High Way to Hell pub
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Fontos hír


Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Yesterday at 10:55 pm
Yesterday at 10:50 pm
Yesterday at 9:04 pm
Yesterday at 8:30 pm
Yesterday at 7:47 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (41 fő) Szomb. Szept. 02, 2017 9:11 pm-kor volt itt.
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
High Way to Hell pub



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás High Way to Hell pub •• Csüt. Márc. 09, 2017 9:05 pm

Éjszakai bár, így a nagyon ártatlan lelkek nem szoktak idetévedni. Sokak szerint romlottak járnak ide, a levegő pedig mindig forró és pezseg, így ki ide betér... Pontosan azt remélje.

[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
[Only admins are allowed to see this image]
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

846
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Leanne Withmore tollából
Témanyitás Re: High Way to Hell pub •• Csüt. Márc. 09, 2017 10:54 pm

To Muiredach...

Amikor nem ereszt annak gondolata, hogy valamit meg kell tenned, valamire szükséged van ahhoz, hogy bőröd lélegezzen, lelked energiával töltekezzen fel, az nyomasztó, húzza magával az ürességet. Annak érzését, hogy az életben statiszta vagy, nem szereplő. Nem igazi szereplő. Imádok táncolni, mindig is imádtam, mert feltöltött. A testek mozgása, a mozdulatok üzenete, a gyönyörű ruhák mindig magukkal ragadtak. Már gyerekként a tv előtt is, vagy bármilyen eseményen. Persze a családtagjaim a fejüket csóválták, mondván miért akarna bármilyen felnőtt nő ilyesmivel foglalkozni, hisz ez nem rendes állás, csak hobbi..de képtelen voltam elengedni.
Eddig boldoggá tett, most is egyébként..de valami mindig hiányzik, valami nem az igazi. Valami..az életkedvem hiányzik. Valahányszor nagy hévvel vetem bele magam a munkámba, nap végére teljesen lemerülök. Nem azon a szinten, hogy megiszok egy kávét, hanem teljesen. Nem egyszer volt példa, hogy segítséget kellett kérnem, hogy hazáig el tudjak jutni. "Túlhajszolja magát kisasszony, az a baj!" érkezik mindig és minduntalan, de hogy hajszolhatnám magam túl azzal, amit annyira szeretek? Mégis megtörténik. Nem rendszeresen, nem annyira ijesztően, hogy orvoshoz kelljen igyekeznem de megtörténik. Mintha egy különös erő taszítana mind mélyebbre és mélyebbre, provokálva előhozva valahonnan mélyről olyan dolgokat, amik rossz dolgokhoz vezetnek és vezethetnek. Eszembe jut minduntalan a két eltűnés, amit próbáltak a kedves nyomozók hozzám kötni pár évvel ezelőtt. A félelem, hogy mi van ha tényleg én tettem valamit? Tényleg én vagyok a bűnös? Lazítanom kellene végre. Szükségem van rá..
Magassarkú csizmába bújtatott lépteim nyugtalanságot sugároznak, mely lehet az izgatottságtól, zavartól és megannyi mástól. Lágy éjszakai szél fúj a kabátom alá. Megint provokatív ruhát választottam. A csipke puhán simogatja vonalaimat, talpam alatt csikorognak a kavicsok. Készségesen engednek be, érdekes módon egyes belvárosi helyekkel ellentétben itt nem furcsállja senki sem, ha egy nő egyedül érkezik. Az emberek itt nem kérdeznek, nem akarnak semmi komolyat. Felejteni, eltűnni, eladóvá válni egy fél órára, órára netán egyetlen éjszakára. Belépve a zene maga alá temet, szemeimnek szoknia kell a tompa és színes fényeket, a testek tömegét. Vágyak. Vágyakat érzek a levegőben, mintha egy térképen keresgélnék, ahol minden jó, minden meg van jelölve X-el, mindenhol találhatok kincset. Megrázom a fejem. Máris kezdődik? Ennyire kergetem?
Lépteim a pult felé vezetnek, mindig az első kör megléte a legfontosabb. Amit legtöbbször már nem kell kifizetnem. Most sem. Mire elhelyezkedem ital van előttem. Keresem a szempárt, ami az enyémet keresi, hogy jelezzen ő az, ő volt a nagylelkű aki nyitott legfőképp bármire és mindenre, ha elfogadom. Elfogadom, miért ne tenném? Megvizsgálom arcélét, engem kutató tekintetét. Rá is mosolygok, ismeretlenre ismeretlen vonásokkal. Tőlem oly idegennek tetsző ajkaim mozdulása, hogy ha valaki olyan látná aki igazán ismer, megtévesztően hathatna rá, hogy nem-e a testvéremet látja. A nemlétező ikertestvéremet. De én vagyok. Én lettem. Ez lettem? Törlődnek a gondolatok, mikor felém indul. Kijjebb biccentve a fejem, éhes tekintettel iszom be a látványát. Éppen..nem a tökéletes, mert az sose ilyen helyen fog megjelenni, de megteszi. Mindig megteszi.
Beszélgetésünk semleges, mondhatnám szenvtelen, visszafogott és semmitmondó. Engem nem érdekel, ő mit mond. Őt nem érdekli én mit mondok. Mégis, nevetek ha kell, megjátszom amit kell, mert szemei villanásai nyitott könyvvé válnak. Elönt az érzés, hogy kicsit kellene erélyesebben lépnem és megtenné. Mindent. Bármit. Mert akarom, hogy így legyen. És az elmúlt évek mondatják a kis hanggal, hogy el tudom érni. Tenyere az enyémbe csúszik, jóformán a karjába vesz ahogyan húz be a táncolók tömegébe. Erre sosem mondok nemet. Húz is magához, tenyerei derekamat tartják, melegítik. Ivott, nem is keveset. A távolság eltűnik, záródik, nem a legkívánatosabban, de ajkaimra tapad. Agyamban, lényemben fellobban az igenlés, az öröm. Energia, megmagyarázhatatlan melegség árad belém. Izmaim megfeszülnek. Fájóan mégis energikusan. Ölelem magamhoz, egyre több és több meleggel, mely puha takaróként cirógat, fényes aranylóan árad át belém, élettel töltve el a tagjaimat, a lényemet.
Karjaimban nehezedik a test, fáradékonyabban feszül nekem.
Szabadulnék, ép eszemmel tudom, hogy nem tehetem meg. Nem tehetem, mit művelek? Mégis eltörpül a zaj, eltörpül minden. Még mindig árad felém a vágya, sóhajai torkomban remegnek. Kíván. Hátrálok, de nem ereszt. Beleütközünk valakibe, akit kétségbeesetten fogok meg, rángatom ruhájának anyagát vakon, segítsen. Áldozatot játszom, áldozattá válok, holott én csinálok valamit. És nem akarok ebből kiszakadni. Meleg energia csorog belém. Miért kellene megállni? Miért lenne ez helytelen? Mégis rángatom, akárki is van mögöttem, csináljon valamit, vagy ne csináljon semmit. Hagyjon magamra, magunkra. Bevégzem amiért idejöttem, de miért is jöttem?
Segítsen..segítsen..segítsen..ez nem helyes! Nem szabad! Én nem..én nem ez vagyok..
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

22
● ● Posztok száma :
Amber Heard
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: High Way to Hell pub •• Pént. Márc. 10, 2017 5:29 pm

Mivel egy ideig a Temple Barba nem igazán mehetek, a helyzet úgy festett, hogy másik helyet kellett keresnem. Túlzás, hogy kellett, mert igazából úgy ismertem a várost, mint a tenyeremet. Tudtam, hogy mi-hol van, hova mikor menjek, és minden egyéb szépség és jóság. 280 éven keresztül figyeltem, ahogy a város fejlődik. Ódon épületeket bontottak le, és húztak fel a helyükre bevásárlóközpontokat, a kocsmák átalakultak, néhol az emberek ahelyett, hogy ismerkednének és beszélgetnének már csak focimeccseket mennek nézni. Elég nehéz lenne elkerülni ez utóbbit, hisz nagy történelme van ennek a sportágnak hazánkban. Nem tagadom, még én is kipróbáltam, és élveztem is bizonyos szintig. De ez nem olyasmi, amivel rendszeresen tevékenykedni fogok. Pedig ha akarnék, a farmomon is csinálhatnék kapukat fából. Egész jól értek a fafaragáshoz. Ha lennének gyerekeim, valószínűleg örülnének is neki, mint majom a farkának. De ez is egy olyan dolog, amire nem hiszem, hogy valaha is sor fog kerülni. Főként azért sem, mert a legkisebb mértékben sem vágyom családra. Azok után, ami történt velem a múltban, sok-sok évtizeddel ezelőtt… nem, egyszerűen nem. Nem fogok olyasmit átélni többet, ezt megfogadtam magamnak már akkor. Ki tudja, lehet jön valaki, aki majd ezt megváltoztatja, lehet, hogy nem. Én nem várom, hogy az igazat megvalljam. A jelenlegi életem teljesen megfelel nekem. Kétlem, hogy vissza tudnék térni abba az állapotba, amiben akkor voltam, mikor Amyt megismertem.
A mai napot… akarom mondani estét sem terveztem el túlzottan. A High Way To Hellben rég voltam már, és az eléggé… hogy is fogalmazzak, energikus hely. Úgy mentem oda, hogy majd lesz, ami lesz. Ezért sem vágyom monogám életmódra, mert így nincs görcs kötve a golyóimra se, és úgy élvezhetem ki az életemet, ahogy akarom. Nem tartozok senkinek sem elszámolással. Mondjuk 280 évesen érdekes is lenne… Tehát bármi megtörténhet. Lehet, hogy csak iszogatok egy keveset, és hazamegyek. Lehet, hogy úgy lerészegedek, hogy felkaparni sem lehet majd engem a földről. Lehet egyedül megyek haza, lehet mással. Szeretem a meglepetéseket, szóval csak sodródok majd az árral.
Nem kellett valami sok idő, hogy máris bekörnyékezzen valaki. Nem volt túlzottan rámenős, mégsem tükrözte azt a beszélgetésünk, hogy csak azért jött oda hozzám, hogy kicsit csevegjünk. Én pedig belementem, mert hát miért is ne tettem volna? Mivel egész jól el tudtam vele beszélgetni, így még meg is hívtam valami italra. A hely egész jól volt kialakítva szerintem. A tánctéren üvöltött a zene, mint a fene, viszont csak annyira hallatszódott a pulthoz, hogy még bőven lehessen hallani a másikat, anélkül, hogy üvöltenénk a másikkal.
Végül viszont felmerült az, hogy bemenjünk-e az említett helyre. Nem vagyok nagy táncos, ez az egyik dolog, amiben nem remekelek még ennyi idő után sem. Egy-két táncot tudok csak, azoknak is az alaplépéseit, de ennyi. Mondjuk itt, pont ebben a pubban nem is a tánctudását figyelik az embernek.
Egész jól ráhangolódtunk a másikra, és bele is feledkeztem abba, hogy mióta állhatunk már ott. Gyerek volt még az este, innen bármi megtörténhet, én pedig aztán sehova sem sietek. Egy idő után viszont előbukkant az igazi énje a szöszkének, valószínűleg megunta a várakozást már, és egyre jobban kezdett hozzám simulni, csókolgatni a nyakamat, satöbbi. Nem is én lennék, ha nem élveztem volna. Már kezdtem arra hajlani, hogy lépjünk le innen, mikor valaki a ruhámmal kezdett el babrálni. Félig hátrapillantok, hogy meglessem, mi történik. A szöszi viszont nem akart ereszteni, a felsőm további ráncigálására viszont már arrébb tessékeltem a nőszemélyt, amilyen udvariasan tudtam, hogy a mögöttem lévőhez forduljak. Látom, hogy szabadulna a férfi karjai közül, de az nem engedi. Hm, mintha a két véglet lenne ez a két páros egymás mögött. Egyiknél a csaj, másiknál a pasi van beindulva, mint a fene, és nem nagyon akarják engedni a másik félt. Végül pedig lépek is, méghozzá melléjük, hogy a srácot letessékeljem a nőről. Ő még mindig nem akarja engedni, így hát kicsit nagyobb erőt alkalmazok, hogy elengedje. Ebben a nagy tömegben amúgy sem nagyon figyelnek az ilyen esetekre. Miután megszabadultam a zavaró tényezőtől, ránézek a nőre.
- Gyere.
Ha nem is hallja a zenétől, valószínűleg le tudja olvasni a számról. Megfogom eztán az alkarját nem túl erősen, és elkezdem kivezetni a tömegből, hogy hallhassuk is a másikat. Amint kiérünk, és már a zene is viszonylag halkabb, megszólalok és elengedem őt.
- Minden rendben van? Mi történt? Eléggé megrángattál, hogy jogosan hihessem azt, nem szívesen voltál ott vele.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

93
● ● Posztok száma :
Cora
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Leanne Withmore tollából
Témanyitás Re: High Way to Hell pub •• Szomb. Márc. 11, 2017 5:04 pm

Lil'sidhe&&  Playful succubus
[Only admins are allowed to see this image]

Nem hallok már sem zenét, sem mást. Az engem ölelő férfi marad az egyetlen a gondolataimban és az érzés, mely egyre azt skandálja a fejemben, hogy még, még. Még kell. Az érzés ismerős, megállíthatatlan mégis annyira az enyém, annyira belőlem jön, hogy hogyan mondhatnék neki ellent? Évek óta vannak hasonló élményeim, évek óta érzem, hogy velem valami hiba van, valami elromlott. Az egyik barátnőm a szexuális ámokfutásaimat annak titulálja, hogy túl sokáig éltem egyetlen emberrel, ez felgyülemlett, most pedig egyszerűen csak kiadom magamból. Valóban ennyi lenne? Kételkedem benne. Ilyen elven, tele lenne a város orgiákkal. Vagy lehet csupán naivan szemlélem az egészet. Mégis..egészen újszerű dolgok munkálkodnak bennem, melyekre csupán valami őrültség lehet a magyarázat. A nagymamám valószínűleg keresztet vetne már azért is, amit viselek. Nem ha még tudná, hogy idegenek karjai simogatnak, nyelvük mélyen jár a számban, mintha kívánnák a titkaimat. Azonban távolról sem ez fedi az igazságot, csak a szexet kergetik, a pillanatnyi kielégülést. Még név sem szükséges hozzá. Vagy épp lakcím.
Visszarántódom a férfiba, testének valóságába, az ajkaim közé, lényembe csordogáló puha és meleg energiába. Mely édes mint a folyékony csokoládé, meleg és puha mint az otthon érzete. Az enyém és minden cseppjét akarom, mert megtehetem. Mert így helyes és ő adja, olyan készségesen hagyja, hogy hiába billen meg, nem akar elszakadni. Nem ajkaival rebeg igent, nem gondolattal, hanem a testével, lényének egészével. Új energia lobban bennem. Ha adja, el is fogom venni. Nem tehetek mást. Karjai egyre szorosabban ölelnek, már-már bántóan, fájóan. Mégis csókol, úgy csókol akár ha az élete múlna rajta. Emiatt, emiatt a vékony tudásszál miatt markol belém a jeges félelem. Én is akartam már valakit ennyire. Én is adtam és adtam, hogy sodorjon a lendület, vele, hozzá..és tompa volt a sötét, meleg az ölelés. Másra nem emlékszem. Létezik ilyen erős vágy? Ilyen bódult? Talán.
És ami édes, az egyszerre lehet keserű is. A félelem hidege elrontja, megtöri azt, amiből nem akartam szabadulni, amiből nem akartam engedni. Karjai egyszerre válnak terhessé, zavaróvá. A testi vágy eltűnik, már csak szabadulni akarok tőle. És nyúlok valakiért, bárkiért aki ki tud ebből rántani. Aki segíteni tud, mert félek attól mit tudok tenni. Félek attól ha újra átadom magam akkor mi történik. Nem tudom kit érek el, tud-e segíteni. Csapdába esett őzikeként vergődöm a karok között, idegen test préselődik az enyémhez, egyre akaratosabban. Képtelen vagyok kinyitni a szememet, nem akarom tudni, hogy a külvilág érzékelt-e ebből bármennyit. A lazítás fokozatosan enyhül, ajkai elszakadnak az enyémektől. Kapnék vissza utána, ettől megijedek, miért akarnék ilyesmit amikor most akadtam le róla segítséggel? Testemen azonban végigszikrázik az energia, ami jó, jót tesz. Futtatom tekintetem az idegenen, a segítőn. Ujjai alkaromra fonódnak, hív. Menjek, menjek. Megyek, nem fordulok hátra, nem nézem meg a katasztrófát amit talán okoztam. A tömegből is kijutunk, távolodva a szerencsétlenségtől, távolodva a félelmeimtől. Mégis, a pasas energiája, íze még mindig tombol bennem. És nem értem. Megnézem segítőm széles hátát, keskeny csípőjét. Tenyeréből árad az erő, a melegség. Kitől kértem segítséget? Kis híján neki is ütközöm. Fel kell rá néznem, pedig én sem vagyok nő létemre alacsony, pláne magas sarkakon. Szemeibe nézek, vonásait tanulmányozom egy mosoly kíséretében.
- Nem tudom. Nem akart elengedni. Mintha.. - sóhajtok fel - mintha erőszak lett volna. Nem tudom mi történt vele. Köszönöm, hogy segítettél. Vendégem vagy egy italra. - mutatok a pult felé és el is indulok oda.
Kérem amit szeretne, magamnak valami erőset, aminek a neve sem érdekel, csak tisztítsa ki a fejemet. Más jelenleg nem fontos, vagyis több minden is. Ujjaim a pohár hidegén játszanak. Nehéz gondolatok tornyosodnak a fejemben.
- Remélem nem épp valami hódításodtól rángattalak el a saját ostobaságom miatt. - pillantok fel rá óvatosan - Ha így van, ne haragudj. Kaptam az első személy után, akit elértem. De tényleg köszönöm. Egészségedre! - emelem rá poharamat - Ritka, hogy ezen a helyen segítséget is kap valaki.
Ezzel el is árultam, hogy járok ide. Pedig amilyen híre van ennek a helynek, ezzel nem sokan dicsekednének el. Bár nem olyannak tűnik, aki ezért elkezdene mindenféle furcsa következtetéseket levonni rólam. Amit megtehetne. Ledöntöm az italt. Kurvára megtehetné, ha tudnám, érteném mi üldöz mindig ide, az arctalan, névtelen és meleg testek erdejébe. Ha érteném mit űzök ennyire, mikor a kielégülést, a lényegi kielégülést nem kapom meg, el sem jutok odáig. Vagyis általában nem jutok el. Mert..mert nem. Érdeklődve méregetem az ismeretlent, kezemet nyújtom felé.
- Deirdre. - mutatkozom be - Csak nem téged is űz valami mocskos dolog erre a helyre? - kérdezem, mert inkább hallanék róla, minthogy magamról beszéljek, vagy arról ami az imént történhetett. Nem mondatja velem sem egó, sem más, hogy ellenállhatatlan vagyok. Talán a pasas túlitta magát, vagy csak nem szereti ha megálljt kap..
Rendelek még egy italt, ez legalább nem csimpaszkodik rám. Legalább.
■ ■ Zene ■ ■Lesz ez még így sem.. ■ ■[Only admins are allowed to see this link]

avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

22
● ● Posztok száma :
Amber Heard
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: High Way to Hell pub •• Szomb. Márc. 11, 2017 5:58 pm

Nem mondom azt, hogy a legjobb hírnevű klub ez a High Way to Hell, de jelenlegi kedélyállapotomhoz nagyon is jól illett. Az O'Donoghue's most ki volt teljesen zárva a képletből, nem nagyon volt kedvem az ott hallható folk zenéhez. Megvan annak a helynek is a varázsa, és igazából én is imádok oda járni, de most mégis emellett a hely mellett döntöttem. Oda fáradtan szoktam menni főként, mert az jóval kulturáltabb hely ennél a pubnál, és ott viselkedni is kell az embernek, fáradtan pedig nem fogom se leinni magam a sárga földig, se összekapni valakivel. Itt már másabb a helyzet. Itt akárhányszor voltam, mindig láttam valami olyasmit, amit máshol nem igazán. Túlzottan egymásba gabalyodottak, máskor pedig egymást verők. Az estére nem volt különösebben tervem, de eléggé energikusnak éreztem magamat, a döntésem tehát ezért esett erre a helyre.
Jelen helyzetben pedig én vagyok a kezdeményező. Na jó, ez túlzás, de azért rendesen meglöktem csávókámat, hogy a seggére üljön. Nem lennék meglepve, ha később még megpróbálna megkeresni a klubon belül, én pedig állok elébe. Bár ha okos, akkor békén hagy. Másfél fejjel magasabb vagyok nála, és ugyanennyiszer szélesebb is. Mondjuk a részegség és a józan ész használata nem szokott egyszerre találkozni. Ha tehát mégis úgy döntene, hogy bepróbálkozik nálam… nos, ne egyedül tegye. Jöjjön néhány haverjával, hadd mozgassam meg kicsit az ízületeimet.
- Nagyon szívesen. A lényeg az, hogy nem történt semmi baj. És köszönöm, elfogadom azt az italt.
Csak bólintok egyet kedves mosollyal az arcomon, aztán pedig már indulhatunk is a bárpult felé. Lehuppanok az egyik bárszékre, és egy vodkát kérek, amit a pultos szinte egyből hoz is. Kezembe veszem az üveget, és figyelem a nő szavait. Bólintok még egyet, mikor ismét megköszöni.
- Valóban arról rángattál el. De a csajszi jobban akart velem lenni, mint én ővele, szóval nem is olyan nagy baj.
A következő szavaival pedig tökéletesen egyetértek. Ritka nagy szerencséje volt, hogy én voltam az, akit megráncigált. Mások nem lettek volna ilyen segítőkészek, mint én. Vagyis de, van egy-két hasonló ember a bárban, mint amilyen én, de a nagy tömegnek csak egy apró százalékát alkotjuk. Nem vagyunk mi a hős megmentők, vagy ilyesmi, egyszerűen csak több emberség szorult belénk, mint ezekbe a részeg kanos barmokba, akiknek mindegy, hogy ki az, mi az, és hogy mennyire akarja, csak legyen hova bedugnia.
Én is lehúzom a vodkámat a lánnyal együtt, és már kérem is a következőt magamnak. Egyre hívott meg, a kövit már én fizetem. Mikor felém nyújtja a kezét, akkor megfogom azt.
- Muiredach - válaszolok neki egy félmosollyal az arcomon. - Hogy űz-e valami? A mai nap nem igazán. Van, mikor azért jövök ide, hogy a sárga földig leigyam magam, van mikor egy kis társaságra vágyom. Ma… ma úgy jöttem ide, hogy nem tervezek el semmit, majd a helyzet adja magát. Adta is. Hidd el, jobban jártál velem két perc ismertség után is, mint azzal. Nem szokásom a saját akaratomat rávetíteni másokra, nem úgy mint egyesek.
Ez mindig is így volt. Legalábbis, ami a mindennapokat illeti. Ha egy nő nem akarta beadni a derekát, én nem kezdtem el csak azért is jobban nyomulni rá, hanem elfogadtam. Ilyen téren nem vagyok egy erőszakos alkat.
Miután kikérte a következő körét, és megkapta, egy koccintásra emelem a poharamat, hogy aztán lehúzzam az újabb kört.
- Na és veled mi a helyzet? Téged miért vonz annyira ez a hely? Megvan a maga bája ugyan, de kíváncsi vagyok a te történetedre.
Ha eljövök egy ilyen helyre, és valakivel elkezdek beszélgetni, akkor szeretem megismerni az embereket is valamennyire. Nem vagyok én minden esetben egy szar alak, sőt, az esetek többségében egész kellemes társaság tudok lenni. Nyilván csak akkor, mikor kedvem is van hozzá. Amennyiben nincs, akkor pedig gyorsan lekoptatom az adott személyt.
- Nem nagyon látom azt, hogy megviselt volna az előbbi eset. Bár lehet közrejátszott az két kör is, amit kikértél magadnak. Történt már hasonló? Hogy valaki túl rámenős volt?
Kérdezem tőle kicsit óvatosan, de annál inkább kíváncsian. Velem történt már, hogy nem lehetett levakarni rólam valakit, szóval van valamilyen fogalmam arról, hogy milyen idegesítő tud lenni az ilyesmi.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

93
● ● Posztok száma :
Cora
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Leanne Withmore tollából
Témanyitás Re: High Way to Hell pub •• Szomb. Márc. 11, 2017 9:58 pm

Lil'sidhe&&  Playful succubus
[Only admins are allowed to see this image]

Érdekes ezt hallani a szájából, hirtelen akaratlanul villan be, hogy meg kellene fordulni, leellenőrizni, tényleg nem történt-e semmi baj. Honnan nyerem azt a magabiztosságot, hogy nekem biztos nem esett volna semmi bajom? Remegnem kellene, a hatása alá kellene kerülnöm az eseménynek, hogy sakkban tartottak, satuba fogtak és nem tudtam szabadulni egy szájerőszaktól. És nem. Mégsem, elillantak félelmek, érzések és minden más. Sziklaszilárdan él bennem a magabiztosság, hogy a pasas sínylette volna meg, ha az ismeretlen, izgató alkatú idegent nem rángatom be a képbe. Szerintem pszichiáterhez kellene járnom, mert kezdek disszociatív személyiségzavaros jegyeket mutatni. Néha ugyanaz a nő vagyok, aki hat éve kilépett a házasságából a kényelmes és megszokott életéből, hogy idejöhessen és azt csinálhassa amire mindig is vágyott..néha pedig, nem tudom megmagyarázni. Ha forgatnám a szótárt, talán a kurva, a céda, a léha ribanc kifejezések fednének le a legjobban. Megmagyarázhatatlan erejű vágyak lobbannak fel bennem, melyekre úgy hajtom a kielégülést mint versenyző a járművét, hogy aztán zavaros képek kísértsenek éjszakánként, amikre szintén nem találok magyarázatot. Haltak meg. Emberek haltak meg, akik velem voltak utoljára. Hidegrázó élmény, elég indokot adna, hogy egy bájos kórteremben éljem le a hátralévő napjaimat, pukkadásig töltve mindenféle gyógyszerekkel. Nem értem, nem értem mi történik, de az évek telnek én pedig..sodródom velük, sodródom az új árral, melyet a lényem diktál. Mert ahhoz nem érzem magam eléggé őrültnek, hogy besétáljak egy terapeutához segítséget kérni.
- Igen, szerencsére minden rendben van. - húzom mosolyra ajkaimat - Rendben, örülök. Csak semmi macsó baromság. - intek a pult felé.
Azt hiszem megsértődnék, ha nemet mondott volna, ha hirtelen úgy érezném, nem figyel rám, hogy kiesek a tekintetéből csupán azért mert látta a kis..műsort a parketten az imént. Bár távolról és közelről is áldozatnak tűntem, csak zavaró, hogy nem érzem magam annak. Úgy igazán. Mondhatni hát, hogy apró örömöt szerez az elfogadással. Feltornázom magam a bárszékre, ami meglehetősen magamutogatóra is sikeredhetne, ha nem szereztem volna benne rutint. A test eszköz, használni kell és lehet minden helyzetben. Akár fegyverként. Megrázom a fejem, milyen gondolatok ezek? Whiskey érkezik, hűvösen, bizsergetőn, tisztán és duplán. Ami kell, amire szükségem van. Scotch, az itteni legjobb.
- Tehát kihúztalak egy csávából én is? - nevetem el magam lágy hangon - Akkor díszeleghetek egyfajta megmentő szerepben. Még úgysem fordult elő soha. - kortyolok az italomba - Imádok új dolgokat kipróbálni.
Tenyerünk összeér. Normálisan fog velem kezet, nem kezel törékeny kismadárként, de ellenfélnek sem lát, akinek össze kell roppantania az ízületeit, a ki a tökösebb játékban. Szóval semleges maradtam. Különös, de zavar. Nem szoktam semleges lenni. Nem szeretek semleges, szürke lenni. Hüvelykujjammal végigcirógatom a kézfejét szuggerálva a gondolatot, hogy nem akarok semleges lenni. Úgy hangzik fel bennem, akár egy ima, egy parancs. Parancs, az akaratának. Nézzen rám, annak lásson aminek én akarom, hogy lásson. A kézfogás pedig véget ér. Újra kedves arckifejezéssel nézek rá, érdeklődve, mint bármely kedves idegenre.
- Néha jó, ha a másik tudja mit akar. De azt hiszem a pasas kicsit túlzásba esett. Ha nem jössz és le tud rángatni a parkettről.. - harapom el a mondat végét, mert nem akarom a gondolatot, nem akarom látni a végét, hogy mi lett volna.. - Tehát céltalanul, hmm.. - iszom újabb testes kortyot, jólesőn szalad végig rajtam az erős ital érzete - és máris megmentetted az erényeimet, ezzel kihagyva egy nagyon is felkínálkozó másik nőt. - ezzel a gondolattal viszont eljátszom, mármint nem az erény körével, mert köszönöm de a testi belső szimbiózisom már egészen az én dolgom lett, de mégis..beleképzelni magam a parlagon hagyott nő személyébe..nem tölt el békés gondolatokkal.
Eltüntetem az italt, kérve a másikat. Ó a vágyak, a vágyak mindig összetett dolgok. Ezt megtanultam. Ha eleget iszom, ezt-azt halogatni tudok, ha elég tompa vagyok. A másnaposság pedig lehet áldás is, nem csak átok. Nekem. Mostanában. Oké, az elmúlt pár évben főleg. Elgondolkodva nézek új ismerősömre.
- Mert itt nem számít ki vagy. - mondom ki a voltaképpeni igazságot - Itt elveszhetsz, az lehetsz aki, vagy ami akarsz. Senkit sem érdekel, mert senki sem kérdezi. Sem azt hogy házas vagy-e, sem azt, hogy mi a munkád, merre laksz. Pillanatnyi élvhajhászás az arctalan tömegben, pár óra után pedig visszatérhetsz a saját életedbe. Ezért vagyok itt.
Kérdése nagyon is elevenembe talál. Előfordult-e? Mindig előfordul. Soha nem elég. Mármint nekik. Nem engednek kihátrálni, vagy el. Felfoghatnám tulajdonképpeni erőszakosságnak is, magamat pedig áldozatként láthatnám, de..én megyek bele. Én is ott vagyok, hozzájuk simulva, akarva, vágyva és hajszolva valamit, amivel végül nem vagyok elégedett. És mennék, menekülnék minduntalan. Előlük, magam elől és a vágyaim elől is. Mindahányszor. Ezért térek magányosan nyugovóra, ezért vergődöm kielégítetlenségben, mely lassan a hétköznapjaimra is rányomja a bélyegét.
- Az ital megnyugtat. - írom alá ezzel az egyik állítását, vagyis feltételezését - Nem az első eset sajnos, de ilyen helyeken nem remélhetek Lancelotot, csak hódítókat. - tanulmányozom az arcát, hisz épp most botlottam talán egybe - Nem menekülök a határozott jellemek elől. - ismerem be - De ennél komolyabb eset nem történt. Mármint..nem bántottak soha. Csak túlheveskedték. - kortyolok a hideg és jóleső italba ismét, már-már menekülve - Te sokszor mentesz meg itt valakit? Már ha épp nem a sárga földig iszod le magad, persze. - nevetem el magam.
Különös mód, nem szeretek magamról beszélni, kisvárosból származom, régi szokásként rögzült, hogy a nem környezetembe valókat egyszerűen szelektálom és nem avatom be. Semmi lényegesbe. Immár felé fordulok, teljes testtel. Mégiscsak a segítségemre sietett, nem játszhatom a menekülőt. Nem mintha akarnám..de látnom kell a szemeiben az érdeklődést. Szükségem van rá.
- Talán nem épp ajánlatos dolog egyedül idejárnom. - ismerem be - De mindenkit bedarálnak a hétköznapok, senki nem vágyik az újra, az izgalmasra, semmire. Család, gyerekek, számlák és munka. Ebben élnek a legtöbben. Itt kikapcsolhatok. - mondom komolyan - Ha meg kellene nevezned valami őrültséget, amiben résztvennél ma..mi lenne az? - kérdezem kíváncsian.
Ördög tudja, minek kérdezek ilyet. Talán valamit remélek? Talán már megint belerángatok valakit valamibe? Le kellene állnom és hazamenni, mégis képtelen vagyok rá, helyette az italom szopogatom, érkezésem rövid ideje óta a harmadikat. Kellemesen hat, átjár. Bátorságot ébreszt és érzékeket tompít. Jó, ez jó. Jót tesz.
■ ■ Zene ■ ■Nem a pénzért csinálom! ■ ■[Only admins are allowed to see this link]

avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

22
● ● Posztok száma :
Amber Heard
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: High Way to Hell pub •• Szomb. Márc. 11, 2017 11:26 pm

Néha olyan érdekes belegondolni, hogy úgy az egész világ mennyit is változott az elmúlt 280 évben. Hogy az elit és kevésbé elit helyek mennyit változtak. A technológia. Az emberek egymáshoz való hozzáállása. És még sorolhatnám. Ha valamiért, már ezért is megéri, hogy ilyen hosszú ideig élhetünk, mi, Seelie-k. Ráadásul rengeteg időm volt kiélvezni az adott kor minden szolgáltatását amellett, hogy továbbra is bármikor készen álltam arra, hogy megkapjam a következő megbízásomat, és tovább lépjek a feladat megoldására. Nem piti bérgyilkosok voltunk mi, hanem egy nagyon is összeforrott társaság, számos ismertséggel szerte a világon. Ebből kifolyólag nem is foglalkoztunk ilyen kis apró vendettákkal, amiket nem tudtak megoldani a sértettek. Mi a nagyobb vadakra mentünk, és általában gond nélkül megoldottuk. Nem volt annyi dolgunk, mint a nálunk képzettségben, hírnévben és rangban lentebb lévő fizetett mészárosoknak, de a summa, ami a markunkat ütötte egy-egy bevégzett célpont után… nos, több volt, mint amiről azok valaha is álmodhattak volna. Én nekem pedig nem volt senkim, akire költhettem volna a pénzemet, egyedül jómagamra. Még fiatalon ki is használtam ezeket az utolsó fillérig, a saját élvezeteimet hajkurászása érdekében. Az életem későbbi szakaszaiban pedig egyre inkább kezdtek megváltozni az emberek, a szokások, én pedig azokhoz alkalmazkodtam. Volt, hogy nem fogadtam el a felkínált összeget valamely célpontért, mert már nem tudtam volna hova rakni a vérdíjat. Ma meg? Van egy farmom, élem a magam nyugodt, békés életét ott, a régi énemet pedig csak a városba jövetelkor engedem szabadjára. Ahogyan most is. A világ sokat változott, ez tény. De vele együtt én is.
- Mondhatjuk így is. De inkább maradjunk annyiban, hogy kölcsönösen segítettük egymást. Rád is túlzottan nyomultak, rám is.
Most nyomulhatunk egymásra… - tehetném még hozzá, ha akarnám. De fogalmam sincs, hova fog kilyukadni ez az este, és ez az újonnan szerzett ismertségünk. Vannak esetek, mikor szeretem a meglepetéseket. Ez is ilyen. Na meg előtte még szeretném kicsit megismerni őt is, hogy mégis mire számítsak. Bár már ennyi idő alatt is jobb társaságom volt, mint az előbbi szöszke, szóval már ez is haladás.
Mikor kezet fogunk és ő rá nézek, akkor legbelül máris elkezd egy fura érzés motoszkálni bennem. Nem mutatom jelét a kedves mosolyomon kívül, de magamban hamar összeraktam a képletet. Itt mindig érezhető a természetfeletti a levegőben, és most is éreztem valami furcsaságot Deirdrével kapcsolatban. Viszont csak most jöttem rá, hogy miért is. Jelenleg még nem tudom, hogy átoknak vagy áldásnak véljem, hogy pont egy succubusszal hozott össze a sors. Ez az egyik faj, akikkel nagyon óvatosan kell bánni, és ezt még én is beismerem. Nagy hatalom van a tarsolyukban, és csak az adott succubuson múlik, hogy ezt mire használja fel. Találkoztam már a jobb és rosszabbik fajtájával is az életem során. Habár a hosszú életem legjobb szexélménye pont egy succubushoz kapcsolódik, attól még tudom, hogy nem szabad őket félvállról venni. Ha azt érzem, hogy valaki iránt hirtelen egyre jobban kezdek szexuálisan vágyakozni, akkor tudom, hogy succubus az. A koromra való tekintettel amúgy is nehezebb dolguk lenne teljesen a kontrolljuk alá venni, de Deirdrénél most végképp nem érzem azt, hogy túlzottan próbálkozott volna. Nem tudom, hogy csak megjátssza magát, vagy tényleg ilyen fiatal és tapasztalatlan. De ezt nem tudom így eldönteni még. Szóval egyelőre csak maradok annál, hogy élvezem az estét.
- Én már csak ilyen vagyok. Az elesettek védelmezője!
Tárom szét a karjaimat, jóízűen nevetve ezen. Ó, ha valami, hát ez a titulus nagyon nem illik rám. Ugyan szorult belém emberség, és a gyökereimre való tekintettel is jobban szimpatizálok az emberekkel, de nem sietek mindegyikük megmentésére.
- Tetszik az élethez és ehhez a helyhez való hozzáállásod. Az ilyen helyen érzi magát az ember igazán szabadnak, energikusnak, nemde?
Mosolygok rá a nőre. Tulajdonképpen, ha nincs is teljesen tisztában succubus voltával, akkor is tökéletesen megérthető az, amit mond. Ez a faj a szexuális vágyakból táplálkozik, ebből a helyből pedig okádásig az árad. Nem kell incubusnak lennem, hogy érezzem. Sok időt töltöttem már el itt, így tehát volt alkalmam kiismerni, ide milyen emberek járkálnak. Szóval szinte biztos vagyok benne, hogy pozitív választ fogok kapni a kérdésemre.
- Hogy sokszor mentek meg itt akárkit is? Nem, nem igazán mondanám. Van, mikor nem is figyelek az itteni történésekre, mert valami kedves nőszemély foglalja le a figyelmemet. Viszont megesik az olyan is, mikor ilyen eseteket, vagy durvábbakat látok, aminél az egyik fél látszólag nagyon nem akar részt venni benne. Na ezekben az esetekben már lépek.
Ettől eltekintve tudom, hogy nem vagyok jó ember, sosem állítottam ezt magamról. Ha meg is próbálnám, a múltbeli tetteim cáfolnának rám a legjobban. Ugyan velejéig romlott személyekkel végeztem csak, de akkor is megöltem őket. Több százat, több ezret az életéveim során. A változásban pedig nem hiszek, és bűnbocsánatért sem fogok esdekelni senkinek sem. Tettem, amit tettem, amit szerettem, amire neveltek. Amint Deirdre felém fordul teljes testével, én is így teszek, kíváncsian vizslatva a succubust.
- Valami őrültséget, amiben részt vennék… hmm…
Elgondolkozok ezen a kérdésen, aztán pedig szemem sarkából megpillantok egy ismerős alakot. Tekintetemet arra fordítom, és még bökök is a fejemmel egyet, hogy a succubus is arra nézzen. A táncpartnere jött látszólag revansot venni, és hozta három barátját is magával. Na ez jó móka lesz. Ha még mindig oda néz Deirdre, akkor csak álla mutató-, és hüvelykujjammal az állához érek, és visszafordítom a tekintetét magamra.
- Mit szólsz ehhez?
Kérdezem tőle, ahogy szép lassan elvigyorodok, aztán pedig felállok a bárszékből, és kicsit megropogtatom a nyakamat, és a hátamat. Aztán pedig megindulok a közeledők felé. Elöl mászik a táncpartner, mögötte a barátocskái, akiken azért már látszik, hogy nem olyan kis satnyák. Így még jobb. Megállok arcomon egy félmosollyal néhány lépést követően, és megvárom, míg odaérnek. Mond ott néhány szót a táncpartner, de nem igazán jut el az agyamig. Túlzottan rá vagyok már pörögve arra, hogy gyerünk, üssön meg, lökjön meg. Hadd kezdődjön el a táncunk.
Amint lendül a két keze, hogy hátralökjön, megvárom, aztán még hagyom is magam. Aztán pedig hirtelen jól megfejelem őt. Szerintem ez ennyi is volt a részéről. A barátai pedig máris színre lépnek. Egy jobbossal nyit, aztán egy balossal, hogy lefoglaljon, míg a másik kettő valamilyen szinten körbezár. Én mind elől játszi könnyedséggel hajolok el, az egyik ütésénél meg a körből kilépve lépek be mögé, és szorítom hátra a kezét, majd rúgom ki a lábát. Amint a földre kerül, még egy kis nyomást fejtek ki a karjára, és eltöröm azt. Az egyiknél villan a kés, a másik puszta kézzel támad rám. A kinézetemet meghazudtoló fürgeséggel mozgok és térek ki a két oldalról érkező ütések és szúrások felől. Úgy hozom ki, hogy mindketten elém kerüljenek, és így az én kezembe kerüljön a harc fölött irányítás. Az egyiket gyomron rúgom, amitől megtáltosodik, addig a kés nélkülit le tudom rendezni. Egy ütésénél lebukok, miközben kezemmel kihúzom a lábát, és magamhoz húzom őt a földre. Gyorsan cselekedve fogom meg az egyik lábfejét, és fordítom el kilencven fokkal azt. Ez is lent marad. A késes addig magához tért, és máris rohamozik felém. Így már nagyon könnyű dolgom lesz, mert az előbb látottak nem kicsit cseszték fel az agyát. Próbál gyomron szúrni, én viszont a karja irányába félrehúzódok valamennyire, ellökve közben azt, és mikor már biztonságos, kicsavarom a kést a kezéből, és beleszúrom a felkarjába. Mindez olyan gyorsan történt, hogy a legtöbb részeg, vagy akár kicsit is becsiccsentett valószínűleg fel sem fogta. Ezt követően neki is kirúgom a lábát, és a fejét erősen beleverem a padlóba. Csak annyira, hogy elájuljon, ne annyira, hogy meghaljon.
Miután velük végeztem, felállok, és morgok is még egyet rájuk. A mostani pultost jól ismerem, elég sokszor kihúztam már a szarból, most pedig ők provokáltak engem, ők támadtak meg engem, és én pedig csak megvédtem magamat. Lehet kicsit harsányan, de majd színesíti a sztorit, ahogy akarja. Nem törődve a néhány kíváncsiskodó szemmel elindulok vissza a pulthoz, majd visszaülök a helyemre. A sörömet már be is készítette a pultos, amit megköszönök neki, és jó adagot le is húzok belőle. Ezt követően visszafordulok Deirdréhez.
- Ezt elfogadod őrültségként?
Kérdezem tőle vigyorogva.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

93
● ● Posztok száma :
Cora
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Leanne Withmore tollából
Témanyitás Re: High Way to Hell pub •• Vas. Márc. 12, 2017 2:44 pm

center>
Lil'sidhe&&  Playful succubus
[Only admins are allowed to see this image]

Elfogadom az egyenlő feles ajánlatát. Valamiért inkább szeretek egyenlőnek maradni, mint másban tetszelegni. Ha dolgozom, mindenkit én irányítok, mindenki úgy mozdul ahogy én mondom, kérem és mutatom. Különös, hogy magamat tettem irányító szerepbe, hogy élvezhessem azt a közeget, melyet mindig is csodálva néztem, melyről mindig is álmodtam. És ami megtörtént, az megtörtént, ez persze nem vonzza magával, hogy az életem minden eseményében szeretek irányítani. Sőt, bizonyos helyzetekben kifejezetten szeretem ha én lehetek...hm, alul. Most azonban szó sincs, vagyis nem lehet ilyesmiről. Segítségért nyúltam, segítséget kaptam személyében, bár arra nem számítottam, hogy legalább annyira kellemetlen helyzetből húztam ki, mint amiből ő húzott ki engem. Fából vaskarika és az Élet című színdarab különös szereposztása ez. Minden felvonással mást tartogat számunkra. Ezért izgalmas ez a hely, mindig más szerepben találom magam, mindig valami új, valami más élménnyel gazdagabban térhetek vissza az életembe és senki nem fog velem szembe jönni..vagy ha mégis? Ó, mindenki tud úgy tenni, mintha nem ismerné a másikat, mintha nem látta volna soha életében.
- Pedig nem tűnsz olyan egyszerűen sakkban tartható figurának. - szalad végig rajta a tekintetem - Már csak bizonyos testi adottságaid miatt sem. Ebből gondolom, hogy inkább játékosan mintsem erényesen rázod le a nem kívánt rajongóid társaságát. - mondom mosolyogva.
A kézfogásunk érdekes dolgokat hív elő belőlem, állítások majdnem parancsok diktálódnak az agyamban, melyek elsősorban figyelmére vonatkoznak. Szeretnék valamit látni a tekintetében. Valamit, ami fontos nekem, ami egyfajta létszükségletem. Nem akarom, hogy áldozatként, elesettként lásson. Lásson energikusnak, csodálatosnak, valaminek. Valaminek, ami több, mint az itt masszaként szétfolyó nők. De miért? Miért? Nyúlok a poharam elé, mert az legalább érthető, a hideg és tényszerű valóság része, nem valami elmebeteg és nem saját gondolatsoré, amit se át nem látok, se meg nem értek. Különös, azonban arca rezzenéstelen, Nem villan semmi a tekintetében, ami okot adna arra, hogy amit fejben kimondtam, az úgy lett. Vagy úgy lesz. Nem tudok olvasni belőle, pedig az emberekkel egész jól elboldogulok ilyen téren. Érdekes ez a pasas. Egyre érdekesebb. Attól eltekintve is, hogy némely pillanatomban szeretném megkérni, hogy gombolja ki az ingét. Vagy szeretném én megtenni, persze csupán hatás és összhatás kedvéért. Érdekel, piszkálja a kíváncsiságomat, vajon mindenhol egységes színe van? Ez az ország ugyan nem kedvez éppen a bronzos barnaságnak, de mindenkinek vannak felmenői, akik hoztak magukkal erről-arról genetikai vonásokat. Valószínűnek tartom, hogy Muiredach sem csupán ír ősapákkal és ősanyákkal rendelkezik. Van benne valami fűszer, de nem tudom, hogy pontosan mi is. Elnevetem magam.
- Egy modern Lancelot? Ki hitte volna.. - mondom mosolyogva.
Elgondolkodva mérlegelem szavait. Valóban ezt érzem? Szabadságot és energikusságot? Hmm, talán igen. Mondhatjuk. A szabadság illékony érzete mindenképpen megvan, hisz ismeretlenek tömegében azt csinálhatok, amihez éppen pillanatnyilag kedvem van. Az energikusság végett ráncolom a szemöldökömet. Bár normálisan kimondhatnám, hogy mi az amitől tényleg annak érzem magamat. Régebben csak a tánc adta meg. Mindig nagy hévvel vetettem bele magam, mintha az lenne az egyetlen mentsváram, vágyam és támaszom ebben a rohanó világban. Ha anyagilag rosszul álltam, akkor is megoldást nyújtott, lekötötte a gondolataimat, magával vitt és szárnyalhattam. Azóta ez némileg módosult, mert egyre többször fordul elő, hogy energia híján, csak lelkesedésem van, mégis hamarabb elfáradok, otthon pedig szembenézek a mérhetetlen belső ürességgel, amin nem tudom, hogyan segíthetnék. Vagy hogyan segíthetne bárki. Talán meg kellene fontolnom ezt a terápia dolgot. Vagy..keresni valakit, aki új színt hoz az életembe..bár tudnám, hogy mi a jó megoldás. Vagy egyáltalán mi a megoldás, ha egyáltalán van ilyen.
- Valami olyasmi, igen. - mosolygok rá az italom fölött - Biztonságérzetet és egyben izgalmat is nyújt, hogy azt tehetek amihez kedvem van. Senki nem fogja másnap a szememre vetni. Pár órára az lehetek, aki akarok. Az energikusság már inkább társaságfüggő. - pillantok szemeibe - Ha valaki unalmas és üres, az sehogy nem fog bennem energiákat csiholni.
Sajnos ezt nem tudom, hogy értem. Talán az érdeklődés jobb kifejezés lett volna, bár nem igaz. Mert egyik sem érdekel, legtöbbször fikarcnyit sem. Még a nevüket sem kérdezem meg, bár mondják maguktól is, ami azt eredményezi, hogy el is felejtem körülbelül egy dal leforgása alatt.
- És milyen a te hozzáállásod az élethez? - kérdezem kíváncsian - Inkább megfontolt haladó, vagy két végről égeted a gyertyát?
Elsőre nem tudom meghatározni, hogy vajon melyik típus lehet. Ez zavar, de érdekessé is teszi. Nem tudom őt kiszámolni, meghatározni vagy éppen skatulyába húzni. Érdekes, ilyen fazonokkal nemigen szoktam itt összefutni. Legtöbbször mindenki bűzlik hazugságoktól és az italtól, emiatt nem is érdekelnek különösebben. Ha én is hazudok és mindenki más is, nincs felfedeznivaló. Akkor más asztalnál zajlik le a játszma, aminek inkább szexuális értéke van, semmint emberi. Újdonsült Lancelotomra ezt a sémát pedig nem tudom ráhúzni.
- Ez azt jelenti, hogy az értékrended és a szíved a helyén van. - kommentálom - Szóval megvan a saját elfoglaltságod is, de lépsz ha olyasmit látsz. Ezzel beletartozol az emberiség cirka húsz százalékába, mert a maradék nyolcvan akkor sem tesz semmit, ha ilyesmit lát, mondván nincs közük hozzá, nem az ő dolguk. - húzom el a számat.
Sajnos tényleg ilyenek vagyunk. Odanézünk, mert a katasztrófaturista énünk működésben van, de nem nyújtunk segítő jobbot, nem avatkozunk be. Ennek egyik oldalról van praktikus oka, másik részről azonban gusztustalan, mert talán tényleg segíthetnénk vele. Hogy én mit tennék? Tudnék-e tenni? Bár tudnám, nem igazán találom magam a szemlélődő szerepben, mert az utóbbi években mindig sikerül valamibe belefolynom, amibe nem kellene. Tekintetében végre villan valami kíváncsiság irányomban, amit nevezhetnék haladásnak. Jaj. Tényleg nem vagyok normális.
- Igen, valami őrültséget.
Közben társaságot kapunk, meglepett tekintettel nézem a parkett ördögét, a szájerőszakolót. Eszerint magánál van és haragszik. Bár dühe nem rám irányul, hanem Lancelotra. Végtére is azt hiszem őt okolja, amiért félbeszakadt amit csináltunk. Vagy csináltam vele. Ő velem? Mindegy, nem számít. A baj illatát érzem. Sértett kiskakasként dülleszti a mellkasát. Nem látja a lényegi különbséget Lancelot és közte? Legalább harminc kg színizomnyi. Vannak, akinek az egójuk túlmutat a normalitás határain. Bele szeretnék szólni és elküldeni a fenébe, de az érintés kiragad a gondolatokból. Valami fura érzés szalad végig rajtam, ahogy megmentőmre pillantok kérdő tekintettel.
- Mi..? - kérdezem meghökkenten, egyre szélesedő vigyorát látva.
Az események gyorsan zajlanak, bár lassított felvételről szívesen újranézném. Kifelé fordulok, igazi jó katasztrófaturistaként. Nem lépek bele a verekedésbe, nem csinálok semmit, csupán figyelek. Nem én vagyok a tárgya, nem rólam szól. Egyik se a pasim, vagy különösebben ismerősöm, hogy védenem kellene bármelyiküket is az eset kapcsán. Azonban ki ne szeretné az ilyesmit? Tekintetem egyáltalán nem aggódó, inkább kíváncsi. Különös és beteg jellemre vall, hogy szinte beiszom Lancelot mozdulatait, a gondolataim pedig távol állnak attól, hogy féljek egy esetleges sérülés miatt. Szemernyi együttérzés sincs az idióták irányában. A nyálcsorgatás talán túlzás lenne, de vízióként elképzelem a jelenetet kevesebb ruhában, némileg másabb környezettel. Kérek még egy italt, de figyelem tovább a mozdulatokat, az ütéseket. Az ing alatt megfeszülő izmokat, földre kerülő testeket. Ez már bemutató. Szinte sajnálatos, hogy nem pillant rám, had dönthessek nyerjenek-e igazi büntetést, vagy elég meghagyni ezt az ízelítőt? A vigyorát nem értem, mintha neki ez csak egy kis nyújtózás lett volna. Meghökkent mégis mosolygó tekintettel mérem végig.
- Ezt őrültségnek neveznéd? - kapok az újabb ital után mosolyogva - Ártatlan szemlélőként úgy tűnt, hogy meg sem erőltetted magadat igazán. Kétszeresen megaláztad a pasast férfiasságában. Egyszer elvetted a nőt akit szájon erőszakolt, most pedig lenyomtad erő fronton is. Ha nem tartanám egy vesztesnek, mondanám, hogy vigyázz hazafelé. - nevetem el magamat - De nem ilyesmire gondoltam. Másra. - mondom kihívó hangon.
Nem is tudom mit akarok tőle hallani, vagy mit várok, mit mondjon. Noha az ötletek egyre-másra halmozódnak a fejemben, a józansághoz és a normalitáshoz egyiknek sincs túl sok köze. Meg hát megmutatkozik, hogy más skálákban gondolkodunk. Valakinek őrültség egy klubban verekedni, mert ha rendes helyen lennénk, ami roskadozik a szabályoktól, most bezsebelhetné, hogy kirakják. Ahogy a pasast is kirakták volna, ha lennének itt biztonságiak. Vagy bárki, aki figyelő tekintetét itt tartja. Nekem mi lenne az őrültség egyáltalán? Megrázom a fejemet.
- Nem provokálni akarlak. Csak szokásom tesztelgetni az embereket. Meglehetősen sokat elárul róluk, hogy mit felelnek vagy lépnek egy ilyen kérdésre. - mosolygok rá - Eszerint te otthonosan mozogsz az ilyesmi világában. Nem idegen terepre futottál rá. - mondom ki az igazam - Viszont a komfortzónádon belül van.
Egyre inkább kezd érdekelni, hogy kicsoda ő. Nem kell ehhez egyébként sem jósnak, sem semminek lenni. Sugárzik mozdulatokból. Lancelot nagy, duzzad az erőtől, mégis van benne bizonyos könnyedség. Mozdulatai nem ormótlanok, nem nehézkesek. Mint egy nagyon ügyes táncos, csak másféle dimenziókban mutatkozik meg az ő üzenete kifelé.
■ ■ Zene ■ ■Nem a pénzért csinálom! ■ ■[Only admins are allowed to see this link]

avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

22
● ● Posztok száma :
Amber Heard
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: High Way to Hell pub •• Vas. Márc. 12, 2017 5:31 pm

- Helyzete adja, meg a kedvem. Ha akarom, akkor valami elmés megszólalással koppintom le a másikat, bizonyos esetekben meg hivatkozok a közhelyekre. „Barátnőm van.” „Én nem vagyok ilyen.” És a többi.
Rántom meg nemes egyszerűséggel a vállamat. Mindig ugyanarra hivatkozni túlzottan unalmas lenne, így hát tesztelgetem, mi-mennyire válik be, mennyire hatásosan. Van egy-két elborult megszólalásom is ilyen esetekre, aminél húsz méteres környezetben el fog utána kerülni a delikvens. Ezeket akkor szoktam bevetni, mikor a legkisebb mértékben sem vágyom más társaságára, egyszerűen csak be akarok valahova iszogatni. Bár nem is értem magamat, hogy miért teszek ilyeneket. Saját sört szoktam főzni, és ha elég adagot lehúzok belőlük, a végeredmény végső soron ugyanaz lesz. Csak ott nem kell még hazajutnom az egyik, vagy a másik helyemre.
A kézfogást követő kis belső ingerre gondolva máris megértettem, hogy az előbbi figura miért is volt olyan követelőző a nő felé, hogy miért nem akarta elengedni. Akár a kezdő, akár a tapasztalt succubusok olyan szinten képesek befolyásolni az emberi elmét, hogy az egyszerűen páratlan. Az emberek mindemellett rendkívül gyengék is az ilyesmire, nem úgy a többi faj, amelyiket ismerek. Persze egy tapasztalt succubus könnyen meg tud babonázni egy vele közel egykorú… nos, bárkit, ha az nem figyel eléggé. Én is egy elég mély szinten most akaratlanul elkezdtem vonzódni ehhez a nőhöz, de épp csak annyira, hogy felfedezzem, kivel is van dolgom. Akarom mondani, mivel. Volt már rá példa, mikor a saját határaimat feszegettem, mert kivételes érzéseket tudnak generálni az emberi testben, olyan módon tudják felkorbácsolni a vágyakat, ahogy arra senki más nem képes. De az eszemet soha nem vesztettem el még. Egyszer sem. Nagyon odafigyeltem, hogy még az eszemnél tudjak maradni. Van hasonlóság az ő és a mi erőnk között. Viszont más-más érzékszervekre hatnak a képességeink. Nálunk a hátrány abból származik csupán, hogy ha használjuk az illúzióinkat, akkor a saját életünket rövidítjük meg, és azt pótolni kell valamilyen módon. Pont ez az oka annak, hogy ritkán szoktam ehhez fordulni. A végső mentsváram, fogalmazhatunk úgy is.
Kicsit széjjelebb tárom a kezeimet, mikor Lancelotként nevez el. Nem vagyok én az, sőt. Bárki, aki tudja az élettörténetemet ezen olyan jót nevetne, hogy magához sem tudna térni még húsz perc múlva sem. Vannak ugyan nekem is erényeim, többek között az, hogyha esetleg társam volt, akkor arra odafigyeltem. Mégsem helyeztem soha sem magam elé senkit. Ha aközött válaszhattam, hogy inkább a másik kapjon a fejébe golyót, vagy én… nos, még mindig itt vagyok, nem? Egy kezemen meg tudnám számolni azokat az embereket, akiknél ez… félig-meddig másképpen van. De náluk még véletlenül sem engedem meg azt, hogy patthelyzetbe kerüljön akármelyikünk is.
- Biztonságérzetet? Milyen biztonságot? Előbb kellett kihozzalak a tánctérről egy túlzottan nyomuló egyed miatt - kíváncsian kérdezem tőle, hogy ezt mégis miként érti. Szeretném megtudni, ő vajon mire is gondolhat ez alatt. - Nos… majd meglátod, hogy én egyik sem vagyok.
Se nem unalmas, se nem üres. A legtöbb emberrel meg tudom találni a közös hangot. Nem mondom azt, hogy egyből, mert először azt kell megtudnom, hogy mégis milyen személlyel állok szemben. A succubusok esetében azt hinné az átlag ember, hogy ez felettébb könnyű, hisz mind ugyanazt akarja. De ez távolról sincs így. Ha igaz lenne az, amire mások gondolnak, akkor nem lennének olyan succubusok és incubusok, akik monogám kapcsolatban élnek, egyedül a párjukból táplálkozva. Bár az is igaz, hogy még nem láttam emberrel egyiket sem együtt élni. Ott már bizony szóba jöttek a szeretők. Vagy a fülledt helyekre való mászkálások, mert ha elég tapasztalt az illető, bizony nagy tömegekből is képes az energiákat magába szívni. Bizony ám… jól áttanulmányoztam a természetfeletti fajainkat. Mind érdekes a maga nemében, nekem viszont különösen ismernem kell, mi is élteti őket, mivel lehet ellenük védekezni, mire kell odafigyelni, és a többi.
- Az enyém az, hogy mindenki csak egyszer él, és ezt úgy használja ki, ahogyan azt akarja. Mindig nyitott vagyok az új dolgokra, nem zárom be magamat egy kényelmes és biztonságos kalitkába. Ha így tennék, akkor felmerül a kérdés: Minek is élünk? Hogy leragadjunk a jól ismert, megszokott dolgoknál, vagy pedig új élményeket szerezzünk magunknak, akármilyen hajmeresztő is az?
Na hát én így látom az életet. Kevés olyan dolog van, amit nem próbáltam, viszont mindig képes vagyok valami újjal meglepni magamat. A korok változnak, ezzel együtt az emberek is. Másfajta gondolkodásmód, újfajta életutak, ebből kifolyólag pedig érdekesebb emberek.
- Sajnálatos, de igaz. És nem csak az emberekre vonatkozóan. Néhány éve történt például az, hogy egy sebesült kutya mászkált az utcákon, az egyik ottani utcaseprőt kérdezve már napok óta. Látszott rajta, hogy valami nem volt vele rendben. El volt törve az egyik lába, és fél szemére nem látott. Ha odament az emberekhez, hogy segítsenek rajta, esetleg adjanak neki valami falat ételt, a legtöbb esetben csak elsétáltak mellette, a maradékban meg még jól bele is rúgtak, teljesen jogtalanul. Lehet, hogy úgy gondolod, a szívem a helyén van, de az ilyeneknek, akiken még csak egy kis elgondolkozást sem látok a segítségadást illetően egy ártatlan állatnak… nos, azokon, ha megpusztulok sem segítek. A történet vége esetleg, ha még érdekel, hogy elvittem egy állatorvoshoz, azóta pedig nálam van az eb.
Vagyis jobban mondva a farmomon. Szeretem ezt a dögöt, mint a fenét, és ez a fajta kötelék viszont is érezhető. Megmentettem az életét, segítettem neki mikor mások nem, és aztán pedig gondoztam. Nem véletlenül mondják, hogy a kutyák hűséges állatok. Ő róla pedig tudom, hogy hálás fog lenni nekem a hátralévő életében.
Nem sokkal később pedig úgy éreztem, hogy egy kis testmozgás jót fog tenni nekem. Na meg őket is elintézhetem. Két légy egy csapásra, gondoltam magamban. A képzésemnek köszönhetően semmit nem értek ezek a semmirekellőek, még úgy sem, hogy ennyien voltak ellenem. Egyetlen karcolás nélkül megúsztam az egészet, ráadásul elég gyorsan is. Végül pedig visszaülök a succubushoz, arcomon egy mosollyal. Látom rajta, hogy élvezte a műsort, és végül is ez volt a célom. Nem akarom lenyűgözni, csak szeretném, ha tudja, én nem vagyok egy mindennapi emberke.
- Nos, drágám… kinek mit jelent az őrültség. Éltem már eleget ahhoz, hogy kevés dolog számítson nekem annak. De akkor avass be. Neked mi számít annak? Te milyen őrültségben vennél részt?
Kérdezem tőle továbbra is mosolyogva, ahogyan egy újabbat belekortyolok a sörömbe. Na, pont ez az egyik oka annak, hogy szeretek másokkal ismerkedni. Olyan személyekkel tudok ezáltal találkozni, akik bizonyos fokig még nekem is kicsit rejtélynek számítanak, ugyanakkor olyannak, amelyet szívesen megfejtek.
- Ha az előbbire gondolsz, akkor nem, tényleg nem idegen terep volt. Ha csak a mozgásomra figyeltél, már abból is rájöhettél, hogy katonai múlttal rendelkezek. Nem szolgáltam túl sokat, de a tudás bennem maradt. Azok nem tudtak harcolni, rám pedig rám fért egy kis testmozgás.
Időközben pedig kikérek még magamnak két környi vodkát, amiből az egyiket a megérkezése után már le is húzok. Még messze vagyok attól, hogy igazán beüssön a pia. Nagy darab vagyok, valamint jól is bírom. Ez előny, de egyben hátrány is, mivel jóval többet kell költeni arra, hogyha le akarok részegedni. Vagy csak erősebbet kell inni, abszintot mondjuk. Amint az üres üveget visszarakom a pultra, újra a nőre nézek.
- Mondd csak, Deirdre. Mi a végcélod az estét illetően? Vagy kérdezem máshogy. Mit tettél volna, hogyha a táncpartnered nem kezd el olyannyira nyomulni rád, ami már neked is túl sok? Ha minden úgy alakult volna, mint az azt megelőző percekben, mikor még semmi nyoma nem volt ennek.
Kérdezem tőle kíváncsian, ahogy a pulton lévő vodkás pohár szájával kezdek el játszadozni a mutatóujjammal. Kíváncsi vagyok, hogy ő miféle élvezeteket jött ide hajszolni.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

93
● ● Posztok száma :
Cora
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Re: High Way to Hell pub •• Kedd Május 30, 2017 8:07 pm

[Only admins are allowed to see this image]
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

846
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: High Way to Hell pub ••

Tell me your secrets


High Way to Hell pub
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Genevieve Δ witch from hell
» High Bridge
» Egyetemek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Külváros-