Abigail Daray Blake
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Yesterday at 11:57 pm
Yesterday at 11:46 pm
Yesterday at 10:26 pm
Yesterday at 9:24 pm
Yesterday at 9:04 pm
Yesterday at 9:03 pm
Yesterday at 9:02 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

nincsen



A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
2
-
Oktatás
4
3
Média, művészet
3
1
Civilek
-
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
-
Összesen
12
8
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Abigail Daray Blake



Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Abigail Daray Blake •• Vas. Márc. 12, 2017 4:13 pm

Üdvözöllek nálunk!

Kedves Abigail!

Nem értem, miért aggódtál úgy, hogy nem lesz jö az előtörténeted, abszolút rendben van
Igazán ötletes és kedves volt a keret, amibe foglaltad, egy mese, amit kisgyermekként estként hallgattál, amibe beleképzelhetted magad - vagy ami pont, hogy rólad szólt?  Sosem könnyű az, ha valaki nem ismeri az igazi szüleit, a felmenőit, hisz akármilyen jók, kedvesek, szeretőek a tökéletes szülei, akaratlanul felütik a fejüket idővel a kérdések. Miért?
Miért nem ők nevelnek? Miért nem kellettem nekik? Miért döntöttek úgy, hogy inkább másra bíznak? Vajon ők milyenek lehettek?

Különösen érdekes szituációt sikerült megragadnod azzal, hogy ilyen veszélyes faj szülöttjeként teljesen tudatlanul nevelkedtél, már ami a képességeidet illeti Ha emberi mércével nem is, Unseelie-ként még roppant kis fiatalka vagy, kíváncsi vagyok, hogyan sikerül majd boldogulnod a későbbiekben - önerőből fedezed fel az ereidben csörgedező erőt, vagy megakad rajtad valakinek a szeme, aki védőszárnyai alá von?

Az is érdekes helyzeteket szülne, ha kiderülne, hogy valami hozzátartozód, vagy akár maguk a szüleid is a városban vannak, és figyelik a lépteidet... Azért szurkolok, hogy ne a vadászoktól érkezzen a felvilágosítás, vagy a hatóságoktól érkezzen a hír, hogy nagy a baj!

Nem is húznám tovább az időt, a karakterlapodat rendben találtam, így nincs is más dolgod, mint foglalózni, és hess játékortársakat "vadászni", kis "unseelie-baba" Gratulálok, és sok érdekes játékot kívánok a későbbiekben! ^^


avatar
Oktatás
Tell me your secrets

116
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Abigail Daray Blake tollából
Témanyitás Abigail Daray Blake •• Vas. Márc. 12, 2017 3:31 pm

Születési idő:
Születési hely:
Foglalkozás:
Karakter arca:
Választott faj (rang):
1990. május 1.
Inchmore
könyvboltos
Sygin Crown
Unseelie


Abigail Daray Blake

A szüleim… mármint az emberi szüleim, a halandók, akik felneveltek, segítettek megérteni a világ azon beszűkül kis részét, amiről ők mindig is azt hitték, hogy a mindenség. Nos ők Emma és Williem Blake.  Anyám sosem hitegetett azzal hogy az ő leánya vagyok, sokkal inkább voltam egy különlegesség, egy kincs, egy valami, amit az ő gondjaira bíztak. Persze ezt titkolta, úton útfélen apám családjának mindig előadta, hogy egy európai rokonának a kislánya vagyok, akik nagyon rossz körülmények között élnek, és ezért inkább rá bíztak. Williem sokszor csóválta a fejét esténként, hogy mért kell ezt az egész bolondságot játszania. Előttem sosem veszekedtek, mindig játszották a tökéletes családot, a hétvégi séták a dublini parkok egyikében, Emma estimeséi a tündérekről és a furcsa lényekről, amik köztünk élnek és vigyáznak ránk, vagy épp a vesztünket akarják. Igen ezért ne sétálj napnyugta után mindenféle sikátorokban. Persze anyámnak fogalma sem volt arról hogy miről is beszél, vagy hogy az amit mond a valóság, és hogy én is egy ilyen szörny vagyok az egyik sötét sikátorból.
William betöltötte az 50et és önzetlenségének kifejezéseként vett Emmának egy könyvesboltot. Az értetlen arckifejezésre pedig csak annyit reagált, hogy neki a legnagyobb ajándék az, hogy lássa a boldogságot az arcán. Nyálas…


Egyszer volt, hol nem volt...



"Sűrű köd borította a tájat azon az estén. A szél hallgatott mélyen magában, csupán a tücskök játszották gyászos dalaikat, mikoron az éj leple alatt egy fekete köntösbe öltözött asszony, karján fonott kosarával a külvárosi ház hátsó kertjének kapuját átlépte. Úgy sietett, mintha az élete múlna azon, hogy célba érjen. Törékeny ujjait az ajtó lapjára helyezte, nem kopogott, mégis mintha ezer csengő szólalt volna meg a benn alvó asszony fejében. Lélek szakadva szaladt hátra, s lábai a földbe gyökereztek, ahogy megpillantotta a kosár tartalmát, mit felé nyújtottak."
-Mi volt benne? - ülök feljebb az ágyon, de anyám csak mosolyogva csóválja a fejét és visszaint a helyemre.
"Egy kisded volt benne, egy apró leányka, haja fehér akár a hó mi télen ellepi Dublin utcáit, ajkai vetekedtek a rózsák legvörösebb árnyalatával, a bőre ragyogott akár a telihold az égen. Egy medál lógott a nyakában..."
Ujjaim akaratlanul is a sajátomra fonódtak. Egész kiskorom óta viselem, nem is emlékszem olyanra hogy ne lett volna velem.
"Az ismeretlen asszony, szigorúan meghagyta, a gyermek sosem veheti le a láncot, míg itt nincs az ideje."
-Mikor van itt? - kérdem egész halkan, a kíváncsiság nem hagy elszunnyadni a mese alatt.
-Az idő akkor jön el, mikorra meg kell érkezzen, se korábban se később... - grimasz kúszik az arcomra, ez a válasz olyan semmilyen se, de anyám csak feljebb húzta a takarót és becsukta a megsárgult lapú könyvet.

A mese sokszor folytatódott, éveken át, mindig újra és újra kértem, mígnem már magaménak kezdtem érezni a történetet, hogy én vagyok a gyermek, akit az ismeretlen anya magára hagyott. Nem tudtam az okát, így sokáig nem is vádoltam tettéért. Míg az idő el nem jött...

*

-Tudnom kell, kérlek mondd, mondd el, volt nála más is? Mondott mást is? Mi vagyok én? Mi ez az egész? Tudom hogy én vagyok a gyerek, tudom hogy a meséd nem csak egy kitaláció. Ugye nem az?!- ujjaim görcsösen markolják Emma csuklóit, érzem hogy minden perccel gyengül. Nem értem mi történik körülöttem, de akarom a válaszokat.
-Te vagy az Abigail... Te... vagy... a gyermek. - hangja szaggatott, mintha nehezére esne minden szót kimondani.
-De mi vagyok én?
-Nem... nem tudom...
Elengedném, eltávolodnék tőle, de nem megy, fogva tart az érzés, a mélyről jövő forróság, ami minden apró zugot a testemben kitölt, amiben megfürödhetek. Egyszerre rémít halálra, és tölt el a legmélyebb nyugalommal. Szemeim lehunyom, úgy érzem mintha nem lennének korlátaim, nem lenne testem, mintha életemben először szabad lennék. Nem hasonlítható sem a kismadarakhoz, sem a szomszéd cicájához, amik furcsa mód aszaltszilvaszerűvé váltak a karjaim között, ez sokkal több, sokkal mélyebb.
Fekete-fehérben látom a világot, a színek eltűntek, csupán az a halvány aranyló fény maradt, ami most az ujjaimon át Emma testéből az enyémbe áramlik. Döbbenten vizslatom majd az ajtó csapódására kapom csak fel a fejem. A színek visszatérnek, én pedig rémülten fordítom fejem az alattam fekvő egykori anyám felé, majd vissza a könyvesboltba frissen betért idegenre.
Azt hiszem most kellene azt mondani hogy ez nem az aminek látszik. De minek is látszik? És ha nem az akkor mi?

Ohhh basszus....



Hogyan jutottál el ide? - ismerős által ● Saját karakter

avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

8
● ● Posztok száma :
Sygin Crown
● ● karakter arca :

Abigail Daray Blake
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Abigail and Cole
» Abigail Heaven

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Elfogadott karakterek :: Unseelie-