerezzek, de oda már nem engedném, hogy beüljön. Ha elkések, akkor legalább ő nem bukna velem együtt, én meg majd megoldanám valahogy. Míg a döntésére vártam sietve bújtam bele a cipőmbe, majd a táskámat átvetettem keresztbe a vállamon.
- Köszönök mindent, nagyon jól éreztem magam az este. – léptem hozzá közelebb, majd megcsókoltam úgy, mint a bonyodalmak előtt. Természetesen és szerelmesen. – Hmm, idővel akár ebből csinálhatnánk rendszert is, ha neked sincs ellene kifogásod. – utaltam itt az együtt alvásra, mert kár lenne tagadni, hogy nem volt élvezetes. Nagyon is az volt és meg tudnám szokni, hogy a karjai között szenderülök álomba és ott is ér a reggel.


■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit



A hozzászólást Rosalie Deschamps összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 15, 2018 2:44 pm-kor.
Középisk.
avatar
Online
● ● Posztok száma :
131
● ● Reag szám :
108
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: Rosie & Mason || Young, Wild and Free •• Szomb. Szept. 15, 2018 2:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Bármikor máskor átgondolnám a szavaim és hallgatnék arról, hogy mit művel Philip, vagy mit nem Sophie. De most mégis könnyedén jön az igazság. Ahogy vele együtt a morgósság is. Semmi kedvem erről beszélni.
- Felnőtt... - vagyok. - ...a bátyám felnőtt - mondok ennyit végül, mintha fel sem tűnne az aggodalma. Nem kérek belőle, ez nem olyan dolog, amiért azt akarom, hogy bárki aggódjon vagy sajnálkozzon.
Annyit akarok, hogy bújjon hozzám és felejtse el az egészet, amit mondtam. Legalábbis mostanra mindenképp. Inkább csókolom és próbálok én is elvonatkoztatni a nyomasztó témáról.
- Tartsd észben, következőleg behajtom rajtad - egyelőre még viccelődve mondom, de azért ott motoszkál az agyam legmélyén, hogy akár tényleg csinálhatnánk ilyet. Viszont nem hozom fel, azt a bemutatás dolgot viszont annál inkább.
Majd hamarosan nevetve megyek vissza a szobába és hagyom készülődni. Addig nagyjából rendbe teszem az ágyat. Talán lassabban haladok, mint általában, vagy csak ő lett nagyon hamar kész, de már ott is az ölelés.
- Az erdőben, ahol megnézhetünk valami baltás gyilkosról szóló filmet - fordulok felé és ölelem én is magamhoz. Lehet, hogy a hatalmas mosoly az arcomon félig viccesség teszi a kijelentésem, de attól még nem tiltakozok. Igen. Egyszer elviszem egy ilyen helyre csak egyetlen napra és éjszakára.
- Szívesen elkísérnélek, de rá kellene néznem az öcsémre. Azt sem tudom, itt van-e vagy Ed bevitte magával a munkába - jegyzem meg és valljuk be, ott az erős bűntudat, hiába is tudom, hogy valahol hülyeség.
A csók viszont gond nélkül elnyomja bennem a rossz érzéseket. Talán kicsit még tovább is húzom, mint terveztem, de... tehetek én róla? Na ugye.
- Hm. Ha még valaha engedik a szüleid, hogy kimaradj egész éjszakára, akkor szívesen látlak - húzom még egy utolsó rögtönzött csókra magamhoz és bármennyire is vonakodva, de kísérem az ajtó felé. Legszívesebben marasztanám, de rég nem vagyok már gyerek, tudom, hogy ez nem így megy.
Látom majd úgyis újra. Hamarosan.

/Azt hiszem, ez itt a vége. Köszönöm a játékot Smile /

Középisk.
avatar
Online
● ● Posztok száma :
137
● ● Reag szám :
126
● ● Keresem :
Kölyök
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Rosie & Mason || Young, Wild and Free •• Szomb. Szept. 15, 2018 2:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Mason részére

Nem kerüli el a figyelmemet, hogy mennyire megváltozott a családja említésére, de elsőre mégse tudtam megállni, hogy ne kérdezzek valamit. Utána viszont inkább hallgatok és hagyom, hogy az ölelésünk beszéljen. Még akkor is, ha megannyi kérdésem lenne alapból. Majd legközelebb, vagyis reméltem, hogy egyszer tényleg megbeszéljük azt, amit kell.
- Állok elébe. – viszonzom a mosolyát, de amit utána mond az akaratlanul kicsit kétségeket ébreszt bennem, még ha ebből nem is mutatok semmit se. Főleg, hogy fogalmam sincs, hogy a szüleim miként is reagálnának arra a tényre, ha rájönnének az igazságra, vagy legalábbis egy részére. Nem akarom inkább tudni, egyelőre nem. Van elég bajuk a szüleimnek is, ott van a másik nagymamám. Meg szerintem történt valami, amiről nem beszélnek, hiszen anya is megannyiszor volt szomorú korábban.
- Szívrohamot akarsz okozni, vagy csak így akarnád, hogy biztosan egész este hozzád bújjak? – ugrattam őt, mert esélyesen nem aludnék olyan jól egy olyan film után. Főleg akkor nem, ha még az erdőben is lennénk közben. Annak viszont örültem, hogy nem lenne ellenére. Egyik nap mennénk, a másik nap meg jönnénk. Nyár van, nem lehetünk egész nap a négyfal között és a versenyek között azért nekem is akadnak szabad perceim. Nem fog összedőlni a világ, ha kihagynék egyetlen egy felkészülést.
- Persze, érthető. Így is túlzottan sok időre raboltalak el tőle. – léptem hozzá közelebb, hogy csókkal búcsúzzak tőle. Nekem is rég mennem kellene. Azt hiszem, hogy ma se lesz hiány edzésben, mert futhatok egy jó nagyot, hogy időben odaérjek.
Miért ennyire nehéz elszakadni tőle?
- Emiatt ne aggódj, biztosan fognak. Főleg, miután apa is lehiggadt, egészen jól tudok érvelni velük szemben. – lehet ügyvédnek kellene állnom. Mennyiszer hallottam már ezt a nagynénémtől és a nagyitól is, amikor gyerekként is olyan határozottan kiálltam már dolgokért és nem voltam rest megannyi érvet felhozni az igazam mellett.  Sietve nyomok még egy csókot, majd már neki is vágok a városnak. Pár utcát rohanok, miután felmértem a terepet is, hogy merre kéne mennem, aztán szerencsére sikerül taxit is fognom. A gyomrom görcsben van, izgulok, hogy időben odaérek-e. Barátnőmmel is megbeszélek mindent, majd sietve fizetem ki a taxist, majd éppen, hogy megigazítom a ruhámat is, amikor meglátom apa kocsiját befordulni. Mély levegőt veszek és lassan fújom ki a levegőt. A nehezén túl vagyok, még akkor is, ha kb. egy percen múlott az egész

|| Én is köszönöm a játékot, imádtam!  iloveu
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Középisk.
avatar
Online
● ● Posztok száma :
131
● ● Reag szám :
108
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: Rosie & Mason || Young, Wild and Free •• Vas. Szept. 16, 2018 10:39 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2326
● ● Reag szám :
1530
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Rosie & Mason || Young, Wild and Free ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Rosie & Mason || Young, Wild and Free
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» The monster's running wild inside of me - [Pepper&Tony]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 05. Különlegességek :: Múltbéli árnyak :: befejezett játékok-